Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Olyan hangos sóhajjal érkezem meg a nyugati szárny második emeletének folyosójára, hogy minden festményalak felém kapja a fejét. Biztos tök könnyű a sok kis energiabombának felrohanni ezen a pár ezer lépcsőfokon, de az én rövid O-lábaimmal nem annyira kedves művelet. Persze, kár volna a kripli alkatomra fognom, inkább nem kéne úgy hanyagolni az edzéseket, dehát öreg vagyok én már ahhoz, nem? Na jó, nem. Fiatal, jóképű srác vagyok.
Az se sokat segít a légzésemen, hogy felfele jövet végig egy sárgadinnyés rágóval erősítettem az állkapcsomat. Szeretem ezeket az idétlen édességeket. Főleg, hogy ez itt, ami a számban van épp, mindig ugyanilyen ízes marad. Ettől függetlenül természetesen nem ezt rágom már évek óta. De egyébként tehetném.
Fújtatón, kissé elnagyoltan szuszogva, bordáimat fogva lépdelek a márványlapokon, széles járásommal. Rajtam egy egyszerű farmer, fekete ingpóló és egy sötétszürke zakó. Ezekből a ruhadarabokból van vagy tíz garnitúra a szekrényemben. Sokszor meggyanúsítottak már Vele, hogy soha nem öltözöm át. Mondjuk tényleg akadnak az aurorok között ilyen szerzetek. De az nem én vagyok.
Egy kissé már megkopott, ám kiváltképp strapabíró, bőr aktatáskámat lóbálva érkezem meg végre a Warren gyerek irodájának ajtaja elé. Jöttem hozzá, hogy leadja nekem a munkát. Már alig várom, majd kiugrok a bőrömből. Oké, egyébként igazából tényleg érdekel, hogy lesz ez az egész. Soha nem gondoltam, hogy tanítani fogok. Dehát a sors útjai kifürkészhetetlenek... jó ég, na inkább bekopogok, mielőtt még elárasztanak az ilyen mély és bölcs gondolatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Odabent vagy háborúznak, vagy hevesen rendezkednek, vagy rosszkor jöttem... Pedig mintha azt mondták volna, hogy az Almásy lány Indonéziába vagy hova a bűbánatba ment. A férfi talán ennyire hamar túltette magát rajta. Á, nem, mégsem. Hallom a beengedő szavakat. Bár ettől még, ki tudja...
- Micsoda kellemes fogadtatás... - jegyzem meg, ahogy benyitok az ajtón, és Warren hátsójával találom szembe magam, ahogy félig a szekrénybe bújva térdepel. Kivételesen angolul szólok hozzá, pedig szeretem azzal idegesíteni, hogy az anyanyelvemen magyarázok neki, ha összeakadunk a folyosón a Minisztériumban. Most viszont nem akarnék visszaélni a -láthatóan odaadó és mérhetetlen- vendégszeretetével.
- A francba... - fintorodom el, ahogy az irathalomra nézek.
- Ez mind az enyém? - integetek mutatóujjammal a papírhalmok felé, miközben belököm magam mögött az ajtót, és beljebb lépdelek a helyiségben. Kipécézem magamnak az asztal előtti egyik széket, amire éppen csak pár pergamen van rádobva. Lesöpröm őket onnan, és levetem magam a helyre, szinte elfeküdve a székben. A táskámat csak feldobom az asztalra, és rágózom tovább. Odapillantok a rúdon üldögélő törpekuvikra, és rávigyorgok, noha a kifejezésem inkább vicsorgásnak illene be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csinos kis iroda. Kellemesen seszínű, poros és patinás. Nagyon hangulatos. A végén még benevezek itt valami ilyenre. Gondolom, innen nem túrom ki Warrent. Hiszen változatlanul tanár marad, kell neki az irodája. Szemöldökömet megemelve nézek a párnát kínálgató férfira, és vállat vonva, még jobban elterülök a széken, karjaimat hanyagul szétdobva mindenfelé.
- Megvagyok, kössz. - intem le az ál-ajánlatot egy negédes mosollyal, miközben már annyira lecsúsztam ültömben, hogy a nyakam igazából nem is látszik, teljesen elveszett felhúzódó gallérom alatt.
Fintorogva húzom el a számat a válaszára, leállva kicsit a rágózással. Ennyi papírhulladékot, Te jóságos Merlin... Nyűglődőn morogva masszírozom meg borostás arcomat, majd felpattanok a székből, a karfájáról lökve el magam, és indulok kelletlen ábrázattal fellapozgatni a lurkók anyagait.
- Más egyéb? - fordulok aztán a férfihoz, kezemet zsebre vágva. Almásyval egyeztetjük a tanmenetet, az anyagokat és hamarosan megkezdjük a közös munkát. Kérdés, szeretné-e Warren átadni tudását nekem, a zöldfülű tanárnak, és bölcs tanácsaival ellátni, hogyan terelgessem az ifjonti lelkeket, az okulás dicső ösvényén vezetve őket. Vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nagyjából akkor érkeztem meg a nagyterembe, mint mindenki. Azt mondták, dísztalárban kéne jönni, úgyhogy a tök fekete inges, tök sötétszürke zakós szerelésemre rádobtam a tök fekete talárt, amin csak egy fényesebb anyagú, szintén tök fekete szegélycsík található. Szóval nagyon színes és világos jelenség vagyok. Itt üldögélek a tanári asztal közepe táján, nem messze az emelvényen eredményhirdető, beszédét tartó igazgatótól. Úgy vetettem ide be magam, mintha már ezer éve koptatnám a katedrát a tanodában. Pedig eddig nem hogy itt, de sehol nem koptattam.
Szétfolyva ülök a székemben, néha lekönyökölve a teríték mellé, csaknem lefekve az asztalra, aztán váltok a másik karomra, vagy éppen annyira hátrakényelmesedek, hogy hamar elkezdek lecsúszni helyemről. Ilyenkor visszatolom magam és kezdődik minden elölről. A lényeg, hogy megállás nélkül helyezkedem. Amikor tapsolni kell, tapsolok párat, kiegyenesedve, aztán úgy heverek tovább a székemben, mintha igazából mindenki az én szórakoztatásomra lenne itt. Néha elmosolyodom a hirdetményeken és a reakciókon, miközben kifürkészhetetlen tekintetemmel a termet pásztázom, alaposan megnézve diákokat és tanárokat egyaránt. Az sem zavar, ha visszanéznek rám. Én ugyan nem teszek úgy, mintha eddig nem őket bámultam volna.
A nagy nézelődésben felfigyelek egy helyes, mosolygós kis barnára a kékek asztalánál, aki éppen lelkesen integet a mi asztalunk felé. Előre hajolok, átpislogva pár tanár előtt, kifigyelve, kinek szól a derűs üdvözlés. Warren az. A lánya volna? Minden bizonnyal. Köztük járatom tekintetem egy ideig, beazonosítva a hasonlóságokat. Hamar megvannak. Dolgom végeztével hátradőlök ismét, és intek egyet a lánykának, holott nem ismerem. Dehát most már duplán az apja kollegája vagyok. Az üdvözlet után összekulcsolom a kezeimet hasamon, és egy szusszanással nézek fel ismét az igazgatóra. Azt hiszem, kezdek lassan éhes lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Zsebre dugott kézzel, rágózva, előre-hátra dülöngélve járatom nyughatatlan tekintetemet a papírhalom meg az ipse között, bólogatva bölcs tanácsaira. Sóhajtok aztán egyet, előveszem pálcámat, és látszólag hanyagul hadonászva összeszedem az iratokat, egy hatalmas kupacban lebegtetve el őket az asztalkörnyékről.
- Jövök majd még pár kört. - jelentem be, hiszen azt mondta, akad még itt bőven holmi, amit el kell vigyek. Ez a halom indul szépen az ajtó felé, miközben magamhoz ragadom a táskámat, éppen csak elmarva, mielőtt még a kuvik megcsippentené a kezem. Vicsorítva rámosolygok, aztán intek a kollegának, és dudorászva ballagok ki az irodájából. Egészen a tanáriig lebegtetem a papírhegyet, ahová csaknem betörök. Hangosan ráköszönök a bent lévő egy-két kósza professzorra, és megkérdezem, melyik az asztalom. Ahogy megkapom a választ, egyszerűen leengedem rá a dokumentum halmot, és kicsit sem zavartatom magam, hogy egy része a földön köt ki, meg a szomszédos helyeken. Lerakom a táskám a székemre, és indulok vissza Warrenhez. Néhány fordulóval sikeresen áthordom az eszetlen mennyiségű irattömeget, elfoglalva vele a fél tanári szobát. De most úgyis kevesen vagyunk, nem zavarok túl sok vizet. Bár ha zavarnék se nagyon érdekelne.
Leveszem a zakómat, nekigyürkőzve a feladatnak. Nem szeretem halogatni a dolgokat. Jó néhány órán át birtoklom a tanári szoba terét folyamatos járkálásommal, dúdolgatásommal, rendezkedésemmel. Néha a székemben terpeszkedek, a mappák tartalmait böngészve, kiválogatva, összevetve a kapott diáklistával. Néha pálcámmal suhintgatva pakolászom, míg máskor a padlón ücsörgök, jobbal elmerülve egy-egy aktában. Szokásos lendületem eredményeként estére végzek a szortírozással. A megmaradó iratokat a szekrénybe teszem, a kérdéseseket az asztalomon hagyom, a szemetet meg idült ábrázattal dobálom a kandallóba, és figyelem, ahogy szépen ég. Alaposan befűtőm a helyiséget, kész szaunát hagyva magam mögött, ahogy távozom, még mindig ugyanolyan élénk ízű rágómból fújva egy egyből kidurranó buborékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hm. Alig teszem be a lábam a suliba, már váltják a fél tanári kart meg az igazgatót. Jellemző. Ábrázatomon egy szépnek koránt sem mondható, sokkal inkább groteszk vigyorral hallgatom a stafétaátadást. Tapsolok párat, ahogy illik, és amint végre előttünk terem a vacsoránk, felemelkedem az asztalon fetrengésből, hogy egy sóhaj után neki lássak a lakomának.
Ahogy magamba diktáltam azt a két pazar fogást, hanyagul teszem le evőeszközeimet, és elégedetten hátradőlve terpeszkedem el a székemben, miközben figyelem, ahogy az újdonsült igazgatónk nekiáll szervezni valamit a manókkal, aztán lép az emelvényhez ismét. Iszom egy kis sütőtöklevet, figyelve a felszólalót. El-elnézek az általa említett kollégák felé, néha nagyon behajolva az asztalra, vagy épp fejem hátravetve tekintve el a többi tanár mögött a megfelelő irányba. Pont akkor mutat be engem Portnipper, amikor az imént említett művelet közben hintázok a székemen. Lazán az égbe dobom jobbom, jelezve, hogy igen, az én vagyok, köszönöm, aztán szépen a mellettem ülő támlájára vetem leengedett kezem. Így dülöngélek tovább a székemben, és szemöldökömet megemelve, mosolyogva hallgatom, amit Warrennek ajánlanak. Defenzor, mi? Jól megy egyeseknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A hintázással felhagyva, egy kellemesen kitekert testhelyzetben várom, mi lesz a nagy kinevezéssel. Á, és végre valahára, Warren összeszedi magát annyira, hogy bólintson. Juhéjj! Megvan a defenzorunk. Fejem fölé emelem a kezem, úgy tapsolok párat, aztán szinte unottan sóhajtok egyet, és kezdek el nézelődni az asztalon, mit lehetne még az arcomba nyomni.
Az iskola új direktora leteszi magát mellém, az Őt megillető helyre. Hm. Tényleg jól középre pofátlankodtam itt a tanári asztalnál. Dehát ez így van rendjén. Elég az hozzá, közben feltűnik előttünk a desszert kínálat. Ó, az a túrós sütemény egész jól fest. Veszek magamnak egyet, közben pedig...
- Hm? - reagálok először ennyit a figyelmes, egyben ismerkedést kezdeményező kérdésre, mert nagyon el vagyok foglalva azzal, hogy a finomság egyben elérjen a tányéromra. Fogaimat összeszorítva koncentrálok, végül sikerül magam elé helyeznem.
- Ah... - adom a felismerés hangját, ahogy meglátom, mit is kínálgat nekem Portnipper. Bólintok párat, és megtörlöm egy szalvétában a süteménymagamhozvételi hadműveletben összekent kezemet.
- Persze, köszi. Csak bátran, igazgató úr. - biztatom a mellettem ülőt, miközben felmarkolom és elé tolom a kiürült kupámat. Épp ideje újratölteni.
- Jó választás a Warren gyerek. - bólogatok, közölve egyszerű véleményemet az iménti kinevezéssel kapcsolatban. Mondjuk auror kollegám valószínűleg nem hiszi, hogy így vélekedem róla. Ami persze nem csoda. Szemtől szembe inkább piszkálódni szeretek, és az emberek háta mögött dicsérni őket. Emelem mézborral teli kupámat az igazgató felé, majd nagyot kortyolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hol a bort kortyolom, hol a túrós süteményt szurkálom fel kemény mozdulatokkal a villámra, hogy aztán a számba toljam, és jelentős állkapocsmozgással rágjam a finom falatokat. Megemelem a szemöldökömet, ahogy Portnipper felnevet mellettem, aztán bólogatva hallgatom elmondását Warrenről. Bár nem mutatok éppen túl nagy érdeklődést. Azonban ez csak a látszat. Ahogy a másik auror figyelmét nem kerüli el semmi, úgy az enyémet sem. Ez a szakmánkkal és a személyünkkel jár. Annak ellenére tehát, hogy úgy tetszhet, sokkal jobban foglalkoztat, hogy az apró túrómorzsákat egytől egyig a villámra zsonglőrködjem, azért minden eljut hozzám, amit a férfi ecsetel nekem akár Dwayneről, akár saját magáról.
- Mm. - nyögök először csak ennyit válaszul, hiszen éppen magamhoz vettem a kupámat, mikor kérdezett, szóval most mézborral teli a szám.
- Ja... - kezdem meg feleletem, ahogy lenyeltem az italt.
- Messziről, igen. Budapestről. - bólogatok úgy, mintha legalábbis Bangladest mondtam volna, közben hátradőlök a székemben, és megsimogatom kicsit a hasamat fekete ingemen keresztül. Minden pompás volt.
- Nem tudom, jól érzem-e itt magam. - vonok vállat, és rávetem a kezemet az igazgató úr székének háttámlájára.
- Nem nagyon szoktam ilyenekkel foglalkozni. De meg kell hagyni, izgalmas. Nem tanítottam még soha. - rázom meg a fejemet mosolyogva, és végignézek a mellettem ülőn.
- Dehogy zavarna. - intem le a kérdését, és mivel kifogytam a mézborból, felkapom a kancsót és töltök. Persze, a férfinak is, ha kér.
- Szervusz! - emelem kupámat a tegeződésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Apropó helyes kollégák... Hihetetlenül jóképű személyem a nyolc órás kezdés magasságában csörtet be széles, O-lábú lépteivel a folyosóra. Fura mosolyommal biccentek vagy intek oda egy-egy rám köszönőnek, különben meg a rám jellemző grimaszok hadával arcomon megérkezem a Nagyterem bejáratához, ahol...
- Üdv kollegina! - köszönök rá a fehér ruhás kismamára, amint odaérek hozzá, kissé görnyedt, ám annál lazább tartásomban állva meg előtte. Ami a jelmezemet illeti, kalóznak öltöztem. Nem olyan tipikus, kampókezes, falábas, fejkendős, kalapos, szemfedős módon, hanem ennél jóval árnyaltabban. Zsákszín ing, buggyos vállú kabát; hanyagul felcsatolt öv, rajta erszénnyel és karddal; térd alá érő, visszahajtott szárú csizma; és egy fülbevaló a bal fülemben. Persze, nem fúrattam rá lyukat érte, ám az illúzió tökéletes.
Túljátszva intek egyet a terem bejárata felé, nagy mozdulattal, hogy parancsoljon csak előre fáradni a hölgy, aztán persze még a küszöbön beérem, amelyet átlépve minden fekete-fehérre vált. A világ színei megszűnnek létezni a számunkra. Elvigyorodom ezen, hát még az udvarias csontvázon, aki ajtót nyitott nekünk.
- Köszi, pajtás... - biccentek neki, aztán mosolyogva összenézek Artemisiával, egy vállvonás közepette, így reagálva le a csontúriembert, miközben haladok tovább befelé, figyelve a terem változatos, rémséges népét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az este nagy részében vagy valami van a számban, vagy éppen a számhoz emelek valamit. Nem hagyok ki semmit a kínálatból, és természetesen semmi sem gátol benne, hogy teli rakott pofával társalogjak. Kalóz volnék, vagy mi! Jó, igazából ez csak jó duma. Valójában a hétköznapokban is nagyon gyakran beszélek evés közben, azonban a hosszú éveknek és a rutinnak köszönhetően már egészen gusztusosan művelem mindezt. Szóval tolom magamba az idétlen cukorkákat, alaposan meghúzom az italos üvegeket -mit nekem pohár? ch-, végigkóstolom a rémséges kinézetű süteményeket és mind ennek tetejében részt veszek egy almahalászaton. Mindig is perverz vonzalmat éreztem ez iránt a játék iránt, hiszen mi viccesebb volna annál, minthogy a fejed egy vízzel teli dézsába nyomod, annak reményében, hogy a fogaid között egy ropogós gyümölccsel térsz a felszínre?
- Ahogyan mondod! - értek egyet a kolleginával, a pár perce kihalászott, pirosló almámat majszolva. Még azon sem fáradtam, hogy megszárítsam magam az alámerülés után. Szóval néha hátratúrom vizes hajamat. Ezzel is megmutathatom a sok szárazföldi patkányoknak, kivel van dolguk!
- Hm. Nem, nem badarság. - intem le a gondolatkifejtéseit követő utolsó szavait, noha véleményt még nem mondok az ügyben. Ezen majd még agyalok. Most viszont csak figyelem tovább a fekete-fehér társaságot, székemen terpeszkedve, aztán ahogy az almámból már csak csutka marad, körbenézek egy szemetes után. Kicsit kiegyenesedek ültömben, becélzom ééés talál! Senkit nem somtam fejbe. Egy kendőben megtörlöm kezemet, és a kismamára nézek magam mellett, amikor meghív magához. Veszélyesen elvigyorodom. Mintha tudnék máshogy...
- Benne vagyok. De előbb... - nyújtom oda kezemet, táncra invitálva Őt, miközben Vele együtt felemelkedem a székről. Nem hinném, hogy illene bármelyik nőszemélyt anélkül elengedni egy ilyen mulatságról, hogy egy kicsit meg ne pörgetted volna. Odavezetem hát a táncparkettre és ellötyögünk ott egy hosszabb számnyit, ám természetesen nem akarom még jobban kimeríteni, úgyhogy még forgatok rajta egy utolsót, aztán fejet hajtva kezet csókolok neki, és már indulhatunk is ki a teremből. Szöktetem a fehérnépet!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Zsebre vágott kézzel, dudorászva járom a folyosókat. Jobban mondva igazából dolgozom, még ha ez nem is látszik. Van még mit elintézni, és hát a végső hajrá az mindig megy. Nade erről bővebben majd később! Lényeg a lényeg, o-lábaimnak köszönhető, jellegzetes lépteimmel a tanoda falai közt bandukolok. Rajtam farmer, ingpóló és zakó. A szokásos összeállítás. Odaköszönök vagy éppen odamorgok egy-egy engem kedvesen üdvözlő diáknak, vagy kollégának. Ez utóbbiak már kevés ideig azok. Kis lúzerek. De erről majd tényleg később...
Bekanyarodok arra a csupa F betűs folyosóra. Persze, nem kell rosszra, vagy legalábbis vulgáris kifejezésekre gondolni. Csak mi varázslók imádjuk az alliterációt és ha valami Ffel kezdődik, akkor minden más szónak is Ffel kell kezdődnie és kész. Mert az úgy menő meg hangzatos. Így van ez a Fecsegő Fridák Festményes Folyosójával is, amit persze tök nem így hívnak, de az nem számít. Mondjuk azt nem tudom, miért erre jöttem most, amikor erre épp semmi dolgom. Már első alkalommal megtanulhattam volna, mi merre van, és igazából tudom is, csak néha jól esik hülyének tettetni magam. Mert igen, nekem azt tettetni kell. Egy géniusz vagyok, nem tehetek róla. Minden esetre nem most fogom elkezdeni bemutatni és csillogtatni a tájékozódási képességeimet, hiszen... mostmár minek erre a pár napra? Nade azt mondtam, erről majd később.
Egy sóhajjal nézek körbe a freskókon, amelyeket igazából nem is kéne látnom, hiszen nem erre kellett volna vennem az utam, de ha már itt vagyok, leállok néhány pillanatra, megszemlélni a pletykás hölgyeket. Azonban csakhamar elterelődik a figyelmem egy papírjait szétszóró leányzóra, aki... ó! Szemeim felcsillannak.
- Hé, Han Solo, te máris itt? - szólítom meg a kölyköt, akit csak hátulról meg némileg oldalról látok most, ráadásul a tincsei az arcába lógnak, éppen ezért tökéletesen összetévesztem valaki mással. Ebben a derűs, de totálisan téves meggyőződésben haladok felé, miközben előveszem pálcámat és pár intéssel segédkezem a papírok padlóról való felhalászásában. Jogos a kérdés, hogy: ez egy auror? Ilyen szégyenteljes megfigyelőképességgel? A válasz: igen. Ráadásul a legjobbak egyike. Hát fiam, ez van. De különben simán csak szórakozott vagyok néha, ennyi az egész. Igazán kijár nekem olykor. A rossz bácsik is sokat panaszkodnak rám, noha ők pont azért, mert túl jó vagyok a felismerésekben és következtetésekben. Úgyhogy csitt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ó, itt tévedés történt. Ez az illető mégse az, mint akire én gondoltam. Noha nem véletlen gondoltam rá, akkor sem ő az. Nem baj, ettől függetlenül a segédkezést folytatom, és amint minden papírt a kezemben tudok, odacsapom a lányka orra elé, aztán meg elrakom a pálcámat, hogy kezeimet visszavághassam a zsebembe, zakómat hanyagul félresöpörve az útból.
- Szevasz! Nos szívesen... - köszönök vissza meg biccentek.
- És bocs az előbbiért, tudod, összekevertelek valakivel. - magyarázom, kikapva egyik kezem a gatyám zsebéből, hogy legyezgethessek vele beszéd közben, mint aki doxykat pofozgat, aztán meg szívok egyet orromon. Fejem oldalra biccentem, kendőzetlenül méricskélve a diákot.
- Hanna lányom is nemsokára a Bagolykőbe fog járni. Azt hittem, ő vagy. - mutatok rá a navinésre amolyan gengszter stílusban, hogy igen, őt kevertem össze a gyerekemmel, és emiatt illettem egy Star Wars karakter nevével. Hanna, Han, Han Solo, Hanta Girl, Hanuka... elég széles a repertoárom, ami az idétlen és idegesítő beceneveket illeti. Mondjuk az én kölyköm jókat derül rajtuk, megkockáztatom, szereti őket. Ugyanolyan lökött, mint az apja.
- Hátulról egy az egyben. - mutatok rajta végig, tovább kalimpálva kezeimmel.
- Hogy hívnak? - kérdezem meg tőle szimplán, és közelebb lépek hozzá, jócskán a személyes terébe tolakodva. Egyáltalán nem zavartatom magam, hogy menni készült. Ugyan, mikor zavart engem bármi ilyesmi? Különösen, hogy mit akar valaki más, aki nem én vagyok. Úgyse tudják, mi kell nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Visszahúzódó kis navinésnek tűnik a szentem, ettől függetlenül még elég karakán. Nem hiszem, hogy sok barátja lenne, vagy hogy -akármilyen helyes- megválasztanák bálkirálynőnek, már ha nálunk volna bármi ilyesmi a banketteken, bálokon. A neve viszont tökéletesen passzol hozzá. Ugyanolyan jelentéktelennek tűnő, mint ő maga.
- Ó, akkor nem fogtam annyira mellé. - vigyorodok el a magam rémes módján, ami sokkal inkább még egy lépés távolságra ösztönöz mindenkit, semmint közelebb vonzaná elragadó személyemhez. Valahogy úgy mosolygok, mint egy kalóz kapitány, aki éppen bökdös kifelé a pallóra a kardjával. És jut eszembe: kalóznak öltöztem halloweenkor. Ezt a szerepet rám szabták, teljes mértékben.
- Ja, csak kérdeztem. Biztos szakmai ártalom. - vonok vállat a kérdésre, szinte mentegetőzve, koránt sem felháborodva. Úgy tűnik, Annamária azok közé az emberek közé tartozik, akik néha belekötnek a megszokásba. Az ilyesmit én meg baromira értékelem. Jogos. Minek kérdezem a nevét? Hát kifejtem neki, ha gondolja, miért magyaráztam szakmai ártalommal. Úgy fest, fogalma nincs, én ki vagyok. Esznek-e vagy isznak. Nem ajánlom ám egyiket se senkinek!
- Elkísérlek egy darabon. Passzold ide! - ajánlom szolgálataimat lovagiasan, azonban az már egyáltalán nem foglalkoztat, a hölgy szeretne-e élni ezzel. Szinte kikapom a kezéből a köteg papírt, amit cipel.
- Arra? - mutogatok abba az irányba, amerre az imént igyekezett volna elfele. Közben meg már lépek is ki. Ha velem akar jönni, ha nem, a cuccai nálam vannak, úgyhogy kénytelen lesz. Mivel egyáltalán nem ott vagyok most, ahová tartottam, felcsaphatok akár kéretlen irathordozónak, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Aha. Tudod, vallatótiszt vagyok. Általában a nevüket kérdezem meg elsőre a delikvenseknek. Abból sok minden kiderül. Mármint nem a nevükből. - nevetek egy horkantás közben, és ólmosnak tetsző, mégis laza lépteimmel birodalmi lépegetőként haladok a márványlapokon a megfelelő irányba, egyelőre még némileg hátrafelé magyarázva a navinésnek.
- Hanem kb. minden másból, amit közben csinálnak. - folytatom unott faarccal, aztán legyintek egyet, jelezve, hogy erről ennyit. Idő közben pedig a lány mellém ért, úgyhogy most szépen kettecskén ballagunk a... hát valamerre. Amerre ő gondolja. A témánkat meg nem boncolgatom tovább. Hiszen most nem Aurormágia órán vagyunk, és különben is, amiről én beszélek, az már az Akadémia szintje, egyáltalán nem tartozik az itteni mesterképzéshez. A felsőbb fokozatokon is csak akkor okítanak ki ebből, ha azt a szakirányt választottad. Mint én a kriminálpszichológust. Különben meg arról nem is beszélve, hogy Annamária drága a kérdésével inkább csak visszavágott a neki nem tetsző érdeklődésért, ezt én pontosan tudom. De ha egyszer olyan visszakérdést tesz fel, amire akad válasz, akkor néha így jár, hogy bizony megkapja azt a választ.
- Én is remélem. - bólintok a felvetésére. Átváltoztatástan. Csak ugyanannyira izgatott valaha is, mint akármelyik tárgy. Szóval igazából nagyon, még ha ennek egy szikrája sem volt felfedezhető azon a csinos ábrázatomon. Igen, már kölyöknek is jóképű és tenyérbemászó voltam. Van, ami sose változik.
- Kérsz? - halászok ki szabad kezemmel zakóm zsebéből egy hosszúkás, maroknyi, átlátszó tégelyt, felpattintva a tetejét, kínálgatva folyosójáró társaságomnak a benne lévő apró, színes golyóbisokat.
- Robusztus Rágó. - mutatom be a lánynak a -mint azt ma már tárgyaltuk, varázs mivoltát kiválóan fémjelzően- alliteráló édességet. Bár lehet, ismeri. Mondjuk ahogy elnézem, szerintem mugli környezetből jöhetett. Ugyanaz az apró,  a mágikus mindenséget furcsálló fény csillog a szemében, mint minden hozzá hasonlónak. Nyugodj meg, bogaram, ez még pár évig ott is marad!
- A szádban megnő és az íze nagyon tartós. - tárom elé a fontosabb tudnivalókat a rágóról. Egyébként ezeket az előnyöket -főleg az elsőt- szokásom lelkesen ecsetelni a kollégáknak, és várni, milyen idióta, végtelen egyszerű és alpári poénokkal állnak elő, tovább víve vagy csak meglovagolva a gondolatot - hogy így fogalmazzak, Freud sokadszori nagy örömére. A diák meg ha kér, ha nem, én benyomok egy rágót a számba, ami egy-két rágás után sokszorosára dagad. Tök jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Öreg hiba. - horkanok fel a rágó visszautasítását.
- Majd megbánod... - hagyom fenn a hangsúlyt nagy jövőlátón, előrefelé nézve a folyosón, és elrakom a tégelyt, közben lelkesen rágva a citrusos édességet. A kedvencem mondjuk a barackos, dehát a változatosság gyönyörködtet. Helyezgetem kezeimben az általam cipelt irathalmot, miközben baktatok a navinés oldalán.
- Azért szólj ám, ha odaértünk, ahova tartunk! - nézek mellém a diákra, megjátszott gyanakvón feltételezve róla, hogy a bolondját járatná velem és képes volna brahiból áthurcoltatni Toni bácsival a folyosókon a megszerzett szajrét. De jó kislány ez, nem tenne ilyet, főleg nem azután, amit az imént megtudott rólam. Nem húzódott el tőlem látványosan, azonban érzem rajta, hogy valamivel jobban tart már szerény és lovagias csirkefogó személyemtől, mint ezelőtt.
- Különben hol is van az? - kérdezek rá a célunkra két rágás közben, ha már egyszer itt tartunk. Nem mintha ne volna tényleg mindegy, de azért mégsem hátrány, ha tudom. Bár az is megeshet, hogy közben összeakadok valamelyik kedves kollégával azok közül, akikkel még le kell pacsizzak bizonyos ügyekben, és akkor bizony vissza kell szolgáltassam a lánykának a papírhalmot, vagy -ami talán még jobb- elhívom a másik tanárt is kíséretnek és átadom neki a terhet. Mert hiszen ez az okítók dolga, nem? Hordárkodni a tanulóknak. Vagy nem. Minden esetre úgy gondolom, némelyik prof sokkal hasznosabb lenne egy ilyen szerepben, mint a katedra mögött. Nem szép dolog ilyeneket mondanom? Á, nyugi, már velük is közöltem. Szeretnek is nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Pompás. A kis navinés azt se tudja, merre akar menni. Akkor céltalanul bolyong csak ebben a remekbe szabott intézményben, megrakodva egy halom papírral? Semmi felelősség? Semmi céltudatosság? Mégis, ki az, aki csak úgy indokolatlanul ténfereg a kastély folyosóin?...  Lélekben magasba lendítem a kezem, és majd' kiesek a padból, közben azt kántálva, hogy énénénénén! Szeretek lófrálni. Nincs abban semmi rossz.
A társalgó? Hát rendben. A rágás közbeni öblös szusszanással veszem tudomásul, merre vegyem marcona lépteimet. Noha olybá tűnik nekem, ezt az egészet csak most találta ki a lány. Rászegezem határozott, mindenféle szégyenlősségtől vagy zavarban levéstől mentes tekintetemet, és kémlelem a fiatal arcot. Szinte látom rajta, micsoda terveket, ábrándokat sző magában. Mármint konkrétan fogalmam sincs, miket, de hogy valamiket, abban egészen biztos vagyok.
- Voilá! - rikkantok, amint a társalgóhoz érünk és egy kecses mozdulattal berúgom az ajtót. Csak nem volt a túloldalon senki... Bedugom a fejem, fogam összeszorítva nézve körbe a bejárat környéken, ám szerencsére egy teremtett lélek nem ólálkodott erre. Nem vágtam orrba senkit. Beljebb persze üldögélnek páran. Ők kissé megrökönyödve és megszeppenve skubiznak felénk a hatásos belépő nyomán.
- Arra pislogjatok! - bökök a fejemmel az ablakok felé, így közölve velük, hogy nincs itt semmi látnivaló, foglalkozzanak a saját dolgukkal. Gondolom, van nekik. Levágom az asztalra a papírhalmot, és összecsapom kezeimet, mint aki jól végezte dolgát, majd csípőre vágom őket és vigyorogva nézek Annamáriára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Azt hiszem, egyedül a lánynak tetszett (?) a belépőm. Mondjuk az ajtó túloldalán könnyebb, valljuk be. Imponálóbb, ha miattad verik be valaki képét, mintha csak tanúja vagy, amint ellátják valaki baját. A lényeg, hogy valakinek bejött. Persze, az se lett volna gond, ha nem. Nem azért csináltam. Semmit sem azért csinálok. Azt sem, hogy ilyen lovagiasan elcipeltem ide a navinés papírtömegét. Biztos csak törleszteni akarok az ilyen jó cselekedetekkel a sok disznóságért, amit művelek. Igen, biztos. Persze. Jelentkezzen, aki elhiszi!
- Ó, ez kiválóan hangzik. - lelkesülök fel egyből a jegyzetégetésre és összedörzsölöm kezeimet. Lehet, hogy egy profnak nem kéne ennyire kedélyesen fogadnia egy ilyen bejelentést és főleg részt vennie ilyesfajta tananyag megsemmisítő szertartásokban, dehát... már úgyse soká rontom itt a levegő. Igen, ez a helyzet, amire az előzőekben utaltam párszor, és amire később akartam rátérni. A tanév végével visszatérek a kaptafához, jelesül: ismét teljes munkaidőben a Parancsnokságon boldogítom majd a drága jó aurorkollégákat. Ez persze majd csak az évzáró-nyitó ünnepségen hirdetődik ki... kerül kihirdetésre... hirdeti ki a diri. Igen, hirdeti ki a diri. Nem kell ez a sok szenvedő szerkezet, nehéz az élet amúgy is.
- Na adj valamit! - mormogom a hatalmas rágómon nyammogva és nyúlok is az első adag papírért, amit szépen a kandallóba vethetünk. Feltételezem persze, hogy az ezeken a lapokon lévő tudás vagy már a lányka fejében van, vagy átmásolta valahova, vagy fellelhető a tankönyvekben, úgyhogy kár ezt túllihegni. Mármint nekünk nem, nekünk jó, ha úgy érezhetjük, ezzel most némileg tilosban járunk vagy éppen nagy lázadást hajtunk végre. Az sokkal izgibben hangzik, mintha olyasmiben teszünk kárt, ami már amúgy sem kéne.
- Ha nem bírjátok a meleget, srácok, nyissatok ablakot, vagy húzzatok máshova! Itt most befűtünk. - közlöm egyszerűen a többi jelenlévővel, közben hadonászva kezemmel az ablak felé, meg a kijárat irányába, vagy éppen a kandallóra. Szóval mindig arra, amiről épp beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Összepréselem ajkaimat és rántok párat szemöldökömön, miközben átveszem a nekem szánt adagot az égetnivalóból. Viszont ahogy a navinést figyelem, ráébredek, hogy az iménti feltételezéseim hibásak. Ott az az apró kis bizonytalanság a szemében, a feszültség a vonásaiban, amik azt jelzik, igenis tétje van ennek a tűzre vetésnek és valós az izgalom. Mielőtt a lángok martalékává teszem hát a papírokat, az egyikre rápillantok. Ahogy így átfutom, úgy látom, ez bizony vizsgaanyag. Hát mit ne mondjak? Van kraft a kiscsajban. Az írásról oldalvást ránézek, megvillantva felé nem éppen bizalomgerjesztő, de annál elismerőbb vigyoromat, aztán nekilátok a tűzre pakolni szépen.
- Nem hallottad? - szólok oda felelősségre vonóan az egyik közelben ülő eridonos srácnak, amikor Annamária közli igényét. A fiú hebeg kicsit, én meg a fejemmel bökök az ajtó felé, hogy lökje már be, legyen szíves. Nagy nehezen megérti és teljesíti udvarias kérésemet.
- Lélegezz jó mélyeket, hátha beszívod a tudást! - javaslom a lánynak, miközben meglobogtatok egy még a kezemben lévő jegyzetet, amit aztán egy kecses mozdulattal átadok a lángoknak. Közben valaki kinyit résnyire egy ablakot, mert tényleg kezd meleg lenni idebenn a helyzet. Kézfejemmel törlök egyet homlokomon, majd lekapom a zakómat. Hiszen van még mit égetni, addig pedig megsülök. A levetett ruhadarabot egy diák fejére dobom, és intek neki, hogy terítse ki. Így ingpólóban láthatóvá lesznek a tetoválásaim. A jobb vállon pár rúna, a felkaron egy körbefutó motívum, az alkar belsején meg valami kígyószerűen kanyargó, szintén jelekkel ellátott példány. A balon semmi. Valljuk be, nem ez az egyetlen, ami nem szimmetrikus az én adoniszi testemen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ahh, olyan szépen égnek a papírok. Kész kielégülés minden egyes darab. Kedvtelve nézegetem megsemmisülésüket, megnyerően rusnya ábrázatomat ide-oda biccentve. Sajnálkozva sóhajtok egyet, amint az utolsó jegyzetlap is a lángok martaléka lesz. Széttárom karjaimat a befejezés jeléül és a köszönetnyilvánításra meg a dicséretre válaszul meghajolok a kis hölgyemény előtt, kezemet propellerként forgatva hasam előtt, ahogy azt egy ilyen giccses gesztus közben illik.
Látom ám, hogy Annamária a tetoválásaimat vizslatja. Hadd tegye! Nem fogom se leállítani, ám hosszas elbeszélésbe sem kezdek róluk. Nem vagyok az típus, aki kapva kap az alkalmon, hogy önmagáról vagy a múltjáról meséljen. Ha kérdeznek vagy szóba kerül, akár bőségesen is kifejtem, de különben nem traktálom ilyenekkel a népet. Van elég ilyen ember, főleg auror. Ránéz valaki a sebhelyére, Őőmeg rögvest előkapja a diavetítőt, hogy a regélése közben mozgóképekkel is illusztrálja, miként szerezte a sérülést.
- Mi a következő? - villogtatom szemeim, miközben zsebre vágom kezeimet.
- Malacságokat írunk a táblákra a tantermekben? Vagy esetleg fellebegtetjük a padokat a plafonhoz? - bökök fejemmel az említett irányba, miközben nyammogok tovább a rágómon, ami még mindig nagyon finom. A felvetéseim után persze elvigyorodom. Nem mintha különben ne lennék benne bármelyikben.  Vagyis... neeem, dehogy, én jófiú vagyok! Ez a kis perszóna visz bele a rosszba! Látszik is rajta, mennyire elvetemült. Rajtam meg, hogy milyen ártatlan vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Mégis, miért tenne ilyet bárki is? Mégis miért? - veszik bele lélekszakadt sopánkodásaim sora a térben fellelhető, még számtalan zajba. Hiszen hiába a késő délután, ez a festmény népség csak mértékkel csendesedik bármikor. Nekem viszont ez most pont kapóra jön, hiszen nem az én jajveszékelésemtől zeng minden. Bár jól tudjuk, engem az se nagyon érdekelne.
- Egyáltalán ki talál ki ilyet? - áramlanak tovább fintorgó, grimaszokkal teli, magamból egyre jobban kikelt kérdéseim, miközben cowboyszerű járásommal haladok a márványlapokon, és rágódom valamin. Mármint nem az, hogy agyalok, hanem tényleg rágódom valamin. Kezemben egy kis doboz, amiből újabb és újabb cukorkát veszek elő, a számba nyomva, és folytatom utam, valamint szörnyülködésemet.
- Miért kell, hogy ez történjen? - csapok át egyre drámaibba. Nagyjából már csak az hiányzik, hogy térdre rogyva rázzam az öklömet a mennyezet felé. Egy-egy mellettem elhaladó diák furcsállva mér végig, azonban odáig már nem merészkednek, hogy megkérdezzék, mégis mi bajom van. Igazából tökéletesen beleillek ebbe a harsogó, diliházszerű környezetbe. Szerintem némelyikük azt hiszi, hogy valamelyik képből pottyantam ki és azért bolyongok itt, mert nem jutok haza a festményembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Két fő módon lehetsz láthatatlan mágia nélkül: baromi szürkén és elhanyagolhatóan viselkedsz, vagy éppen hogy kellemetlenül kirívóan. Az emberek mindkét esetben úgy tesznek, mintha nem is léteznél. De most olybá tűnik, mégsem vagyok láthatatlan. A kis Hanna-hasonmás legalábbis észrevesz. Igen, ő volt az, akit a múltkor összekevertem a lányommal.
- Neked is, édesem. - üdvözlöm viszont és fordulok egy amolyan balerina mozdulattal a kölyök felé, hiszen már majdnem eltrappoltam mellette. Egyelőre nem ingatom meg azon hitében, hogy még mindig tanár lennék. Különben is, ez hasonló, mint egy elnöki poszt, nem? Ha egyszer az voltál, mindig az maradsz. Egy diák szemében biztosan. Akár tanítottad, akár nem.
- Ha nem mindenízű, akkor feltétlenül. - vágom rá a kérdésre.
- És te ilyet? - nyújtom felé a kis dobozt, egy orr ráncolós fintor közepette.
- Ha nem kell több ilyet ennem, akkor igen. - bólintok a kedves érdeklődésére a hogylétemről. Mintha bárki kényszerített volna rá, hogy egymás után tömjem magamba a mindenízű drazsékat, amiket most a leánykának kínálok nagy kegyesen. Bizony, ezek miatt szitkozódtam. Miért készítenek ilyesmit? Ez valami élet metafora? Falod és falod, miközben néha -szó szerint- rosszul leszel attól, amit kapsz, de nagy reménykedve haladsz tovább, hiszen néha igazán kellemes élményekben lehet részed.
- Sőt, tessék, a tiéd! Kínálgasd vele az ellenségeidet! - csukom be egy gyors mozdulattal a dobozt, mielőtt a navinés kis mancsa elérne hozzá, hogy vegyen magának belőle. Inkább övé az egész, aztán csinál vele, amit akar.
- Boldog szülinapot! - kívánom a dobozka átadása mellé. Hiszen nyilvánvalóan ezt ünnepli ilyen szánalmas magányban a mi kis hősünk. Vagyis már nem, hiszen itt az ő megmentő lovagja. Kicsit görnyedt, kicsit alacsony, kicsit idős már hozzá, de a mienk.
- Szóval? Milyen torta? - terül szét egy bájos... nak nehezen nevezhető, de annak szánt mosoly az arcomon, miközben egyik kezemet zsebre vágva érdeklődöm. Mindezt némileg emelt hangon teszem, hiszen a festmények nevükhöz híven csak harsognak és harsognak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Étcsokis? Tökéletes. Keresve se találhattam volna jobbat az iménti percekben elszenvedett ízek leöblítésére. Amint megkapom tehát a remekbe szabott szeletet, már marom is magamhoz és lehuppanok a diák mellé. Török egy darabot a tortámból és a számba dobom, hogy aztán bólogatva hümmöghessek. Jó. Nagyon jó.
Aranyos a lánykától, hogy bizonygatta itt nekem a süti finomságát. De látta, nem nagyon kellett tukmálnia. Már csak azért sem, mert első pillanattól tudtam, hogy igazat mond. Végülis ez a szakmám. Az már más kérdés, hogy az ő igaza nem az enyém. Jelesül: könnyen lehetne, hogy ő tényleg finomnak tartja, míg én abszolúte nem. Relatív ügy. Azonban egy csokitortával nehéz mellélőni. Ezzel itt nem is sikerült.
- Csak azt ne mondd, hogy ez a legjobb ajándék, amit eddig a szülinapodra kaptál! - mormogom csücsörítve, a falattól dudorodó arccal a diáknak, közben a dobozka felé bökve. Az egy + sok festett személyes bulija nyomán még az is kitelne, hogy tényleg senki nem köszöntötte fel rajtam kívül.
- Hányadik különben? - érdeklődöm meg ilyen illetlen kendőzetlenséggel a korát. Aztán észreveszem befordulni a sarkon az egyik felügyelőt, akinek biccentek és szélesen rávigyorgok a csokis fogaimmal. A köszöntést viszonzó bólintása félbemarad és az a csekélyke mosolya undorodó kifejezésbe fordul. Kényelmetlenül torkot köszörülve halad tovább. Nézek még utána, aztán tömöm be az újabb falatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Ráijeszthetnék a kis sárgaságra egy jól irányzott besértődéssel, amiért a csodás ajándékom nem érdemelte ki nála az aranyérmet. De a születésnapjára való tekintettel ettől most eltekintek és inkább a maradék tortára tekintek, hogy a tekintélyem ne csorbuljon.... oké, befejeztem.
- Hát ha már így kínálod, kipróbálom, villával is ilyen jó-e. - dünnyögöm, még éppen az utolsó falatot nyelve lefelé, de már nyújtom a tányéromat az újabb adagért, és szalvéta helyett szórakozottan a lány egyik csodás rajzát markolom fel. De mielőtt az arcomhoz emelném, észreveszem ezt. Mondjuk olyan szempontból már késő, hogy az ujjaimtól tiszta csoki lett.
- Bocs. - kérem elnézését ékesszólóan.
- Mik ezek különben? - érdeklődöm az alkotásai felől, amiket most így jobban megnézve, talán még jót is tesz nekik az én barna ujjlenyomatom rajtuk. Abból a színből úgyis kevesebbet használt. Viszont ettől még mindig csupa maszat vagyok. Egy nagyon idétlen mozdulattal, két ujjal fogva előveszem a pálcám és egy hasonlóan idétlen suhintás után már csillogok-villogok is. Ám remélem, ez nem tart sokáig, hiszen már kapom az új vércukorszint emelő csokibombát. Ugye kapom?
- Szóval tizenhét. Az nem rossz. - huppanok vissza mellé.
- Vártad? - kérdezem, nagy komolyan összevont szemöldökkel, mintha valami tudományos felmérést végeznék. Bár végülis én mindig azt teszem. Minden esetre a csitrik egy része odavan, hogy már végre nagy és erős felnőtt lehessen és csinálhasson mindenféle korhatáros dolgot, míg mások a hátuk közepére sem kívánják, vagy éppen teljesen hidegen hagyja őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Csalódott vagyok. Mélységesen csalódott. Minden elképzelésem dugába dőlt. Minden számításom falsnak bizonyult. A csokitorta ugyanis villával is pontosan ugyanolyan finom, mint kézből majszolva. Se nem rosszabb, se nem jobb. Na nem baj. Ez a csalódottság nem szegi kedvem. Tömöm magamba tovább. Mivel pedig a lány meggyőzött arról, hogy nem haragszik, amiért a műalkotásival törölköztem, így továbbra is azt használom szalvétának, amit az előbb már összemaszatoltam. Egyáltalán nem kár érte.
- Ez nem igaz, de nem baj. - legyintek, szintén a villámmal.
- Ha örülsz, az a te dolgod. Az én lányom nem fog neki örülni. Gondoskodom róla. - adom elő itt a kemény, zsarnok apát, aki az ő kis hercegnőjét semmi esetre sem engedi majd jöttment szőke hercegekkel meg fehér lovakkal lófrálni, hiába engedi meg a törvény ezt is a sok más mocsokság mellett. Az igazság persze az, hogy egyetlen dolog érdekel: az, hogy ő boldog legyen. De pszt! Ez titok.
- Tényleg, ismered őt? Tudod, ugyanolyan, mint te. - emlékeztetem az első találkozásunkra, amikor azért rikácsoltam utána, mert a gyerekemnek hittem. Azóta már a második vagy hanyadik évét tölti itt a tanodában.
- Kémkednél nekem utána? - vetem fel egy szájtörlést követően, amolyan mellékesen, hátha simán igent mond nekem, és máris volna egy remekbe szabott téglám az iskolában. A kis navinésnél tökéletesebbet nem is találhatnék, hiszen egyáltalán nem kelti fel senki figyelmét. Még egy halom csokitortával is alig.
Apropó csokitorta: amint a szülinapos előáll ezzel az ajándékot a manóknak őrültséggel, félrenyelem a süteményt és fuldokolva köhögök pár morzsát a kezembe. Még a szemem is könnybe lábad.
- Eszedbe se jusson... - ragadom meg a lány karját, mintha az élete múlna azon, amit mondok. A drámai pillanatot fokozandó a hangom még elég elhaló és érdes az iménti köhögéstől, ennél fogva igazán vészjósló. De ez tényleg nem játék. Ha valóban ilyen hálás annak a manónak, vagy levegőnek nézi, vagy belerúg párat, vagy kihasználja és rendel még tőle ezt meg azt, azonban egy túlcsorduló köszönöm vagy egy ajándékot biztosan kikészítené szerencsétlent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Elvileg az én sarjam is messze van tőlem az év nagy részében. Ezelőtt azért volt így, hiszen a jó édes anyjával él, most meg már bagolyköves, úgyhogy ezeket a folyosókat és padokat koptatja. Ennek ellenére folyton a nyakába lihegek. Legalábbis egyesek szerint. Különben viszont csak pár hetente esz erre a fene, amikoris találok valami ürügyet a környéken koslatásra. Most például a minisztériumi kollégák néhányának meglátogatását. Ha meg már itt vagyok, mindig ránézek a lányomra.
Pedig nem vicceltem. Komolyan fel akartam bérelni a szülinapost, hogy kémkedjen Hanna után. Amit persze sokkal kevésbé teszek azért, hogy a kis tinédzser életébe vájkáljak, mint inkább, hogy bosszantsam kicsit és figyeljem, hogyan reagál. Hogy tényleg képes vagyok-e még a saját véremen is kísérletezni? Ó, még szép.
Hát nem hallgat rám a navinés semmiben. Mindenről azt hiszi, hogy a bolondját járatom vele. Mindegy, majd tanul a maga karán. A manóknak pedig komolyan veszélyes kedveskedni. Ha nem csinálsz semmit, abból nem lehet baj. De majd rájön magától. Vagy nem.
- Ez jó volt. - adom vissza neki az üres tányéromat.
- Igazán lehetne gyakrabban szülinapod. - vélekedek eképpen, miközben alaposan megtörölközöm a rajzok és valós szalvéták hadával. Bár még így se tökéletes. Úgyhogy megint előveszem a pálcámat és azzal megoldom a továbbiakat. Mégse csokoládéban úszva térjek vissza a parancsnokságra. Hiszen még odamegyek, természetesen. Munkamániás vagyok. Ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Éppen a végzős bálra tartok. Na nem az enyémre. Az még odébb van. Ez most azoknak az akárkiknek a végzős bálja, akik éppen kijárják a Bagolykövet. A lányom hála égnek még bőven nincsen köztük. Ettől függetlenül viszont lehet, hogy jelen lesz. Klassz lenne. Bár biztos kissé kiakadna, hogy mit keresek itt. Dehát mit ne keresnék? Férfiúi kötelességemet teljesítem. A minap összeakadtunk Artyval és említette, hogy lesz ez a bál. Na nem úgy akadtunk össze, mint múltkor a cupidos esetnél. Bár ez a történet szempontjából nem is érdekes. Egy szó, mint száz: rákérdeztem, kivel megy. Azt mondta, még nincs kísérője, én pedig rögvest bejelentettem, hogy akkor én leszek. Egyáltalán nem tiltakozott.
Fehér ingben, sötétszürke öltönyben és fekete lakkcipőben lépem át az iskola kapuját, bandukolva a nagyterem felé. Biccentek olykor egy-egy ismerősnek a folyosón, meg pár ismeretlennek is, jól zavarba hozva őket. Különben a nyakkendőm is valami ilyen mélyszürke, ám ennek egyszerű az oka: a hölgyhöz óhajtom igazítani a színét, mielőtt a bálterembe lépnénk. Hiszen nem vagyok elkötelezett egyik elem felé sem. Nekem aztán tök nyolc, mi lesz rajtam. De stílusos volna passzolni a partneremhez.
Ez a bizonyos, említett partner pedig már ott álldogáll a kapu előtt. Mélyvörös ruhában pompázik. Így hát miközben közeledek, vigyorogva odaintegetek neki, majd előveszem a pálcám a zakóm belső zsebéből, a megfelelő színt mormolva a nyakkendőmre bökök és már kész is. Utána széttárom a karomat. Voilá!
- Helló szépség! - köszönök rá a hölgyre és már nyújtom is könyököm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- UPDATED öltözékem -


Az arccsókra csak hümmögök egy jólesőt, aztán kacsintok pártneremre, miközben az ajtó felé indulunk kart karba öltve. Az italos felvetése nyomán csak egy pancser ellenkezne. Mivel azonban én az nem vagyok, viszont merész igen, így mindössze félig ellenkezem. Már ha az alábbi kérdésemet lehet annak nevezni.
- Ennél jobban? - pillantok végig rajta, azt pedig a képzeletére bízom, hogy ezzel vajon arra utalok-e, elég lángoló ő már így is, avagy arra, hogy a puszta jelenléte is tűzbe hoz bárkit. Avagy a kettő egyszerre. Avagy egy negyedik verzió, ám lássuk be, erre kevés az esély.
Ettől függetlenül persze élek a koktélozgatás lehetőségével, és bár az elemeknek nem vagyok olyan nagy tudója, a finom folyadékoknak inkább. Szerintem nem fogok csalódást okozni. Nem szoktam, nem igaz? Célunkat azonban nem érjük még el, hiszen egy sármos ficsúrba botlunk. Meglehet, amilyen nyájasan elbeszélgetnek és édelegnek a profesoressával, attól el kéne uraljon valamiféle féltékenység, vagy netalántán kényelmetlenség amiatt, hogy az illető magasabb, jóképűbb és ifjabb nálam. Csak várok és várok, ám ez a kellemetlen, feszült érzés csak nem talál rám. Pedig várom. Úgy negyvenvalahány éve.
- Ó, én is az Önéhez. - bólintok mélyet a nem létező partnere felé.
- Nade... - pillantok fel rá egy sóhaj után.
- Ha már az elemeknél tartunk: élvezi a szabad levegőt? - érdeklődöm széles vigyorral, koránt sem burkoltan célozva arra, hogy pontosan tudom, a fegyintézet vendége volt. Láttam az ábrázatát valamelyik mappában meg egyszer talán személyesen is, mikor be volt kasznizva. Különben a hozzá nem értők -tehát az emberek 99%a - azt hiheti, a fentebb említett féltékenység késztet ilyen aljas piszkálódásra, azonban a helyzet az, hogy igazságos vagyok, és mindenkit egyaránt szeretek froclizni. Kedvem válogatja, milyenek az arányok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Milyen pompás is lehet ilyenkor a természetben gyönyörködve gyümölcsöt majszolni. Kár, hogy én belerondítok. Dehát én már csak ilyen vagyok. Egyszerűen benyitok a gyengélkedőre és egy alapos körbenézés után ki is szúrom a mi gyógyítónkat.
- Az orvosok nem félnek az almától? - szólok oda neki egy költői kérdéssel, rögvest szellemeskedve, ahogy meglátom, mit falatozik. Közben már baktatok is beljebb jellegzetes, törtető járásommal. Nem várok én semmiféle behívást vagy elém járulást meg semmit. Még azt se, hogy szegény befejezze a falatozva láblógató pihenőjét.
- Kell sorszámot húzni vagy jöhetek? - mutatok magam mögé hüvelykujjammal és körbenézek a nem létező tömegen. Dehát rég jártam már sulis gyengélkedőn, nem tudom, hogy megy ez. Lehet, egy külön váróteremben szoronganak a kedves páciensek, míg a javasúr csemegézik.
- Bújkál bennem valami - árulom el fintorogva, hogy nem iskolai ügyben jöttem, nem érdeklődöm vagy tájékoztatok, hanem gyógyulni szeretnék, ha lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Dudorászva baktatok a kihalt folyosón, ahol csak a festmények horkolnak vagy suttognak még valamiről. Sokakkal ellentétben én nem találom ezt olyan izginek. Mármint a sötét, néptelen sulit. Az emberek a legizgibbek, azok meg pont sehol. Mindegy, kell a nem izgi is az életbe. Márpedig mi lehetne annál kevésbé izgibb, mint ahogy én a kávémért bandukolok a konyha felé? Mondjuk az, ha még egyszer azt mondanám, hogy izgi? Azt mondtam már, hogy izgi?
Belököm az ajtót, amit egyébként nem kéne csinálnom, mert múltkor is orrba nyomtam az egyik nagyfülű kollégát. Emiatt most rögvest az ajtó mögé is nézek, nem hever-e ott egy kiütött manó, de ezúttal szerencsére nem. Indulok is tovább.
- Szép estét - köszönök annak a maroknyi esti dolgozóknak... meg - ezek szerint - annak a kis szöszinek, aki ott hátul burkol éppen valamit és akit az üdvözlés közben veszek észre. Pillantásom viszont átsuhan rajta, mintha csak egy bútordarab lenne. Mintha teljesen rendben lenne, hogy itt van. Természetes.
- Kaphatok egy kávét? Kis tejszín, két cukor. Köszönöm - darálom el kívánságom.
- Máris, Igazgató úr - hajbókol az egyik kis tünemény és iszkol készíteni, amit kértem, én meg addig lébecolok a konyhában. Kinyitogatok szekrényeket, belesek, kezembe fogok egy-egy eszközt, megnézegetem. Legfőbbképp láb alatt vagyok. Rámosolygok az egyik kis lényre, bólintok neki, aztán ugyanígy teszek a navinés prefektussal, miközben elsétálok mellette és a kajájára sandítok. Jól néz ki. Nem semmi éjjeli snack. Oké, a kávé sem szokványos rendelés ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ahogy felpattan, szögletes bólintásommal szinte egy "pihenj, közlegény"-t üzenek neki. Folytatom aztán tévelygésem. Ó, sokszor jártam én már itt. Egyik törzshelyem. Csak szeretek mindig úgy szemügyre venni, mintha most lenne részem benne először.
Hogy segíthet-e valamiben? Még éppen ezen morfondírozom, amikor pizzával kínál.
- Nem, kösz, nekem most csak... ez kell - áll be egy kis szünet szavaimban, hiszen már éppen mondtam volna, hogy kávé, amikor elém is került a maga illatos, gőzölgő valójában. Hálásan biccentek a szervírozó manónak és már kortyolok is, közben lazán támaszkodva az egyik asztalon.
- Tudnék én aludni, ó, de még mennyire tudnék - forgatom meg a szemeimet, szinte vágyakozva beszélve, miközben lelki szemeim elé úszik pihe-puha ágyam. - Csak nem lehet - mosolygok, mintha valami jót mondtam volna, pedig ez minden, csak nem jó. De hát akkor most sírnom kéne? Mondjuk azt ritkán vetem be, tény. - Még dolgom van - hadarom el ezt sebtében egy korty után, aztán a prefekta pizzájára nézek.
- De egyébként segíthetnél valamiben - térek rá ezzel az előbb felhozott, sokkal izgisebb részre, minthogy még tovább taglaljam, milyen unalmas, éjszakában fennmaradós egy igazgató auror élete.
- Megmondanád, hogy mit keresel itt ilyenkor? - érdeklődöm meg tőle fecsegő hangon, újra és újra végigpillantva rajta, aztán ráérősen kortyolok megint a csészémből, tán még kisujjam is eltartom. Közben hátam kicsit az egyik konyhabútornak vetve, szabad kezem zsebemben.