Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hosszú nappalok és hihetetlenül rövid éjszakák jellemzik a vizsgaidőszakot. Nem csak a diákoknak keserves ez a ciklus; a tanárok is megszenvedik. Én pedig kifejezetten, mert ilyenkor teljesen felborulnak a hétköznapok – s ugyanígy a hétvégék is. Amit eléggé nehezen viselek. Az egyetlen dolog, ami jelenleg tartja benne a lelket az nem más, mint a meghirdetett T-Bone steak, amivel ma gazdagítják a nagyterem „étlapját”. Tűzben sült burgonyával és spárgával szeretném elfogyasztani, a lehető legnagyobb nyugalomban; ami csupán annyit jelent, hogy a diákoktól távol. Ezért is szedem hosszú lábaimat az iskola legnagyobb terme felé vezető hűs folyosón. Szabad kezemmel barna, mindig arcomba lógó tincseimet próbálom megzabolázni, s másik kezem vaskos ujjaival egy zömök, bőrkötésű számmisztika könyvet szorongatok. Vizsgáztatni voltam a másodéveseket, akik közül sajnos egyikre sem mondanám, hogy a jövő nagy numerológusa lehetne. Érdekli ezeket a kölyköket egyáltalán valami a felrúnázott mugli tárgyakon kívül? Bosszússá és elkeseredetté válok, amikor ebbe belegondolok. Harminckilenc évesen még nem kellene ennyire zsémbesnek lennem… mondjuk, már harminchárom évesen is az voltam, szóval – azt hiszem – ez nálam nem a korral áll kapcsolatban. Sokszor megkaptam már, hogy valahogy nem tudják összerakni azt, amit a külsőm sugároz elsőre, majd azt, ahogyan valójában viselkedek és vélekedek dolgokról. Felrázom magam ebből a gondolatmenetből, mielőtt még túlságosan mélyre süllyednék benne, ezért széles bal tenyerem ujjai polipkarként cuppan a hatalmas tölgyfaajtóra, hogy aztán végre a nagyterembe léphessek. Zsivaj. Zsivaj, kacagás, piszkálódás. Sebesen szedem lépteimet az asztalok között, és közben néhány ismerős arcnak zavart görbével borostáim között biccentek. Mérföldes lábaimnak köszönhetően hamarosan elérem a tanári asztalt, ahol még nem nagyon látok senkit sem. Én végeztem volna ennyire korán? Hát, ezeket a diákokat tényleg nem érdekli a számmisztika… le akarták tudni mihamarabb, és ezért megszégyenülve én lehetek az első az asztalnál. Legalább nem kések a megbeszélt ebédről. Hiszen reggel még összefutottam Nagy Sanyival, akivel megegyeztünk egy vizsgáztatás utáni ebédben. Remélem, hogy neki kellemesebb a mai egzámen utóérzete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Látszik a nemes ifjún, hogy örömét leli ebben az egész házasulási hajcihőben és a boldogság úgy jár a nyomában, mit a saját árnyéka. Hella még azt is meg meri magában kockáztatni, hogy talán szerelmes is abba a lányba, akit a család neki kiválasztott. Elhúzza száját még a gondolatra is, mert számára ez inkább gyötrelem. Szerelem. A kamaszok magyarázata hormonjaik túltengésére, míg az idősebbek ezzel igyekeznek cáfolni hormonjaik csökkenésének tényét. Irritálo ez is, az is egyformán. Valamiért minden alkalommal, amikor olyan emberrel találkozik, aki épp valamelyik fenti önáltatást végzi, össze szorul a gyomra. Nem irigységből! Merlin a tanúja ő kívánja legkevésbé a házasság szentségét vagy a szerelem rózsaszín szemüvegét felvenni. Egyszerűen csak kirázza tőle a hideg és kész. Ennek ellenére, jó neveltetése okán és, hogy ne hozzon szégyent családjára, annál is jobban, mint eddig tette, erről mélyen hallgat. Néha ül csak ki arcára a nem tetszés. - Igen ezek valóban nagy változásokat hozó idők leszenek - biccent visszafogott egyetértéssel, de nem tesz hozzá egyebet, nehogy végig kelljen hallgatnia bármiféle giccses litániát a családteremtés nemes hagyományáról, mely az arany vér megóvásának célját szolgálja. - Úgy vélem a környezet, melyben élünk könnyen tudja ezeket alakítani. Ha évekig nem ül seprűn, elsőre kilencvenkilenc százalék, hogy vagy be sem tudja indítani, vagy lezuhan róla - fejti ki véleményét a tárgykörben, melyben igen komolytapasztalatokkal rendelkezik. Már nem a seprűs részben, hanem a környezeti tényezők személyiségformáló erejének tekintetében. Nem egy ízben volt alkalma elszokni az aranyvér elvárta kiművelt jómodortól. - Igen, köszönöm kérdését. Szüleim nagyszerű egészségnek örvendenek és öcsém is azt írta legutóbbi levelében, hogy bár az Indiába tett útja kifárasztotta, jól érzi magát - mosolyodik el alig láthatóan, s ekkor szólal meg a csengő, mely jelzi az óra végét. Szinte ugyanekkor tódul ki rengeteg diák a termekből, s a zaj az ezerszeresére növekszik körülöttük. Hella eleme megpezsdül ereiben. A víz érzi azt a sok energiát, mely felbuzgott környezetében. Körbe pillant akvamarin színű szemeivel. Rideg pillantása jó pár nebulót int szó nélkül csendre. Kemény és szigorú megjelenése tiszteletet parancsoló. Azonban azt még nem tudta elérni, hogy a nebulók áthangolódjanak az ő gemmológiájára. Ezért is tervez könnyű vizsgát nekik az idei év végére, hogy megkönnyítse az átállást. Aztán majd jövőre jönnek a teljesen új nézőpontból megközelített oktatási anyagok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Persze, hogy azt mondtam tartsa meg. Szememmel üzentem, hogy be ne merje fejezni a mondatot, és nem is tette. Hogy azért, mert közbevágtam, vagy mert megértette az üzenetem, az nem derült ki. Mindenesetre elmondtam, amiért jöttem. Kicsit nyersen, kevéssé kíméletesen, de legalább nem hazudtoltam meg magamat, ahogy néhány ember szokta, mikor a megfelelési kényszer súlya alatt majd' megroppannak. Egyszer régen rám is hatással voltak ezek. Aztán minden megváltozott. Én is.
Ajkam egy pillanatra ketté vált az új információ hallatán, és azért, mert a szavak úgy jöttek ki a számon, ahogy. Habár én az utóbbi két évben nem ünnepeltem a szülinapomat, pontosan tudtam mennyit jelentett egykor. Talán el is kapta a pillantásom Zalán, talán Herb gyorsabb volt. De ez az egyetlen elharapott mondat képes volt egy pillanatra minden ellenszenvet félresöpörni bennem, és hagyni, hogy a másik teljesen kizárjon a kis beszélgetésükből. Idegesen beharaptam az alsó ajkamat, de csak hamar el is engedtem. Levegőért kaptam, hogy újra felhívjam magamra a figyelmet, de fülemet megütötte az elfúló szó barátok.
Most mi volt a gond? Barátok vagyunk. Talán ahogy mondta, azzal a fura hangsúllyal. Vagy az a belső üresség, ami a szót követte. Nem, a hangsúlyt. Biztosan azzal volt a baj, mert mással nem lehetett.
- Tulajdonképpen mit akarsz elérni ezzel a táblával Herbert? Csinálj magadból hülyét, de miért szekálsz vele másokat, akik úgy sem akarnak részt venni? - kérdeztem, ahogy kezdett megtörni a kis faluk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A közeledő vizsgaidőszak szorongásra sarkallta levitásunkat. A tévhitek és pletykák szerint, egy levitás diák mindig röhögve megy vizsgázni, illetve mind mániákusan tanul és sosem kap K-tól rosszabb jegyet.
Jiyun messze nem ilyen volt, bár nem okozott gondot számára a vizsgákra való felkészülés, azonban az ezekkel járó stresszt nehezen viselte és nem is volt mániákusan tanulni vágyó. Éppen ezért volt most ott, ahol: Pihenni két vizsga között.
Könyvét mosolyogva lapozgatta s merengett, míg füleit dühös zsörtölődésre utaló hangok meg nem ütötték. Itt megállt, pedig épp kezdett beindulni a történet. Sajnos nem tudott eléggé rákoncentrálni, ezért óvatosan felpillantott. Szemei elé hulló frufruja hézagjai között kukucskált kifelé, kíváncsi volt a hangok forrására.
Csendben fülelt, amennyire csak lehetett, tincsei alatt rejtegette bogár fekete szemeit. Nem ismerte a fiút, de az magyarul beszélt. Ebből következtette ki Jiyun, ha meg akarja magát értetni vele, nem biztos, hogy koreaiul kellene neki kuruttyolni, kevés az esély arra  hogy megértené. Nem kizárt, de nem hitt ebben a lány. Az angol volt a második lehetősége, amit bevethet, de megint csak feljöttek azok a bizonyos kérdések. Maradt tehát a magyar. Ez viszont neki nehezítés. Egyáltalán meg merje szólítani? Így is mérges volt. Mi van, ha a lány csak jobban felidegesíti? 
- N...Ne te haragudj - cincogta halkan, fejében pedig az iménti megszólítása szórendjének helyessége kapott egy nagy kérdőjelet. Még nem igazán érezte magáénak ezt a nyelvet és szokásokat. Nem volt biztos magában, de muszáj volt tanulnia a magyart is, a fordító bűbájokat nem használhatta örökre.
- Van neked baj? - sütötte le szemeit. Már nem merte hozzátenni kérését, miszerint legyen halkabban. Látszott rajta, hogy príma hangulata volt. A príma alatt itt nem pozitívra gondolt.
Az akcentusa? Erős. Megérti a nyelvet? Többnyire. Megérteti magát? Úgy ahogy. Van probléma? Talán nincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fejcsóválva, néhány könyvet a hóna alatt szorongatva idősödő, de még viszonylag fürge lépteit. Már az állásinterjún is mondta két éve, hogy ő nem tanárnak tanult, épp ezért lesz számára kihívás a dolog. Igen ám, de sokat látott szeme bizony erre azért nem számított.
Persze, persze, fiatalság bolondság. Szokták volt mondani, nem igaz? Csakhogy ő hiába próbálja megreformálni itt a dolgokat, hiába indult el nagy lendülettel a tanárrá válás útján, folyton folyvást falakba ütközik. Hol egy aláírandó papír hiányzik, hogy egy példánnyal kevesebb, hol meg azt mondják, ez elfogathatatlan ötlet.
Úgyhogy kicsit csüggedten igazgatta meg fekete talárja úját, ami inkább hasonlított egy hosszú szövetkabáthoz a gombok miatt, de ő így szerette. Még a kalapját is a teremben hagyta, annyira elcsüggedt, hogy idén sem sikerült a zseniális ötleteinek megvalósítása. Pedig ő aztán igazán próbálkozott.
Nagyot sóhajtott, és lehajolt a földre a könyveiért. Valamelyik ebédelni igyekvő kisdiák lökte ki a kezéből őket. Még csak hátra sem pillantott... Sanyi morgott is valamit a gondosan borotvált, nem létező bajsza alatt, majd egy pálcaintéssel magához rendelte a gyereket, hogy egy-két rosszalló szó után az asztalához küldje. Egyébként sem akart túl sok időt elrabolni magától. Vágyott már egy jó forró feketére az ebéd mellé. Ki tudja, mivel lepik majd meg a manók őket. Olykor lejárt hozzájuk csak úgy. Beszélgetni. Kellemes társaság egy hosszú nap után.
- Jó étvágyat, Sándor! - húzta ki a széket kollégája mellett, miközben meglapogatta a vállát köszöntésképpen. Egy hatalmas sóhajjal huppant bele a kényelmes székbe, hogy egy nagy szippantás után magához emelje az éltető feketét. Már nem is emlékezett rá, mikor szokott rá az italra. - Korán végeztél - állapította meg az első korty után, miközben az érkező tanároknak biccentett üdvözlésképp. - Ennyire jók vagy ennyire rosszak voltak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Fejem emelem fentebb és, felsőbbrendű, féloldalas mosollyal pillantok le rá, ahogy Júlia megérkezik. Kibaszott jó virgácsai vannak ebben a nadrágban, közlöm is, de fasznak nincs erre több ideje. Indulnék, amíg ő édesgetni kezd mint egy kóbor dög. - Még.
Bólintok.
- Mert egy szadista vagy. Ezért lehetsz most itt velem - perverz vigyorom terül el arcomon. A jogsi nálam van. Tiszta is vagyok. Csak el kell képzelnem a szalont, ahol eddig eddig egyszer voltam. De tudod ki a faszom fog újra órákig tartó utazásokba kezdeni, akkor maximum Julis utánam vonatozna kedvére. Szerencséjére nem kell megfosszam magamtól.
- Maradj nyugton! És meg ne próbálj megzavarni - közlöm, nem kérem, majd kezem cirógat a hátsójára, amit ugyan nem láttam még, de legalább jól rámarkolok. Nem zavar meg abban, hogy a célra koncentráljak, így elképzelem a pontot, a szalon előtti újságos bódét. A kussba borult csarnokba fordulva aztán beleejtem magunkat a semmibe, hogy alig pár pillanattal később a zajos utcán anyázzon egy mellettünk elhaladó. Hamar kizökkent, hogy a célhelyre érünk.
- Hasonlóan szép napot! - középső ujjamat fellendítve vigyorgok a tag után, aki legalább ilyen szívéjesen üdvözöl minket Pestseholsén. - Faszfej.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Valaki szól felé, s bár elsőre nem fogja fel a mondandó értelmét, azért csak megáll és rápillant.
 - Nem én... - kezdi zavartan, valamiféle kérdő élt csavarva a szavai végére. A következő kérdés már kicsit világosabb számára. Segíteni akar neki a lány. Ilyen tört magyarsággal. A szomorú az, hogy esélyesen nagyobb sikere lenne a kérdőív kitöltésében, mint neki.
 - Beszéled a nyelvet? - kérdez vissza, nem kifejezetten sértőn, de azért van egy kis gúny a hangjában. De leginkább az érdekli, hogy tényleg beszél-e magyarul vagy inkább ne is fárassza magát. Lehet inkább hagynia kéne a francba. Úgysem tud ebből megbukni. Ugye nem? Ez nem tantárgy. Év közben ment el. Önként jelentkezett rá! Még büszke is volt, még anyának is elmondta! Talán pont ezért olyan fontos, hogy jól töltse ki, jól válaszoljon. Értelmesen. Szóval csak reméli azt a segítséget, amit eddig kérni sem akart, de ha már itt van... Átáll a másik talpára, aztán kicsit előre lép, ami az ő magasságával azt eredményezi, hogy rögtön a lány elé kerül, s nagyon nyújtania sem kell a lapot felé, hogy az kibetűzhesse, mi áll rajta. Ha tudja. Ha akarja. Lénárt zavartan csűrögeti az alsó ajkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rudi, te kis Bubu
Sokáig nem tudta, mihez kezdjen a tudással, aminek birtokába jutott egy kellemes, házvezetői megbeszélésből kora esti kötetlen bondingba simuló eszmecsere során. A maga részéről teljesen oda és vissza van eridonos kollégája titkos becenevétől, ugyanakkor meg is esküdött rá, hogy nem terjeszti tovább. Ezt - természetesen -, meg nem szegheti, nem is szeretné. De egy ilyen pezsgő, szünet előtti energiákban bővelkedő békésen korai vacsoránál csodálatos ötletként jut eszébe. Még... Még kivár, de kívülről nézve pontosan jól látható, hogy Flórián bizony már állapotot váltott szája sarkába kisfiús mosoly kúszik, s míg levesét gyorsított tempóban kanalazza szájához, a tányér másik oldalán ujjai izgatottan kezdenek dobolni az életlen kés fémesen pattogó pengéjén. Felpillant, mint amikor kisgyerek a játszótéren, mielőtt szájába tömné a homokot, ide-oda tekint.
Nem szép dolog ilyennel piszkálni a másikat, tudja, meg nem szép dolog visszaélni a legilimenciával, ezt is tudja, de nem tervez körbenézni, csupán egy egészen rövidke üzenetet hagyni Rudi fejében, így... Előre is megbocsájtja magának ezt a kis... Kicsapongást. Vannak már abban a viszonyban!
Kivárja, hogy az eridonos házvezető egy újabb kanál levest emeljen szájához, és tudtán kívül ő maga is leköveti mozgását, szintén kanalazva egyet. Amikor aztán szinte tökéletes szinkronban szürcsölik ki a levesüket, szépen besasszézik Rudi elméjébe, hogy egy kedves, mégis harsány - Bubu! - után vissza is vonuljon, a kiváltott hatást figyelve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az este békés, kellemes, így én magam sem érzem, hogy a közeledő támadás...nos, közeledik. Pedig ez a nagy helyzet, olyan szinten ez, hogy azt elmondani se tudom. Dánián elmélkedek, ahogy Nellire pillantok, meg Hege kérdésén, hogy mi lesz vele. Semmi feleltem akkor, de csakugyan semmi volna? El kellene mondanom neki, tudom, de nem tudom, hogy miként. Nyilván arra vágyom, hogy azt mondja, velem jönne, de ilyet még csak nem is remélhetek.
Elhessegetem a gondolatot, és helyébe olyan futó gondolatok jutnak az eszembe, hogy otthon feltétlen nézzem meg Felagund professzor jegyzeteit, amiket a minap adott, vagy éppen, hogy holnap nem jövök, főznöm kell. És akkor, akkor bekövetkezik a nagy betűs ÁRULÁS.
Tekintve, hogy én a leveseket igencsak borsosan szeretem, természetes, hogy az utolsó kanalak egyikén már inkább fekete szemcsehalmok vannak, mintsem tényleges leves, így hát a hang hatására a félrenyelt folyadékból kiváló kis erősségek mind a torkomra tapadnak, és fullasztani kezdenek. Én meg, elvörösödött fejjel köhögök, és érzem, ahogy elképesztő mennyiségű könny tör fel, hogy végigszántson arcomon, melyet Flórián felé fordítok, és mint a halálra ítéltek hörgöm:
- Flóóóriááán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azt hiszem, hogy túlságosan belemerülök az önmarcangolásba. Maga a számmisztika egy nem megértett tantárgy vagy Szigethy Sándor nem tudja érdekessé tenni a diákok számára? Az egyik diákom még azt is mondta, hogy az asztrológia utánzata, egyedül ez a tudományág meg sem állná a helyét. Természetesen megvédtem szeretett tárgyamat, de egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy semmibe nézik a diákok, amit tanítok. Már megint túlpörögtem. Szemeimet erősen szorítom össze, majd nyitom fel azon nyomban, hogy a mellettem kihúzott szék cselekvőjére tekintsek. Barátságos görbe kerül megterhelt, kreolszín arcomra, hogy aztán a kívánságra magam elé nézzek, s meglepetten konstatáljam, hogy az étel már elém is került. Észre sem vettem… Érzem, ahogyan a jobb szemem alatt rángani kezd alsószemhéjam.
– Köszönöm – húzom ki magam, majd terítem ölembe az anyagszalvétát. Az étkezésnek szeretem megadni a módját, amikor alkalmam van rá, és nem a csak szárított marhahúson rágódok egyik teremből a másikba sietve. – Ebéd előtt? – mutatok villát tartom kezem mutatóujjával a kávé irányába. Biztosan meghozhatja az étvágyat, de úgy tudom, hogy inkább megmarja a gyomor falát, minthogy segítene az éhségérzeten. Okoskodni persze nem akarok, csak magamban szoktam leginkább. Ösztönös dolog ez, hiszen még első- és másodéves koromban jól megrángattak azért a többiek, hogyha kijavítottam őket, vagy ugye… „okoskodtam”.
Ekkor hallom meg a megjegyzést, majd a hozzá kapcsolódó kérdést. Éppen vágnék egy szeletet a steakbe, ám a mozdulatban megállok, és elkámpicsorodott grimasszal tekintek kollégám melegszívű tekintetébe. – A rossz nem a jó szó – csóválom meg a fejem. – Érdektelenek ezek a kölykök – folytatom karcos baritonomon. – Egyszerűen nem tudom, hogy mihez kezdjek velük…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren
 Csókolom bácsi |
______________________________________________________

Magda azt mondta Warren tudja, hogy jövök. Furcsa, hogy valakivel akivel még soha nem beszéltem egy szót sem már meg van beszélve valami. Ez olyasmi, amin a legtöbb gyerek átesik, amikor az anyukája intézkedik helyette. Elküldi orvoshoz, oktatókat hív hozzá, de akár a szomszéd gyerekét is összeboronálhatja veled. Nálam ilyen sohasem volt. Ha akartam valamit, akkor azt magamnak kellett megszereznem a nulláról. Nem volt a létrának segédrúdja. Most pedig lett egy. Vakmerően belementem, bár amit így szerez az ember, ennyire túl könnyen, az talán túl könnyen ki is tud csúszni az ujjai közül.
Az ajtóhoz lépek, határozottan rákoppintok az ajtóra párszor, majd kurva magasról téve az etikettre be is nyitok. Úgy is tudja, hogy jövök nem?
- Szép napot, Vattai Júlia vagyok - virítok rá egy igazán elbűvölő mosolyt, amivel a tanárokat szoktam etetni. Közben beljebb is lépek, hogy magam után behúzhassam a kilincset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Invito szotyihéjak, mondaná, ha nem lenne nonverbális mégus, így csak a kökénypálcával int, mielőtt rálépne a szemetes pedáljára és ezzel felcsapná annak a fedelét. A padlón szétszórt napraforgómag-maradványok kötelességtudóan emelkednek fel, hogy libasorban a szemetesbe lebegjenek és bepotyogjanak a galacsinná gyúrt iratok, egy megbarnult banánhéj és egy fél zokni közé. Mióta Kállayval osztozik az irodán az kisebb átalakuláson ment keresztül: például valamelyest rendezettebb lett. A diákok által rettegett Lebaszás Barna Bőr Kanapéja és a célbadobásra használt Szekrény azonban változatlanul kiállta az idő múlását, ő is az előbbire dobja le magát. Nagyon kényelmes kanapé egyébként, tilosban járó és nyakon csípett diákseggek alatt puhított, különösen süppedős. Ezen mélázik várakozás közben, a lábát is feltéve az alacsony asztalkára, amikor a kopogtatás, majd az ajtó nyílása megtöri a csendet.
   -  Áh. Szevasz. - nem viszonozza a bemutatkozást, csak a cipős lábait pakolja vissza a padlóra és feljebb húzza magát ültében - Ülj csak le. Kajáltál már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren
 Csókolom bácsi |
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Összedörzsöli a tenyereit. Persze, hogy nem ebédelt. Ha valamit megtanult az iskolában töltött másfél évtized alatt, hogy ezek a kislányok csak éheztetik magukat, aztán meg fáznak és siránkoznak. Júlia leül a kanapé túlsó szélére húzódva, ő azonban ezzel egy időben fel is áll onnan.
   -  Ühümmm - az ablakkal háttal álló terjedelmes asztalhoz sétál, amin ingatag toronyban sorakoznak a talán évek óta átnézésre, aláírásra, lefűzésre vagy kidobásra váró papírok és kibelezett mugli kacatok, amiket rendszerint Adam otthonából vesz kölcsön - Nincs mit. Furcsa, nem láttalak még errefelé. Úgy értem, azok a srácok, akik aurorok akarnak lenni, általában nem a jó magaviseletükről híresek.
Kihúzza az íróasztal egyik felső fiókját, hogy kivegye belőle a legújabb felfedezettjét, amire még hónapokkal ezelőtt a Pozsonyi úti éjjel-nappaliban botlott: 7 Days Bacon Bake Rolls. Amikor az iskolában vagy az irodában ügyel, egy műszak alatt egy tucat zacskóval elropogtat belőle, és bár a lány nem láthatja onnan, a fiók nem is tartalmaz mást. Egy felhívó - Hé - kíséretében a lány felé dobja azt, ha pedig az elkapta - és ha nem, ezt egy szemforgatással fogja díjazni -, magának is kivegyen egyet. Azzal együtt tér vissza és dobja le magát ugyanoda, ahonnan felállt.
   -  Szóval... anyád bántott vagy apád?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren
 Csókolom bácsi |
______________________________________________________

Felvonom a szemöldökömet. Komolyan nem érti miért nem jártam még erre? Hiszen épp a saját mondatában válaszolt a kérdésére. A srácok...Nos, valóban, a tinihormonokkal teletömött farokkal gondolkodó ösztönkanok nem fognak gondolkodni, a lánykák viszont megtanulnak a szabályok között úgy szlalomozni, hogy ne kelljen vagy legalábbis tudjanak rossz dolgokat megcsinálni, vagy ne bukjanak meg. Mert ez a szoba nem a rosszat cselekedő diákoknak lett kitalálva. Hanem azoknak, akik voltam olyan fogyatékosok, hogy lebuktak. Ha tudná, hogy mennyi probléma van a magaviseletemmel a törvények szerint. Mégis helyette csak mosolygok.
- Én lány vagyok, ezért lehet, hogy nem követem a sémát - felelek illedelmesen, de azért mintha valami minimális fenyegetés kiszűrődne. Mindenesetre amikor hozzám vág egy zacskó izét meglepődöm. Elkapom, bár nem sokon múlik a dolog. Talán a mák segített leginkább. Értetlenül megnézem magamnak a zörgő bigyót. Közben érzem, ahogy a férfi visszaül a kanapéra.
A kérdésre megáll bennem a pumpa. Néhány pillanatig rámeredek az illusztrációra, mielőtt tudnám rendezni arcomat és szelíd mosollyal felnézni a férfira.
- Nem értem, hogy jön ez ide, engem nem bántottak otthon - nehezen jönnek a számra a szavak és csak remélni tudom, hogy ezt a férfi a zavarodottságnak fogja betudni. Amúgy is milyen kérdés ez már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mindig ez van. Nem vagyok elég óvatos, megközelítem és mi a vége? A nyakamba ugrik. Fél karral ölelem vissza, hátát lapogatom, ahogy tekintetem értetlen bóklászik az asztalon heverő holmikon. Ismét. Marina Darik és a hét könyve, olyan mese ez, amiben a sármás herceg helyett, én jövök őt megmenteni. Hosszasan bólintok, ahogy folytatja. Kicsit. Állítólag. Nem csak Móric miatt fogok a VAV előtti éjszaka forgolódni.
- Ne félj tőle, Marina. Bocs, öhm, Mae - javítom ki magam. Igyekszem, esküszöm, ezért hangozhattam most úgy mintha most találkoztunk volna, nem pedig évekkel ezelőtt. - Ha már itt ülsz az csak segíthet. Bár… - emelem meg az egyik könyvet.
- Szerintem a Mágusdiktátorok Tanácsai kötetre nem lesz szükséged - tolom is félre a nagyon dohos szagú darabot. Kicsit az otthonomra emlékeztet. A nosztalgia nem tart sokáig, mert a következő kérdésre, karomat összefonva fordulok felé.
- Mágusjogi részleg. Mágusjog tanársegéd vagyok. Ügyvéd szeretnék lenni - mondom minden szót alaposan kiejtve, hogy egyértelműsítsem… Még, hogy szinte senki nem jár erre. Elképesztő. Felháborító, tény, hogy pont azért mert igaz, de erre most nincs idő. - Azért vagyok itt mert szükségem van néhány kötetre egy precedenshez a tananyaghoz, dr. Lainesnek - dióhéjban.
Az órámra pillantok, majd végig az asztalon és a lányra, aki a barátom és két pillanattal ezelőtt majdnem megfojtott az ölelésében. Talán pár perc belefér. Azzal be is csusszanok egy neki szembe eső székre.
- Hogy vagy amúgy? - teszem fel a kérdést, amit nekem szerintem nagyon rég senki nem tett fel, pedig elég jól tudna esni néha. Hátha Marina is így lesz ezzel. - Ádámmal megbeszéltétek a dolgokat? - fürkészem a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Milyen kérdés? Lényegre törő, talán túlságosan is egyenes... és nagyon fontos. Nem a kislány az első, aki itt ül mellette a kanapén és azt kéri - vagy mással kéreti -, hogy mentorálja őt. Az évek során sorra adták egymásnak a kilincset a kölykök, volt, aki mélyebb nyomot hagyott benne, volt, aki kevésbé. Egy azonban közös volt mindegyikben: a fájdalomból fakadó bizonyítási vágy. Kevesen vannak, akik nem valamilyen elfojtott agresszió okán kerülnek a pálca veszélyesebb oldalára és ő is ezért van itt.
A lány mindenesetre tagad. Vagy tényleg megszeppen, vagy csak az igazságot kerüli ki, ő nem tudhatja és nem is figyel annyira. A zacskó bontogatásával van elfoglalva, így nem láthatja az arckifejezését.
   -  Rendben - ennyivel nyugtázza, és bár magában levonja a következtetését, nem tesz hozzá semmit. Ha nem bántották, hát legyen így - És igaz-e az, amit tegnapelőtt hallottam, hogy levizsgáztál? - a zacskóba nyúl, de közben felnéz a lányra - Ha igen, gratulálok. ÉS kíváncsivá is tettél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

#VAVpara
#mágiajogrészleg
#tanulósba
#Amélia

Ne félj tőle. Sokan látták már el ilyen jó tanácsokkal, és értékelte is őket a maga módján, de ha őszinte akart lenni, kicsit se segítettek. Nem csak azért, mert hasztalan, hanem ha olyan könnyedén megy ez mindenkinek, akkor neki miért nem? Mármint az egész. A tanulás, az anyag, minden.
- Oh, az tudod azért van itt, mert az összes diktátor korrupt. Ha nem sikerül a vizsga, esetleg máshogy meg tudom oldani, hogy mégis átmenjek. De nem sok jó praktikát találtam benne - vonta meg a vállát a barna, és szemével végigkísérte a könyv útját.
- Persze, de buta vagyok - csapott a homlokára. - Lehet tudottalanul azt akartam, hogy rám találj - mosolygott Mae, és lehuppant az eddig elfoglalt helyére. Egyik lábát felhúzta a székre, és arra támaszkodva nézte Rózát. Aki élete legnagyobb hibáját követte el ezzel a kérdéssel.
- Leginkább nyűgösen. Tudod, ha nem megyek át a vizsgán, akkor semmi esélyem, hogy itt maradjak. Mármint Magyarországon. Benne a rendszerbe, ahol tanulhatok. Ha ezt elszúrom, akkor hazarendelnek, és egy tanító mellett sajátíthatom el az etikett minden fontos lépését, hogy jó feleség váljon belőlem - szakadt ki a mellkasából szinte egy szusszanásra. - Ne haragudj, nem akartam... - túrt bele zavartan a hajába.
- Ádámmal? Ja hát.. fogjuk rá. Én is túlreagáltam. Meg volt valami varázslat a teremben. Azt mondta olyan volt, mintha képtelen lett volna igazat mondani. És így... olyanokat mondott... na mindegy. Szóval megbeszéltük - fukarkodott a szavakkal magához képest a lány. - Inkább mesélj te. Olyan ritkán beszélünk normálisan. Mesélj valamit - fektette rá az állát a térdére, ezzel is kifejezve, hogy ő most tényleg hallgatni fog. De TÉNYLEG!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A hír futótűzként terjedt. Jó, az én saram. Írtam a rellonos srácokkal való közös csoportba, hogy aki szeretne, elköszönhet tőlem, de időpont foglalás szükséges a bejáratnál. Nem gondoltam át. Mert éppen hogy beléptem az ajtón - hivatalosan még diáknak számítok, szóval megtehetem - ezek a barmok megrohamoztak, mintha tényleg nem lenne jobb dolguk. Azt sem tudom miért vannak ennyien a kastélyban, de már mindegy. Mert eljött a napja annak, hogy eltakarodjak az országból és vissza se nézzek. Hogy végre eljussak abba a városba, ahova gyerekkorom óta álmodozok megtenni. Már csak a gondolattól sokkal szélesebb vigyor lesz arcomon, mint az indokolt lenne.
Éppen ezért vigyorogva fogadom a kézfogásokat, a váratlan puszikat és öleléseket, a vállba veregetéseket azoktól, akiktől éppen jön. A bőröndömet és a sporttáskát az ajtón túl hagytam, mert kiábrándító, de tényleg befért minden cuccom ennyibe. A tértágító bűbáj csodákra képes, de a festős és rajzolós cuccaimat nem hagyhatom csak úgy itt, amikor tökéletesen tudok velük dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy az első pár hónap biztosan hatalmas szívás lesz, mire kiismerem magam...
Hangosan röhögök fel, majd fordulok Kende felé.
- Hallod ezt tesó? - vetem át a srác nyakán karomat. - Azt mondja, majd ő vigyáz Csipeszre - meg a nagy lóf- lófüvet. Kende fog vigyázni Csipeszre, és a legjobb helye lesz a dudi mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Őszintén, az utóbbi hónapokban nem figyelt annyira. Nem mintha Marina arról lenne híres, hogy mindenkire és mindenre emlékszik ami csak történik vele, mellette, utána. De most a szokásostól is dekoncentráltabb volt a VAV miatt. Egyszerűen benne volt egy gát az agyában, hogy ha erre most nem figyel, akkor oda az élete. Minden. Éppen ezért fogalma sem volt róla, mi az a nagy gyűlés a bejárati csarnokban.
Könnyed ugrásokkal vetődött a diákság közé, és vékonyságát kihasználva surrant egyre közelebb a figyelem középpontja felé. Mosolyra húzódtak ajkai, amikor megpillantotta kedvenc embereit a tömeg közepén. Ki más lenne ott, mint ők.
- Már megint miben sántikáltok, ami ennyi embert idevonzott? - ingatta meg a fejét vigyorogva. - Csak nem csináljuk meg tényleg a benti nerfbajnokságot? - tippelt izgatottan a lány, és körbepillantott az arcokon.
- Mitől van mindenkinek olyan feje, mintha valaki temetésén lennénk? - vonta össze zavartan a szemöldökét, és egyre jobban elbizonytalanodott. Kendére esett a tekintete. - Kende? - Aztán át Móricra.
- Loki? Mi történik? - kérdezte legjobb barátját egyre kétségbeesetten. Mellkasában a szíve egyre gyorsabban kezdett dobogni. Arcát elöntötte a kellemetlen melegség, mert érezte, hogy valami rossz van készülőben. Ilyen volt, amikor hazaérve nem találta meg a nagyit. Néhányaktól még ugyanolyan sajnálkozó pillantást is kapott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bezzeg ilyenkor gyorsabban telnek a napok -, aminek Kende egyszerre örül, ugyanakkor nem különösebben adja. Őszintén szólva, fogalma sincs mi van, csak történnek a dolgok, mire odakeveredik, hogy az előcsarnok falát támassza a vállával. Ahogy egyre többen lesznek, úgy jut a társaság közepére - még szép, a dude mellett van. Most még. A keserű szájízt felváltja az őszinte, széles mosolya, amikor visszaemlékezik az illúzióra a barlangban, és Móric szinte azzal fel is röhög mellette. Fasza lesz ez.
- Maximum egy másik életben - szalutál az eltévedt gyerek felé. - A kislány olyan szabadon él majd mellettem, mint sörben a buborék - vigyorog a másikra, mint egy igazán jó keresztapa. Ja, legalább annyira jó, mint prefektusnak és ez sokkal több mindent elmond, mint kellene neki. Szavai után dobja karját Móric vállára. Reméli, hogy a dude is szabad lesz Rómában, mint a buborék. Halkan nevet, már csak attól, hogy látja a vigyort a haverja fején.
Aztán megérkezik a Szösztalicska, akire a nevére pillant oda. Kis boot idő kell, de három pillanattal később lesüti szürkéskék szemét. Bakker.
Móricra sandítva engedi el a másikat, és fülén morzsolva válaszol inkább ő Maenek. - Mondanám, hogy lenne értelme a bajnokságnak, de nincs, mert nyernék - von vállat, közben ujjait mozgatja meg a levegőben. Mielőtt zsebre tenné azokat, lazán megveregeti Móric hátát. A sajnálkozó tekintetekre pillant oda, pislákol rájuk, hogy nincs e mondjuk ennél hasznosabb dolguk, mint az amúgy se könnyű szitun nehezíteni? Aztán hol egyik-hol másik barátjára vezeti tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Még hangosabban röhögök fel, amikor Kende azonnal reflektál Csipeszre. Senki másnál nem lehetne a hörcsögöm. Igazából senki másra nem bíznám rá. Vidáman engedem el a srácot és vetem át karomat Kende vállán, kezem már mozdul, hogy mehessen a woogity, mikor a levegő egy pillanat alatt fagy meg körülöttünk. Kezem esik le Kendéről, a vigyorból csak mosoly lesz, ahogy hallgatom Rint. És ahogy a kérdések csak jönnek. Vérszegény mosolyt eresztek meg barátom válaszára, majd túrok tincseim közé a pillantások kereszttüzében. Mert nincs jobb dolguk. És meglepően gyorsan összerakta mindenki, hogy ezek szerint Rin semmiről nem tud...
- Tényleg a dudi nyerné - meg sem kell próbálnunk. Egy ideig nem is lesz rá alkalmunk. Kendére sandítok, hátha beugrik valami, amivel enyhíthetnék a szitu komolyságán, de most valahogy az ő jelenléte sem segít. Sem gondolkodni, sem kalapáló szívem normális dobogásában. És a legrosszabb, hogy ez már nem az izgalom miatt dobog ennyire, hanem mert ránézek Rin arcára. Levegőm akad bent egy pillanatra, ahogy fürkészem, erősebben markolok tincseimre, majd esnek kezeim magam mellé. Róla pillantok Kendére, megengedek magamnak egy szomorkás mosolyt, majd vissza Rinre.
- Rin - lépek elé lassan, jobb kezem nyúl ki, hogy ujjait fogjam meg gyengéden, miközben elkapom tekintetét. - Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? - tartom mosolyomat, egyetlen pillanatra sütöm le tekintetem. - Szeretnék arra a mosolyra és nevetésre emlékezni, amiket két öklendezés között sikerült kipréselned magadból - ujjaimat fűzöm össze övéivel, erősen szorítok rájuk, ahogy még közelebb lépek hozzá. - Elmegyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Erőtlenül elnevette magát Kende válaszán. Tényleg ő nyerne, ezt mindenki tudja. De valamiért most eltörpült ez a tény a hangulatban. Mi történik, amiről nincs sejtéje? Miért szomorú, és miért érinti a két barátját? Ők nem szoktak szomorúak lenni, legalábbis nem mások előtt.
- O-oo - szaladt ki a lány száján akaratlanul a hang, ahogy Loki közelebb lépett hozzá. A szíve a torkában dobogott, és próbált a lehető legnyugodtabb maradni. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.
- Persze. Hogy is felejthetném el - ingatta a fejét egy gyenge mosoly kíséretében. Alsó ajka megremegett kissé, nagyon igyekezett erős maradni. - Miért mondasz nekem ilyeneket? - kérdezte, de a fejében már kezdte összerakni a képet. A sok ember, akik mind szomorúan nézték a jelenetet, Lost boi zavart tekintete, az egész. Mégse tudta igazán felfogni.
- El? Mégis hova? - kérdezte a barna zakatoló mellkassal. Szeme megtelt nedvességgel, de sűrű pislogások mellett eltüntette őket.
- Ha mész, akkor én is - szólalt meg az előzőekhez képest határozottan. - Öt perc alatt összepakolok, sőt csak Srtut kell és mehetünk - csúsztatta ki Loki kezéből a sajátját a lány, ezzel is mutatva, hogy ő nem hajlandó elköszönni.
- Te is jössz? - fordult Kendéhez, ezzel a kérdéssel szinte kérve, hogy álljon mellette. Hogy ő se engedje el Lokit. Különben is, miért csak az ő mellkasa zakatol, és senki másé? Hiszen alig néz rá a barátja. - Te tudtad... - esett le neki. Lassan körbefordult, megnézve minden arcot, keresve legalább egy embert, aki a szemébe mer nézni. - Mindenki tudta... - suttogta maga elé, és megnyúlt az arca. Visszanézett Lokira.
- Miért én vagyok az egyetlen, aki most hall erről először? - kérdezte elfúló hangon, meg-megremegő ajkakkal, és bizony csak kibuggyant az a könnycsepp is a szeméből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A barátai, hol így-hol úgy erősítik meg a most baromira nem lényeges dolgot mielőtt az egész helyzet még tovább befeszülne. Elnézve Maet és Móricot, hátrál egyet, végig suhan tekintete az arcokon.
- Na, jó, skera emberek. Ez frankón csak négy fülre tartozik - egy biccentéssel hívja arrébb a közönséget. Naná, hogy akad köztük olyan bánat, aki tovább játssza a katasztrófaturistát. - Ti lennének Áser legnagyobb rajongói a színházban - emeli meg a szemöldökét, hogy szedjék a lábukat szépen arrébb.
A sutyorgó, már messzebbről hallgatózó társaság mellett ismét a falat támasztja és a mennyezetet pásztázza, amikor annyit hall meg halkan visszhangozni: elmegyek. Szürkéskék tekintetét azonnal a Szösztalicska arcára kapja, meg a könnyektől csillogó szemekre és onnan a dudera. Hogyan könnyíthetné meg nekik? Valahogy most sokkal nehezebben érez bármit.
Hajába túrva lépked arrébb pár pillanattal később, és lassan, egy halvány mosoly mellett kapja el Mae tekintetét.
- Most nem - ingat a fején, apró, lezser léptei közben. Éppen csak Móric arcára néz. Most nem megy vele, de Róma nem változtat majd semmin, ez kurva biztos.
Aztán megáll. Fejét kezdi lehajtani, mint amikor Károlyék gyerekként rajtakapták valami ökörségen, de a mozdulat félbe marad és valahol félúton bólintás lesz belőle. Aprót lép közelebb. - Én igen, de a többiek nem - ami most teljesen mindegy, mert volt egy olyan tippje, hogy magasról tesznek mindhárman a többiekre, akikről azt se tudja kicsodák: Marina nem miattuk sírja el magát.
Pólója szegélyét feltűrve nyúl a zsebébe, hogy egy zsepit ásson elő. Mivel nem tudja Móric hogyan fog reagálni, egy szó nélkül nyújtja a pzst a lány felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szívem szorul össze, hogy nem felejtette el. Mégis hogy tenné? Így vagyok ezzel én is. Azon a napon kerültünk először össze, és alakult ki valami olyan köztünk, ami talán két ember között még soha. Rin volt az első igazi barátom, a testvéremen kívül, és ezt a köteléket nem szakíthatja el senki.
- Rómába - felelem halkan, még erősebben szorítok rá kezére, és valahonnan nagyon messziről hallom meg azt, ahogy Kende megpróbálja eloszlatni a körülöttünk álló tömeget. Mert Rin ellép tőlem, ezzel engedi el a kezem, és nekem ezzel együtt remeg meg a térdem.
- Rin... nem... - azonban mielőtt befejezhetném, már Kendére pillant. A hangszín, amit megüt sokkal hevesebb dobogásra készteti a szívemet, mellkasom szorul össze torkommal együtt. Aprót bólintok: igen, mindenki tudta. Mindenki ma tudta meg, én pedig simán képes lettem volna szó nélkül elmenni, hogy ezt az egész helyzetet megkönnyítsem magamnak. Nem neki. Neki mindenhogy nehéz lett volna, de az, hogy így kell látnom, nehezebbé teszi bárminél azt, hogy elmenjek.
Sír. Miattam sír.
- Rin, kérlek - lépek elé ismét, kezét kapom el ismét, másikkal törlöm le a könnyet arcáról, majd nyúlok szabad kezéért is. - Nem jöhettek velem most - kezeinket emelem mellkasomhoz. - Nem mondtam el. Nem tudtam, hogy tehetném... nem akartam, hogy az elmúlt heteinket megbélyegezze az, hogy elmegyek. Nem akartam látni, ahogy sírsz. Nem akartam, hogy fájjon. Egyszerűen képtelen voltam elmondani - hajtom le fejemet, zavartan pillantok fel ismét, hogy elkaphassam tekintetét. - Sok minden változott az elmúlt hónapokban, úgy éreztem már nem vagyok annyira az életed része, mint annak idején. De nem érdekel - rázom meg fejemet. - Szeretlek. És ez nem fog változni akkor sem, ha elmegyek - hajolok közelebb, kissé lejjebb, hogy arcára csúsztatva kezeimet leheljek lágy csókot ajkaira. - Nem fog változni semmi - suttogom ajkai közé, majd egyenesedem fel és lépek el tőle, mintha nem lennének körülöttünk emberek. Mintha csak mi ketten lennénk a kastély bejáratában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Érzékelte, hogy az emberek megindultak körülötte, de pillantását végig Lokin tartotta. Róma. Sokszor beszélgettek róla. Főleg régebben, amikor még minden annyira egyszerű volt, és lehetett álmodozni. Móricnak annyit jelentett az olasz város, mint neki Magyarország. Tervezgették is nem egyszer, hogy elmennek, elszöknek oda, aztán találja meg őket akinek van türelme hozzá. Vajon mikor kezdett el kifakulni a tervből a barna?
Ezúttal hagyta, hogy a szőke tényleg megragadja a kezét, és közelebb legyen hozzá. - Hogy ne fájna? Azt mondtad sose hagysz magamra - rítt a lány, mint egy kisgyerek, aki képes volt elhinni, hogy az összes elmondott szó igaz. Sokat változtak, igen. El is távolodtak egy kicsit. De nem gondolta sose, hogy ennyire. Hogy pont vele nem osztja meg a terveit.
- Du sagde, at vi altid ville blive sammen Azt mondtad mindig együtt maaradunk - nyüszögött a lány, és szipogott egy párat. Könnyei anélkül hulltak alá, hogy egyáltalán tudatában lett volna neki. A szíve ketté hasadt, ahogy Loki búcsúcsókot lehelt ajkaira. Tompán érzett, de mégis rettentő erősen. Nem akarta elveszíteni. Nem akarta, hogy változzon az életük, hogy mások legyenek. Hogy Lokinak olyan barátai legyenek, akiket ő nem ismer, és olyan történeteket meséljen majd, amiben ő nem szerepel.
Most rajta volt, hogy leküzdje a kettejük között lévő kis távolságot, és szorosan magához ölelte a fiút, hogy az érezze az összes gondoskodást és féltést, amit érez.
- Én is szeretlek Loki. Kérlek sose felejts el - suttogta a másik fülébe, és ha lehet még szorosabban vonta magához a fiút. Mellkasa meg-megrázkódott a feltörő sírástól. Minden meg fog változni. Neki biztosan.
Ellépett egy kicsit távolabb, és pulcsija ujjával megtörölgette az arcát. - Mit mondasz Lost boi. Mégis Loki az első, aki dobbant - mosolyodott el halványan, erősnek mutatva magát legjobb barátja kedvéért. Csak egy kicsit még megerőlteti magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem is hagylak magadra - csillannak meg kékjeim. Minden eddigi tudásomat elő kell kapnom, ami az évek során rám ragadt barátnőmtől. Nehéz nyelv a dán, baszki, én meg nem vagyok valami tanulékony... de miatta képes vagyok megerőltetni magam. - Együtt maradunk. Itt leszek veled - ugyanúgy ajkaiba suttogom szavaimat, saját ajkaim néhány szónál érintik ugyanúgy övéit. Szemeimet hunyom le egyetlen pillanatra, majd távolodok el tőle. Minél tovább húzom ezt az egészet, annál nehezebb lesz tényleg megmozdulnom, és elérnem azt a kurva vonatot. Hangosan nyögök fel, ahogy a törékeny test nekem csapódik. Gondolkodás nélkül szorítom magamhoz, fejemet fúrom a barna tincsek közé, reszketegen engedem ki az eddig bent tartott levegőt.
- Soha nem tennék ilyet - mosolyodom el tőle. Arcára lehelek egy puszit, hüvelyujjamat húzom végig alsó ajkán ráncolt szemöldökkel, ahogy lefelé pillogok rá. - Ígérd meg, hogyha Ádám elbassza, egy rendes lányt vagy pasit szedsz össze magad mellé, amíg nem vagyok itt. Onnan nem tudom beverni a képüket, ha bántanak - mert ebben az egy évben nem tervezek hazajönni. Egyáltalán nem. A legrosszabb, hogy látva már ennyire is Rin reakcióját, elmondani sem merem neki, hogy az az egy év, nem biztos, hogy egy év is marad. Lehet egy élet. Lehet ott maradok életem végéig, hiszen olyan sok rejtett lehetőség van abban a városban, ami úgy vonzz, mint egy jó hideg sör egy kurva meleg nyári napon. Halkan szusszanva hagyom, hogy ellépjen tőlem, halkan nevetek fel. A körülöttünk maradt embereket kezdem el fürkészni, hátha... de nincs itt. Amélia nem jött.
- Kende - lépek haverom elé, majd ölelem magamhoz szorosan. - Téged nem smárollak le, de azért bírlak. Ne érezd magad diszkriminálva, haver - szólalok meg, majd eltolom magamtól. - Vigyázz magadra - engedem el rendesen, majd tartom öklömet koccra, rögtön utána woogity-ra. Szélesen mosolyogva lépek Rin elé, utolsó csókot lehelek a homlokára, majd már tényleg az ajtó felé hátrálok. - Majd küldök képeket mennyire perfettó olasz lettem! - vigyorodom el már az ajtóban, sarkon fordulok, felkapom a csomagjaim és ott sem vagyok.
Ez sokkal nehezebb volt, mint azt valaha gondoltam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ha most saras lenne a cipője talpa, tökéletesen fel lehetne térképezni, ahogy lassan, de biztosan bejárja a csarnokot. Tarkóján dörzsölve, apró mosollyal ajka szélén hagyja barátainak, hogy úgy köszönjenek el egymástól, ahogy azt kell. Olyan… intim, hogy mosolya csak szélesedik, megcsillanó szeme alatt.
Eszébe jut amikor az elemi teraszon belefutott a kettőbe és lekezeltek Móriccal. Dámák nem értékelték, fasza nap volt és aztán csak egyre több ilyen volt és még van a mai napig is. Még szélesebb mosollyal kinéz az ajtón, a város felé. Hajába túrva pillant hátra válla felett, arra, hogy a dude kinek nem tudja beverni a képét, de ha ilyen helyzet áll fent, talán a haverja nevében még ki is szórna pár pofonofont.
- Hm? - fordul Maehez, majd nevetve öleli magához Móricot.
- Ja, szomorú is vagyok - veregeti meg a hátát. - Én is egészen bírlak, haver - vigyorogva ingat a fején, majd engedi el. Vigyorgó fejjel szorít rá Móric vállára. - Vigyázok én mindenre - bólogat, megy a kocc és a woogity, oda se kell néznie. Hiányozni fog neki, szar lesz, de majd lesz valahogy.
- Az tutti! Keresd a pizzázót! - ujjait összecsapva emelgeti a levegőben a barátja felé, másik karja lendül Marina köré, hogy az oldalához húzza a lányt. Állítólag Kende nem rossz támaszték, itt a lehetőség letesztelni.
- Jó utat, te állat! - kiabál röhögve, fején mosolya megremeg, és karja csak jobban magához húzza a Szösztalicskát. A hajába csókol, majd Móric felett a városra emeli tekintetét. Tegnap volt, de rohadt biztos, hogy ma is bemegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szempilláim még összetapadnak, ahogy jobban magamra húzom a takarót. Visszamerülnék a fantáziám világába, ugyanakkor az egyetlen, apró pislogás elég, hogy meglássam az asztalom felett lógó rajzot. Úgy ugrom ki az ágyból, mintha kilőttek volna, a tükör elé ugorva mentem a menthetőt, de a karórám szerint sietnem kell. Bármelyik pillanatban elindulhat és ahogy a folyosón megüti a fülemet: ez az a pillanat, cipőm csikordul, szedem a lábaimat a csarnok felé a toronyból.
El akartam köszönni tőle. Úgy, ahogy ő is tette Párizs előtt. De sokkal nehezebb bejutni a rellonba, mint azt bárki is elsőre gondolná, utána az üzeneteinket nézve… nem akartam zavarni az indulása előtti estén. Milyen jogon tenném? Egész este, egy szemhunyásnyit sem aludtam, napközben nyomott el. Pedig el kell mondanom neki, hogy nem haragszom már és, hogy számít a művészete. Rómában kivirágozhat… Heves szívdobogással sietek végig az utolsó néhány méteren, majd lassítva nyujtogatom a nyakam az emberek mögül, hogy egy pillanatra meglássam még a mosolyát.
Szófoszlányok, majd tekintetem zizeg az összetapadó ajkakon. Zavartan, a jelenetet aligha nézem végig, elkapom pillantásom és vissza lépkedek az emberek mögé. Fülem zúg, kissé mintha lebénulnék, mert bár vissza akarok menni a hálókörletbe, nem tehetem meg. Belül a mellkasomtól terjed el ez a facsaró érzés, ami korábban nem volt ennyire erős, de pont azért nem tehetem meg. Nem én lennék, ha a gyermeteg, szánalmas érzések miatt nem köszönnék el tőle. Lehet, hogy soha többé nem látom. Hosszan, reszketegen kifújom a levegőmet, majd ahogy mozdulok, a vigyorát látom meg, és egyértelmű: elindul. Az embereket arrébb tolva kerülök mögé a nyitott ajtóba.
- Hé, Tökfej! - szólok utána. - Legalább tudom, hogy most esélyed sincs eltévedni: minden út Rómába vezet - mosolyodom el szélesen. - Mutasd meg az olaszoknak, hogy a temperamentumuk hozzád képest semmi - legyintek. A mellkasom fel kíván robbanni, fülemben dobog, nem is biztos, hogy a szavak a helyükön voltak, de nem érdekel. Teljesen ellent mondva szomorú és aggodalmas pillantásomnak, mosolyom attól lesz őszinte, hogy pontosan tudom: számít a művészete. Egyszer talán tényleg elmondom neki.
- Majd megölellek Rómába - teszem csípőre a kezem, most nem fogok búcsúzkodni. Szóval csak megemelem a kisujjamat, bár elég messze vagyunk, így némán megígérve húzom vissza magam mellé. Móricnak mennie kell, én pedig nagyon nehezen állok itt tovább.
Valamiért akkor sem fogom fel, hogy elmegy, amikor végignézem, ahogy elsétál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Bármennyire is nehéz volt, megpróbálta elhinni az összes hamis szót. Kétségbeesett, mert felfogni se volt ideje. Talán meg se értette még rendesen, hogy mit jelent az, hogy Loki elmegy. Hogy nem piszkálja a haját tanulás közben, nem őrültködnek együtt az órákon, és nem menekülhet át hozzá, ha rosszat álmodik.  
Elnevette magát Marina. - Nem bassza - biztosította Lokit könnyelműen. Könnytől párás tekintettel nézett Kendére, és habár gyengén is, de próbálta elviccelni a helyzetet. Hiszen mindig ezzel védekeztek. Mind a hárman. A nevetés volt a kulcs.
Orra piszén mozdult egyik és másik irányba, ahogy érezte, hogy két barátját nézve újra elborítja a szomorúság. Eddig kezében markolászott zsepit kibontotta, és gyors mozdulatokkal megtörölte az arcát.
- Ha baj lenne szólj. Egy szavadba kerül és ott vagyunk - biztosította még Mae, miközben bánatosan felpillantott barátjára. Nehéz volt elengedni, pláne, hogy ilyen hirtelen jött az egész. Talán könnyebb lett volna, ha van valami előjele. Nem figyelt eléggé, belekényelmesedett a helyzetbe. És tessék, megint hoppon maradt. Elhagyja a legfontosabb ember az életében.
Reflexszerűen simult hozzá Kendéhez, és intett egy utolsót barátjának, mielőtt teljesen elveszíti a kontrollt az érzelmei felett. Teste már fordult, hogy a szőke mellkasába fúrja fejét, mikor az ismerős hangra lett figyelmes. Megfeszült teste,  nézte a jelenetet, és felsandított Kendére. Aztán vissza a kettősre. Amélia felé küldött egy mosolyt, mintha az együttérzését fejezné ki felé. Aztán inkább mégis Kende meleg ölelését választotta megnyugtatásként.