Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- De. - felelem lecsapva a lehetőségre, hogy otthagyjuk a mostanra eszeveszett Dámákat. - Hova menjünk? - kérdzem. - Mi lenne, ha a Csendes szobába mennénk, aaa. Hát nem is tudom, hogy az most melyik emelet, melyik folyosója. De a szakács portré van mellette és vele tök jókat lehet beszélgetni kajákról. - mosolyodom el a gondalatra. Hát igen, milyen sokat is beszégettem azzal a portréval amikor nem találtam vissza a vacsorához és nagyon, de nagyon éhes voltam. Bár étellel nem tudott szolgálni nekem, így az éhségem nem csillapodott, de azért akár álmomban is el tudok már készíteni egy sufflet. - kacagok fel.
- Nem tudod, hogy hogyan kell eljutni abba a szobába? - kérdezem kicsit elgondolkodva. - Tudod, azt a szobát keresem ahol találkoztunk. - mosolygok rá boldogan, ahogy eszembe jut az a nap amikor megismertem a csupaszív, bohókás Hunort.
- Csak nem akartok már elmenni? - kérdezi sipítva az egyik Dáma. - Még nem fejeztük be a beszélgetést. Még válaszolnia kell a kérdéseinkre és neked is felelned kell még pár kérdésre.
- Sajnálom, de most más dolgunk van. Majd legközelebb beszélgetünk. - Ígérem a Dámáknak, majd elindulok a folyosón Hunort meg sem várva nehogy még itt ragadjunk pár órára. De azért nem túl gyorsan és magabiztosan, mert ugye nem tudom, hogy hova is akarok eljutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kicsengettek, én pedig boldog vigyorral az arcomon szedem lábaimat a Nagyterem irányába. Mosolyom közben ajkamba harapok, hogy ne nézzen mindenki totál idiótának, és megpróbálom elrejteni azt, de ez egyszerűen lehetetlen. A könyvek hangtompítóként veszik el mellkasomban dobogó szívem ritmusát, azonban minden érzésem kiolvasható szemeimből; végre boldog vagyok. Nincsen kétely, nincsen rossz érzés és – ami a legfontosabb – nincsen több titok. Nem füllentek dacból, nem idegeskedek más lányokon. Csak elveszek a folyosó forgatagában, és a sok gondterhelt diákarc között szinte világítok, akár egy szentjánosbogár az éjszakában.
Egyszerű farmernadrágot viselek egy fekete bakanccsal és egy szintén fekete hosszúujjú pólóval. Övvel próbálom csípőmön tartani a már egy számmal nagyobb méretű farmeranyagot, de még nem néz ki bután rajtam. Úgyis divat, ha az alsórész nem kifejezetten tapad a testedre. Ezzel ellentétben a fekete, testhez simuló felső igenis megmutatja egyre nőiesebb vonalaimat, ezért egy feltűnés nélküli mozdulattal leengedem karjaimat, s jobb kezem csontos ujjaival kigombolom taláromat, elvégre ebédszünet van. Az eddig hajamat jókislányosan fogva tartó hajgumit is kihúzom sörényemből, hogy most már az is vállaimra hullhasson.
A barnaszín tincsek megcsillannak a Nagyterem fényében, ahogyan az asztalok között elhaladva, szélesen mosolyogva célzom meg a Levita ház asztalát. Már nem keresem a lányt. Nem tartok attól, hogy itt lesz, és esetlegesen meglát bennünket. A legtávolabbi szabad asztalrészt targetálom végül, így könyveimet az asztalra pakolom, taláromat pedig gondosan összehajtogatva teszem a padra, magam mellé. Elvégre én is végre ledobom magam, megigazítom felsőrészemet, beletúrok már szabadon pihenő tincseim közé, hogy ne tapadjon annyira a buksimra, majd zsebembe nyúlok felrúnázott telefonomért, hogy lábaimat keresztezve, vállaimat kislányosan felhúzva görgessek kicsit az interneten, amíg megérkezik a… az én Bencém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Utólag Lilla már úgy érezte, túl hamar engedett, és nem kellett volna az első emberi gesztussal megelégednie, amit kicsikart ebből a felnőtt óvodásból. De ugyanakkor úgy sejtette, hogy többet úgyse nagyon ért volna el ennél, legfeljebb mindketten csináltak volna valami olyasmit, amit nagyon nem kellene, és ha Zétény nem is, ő biztosan megbánna.
A lány visszavágása látszólag inkább szórakoztatta, mint megsértette, de talán csak ezzel palástolta sértettségét, Lilla nem tudta biztosan, de nem is igazán érdekelte. Ami érdekelte, hogy végre végetér ez az értelmetlen, gyerekes vita, amibe sajnálta, hogy belement, de ugyanakkor tudta, hogy újra megtenné. Egyszerűen valakinek muszáj szembeszállnia az ilyen felfuvalkodott hólyagokkal.
Ám ahogy elfoglalta helyét, pont olyan elégedettnek látszott magával, mint aki fölényes győzelmet aratott, és nem csupán engedélyt kapott. Pedig Lilla nem ingyen adta meg neki, amit kért, nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült, de mégis, Zétény pont úgy csinált, mintha így lett volna.
- Az történt volna..? - kérdezett vissza a levitás megtorpanva, és visszapillantva. Pedig szó nélkül tervezett elsétálni, és új helyet keresni magának, ahol olvashat. Ehelyett kissé gunyoros mosoly villant fel arcán, és olyan lesajnálóan pillantott a másikra, amennyire csak tőle tellett.
- A helyedben azért előbb megnéztem volna, mibe ülök, de hát te tudod...
Azzal intett egyet kezével, és elsétált. Eléggé sajnálta, hogy ezek persze csak üres szavak voltak, hiszen sajnos nem jutott eszébe ténylegesen valami ajándékot hagyni a fotelben, miközben felállt onnan, de jelenleg az is épp elég elégtételt jelentett számára, hogy erről Zétény nem tudott, és csak úgy bizonyosodhatott meg, hogy nem ült bele valami undorító dologba, ha megnézi. És ha megnézi... nos, akkor Lilla nyert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Atléta, garbó, pulcsi, kabát. Mások úgy vélték volna, hogy egy cseppet túlöltözött a kint uralkodó időjárási viszonyokhoz képest, de ismerte annyira magát, hogy halálra fagyott volna ennyi réteg ruha nélkül, hiába a még kellemesen cirógató napsütés. Minden nap igyekezett lefárasztani Flynnt, akinek úgy tűnt, hogy ahogy nő egyre több energiája lesz és egyre több törődést igényel. Nem bánta, egy cseppet sem, mert minden együtt töltött percet imádott. Ezért is igyekezett megragadni a lehetőségeket, hogyha az időjárás megengedte, akkor kint játszanak, amíg nem köszönt be a tél. A sárkányróka láthatóan sokkal jobban élvezett a levelek közt rohangálni és az erdő szélén kergetőzni, mint bent a hálókörletben bújócskázni. Nem beszélve arról, hogy Sári ilyenkor végre időt tudott tölteni Zsomborral vagy éppen a barátnőivel. A legtöbb ember vevő volt a kis energiabomba szórakoztatására.
Már lassan sötétedett, mikor úgy döntött, ideje lesz visszamenniük. Kipirult arccal, fáradtan vonszolta felfelé magát, ezzel szemben Flynn olyan energikusan lépkedett mellette, mintha nem most rohangálta volna végig a délután. Elgondolkozva kaptatott fel a lépcsőkön, tervezgette, hogy mi mindent fog még csinálni az este folyamán. Úgy döntött, a tanulást pihenteti aznapra, helyette inkább befejezi éppen aktuális regényét végre. Már vagy két hete nyúzta, de még mindig nem ért a végére, és ezen igazán változtatni akart. Aztán eldöntötte, hogy főz magának egy nagy bögre karamellás tejet, minden különösebb alkalom nélkül, csak mert úgy passzolt a kedvéhez. Legalábbis egészen addig így gondolta, míg a dámák folyosójára nem ért. Flynnt talán még sosem látta ilyen idegesnek, amint meglátta a szemebjövő sárkányleopárdot elkezdett morogni és fenyegetően vicsorogni potenciális ellenfelére.
- Flynn! Viselkedj! - szólt rá kedvencére az eridonos. Valahol érezte ő is, amit a sárkányróka érzett, azt a természetes feszültséget kettejük közt, de ezt egy kissé bátortalan mosollyal próbálta leplezni. - Ne haragudj, általában nem ilyen - szabadkozott. Mert egyébként még sosem fordult elő ilyen, hogy valakihez ellenségesen állt volna hozzá. Ferdeszemmel nézett ugyan a nővérére például, de ennyire azért az a helyzet nem volt komoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Érezte a hátába és oldalába fúródó szempárokat, még akkor is, ha úgy tűnt a legtöbben próbálják ezt valahogy leplezni – könyvek, egymás és polcok mögé bújva. Azonban ez volt most a legkisebb baja. Egyszerre amúgy is csak egy fenyegető jelenséggel tudott foglalkozni, és bármennyire nem így akarta első pillanatban, végül az idősebbig Vizsnyicky nyerte el ezt a címet.
Már éppen valami frappánson törte az agyát, hogy visszavágjon, mikor Lilla a velejébe talált. Pontosan tudta milyen tud lenni, mikor a düh elönti az agyát, és nem lát tőle két méterig sem. Sokszor tett már kárt másban, és még többször magában. De az Mártonhoz tartozott. Folyton azt mondogatta, hogy az egy másik ember, valaki, aki teljesen külön áll tőle. De az igazság az, hogy Márton emlékei az ő emlékei, és az ő bajai Zsomboré is.
– Kezelem. Nem olyan egyszerű, mint képzeled – sziszegte halkan, visszafojtva a göndör, mert most benne is felmerült újra a kétség. Hogy talán mégsem érdemli meg Rarát. Hogy talán nem való neki ez az egész párkapcsolat. Hogy veszélyes. Mindenkire.
– Nézd, én megpróbáltam távol maradni tőle. Én tényleg igyekeztem nem érezni semmit – magyarázkodott. Magyarázkodott? De miért? – De olyankor se én, se Rara nem voltunk boldogok. Tudom, hogy félted. Én is. De szeretem őt – vallotta be Lillának is. Eddig még csak Rarának mondta ki, és nem is hitte, hogy mással is megosztja majd. Az érzelmeit igyekezett mindig kordában tartani. De érezte, hogy ennek a Vizsnyiczkynek bizonyíték kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már bőven naplemente után volt, az összes diák visszavonult már a klubhelyiségekbe, és ott folytatták a csacsogást az iskoláról, barátokról és mindenről, amiről a normális tinédzserek beszélni szoktak. Azonban Zsombornak ma este sem volt kedve a sárgák között ülni és hallgatni a vicces történeteket, amelyeket mesélnek, vagy éppen együtt inni egy forró teát. Ez inkább azon közé az esték közé tartozott, amelyeket csak magányosan, zenét hallgatva volt képes túlélni. Agyában a gondolatok újra és újra őrületbe kergették. Arról nem is beszélve, hogy most még több minden adódott, mint eddig. Nagy dolgokra készült. De előtte kellett egy terv.
Így kisurrant a főkapun, mielőtt Tánya észrevette volna – a nő beosztása éppen valahol a Navine klubhelyiségében hevert, amikor órák között átment rajta, onnan tudta ki elől kell elbújni. Órákon keresztül sétálgatott az udvaron, legtöbbször valamelyik fa árnyékában elbújva. Éppen a hatodik körénél tartott, amikor meglátta az ajtó nyitódását. Először megijedve az egyik törzs mögé bújt be, füléből azonnal kikapva a készüléket, hogy ha közeledő lépteket vél felfedezni, azonnal reagálhasson. De helyette nehéz lélegzetvétel halk nesze szűrődött csak felé. Ismerős volt. Érezte, ahogy mellkasa a hanggal együtt kezd el fel-le járni, mintha csak ő is átélné a rohamot.
Kilépett az árnyékból, és sűrű, gyors léptekkel gyorsan a lány mellett termett. – Húzd ki magad – helyezte egyik karját a lány hátára, másikat a vállára, hogy ezáltal kényszerítse rá, hogy felálljon a görnyedésből. – Nézz rám – állt elé, lehajolva a lány szintjére. – Gyere, számolj velem együtt. Figyelj – mutatta fel mutatóujját a lány arca elé. – Egy, kettő – kezdte lassan, és adta hozzá ujjait, és várta, hogy a lány is becsatlakozzon. – Gyerünk, nem hallom – ösztökélte újra a lányt, továbbra is komolyan a szemeibe nézve. Mély barnái nyugalmat sugároztak, míg testtartása kicsit feszült volt. Ismerte a pánikroham összes kezelését és tünetét. Neki is nem egyszer gyűlt meg vele a baja. Arról nem is beszélve, hogy az ELMÉben ezer meg egy ilyennel küzdő beteg volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A fiú látászavarokra panaszkodik. Ez lehet az ébredés nyoma, de komolyabb probléma is, mint például egy látóideget nyomó vérömleny. Tudnom kell mit ért azon, hogy "nem teljesen tiszta" a látása. - Mit látsz pontosan? Esetleg nem látsz élesen? Foltot látsz magad előtt, netán olyan az egész mintha egy csövön néznél keresztül? tudakolom tőle, hogy tisztában lehessek a helyzet fontosságával. Ezután letelepszem a mellette lévő ágyra, hogy kényelmesebben beszélgethessünk, míg ő Lexet dögönyözi, amit macsekom békés zörgéssel hálál meg neki. - A házvetetőd vagy a házvezető helyettesed biztosan segíteni fog neked abban, hogy megtaláld a helyed. Sőt szerintem a szobában, ahol majd lakni fogsz, vár is valami üdvözlőcsomag féleség amiben minden szükséges holmit megtalálsz majd - mondom kicsit elmélázva, bár ezt csak gyanítom mert nem igazán ismerem a házak egyedi belső szokásait. De bízom abban, hogy az elsősökkel még mindenütt gondoskodóan bánnak. Marcell ezt követően megosztja velem miként is érez helyzetével kapcsolatban. Szavaira elmosolyodom, olyan szépen fogalmazta meg mi játszódik le benne. - Az ilyen álmok lesznek végül a legszebbek, hidd el nekem - bólogatok aprókat mosolyogva majd folytatom - Van esetleg valami amiben még segíthetek neked? - kérdezem meg egyszerűen, mert tényleg szívesen segítek, ha tudok - Magunk vagyunk, szóval azt is megkérdezheted tőlem, amit mások előtt cikinek érzel - nézek rá minden megértésemmel és együttérzésemmel - Csak az a buta kérdés, amit nem tesznek fel amikor lehetne - rázom meg fejem amitől fonatomból kicsúszó tincseim meglebbennek angyalarcom körül. A gyerekek emiatt szeretnek és bíznak meg bennem, mert ártatlan és jóságos küllemmel áldott meg a genetika. Vagyis mindezt a szüleimnek köszönhetem. - Ma éjszakára és holnap nappalra megfigyelésre benntartalak. Viszont ha ezalatt minden rendben lesz, akkor holnap este már az új rellonos ágyadban alhatsz, ami sokkal jobb mint ez itt - válaszolom kérdésére biztató komolysággal. A fejsérülésekkel nem szerencsés játszani. Nem szeretném sem túl korán elengedni, sem túl soká marasztalni. Senki sem szeret azért itt lenni annyira. Főleg különösebb indok nélkül és ezzel én vagyok a leginkább tisztában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igyekszem józan eszem megtartani, vagy visszanyerni, nem is tudom pontosan. Leteszem a levelet, és veszek 3 nagy levegőt.
- Tudod. ez azért fura, mert nekünk nincs is autónk. Igazán írhatott volna még részleteket. Csak meredek magam elé, és bólintok Rózi javaslataira. Ahogy nyugtatni próbál, valamennyire sikerül is neki. Nem akarok a bolhából elefántot csinálni, és itt hagyni csapot-papot, csak mert a kishúgom karja eltört. Tudom, hogy ez nem olyan nagy ügy, másnak is tört el a keze, és anyáék vele vannak, nem történt katasztrófa. De mégis..Mit csináljak?
- Hát..lehet hogy most feleslegesen rohannék oda. Azt hiszem írok anyának, hogy amint hazakerülnek, írjon, és megpróbálok hazamenni. Tudom, butaság, csak egy törött kar de...de...mégis szeretném látni.
Lehet, jobb lenne, ha Zsóka idekerülne, hozzám közel az előkészítőbe. Nem is értem, anya eddig miért nem hozta fel. Most már elég nagy ahhoz, hogy ne csak a szomszédban legyen, és otthon tanuljon. Ráadásul, ha ide kerülne, akkor többet láthatnám, és talán a kapcsolatunk újból visszarázódna a régi kerékvágásba. Igen, ez jó tervnek tűnik.
- Te figyelj csak Rózi..eszembe jutott valami. Megpróbálom anyát rávenni, hogy Zsóka a következő tanévet itt folytassa, az előkészítőben. Akkor én is megnyugodnék, hiszen itt lenne a faluban. Mire Rózának is kifejtem a fejemben megrajzolt tervem, le is nyugszom, szívverésem újból a régi, bár nyilván még mindig bánatos bambi fejet vágok. Ez az, hiszen nem pánikolni kell rögtön, hanem a megoldást keresni, hiszen a legtöbb helyzetben igenis van megoldás.
-Akkor hát...most felmegyek a bagolyházba, és írok egy levelet anyának. Aztán szólok, ha van valami fejlemény. Felállok, székem betolom, és céltudatosan a bagolyház felé veszem az irányt. Elköszönök Rózától, és sietős léptekkel viharzok el, közben pedig fejemben elkezdem megfogalmazni a levelet. Legyen lecseszős, vagy inkább maradjak az aggódós érdeklődő stílusnál? De hát dühös vagyok! Jó igaz, nem tudok semmi infot. Végül arra jutok, nem idegeskedem, megkérdezem mi történt pontosan. Utána többet tudok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Helyeselve hümmög a szőkeség azon állítására, hogy nem kíván változtatni a jelenlegi állapotán. Nem mintha nem lenne szemre való a számára, egyszerűen csak nem. Nem, mert tanár – igaz, ez még várat magára -, nem, mert nem illenek össze. Meg hát úgy van ő? Akkor sem ment ez a kapcsolat dolog, amikor még formában volt.
- Az egy érdekes beszélgetés lenne. – Mosolyodik a fejét finoman megrázva. Elég jól elvan Rudolffal, bizonyítéka ennek a csilingelő táskája, de nem hiszi, hogy a férfi belemenne egy ilyen játékba. Azért hivatalból nem kéne nekik ilyenekkel szórakozniuk, főleg, hogy ő még a házvezetője is. Nem dicsérné meg. – Ott sok a puccos ember. – Húzza el a száját. Bizonyára nehéz megfeleli a formai követelményeinek, de az ilyen embereknek is meg kell, hogy annyira jól érezzék magukat, hogy legalább olyan szépen csilingeljen a pénztárcájuk, mint Ákos táskája. Mert ugye ez az est lényege, hogy a gazdag, magukat rendesnek beállítani akaró embereket elszórakoztassuk, hogy kinyíljon a tárca. – Az emberek hülyék. – Helyesel újból, talán túlzottan gyorsan is rávágva. Nem szereti az embereket. Furcsa, mert tiniként szomjazta, hogy szeressék. Sokan szeressék, figyeljenek rá. Mennyiségben mérte az emberek szeretetét, nem minőségben. – El is mondhatod. – Feleli érdeklődve egy újabb falat lenyelése után. Tudja mik ezek a videó dolgok, de annyira nem ért hozzájuk, neki nincs rúnázott telefonja meg laptopja.
– Ó, és még áll? – Emeli fel a fejét érdeklődve, miközben újból tölt magának egy kis vizet. Elképzeli, hogy az apjával ilyesmiket tudtak volna csinálni. Voltak ők együtt, meg érezték is jól magukat, de azokat az időket mindig körüllengte valami, ami miatt rideg volt az egész. Tényleg az erdei közös sátrazások voltak az egyetlen alkalmak, amik egy kicsit felengedett az apjuk. – Biztos… szép. – A maga módján. Egy lánynak biztosan tetszene, vagy egy gyereknek. Talán egy kicsi fiú még nem mondana rá nemet, de egy nagyobb már fújjogna, hogy lányos. – VZR diákként sem volt kevésbé… kemény. – Aranyvérűként viszonylag ismeri a családot, de sosemvoltak közelebbi viszonyban. Ő nem tartja annyira nagyra ezt az aranyvérű dolgot, persze, ha olyan nőt talált volna, akkor nem mondott volna nemet, de hogy őt kényszerből házasítsák? Azt biztosan nem. Akkor az az aranyvér 114 év után kihal náluk, ha rajta múlik. Vagyis… most már ki fog, valószínű, mert most már a házasság a legkisebb baja.
Kicsit foghatja a fejét a játéka miatt is. Azért reméli, hogy nem lesz belőle botrány, elvégre nem kezdett ki a lánnyal, se semmi. – Kisasszony, én végig szenvedtem az egészet a pódiumról. – Bők a fejével a tanári asztal felé. Edmuddaal így is megtalálták a módját annak, hogy ne csak kábuljanak, hanem kicsit beszéljenek is, de a saját bejelentéséről is lemaradt. – Idelent mókásabb volt mindig is. – Mondja fáradtan hátadőlve. Kezével még néha keresi a hosszú haját, amivel ilyenkor játszani szokott, azonban csak a helyét találja. Fejét kicsit sajnálkozva félredöntve hallgatja az eridonost. – De olyan vicces volt, ahogy előadta, naa. – Csóválja meg a fejét halványan elmosolyodva. Most már kénytelen átváltani hivatalos hangnembe, eddig tartott a játék. Lehet nem kellett volna belerohannia fejjel, ész nélkül. Csak hát azok a belső eridonos indulatok. Vagy mi. – Nem vagyok haarminc. Épp csak 28. – Nem részletezi, hogy csak az átok miatt néz ki olyan nyúzottan. Valószínűleg ki fog derülni és terjedni fognak a pletykák. Talán jobb lenne, ha tőle tudnák meg a diákok az első órán. De ő erre nem áll készen.
A lány következő kérdésére felszalad a szemöldöke. Már morális filozofálásba bocsátkoznak? – Hmm… nem használtam ki semmire, szerintem határon belül vagyunk. – Bólint egyet nyomatékosítva elméletét. Elvégre nem csábította el, nem gyakorolt rajta fekete mágiát. Végül is csak annyit mondott, hogy visszatérő. Mindenesetre elismerendő, hogy nem jött zavarba a szőkeség, szép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kedves mosollyal nyugtázom, hogy el tudja ismételni szavaimat. Nagyon ügyes lány, biztos nem mondták még neki elégszer, azért szükséges megismételnie. Nem baj, majd mondom neki, amikor éppen nem rakja belém az ideget elég rendesen. Mintha az óvodában lennénk, ráadásul az első megmozdulásával úgy kiűzte a bugit a lábamból, mintha kötelező lett volna neki, különben a drága Házvezetője megbünteti. Brühühü. Elég volt ebből!
Gonoszkás vigyor terül el arcomon, ahogy fürkészem, miközben a rengeteg ostobaság elhagyja ajkait. Türelmesen hallgatom végig, nem szólok közbe, még annyira is megtisztelem, hogy néhány szavánál aprót bólintok, pár hümmögés is belefér, csak hogy biztosan tudja, mennyire iszom szavait. Vagyis innám, mert egyébként kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy a lány mondanivalója köt le ennyire, de fejemben inkább már azzal foglalkozom, hogyha visszaérek a szobánkba, akkor hol tudnám elrejteni úgy a nemrég megkaparintott zacskó chipset, hogy Móric ne találja meg. Mert ez egy nagyon nehéz feladat, ami nagyon sok tervezést igényel, de nem tudok benne elmélyülni, mert a csaj, ahelyett, hogy válaszolna, az amúgy nagyon egyszerű kérdésre, inkább ismét megszólal, miközben tekintetébe fúrom sajátomat. Akaratlan kell szélesen elmosolyodnom, mert ez a beszólás azért nem volt semmi, bevallom, hogy még nekem is tetszett. Elismerően bólintok egyet, majd pillantásomat emelem vissza rá.
Ellenállhatatlan mosollyal, amolyan szemtelen kisfiússal hajolok közelebb és közelebb a réshez, miközben el nem engedem pillantását. Tekintetem szűkül össze kissé, ahogy fejemet biccentem oldalra, totálisan elmerülve a lány arcának vonalain, komoly tekintettel, mégis mosolygós arccal fürkészem az előttem állót. Vagyis úgy néz ki kívülről. Na, ez kicsit összetettebb, mert figyuka: valóban fürkészem az arcát, valóban közelebb hajolok a réshez folyamatosan, de nem azért, mert közelebbről kukkolnám meg a levitás arcát. Nem-nem. Ez taktikai hajlongás kérem, méghozzá azért, hogy az utolsó pillanatban villantsak egy szemtelen vigyort, dugjam ki nyelvemet és nemes egyszerűséggel nyaljam meg kezét. A terv egyszerű, mert ettől tuti elengedi a könyvet, de ha nem, akkor a meglepettségtől egy erőteljesebb mozdulattal rántom ki ujjai közül. Komolyan mondom, ha ez sem jön be, akkor valahogy valóban át kell magam préselnem ezen a résen, de helyette inkább csak még inkább közelebb hajolok.
- Valami van a kezeden amúgy, nem tudom feltűnt-e - hatalmas vigyor kerül ajkaimra, ahogy még egyszer felhívom figyelmét az előbb történtekre. - De gondoltam szólok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Úgy vagyok ezzel a cica keresősdi dologgal, hogy így is nagyon sokan furának tartanak már. Bár nem áll szándékomban még egy lapáttal rátenni erre, de nekem tényleg jó program az, hogy segíthetek valakinek megkeresni az állatkáját. Már csak azért is, mert segítek, hasznos lehetek valakinek, talán még barátok is leszünk a közös élmény hatására, plusz tényleg sokkal izgalmasabb, mint a kastélyban téblábolni fel s alá, amíg már annyi kilométer van bennem, hogy mérni sem lehetne már. Sokkalta izgibb.
- Ez valóban jó hír - bólintok egy határozottat, ahogy Marci végez a zokni vizsgálatával. Nem különösebben érdekel a pénztárcám, a lényeg, hogy a zoknija megmenekült a cica éles fogaitól és karmaitól, ha már a nyálától nem sikerült. Teljesen ki vagyok békülve azzal, hogy hátam mögött összekulcsolt ujjakkal sétálok háztársam mellett csendben, el is merülök gondolataimban, miközben figyelem a padlót, a falat, minent, hátha észreveszek valami nyomot, így ennek hatására rezzenek össze kicsit, amikor Marci megszólal.
- Nincs - biggyesztem le alsó ajkamat azonnal. - De nagyon régóta szeretnék cicát amúgy. Vagy teknőst. A teknősök nagyon cukik, és egy narvál is jó lenne, csak nehezen tudnék neki helyet biztosítani - halkítom el hangomat ráncolt szemöldökkel, végül vállat vonva emelem vissza csillogó kékjeimet Marcira. Mosolyogva lépek párat, mielőtt megszólalnék. - Neked van mási- MERLINRE! - kiáltok fel, ahogy meglátom Marcit elvetődni a macska irányába. Vagy rá. Kezeimet kapom szám elé azonnal, mert Marci a kövön koppan, míg Matild nagy vígan szalad el. Azonnal Marci mellé térdelek. - Jól vagy? - hangom aggodalmas, kékjeim is valószínűleg aggodalmat sugároznak. Nem mondhatom, hogy halkat csattant a földön, de azért… - Ezt a vetődést nagyon sokan megirigyelnék tőled - varázsolok elbűvölő mosolyt ajkaimra, ahogy Marcit fürkészem. Sajnálom, hogy nem vezetett eredményre a vetődése, de így, hogy már túl vagyunk rajta, nagyon nehezen fogom vissza a feltörni készülő nevetésem, így alsó ajkamba harapok, hogy valahogy mégis sikerüljön. Nem szeretném kinevetni, és nem is őt nevetném ki, hanem magát a helyzetet lényegében, de akkor sem szabad. Barátokat szeretnék szerezni, nem elüldözni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Össze-összesúgnak a dámák, ahogy haladok át közöttük, aztán hirtelen elnémulnak, amikor társaságunk akad. Azonnal összeráncolom a szemöldököm, és le se kéne pillantanom a sárkányleopárdomra, hogy tudjam bizony az összes létező szőr feláll a hátán. Őszintén szólva az enyém is borsózik. Egyre rosszabbul viselem a dolgot. Amikor még csak kezdtem a tanulmányaimat csak valamiféle megmagyarázhatatlan óvatosság, kellemetlen érzés volt bennem ha összeakadtam egy ellentétes eleművel. Mostanra már feszült leszek tőle, feszült és minden idegszálam pattanásig feszül. Érzem, ahogy bizseregni kezd a tenyerem, mintha a víz, ami óv engem, ami bennem él, ami kitölti a mindennapjaimat, mintha a víz is készültségben lenne. Abban is van, hisz ha úgy adódik, akkor kitör belőlem és megvéd a pyromágustól. Soha nem fordult még elő ilyen eset. Soha. Pozitív kitörésű vagyok eleve, ha valami nagy öröm és boldogság ér, akkor tört belőlem elő időnként, amíg egész jól meg nem tanultam uralni. De ez most más. Ez a lány meg a kis kedvence védekező reakciót indít el bennem, és Benitoban is.
- Hagyd – préselem ki magamból a szót. Felesleges rászólnia a rókára. Nem fog tudni csak úgy megnyugodni. Idővel kicsit lecsillapodik, de teljesen ellazult például sose. A mi társaságunkban nem. Benito lelapul a földre és onnan nézi árgus tekintettel az állatot. Farkával vadul csapkodva jelzi, hogy mennyire ingerült most. – Tök normálisan viselkedik. Nem bírják az ellentétes elemű lényeket. Tűzmágus vagy, láttalak már gyakorolni a teraszon – közlöm a teljesen nyilvánvalót. Futólag láttam csak a lányt az elemi mágusoknak fenntartott részen, akkor nem voltunk közel egymáshoz, hisz ő egy teremben volt, én meg a másikban. Akkor nem volt ott velem Benito sem. Kicsit megrázom a fejemet, hiszen ez azért túlzás. Nem hinném, hogy bevetné ellenem a tüzet a lány, szóval igazán lehetnék egy cseppet udvariasabb. Vagyis hát sokkal udvariasabb. Halkan dúdolgatni kezdek, ami segít kicsit kordában tartani az indulataimat, a gondolataimat, ami megnyugtat. Arcvonásaim enyhülnek és szerencsére a hangom is barátságosabbá válik.
- Laura vagyok, ő itt Benito – mutatkozok be végül, de közelebb nem megyek a pároshoz. Annyira még nem bízom a csodacicában, és a saját nyugalmamban sem egyelőre. - Ő általában is kicsit túlzásba viszi a védelmezést. - eresztek meg egy vigyort - Oké, nem ennyire, az tény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Hála a moiráknak barátom sem akar tovább maradni a minden lében kanál portrékkal. Most visszagondolva nem tudnám megmondani, hogy további terveink megvitatásánál a dámák eldugultak, vagy csak én zártam ki a beszédüket. A szorongató vizsga óta először jó hangosan felnevetek, amikor végre felfogom, melyik helyiséget próbálja körülírni Ajsa a maga észleléséből építkezve. Az északi toronyban lévő nyugis szobáról beszél, aminek én másik nevet adtam.
- A tetőtéri kanapés szoba? - kérek megerősítést. - Az balra felé van a toronyban.
Nekem eszembe sem jut köszönni (azt hiszem, elég udvariatlan vagyok). Amikor megegyezünk úticélunkról, már fordulok is el, megfeledkezve a társaságról. Az egyik nő ránk ripakodik, ezzel gondoskodik arról, hogy visszakerüljek a bosszús hangulatba. Szerencsére a navinés intézkedik, és nem kell szavakkal is bizonyítanom udvariatlanságomat. Annyira felhúznak az ilyenek...
No de. Futólépésben követem az elstartoló lányt, a folyosó végén már én vagyok egy fél lépés előnyben: mutatom neki az utat az északi toronyhoz.
- Figyu, az elméleti mágia vizsgáról akartam kérdezni - teszem fel végre az égető kérdést, hangomban némi zaklatottsággal. - A te lapodon sem volt semmi, ugye?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hol van az a zokni? Már felforgattam a ládámat, a többiek ládáját is - bocsi Márk - és mégsem találom, pedig tudom, hogy az még tiszta. Nem baj, hétvégén mosás, ma meg péntek van. Muszáj leszek jobban lehajolni, mint gondolnám,é s benézni az ágy alá. Yeee, megvan. Ahelyett, hogy kihalásznám, egy invito hagyja el a mostanában sokat használt ajkaimat. Mondjuk ezt hamarabb is kitalálhattam volna... Mindegy, ebéd lesz a délelőtti zokni pedig már a tűrésküszöbömet túlbűzte, holott amúgy valószínűleg csak annyit akarok, hogy Babettnek tökéletes legyek. Ha már járunk, akkor nézzünk is ki valahogy, nem? Még nem jelentettük be "hivatalosan", hogy együtt vagyunk, bár a szemfüles érdeklődők már kiszúrhatták akár már a bálon is. Azóta meg eltelt a szünet is, szóval... de úgy valamiért titkoltuk, szerintem meg csak kettesbe akartunk lenni. Ki ki válogassa ki magának a neki tetszőt, a lényeg, hogy jól érzem magam vele, és semmit sem bántam meg. Mivel ha meglátom, elpirulok és hevesen dobogni kezd a szívem, biztosra mondható, hogy a választásom megfelelő volt... de ez így olyan béna. Nem választottam én, csak a szívem megmutatta a helyes irányt. Szóval igen, Babett és én együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást és alig várom, hogy ma is találkozzak vele. Felhúzom hát a zoknimat, nadrágot, kényelmes inget és pulóvert veszek, majd beugrok még a tükör elé. Jól van Bence, elfogadható vagy, szóval felkapom még a cipőmet és mosolyogva leszánkázok az nagyterembe ebédelni. Tök jó, hogy egy házba járunk, így nem kell majd sóvárogva nézegeni a másik asztalt. Néhány embernek köszönök, mielőtt beérnék a helyiségbe, majd keresni kezdem az én levitásomat az asztalnál. Kicsit késtem ugyan, de a pár perc nem lehet olyan sok, sajnos nincs szerencsém, ő előttem érkezett. Nagyon laza. De hát tök mindegy nekem miben van, így is, úgy is tetszik... és máris érzem, hogy gombóc szorul a torkomban és égni kezd az arcom kissé. Valamit birizgál a telóján, szóval finoman mögé lopakodok és a fülébe súgom az első dolgot, ami az eszembe jut.
- Mi a helyzet a mágusneten, édes? - a nyakától a derkáig cirógatva hagyom ott a kezem, amíg leülök, majd a szemeibe nézek. - Szia! - nem várva sokat, óvatosan megcsókolom és figyelve arra, hogy itt mások esznek, nem nyújtom sokáig. Azért, ha eddig csak kicsit égett az orcám, most már nagyon, és vigyorogva szakadok el az imádott ajkaitól. Hú... fogunk mi enni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Feketére festett kis körmeim csak úgy kopognak a készülék kijelzőjén, én pedig beharapott ajkakkal vigyorogva írom éppen serényen Ivettnek, hogy „mindjárt randi time Bencével, annyira izgulok, omg”, amikor meghallom a számomra kedves hangot. Már ettől végig szaladna testemen a kellemes bizsergés és forróság, azonban a fiú nagyon jól tudja, hogyan játsszon megdobogósodott kis szívem húrjain; nyakamat érinti, majd ahogyan lefelé halad, lehunyom szemeimet, és arcom átvált a felhőtlen vigyorból egy sokkal elvarázsoltabb kifejezésbe. Zöldjeim vibrálóan csillogva fúródnak a fiú kékjeibe, és érzem, ahogyan a testemet ostromló meleg hullámtól kipirosodik mindkét fülem hegye. Az első kérdésre még várat magára a válasz, mert Bence máris mellettem terem, és ajkait az enyémre tapasztja, ami valójában egyenlő az agyamba épített „off” feliratú gomb megnyomásával. Szemeimet lehunyom, ajkaimat pedig ellazítom, hogy a legszerelmesebb finomsággal viszonozhassam a csókot.
– Szia – köszönök halkan, miután elválunk egymástól. Legszívesebben abba sem hagynám – mint ahogyan az elmúlt hetekben tettük is. Ám akkor nem volt közönségünk, és addig csünghettünk egymáson, ameddig csak szerettük volna. Noha nem sok minden tartana vissza jelenleg sem attól, hogy ez másképpen legyen, inkább megpróbálok tekintettel lenni másokra. – Öhm – kezdem, miközben lezárom egy gombnyomással a telefon képernyőjét. Éppen mondanám, hogy „semmi extra, csak kismacskákat nézegettem”, amikor fejemet csóválva hagyom el a gondolatot.
Elvégre; nincsen több füllentés.
– Éppen Ivettnek írtam, hogy téged várlak – mondom karakteres hangomon, majd az asztalra teszem a telefont, és kicsit közelebb húzódok Bencéhez.
– Tegnap elhagytam a sálam – suttogom egy sunyi mosollyal. – Nem maradt véletlenül nálad? – a sál nélkül is eléggé melegem volt, így nem volt rá szükség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem teketóriázik a prefekta, azt meg kell hagyni. Máris interjúvol engem.
- Attól függ, főleg irodai vagy éppen terepmunka jut neked. Összességében nem éppen leányálom. Ha mondjuk szeretnél családot, harmóniát a hétköznapokban, kellemes mennyiségű szabadidőt... - sorolom jóleső hangon - akkor felejtsd el! - intem le aurori pályára való vágyódását, majd belekortyolok a kávémba. Kemény élet a miénk és még aki azt is hiszi, hogy valamilyen úton-módon kikerülheti a túl necces helyzeteket, az nagyon téved. Részemről mondjuk soha nem akartam kikerülni. Inkább mindig fejest ugrok beléjük.
Nade elérkezünk a nagy kérdéshez és igazán jól teszi a navinés, hogy nem áll neki kamuzni, ugyanis - bár nem feltétlen tudhat róla - egyből kiszúrnám. Nem csak így-úgy-amúgy derülne ki, hanem abban a szent pillanatban. Hiszen ez a szakterületem. A hivatásom. Az életem.
- Ó. Értem. Értem - bólogatok latolgatva, miután elmesélte nekem korgó gyomra legendáját - Csak az a baj, drága, hogy ez a kolbászos pizzaremek azért nem éppen az az "éppen csak bekapok egy falatot" kategória - bökök csészémet tartó kezemmel a kisebb lakomára. - Fejezd be nyugodtan, nem kell sietni, nehogy elcsapd a hasad! Viszont máskor inkább csak kérj valamit, amivel aztán már léphetsz is ki az ajtón és majszolgathatod járőrözés közben, jó? - javaslom neki. Remélem, nem kell nekiállnom ecsetelni, miért jobb döntés az. Ha nem érti, akkor persze nagyon-nagyon szívesen megteszem.
- Minden esetre 10 pont a Navinétől és a héten egyik délután ugorj be a manóknak segíteni kicsit büntetőmunka gyanánt! - osztom ki a szőkeség jussát teljesen tárgyilagosan. Nem haragszom meg semmi. Ez szimpla tanulópénz. Akiben ilyesmi felmerül, hogy aurornak álljon, annak aztán főleg. Viszont alig fejezhetem be a mondatom, amikor...
- Uram, dehát mit tettünk? Mit csináltunk rosszul? - kezd vékony hangján sápítozni az egyik manó, aki felfigyelt a kiosztott feladatra. - Igazgató úr, ugye nem küld el minket? - csuklik sírásba a hangja és szavaira társai is rémülten fordulnak oda.
- Mi? Dehogy. Félreértitek. Annyira jól vagytok, hogy ezt is gondolkodás nélkül rátok merem bízni. Biztos vagyok benne, hogy kiváló feladattal látjátok el a mi kedves prefektánkat, amikor ellátogat hozzátok - intek negédesen a lány felé, mintha felkonferálnám valamilyen rendezvényen, aztán felhörpintem az utolsó korty kávét, már nyomva is a házimanó kezébe az üres csészét, hogy lefoglalja magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A hirtelen jött köztük lévő fezsültséget elkezdte magában érezni. Az érzékszervei mintha kiélesedtek volna, a szívdobogása felgyorsult, izmai akaratlanul megfeszültek. Erőszakosan nyugtatta magát, ugyanazt a légzés technikát használta, mint mikor elkapta a pánik. Küzdött a benne munkálkodó elemi ösztönnel, hogy megvédje magát egy be sem következett támadástól. Egyébként is negatív kitörésű volt a vadmágiája, általában akkor nyilvánult meg, hogyha hirtelen jött stresszhelyzet érte, mint az első alkalommal is. Flynnért viszont jobban aggódott. Hiába próbált megnyugodni ő maga, ha az állatot nem tudta lenyugtatni. Nem is tudta eldönteni, hogy ettől rettegett inkább, hogy rátámad a sárkányleopárdra, vagy őrá támadnak rá. Egyiknek sem lett volna kifejezetten boldog vége.
- Azt tudtam, hogy elemista vagy, de azt nem, hogy hydromágus – bólintott egy aprót, hogy ő is képben van. A kettejük közt vibráló levegőből mondjuk kitalálhatta volna már, ha lett volna annyi esze és lélekjelentléte. Túlzottan lefoglalták a pesszimista végkimenetelek, hogy mi minden sülhet el rosszul ebből a kis folyosói találkozásból.
- Én Sára, ő pedig Flynn – eresztett meg egy mosolyt a navinés felé. Egyelőre megbizonyosodott arról, hogy nem lesznek problémák, így már nem volt annyira feszült mint az előbb. Mintha Flynn is visszább vett volna magából. – Még sokat kell tanulnia. Tavaly év végén került csak hozzám – pislogott le sárkányrókájára. Benito sokkal nagyobbnak tűnt, ránézésre úgy sejtette, hogy már jóval régebben van Laura mellett, mint mellette Flynn. Mondjuk ezt a néhány hónapot nem lett volna nehéz überelni. – Mióta van nálad? – kérdezett rá végül, mert csak kíváncsibb volt annál, mintsem hogy visszafogja a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Cicát és teknőst is tarthatsz egyszerre, szerintem nagy bajuk nem lenne egymással. – Vagyis véleményem szerint a teknősök meg a macskák jól megvannak egymással, a teknős nyugodt habitusa jól kiegészíti a macskák örök játékosságát. Már ha épp olyan a macsek, mert vannak ám olyan lusta disznók, akiknél még a tekik is sokkal izgalmasabbak és energikusabbak. – Ez a narvál téma tök izgi! Majd ha nagy leszel lehet egy ilyen akváriumszobád, tudod – vigyorgok rá. Mekkora menő lenne már! Esküszöm, állandóan nála lógnék, csak hogy láthassam, hogy hogy úszkál a kis, vagyis inkább nagy állatkája. Szerintem ez valamilyen életcélja lehet neki is, nem lennék meglepve. Mondjuk az szerintem tök menő, hogyha ilyen álmai vannak.
Nem igazán hallom, hogy mit akar kérdezni, mert én mint egy szuperhős repülök rá a macskára, akit egy pillanatra meg is érintek, azonban elszalad, mielőtt ténylegesen magamhoz ölelhetném. Na igen, szép nagyon koppanok, mert a kő kemény amire én ekkora lendülettel ráesek. – Sose voltam jobban – nyögöm félig fájdalmasan félig nevetve. Én az az ember vagyok, aki olyan jókat tud derülni a saját nyomoromon. – Nevess ki nyugodtan, nem fogok megsértődni – kuncogok, miközben ülő helyzetbe tornázom magam. Tudom, hogy most nevethetnéke van, hiszen ki a fenének ne lenne, mikor valaki aki előtte mellette sétált egyszer csak repül egyet majd koppan a kövön? Én olyan gátlástalanul röhögnék ki bárkit miután felsegítem, hogy azt öröm lenne nézni. És nem zavar, hogyha rajtam nevetnek, ha okot adok rá.
Úgy látom, nincs nagy bajom különösebben, csak egy kicsit poros lettem, meg lehet, hogy lesz néhány lila és zöld foltom holnapra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Most mondjam el, hogy tényleg a fejem? Vajon mindenkivel ilyen értetlen vagy csak velem? Mindegy is, aprót bólintok a visszakérdezésére, hogy a fejem. – Csak vicceltem, nem fogok hányni – jelentem ki makacsul. Nincs annál rosszabb, ezért ha csak nem muszáj nem lovallom bele magam nagyon. Ritkán esik meg, hogy visszaköszön az előző étkezés, nem véletlenül.
Kérdéseit kell néhány perc, hogy ténylegesen fel tudjam dolgozni. A koncentráció jelen pillanatban nem éppen az erősségem. – Azt hiszem úgy három órája, olyan, mintha mindenhol fája de leginkább talán elöl és oldalt és folytonosan fáj, nem csak lüktet – összegzem végül lassan. Nem bánom, hogy faggat, csak éppen az zavar, hogy nem tudok rá értelmesen, azonnal válaszolni. Nem szeretem, hogy így leszedál egy kis fejfájás. – Nem vettem be semmit és egy kicsit szédülök, igen – bólintok ismét. Jobb kedvem nem lesz, de ahogy telik az idő már egyszerűen nincs energiám hogy agresszíven lépjek fel vele szemben. Hálásnak szánt pislogásokkal nézem végig, ahogy kérdezősködés közben nekiesik a bokámnak, hogy legalább annak a  végére járjunk. Haladunk, haladunk.
Utolsó kérdésére nem válaszolok, csak óvatosan lábra állok és hagyom, hogy segítsen eltámolyogni a legközelebbi ágyig. Azt hiszem, tényleg jobb lesz hogyha lefekszem, legalább addig amíg a gyógyszer nem érkezik meg. Remélem, hogy ennyi kérdésből már ki tudta találni, hogy mivel tud segíteni rajtam, mert lehet, hogy itt pusztulok el, ha nem. És igen, ahogy a fejem a párnára kerül már lebeg is hozzánk az aprócska fiola, amit ha átnyújt nekem gondolkodás nélkül döntök magamba, hogy aztán visszafeküdjek.
- Köszönöm. – Kivételesen nem esik nehezemre, hogy hálás legyek neki, mert éppenséggel megmentett a további szenvedéstől. Pedig úgy jöttem ide, hogy na majd most hogy megmondom neki, csak azzal nem számoltam, hogy lehet, hogy ez az egész még rosszabb lesz, mire ideérek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Körbepillantok. Nekem már természetes, hogy a falat kaméleon festék fedi, mely olyan színt vesz fel, ami a napszakhoz és a benn tartózkodók kedvéhez idomul. Elmosolyodom és visszafordulva a fiúhoz tartom barátságos arckifejezésemet - A szemednek nincs baja. Ez a fal tényleg színváltó - mondom megnyugtató hangon. Minden új, minden szokatlan. De izgalmas is egyben. Jó lenne kicsit a helyében lenni. Nem vagyok irigy, mert én is rá tudok csodálkozni még sok dologra, de ennyi friss élmény azért már nem ér engem, pedig az érzés jó nagyon. Ezután újabb kérdésekkel bombáz, megfogadva tanácsomat, hogy addig tegye míg ilyen csend és béke van itt a gyengélkedőn. - Például az, hogy a házadnak pontokat gyűjtesz azzal ha jól tanulsz és egy verseny van ezen az alapon, ami egész évben tart és az évzárón mindenki a győztes házat ünnepli - mesélem a házkupa lényegét - Aztán persze, ha valami butaságot vagy csínyt követsz el, akkor le is vonhatnak pontokat. Szóval inkább ne járj tilosban, vagy legalább ne vegyék észre se a tanárok, se a prefektusok, vagyis azok a diákok, aki mint őrszemek figyelnek rátok, többiekre - magyarázom és kicsit szégyenlem magam, hogy nem tudok szent lenni és csak azt mondani, ami helyes. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy büszke vagyok rá, de anno pár kis kihágásom nekem is akadt. Viszont kihasználva angyali ábrázatomat mindig csak legyintettek rájuk. Ne gondoljon senki nagy dolgokra. Azért az alaptermészetem nem volt sokkal másabb. - Nem alkudozunk! - emelem fel mutatóujjam és összevonom szemöldökömet. Nem nagyon, csak annyira morcosan, hogy tudja itt az én szavam a perdöntő. Szeretek biztosra menni és érezze fekve most magát virgoncul, ha felkel akár össze is eshet a megváltozott gravitáció miatt. Marad a kis fenekén, ez a végszavam. - Az nem kérdés, hogy vissza fogsz jönni - teszem még mellé, hogy ezt is tisztázzuk. Meg kell néznem majd a sebét és legalább arról is mesélhet, hogy milyen volt az első pár napja. Ahogy majd beszámol legalább én is úgy érezhetem, hogy újra diák vagyok. Vicces helyzet lenne, bár amikor ide érkeztem annak néztek. Most is civilben könnyen beolvadhatnék a mestertanoncok közé. Lehet egyszer kipróbálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyáltalán nem szeretett konfrontálódni, sőt, igazából az emberek többségével szóba állni sem, de Zsombor látszatra pont nem olyannak tűnt, mint akit Lilla eleve leírna. Nem volt unszimpatikus az ábrázata, nem sugárzott magából olyan felsőbbrendűséget, vagy tahóságot, amitől Lillának alapból viszketni kezdene a tenyere. Szóval alapesetben valószínűleg tökéletesen normálisan elbeszélgettek volna valami tagyanyagról, vagy a varázsvilág működését illető problémakörről. Ezt azonban felülírták a körülmények, különösképp az, hogy ez a srác intim közelségbe kerülhetett a húgával.
Egy dolog nem szeretni valamit, és egy másik elkerülni, és utóbbiban, ha konfliktusról volt szó, nem jeleskedett különösebben a levitás lány. Kiváltképp, ha Sáriról volt szó. Úgyhogy durván nekiment Zsombornak, kertelés nélkül a szemébe mondta, hogy mit gondol, a legkevésbé se bánva, hogy amúgy jobb szerett nem lenni a figyelem középpontjában, ahová most nagyon is be sikerült magukat rántania. Heves reakciókra számított, szitkozódásra, még átkozódásra is, arra, hogy a navinés bizony ki fogja kérni magának, és egy pontig be is vált a jóslata, de aztán kiderült, hogy nem ok nélkül nem jeleskedett a jövendőmondás tudományában.
Meghökkent, szemöldökei kissé összehúzódtak, és feje is kicsit megbillent, Zsombor arcát fürkészve. Arra számított, hogy ez lesz az a pont, amikor el lesz küldve a picsába, ehelyett a másik lényegében elismerte, hogy Lilla nem alaptalanul aggódik.
- Kezeled..? - kérdezte szinte suttogva a szavakat. Majdnem hozzátette, hogy "de micsodát?" de gyorsan kapcsolt, hogy most nem ártana úgy tennie, mint aki tudja, miről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy valamibe sikerült beletenyerelnie legutóbbi szavaival, és visszakérdezése így, ebben a formában még nem fedte fel, hogy nem tudja, mibe. Csak hogy kételkedik a hatékonyságában.
Viszont Zsombor hirtelen hangszínváltozása és az a bizonytalanság, ami az arcára kiült, és hangjába keveredett, cseppet sem nyugtatta meg Lillát. Épp ellenkezőleg. Arca még szigorúbb, még fenyegetőbb lett, ahogy tekintetével pásztázta a srác ábrázatát.
Végül megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének.
- Bizonyára rettentően megszerethetted ezalatt a pár hónap alatt... és biztos vagyok abban is, hogy szentül hiszed, hogy titeket egymásnak teremtettek, és sose lennétek boldogok egymás nélkül, de képzeld csak, ez egy tündérmese. Az emberek találkoznak, együtt vannak, aztán már nem, és ezt ismételgetik.
Méghogy szereti! Fogalma sincs róla, milyen valakit annyira szeretni, hogy hajlandó legyen az ember a végletekig maga ellen fordítani akár, ha cserébe biztonságban tudhatja. És ha kell, ő bizony Sári és Zsombor közé fog állni, ha úgy látja, hogy ez a srác nem jó a húgának. Ha a legkisebb jelét mutatja, hogy bármi módon bántaná őt. Márpedig az, ami az imént a felháborodását képes volt elnyomni, olyasminek tűnt, ami bajt jelent.
A könyvtáros a háta mögött megköszörülte a torkát. Sorra került, de Lilla egyelőre nem mozdult, Zsomborra függesztette tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Te is úgy gondolod? Szerintem először az ér dagadna, aztán úgy végignézne rajtunk, hogy mi ezt tényleg komolyan gondoljuk-e. Ááá tuti elcseszném, már az első pillantásánál elfogna a röhögés - ahogy most is, pedig csak a szemem előtt zajlik le az a jelenet.
- Az benne a lényeg, sok puccos ember, puccos és vastag pénztárcával. És ha őket megnyered, már nem kell amiatt aggódnod, hogy munkanélkül maradsz - legalább is a tapasztalataim ezt mutatják, de hát tudom én, hogy egy ilyen lehetőségre nem mostanában számíthatok. Én ahhoz még zöldfülű vagyok.
- Ebben az állításban, tudod mi a legszebb? Az a pár kivétel, aki mégse - pedig azt hittem, majd jól helyre tesz, hogy ilyen kicsúszik a számon, vagy valami. Egyetértésre semmiképp nem számítok tőle, ezért talán ki is ül egy picit a meglepettség az arcomra.
- Aaaaz egy következő beszélgetés lesz, hidd el... akkor esetleg meg is mutatom, csak sajnos a kastély annyira nem modernizálódott, hogy itt legyen net, be kell érnem a mentett videóimmal - mert hogy akármit lementeni nem szoktam, csak olyanokat, amik nagyon tetszenek, vagy megihletnek.
- Persze, itt van velem, vagyis a faluban, ott lakok igazából. Nagynéném lánya odaadta az egyik régi játéklovát, hogy legyen lakója... tök exkluzív ám - már amennyire egy pár éves lány, be tudja azt rendezni. Ahhoz képest tényleg jól néz ki.
- Nekem mindig vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban. Ha úgy a közelben volt, elhittem, hogy fontos az aranyvér, és én is felvettem egy stílust, hogy tartsam a lépést, de egyébként csak egy arrogáns seggfejnek hittem, aki nem tudja, merre van arccal - megvonom a vállam, egy kamasz véleménye már igazán nem mérvadó, lehet VZR is visszább vett már az évek folyamán. Nem.. az fura lenne, főleg, hogy a biznisz megy nekik.
- Nagyon sajnálom, biztos egy érvágás volt... mondjuk, főleg ha diák voltál... nézhetted azt, mekkora buli van lent - az tényleg nagyon rossz lehetett. Sose állnék tanárnak, nekem az ilyen nem megy. Boldival is engedékenyebb vagyok a kelleténél, pedig most van abban a korszakban, hogy szorosabbra kel fogni azt a gyeplőt.
- Na figyu - döntök úgy, hogy teljesen felé fordulok jelezve, hogy ez most egy komoly dolog lesz.
- Én nem hozom fel többet, és nem rohanok az edictumhoz, se az igazgatóiba... ha a tanár úr se fogja azt gondolni, fel akartam szedni. Nem szeretném úgy indítani az évem, hogy elterjed a pletyka, fűztem a tanárom azért, hogy jobb jegyet kapjak, és biztos tudja, milyen ez a suli... meg a diákok - nyújtom ünnepélyesen a kezem, mert ha elfogadja, akkor ez így lesz. Én ezt lezárom mindenféle sérelem nélkül, hisz nem szenvedtem semmit, pár pillanaton kívül, ami miatt most igazán zavarba kéne lennem, de hát mégse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mosolyog, vigyorog, nem szól, hümmög, figyel és így tovább, mint akit folyamatos lejátszásra állítottak. Elismerő bólintására elönt az önbizalom és a kezem már szinte mozdulna a kötettel, hogy kihúzzam ujjai közül a könyvet, de…de… megint mosoly kerül az ajkaira és hajolni kezd. A rés felé. Felém hajol. A kezem leblokkol. Miért ne lehetne az az eshetőség, hogy most felajánlom neki: vigye, szórakozzon, és mielőtt kimegy, hagyja nálam az asztalon. De lehet e vele kompromisszumot kötni? Miért érzem úgy, hogy ez egy igen naiv gondolat? A szám kezd kiszáradni és csak bámulok vissza zafír pillantásommal. A fél szemöldököm magasabbra ugrik, és higgadtan elmosolyodok, amikor még mindig csak közeledik. Most farkasszemet néz velem? Nem fogok pislogni. Azt hiszi ha közelebb hajol, és úgy tesz, mint aki lefejel, megijedek, mint valami riadozó kislány? Akkor lenne alkalma persze elvinni kezeimből… na nem! Most meg döntögeti a fejét. Nekem csak ne döntögesse! – Mit csinálsz? – kérdezem, de alig hallom a hangomat. Nála nem tudhatom, mi fogja legközelebb elhagynia a száját. De most is elhagyja csak azok nem szavak voltak, hanem a nyelve. Méghozzá a kezemet nyalja, nem sajnálva a nyálát.
Fintorogva rázom a fejem, és erősen összeszorítom hirtelen lehunyt szemeimet. Mint egy gyerek, aki elé spenótfőzeléket tettek. – Gusztustalan. – közlöm kimérten. Nem nyitom ki a szemem, de a srác emlékeztet rá, hogy a nyála, apró buborékokkal, éppen a kezemen tocsog. – Csak volt. Kézkrém. Azzal reklámozzák, hogy ellenállhatatlan, én hülye meg szkeptikus voltam. – a vaníliás sütőtökös illatra gondolok, erről rögtön az ételre asszociálok, majd… Merlinre! Mármint, nem Merlinre asszociálok, hanem: Merlinre, ki tudja mi volt előtte a szájában!
Na erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hiszen közben a könyv eltűnt a mancsomból. Hiába kaptam utána, csak a levegőt markoltam. Eközben a homlokom éppen, de a polcnak koppant. Nem tudom ki Ő és honnan bukkant elő pont ma, a legkedvencebb, legnyugisabb helyemen, de a fejem fájdul belé. Fizikailag. Téved, ha azt hiszi, csak úgy hagyom meglépni. Fürgén, kimegyek a sor végére. – Van egy óvatos vonal a bátorság és az idiótaság között. Elmostad. – Furcsa képzelőereje lehet. Ez nem rossz dolog, sose volt az, viszont valamiért zabossá tett. Lehet azért, mert legyőzött vele - ezt neki nem fogom beismerni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ó, értem. Hát akkor sajnos nem nekem való ez a pálya, pedig olyan rendhagyó... kár érte. Én mindenképpen szeretnék majd a későbbiekben családot alapítani, de azt se tudom egyelőre, hogy mi fog történni velem a közeljövőben. Annyi lehetőség van, hogy az ember képes elveszni köztük. Igazából még magam sem tudom, mit kéne csinálnom, de az biztos, hogy emellett vonz a veszély is, dolgozik bennem az adrenalin. Igazából el kéne döntenem, mi is a fontosabb, mit csinálnék szívesen, de ez nem olyan könnyű - válaszoltam a férfinak őszintén elgondolkodva.
- Nos, ez az én bűnöm, mivel nem reggeliztem és ebédeltem, így egy nehezebb ételre esett a választásom az esti járőrözés alkalmával. Ha ezt megeszem, akkor legalább egész este nem leszek éhes. De persze nem fogom újra elkövetni ezt a hibát, ígérem - ecseteltem a férfinak a helyzetem.
- Rendben, ígérem így teszek - feleltem az igazgatónak, miután kiszabta rám a büntetést. Még egész jól megúsztam a dolgot, mert lehetett volna sokkal rosszabb is de szerencsére jó fej volt velem, így nem kellett neki még magyarázkodnom.
- A pizzát azért választottam igazából, hogy pótolja a reggelit és az ebédet egyben, de persze, ha úgy nézzük, ez viszont hátráltat abban, hogy el tudjam látni a napi dolgaimat - helyeseltem a férfinak nagy bőszen. Közben nagy szemekkel néztem, ahogyan a manók próbálják kikerülni a munka nagy részét, nagy rémület kíséretében. Közben megegyeztek arról a suli fejével, hogy én majd besegítek nekik a konyhai munkák során.
- Na, és milyen érzés igazgatónak lenni? Gondolom, jó nagy felelősség. Van valami kihívás ebben a munkában? Valószínűleg az aurorság azért izgalmasabb. Persze nem vagyok benne ebbe az egészbe, épp ezért vagyok kíváncsi rá - folytattam a társalgást az igazgatóval. Jó fej volt, mert idáig nyitottnak tűnt minden kérdésemre, ha pedig egy ilyen emberrel volt dolgom, ki is használtam az adott lehetőséget, hogy minél többet megtudjak arról a dologról, ami érdekelt. Klassz volt, hogy nem egy karóba nyelt emberrel volt dolgom, és így nagyobb bizalommal is voltam felé, mivel tudtam, hogy a kérdéseimre választ is fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Idáig szerencsém volt, mert senki sem kapott el, amikor szabályszegést követtem el, most viszont pont az igazgatóval kerültem össze a konyhában, amikor vacsoráztam, így kiderült, hogy tilosban jártam, de szerencsémre, csupán egy enyhébb büntetésben részesültem általa. Tulajdonképpen a manóknak kellett besegítenem a konyhában, így egy kis időre konyhai kisegítő szerepében bűvölögtem. Meg is jelentem a rám kiszabott büntetés napján a konyhában, majd beálltam a manók közé, hogy segítsek nekik a konyhai munkákban. A manók bizony nem kíméltek, beálltam hagymát pucolni, kenyeret szeletelni, kajákat fűszerezni, szóval segítettem nekik mindenben, amiben csak tudtam. Úgy voltam vele, hogy minél gyorsabban letudjuk az egész dolgot, annál kevesebb időt kell a konyhában töltenem. Szerencsére, amikor épp bénáztam, a manók rögtön a segítségemre siettek, így némi háttértámogatást is kaptam tőlük. Az étel, amit kreáltunk, nem volt túl nehéz feladat, ugyanis sült pulykacombot csináltunk zöldségkörettel. Sosem voltam az a nagy főzős típus, de szívesen tanultam másoktól, így a manók utasításai szerint sikerült segédkeznem az étel elkészítésében. Emellett pedig elmosogattam a piszkos tányérokat, edényeket, evőeszközöket is, ami elég gyorsan ment. Miután végeztem mindennel, és a manók is úgy vélték, hogy nincs velem több dolguk, egyenesen az igazgatói irodához vezetett az utam, ahol jeleztem, hogy megtettem a rám szánt részt a büntetőmunkából. Tehát leróttam az adósságomat, és a tapasztalataim szerint a manók is meg voltak elégedve a munkámmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minden nap egy kicsit bizakodva kelt fel, hogy esetleg aznap más lesz. Képes lesz elhagyni a múltat. Hogy már nem lesz több utána szólongatás, megjegyzések vagy szimpla félelem az emberek szemében, ha kicsit közelebb sétál. De úgy tűnt ezt az álmát minden nap sikerül valakinek visszasöpörnie az agya egyik hátsó szegletébe. A reménygyilkosok a legrosszabbak Zsombor számára. Hiszen egy-egy kis mondattal képesek elérni, hogy újra kételkedjen magában. Aztán mi marad az embernek, ha már magában sem bízhat?
Lilla flegma kérdése csak még inkább felhúzta. Olyan sokat küzdött ahhoz, hogy jól legyen. Más el se tudja képzelni ez milyen. - Kezelem. Nem fog megtörténni újra - jelentette ki, és habár sok mindenről beszélhetett volna, ő most arra gondolt, hogy elveszíteni önmagát. Hogy meghasadjon, mint előtte. Hogy képtelen legyen uralkodni a saját elméje fölött, hiszen ez a legnagyobb rémálma, mely éjszakánként és nappal is kísérti. Mintha minden körülötte lévő dolog azt próbálná neki üzenni, hogy adja föl, ő mégsem teszi. Olyankor Thomasra, Rarára és Big Jimre gondol. Az emberekre, akik miatt még talpon van és küzd.
- Nézd, nem tudom hát párkapcsolatod volt, amiből ezt leszűrted, de valószínűleg összesen egy, ami rosszul sült el. Nem minden fiú egyforma. Ahogy nem minden lány az. Hiszed vagy sem, nekem is törték már össze a szívem apró darabkákra, szóval nem kell az álszent duma, hogy a férfiak milyen otrombák. A nők is ugyanarra képesek. És ha adnál egyetlen egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam más vagyok, rájönnél, hogy ez így van. De ameddig erre képtelen vagy, addig legalább haladhatnál a sorral - mutatott előrefelé, hogy a lány is észrevegye, ő jön. A kis monológ a szívéből szólt, és ha tehetné se vonná vissza, mert minden szava igaz volt.