Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Érdekel a divat, elismerem a szépet - vigyorgott rá. Tényleg, a szépet elismerte, ezért is nem tetszett neki ez a csipkés valamicsoda, de hát na, a véleményét meg kellett tartania magának, ha nem akart ő is egy hisztiroham áldozata lenni. Márpedig épp arra volt a legkevésbé szüksége, legkisebb baja is nagyobb volt annál, mint hogy egy elsőéves levitás aranyvérmániás kiscsaj sikítását hallgassa.
- Ó, tudod, én már régi motoros vagyok errefelé a szabályszegésben. Tudják, hogy engem egy kis büntetőmunka nem akadályoz meg az önkifejezésben. Meg különben is, a legjobb prefektussal könnyű ledumálni a dolgokat, nem akarnak ők rosszat ám. De azért te ne csináld ezt, tartsd be a szabályokat mert tényleg kikaphatsz! - tanácsolta mint bölcs és öreg diák aki segít ahol tud. Élvezte, hogy végre már nem ő a legkisebb és kioktathatja az újoncokat mi hogy megy errefelé. Nem akarta ő belevinni a kis szöszkét a rosszba, elég volt, ha magát bajba keverte. Meg különben is, ha tetszik neki az a talár, amit visel hát hordja sokat, legalább nagyjából betartja így a szabályokat.
A kép természetesen mozdítható, szegény Amália Terézia Wilhelmina velőtrázóan fölsikolt ahogy a lány kissé elemeli a faltól. Sári arca fintorba torzult és gyorsan visszanyomta a képet.
- Én nem tenném. Ez tényleg szabályszegés. És amilyen hangosan visít ez a nőszemély biztosan lebuksz és nem túl szép a tanév első hetében büntetőmunkára kerülni. Különben is, mit szólnának a háztársaid, ha pontot vonnának le miattad? - nézett komolyan a lányra. Igazából csak nem akarta hallgatni a festmény visítását, meg belekeveredni ebbe az ügybe. A lány tipikusan olyannak tűnt, mint aki minden gond nélkül rá keni az egészet és a szülei megmondták, hogyha az első hónapban büntetőmunkát kap elfelejtheti a szokásos nyári pesti kiruccanását Biához. Márpedig ez tartotta életben, szóval vigyáznia kellett mit is csinál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

  Enyhén tátott szájjal, csodálattól csorduló tekintettel, lágy fejcsóválással reagálok a vallomására, hogy ez bizony a szülőjétől, vagy szüleitől kapott, becses neve.
- Wow, ez a valaha volt egyik legcoolabb dolog, amit hallottam! - csillognak a szemeim izgatottságomban. Igen, ez egy visszatérő téma nálam, hogy szörnyen izgatott leszek a "fura"... mondjuk inkább azt, hogy nem mindennapi dolgoktól, az kevésbé bántóbb, pláne, ha valaki nevéről beszélünk. Mondjuk nálam a fura jelző eléggé pozitív, de ez egy saját értelmezés és így lehet, hogy másoknak kellemetlen, becsmérlő, vagy csak simán rossz emlékeket idéz elő a kis lelkében. Dana kedves, sőt, aranyos csajszi volt, legalább is eddig úgy viselkedett velem, szóval az utolsó dolog, amit akarok, hogy esetleges félreértések , vagy érzéketlenség miatt megbántsam. Mondjuk nem mondtam semmi negatívat, szóval megint miért is futom ezeket a köröket?
  A szüleimről kérdez hirtelen, s mialatt ő mesél kicsit a sajátjairól, addig kicsit feljebb ülök, megigazítom a pulcsimat és az asztalra támaszkodva figyelek, bólogatok. - Cool. Apud munkájáról még nem igen hallottam, hogy megy ez akkor? - hajolok kicsit közelebb - Nekem apám nyugdíjazott tűzoltó, anyum tanárnő. Mindketten muglik. Szeretem őket nagyon! Olyan kis supportive-ak. - bólogatok magam elé, összepréselt ajkakkal. Igen, biztos full fura lehet, ha semmi fogalmad sincs akármilyen mágiáról, aztán születik 3 kölköd, akik közül mind varázsló lesz. Az élet egy érdekes tréfamester. - És testvérek? Ha már család...
  Nagy csodálattal bólogatok amikor a prefektusi karrierjének részletei kerülnek előtérbe. Így, az ő szájából már nem is hangzik ez olyan nehéznek.
- Ámen, pacsit rá! - rakom fel a kezem, várva, hogy belecsap a tenyerembe. Aztán elgondolkodom picit - Akár én is lehetnék prefektus? - nézek rá kétségek takarta szemen keresztül.
  Közben a manók kedvesen elém rakják a tányért. Fejemmel oda fordulok, megköszönném hangosan, de csak a szájmozgás megy mellé, szóval csak tátogni tudtam a hálámat (szorongás. haha). Egy kisebb kínos mosoly után felkapom a tányért, közelebb emelve az orromhoz, beleslukkolok a vacsorámba. Isteni illata van! Tekintetem átszökik Danára.
- Akkor... jó étvágyat! - mondom mosolyogva, majd beleharapok a burnótomba - És mit utálsz nagyon, amúgy? - kérdezem, csak éppen az a baj, hogy e kérdés helyett a "És melyik kaját utálod?" de fel sem tűnt. Uh. Ciki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hangosan csapódik ki az átváltoztatástan terem ajtaja, és ezernyi negyedikes diák indul meg boldogan, hogy kipihenhesse az óra fáradalmait. A fiúk hangosan kiabálnak, a lányok pedig kacarászva szedik lábaikat; ki bájosan, ki csupán figyelemfelkeltés gyanánt. Elérkezett a negyedik évem az iskolában, de még soha nem vártam ennyire tanévet, mint most. Ivett barátnőm mellett sétálok kigombolt talárral, lágy mosollyal az arcomon. Hajam kiengedve, ami lezseren hullik alá vékonyka vállamra. Kék szemeimet szempillaspirállal tettem hangsúlyosabbá, illetve kevés pirosítót is tettem fehérszín arcomra. Ez valami új, ez valami más Babett. Kacagva hajtom le fejemet, miközben barátnőm a volt fiújáról beszél és arról, hogyha rá küldene egy féreggé változtató varázslatot semmi nem változna, mert a srác egy csúszómászó. Kacagásom végül mosollyá szelídül, miközben könyveimet erősebben szorítva mellkasomhoz szlalomozunk a többi diák között. Magam mellé tekintek barátnőmre – akinek hajkoronája most is a szivárvány minden színében játszik –, és megosztok vele néhány gondolatot arról, hogy mégis mit kellene ma délután csinálnunk, amire ő egy teljesen más irányba tekint, hiszen ex fiúja közelít felénk. „Mennem kell” hadarja nekem a lány, majd a tömeget kihasználva tűnik el egy pillanat alatt szemem elől. A vézna magas srác viszont megáll előttem, tekintete kétségbeesetten keresi Ivettet, de már sehol nem találja. Én nem szeretnék jobban belekeveredni, ezért összeszorítom ajkaimat, és dülledt szemekkel vonom meg a vállam, egy „sajnálom-szerű” mosolyt engedve felé.
Mélyet sóhajtok, majd megnyomva a némítás gombot fejemben sétálgatok tovább a folyosón, amíg el nem érek a bejárati csarnokhoz. Van még egy kis idő a következő óráig, ezért úgy döntöttem, hogy kihasználva a Nap fényét és melegét, kiülök a rétre, és olvasgatok egy keveset. Az oldalamat húzó feketére festett, bőr oldaltáskámhoz nyúlok, hogy átváltoztatástan könyveimet beletemethessem, amikor szinte beleszaladok valakibe. Unott arcomat emelem fel, hogy szokásos monotonmód elmondjam, hogy mennyire sajnálom a figyelmetlenségemet, azonban ismerős hang üti meg fülemet, sőt amikor megemelem barna hajkoronámat, kék szemeimet egy ismerős, szintén kék szempárba kell fúrnom. Az unottság felfedezhető zavarba csap át, így ügyetlenül táskám mellé ejtem tankönyveimet, amire halkan káromkodok egyet. Lehajolni készülök, hogy összeszedjem őket, amikor megüti a fülemet a randi szó. Lassan egyenesedek fel, és ha a pirosító nem lenne elég, még vörösebb lesz arcom, és érzem, ahogyan ez a pironkodás érzetté válik, ami végig égeti felsőtestemet.
– Mi-minden rendben. Nálad? – kezdem teszetosza módon hangom túlvilágian cseng. Nagyot nyelek, s a beállt csendben lehajolok könyveimért. Ujjaim szinte elfehérednek, ahogyan gerincükre markolok, és felegyenesedek. Ismét Bence tekintetébe fúrom magamét, egy pillanatra szűkítve enyémeket, majd egy gyors mozdulattal a táskába rejtem a köteteket. – Jaaa, persze – „aznap este”, visszhangzik a fejemben a két szó, egy újabb meleg hullámot végig söpörve testemen. – Kaptam egy kisebb fejmosást – nyúlok vékonyka ujjaimmal nyakamhoz, amin zavartan simítok végig. Közben az ablakon keresztül törő napfény kíváncsian világít meg bennünket reflektorszerűn, amibe hunyorítva bámulok néhány másodpercre, majd a következő kérdésre villámgyorsan kapom vissza tekintetemet Bencére, s amikor meghallom a hiányoztál szót először ledöbbenek, majd halvány mosoly látszik megbújni vastag ajkaim szegletében.
– Van még egy kis időm bűbájtanig – tekintek le színpadiasan törékeny bal csuklómat körbefonó aranyórámra. Természetesnek szántam, de zavaromban minden olyan esetlennek és mesterkéltnek tűnhet. Nyelek egyet, úgy emelem szempáromat Bence tengerkékjeibe. Majd végig kúsznak nyakán, és szemeimmel hunyorítva állapodok meg a levitás jelvényen. Lemaradtam valamitől? Először csak szájamat tátva mutatok finom mutatóujjammal a kitűzőre, majd végül a hang is párosul hozzá. – Levita?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Tényleg viszonylagos jó kedvem volt, és ami még jobbá tette, az Babett. Kiszúrtam már egyébként messziről, ahogy felém jött, és a kigombolt talárja alatt felsejlett a ruházata is, amiben igen szexi volt. Te jó Merlin, mit csinál velem ez a lány? Amúgy meg látszik, hogy jön a tavasz, rügyeznek a pólók, szóval, kezdem igen kellemes-kellemetlenül érezni magam a kastélyban, ha lányt látok, főleg órák után. Nem tett jót nekem ez a szünet, csak beindította az eddig Masa által elnyomott férfiúi kíváncsiságomat más lányok iránt. Igazából, ha jól belegondolok, ez nem is volt akkora baj, mert most meg csak kapkodom a fejemet, és nem győzök nem rájuk gondolni. Már az is baj, ha csajokat látok? Nem lesz ez így jó... Ráadásul Babett még csinos is, kedves is, szép is... szóval simán zavarba hoz, és már tudom, hogy milyen az ajkainak az íze is. Ne jöjjek zavarba, mi? Azt hiszem kívülről elég lazának tűnt az odaköszönés, ő pedig belepirul, még sminken keresztül is átüt ez az érzése.
- Megvagyok, mondjuk rá - vonok vállat, és nézem, ahogy az imént kiejtett könyveiért nyúl. Nekem is ezt kéne tennem, de földbe gyökerezett a lábam és véletlenül a hátsójára téved a tekintetem. Annyira örülök, hogy van rajta talár, mert ez velem szemben szexuális zaklatás már majdnem. Jó, az egész lányközösség részéről, de mindegy! Éljenek a talárok!
- Fejmosást? Nem tudom mekkora lehetett, de még mindig szépen csillognak a hajszálaid - mosolygok rá, pedig ha merném, bele is nyúlnák azokba a hajszálakba. De nem tudom mi van velem, mitől vagyok ilyen bátor és izgatott. A szívem majd kiugrik a helyéről, és szerintem meg-megakad a hangom is. Belülről legalábbis így érzem. Kicsit arrébb mozdulok, ahogy látom, hogy a beszűrődő fénytől hunyorogni kezd, így talán kitakarom előle a napfényt, ha nem mozdul tovább. Az, hogy nem egyből jött ezzel, meglep egyébként, de mondjuk én is inkább a szétgombolt talárja alatti ruhát néztem meg először, így nem tudom hibáztatni emiatt.
- Hát, nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, de Masa annak idején sok levitás tanulási módszert mutatott be,és ez által most is minden kiváló lett. Meg a, mikor még beadtam a kérelmem együtt voltam vele, szóval jó ötletnek tűnt -  vonok vállat túlságosan könnyedén, egyáltalán nem értem mi van velem. Talán kellett nekem ez a szakítás, hogy kicsit kitörjek a túl szerény és túl kedves Bence sztereotípiámból? Pedig Babu egyáltalán nem semleges nekem, remélem minimum összebarátkozunk még jobban, mert... jó csaj és aranyos. Fogalmam sincs, hogy miket beszélek, de nagyon örülök, hogy nem hallja senki más ezt.
- Persze remélem nem emiatt ment tönkre a Levita, hogy én jövök... de jó hír, hogy többet találkozhatunk, ha lesz kedved, meg tanulhatunk, bosszanthatjuk Iza mamát, ilyenek - kacagok fel hirtelen. Azt nem mondom, hogy nem válaszolt egy kérdésemre és egy meg nem kérdezett kérdésemre. A randira és arra, hogy hiányzott, ezek szerint én nem annyira. Hát rendben, ez van. Nekitámaszkodok a hideg kőfalnak és fürkészem a tekintetét. Kezd kicsit kínossá válni ez az egész, mert nem nagyon tudok mit mondani neki. Ez a találkozás nem úgy indult, mint eddig, ugye nem váltunk barátokká, vagy kerülgettük egymást és összejöttünk vagy ilyesmi, hanem szinte egyből megcsókoltam. Ott úgy éreztem, hogy így kellett tennem és nem is bántam meg, talán ő sem. Szóval a végével kezdtünk, vagy most mi van? A lányok nagyon össze tudnak zavarni. A bal kezemmel elkezdem masszírozni egy kicsit a tarkómat, nem megy ez nekem zavarba jövés nélkül, sajnos.
- Mesélj valami jót, mit csináltál a szünetben? - elveszem a kezem és a könyököm letámasztom az ablakpárkányra, a tenyeremmel pedig megtartom a fejem. Ajj Babu, de csinos vagy ma!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Így alakult.
Bólogatok, mert nem hiszem, hogy ez most egy olyan téma kell, hogy legyen, amit most itt nekiállunk kivesézni. Az én történetem mostanra már bonyolultabb lett, el kellene indulni Ádámtól meg Évától, sőt Lilittől basszus, hogy mindent letisztázzunk, ne maradjanak ki lényeges részletek. Mert az életem mostanra olyanná vált, mint egy szappanopera. Van itt minden. Szex, vérfarkasság, titkolt testvér.
- Szóval frusztrál a téma.
Értem én, hogy nem akarja éppen itt megbeszélni, de én meg nem akartam várni vele. A tény, hogy van itt más is, aki olyan mint én, engem felvillanyoz, amúgy sem tartom rossz dolognak a farkas létet, mert jó, vannak nem jó részei, mint az átváltozás fájdalma, a gyermektelenség - esetemben legalábbis -, a gyilkos vágy, de ugyanakkor ott van az a számos új élmény. A hangok, az illatok, a sebesség, az éjszaka minden mozzanata, amit emberként nem élsz meg. Én szeretem a farkas létet, olykor jobban, mint az emberit, és talán képes lennék örökre benne maradni.
- De én örülök neked.
Széles, lelkes vigyort küldök meg felé, mert én tényleg, őszintén boldog vagyok attól, hogy ő itt van. Hát van ennél csodálatosabb? Én nem hiszem. Ketten vagyunk. Végre van valaki, akivel meg tudom beszélni ezeket. Jó, egy kicsit nehéz menet lesz, mert látom rajta, hogy ő nem akkora rajongással viseltetik eziránt, mint én, de ez még változhat, irányába is, irányomba is. Minden azon múlik, hogy hogyan hatunk egymásra.
- Te nem érzed? Én egyből kiszúrtam.
Ott van az az érzés. Egyből kiszúrtam őt a tömegben, és kizárt, hogy ennyire jó huszonkilencedik érzékkel rendelkeznék. Viszont meg akarom tartani, és ahhoz nem kellene most jobban sokkolnom.
- Majd talizunk.
Ezzel pedig én távozok is. Szó szerint. Felkelve ugyanis hátradobom a hajam, és kilibbenek a teremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A hangzavar egyre feszültebbé tesz, ezért karba tett kézzel ácsorgok tovább Bence előtt. Nem vagyok túl közel, de nem is vagyok annyira távol tőle, hogy esetlegesen azt éreztessem nagyobb távolságot szeretnék tartani kettőnk között. Vagyis… mi? Mit akarok egyáltalán érzékeltetni? Sok ismerős sétál el mellettünk, valaki Bence ismerőse, néhányan meg az enyémek, így többször kell egy-egy köszönéssel megszakítani a beszélgetést. Nem mintha annyira szószátyár volnék. Bólogatva, gyengéd mosollyal hallgatom, hogy megvan, jól van, de valami mégis olyan más. Egy pillanatra nem hiszek neki vagy nem is értem, hogy miért állunk így egymással szemben. Engem is megtámad a kétely, miszerint egy megbánt éjszaka emlékeként él a fiúban az „aznap este”. Szomorkás tekintettel nyelek egyet, és egy erősebb levegőáradat távozik tüdőmből mazsolányira zsugorítva légzőszervemet.
– Aha – válaszolok végre, s teszek felé akaratlanul egy lépést, szinte suttogni szeretném, nehogy mások fülébe jusson. Pajkos fény csillan kékjeimben, és egy újabb ismerősnek biccentve lépek közelebb Bencéhez. – Nővérem nem volt elragadtatva a látványomtól – bandzsítok egyet játékosan arra utalva, hogy nem voltam szomjas „aznap este” a jónéhány sörtől, amit bepusziltunk a stégen. A dicséretre ismét elakad a szavam, és mesebeli tekintettel érek hajzuhatagomhoz. Egy halk „ó” hagyja el ajkaimat, és kékjeim egy „köszönömöt” is küldenek a szőke fiú felé. Összezavarodtam.
Ekkor meghallom Masa nevét, s mintha egy jól célzott ütést kapnék gyomromba. Úgy érzem, valóban össze is görnyedek, pedig csupán belső feszültséget szült a leányzó neve. Miért is? Ezt a kérdést megválaszolatlan hagyom keringeni koponyámban a többi Bence-okozta kérdőjellel együtt. Azonban arcom nem tud hazudni. Ajkamba harapok egy kelletlen fintor kíséretében, amit a fiú vállvonása varázsol el onnan.
– Tiszta sor – mondom megértő hangnemben, pedig egyáltalán nem tudom, hogy mit kellene erre mondani. Hangom mégis hitelesen cseng, még ha tekintetemben mindig felfedezhető az a furcsa csillogás, amit én magam sem tudok megmagyarázni. Lélegzetvételeim egyre erősebbek, mintha levegőért kellene kapkodnom, elvégre már a második olyan fiúcsoport sétál el mellettünk, akik összesúgnak kettősünk látványán. – Ismered őket? – mutatok utánuk, majd kérdem ártatlannak szánt hangsúllyal.
Bence a Levitában. Elgondolkodóan húzom el vöröslő ajkaimat, miközben szemeimet szűkítve indulok meg a fiú mögött, majd mellett az egyik közeli ablakhoz. Furcsa ez a magabiztosabbnak, érettebbnek ható Bence. Még akkor is, ha ezzel olyan titokzatossá teszi saját magát, hogy nem is tudom hová tenni a kettőnk ügyét. Van egyáltalán akármilyen ügyünk is együtt? Felkacag. Elmosolyodok. A szokásos forgatókönyv. Ajkaira tekintek, ahogyan ő a falnak támaszkodva figyel engem. Ez nem kínos. Ez szuperkínos. Ugyan kevésbé vagyunk már kitéve a diáktársaink kíváncsi vagy éppen értetlen tekintetének, mégis zavarban érzem magam. Megtámaszkodnék a párkányon, de mellé nyúlok, így úgy csinálok, mintha szoknyámat szeretném megigazítani, így kicsit arrébb húzom taláromat. Ennek következtében egy pillanatra több mutatkozik combomból. Hirtelen nyúlok oda, és húzom lejjebb a ruhadarabot, riadt tekintetem Bence kékjeibe fúrom. Felejtsük el…
– Nem sok mindent – kezdem, s közben szempárom folyamatosan a fiú mozdulatait követi. Ahogyan az ablakpárkányra könyököl, és rám néz ismét megcsillan valami a tekintetében, ami újra összezavar. – Barátnőm volt nálunk, én voltam náluk – folytatom, majd torkomat köszörülve nézek el a diákok irányába. Elmosolyodok saját esetlenségemen, és azon, hogy valóban mennyire unalmasan hangzik, amikről beszélek. Nem csoda, hogy Bence lassan elalszik. Szelíd mosollyal fordulok hát vissza felé, s ugyanabban a könyöklő pozícióban találom, amire ellágyul tekintem, és a párkánynak dőlök hátsómmal, így Bence a bal oldalamra kerül. Bambán tekintek le rá, és megigazítom ismét neveletlen taláromat, hiszen ahogyan egymás elé helyeztem lábaimat, újfent elmozdult helyéről. – Igen – mondom halkan, majd ismétlem meg, amit ő mondott. – Többet találkozhatunk – szünet. – Tanulhatunk is – szünet, és közelebb húzódok alig észrevehetően. Bal kezemmel támaszkodok magam mellett a párkányon, Bence könyökétől nem messze. Zavaromban kopogok egyet, majd még egyet a párkányon a beállt csend okozta szorongás miatt. Ajkamba harapok és Bence irányába fordítom pirospozsgás arcomat. – Mmm… van már programod tanítás után? – halkan kérdem, suttogom a levegőbe, a szemkontaktust szigorúan tartva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elhúzom a számat. és még el is fordítom a fejem, ahogy a fejmosásról beszél, amit a nővérétől kapott. Hú, hát nem lehetett semmi, ha még meg is említi.
- Most azon kívül, hogy vizes voltál, pityókás, meg nagyon éjjel volt, mi baja lehetett még veled? - mondom vigyorogva, majd kuncogni kezdek. Hát mi más, nem igaz? Biztos én is kiakadnék, ha így jönne haza a húgom, pedig ő csak a húgom, nem egy felelősségteljes személy, mint a nővére lehet. Persze azt sem tudom, hogy hány éves a nővére, de az biztos, hogy felnőtt, mert ugye Babu is felnőtt lett, szóval...és akkor miért nem a szülőktől kapott fejmosást... Hmm, lehet, hogy máshol laknak, vagy ilyesmi? Majd egyszer megkérdezem, ha úgy lesz. Nekem is muszáj volt felhoznom Masát, igaz? Ó, hogy nem tudom kiverni őt a fejemből, de most tényleg így volt, ezek miatt jelentkeztem át hozzájuk. Az meg, hogy Babett is Levitás, tökre nagy szerencse, mert imádom őt is! Meg ugye Karcsi is erre kószálhat valahol, meg... mintha ezen már elgondolkodtam volna az előbb... Csak bólogatok a fura válaszára, mert mi az, hogy "tiszta sor"? Ennyi, kész? Átjöttem, mert indokolt volt és nem hű de kár, vagy hű de jó?
- Kiket? - kapom a fejem oldalra, ahol pár srác sugdolózik. Az egyik felénk néz, de hogy oda pillantok, elkapja a fejét és mondd valamit a többinek, aztán röhögés. Rajtunk röhögnek, vagy már kombinálnak? Vagy rajtam és a kék taláron? Kit érdekelnek, amikor itt van Babu?!
- Gőzöm sincs kik voltak - vonok vállat, miközben a barna hajú csajszikám szoknyát igazgat. Persze jobban kinyílik a talár, én meg olyan zavarba vagyok, mint a sün, aki elbújik az avarba. De az a mákom, hogy talán ő is, legalábbis a kapkodó mozdulataiból erre következtetek. Bekövetkezik némi szünet, de gyorsan megtöröm, mert nem akarom, hogy Babett ne lássa, hogy mennyire jól és lazán kezelem a helyzetet. Ja, ahogy azt a Béla elképzeli... mármint a macsek, a Levitában. Jól van na, igyekszem eleget tenni magamnak, de ha nagyon megnézne valaki, nem hiszem, hogy nem venné észre. Babett meg engem fixíroz, és én meg furán zavarba jövök. Miért van ez, ha egy szép lány rám néz, azonnal bepánikolok? Pedig annyira nem is, mert nem szaladtam el, csak úgy érzem, hogy lever a víz, vagy éppen görcsbe rándul a gyomrom. Azon is gondolkodtam már, hogy mit kezdjek a csókunkkal. Szerintem az már veszett fejsze nyele, mert ha azzal kezdek, akkor oké. De nem éreztem úgy, hogy lenne jogom rá, hiszen nem jöttünk össze vagy ilyesmi. Bárcsak úgy lett volna... te héj! Miket beszélsz jóember?! Be voltál baszcsizva, hogy trendi legyek, az nem egészen te voltál. Vagy egészen én voltam? Ki érti ezt egyáltalán? Annyi biztos, hogy jó fej és jó vele dumálni, szóval... szóval mi? Hagyjuk!
- De legalább a tesód idegeire mentetek? Mondd, hogy nem tanultatok csak! És mondd azt is, hogy Levitás lettem, nekem sem kell minden percben tanulnom, mert kinéznek a közösségből - mosolyodok el, mert a sztereotípia ezt mondatja velem, de tudom, hogy a levitások nem ilyenek. Nézz csak Masára, na ő nem bezárkózós tanulásos fajta, vagy nézz csak... ööö, Márk nem ér és öhm... Karola. Ő biztos nem tanul, nem igaz? Gyorsan elmondom, hoyg mit csinálhatnánk együtt, és mindenre megkapom a zöld lámpát, jééj! Hirtelen hogy lettünk ilyen közel egymáshoz megint? Beharapja az ajkát is, vörös riadóóó! Ezek al ámpák, ma megviccelnek. Ú, de szexi most, Merlin kegyelmezz! Egy pillanatig - vagy kettőig-, csak pislogok a kérdésén, majd észbe kapok, hogy nem árt rá válaszolni.
- Nincs, ráérek. Tudsz valamit ajánlani? - csak ne azt, hogy ma van a pizzériában akció és ha gondolom ott kajáljak. Kivéve, ha vele, mert az ugye más. A pillantásom kíváncsian fúrja az égkék szemeibe magát, a fejem alól elemelem a kezemet és leteszem az ablakpárkányra. Az ujjaink majdnem összeérnek, talán csak pár centi a híja. Amint ezt észreveszem egy zavart pillantással, összébb húzom őket, így marad egy ideálisnak és nem tolakodónak tűnő 3-5 cm. De nem oda figyelek, szóval ezt csak gondolom. A szívem viszont majd kiugrik a helyéről, a válaszra várva, a torkomban pedig ég a beszorul levegő, amiért visszatartom a lélegzetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- 15 vagyok, egy évvel később kezdtem, de hamarosan 16 leszek - meséltem mosolyogva Bálintnak, aki közvetlenségével elfeledtette velem, hogy a gyengélkedőn vagyok. Pedig nem szerettem se az Ispotályokat, se ezeket a helyeket, s valamiért a gyógyítóktól is tartózkodtam, de ő nem is tűnt annyira kegyetlennek, és a módszerei is egész barátságosak voltak.
Kíváncsian hallgattam őt arról, hogy egész pontosan mit és hogyan csinál, nagyon is érdekesnek tűnt ez a szakma, bár egyelőre még nem igazán értettem, biztos meg volt a számoknak is a jelentése. Pillantásommal nyomon követtem a lebegtetett dobozok mozgását, majd érdeklődve figyeltem tovább a fiatal gyógyító munkáját.
- Hűűűű, gyönyörűek ezek a kövek! - egyik szebb volt, mint a másik, meg is volt bennem a késztetés, hogy utánuk nyúljam és megérintsem őket, de aztán visszafogtam magam, hisz még sem egy bazárban voltam, ahol szabad a rablás.
- Rendben, remélem, hogy működni fog - ahogy kérte, a kezeimbe vettem a követ, de kellett néhány perc, míg megéreztem azt, hogy felmelegszik. - Ez meleg, gondolom akkor jó - kíváncsian pillantottam Bálintra, még mindig nem értettem a kövek működését, de ő volt a doki, ő egész biztos, hogy tudta, mit és miért csinál.
- Ez a borogatás jól esik - jegyeztem meg, miután lábamra tette a törölközőt, s bár az elején kicsit meglepődtem, hogy azt kérte, húzzam feljebb a taláromat, de aztán mégis csak rájöttem, hogy ez egy teljesen normális kérés egy ilyen helyen.
- Nahát, akkor én vagyok az első beteged? - mosolyogtam rá, a kacsintás egy kicsit zavarba hozott, nem voltam ehhez hozzászokva. Azon viszont nagyon meglepődtem, mikor azt mondta, hogy dupla annyi idős, mint én.
- Érdekes, mert egyáltalán nem látszik rajtad, hogy ennyivel idősebb lennél - jegyeztem meg, s közben jeleztem a javulást. Láttam rajta, hogy egy kicsit meglepődött, igazán én sem értettem, hogy minek hatására enyhült ennyire a duzzanat.
- Nem számít a szaga, ha hat - minél előbb jól akartam lenni, ezért is bólintottam a krém használatára, majd figyeltem, ahogy a sérült területre felvisz egy kis adagot. Egy kicsit azért fura volt, hogy elkezdte egy idegen masszírozni a lábamat, de ez végül is része volt a kezelésnek. - Nem fáj, egész kellemes...mármint, ügyesen csinálod - jegyeztem meg és haloványan elmosolyodtam. Közben előkerült a fásli, s nem sokkal később már be is volt kötve a bokám. Az anyag szorosan tartott, s már szerencsére nem is éreztem az erős fájdalmat, csak egy kis enyhe bizsergést.
- Rendben van, köszönöm szépen - hálásan mosolyogtam Bálintra, aki egy kicsit magamra hagyott. Végre tényleg kezdtem magam jobban érezni, már meg is nyugodtam, de rossz volt visszagondolni a viharra. Eszembe jutott az, hogy ha Thomas nem sétál arra, akkor talán nagyobb bajba is kerülhettem volna, így mindenképp tartoztam még egy nagy köszönettel neki. Meg persze Bálintnak is, aki ügyesen ellátott.
- Öhm, Bálint, mi lenne, ha mégis elmehetnék? Ha nem muszáj, akkor nem éjszakáznék itt a gyengélkedőn - vetettem fel egy kicsit félve, mert nem akartam kekeckedő betegnek tűnni, de jobban éreztem volna magamat a szobámban, mint hogy a gyengélkedőn aludjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Vizsnyiczky Heléna Sára

- Értem - feleli, miután egy kurta igenlő hümmögésről úgy ítéli, nem elégséges válasz. Mi több, még csak nem is illedelmes vagy nőies, pedig illemtanból jeles volt ám az ausztriai nevelőintézetben, ahol egészen tizennégy éves koráig oktatták minden szépre és jóra, ahogy az egy aranyvérű nemesi család leszármazottjához illik.  Utána persze jött az a fránya betegség, ami miatt nem kezdhetett itt még tavaly, de ez már csak a sors fura kis kitérője, semmi esetre sem akadály. Nem állítja meg semmi abban, hogy kitanulja a mágia minden csínját és igenis roppant sikeres nő legyen belőle, bármely szakmát is választja majd a számtalan lehetőség közül. A szabályszegés minden esetre nincs a választható lehetőségek listáján, ebben biztos. Nem arra nevelték. Meg aztán ha netán még úgy is alakulna, ő aztán váltig letagadná, hogy ő volt, hiszen ő jó kislány. A kép keretét azért mégiscsak megpiszkálja, hogy lássa mozdítható lenne-e. Különben még üres fecsegésnek minősülnének a fenyegetései, akkor meg még inkább nevetség tárgya lenne.
- Most az egyszer azért hagyom békén, mert olyan elvetemülten visít, mint akinek éppen kikaparják a szemét - mondja, nyomatékosan hangsúlyozva, mihez is hasonlít a portré hangja, még egy pillantást vetve rá, majd ellép a faltól. Megigazítja talárja képzelt és tényleges ráncait, majd aprót szusszan és elmosolyodik. - Kitalálok valami jobbat majd, amiért én nem kapok büntetést, a kisasszony viszont egy életre emlékezni fog rá, hogy egy Szikszayt nem szokás kinevetni. Különben még nem is tudom, hogy hívnak. Én Izidóra vagyok - mutatkozik be kezet nyújtva. - Szikszay - teszi hozzá a biztonság kedvéért. Mégsem lehet mindenki tisztában vele, hogy apukája jelenleg a Legfelsőbb Mágikus Bíróság tagja. Azt meg igazán nincs honnan tudnia mindenkinek, hogy ő annak a Mikes Annának lánya, aki a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályát fogja vezetni pár éven belül, ha minden jól megy. Elvégre már most is az osztályvezető helyettese. Ő meg az ő kicsi lányuk lehet. Dadusok hada nevelte fel ugyan, de mégis, az ő egyetlen, tökéletes gyerekük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem szereti a feszültséget, haragudni, ha nincs olyan ok, amely tényleg megköveteli. Nem szereti a negatív dolgokat, még ha önmagára ez már nem annyira igaz, hogy mentes. Nem szeret úgy felpillantani, hogy aztán mint valami szégyellős, félre is vigye azt. Nem szeret, nem akar megint a saját káros, rossz gondolkodása miatt valami ingoványos és sötét mezőre tévedni. Nem. Kimászott, az istenit, kint van valamelyest, hadd maradhasson kicsit, hadd nézze meg, milyen is ez. Talán közelebb sose jut semmihez, talán más miatt visszaesik, de most még minden olyan friss. Kellett hozzá idő, nem kér vállveregetést, hogy megcsinálta, csak... csak. Nem akarja. Figyel hát. Figyel, ahogy belekezd és elakad, nem szól közbe, türelmesként várja ki, hogy összeszedje a gondolatait. Mert ez kell, mindenkinek. Bár fogalma sincs, mire számít a mondattól, hogy mi áll benne. Jót, rosszat? Már nem számít, csak történjen. És végül kimondja, közli és mint aki nem értené elsőre, úgy pislog rá, majd mire leér és megemészti, pillantását zavartan kapkodja ide-oda, saját ajkát beharapva rágja meg, mint cselekvés, mint meglepettségének leplezése. Mert miért ne lenne az. Szeretné, őt és nem mást, és komolyan is gondolta, minden körítés nélkül, ahogy sikerül, de felőle nincs akadálya, mert önzetlenül ad, hát akkor figyelmet, társaságot, amelyre vágyik. Mert nem olyan elképzelhetetlen ez, nem olyan, amit senki se érdemel. Most kezdi megérteni, hogy az ember társas lény, el lehet játszani a remetét, de amikor egy ilyen jön szembe, ilyet hall, elszáll.
- Örülök – emeli vissza tekintetét, ajkait nem rágva húzza mosolyra. - Nem mindig vagyok a legjobb, de igyekszem – utal finoman arra, amit amúgy megosztott vele, még ha csak azért is, mert azt már kihúzta belőle. Nem tudja, hogy emiatt haragot érezzen, vagy felejtse is el, mert lényegében nem ez az első, így lett úgymond lakótársa is, tehát annyira nem rossz dolog. Ott van másrészt mégis egy megkönnyebbült érzet, hogy ezt már nem kell takargatni, nem kell majd magyarázni miért feszült, miért vannak a szemei alatt karikák, bármi. Könnyebb. A köd miatt ezt se észlelte, most igen. Egyel kevesebb dolog nyomja a vállát és ez... fura. A jó fura. Kimondani magában. Szóval nem teljes a harag, nem. Úgy néz ki, kell az ösztökélés ahhoz, hogy ki tudja mondani, ami valahol elég gyenge. Határozottság meg hát pasi, és tessék, sehol sincs, miért van ez vele? Miért nem tud mégis úgy lenni, mint anno? Tudja, hogy miért, de akkor is. Emlékszik hogyan kell, miként, csak... jön valami, egy újabb mondat, pillantás és rándul a gyomra, visszalép és kábé már dadog. Idegesíti, talán érezhető is, hogy az, saját maga miatt, a helyzet miatt és hogy képtelen kezelni, hogy azt várja, mikor tör ki a nevetés és mondja azt, hogy oké, elég, vége a mókának, vicc volt az egész. És ennyi. Fél? Nem tudja, inkább csak, nem akarja. Fogalma sincs, tessék. Újabb.
- Hogy? - ráncolódik a homloka, ahogy elemzi a mondatot magában. Az ő sérülései. A bőrfelület aztán kisimul, ahogy mimikája enged és sóhajt egyet. - Tele vagyunk sebekkel, egyikőnk sem akar sót szórni a másikéba. Értem én. De nem hímes tojás vagyok, aki nem eshet a földre. De... nem tudom mi lett volna utána, ha megtörténik... az. Mindegy már azt hiszem – bólint egyet, inkább magának, mint másnak. Tényleg az, mert elmúlt, mert megtörtént és nem lehet változtatni rajta. Nem is kell. Arra pedig külön mosoly kerül ajkaira, hogy minden ellenére is figyelt, hogy ne bántsa. Bár az utolsó dolog volt, hogy arra gondoljon, de utólag, már képes látni. - Kedves tőled mégis, hogy figyeltél – ezt legalább könnyebben ejti ki és nem akar elfordulva elbújni. Nem. Hát tényleg az, nem is érti. Mit csinált? Mert erre nem jött rá, miért érez és gondol ilyeneket? Kíváncsi is rá és közben pedig... egyelőre még fogalmazza a kérdést. Mert nem csinált semmit, csak amit amúgy is. Néha érzett furát és ennyi, a Tanulószobáig nem lépett át semmiféle határt. Furcsa.
- Nem akkor. Most és később. Tudod, futni és követelni a figyelmet, bármit. Én nem tudom mit miért tettem vagy akartam, utólag... hát kellemetlen volt kicsit ücsörögni vele, de na. Túléltem – azért legyintget párat, nem is érti, miért jött ez fel, de legalább nem érzi, hogy ég a feje, annyira. De tódulnak fel benne a gondolatok, az érzések, a minden. Várnak, kivárnak és aztán... kirobban. Olyan szinten áramlik belőle, mintha felpörgött volna és most aztán mindent kiad, rossz, jó, kellemetlen, és rá sem jön, hogy most nem kellet mágia, magától teszi, magától panaszol, vagy csak közöl. Nem helyes, sok helyen hibás vagy épp pontatlan és mennyire őszinte mégis. Az, hogy mennyire érzi kellemetlennek magát és hogy a végén pedig lefullad. Le és ki, hát mintha életlében először nyílt volna meg és valóban, kicsit így is van ez. Sok szó, nagyon sok, mire az utolsó elhal, már csak motyogás és eltűnik ujjai mögött. Tessék nevetni.
És csend. Saját szívvesére dübörög füleiben, nem hall semmi olyat, amit vár. Aprót rezdül össze, amikor megérzi az ujjakat a csuklóján, fejét felemelve nyitja ki szemeit és pillant rá. Kérdő tekintete kíséri végig, ahogy elhúzza arca elől a kezét, előhúzza ideiglenes és béna rejtekéből, ahova gyorsan menekült, mint a gyerek, aki ha eltakarja a szemét, akkor őt se látják. Kell pár pillanat, mire felfogja a kérdést, nyugodtan vesz levegőt és próbál túllendülni a kifakadáson.
- Az is. Meg, hogy ennyire szerencsétlen vagyok – mert az, az előbbi mutatta meg igazán. A kezére néz, ahol az ujjak pihennek, karja libabőrös. Nincs semmi, nem érzi, hogy lenne mágia és mégis. Nagyot sóhajt, kicsit összeszedve magát, ha határozottabb nem is, de valamennyivel jobb. Az legalább igaz, hogy elmondta, mi van benne, még ha nagyon kusza és nem teljes. Míg szedi össze magát, ezer kérdést kap és megilletődik. Főleg az utolsótól. Hogy mi? Csak csendben figyeli, szája nyílik és úgy is marad, mert rácsodálkozik. Hogy minden múljon el? Ő is? Mi? Oké, ébredjen már fel. Kihúzza magát.
- Az érzések majd rendeződnek, idővel. Időt kérek, míg megtudom mi hiszti és mi az igazi – tény, eddig is volt rá ideje, de mivel most felkavarta, legalább tudja, mit kell átnéznie. De nem ez volt a lényeg. - Miért akarnád magad teljesen kitörölni...? Mihail – sóhajtja a nevét, ahogy elhangzik az utolsó kérdés. Komolyan, nem tudja mit akar, de ezek most meglepték, ahogy aztán a másik is. Fél talán a választól? Nem akarja hallani se és mégis? Mint ahogy az előbb ő nem akart beszélni és mégis. A kezére néz ismét, az egyik csuklójára, amelyet óvatosan bont ki az ujjai közül, és valamiért, csupán csak azért, hogy kicsit megnyugtassa, mert ahogy az előbb és még most is nyomorultul érzi magát, azért figyel. Önzetlen. Ujjai elérik a másikét, összefűzi vele őket és finoman rászorít.
- Az emlék és te is maradj. Még ha előbbi kellemetlen is kicsit. Az idő múljon, de azt meg teszi magától is. Csak rám koncentrálsz, hogy én mit akarok. Miért? Elmondtam, hogy rendezi a dolgokat, aztán lenni, megmutatni, hogy nem kell egyedül lenni. Magam se tudom miért, de így érzem. De te mit szeretnél? Figyelj, mágiával más, tudom, én amúgy sose... meg amúgy sem, elég unalmas alak vagyok abból a szempontból és aligha smárolok bárkivel, szóval ezért is vagyok béna. Lehet a mágia mégis kicsit benne van, ne nézzük. Nem nézem. Nekem is segítettek, segítenek. Segíthetek én is? Hogy ne legyél egyedül. Nem tudom hogyan sikerül, ez új. Mert azt hiszem azt szeretnéd, hogy múljon és ez nem rossz, tudom mégis milyen érzés – nem biztos a hangja, nem bátor, igyekszik azonban. Legalább nem reszket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Viszketett a bőre a talár alatt, gyűlölte ezt az egész hacukát, de amit muszáj volt, azt muszáj volt. Ma kibírja, aztán úgysem veszi fel többet. Lent hagyta a bejárati csarnokban az egyik táskáját, igazából csak azért indult el, visszafelé jövet azonban meghallotta a két elsős között folyó beszélgetést. Nagyot sóhajtva odament és megkocogtatta a kislány vállát.
- Én szívesen segítek, ha megmondjátok mit kerestek. Nem olyan nagy ám ez a kastély, mint tűnik - eresztett meg kedves mosolyt a két újonc felé. Semmi kedve nem volt egyébként most velük bájologni, de nem tudott volna úgy elmenni mellettük, hogy ne szólítsák le, szóval jobbnak tűnt, ha saját maga ajánlja fel segítségét. Így hátha még előnyei is származhatnak abból, ha jó benyomást kelt bennük.
Ráadásul visszaemlékezett arra, hogy ő mennyire el volt veszve, mikor először itt járt. Baromi nagy volt a kastély, minden máshol és szinte lehetetlenség volt kiigazodni. Még most is maradtak számára kiaknázatlan helyek, olyan termek amelyek létezéséről nem tud, vagy nem is gondolta, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. De biztatásként sokkal jobban hangzott, ha az ellenkezőjét állítja, hiszen így legalább nem ijeszti halálra a két gólyát rögtön az első napon. Számtalanszor el fognak tévedni, rossz órára nyitnak be és lehet, még a saját klubhelyiségüket sem találják. Sárival ez egyszer tényleg megtörtént, órákig bolyongott a kastélyban, de az Eridonba végül egy felsőbb éves lány segített visszatalálnia.
- Egyébként Sári vagyok, Eridonos - mutatkozott be, ha már itt volt. Fontos volt, hogy megismerjék a nevét, valószínűleg hallani fognak még róla. Főleg, ha netalántán valamelyikük az Eridont gyarapítja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Most rajtam a sor, hogy felnevessek, hiszen lelki szemeim elé kerül a kép a stégen. A nevetések, a találkozó tekintetek. Igaz, kissé homályos néhány kép. Mint amikor készítesz egy képet a fényképezőgéppel, de kisebb kosz van a lencséjén. Elgondolkodóan sóhajtok egyet, sőt inkább felhorkanok, és kacagásom lágy mosollyá alakul, miközben fejemet csóválva fúrom kékjeimet Bence tekintetébe. Vonásaim arról árulkodnak, hogy talán mondani szeretnék valamit, amit nem merek. Így a sóhaj távozása után szólásra nyitom ajkaimat, de érezhető, hogy mégsem azt mondom, ami a koponyámban van. Egy picit közelebb hajolok, de nem nézek a fiú szemeibe, csupán elnézek mellette a távolba, miközben lélektükreim egyik sétáló diákról a másikra ugranak. Lassan nyitom fel ajkamat, miután rózsaszín nyelvemmel megnedvesítem azt.
– Ez nem elég? – utalok arra, hogy több mindentől elázva jelentem meg nővérem ajtajában. Erre ismét felnevetek, és visszahúzódok abba a pozícióba, amiben eddig is ácsorogtam. Az ismeretlen tanulótársak felé emelem arcomat, majd vissza Bencére. Nyugtalanító, hogy nem ismerjük őket, mégis minket néznek. Ismét karba tett kézzel nézelődök tovább. Bence tényleg jól kezeli a helyzetet. Talán nekem is itt lenne az ideje, hogy felnőttmód viszonyuljak a kapcsolatunkhoz, de annyira nehéz. Tartok a fiúktól. Mindig is tartottam. Ezért nincsen Dai-on kívül egy olyan hímnemű sem, akivel tartanám a kapcsolatot. Boldizsár – nővérem ex férje – jól elintézte ezt bennem egy időre. Még ha tudat alatt is gondolok rá néha. Megrázom fejemet, és újra Bencére tekintek.
– Dehogy – csóválom meg fejemet. – Gerda nagyon jó fej – mosolyodok el testvérem gondolatára. Aztán egy pillanatra elkomolyodok, hiszen eszembe jut Ivett minden tanácsa. Elmondtam neki, ami a stégen történt, persze. Sokat beszélgettünk róla, de nem gondolnám, hogy ezt Bence orrára kellene kötnöm. Ezért ismét zavart mosoly jelenik meg arcomon. – Beszélgettünk erről, arról – zavart mosolyom sejtelmessé válik, s tekintetem lecsúszik a fiú zárt ajkaira. Furcsa érzés, hogy azok valaha az enyémre tapadtak. Sóhajok hangja erőszakolja belső füleimet, közben tekintetem egyre homályosul, majd… Babett, fókuszálj, kérlek! – Ez eléggé sztereotipikus, nem gondolod? – válaszolok a levitásokról alkotott gondolatmenetre, de pajkos mosoly jelenik meg vastag ajkam szegletében. Csak piszkálom természetesen. Én sem vagyok a kitűnő tanuló, habár vannak tárgyak, amiket kifejezetten szeretek, és még szabadidőmben is szeretek velük foglalkozni. Apám mindig azt mondja, hogy keményen kell tanulni annak érdekében, hogy a jövőnk biztos legyen. Tinédzser aggyal elég nehéz ezt felfogni, de próbálom kihozni a legtöbbet magamból. Amikor éppen nem veszik át a hormonok a hatalmat felettem. – Nem fognak kinézni – tekintek el a távolba, majd lassan vissza Bencére. – Ha mégis, akkor meg maximum ketten leszünk – harapom be ajkaimat, és nézek nagyon mélyen Bence tekintetébe. Amikor érzem, hogy szívverésem felgyorsul, nyelnem kell egy hatalmasat, és zavartan kapom el kékjeimet, hogy a díszes márványpadlót kezdjem vizsgálni. Annyi hülyeséget beszélek, annyira zavarodott minden egyes szavam. Vajon azt gondolja, hogy nem érdekel engem? Érdekel? Miért nem reagáltam a randi említésére? És miért hagytam szó nélkül azt, hogy hiányoztam neki?
Kezünk alig pár centire fekszik egymástól, s ettől érzem, ahogyan vágyakozó lüktetés indul meg ujjbegyeimben. Szinte teljesen elzsibbadnak olyan érzést keltve, mintha egy teljesen idegen testrész kapcsolódna az ujjaim többi részéhez. Itt az idő, Drinóczi; reagálj azokra, amikre eddig nem mertél. Szedd össze magad! Egy ideg mozgatja meg bal kezem mutatóujját, és szívem szerint megindítanám a fiú keze felé, de mégsem teszem. Nézem a fájdalmasnak érzett távolságot közöttük, majd kiskutya mód oldalra döntöm a fejemet, és ujjaimmal mindenféle alakzatot rajzolok a párkányra.
– Arra… - elmegy a hangom egy pillanatra, de torkot köszörülök. – Arra gondoltam, hogy – szünet. – Hogy…. tudod… - szünet, és megjátszott nemtörődömséggel vonom meg vékonyka vállaimat. – Hogy csinálhatnánk valamit tanítás után – nyelek egyet, majd kékjeimet Bence szemeibe fúrom. – Együtt – fújom ki végre a levegőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ha nem értenéd bajok is lennének, gondolta magában, de inkább nem szólt egy szót sem, úgy tűnt jobb ha csendben marad, mielőtt valami olyat mer kiejteni a száján, amit a kisasszony esetlegesen a szívére vesz és az ő szemét is szeretné kikaparni, vagy miről magyarázott. Őszintén nem igazán figyelt az üres fenyegetőzésre, mert onnantól, hogy ő elhúzott onnan már nem érdekelte az egész.
- Szerinted hagyd csak. Sok portré unalmát a diákságon vezeti le, jobb ha ehhez hozzászoksz, mert minden festményt nem tudsz megleckéztetni. - Újabb anyai jótanács a lánynak. Nagyon segítőkész és féltő kedvében volt, hogy így próbálta megóvni szegény kis levitást a bajba kerüléstől, nem is értette mi ütött belé. Nem volt ő alapvetően rosszindulatú, de nem különösebben nem volt ínyére, hogy csak úgy önzetlenül, pusztán segítőkészségből és jószándékból mindenkinek jót akarjon. A barátaival persze más volt a helyzet, akiket igazán szeretett, azokért kérdés nélkül megküzdött volna egy sárkánnyal, átgyalogolt volna az égő tűzön és kiugrott volna a harmadikról. Ok és cél kellett, hogy a jócselekedetei teljesen szívből jöjjenek, ezt csak a szeretet volt képes megnyitni benne. Még ha ez a gondolat gyomorforgatóan nyálasnak is látszott számára. Bírta a ő a romantikát, a filmvásznon és a mugli regényekben egyaránt, de azért volt, ami még az ő gyomrának is sok volt. Például a nyálas becenevek. Hát azért van az embernek neve, hogy úgy szólítsák, nem? Ha meg nem tetszik, hát egy-egy névből rengeteg becenevet lehet kreálni, nem kell rögötön az édesem, kincsem, nyuszifülem készletből válogatni. Sem használni, sem eltűrni, hogy így hívják nem volt hajlandó, egyedül a szüleitől. De nekik úgyis mindent szabadott.
- Vizsnyiczky Heléna Sára szolgálatodra. Sára egyébként, nem Heléna, az Eridonból. - Udvariasan kezet fogott lánnyal és ismét elkönyvelte magában, hogy ez a világ legidétlenebb dolga, mikor két kamaszlány kezet fog. Felesleges udvariaskodás, semmi több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Arcomra kiül az ellenállhatatlan mosoly, ami szépen, lassan átvált abba a szemét, rohadék mosolyba, amitől olyan vagyok, mintha az ördög kölyke volnék. Zöldes szemeimet pajkosan rávillantom a mellettem ülőre, és megengedek magamnak egy kis nevetést.
- Hidd el Médi, amikor elkezded, rájössz, hogy a szex minden, csak nem fúj. Simán kinézem belőled, hogy az elején olyan leszel, mint a nyulak. Csak két dolog. Védekezz és ne feküdj le senkivel szánalomból.
Remélem frászt kap kétszer, hogy a szex, mint szó elhangzik a beszélgetésünkben. Kérdezett, utalgatott, hát mit vár? Ismer engem. Én nem a nagyanyja vagyok, sem az anyja, hogy azt mondjam neki, a gólya hozza a gyereket, meg majd idővel jön a méhecske meg a virágok. Ezzel anya is megpróbálkozott. Nem lehetett könnyű neki, mert én voltam a negyedik fiú, akit megpróbált felvilágosítani, mire közöltem vele, hogy már túl vagyok az elsőn, és a testvéreim mindent elmondtak. Nem könnyű négy fiúval, én tudom. Amikor tíz évesen kiderült, hogy van tetoválásom, szerintem akkor tört el valami benne. A bátyáim azt mondták, hogy nem vagyok eléggé tökös, hogy legyen, de lett. Egyszerre velük. A majmok azóta is a karomon vannak. Igaz, kellett már korrigálni az elmúlt tíz évben őket.
- Biztos, hogy nem velem akarsz nyelves csókot váltani. Ez nem a sötét középkor, hogy az unokatestvérek összeálljanak.
Ráadásul nekem ott van Edit, elég egy gyerek az életembe, nincs szükségem még egyre, aki ráadásul a rokonom is. Amióta aktív vagyok szexuálisan, sosem telt el ennyi idő anélkül, hogy csinálnám. Most meg. Malmozok. Még évekig kábé. Lehet, hogy elsorvad szegényem, ha így haladunk.
- Szóval, ki az? Nem baj, ha gáz, elsőre lehet gáz pasid.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Vállat vonok a kérdésre nevetve, úgy érzékelem, hogy az övé is költői volt. Hiszen azért úgy hazamenni, miközben jól érezte magát nem lehetett semmi. De talán a nővére sem ette meg élve, ja az biztos, hihi, mert itt van. KÖzben páran megbámulnak minket, de szinte rájuk sem hederítek, nem tudom kik azok. Vagy ha igen, nagyon kommandósan csinálják, hogy ne ismerjem fel őket. Amúgy is jobban érdekel ez a barna hajú tünemény itt előttem, aki előtt hulla nagy zavarban vagyok, de legalább nagyjából el tudom rejteni ezt előle. De most tényleg kínos a szitu, korábban akkor találkoztunk, amikor megcsókoltam a szülinapján. Most meg itt.. Nem volt folytatása eddig a dolognak és azért eltelt jópár nap. Remélem nem veszi úgy, hogy csak úgy megcsókolok bárkit, mert sörözök. Tuti nem úgy van, mert akkor már a haverokat már rég lecsókolgattam volna, és kiderülne, hogy rejtett melegség van bennem. Na, ez még viccnek is rossz, szóval maradok az égkék szemű szépségnél és próbálok kihozni valami értelmeset magamból.
- Á, akkor azért vagy életben, mert Gerda jó fej - viccelődök, akkor mégsem kellett igazán tartani a nővérétől, akiről most már tudom azt is, hogy Gerdának hívják. Ami ciki az, hogy Babett vezetéknevét nem tudom, pedig akkor, ha esetleg ide jár a tesója is, be tudnám azonosítani. Mondjuk Gerdából sem lehet túl sok, nem egy Szilvi, vagy egy Katalin, akivel már bajba lehetnék, ha keresgélnem kellene. De miért is akarnám megismerni a tesóját, ha még Babut sem ismerem? Ajj Bence, kis lépések, kis lépések.
- Ó, kibeszéltétek a pasikat, tudom én - erről-arról, mi? Jaj, olyan cuki ez a lány, de végül is miért mondaná el nekem? Én sem mondom el senkinek, amit például Márkkal beszéltem annak idején. Persze ő nem a barátom, de... lehet már nem is lesz, mert most biztos gyűlöl, hiszen én lehetek a hibás, hogy szétmentünk. De legalább örülhet most már annak, hogy "nem ólálkodok a húga körül".Olyannyira nem, hogy százméteres ívben kerülöm el, ahogy csak tudom.
- Dehogy. Én tudom, hogy ti... izé mi, csak a könyvtárban gubbasztunk és játékos vetélkedőkkel oldjuk meg a házit és akinek nem lesz meg a K, az ki lesz közösítve év végére - vigyorgok, mert tudom ám, hogy játszik velem. Miközben észbe kapok, hogy a kezeink túlzásba estek tudtunk nélkül és Babu megnyugtat közben, hogy tévedek amúgy, mert ő sem egy kiválóság. Hát, nézőpont kérdése, szerintem mellben elég erős... Bence, moderáljad magad most már! Tavaszodik, bocsánat, már mondtam!
- Oké, abban benne vagyok, mert veled nem unatkoznék, Babu - ugye-ugye, meg tudok én jegyezni beceneveket, ha kell, ha nem. Az most mellékes, hogy arra nem emlékszem, hogy ő mondta, hogy így becézhetem, vagy én találtam ki a söröktől serkentett sérómban. Viszont teljesen meglep azzal, hogy rákérdez, hogy ráérek-e órák után, vagy nem. Bolond lennék nemet mondani, és fogalmam sincs, hogy mire gondol. A felsoroltakon elgondolkodik, én meg csak kínlódva nézem odabent, hogy vajon mit talált ki. Persze odakint neki az látszik, hogy nagyon kíváncsi vagyok. Oké, ezt nem nehéz megjátszani, mert tényleg nagyon érdekel, hogy hova hívna. Megyek bárhova, még szép!
- Ühhüm - kicsit lassan mondta meg a semmit, de most mit mondhatnék még. Szerintem ciki lenne még egyszer megkérdezni, hogy mit csinálnánk konkrétan, mert nem akarom, hogy rosszallóan gondoljon rám.
- Oké, rám számíthatsz. Üzensz, vagy talizzunk valahol mittomén háromkor? Jót fog tenni egy kis levegőzés, vagy ilyesmi. Tuti kitaláltál valami csibészséget - ördögi vigyor terül el a képemen, úgy nézek rá, mintha tudnék valamiről, pedig gőzöm sincs. De talár nélkül jön, ebben a cuccban, "ó máj gád" Pista! Benceeee!!! Oké, oké, dumálunk úgyis csak, vagy ilyesmi. Lassan mennünk kell, ha oda kell érni a következő órára, úgyhogy egy sóhajjal egyenesbe hozom magam, eldőlve a faltól.
- Akkor délután és - hirtelen lépek hozzá közel és melegen megölelem, jó szorosan. Vigyorogva engedem el és odaszólok, miközben körbenézek, hogy merre is kéne indulnom, mert elveszett a tér és az idő. - Örülök, hogy újra találkoztunk, Babu - vigyorom százkarátos, és rájöttem, hogy elcsesztem. puszit kellett volna adni neki, de erről lekéstem, és most már égő lenne. Very égő! Szóval mosolyogva indulok abba az irányba, amerről ő jött, néha visszapillantok és magamban pedig megpróbálom lenyugtatni a szívverésem, amit az előbbi ölelés nagyjából kétszázra vitt fel. TE.JÓ.MERLIN! El kell gondolkodnom ezen, hogy mit okozott az, hogy Masa szakított velem. Nem vagyok normális!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Vizsnyiczky Heléna Sára

- Tulajdonképpen... ez igaz - válaszolja alig észrevehető megtorpanást közbeiktatva. Bájos mosolya még hihetőbbé is teszi, hogy teljesen naivan egyetért ezzel a meglátással. Pedig ugyan már. Miért is ne leckéztethetne meg minden egyes portrét, amelyik unalmában az ő kárára szórakozik? Igaz, hogy itt nem válik be az, ami otthon, a birtokukon álló nagy kúriában beválik, de ez nem jelent semmit. Amúgy sem tenne semmi olyat, ami miatt a szülei egy pillanatig is haragudnának vagy amivel folt esne makulátlan hírnevén és erkölcsi magatartásán. Mégiscsak biztos van ebben az iskolában is valami nyilvántartás, mint a nevelőintézetben, ahová feljegyzik, hogy valaki magaviseletből pusztán elfogadható, vagy kiváló, esetleg troll. Mindazonáltal nem is ez a lényeg, hogy feljegyzik-e, hanem hogy van a bosszúnak olyan módja is, amelytől nem lesz piszkos a keze és nem nyúlkál pókhálóba sem, mégis móresre taníthatja a galád egyéneket. Meg is fogja mutatni annak a vicces kedvű úrhölgynek ott a falon, hogy vele nem ér packázni. Hogy is mondta Lili? Megtanítja kesztyűbe dudálni? Azaz. Bármit is jelent, Amália Terézia Wilhelmina meg fogja tanulni, az már biztos. A hogyant azonban nem most fogja kitalálni. Majd később. Ebben a pillanatban lefoglalja éppen, hogy bemutatkozzon, mint ahogy azt illik mégiscsak.
- Sára. Örvendek - feleli a kézrázást követően, majd a kötelező körökön túl máris kevésbé kényszeredett a mosolya. Ez az illemtan inkább valami belenevelt kényszerű valami, semmint egy belső késztetés. Egyszer talán csak kinövi. Vagy nem. Ki tudja ezt is most még, mi lesz egy év múlva, vagy akár csak holnap.
- Eridon? Emlékszem rá a prospektusból, amit kaptunk az iskoláról. Kicsit azt reméltem, oda kerülök, mert annyira jól néz ki a piros az aranyszínnel, de végül is ez a kék is szép az ezüsttel. Csak ne egy fán laknánk, bár azt hallottam, hogy nagy renoválás várható. Nem fontos. Régóta tanulsz már itt? Milyen? Sokfélét hallottam az iskoláról, és nem tudom, kinek is lehet hinni, mire is számítsak pontosan. Anya nem nagyon akart ide engedni - magyarázza. Mégiscsak érdekli, miért ment bele az anyukája csak úgy abba, hogy itt járjon, hogy ha bármi baja esik Karácsonyig, akkor azonnal átíratja a Herzbergbe. Éppen csak az a problémája, hogy eddig is Ausztriában volt, már ott is honvágy gyötörte, hát mi lenne még Svájcban? - Ugye nem tartalak fel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Megtanítsalak rá? - kérdezem lelkesen, egy pillanatra megfeledkezve róla, hogy én kvibli vagyok, és nem tudok varázsolni. Persze ez abban nem hátráltatna, hogy neki megtanítsak egy mozdulatot, meg egy varázsigét. De azért hülyén jön ki. Na mindegy. - Mármint, a varázsigét... - próbálom meg kimagyarázni, bár lehet ő is ismeri, csak nem használja. Tudja a fene. Mindegy is, ha akarja majd elmondom neki. Amúgy meg nem.
A könyveket kibeszélve pedig balga mód illúziót kérek tőle, s bár elsőre jó ötletnek tűnik, hamarabb facsarodik össze a szívem, mint várnám, ahogy a tenger, a homok, a napfény mind bekúszik a tudatomba. Vagy ahogy a gondolat, hogy ezt már nem élvezhetem közéjük furakodik. Mert az illúzióban minden tökéletes, mégsem tudom sokáig élvezni.
Azt hiszem, viszonylag hamar köszönöm meg, és kérem meg, hogy fejezze be. A könyvtár képe pedig, szerencsére hamar visszatér. S hiába mosolygok, próbálkozom rejteni a fájdalmamat, átlát rajtam.
-Persze - pillantok rá, hálával vegyült szomorúsággal. Megnyugvást keresve a mellettem lévő könyvespolc felé fordulok, mintha rengeteg izgalmas könyv lenne rajta. - Semmi baj. Hálás vagyok, ne kérj bocsánatot. - Nézek fel rá, s ahogy ezt teszem, belém hasít egy másik felismerés is, hogy talán ha nincs a damfírság, akkor sem élvezném annyira a képet, mint hinni akarom - Az én hibám. Nem gondoltam végig - felelem aztán rövid gondolkozás után úgy döntök jobb ha elmondom neki, mert nem akarom, hogy bűntudata legyen a semmi miatt - négy évesen vízbe fulladtam - kezdem nyugodtan, levéve egy könyvet a polcról, de nem igazán figyelve mi az csak lapozgatok - egy mugli házaspár mentett meg, az unokahúgomat azonban későn találták meg. Mindig azt hiszem, hogy túl tettem magam rajta... Aztán rájövök, hogy nem - összecsukom a könyvet és visszateszem. - Amúgy meg... Nem mehetek a napra - toldom hozzá, hiszen előbb-utóbb úgy is rájönne, az iskola vezetőség tudja, és itt a falnak is füle van. Semmit értelme titkolózni. Persze tudom én kezdtem. De nem nekem való ez. - Damfír vagyok - azzal felé fordulok, és összedörzsölöm a tenyereimet. - Van még kávéd? - érdeklődöm, témát váltva, mert azt hiszem, abból még kéne három, hogy túl éljem a napot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igen! Várj, majd hozok mindjárt egy jegyzetfüzetet is, hogy leírjam. Nehéz beismerni, de öregszem és az agyam se a régi - magyarázom mélyet sóhajtva. Kicsit rosszul tűröm amúgy ezt az egészet, valahogy egyszerre érzem magam öregnek és fiatalnak. Az öregség talán csak azért van, mert már nincs mellettem a nejem. Lehet ha itt lenne az elsősökkel hógolyóznék az udvaron a legtűzőbb hőségben.
Az illúzióm után azonban teljesen másmilyen irányba sodródik el a beszélgetés. Látom az arcán, hogy gond van. Akkor is látom, ha nem lennék jó az arcokban való olvasásban, annyira egyértelmű érzelem ül rajta.
Ahogy hallgatom a részleteket úgy vonom össze szemöldököm. Nem gondoltam volna, hogy ennyire, tragikus múlttal rendelkezik. Hiszen annyira szeleburdinak és naivnak tűnt. Nem szólok semmit, csak megértően a vállára teszem a kezemet, és megveregetem.
- És milyen az élet Damfírként? - a másik részét nem akarom firtatni, de erre talán nyitottabb. Azonban ha úgy látom, hogy mégsem, hamar véget fogok vetni a beszélgetésnek. Nem akarok kierőszakolni senkiből semmit sem. A kávéra biccentek és elkiáltom magam, az egyik házimanó nevét rivallva. Jó azért nem ennyire drámaian, s mikor bekocog aprócska lábacskáin kérek tőle egy adag kávét. Mást nem. Bár kísértésbe esem, hogy valami süteményt is rendeljek, úgy érzem az nem lenne fair. A végén tényleg mázsás malacként fogok kullogni a szék alattam pedig összedől, mintha csak piszkafából állt volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A tanév kezdete előtt néhány nappal jöttünk vissza, és nagyon vártam, hogy vére újra itt lehessek, de a helyzet az, hogy jelen pillanatban a pokolba kívánom az egészet. Pedig jól indult az este, a csónakház is remek ötlet volt, csak aztán valahogy elment a dolog egy nagyon rossz irányba, én pedig könnyezek miatta. Nem, eszemben sincs sírni, én nem sírok, de a könnyeimet nem tudom megállítani. Bárcsak inkább otthon maradtunk volna. A szüleimmel való nem beszélést jobban elviselem, mint azt, ami bennem van most.
Nyilván jobban járnék, ha a Navine biztonságos falai között lennék, de éhes vagyok és megbántott, ezért nem akarok most ott lenni. A konyháról szerzek magamnak vacsorát, pár szelet bundáskenyeret, amit fogalmam sincs, hogy miért vacsorára csináltak, és mivel megmaradt, nyilván, más sem értette, de nekem most jól jönnek arra, hogy eltelítsék a hasamat. A könyvtárhoz közeli párkányok egyikén foglalok helyet, a gyér világításnak köszönhetően már két prefektus is elment mellettem, én pedig teljes nyugalommal hagyom, hogy menjenek csak tovább. A zárást várom, és hogy Kazanov kijöjjön. Beszélni akarok vele, mert tartozik nekem egy történettel, de így nem akarok becsattogni hozzá. Viszont tudom, hogy bent van, amikor errefelé csattogtam, láttam az éppen nyíló ajtóban, ahogy ott ül az asztalnál, és mintha pont felnézett volna, de ebben nem vagyok biztos, talán csak képzelgés volt, semmi több, de nem gáz, kivárok. Most már nyugodtan büntethető is lennék, de mivel mestertanonc vagyok, ezért nemes egyszerűséggel mindenki bekaphatja, és akinek ez nem tetszik, az duplán kaphatja be. Most nem vagyok olyan állapotban, hogy érdekeljen, csak a történetemet szeretném hallani, hogy nyugodtabban menjek el aludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Örülök, hogy neked tetszik. Páran gúnyolódnak rajta, de az mondjuk pont hidegen hagy - feleltem a srácnak egy vállrándítással. Jó fej volt, hogy tetszett neki a családi nevem, úgy tűnt, hogy jóindulatú, ezt pedig rendkívül díjaztam.
- Apám a varázsló sportokban érdekelt összekötő, félig amerikai, félig kubai fogadásokat ajánl, segít egy irodában. Ott pedig főként a legtöbb világverseny mérkőzéseire lehet téteket tenni, nem csak eredményekre, hanem minden egyébre is - magyaráztam Matt-nek.
- Hű, azok is érdekes szakmák, főleg apudé. Rendkívül izgalmas élete lehetett. Anyud mit tanít? - kérdeztem vissza kíváncsian.
- Van négy fiútesóm és egy lány. Szóval elég nagy a család - meséltem nevetve. Bizony, elég jó volt a kapcsolatom velük, főleg, mióta itt tanultam. Azóta kissé megváltozott minden, a többiek is másként álltak hozzám, úgymond minden a legnagyobb rendben volt.
- Pacsiii! - nyújtottam a kezem viszonzásul vidoran, majd egy erős mozdulattal belecsaptam a tenyerébe.
- Persze, simán. Ha meg vannak veled elégedve, vagy jobbá akarnának tenni, miért is ne? Ismerek olyat, akiből azért kreáltak prefektust, hogy jobb belátásra bírják, úgymond megváltoztassák a világnézetét, a viselkedését. Mondjuk én ebben nem hiszek, de ki tudja, lehet hatékony módszer. Rólam sok mindent nem tudnak, ez pedig így van jól, nekem is jó, hogy viselhetem ezt a címet - válaszoltam Matt-nek komoly arccal.
- Jó étvágyat! - közben megkaptam én is a rendelésemet, avagy a narancslevet és a málna szeletemet. Vígan neki is álltam falatozni, isteni finom volt a kaja.
- Hogy mit utálok? Lássuk csak... a hazug embereket, azokat, akik érdekből barátkoznak másokkal... ezen kívül nem szeretem a túlzott féltékenységet, az unalmat, az értetlenséget, a gyávaságot, az agressziót, a megfutamodást - gyűjtöttem össze a gondolataimat, hogy választ kovácsolhassak belőlük.
- Na, és te mit utálsz? - kérdeztem vissza érdeklődve, miután belekortyoltam a finom narancslébe.