Nina
Visszatérése óta szinte számolta a napokat. Na, nem mintha ennél jobb elfoglaltságot keresve sem találhatott volna, csakhogy minden egyes nap egy újabb levelet jelentette a szekrénye fiókjában és kezdett attól tartani, hogy soha többé nem fogja tudni kinyitni, annyira megtelt. Valójában logikus lett volna néhányat elolvasni, vagy egyszerűen csak kihajítani, de ez ennél jóval bonyolultabbnak tűnt.
Alapjába véve Ethan normális volt, még akkor is, ha a környezete éppen ez ellen játszott, vagy valaki minden erejét bevetette, hogy megbántsa őt. Egyáltalán nem lehetett bunkónak vagy nagypofájúnak nevezni, de valahol meg kellett húznia azt a bizonyos határt és úgy érezte, most érkezett el a tökéletes idő, hogy felhívja rá Harry figyelmét: vége. Ez volt az ő nagy fináléjuk, a legutóbbi kis találka. Elvégre, mindenkinek kell egy nagy finálé, nem igaz?
Előkaparta azt a doboz megmaradt cigit, amit még a legutóbbi nottinghami kiruccanásából őrzött és célirányosan az erkély felé indult. Nem mintha nem lett volna tudatában, hogy könnyedén elkaphatják, csak éppen ezúttal nem érdekelte. A remény hal meg utoljára alapon lökte ki az ajtót, de valamiért ma sem volt szerencséje. Azt hitte, hogy egy kicsit egyedül lehet, de láthatóan az univerzum nem Ethan oldalán állt.
Odalépdelt a korláthoz, de úgy, hogy tisztes távolságban maradjon a lánytól, akiről egészen biztosan tudta, hogy felette jár és meggyújtott egy szál cigit, majd mélyet szippantott belőle. Érezte, ahogy a nikotin végigáramlik a testén és ez valamiért megnyugtatta. Még ha csak egy időre is, de képes volt mindent kiverni a fejéből.
-A tiéd? –pillantott a sarokban bujkáló tűpárna felé.
Ethan maga sem volt biztos benne, hogy beszélgetést akar kezdeményezni a rellonossal, de ha már egyszer mind a ketten itt voltak, akkor még mindig ez tűnt a legjobb opciónak. Nem tartotta valószínűnek, hogy kitörő örömmel fogják fogadni, minden esetre egy pillanatra eljátszadozott a gondolattal, hogy talán nem harapják át a torkát a kérdésért.