Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Park Min Wo Kellett nekem ez, mint púp a hátamra, de komolyan. És még azt hittem, hogy kivételesen lesz egy nyugodt estém, ha már az éjszakáim nem azok, de nem, valakinek mindig bele kell rondítani az elképzeléseimbe, aztán meg döbbenve tapasztalják, bunkó vagyok. Ha valaha is éreztem, nem kéne ennyire magam ellen játszanom, mostanra le nem tudnának lebeszélni róla, amúgy is a falaim már eléggé megerősödtek az idők során, szinte lehetetlen őket ledönteni.... igen sajnos, csak szinte... mert bármennyire hihetetlen is, még mindig érző lény vagyok, az egy dolog, hogy ezt mindenféle módon próbálom megcáfolni. - El sem kellett volna kezdened- vágok közbe, rossz szokásaim egyike. Senki nem kérte, hogy szemeljen ki potenciális célpontnak, akit megszívathat, magára vessen, hogy ilyen vége lett. - Tévedsz.... még most sem tudsz rólam semmit- fanyarul felnevetek, miközben azért kicsit helyre teszem. Tud egy öt éves kislányról, akinek már csak ilyen gyatra élet jutott, de én hol vagyok öt éves? Még mindig úgy gondolom, hogy az a tizenegy év a mérvadóbb, amit LaFonde-ként éltem végig,és ha azt mondom, jobb lett volna egy árvaházban, nem hazudok. Az, hogy elcseszett egy életem van, nem újdonság, nem is reagálok rá, felesleges, és már így is többet beszéltem a kelleténél. Megint nem gondolkodtam, mikor hátat fordítottam neki, komolyan néha nagyon szerencsétlen tudok lenni én magam is, persze ezt a világért se vállalnám fel, de ezt tényleg nem kellett volna, na mindegy. - Csak annyit, hogy tőlem ne várd, hogy sajnáljalak, nem foglak- most már egyenesen hozzá intézem a szavakat, köntörfalazás nélkül. A hangom tárgyilagos, de csak őszinte voltam, hisz már rég nem érzek olyat, hogy empátia. Végighallgatom a tervét, de az arcom kifejezéstelen, magamban azért elismerően biccentek, csakhogy ezt ő nem láthatja. - Legyen.... úgysincs programom karácsonyra- gúnyos mosolyom szegezem rá, és persze az a fránya gúny a hangomból sem maradhat ki. - És mégis hogy szeretnéd kivitelezni? Gondolom, a szüleid azért kíváncsiak lesznek arra, ki az akit hazaviszel- vonom fel a szemöldököm, miközben rávilágítom az aprócska hibákra, mert valljuk be, én se szívesen engednék egy idegent a házamba.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Ophelia*Szó nélkül hagyom a következő kijelentését. Én lennék a hibás, hogy elkezdtem? Ha ő kedvesen válaszolt volna erre nem került volna sor. Nem csak én vagyok a hibás, hogy mindketten teljesen ki vagyunk akadva egymásra. Ebből nem lett volna veszekedés, ha mások lennénk.* - Tévedsz, a semminél többet tudok. Todom a nevedet, hogy mi történt veled kiskorodban és tudom, hogy nagyon hamar robbansz.* Nyugodtan mondom ki a szavakat, mert csak az igazat mondom és ebben nem lehet semmi sértő, bár lehet, hogy felfújja. Amikor megfordul szétvet a méreg. Bunkó dolog tőle, de most nem tehetek semmit. Lehet, hogy csak vissza akar vágni ezzel. Türelmetlenül várom, hogy forduljon vissza. Egy megjegyzést nem hagyhatok ki, amit látszik rajta, hogy elfelejtette. Nem mondja el mit érez igazából, így én sem teszem szóhoz, hogy tudom mi járhat a fejében.* -Nem is hittem, mert különben a beszélgetés máshogy alakult volna.* Ezzel biztosítom, hogy én sem sajnálom és nem is fogom. Majd ha én teszek valami olyat, amit sajnálnom kéne, akkor lehet használni ezt a szót, de ha semmi közöm az egészhez, akkor semmi értelme. Az emberek mikor ezt a szót használják, hazudnak, mert nem tudhatják milyen lehetett akkor. A terv, amit kieszeltem akkor jött ég létre mikor megtudtam, hogy a Lit nevű pasas is jön karácsonykor hozzánk. Már öt éve nem volt nálunk, de amikor volt az maradandó élmény volt. Minden nap mikor az Anyja a szemére veti az Apjának, hogy az ő hibája szívesen elmondanám, amit tudok, de nem teszem, mert akkor tönkre menne a család és a testvéreim is megtudnák és ők azok, akik semmiről nem tehetnek. Először úgy gondoltam, hogy én megoldom és elkergetek onnan mindenkit, de Ophelia megkönnyítheti a dolgomat. A következő kérdésén nem tudok meglepődni, mert én is gondoltam érre és ki is találtam valamit, de nem hiszem, hogy tetszene neki.* - Igen azok lesznek és van rá ötletem. Nem fog tetszeni, de hallgass meg. A barátnőként jönnél, mert arra nem mondhatnak nemet. Miért is tennék, ha a süket fiúk egy lányt hoz a házba. Nem kell csinálnod semmit, olyan lenne, mintha csak te is eljöttél volna valamilyen rendezvényre és néha rám kell mosolyognod, ennyi.* Mondom a választ és nagy eséllyel nemet mond, de tényleg ez lenne a legjobb megoldás.*
|
|
|
|
|
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV
RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
|
Nalaa ^^<32012. 12. 21. A rettegett dátum, a Maják szerint. Ugyanis azt jósolták, hogy ma eljön a világvége. Csak egy gond van. Én nem hiszek ebben, ugyanis már sokszor megjósolták, hogy mikor lesz vége a világnak és sosem következett be. Egyszer biztos be fog, de nem ma. Valaki még filmet is készített a világvégéről, nem is egyet, amiket én sosem néztem meg, mert nem is érdekelt és tudtam, hogy azoknak a filmeknek nincs is értelme. Mivel szinte senki nem hisz már a világvégében, sokan viccelődni is szoktak vele. Például: A Nasa szerint tényleg elsötétül az ég december 21-én, a jelenség neve: Éjszaka. Vagy: A világvége lassan olyan lesz, mint a szülinapod. Minden évben megtörténik egyszer. De vannak olyanok is, akik halál komolyan veszik ezt az egészet. Ugyanis ásnak a földbe egy gödröt és 21-én oda mennek, hogy ők ne haljanak meg. Na, mindegy. Itt az idő, hogy elmenjek valamerre. Most elméletileg órám lenne, de nincsen kedvem bemenni, így hát úgy döntöttem, hogy elmegyek az erkélyhez. De még semmi kedvem nem volt felöltözni, ezért most kéne magamra kapnom pár ruhadarabot. Felkelek az ágyamból és a nagy szekrényhez megyek, hogy kivegyek belőle pár ruhát. Pár perc alatt ki is választok egy kék inget meg egy farmernadrágot. Nem úgy minta nők. Ők képesek vagy fél órán át kiválasztani, hogy mibe menjenek el sétálni, vagy moziba. Miután magamra kapom a nadrágot és az inget, felhúzom a lábamra a cipőmet és el is indulok. Próbálok feltűnés nélkül eljutni az erkélyig, hiszen nem lenne jó, ha valaki elkapna. Elvégre prefi vagyok és azoknak kötelességük órákra járni. Nos… ez nekem most ki fog maradni. De majd elkérem a házit Yartól, vagy valakitől. Halk léptekkel megyek a folyosókon és egy kicsit később meg is érkezek az erkélyre. Kinyitom az ajtót és a huzat kissé felborzolja barna hajam. Beljebb lépek és a legközelebbi széken helyet foglalok.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
Körtee <3 ^^Csodás, ám de hideg napnak indult a péntek. Nem volt kedve bemenni az óráira. Talán a vészesen közelgő ünnepek, testvére hazatérése, a mára beharangozott világvége, vagy csak a lustasága volt az ok, de véletlenül sem akart bemenni az óráira. Az otthon ülés azonban elég hamar megunta, így első gondolata egy séta volt. Össze kellett kicsit szednie magát. Felvett egy kényelmes kék felsőt és egy fekete farmert. Arra jött a téli öltözet, mert azért hidegnek hideg volt. Hamar el is indult, testvére még aludt akkor. Egy ideig járkált a faluba, de azt annyiszor tette már, hogy semmi élvezete nem volt benne. Így muszáj volt rászánnia magát arra, hogy fellátogasson a kastélyba. Nem sietett, csak céltalanul bolyongott. Az sem érdekelte volna, ha valaki rajtakapja. Hosszú útja után egy folyosóra ért, annak a végén pedig látott egy teraszt. Azonnal rájött, hogy az kell neki, el is indult oda. Ahogy közelebb ért észrevette, hogy társaság is akad. Ha prefektus, az sem baj, neki is órán kellene lenni. Odasétált hát a korláthoz, és nem tudván, hogy észrevette-e a fiú megszólalt. - Szia.- köszönt, ahogy felé fordult, aztán rögtön eszébe is jutott, hogy be kellene mutatkozni. Nem akart illetlen lenni. - Sharlotte vagyok. Johanson. Téged hogy hívnak?- mutatkozott be megszokott forgatókönyvvel, bambán mosolyogva. Azt nagyon jól csinálja, és sűrűn is; ez egy jó tulajdonsága. Míg a válaszra várt nekidőlt a korlátnak, és lenézett a falura. Elgondolkodott...Milyen kevés ideje lakik lenn, és mégis mennyinek tűnt. Nosztalgiázna is, bár nem tudja, lesz-e rá lehetősége.
|
|
|
|
|
Cupido
INAKTÍV
Szerelem vesz körül minket (se)
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
|
Sharlotte és ZacharyEgyre izgalmasabbak a napok itt az iskola falai között. Cupido már nem búslakodik az ablakban, és csak mereng a messzibe. Sokkal jobb elfoglaltságot talált magának, mégpedig az íjászkodást, amit már régóta űz. A minap is összeboronált egy párocskát a kísértetházban, és azóta még jó pár fiatal kapott nyilat a popsijába. Jó érzéssel töltötte el a pici szívét az, hogy szerelemmel megajándékozhatja az embereket, főleg így Karácsony előtt. Mennyire szép dolog, amikor ezt a csodás ünnepet az ember a szeretteivel, a szerelmével tölti. Eléggé lehangoló tud lenni szomorú, magányos embereket látni. De Cupido megfogadta, hogy tenni fog ez ellen. Ma is az iskola falai között repkedett, amikor is az erkélyen egy fiút, és egy lányt pillantott meg. Pontosan arra a momentumra ért oda, hogy a két diák bemutatkozott egymásnak. Cupido ismét önelégült fejjel nyúlt az apró nyílért, majd megcélozta a lányt és lőtt. Azonban ez a nyíl nem talált. Cupido egy hatalmasat csapot apró tenyerével a homlokára, majd egy nagy sóhaj is elhagyta a testét. Újabb nyíl után nyúlt, majd ismét a lányt nézte kis céltáblának. Hamarosan az aprócska nyíl újra szélsebesen megindult, és meg sem állt a lány testéig. Cupido végre még önelégültebb mosollyal nézte őket. Lehet, hogy egy újabb szerelmespár köszönheti neki ezt a csodálatos érzést. Mit sem törődve a továbbiakkal, hátravetette az íját, majd tova' reppent, újabb párokat keresve.
|
|
|
|
|
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV
RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
|
Nala ^^ <3Úgy döntöttem, hogy ma szabad napot fogok kivenni. Elvégre itt a világvége, hát élvezzem ki az utolsó napomat. Bár az előbb már mondtam, hogy nem nagyon hiszek abban, hogy véget ér a világ és mindannyian meghalunk. Sőt, szerintem nem is fog eljönni a világvége. Legalábbis reménykedek benne. Még nem halhatok meg! Még nincsenek gyerekeim, nem is töltöttem be a 18-at. Ez szörnyű! Nevetek egy kicsit magamban, aztán felkelek az ágyamból. Leveszem magamról a pizsamámat és egy farmert meg egy inget. Ahhoz képest, hogy az erkélyhez igyekszem, elég lazán öltöztem fel. Hiszen ott kb. ugyanolyan az idő, mintha odakinn lennék. Mielőtt még elindulnék, átgondolom újra, hogy ki akarom-e hagyni az óráimat a mai nap. Végül úgy döntök, hogy egyszer lóghatok. Bár lehet, hogy pont emiatt fognak kitenni a prefik közül. De hallottam olyan prefektusokról is, akik néha-néha ellógták az órákat és mégsem vették el tőlük a jelvényüket. Abban bízok, hogy senki sem lesz az erkélyen. Tehát el is indulok. Ám most nem akarok nagy zajt csapni, még a végén tényleg elkapnak. Szóval amilyen halkan csak tudok, úgy haladok a folyosókon. Szerencsére az erkélyhez vezető úton nem kell elhaladnom a Bibircsókos banya portréja előtt. Még a végén ő lenne az, aki beköpne. Az a banya nagyon szeret pletykálkodni, utálom őt. Bár ami azt illeti, nem sok festménnyel vagyok jóban. Emlékszem, mikor megérkeztem a suliba, az első dolgom az volt, hogy beszóljak a festményeknek. Nos, azóta nem nagyon szeretnek engem, de az imént említettem, hogy ez kölcsönös. Pár perc alatt megérkezem az első szintre, ahol meglátom az erkély ajtaját. Már csak pár lépés, most már nem kaphatnak el. Legalábbis remélem. Kinyitom az ajtót, s mikor belépek, a szél belekap egy kicsit a nagy hajamba. Beljebb megyek és a legelső székre leülök. Feltűröm az ingem ujját, s behunyom a szemem. Nem gondolok semmire, csak pihenek. Úgyis ez az utolsó tanítási nap. Vagy lehet, hogy van holnap is, de arra biztos nem megyek be. Hétfőn már 24.-e, és ha jól tudom, haza lehet utazni és kezdődik a szünet. Ám a nagy pihenésemet az ajtó csapódása zavarja meg. A francba! Most az egyszer nem akartam társaságot, erre bejön egy lány. Szuper! Már épp mondanám neki, hogy prefektus vagyok és mégis mit keresek itt, de akkor biztos beköpne, hogy én is lógtam az óráról. Én pedig hiába hazudnék, nem tudnám magam kimagyarázni. Nagyon rosszul tudok füllenteni. - Zachary Alex Williams Circle. – árulom el neki a nevem közömbös hangon. – Lógsz az órákról, mi?
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
Körte ^^ <3Azon a pénteki napon, amikorra a világvégét beharangozták, úgy döntött nem megy be az óráira. Valami különös érzése volt, és véletlenül sem akart ellátogatni bármelyikre. Persze a világvégében nem hitt, és nem az 'utolsó nap' jól alakulása miatt döntött így. Ő sem tudta miért. Egy ideig otthonában tartózkodott, aztán ezt megunta és elindult egy kisebb útra. Azonban a faluban is annyiszor járt már, hogy nem látott benne semmi jót, így elindult a kastély irányába. Olyanra nem vetemedett, hogy mégis ellátogat egy órára, csak valami nyugis és biztonságos helyet akart, ahol tud gondolkodni. Céltalanul bolyongott eleinte, aztán egy folyosó végén megpillantotta a számára alkalmas helyet. Közelebb érve azonban felfedezte, hogy nincs egyedül, ám ez sem okozott számára problémát. Köszönt és bemutatkozott, ami után a korlátnak támaszkodva nézte a falu havas képét. A válaszra várt, és közben azon gondolkodott, látta-e a fiút már valahol, mert nagyon ismerős. Amint meghallotta a fiú hangját furcsa érzés fogta el. Nem tudta mi az, de azonnal megfordult. Aztán a név után jött még pár szó. Nem túl kedves hangzással, de már az sem érdekelte. Miután kábulatában sikerült felfognia mely szavak is voltak ezek, semmi gondolkodás után közelebb ment. Csak közelített és közelített a fiúhoz. A tudatalattija vezérelte, azt sem tudta mit csinál, de ha tudta volna, akkor sem tehetett volna semmit ellene. Mikor már egészen közel volt, alig harminc centire, akkor szólalt csak meg, de úgy, ahogy nagyon ritkán teszi. - Igen, lógok. Baj?- mondta valami mély és szenvedélyes hangon. Nem zavarta a közelség sem, hiszen ő teremtette. Tetteit nem felfogva állt a fiú előtt reakciót várva, majd ismét elkezdtek kicsúszni a száján a szavak. - Látom Te is...Mi lenne, ha hasznosan töltenénk?...-hajolt közelebb és vetette fel első gondolatát ugyanazzal a hangnemmel. Közben egy olyan érzés kerítette hatalmába, ami az előzőhöz hasonló volt. Vajon szerelem, vagy csak vágy? Ki tudja... Mindenesetre ilyen viselkedést életében nem produkált, akármennyire össze volt zavarodva érzelmileg.
|
|
|
|
|
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV
Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
|
DerikNov. 21 este Látszik a fiún, ahogy kiül az öröm az arcára, hogy ez a téma igazán kedves számára. Szinte felcsillannak a szemei, mint kisgyereké mikor ajándékot kap, mikor a kviddicsről érdeklődik nála Meggie. Nincs ezen mit túlmagyarázni, a lányt is érdekli a téma, na meg persze kíváncsi lélek is és szereti kipuhatolni a nyilvánvaló dolgok mögött rejlő tartalmakat. Ugyanis, biztos volt benne, hogy azért játszik, mert érdeklődik a sport iránt, de kicsit az ő szemével próbálta a témát körüljárni. Egyből a közepébe is vágott, hiszen látta a legutóbbi meccsüket, amin Derik szépen teljesített. - Új vagy, de ahogy a meccset láttam azért nem jöttél zavarba a pályán, tetted, amit kellett. A kviddicsesek szemében általában látom azt a tüzet, ami kell a sporthoz, ez igazán szimpatikus, nekem legalábbis. Jó ezt látni, édesapám is ezért szerette ezt a sportot.Mondja mosolyogva, ami a fiúnak vélhetően semmit nem jelent, de még magát is meglepi vele, hosszú idő óta az első alkalom, hogy nem kerülgeti se sírás se a bánat mikor ez szóba kerül. Talán az változott az utóbbi időben a leginkább, hogy elkezdett az emberek felé bizalommal lenni vagy legalábbis feltárulkozóbb lett az életét tekintve. Nem zárkózik el egy „hagyj békén” vagy egy „mi közöd hozzá” kijelentéssel, nem tér ki a válaszok elől és önmagától is hajlamos olyan részletekre kitérni, amikre eddig nem figyelt oda, hogy tudassa a nagyvilággal. - Túl gyorsan történik minden, ha nézed? Nem tudom, én azt vettem észre, hogy a pályán lévők is így érzékelik. – nevet fel -Mondjuk ők élvezik azt a tempót, a néző meg, úgy is azzal törődik, hogy akinek szurkol az előbb-utóbb gólokat szerezzen és a kis „aranyost” összeszedje. – utal itt a cikeszre, szereti így nevezni. Most már a kviddicses is feloldódni látszik ténylegesen, nem zárkózik el a beszélgetéstől, mikor elfogyott a tea egy széles mosollyal még hozzáteszi az előbb elhangzottakhoz. - Látod, mondtam én, hogy mellettem még a legrosszabb napjukat élők is beszédre kényszerülnek. – nevetgél ismét, bár már azon is, amit a srác mondd. – Ugyan jól viselem én a zaklatást, sőt néha szükségem is van rá, különben képes vagyok eltűnni, úgy hogy ha keresnek, se találnak rám magányomban.Immár az edzésre terelődött a téma, amiben már ő is jobban otthon érzi magát, bár a kviddics se áll tőle messze, ez mégis aktuálisabb most. Kérdéseket intéz a rellonos felé, és örömmel hallgatja mi is a helyzet nála. A késésen és a hatalmas futva megtett távolságon csak jókat mosolyog. Nem az a fajta, aki aztán annyira szigorú tudna lenni bárkivel vagy önmagával, de általában nem ismer tréfát ilyen téren, mégis megesik nála is, hogy elkésik egy vagy két edzéssel. De ez az előnye az önálló edzésnek, a követelményt teljesíti, de maga osztja be az idejét, ami határozottan tetszik neki, imádja irányítani a saját életét, de ha valamit nem sikerül, akkor már eléggé szétcsúszva érzi magát, ez meg is szokott rajta látszani. - Értem, akkor neked is sűrűek a mindennapjaid, vagy csak a kviddics-iskola páros időbeosztása túl sűrű? Ezután próbál kicsit érdeklődni ő róla, nem csak a tevékenységeiről, hátha sikerül valamennyit megtudnia, de van egy olyan érzése, hogy megint valami kényes téma közepébe nyúlt, ám nem az a fajta, aki ezt csendben megbújva tűri, inkább még kukacoskodik kicsit, persze jó szándékkal. - Nem tudom, de vess meg, vagy tudd be annak, hogy lány vagyok, de nem értelek. Mi az, hogy nem kell? Sosem vágytál arra, hogy valaki odamenjen hozzád egy mérkőzés után és azt mondja „barátom, büszke vagyok rád” vagy, hogy „szép volt”? – ekkor egy picit elnéz, majd visszatekint egy fokkal komolyabban Derikre. - Bár megértelek a tekintetben, hogy én is egyedül csináltam végig a legtöbb dolgot az életemben, egy emberre számíthattam, de az ő életét sem akartam a magaméval bombázni, főleg amilyen problémás ember vagyok néha. – mosolyog a végén, ami szól a mondandójának is de annak is, hogy magát meglepve már megint olyanokról fecseg amiről csak úgy nem szokott, biztos volt valami abban a teában… vagy a levegőben van valami más ma?
|
|
|
|
|
Emma McNeilly
INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15046
|
Endruci Egy icipici pók felmászott az ereszen. Jött egy nyári zápor, lemosta hirtelen. De kisütött a nap, és minden felszáradt. Így az icipici pók felmászott az ereszen.
Dúdolgat magában gyermeki énét meg sem hazudtolva 18 évesen. Általános, hogy így indul a reggel a leányzónak, hiszen mindig fülig érő szájjal valami mesébe illő cselekedettel írja be magát az adott nap történelmébe. Ma sincs ez másként. Frissen érkezett ként még annyi mindent látni akar, annyi mindent ki akar próbálni és ahány emberrel csak lehet meg akar ismerkedni. Hajtja a kíváncsiság és a kalandvágy. Minden napra választott magának valami apró kis célállomást, ahol a napjának egy részét eltölti. A mai napra megjelölt az egyik kastélyszárny folyosói, érdeklik a festmények ezen a részen, és a Trófeaterem. A hétalvó kisasszonyt szokásosan az ébresztőóra kelti fel, mait megtold egy jó 10 perces szundival, ezután kipihenten elballag a reggeli teendőket elvégezni. Felöltözik, fésülködik és hasonlók. Mikor elkészült haját szabadon hagyja, had libegjen az a barna, enyhén hullámos hajacska miközben sétál. Nem cicomázkodik sokáig felteszi állandó apró kiegészítőit majd útnak ered. Először a Konyhába megy, ahol megreggelizik, majd a manócskákal együtt készít egy kis süteményt egész napra, persze számítva arra, hogyha valakivel találkozik meg tudja kínálni, elrakja egy kis zacskóba, majd belecsúsztatja a csokis finomságokat a táskájába.
A Déli szárny felé veszi útját, nem mondhatni sétálgatásnak, amit sokszor művel. Egy két szökkenés, néha valami indián szökdeléshez, néha meg balett lépésnek tűnhet, no de nem ő lenne, ha nem így tenne. Az ilyen örömteli napokon majd kiugrik a maga bőréből - és ugraszt embereket a bőrükből-. Mellette képtelenség szomorkodni, nagyon imádja a kihívásokat, amiket egyes emberek magukban hordoznak, az meg csak plusz, hogy mióta az eszét és varázserejét tudja, azóta érdeklődik a gondolatolvasás iránt. Hamarosan eléri céljául kitűzött helyét, ahova belép. Körbetekint a csodálatos termen, minden gyönyörű és teljesen értékarányos a terem tartalmával. Körbepillant, majd elkezdi jobboldali irányba indulva a terep felfedezését. Számtalan díjjal és trófeával büszkélkedik az iskola, és annak volt vagy éppen jelenlegi tanulói. Hamar felfedezi az elrendezés szabályszerűségét, ennek nyomán körülbelül a 10-20 évvel ezelőtti díjaktól kezdi el a nézelődést. Rengeteg kviddicses cím. Azt már tapasztalta, hogy itt sokan igen komolyan veszik ezt a sportot, és az iskolában a csapatok küzdelmeinek erőssége is ezt mutatja, legalábbis ahogy arról olvasott. Kicsit furcsán érzi magát, mivel nem sok név van, ami mond neki valamit, nagyon kevés varázs világ béli múltja van, és az sem nyúlik túl távolra. De most azért van itt, hogy tanuljon és ismerkedjen ezzel az élettel. Mindent bele fog adni, és ez most a történelem, legalábbis a sporttörténelem és tanulmányi történelem, felfedezésével indul. Szépen lassan magába feledkezve sétálgat egyik vitrintől a másikig és szívja magába az információkat. Egy két díjat még meg is mosolyog magában.
|
|
|
|
|
Császár Valentin
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Miss McSouthernwood
Levegőre volt szüksége, de ugyanakkor egy kis nyugalomra is. Már teljesen elege volt a karácsonyi mizériából, a giccsből, ami minden sarokból áradt. A bálon szinte teljesen megfeledkezett magáról az ünnepről, szórakozni próbált, ami elég jól sikerült, de hamar elmúlt.
A fiú nem ment haza az ünnepekre, egyáltalán nem érezte szükségét, hogy megjelenjen a családi vacsorán, és úgy tegyen, mintha minden rendben lenne. Persze ezt az anyja, Anna egyáltalán nem tudta elfogadni. A reakciója persze nem igazán lepte meg Valentint. Anna már valószínűleg tisztában lehetett vele, hogy Valentin élvezi, ha őrjöngeni láthatja, mert nem sokáig bombázta a leveleivel. A fiú csak keserűen mosolygott anyja hisztérikus üzenetein, majd sorra összetépte őket, és egyenként a kandallóba hajította.
Miután nem érkezett több levél, egy darabig még az ágyon feküdt, a plafont bámulva, aztán feltápászkodott, hogy összeszedje magát. Lecserélte a pólóját egy szürke ingre, magára kapott egy fekete, hajszálcsíkos zakót, felhúzott egy fekete nadrágot, belebújt egy félcipőbe és kisétált a szobájából.
Hosszas sétálás után az erkélynél állt meg végül. Benyitott a kétszárnyú ajtón, majd körbenézett.
Felemelte a balját és a zakója alól kibukkanó órájára pillantott.
Elég későre járt már, így nem csoda, hogy egy árva lélekkel se találkozott. Ennek persze kifejezetten örült, mivel semmi másra nem vágyott igazán, mint egy kis magányra.
A korlátra támaszkodott, majd áthajolt felette, és egy sóhaj kíséretében lenézett a mélybe. Jobbjával benyúlt a zakója zsebébe, előhúzta a flaskáját és belekortyolt.
Az orráig se látott, de nem zavarta. Az a kevés fény, amit a haloványan pislákoló gyertyák nyújtottak, bőven elég volt neki.
|
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV
the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
|
Valentina A karácsonyi szünet gyorsan telt. Már most tudtam, hogy cseppet sem olyan hosszú, mint hittem, vagy mint amire készültem. Elrepült felettem az idő, akárhogy is nézem a helyzetet. Haza akartam menni, elvégre ilyenkor mégiscsak a család mellett van a helyem, de még mindig olyannyira haragszik rám apám, hogy nem volt hajlandó megengedni. Akármennyire kemény és nemtörődöm tudok lenni, ez azért engem is rosszul érintett. Egyetlen vágyam volt, hogy ne kelljen ebben a magyar kis porfészekben töltenem az ünnepeket, dehát érdekel bárkit is, hogy én mit akarok? Nem igazán hiszem.
Harisnyába, pólóba és pulcsiba bújtam, majd elindultam a kastélyban. Nem kaptam semmit itt az iskolában, otthonról jött egy csomag, amiben pénz volt, a nővéremtől néhány új ruha, egy képeslap, na meg könyvek. Örültem neki a magam módján, például most is az egyik új pulóveremben indultam el, hogy kitaláljam, mit szeretnék. Célba vettem először is a konyhát, ahonnan szereztem egy bögre forró kávét és egy szelet tiramisut. Minden rossz ellenére legalább a manók finom ételeket készítenek, és ha lemegyek hagyják, hogy én készítsem el magamnak az italaimat. Bár lehet, hogy ebben szerepe van annak is, hogy első alkalommal leszúrtam az egyiket, azt hiszem valami Philly-t, hogy kevés cukrot tett bele. Azóta van egy olyan érzésem, hogy félnek tőlem. Persze ez hol zavarna? Miután magaménak tudtam mindkettőt, elfogyasztottam még lent a sütit, és a kávé egy harmadát. Ezután indultam csak el a déli szárny felé, vissza a rellonba. Félúton azonban megtorpantam, és körbenéztem. Valaki állt a korlátnál, meglehetősen kihajolva rajta, nekem pedig gonosz mosoly kúszott arcomra. Halk léptekkel, észrevehetetlenül indultam el az erkélyajtó felé, amit olyan lassan és óvatosan nyitottam ki, hogy nem lehetett hallani. Mikor kiléptem, figyeltem arra, nehogy a cipőm kopogni kezdjen, bár ennek nem sok esélye volt a vastag és puha talpával. Léptem kettőt, majd bal kezemmel meglöktem kicsit az ismeretlent. Mindezt úgy tettem, hogy abban a másodpercben, ahogy löktem, ujjaim összekulcsolódtak a pólóján, és vissza is rántottam. Nem vagyok gyilkos. Csak szadista. Mikor láttam, hogy már stabil lábon áll, mosolyogva léptem el mellette, és vetettem neki hátamat a korlátnak.
- Remélem nem ijedtél meg nagyon. - hangomból csak úgy sütött a szarkazmus, miközben ittam egy kortyot a kezemben szorongatott bögréből. Szómiszó, nagyon élveztem ezt a kis hülyeséget, habár nem nagy dolog, engem szórakoztat. Így legalább megtanulják azt az emberek, hogy miért ne hajoljanak ki ennyire óvatlanul, még egy ilyen magas korláton se. Ruha, amit visel
|
|
|
|
|
Császár Valentin
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Miss McSadistic
Meglepetés. Valahogy mindig is gyűlölte a meglepetéseket, és alig néhány perccel az után, hogy áthajolt az erkély fekete korlátján, valaki emlékeztette rá, hogy miért is. A fiú kezéből kihullott a krómszínű flaska, le a mélybe, ami sokkal jobban bosszantotta, mint az, hogy egy idegen rángatta meg a zakójánál fogva. Miután az illető visszarántotta egyenesbe, Valentin egy hirtelen mozdulattal lendítette meg kezét támadója felé, de félúton a levegőben megállt az öklet. Ahelyett, hogy lepofozta volna a lányt az erkélyről, másik kezével olyan szorosan megragadta a csuklóját, hogy kiejtse a kezéből a bögrét, aztán egy erőteljes mozdulattal magához rántotta.
Akaratlanul néhány svéd káromkodás is kicsúszott a fiú száján.
- Az volt a kedvenc flaskám. Ráadásul még tele is volt. - Sziszegte visszaváltva magyarra, egy enyhe fintorral végigmustrálva a lányt, végül pedig az arcára függesztette kékjeit. Rémületet még véletlenül se lehetett észrevenni a fiú jegesen szikrázó, dühös tekintetében.
Szorosan fogta a lány csuklóját néhány pillanatig, majd mielőtt esetleg nekiállhatott volna szabadulással próbálkozni, ellökte magától, vissza a korlátnak, egy koránt sem gyengéd mozdulattal. Igyekezett éppen csak annyira erősen nekitaszítani a lányt a korlátnak, hogy érezze a törődést, majd kihúzta magát és odalépett szorosan eléje.
- Ki a franc vagy te? - Dörrent rá a lányra, egészen előrehajolt, alig néhány centi választotta el az orrát a lányétól, arcán pedig egyre szélesebb, gúnyos mosoly terpeszkedett.
Ujjait a korlátra fontra, kezeivel így két oldalról közre fogva. Esze ágában sem volt elengedni büntetés nélkül.
|
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV
the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
|
Valentina Imádok gonoszkodni, imádok kellemetlen meglepetést okozni. És imádom, amikor ez kettő az egyben módon sikerül. Mint most. Mosolyogva kortyoltam a kávémba. Már leeresztettem a bögrét, mikor elkapta a csuklómat és az előbb említett tárgy nagy csörömpöléssel tört össze a padlón. Úgy tűnik, nem kezdő emberbe futottam, ugyanis meglehetősen bátran tologatott ide-oda. Nem lettem feszült a fenyegetéstől, sőt, mosolyogtam.
- Úúú, és mi volt benne? Franc, kár az alkoholért.. - jelentettem ki, mintha nem is lenne ott, sokkal inkább saját magamnak szólt a második mondat, mint a velem szemben álló személynek. Halványan mosolyogva, fejemet enyhén rázva néztem fel az ismeretlen fiúra. Nem tudott meghatni, hogy ennyire felhúzta magát. Ő baja, én nem leszek miatta ideges. Sosem voltam kifejezettem befolyásolható, vagy félénk. Kivéve, ha pókokról van szó. Azoktól irtózom.
Nem mutattam ki, de meglepődtem, mikor nekitaszított a korlátnak. Attól egy pillanatig sem féltem, hogy esetleg ő is megpróbálna kilökni, sokkal inkább az, hogy ennyire nem bír az idegeivel. Ha tudtam volna, hogy ennyire jó lesz a műsor, esküszöm még popcornt is hozok magammal a konyháról, hogy jobban élvezhessem. Ingyen mozi, amiben még szerepelhetek is, juhééj.
- Maga a Sátán megtestesítője. Probléma? - továbbra is mosolyogtam, kissé oldalra döntve fejemet, érdeklődést mutatva. Nem zavart meg a közelség egy kicsit sem. Ami egy kicsit kényelmetlen volt az maga a kiszolgáltatottság, hogy egy olyan pici helyen voltam nekitolva egy korlátnak, ami mögött egy egész emeletnyi mélység volt Nem tudom, ha kiugranék vajon túlélném e, bár akár még esélyes is lehet. Elvégre, volt már rá több példa is, hogy valaki kiugrott a második, harmadik emeletről - rendes házról van szó -, ez pedig nem lehet magasabb, mint egy alacsonyabb panel második emeletének teteje. Körülbelül. - És te, Mr. Agresszív? - a franc szót úgy gondoltam elhagyom, legyen neki gyereknap. Nem vagyok sokkal kedvesebb magamhoz képest, csak most az egyszer ezzel a szóval. De mivel úgy érzem, még egy darabig itt kell majd dekkolnom, tartalékolnom kell pozitív energiáimból későbbre, még a végén kifogyok a gonoszságból, mint Télapó az ajándékból, akkor aztán kedves leszek és még a végén elterjed az a hír, hogy milyen aranyos vagyok. Én? Aranyos? Üldöz a hányinger. Már csak az kéne, hogy én osztogassam a cukorkát a mugli, illetve sárvérű gyerekeknek. Na jó, a fantáziálást azt hiszem jobb lesz abbahagyni, mert tényleg visszajön a vacsorám, és nem hiszem, hogy díjazná a velem szemben álló fiatalember, ha tiramisus lenne a cipője. Visszatérve a témához, elálldogálok én még a korlátnál, de ha sokáig ide leszek szorítva, biztos, hogy ellököm magamtól, idegesség ide, vagy oda. Nem fogok megijedni egy kis mufurctól, aki nem is tudom, rájátszik e, vagy valóban ilyen. Ahogy észrevettem elég sok ebben az iskolában a fellengzős diák, akik előadják magukat, hogy ilyenek, meg olyanok, aztán kiderül milyen kis tündibündi cukorbogarak. Hát persze. Na ez az, amit még nem bírok elviselni az emberekben. Általuk elnevezett "maszkot" húznak, és előadják, hogy milyenek, aztán amikor leteszik azt a bizonyos álarcot elvárják, hogy elfogadd olyannak őket, amilyenek valójában. Ezt nem. Ennyi erővel én is lehetnék vidáman mosolygós, kedves, barátságos, szerény és a többi, de kérdem én, mi a francnak? Ha elfogadnak így, ez van, ha nem, az ő bajuk. Még jó, hogy sosem érdekelt kifejezetten mások véleménye.
- Mondd csak, nem akarsz "véletlenül" hátrálni egy lépést? - ugyanúgy néztem rá, ahogy eddig is, nem is az zavart, hogy közel van, még mindig a hátamnál támogató korlát volt a hibás. - Vagy rángass magaddal, csapj a falhoz, pont nem érdekel, csak cseréljünk helyet. Vagy esetleg a flaskád után mennél, mert azon is segíthetek ám.. - közben persze az is megfordult a fejemben, miként csavarom majd ki a kezeimet az övéi közül, szerencsére több ötlet is megfogott, így egy fokkal egyszerűbben álltam a dolgok elé. Nem szokásom a könyörgés, most sem fogok, már az is nagy szó, hogy ilyet kértem. De zavar, és ezt nem fogom elnézni. A második mondatnál már fapofával beszéltem, színtelen, talán kissé lenéző hangnemmel. Így talán meggyőzőbb voltam, és segített. Vagy nem.
|
|
|
|
|
Császár Valentin
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Miss McSadistic
- Néha talán használhatnád a kis buksidat. Ja, igaz is... igazán felesleges volna megerőltetni, hisz valószínűleg teljesen üres.
A bögre csörömpölve hullott darabjaira a padlón, mikor a fiú elkapta a lány csuklóját, majd a korláthoz taszította. A lány arcára mosoly ült ki, ami Valentint elgondolkodtatta kissé. Már egészen biztos volt benne, hogy kivel is hozta össze a sors, s igazság szerint mélyen legbelül őszinte elismerését szerette volna kifejezni a barnának, amiért ilyen bátor volt. Azon is elgondolkodott, hogy szorulhatott ennyi merészség 160 centibe, de nem igazán volt ideje az eszmefuttatásokra.
A válaszra aztán hangosan felnevetett.
- Valóban? - Kérdezte érdeklődve. - Tudod, van egy rossz hírem. Az a poszt már foglalt. - Jelentette ki komoran, úgy, mintha épp azt közölte volna a lánnyal, hogy meghalt a kutyája, de a mondat végére visszakúszott az undok mosoly az arcára.
Ezzel a lány kérdésére is választ adott.
A következő kérdésére viszont már elfintorodott, megforgatta a szemeit és úgy tett, mint aki nagyon erőteljesen fontolgatja az ajánlatot. Persze a fiút a fapofa, vagy a lenéző, színtelen hangnem cseppet sem hatotta meg.
- Mondd csak, mikor fogod már be végre a szád? - Kérdezett vissza még mindig ugyan olyan csipkelődő hangon. Csak úgy sugárzott róla, hogy képtelen komolyan venni a lányt, sőt, meglehetősen viccesnek találta az önhittségét.
- De egyébként... - Hümmögte lassan eleresztve a korlátot. - Segíthetnél visszaszerezni. - Alattomosan elvigyorodott, és lassan hátrálni kezdett, de alig tett meg fél lépést, hirtelen leguggolt, kezeit a lány combjaira csúsztatta, aztán mögötte összekulcsolta az ujjait, úgy emelte a magasba.
- A helyedben nem mocorognék nagyon. - Jegyezte meg nyugodtan, majd kicsit előrehajolva lepillantott a mélybe. - Ha csak nem szeretnél te is ott kikötni.
Esze ágában se volt lehajítani a lányt a karzatról, csak szórakozni támadt kedve, s persze azt se hagyhatta, hogy a kisasszony büntetlenül távozzon. Egy kis lecke, hogy a lány megtanulja, hogy a Valentinnel való játszadozásnak ára van. Legközelebb talán inkább a saját súlycsoportjában fog ellenfelet keresni, például a fiatalabb lányok közt. Testhezállóbb feladat volna.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
EMUHa már ő maga nem jeleskedik semmilyen iskolai jellegű tevékenységben, úgy dönt, legalább azok nevei előtt tiszteletét teszi, akik foglalkoztak azzal is, hogy Bagolykő neve hetedhét országon át elterjedjen, és vonzza a fiatal máguspalántákat, nem csak lógatták a lábukat nap, mint nap. Endre esete egy egészen pindurkát más. Nem ért sem varázsló, sem mugli sportokhoz, nem tanul kiválóan, és bár több tantárgya iránt is kifejezetten érdeklődik, lusta, mint egy disznó. Ez van, nem érdemes túl sokáig aggódni rajta. A fiatal barnás vászonnadrágot választ a ma délelőtti kastély-túrára, felülre pedig szürke rövidet és egy sötétkék v kivágású pulóvert ölt. Tölgypálcáját zsebre vágja, haját indulás előtt még állítgatni kezdi, majd egy mosolyt küld tükörképének, és elhagyja hálókörletét. Az, hogy a trófeaterem, vagy szoba, nem tudja hogy nevezik, merre fekszik a kastélyban, egy igazán remek kérdés, így előre tudja, hogy bizony nem lesz egyszerű dolga. A folyosókon bolyongva több más helyiséget is megtalál, így a kastély nyugati szárnyán az önismereti tantermet vagy a társalgót, ahol még ittléte óta nem járt, vagy a keleti területen a különböző gyakorlótermeket. Végül visszaindulva a kastély bejárati csarnokába, egy festmény súgja meg a fiúnak a helyes irányt: dél, átrium. Endre fekete tornacipői csattognak a kihaltnak látszó folyosókon, a navinés igyekszik a helyes irányba sétálni, s mivel ideje bőséggel akad mostanában, egy – két érdekesebb festménynél, szobornál megáll, megszemléli az alkotást, és az egyik portrénál még beszélgetésbe is elegyedik a megfestett uralkodóval. Az úr azt állítja magáról, hogy ő volt a király Magyarországon, amikor ezt a kastélyt megtervezték, s a munkálatok elkezdődtek. A negyedéves némileg jártas a történelem tudományában, és mert érdekli is a téma, kérdezgette a férfit, hogy hívják, ki ő, honnan származik, melyik uralkodói ház leszármazottja, és ha gondolja, meséljen még neki az életéről, a történetéről, a történelemről, a kastély építéséről, az előző korokról, vagyis mindenről, amit megélt, átélt, hallott, és leginkább arról, amire ezekből emlékszik is. Az uralkodóként bemutatkozó férfi kikerekedett szemekkel bámult le a festményről, és felállva székéből odalépett Endre orrához. Szemügyre vette a fiút, tüzetesen megnézte annak arcát, ruházatát, még a cipőjére is lekukkantott, majd karba fonta kezeit, és undorodó tekintettel kivonult a keretéből.
- He?! – hőkölt hátra a magas fiú, és lehajtotta fejét, hogy megszagolja a pulcsiját. Remélte, hogy nem büdös, főleg, hogy még kedvenc parfüméből is csöppentett párat a nyakára. Vállat vont végül, és tovább indult a folyosón. A trófeaterem nem esett innen messze tőle, és mivel nem volt sok lehetősége, betért az első ajtón balra.
- Hé, hát csak meg lettél! – kiált fel örömittasan, majd tekintete azonnal leragad egy jobbra eső oszlop írásán. – Mi a fene? Ez latin?
|
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV
the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
|
Valentina - Üres? Ahh. Most aztán beoltottál. Tudod, szokták mondani, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. - vontam vállat egyszerűen. Nem tudom, hogy van vele egy-két ember, biztos vagyok benne, hogy ő itt velem szemben a maga módján ért hozzá, így csak lecsaptam egy túl magasra dobott labdát. Lehet, hogy nem viccelt, de olyan sokszor hallja az ember ezt a sértést, hogy már nem nevet, nem sértődik meg rajta. Talán nem meglepő, hogy engem sem érintett meg túlzottan.
- Ki mondta? - kérdeztem egyszerűen, hiszen egyértelmű, hogy magáról beszél. Na és honnan tudni, hogy ő valóban rosszabb lenne e, mint én? Még nem mértük össze az erőnket, hogy úgy mondjam, így nem lehet tudni, melyikünk nagyobb bunkó. Vagy nagyobb Sátán, vagy hogy a francba mondják.
- Ha befogják. Másként - jelen pillanatban - erre nem sok esély van. Élvezem és élvezném. - mosolyodtam el újra, azzal a kis Sam-es mosollyal, amit mindig is irigyeltek tőlem. Mármint a testvéreim többek között. A nővérem sosem értette, hogyan tudok így mosolyogni. Ez olyan, mint, hogy úgy szemügyre tudok venni egy-egy embert, mintha a veséjéig látnék, pedig ez nincs így, mivel többek között nem nagyon érdekelnek más emberek. Visszatérve a szituációhoz, nem tetszett, hogy konkrétan semmibe vesz. Oké, lehet, hogy a szemében kicsi vagyok, de ettől függetlenül nem kell lekezelni. Nem tudom, ki volt az, aki kijött ide, és meglökte. Gyerekes csínyek ide, vagy oda, akkor még olyan mérges volt. Hihetetlen.
- Visszaszerzem, ha kapok belőle. - billentettem oldalra fejemet. Nem vagyok az a nagy ivós-alkoholizálós, mert az olyan menő, de mivel árat kell a segítségemért kérnem, így egyszerűbb ebben üzletelni. Nem akarok belebonyolódni a többi dologba, ami szóba jöhet, plusz amúgy is, ha már "kicsi" vagyok, így is épp eléggé le fog nézni. Na nem mintha most nem ezt tenné. De kit zavar? Miért adnék más emberek használhatatlan véleményére, ha egyszer van sajátom is? Ráadásul az sokkal jobb, mint holmi ismeretlen jöttmenté.
- A bibi csak az, hogyha ez így alakulna, te is jössz velem. - jelentettem ki félmosollyal arcomon. Közben mindkét kezemet a nyaka köré fontam, úgymond "kapaszkodtam", így bebiztosítva a zuhanást. Ha dobna, esik velem. Amúgy nem mocorogtam, nem is maga a felszólítás miatt, de mit ne mondjak, kényelmes volt. Szerencsére nincs tériszonyom, disznó sem vagyok, így tökéletesen elvoltam a Nevenincs gyerek kezében. Nem tudom, mit hisz, de nem vagyok valami betoji, így nem fog tudni egykönnyen rám ijeszteni. Az eddigi próbálkozásai meglehetősen gyengék voltak, még az sem segített, hogy sötét van. Ennél azért több kell. Lenéz engem, s én is őt. Ez egy igaz barátság kezdete.
|
|
|
|
|
Császár Valentin
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Miss McSadistic
Meglehet, hogy alig néhány perccel ezelőtt még majd szétvetette a düh, de mikor sikerült alaposabban szemügyre vennie a lányt rájött, hogy teljesen feleslegesen bosszankodik a fruska aprócska csínén. Ettől függetlenül így vagy úgy, de a megleckéztetést szükségesnek érezte.
A szócsatázásban is kedvét lelte, de általában jobb szeretett bizonyítani, sem mint üres szavakkal dobálózni.
Merev, érzelemmentes tekintettel, s a szokásos maliciózus mosolyával vizsgálgatta tovább a lány arcvonásait. A lány újabb kérdése épp úgy suhant el a fiú füle mellett, mint már néhány korábbi is. A kevésbé fontos dolgokat általában figyelmen kívül hagyta, a lány locsogása pedig többnyire pont ilyen érdektelen tényező volt.
- Mindenki jól járna, ha kivágnám a nyelved, nem gondolod? - Kérdezte őszintén elgondolkodva merész ötletén, fejben pedig már épp a megfelelő varázsige után kutatott. Sajnálatos módon konkrétan ilyen nem jutott eszébe, de persze volt pár hasonló a tarsolyában. - Habár, ezt talán megbeszélhetjük. - A lány arcán megjelenő mosoly láttán az ő szája szeglete is feljebb kúszott. Jeges tekintetét néhány pillanat erejéig a lány ajkaira szegezte, s hagyta, hogy a gondolatai egy kicsit elkalandozhassanak. A lány válasza meglehetősen kellemes csalódás volt Valentin számára, de nem igazán tudta elhinni, hogy a lány vajon komolyan beszél-e, vagy inkább csak úgy tesz, mintha ilyen lenne. Ez utóbbi tűnt a fiú számára a legvalószínűbbnek.
- Milyen romantikus lenne. - Gúnyolódott tovább, közben előrébb lépett kicsit, és igyekezett a lány hátsó felét a korlátra helyezni. Mivel a kisasszony átkulcsolta a nyakát, kénytelen volt némileg előregörnyedni.
A lány nem kezdett el rugdosódni, se kalimpálni, csípni vagy karmolni, így Valentin nem is tartotta elég izgalmasnak ahhoz, hogy tovább tartsa a karjaiban.
- De inkább kihagynám. - Elengedte a lányt, s a nyaka köré tekeredő kezek után nyúlt, hogy lefejtse azokat magáról.
- Parancsolj, tiéd a terep.
Hátrált egy lépésnyit, fejét oldalra döntötte és úgy várta, mit tesz majd a lány.
|
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV
the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
|
Valentina Nem tetszett, hogy nem reagál semmire. Mármint oké, én is kihagyom általában a reakcióra nem érdemes dolgokat, de a ki mondta kérdésre elvártam volna egy választ. Ez a minimum. Ezért nem jó, ha két hasonló kaliberű ember botlik egymásba, mert csak idegesítik a másikat. Megszoktam, hogy én vagyok fölényben, és furcsa, hogy most majdnem azonos szinten vagyunk. OMFG.
- Engem leszámítva, így az ötlet elvetendő. - egyszerű voltam, lényegre törő. Lehet, sok idiótát megkímélne a szenvedéstől, sírástól, és megszeppenéstől, ha nem lenne hangom, vagy ha nem tudnék beszélni, de nem kell ettől félni. Szerencse, hogy a Roxfortban megtanítják a nonverbális varázslást korábban, így nagy előnyöm van a többiekkel szemben, bár azt meg nem mondanám, hogy ő itt éppen mennyi idős, de akkor se vinne rá a lélek, hogy megkérdezzem, ha csak ő lenne a világon. Elég hülye és értelmetlen példa, főleg tőlem, de nem jutott most jobb az eszembe.
- Mit kell ezen megbeszélni? Csacsoghatok még, elvégre téged ez zavar. Ha szeretnél ellene tenni - a nyelvem kitépése nélkül -, rajta. - mosolyogtam továbbra is. Röviden mondtam el, amit akartam, de most fog csak kiderülni, valóban zavarja e, és ha igen, akkor biztos, hogy nem fogok röviden fogalmazni. Mindent körbe lehet írni, még azt is, hogy fapapucs, így nem lesz vele nehéz dolgom. Az idegeire menni, látni, ahogy ketyeg a bomba, majd végül felrobban.. imádom azt az érzést.
Hagytam, hogy a korlátra tegyen, és az sem kerülhetett túl nagy erőfeszítésébe, hogy leszedje magáról a kezeimet, mivel magamtól is elengedtem. Megkapaszkodtam magam mellett, keresztbe fontam lábaimat, és ott ülve néztem rá vissza. Nincsenek egyensúly problémáim, így elücsörögtem a vékony kis fémrúdon gond nélkül, plusz, ha dőltem volna, akkor befele dőlök, mert úgy helyeztem el a súlypontomat.
- Enyém? Remek. - bólintottam, majd leugrottam onnan, ahol eddig ültem, lehajoltam, és elővettem a cipőmből a pálcámat. Szerencse, hogy nem ejtettek a fejemre, és nem vagyok komplett idióta. Hacsak nem járt lenn valaki, pillanatokon belül a kezemben foghatom azt, ami leesett.
- Invito flaska! - pár másodpercen belül már a kezemben tartottam, ugyanolyan egyszerűen lehajoltam, és visszadugtam az ogreláb cipőbe pálcámat. Ezután felegyenesedtem, és olyan közel léptem a fiúhoz, hogy csak néhány centi választott el minket egymástól.
- Ó, nézd csak.. mit hozott a Jézuska! - megrebegtettem a szeme előtt a flaskát, majd egy gyors mozdulattal beleittam. Persze nem úgy, hogy félrenyeljek, vagy fulladozni kezdjek, csak úgy, hogy ne kaphassa ki a kezemből. Két korty után el is emeltem ajkaimtól, és csábos mosollyal pillantottam fel a colosra. Most ha kell neki, már elveheti, nem fogom ellenezni. Elvégre az árát, annak, hogy megszereztem, megfizette. Ittam belőle.
|
|
|
|
|
Emma McNeilly
INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15046
|
Endruci Miután roppant érdekfeszítő reggelét követően elérkezett célállomásához, azonnal beleveti magát, hogy felfedezze a terem csodáit. Már kitalálta mi szerint néz körbe, de figyelme megragad a hatalmas kupákon, az egyik részen. Meg is áll előttük. Olvasgatni kezdi a feliratokat, melyik kihez vagy melyik házhoz tartozik, na meg miért is. A hatalmas elmélkedés közepette mintha valami hangot hallana kintről, de csak legyint. Elkezd az egyik kupa felé nyúlni, hogy megnézze közelebbről, ekkor lép be valaki és kiált, hogy „csak meg lettél”.
- ÉN!?
Emmára annyira rájön a frász, hogy sikeresen felborít egy kupát, majd még át is esik rajta. Ennek el se szabadna borulni, tuti valaki azért rakta ide, hogy jól megtréfálja az embert. Jó, szép kis mutatvány, ma nem tervezett semmiféle talajtornát. Aztán most meg tessék megnézni, ott hempereg a kupával a földön, remek. Egyébként meg fogalma sincs ki volt az, mert el is tűnt az egyik oszlop felé. Ahogy ő sem látja, úgy remélhetőleg a másik se őt, mit szerencsétlenkedik itt össze. Elkezdi összeszedni magát. Felül a hasast követően, majd még ülve rendezni kezdi, amit eldöntött. Közben meghallja, hogy egy srác az érkező. Valami kérdés félét intéz, biztosan jól el van magával, vagy ha hozzá szól, na, akkor mi van? Inkább meg sem kockáztatva semmit, odaszól a neki háttal tanyázó személynek, mivel ő már megnézte.
- Igen az ott Latin, én pedig egy kukkot se értettem belőle.
Vallja be őszintén, majd jóleső érzésként, ha már lekerült a kisebb dolgok közé, megnézi hova sodorták a dolgok.. Nem talál semmi újabb érdekfeszítőt, feláll, leporolja magát, és már mosolyogva lépdel oda bemutatkozni.
- Szia Emma vagyok. Tudsz róla, hogy majdnem lett egy kisebb szívrohamom? Pedig azt hinné az ember, ide a kutya se jár be… - mondja mosolyogva, majd közelebb lép az oszlophoz és még egyszer nekifut ennek, hátha valami különösen izgalmas dolog rejlik benne, csak ő túl műveletlen latinból ehhez.
- Mit keresel egyébként? – kezdi meg a csacsogást, imád beszélni, nem nagyon lehet ezt elvenni tőle. Maximum, ha valaki egyszer betapasztja a száját, de ez nem mostanában fog bekövetkezni.
~ Olyan korom béli lehet, biztosan nem tegnap óta jár ide. Mivel még nem átkozta le a fejemet, azt is kétlem, hogy Rellonos lenne…. Érdeklődő ember, másként mi a búbánatért lenne ő is itt? Ránézésből talán ennyi… De később még visszatérek rá. ~
Gondolkozik, a kedves mosolyával az arcán majd a fiú szemeibe tekint kékjeivel, és cuki kiscicaszemeivel várja, hogy vajon szóba elegyednek e vele, avagy sem.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Csend volt. Az a fojtogató, minden cseppjében sűrű, iszonyatos és elemésztő csönd, amit csak azok ismernek, akik túl sokat vannak egyedül. Az a fajta, mikor már a saját lélegzeted sem hallod, mert beburkol valami szörnyű érzés, mikor a szívedet sem érzed dobbanni, és már-már azt hiszed, hogy meghaltál. Ültem a földön, mellettem egy üveg, aminek az alján nem rég még lötyögött valami, de nem igazán szerettem a piát, pár kortynál több nem is kellett, még ha bírtam is volna. Ez is csak azért volt velem, hogy ne legyek egészen egyedül. Nem is olyan rossz társaság egy üveg, lehet nézegetni. Nem tudom, mennyi idő telt el azóta, hogy lejöttem ide, és elbújtam a világ elől a vitrinek között, ahol olyan ritkán jár bárki is. Néha felnéztem egy-egy serlegre, elolvastam a nevet. Feledésbe merültek már ezek a diákok, senki sem tudja itt, hogy kik ők, és néha úgy éreztem, hogy bár kint járok, de engem sem látnak. Eléjük állok a katedrán, de nem vagyok ott a számukra, hallják a hangom, de nem érdekli őket. Mindenkinek van élete, de nekem nincs. Tehetnék érte, hogy legyen, de nincs értelme. Valahogy feleslegesnek éreztem magam a világban, mert már senki sem volt mellettem. Tényleg senki. Senki... Egyedül pedig semmi értelme küzdeni. Mégis mentem és csináltam a dolgom, talán valahol azért, hogy annyira elfáradjak, hogy már gondolkodás nélkül tudjak egy pillanat alatt elaludni, álmaim pedig rég nem voltak már. Nem is tudtam, hogy mit keresek egyáltalán még itt. Könnyű kifelé azt mutatni, hogy nincs semmi baj, hogy csak fáradt vagyok. De nem találtak már rám az emberek a sötét folyosókon soha, mikor a kastélyban kószáltam, felelevenítve rég elfeledett emlékeket, lassan csak szellemmé válva. De ha kellett hát mosolyogtam, és talán nem is látták, hogy valójában odabent folynak a könnyeim. Nem engedtem el magam, nem hagytam, hogy bárki is így lásson. Elbújtam, de nem volt, aki bújtasson, hát meglapultam, mint a vad, amit űznek, és egy évtizedig visszatartott könnyek láttak napvilágot. Mint most.
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Gilbert ma már vacsorakor elkezdte tervezni ezt a kalandtúrát- a bőséges étel után szalvétába csomagolt némi pirítóst meg sajtot, mellé még zsebébe dugott egy almát, biztos, ami biztos alapon. Nem a leggyakrabban viselt, könyvlapokból készült, hanem egy másik álarcot választott, mert valahogy jobban illett a hangulatához, ha már sétára indult. Csak pénteken és szombaton kockáztatott ilyeneket, annak tudatában, hogy képes akár egész éjjel tévelyegni és csak hajnalra találni vissza a körletébe, márpedig sajna azon emberek közé tartozott, akik alvás nélkül teljesen hasznavehetetlenek voltak és akár a tanári katedrán is elnyomta az álom- vagy épp állva, ami egy fokkal még kínosabb volt. Most is épp a kastély egy igen kihalt részén kóválygott, cikk-cakkban lődörögve a folyosón, a páncélokat és portrékat nézegetve.* - Gilbert, remélem tudod, mennyire helytelenítem ezt az egészet.-*Hangzott egy félig zsémbes, félig aggodalmas hang a hóna alól.* - Pontosabban, hogy önt is magammal hoztam. De ne aggódjon, nem felejtem ott sehol, ahogy eddig sem.-*Helyesbített a fiú, miközben komótosan tovább ballagott, holott már takarodó után járhatott az idő, azonban ez valahogy nem tudatosult benne. Erre a hétre vége a tanításnak és szeretett volna egy kicsit kikapcsolni, esetleg tovább edzeni, hogy ha lassan is, de megtanulja végre a kastély útvesztőjét. Legalább annyi esze volt, hogy macskaléptekkel közlekedjen.* - Merem remélni.-*Tette hozzá a hang láthatatlan gazdája, mielőtt elhallgatott, nem feszegetve tovább a témát. Gil egy folyosóelágazásnál tanácstalanul hajába túrt, a sarok mögül lesve jobbra, majd balra, nem mintha különbség lett volna a két elé táruló kép közt. Végül a balt választotta, mert ha már a szerencséje bal, akkor jobb annak az irányába menni. Kisvártatva egy terembe ért, megtorpanva és hunyorogva nézve körül- itt gyérebb volt a világítás, mégis, a homályban rengeteg dolog csillogott körötte, medálok, kupák, kitüntetések, tablók és ezer egyéb. Elsétált köztük, a nagyobb feliratokat olvasva, furcsa, szinte táncszerű fordulatokkal, mielőtt apróságokhoz szokott szeme észrevett volna valamit. Csak egy cipő kilógó orrát, semmi egyebet, de elég volt ahhoz, hogy lassan arra vegye az irányt. Két magas szekrény közt asztalszerű vitrin húzódott, onnan kandikált elő az alig látható darabka valakiből. Leguggolt, benézve a sötét zugba, szótlanul szemlélve a lányt és majdnem üres üvegét, majd egy hirtelen ötlettel behúzódott mellé, igaz, leginkább a másik szekrény oldalához dőlt, minél nagyobb teret hagyva neki. Térdeit felhúzva ölébe ejtette a naplót, csendre intve az értetlen és álmos szőke hölgyet, aki egy vállrándításnak megfelelő kis fintorral reagált, eltűnve a napló borítójáról.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Ezért nem szoktam inni. Ha a vérembe alkohol kerül, akkor lelassulok, kevésbé tudok figyelni, és nem veszem azonnal észre magam körül a zajokat, vagy a közeledő embereket. Most sem hallottam meg a lépteket, amik az ajtótól vezettek egészen a búvóhelyemig, és már csak akkor eszméltem fel, mikor egy álarcos arc nézett szembe velem. Az első mozdulatom az volt, hogy a pálcám után kapjak, de ó, a fenébe is, túl szűk volt a hely, és a kapálózásnak csak egy könyökbeverés lett a vége, én pedig elszalasztottam a pillanatot, amikor meglepetésszerűen lehetett volna támadni és ráadásul lelkiismeret furdalás nélkül, mert a fiú mozdult és leült mellém, én pedig közben fejben összeraktam, hogy ki is az. Nem lett volna szép dolog egy elsőst teljesen leamortizálni, az azért nem az én stílusom. Kába voltam még a sírástól, de most már visszanyeltem a könnyeim, és észrevétlen próbáltam letörölni az arcomról a maradékot, de mikor rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen, és a fiú úgyis látott, akkor felhagytam vele, és rá se nézve sziszegtem bele dühösen a sötétbe. - Ha valakinek el mered mondani, hogy így találtál itt, akkor centis cafatokra szedve küldelek fel bagolycsemegének. Épp a maszkja volt az, ami elárulta nekem, hogy ki is ül mellettem, mert az elsősöket egyébként nehezen jegyeztem meg, de ő egyértelműen kilógott közülük. Az meg, hogy ő felismert-e egyáltalán, és bizonyítja az előbbi gondolatmenetemet, miszerint senki se lát, az már olyan mindegy volt. A gondolatra nem tudtam mit tenni, újra gyűlni kezdtek a szememben a könnyek, és nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy fogjam magam és keressek egy másik búvóhelyet, sem ahhoz, hogy visszatartsam őket. Küzdöttem, mert gyűlöltem a helyzetet, amibe kerültem, hogy valaki gyengének lát, de már mindegy volt, ha akarom még az után is dönthetek úgy, hogy rituálisan kivégzem, ha már kisírtam magam. Így aztán fogtam az üveget, újra meghúztam az utolsó kortyot is eltüntetve, majd feljebb húztam a lábam, és a térdemet körbeölelve fordultam félig a mellettem lévő szekrény oldalához, hogy legalább az takarja az arcom, amíg összekuporodva hangtalan potyognak a könnyeim. A srác meg csináljon, amit akar. Nem-ér-de-kel.
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A lány első reakciója olyan volt, mintha tetten érte volna- a pálcája után kapott, egy hangos és fájdalmasnak tűnő koppanás kíséretében, ami úgy tűnik, épp elég időt biztosított, hogy átgondolja és letegyen a támadásról. Nem mintha Gil egy pillanatig is jelét adta volna félelemnek vagy menekülési vágynak, szimplán beszusszant a sarokba, némán szemlélődve. Igazából nem nagyon tudott racionális magyarázatot adni tettére, ám nem is törte magát, egyszerűen úgy érezte, hogy most oda szeretne ülni. Nem néztek egymásra, inkább hallása árulta el a másik mozdulatait, ahogy a padlót fürkészte maga előtt, amíg az ingerült sziszegésre meg nem moccant, elmosolyodva és hintázva egyet, térdeit átfogva.* - Nem mintha egy olyan senki szava számítana, mint az enyém-*jegyezte meg halkan, meglehetősen magas, még gyermeteg hangon,*- de egyébként sem állt szándékomban.-*Az órákon többnyire hallgatott és megpróbált nem vonni magára több figyelmet a kelleténél, végezte a dolgát, csendben és rendesen, de nem jelentkezett vagy kereste a lehetőséget, hogy kitűnjön. Persze, tudta, hogy ő Lyra Castle, de egyébként nem nagyon jutottak el hozzá a kastély pletykái és rémhírei, így számára leginkább egy pötty volt egy nagy, fehér térkép közepén, egy név, amitől elindulhat, ha akar...és ha engedik.* - Nem sok madár lakna jól.-*Tette aztán hozzá, némi gondolkodás után, végignézve magán. Még mindig ugyanolyan vékony és kisfiús volt, mint amikor megérkezett, most épp tornacipőben és melegítőben, amit egy egyértelműen teljesen más szetthez tartozó és két számmal nagyobb, kapucnis pulóver egészített ki. Nem húzta rajta össze a cipzárt, így világosan látszott alatta egy elnyűtt, sötét póló, ákombákom motívummal az elején. A szemlélődő nem lehetett biztos benne, az eredeti design része, vagy később, festés során került-e oda. Ahogy a lány elfordult, nem szólt, nem tett megjegyzéseket és a beszélgetést se erőltette, még csak nem is nagyon mocorgott- talán egy egészen kicsit közelebb húzódott, elválva a szekrény oldalától, de egyébként olyan csendben ült, mint aki voltaképp ott sincs. Valamiféle kimondatlan egyezség volt ez most, kettejük között, mert ha nem is értette a könnyek okát vagy ismerte a másik fájdalmát, érezte a súlyt. Ha megígérem, hogy nem nézlek...ülhetek veled?
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Csak egy töredékmásodpercre dermedtem le, mikor a fiú senkinek definiálta magát, de nem válaszoltam semmit. Na és, mi van akkor, ha éppen azt mondta ki, amire én is gondoltam magammal kapcsolatban? Véletlen lehetett, és ez amúgy is egy elég gyakran hallott mondat. Vagy legalábbis azt hiszem... Furcsa volt hallani a gyerek hangját, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna beszélni ez előtt, bár ha őszinte akarok lenni, akkor kisebb bajom is nagyobb annál, hogy egy-egy diákkal foglalkozzak, még akkor is, ha maszkban jönnek órára. Ez a tény engem nem zavart, nekem mindegy volt, akár fűszoknyában és kókuszmelltartóban is érkezhetett volna bárki, amíg rendesen végzi a munkáját. Mégis, most valami furcsa érzés lopózott lassan a többi közé, valami ami a fiút lengte körül. Az okozhatta, hogy még nem nevetett ki, nem hagyott itt, és úgy általában nem csinált semmit, mint aki... mint aki megérti. És mégis, túl sok volt ez most nekem, az elmúlt időszak ott fájt bennem, és csak lassan csillapodott a felindultságom, miközben kapargatni kezdtem a körmömmel a szekrény oldalát. Nem éreztem, hogy figyelnének, ez pedig megnyugtatott, és valóban, mikor titokban oldalra pillantottam, a fiú maga elé nézett, nem rám. Bölcs dolog tőle. - Egyáltalán miért ültél le ide? - kérdeztem aztán kissé rekedt hangon, miközben talán egy kicsit jobban ellazult a tartásom. Már elég idő eltelt, nem fojtogattak a könnyek, talán el is apadtak valahol, de megmozdulni még mindig nem akartam. Nem volt meleg a padló, de kifejezetten hideg sem, és jól esett egy látszólag biztonságos zugban ülni, még ha furcsa módon jelenleg még egy idegent is eltűrtem itt magam mellett. De Gilbert valahogy tényleg olyan volt, mintha ott sem lenne, szinte még a lélegzetét se lehetett hallani. Megtöröltem hát az arcom a pulóverem ujjába, és visszafordultam az eredeti pozíciómba, hogy néha még kicsit szipogva, én is bámuljak magam elé.
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Valóban meglepően toleránsan viselkedtek vele a tanárok, ami furcsa bogarát érintette, sőt, valaki még meg is dícsérte az egyik tollas, bagolycsőrös maszkját. Jó volt úgy, hogy senki sem akarta okvetlen lefeszegetni az arcáról, mindenképp felfedni, amíg betartotta a szabályokat és figyelt az órákon. Persze, az is lehet, hogy szimplán ignorálták, azonban nem volt oka igazán boncolgatni a dolgot. A jobbjáról halk kaparászás hallatszott, majd Lyra feltette az előbb képzeletbeli vállrándítással mellőzött, nagy Kérdést: miért? Elgondolkodva tekergette egyik lenőtt tincsének végét, mert most nem volt gomb a ruháján és helyettesítenie kellett valamivel, kicsit játszva a csigával, ami visszaugrott a kuszaságba, amint elengedte.* - Azt hiszem, mert nem találtam okot, miért ne.-*Bökte ki végül, nem fűzve hozzá további magyarázatot, a lányra bízva, hogyan értelmezi. Ő csupán látott valakit, aki úgy tűnt, nagyon egyedül van és fáj, neki pedig valahogy természetesen jött, hogy mellé üljön. Nem próbálta faggatni vagy vigasztalni- tapasztalatai szerint ez előbbi nem vezetett jóra, az utóbbiban pedig csapnivaló volt, így nemes egyszerűséggel tényleg csak ült. Kicsit olyan volt, mintha megkínálta volna a társaságával- kartávolságon belül maradt, de meg sem kísérelte ráerőltetni magát. - Zsebkendőt?-*Kérdezte aztán, zsebében matatva egy kicsit, egy tiszta, szépen összehajtott anyagdarabot véve elő, hogy nagyjából félútra csúsztassa kettejük közé. A kendőn voltak színes foltok- festéknyomok, amik már nem fogtak, de képtelenség volt kimosni őket. Ő orrfújás helyett többnyire a maszatjaira használta, ahogy a tanára mondogatta odahaza, ugyanis ha nekiállt rajzolni vagy festeni, akkor teljesen megszűnt számára minden a képen kívül, ilyenkor pedig egy orrvakarásnak is katasztrofális következményei lehetnek. Továbbra sem nézett a lányra, helyette pár másodpercet szentelt arra, hogy a padló mintájának szabályosságára próbáljon rájönni, de a sötétben sokkal nehezebb volt megkülönböztetni a színeket. Aztán összehúzta magán a pulóverét, mert a hűvös padlótól kicsit fázósabb lett- talán kétszer is körbeérte volna a ruha, amiből most épp csak ujjai hegye lógott ki.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
- Hm - mindössze ennyit reagáltam a fiú válaszára, mert végül is jogos volt, amit mondott. Ha megátkoztam volna, az kellő elrettentő erő lett volna, és akkor már bizonyára nem lenne itt, de így, hogy csak ültem tovább, nem lehettem valami nagyon fenyegető látvány, ezért aztán itt maradt. Igazából valahol mélyen értettem én azt is, hogy ez nem csak annyi, hogy éppen ide volt kedve ülni, hanem azért van, mert összezuhanva talált itt, de nem tudtam bevallani magamnak, képtelen voltam beismerni, hogy jól esett. Eléggé paradoxon, hogy éppen arra vágytam, hogy ne legyek egyedül, és mikor megvalósult, akkor meg nem mondtam volna ki, hogy jó, hogy maradt. Persze, az is igaz, hogy nem nagyon tudtam egyelőre mit kezdeni a helyzettel, hiszen csak ücsörgött mellettem egy kis srác, ez pedig elég kevéssé mondható aktív kommunikációnak. Aztán, mint aki a gondolataimban olvas, Gilbert újra megszólalt, ez úttal zsebkendőt ajánlva fel. Nem volt rossz ötlet, bár kicsit kínos, hogy nálam sosincs ilyesmi, és az sem túl tiszteletet keltő, ha szörcsögök. Szóval elfogadtam a zsebkendőt, de ahogy a kezembe vettem, összeszaladt a szemöldököm, és kicsit előre dőltem, hogy a fény az anyagra essen. Aha, festék foltok. - Te rajzolsz - állapítottam meg teljesen kijelentő hangsúllyal, mert ha csak nem egy koszos rajztáblát takaríttatott le valaki a gyerekkel legutóbb, akkor a maszatok bizony művészkedésről árulkodtak. Végül újra hátra dőltem, és használatba vettem az anyagdarabot, viszonylag embert varázsolva magamból, eltüntetve a könnycseppeket és kifújva az orrom, aztán zsebre vágtam a zsepit. - Köszi. Majd visszajuttatom - nem állt szándékomban taknyosan a kezébe nyomni, úgyhogy ez maradt, mint áthidaló megoldás. Egy darabig aztán újra hallgattam, de utána újra én szólaltam meg. - Hány óra van? - Nem, nem azért kérdeztem, mert esetleg be akartam volna köpni a srácot, hiszen ha úgy vesszük, akkor én magam is tilosban jártam idekint így takarodó után, hanem mert az érdekelt, hogy vajon érdemes-e egyáltalán megpróbálnom felkelni innen, vagy már úgyse tudok ma semmi értelmeset csinálni. Közben elkaptam a mozdulatot, ahogy a fiú összehúzta magán a ruhát, és újra kérdeztem. - Fázol? - Nem szerettem volna, ha miattam fázik fel.
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
- Aham. De nem leszel festékes tőle.-*Igyekezett megnyugtatni a lányt, bár az nem habozott sokáig, gyorsan letörölve arcát és némi trombitálás után normális, szipogás- és hüppögésmentes hangon szólalt meg, amire Gil biccentett, tudomásul véve. Valahol ugyan megfogalmazódott a fejében, hogy furán fog kinézni, ha SVK közepén odasétál majd hozzá Lyra, hogy a kezébe nyomjon egy kissé hippi lelkületű, divatjamúlt zsebkendőt, ám gondolatai egy profi gátfutó lendületével ugrották át a képet, mert már hozzászokott a hasonló dolgokhoz. - Fogalmam sincs. Hétvégén az időnek nincs jelentősége.-*Mivel karórája vagy egyéb, idő mérésére alkalmas holmija sosem volt, megszokta, hogy nélküle járjon-keljen, valahogy mindig boldogulva. A klubhelyiségükben volt egy állóóra, aminek az ütéseire ébredt, de tulajdonképpen Gilnél az idő egyébként is relatív volt, nagyjából két állapotot ismert: azt, amikor nem tudta, mennyi és azt, amikor késésben volt. Az utóbbi többnyire hétközben fordult elő, leginkább tanítás előtt és közben. Általában a napsugarakból következtetett a körülbelüli időre, azonban gyorsan megtanulta, melyek azok az osztálytársai, akikkel minden órája közös, így őket követte, ami meglehetősen hasznosnak bizonyult, leszámítva, hogy egyszer majdnem velük tartott a pincébe is, mert elfelejtette, hogy ez az utolsó órájuk és elindult velük a Rellonba. A klubhelyiség ajtajában derült fény a félreértésre, amikor már jóformán bement velük, ám a berendezés láttán reflexből megérdeklődte, mikor alakították át az Eridont. A manőverrel sikerült begyűjtenie néhány döbbent pillantást és egy csinos rontást is, azonban lehorzsolt orrát azzal az optimista gondolattal kapargatta, hogy a maszk alatt úgyse fog látszani. A kérdésre tért vissza a jelenbe, egy pillanatig mérlegelve.* -Nem-*rázta meg aztán a fejét,*- csak vacak a cipzár és egyébként is túl nagy lenne.-*Ez elég evidens volt, ami azt illeti, bár őt nem zavarta- alkalomadtán akár sátornak is használhatta, vagy csempészhetett alatta emeletes esküvői tortát, különösebb feltűnés nélkül. Most, hogy a másik már viszonylag megnyugodott és beszélt hozzá, egy egészen kicsit felé fordult- inkább csak felsőtestével, mintsem egészen, hogy fejét térdére fektetve nézzen a lányra. Próbálgatta az ingoványos talajt, mert nem tudta, hogy fog reagálni a tekintetére- tisztában volt vele, hogy a legtöbben halálosan idegesítőnek találják, ha őket vizslatja, talán, mert olyan keveset pislogott. Íriszei zafírkékje a sötétben aligha látszott, főleg, hogy az álarc is árnyékot vetett, inkább csak sejteni lehetett, merre és mit néz.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A fiú válaszát hallva felsóhajtottam. - Ó, az a nyugalmas első év! - Igaz, nekem nem volt éppen fenékig tejfel az engem fenyegető unokabátyám jóvoltából, és később az a kaland sem tett éppen jót nekem, amiben Serennel volt részünk Londonban, de mégis visszasírtam (olykor szó szerint) azokat az időket, amikor a hétvége még hétvége volt, az éjjel pedig éjjel, és nem az az időpont, amikor be lehet hozni a lemaradásokat. Igazából mostanában egyre többet jutott az eszembe, hogy ha végzek itt, akkor nem megyek rögtön mesterképzésre. Sok volt már nekem ez a kastély, túl régen voltam itt. Jó lenne egy év valahol máshol... Mindegy hol. Volt pénzem, hiszen eladtam apám londoni házát, arra pedig nem is gondoltam, hogy valaha vegyek magamnak egy sajátot. Minek? Sosem voltam az a fajta ember, aki meg akart telepedni valahol. Aki ingázó, az az is marad, már pedig én országok között félúton töltöttem a gyerekkorom nagy részét. - Áh, értem. Reparoval próbáltad már megjavítani? - kérdeztem a cipzár kapcsán, de jobbára csak azért, hogy mondjak valamit, mert feltételeztem, hogy még ha elsős is a fiú, azért egy ennyire evidens dolog eszébe jut. Aztán Gilbert helyezkedett, és ahogy ránéztem összeakadt a pillantásunk. Összehúzott szemmel vártam és álltam, ahogy nézett, mert bár nem zavart igazán, valahogy nagyon nem akaródzott nekem elfordítani először a fejem. Farkasszemezésben jó vagyok, ráadásul lekötöttek a fiú maszkján játszó árnyékok, így a végén már azon kaptam magam, hogy valójában én bámultam őt, darabokra szedve arcának látszó részeit. - Egyszer megmutathatnád, hogy miket rajzolsz - böktem ki aztán hirtelen, és elkaptam a tekintetem, mert valahogy furcsa lett a csönd, és nem bírták az idegeim tovább a dolgot. Amúgy is különössé vált ez az este, azt sem tudtam, hogy minek ülök még mindig itt ezzel a fiúval, miközben igazából rengeteg dolgom lenne, őt meg nem is ismerem. De aztán csak nem mozdultam. Ültem tovább, várva arra, hogy valami történjen, miközben újra ránk telepedett a csend, aztán pedig már fázni is elkezdtem, szóval lépni kellett valamit. - Van kedved egy forrócsokihoz? - kérdeztem a fiút, csak hogy lépjünk már valamerre, és tegyünk pontot az estére. Na meg annyira azért nem is volt rossz társaság. Legalább nem faggatott.
|
|
|
|
|
Nikola Višnjić
INAKTÍV
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
|
Úgy tűnik ennek a helynek megvan a maga humorérzéke, a festmények különös, mozgó alakjai legalábbis kellő mértékben szolgáltatják azt, ha egy olyan szerencsétlen elsőéves, mint én, van olyan bolond, hogy tőlük kér útbaigazítást. És megtettem, igen, sőt, már vagy három órája csak a képek lakóit nyaggatom, hogy merre is találom a Levita házba vezető folyosót, hol rejtőzik a kékek otthona. Az az érzésem, mintha egy-egy festménylakóval ráadásul már találkoztam is volna, csak fura.. mintha elváltoztatta volna a hangját, csak megfordította volna a sapkáját, hogy ne ismerjem fel, hogy vele kiabáltam két emelettel feljebb. De nem, biztos csak képzelődöm. Az viszont már roppantul gyanús, hogy végül ezen a folyosón kötök ki, melyet egy-két elejtett suttogásból - mely elakadó röhögésbe fullad közben - lehetőségem van a Fejetlenség Folyosójaként megismerni. Aztán persze rögtön kiderül az is, hogy miért ez a neve, mikor az egyik portré jókorát rikoltva kicsapódik, mint egy rejtett ajtó, csak épp fejmagasságban, és homlokon vág. Valahogy kicsit rosszul esik az ősöreg tölgyfa kerettel való közelebbi megismerkedés, és miközben fejemhez kapok, és megcsúszok egy banánhéjon, mely később odapillantva ott sincs, kitör belőlem egy elkeseredett kiáltás, ami leginkább egyetlen magyar szót sem tartalmaz, legalábbis amennyire tudom. De még horvátnak se tűnik. Végül nem esek akkorát mint amekkorára számítok, de mintha csak a puffanásra várt volna a folyosó, egyszerre minden fáklya kialszik. Tapogatózva felállok, és legnagyobb örömömre - nem, csak viccelek - a folyosó most egész máshogy áll, mint mikor még nem estem el. - Hahó! Van itt valaki, akinek nincs mázolt arca esetleg? - kiabálok az egyik irányba, mikor végre valahára arra az elhatározásra jutok, hogy a festményekkel többet inkább nem állok szóba. Főleg, hogy még most is rajtam kacarászik az a gyanúsan ismerős fazon.
|
|
|
|
|
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Nikola Nem gondoltam volna, hogy van Bagolykőnek olyan része, ahol még nem fordultam meg a három év alatt, de be kell lássam, most, hogy tévedtem. A déli szárny valahogy fehér folt maradt a külön bejáratú térképemen. Számomra semmi fontos nem volt ott, amiért érdemes lett volna felkeresnem ezt a részt. A keleti szárny ebből a szempontból egyértelmű, magyarázatra sem szorul, az északit nem kívánom taglalni, nem éri meg, hogy szót vesztegessek rá, a nyugatin pedig a két ismert tanterem miatt vagyok járatos. Most is csak azért császkálok erre, mert Hófehérkét keresem. Na, nem a hét törpével. Az a mesében van, de remélem, hogy az én baglyom, Hófehérke, nem csak ott. Illetve ... na, mindegy. Valahol eltévedt, nem csodálom szegényt, itt én is eltévednék. Egy fehér bagoly a szürke folyosón igencsak feltűnő látvány, ráadásul süket szegényke, hiába is kiabálnék neki, viszont a látása, éles, mint egy sasnak, de ezek szerint a tájékozódó képessége a nullával egyenlő. Tekergetem a nyakam, rajta a fejemmel jobbra-balra, hogy megleljem a kis kóborlót. Miközben felfelé nézek, mert hol is lehetne máshol egy bagoly alap esetben, nem tudok a lábam alá is nézni, mert ahhoz kéne még egy szem legalábbis a fenekemen. ~Hol lehetsz, te kis bujdosó? Ne komédiázz velem, mert egy hétig nem kapsz egeret uzsonnára. ~ Jeges riadalomként mar a szívembe a felismerés, hogy mi van, ha nem csak egyszerűen elcsatangolt, hanem valami baja esett vagy elrabolták. Az utóbbinak kicsi volt az esélye, de az előbbit nem lehet kizárni. Most már szorongva bolyongok tovább az ismeretlenben és szemeimmel a sarkokat és a magaslatokat kutatom, de nem látok semmit. - Nem látok semmit. Mi történt? Hirtelen az összes fáklya kialszik és csak a falak adnak támpontot a további tájékozódásra, amíg elő nem kapom a pálcámat. - Lumos Maxima!- Előre világítok, amennyire csak engedi a fénycsóva, de inkább hallok valamit, mint látnék. Emberi hang, ez megnyugtató. Ezeken a régi folyosókon bármi előfordulhat. A szellemekhez már hozzászoktam, de azok nem szoktak így viselkedni. Általában csak átlibegnek a falakon és nem ücsörögnek a földön, mint az az alak, akit meglátok a pálcám pulzáló fényében. - Ki vagy te és mit csinálsz ott?- Teszem fel a lehető legésszerűbb kérdést, ami abban a percben eszembe jut. Nem vagyok éppen a legnyugodtabb, ki tudja, miféle szerzet lehet, ezért tisztes távolból hallgatom a választ.
|
|
|
|
|
