Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem állt jól a szénája, de lehetett volna sokkal rosszabb is a helyzet, történetesen, ha egy tanár, vagy egy prefektus találja meg ilyenkor a folyosón. De minden baj kevésbé tűnt vészesnek, ha osztozhatott rajta valakivel, és ez a srác, aki most ott állt előtte, láthatóan, és szavaiból ítélve is sorstársa volt erre az estére.
Még mindig lebukhattak persze, még nem lett semmivel sem jobb a szitu, de legalább nyugtatta Lilit a tudat, ha kicsit rosszindulatú is volt, hogy nem egymaga üti meg a bokáját. És, ami már kevésbé volt illetlen gondolat, egymást segítve talán még meg is úszhatták a dolgot.
- Levitás vagyok. A kék - fordította ki talárja gallérját, hogy jobban látszódjon a fényben.
Volt valami furcsa abban, ahogy a másik megállapította, hogy Lilkó más házbeli, mintha zavarta volna őt ez a tény, de a lány nem tudta mire vélni ezt, nem tudott még róla, hogy melyik ház hogy viszonyul a többihez, ezért nem is tudta magára venni a dolgot.
- Te honnan jöttél? Furin beszélsz - állapította meg, de színtiszta érdeklődéssel hangjában és tekintetében, szóval nem sértésnek szánta. - De tetszik ám, mókás!
Nem tudta, ez mennyiben segít, de ritkán jutott eszébe, hogy időnként jobb nem megszólalni.
- De amúgy össze kéne szerintem fognunk, és kiötlenünk, hogy jutunk vissza a házainkba.
Nem volt egy forradalmi nagy ötlet, de Lili úgy adta elő, mintha már születésétől fogva erre készült volna. Felpattant, és határozott léptekkel a folyosó közepére sétált, elnézett mindkét irányba, felmérte a terepet, abszolút úgy nézett ki, mint aki tudja, mit csinál, pedig aztán dehogyis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Törődött vele. Hogy pontosan miért, azt nem tudta megmondani. Általában az emberekkel közönséges viszonyt alakít ki, amiből könnyű kilépni, vagy bármelyik percben otthagyni őket. És mégis az a kicsi eridonos képes volt az agyába férkőzni, egész szünetben ott furkálódni, és megváltoztatni mindent a szimpla jelenlétével.
- Oh, ne legyél olyan biztos benne, hogy most nem hagylak itt - vonta fel játékosan a szemöldökét a fiú. Belül azért még mardosta valami furcsa érzés, de jobb volt nem arra gondolni. Így is túl sokat volt szomorú.
- De amúgy is jobb lenne, ha felfüggesztenénk ezt a kis meetinget. Egyrészről mert jégcsappá fogsz fagyni, másrészről pedig mert lemaradsz a vacsoráról - jelentette ki Zsombor, és felállt, hogy jelezze ideje menniük.
Az ajtóhoz sétált, és amennyiben a lány jött mögötte, kinyitotta előtte. - Mellesleg legközelebb ha megint zenélünk, neked is énekelned kell - utalt arra a göndör, hogy hallotta, amikor a történtek előtt dalolászott a lány. Be kellett vallania, hogy nincs is olyan rossz hangja Rarának, mint ahogy azt ő beállítja.
Beléptek a meleg kastélyba, és megálltak a folyosón. Vajon hogy kéne elválni? Ez most mi volt? Lesz még belőle, vagy ezt ennyiben fogják hagyni? Nem akarta. A karjai között akarta tudni a lányt, és nem foglalkozni a fejében lévő baljós gondolatokkal. Ilyenkor ment is neki... többnyire. De mikor egyedül volt, akkor nem tudott küzdeni a feltámadó kétségek ellen.
- Én.. ömm... nem ... - intett a Nagyterem felé. Nem mondhatta, hogy már evett, hiszen nem. Hazudni pedig nem akart. De odamenni sem. Semmiképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Lassan azért kezdte Lili úgy érezni, hogy ideje lenne magára hagynia az eridonos lányt. Bizonyára nem véletlenül jött ő sem ilyenkor ide, mikor senki más nincs a közelben sem. Már-már szertartásszerűnek hatott az egész bemelegítés és zenefeltétel, amit aztán a cipellő követett, és a táncban fog csúcsosodni.
Na nem mintha nem nézte volna végig, sőt, Sári azt mondta, maradhat is, de tudta ő, hogy illene nem tennie. Igaz, hogy gyakran az ilyen érzések nem nagyon voltak rá hatással, hogy mit kéne, vagy szabad tennie, de Sári valahogy másként hatott rá, mint a legtöbben. Ami fura volt, hiszen most ismerkedtek csak meg.
Elhessegette a gondolatot, és inkább azt kezdte emésztgetni, hogy mennyire melós is lesz neki felzárkózni Csenge mellé. Vagyis inkább valahova jóval alá.
- Akkor el is kezdem, úgyis jön a szünet, más dolgom úgyse lesz.
Nagyon elhatározta magát, legalábbis úgy érezte, mintha valami esküt tett volna épp le, és arcára is olyasfajta határozottság ült ki, amit vagy nagyon komolyan lehetett csak venni, vagy egyáltalán nem, és az már paródia volt. De Lili nem megjátszotta, más kérdés, hogy végül mennyire fogja tudni betartani.
Zavartan álldogált egyik lábáról a másikra, miközben figyelte Sárit, amint cipőt cserél. Nem akart tovább zavarni, ugyanakkor annyira elsietni sem akart még innen, de nem halogathatta örökké. Ő úgyis csak bolondozott itt, unalmában ütötte el az időt a kellékek felpróbálásával, Sári viszont hasznosan töltötte az idejét. Lili azért remélte, hogy talán majd egyszer megnézheti nem csak gyakorlás közben őt. Habár nem volt benne biztos, hogy nem csak hobbiból táncol-e, mert akkor fellépésre nehezen számíthatott.
Végül is indulóra vette a figurát, amint minden, amit elhozott a helyéről, visszakerült oda, és úgy tűnt, nem fog ittlétére valaha fény derülni. Kivéve persze, ha Sári elmondja valakinek, de ez nem volt valószínű, hiszen ugye azzal magát is leleplezi.
- Én most.. megyek, de jó gyakorlást neked, és remélem majd még beszélünk!
Úgy tippelte, nem sok Szép Heléna lakik az Eridon tornyában, szóval biztos volt benne, hogy nem lesz lehetetlen újból ráakadnia Sárira. Addig is, intett párat, és mosolygott, mint egy vadalma (bár még sosem látott olyat, szóval csak a szóbeszédből tudta, hogy van ilyen), aztán párat szökellve az ajtóhoz ért, majd még egyszer visszapillantva és intve kislisszant rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Már mindegy, ezen a részén már túl vagyunk - vigyorodott el. Aznap először érezte jól magát. Arcáról eltűntek a sírás után maradt nyomok, nagyjából minden normalizálódott. Igyekezett legalább nagyjából letörölni szétfojt sminkjét, ha már a szemei végre nem egy nyúléra hasonlítottak. Így már szinte meg sem lehetett állapítani, hogy két órát zokogott a párnáját ölelgetve.
- De igazad van, ideje lenne bemennünk. Ha éhes lennék a konyhát választottam volna célpontul. De azért édes vagy, hogy így aggódsz - tápászkodott fel kényelmes helyéről. Tényleg nem volt túlzottan éhes, szóval nem volt tervben, hogy meglátogatja a nagytermet. Majd maximum az Eridonban összedob magának valami szendvics félét. Borzasztóan főzött, jobban tették, ha nem is engedték konyha közelébe. Kivéve, ha karamellás tejet kívánt, azt viszont páratlanul tudta elkészíteni. Közel sem olyan jól, mint az imádott nagyikája, de az iskolában még senki nem ért a nyomába.
- Szóval lesz legközelebb? Mikor? Egyébként nem. Erre nem veszel rá. Féltem a hallásod. - Kuncogva kilépett a fiú előtt az ajtón, be a jó meleg folyosóra. Lehet, hogy igazából bent sem volt nyári hőség, de a kinti időjáráshoz képest mindenképpen pozitív előre lépésnek számított. Megdörzsölte karjait, mintha ez bármit is segítene testhőmérséklete normalizálásában. Igazából csak nem akart állni ott tök szerencsétlenül és kínosan bámulni a fiúra, hogy most akkor mi lesz. Megölelje? Vagy ne? Csak hagyja ott és kész? Vagy mondjon valamit? De akkor mégis mit? Végül vett egy nagy levegőt és elszánta magát a cselekvésre. Valamit lépnie kellett.
- Hát... Jó éjszakát, Zsombor! - Olyan könnyedséggel ölelte meg, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mielőtt elengedte volna a göndört arcára egy rövid puszit nyomott, mint akkor, a vonaton, majd rámosolygott és hátat fordítva mintha mi sem történt volna elment.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Fura zajok és hangfoszlányok szűrődnek ki odabentről kopogásom után, de azt hiszem nem nekem szól egyik sem. Lehet épp egy Pulitzer pennának diktál. Vagy vitázik valakivel egy hophálózati megbeszélésen. Úgy döntök, hogy várok még egy kicsit majd újra kopogni fogok. Már épp emelném is a kezem amikor hangja egyre erősödni kezd, majd szinte kirobban az ajtó és ő kikémlel mögüle. Mondták, hogy furcsa alak. Igazi különc és nehéz vele kijönni. Első blikkre tényleg annak látom. Illetve jelen pillanatban eszelősnek, de nem mondok felette ideje korán ítéletet. Pletykát sokat hallottam már mindenfélét. Túl sok kering mindenfelé úgy róla, ahogy rólam. Ez a zárt, kis közösségek sajátossága. Nem adok hitelt tehát épp ezért negyedüknek sem egészen, míg a saját bőrömön meg nem tapasztalok akár egyet is közülük. - Üdv uram - biccentek halvány mosollyal, majd megvárom mit tesz. Addig nem mozdulok. Arrébb áll és kedvesen behív, de a nevemet azt eltéveszti. Annyi baj legyen, majd megtanulja - Veréna, igazából - javítom ki finoman és besétálok mellette magabiztos nyugodt léptekkel. Ezután tekintetemmel egy asztalig követem az Igazgatót, amin ő végigsimít és úgy titulálja, mint az én birodalmamat. - Nagyon mutatós - és roppant rendetlen. Jegyzem meg a mondat második felét már magamban. Bárki is volt itt előttem, ha volt egyáltalán, annak halvány fogalma sem volt az iratrendezők és a regiszterek használatáról. Lesz munkám bőven pár napig. Morfondírozok magamban, szemeimet még mindig az irathalmokkal megpakolt asztalon tartva. Ekkor hallom meg, hogy beszélgetési idő van. Gondolom felvázolja a feladataimat. Elmondja az elvárásait és hasonlók. Ezért teljes lelki nyugalommal szegődöm a nyomába és teszem be lábaimat az ő birodalmába.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az a jó a pletykákban, hogy gyakorta teljesen igazak. De legalábbis van valamiféle alapjuk. Az engem övező szóbeszédekről ez mind tökéletesen elmondható. Vagy csak szeretem, hogy ezt hiszik és így láthatom, miként reagálnak. Na és a hölggyel mi a helyzet? Azok a pletykák mennyire igaz? Jól van, majd kiderül, nem kell semmit elsietni. Nyújtani kell az élvezetet.
Kijavítja a téves megszólítást, viszont én mintha meg sem hallanám. Várom, mit szól a birodalmához. Szavaival ellentétben nincsen elragadtatva, ezt hibátlanul kifürkészem. Legalábbis valami nem az igazi neki itt. Különben az elmúlt tanévben egymást felváltva ugrott be segíteni valaki a kastélybeliek közül. A csoportos jót tenni akarás káoszát figyelhetjük meg ezen a pár négyzetméteren.
Besétálunk a fészkembe. Ott valamivel nagyobb a rend, hiszen már mindent kiszórtam őhozzá, nagy lelkesen. Ezzel tudtam hozzájárulni a kinti háború súlytotta övezethez. Bebandukolok az asztalom mögé, majd onnan intek, hellyel kínálva a szembe székben. Leülünk, én pedig a nem messze lévő kis asztalról idesuhintom magunknak pálcámmal a kínáló tálcát. Víz, tea, aprósütemény.
- Szóval... - kezdem egy ilyen felütéssel, látványosan fonva össze ujjaimat, hogy aztán kezeimet így ölembe engedjem - Intézi a papírmunkát; rendezi az iratokat; fogad minden bejövő baglyot, miegyebet; intézi a találkozókat; meg úgy egyáltalán, minden önön fut át, mielőtt hozzám érne, de lehetőség szerint inkább a kedvenc helyettesemhez érjen el, ha nem muszáj hozzám - kezdem is ledarálni, miket kell majd csinálnia, miket várok el tőle. - A munkaideje megegyezik az enyémmel, de engem szokott még tovább itt enni a fene. Lehet, néha megkérem majd, hogy magát is egye, de ha nem kérem külön, akkor mehet, amerre lát - tisztázom ezt is. - Van kérdése? - emelem meg szemöldököm és dőlök kényelmesebben hátra. Elég alapvető volt ez a tájékoztatás, dehát a kiírt pályázatban a fontosabb dolgok fel voltak vázolva, fölöslegesen meg nem tépném a számat. Legalábbis erről. Bőven van neki már ilyen adminisztrációs tapasztalata, nem untatnám olyanokkal, amik már a könyökén jönnek ki.
- Majd persze menet közben úgyis még jutnak eszembe dolgok - legyintek, hiszen tutira van pár szabály, elvárás, amit jó lesz megadni, ha úgy hozza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Asztala mögé ül, és magával szemben hellyel kínál. Eddig minden olyan mit egy élettel ezelőtt, csak akkor még Erik irodájában, vele szemben kellett leülnöm. A sors fintora, hogy elég hamar leváltották. Ugyanúgy, ahogy az is, hogy utódja nem tartott igényt a munkámra. A múlt azonban már nem számít. Vagyis ez a része már nem, hiszen most már más szelek fújják a zászlókat. Egykori iskolámban biztonságban voltam, vagyok és remélem leszek is még jó sokáig. Ennek érdekében igyekszem minden feladatot, amit a férfi rám oszt a legjobb képességeim szerint elvégezni. - Nincs uram - felelem kérdésére, amit az után tett fel, hogy röviden és velősen összefoglalta a feladataimat. A lényeg épp ugyanaz, mint Eriknél. Csak a legfontosabb dolgokkal zavarjam. Minden mást lőcsöljek rá a helyettesére, de amit tudok oldjak meg én magam. Ez menni fog. Az önálló munkavégzésben egészen jó vagyok. Ha megfeleltem egy városvezetőnek, akkor neki is meg fogok. A helyettesével csak futólag találkoztam, de bizonyára hasonlóan gondolkozik, mivel egy titkárnőt csak az fogad fel akinek a helyettese sem született mindenhatónak vagy nyolckarú polipnak és belátta, hogy jól jön a segítség. - Rendben - bólintok kiegészítéséra arról, hogy menet közben lesznek még dolgok. Ez így szokott lenni. - Ha szabadna uram, akkor szeretnék egy három pennás másolót, egy iktatásra alkalmas iratszekrényt és egy mugli kotyogós kávéfőzőt szerszámkönyvre venni. Ezek nagyban megkönnyítenék a munkámat - nézek a férfira komoly elszántsággal és tekintetemből valódi hozzáértés sugárzik. Biztos vagyok benne, hogy a kávé felszolgálása is benne van a munkaköri leírásomban, így jobbnak látom mindjárt a dolgok elejébe menni. Nem derogál a feladat, ha megvannak hozzá a megfelelő feltételek. A másoló pedig ugyebár egy titkár alapfelszerelése. Iratokat manapság már senki sem püntyög kézzel, de még indigóval sem. Az iratszekrény pedig annak a káosznak az egyetlen hathatós megoldása, ami most abban a bizonyos birodalomban uralkodik. Remélem nem tartja majd túl nagynak ezt a három kérésemet. Minden mást megoldok saját erőből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ha szorult volna belé egy cseppnyi bizonyítási vágy, vagy bármiféle kényszer, hogy megvédje oly’ féltve őrzött férfiúi büszkeségét, de legalábbis, ha eljutnának tudatáig a lány szavai, biztosan felajánlaná, hogy szíves-örömest bemutatja saját falhoz nyomós és egyéb készségeit… Így azonban csak ösztönösen morran halkan, egy kis legyintő gesztust téve lustán lógó kézfejével, az ujjai közé tűzött szállal. Esetlegesen szóvá tenné a nagy rajongást, de érdektelensége megkíméli Kisombit a cukkolástól.
Oldalra fordítja arcát és felnéz a közeledésre, rezzenéstelen kifejezéssel tűri a vizslatást, és hogy kivegyék kezéből a nikotinfüggősége csillapítására már-már melankolikus nyugalommal szívott cigarettát.
- Érezd magad megtisztelve – bólint egyet megerősítésképp, ahogy visszatulajdonítja a szálat, aztán kurtán felnevetve folytatja. – Egyébként őszintén kételkedem, lehetséges- e ez egyáltalán. Zavarba hozni Ombozi Borókát. Egészen úgy hangzik, mint egy challange. – Szórakozottan löki el magát a korláttól, csak hogy ő is pozíciót váltson, háttal, a csípőjével támaszkodik neki újra. Egyiküktől sem sajnálták a porciókat, amikor magabiztosságért álltak sorban, ez kétségtelen – még ha az emögött meghúzódó okok jócskán különböznek is.
Igazzá akarom tenni a legendákat.
Egy hosszú pillanatig csendben figyeli a lányt. A szavak mélységes őszintesége és a végtelen ambíciók mögött meghúzódik valamiféle gyermeteg naivitás, ez pedig megmosolyogtatja. Kicsit hitetlenkedő, de nem kifejezetten kinevető.
- Igazán elbűvölő – tárgyilagos, egészen szórakozott kijelentés. Nem szándéka lekezelően viseltetni Boró életcéljai felé és biztos benne, hogy a lány már hozzászokott, hogy reakciói nem az általános lelkesedés-fokozaton égnek. És amúgy sem tűnik sértődékeny típusnak. – Már a hatalomvágyon túl. – Nevetős szussz. – Van olyan legenda, ami régóta a bakancslistádon van? – Érdeklődik tovább. Igazából lenyűgözi mások elszántsága, van valami furcsán megnyugtató abban, ha valaki ódákat zeng az általa kiemelkedően kedvelt dolgokról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Rothman Anton igazgató úr

Kellemesen elcsevegtünk az italozás közben, mintha nem is nagyon komoly iskolai ügyekről értekeznénk éppen.
- Kíváncsi leszek mire jutnak a nyomozással, ez azért több volt egy egyszerű diákcsínynél. - Anton ingerküszöbét úgy látszik így sem érte el, de tudja ő, hogy mikor kell beavatkoznia. Én valószínűleg nem bírnék ennyire a háttérben maradni. Talán el is kellene kezdnem gyakorolni, mert úgy látszik ez is egy hasznos tulajdonsága lehet egy kompetens vezetőnek.  
- És a Levitáról mit tudsz? A Rellonban lesznek a diákok ideiglenesen elszállásolva, úgy hallottam. - húztam el kissé a számat. Személy szerint nem lelkesedtem azért, hogy a kékek beszabaduljanak hőn szeretett házamba. Bár akár még jól is elsülhet a dolog, hátha megnevelődnek egy kicsit az alagsorban.        
- Tulajdonképpen mit is kell megbeszélnünk? - tettem fel végül a kérdést, mert mintha háttérbe szorult volna találkozónk valódi célja. Már ha volt-e valaha is ilyen egyáltalán. Én nagyjából elmondtam, amit gondoltam, de azt még nem tudtam, hogy Antonnak van-e valamilyen sürgős közölnivalója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Akadt néhány tanár, akik később érkeztek a Bagolykőbe, nem igazán tudni miért, de abban a pillanatban, mikor beléptek a nagyterembe, Nora számára az indokok feledésbe is merültek. Láthatóan nem ismerték a járást, idő nem igen akadt, hogy körbevezessék őket, így az asztalnál már felmerült, hogy valaki megtehetné ezt. A nő persze kapva kapott az alkalmon, hogy jelentkezzen, bármikor segít ilyen jóképű férfiaknak eligazodni az iskola falain belül. Szívére-lelkére venné, ha eltévednének - no meg ezzel egy picit piszkálhatja Volkovot is, akiről megtudta, hogy nemrég Angyal Odettel - valami jelentéktelen navinés - hetyegett a kviddicspálya lelátóján. Nem lehetne azt mondani, hogy nem ér célt, amikor testhez simuló mélyzöld ruhájában felkel és Lafayette-hez lép, hogy akkor induljanak is, elvégre van idejük. A Rellon házvezetője persze szúrós szemmel nézte végig a jelenetet, de Nora úgy tett, mintha mindebből semmit sem érzékelne, kedves, ámde cseppet sem mézesmázos stílusban csevegett egy keveset az új kollégával, hogy utána kettesben elindulhassanak a tanári felé.
Mikor benyit, láthatóan kettő asztal üresen maradt, az egyik pont az övé melletti - minő véletlenség, ugyebár... -, míg a másik a szoba ellenkező részében. Mintha csak természetes volna, úgy vezeti a franciát a közelebbi helyhez.
- És ez lesz az asztalod. A diákok órarendje oda van kifüggesztve, de te is kapsz majd a saját tanulóidról - egy laza mozdulattal túr bele fekete hajába, miközben fenekével saját fabútorának szélére helyezi súlyát. Igazából míg jöttek, nagyon sok érdekességet elmondott már, de ha már itt vannak kettesben... Beszélgethetnének még egy keveset. Eddig semmi feltűnőt vagy kirívót nem tett, hacsak önnön maga, mint személyiség, nem számít annak. Csinos volt, mint mindig, kedves volt, mint általában és előzékeny, ahogy a jóképű férfiakkal szokott. De hol itt a csapda...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Álmaiban sem gondolta volna, hogy ennyire eseménydús lesz egy egyszerű évnyitó, pláne, az asztal eddig ismeretlen oldalán. Tény, hogy sosem volt oka panaszra, mindig vonzotta a tekinteteket és nem egy mosolynál nagyobb előfeszítést sem kellett tennie soha, hogy társaságra leljen. Hol így, hol úgy.  De diákkorában azért mégiscsak elveszett az asztaloknál tobzódó társai között és a figyelem csupán egy kis sugarú körre korlátozódott. Legalábbis a Bagolykőben így volt. Nem hívta fel magára a figyelmet feleslegesen.
Viszont a tanári asztalnál ülve nem volt menekvés, de tény is való, hogy meg is osztotta a rivaldafényt a kollégákkal. Elképesztő, hogy milyen gyönyörű embereket válogattak össze az élre. Ha nem lenne tisztában saját erényeivel, talán rosszul is érezné magát közöttük. De Odinnak hála, elég önbizalom szorult a vékony, ámbár szemrevaló testbe, hogy büszkén üljön, mosollyal az arcán és lezser farkasszemezésbe kezdjen az őt is megbámuló diákokkal. Érdekes évnek néz elébe, az már egyszer biztos.
A ceremónia után, Tányától rövid időre elköszönve szegődött zsebre vágott kézzel Eleanora mellé, akinek szerencsére egyből sikerült a nevét is megjegyeznie. Van valami megmondhatatlan a nőben, ami egészen egyszerűen... vonzza a tekintetet. Egyelőre nem tudná megmondani ennek pontos okát, az egyértelműn túl, de ennek nem is adja jelét. Csupán halad a nő mellett, megadva neki a kellő figyelmet, reflektál és újat közöl. És mindezt olyan csibészes, gyermeki mosollyal az arcán teszi, hogy az már a pofátlanság netovábbja. De mit tehetne? Ezt dobta a gép.
- Nahát. Túl jó diák voltam. Eddig sosem léptem át ezt a küszöböt - mondja mosolyogva, közben tekintete falja a látványt centiméterről-centiméterre, minden apróságot próbálva felfedezni. Így a kis turpisság sem kerüli el a figyelmét, amit magában nyugtáz is. Nem mintha ellenére lenne ez a... kedvesség.
Az információra bólint, majd birtokba veszi az asztalát; tenyerével megtámaszkodik a bútor élénél és egy lezser mozdulattal tolja fel magát ülő helyzetbe, hogy úgy szemlélhesse tovább a HVH-t.
- És mondd csak... egy ilyen nő, mégis mit keres egy ilyen istenek mögötti helyen? Ha szeretnéd, szívesen kifejtem mit értek az ilyen alatt, de elnézve a kisugárzásod... tisztában vagy vele - mondja most már igencsak széles vigyorral az arcán. - A rúnád is mestermunka. Észre se venni, hogy nem ezen a nyelven kommunikálsz. Lenyűgöző. - Hiába, kiszúrta a nőn, mikor idefele jövet hátratűrte egyszer a haját. Nem volt több egy pillanatnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem tesz különösebb erőfeszítéseket, hogy elbűvölőnek tűnjön, egyszerűen csak magát adja. Ez hangozhat rém egoistának, de tényleg nem érzi szükségét az indokolatlan érintéseknek, a hátradobált hajnak, a folyamatos ruhaigazgatásnak, az erőlködésnek. Azzal, hogy a kisugárzásából egyértelműen kiolvasható, hogy rendben van magával, erre pedig rádob az ereiben csörgedező vélavér, igazából mindent el is tud érni, amit akar. Legalábbis eddig egyértelműen sikerült neki. Egyébiránt élvezi Lafayette kitüntetett figyelmét, elvégre pont jókor mosolyog, pont jókor szólal meg és pont a megfelelő dolgokat mondja. Nem teljesen naiv persze a nő sem: bizonyára nem a véletlen műve, hogy minden ilyen remekül jön össze.
- Nem csak a rossz diákok járnak ám a tanáriban. Lehet büntetésen kívül mást is adni - ártatlannak ható tekintettel, ám de huncut mosollyal arcán várja, hogy a férfi beljebb merészkedjen. Mindig kedvelte a jófiúkat, rengeteg lehetőség rejlett bennük, főleg akkor, ha sejthette, hogy csak a látszat kedvéért ilyen kis... Édesek. Tekintetével lassan követi a mozdulatsort, hogy Sebi felül az asztalra, Nora azonban egyelőre nem mozdul, csak kivár.
- Hmm. Talán tudom, talán nem. Esetleg kifejtheted - ajkai kacéran ívelnek felfelé, miközben lassan felkel az asztaltól és tesz néhány lépést, ezúttal még távolodva a másiktól. Karjai keresztbe fonva pihennek, haja pedig lazán omlik vállára és hátára. Hát persze, hogy tudja, mire gondol a másik. - Óóó, szóval észrevetted. Várható volt egy Rúnatan tanártól, nemde? - most már közelebb lép, de még mindig nem tolakszik a férfi személyes szférájába. Pedig akár tehetné is, hiszen ebből a másfél lépés távolságból már kellemesen keveredik kettejük parfümjének illata. A nő fűszeres, mégis édeskés illata vegyül Lafayette férfias kölnijével, az egyveleg pedig inkább simogatja, mintsem szúrja az ember orrát. - Esetleg kíváncsi vagy rá közelebbről is? - felvonja fél szemöldökét. Ez a kérdés egyszerre hordozza magában a készségességet és valahol a dicsekvést, valamint azt a bizonyos felhívást, amire már egy ideje lehetett számítani. Pedig alapvetően ez még semmi, Nora csak finoman közeledik, nem tolakszik, még most is olyan teret hagy maguk között, ami szembemegy a merész kérdéssel. Hiszen ki gondolná, hogy nem a rúnáról beszél még mindig?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hogy a helyettesem hasonlóan gondolkozik, mint én? Úgy egyáltalán akármiben? Milyen vicces ez az én új irodavezetőm. Mondjuk tény és való, nem nagyon lehet tudni, én hogyan gondolkozom. Viszont VZRről mást sem lehet tudni, mint hogy hogyan vélekedik, hogyan nem, mit akar, mit zár ki, meg hogy mennyire csodálatos.
Megemelem a szemöldököm meg az állam is, várva, mit szabadna...
- Persze, írja a számlámhoz és intézze! - legyintek neki, hogy tőlem mehet a menet és nyilván számlám alatt az iskolai szerszámkönyvet értem. A lényeg az, hogy akkor ez első feladatai egyike lesz, hogy megakaparintsa ezeket magának ügyesen.
- Szólíthatom kisasszonynak vagy...? - mérem végig, várva, mi a megfelelő megszólítása, de talán azt nem is annyira, mint a reakcióját a témára. Férjezett volt, ez ott van az aktájában, és ugye ott azok a bizonyos szóbeszédek. Nekem pedig elég az, ha csak egy pillanatra bevillan neki bármi, mikrokifejezései elárjuk viszonyát a kérdéskörhöz. Más dolog, hogy azok aztán még ezer mindent jelenthetnek, az már a nyomozói munkakörömhöz tartozik. Dehát bőségesen lesz időm kideríteni bármit.
Főleg mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Megelégedéssel tölt el, hogy nem tartja túlzásnak a kéréseimet és rájuk bólint. Persze ezt azon a furcsa módon teszi, amit azt hiszem hamar meg fogok szokni. Laza és viselkedése talán nemtörődömnek tűnhet, de szerintem nagyon is helyén van az esze. Az persze majd később fog kiderülni, hogy ez mennyire lesz összhangban azzal, ahogy én a keze alá dolgozom. - Köszönöm - biccentek tudomásul véve, hogy másnap reggel már intézhetem is magamnak a kért felszerelést. Eztán talán már nincs is más amit meg kellene beszélnünk, ő mégsem bocsát el engem, hanem a megszólításomat igyekszik kitalálni. Megannyi néven szólítottak már életem során így most annak örülök, ha úgy neveznek, ahogyan valóban hívnak. - A Veréna teljesen megfelel - mondom és halvány mosoly suhan át ajkamon. Oly sok év telt el felettem Éva, Anna, Viktória vagy épp Emíliaként, hogy a valódit, a Verénát hallanom örömet csempész a lelkembe. Van egy második keresztnevem is, a Vespera, de az csak az aktáimban szerepel, mert nem használom. Nem azért mert nem szeretem, hanem mert még nehezebben megjegyezhető mint az első. Van egy olyan érzésem, hogy leszek én még Verácska is, főleg így a munkába állásom elején. Már az előbbi elszólásánál eldöntöttem, hogy mindig finoman ki fogom javítani a férfit és szerintem hamar megszokja majd. Tartom annyira intelligensnek, hogy egy idő után rááll a szája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Milyen kellemes egy délelőtt! Visszavonhatatlanul tavaszodik, csiripelnek a madarak, visonganak a mandragórák, röfögnek az orrontó furkászok... gyanakodva próbálok elskubizni a vadőrlak felé a kitárt ablakon át, vajon ő engedett-e rá ilyen állatseregletet a világra vagy az én képzeletem kapott kicsit szárnyra. Nade a kellemes délelőttre visszatérve: végre nem esek hasra egyetlen irathalomban sem és az asztalomat is elfoglalhatja a lábam holmi hasztalan pergamenkupac helyett. Ezek már mind Violetta kedvest boldogítják odakint az előtérben. Mármint komolyan boldogítják, nem viccelek! Ebben a szent pillanatban mondjuk pont nem, ugyanis nincsen itt. Elugrott egy kis egészségügyi sétával egybekötött ügyintézésre a faluba. Párdon, városba! Bogolyfalvára.
Mind a külső, előtérbe vezető, mind irodám közvetlen ajtaja szélesre nyitva. Igazából mindig így vannak, ha nincs valami szupertitkos tárgyalásom valakivel. Úgy hallottam, ezt már Kriszpin is csinálta. Mégis van, amikben egyezünk. Más kérdés, hogy az indíttatásaink valószínűleg teljesen eltérnek. Szerintem ő azért volt ilyen nyíltan, mert szereti, ahogy körülveszi ez a kedves, nyüzsgő élet, én meg azért, mert tudni akarom, mi történik. Nekem nem kell elvonulnom ahhoz, hogy nyugodtan tudjam végezni a dolgom, ugyanis, ami az én dolgom, ahhoz pont, hogy testközelben kell lenni mindenkivel, akár akarják, akár nem.
Töltök magamnak teát, ha már a titkárnőm nincs itt, hogy töltsön. Mikor szoktam én rá erre a teázás dologra? Biztosan a drágáról ragadt ez rám. Mindigis kávépárti voltam. Ezt mondjuk tartom. Viszont most meg egy csészét tartok a kezemben, jelenleg furcsállón grimaszolva. Értetlenük pislogok le a meleg italra, félig asztalsarkomon ülve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Sokszor fordult már elő velem, hogy nagyon nem akaródzott egy bizonyos helyen lennem, de ennyire még soha nem éreztem magam feszültnek. Mármint ilyen miatt. Remegő gyomorral haladok a kastélyon keresztül az úticélom felé, az igazgató irodához. Pedig hát nincsen ebben semmi sem, egyszerű kis küldönc vagyok, futár ha úgy tetszik. Nem csináltam semmi rosszat, csak átadok egy papírt és ennyi, megyek is tovább a dolgomra. Még is úgy érzem magam, mintha a kivégzésemre igyekeznék. Soha nem kellett még az igazgatóhoz mennem. Soha. Sem itt, sem pedig a mugli suliban. Soha. Gondolom ez a feszültségem oka most, meg az, hogy éppen egy tanóra kellős közepe van. Tehát ott lenne a helyem, és nem itt az igazgatói iroda környékén. Nagyon nem itt.
Megtorpanok egy kicsit távolabb az ajtótól, ugyanis nyitva van. Tárva-nyitva. Oké, így szokott ez lenni mostanság, de mégis valahogy reménykedtem abban, hogy talán most zárva találom. Mielőtt továbbindulnék gyorsan, kapkodó mozdulattal leoperálom a kitűzőmet – vagy miamanó ennek a hivatalos neve -, amin ott díszeleg az összes elért eredményem. Miért is hordom én ezt még mindig vajon? Na mindegy. A talárom zsebébe rejtem, egyáltalán nem hiányzik nekem, hogy ránézésről tudja az igazgató, hogy kicsoda-micsoda vagyok. Kis szürke egérke vagyok, egy darabka papírral. Ennyi és nem több. Csak besurranok, kisurranok, nem kell rám odafigyelni. Jaj, a papír! Elővadászom a táskámból és kinyújtom a kezem, mintha tényleg csak arra készülnék, hogy belenyomjam bárki kezébe, aki odabenn van és már szelelek is tova, remélhetőleg vissza bájitaltanra.
Nagy levegőt veszek, és a levelet nézve megteszem azt a pár lépést, ami hátravan az ajtóig, majd egyik kezem kopogtatásra emelem és felpillantok. Ami először feltűnik, hogy milyen szép ez az iroda, a másik pedig az, hogy cseppet sem üres. Egy pillanatnyi tétovázás után befejezem a megkezdett mozdulatot és hangosan, határozottan kopogtatok az ajtófélfán.
- Jó napot! Sza-szabad? – cincogom az igazgató úrnak címezve a szavaimat, mert hát persze, hogy őt látom meg ott benn. Rögtön őt magát, a kézbesítendő levelem címzettjét. Megpróbálkozom valamiféle magabiztosnak tűnő – ám attól borzalmasan távol álló – mosollyal és várok. Dehogy megyek én csak úgy be, megvárom amíg engedélyt kapok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az a szemem sarkából látott alak, aki megáll az ajtó előtt, úgy tűnik, nem pusztán bámészkodni torpant meg, hanem valóban idejött és minden bizonnyal hozzám, hiszen annak ellenére is bemerészkedne, hogy láthatóan nincs itt a titkárnőm. Azt tapasztalom, jobban szereti mindenki az irodavezetőmmel elintézni, amit csak lehet. Kész rejtély, miért. Viszont ez nekem így ugyebár tökéletesen megfelel.
- Szabad, persze, bármit szabad - pereg nyelvemről azonnal a válasz. Üdítő néha magyarokkal is beszélni, nekik átmennek a hülye szóvicceim, utalásaim. Ugyanerre egy német vagy egy egyiptomi csak pislogna. Mindezt különben még úgy közlöm, hogy fel se néztem rá a teámról, most viszont megteszem, egyenesen a szöszire tekintve.
- Jó is, hogy jössz - csillan fel szemem lelkesen és lendületesen elindulok felé, felkelve asztalomról. Jah különben nem tudom pontosan, ki ő. Prefektus, ennyi megvan és szerintem az unkornisok táborát gyarapítja, már így ránézésre is. Elég az hozzá, amilyen nagy hévvel baktatok felé cowboyokat megszégyenítő O-lábaimmal, olybá tűnök, mint aki meg sem fog állni, csak azért, mert ő ott van. Ha pedig mindez nem volna elég, míg egyik kezemben a teámat fogom, a másikban pálcámmal legyintek párat, mire egy bögre röppen ki irodámból és áll meg az előtérben rostokoló navinés előtt a levegőben és nem sokkal utána beéri azt a kanna, amely el is kezd tölteni bele, mire én odaérek. A látszattal ellentétben pedig megállok. Igaz, elég közel, de azért a lebegő edények elválasztanak minket, le nem tarolom semmiképp.
- Szerinted ez milyen tea? - kérem ki véleményét és fejemmel az előtte imbolygó, Bagolykő címeres bögrére bökök. Kóstolja csak meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Nekem is jobban tetszene ha itt lenne a már korábban látott hölgy, és az ő kezébe nyomhatnám a levelet. A levelet, amit még mindig magam elé tartok, mint valamiféle pajzsot. Hogy mi ellen tudna megvédeni az persze rejtély, valószínűleg a nagy semmi ellen. Talán. Az igazgató úr egyébként nem kelt félelmetes benyomást, eddig akárhányszor láttam sose éreztem így. Úgy igen, hogy na ő aztán észrevesz mindent, átlát mindenen és mindenkin. De hát az nem is baj egy iskolában. Szóval nem azért adnám át inkább a titkárnőnek, mert félek a diritől. Szimplán csak egyszerűbb lenne, és nem kellene magyarázkodnom és főleg nem kéne tovább maradnom itt stresszelve magamat amiatt, hogy ide lettem küldve.
Még jó, hogy nem rám nézve mondja azt, amit mond, ugyanis felszökik a szemöldököm rendesen. Totál egyértelmű volt, hogy én arról beszélek, hogy bejöhetek-e. Még ha másképp is hangzott. Ezt a férfi is nagyon jól tudja, mégis lecsapja a labdát. Ezt … nem szokták a tanárok. Ez … valahogy nem jó. Rendezem az arcvonásaimat és beljebb lépek az előtérbe.
- Köszönöm – úgy határozok, hogy figyelmen kívül hagyom azt a ’bármit’ részt, mielőtt még nekiállnék belegondolni valamit.  – Én, engem Fela … - kezdenék bele jövetelem okába, hogy tényleg mielőbb távozhassak, ám megakadok a mondatban, a levelet tartó kezem az oldalam mellé eresztem. Jó, hogy jövök? Mármint … én? Személy szerint én? Jézusom, tudja ki vagyok? És mégis mit akarhat tőlem? Meg miért csörtet így felém? Meglepetten, döbbentem nézem az igazgatót, egyáltalán nem tudom hova tenni azt a dolgot. Sem őt, sem a szavait, sem pedig a teásbögréjét. Az meg minek? Rám akarja önteni a tartalmát? Mit akar? Miért nem áll már meg? Miért szegezi rám azt a pálcát?
- Mi … ? – szökik ki a halk kérdőszó a résnyire nyílt ajkaim között. Mi ez az egész, miről van szó, mi a fenét keres előttem a bögre, meg a kanna, mikor akar már megállni, mi folyik itt? A teán kívül. Megtorpan végre, aminek örülök de ...hű, közel van, túl közel és fogalmam sincs, hogy mire kéne számítanom. Teszek egy apró lépést hátrébb, hogy legalább valamiféle normálisabbnak tűnő távolság legyen már köztünk. Noha ez még édeskevés ahhoz, amennyit szeretnék. Sokkal hátrébb szeretnék lenni most, sokkal-sokkal.
Tétován nyúlok a felkínált ital felé, ennél furább jelenetet elképzelni sem tudnék arra, hogy valakit közös teázásra hívjanak. Óvatosan veszem a kezembe, mintha attól félnék, hogy összetöröm és akkor aztán sikálhatom a gyengélkedőn az ágytálakat évekig.
- Öhm, forró? – kockáztatok meg egy választ, hiszen ez egyértelmű, már kóstolás nélkül is. A számhoz emelem végül a bögrét, az ital éppen csak az ajkaimat éri, egy pár cseppet nyelek csak le belőle. Közben végig az igazgatót figyelem. – Ha minden igaz akkor 78 fokos, citromfüves zöld tea. Egy kevés narancshéj is van benne, ami fokozza az ízét. Nagyjából 2 percig áztatták, és két … nem, három kanál mézzel ízesítették. Kellemesen élénkít, de csökkenti a feszültséget, jótékonyan hat az idegekre és csökkenti a stressz okozta fejfájást, az emésztési zavarokat, az álmatlanságot. Többek között. Jó kombináció – analizálom ki az italt abból a pár kis cseppből. Hydromágia. Arcvonásaim kérdővé válnak, eltaláltam vajon? Ugyanis naná, hogy valamiféle próbának tekintem a dolgot. Tuti az. Közben pedig észrevétlenül teszek egy újabb apró lépést hátrafele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Mélyen szívom be a füstöt és lehunyt szemmel vegetálok pár másodpercig, élvezve, hogy a kátrány szép lassan pusztítja a tüdőm. Ráérősen fújom ki végül ajkaim közül a szürke felleget és engedem, hogy megfosszon a száltól. Inkább a társaság adta a kényszert, mintsem ténylegesen szükségem lenne rá. Más forrásaim vannak, hogy pusztítsam a szervezetem.
A kijelentésére a magasba szökik a fél szemöldököm és sunyi kis vigyorral nézek oldalvást a másikra. Nem vitatkozom, hisz igaza van. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy valaha bárkinek sikerült volna zavarba hoznia engem. Nem vagyok prűd, szemrebbenés nélkül megyek bele szaftosabbnál szaftosabb témákba, akár elméletben, akár gyakorlatban.
- Hát gyere és tégy próbára, Devereux - kacsintok rá vigyorogva, majd fel is nevetek kissé, hangom tovaszáll az alattunk cseverésző diákok felé. Igazából még kíváncsi is lennék, hogy meddig terjed a tűréshatárom.
- Az vagyok - mondom mosolyogva, állva a pillantását. Sértődős sem vagyok, köszönöm szépen, a magam előnyére tudom fordítani a szavakat, ha arra van szükség. Meg amúgy is Devereuxról van szó, valahogy vele szemben még egy hangos szavam se volt, ami igazán meglepő, ha végiggondolom. Ezzel a kimért, érzelemmentes stílussal igazán felemelő társaság, meg kell hagyni. A másik pedig, hogy nem igazán érdekel, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban. Sem az ő, sem más véleménye nem számít, csak az, hogy én mit teszek meg a siker érdekében.
- Már azon túl, amit már bizonyítottam? - emelem meg szemöldököm és fellengzős mosolyra húzom ajkaim. Nem légből kapott mindaz, amit az imént mondtam, a szobám mélyén lapul az ereklye, amihez már az én nevem is párosul. Viszont a kérdésen tényleg elgondolkodom kissé. Kissé csücsörítek is, ahogy nézek magam elé, majd csettintek a nyelvemmel, mielőtt szólásra nyitom a szám.
- A tananyagban nincs benne, azt nem tudnám megmondani, hogy azért, mert túl veszélyesnek tartják, vagy mert esélyét se látják, hogy valaha bárki rálel. Vagy csupán csak egy gyerekmese, mint a végzet ereklyéit is gondolták - vonok vállat. - Élt régen egy varázsló, valahol Oroszország mélyén. Tehetséges volt, de minden erejét felemésztette, hogy nem tudott segíteni a beteg húgán, haldoklott. Folyamatosan kutatott, különféle gyógymódokat próbált ki, de semmi sem segített. Egyik éjjel az ablakához szállt egy főnix. Isteni jelnek gondolta, fogta a madarat és elvágta a torkát, hogy megszerezhesse a szívét. Különféle bűbájokat olvasott rá, igézésekkel próbálkozott. A szív megkeményedett, vörös kristállyá sűrűsödött, benne az élet lángjával, a főnix vérével. A kislány reggelre kilehelte a lelkét, viszont a szív visszaadta az életét. Ez a szívek szíve - mesélem átszellemülten. Fogalmam sincs, hogy létezik-e vagy csupán dajkamese. Viszont ha a legenda igaz, én leszek az, aki megtalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nem mondom, hogy könnyű a háttérben maradni. Néha kifejezetten idegőrlő, azonban vannak helyzetek, amikor muszáj. Igazából a legtöbb helyzet ilyen. Egy vezető pont attól vezető, hogy nem ő csinál mindent és nem kontárkodik bele mindenbe, hanem a megfelelő emberekre bízza a feladatokat és hagyja őket érvényesülni. Amilyen kényelmesen hangzik ez, tényleg annyira kemény ügy is. Néha kifejezetten fájdalmas nézni a szerencsétlenkedést, dehát csak ebből tanulnak. Meg sokszor kellemesen meglepnek, mint az unikornisok is.
- A Rellonban is. Meg mindenhol is. Szétszórjuk őket - teszek olyan mozdulatot, mintha éppen fűmagokat hintenék a frissen felforgatott földbe. Bár amilyen átszellemült képet vágok hozzá, talán jobban hasonlít amolyan tündérporozáshoz.
- Nem tudom. Kell valamit? Látod, ezért kéne a titkárnő! Csak kurjantanék érte és ő megmondaná - hadonászok a kezemmel felháborodva. Különben nem volt semmi érdekes, legalábbis én nem tudok most sürgősről, mindössze szerettem volna látni a helyettesen sármos ábrázatát még így a tanévvégen, ennyi az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tanárok, tanárok, meg hogy mit szoktak és mit nem. Meg hogy bárki mit szokott és mit nem. Jaj, kis unikornis, becsobbantál a nagy cápa tengerébe. Meglátjuk, hogy győzik a patáid a víztaposást. Pedig neki pont az az eleme, ha minden igaz. Csak hát nekem szokásom akár a saját kis bunkerükben másokra támadni. Gyakran veszik az egyszerű hozzájuk sétálásomat is támadásnak, ami mondjuk eléggé érthető, tekintve, ahogy én sétálok. Az nem annyira séta, mint inkább előrenyomulás. Ennek a szöszinek pedig több sem kell. A szavaim összezavarták, a felé iramodásom pedig szinte kétségbeesésbe taszítja. Már, ahogy haladok az irányába, látom, mit váltok ki belőle. És már akkor világos az is, hogy ez nem egyszerűen egy diáklány idegeskedése a diri irodájában vagy a szokásos reagálás durva személyemre. Ez mélyebb. Hogy ez eltántorít-e attól, hogy a továbbiakban is tenyérbe- és képbemászó önmagam legyek? Ugyan, dehogy. Ezek a dolgok nem így működnek.
Vigyorgok egyet a buta kis poénján, mintha értékelném, de aztán már rögtön megint várakozó az arcom, hogy na mondja már, milyen tea ez. Morfondírozó, szokásomhoz híven eltúlzott vonásokkal hallgatom végig lenyűgöző kiselőadását. Tényleg lenyűgöz különben, azonban ezt nem mutatom. Természetes könnyedséggel figyelek, mintha valóban ilyen akkurátus feleletet vártam volna el. Ja, jól gondoltam, hogy hydro a prefi.
- Zöld, mi? - csípem ki a számomra legfontosabb infót a monológjából, nagyjából úgy, mintha mást nem is mondott volna. - Akkor mi a Szent Mungóért árulják úgy, hogy... - állok neki felháborodott kérdésemnek, ám egyszerűen megszakítom, hogy suhintsak egyet hátrafele pálcámmal és az irodámból a kezembe repüljön a dobozkája. - ... trópusi gyümölcs? - olvasom el, majd rázom meg előtte a hibás csomagolást, mintha legalábbis a teljes teagyártó ipar összeesküdött volna ellenem.
- Kéred? - nyújtom aztán oda neki, szinte már kedvesen. - Téged már nem fog átverni - folytatom a drámai hangvételt az áruló teafű miatt.
- Azt én kapom? - hajtom oldalra a fejem, de nem ám picit, hanem még a felsőtestem is dől, miközben a maga mellé ejtett kezében lógó papírosra nézelődök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Aksel (ebben a tekintetben legalábbis) nem ringatta magát olyas tévképzetekben, hogy nem egyértelmű, hogy francia ész pörög a kobakjában és francia szív dobog a mellkasában. Vagy legalább is az biztos, hogy nem anyanyelvi magyar. De hogy így szemtől szembe, mondhatni kupán vágta a ténnyel, ez kicsit fura volt neki, sőt, egy kicsit átment ez már kellemetlenbe. De az az említett kellemetlenség inkább a lány megfogalmazásából származott. Tényleg ilyen nevetséges, ahogy beszélt? Tényleg ennyire pocsék a tudása? A két, kicsivel egymás után következő, de értelmezésében ugyanazon mondat úgy érte a fiút, mint egy jobb és bal horog egy boxmérkőzésen. Ugyan más számára egyértelmű, hogy a lány szándékai közt a hangjából ítélve semmi rossz szándék nem volt. De haj, a mi kis franciánk azzal nem törődött. Már meg is indult a túlgondoló-expressz. Az már alig foglalkoztatta, hogy a lány melyik házban is lett besorolva.
- Ez ném fuha, fhancia vágyok. - mondta inkább csak a padlónak, ráncolt szemöldökkel. Talán arcán egy kis pír is megjelent foltokban. Ha ez most egy anime lett volna, Aksel kis homlokának egyik felé ott csücsülne az a vízcsepp. A lány további szavai kicsit visszarántották a béka feneke alól, viszont azért kellett egy-két pillanat, hogy reagálni is tudjon. Szemei újra fókuszba kerültek, kerekei pedig szétszedték a mondatot értelmezés céljából. Arcán szomorkás fintor jelent meg, egy csipet lemondással.
- Ném adok neki sok éhtelmet, 'iszen kühömbözö 'ázbán vagyunk. -nézett el a kis levitás válla felett. Aztán amit kikúszot a szájából az előbbi mondat, egyből megbánás burkolta be a szívét. Ez nem hangzott kedvesen. Talán bele kellett volna mennie? De hát ez az igazság, két külön vezető úton nem mehetnek együtt. De hát mit tudhat saját elmondása szerint a kis francia az érzelmekről? Tudni illik, hogy van neki megannyi, sőt, csoda, hogy kis lelke nem ereszt néha. Ám az arcára ennek csak a csekély töredéke ül ki, ami sokakat félrevezetett. Szóval a sok komment az évek alatt a nemlétező hiányosságára eléggé paranoiássá tette. Tekintetét hirtelen a lány szemébe dobta.
- Dé, aum... me'etunk akah, 'a ez néked megfelel. - próbálta javítgatni magát minden erejével. De mire válaszolhatott volna, sőt, mire a most már felül írt mondat is elhangzott volna, a beszélgetőpartner már neki is indult. Aksel megrázta a fejét, kiegyenesedett, majd lassú léptekkel és egy félig felvont (inkább bizonytalan, mintsem megvető, olyan 60-40 arányos) szemöldökkel követte a lányt.
- Ázt mundtad, ném tudod, mehhe. - nézett összezavarodottan a szőke lányra, mikor utolérte. Úgy tűnt, ő mégis tud valamit, amit Aksel nem. Keserédes volna, hisz így segíthetett a franciának is, de így feleslegesen társultak. Lehet a másik útba tudja igazítani és már mehet is. Nem mintha olyan antipatikus lenne a hölgy, csak nemigen volt ereje a fiúnak senkihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Észre szokták venni az emberek a távolságtartó szándékomat. Még ha nem is tudatosan, de akkor is reagálnak rá. És nem úgy, hogy folytatják a közeledést. Általában. Na de olyan, hogy észreveszi az illető és ennek ellenére továbbra is jön és jön és jön, na ez új és eléggé kellemetlen. Még jó, hogy nem merül fel bennem, hogy észrevette az igazgató azt a kis mozzanatot tőlem és egyszerűen csak nem foglalkozik vele. Majd szépen lassan igyekszem jobban az irányításom alá vonni a helyzetet – hiszem én naivan, nem tudván, hogy micsoda kelepcébe kerültem.
Most vajon jót mondok vagy sem? Vagyis hát, már megint mi ez a hülyeség? Tudom, hogy jót mondok. Egyszerűen tudom. Érzem. A tea pontosan olyan, ahogy leírtam, esetleg fél fokkal lett hűvösebb mostanra. De minden más stimmel. Na de vajon ezt a felelet várta-e. Lehet, hogy elég lett volna annyi is, hogy finom? Magabiztosságom egy pillanat alatt foszlik szét, ahogy ez az eszembe ötlik.
- Igen – bólintok aztán kicsit ijedten nézek a továbbiakat hallva. Hogy mi? Mi köze ennek a teához a trópusi gyümölcshöz? Tanácstalanul rázom a fejemet, jelezve, hogy nem tudom, én nem tehetek róla és sajnálom, hogy rossz hírrel kellett szolgáljak, mert ez a tea bizony nem az, amit az igazgató úr keresett. – N-n-nem tudom uram – nyögöm ki szemlesütve, mintha az én hibám lenne az egész. Meg se nézem a csomagolást, hogy miket írnak rá, mint összetevőket.
– De, de ha gondolja tudom módosítani az ízét, hogy trópusibb legyen – ajánlom fel kárpótlásul, visszapillantva rá. Valahol mélyen legbelül mocorog a csodálkozás, hogy meg sem kérdőjelezte azt, amit mondtam. Se egy furcsa pillantás, semmi. Nem szoktam így kielemezni italokat mások előtt, pontosan azért, mert értetlen tekinteteket kapok, hogy ezt mégis honnan tudom. Tévedés ne essék, egyáltalán nem baj, hogy az igazgató nem kérdezget vagy ujjong itt körbe engem, hogy de ügyes vagyok. Na még csak az hiányozna. Vajon miért érzem azt, hogy ez a férfi mindent tud rólam? De mindent mindent?
- Öhm, ha tényleg nem szeretné elfogyasztani … - döbbenten pislogok de nem nyúlok a zacskóért. Nincs ezzel a teával semmi baj, oké, nem az aminek hirdették, de finom. Khm, némi módosítás után, hogy a zöld tea ízt ne is lehessen érezni, legalábbis ha nekem kell  meginnom akkor azt kell tennem, hogy fogyasztható legyen. Mellesleg észrevétlenül meg is tettem ezt a bögrém tartalmával is. Változik is az ital színe kissé.
- Nem – mondom határozottan hirtelen fel sem fogva, hogy most mire vonatkozik a kérdés. Aztán követem a férfi tekintetét és érzem, ahogy pír önti el az arcomat. Oké, én még a teánál jártam gondolatban na. – Vagyis, igen-igen. Elnézést. Felagund professzor küldte – szegezem előre a papírt remegő kézzel újra hátrébb lépve, látszólag azért, hogy ne verjem pofán az irománnyal. Nem tudom hova tenni ezt az embert, egyszerűen nem. Hozzá vagyok szokva a gyors hangulatváltozásokhoz, de itt nem csak annyiról van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Megemelkedik enyhén a szemöldöke, ahogy összerakja a nő által küldött finom utalásokat, jelzéseket. Számított ezekre az első pillanattól fogva, ahogy még a nézőközönség előtt kezet fogtak és valami megmagyarázhatatlan kis bizsergést hagyott hátra Nora érintése, de arra nem számított, hogy ilyen hamar kezdetét veszi a játszma.
- És kapni is, gondolom - mondja és csibészes kis mosolyra húzódnak ajkai, úgy pillant a nőre. Szórakoztatónak tartja a szavait és magában el is könyveli a helyzet iróniáját. Hisz ő pontosan tudja ezt. A Roxfortos évek alatt gyakran megfordult eme helyiség nagytestvérében és egyszer sem büntetésért állt sorba. Rengeteg plusz tevékenységnek aktív tagja volt, dicséretekért kellett házhoz jönnie és az általa előadott órákat is eme mások számára tiltott paradicsomban írta meg. A tanárai hálát rebegtek érte, míg diáktársai java a pokolra kívánta őt. Valahol izgatottan várja, hogy Nora melyik csoportba fog tartozni.
Jókedvűen nevet fel a nő szavaira, miközben lezser terpeszbe pakolja lábait, úgy támaszkodik meg a térdein és kékjeit a gyönyörű arcra függeszti. Mégis mi újat mondhatna, amivel Nora ne lenne tisztában? De a valódi kérdés inkább az, hogy számít-e ez egyáltalán?
- Gyönyörű, karizmatikus, elbűvölő... - kezdi sorolni és ahogy egyre halad előrébb, úgy szélesedik a vigyora is, ami még inkább fiatalít az amúgy is kamaszos külsőn. Nem szokott játszadozni, de ez most egészen kedvére való.
- Tudtommal nem csak a mosolyom miatt kaptam felvételt. - De erősen közrejátszott. Mégsem mondhatni, hogy büszke lenne a külsejére. Nem arról van szó, hogy nincs megelégedve magával. Inkább úgy érzi, hogy ez nem az ő érdeme. Viszont a szakmai tudása az egy olyan pont, amire megéri büszkének lenni.
Nora kérdésére mosolyogva billenti oldalra a fejét kissé és méri végig. Kezét lezseren előrenyújtja, majd ha a nő végre véget vet a kettejük közötti térnek, tekintetét egy hosszú pillanatig egybeolvasztja a másikéval. Nem csinál semmit, nem közelít, nem vonja közelebb. Végül szó nélkül emeli meg jobbját, hogy óvatosan végigsimítson a nyakán, ezzel eltűrve a tincseket az útból.
- Tökéletes szögek, határozott vonalak... Igazán figyelemre méltó - búgja immár halkan, majd félmosolyra húzódnak ajkai. Kezét úgy húzza vissza, hogy a nyaka érzékeny vonalát végig tudja még simítani. Figyelemre méltó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mindig is szerette a játszmákat és, bár alapvetően a kviddicses és egyéb sportokat űző férfiakat részesíti előnyben, egy ilyen imádni való mosolynak nem tud ellenállni. Ahogy elmosolyodik, kissé kölykössé válik arckifejezése, ami gyermeki bájt és mégis, férfias huncutságot kölcsönöz neki. Tipikusan olyan, ami mellett az emberek igen nagy többsége nem tud elmenni. Annak ellenére, hogy nem borostás és két méter magas, amihez száz kiló társul, egyáltalán nem válik hátrányára, mi több, ez a változatosság nem kissé hat üdítően a nő számára.
- És kapni is – sokat sejtető mosollyal bólint, hisz a pletykák róla és a Beauxbatons-os diákokról nem kizárt, hogy igazak voltak. Senkit sem rontott meg, ahogyan vélamágiának sem volt hozzájuk feltétlenül köze. Nevezzük inkább közös megegyezésnek egy jobb jövő reményében. Bár flörtjei igen nagy többsége üres játszma volt, bizony az egyik alapképzéses, ám már nagykorú sráccal valóban jobban összemelegedett a kelleténél. Talán az tehette be a kaput, hogy viszonyuk valóban szexuális természetűvé vált, amit nehezen tudtak volna jó szemmel nézni. Mondjon bárki bármit, van az a feszültség, amit nem lehet másra fogni, mert nyilvánvalóan arra utal, hogy működik a kémia. Ők is ilyenek voltak. Az már csak egy mellékes szál, hogy Norának ott volt a vőlegénye, akit egyébként nagyon szeretett, csak épp hirtelen ötlettől vezérelve mondott neki igent. Ha tudta volna, mi lesz a vége, bizonyára nem teszi.
Lafayette nevetése őt is széles mosolyra készteti. Csak nem hitte, hogy nem fogja végighallgatni, ahogy bókok hosszú sorát mondja el…? Nyilván tudta, ezért ment bele a játékba, ahogy pedig belekezd, a nő is érezhetően magabiztosabbá válik, már amennyiben ez lehetséges. Oh, stop it you. Nem, folytasd. Ha le akarja venni a lábáról, egészen jó úton halad. Okos nő létére imádja, ha szép szavakkal kedveskednek neki, s ezzel sok mindent el lehet érni nála.
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy ez sem volt elhanyagolható – alig észrevehetően csücsörít egy kissé, ahogy tekintetét egy röpke pillanat erejéig Sebi ajkain nyugtatja, csak utána tér vissza a szemeihez. És hogy ne ajánlaná fel, hogy megmutatja a saját rúnáját? Még csak le sem kell vetkőznie ahhoz, hogy szabaddá tehesse a mesterművet, így a bűnösség érzése is messze elkerüli ez alkalommal. A kinyújtott kézbe csúsztatja ujjait, miközben közelebb lép, igen szorosra fogva a kettejük közötti távolságot. Persze csak azért, hogy teljesen jól láthassa a férfi azt az aprócska kis rúnát, ami egyébként aranyosan bújik meg füle mögött. Minden idegszála követi a mozdulatot, s a bőréhez érő kéz automatikusan kellemes bizsergetést vált belőle. Imádja, ha a nyakát cirógatják. Bár őszintén, melyik nő nincs így ezzel? Hogy láthatóbbá tegye az említett részt, finoman oldalra dönti fejét, ezzel még nagyobb hozzáférést biztosítva nem csupán a tetováláshoz, hanem nyakszirtjéhez is.
- Reméltem, hogy nem okozok csalódást – miközben mosolyra ível szája széle, íriszeit a férfiéba fúrja. Innen közelről még kékebbnek tűnik, mint amilyennek korábban látta. Az érzékeny felület érintésére kirázza a hideg, ami ugyan mozdulatban nem látszik, a megjelenő libabőr azért elárulja. – Esetleg neked is van valahol rúnád? – könnyedén helyezi szabad tenyerét a férfi combjára, de nem szorít rá vagy tolakodik, csak lazán támaszkodik meg rajta, közel sem teljes testsúlyával. A köztük lévő távolság azonban ezzel is csökken. A mások által megszokott virágillat helyett a férfi erős, fűszeres illattal találkozhat. Nem bántja az orrot, hiszen nem nagy mennyiségben juttatták a felületre, viszont emlékezetes, meghatározó, olyan, amilyet egy Eleanorához hasonló nő viselne. Csak a valóságot sugallja: tüzességet, latin vért és szenvedélyt, némi magabiztos nőiességgel meghintve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A válasz hallatán nem tud nem elvigyorodni. Kíváncsi fény villan a tekintetében, de nem fog kérdezősködni, van benne ennyi tapintat. Van valami ebben a nőben, mai vonzza a tekintetet, ami arra készteti az ember fiát, hogy közelebb és közelebb kerüljön hozzá... hogy ezt fizikailag vagy emberileg éti-e, mindenkinek szíve joga eldönteni. De meg kell hagyni, messziről is bőven van mit nézni Norán. Bőkezű volt vele az élet.
Viszont az nem mondható, hogy kimondottan a zsánere lenne, csupán azért is, mert nem tudna ilyennel előállni. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem érdekli a külalak, a lágy arcél, a kecses vonalak. Viszont pusztán azért, mert valaki szép, még nem jelenti azt, hogy vonzó is. Neki az a plusz jelenti a zsánert, ami egyedivé varázsolja a másik egész lényét, amitől izgalmassá teszi saját magát akarva-akaratlanul. És az biztos, hogy Norából olyan kecsesen üvölt az a plusz, hogy ha akarná se tudná csupán messziről szemlélni.
- Akkor már ketten vagyunk - ereszt meg egy széles mosolyt is mellé, hogy alátámassza szavait. Tekintetük szinte egyszerre kalandozik el, de talán többet időzik a másik dús ajkain, mint a nő az övén. Milyen lehet? Vajon vörösre festette a neves alkalomra? Vagy valami lágyabb szín keretezi a száját? Halovány emléke van csupán, hogy milyen érzések, ingerek párosultak a színekhez. De ha választania kéne, akkor azt mondaná, hogy olyanok lehetnek, mint a hordóból kitöltött vörösbor színe, miközben a nap sugarai vonják dicsfénybe; ragyogó, élettel teli és vad.
Tekintete lesiklik az egymásba gabalyodott ujjakra, majd enyhén maga felé húzza őket, hogy mihamarabb megtehesse Nora a köztük lévő távolságot. A nő parfümje azonnal simogatni kezdi a receptorait, a levegő immár enyhén szaggatottan hagyja el a tüdejét. Ahogy közelebb hajol, hogy felmérje a tetoválást, nehezen állja meg, hogy ne hajoljon a kelleténél közelebb. Viszont ezidáig az önkontrolljával sosem volt probléma. De meg kell hagyni, elégedett mosolyt csal az arcára, ahogy meglátja ugyanezeket a jeleket a nőn.
- Biztos voltam benne - kissé mélyebben cseng a hangja, mint eddig. Rezzenéstelenül állja a nő tekintetét, próbál nem elveszni a csillogó, mélyfekete szemekben.
A kérdésre elmosolyodik, majd a tekintetét elszakítva Nora arcáról, a combjára vándorol. A nadrágon keresztül érzi a nő tenyerének melegét. Alig észrevehetően élesebben szívja be a levegőt, mégis halálosan nyugodtnak tűnik, sehol sincs benne feszültség, a mosolya is derűs és laza marad.
- Kissé fedettebb részen, mint a tiéd - halkan ejti ki a szavait, miközben jobbja Nora derekára vándorol. Nem kalandozik el, úgy tartja ott, mintha csak táncra invitálná őt. Micsoda véletlen egybeesés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Megkönnyebbülés. Pillanatnyi sötét emlékképek, azonban főleg az ezeket elhomályosító megkönnyebbülés, felszabadultság. Ezeket látom rajta. Ugyan egyáltalán nem úgy vette a kérdésem, mint hittem, ám volt belőle így is mit meglátnom. Érteni nem teljesen értem, mivel én egyelőre nem tudok álneveiről, viszont az világos, hogy most éppen jól érzi magát a bőrében, láncok nélkül. Apropó: már most tudom, hogy lesz még itt hidegháború a neve körül, néha kijavít majd, néha nem, de hogy én szökőévente egyszer fogom csak jól mondani, az biztos. Nem mintha ne jegyeztem volna meg elsőre. De tény, ezt ő nem tudhatja és nem is fogja. Meglátjuk, ki nyer majd a végén: ő, mert a nevén fogom szólítani, vagy én, mert minden névre hallgat majd, amit ráaggatok. Mondjuk én mindenképpen nyertesnek fogom érezni magam, mert ha mégis helyesen szólítom majd, azt is én fogom eldönteni valamiért. De nem fogom ezt az orrára kötni és letörni örömét. Már ha így lesz, ugyebár.
- Jól van, részemről hirtelen ennyi. Ha kegyednek nincs kérdése... - hagyom fenn a hangsúlyt, közben nekiállva szöszmötölni valamit az asztalomon. Főleg ki akarom deríteni, hogy mi ez itt már megint és hogy került ide. Milyen csodás is lesz, amikor az eféléket egyszerűen csak a hölgyemény asztalára röptetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

De még mennyire, hogy ketten vannak. Norának is épp ez jutott eszébe, ahogy arra gondolt, valószínűleg ma már senki sem fog betoppanni a tanáriba, hiszen elég későre jár. Nem fogom azt mondani, hogy nincsenek illetlen elképzelései az éjszaka hátralevő részét tekintve, de nem kíván ajtóstul rontani a házba. A hirtelen mozdulatok, a kapkodás mindig ront az élményen, ő pedig annyira imádja ezeket a játszmákat! Az apró, jelentéktelennek tűnő pillantások, mikor tekintetük csupán egy röpke másodperctöredékkel időzik el tovább a másik ajkán, vagy éppenséggel összefonódó ujjaik, amik nyilvánvalóan nem azért kapcsolódnak össze, mert terveznének valamit. Ugyan, dehogy, épp ellenkezőleg. Sebi úriember volt, mikor az illemszabályoknak megfelelően kinyújtotta kezét, hogy így vonja közelebb magához a csinos alakot.
Különös melegség járja át, ahogy arra gondol, ha csak egy picit közelebb hajolna a férfi, akkor forró lehelete nyakszirtjén csapódna le. Érezné a légzését, mely mintha egy kicsivel szaggatottabbá válna így, hogy a köztük lévő távolság minimálisra redukálódott. Miféle ördögi tánc ez közöttük? Nem történik sem, hisz nem tolakodik egyikük sem, mégis tapinthatóvá válik a köztük lévő feszültség. Mégsem kellemetlen, mi több, inkább hat ösztönzőnek ez az érzés.
- Így jobban hangzik - a mély bariton lágyan cirógatja fülét, s minél öblösebbé válik, Nora annál inkább érzi, hogy cirmosként tudna dorombolni. Alattomosan húzza el a mézes madzagot Lafayette orra előtt, ahogy kezével megtámaszkodik combján, noha súlyát továbbra is inkább helyezi lábaira. Ahogy lepillant az említett részre, a nő is hasonlóképp tesz, hogy mikor tekintetük ismét találkozik, akkor játékosság és kacérság rejtőzzön fekete íriszeiben. De még mennyire, hogy tudná ezt fokozni, azonban vár egy aprócska engedélyre, egy jelre. Arra a pontra, ahol már nem tudják visszafogni magukat és engednek ennek a különös húzóerőnek maguk között. Nem kell már sokáig várni, legalábbis az ő részéről.
- És mondd csak, elárulod, hol van vagy nekem kell megkeresnem? - bujkáló mosollyal reagál a derekára sikló kézre és még közelebb lép, de szinte alig észrevehetően, miközben az eddig combon nyugtatott keze a felkarról a vállra vándorol, majd a tarkóra. Közelebb hajol, vészesen közel, ha akarná, könnyedén megcsókolhatná a másikat, azonban a hosszas szemkontaktust egy pillanatra megszakítja, hogy az ing gallérját némiképp eltoltva ellenőrizze a bőrt. Ujjai hűvösen csúsznak az anyag alá, s mikor kihúzza őket onnan, körmével cirógatja meg az érzékeny felületet. - Itt nincs - közölvén a nyilvánvalót húzódik valamivel távolabb, de még így is kisebb az őket elválasztó tér, mint az erős kéz derékra siklásakor. Még mindig veszélyesen közel vannak, érzi a férfi illatát, ujjai pedig lustán játszanak a puha tincsekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem siet sehova, kiélvezi az elcsípett pillantásokat, a kósza érintéseket. Nem hitte volna, hogy az első napja ennyire intenzív lesz, de az arcán uralkodó mosoly nem épp arról árulkodik, hogy zavarná, sőt. Egyre inkább rabul ejti a nő vonzereje, pillantásának tüzessége. Pedig alapjáraton nem ilyen. Ő a randira hívós fajta, virágot vagy pezsgőt vivős, aki kivárja a megfelelő pillanatot arra, hogy a következő szintre léphessenek együtt. Mindig az érzelmeket helyezi előtérbe a testi vágyakkal szemben.
Tekintetét végigjáratja a nő domborulatain, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül hozzá. Pillantása nem bántó, nem időzik zavarba ejtően sok ideig a csípője ívén, sem a dekoltázsán, de mindkettőnek adózik egy-egy elismerő mosollyal.
- Gondolom most már hiába hívnálak el vacsorázni - mondja csibészes vigyorral az arcán, majd kissé meg is csóválja a fejét, hogy választ se érdemel a költőinek szánt kérdés. Magában nyugtázza a számára kissé ismeretlenebb helyzetet és ezzel együtt engedi is át magának a testének az esze helyett. Van valami ebben a nőben, valami édes és vadító, amibe egyszerűen muszáj belekóstolnia.
Ahogy Nora ujjai kalandozni kezdenek az öltöny anyagán egyre feljebb, minden további, felesleges gondolatot kiűz a fejéből. Kékjeit a fekete íriszekbe fúrja, szinte érezni véle a nő forró leheletét az arcán. Kissé elnyílt, de még mindig mosolyogva hagyja, hogy bejárhassa az előre tervezett utat, kissé még oldalra is billenti a fejét, hogy jobban hozzáférhessen.
- Lejjebb keresd - mondja immár vágytól fűtött hangon. Nora hideg ujjainak érintése kellemes bizsergetést hagynak maguk után. Kezei beszélnek helyette tovább; eddig maga mellett tartott jobbját Nora nyakára simítja, onnan lassan a tarkójára, úgy vonja még és még közelebb magához, hogy alig pár milliméter válassza el csupán őket.Egy aprócska jelre vár, hogy ha Nora is úgy szeretné, végre megízlelhesse a puha ajkakat és magához vonhassa teljesen a gyönyörű testet.
- Segítek keresni - súgja a nő ajkaiba a szavakat, csillogó tekintete nem ereszti a nőét addig, míg meg nem semmisül az utolsó, lélegzetvételnyi távolság is közöttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Minden megbeszéltnek tűnik. Esett szó a megszólításomról, a szükséges holmikról, a munkaidőmről és a munkámról. Ezekkel kifutott a fejemben lejegyzett rövid lista. Nem jut más eszembe, amit tőle kérdeznék. Azt is tudom, hogy holnap reggel hol kezdek és a helyem itt lesz nem messze a férfitól. - Nincs Igazgató úr - rázom meg fejemet és figyelem, ahogy matatni kezd asztalán - Akkor a holnapi viszontlátásra! - emelkedem fel ültömből és néhány lépést teszek kifelé - Jó éjszakát! - köszönök el és kisétálok magam után behúzva ajtaját. Odakinn egy pillanatra lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt majd óvatosan odasétálok az asztalomhoz. Ujjaimat finoman futtatom végig a meleg barna fán és elmosolyodom. Reggel találkozunk, suttogom hang nélkül a nagy halom irattal megterhelt bútornak és elhagyom az előteret. Odakinn a folyosón fejem lehajtva ballagok le a bejárati ajtóhoz. Hazamegyek a lakásomba és egy kis bobozba összeszedek néhány irodai szerszámot, majd kikészítem ruhámat, lezuhanyozom és korán álomra hajtom a fejem, hogy másnap valamennyivel kipihentebb lehessek. Már várom a rémképeket, melyek tudom úgysem hagynak majd eleget aludni.