Tanár úr

Kb. túl éltem az első napom, a nehézkes kezdés ellenére. A suli kellemes eddig, csak semmit sem találok. Az egész olyan, mint egy kastélyba zárt labirintus. Bár ezen valószínűleg a házirendhez kapott térkép segítene...kár, hogy azokat az ágyon hagytam belepillantás nélkül.  
Úgyhogy marad a jól bevált felfedezés és kérdezősködés, vagyis csak maradna, mert sehol senki. Napközben még össze-össze futottam diákokkal, de már egy ideje senki nincs a közelemben a képeken kívül. Akik hol kedvesen, hol mérgesen reagáltak a kérdéseimre. Összességében jól haladok néhány helyet már ismerek a házamon túl is. Most pedig, ha minden igaz rövidesen eljutok a konyhába és szerzek magamnak némi késői vacsorát.
Erre a gondolatra újra megszaporázom a lépteim, elindulok egy furcsa mulató képekkel teli folyosón. Hirtelen csönd lesz, aztán mintha mi sem történt volna folytatják a szórakozást.  
Már éppen megállnék nézelődni amikor egy ismeretlen férfihang megszólít. Kíváncsian fordulok a hang irányába, egy viszonylag fiatal fáradt arcú férfival kerülök szembe. Enyhe érdeklődéssel nézek az illetőre.
–Nos, azt kétlem. Mivel ön nem tűnik konyhai személyzetnek.   
Rövid szünet után elmosolyodom és folytatom.
–De annak nagyon örülnék, ha megmondaná merre találom a konyhát.

Tanár úr

Hirtelen csend, aztán újra nyüzsgés és mulatozás. Érdekes, ez a folyosó egész szimpatikusnak tűnik.  
Már éppen leállnék az egyik kevésbé mulatozó festménynél amikor megszólítanak. A hanghoz fordulok és egy kissé morcos, kíváncsi férfival találom magam szemben. A kérdésre szemrebbenés nélkül válaszolok, egy futó mosollyal pedig megpróbálom elérni, hogy segítsen az ismeretlen.  
Pechem van, úgy tűnik kifogtam egy tanárszerűséget. A finom célzás alapján pedig tényleg elkellet volna olvasnom a házirendet... Na, mindegy, valahogy azért kimentem magam. Előveszem a lehetőleg elbűvölőbb mosolyom és kecsesen megkerülöm a pontos választ.
–Szólítson csak nyugodtan Voninak, a legtöbben így hívnak.
A következő kérdéséből érzem, hogy nyert ügyem van, nem egy szőrös szívű tanárral sikerült elsőre találkoznom.
-Oh, ennyire látszik?   
A hátam mögött összekulcsolom a kezem és ártatlan arccal folytatom.
–Igen, ma érkeztem és a sok elintéznivaló mellett még nem tudtam elolvasni a házirendet. Remélem nem szegtem meg nagyon a szabályokat.
Jó lenne nem büntetésről írni az első levelemben haza, szóval remélhetőleg nem csak én hanem ő is fáradt. Különben is ki nem nézné el egy ártatlan gólya apró bal lépését?

Tanár úr

Úgy látszik tévedtem, nem úszom meg a büntetést... Még egy picit sem rezzen meg a szája, a becézés, pedig holt hidegen hagyja. Na, ez kellemetlen. Finoman biccentek.
-Igen, abból.
Itt az ideje megpróbálni menteni a menthetőt, hátha megúszom valami aprósággal. Végül is csak a takaródót szeghettem meg, az nem nagy ügy. Azaz, ha most készséges és bájos leszek, biztos kisdologgal megoldjuk. Megpróbálok azzal érvelni, hogy új vagyok, nem volt időm elolvasni a házirendet, de semmi. Szimplán csak elutasító…lelombozó egy találkozás ez.  
Amikor meglátom, hogy papírt vesz elmotyogok néhány francia szitokszót. Szép év kezdés lesz ez. Elmondja a büntetés felvezető szöveget én pedig semleges arccal válaszolok.
-Persze, meglesz.
Magamban fintorgok kicsit, nem olyan drámai a feladat, de akkor is bosszantó. Sőt, egyelőre még mást sem tudok "megkérni", úgyhogy tényleg nekem kell megcsinálnom... Lebiggyesztem a szám, hát ez aztán pech.
Amíg én a sorsomon merengek kérdést intéz hozzám. Semleges hangszínnel felelek.
-Melissa Von vagyok.   
Majd kissé habozva folytatom a beszédet.
-Első évfolyam, Rellon.
Ezután már csak várom, hogy a kezembe nyomja a cetlit és elválhassanak útjaink...illetve ezzel van egy kis bökkenő. Nem tudom hogyan jutok vissza. Zavaromban elkezdem a cipőm orrát bámulni. Most mi csináljak? Ha nem kérek segítséget elkaphatnak újra és nekem nincs kedvem még több büntető munkához, de, hogy pont vele kelljen vissza jutnom... Ah, ez csak még kellemetlenebb.

Tanár úr

Az, hogy ő el is elmond valami káromkodás szerűt meglep. Enyhe érdeklődéssel pillantok rá. Mégis érdekes ember lenne? Hm...még meglátjuk.
A biccentésre nem reagálok, jegyezze meg nem érdekel. Ha van is közös óránk, majd hátra ülök és nem zavarjuk egymást, kész. Nem lesz nehéz így kibírni az együtt töltött időt, esetlég jó is leszek az elején tárgytól függetlenül.
Amikor közli, hogy ő a repüléstan tanárom úgy nézek rá, mint akit leöntöttek egy lavór hideg vízzel. Na, ne! Mért pont bele kellett összefutnom? Repülni szeretek...
Apró sóhajjal bólintok, ez már biztos nem az én napom. Sok idő lesz mire elfelejtettem ezt a kellemetlen találkozást. Pedig már olyan szépen elterveztem, hogy a reptan tanárommal jobban leszek. Ez aztán a pech.
Ezután gyorsan túl esünk a kötelező körökön. Újabb biccentéssel átveszem a cetlit, kezdetnek meg kell csinálnom ezt a büntetést. Nem sokat fog változtatni a rólam alkotott képről, de kis lépésekben csak meglesz.  
Az óhaj-sóhajra válaszkép elkezdem bámulni a cipőm orrát, itt az ideje segítséget kérni. Bár most már inkább vesznék el újfent...
Veszek egy nagy levegőt, lassan, mint ha fájna kinyögőm.
-Nos, igen... Lenne kedves elmondani, hogy jutok vissza a hálókörletembe?
Megpróbálom leplezni a zavarom, kisebb-nagyobb sikerrel ez meg is történik. Amint nem érzem magam elvörösödve felpillantok.

Tanár úr

Sikeresen kinyögőm mit szeretnék, már, ha siker az, hogy elvörösödők és a cipőm orrát nézem...
Ezután újabb sokk volt mikor kiderült, nem tudja elmondani. Szép mondhatom, a végén kezdhetek el újfent tippelve elindulni, teljesen a szerencsére utalva. Ezzel aztán teljes lenne a mai nap, a rengeteg utazás, minden elintézése és a büntetés, most pedig ez...
De nem, még sincs ekkora pechem. Mondjuk nem is öröm, hogy vele kell még több időt töltenem. Végül is ez még mindig istenes, sokkal rosszabbat is el tudok képzelni.
Arra, hogy voltam-e már a körletemben bólintok. Lepakoltam, találkoztam egy-két emberel és egy picit körülnéztem. Azt viszont egyel talán nem tudom merre kellene innen mennem, valószínűleg, ha közelebb leszünk már felismerem.
Ezt letisztázva elindulunk, lassan sétálok félig mögötte, nincs sok kedvem beszélgetni, de tűrhetően válaszolok a hozzám intézetkérdésekre. A honnan jöttem típusú kérdésekre a lehető legtömörebben, a repüléshez kapcsolódóhoz bővebben. Így egész gyorsan eljutunk ahhoz a ponthoz, ahol megáll. Érdeklődve körül nézek, ez a folyosó ismerős. Innen már vissza jutok, remek. Mielőtt bármit mondhatnék elmondja merre induljak tovább. Enyhén mosolyogva bólintok.
-Köszönöm. Jó éjt.
Aztán sietős léptekkel elindulok, pont elég volt mára ennyi.

Belcalis Kassis
Outfit

Néhány napja megtudtam, hogy az iskolában van egy edzőterem szerűség, ami azonnal felkeltette az érdeklődésem. Nem mondanám magam fanatikus edzőnek, de az tény, hogy szeretek mozogni. Ezért amint akadt egy kis szabad időm kiderítettem a helyét, most pedig itt vagyok az ajtajában. Kíváncsi arccal lépek be, szinte azonnal meg is állok. Még jó, hogy senki sem jött mögöttem, mert az sok kellemetlenséget okozott volna. Körül futtatom a szemem a termen, hát itt aztán tényleg van minden amit csak akarhat az ember.
Elmosolyodom és beljebb sétálok, egyelőre még nem tudom mivel kezdjek. Sok olyan lehetőség van amit ismerek, de nem egy érdekes újdonsággal is szembe kerülök.
Néhány percnyi séta után a szokásos edzéstervem mellett döntök, megkeresem a futópadokat és beállítok magamnak egy jónak tűnő programot, aztán elkezdek futni. Pillanatok alatt elkalandozok, hiába a sok ismeretlen arc körülöttem, egyik sem tud érdekelni. Ahogy mindig most is szinte azonnal elveszek a gondolataim között, sok minden körül forognak mostanában a gondolataim. Egy ideje már itt vagyok, de még így is szinte minden nap ér valami meglepetés. Ez pedig igazán sok gondolkozni valót ad, bár emellett kifejezetten élvezem az itteni színes életet, egész szórakoztató tud lenni.

Belcalis Kassis

Addig futok amíg kitisztul a fejem, emiatt pedig jó félórán keresztül a futópadon vagyok. De teljesen megéri, vidáman lépek le a padról. Oda sétálok a vizesüvegemhez és iszom néhány kortyot, nem igazán izzadtam meg a futástól, ennyit szinte mindig futok, sincs már rám komoly hatással, ezért is edzek még mellé.
Már éppen indulnék tovább amikor egy ismeretlen hang utánam szól, halvány érdeklődéssel fordulok meg. Nem igaz, hogy edzeni sem lehet nyugodtan...
Amikor meglátom kiszólt hozzám majdnem eltátom a szám, ki a jó Merlin ez a csaj? Tuti eltévedt, így épeszű ember nem jár edzeni... Honnan csöppenhetett ide egy ilyen lány?
Pár pillanatig eltart amíg megemésztem a látványt, aztán újabb pillanatokra van szükségem, hogy vissza tartsam a nevetésem. Végül egy derűs mosolynál sikerül megállapodnom, a megjegyzésre biccentek.
-Szia, köszi.
Többre egyelőre nem futja tőlem, túl nagy az ingeret érzek a nevetésre ahogy követem a tekintetét, hát persze, rajta is ilyen van. Sőt a kedves hangnem alapján nem is azért jött, hogy közölje rajta bizony jobban áll.
A bemutatkozás is ezt a teóriám igazolja, úgy néz ki ismerkedni szeretne a plázacica kinézetű csaj. Elfojtok egy újabb nevetést és válaszolok.
-Melissa vagyok. Melyik házban vagy?
Kevés ilyen "csillogó" ember van a suliban, szóval biztos érdekes beszéd témává válik a közel jövőben. Gyanítom, hogy az eddig engem bombázó csajok ezután neki hagynak majd goromba cetliket. Végül most már ő az új csaj, én igazán értékelném, ha engem megunnának. Az elején idegesített, de most már inkább unom, olyan gyerekes. Nehéz elhinni, hogy nincs jobb dolguk az ilyen embereknek.
Miközben a választ várom végig nézek rajta, hosszú műkörmök, rajzolt szemöldök és vastag smink. Hm...olyan, mint ha egy mugli divatlapból lépet volna ki. Talán még érdekes is lehet ez a beszélgetés.

Gréta
Outfit

Lehet, hogy érdemes lenne benézni jóslástanra? Nem vettem fel, de kezdem unni ezt a rossz helyen lévő lyukas órát. Ha első óra lenne legalább alhatnék, de mivel második óra erre sincs lehetőségem...  
Unottan sétálok a folyosón, nincs mit csinálnom, mugliismeretből ugyan kaptunk némi utána nézni valót, viszont ahhoz még túl korán van nekem. Esetleg lemehetnék a konyhába egy kávéért, pontosabban még egyért. Kitudja miért az első nem hatott, sőt majd, hogy nem álmosabb vagyok. Biztos ez a nyomot idő teszi, a létezéshez is meleg van. Emiatt pedig rosszul alszom, szóval jó lenne valami változás időjárás terén, a pillanatnyi tarthatatlan. Még az eddig hűvös kastélyban is kezd egyre melegebb lenni...  
annyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre se veszem az ablakon kibámuló lányt és kicsit meglökőm. Meglepetten pillantok az ütközés irányába.  
-Bocsi.   
Egy gyors pillantással végig mérem, halvány lila gőzöm sincs ki a csaj, szóval egyszerűen csak tovább indulok.

Boglár Gréta

Átlagos szerdának indult a mai nap, az első óra olyan volt, mint eddig. Az azt követő lyukasom pedig úgy kezdődőt ahogy szokott. Talár a táskába és indulás keresni valami elfoglaltságot. Ezután villámcsapás szerűen jött a változás, a lány, akinek véletlenül neki mentem elkezd a vállamnál fogva rázni. Döbbenten nézek az enyhén elmeháborodottnak tűnő arcba, elsőre megszólalni sem tudok. Merlinre, mi becsöppentem már megint? Azt még érteném, ha az lenne a baja, hogy neki sétáltam a kihalt folyosón ábrándozás közben, de a pillanatnyi helyzet teljesen érthetetlen. Ki a jó sárkányt keres?  
Lassan sikerül összeszednem magam, a meglepettség helyét harag veszi át. Kitépem magam a kezéből és teszek hátra egy-két lépést. Aztán onnan nézek rá ellenszenvesen.
-Neked meg mi a jó Isten bajod van?   
Eközben az egyik kezem a táskámban lapuló pálcám felé mozdul, nem vágyom rá, hogy még egyszer elkezdjen rázogatni. Szóval jobb lesz, ha távol marad tőlem. Hiába gyanús lelkiállapotú, gondolkozás nélkül megátkozom még egy ilyen támadásért.

Andrej Scotti
Outfit

Van vajon lépcsőzőgép a teremben? Amikor legutóbb ott jártam elfelejtettem megnézi, de azt mondták minden van, szóval lennie kell...
Céltudatos léptekkel szelem át a kastélyt, mióta először elmentem edzeni azóta kedvelem a helyet. Eddig pár alkalommal voltam itt és mindig felfedeztem valami érdekes újdonságot, ami megfelelő változatosságot hozott a sport tevékenységembe. A lépcsőzőgépről is az egyik lánytól hallottam, aki esküszik rá, hogy milyen jó. Ez alapján feltételezem az iskolában is van ilyen gép, ellenkező esetben lesz bennem egy kisebb csalódás. Ahogy a gondolat végére érek belépek a terembe. Rövid nézelődés után elsőre nem találom a kereset eszközt, ezért elindulok körül nézni. Néhány percre megállok a focizóknál, nem értem mi jó van abban, hogy egy labdát kergetnek. Furcsa mugli sport...  
Ezután visszatérek az eredeti célomhoz, legalább a fél termet bejárom mire megtalálom, amit keresek. Majd enyhe bosszúsággal veszem tudomásul nincs belőle szabad. Egy sóhajjal megfordulok, előbb láttam a közelben ugróköteleket, amíg várok azok is jók lesznek. Kiveszek a sok közül egy szép fűzöld nyelűt, keresek egy nagy részt üres pontot és elkezdek ugrálni. Eleinte ráérősen, aztán lassan egyre gyorsabban. Végül beállok egy közepesen gyors tempónál.

Andrej Scotti

Az ugrálástól kellemesen kimelegszem, közben pedig átgondolom, hogy mivel folytassam. Innen rálátok a gépre amit kinéztem magamnak, de nem úgy tűnik, hogy mostanában szabad lesz, szóval keresnem kell valami mást. Esetleg futhatnék, mostanában úgy sem voltam. Az itteni pályát még nem próbáltam ki, most legalább van rá alkalmam.  
Még felmerül néhány ötlet bennem, ám végül mindig ide lyukadok ki. Szeretek futni, bár egyelőre nincs kivel, ami kicsit zavar. Persze általában amúgy is egyedül csinálom, de néha jó lenne, ha lenne társaságom.  
Enyhén megrázom a fejem, értelmetlen ilyen dolgokon agyalni. Tempót váltok, kicsit lassabban folytatom. Közben megjelenik egy srác mellettem, vettek rá egy gyors pillantást, nem tűnik ismerősnek, szóval a figyelmem vissza terelődik az előbbi gondolathoz és észre se veszem vissza állok a kezdeti sebességemre. Ez fel sem tűnik, amíg a fiú hozzám nem szól. Halvány érdeklődéssel, kicsit lassítva fordítom felé a tekintetem.
-Neked is szia. Nem zavarsz és úgy is mindjárt megyek.
Beszéd közben megeresztek egy futó mosolyt, végül is egész udvarias. Ugrok még néhányat, aztán tényleg megállok. Oda sétálok az üvegemhez, kortyolok néhányat. Igazándiból nincs rá szükségem, még meg se izzadtam, de a megszokás erős, mindig iszok, ha befejezek valami edzés elemet. Aztán búcsúzóul intek a srácnak és elindulok a pálya irányába, ahogy látom üres, szóval rá érek ott bemelegíteni.

Andrej Scotti

Jót mosolygok a srác zavarán, egész aranyos ahogy elpirul. Reflexből jegyeztem meg csak neki, de úgy tűnik ő komolyan vette.  
-Semmi.
Ezzel én kb. le is tudtam a beszélgetést, még kicsit folytatom az ugrálást, aztán megállok inni. Ezt követően elindulok a pálya irányába, mivel teljesen üres úgy gondolom itt is tudok nyújtani. Megállok a szélén és bemelegítek, közben meglepetten nézem ahogy a fiú is ide jön. Enyhén megemelkedik a szemöldököm, még sem egyedül leszek? Most már felkelti az érdeklődésem, mozgás közben a szemem sarkából oda-oda pillantok. Majd miután befejezem a melegítést, felmérem a kettőnk közti távolságot. Végül rövid gondolkozás után elindulok, nem feltétlen akarok beszélgetni, de sikerült elérnie, hogy foglalkozzak vele. Szóval egy rövid csevejre társulhatok hozzá...
Mivel ő már új kört kezd mire én elindulok, a szokásosnál gyorsabbá teszem a kezdő tempóm. Így pedig viszonylag hamar beszéd távolságba érek, egy félmosoly kíséretében megszólítom.  
-Ha sokat bámészkodsz pofára fogsz esni.
A mondat végére mellé érkezem. Kíváncsian várom, hogy mit reagál, vajon most is elpirul-e. Bár kitudja elküldhet melegebb éghajlatra is.

Andrej Scotti

Mire válaszol sikerül felvennem a tempóját, bár kicsit lassabban fut, mint ahogy én szoktam, de egyelőre igazodom hozzá. Így legalább könnyebben megszokom a sima terepet, kicsit furcsa a kastélya környéke után, de értem, hogy mért itt futnak inkább. Sokkal biztonságosabb, lehet én is ide járok majd inkább.
Amikor "visszadobja a labdát" elmosolyodom, nem rossz. Úgy tűnik érti a viccet. Félig felé fordítom a fejem, így egy-egy pillantással a pályát is látom, szóval esélytelen az esés.  
-Úgy nézek ki, mint aki abból mondja?
Így belegondolva nem is emlékszem mikor estem el futás közben utoljára. Belém nevelték, hogy figyeljek, ezért, ha elgondolkozom is robotpilótán figyelek a környezetemre. A mikor folytatja, biccentek, tényleg sok érdekes dolog van a kastélyban. Ezzel együtt az alapján, amit mondott arra következtetek, hogy új diák. Bár biztos, ami biztos rá kérdezek.  
-Nem rég érkeztél?
Elsősnek öregnek néz ki szerintem, szóval vagy tévedek vagy másik iskolából jött. Érdekelne melyikből, de egyelőre nem folytatom a kérdezősködést. Helyettem kérdez ő, mosolyogva bólintok.
-Viszonylag igen.
Ahhoz képest, hogy két-három hete fedeztem fel viszonylag gyakran tévedtem erre. Nincs edzés mániám, de szeretek mozogni és ebben a melegben kint nem lehet megmaradni, szóval marad ez a hely.

Andrej Scotti

A sejtelmes mosolyra halványan vigyorog megingatom a fejem, egy újabb bohóccal találkoztam. Másra már nem jut időm, mert gyorsít, nekem pedig utol kell érnem. Mellé érve enyhén megemelt szemöldökkel nézek rá. Ezt most mire véljen? Talán nem akar beszélgetni? Akkor csak mondania kellene...
A továbbiakban ezt kizárom, egész jól elcsevegünk. Megerősít abban, hogy új diák. Mivel elég tömören válaszol felkelti az érdeklődésem. Felé fordítom a tekintetem.
-Melyik iskolából jöttél?
Valószínűleg ezt kiakarta hagynia beszélgetésből, de nem igazán érdekel. Ha kíváncsi vagyok valamire, akkor nem érdekel akar-e a másik beszélni róla.
Ezután semlegesebb témára térünk át, az edzőteremhez. Bár ezt elég hamar ki is beszéljük, szóval mondhatni csak egy futószál. A következő kérdésre elmosolyodom.
-Rellonos vagyok. Te?
E kapcsán eszembe jut, hogy elfejetettem bemutatkozni, mivel a futásra figyeltem. Még mindig mosolyogva túl esek rajta.
-Amúgy Melissa vagyok.
Visszafordítom a pálya felé a tekintettem és most én gyorsítok. Így a szokásos tempómba kerülök, ami kifejezetten kellemes az eddigi igazodás után.

Andrej Scotti

A nehézkes válasz hallatán, rövid gondolkodás után eltűnik a mosoly az arcomról. Elgondolkodva bólintok, gyorsan összeszedem az ismereteim az iskoláról. Svájci, kissé zárkózót hely, vannak kiemelkedő tárgyai, nincs tovább képzése...hm...kb. ennyit tudok. Bár tekintve, hogy nem fejezte a mondatot az érdekesebb lehet amiért eljött. Érdeklődve fordítom kicsit jobban felé a fejem.
-Persze. Miért jöttél át?
Nem faggatni akarom, de igazán elárulhatja. Én is átiratkozott vagyok és tudom, hogy nem feltétlen kellemes a váltásról beszélni. Ettől függetlenül jobb elmondani, mint buta pletykákat hagyni szárnyra kelni, ezt a saját tapasztalatomból tudom. Rólam már nem egy érdekes történet van, sőt még több is lesz, ebben biztos vagyok.
Emellett túlesünk a többi szokásos kérdésen. Az Eridonra biccentek, nem lep meg, eddig csak hozzá hasonlóan humoros pirossal találkoztam. Összességében, azt hiszem eddig kedvelem ezt a házat. Ezzel együtt eszembe jut, hogy nem mutatkoztam be, gyorsan korrigálok. A kérdéssel összefont válasz mosolyt csal az arcomra.
-Kb. 2 hónapja vagyok itt. A vizsgák itt is elég gyilkosak, de semmi túl élhetetlen.
Már persze, ha az ember ravasz zöldekkel van körülvéve... Nos, biztos az eridonosoknak is vannak hasonló praktikáik, de kétlem, hogy meg kellene osztani minden tudást egymást közt, főleg az ilyet.
Nem tudom tovább vinni a gondolatot, mert sikerül rosszul lépnem és kibillenek az egyensúlyomból. Felszisszenve állok meg egy pillanatra, lenézve a lábamra nem látom, hogy lenne bármi bajom, a terhelés sem probléma, szóval újra elindulok. Gyorsan még hátra nézek, mire is léphettem rá? Nem kell sokáig keresnem a nagyobbacska kavicsot, kicsit meglepődőm, eddig észre se vettem. Pedig nem egy kört tettünk már.

Andrej Scotti

Egy újabb titkolózó válasz, ez érdekes, vajon ki a srác és mit nem akar elárulni ennyire? Egyre kíváncsibbá tesz, érdeklődve figyelem a szemem sarkából. Nem úgy néz ki, mint aki folytatni akarná. Már csak az kérdés lenne-e értelme tovább faggatni. Valószínűleg nem, egyelőre hagyom is. Előbb-utóbb mindenképp kifog derülni, szóval most egyszerűen csak élvezem a társaságot.
Ezzel témát is váltunk, a közeledő vizsgákról csak keveset tudok, de ez még így is több az ő tudásánál.  
-Hát nem, de ettől még igazam van.
Visszamosolygok rá, majd fájdalmasan elfintorodom. Rálépek valamire, amit a bokám nem vesz jó néven. Emiatt meg is torpanok, egy ideig csak a lábam próbálgatom. Úgy tűnik nincs baja, szóval lassan elindulok. Aztán újra megállok Andrej kérdésére. Egy félmosollyal reagálok.
-Jól vagyok. Nem hiszem.
Megerősítéskép teszek néhány bokakörzést, már éppen újra ránéznék, jelezvén, hogy tényleg oké. Amikor fájdalom hasít az említett testrészembe.  
-Au!
Abba hagyom a mozgatást és elfintorodom. Na, már csak ez hiányzott. Ránézek a piros srácra és finoman megingatom a fejem.
-Nyugodtan menj tovább, miattam nem kell megállnod.
Megpróbálok rá nehezedni a sérült lábamra, az előbbinél lényegesen kisebb fájdalmat érzékelek. Ez némi reménnyel tölt el, biztos nem nagy dolog.

Andrej Scotti

Elvigyorodom a kérdésre, de válaszolni már nincs lehetőségem. Fájdalom cikázik végig a bal lábamon, feljajdulva állok meg. Ezt követően megpróbálom terhelni, mivel sikerül felbátorodom és nehezebb mozdulatokat teszek. Ez nagy hiba, a bokakörzés iszonyatos fájdalmat okoz, majdnem összecsuklom. Fintorogva a másik lábamra nehezedek, hát ez így érdekes lesz.  
A gyógyítós megjegyzésen elgondolkozom, talán nem ártana megnézetni. Finoman ránehezedek, kicsit jobb. Megpróbálkozom egy lépéssel, ez újabb fintorgásra add okot, de egész tűrhető. Egy mosoly szerűség kíséretében közlöm a sráccal, hogy elmehet. Valószínelég nehéz lesz eljutnom a gyengélkedőre, ám nem megoldhatatlan, szóval mehet a dolgára.
Enyhe meglepettséggel nézek rá, amikor felháborodik. Felesleges ennyire túl reagálni, bár az igaz, hogy jól esik. A szakál pedzegetése pedig külön, magában mosoly fakasztó. Rá mosolygok.
-Köszi és nem.
Fejben megpróbálom végig pörgetni az összes általam ismert gyógyító varázslatot, ami nem sok, mivel én inkább átkokat tanultam meg.... Egyszóval az lesz a legegyszerűbb, ha keresünk egy gyógyított. Nos, még úgy sem jártam az itteni gyengélkedőn, legalább megtudom hol van. Bár remélem nem kell ezentúl gyakran meglátogatnom, kellemetlen lenne most egy pech széria a vizsgák előtt.
Erre mintha csak hallotta volna a gondolatom megszólal Andrej, a kijelentése hallatán felnevetek. Ilyen béna felvidítási próbálkozást.

Andrej Scotti

Gyógyítóvarázslat...eh, nem ártott volna figyelni, amikor vettük, de már késő bánat. Azt hiszem ezután olvasgatok majd a témában, egy-két hasznos ige hasznos lehet. Kár, hogy így jövök rá erre...
Óvatosan ránehezedek a sérült lábamra, tompán lüktet. Azt hiszem néhány pihenővel feltudok sétálni a gyógyítóhoz. Ezt a megállapításom jelzem a piros srácnak, de őt nem érdekli. Elfintorodom egy pillanatra, eddig is megoldottan mindent egyedül nincs szükségem kíséretre egy ilyen buta kis sérülés miatt.  
Ránézek Andrejre, majd felsóhajtok, úgy tűnik feltétlen velem akar maradni. Nos, jó, végül is így könnyebb lesz eljutni a gyengélkedőig. Leküzdőm a büszkeségem és bólintok.
-Rendben, köszönöm.
Finoman belekapaszkodok, próbaképp teszek egy lépést. A fájdalom majdhogynem elhanyagolható, remek. Enyhén elmosolyodom, úgy tűnik jó, hogy makacs a srác és nem az én egom volt a döntő. A kijelentésre a lábamról ráfordítom a tekintetem.
-Rendben.
Remélem ő tudja hol van a gyengélkedő, mert ellenkező esetben érdekes séta lesz ez. Mondjuk nekem a társaság megfelel, ha nem fájna a lábam mondjuk jobban élvezném... Lassan haladunk, óvatosan lépkedek a srácba kapaszkodva. Egyenes terepen egész jól tudok menni, a lépcsőknél viszont érdekes lesz a helyzet.