Bojarski professzor
Vannak tantárgyak, amik nem mennek könnyedén, sőt... egyenesen kínszenvedés a tanulás olykor. Marciról tudniillik, hogy ő gyűlöl segítséget kérni diáktól, s tanártól egyaránt, inkább a maga módján tanulja meg. Vagy valami olyasmi. Azonban a vielkedéselemzéssel roppantul meggyűlik a baja, mi sem bizonyítja, hogy tavaly pont ebből a tárgyból bukott meg. Bármennyire is igyekszik, vet be mindenféle módszert, egyszerűen nem megy a fejébe, mintha ez a tantárgy direkt szórakozna vele. Házijai általában pontatlanok, dolgozatai állandóan troll minősítést kapnak, s ezek egyre jobban elveszik a vöröske kedvét. Akárcsak régebben a muglisuliban a matek. Legszívesebben elégetnék a tankönyvet, szétcincálná a jegyzeteit, dobná ki az ablakon a pennáját... Azonban a minap végül megint sikerült felszívnia magát, s úgy határozott, hogy ő bizony megoldja a problémát. Így vagy úgy. Félfüllel hallotta, hogy Bojarski professzor mindenhez konyít valamennyit. Különben is szimpatizált a tanár úrral, nem mintha hosszasan beszélgettek volna a valaha. Pusztán köszönnek egymásnak a folyosón, ha Marci látja, hogy épp segítség kell, mert nem bír a seprűkkel, ő nagyon szívesen cipeli a járgányokat stb. Talán ő az egyetlen a kastélyban, akitől hajlandó lenne segítséget kérni. Azt is mondták, hogy ő nem feltétlen ragaszkodik a régi módszerekhez, könnyen szót lehet érteni. És különben is, inkább neki szól, mintsem Naizer professzornak. Valószínűleg már a kezdettől fogva beskatulyázta. Legalább Bojarskinál még lenne esélye. Szóval ami azt illeti így is tett, felkereste, nem vetette el a gondolatot, s szerencsére a professzor simán beleegyezett. Úgy döntöttek, hogy egy jó kis péntek délutánt rászánnak erre.
Most pedig az a bizonyos péntek délután van. Marci sebes léptekkel halad a tanulószoba irányába, talárja csakúgy lebeg utána. A legrövidebb utat választotta, ugyanis késében volt már induláskor. 5 órát beszéltek meg, s ő konkrétan akkor indult el. Baromira reménykedett abban, hogy ő ér oda előbb, mert ha a Bojarski már ott fog üldögélni az elég kínos lesz.
Hála égnek perceken belül megérkezik a keleti szárny második emeletére. Gyorsan kitárja az ajtót, s mosolyogva nyugtázza, hogy senki nincs benn. Elhelyezkedik egy babzsákfotelben, jegyzeteit és tankönyveit pedig az ölébe fekteti.
Vannak tantárgyak, amik nem mennek könnyedén, sőt... egyenesen kínszenvedés a tanulás olykor. Marciról tudniillik, hogy ő gyűlöl segítséget kérni diáktól, s tanártól egyaránt, inkább a maga módján tanulja meg. Vagy valami olyasmi. Azonban a vielkedéselemzéssel roppantul meggyűlik a baja, mi sem bizonyítja, hogy tavaly pont ebből a tárgyból bukott meg. Bármennyire is igyekszik, vet be mindenféle módszert, egyszerűen nem megy a fejébe, mintha ez a tantárgy direkt szórakozna vele. Házijai általában pontatlanok, dolgozatai állandóan troll minősítést kapnak, s ezek egyre jobban elveszik a vöröske kedvét. Akárcsak régebben a muglisuliban a matek. Legszívesebben elégetnék a tankönyvet, szétcincálná a jegyzeteit, dobná ki az ablakon a pennáját... Azonban a minap végül megint sikerült felszívnia magát, s úgy határozott, hogy ő bizony megoldja a problémát. Így vagy úgy. Félfüllel hallotta, hogy Bojarski professzor mindenhez konyít valamennyit. Különben is szimpatizált a tanár úrral, nem mintha hosszasan beszélgettek volna a valaha. Pusztán köszönnek egymásnak a folyosón, ha Marci látja, hogy épp segítség kell, mert nem bír a seprűkkel, ő nagyon szívesen cipeli a járgányokat stb. Talán ő az egyetlen a kastélyban, akitől hajlandó lenne segítséget kérni. Azt is mondták, hogy ő nem feltétlen ragaszkodik a régi módszerekhez, könnyen szót lehet érteni. És különben is, inkább neki szól, mintsem Naizer professzornak. Valószínűleg már a kezdettől fogva beskatulyázta. Legalább Bojarskinál még lenne esélye. Szóval ami azt illeti így is tett, felkereste, nem vetette el a gondolatot, s szerencsére a professzor simán beleegyezett. Úgy döntöttek, hogy egy jó kis péntek délutánt rászánnak erre.
Most pedig az a bizonyos péntek délután van. Marci sebes léptekkel halad a tanulószoba irányába, talárja csakúgy lebeg utána. A legrövidebb utat választotta, ugyanis késében volt már induláskor. 5 órát beszéltek meg, s ő konkrétan akkor indult el. Baromira reménykedett abban, hogy ő ér oda előbb, mert ha a Bojarski már ott fog üldögélni az elég kínos lesz.
Hála égnek perceken belül megérkezik a keleti szárny második emeletére. Gyorsan kitárja az ajtót, s mosolyogva nyugtázza, hogy senki nincs benn. Elhelyezkedik egy babzsákfotelben, jegyzeteit és tankönyveit pedig az ölébe fekteti.