Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A kisebbik Süveges lány igazán szerette a családját. Igazából kedvelt ő mindenkit, amíg valaki rá nem vette, hogy ne kedvelje őt, de ilyen személyből nagyon kevés volt, és azok se mindig jutottak Lilinek eszébe, hogy olyanok, szóval gyakorlatilag, míg újra nem emlékeztették, őket is kedvelte. De a családjáért odáig volt, olyannyira, hogy volt kedvenc nagybácsija, kedvenc unokatestvére, másik kedvenc unokatestvére, ó és igazából nagybácsija csak egy volt, amennyire tudta. Szóval a világért se mondhatta senki róla, hogy nyűg lenne számára a rokonság, most mégis, miközben szülei után caplatott a folyosón, olyan benyomást keltett, mint aki bárhol máshol szívesebben lenne.
De ez nem a nagybátyjának szólt, akit valami tüzes rák vagy csiga megharapott, összenyálazott, vagy mit csinált, hanem úgy alapjáraton ennek az unalomháznak.
Itt semmi érdekeset nem lehetett csinálni, és idegenekhez nem is szambázhatott oda, hogy a nyavajájukról faggathassa őket. A nagybátyjáét meg már azelőtt tudta, hogy ide kellett jönnie. Erre pocsékolni egy jó kis szombat délutánt!
Persze megmutogatta magát, és a nagybátyja valamiért könnyezni kezdett miatta, de aztán, hogy elmesélte nagyjából minden kaladját az iskolából, ki lett terelve a teremből, hogy menjen, keressen magának valami büfét, vagy árust, ha éhes.
Értette ő, a felnőttek beszélgetni akartak. Az meg végképp unalmas dolog volt, így Lili nem is bánta, ha járhat egyet. De nem volt éhes, arról pedig elképzelése sem volt, hogy mi egyebet kezdhetne magával. Szóval csak ment, és nézelődött, aztán tovább ment, majd megtorpant, hátralépett kettőt, ismét benézett balra az egyik szobába, majd arcára felismerés ült ki, és egy pillanatra megfeledkezett arról is, hogy alapvetően nem biztos, hogy örülnie kéne a találkozásnak bárkivel is egy ispotályban.
- Nééé, sziaa! - köszönt, és már be is invitálta magát a Rellonban megismert Emese szobájába. Először csak kicsit szokatlannak tűnt az arca, de közelebb érve már a haja is másként állt, és mire megállapította, hogy bizony nem pihenni jött ide a lány, már vagy tíz másodpercig nézte őt mosolyogva. Aztán egy "ó"-ra formálódott a szája, ahogy végignézett rajta, és a sajnálkozásról valahogy teljesen megfeledkezve, színtiszta kíváncsiságtól telve megkérdezte:
- Ezt nem azzal a fél arcot leolvasztós mizerával csináltad, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Volt pár dolog, amit Lili egész sajátosan értelmezett. Mint mondjuk az illem, vagy a magánszféra, mint olyan. Utóbbiról általában megfeledkezett, az előbbiről pedig úgy vélekedett, hogy ha őt fordított esetbe nem zavarná, akkor a viselkedésével nincs is semmi gond.
Így aztán teljesen ésszerűnek és elfogadhatónak tűnt kérdés nélkül beszambázni valakinek a kórtermébe, és jóformán az arcába mászva arról érdeklődnie, hogy mégis mivel intézte így el magát. Mert elintézte, az biztos volt, annyit még Lili is értett, hogy ide nem kerülnek könnyű balesetes boszik és varázslók, de még csak mugli módon súlyosabb állapotba kerülők sem. Ami tehát Emese bőrével és hajával történt, az mágikus eredetű, és mint olyan, nem egy suhintás volt helyrehozni.
Más szóval rendkívül érdekes volt! És persze fájdalmas, biztos. Eskü, előbb-utóbb az is eszébe jut majd Lilinek, hogy a hogylétéről faggassa, de Emese első reakciói nem terelték azonnal ebbe az irányba a szőkét. Láthatóan meg sem ismerte őt, amit Lili tévesen és naívan nem egészen annak tudott be, aminek kellett volna.
- Hűű, még a memóriádra is hatással volt? Duurva! - leült a lány ágya szélére, és úgy nézegette tovább, de aztán kifakadását hallva kissé észbe kapott.
Bámulni nem szép dolog, ez volt nagyjából az első dolog, amit megtanult édesanyjától. Meg a második, harmadik, huszonnegyedik.. jó sokszor el kellett neki magyarázni, hogy ne bámuljon másokat.
- Igazad van, bocsánat! Csak megláttalak, és.. tényleg nem ismersz fel? Lili vagyok, levitás. Nekem volt csokis a kezem, és te voltál az, aki nem rúgott páros lábbal ki a tanulószobából.
Elvigyorodott, és ültében kicsit rugózott az ágyon, láthatóan alig várta, hogy megtudjon végre valamit Mesitől. Magában már így hívta, csak hangosan még nem merte kimondani.
Bár most lehet nem volt olyan veszedelmes a rellonos lány, de előbb-utóbb kikerül innen, és lehet akkor már emlékezni fog rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ugyan nem volt ezügyben konkrét szándéka, ismerőseinek egy komoly százaléka mégis meg volt győződve róla, hogy Lili nem végelgyengülésben fog száztizenkét évesen elhunyni, hanem kívácsi és félelmet nem ismerő, vagy legalábbis az óvatosságot nem különösebben komolyan értelmező természete miatt.. valamivel hamarabb.
Pedig még emlékezett is rá, hogy ösztönei azt súgták a múltkor, mikor megismerkedett Emesével, hogy talán jobb lenne nem piszkálni az alvó oroszlánt. Ráadásul most még közelebb is állt az alváshoz, legalábbis ágyban volt, de legalább látszólag pálcával nem volt felfegyverkezve. Valami mégis arra ösztönözte, hogy közeledjen a lány irányába, és ha más nem is, az nagyon is foglalkoztatta, hogy vajon mi készteti erre.
Lili elvigyorodott, mikor felfedezni vélte a felismerést a másik arcán.
- Igen, én voltam! A hálótermünkben, a Levitában van olyan megbűvölt plafon, amin felhők úszkáltak, mintha igazi ég lenne, és onnan esett le, és..
Gyorsan befogta, mikor rájött, hogy valószínűleg nem akarja a rellonos újból végighallgatni ezt a történetet. Pedig szívesen mesélt róla, főleg a seprűs mutatvány miatt, amit azóta is sűrűn gyakorolt. Már persze nem a szobában, még csak nem is a kastélyban.
Kicsit arrébb csüccsent még egy fél popónyival Emeséhez, megkockáztatva, hogy eléri őt, hogy jobban szemügyve vehesse. Furcsa kis grimaszt rajzolt arcára a felfedezése, ahogy a sebeket vizsgálta. Legalábbis amiket látott. Mielőtt azonban kiélhette volna kíváncsiságát, és megtudakolhatta volna, hogy ha nem az arcot leolvasztós bájital, akkor micsoda is okozta mindezt, a lány nekiszegezett egy egész más hangvételű kérdést. Meg is lepte vele a szőkét, aki egy pillanatig csak pislogott bután.
- Öööö.. nem hiszem. Talán kérhetek nagynénémtől, bár hogy adna is, azt kicsit kétlem. - Sőt, inkább biztos volt benne.
- De ha éhes vagy, hozhatok neked valamit a büféből! Kaptam rá pénzt, de én nem vagyok éhes.
Remélte, hogy ez is van olyan jó, mintha cigit hozna, elvégre csak jobb lehetett egy szendvics, vagy valami különleges édesség, mint amit itt főztek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudta Lili, hogy mennyire gondolhatta komolyan a kérdését Emese, de a vigyorból, amit mellékelt hozzá, úgy sejtette, nem egészen. Vagy legalábbis úgy gondolhatta, hogy Lili vagy épp a nagynénje majd jót nevet a képtelen ötletén. Akárhogy is, a szőke is elmosolyodott, mert örült, ha nem is a megfelelő okból, meg szívből jövően, de legalább egy mosolyfélét látott a másikon, és nem csak a vélhetően korábban sokkal csúnyább, de még most se túl szép sebeket.
- Előszeretettel hangoztatja, hogy milyen szörnyű, és borzasztó, és sose ne szokjak rá, vagy ha mégis, azonnal verjem a fejem a falba kétszer, és harapjak az ujjamba, szóval nem tudom, mennyire esne meg a szíve egy rászorulón - latolgatta az esélyeket, majd megrántotta a vállát. - De persze szívesen megkérdezem neked. Amúgy mi van a sajátoddal?
Így, hogy nem ismerte a baleset előzményeit, meg úgy az ispotály házirendjét, jogosan értetlenkedett azon, miért nincs Emesének saját készlete az éjjeliszekrényen. Mindenesetre a chips valóban ott volt, miután Lilkó odalépett és kihúzta a fiókot. Vett egy marékkal, és vissszahuppant az ágyra.
- Köszi! Éhes én se vagyok, de ez úgyis csak azért kell, hogy el ne felejtsem, hogy kell rágni, mire megéhezem - mondta halál komoly ábrázattal, mintha valóban ennyire kis sötét lenne neki odabent. Ismert pár szőkenős viccet, de ilyenről azért még nem hallott.
Emese feljebb tornázta magát, Lili pedig hümmögött egyet. Teli szájjal nem volt illendő beszélni, úgyhogy megvárta, míg kiürült, ügyelve arra, hogy a fogai közt se legyen semmi undi, mikor újból beszélni kezdett:
- A nagybátyám itt van pár szobával arrébb - bökött fejével az emlegetett irányba. - Van egy vissza-visszatérő baja, de nem igazán avatnak be, hogy miért olyan súlyos, hogy ide kell hozni miatta néha. Meg azt se teljesen értem, hogy minek jöttünk meglátogatni, ha pár nap múlva úgyis hazajön.
Volt még pár dolog, amire az élet nem tanította meg a Süveges lánykát, pedig már nem volt kisgyerek, csak távolról sem felnőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Neki magának soha eszébe se jutott kipróbálni, sőt egyenesen értetlenül állt a dolog előtt, hogy ugyan miért akarhat valaki szándékosan füstöt lélegezni, de sosem lépett fel a dohányzás ellen, nem próbált senkit meggyőzni róla, hogy mit ne csináljon vele, ahelyett, hogy reflexből a kukába vágja, sőt, mint a példa mutatja, még hajlandó is lett volna segíteni szegény Emesének szerezni egy szálat. Hiszen bizonyára olyan rossz lehetett nem hozzájutni, mint mondjuk Lilinek nem megsimogatni egy cójut, ha netán találkozna eggyel.
Elfogyott, mondta ő, és Lilkó készséggel el is fogadta, hogy így van. Szörnyű lehetett, mintha csak az ő csokikészlete fogyott volna ki, ami bizony olykor elő is fordult, ezért aztán megértéseként sajnálkozó kis fintor jelent meg orcáján.
- Szerintem se segítene, fájna tőle az ujjam. Az meg miféle segítség? - tette fel a költői kérdést, megcsóválva kicsit fejét. Ő se teljesen értette nagynénjét, de biztos jót akart.
Arra mindenesetre nem kapott választ, hogy akkor most megpróbálja-e megkörnyékezni őt egy cigiért, így aztán Lili helyet foglalt Emese ágyán, és még a csipszére is lecsapott. De hát felajánlották neki, szóval miért is ne!
A rellonos lecsapott a feldobott labdára, és a szőke visszavigyorgott rá.
- Tényleg, milyen szerencse, hogy közel vannak! - Persze nem gondolta, hogy valóban szüksége lenne most kezelésre, ha el találna felejteni rágni, majd mondjuk százhuszonhat éves korára, akkor majd valaki megbűvöl neki egy kanalat, ami először a szájába dugja a levest (mert hát foga ugye nem lesz, mást úgyse ehet), majd fordul egyet, és a nyelével megemeli az állát, hogy lecsússzon a torkán.
A mókás képzelgés aztán sajnos szomorúbb fordulatot vett. Lili nem tudta, hogy az szomorította így el Emesét, amit mesélt neki a nagybátyjáról, vagy a cigihiány kezdett kiütközni rajta, mindenesetre arcára némi ijedség ült ki, ahogy meghallotta, miket beszél a lány.
- Héé, nem! Az ki van zárva! Hamarosan megint nagyon szép leszel, és nem kell majd ide járkálnod - próbálta nyugtatni, majd közelebb ült kicsit, és mivel ilyen helyzetekben nehezére esett befogni a száját, tovább magyarázott: - Mármint most se vagy csúnya. Neked jól állnak a ocsmány sebek is, mármint, nem is olyan ocsmányak, na! Szóval sebekhez képest egész szépek, szóval csak jobban nézek ki, mint amúgy. Basszus, mármint nem, vagy izé, érted. Elmúlik, tutibizti.
Bátorító mosolyt küldött felé, aztán eszébe jutott, hogy mivel deríthetné jobb kedvre.
- Hozzak neked egy cigit akkor, vagy mi legyen?