Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elhúzom számat a kérdésre, mert tudom, hogy ő sem gondolja komolyan, hiszen soha nem volt ez az étteremben randizós fajta. Igazából nem is az, hogy étteremben, hanem önmagában a randizással van itt a probléma valószínűleg, mert ki nem nézem belőle, hogy bárkit is elvinne valahova randi címszó alatt. De ugye, ezt nem az én tisztem eldönteni, nem is ítélkezhetek felette, hiszen milyen ember lennék, amikor én aztán végképp nem járok sehova. Beliánnal és önmagammal szoktam randizni leginkább, meg néha Teóval, ha hajlandó kilépni a burokból, amit az az elviselhetetlen nő fújt köré. Az meg csak a hab a tortán, hogy tudom mennyivel jobban fogja kedvelni a hirtelen jött ötletemet, szóval nem is vagyok rest neki indulni megvalósítani, mert most bizony, akár szereti a meglepetéseket, akár nem, én vagyok a porondon, hogy valóban meglepjem. Eddig csak ő tette meg, mikor hogy éppen, de ezt az alkalmat úgy ragadom meg most, hogy soha nem is akarom elengedni. Ráadásul, mivel őnagysága még rá is gyújt, így egyedül intézek el mindent, hogy haladjunk is, de be kell látnom, hogy elég hamar lelomboz.
Tök kedves volt a bácsi, hogy ingyen adta a pizzaszeleteket, ő meg komolyan arra asszociál, hogy csak a külsőm miatt? Milyen hímsoviniszta megnyilvánulás ez? Éppen szólásra nyitnám a számat, hogy valami csípős megjegyzést tegyek, de végül csak mosolyogva rázom meg a fejem, hogy inkább haladjunk amerre kell, mert már nagyon bennem van a bugi, és érezni akarom a hűvös vizet magam körül. És mivel ugye nem a türelmemről vagyok híres, főleg nem ilyen esetekben, pillanatokon belül már a Balaton vizében sétálok hátra fele, őszintén nevetve Arion kérdésén.
- Ez kérlek Siófok - tárom szét karjaimat drámaian, mintha a legnagyobb sötétben látni vélhet bármit is, amit éppen mutogatok neki, de ne törődjünk vele. Az sokkal fontosabb, hogy invitálásomra ugyan biztosan nem tenné be a lábát egy tóba, de a felé hajított ruha éppen elengedő bátorságot és lendületet ad ahhoz, hogy kissé kapkodva ugyan, de leszedje magáról a ruhát, majd kövessen a vízbe, aminek felületén lebegek könnyedén már.
- Hogy neked állandóan van valami bajod - forgatom meg szemeimet halkan nevetve, miközben barnáimmal követem a sziluettet, ahogy végül fölém hajol. Mosolyogva hallgatom, amennyire engedi a lebegés, még bólintok is párat neki, hogy minden szavára figyelek. Hangosan nevetek fel végül, egyáltalán nem jövök zavarba attól, hogy Arion végig mér, mert van egy titkom. A testre simuló, pánt nélküli body mindig is a kedvenceim közé tartozott, ha kissé kihívóbb ruhát húztam fel, és most sincs ez másképp. Minden porcikám tökéletesen van eltakarva, az más kérdés, hogy a sötétben nem feltétlen látszik a vékony anyag. Gonoszkásan mosolyodom el.
- Óóó, drága Arion. Szívemet melengeted, hogy tetszenek a terveim, még ha aljasnak is gondolod őket - és még ki tudja mit hoz a jövő? Mert ha most ennyire érzem a meglepetés erejét magamnál, simán benne van, hogy később sem leszek rest kihasználni az ilyen helyzeteket. Na meg az sem utolsó szempont, hogy nem feltétlen a megfontolt döntéseimről vagyok híres, így lehet párszor Teót kell majd ismét hívnom, hogy legyen már szíves eljönni értem, mert gebasz van és kellene egy fuvar. Volt már rá példa, nem is egyszer. Maximum kétszer, de esetleg háromszor. Esküszöm, hogy nem többször.
- Nagyon úgy tűnik. A régi szép emlékekre - bólintok egy aprót. - Hozhattál volna be bort. Meg egy pizzát is, mert enni elfelejtettem - drámaian nagyot sóhajtok, hogy Arion átérezhesse a fájdalmamat. Tényleg elfelejtettem. A fenébe már!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Milyen kedves. A miénk anno fel akarta jelenteni apámat, mert átlógott a diófa ága – más ország, más emberek, lehet erre több a jóindulat, mint az, ami a kis országukban jellemző. Végtére is, nem ördögtől való dolog a kedvesség, ő sem küldi melegebb éghajlatra a szomszédot, bár miért is tenné, eleget nem beszél vele. A falusi nyugdíjasok is inkább sminkelnének, kirázza a hideg, ha látja őket valahol ücsörögni. Azok a vén szipirtyók mindent tudnak, mindent látnak, mindenhol ott vannak. Inkább csóválja meg a fejét, somolyogva, ahogy nevet azon, mennyire nem ma lesz a halála napja. Drasztikusan ő is gondolt már arra, hogy szívrohamot kap és akkor majd mindegy lesz, hogy mi és merre, de a ketyegő még mindig jól üzemel, vagyis, nem érzi, hogy szorítana a mellkasa, zsibbadna a bal karja és hasonlók. Az idege mások, de azok olyan könnyedén feszülnek és eresztenek ki, mint a postásgumi.
- Tudom. Mint mindig – általában, vagy néha, mikor hogy esik ki, de szokása igazat mondani, már csak azért is, mert borzasztóan hazudik, illetve, nem most volt az, hogy azt mondta, neki ne hazudjon. Másnak sem nagyon teszi, inkább kimaradnak a dolgok, elhallgat és akkor máris szebben hangzik a dolog. De a nevetés elhal, a bolond gondolatok is, ahogy közelebb és közelebb araszolnak, ahogy Mihail magabiztos, ő úgy veszíti el kissé. Benne van és volt is az az egészséges kíváncsiság, hogy mit mondtak róla, mi a vélemény, de más az, ha valaki elmondja és más, ha élőben tapasztalja. Főképp, ha az adott dologra teszi, ahogy épp viselkedik és pontosan attól tart, hogy valami heves vagy szerencsétlen és ezzel ássa el magát. Általában nem érdekli, hogy hogyan ég be mások előtt, de most fontos. Legalább most. Ezek aggasztják őt, nem csoda, ha kapaszkodót keres, de jobbat talál. Nem visszakozik egy pillanatra sem, de még talán egy tömött utcán se tenné, semmi olyan látvány nincs ebben, akinek meg nem tetszik, annak tömör véleménye lenne. Neki szüksége van rá, feltölti, talán ki is rázza kissé az előbbi állapotból. Mindképpen nyugodtabb szusszanással figyeli a házat, és bár töretlen kicsinek érzi magát, mert nem mentek össze, elengedi a dolgot. Azt is, hogy koldusnak számolja magát az egyenletben, ha a kliséket nézné.
- Szerinted főzhetek nekik? Nem vennék rosszul? – az totál kikapcsolná, valami egyszerűt, csak random gondolatmenet, ahogy felsóhajtva hunyja le szemeit az apró csókokra nyakán, amit azonnal elönt a libabőr. Nem viszi tovább, ami jó is, mert akkor másfelé kalandozna. Így is mondjuk, mert mellette sétálva sandít rá, felvont szemöldökkel. De ajkain ott bujkál a jellegzetes mosolya.
- Felavatni a jakuzzit – hümmög elismerően. Még, hogy nem nagy. – Benne vagyok, de nincs nálam semmi fürdős cucc – mert elvileg azt abban illik, nem otthon van, hogy hiába a saját szint, meztelen mászkál mindenhova, még ha előtte már semmit sem takargat.
- Minden előtt legalább azt tanítsd meg, hogy tudok köszönni – néz vissza előre, majd az ujjaiba kapaszkodik. A kerítés már egészen közel és felbámul rá. Hát itt vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem hiszi, hát miért hinné. Nagyon is jól ismeri, hogy rettentő kritikus ízléssel áldotta meg a Pokol, hogy aztán ezt kamatoztassa mindennel is. Egy éttermi vacsora valóban csak egy lett volna a különös, de még elmegy esetek közé, de ahogy ő tovább tervez és másképp igyekszik folytatni, befejezni, azért ad reményt arra, hogy itt nem csak a villák csörgése és a desszert kérdése lesz a fő fogás. A spontán dolgok sokkal jobbak, vallotta ezt akkor, amikor több ideje volt tenni is, nem mintha panaszkodva, le van kötve a figyelme eléggé és elég jól, hogy ne kelljen panaszkodnia, de megteszi, mert nem minden kellemes és szép, főleg ő, ha belelendül és olyat kell tennie. De a panasz mögött is ő van, aki cselekszi, akinek ez megfelel, és akinek ez az este a furcsábbak közé tartozik, mert a normálisabb élet igencsak messze van tőle. Persze, ezt a nő nem tudja, vagy csak sejti és erre utalnak azok a megjegyzései, hogy elcseszi. El, mert a normál reakciók, amik a testi vágyak kielégítésén alapuló pillanatokon túl történik, szokatlanabbak számára, így úgymond, nem az, hogy tapasztalatlan, hanem inkább elkopott. Vagy tényleg sosem tanulta meg, mert aki örökké felszínes és felszínesen élt meg minden ilyesmit, azt aztán tapogatózhat a sötétben, vagy csak simán igazat annak, hogy elcseszi.
- Ne nézz így. A világ már csak ilyen – vigyorog rá, mert na, lehet mindent naivan felfogni, nem sok dolog mozgatja jobban a kerekeket mint a pénz, vagy hát, a testiség. Sok nő mesélhetne, hogy miért van ott, ahol, de erről szó nem esik többet, higgye akkor csak, hogy kedves bácsi volt, aki csak úgy osztogatja a pizzát mindenkinek, mert olyan sok van neki. De a nyakát rá, hogy ha ő is ott van, még felárat is tol rá. És akkor sehol a kedvesség, meg végül maga a város sem, mert hirtelen kerül a tó partjára, érzi meg a szelet, ami vízközelben jellegzetes, csak a megszokott sós illat marad el, helyette kicsit halszagú, kicsit meg a hínár kavar bele. Könnyű így találgatni, hogy az országon belül maradtak, de hogy hol, azt ő nem tudja. Először jár itt, tudja, hogy vannak tavak, amik fürdésre alkalmasak, de ha bárki arra gondol, hogy ő épp a tömött strandon jár a fürdőnadrágjában, napszemüvegben, kezében egy lángossal és épp elhűlve nézi a túl sokat mutató öregasszonyokat, vagy az alpári családot, ott menten hal meg röhögésben. És még ő maga is, mert lehetetlen. Szóval megint egy jó pont, mert éjjel hozta, amikor maximum egy-két illegális horgász bújik meg a nádasban valahol.
- Ó, hogy az – néz körbe megint. – Azt vágom, hogy van itt bulinegyed – mert azok, akik az éjszakai életben mozognak és ismerősek neki, emlegették, hogy nyaranta itt van jobban élet, ide járnak. De mivel ő korántsem terítő már semmiben sem, annyiban is maradt a dolog, most se indul meg, hanem bámul utána, majd a kidobott holmira, hogy aztán ez hozza meg a lendületet arra, hogy kipróbálja ezt a tavat. Rohadt hideg, az alja sem kellemesen iszapos, igen, most van baja, mégis megy. Micsoda hős.
- Ez nem is igaz. Eddig semmi sem volt. De lefagyok, olyan hideg – még didereg is, mindjárt kéri, hogy melegítse fel, de lehetőleg ne úgy, hogy felgyújtja. Közelebb érve látja a turpisságot, vagyis sejti, eléget mutat így is, hogy nézze és megnézze, aztán végül engedi el, hogy nem hitte, hogy ilyen könnyen fogja meglesni, mivé is cseperedett. Magán hagyott ő is egy alsót, de lehet, hogy mindent kellett volna. Aztán ahogy telik az idő, úgy szokja meg lába a dolgot, szóval lehet igaza van és bírható, de be nem fogja vallani.
- Bármikor megteszem. Eddig sem volt tiltott dolog igazából, csak nem sikerült. De egyelőre mindegy is. Most tetszik. Ha meg valóban aljas, majd meglátjuk, mi lesz belőle – von vállat, kicsit lejjebb ereszkedve, egyelőre elengedi a gondolatot, hogy beterítse egy adag vízzel, mert az gyerekes. Nyújtózik végül, nemigen fekszik fel a víz tetejére, neki itt még elég alacsony, de felpillantva rázza meg a fejét. A nosztalgia.
- Szép emlékek? Igen? – vigyorodik el, ahogy visszanéz felé, majd azonnal forgatja is a szemeit. – Persze, mi vagyok én, pincér? Ki tudsz menni érte. Várj, segítek – azzal odalépve nyúl alá és kapja ölbe, mint valami pihét. Szemét mosollyal emeli meg úgy, mint aki máris menten kész arrébb dobni őt, bele a vízbe, de egyelőre tartja.
- Vagy tudod használni a lábaid? – vigyorog le rá, majd lendít egy apróbbat, végül röhögve engedi le, vissza a vízbe, és hátrébb lépkedve merül bele nyakig. Ó, tudja, hogy ezt nem ússza meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem is bánnék el ennyi nővel, az én határaim is végesek. Meg nem is kell mindenki – von vállat lazán, hogy felőle aztán lehet egy kupac, tömeg, ha őt nem mozgatja meg, mert azért ízlése is van és nem rest kamatoztatva válogatni, hogy aztán azt kapja, ami neki akkor épp kell. Ha most épp ez a nő? Akkor az. – De látod, milyen nagylelkűen le is mondok róluk a társaságodért – fényezi magát, mintha muszáj lenne és valóban, menni kellene a rövidke üzlet után kinek merre visz az útja, de nem egyfelé, ez lenne az általános, bevett szokás. De semmi sem tiltja azt, hogy közben, előtte beszéljenek egy sort, vagy bármi más, ami belefér, mert a nőnek van ideje, amivel számolnia kell, neki ezzel szemben végtelen, ameddig a lábai bírják. Vagy valami ilyesmi. Amennyi ezekbe belefér, az pedig igencsak tág fogalom.
- Ohh, hallok ilyet? A legtöbb nő dobja el magát, de akkor ez egy újabb jó pont és érdek amellett, hogy ne a többit válasszam – jó, ez drasztikus hasonlat, bizonyára mégis érteni fogja, hogy sokan mégis anyagiasabbak, mint a görbe orrú népek, akik épp aranyat adnának ki a kezükből. Úgy kapnak a szépen manikűrözött körmök erre, öröm lenne nézni, de sok ismerős arc, haver esett ebbe bele. Beültette a bőrülésbe a macát és többet ki sem szedte. Na ezt ő nem, annál ő sokkal erőteljesebb akaratú. Most mégis csak lazán bagózik, veti fel a dolgot és vár a válaszra, minek siettesse. Arcára meglepett vonásokat húz, vigyora mellé.
- Pont most? Micsoda mázlista vagyok! Hát ez a szerencsenapom – figyeli, ahogy közelebb lépked, ahogy hozzáér, már nem tartja azt az üzleti távot, mint eddig. Pofátlan méri végig ismét, újra, majd aztán megvonja a vállát.
- Bármihez. Még csak most kezdődik az este – mulatni jött, nyilván nem meccset akar nézni, szóval, ezen a helyen eléggé adottak a lehetőségek. – Ebben a sorrendben pont jó lesz – bár a más kifejezés széles, ragadozó vigyort eredményez, egyelőre semmit sem tesz, csak karját nyújtja felé, amint elpöckölki a csikket. – Első körben igyunk valamit, aztán hátha több kedvem lesz táncolni. Már ha, van annyi időd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyébként én sose gondoltam volna, hogy lesz valaki Lilin kívül, akivel képes vagyok fél napot elcseszni filmezéssel. Ricsi a legjobb barátommá vált... ami jó, csak közben itt vannak azok a furcsa gondolatok. Egyszerűen nem vagyok biztos abban, hogy ez elég nekem, vagyis jobban mondva egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem elég, de mégis... beérem ezzel. Nem siettetek semmit, persze sokszor nem bírom megállni, hogy ne tegyek kétértelmű megjegyzéseket, vagy na puhatolózzam ki, ő vajon hogy viszonyul hozzám.
- Meg kell velem nézned a 365 napot... komolyan.. érdekel, tök nagy visszhangja lett, és kiakasztott egy csomó embert - én nagyon lelkes vagyok, miközben már-már otthonosan mozogva nála, megmikrózom a popcornt, mert arról nem vagyok hajlandó lemondani.
Talán ez jó, így könnyebb, hisz csak ledöglünk filmezni, nem randi - bár ennek ellenére kínosan ügyeltem arra, hogy a legapróbb tincsem is tökéletesen hanyag és rendezetlen legyen -, így feszengeni se kell, vagy attól tartani, hogy beáll a kínos csend. Nem egy randiban volt részem életem során, és hát... vagy a partner nem igazán klappolt, vagy egyszerűen velem van a gond. Ha ki van mondva, hogy akkor az randi, akkor eszembe jut az összes baromság, amit a magazinokban olvastam, és a végeredmény kínos lesz.
Most viszont nem az, mert míg nézem, ahogy a mikróban forog a tálca, és egyre csak nő a papírzacsi, addig azt a hülye dalt éneklem, amit a múltkor mutatott, és nem megy ki a fejemből. Persze a hangom jó, és nem is hamis, de mivel koreai, így simán hallás után megy, így jó eséllyel a szöveg fel sem ismerhető, mert hát azóta se lettem perfect koreából.
- Komolyan, az agymra megy - nevetem el magam, amikor tudatosul bennem, mit csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Máshol legyen a világ ilyen, mert komolyan nem akarom elhinni, hogy rögtön arra kell gondolni, csak azért kaptam ingyen, mert éppen feldobott volna az asztalra. Rendben, nem mondom, benne van a pakliban, hogy egy perverz volt a bácsi, de akkor is, miért kell rögtön erre gondolni? Biztos vagyok abban, hogy Belián egyetértene velem, és most azonnal fel is hívnám telefonon, ha nem éppen a Balaton hűsítő vize keringene körbe végtagjaim körül, hogy ne csak testemet, de kicsit agyamat is lehűtse. Lehet nem gondoltam át eléggé, mert azért egy pasit felhívni, hogy adjon nekem igazat abban, ez mégis mennyire hímsoviniszta megnyilvánulás, lehet nem kifizetődő ötlet, de... mindegy, mert úgysem tudom megtenni, figyelemmel arra, hogy egyre beljebb és beljebb haladok. Mintha a csillagok közé is be tudnék nyúlni a sötétségben, olyan békés minden.
Elmosolyodva bólintok egyet, mintha láthatná, de nem most kezdek el majd gondolkodni, ráérek erre később, hogy igen, itt bizony pöpec bulinegyed is van. Emlékszem, még megboldogult fiatalkoromban mennyit jártam ide, mintha muszáj lett volna, és mintha annyira különbözne a pesti szórakozóhelyektől bármelyik is, ami itt van. Pedig egyáltalán nem, sőt talán még borzalmasabbak is az itt lévőek, mert olyan sok ember van mindig, alig lehet levegőt kapni. Nem panaszkodom, akkor imádtam, és semmi pénzért nem cserélném el azokat az estéket, amikor például Teó alsónadrágban szaladt be a tömegbe azzal, hogy miközben aludt, ellopták a ruháit, valaki nem látta-e őket? Egyébként pedig csak megint kretén volt és elvesztett egy fogadást, de én nagyon élveztem. És ez a lényeg, mert az nem fontos, hogy utána két rendőr vitte be közszemérem sértés vádjával, de végül csak kiengedték. Merlinre, de jó is volt!
- Túl fogod élni, hogy a pélód még kisebb lesz, mint amekkora alapvetően, nem? Úgysem látja senki - szemtelenül vigyorgok fel rá, ha nem lenne ennyire sötét, talán még a játékos csillogást is láthatná szemeimben, mert én mondom nektek, ez az este eddig nem is alakulhatna jobban. Van borom, van pizzám, Arion egy tóban fürdik és az ég olyan csillagos, szinte elvakítanak a fényükkel. Ráadásul még meg is dicsér, hát mi folyik ma itt, kérem? Mosolyom egy pillanatra sem lankad, hülye lennék nem élvezni a helyzetet, ahogy dicsérget és leesik neki, hogy nem is olyan rossz a víz és lejjebb ereszkedve hagyja, hogy őt is körbeölelje. Ha így haladunk mondjuk, akkor itt őszülök meg, mire belekerül.
- Nem szoktam aljaskodni, de ezzel így ötleteket adsz, azt tudod, ugye? Plusz minek kellene azt? Így is biztos vagyok abban, hogy azt hitted, meztelen vagyok, azért jöttél be végül ilyen gyorsan - nevetek fel halkan. - Szóval 1:0 ide - bólintok egy határozottat, miközben mosolyom csak szélesedik, félszemem nyitom ki, ahogy visszakérdez, végül vállat vonok. Kinek mi a szép, de bármennyire is megvetettem a történtek után, az az este igenis szép volt.
- Igen. Nem voltál a kedvencem utána, de az az este örök emlék. Szerettem - vallom be őszintén, hiszen ennyi év után már aligha van jelentősége bármelyikünknek is. - Nem, csak gondolt... - halk sikkantásom, majd bőven hangosabb nevetésem szakítja meg a mondatot, ahogy felemel és a víz hirtelen eltűnik alólam. Nevetve karolom át mindkét kezemmel nyakát, arcomat nyomom vállának, erősen szorítom, hogy lehetőségeim szerint, ne a vízben kössek ki, mert nem emlékszem, hogy vízálló sminket kentem-e fel a randi előtt. Felemelem fejemet válláról, ahogy elhangzik a kérdés, éppen válaszolnék, amikor kissé meglendít, nevetve kapaszkodom még erősebben, majd még annál is jobban, ahogy leszeretne tenni. - Sajnos nem tudom őket használni, úgyhogy mostantól cipelned kell mindenhova - bólintok egy határozottat, majd hátamat kissé ívbe feszítve, drámaian teszem halántékomra kézfejemet, miközben alóla sandítok fel Arionra szemtelenül mosolyogva. - Kivéve a csajaidhoz, oda nem akarok menni, de egyébként mindenhova - pontosítom mondandómat egy bólintás mellett, majd folytatom drámai szusszanásaimat, végül megelégelve kulcsolom össze tarkójánál ujjaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #wethairweteverythingGIF



Ah. Jól van. Örülök, hogy nem gond, hogy még bekenetem magam vele. Mármint azt valahogy sejtettem, hogy nem gond, de úgy tűnik, nagyon nem gond. Megkönnyebbülten vigyorodok el. Mondjuk azt nem értem, miért süti le a szemét. Figyelem picit, van-e valami baj. Nem rakom össze magamban az okot. Nem arról vagyok híres. Indulunk is a pléd felé és bólogatok neki, hogy rendben, bekenem akkor én is őt. Boldogan. Herceg jön velem, hiszen továbbra is pórázon tartom. De szerintem magától is jönne utánam. Ez csak olyan védőháló.
- Okés - fordulok is meg mosolyogva, mutatva benaptejezendő hátamat barátnőmnek. Vállamon pár szeplő virít. Remélem, jól elér így meg minden! Nem igazán vagyok magasabb nála, szóval nem hinném, hogy szükséges lenne berogyasztanom a térdem vagy ilyesmi. Közben a tengert meg állatkáinkat figyelem, aztán picit hátrafele fordítom a fejem, Lau felé, ahogy beszélni kezd. Csakhamar rájövök, mikre gondol.
- Tuti kapható az árusoknál - vágom rá a buborékkészítőre.
- Tengergömb a neve - árulom el ezt is. Nálunk ez ugyanolyan bevett strandolós holmi, mint náluk a polifoam vagy a vízipisztoly, amik viszont nekem lennének újdonságok. Ahogy a többiről kérdez, nekiállok morfondírozni, mik lehetnek még a kínálatban. - Mármint játék? Hm... Szokott lenni még Szipkaszivacs meeeg... Aquaszkóp és... öm... - töprengek, aztán...
- De majd megnézhetjük a bódékat! - ajánlom aztán, ahogy rájövök, nem kell nekem itt tengerparti kellékeket sorolni, amikor meg is mutathatom őket. Majd egy mártózás után. De előtte még jön a bekenés, amit inkább most élvezek is csendben tovább. Rajtam aztán a sor, én állok a lány mögé. Azt hiszem, tovább kenegetem a hátát, mint az szükséges lenne. Dehát ártani nem árthat, nekem meg tök jól esik. Ahogy aztán ezzel megvagyunk, vissza a tengerbe!
Hiába csitítgatja viszont barátnőm a hullámokat, jól sejtettem, ez kutyusomat nem hatja meg. Sétálgat csak a nedvessé lett homokon, kacérkodik a partot nyaldosó vízzel, ám több se kell neki. Úgyhogy kikötöm őt egy fához, hagyva bőven mozgásteret meg árnyéklehetőséget és mi többiek merülünk is el a habokban.
Oké, az túlzás, hogy én elmerülök. Szépen lassan haladok beljebb, derűs fintorokkal. Igen, ez azért hűs nekem. Főleg így felhevült testtel. Végre aztán nyakig alámegyek, meg utána egészen. Bár ez utóbbit csak amolyan felfrissülésül, hogy a hajam is vizes legyen, amit aztán bőszen túrok hátra mindig. Beszélgetünk, úszkálunk, Lauék magán vízi parádéval szórakoztatnak. Olykor persze elnézek Herceg felé, aki egy idő után csak fekszik és figyel minket. Meg nem tudnám mondani, meddig vagyunk bent, de aztán csak kikászálódunk végül. Tudom, hogy barátnőm megszárítana simán, de én szeretek törölközővel a vállamon flangálni, szóval így is teszek, miután már felitattam kicsit magamról a tenger sós cseppjeit.
Bedobom aztán, hogy szerezzünk valami hűs innit. El is bumlizunk az árusokhoz, megkaparintunk egy-egy jégkockás limonádé különlegességgel, és azokat iszogatva nézelődünk tovább. Minden van. Mesélem az én sellőmnek, mi mire való, aztán...
- Ezt kérem szépen - fogok meg egy égszínkék Tengergömb karikát, mutatva a bódésnek. Kifizetem, majd a lányhoz fordulok.
- Parancsolj - adom át neki, csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fogalma sincs, hogy ezzel a hellyel mi volt amúgy a célja, tökéletesen megszokta már, hogy nem lehet és nem tud kiigazodni azon, ami a fejében jár és ahogy cselekszik. Ez még mindig a jobbik eset, mert se a bort, se a kajás szatyrot nem vágta hozzá, amelytől lehet hogy mégis idegbe jött volna és akkor tessék, lehetne beszélni arról, hogy el van cseszve az este. Most mégsem, hiszen még a vízig is elmerészkedik, tőle szokatlan módon és bár nem élvezi így elsőre, elvégre nem egy fűtött medence, vagy jakuzzi, legalább tényleg egyedül vannak és senkinek nem kell végignéznie a bénázását, ahogy próbálkozik és morog, mint valami bolhás eb. Bár a hely kihalt érzése nem épp az ő szájíze, ritkán és más esetben keresi a csendes helyeket, most ettől eltekint, csak a vizet szidja és azt, hogy benne sétálva újra és újra a hideg rázza. Legalább nem fröcsköli le, akkor lehet, hangosabb lenne, így viszont csak, felhorkant, szemeit forgatva.
- Még kisebb, hogyne. Így is pont jó lesz, ne aggódj, az a legkevesebb gondom most – túl fogja élni, mint mindent, az utolsó dolog volt mégis arra gondolni, mi van épp a lába között, mikor minden más tagja fagy le éppen, majd enged fel, ahogy megszokja a közeget, amibe került. Nem merült még el teljesen, talán nem is fog, elég ez most, nem fogja bemutatni úszótehetségét, ráérősen mozog és néz a másik felé, már amennyit lát innen, mert a partról ideszűrődő fényeken kívül nincs is már, amely segítene. Ez valahol jó, mert ilyenkor lehet bármit tenni, másrészt rossz, mert könnyű elveszíteni a tájékozódást. Bár nem mentek annyira messze a parttól, kellő távol, bár rálátni a cuccaikra így sem tud. Ha valaki erre várt, tudná vinni a szajrét, bár akkor lenne egy-két szava hozzá. És ökle, az arcába. De nem, nem mozdul rá a paranoiára, a tolvajok most a bulinegyedben simogatnak zsebeket. Lehet, hogy ha megunja a fürdést, elcsábítja oda, kíváncsi lett rá az idáig szűrődő zenéből. Hangos, annyi biztos.
- Dehogy adok ötleteket. Nem játszom magam ellen – így nem. Ötletek, nem kell attól félni, hogy nem talál ki semmit sem és azok nélkül marad. Sőt. – Minek, minek. Mindig kell valami, nem? – kicsit beljebb meríti magát, nyakát ráérősen forgatja át, apró, halk roppanásokat hallat kissé, majd visszavezeti rá tekintetét. Amolyan, „lehet, benne van a pakliban” vigyor és vállvonással reagál rá közvetlen. – Félig, legalább. Ezt bevallom. A meztelen fürdőzés lehetősége minden iszonyt legyőz, hiába az 1:0 meg bármi – nincs mit ezen szégyellni, ő férfi, a másik pedig nő, és bár hiába nyit ő mindenfelé, a nők felé húz jobban, ez nem vitás. Lehet nem válogat, de attól még szemei vannak és igen, ebben volt némi aljasság, de már nem mond erre semmit, mert valahol sejthető volt, hogy nem adja ilyen könnyen. Emlékszik rá, hogy nem akar játékszer lenni, ezáltal jön az, hogy nem lesz semmi formában könnyen megkapható. Se így, se látványnak.
- És most se vagyok a kedvenced. Ejj, ejj, nagyon elcsesztem ott – szerette. Persze hogy, mert szinte ő maga is totál más volt, még ha utána újra önmaga. Látta rajta, hogy szerette a pillanatot, amely nem sokáig tartott, ma pedig csak egy közös pont. Inkább hagyja a nosztalgiát, ha már ennyire szórakozni akar, akkor tessék, megkapja. A sikításba vegyül a röhögése, ahogy kikapja a vízből és karajiban tartja, készen arra, hogy eldobja a habok közé vissza, ahol eddig lebegett. De már a nő is csak nevet, kapaszkodik belé, szinte préseli magát hozzá, biztos, ami biztos alapon így végül valóban dob rajta, de csak hogy kényelmesebb legyen mind a kettejüknek.
- Mit gondoltál? Ne használj ilyen nagy szavakat – vigyorog le rá, ahogy fogja, de egyelőre nem nagyon indul semerre, csak pár lépést halad, oldalra, se be, se ki. Szemeit megforgatva néz a lábakra, mert hiába tenné le, azt sem engedi. Csak kapaszkodik.
- Nem tűnnek használhatatlannak. De akkor most ki akarsz menni inni? Eddig pancsolni akartál – mintha gond lenne, hogy lépni kell bármerre. – Még ha lennének. Független férfi vagyok, nem háremtartó – mert igaz, akivel van valami, az megesik, majd elmúlik. Semmi komolyabb. - Merre mennél ma még, tündérke?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Méghogy a legkevesebb gond, hogyne. Hangosabban nevetek fel, mert a fene sem gondolta volna, hogy tényleg ennyire ki fog akadni a víz hűvösségén. Pedig esténként esküszöm, hogy melegebb a víz, mint napközben és olyan kellemesen öleli körbe az embert, hogy ki sem akar menni. Valahogy én is mindig így vagyok az éjszakai fürdőzésekkel, főleg, ha társaságom is van hozzá. Utoljára Teóval csináltuk ezt, még évekkel ezelőtt, azóta pedig a nő a mindene, aki úgy siklott bele az életébe, mint valami utolsó féreg. Nem baj, most frissítem az emléket egy Arionnal, aki komolyan hisztizik a víz miatt, de büszkeséget érzek, amiért egyáltalán bejött a vízbe és nem a partról kiabálva kommunikál velem. Az neccesebb lenne, mintha csak fel kellene rá pillantanom, hogy szinte lássam magam előtt elkékült ajkait. Kis túlzással, mert ennyire valóban nem hideg a víz, de feldob a hisztije, olyan, mint egy kisfiú, akinek soha nem jó semmi, mert elkényeztették és most a gonosz és csúnya nagynénire van bízva, akinél mindent szabad, de az sem jó. Szörnyű világot élünk.
- Melletted csak valami lehet Arion - forgatom meg szemeimet, miközben játékos mosoly játszik ajkaimon. Mellette aligha unatkozik az ember, meglepetést is tud okozni, igazából folyamatosan azt okoz csak, és biztos vagyok abban, hogy ez külön képessége, hacsak nem végzett el valami titkos képzést; hogyan lepjünk meg embereket állandóan cím alatt. Mondjuk ahhoz érdektelenebbnek és lustábbnak ismertem meg, mint aki elvégezne egy ilyet, de ki tudja? Lehet ezzel is meglepne. És látod? Vissza is tértünk oda, hogy tele van meglepetésekkel. - Büszke vagyok rád, amiért bevallod, hogy maga a női test mivolta csalogatott be egy halas, hínáros és iszapos tóba, ami ráadásul még büdös is kissé - nyomom meg a halas, hínáros és iszapos szavakat direkt annyira, hogy érezhető legyen, mégis miben sétálgat éppen, a mi drága Arionunk. Bár ha alapvetően undorodik tőle, akkor nem tudom milyen indittatásból jött be végül, hiszen itt aligha történt volna köztünk bármi is. A félreértések elkerülése végett nem vagyok semminek az elrontója, de őt, a kezdeti hisztiből kiindulva nem tudom elképzelni egy ilyen közegben szexelni, plusz ugye, még az elején sikerült letisztáznunk, hogy velem azt nem fogja csinálni, mint a többi nővel az életében. Nem bizony!
- Ki mondta, hogy nem vagy? - vigyorodom el szemtelenül. - Szerethető vagy, Arion, csak valamivel mindig el kell rontanod, nehogy az emberek meglássák, igenis ember vagy te is, nem pedig egy érzelemmentes faszfej - mert minden másodpercre emlékszem abból az estéből, és az az Arion, aki akkor volt, nem az, aki utána. Valami változott benne, és ha megveszek sem fogom tudni micsoda, de nincs is hozzá közöm. Ilyen lett, a kapcsolatunk sem változott az évek során, kivéve, hogy szemtelenül kap ki a vízből, amit hangosan nevetve fogadok. Még drámázni is van időm karjai között, miközben ő dob rajtam egyet, mert esélye sincs bedobni a vízbe, meg hogy kényelmesebb legyen.
- Inni is szeretnék, és nem tűnnek, pedig azok, esküszöm. Látod? Nem is mozdulnak - összeszűkült szemekkel figyelem lábaimat, mintha erősen koncentrálnék arra, hogy megmozduljanak, de semmi nem történik. - Pedig egy hárem nagyon menő lenne. Mondjuk más nemzetiségű nőkkel és minden napra van valami új - még egy erőteljesen bólintok is mellé, hogy szavaim megkapják a kellően határozott hátteret, és hogy mennyire komolyan gondolom őket. Tényleg menő lenne, de eddig is tart ezen gondolatok körül forgó agyam, mert kérdésére akaratlan csillannak fel barnáim, majd bal kezemmel elengedve tarkóját, jobbal erősebben, de még nem fájdalmasan szorítok rá, hogy szembe fordulhassak vele, lábaimmal kulcsolom át azonnal derekát, nehogy leessek. - Csak előre! - emelem meg hangom, ökölbe szorított kezemet nyújtom az ég felé, amikor leesik a tantusz. - Ja, igen, neked előre, nem nekem, csak kellett a hatás - vonom meg vállamat, majd kezemet hátrafesztíve mutatom továbbra is az előrét Arionnak, ha esetleg nem tudná. - De úúú, mégis mit kellene csinálnunk? Berángattalak a Balatonba, van borom és pizzám, igazából ez egy nagyon jó este eddig. Menjünk el vidámparkba! - kissé eltávolodom Ariontól, hogy arcára tudjak nézni egy széles mosoly és gyermekien csillogó barnáim kíséretében, amik tökéletesen takarják a tündérke megszólítás miatti zavaromat. Sötétben amúgy sem látszik a pír az arcomon, szóval mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Valószínűleg szerelmes apámba, szóval… engedd el - nevetve legyintem le az egészet. Mióta ideköltöztünk, a körülöttünk lévő nők és férfiak meglepő érdeklődést mutattak a szüleim iránt, és amikor haza evett a fene engem is, akkor irántam is. Nem meglepő, hiszen ember legyen a talpán, aki egy véla mellett el tud menni úgy, hogy nem néz rá. Ez akkor a legviccesebb, amikor anyámék kerti bulit tartanak és az összes szomszéd hozzánk csődül, de eldönteni sem tudják éppen kire csorgassák a nyálukat. Borzasztóan vicces látvány, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy pontosan ezért csinálják, hiszen az unalmas hétköznapokba mindig kell egy kis izgalom és nevetés. Ők pedig ezt így szerzik meg. Aljas lenne? Lehetséges, de igazából, ha jobban belegondolunk, nem is tehetnek róla, hogy ilyet váltanak ki emberekből. Mágusok által készített karkötőket pedig csak nem fognak osztogatni mindenkinek a bulik előtt, nemde? Furán venné ki magát.
Normális vajon, hogy ahogy Belián közelségét érzem, nem is amiatt aggódok, hogy ő bevágódik-e, hanem amiatt, hogy a szüleim hogy fognak viselkedni? Soha senkit nem hoztam el bemutatni nekik, esélyük sem volt hozzászokni efféle dolgokhoz, mivel még nem történt meg egyszer sem, mégis… reménykedem abban, hogy felfogják a súlyosságát és komolyságát annak, hogy őt elhoztam ide. Az otthonomba, amit már valóban kezdek magaménak érezni, elhoztam ide, hogy megismerhessék az első férfit az életemben, akiért bármit megtennék. Fontos nekem, és ha azzal nem tudom eléggé bizonyítani senkinek ezt, hogy hazahoztam, akkor semmivel. Senki nem találkozott még a szüleimmel, azokon kívül, akiknek muszáj.
- Főzhetsz nekik - támasztom homlokomat vállára nevetve, miközben kicsit összeszedem magam, hogy aztán újult erővel induljak meg a ház felé. Muszáj volt pár másodperc szünetet tartani, mert bőrének érintése ajkaimon és illata valahogy egy olyan mederbe terelte volna ezt az egészet, ahova nem lett volna egészséges, főleg nem egy ilyen helyzetben. Mármint nem arról van itt szó, hogy ne dugnám meg nagyon szívesen a garázsban, de már így is eléggé megvárattuk őket. Nem kellene többet váratni őket, anyámat ismervén pedig főleg nem.
- Kedvesem, egy egész szint a tied, aminek az ablakain nem lát be senki. Remélem tudod, hogy ez mit jelent rád nézve…, a fürdőnadrág a legkisebb gondod - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen vigyort, de mielőtt válaszolhatna nyitom ki a kaput és kezdem el felhúzni a lépcsősoron. Rugalmas léptekkel haladok felfelé, miközben vállam felett pillantok le rá.
- Ne aggódj, apám kért a Hivataltól fordítót, minden szavadat érteni fogják, ahogy te is az övéiket - szorítok rá ujjaira bátorítóan, majd megtorpanok az ajtó előtt. - Készen állsz? - szinte választ sem várva nyitok be a házba, hogy azonnal megcsapjon az ismerős illat, az ismerős érzés maga. Elmosolyodva húzom kicsit beljebb Beliánt, majd csukom be az ajtót. Elengedem kezét, derekánál fogva húzom magamhoz, amikor meglátom felénk közeledő szüleimet hatalmas mosollyal arcukon, majd lassan hajolok le, hogy fülébe suttoghassak. - Minden rendben lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Táskámat szorongatva lépek be a mugliüzlet ajtaján. Nagyon rég láttam Nesztát. Azóta mindketten sokat változtunk. Kisgyerekek voltunk még, mikor barátok lettünk, ki tudja, megtaláljuk-e még a közös hangot. Annak viszont, hogy a találkozás ötlete felmerült, nagyon örültem. Régen nem hallottam a lány felől, csak nagy ritkán küldtünk baglyot egymásnak. Az ajtóban megállva körüljáratom a szemem barátnőm után kutatva. Azonban nem látom sehol, így feltételezve, hogy én voltam a gyorsabb, leülök egy két fős asztalhoz, hogy ott várjak tovább. A hozzám lépő fiatal pincérlánytól rendelek egy cappuccinot és egy brownie-t, majd visszafordulok az ajtó felé, hogy lássam, ha Neszta belép. Kezeim még mindig táskámra szorulnak. Torkomban is egy kisebb gombóc növekszik. Nincs sok okom izgulni, de ennyi idő után újra látni egy régi ismerőst... mindig nehéz. Jövőre azonban Neszta is a Bagolykőbe érkezik, így mindketten idejét láttuk a találkozásnak. Jobb így, mint a folyosón összefutni, vagy csak elmenni egymás mellett. Így viszont lesz alkalmunk mindent megtárgyalni, tulajdonképpen újra összeismerkedni.
Egyre izgatottabban várok, közben pedig kihozzák a rendelésem. Beleiszom a kávéba, és amint lenyalom a habot a számról, meg is látom a belépő Nesztát. Kissé hevesen pattanok fel, mert az asztalon kilöttyen az ital, de így legalább észrevesz a lány. A biztonság kedvéért intek is neki, hogy biztos megtaláljon. Mosolyogva köszöntöm, és mikor ideér hozzám, egy ölelést is kap tőlem. Leülök és rögtön túl is esem a sablon kérdéseken:
- Hogy vagy? Hogy telik a nyár? Hogy vannak a bátyáid? - ezeket a kérdéseket mindig muszájnak érzem megejteni, azonban a válaszokból már ki alakulhat egy jó kis beszélgetés. - Mióta nem láttuk egymást? Két éve? - kérdezek rá a dologra. Hátha ő jobban emlékszik, míg nekem nem jut eszembe mit csináltunk legutóbb mikor láttuk egymást. Arra sem, mikor volt ez az alaklom. - Hű, mennyi minden történt azóta! - reménykedem benne, hogy a beszélgetés nem fog sokszor megakadni, és nem azzal fogjuk tölteni a délutánt, hogy kínosan nézünk egymásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Legalább ezt is elmondhatja, a nő meg az asszonysutyorgóban – mert ilyen akkor is létezik, ha nem -, hogy rávette és bár hangot adott ellene, főleg közben, de valóban megtette. Még  a hétköznapi dolgokban sem az átlagos vonalat viszi, minden, ami kényelmes, csillog, nem pedig fodrozódik, ahogy előre halad benne és hideg, mert amikor a víz hideg, egyszerűen melegebbre cseréli a kádban. Itt nem fog pöccintésre semmi sem menni, így vagy megszokja, vagy vert hadseregként vonul vissza és szárad meg odakint, de a feladás még ebben az abszolút helyzetben sem lehetséges, hiszen hogyan is merülhetne fel, aki örökké azt hiszi, hogy győztes.
- De ez így szép. Sosem unatkozni – vagy micsoda. Nem mindig jó az a valami, de el kell most ettől tekinteni, mert javában nem a rosszban sántikál, iszapban, ahogy érzi, hogy a lába megint beljebb süpped és kihúzva azt, egy biztosabb pontra helyezi. Legalább a mélységtől nem tart, elég magas ahhoz, hogy ami a nőnek már-már kritikus lenne, abban ő még kellően kényelmesen nézelődik, nem mintha nem tudna valamelyest úszni, mert igazából nem nagyon tud, annyi a tudománya, hogy nem merül el és ha nagyon akarja, ki tudna odáig vergődni, ahonnan már sétálni kell. Nemigen mozdulnak beljebb, így ezt nem kell most kamatoztatnia. Ismét inkább lustán nyújtózik egyet, majd ereszti le karjait és figyel rá ismét.
- Bármely férfit be tudná csalni, de igen, nem tagadom – nem húzza ki magát, ellenben piszkosul szemtelen vigyort villant felé, már amennyi látszik abból, majd tűnik is el, hogy megrázza a fejét. – Nem, ezekre inkább nem is akarok figyelni. Elhoztál a koszos vízbe, hát szép – nem mintha nem lett volna már rosszabb, de ebbe nem is megy bele. Igen, valahogy sejti, hogy most direkt emelte ki, mennyire kellemes hely ez a tó és tiszta, meg bármi egyéb, és direkt nem adja meg azt, hogy ő itt most aztán olyan nyavalygásba és finnyáskodásba kezdene, hogy abból nem szedi ki semmi sem. Nem. Fintorgott befele jövet a szagra, mindenre, elég is volt.
- Senki, csak sejtem – von vállat, mert a dolgok hozzávágása, meg az érzékenyebb lelkek eddigi nyilatkozatai nem épp kedvenccé emelték őt, noha, nem is volt nagyon kérdés és kitétel sem, hogy az legyen. – Azért ne is túlozzunk. Én, mint szerethető? Hogyan? – szeretni lehet sokféleképpen, tény. Egy pillanat, pár óra, napok a viszonzatlan szerelemben és a többi. De hogy ezekre tényleg nem segít az, ahogy viselkedik. Szemét is forgatja jelenleg. – Sose mondtam, hogy nincsenek érzelmeim. Csak nem olyan, mint az átlag. Vagy látják, vagy nem, de nem rontom el. Ilyen vagyok – mert nemigen fogja felfogni, hogy vele bármi rossz van, bármi hibás, ha eddig jó volt, elfogadható és nem kellett több. Minek foglalkozna azzal, ki látja meg, ha nem szokása szomorúnak lenni, az örömöt meg nem kell titkolni. A harag felé viszont, nos, azt lehet senki se akarja látni inkább. Elengedi a dolgot, hiszen holnapra nem ő lesz a romantikus szerető és a lábaira bámul.
- De ha megcsiklandozom a talpad, rögtön fog. De rendben, szimuláljon a beteg – dob ismét rajta egy aprót, majd jóízűen nevet.
- A jó ég őrizzen annyi nőtől egyszerre az életemben. Kellene a fenének, plusz nem is jó mindenhonnan válogatni – mert nem minden tetszi az ő ízlésének, de egy akkora háremmel, meg nem török szultán ő, hogy ilyesmiket műveljen. Van, amikor sok napig amúgy se megy, keres egyet sem, vagy bármi. – Jaj mit művelsz – tartja, engedi, hogy mocorogni kezdjen, közben igyekszik nem eldőlni, de most jól jön, hogy az iszapba süllyedt a lábfeje, stabilabb. Ahogy végül elhelyezkedik, egy „ez most komoly?” pillantással figyeli, ahogy kiált és végül, ahogy kiadja az iramot. A fürdésből úgyis elég volt, hát meg is indul, nem kell neki kétszer mondani amúgy sem. Hosszú léptei lassabbak, de így sem kell sok, hogy végül kicsit neccesen, de kiegyensúlyozzon a partra vele, megállva a ruháik mellett.
- Ideértünk, hölgyem. Most már menni fog? – pillant le a lábaira, sőt, még combját finoman meg is paskolja, jelezve, hogy vajon működik-e annyira, hogy ettől leugorjon.
- Vidámpark? Oda sose járok – nem azért, mert nem vidám, hanem mert… nem. – Előbb együnk, aztán kitaláljuk. Itt az a bulis negyed is, az is elég vidám, nem? – azzal, ha leszállt ha nem, ő leül. Utóbbi esetben így kénytelen a másik kicsit az ölében ücsörögni, de ha eddig nem bánta.
- Amúgy se nagyon van ebben a retkes országban, akkor már láttam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vadul bólogatok, hiszen igaza van. Mellette sosem lehet unatkozni. Ő az az ember, akinek ha a közelébe kerülsz valami biztosan történik, és mindegy, hogy jó-e az a dolog vagy rossz. A lényeg, hogy történjen, és mellette nem is rest megtörténni a minden is, mert mintha bevonzaná ezeket. Nem csoda hát, hogy lehetetlen a közelében unatkozni, még akkor is, hogyha csak egy egyszerű vacsorára indulunk, bár ha őszinték lennénk, akkor ez én aprócska fejemből pattant ki valamiért, nem pedig ő lepett meg engem. Lényegtelen, itt vagyunk, hisztizhet a víz miatt, amit sokkalta jobban élvezek, mint amit ki is mutatok, és valóban jól érzem magam. Fene sem gondolta volna, amikor elindultam otthonról, hogy ez lesz a vége, ráadásul mindezt Arionnal. Az élet tele van meglepetésekkel. Főleg mellette.
Mosolyogva figyelem arcának körvonalait, mivel ugye csak azt látom. Nagyon előttem van arca, miközben beszél a tó vizéről, szinte magam előtt látom az undort, ahogy kiejti a szavakat ajkain. - Ugyan, annyira nem rossz - mert biztos vagyok abban, hogy a nyomatékkal ellátott szavaim célt értek, és arról még nem is volt szó, hogy milyen emberi végtermékek kerültek már ebbe a tóba. Vagy maga az ember, mint végtermék, hiszen találtak már errefelé hullákat, talán magában a tóban is volt, ki tudja? De, csak hogy lássa mennyire aranyos vagyok, nem fejtegetem tovább a témát, egyszerűen elengedem.
- Úgy, ahogy a többi ember - nevetek fel halkan, még kezeimet is kitárom kicsit, de azonnal folytatom mondandómat. - Te is tudod, hogy ez nem igaz. Ha valami jó, akkor, mintha direkt csinálnád, szinte már rögtön azon kezd el pörögni az agyad, hogy ez mennyire furcsa és kellemetlen. Várod a pillanatot, amikor végre a másik utánad dobhatja a cipőjét, nehogy meglássa azt, amit valamiért rejtegetsz mindenki elől - de én nem akarom és nem is tudom elfogadni azt, hogy ő valóban ilyen. Benne van a pakliban, hogy tévedek - sőt… -, és valóban ilyen, de amíg ez nem nyer bizonyosságot, addig igenis keresni fogom a kiskapukat, hogy megcáfolhassam őt magát. Mert mást aligha kellene. Mindenki elfogadja ilyennek, mindössze valamiért én vagyok olyan, hogy nekem tudnom kell az igazságot. Mindentől elvonatkoztatva is.
- Aaaaazt nem szabad! Az csalás! - kerekednek ki szemeim azonnal, pedig már csak a gondolatra kell elkezdenem nevetni, minek eredményeképpen kuncogok fel halkan. - Oké, akkor csak három nő, az még belefér? - teszem fel a kérdést, miközben akrobatikus mozdulattal kerülünk szembe egymással, le sem esek, és rögtön mutatom Arionnak az utat, hogy uccu neki, menjünk előre. Legnagyobb megdöbbenésemre indulunk meg valóban, és még abba az irányba is, ami Arionnak az előre, nem nekem, így lábaim kicsit erősebben kulcsolódnak a férfi dereka köré, amíg kiérünk. A kérdésre rázom meg a fejem, mert eddig fel sem tűnt, hogy mennyire fázok valójában, így Arion nyakához csúsztatom arcomat, amíg ő kényelembe helyezi magát, lábaimat kissé felhúzva várom, hogy földet érjen, majd azokat leengedve, meg sem mozdulok.
- Nagyon hideg van - lehelem szavaimat nyakába. - Te meg meleg vagy, szóval amíg eldöntjük merre tovább, addig melegen tarthatsz - közelebb araszolok hozzá, mintha ez még lehetséges lenne, erősebben préselem magamat hozzá, ahogy a lágy szellőt érzem meg bőrömön. Libabőrös leszek mindenhol, csoda, hogy fogaim nem koccannak össze, vagy még nem kékültem el teljesen. - Felőlem mehetünk oda is. Úgyis innék valami színes koktélt, még jól is esne, de előtte… - tényleg a legkisebb eltávolodással igyekszem megkaparintani a szatyrot, amiből a már kissé kihűlt pizza szeleteket turkálom ki. Az egyiket Arion felé nyújtom, míg a másikba már bele is harapok. A falat lenyelése után emelem fel fejemet, hogy a férfire nézhessek. - Remélem érzed mennyire különleges vagy, amiért vettem neked pizzát - jelentőségteljesen nézek rá, és a parton, ahol már fény is van, még láthatja is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x | o
 

- Szuper! – csillan fel a szemem az árusok hallatán. Aztán csak összeszedem magam annyira, hogy a naptejezésre is koncentráljak egy kicsit. Legalábbis már kerül a krémből a kezemre egy adag, a tekintetem is elszakad a tengerparttól és az előttem álló barátom hátára szegezem. Finoman megérintem, majd lassan elkezdem mozgatni rajta a tenyeremet, inkább simogatva, semmint ténylegesen kenegetve. Ám ez is abbamarad.
- Szipkaszivaaacs? – mondom utána csodálkozva. Furcsa egy név, el sem tudom képzelni, hogy mégis mit csinálhat. Ujjaim épp Thomas vállán pihennek, amíg ő gondolkozik a többi nevén. – Jó! Kíváncsi vagyok rájuk!
Félre is rakom a dolgokat magamban, és nem árasztom el kérdésekkel, pedig lenne egy pár. Inkább teljesen az előttem álló feladatra koncentrálok. A kenegetésre, és arra, hogy tényleg be is dolgozzam azt a krémet a puha, meleg … ajj … szóval a bőrébe. És próbálom megállni, hogy ne adjak egy puszit a tarkójára, vagy a lapockájára. Nem szabad most, a naptejet kell … jé, már rég beitta a bőre.
- Kész – szinte gyászos a hangom, ahogy ezt az egy szót elsuttogom, leeresztem a kezeimet és csak állok a folytatásra várva. Megforduljak, vagy majd ő jön mögém? Utóbbi egyszerűbb lenne, mert kissé nehezen térek magamhoz. És az sem segít, hogy hamarosan már ő keni az én hátamat. Szemhéjaim azonnal le is csukódnak és fel sem nyitom őket, amíg be nem fejezi a műveletet. Egy torokköszörülésre futja köszönetképpen. Tessék, tudok én csendben is maradni.
A vízben persze felélénkülök, bár kissé elszontyolódom attól, hogy a szürkeség nem jön be velünk. Kár, de hát én megtettem mindent, ami tőlem telik. Thomas mellett haladok be a vízbe, most nem sietek előre, nem úgy mint Benito, aki már szinte nem is látszik, annyira messzire beúszott. Persze amikor észreveszi, hogy mi nem szándékozunk őt követni visszafordul és rögtön kezdődhet is a játék! A víz tetejére idézett jégen ugrándozik, vagy teljesen alámerül és csak a felszálló vízgömbök jelzik az útját. Persze Thomashoz is odaúszik, sőt Herceg irányába is elindul, hátha sikerül becsábítani a kutyust. Amikor már kipancsikoltuk magunkat – oké Benito meg én olyat nem tudunk – visszatérünk a partra, Herceg legnagyobb örömére. Látva, hogy a barátom a törölköző után nyúl, én sem foglalkozom a szárítkozással, csupán felkapom a pólómat és úgy vizes hajjal baktatok mellette a bódék irányába.
- Hát ezek ezerszer jobbak, mint a mugliké – magyarázom kissé csodálkozva, megszemlélve mindent is. Mindeközben persze nagyon odafigyelek ám a magyarázatra a termékekkel kapcsolatban, de valljuk be őszintén egy kicsit sok ez az infó most. Visszaidézni tuti nem tudnám, hogy melyik melyik volt, vagy mit csinál, pedig nagyon odafigyelek. Így vagyok a felém nyújtott karikával is, amit kissé tétovázva veszek át.
- Köszönöm! Ez gyönyörű! – hálálkodok mosolyogva, hiszen naná, hogy örülök neki. Van egy igazi mágikus valamicsodám! Hát milyen klassz már! Örömömben még egy gyors puszit is adok az arcára, aztán megint átszellemült arccal nézegetem a karikát. Oké, és ezzel mit is kell majd csinálnom? – Majd kipróbáljuk ugye? – kérdezem kiskutya tekintettel. Hülye kérdés, nyilván ki fogjuk próbálni. Igazából azt akartam kérdezni, hogy majd megmutatja-e hogy mit kell vele csinálni, de hát biztos hogy megmutatja. Szóval magam sem tudom, hogy mi is a kérdés igazából. Talán az, hogy majd máskor játszunk-e ezzel vagy még most van hozzá kezdve. Ugyanis úgy sejtem, hogy már nem időzünk túl sokat itt a strandon, lehet hogy vissza se megyünk a vízbe hisz a pancsolás megvolt, a körbenézés is, talán még szerzünk valami harapnivalót. Igaz, nem érzem magam különösebben éhesnek, főleg ez után az isteni limonádé után.
- Visszasétálunk lassan? A sétálás biztos jobban tetszene Hercegnek, ha már a víz ennyire nem jött be neki – vetem fel az ötletet, a kutyus felé pislogva. Jó, igazából neki nagyjából bárhol jó, ahol ott van a gazdája is, de azért mégiscsak jobb lenne az, ha valami olyan tevékenység lenne, ami neki is tetszik. Meg aztán ott van a pompás esti programunk is, ami most hirtelen nagyon elkezdett foglalkoztatni. Lassacskán tehát összeszedelődzködünk, felébresztem a pokrócon napozva szundikáló Benitot és a szálláshely felé vesszük az irányt. Útközben előadom a tervem, miszerint én egy zuhanyzással fogok indítani, hogy lemossam magamról a sós tengervizet, na meg előkeresem a pokrócokat a csillagleshez. Vagy valami nassolnivalót készítek elő. Vagy ilyesmi, a lényeg, hogy a fejemben most nagyon ez jár. Csillagles! Sose feküdtem még ki így, kiülni ültem már ki, de mennyire másabb már feküdni a pokrócon, a barátom mellett. Ki tudja, lehet hogy még hullócsillaghoz is lesz szerencsénk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyokat ásítva ülök a villamoson miközben fülembe bömböl a zene és közben próbálok nem elaludni. Utálom a városokat, még éjszaka is akkora a zaj, hogy meg lehet bolondulni. Sokkal jobb Borsodban a nagyiéknál a tanyán. Csend béke nyugalom. És nincs annyi idióta ember sem. Itt persze még éjszaka is zajlik az élet amit nem bírok elviselni. Így mivel már ha aludni nem bírtam, legalább nyüstöltem kicsit a laptopomat. Persze meg is lett az eredménye smink nélkül leforgathatnák velem a World war Z filmet, de nem akartam lemondani a találkozót Bettivel és elkésni sem akartam. Túl rég találkoztunk már és az a pár bagoly váltás sem mondható épp elégségesnek. Kíváncsi vagyok mennyit változott és meglehetősen sokat, hála legidősebb bátyámnak aki sokat segít nekem ha kell.  A szüleink annyit melóznak, hogy azon se lepődnék meg ha meg sem ismernének minket már.
Majd nagy elmélkedésemből az ránt vissza hogy valaki emberesen fejbe csűr a táskájával remélhetőleg csak véletlenül, öröm az ürümben, hogy pont nekem is itt kell leszállni, így össze vakartam magam, és ahogy elindulok és pár perces séta után oda is érek. Mielőtt belépek a kávézóba lehúzom fejemről a fejhallgatót, és kikapcsolom a telefonomon a zenelejátszót amit rögtön a nyúzott kis szimatszatyromba süllyesztek el. Miután belépek pedig szememmel keresni kezdem Bettit. Egyből kiszúrom, ahogy felpattanva int egyet amin jót mosolygok csak, és felé veszem az irányt. Eléggé meglep ahogy átölelve köszönt, de csak szimplán viszonzom üdvözlését.
- Köszönöm jól vagyok és te? Eddig izgalmasan telt a nyár hisz lent voltam nagyszüleimnél Borsodban  - válaszolok kérdéseire. - Áh, ne is emlegesd őket. Mindhárman a maguk útját járják. - Teszem még hozzá miközben oda jön egy pincér, így én is leadom a rendelést ami egy nagy adag kávé, hisz a nyáron nagyon rákaptam a korán kelés miatt.
- Igen majdnem pont két éve. Volt valami zenei fesztivál akkor találkoztunk utoljára. Tényleg sok minden történt azóta. - Válaszolom neki. Jól emlékszem arra az időpontra hisz a fesztivál után két nappal eltörtem a karomat akkorát zakóztam gördeszkázás közben. Mit ne mondjak örültem mint majom a farkának.
- És veled mi a helyzet? Csellózol még? Hogy őszinte legyek én mostanában nagyon hanyagoltam. - Vakargatom a tarkómat, hisz elég sok mindent csináltam. Ki akarom használni a maradék időt, a barátaimmal, hisz jó ideig még beszélni sem nagyon fogunk tudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #besideyouGIF



Szélesen elvigyorodom a karikáért kapott puszira és szendén nézelődöm körbe, éppen csak nem pirulva. Valószínűleg bárki azt hihetné, hogy még csak az udvarlásnál tart a kapcsolatunk, és amilyen nagyot tévednének, ugyanannyira igazuk is lenne: hiszen az udvarlás az tart, az örökké tartani fog. Csak közben már jó ideje egy pár vagyunk. Még ha ez a tény újra és újra boldog csodálkozásra is késztet.
Naná, hogy kipróbáljuk majd a szerzeményt! Bólogatok. Szívesen megmutatom neki, hogyan kell. Fura különben, mert nem mintha ő ne lenne képes csak úgy ilyen vízbuborékokat röptetni, azonban ez így mégis más, gondolom.
- Mehetünk, persze - nézek el a leterített plédünk felé, hátratúrva a hajamat, ami már egészen megszáradt. Noha én kutyusomért nem annyira aggódom mondjuk. Pont ezért, mert állandóan jókedvűnek látom. Nem lógatja a fülét, nem nyüsszög, csak elvan akárhol, figyeli a tájat, az embereket, minket. De minden esetre tényleg jó lesz indulni. Holnap is van nap és strandolási lehetőség!
Nemsokára már a szálláson teszünk-veszünk. Barátnőm után én is bevetem magam a zuhany alá, ahova Benito elkísér, Herceg meg addig a lány társául szegődik, farokcsóváló árnyként a nyomában járva. Frissen, tisztán megérkezem aztán és készülődöm én is a csillagleshez. Egy pulcsit veszek azért, estére hűlt valamennyit az idő. Talán ellennék nélküle is, de jól esik így. Kibattyogunk, leterítjük a pokrócot és kényelmesen elhelyezkedünk. Kezeimet tarkóm alá teszem és magam mellé mosolygok a szőkére. Szerencsénk van, nagyon tiszta az ég. Még a Tejút is látszik! Gyönyörű.
Csöndesen beszélgetve heverünk a csillagos ég alatt, összebújva. Állatkáink is mellettünk pihennek. Herceg háta az oldalamnak simul. Körbe vagyok véve.
Különleges ez a pillanat és különleges ez az egész nyaralás. Talán most először érzem azt az igazi önállóságot. Azt, hogy magunk vagyunk. Úgy, mint a felnőttek. Mégsem vagyunk azok. Csak tartunk felé. Aztán meglátjuk, elérjük-e valaha. Jelenleg én nem érzem úgy. Most is, amilyen csodás minden, annyira motoszkál bennem valami lappangó félelem is, így egyedül a világban. Csakis amiatt nem vetek rá ügyet, mert tudom, hogy pár nap múlva hazamegyünk. Hazamegyek apához. Kicsit úgy érzem, hogy ebben a tudatban akármeddig itt tudnék maradni. Ha tudnám, hogy aztán akármikor hazamehetek. Ha tudnám, hogy nem egyedül kell boldoguljak. Az önállóságtól messze áll hát mindaz, amit most teszünk, én mégis nagy lépésnek érzem és szinte büszke vagyok rá, ahogy ilyen klasszul helytállunk. Nem tudom, butaság-e ez, de nem is érdekel. Inkább csak örülök. A pillanatnak, a nyárnak, ennek a kalandnak, a csillagoknak, a kellemes esti levegőnek, a susogó fáknak, a partról érkező mulatság- és hullámhangoknak, a sós tengerillatnak, az állatkáink szuszogásának, hozzám simuló barátnőmnek. Nekünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez nem a tipikus Netflix & chill program, amit a pasik ajánlanak fel a nőknek, vagy nem ritka alkalmakkor fordítva. Ez tényleg csak Netflix & chill, semmi háttértartalommal. Ha olyat terveztem volna, akkor ramen & chill-t ajánlok fel a lánynak. Nálunk keleten az játszik, és nem szoktak nemet mondani egy ilyen ajánlatra. Az megint más kérdés, hogy valami szexfilmet akar nézetni velem, ami a szavai alapján olyan, mint a Szürke ötven árnyalata. Isten kegyelmezzen az elkövetkezendő két órában, hogy ne aludjak be a képsorok alatt, vagy kezdjem el a telefonomat baszogatni.
- Aha... És nincs más akivel ezt a filmet megnézd? feltétlen engem kell vele kínoznod? - kérdezem nevetve, mert amúgy nincs ellenemre semmi. Akarom mondani, ha nagyon szar lesz az egész, majd elkapcsolom, végül is az én házamban vagyunk. Amíg készül a kaja, addig jó hangosan szólhat a zene, rajtunk kívül nem hallja senki hála a hangszigetelésnek. Kezdem bevezetni a koreai zenék világába, miközben pár amerikai szám is megszólal, köztük a Sexy and I know it, amire szívesen imitálom a táncot. Igen, azt, amiben a palik azt csinálják ott lent. És elég jól csinálom, ezt nem tagadhatja. Az egész napos filmnézős programnak az egyik hátránya, hogy egész nap bent vagyunk, amit akkor csináltam utoljára, mikor az a nyálazós betegségem volt. Még a munkahelyeimen is beteget jelentettem, mert úgy nem léptem ki a lakásból sem. Három napig a négy fal között gubbasztottam egy lavor felett, várva az átok elmúlását. De természetesen senkinek nem meséltem az esetről, ne tudják meg. A másik negatív tényező az egész napos zabálás, most is épp az instant rámenre öntöm a forró vizet, miközben másik kezemmel a nachost halászom elő. Enélkül, és sajtszósz nélkül nincs mozis nap!
Meghallom, hogy az előbb játszott számot énekelgetni, már, ha ezt lehet annak nevezni, mert inkább halandsza nyelven ad elő, mintsem koreaiul.
- Az egyik legyegyszerűbb számot így elrontani - forgatom meg a szemeimet, miközben kinevetem, és leteszem a vízforralót. - Mondanám, hogy legközelebb csak koreait hagyok neked énekelni a karaokebárban, de azzal magamat szívatnám meg. Egyébként találtam itt Budapesten is egyet, kettőt, elmehetnénk valamikor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A munkának vége, itt akár le is léphettem volna. Eltipegni néhány sarokra, ott átvedleni, valamilyen módon hazakerülni, s befeküdni az ágyba. De hülye lennék ilyesmit csinálni.
Sejtettem, hogy hasonlóan fog reagálni, a nem kell a pénzed duma szimpatikus a férfiaknak, úgy tűnik kezdenek kimenni az aranyásók a fiataloknál. Ezt jó hallani, bár az sem igazán zavar, hogy néhányan közülünk megfejik a másik nemet. Mit számít, igazuk van, úgyis fizikailag vissza fogják kapni így vagy úgy.
Felnevetek a túljátszott lelkesedésén. Ezután közelebb lépek hozzá. Megérzem az illatát, ami eddig csak meg-megérintett, most intenzíven körülölel. Szeretem a férfiak illatát, mindig ígér valami izgalmasat az éjszakára, valami új kalandot, amit kipróbálhatok. Közelségem nem részegíti meg eléggé, vagy ha mégis, jelét nem adja ennek, egyedül csak az a vigyor a más szónál, ami árulkodik. Tetszik, hogy nem ugrik rám rögtön, teper le és veszi el csak azt. Így az egész este egy hosszú, elnyújtott előjáték lesz. Beharapom az ajkamat. Nem egészen tudom melyikünk a macska, melyikünk az egér. Talán mind a ketten macskának képzeljük önmagunkat.
- Annyi még csak akad, elvégre a szabadságot ki kell élvezni, egy dolgozó embernek ritkán adatik meg - felelem, s elnyomom a cigarettám, majd én is elpöckölöm. A felkínált kart elfogadom, azonban mielőtt elindulna szabad kezemmel megérintem állát, hogy magam felé tudjam fordítani arcát. Ez nem lesz olyan jelenet, mint a szerelmes filmekben szokás, hogy a herceg kezdeményez, s addig a szűzies kiasszony beéri epekedő gondolataival. Közel hajolok, ha nem húzódik el, ajkaink pár milire lesznek egymástól. Ekkor végigsimítok állkapocs csontján.
- Imádom az ilyen markáns vonásokat - suttogom kacéran, mielőtt elhúzódnék, hogy megigazgassam látszólak a ruhámat. Nem a szövegem volt a lényeg, akármi mást duruzsolhattam volna. Egyedül az fontos, hogy jelezzem, nemsokára el fogom venni, ami megtetszett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fel nem foghatja, hogy lehet a másik ennyire amatőr. Nyilvánvalóan neki sincs ínyére a tény, hogy úgy kell tennie, mintha kedvelné a másikat, ám ettől még a feladatuk nem fog változni, sőt még több együttműködést és koncentrációt igényel. Az, hogy Nairobi előbb kapcsol, nem véletlen: a férfi túlságosan durva sokkot él át, s legyen bármily hihetetlen, felismeri arcán az undort. Hogy bántaná? Ugyan, dehogy, ellenben ha nem vakarja le ezt a keserű pofázmányt magáról, könnyen kiderülhet, hogy nem azok, mint akiknek látszani akarnak. Persze lehetne ennél rosszabb is, de mindenáron szeretnék, ha Alhazred elé citálnák őket és kicsit helyre tennék a kiigazításra szoruló agyráncokat? Nem, a nő semmiképp sem, így tökéletes színészként játssza szerepét.
- De még mennyire, hogy rendben – biccent, megerősítve az elhangzottakat és egy ellenállhatatlan mosolyt villant a recepciósra. Rendbe kell hozniuk, amit hajszál híján elbakiztak, így szinte azonnal csicseregni kezd, mint a legtöbb ifjú ara, akik ki sem látnak boldogságukból. No nem is kérdés, hogy ő nem olyan, mint a legtöbben, mégis úgy érzi, jelét kell adnia nem létező boldogságának. – Jól van na, ne légy már ilyen mufurc – szinte lepisszegi, s könnyed kézmozdulata is erre utal, miközben közelebb hajol a recis csajszihoz, hogy kicsit bizalmasabbra vegye a figurát. – Keveset aludt az éjjel, ha érted mire gondolok – kínosan ügyel arra, hogy Weiss ne hallja egyetlen szavát sem, amikor pedig mondandója végére ér, kacsint egyet. A lány azonnal elpirul és hirtelen kimondottan érdekessé kezd válni az előtte lévő monitor, Nairobi pedig elégedetten konstatálja, hogy tökéletesen jól adja a fiatal, ereje teljében lévő nő és hasonlóképp energetikus bika szerepeket. Mintha a kezdeti bakijuk meg sem történt volna, ennél többet nem is remélhetne.
Nem veszi magára a gúnyos hangsúlyt, inkább valóban körülnéz. A kis csintalan rosszfiú itt pihenteti a mocskos seggét, s ki tudja, mihez kell majd folyamodniuk ahhoz, hogy megszerezzék az információt, amiért jöttek. Az lenne a legkevesebb, ha be kéne törni a szobájába, ami amúgy nem is rossz ötlet…
- Hogy lehetsz ilyen undok az újdonsült feleségeddel? – drámaian mellkasához kap, s hanghordozása is arról árulkodik, hogy rémesen megbántották, bár a valóság természetesen nem ez. – Nyugalom cowboy, csak felmértem a terepet. Más sem hiányzik, minthogy ész nélkül elkezdd a szokásos partizánakciódat. Abból még sohasem sült ki semmi jó – a lifthez lép és megnyomja a hívó gombot, hogy pár pillanaton belül aztán kitáruljon az ajtaja és beszállhassanak. Abba bele sem mer gondolni, hogy a nászutas lakosztály egyúttal azt is jelenti, hogy meg kell osztozniuk az ágyon, ebben az esetben ugyanis a férfi a földön alszik. Csak mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem kapkodta el a felkészülést. Bár már hónapok óta készült erre, leginkább mentálisan tréningezte magát, hogy nem sokára ismét emberek előtt kell táncolnia. Talán meg sem tudta volna mondani, hogy mikor táncolt ezelőtt utoljára emberek, de leginkább szakmabeliek előtt. Már egészen elszokott az érzéstől. A másik, amire fel kellett készülnie, hogy Zsombor és a családja először fognak találkozni. Vagyis egészen pontosan csak az anyukájával, hiszen az apukája otthon maradt Stefannal, a nővérét pedig elvből meg sem hívta. Tudta, hogy úgyis nemet mondana, innentől kezdve pedig inkább nem is erőlködött.  Volt elég baja ezzel így is.
A koreográfiát ugyanis az utolsó percre hagyta. Vagyis már elkezdett összerakni egyet, már mikor kézhez kapta a levelet, de azt három nappal indulás előtt kikukázta. Nem érezte sajátjának, az egész olyan idegen és távoli volt tőle, így hát bezárkózott a szobájába, és egész álló nap az internetet bújta megfelelő zenét keresve. Késő este volt már, mikor megtalálta A Zenét, és akkor, hirtelen, nagyjából második hallgatásra összeállt a kép. Természetesen a megfelelő mennyiségű felkészülési idő hiánya meglátszott mozdulatain, de így sokkal magabiztosabban és kevésbé idegesen kelt fel aznap reggel. Izgalma is leginkább annak szólt, hogy az anyja és a barátja ne öljék meg egymást. Nem várt csodát, hogy majd édes összeborulós nagy jelenet lesz a nap végén, mert úgy megkedvelik egymást, de bízott abban, hogy mindenki képes lesz felnőttként viselkedni, és az ő kedvéért eltekinteni minden mástól.
Szerencsére az utazással nem voltak problémák, minden a lehető legnagyobb rendben jutottak el a balettintézetig. Édesanyját rögtön el is vesztették, leragadt valahol ismerősökkel beszélgetni, így végre egy kicsit kettesben lehettek.
- Hogy érzed magad? - Nagyon furcsán érezte magát, hogy miközben körülötte mindenki németül beszélt, ő magyarul szólt a göndörhöz. Nagyon érdekelte, hogy hogy érzi magát, hogy mit gondol az anyukájáról, és hogy milyennek találja Németország azon kis szegletét, amennyit látott belőle, de úgy gondolta, hogy mindez erre az egyetlen kérdésre adott válaszból ki fog derülni, így nem csacsogott feleslegesen, a kelleténél jóval többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Amikor megígérte a lánynak, hogy elmegy vele Németországba, nem gondolta, hogy ennyire izgulni fog. Annyira régen foglalkozott már azzal, hogy mit gondolnak róla, hogy most hirtelen a nyakába szakadt minden eddig elfojtott érzelme. De Rarához se fordulhatott vele, hiszen ő meg épp elég ideges volt a fellépése miatt. Szóval felesleges energiáit azzal vezette le, hogy órákat sétált. Minden nap, egyre távolabb. És persze a táskáját is háromszor átpakolta minimum, pedig csak egy napra mennek. Aztán elérkezett az idő, és miután leellenőrizte újra, hogy minden gyógyszerét elrakta-e, felvette szokásos laza stílusát.
Az út nagy részében hagyta, hogy Rara intézkedjen, ha kellett. Habár nem tudta mit mondott a lány azon a másik nyelven, mindig olyan elbűvölőnek tűnt közben. Zsombor többször rá is csodálkozott milyen eleganciával bírhat egy ilyen kemény nyelv, ha a megfelelő ember szája formálja.
Rara anyja nem tűnt túl szívélyesnek, de ellenségesnek sem. Egy kézfogás erejéig méltatta a göndört, meg talán rá is kérdezett mit tanul, aztán már hűlt helye sem volt.
- Meglehetősen furcsán - vallotta be a srác körbenézve a teremben. Ő maga is felvett egy zakót és egy inget, de az ott lévőkkel ellentétben csak egy sima kék farmer adta meg a kényelmet neki. Vagyis jelenleg a kényelmetlenséget. - De legalább abban biztos lehetek, hogy ezek az emberek nem fognak leszólítani engem - vont vállat a göndör egy félmosoly kíséretében. Mindenki olyan elitistának tűnt, mint egy királyi fogadáson. - Viszont tudod mi az én nagy szerencsém? Hogy nem is miattuk vagyok itt - nyomott egy puszit a lány homlokára. - Izgulsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Furcsa volt úgy tenni a végzős bál után, mintha semmi sem történt volna, de végülis úgy váltak el az este végén, hogy aznap már őszintén tudott mosolyogni rá. Külön öröm volt számára, hogy az anyja képes volt túltenni magát minden ellenérzésén és magához képest tök normálisan viszonyult mindkettejükhöz. Az meg még nagyobb boldogságot jelentett, hogy hamar kettesben is hagyta őket. Nem hiányzott, hogy rájuk tapadva ellenőrizze minden lépésüket. Simán kinézte volna belőle, és tudta jól, hogy most is figyeli őket valahonnan de így még mindig kevésbé frusztrálta a tudat, mintha valóban ott állt volna felette.
- Hát ezzel nem vagy egyedül - csóválta meg fejét mosolyogva. Csak míg Zsombor inkább kívülállónak érezhette magát, ő úgy érezte, mintha hosszú évek után ismét hazatért volna. A sok arisztokratikus ábrázatú ember között itt-ott felbukkant néhány ismerős arc, volt tanárai, növendéktársai. Gyakorlatilag itt töltötte a fél gyerekkorát ezek között az emberek között, ezt a nyelvet beszélve, azt csinálva, amit a legjobban szeretett a világon.
- Annyira külföldinek nézel ki, hogy ettől tényleg nem kell aggódnod - igazgatta meg vigyorogva a fiú zakóját. Természetesen csak viccelt, épp olyan jól festett mint bárki más körülöttük. Sőt, igazság szerint a lánynak sokkal jobban tetszett mint akárki más, de ezt nem tervezte a fiú orrára kötni. - Nem is tudom, igazából inkább csak érted izgulok - vallotta meg őszintén. Mert egyébként egyáltalán nem volt benne semmiféle izgalom, csak az, hogy a fiú először látja majd úgy igazán táncolni.
A nagy beszélgetésben észre sem vette, hogy valaki egyértelműen megközelítette valaki, csak mikor megérezte a kezét a vállán. Riadtan fordult hátra, hogy mégis ki az és mit akar tőle, ám ő maga sem számított arra, hogy Alexanderrel fogja szembetalálni magát. Szó szerint a nyakába ugrott, szegény fiú alig tudott utána kapni, hogy ne boruljanak fel mindketten.
- Alexander! Ich habe dich lange nicht gesehen. Warum bist du hier? Es ist nicht wichtig.Régen láttalak. Miért vagy itt? Nem is fotnos - magyarázta lelkesen míg lekászálódott a fiú öléből. - Er ist mein Freund, ZsomborŐ a barátom, Zsombor ő pedig Alexander. Vele táncoltam közel tíz évig - mutatta be őket gyorsan egymásnak. Fel sem merült benne, hogy a göndörben milyen érzelmeket fog kiváltani ez a heves reakció, de nem gondolkodott, mielőtt cselekedett volna. Csak szerette volna, ha megismerik egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A lány mellett állva igazából már nem is érezte magát olyan rosszul. Inkább attól tartott kicsit, hogy mi lesz, ha majd otthagyja. Le kell esetleg ülnie, társulnia kéne Mrs. Vizsnyiczkyhez, vagy csak a terem szélénél elég, ha megáll és onnan csodálja Rarát. Mindenesetre aggodalmait semmiképpen nem varrta volna most a lány nyakába.
Tipikus féloldalas mosolyával nézett a lányra. - Úgy gondolod? - kérdezte, felvonva a szemöldökét. - Akkor ezt hallgasd. Ich liebe dich - ejtette ki a szavakat a legkevésbé németes hangtónusban. Így inkább tűnt úgy, mintha franciául beszélne, vagy bármilyen latin alapú nyelven, csak németül nem. De a lényeget akkor is kimondta, és a világ összes nyelvén is elmondaná Rarának, ha tudná.
- Értem ne izgulj. Én jól megleszek anyukáddal. Majd elmesélem hogy ismerkedtünk össze, vagy talán azt, ahogy beszöktem a meghallgatásodra. Azzal biztos megnyerem majd magamnak - kacsintott sármos mosolya mellett, de szeme elárulta, hogy tényleg boldogság csillog benne. Azért, mert most is ott lehet a lánnyal.
Nem mondta, hogy kicsit sem érezte magát furcsán, ahogy látta Rarát egy másik férfi nyakában. De azzal is tisztában volt, hogy ez nem ugyanaz a fajta ölelés, amit ő szokott kapni. Csak hallgatta, ahogy a lány izgalommal telt hangon magyaráz valamit nagyon a valószínűleg Alexander névre hallgató úriembernek - spoiler, egy perccel később kiderült, hogy Zsombor eltalálta a nevet.
Kezet nyújtott az idegennek. - Meine GrüßeÜdvözletem - mondta ki az idegen szavakat. Ez volt az egyetlen dolog, amelyet megtanult mielőtt elindult, de azt se tudta, hogy egyáltalán helyesen használja-e. Bólintott egyet a férfinek, és valamilyen fura ösztöntől vezérelve egy kicsit közelebb állt meg Rarához, mint ahogy eddig tette. Sőt, igazából a kezét is rátette volna a vállára, vagy átölelte volna a derekát, de szerencsére agya épp időben küldte ki a leállító hadműveletet a mozdulatra.
- Tíz évig, wow, az jó sok idő - bólintott Zsombor. - Akkor biztos jó sok mindent tudtok egymásról - jegyezte meg. Azt se tudta pontosan miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Komoly arccal bólogatott, hogy ő bizony úgy gondolja. Mert ha nem is tűnt volna annak, most már mindenki látta, hogy bizony vele van, róla meg az is tudta, hogy nem helybéli, aki még csak hírből ismerte. Ilyen körökben hamar híre ment a feltörekvő tehetségeknek, és Sári annak számított.
- Csapnivaló a németed, de ha szeretnéd adok néhány nyelvleckét - vonta magához vigyorogva, hogy egy rövid csókot adjon kedvesének. Mindenesetre megmelengette a szívét ez a három szó. Máskor is szívesen hallotta, de itt és így, egy ilyen megmérettetés előtt különösen.
- Meséld csak el. Nem is tudom, hogy engem vagy téged fojtana meg előbb - kuncogott fejcsóválva. Tekintetében olyan huncutság csillogott, mint a rosszcsont gyerekekében szokott. Az hiányzott volna csak igazán, hogy az anyja tudjon arról, mi mindent csináltak már ők ketten. Ami neki csupán vidám emlék volt, az mindenbizonnyal az édesanyjának már valami olyan lett volna, amin megéri kiakadni. Nem véletlenül nem tudott szinte semmiről, ami Sárival történt.
Valóban úgy tűnt, hogy nem alakulhatott volna jobban a délelőtt. Hiszen ott volt vele majdnem mindenki aki számított és három percnyire állt a sikertől. Mert úgy ment el, hogy őt ide fel fogják venni. Alex már csak hab volt a tortán. Nem várta, hogy felbukkan majd a volt párja. - Hát igen, gyakorlatilag együtt nőttünk fel. -  Jótékonyan nem mesélte el, hogy a német fiú olyan helyeken érintette meg ahol addig és azóta sem senki, hogy ő volt az első plátói szerelme, és hogy neki mesélt el egyedül részleteket abból az éjszakából. Nem ismerte a teljes történetet ugyan, de többet tudott a nővérénél is.
Sok idejük azonban nem volt kiélvezni ezt a kedves szituációt, mert jelezték, hogy a táncosoknak ideje lenne elmenni melegíteniük, hogy aztán színpadra léphessenek. Gyorsan eligazította Zsombort, hogy honnan látni rá legjobban a színpadra anélkül, hogy az anyjával kéne találkoznia, majd egy gyors búcsúpuszi után eltűnt az egyik nyitott ajtó mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Talán nem szokott a nő ahhoz, hogy nem akarják egyből kibontani a textilből és ez valahol imponál, vagy egyszerűen csak jó neki. Fogalma sincs, miféle vevőköre lehet, ha meg kellene mondania, akkor nem jósolna sokat. Ez egy effektíve nem drága szer – az ő tárcájának mi az -, mégis, adja azt, amit kell, intenzíven és bizonyára, minden olcsóbb vagy épp nem tehetősebb is keresi. Meg fiatalok, kik erejük teljében vannak, és mindenkit meg akarnak hódítani. Egy szétcuccolt fiúbanda fárasztó lehet, bizonyára azért is zárja rövidre ezeket, annak idején rá a nők próbáltak hatni, akik szoknyát húzkodtak fel, hogy megmutassák, ma se vettek fel alsót és majd ezzel fizetnének. De, hát nem is az üzlet miatt, hanem inkább a lenti helyzet veszélyessége volt az, amiért nemet mondott és játszotta a szűzkisfiút, vagy a csőmeleget, aki köszi, de abból nem kért. Bizonyára kész orvosi kutatómunka hevert a combok között, ahogy elnézte, ő mugli dolgokat árult, amelyek csak felhígítva voltak mágusdolgokkal, vagy épp azokkal sem, olcsók, így aztán tényleg eléd tárulhat az a kép, amikor a vakarózó afro közelít feléd, hogy szép az este, meg persze, ezek női változatai. Aki benne van vagy volt valaha, akármely formában, tudja, hogy milyen mélységekbe tudnak menni az emberek és micsoda agresszió van, ha ingyen nem kapnak semmit sem. Talán ezt a nő nem ismeri, nem tudja, mióta csinálja, de tény, hogy talán mindent látott, talán még nem. Most őt látja, a ficsúrt, aki szórakozni akar, de van tartása, látszik rajta, hogy nem reszket érte és hogy játszadozik.
- Pontosan. Csak örökké hajtani, nem jó az az idegeknek sem. Ki tudja, hány megfáradt csomót tudnék azokból a finom vállakból kimasszírozni – csóválja meg a fejét, aggodalmas tekintetet húzva magára. Elindulna, de érzi azt, ahogy hozzáér, ahogy engedelmeskedve fordítja felé a fejét. Közeledésére sem lép mást, mint eddig, tekintete kutatóan fürkészi a bájos arcot, vajon mire készül, és a hajszálnyi távolságban fürdik meg a másik illatában. Nem tépi szét azt a kevés kis szünetet, ami ajkaik között van, csupán lágy sóhajt ereszt rá, mintha csak azt akarná éreztetni, minek lenne ott a helye, milyen érzés is az. Ajkai húzódnak ismét vigyorra, de most nem állatias, most egész más. Élvezi.
- Nekem ma tényleg szerencsém van – figyeli, ahogy elhúzódva babrál a ruhával, még mindig karját tartva indul el vele végül. Hamar ismét a zene dübörgése veszi őket körbe, ahogy elengedve, a vékonyka derékra csúsztatja tenyerét, finom mozdulattal tereli be maga elé, és fordítja szembe, lassú lépkedésű táncra hívva. – Egy italt a hölgynek? Vagy esetleg, másvalamit? – óvatosan fogja, mintha félne, eltörné, az apró, játékos cirogatás pedig a mozdulat közben érezhető. Mindegyikük akar valamit és nem félnek meglépni. Ez csak jót ígér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az az igazság, hogy én eredetileg az egyetemről ismert spanjaimmal jöttem ide, mint majdnem minden szombat este. Szinte már hagyomány, hogy egy nehezebb, tele zh-s hét után kiengedjük a fáradt gőzt és itt találkozunk, hogy - én mondjuk nem - lealjasodunk és élvezzük az éjszaka adta lehetőségeket. Na már most, az egész pontosan ugyanúgy indult, mint mindig. Késtem egy bő harminc percet, ami igazából volt egy óra is, de a bő harminc perc sokkal jobban hangzik, ezek meg hívogattak, mint valami kretént, hogy merre vagyok. Természetesen közöltem, hogy úton vagyok már, percek kérdése és odaérek, de nem így lett. Fontos információ egyébként, hogy pasikról beszélünk leginkább, így természetesen nem az eszükről híresek, és most egyáltalán nem vagyok sztereotipikus, csak ismerem őket. Ezeken az estéken pedig főleg nem gondolkodnak, szóval dobtak egy üzenetet, hogy elléptek valami csajokkal, mert pont mindenkire jut egy, én meg már a hely előtt voltam, össze is futottunk, de a tökömnek sem volt kedve elmenni velük, azonban a lányokkal elkezdtünk dumálni olyan tipikus csajosan, szóval a fiúk is kénytelenek voltak maradni. És igen! Női erő!
Valahogy így kerültem kapcsolatba Emesével, bár nem vagyok biztos abba, hogy a társaság tagja volt egyébként. Mindegy, éppen azon vagyok, hogy a bárpultnál ismét mellé kerülhessek és elfoglaljam a helyemet, mert természetesen akkora tumultus van itt megint, mintha muszáj lenne. Taktikusan vagyunk itt, mert nem kell asztaltól sétálni piáért, plusz innen mindent is belátunk. Hatalmasat szusszanva huppanok fel a székre végül, amikor mellé kerülök.
- Nem tudom mi a fene történik ma este, de ez a rengeteg ember a hajamat viszi ki - kezdek bele rögtön a sztoriba. - A mosdóban is konkrétan addig rángatta az egyik csaj az ajtót, amíg az el nem engedett és majdnem kiszakadt a helyéről! - felháborodva beszélek, naná, hogy máshogy? De hangomban érezhető a játékos él, mert lássuk be, ez így nagyon vicces egyébként. - Jó, hogy az ölembe nem ült! Azt mondta azt hitte csak beragadt az ajtó, annak ellenére, hogy szinte már kiabálva közöltem vele, hogy FOGLALT! - nyomom meg kellő hangerővel ismét a szót, csak hogy Emesének is érezhető legyen, majd azonnal a poharamhoz nyúlok, majd a pultnak hátat fordítva könyökölök fel arra, miközben aprót kortyolok a koktélból és egyáltalán nem diszkrét tekintettel mérem végig a felhozatalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az a sok ember mind lesajnálóan nézett rám. Igen, én is tudtam, hogy 26 évesen szinglinek lenni nem egy megszokott állapot, vagy mi. Mindig próbáltam is valahogy hárítani a felém érkező megjegyzéseket, hol elviccelni a dolgot, hol visszavágni. Mindig úgy tettem, mintha egyik fülemen bemenne, a másikon meg ki. De az igazság az, hogy kicsit sem így volt. És ezt egyetlen ember vette észre a környezetemben.
Szóval a történet innen már egyszerű volt. Megmutatta nekem azt a Tinder nevű dolgot, és mondta, hogy simítgassam a telebigyót ide-oda. Úgy nézett ki a kezemben az a vékony dolog, mintha csak halat próbálnék tartani. De ezek után ne mondja nekem senki, hogy nem próbáltam meg mindent. És amikor azt mondom, hogy mindent, akkor MINDENT. Merthogy eddig sose léptem nagyon ki a mágus világból. Majdnem az összes ismerősöm varázsló volt, kicsit sem értettem a mugli eszközökhöz, és nem is éreztem rá a késztetést.
Szóval volt az a srác, Dávid, akivel félig én magam, félig pedig kerítő barátom beszélgettünk, és közös megegyezésre lebeszéltünk vele egy találkozót. Felhúztam kissé rövid fekete egybe ruhám, és még egy leheletnyi sminket is az arcomra eszkábáltam. Csakhogy a másik fél nem jött el. Ott ültem a pultnál, várva, hogy egyszer csak betipegjen egyenesen a telebigyó képernyőjéről kisétálva a barna lovagom.
Olyan húsz perc elteltével kezdtem el kikérni az első adag felest a pultostól. Valószínűleg értette mi a helyzet, mert rá 10 perccel már ingyen adott egyet.
Egy órával a megbeszélt időpont után úgy gondoltam már elég nagy hülyét csináltam magamból, és ideje haza venni az utat. Pech, hogy elfelejtettem mennyire nagyon nem bírom az italt, és már ennyitől is összekuszálódnak az érzékszerveim. Épp csak elindultam a kijárat felé, mikor megbotlottam valamelyik szék lábában, és félve, hogy elegánsan az arcomra esek, belekapaszkodtam az első dologba - vagyis jelen esetben emberbe -, akit értem.
- Jajj elnézést, ne haragudj - magyarázkodtam, ahogy próbáltam összekaparni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kedvemre való, amikor hülyére akarnak venni. Mostanában egyre gyakrabban próbálkoznak be olyan dolgokkal, amik arra lettek teremtve, hogy a másik félt hagyják vele hoppon. Kellemetlen, amikor az egyenletben a másik fél én vagyok, és én aligha engedem meg ezt bárkinek is. A védelmi pénzek beszedéséhez alkalmak adtán én is csatlakozni szoktam, mindössze azért, hogy megmutassam magam: igenis létezem még mindig, és egyetlen rossz mozdulat vághatja tönkre az oly’ fontosnak vélt kincseiket, amik mindössze nem mások, mint lerúgott kocsmák. Félve, könyörögve és megalázkodva jönnek hozzám, hogy védelmemet adjam a lepukkant, semmitérő objektumoknak, amikért meghalni is képesek lennének, én pedig készségesen állok rendelkezésükre. Ritkán fordul elő, hogy nevemet hallva valaki így is bajt keverjen azon a helyszínen, ahol megjelenhetek. Elég a feltételes mód.
A felső gombot igazgatom meg, miközben kilépek az irodából. Semleges arccal indulok el Lóránték előtt, hogy a bár két részén keresztül távozzak. Remek alkalom arra, hogy végig pillanthassak életem főművén és kiosszak pár mosolyt az alkalmazottaknak. A felső szinten haladok komótos, elnyújtott lépteimmel, miközben arcomon kedves mosoly terül el, ahogy körbe pillantok. Szemöldököm ráng meg, arcomra fagy a mosoly, de mielőtt lepillantanék emelem fel a kezem, hogy ne lépjenek közbe. Kékjeimet vezetem a nőre, aki éppen valószínűleg a legdrágább öltönyt markolja, amit csak el tud képzelni. Felső ajkamat húzom fel azonnal, kezemet magam mellé eresztem végül, másikat csúsztatom zsebembe, amíg várom, hogy a nő összeszedje magát. A fintor is arcomra fagy, bocsánatkérését meg sem hallom, miközben felpillant rám, és a gondolat tűként szurkálja agyamat; milyen ártatlan. Ajkaim nyílnak el kissé egymástól, jobb kezemet szorítom ökölbe és teszem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat.
- Semmi probléma - fogom meg kezét lágyan, hogy segíthessek neki kiegyenesedni. - Jól van? - kedves mosoly kerül fel ajkaimra, miközben arcát fürkészem. Igyekszem elkapni tekintetét, lehetőség szerint el nem ereszteni azt, amíg én úgy nem döntök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy buta libának éreztem magam, ahogy elindultam kifelé. Felöltöztem, kicsíptem magam egy embernek, akit nem is ismerek. Lehet nem is úgy nézett ki, mint amilyen a képen volt. Vagy az is lehet, hogy mikor meglátott, inkább elmenekült - bár ez utóbbit kételtem, ugyanis még magamnak is elismertem, hogy ez a ruha egyszerűen rám lett szabva.
Ahogy megbotlottam kissé, ujjaim puha anyagot fogtak. Felpillantottam megmentőmre, és félénken elmosolyodtam, miközben egy hajtincset félrehúztam arcomból. Balom még mindig jobbját tartotta, mintha csak el sem akarnám engedni az est további részében. Hiszen elakarnám? Nem hinném.
Ahogy ott állt előttem az az ismeretlen, csak arra tudtam gondolni, hogy végre egyszer mellém állt a szerencse. Azért nem jött el a randipartnerem, hogy ezzel a félistennel lehessek. Az agyam egyik másik szegletében pedig az bújkált, hogy nem is akarok kapcsolatot. Tehát a következő volt a kérdés. Ez a dolog most jó, vagy nem.
- Igen, minden rendben, csak kicsit megszédültem az italtól - legyezgettem kipirult arcomat lányos zavaromban, és azokba a gyönyörű szép kékekbe néztem. - Mond csak, hogyan hálálhatnám meg? - kérdeztem, egy talán egy hajszálnyival közelebb is léptem. Nem tolakodóan, csak hogy érezze, hogy ez bizony nem csak amolyan jó tett helyébe jót várj típusú felajánlás. Beharaptam alsó ajkamat, és lassan, alulról felfele végignéztem rajta. Aztán tekintetem újfent megállapodott övéiben. Ha ez nem volt neki elég jel, akkor nem tudom mi lehene jobban. Viszont egy dolog most itt eldőlni látszott. Tényleg annyira szerencsétlen vagyok, hogy senkit nem tudok felszedni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fel sem tűnik a nyilvánvaló; még mindig fogom a hosszú, nőies és kecses ujjakat, amíg eltűri a tincset arcából, miután felegyenesedik sincs meg bennem a hajlandóság, hogy megtegyem. Én akartam eltűnni azt a tincset arcából, hogy csillogó, kissé kábán részeges tekintetével engem nézzen, és csak engem. Nekem kellett volna megtennem, így is kihasználva a lehetőségeket, amik megadatottak. Hiszen a többesszám szinte már költői, tudjuk mi lesz a vége. Megszerzem, és csak az enyém lesz. Ártatlanságát akarom magaménak tudni, ahogy tekintetével fürkészi arcomat, ahogy szuggerálom a nőies vonásokat, ahogy ujjaim szorítanak rá kissé ujjaira, miközben kékjeim zizzenek tekintetéről tökéletesen ívelt ajkaira, ahogy beszél.
- Semmi probléma, fogom - villan tekintetem vissza szemeihez. Féloldalas mosolyom töretlen bujkál szám szegletében, ahogy arcát fürkészem. - Meghívhatom egy italra? Legalább már tudnék vigyázni magára, amennyiben elfogadja - figyelmen kívül hagyom a tegeződés fertőjét, amit már az eleje óta képviseltet felém, mert nem érdekel. Nem fontos, amíg én fogom az ujjakat, amíg bizonyos lehetek abban, hogy az enyém és senki másé. Mert meg fogom szerezni, ha eddig már nem tettem meg. Vállam felett pillatok hátra a halk szavakra, arcom lesz azonnal semleges, tekintetem hidegsége keveredik áthatóságával. Felhúzom felső ajkamat, szavaim kígyószerű sziszegésként hagyják el ajkaimat.
- Menjetek nélkülem - mindkettő bólint egyet majd öles léptekkel indulnak kifelé a bárból. - Ne feledjétek: 30,41%! - nyomatékosítom ismét a számot, majd mintha mi sem történt volna pillantok vissza a nőre. - Bocsánatot kérek, ilyenkor is csak a munka - engedem el kezét, hogy a bárpult felé nyújtsam ki kezemet jelzésértékűen, csak utána. Ha nem is fogadja el az italt, de ülve kényelmesebben tudnám úgy manipulálni, úgy az ujjam köré csavarni, hogy testét és lelkét is nekem akarja adni.