Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Miért lenne az? Akkor már régen leállítottalak volna.
Én nem szeretem szórni a pénzt. Vagyis, oké, ebben a formában nem igaz. Nem szeretem haszontalanul szórni a pénzt, de tény, hogy szeretek nagylábon élni. Szeretem, ha millió rózsaszálat kapok, ha ékszert, vagy drága helyen eltöltött hétvégét. Szeretem a Ricsi melletti életem, mert nem kell azt mutatnom, hogy én nem ilyen vagyok. Ilyen vagyok, vállalom. Szeretem a szépet. Viszont azt nem engedtem volna, hogy az örökségét kidobja az ablakon, megállítottam volna abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy ez az egész hülyeség. De aláírni megyünk, szóval azt hiszem, ez eldöntetett. Sikeres lesz benne, tudom. Hiszek benne, abban, amit képviselni szeretne, és tudom, hogy jól fogja csinálni. Ennél több pedig nem kell nekem, meggyőzött arról, hogy rendben lesz már az élete.
- Gondolod, hogy meg mernének kockáztatni egy férjhez adási kísérletet veled?
Mondjuk én nem értem, hogy mégis miért erőltetik a mai, modern világban még ezt, hiszen szerethetünk szabadon, házasodhatunk muglikkal, nincsenek már akkora társadalmi osztálykülönbségek, és létezik a világban a szerelem. Tudom, hogy ez sokaknak elcsépelt, de én hiszek benne, hogy a szerelem a legerősebb kötelék. Néha jobban, máskor kevésbé, de átjár minket. Szörnyen nyálas vagyok, tudom.  
- Azt hiszem, nem.
Felelem teljesen őszintén, mert a házasság valahogy nem merült fel közöttünk. Én szeretném, de nem erőltetem, ő nem beszél róla. Jól megvagyunk, szeretjük egymást és boldoggá tesszük. Egy nap talán a felesége is leszek, de talán sosem vesz el. Jó, mondjuk ez, na ez egy kicsit azért szíven szúrna, mert én biztos vagyok magunkban, de ha ő nem, akkor nem tudom, hogy hogyan lehetne tovább.
- Nagyon sok minden van az életünkben most. Még mindig nem állt be minden. Neki ott a munka, sokszor napokig úton van, nekem az egyetem, a szakdolgozat, a gyakorlat. Szerintem majd ha már mindenen túl leszünk, ha befejeztem a versenyzést, eldöntöttük, hogy hol éljünk, akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Félelem. Az érme másik oldala az, amikor látod csillogni a tekintetekben, amik nagyra nyílva szegeződnek rá. Sokszínű íriszek erdeje, amelyben mindig ugyanaz a villanás, csillanás, egy pillanat, majd még több, megfertőzte, elburjánzott és mindenhol megült, végül pedig tetőtől talpig elmérgesedve itta bele magát akár az illatba is, amely körbelengte. Lehetett bármennyire édes, a végére keserűvé vált, szinte kézzel fogható. És csak ez számított, mert a félelemre építkeztek néhol, szilárd alapot nyújtott, vagy épp ingatag, ez mindig kétes volt, mindig érdekes felfedezni, hogy ki mit és mennyire merészkedik el abban az állapotban bármerre is. Érdekes és furcsa játék, mondhatni, mint valami ragadozó és a vad közötti fura párhuzam, és valóban, mert a nagy hal megeszi a kicsit, és mégis, mi van akkor, ha két nagy kerül egymással szembe? Addig tépi, marcangolja, míg végül könnyedén nyeli el, vagy csak léteznek egymás mellett, elismerve mindent? Nem fél, nincs benne félelem, ha kell, előadja, hogy van valami, de nem tud rettegni úgy, mint amikor valaki a földön térdel, az életéért vagy másért könyörög. Akaratlan fut fel benne az érzés, beleborzong. A képeket elásta, mélyre dugta, nem hülye legilimentorok között ő is óvintézkedéseket hozni a maga elméje érdekében. Nem ő a mester, nem ő az, aki megváltja ezzel a világot, de épp elég és kellő. A szükséges. Figyel a szavakra, a gesztusokra, magára, hogy ne csússzon ki. Nehéz, vagy épp figyelmet igényel, de tudta, sejtette, hogy nem lesz egyszerű, az egyszerű már unalmas. Kihívásokat szeretne, amelyek felpörgetik, beindítják, amelyek ezekbe a még mindig csendes időkben hoznak valamit. Apró mosoly kerül fel ajkaira, szinte már szerény.
- Ó, köszönöm. Igyekszem – biccent felé, ő ugyan nem kortyol, de a poharat maga is megemeli. Ajkait száraznak érzi, apró mozdulattal nedvesíti meg, a whisky aromája még mindig uralkodik, kedvtelve ízlelgeti újra és újra, miközben a férfi visszanyeri a türelmét és talán nem ássa el végleg. Tény, vele nehéz, mindig is az volt és még maga is elismeri, ha szavakkal nem is, de magában igen. Sosem akart könnyű lenni és sosem akarta visszafogni magát, de felfogja, megérti, hogy itt más taktika kell, más arculat. Persze, miért is ne. Könnyű mondani, megcselekedni nehezebb. Háromig számolni tanul, gondolkodni a szavak előtt, ismét. Nem ez az első alkalom, csak mindig elfelejti, megfeledkezik róla, pedig aki előtt gyakorolja, ő sem mindig toleráns. Sőt. De akkor újra.
- Meglehet. Onnan lehet a legnagyobbat esni – bólint felé egy aprót, immáron komoly ábrázattal. Hogyne ülne magasan? Mindig az övé volt a világ azon része, amire csak szemét vetette, megtanult magason ülni, mondhatni, sosem ült alacsonyan. Soha. Most mégis, mintha ott lenne, leereszkedve, csendben és türelmesen figyeli a másik szavait. Feje aprót billen oldalra, arcán értetlenség.
- Kérlek, ne érts félre – kezdi el, miközben helyezkedik kissé, mielőtt elterülne annyira a fotelben, hogy testtartása is azt sugallná, ő valóban nem értékel semmit sem. Pedig de. Csak másképp. El kell fojtani a vörös ködöt. Most el. - Én értékelem nagyon is a szívességet, mi több, a fogadást, bármit. Nem erről van szó, nagyon is érzem ennek a súlyát – mert most arca komoly és tényleg, akkor most annak is kell lennie. Ha már időt ölt bele ő is, mondhatná, hogy neki is mennyi ment ide és oda, mennyit áldozott és mennyit pakolt bele, de tudja, akkor végképp veszítene, akkor végképp vége. Nem, fel sem hozzá, úgy tekint rá, mint valami adományra, egy apró csomagra, amelyet letett lábai elé, hogy igenis képes rá, csak idő kell ehhez is, mindenhez.
Ahogy a ködös szavak idejének is vége, úgy tűnik, ez sem nyerő. Nem ő a tárgyalások embere, ez tudott, kezdi magát hülyének érezni, hogy most ebbe egyedül vágott bele. Másnak fondorlatosabb szavai vannak és okosabb rávezetése, gondolatai. Mindenkinek megvan a maga szerepe és feladata, egyértelmű, hogy neki mi. Nem ez. De ezt most neki kell elintézni, elvégre, ő akarja, ő akar kitűnni a tömegből valamivel és egy pár apróságnak, azok azonban nem fontosak.
- A lényeget is mondtam. Én téged szeretnélek, nem mást. Nem a pénz, nem a hírnév, hanem te – folytatja akkor ott, ahol abbahagyja. - Hasonlóképp illúziókra építeni és mégsem, hiszen, mint emlegettem, nem ellenfél kívánok lenni. Tapasztalatom vajmi kevés, számok és adatok, ezekben könnyű elkeveredni és megtalálni az utat, mégis, úgy reméltem, hogy a semmiből előtűnve sokat nem remélhetek. Ám ha mellettem állsz, akkor talán komolyan vesz a világ is. Én komolyan véve a dolgot, szeretnék úgymond... tanulni tőled, aztán pedig segítségnek, társnak maradni? Nem tudom, csak azt, hogy szükségem van rád – alázatos, nem könyörgő mégsem, nem esik túlzásba. Őszinte, őszinte lapokat terít ki, kortyol végül az italból egy aprót, ujjai a hűs üvegen siklanak végig.
- Tudom, neked csak egy siheder vagyok, aki addig szaglászott, ameddig be nem lett engedve. A pavilon terve valós, a felső körnek, a világnak talán, bevonzani bárkit, akit csak lehet. Mégis üzlet, a nagy profittal, vagy elismeréssel. Nem akarok a babérjaidra törni, nekem bőven elég az alacsonyabb ló – teszi le a poharat és türelmes, kíváncsi pillantással dől hátra. Gondolkodik, adu ászon, de többet nem tud ajánlani, mint maga. Mert persze, azt még nem is említette, hogy ő is hasznos akár, de bizonyára, erre is csak legyintene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Téved. Nagyon nagyot téved. Nem ő okozza ezt. Én okozom ezt. Eleve már voltak bennem mindenféle negatív gondolatok, amiket igyekeztem a lehető legjobban a háttérbe szorítani. Rossz érzés volt bennem, amikor megláttam mennyire rosszul lett attól, ahogy idehoztam. Pedig hát Seth mondta, hogy nem mindenki viseli jól ezt a fajta utazást. De reménykedtem abban, hogy ha Thomas nem is viseli jól, akkor sem ennyire rosszul reagál rá. Erre meg most rá is tettem egy lapáttal, mert nem csak azzal leptem meg, hogy így és ide hoztam. De az is teljesen új volt neki, ahogy szert tettem erre a tudásra. És, ami az egészben a legrosszabb, hogy ha odafigyeltem volna, ha rendesen végiggondoltam volna, akkor tudhattam volna. Egyáltalán nem probléma az, amire kér. Sem az, hogy nehezen kezeli ezeket a dolgokat. De az, hogy ennyire hülye legyek, és folyamatosan rosszat okozzak neki … na ez a hatalmas nagy baj. Meg az, hogy ebből ő talán semmit nem is sejt.
- Felejtsem eeeel? – viszhangozom a szavait teljesen megdöbbenve. Ezzel a kijelentésével egy pillanat alatt kiránt az önmarcangolás mocsarából, tekintetem már nem cikázik össze vissza, hanem pislogás nélkül nézek rá. Ezt most nem mondhatja komolyan! Mármint dehogynem, komolyan érti, tudom én azt … de hát akkor is. Visszakozik, semmissé igyekszik tenni a kérést, és elrendezi egy olyan kijelentéssel, amitől összeszűkül a szemem és vékony vonallá préselődik a szám. Na nem, ezt nem.
- Nem – mondom is ki egyszer azt a szót, ami megállás nélkül ismétlődik a fejemben. A mostani határozottságom éles kontrasztja a korábbi elhaló beszédemnek. Ennyi, felülemelkedtem azon, hogy magamat ostorozzam, hiszen azzal is csak ártok. Végigpillantok a kinyújtott lábbal ücsörgő fiún, majd gyorsan elhatározom magam és már cselekszem is. Ülésből térdelés lesz, így araszolok közelebb és ereszkedem le a popsimra közvetlenül a lába mellett. Nem tudok teljesen vele szemben elhelyezkedni, csak ennyire. De megfelel.
- Először is, nem vagy hülye. Másodszor pedig nem tudom, nem akarom és nem is fogom elfelejteni. Mert érdekes, mert fontos. És mert nem gond. Minden további nélkül meg tudtam volna tenni most is hogy elmondom, hogy mi az elképzelésem, a tervem, mit tanulok és miért. Ugyanúgy megmaradt volna a meglepetés, hogy ide jövünk, és az is, hogy pont így. Simán megoldható. Egyáltalán nem probléma az, amit kérsz, és az sem amiért kéred – adom a tudtára határozottan. Tartok egy kis szünetet, hogy benedvesíthessem kiszáradt ajkaimat, majd megköszörülöm a torkomat és rátérek a nehezére.
- Igen is fontos, mert nem szeretnék neked semmiféle kellemetlenséget okozni – óvatosan fogalmazok, mert nem csupán arra utalok, hogy nehezen építi be ezeket az infókat. Úgy általában, semmilyen módon nem szeretném megbántani vagy fizikai vagy érzelmi fájdalmat okozni neki. Ha tudok tenni ezek ellen, odafigyeléssel vagy akármi, akkor azt szeretném tenni. – Most még is azt tettem, és tudod mi az egészben a legrosszabb? Hogy ez nem az első ilyen eset volt. Már volt ilyen, hogy később mondtam csak el dolgokat, és te utólag próbáltad valahogy megemészteni, beilleszteni és teljesen kikészítettelek vele. Volt már ilyen … és mégis megcsináltam ugyanazt mégegyszer. Rájöhettem volna, elkerülhettem volna és akkor nem okoztam volna ezt. Ez a baj, ezért vagyok, voltam úgy elkeseredve. Mert buta módon nem vettem ezt észre – tessék, most már tudja, hogy koránt sem az a problémám, hogy ő mire kér, vagy hogy tönkrement a szupi kis meglepim – ami nem is – vagy hasonlók. Hanem tényleg az, hogy buta vagyok és nem vettem észre, hogy ez őneki mennyire rossz. Ettől szomorodom el mindig, saját magamtól. Az hogy elmondja mindazt, ami benne van az pont, hogy jó.  – Úgyhogy ne kérd, hogy felejtsem el, és ne közöljem előre ezentúl inkább az ilyesmiket valamilyen szinten. Ne kérd azt, hogy figyelmen kívül hagyjam, hogy ez neked nem jó. Nem … nem megy – ne kérd, hogy bántsalak – És ne … ne csináld ezt. Ne zárkózz be, ne tartsd magadban ezeket. Ha úgy teszel akkor nem tudok javítani, változtatni a dolgokon – ha úgy teszel abba tönkre fogunk menni, te is, én is. Te azért mert nem tudsz vele megbirkózni egy idő után, én azért mert bántalak. Látni fogom, ugyanis, hogy bántom valamiképpen, csak éppen nem fogom tudni, hogy mivel vagy mit tehetnék ellene. Tudom jól, hogy azzal hogy ha tényleg figyelmen kívül hagynám ezt a kérését akkor ez lenne. Inkább fojtaná el magában, minthogy elmondja és én így reagáljak. Szóval figyelnem kell arra is, hogy ne mélyedjek el túlságosan a saját magam szapulásába.  – Kérlek ne tedd ezt – kérlek szépen, könyörgöm, ne tedd ezt velem. Gyorsan pislogok párat, úgy tűnhet, hogy azért mert eddig meredten néztem a fiút. Pedig nem, a megjelenni kívánó könnyréteget tüntetem el elemi mágiával, hogy észre se vehesse, de ez az ösztönös mozdulat sajnos megmarad. A gondnokos kérdését pedig nem felejtettem ám el, csak jelenleg sokkalta fontosabbnak tartom a többit tisztázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idliketotryGIF



Számat picit oldalra húzva, letekintve a plédre, egyik vállam éppen csak arcomhoz érintve bólogatok. Igen, felejtse el. Felkapom rá aztán pillantásom, mikor azt mondja, nem. Mikor határozottan azt mondja, nem. Kérdőn pislogok rá és figyelem helyezkedését. Hallgatom bizonygatását arról, hogy rendben volt, hogy elmondtam ezt. Hogy rendben van, ha ilyen kéréseim vannak. Miközben beszél hozzám, mindig csak egy kis ideig tartom egyhuzamban arcán tekintetem, különben elnézelődöm haja, felsője vagy épp lábam felé. Kezeimmel magam mellett támasztok. Amit pedig tudtomra ad, arra nem nagyon felelek egyelőre. Mármint nem is látszik rajtam, mit gondolok. Csak csöndesen végighallgatom. Olykor nyelek egyet. Aztán jól eltöprengek azon, mi olyan eset volt még, mint ez, és rájövök. Eszembe jut ilyen. Igen, az is rossz volt. Nem tudtam befogadni, nem tudtam megemészteni.
Barátnőm magára dühös. Szégyelli magát amiatt, hogy nem úgy cselekedett, mint elvileg kellett volna és hogy ezt okozta nekem vele. De ettől sajnos nem változik semmi. Mármint úgy értem, nekem ez semmivel sem rosszabb vagy jobb. Sejtettem különben, hogy nem rám haragszik vagy ilyesmi. Viszont a lényeg egyszerűen csak az, hogy kedvét szegtem. Mostmár többet tartom lesütve a szemem, mint amennyit rá nézek. Nem hajlandó elfelejteni. Nem hajlandó figyelmen kívül hagyni a bajaimat. Nyilvánvalóan el sem tudom mondani, hogy ez mennyire jól esik. Azonban...
- És én mikor fogok javítani magamon? - kérdezem nagyon csöndesen, lassan nézve barátnőmre. - Én mikor fogok erőfeszítéseket tenni? - folytatom, noha felvillan bennem, hogy igazából rengeteget teszek. Nagyon, nagyon sok mindenen emelkedek felül és gyakorlok önfegyelmet és győzöm le. De nem elég dolgot szerintem. Lehetnék még többre képes. - Miért mindig másoknak kéne? Miért mindig neked? Megjegyezni az ezernyi baromságomat meg alkalmazkodni hozzájuk... - mormogom ezt már csak szinte, elnézve a távolba, durcás arccal és közben már visszahelyezkedtem törökülésbe és birizgálom a pokrócot. - Főleg, hogy... - hajtom le megint kicsit fejem. - ... amint elmondtam, már nem is tűnik olyan fontosnak - próbálom valahogy elmagyarázni azt, hogy ilyenkor így kiszáll belőlem. Legalábbis így érzem. Pedig csak arról van szó, hogy egy másik dolog jobban kezd el nyomasztani, ez pedig az, hogy a másikat boldogtalanná tettem és megváltoztattam és hogy többé nem fog úgy cselekedni, ahogy eddig tette. Megosztottam valakivel a fájdalmamat, zavaromat, amit nyugodtan dédelgethettem volna egymagam is. Sokkal jobb dolgok vannak, amiket meg lehet osztani.
- Nem arról van szó, hogy hazudnék neked mostantól - kezd neki ellágyulni a hangom, ami eddig olyan duzzogós volt - Csak... szeretném megpróbálni, hogy könnyebben vegyek dolgokat. Jó? - pislogok rá kérőn. Azért teszem, mert úgyis egyből észre fogja venni rajtam, ha valamivel gondom van, de lehet, én azt nem feltétlen akarnám majd egyből elmondani. Szeretném megvárni, hátha nem lesz már gond. Hátha csak időre van szükségem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Látom rajta, hogy nem érti ezt a hirtelen és éles váltást a hangulatomban, hangszínemben. És miközben magyarázok végig őt figyelem. Pókerarccal ül velem szemben, szinte alig nézve rám. Fogalmam sincs hát, hogy mit gondol, mit érez, hogy mi van most. Folytatom hát, magamban fohászkodva, hogy valamiféle reakciót engedjen leolvasni az arcáról.
Fellégeznék szívesen, amikor megteszi, amikor megszólal, csak kicsit úgy érzem magam, mintha egy vödör jeges vizet zúdítanának a nyakamba. Ugyanis igaza van, mert azzal, hogy nem akarok eleget tenni a kérésének azzal elveszem tőle a lehetőséget, hogy megpróbálhasson fejlődni. Mármint még jobban fejlődni. Nem csak arról van itt szó, hogy magába zárja inkább ezeket a dolgokat, hogy ne okozzon nekem fájdalmat – holott én okozok neki fájdalmat, amivel fájdalmat okozok magamnak -, sokkal több van ebben a dologban. És erre nem gondoltam eddig. Nem gondoltam, mert …
- Hiszen azt teszed, sokszor, nagyon sokszor – felelem halkan. Folyamatosan, fokozatosan alkalmazkodik, fejlődik. Legalábbis én így látom. És nincsen könnyű dolga, egyáltalán nincs. Legszívesebben elmosolyodnék a sértődött arca láttán, annyira édes most. De túl komoly témákról van szó ahhoz, hogy ezt meg is tegyem. Igaza van, hogy nem mindig a másiknak kéne, csakhogy én nem látom úgy, hogy csak én teszek erőfeszítéseket, ő meg elvan továbbra is az eddig megszokott kis világában. – Nem csak én alkalmazkodom hozzád, a dolgaidhoz. Te is igazodsz. Lehet, hogy én többet teszem, de könnyebben is megy – fűzöm hozzá a meglátásomat. Megváltoztat, hát persze, hogy meg. Vagyis hát változom én magamtól, már nem csak rólam szól minden, igenis tekintettel vagyok rá, igazodom hozzá. De nem úgy, hogy feladjam önmagamat. Nem arról van szó, hogy ezentúl nem lepem meg akkor soha, arról van szó, hogy bizonyos fázisokba beavatom előbb, ami egyáltalán nem esik nehezemre, apró kis változtatás tulajdonképpen. Ezek tökre beleférnek.
Felszalad a szemöldököm egy kicsit, hát persze hogy szó sincs hazugságról. Olyat mi nem teszünk. Nem mondjuk azt, hogy minden rendben ha egyszer nincs. Csak, nem mondaná el mi bántja, ha jól értem. Vonásaim ellágyulnak, ahogy a tekintetem is és lassan bólintok egyet.
- Rendben van – egyezek bele verbálisan is a dologba. Ez így oké, ha emiatt szeretné magában tartani inkább, ha emiatt kéri, hogy ne változtassak. – Én meg majd igyekszem nem rögtön önmarcangolásba süppedni – teszem hozzá szégyenlősen lesütött szemekkel. Mindkettőnknek van miben fejlődnie annyi szent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Már hetek óta izgatottan vártam ezt a kirándulást, részben azért, mert már hiányoztak a többiek és jó lett volna újra találkozni velük, másrészt Márkot is rég láttam, s ő is nagyon hiányzott. Igaz, volt bennem némi félsz, hogy majd Beni hogyan viseli azt, hogy Márkkal együtt járunk, de bíztam abban, hogy nem lesz féltékenykedés, hisz tudja jól, hogy ő a legjobb barátom, és ezt a pozíciót más be sem tölthetné.
Fenyvesre az ő vonatuk előtt egy fél órával érkeztem meg, így volt időm egy kicsit körbenézni az állomáson, vettem is egy zacskó gumicukrot és két zacskó chipset, hogy legyen mivel ünnepelni, ha odaérünk a házhoz. A gurulós bőröndömbe ezek persze már nem fértek be, így jobb híján egy sima szatyorba kerültek a finomságok, azt lóbálva bal kezemben, másikkal őrizve gurulósomat, várakoztam az érkező vonatra. S ahogy megláttam, máris gyorsabban kezdett dobogni a szívem, kicsit izgultam, ez mindig jellemző volt rám, ha nagyobb társasággal találkoztam. Vajon jó hangulatban érnek majd ide? Remélem, hogy Mihail és Márk nem vadászta le egymást, s Belián őrizte a rendet a vonaton.
Végül, megláttam egymás után leszállni a csapatot, arcomra azonnal mosoly kúszott, integettem ám mindenkinek, sorban egymás után a Főnökúrnak, Beliánnak, s a többieknek.
- Sziasztok! Jó a frizurád Beni - kacsintottam nevetve a srácra, hisz a vizsgák előtt én nyírtam meg őt, s még mindig jól állt neki ez az új frizura. Aztán végre megpillantottam Márkot is, a mosolyom még inkább kiszélesedett, visszacsókolva egy kicsit magamhoz is öleltem őt, majd kézen fogva sétáltam mellette, hagyva, hogy húzza a gurulósomat.
- Hú, ez nagyon klassz - jegyeztem meg, ahogy szemügyre vettem az udvart és a házakat, el kell ismernem, hogy Mihail jól választott. Amíg beszélt, figyelmesen hallgattam végig, s közben kiélveztem Márk közelségét, kinek kezeit a derekam köré fontam, majd kicsit mellkasának dőltem, remélve, hogy megtart, s nem borulunk fel mindketten. A célzást nem igazán értettem, de nem is akartam reflektálni, helyette inkább igyekeztem memorizálni a hasznos információkat, hogy mi merre található. Az egy kicsit meglepett, hogy nekem szánja a kulcsot, fel is pillantottam rá, mintha csak azt sugallnám, hogy hé ezt biztos jól átgondoltad? Végül azonban csak elvettem a kulcsot, bízva magamban, hogy ezt kivételesen nem fogom elveszíteni.
- Oké, igyekszem. - biccentettem felé, a szobabeosztás is meglepett egy kicsit, nem számítottam arra, hogy hatan kerülünk egy házba, egy kicsit zsúfoltnak hangzott, tekintve, hogy két ház is van. Márk persze rögtön intézkedett, el is mosolyodtam rajta, hogy külön kiemelte, enyém az egyik szoba.
- Ne aggódj, nem osztozom a szobámon senkivel - súgtam a fülébe, s még mindig mosolyogtam. Pillantásom ezután visszafutott Mihailra, jó ötlet volt részéről a tábortűz, erre is bólintottam.
- Remek lesz, ki szolgáltatja a zenét? - körbepillantottam a srácokon, hogy hozott-e valaki gitárt, mert az lett volna csak igazán hangulatos, de egyelőre nem igen vettem észre előbukkanni ilyen hangszert senki szatyrából.
Belián közben felajánlotta, hogy ő rendezi a húsokat, Márk viszont kicsit mintha odaszúrt volna, s ezt nem igazán értettem. Karon is ragadtam a srácot, s kicsit közelebb húztam magamhoz. - Naaa, biztos nem úgy értette, hogy te nem tudsz sütni, szerintem kifejezetten rám célzott, meg a többiekre - mondtam nevetve, ezzel próbálva csitítani a kedélyeket.  
- Én fát hasogatni nem szeretnék, de a salátát vállalom. Viszont...azt nem tudom, hogy bevásároltatok? Mert ha nem, akkor valaki elugorhatna a boltba is.- mivel nem velük utaztam, nem tudtam, hogy a fiúk mennyire készültek fel egy ilyen több napos kirándulásra, hoztak-e mindent, ami a vacsora elkészítéséhez szükséges, vásároltak-e egyéb dolgokat, mint például tányérok, poharak, italok, wc papír.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Élvezi, ahogy a másik belefagy a mozdulatba, ez egész tartásán látszik, álla felbiccen, háta megfeszül, határozott alakjának még árnyáka sem remeg meg a seszínű betonon. Ujjai a tarkót cirógatják, míg másikja a vállra siklik, bár nyomatékos kérése is elegendő rá, hogy Ruben szót fogadjon, sosem lehet tudni. Márpedig, mivel Sonja nem ismeri a férfit, nem teheti meg, hogy csak úgy a szeme láttára felszívódik. Habár... csábító a gondolat, hiszen arra is kíváncsi lenne milyen arcot vágna, ha egyszercsak meglepetésként engedné, hogy magához térjen.
De nem, a játéknak vége, a nő nem akar ennél jobban belegabalyodni a helyzetbe, éppen itt az ideje elegánsan lelépni. Mint apró kolibri a virágok felett, szinte mozdulatlanul vár, s csak halkan, mosolyogva hümmög kérdőn a férfi sürgető szavaira. Ó hiszen mindenképen, leesett ám neki, hogy Ruben őt szeretné, csupán azt nem tudja a másik amit ő igen, hogy ennek a fele tréfa, a maradék meg kábítás, ámítás és szemfényvesztés. - Sietek, ne aggódj - nevet fel végül, csak nem bírja ki, hangja még bájos-lágyan kígyózik közéjük, sarka megcsikordul, ahogy arrébb mozdul. Feje félrebiccen, számolni kezd, de a türelmetlenje ezt sem bírja végigvárni. Vajon ha tudná, hogy a számolással a nő indulását gyorsítja, akkor is így sietne? Igen. Rá kell döbbennie, hogy ha tudná, hát a mágiát is tudhatná ennyi erővel, és bizony a boltban látott csupa ideg másik énje pontosan siettetné a pillanatot, mikor elválnak útjaik. Hümmögve húzza végig hát körmét tompán a nyakszirten, egészen a hajvonal alatt, miközben feje rosszallón oldalra biccen.
- Három hát - vonja meg vállát, elengedi, s mielőtt Rubi annyit mondhatna "na", már fordul is, a férfi hátához immár csak az éjszaka simulhat. Sonja megjelenik háza előtt, ahol végül jobb híjján tényleg a mosdókagylóba szórja virágait. Megpaskolja azért az egyik fejét, amolyan "sajnálom, én megpróbáltam" módon, de ennyi is, jobb elfoglaltság után néz.
Ott állsz, eltűnik a lágy kéz, a puha hang, a halvány almaillatot pedig mintha csupán képzelted volna. A vonzalom, amilyen könnyen jött, most olyan lassan kezd el oszlani, egy pillanatra talán még keresed, majd ahogy tisztul a fejed... ki tudja milyen gondolatok csúsznak ki szádon. Emléke csúfos vigyorral int és kacsint rád, a halk kuncogást viszont már csak a macskabagolyban lehetne hallani. Mosolyogj, Ruben. Nézd, milyen szép az este! Élvezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #okGIF



Nem direkt csinálom ám, hogy ilyenkor nem látni rajtam semmit. Bár gondolom, nem is hiszi azt, hogy direkt tenném. Csak annyira kattognak ilyenkor a fogaskerekek, meg kavarog minden, hogy arra már nem jut, hogy a külvilágnak is jelezzem, mi van bent.
Szusszanok egyet, ide-oda mozdítva számat, amikor azt mondja, sokszor teszem én azt már így is. Sokszor gyakorlok önfegyelmet. Ez... nos ez igaz. És igazán jól esik, hogy ezt felhozza és a továbbiak is. Az, ahogy megért engem. Ahogy elfogad. Simogat, vígasztal ezekkel a szavakkal és nem ellustulok tőlük, hanem erőt adnak, hogy további lépéseket tegyek, túlmutatva magamon.
- Oké - mosolyodom el végre én is és szeretettel nézegetem barátnőm arcát. Odanyúlok, simítok egyet combján, aztán kinyitom az innit és kínálom először őt, kér-e, aztán iszom. Körbepislogok kicsit a réten. A távolban egy páros egy kutyust sétáltat, meg nem messze tőlük egy férfi nevet éppen egy kislányon, aki elfeküdt a fűben. Hagyom magam elveszni ezekben a jelenetekben, a hely hangulatában, majd eszembe jut, hogy félbehagytunk valamit. Kicsikét megint komolyabbá lesznek vonásaim, de egyáltalán nem vészesen.
- Szóval a gondnokról, amit... amit mondtál... - emlékeztetem így a feltett kérdésemre, arra a témára. Immáron nem önbüntetésből akarom tudni... jó, eddig sem csak azért akartam. Most csak egyszerűen inkább szeretném tisztázni, mielőtt túl soká izélgetne ez engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Velem is elő szokott az fordulni, hogy semmi sem leolvasható az arcomról. Bár elég ritkán, legalábbis szerintem. Túlságosan is lerínak rólam az érzelmeim, ami egyszerre jó és rossz. Amikor félreértésre ad okot az például kifejezetten rossz.
De már túl vagyunk a dolgon, megbeszéltük, hogy kinek mi a problémája az ilyen szituációkkal kapcsolatban és megvitattuk hogy legyen. Elfogadom ezeket a ’baromságait’ – ahogy ő fogalmazott – és igyekszem megtenni mindent, hogy könnyítsek ezeken, alkalmazkodom hozzá amikor erre van szükség. Most arra van inkább szüksége, hogy hagyjam őt próbálkozni, hogy magától túl tudjon lendülni ezeken. Természetesen támogatom őt ebben, bármennyire is szeretném ha nem lenne neki rossz. Ő most változni, fejlődni szeretne és kész.
Boldogan viszonzom a mosolyt és ismét csak úgy sugároznak belőlem az érzelmek. Komolyan feleslegesek a szavak sokszor, elég csak a szemembe néznie és pontosan tudja, hogy mennyire nagyon szeretem őt. Az egész Anna-hegy tudhatja ha rám néz. Hogy megteszik-e azt nem tudom, ugyanis nem igazán foglalkozom velük. A látóterem szélén néha megmoccan egy alak, néha eljut egy-egy hangfoszlány hozzám, de ennyi és nem több. Fejemet rázva jelzem, hogy én most nem kérek inni. Szomjas vagyok ugyan, de annyira végtelenül jól esik nézegetni a barátom felhőtlen vidám vonásait, hogy eszem ágába sincs egyelőre felhagyni ezzel a tevékenységgel.
De megváltoznak a vonásai, amitől egy pillanatra gondterheltnek tűnök, viszont hamar kisimul az összeráncolt homlokom megint. Áh, a gondnok. Nem felejtettem pedig el a kérdését, csak … még nem akaródzott előjönni ezzel a témával.
- Úgy értettem, hogy nem veszélyes rám nézve mert … - kezdek neki, majd megakadok, ahogy keresgélem a megfelelő szavakat. - … szóval nem abba a nembe tartozom, amit kedvel – fürkészve nézek Thomasra, hogy vajon érti-e ennyiből. Legalábbis a hírek szerint ez a helyzet. Az újság is írt egy ominózus bálról, amin egy férfival jelent meg, tanúk is voltak rá, és én sem tapasztaltam semmit, ami arra utalt volna, hogy kedvelné a lányokat. Az ösztöneim sem jeleztek riadót egyszer se.  Nem akar tőlem az az ember semmit sem. Legfeljebb azt, hogy gyorsan végezzünk ezzel az egész hoppanálósdival és hagyjam őt békén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idontgetitGIF



Nagyon összevonom a szemöldököm és csípőből kérdeznék vissza, de rájövök, jobb lesz kicsit átgondolnom, miként fogalmazok. Nem szoktam durván, csak a túlzott őszinteségem miatt azért kijöhetnek olyan dolgok, amik a másiknak betalálnak, én hiába nem rosszindulatúan vagy kekeckedőn mondom őket.
- Ezt nem értem - szólok először inkább csak ennyit, fejem rázva gondolkozón.
- Mármint azt értem, amit mondasz. Értem, hogy meleg, csak... - ejtem ki egészen könnyeden, amit barátnőm valamiért kikerült. Lehet, nem szereti az ilyen kifejezéseket, vagy nem tudom. Nekem könnyű lazán vennem ezeket egy meleg apukával meg egy nemre való tekintet nélkül szerelmes, jövendőbeli keresztapával. Vagyis hát lehet, hogy ettől még lehetnék görcsös a témában vagy visszafogott, talán olykor az utóbbi vagyok is, de most valahogy nem. Talán mert pontos akarok lenni és egyértelműen tudtára adni, hogy világos, mi a helyzet. Meg mert haladni akarok.
- Ez miért fontos? Mármint, a lányok érintése sem... szóval az is kellemetlen neked, nem? Bárki érintése az tud lenni, mindentől függetlenül - ecsetelgetem halkan mindazt, amit tudni vélek. Halkan, pedig közel senki, csak távol, tök nem juthat el hozzájuk a beszélgetés. Akkor is így érzem helyesnek ezt. Így csöndesen. Még kicsit előrébb is hajolok.
- Vagy... oh - kezdenék neki egy új kérdésnek, aztán leesik valami, amitől nyelnem kell egyet és megfeszül az ér a nyakamon. Úgy figyelem barátnőmet, mintha a lelkébe akarnék látni. - Attól félsz, hogy... kikezdenek veled? - keresem kicsit a megfelelő szót. - Ez neked ennyire... hát... így benned van mindig? Eszerint döntesz dolgokban? - folytatódik, szinte már suttogó érdeklődésem. Ő eszerint hajlandó valakivel egyedül maradni, hogy az illető hova vonzódik? Vagy hogy bizonyos szempontok alapján mennyi esélye van, hogy próbálkozik? Dehát attól még, mert mondjuk valaki a lányokat szereti, egyáltalán, de egyáltalán nem biztos, hogy tenne bármit. Sőt. És fordítva. Vagy ez csak ilyen ösztönös valami? Vagy hogy van ez? Bevallom, elborzaszt kicsit ez az egész most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Lehet, hogy mégsem érti mire utalok. Nagyon úgy fest. Lázasan gondolkodom hát, mégis hogyan kellene elmagyaráznom neki az egészet. Bólintok egyet, amikor el is mondja, hogy nem érti, aztán értetlenkedve nézek rá. De hiszen érti ő, hogy mire utalok. Hiszen kimondja nyíltan. Egyébként nincsen nekem semmi bajom azzal a kifejezéssel, csak egyszerűen sokkal finomabbnak, kedvesebbnek hangzik az, amit én mondtam. Nem egyszer hallottam én már afféle szitkozódásként azt a szót emberekkel kapcsolatban, hogy ’meleg’.
Nyitnám a számat, hogy megerősítsem, hogy igen igen, de érkeznek a kérdések. Kicsit elhúzom a számat és töprengő arcot vágva próbálok ismét szóhoz jutni, de végül megint csak kivárok. Újabb kérdésszerűség van készülőben. De ez valami kellemetlen. És miért néz ilyen vesébe pillantóan? Gondterhelten veszek egy mély levegőt, ez nem lesz egyszerű. Elmagyarázni, megmagyarázni. Ajajj.
- Zavarba ejtő, inkább így mondanám. Nem tudom, olyan diszkomfort érzete van annak, ha annyira közel jönnek hozzám, ha ölelkezés van és ilyesmi szokásos dolgok. Vannak ezek a nagy csajos összeölelkezések, de én úgy éreztem mindig, hogy jó oké csak engedj már el. Sokat javult a dolog, de még mindig furcsa. A fiúknál rosszabb, sokkal. Akkor már a puszta közelségtől is összeszorul a gyomrom, a torkom és feszült leszek. Az kellemetlen. De van, akitől jobban viselném. Mert ösztönösen érzem, hogy ő nem … hogy ő rendben van. Mindegy, hogy hova vonzódik – kezdem el a magyarázatot lassan, hiszen közben gondolom végig a dolgokat. Legalább nem hadarok és van ideje Thomasnak megértenie az elhangzottakat. Igen, van olyan srác aki rendben lenne, de persze nem érintkezek vele sem. És igen, rengeteget fejlődtem már ezen a téren. De kellemesnek még mindig nem kellemes. Félek-e hogy kikezdenek velem … hm. – Felnőttek esetében a legrosszabb, először mindig minden idegszálam pattanásig feszülve figyelt, várakozott, elemzett. Hogy mennyire kell vagy nem kell tartanom attól, hogy akarna bármit is tőlem. Ez … nem szándékosan van így. Már jobb ez is, mert sokkal magabiztosabb vagyok és tudom, hogy igenis tudok tenni a dolgok ellen. De ha azt súgják az ösztöneim, hogy vigyázz mert ő veszélyes, akkor megtartom a távolságot, és esélytelen, hogy közel menjek hozzá, vagy neadjisten megérintsem. A gondnokot egyáltalán nem is éreztem annak már akkor sem, amikor nem is tudtam, hogy a fiúkat szereti – az csak megerősítette, hogy tényleg jót súgnak az ösztöneim és egy kicsit egyszerűbb úgy megmagyarázni, hogy máshova vonzódik, mint azt ecsetelgetni, hogy a zsigereimben érzem hogy ő rendben van. Korántsem félek már annyira, mint régebben, de valahol mélyen legbelül még van ebből bennem igen. Vajon ez elégséges magyarázat volt, vagy érthető? Nem tudnám már megmondani, hogy feleltem-e mindenre vagy úgy elvesztem a gondolataimban, hogy csak még több kérdést fog-e szülni ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #okayfineGIF



Ajaj. Félek picit, mert nagyon sok az infó itt most nekem, dehát pont az imént mondtam, hogy szeretnék fejlődni, úgyhogy nem állítom meg. Csak veszek egy mélyebb levegő, miután megemelt szemöldökkel, bólogatva fogadtam, amit a csajos ölelkezésekről mesél. Nem tudtam, hogy vannak olyanok és hogy ő részt vesz bennük és hogy nem lesz rosszul tőlük. Nem tudtam. Mindegy, nem akadok fenn, figyelek. Homlokráncolok picit, ahogy a fiúkhoz érünk. Mármint csak amiatt, hogy az rosszabb neki. De nem szólok semmit, nem is lenne mit. Mármint nyilván csomó gondolatom van, viszont egyik sem adna semmit hozzá.
Eljutunk aztán az igazán érdemi részhez. Eleinte elég feszült vagyok. Rászorítok kicsit bokámra. Kapaszkodnom kell. Mellkasom fel-fellüktet, ám nem hagyom nagyon elmerülni magam, mert összpontosítanom kell inkább, hogy tiszta legyen számomra, amit Lau elém tár. Vonásaim lassan, de biztosan simulni kezdenek.
- Ja, értem már - mosolyodom el megkönnyebbülten. Nem pusztán azért leszek jobban, mert így már stimt, hanem azért, mert ez így egészen más.
- Persze, hát van, akiről érzed, hogy inkább őt nem akarod magad körül - vonok vállat és remélem, barátnőm hamar ráébred, hogy nekem igenis sokkal egyszerűbb lett volna ezt így magyarázni, semmint úgy, hogy az alapján döntött a hoppanálás oktatója felől, hogy kik tetszenek neki. Azt ugyanis én felfogni sem tudom, sőt, még ilyen fura ellenérzéseim is lesznek tőle. Talán egyenesen butaságnak tartom. Meg őszintén, el sem akartam hinni, hogy a lány ilyenek alapján ítélne. De akkor tehát nem is. Csak rosszul mérte fel, kivel beszél, kinek taglal most. Vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Előre féltem ettől. Nagyon. Mindig borzasztóan ideges vagyok, mikor utazok valahová, pláne ha csoportosan. Szerencsére időben ott vagyok a gyülekezőhelyen, ami a galambszaros, gyros-szagú Déli-pályaudvar. Talán nem fog késni a vonat, vagy nem annyit, amennyit kellemetlen lenne végigülni az egyébként valószínűleg nem klimatizált szerelvényen. Még mindig biztonságosabb, bár kevésbé izgalmas számomra így utazni, mintha a hopp-hálózatot vennénk igénybe. Talán az drágább lenne... Csak nem tudom, hogy Mihail milyen szállást talált végül, mert általában az ilyen ifjúsági szálláshelyek nincsenek valami jó állapotban, én pedig nehezen alszom idegen helyen elsőre, főleg ha zsúfolt lesz a szobabeosztás. De ki gondolná, hogy most aludni megyünk, és nem bulizni? Mármint... én azért szeretnék majd aludni is, de fogalmam sincs, mennyire fognak kivetkőzni magukból a többiek. Van okom tartani ettől-attól. Egyelőre azonban, zsúfolásig telerakott válltáskámat az ölemben fogva zötykölődöm végig az utat, elbeszélgetve a többiekkel. Legalábbis hallgatom a beszélgetésüket, és próbálok velük nevetni, amikor valami vicces rész van. Vagy csak a tájat bámulom, ami nem túl izgalmas. Szántó, legelő, szántó, legelő. Fák. Elhagyatott vasúti épületek. Alig várom, hogy végre feltűnjön a tó. Karolának könnyű, mert ő gyakorlatilag egy köpésre lakik.
Végül megérkezünk, egy kicsit fellélegezhetek. Leszállunk a vonatról, az elnök rágyújt, úgyhogy arrébb állok, hogy ne zavarjon a füstje. Belián hasonlóan tesz a sor végén, úgy látszik ilyen ez a függőség, nehéz kibírni cigi nélkül hosszú távon, ezért se lehet valami jó rászokni. Így hát szinte sehol nem tudok füstmentesen haladni, megpróbálok a csapat szélére mászni. Karola megjegyzésére lesütöm a szemem, nekem a régi frizurám is tetszett, de örülök, hogy dicsér engem. Nem nagyon merek most beszélgetni vele, mert érthetően jobban örül Márknak, én pedig régóta tartok attól, hogy nagyon meg fognak alakulni a csapatépítő során is, és így csak útban leszek nekik. De ott van Petya, Isaac, vagy Belián, hogy később beszélgethessek velük, ha egyáltalán ráérnek, vagy akár az elnökkel is jobb lehet majd a viszonyom. Az osztálykirándulásokat azért utáltam régen, mert borzasztó szállásokra vittek, és a kaja is szar volt. Hoztam túlélőnasit, a faházak viszont elég jók. Nem nagyon értem, miért jár Beliánnak külön ház az elnökkel, de nem az a típus vagyok, aki ilyenkor meg mer szólalni. Kicsit nagyot nyelek, hogy össze leszünk zárva ennyien, mert úgy néz ki, hogy az alvásnak lőttek, és megfulladunk a zsúfoltságban. Furcsa egyelőre a hangulat, én próbálok csendes megfigyelőként jelen lenni, míg fel nem oldódunk.
- Ez jó ötlet, Márk - helyeselek, mert én is aggódtam Karoláért, hogy mi lesz így vele. Nem biztos, hogy arra volt felkészülve, hogy egyedül kelljen laknia egy csapat fiúval, már csak a szagok miatt is, de hát így meg kicsit egyedül fogja magát érezni. Dankával mi van? Ez is jó kérdés. Minél többet gondolkodom, annál jobban összezavarodom, ezért inkább meghúzom magam.
- Őőő, Isaac? Gitár? - pillantok félénken a fiúra, aztán Karolára, hátha előkerül valahonnan egy hangszer a tábortűzhöz. Buli lenne, még akár egy éneklésre is rá tudnának venni, ha előtte előkerül egy kis bátorító pia.
Kezdem kellemetlenül érezni magam, hogy Márk és Karola ennyire megalakultak, de a barátság-karkötőm emlékeztet arra, hogy attól még a mi barátságunk nem változott. Hallok egy erős megjegyzést, amit nem tudok hova tenni, így felmerül bennem, hogy az egész egy nyűg valaki részéről. De csak nem... Viszont a kaja, nos... Nem vagyok ügyes, de tűznél még tudok sütni valamit. Ő pedig nem hiszem, hogy degradáló megjegyzést akart volna mondani, csak segíteni akar. Mert ő ilyen. Én tudom. De muszáj elnevetnem magam a megjegyzéseken, aztán elpirulva be is fogom a számat.
- Én béna vagyok, de a magam részét szívesen megcsinálom - nem akarok senkinek a terhére lenni, maximum leszaladok a boltba kajáért, ha ehetetlen lesz. Aztán a többség példáját követve, amint szétszéledünk, én is megvizsgálom a faházunkat, és remélem, hogy jó ágy jut nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Sajnos túlságosan is benne vagyok most a mesélésbe ahhoz, hogy rájöjjek már megint lyukat beszélek a hasába. Úgy értelmezem, hogy azért reagál úgy, mert olyan a téma. Mondjuk amúgy is jellemző rám, hogy részletesen magyarázok el mindent, hogy lehetőség szerint egy teljes összképet kapjon mindenről. Az egyetlen egy mázli most, hogy lassan beszélek.
A csajos ölelkezések vannak ugyan, de borzasztó ritkán veszek részt bennük. Csak látom, hogy úton-útfélen összeborulnak a csajok ilyen-olyan okból kifolyólag. Elég hamar leszoknak viszont arról, hogy ezt velem is meg akarják tenni. Mindenesetre valóban voltak olyan esetek, amikor valamiféle esetlen ölelésszerűségbe vettem részt, kivétel nélkül mindig akkor, amikor vigasztalnom kellett az elkámpicsorodott leányzót. Viszont valóban nem vagyok rosszul az ilyenektől, de nem is túl kellemesek.
Nem igazán értem, hogy miért feszült úgy be a korábbi szavaimtól és a magyarázat mitől hoz neki enyhülést, mindenesetre nagyon örülök amikor meglátom azt a mosolyt. Aprót biccentek a konklúzió hallatán, nevezzük így. Legalábbis bennem ezt a hatást kelti. Előadtam itt egy monológot, ő pedig leegyszerűsítve kiragadta a lényeget.
- Nos, igen – jegyzem meg kicsit eltöprengve. Rájövök ugyanis, hogy valóban egyszerűbb lett volna valami  ilyesmi magyarázatot adnom, és arra is, hogy megpróbálhatnám ezentúl lényegre törőbben kifejezni magam. Még így is bőven sok infó lesz, szóval nem kell attól tartania, hogy akadályozom itt a fejlődésben. Csak tényleg marhára felesleges ennyire részletesen elmagyaráznom mindig mindent. Ha valami nem tiszta úgyis kérdez. Helyezkedni kezdek, mert ez a térdeléses ücsörgés már nem éppen megfelelő a lábaimnak. Kinyújtom hát őket, továbbra is úgy helyezkedve, hogy a fiú mellett ülök, és hol a háta mögött lévő tájat, hol pedig őt figyelem.
- És, kiket hívsz vagy hívtál még el a keresztelődre? Zsombit? – térek át a keresztelő témára. Ezt már akkor meg szerettem volna kérdezni, csak valahogy elterelődtem. Úgy sejtem, hogy nem ilyen szűk ’családi’ körben szeretné megtartani azt az összejövetelt utána, hanem úgy hogy ott legyen mindenki, aki fontos számára. – Ugye lehet fotózni, vagy videózni a templomban? Vagyis, hát amennyiben lehet, akkor téged zavarna ha így tennénk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #awesomeideaGIF



Mosolyom jobban elszélesedik.
- Zsombit, igen. Meg Anniet, Petyát... mmm... - töltöm ki elgondolkozott hümmögéssel az időt. - Ott lesz ugye Liam bácsi, Riley... jaj, meg Riley szülei! - csillognak egyre jobban szemeim. - Valahogy így - bólogatok, latolgatva magamban, hogy kihagytam-e bárkit is, de nem hiszem. Ekkor ugyanis nem tudok még róla, hogy apának vannak még jelöltjei. Vagy hogy esetleg másnak lennének.
- Lehet, persze - felelem a fotózást illetően, némi eltöprengés után. Csak hirtelen az futott át az agyamon, működnek-e ott az olyan eszközök, ám ráébredtem, hogy a legtöbb ilyen kütyüjük eleve bájolt, rúnázott, ez a templom meg ráadásul mugli környéken van. Varázslótelepüléseken nem jellemzőek az ilyen szent helyek. Viszont az atya tudja, hogy mágusszertartás lesz, ő maga kvibli.
- Dehogy zavarna! - vigyorgok lelkesen. Csodálatos gondolat, hogy megörökítsék ezt a pillanatot. Riley is tutira kattogtatni fog, ahogy ismerem. Aztán meg felrakja a világhálózatra. Mikor pedig a lelki szemeim előtt megjelenik, miket fognak rögzíteni, bár nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy magát ezt a nekem oly' fontos eseményt, ám főleg inkább amiatt, hogy ők mind ott lesznek. Elmondhatatlanul várom!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Nehéz nem viszonozni azt az önfeledt mosolyt ám. Igaz, nem is akarom visszafogni szóval boldogan vigyorgok vissza. Nagy dolog ez a keresztelő, naná hogy szinte kiugrik a bőréből ha csak szóba kerül. Apropó, említettem már, hogy mennyire imádom ezeket a váltásokat? A szomorkás, komor hangulatból a pillanat törtrésze alatt képes átváltani egy ilyen felhőtlenül jókedvűbe. Lehet, hogy ez másoknak zavaró vagy akár túl gyors  is, de nekem nagyon tetszik.
- Nahát, ismered Riley szüleit? – csodálkozom el a felsorolást hallva. Annie és Petya hát persze, hogy ott lesznek, azt gondoltam is, csak nem akartam helyette felsorolni a résztvevőket. A kérdésem pedig butaság, hiszen nyilván ismeri őket, ha egyszer ott lesznek. Nem is igazán várok rá választ.
Amire viszont várok arra meg is érkezik a felelet, méghozzá nagyon is örömteli! Szuper! Amikor nincs mise akkor lehet fotózni a templom belsejében az tuti, na de ha van istentisztelet akkor … ebben nem voltam biztos.
- Klassz! Majd később akkor jól vissza lehet nézni az egészet – és azt hiszem, hogy én videozni fogok. Akkor a beszéd is megmarad meg nem olyan félő, hogy pont a legfontosabb pillanat szalasztódik el. Ennyi izgalom után viszont most már megszomjazom, így most én kínálom a fiút innivalóval, aztán előkerül a süti is. Elmajszolgatunk még nézelődve, aztán úgy döntünk, hogy sétálunk egy kicsit. Le kell járni ezt a sok kaját. Picit bemerészkedünk a túristajelzéses erdei ösvényre, de persze a libegő megnézése sem maradhat el. Mindenféle édes kis semmiségről fecsegünk amíg rá nem szánjuk magunkat a hazahoppanálásra. Erősen koncentrálok most is, sőt talán még erősebben is, mint idefele jövet. A faluba visszaérkezve pedig már rögtön nyúlok is a másik kezemmel, hogy azzal is ráfogjak a belém kapaszkodó karjára. A szédülés elmúltával pedig megtesszük azt az utolsó pár lépést a kapumig, ahol is elbúcsúzkodunk. A magunk kis szokásos módján. Figyelem, ahogy elindul a hivatal felé, és csak akkor megyek be, amikor már eltűnik szem elől a barátom. Hű, micsoda nap volt ez!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Könnyebben ment mint gondoltam. Pár tökéletes mosoly a megfelelő emberek felé, és olyan hamar el lett intézve, mint még soha semmi más. Na már most, a találkozó hellyel vannak fenntartásaim, mert egy budai szűk utca, ahol maximum, mint azokban a szar filmekben, a macska csörömpöl a kuka tetején, annyira nem bizalomgerjesztő. A pasival a büdös életben nem találkoztam, nekem csak az időpontot adták meg és a helyszínt, szóval láss csodát, itt vagyok, de még Zétény is késik, ami csak még jobban frusztrál. Kellett valaki, mert én aligha tudnám elvinni egyedül ezt a monstrum izét, Zétény meg erre tökéletesen megfelel. Mielőtt megérkezhetne háztársam tűnik fel az utca végén egy igencsak sötét csávó. Komolyan sötét. Még a járása is undorító, elém érve torpan meg és nyom egy papírdarabot a kezembe. Arcomon undorral veszem el, lepillantok rá, és mire újra felnézek a pasi nincs sehol. Mi a fasz?
- Ez remek - kékjeim járatom körbe a félhomályos utcán, hátha meglátom a pasit, mert mit tudom én, egy kuka mögé bújt el, de sehol senki. A papírdarab csak még jobban viszi fel bennem az ideget, nagyon jó, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Vállam felett pillantok hátra és pillantom meg Zétényt.
- Nem sietted el - nyújtom felé a fecnit, majd pillantok a mellettünk magasodó épületre, aminek a tetőterében van az, ami nekünk kell. Gondoltam megoldjuk egyszerűbben, de nem jött be. Pazar egy nap ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha már lesz valami, legyen is valami, öcsém! Ebben egyeztünk meg Mihaillal az egyik járőrözésünk során. Olyan jó esténk volt, hogy három kis nyavajást is elkaptunk, pedig nagyon szaladtak volna, ha nincsenek ilyen kedves kis átkok nálam, vagy Mihail bűvös mosolya. Szétröhögtem az agyam, de az őrjárat végén még beszélgettünk és akkor letisztáztuk a részleteket. Ma pedig már itt járok, ahol a madár sem szarik a cipőmre, mert az is be lenne ijedve. Én zsebre dugott kézzel közelítek a megadott pont felé, nem mondom, hogy hanyadjára indulok talán most már a jó irányba. Végül meglátom a prefektusok gyöngyét - szerintem minden más prefektust így nevezek, aki nem én vagyok -, majd lassan odasétálok.
- Miért, randid lesz? - vigyorodom el, majd elveszem a cetlit. Elolvasom, majd ránézek a házszámra, aztán fel. Oda kell feljutnunk és valahogy a benti lakásba lesz. Gondolom.
- Felhoppanálunk, szóval erősen gondolja arra, hogy oda akarsz érkezni, jó? Három, kettő, egy - nem várok, nem szoktam, de remélem nem ma akarja először kipróbálni az autoportálás művészetét. Két pukk - célmeghatározás, céltudatosság, célirányosság - és másodiknál már fent is vagyunk. Mivel nem tudom, hogy hoppanált e már, azonnal elfordítom Mihailt, hogy ha hányni akar, ne engem tiszteljen meg.
- Nos - nézek az erkélyajtó felé, de előbb megérzésem támad. - Arbiter Arcanorum - a pálcája lebben, és máris piros színnel kezd világítani a bejáratot, kékkel az előtte lévő tér. - Csapda, és egy riasztóbűbáj - állapítja meg. - Finite Incantatem! - hangzik el kétszer is, és a színek eltűnnek. Kicsit tartottam attól, hogy komolyabb varázslatok lesznek, de valószínűleg csak a mugli betörők távol tartására szolgáltak.
- Tiéd a megtiszteltetés, hogy bejussunk - vigyorodom el és teret adok Mihailnak az ajtóhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Halkan röhögök fel a kérdésen. Ó, ha tudná, hogy mióta szobatársra leltem minden napom egy randevú, akkor nem lenne ilyen széles a vigyor az arcán. Követi pillantásomat, én elhúzott szájjal pislogok felfelé, mert mászni hót ziher, hogy nem fogok, rohadtul nem olyan nadrágot húztam, amit nem sajnálnék összecseszni, úgyhogy marad a jól bevált módszer. Besétálunk az épületbe, lépcső és hopika, ott is van a lakás. Ja, gondolom ezt én, de Zétény teljesen máshogy gondolja, reagálni sincs időm, arra éppen elég, hogy a helyre koncentráljak és ne egy másik univerzumban kössek ki. Nem lenne vicces. Borzongás fut végig gerincem mentén, ahogy az erkélyre érkezünk. Megilletődve pillantok a másik háztömbre, ami a mienkkel szemben van, mert Zétény elfordít. Vállaim rázkódnak a röhögéstől, azért ennyire nem rossz a helyzet, bár meg kell vallanom, hogy gyűlölöm ezt a közlekedési módszert. Az első pár alkalommal adtam ki magamból mindent, azóta pedig hősiesen tűröm, szóval aligha jön vissza most bármi is.
Nagyot szusszanva fordulok vissza Zétény felé, oldalra biccentett fejjel figyelem, hogy mit is csinál, elismerően hümmögök. Kezeimet dugom zsebre, miközben ő tevékenykedik, és meg vagyok lepve, hogy ennél jobban nem őrzik a lakást, amiben a mi kis drága kincsünk van. Vagyis csak lesz a mienk, de ne akadjunk fenn a részleteken.
- Megmelengeted a szívemet barátom - vigyorodom el én is felé, majd az ajtó elé lépve, könnyed mozdulattal lendítem meg lábamat és rúgom be az üveget. Szórakozottan nyúlok be és fordítom el a zárat, majd az ajtót kitárom Zétény előtt. - Csak utánad. Nekem túl gyönyörű az arcom, hogy meghaljak - nem számítok semmi váratlanra, de ezeknél a barmoknál semmiben sem lehet biztos az ember, így menjen csak előre Farkas, ő legalább ér is valamit a pálcájával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden simán megy, rövid intermezzo után felszabadítom a lakást, ahol vár minket a csomag, illetve kettő. Valójában nem vagyok szakértő, talán ha Kimet magunkkal hoztuk volna. De nem akartam semmibe sem belekeverni, így aztán kimarad a mókából.
- Oooké. Amúgy nem vagyok meleg, csak, hogy tudd - kuncogok fel, mert amúgy fogalmam sincs, hogy ő mi. Bár elnézve a KH-ban a srácokat, hááát... hagyjuk inkább. Mindenkinek joga van ratyinak lenni, maradjunk annyiban, amennyiben engem békén hagynak a helikopter rotorjukkal.
- Pff - forgatom a meg a szemeimet, miután készségesen kinyitja az ajtót nekünk. Hát ki volt címlapokon anno, ő, vagy én? Na ugye, öcsém! Végül bemegyek és újra elnyomom az Arbitert, csak a biztonság kedvéért. Itt már minden rendben, a szoba közepén van két dolog, amiért jöttünk... majdnem.
- Ö... hmm. Ez nem néz ki annak, nem? A másik szerinted harap? - közelítem meg az a lényt, akiről jól tudom, hogy micsoda. Nem igazán szeretem, de poénnak akár jó is lehet. A másikra pedig csak ránézek, de nem közelítem meg, meghagyom Mihailnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Könnyebben ment, mint gondoltam, és ez egyáltalán nem tetszik, de ennek nem adok hangot, mielőtt még beigazolódna a sejtésem. Megemelkedett szemöldökkel pillantok Zétényre, ahogy beközli, nem meleg. Nos, rendben, örülök, hogy ezt tisztáztuk. Csak megcsóválom a fejemet, majd legyintek egyet felé. Ne menjünk bele abba mélyebben, hogyha akarnám, akkor igenis meleg lenne. Megvárom, amíg bemasíroz előttem, mert lehet, hogy ő anno volt címlapokon, de én most is ott vagyok, szóval az arcom a legfontosabb, hogy épségben maradjon. Meg a karjaim. És a lábaim is. Igazából mindenem rohadt fontos, szóval menjen csak ő előre. Fejemet kissé lehajtva lépek be a lakásba, kezeim ugyanúgy zsebem mélyén pihennek, majd kékjeim kikerekednek, ahogy körbejáratom őket a lakásban.
- Hallod - pillantok arra, amerre Zétény indul. - Mi a fasz? - arcomon egyértelmű a meglepettség. Most vagy a pasi vágott át, vagy őt vágták el, de mindegy is, mert megfogom tudni, és abban nem lesz köszönet. Ha már van ez az egész, akkor a minimum az lenne, hogy valóban bizalomra alapul az egész. Utolsó férgek.
- Erre nem számítottam - túrok egy laza mozdulattal tincseim közé, majd a növény elé lépkedek és leguggolok elé. Könnyed mozdulattal kapom fel, és forgatom meg kezemben. - Egyszerű Vénusz légycsapója, de ezzel semmit nem érünk igazából - szusszanok fel haragosabban, mint terveztem, majd tekintetemet körbejáratom a helyszínen. Minden poros és dohos, de amiért jöttünk, azt rohadtul nincs itt. Még csak félig sem. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hallom - sóhajtok, és látom a bosszúságot a szőke arcán. Hát ez nem az, amire számítottunk, de a másik még tud meglepetést okozni.
- Egyelőre egyszerű - mosolyodom el mindentudóan. De mire célhoz ér, már nem lesz egyszerű... visszük mind a kettőt. Adunk meglepit az új főnökségnek is, nem? Hát hogy nézne már az ki öcsém, ha szegények ott sírnának, hogy nem is kaptak semmit - tárom szét a kezeimet, majd a pálcát szorítóból varázslatokat eszközölök. - Immobilus! Incendio! - mindkettő mást kap, csak a biztonság kedvéért. A vénuszt Mihail kezébe nyomom, a másik az enyém. - Na gyere, fogd meg a szabad kezem, indulunk! Cél a szökőkút a Fő téren - szokásos sarkonpördülés, miután Mihaillel lekezelünk és máris friss és ismerős fuvallat üti meg az arcunk. Ott vagyunk Bogolyfalva Fő terén, a szökőkút mellett, elcsomagolt, a kíváncsi szemektől elrejtett cuccainkkal. Na, most jön a viccesebbik része...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Furcsa így lenni, reszketve görnyedni a hideg csempén, a testvérem védő karjai között. Egyszerre fázom és van melegem, a sírás, a kétségbeesés pedig úgy szakad fel bennem, mintha a hatalmas szikla legördült volna azzal, hogy kimondtam, elcsesztem. Sosem hittem volna, hogy ide jutok, hogy rettegek majd két csíktól, még akkor is, ha ismerem magam. Tudok összeszedett lenni, meg tudom oldani, akár egyedül, akár Nicoval. Mert tudom, hogy Nico mellettem állna, hiszen a saját családját is szereti, szeretné a velem közös gyerekét is. De ne így. Ez nem jó így. Nem ezt szeretném. Azt szeretném, hogy kettőnk közös döntése legyen az, hogy családot alapítunk, és utána mindegy, hogy kettőt vagy tizenkettőt szeretne-e, boldogan adok életet nekik. De ne ez legyen a kiindulópont. Ne így. Ne. Eddig mindenre annyira odafigyeltem, mindent próbáltam jól csinálni, és megértettem a kritikáját, amikor a téren mondott. Változtatok, próbálkozom, lassítottam. Nem követelek, nem elveszek. Adok és örülök, ha kapok. Ismerkedünk, beszélgetünk, apró érintésekkel jelezzük a másiknak, hogy fontos, hogy szeretjük. Lépésről lépésre. De ha az a teszt most pozitív lesz, akkor megint maratont futunk, és azt nem akarom. Nem veszíthetem el, és tudom, ha velem is lenne, elveszíteném őt. Szeretem Nicot, jobban, mint bárkit, és tudom, hogy csak úgy lehet az enyém, ha nem szaladunk.
Cole kezei között nem félek, de még ő sem tudja megakadályozni, hogy össze ne omoljon minden, ha terhes vagyok. Csak a stressz, mondd, hogy csak a stressz volt, és nem más. Mi van, ha beteg vagyok? ha sosem lehet gyerekem? Riadtan bújok a gondolatra jobban a karjai közé, mert azt hiszem, ha nem lehet, az szörnyebb, mint ha az vagyok.
- Miért szivatunk téged, ugye?
Nevetem el magam keserűen, mert ezek szerint szerencsétlennek ez a sorsa. Mindig van egy számára kedves nő, aki hülyeséget csinál. Lehunyva a szemeimet, hallgatom a szívét, próbálok megnyugodni, de csak Nico arca van előttem. Nagyon mérges lesz rám, akkor is, ha tudja, még nem akarok gyereket. Nagyon haragudni fog. Annyira kimerültem, hogy képes lennék elaludni, érzem, ahogy a szemeim csukódnak lefelé, de nem szabad, még nem. Utána úgyis vagy álomba sírom magam, vagy megkönnyebbülten hunyom le a szemeimet.
- Megnézed, kérlek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tekintete továbbra is a felsorakoztatott művek egy részét méri fel, közéjük képzelve egy szem klasszikust, ahogy fontolóra veszi a felvetést.
- Határozottan magára vonzaná a figyelmet, igen, de vajon elérné- e célját azzal, ha túlságosan kitűnik a tömegből? – gondolkodik hangosan. Láthatóan örömmel osztja meg elképzeléseit egy ilyen szubjektív témában is, és kifejezetten könnyedén helyezkedik bele a sajátjától eltérő szemléletmódba. Sokat elárul az emberekről a művészetekhez való hozzáállása – milyen ágazatokat kedvel, melyeket nem becsüli igazán, és miért. Milyen ábrázolásmódok fogják meg igazán, s mik azok, amik esetlegesen kifejezetten taszítják. A Veréna által hiányolt klasszikusokat, a realisztikus alkotásokban a kivitelezés módját tartja lenyűgözőnek, a mögöttük lévő végtelen precizitást és tudatosságot. A modernebb vonulatot pedig, mint az elme szakértője, pont amiatt részesíti előnyben, mert egyénileg mást és mást láthatnak a kreációkban tapasztalataik és szerzett benyomásaik alapján, teljesen ellentétes érzelmeket válthatnak ki és ez már önmagában bámulatos. – Kétes helyzet; vagy utálnák, amiért nem illik oda, vagy pont emiatt kapna nagyon pozitív visszajelzést. Persze annyiféle igény, ahányan vagyunk – néz a nőre egészen belemerülve a témába. – Értem egyébként, miről beszél. – Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy alapvetően egy nevezőn vannak, még véletlenül sem az a rendkívüli művészlélek, aki egy összecsomózott fűszálról is órákat tud áradozni.
Szemöldöke enyhén összerezzen, ahogy az ismerős nevet igyekszik valahová kötni az elhangzott információk segítségével és tökéletesen leolvasható arcáról a felismerés, meg sem kísérli rejteni vonásait.
- Ah! Remélem, sikerrel jár a tanodában! – Újabb kedves gesztus, egyúttal óvatos érdeklődés, hiszen nem tudhatja, a nő örül- e az új munkakörnek vagy csupán rákényszerült. – A faluban ezek szerint van rá esély, hogy összetalálkozunk a későbbiekben. Igyekszem jobban figyelni a lábam elé majd. – Mosolya kiszélesedik az ígéretre. Elég apró ország ez ahhoz, hogy már ne lepődjön meg különösebben azon, ha a falu, vagy az iskola egyik polgárával keveredik össze véletlenül. – Igen, meghívásos alapon vagyok itt magam is. A munkám révén akadnak ismeretségek. – Melyek kívánságainak köteles helytállni. További kérdés híján egyelőre nem folytatja, egész egyszerűen csak nem kíván fellengzősnek hangzani, hisz rangban ő az itteniekhez képest sehol sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Napok óta nem mozdult ki az akadémia területéről. Nem csak azért, mert nem volt hova mennie, hanem hogy ne gondolkozzon. Azon, amit Roxyval egymás fejéhez vágtak, hogy mennyire hiányzik neki, és hogy a férfibecsülete miért nem hagyja, hogy bocsánatot kérjen tőle. Órákon keresztül ütött egy boxzsákot, hátha attól jobb lesz, de azon kívül, hogy a kezén a bütyök már kivérzett, nem sok mindent ért el.
Nagy sóhaj közepette pakolta el pár holmiját egy táskába, hogy aztán a hátára vetve elindulhasson hazafele. Már előre tudta mi fogja otthon várni. Árpád, ahogy vöröslő fejjel ordibál vele, amiért hazament, vagy amiért nem. Mindenért is. Bármit csinál, az úgyis rossz. Sarolt, aki a TV előtt ülve hallgatja az egészet, és nem szól egy szót sem. Az a nő olyan, mint egy robot. Mintha csak azért lenne, hogy elvégezze a háztartási dolgokat és minden nap elmenjen dolgozni. Még csak szikra sincs kettejük között. És ott lesz Léda. Az egyetlen ember, aki miatt haza vezeti útja. Valószínűleg neheztelni fog rá, hogy ennyi ideig nem ment haza, de örülni is fog. Aztán mikor Árpád ordibálni kezd, megint rossz kedve lesz. Igazi nő már most is, folyton változik az érzelme, hullámokban hol boldog, hol nem.
Agyalás közben ment, anélkül hogy felfogta volna mit tesz. És tessék, már oda is ért a romos pesti lakáshoz. Egy koszfészek. Egy semmi. Se múlt, se jelen. Még csak jövőt sem kínál. Újabb hatalmas sóhaj kíséretében lökte be a lépcsőház ajtaját. Lift nem volt, csak a régi, agyonjárt lépcső, melyen kiskorában mindig elcsúszott.
Benyitott az ajtón és azonnal megcsapta az a dohos szag, melyben évekig élt. - Megjöttem! - kiáltott be, és egy pillanatra megállt, hogy hallja ha érkezik valami reakció. De semmi. Összeráncolta szemöldökét, és lassan lépkedett a szobájuk irányába. A nagy csöndre bekapcsolt az összes védekező eszköze, rögtön a legrosszabbat sejtette, és ezért izmai megfeszültek a ruha alatt.
Benézett, és ott feküdt Léda. - Hello Prücsök - nyugodott meg egy pillanat alatt, és egy mosoly kíséretében a székre dobta cumóját. - Egy ölelés azért jár a nagy bratyónak? - kérdezte incselkedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lüktetett az arca még. Hirtelen csend telepedett a lakásra azután a vihar után, ami végigsöpört. Volt ott minden. Papírokat asztalról lefújó tornádó, falakat megrázó mennydörgés és árt zúdító eső. A hatalmas vihar azonban lecsendesedett, és maga után tátongó lyukat hagyott, mely minden zajt magába nyelt. Olyan volt, akár egy fekete lyuk. Elszívta a színeket, a hangokat és nem hagyott mást csak a vihar nyomait.
Léda az ágyban feküdt. A szoba sötétbe borult, már amennyire engedte a függöny kizárni a fényt. A fal felé fordult, és elővette Pánt a táskája mélyéről. Magához szorította és úgy feküdt az üres szobában.
Aztán hallotta Zaza ismerősen csengő hangját, lépteit a szobába, mely olyan biztonságot nyújtott neki mindig. Most is olyan érzés volt. Mint mikor valaki végre leveszi a terhet a tüdejéről. Majd ő megold mindent. Majd ő...
Aztán eszébe jutott, hogy ő is elhagyta. Már nem is emlékezett rá, mikor jött érte utoljára suliba. Mikor volt, hogy elmentek volna suli után a cukrászdába.
Nem válaszolt a hívásra, inkább újra esni kezdett az eső a kis szobában. Hát persze, hogy hiányzott neki. Piszkosul hiányzott neki, de magára hagyta. Egyedül.
Hallotta a hangját, és látta maga előtt a mosolygós arcot, ami olyan régen hívta már. És nem érdekelte abban a pillanatban, hogy haragudnia kellene rá, vagy hogy magára hagyta. Fogta magát, és hirtelen fordult meg az ágyban. Felkelt és odarohant hozzá. Szorosan ölelte magához, az eső pedig eláztatta a nagy tesó pulcsiját. Nem akarta elengedni. Most nem, mikor egy ölelés tőle elég, hogy mindent helyrehozzon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Furcsa volt megint abban a házban lenni, pedig nem is olyan rég volt, hogy minden estét itt töltött. A sötét, molyirtótól bűzlő kis lakásban, együtt a világ legunalmasabb embereivel. Na persze ebbe nem tartozott bele a kicsit Léda.
A hangtalanság, amely fogadta megrémítette. Nyakán égnek meredt a szőr, és még a padló recsegése is baljós üzenetet hordozott. Esteledett. Ilyenkor Árpád már jelen szokott lenni, bámulva a falat és gondolkodva azon, miért ostorozza a sors két mágikus gyerekkel, mikor neki nincs.
Benyitott a közös szobába, és finoman szólította meg Lédát. Tudta, hogy haragszik rá. Valószínűleg azt hitte Roxyval volt, és ezért nagyon neheztel rá. Már agyában megjelentek a különböző képek, hogyan is vidítsa fel mindig mosolygós kishúgát, amikor a lányka magától szaladt oda hozzá. Zalán lehajolt kissé, és azonnal felkapta ölébe a könnyű kisembert. Hagyta, hogy sírjon, és közben haját és hátát cirógatta.
- Nem lesz semmi baj, már itt vagyok - mondogatta, ahogy csitítgatta Lédát. Érezte, tudta, hogy ez valami nagy dolog lesz, és azt is, hogy most türelemmel kell viseltetnie felé. Szorosan ölelte, hogy tudja a lány, mindig itt lesz neki, és sose hagyja el. Végleg soha.
- Mond el mi történt - ereszkedett térdre a férfi, hogy letegye a lányt is a saját lábára. - Mindent megoldok, csak mond el - biztatta, és letörölte érdes tenyerével a lány puha arcát. Ami vörös volt. De csak egyik oldalt. Állkapcsa azonnal megfeszült, ahogy összerakta a képet. Nincs itthon a tespedős apja, Sarolt kitudja merre szellőzteti a fejét, és Lédán egy tenyérnyi vörös folt éktelenkedik. Nem is kellett semmit mondania.
- Elmegyünk. És most te is jössz velem - szólalt meg kemény hangon, mely nem a lány ellen, sokkal inkább maga ellen szólt. Azért, mert nem volt itt, hogy megvédje a lányt. Mikor lett neki fontosabb a saját boldogsága, mint a húgáé? - Kezdj el pakolni, ruhákat, fésűt, sulis cuccokat - adta ki az utasítást, és egy puszit nyomott a lányka homlokára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Új év, új lehetőségek. De emellett kevesebb együtt töltött idő. Vele. Hónapok óta próbálták összehozni az órarendjeiket, hogy ha lehet, akár egy egész napot is együtt tudjanak tölteni. Esténként hiányolta a másik testét maga mellől, és reggelente csókjait. De nem tudtak mit tenni, és most végre eltölthettek egy kellemes napot. Együtt.
Reggel Zalán első dolga volt a hoppközpontba menni, hogy minél gyorsabban odaérjen Roxyhoz, és karjaiban tarthassa a lányt. Annyira hiányolta már őt. Az illatát, a mosolyát, egyszerűen mindent. Egész nap a városba mászkáltak. Zalán még sosem volt Londonban, így egy egészen más világ volt számára. Pláne az ellenkező oldali forgalommal. Szidta is rendesen a szigetországbelieket, hogy minek kell nekik különcködni.
A nap folyamán elmentek minden tipikus látványosságot megnézni, ebédre fish and chips-et folyasztottak, vagy legalábbis kipróbálták, délután pedig kifeküdtek a parlament melletti parkba, és élvezték, hogy együtt lehetnek. Zalán annyira elengedte magát Roxy mellett, hogy még azt a kicsi angol tudást is megpróbálta használni, amit tud.
A Temze partján sétálva egy utcai zenész lassú, andalító zenébe kezdett, melyre Zalán válaszként azonnal megpörgette Ariana-t, és közel húzva magához lassúzásba kezdett. Nem szokott ilyet, pláne nem utcán, de ez a nő már csak ilyen hatással volt rá.
- Annyira hiányzol - suttogta kettejük közé, és belecsókolt a nyakába. Egész nap próbált nem gondolni arra, hogy ott kell majd hagynia a lányt, de lassan eljött a búcsú ideje. Ahogy eléri a horizontot a nap, ott kell hagynia őt, és visszamenni újra az akadémiára. - Mikor jössz megint Magyarországra? - kérdezte gyengéden. Tudta, hogy Roxynak is sok a dolga, főleg az új panzió miatt, meg hát az apjával se könnyű, de alig várta, hogy egy szobába maradjanak ketten. Újra, mint rég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igyekszik. Milyen kedves gesztus tőle, megmelengeti szívemet a tudat, hogy az előttem ülő igyekszik. Hogy miben? Ez egy remek kérdés, próbáljunk meg rájönni együtt, rendben? Mert félek, hogy egyedül talán nem sikerülne, és amíg van pár percnyi időm, addig igenis szeretném tudni, hogy valójában miben igyekszik. Weiss Arion Ruben, közelebb a harminchoz, mint a húszhoz. Magas, szikár testalkatú, azt hiszi az övé a világ, hogy mindent megtehet, hogy az akarata előtt úgy hajlik meg mindenki, ahogy neki tetszik, ahogy azt ő kívánja másoktól, mert ellentmondásnak nincs helye. Ha ő azt akarja, akkor térdelni fogsz előtte készségesen, mint egy jól beidomított cirkuszi állat, míg ő kéjes vigyorral arcán, elégedett morranásokkal ismeri el, hogy mennyire jól csinálod azt, amit megkövetel tőled. És miért teszed? Félelemből. Nem azért, mert akarnád, mert tiszteled, egyszerűen félsz nemet mondani, hiszen ki tudja, hogy mit váltana ki abból, aki előtt a világ maga hajt fejet? Igyekszik. Már rájöttél? Igyekszik, hogy az embereknek a szemében félelem csillogjon, amikor meglátják, mert abból táplálkozik. Vannak olyanok, akik kimutatják, vannak olyanok, akik rejtegetik, és vannak olyanok, akik pont az ilyesfajtáktól nem félnek, mert nincs rá okuk. Mindenkinek meghagyom a szabad döntési jogot, hogy besorolja magát a megfelelő csoportba. Őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elismeri nemrég elhangzott tényállításomat. És ugyan felesleges elismerni, mert tisztában vagyok vele, mégis jól esik a lelkemnek, hogy egy ilyen aprócseprő dolgon nem állunk le vitatkozni. Vicces lenne pedig.
Lehunyt szemekkel, állam alatt összekulcsolt ujjaim ránganak meg néha, hallgatom szavait. Fél szememet kinyitva sandítok rá, egy igencsak gonosz vigyor terül el arcomon. Szóval nem mondja ki, hogy neki mennyi idejébe telt ez, hálás lehetnék érte igazából, nemde? De nem mondja ki, mert a gondolatok ellenére, megadja a kellő tiszteletet, és olyannyira tisztában van a szabályokkal, hogy meg sem próbálkozik vele. Gondolatfoszlányokért pedig aligha lehetne kitenni bárki szűrét, ugye? Nem az én műfajom lenne, esetleg visszatérünk rá később, de az idő fontos, szóval türelmesen, immár mindkét szemem felnyitva fürkészem az előttem ülő arcát. Üzlettel jött hozzám. Egy olyan üzlettel, ami szerinte megérte hónapokig tartó kitartását azért, hogy feltárja előttem és nekem. Talán azt hiszi ezzel közelebb került hozzám? Végül is, lenne rá oka, előttem ül, ez elég sok magabiztosságot adhat ahhoz, hogy elhiggye, valóban ülhet a magas lovon, és még meg is érdemli. A hatalmas szívem fog a sírba tenni egyszer. Aprókat bólintva hallgatom végig, nem szólok közbe, türelmesen, tekintetemben őszinte érdeklődéssel hallgatom a szavait.
- Kellek, hogy komolyan vegyenek a semmirekellők, akiknek nyitnád a tébolyod – nyelvem szájpadlásomra tapad, onnan cuppan le, ahogy ízlelgetem az elhangzott szavakat. – Megmondom az őszintét, érdekes elgondolásnak hangzik, még azt is mondhatnám, hogy látom benne a potenciált. Tanítódnak, majd társadnak akarnál, hogy ne süllyedj el a felejtésben az elképzeléseddel együtt. Cseles, és dicséretreméltó – elismerően hümmögök egyet felé, szemeim pillanatok erejéig szűkülnek össze. Hátra dőlök, a fotel nyikorog súlyom alatt, ahogy Weiss arcát fürkészem. Nem hazudik. Már jó pont.
- Az én babérjaimra igencsak nehéz törni, de ha valaki megpróbálja, első sorból szeretném végig követni – már-már szégyellős mosolyt villantok felé. – Most már elmondtad mi a terved, milyen szerepet szánsz nekem ebben. Azt mondd, nekem ez miért éri meg, mert aligha derült ki eddig – ha csak üzlet, ha csak pénz és elismerés, akkor nem éri meg. Mi az a plusz, amely miatt megéri nekem ehhez a nevemet adni? Kell egy plusz. Ennyi egyelőre vajmi kevés.