*A bagolyház zajos, túlzottan is lakott és valljuk be, az illata sem vetekedik egy liliommezőével. Viszont bizonyos időszakokban kellően elhagyatott is, már ami az emberi jelenlétet illeti. Éppen ezért tökéletesen alkalmas egy kis próbálkozásra, némi gyakorlásra, persze csak, ha az embert nem zavarja, hogy esetlegesen bagolypotyadékos lesz a ruhája. Vagy a haja. Csenge pedig választott sportja érdekében ilyesféle áldozatot könnyen képes meghozni. Így hát pár órával takarodó előtt a lenyugvó nap a baglyok között találja.
Belépve az ajtón gyorsan körbeles, és mivel nem lát senkit, megnyugodva húzza elő talárja alól a seprűt. Elég furcsa látványt nyújt, mikor a földig érő ruha alatt rejtegeti a testéhez szorítva, és lépni sem könnyű tőle, de ezt és a lebukás kockázatát eddig még mindig vállalta és szerencséjére meg is úszta.
Vízszintesbe hozza a sporteszközt, majd hagyja, hogy az lebegni kezdjen. Ekkor leveszi talárját, majd összehajtogatva egy reményei szerint bagolybiztos helyre teszi. Az iskolai köpeny alatt egyik fellépőruháját bujtatta, mely melegítőbűbájának hála könnyen megtartja testhőjét, még az olyan szellős helyen is, mint a bagolyház.
A ruha halványkék, a derekánál kezdődő lefelé sötétülő színű fodor jobb oldalon combközépig, balján térdig ér le. Felül az anyag ráterjed a karjaira is, dekoltázsától hasáig sötétkék hímzett tollminták díszítik, míg hátát valódi hegyi kékmadár tollak fedik némi ezüstözéssel kiegészítve. Ugyanezen állatfaj egyedeinek mágiával hosszított tollai alkotják seprűjének farokrészét is. A rózsafa nyélre ezüsttel festett szavak mutatják típusát.
A lány boldogan néz végig rajta mielőtt felkapaszkodna rá. Mielőtt elindult késői túrájára, alaposan bemelegített, így most egyből neki is állhat a gyakorlásnak. Fél méternél magasabbra egyelőre nem emelkedik, mert a hátraszaltót szeretné gyakorolni, és ha netán esik, jobb nem túl magasról.
Előbbre lép a nyélen, a kviddicshez használtakkal ellentétben, ez nem dől meg, szilárdan tartja a lányt és kettejük egyensúlyát. Mély levegőt vesz, majd lábait térdben behajlítva lendületet is. Elrugaszkodás után pár pillanat csak míg a levegőben van és a világ tótágast áll, neki mégis olyan, mintha leperegne közben egy egész élet. Aztán lábai alatt újra a fát érzi. Egyensúlya kissé megbillen, kezeit széttárva nyeri vissza. Nem tökéletes, még nem. De kezdésnek jó és ez boldoggá teszi.
Vigyor ömlik el ajkain. Lehajol, kezeivel megkapaszkodik a nyélben, majd lábait megemelve kézállást mutat be, hogy aztán a seprűt irányítva lassan függőlegesbe emelje azt, s ő megfeszülő testtel, mintegy zászlóként maradjon rajta. Talajhoz közelebbi karját behajlítva engedi törzsét a nyél mellé, hogy aztán combjaival körbeölelje a rózsafát. Homlokát nekidöntve forog. Előbb lassan, majd gyorsulva, s közben elképzeli, ahogy ruhája fodra körülötte lebeg. Nevetni lenne kedve, de csak némán leáll a forgással, s közben ráülve a seprűre újra vízszintesbe helyezi azt.*
Belépve az ajtón gyorsan körbeles, és mivel nem lát senkit, megnyugodva húzza elő talárja alól a seprűt. Elég furcsa látványt nyújt, mikor a földig érő ruha alatt rejtegeti a testéhez szorítva, és lépni sem könnyű tőle, de ezt és a lebukás kockázatát eddig még mindig vállalta és szerencséjére meg is úszta.
Vízszintesbe hozza a sporteszközt, majd hagyja, hogy az lebegni kezdjen. Ekkor leveszi talárját, majd összehajtogatva egy reményei szerint bagolybiztos helyre teszi. Az iskolai köpeny alatt egyik fellépőruháját bujtatta, mely melegítőbűbájának hála könnyen megtartja testhőjét, még az olyan szellős helyen is, mint a bagolyház.
A ruha halványkék, a derekánál kezdődő lefelé sötétülő színű fodor jobb oldalon combközépig, balján térdig ér le. Felül az anyag ráterjed a karjaira is, dekoltázsától hasáig sötétkék hímzett tollminták díszítik, míg hátát valódi hegyi kékmadár tollak fedik némi ezüstözéssel kiegészítve. Ugyanezen állatfaj egyedeinek mágiával hosszított tollai alkotják seprűjének farokrészét is. A rózsafa nyélre ezüsttel festett szavak mutatják típusát.
A lány boldogan néz végig rajta mielőtt felkapaszkodna rá. Mielőtt elindult késői túrájára, alaposan bemelegített, így most egyből neki is állhat a gyakorlásnak. Fél méternél magasabbra egyelőre nem emelkedik, mert a hátraszaltót szeretné gyakorolni, és ha netán esik, jobb nem túl magasról.
Előbbre lép a nyélen, a kviddicshez használtakkal ellentétben, ez nem dől meg, szilárdan tartja a lányt és kettejük egyensúlyát. Mély levegőt vesz, majd lábait térdben behajlítva lendületet is. Elrugaszkodás után pár pillanat csak míg a levegőben van és a világ tótágast áll, neki mégis olyan, mintha leperegne közben egy egész élet. Aztán lábai alatt újra a fát érzi. Egyensúlya kissé megbillen, kezeit széttárva nyeri vissza. Nem tökéletes, még nem. De kezdésnek jó és ez boldoggá teszi.
Vigyor ömlik el ajkain. Lehajol, kezeivel megkapaszkodik a nyélben, majd lábait megemelve kézállást mutat be, hogy aztán a seprűt irányítva lassan függőlegesbe emelje azt, s ő megfeszülő testtel, mintegy zászlóként maradjon rajta. Talajhoz közelebbi karját behajlítva engedi törzsét a nyél mellé, hogy aztán combjaival körbeölelje a rózsafát. Homlokát nekidöntve forog. Előbb lassan, majd gyorsulva, s közben elképzeli, ahogy ruhája fodra körülötte lebeg. Nevetni lenne kedve, de csak némán leáll a forgással, s közben ráülve a seprűre újra vízszintesbe helyezi azt.*