Will
Három levelet szorongatok a kezemben, miközben megközelítem a Bagolyházat. Megérkezvén kicsit elfintorodom. Sosem szerettem túlzottan ezt a helyet, ugyanis zajos és büdös. Nem is tudom talán határozottan eldönteni, hogy melyik idegesít jobban – az, ami a baglyok száját hagyja el, vagy az, ami a feneküket.
Mindenesetre néha muszáj ide lejönni, hiszen a leveleim nem adják fel magukat, a kapcsolatot pedig egyelőre nem lenne célszerű megszakítanom az iskolán kívül megtalálható ismerőseimmel. Most éppen a szüleimnek, a kisebbik bátyámnak és az egyik régi balettos barátnőmnek fogalmaztam meg egyet-egyet, és igyekeztem minél hamarabb túlesni a feladási procedúrán, hogy lehetőleg ne kelljen túl hosszú időt eltöltenem a bagolyfing kellemes aromáját élvezve. A szüleimnek egyébként is írtam minden héten legalább egyszer, Teónak már ritkábban, a barátnőmnek pedig talán most először, mióta ide járok. Tény, hogy kicsit elhanyagoltam, de tudom, hogy ő is elég jól megtalálta a helyét, szóval valószínűleg annyira nem hiányzom neki, ahogy én is könnyen megfeledkezem róla néha a dolgos hétköznapokon.
A tekintetemmel meg is keresem a baglyomat a sokaságban, majd határozott léptekkel oda is libbenek mellé, kicsit megsimogatva a tollát. Odaadom neki a leveleket, majd mint aki jól végezte dolgát, már sarkon is fordulok és elindulok visszafelé. Útközben azonban megpillantok a földön egy leejtett darab papírt. Nem is rendes levél, még csak nincs is borítékban, mindössze pár mondat áll rajta. Kíváncsian felkapom a földről és olvasni kezdem. Külső szemlélő pedig csak azt láthatja, hogy miközben szemeimmel a sorokat követem folyamatosan, hirtelen egy nagy vigyor terül el az arcomon. Bármi is áll benne, az biztos, hogy tetszik amit látok.