Vizsgaidőszak. Vizsgaidőszak mindenhol. Tépázott idegek, magoló tanulók és a stressz összetéveszthetetlen bűze. Nos igen, ez jellemzi ilyenkor az iskolai légkört. És ez az, amiből nekem ilyenkorra már k*rvára elegem van. Szóval megkerestem a klubhelyiségben azt, aki a leginkább úgy nézett ki, hogy ráférne valami levegőváltozás (még akkor is, ha ez az új levegő igazából tökre csak a falu és semmi különös) és így megragadtam Elizát és levonszoltam a „kis“ negyedévest magammal a cukrászdába.
Úgyhogy most itt ülünk egymással szemben, előttünk temérdek sütivel, és igyekszünk úgy csinálni, mintha amúgy jóban lennénk. Mert hát jóban vagyunk, tényleg; legalább két és félszer ültünk már egymás mellett kviddicsmeccseken lelkesen szurkolva a sárkányok csodálatos csapatának (a felet mondjuk úgy értem, hogy volt amit nem tudtam végignézni, mert éppen meguntam az üldögélést), tehát nem vagyunk idegenek.
- Na jó, ha még egy szót szólsz a vizsgákról, akkor úgy elátkozom a kedvenc plüssödet, hogy azzal minden gyerekkori emléked tönkreteszem - fintorodom el, mert hát pont azért jöttünk ide, hogy kicsit kilépjünk a stressz-zónából. Arról mondjuk sajnos fogalmam sincs, hogy van-e plüsse, vagy szép gyerekkori élménye, de mindegy is. - Szóval ha megszólalnál a vizsgákról, akkor inkább rendelj magadnak egy forró csokit, és abba mondd - kacsintok rá, amint belekortyolok az én nagy, habos italomba. Nem is értem, hogy nézhetett anorexiásnak a múltkor az a bájgúnár a nagyteremben. Hátradőlve nyújtózom el kényelmesen a széken, miközben kibámulok az ablakon. Imádom a borongós időjárást, már tényleg csak arra várok, hogy eleredjen az eső is.
Úgyhogy most itt ülünk egymással szemben, előttünk temérdek sütivel, és igyekszünk úgy csinálni, mintha amúgy jóban lennénk. Mert hát jóban vagyunk, tényleg; legalább két és félszer ültünk már egymás mellett kviddicsmeccseken lelkesen szurkolva a sárkányok csodálatos csapatának (a felet mondjuk úgy értem, hogy volt amit nem tudtam végignézni, mert éppen meguntam az üldögélést), tehát nem vagyunk idegenek.
- Na jó, ha még egy szót szólsz a vizsgákról, akkor úgy elátkozom a kedvenc plüssödet, hogy azzal minden gyerekkori emléked tönkreteszem - fintorodom el, mert hát pont azért jöttünk ide, hogy kicsit kilépjünk a stressz-zónából. Arról mondjuk sajnos fogalmam sincs, hogy van-e plüsse, vagy szép gyerekkori élménye, de mindegy is. - Szóval ha megszólalnál a vizsgákról, akkor inkább rendelj magadnak egy forró csokit, és abba mondd - kacsintok rá, amint belekortyolok az én nagy, habos italomba. Nem is értem, hogy nézhetett anorexiásnak a múltkor az a bájgúnár a nagyteremben. Hátradőlve nyújtózom el kényelmesen a széken, miközben kibámulok az ablakon. Imádom a borongós időjárást, már tényleg csak arra várok, hogy eleredjen az eső is.