Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A világ nem csak rossz. A világ nem csak gonosz. Az, ami velem történik, nem mindig negatív, holott nagyon sok dolgot, ami velem történt és mások mesélnek, rossznak gondolnak, de én nem éltem meg rosszul. Úgy éltem, hogy mindez - Cara és Mrs. Bournaby - az élet részei, hogy ezek az események normálisak. Senki se mondta, hogy nem. Hiszen a játék az csak játék. Nem igaz?
De. A játék az csak játék, és bár nagyon szeretnék játszani, nem tudom, hogyan kell. Én mindig csak belekeveredtem ebbe, sosem generáltam. De játszanék. Nyuszival a leginkább. Szeretem Nyuszit, szeretnék vigyázni rá, kedves lenni vele, és szeretném, ha játszana velem. Nem tudom elképzelni őt játék közben, de talán, ha megtanítanám, akkor szeretné a játékot.
~ Szeretnie kell a játékot. ~
Aprót rándul az arcom a gondolatra, érzem, ahogy az a villanásnyi gonosz, ami felébred mindig, amikor Nyuszira és a játékra gondolok, előtör belőlem. Rossz vagyok? Rosszat teszek? A gondolat is tett? A gondolat is bűn? Sosem lennék képes bántani Nyuszit, vagy olyat tenni, amit ő nem szeretne. De akarom, hogy szeressen. Cara is akarta, hogy szeressek. Szerettem. Szeretném.
Alíz. Nézem, ahogy lassan a padhoz sétál, ahogy nem változtak a mozdulatai ennyi év után sem. Szeretem megjegyezni az emberek mozdulatait, szeretem felismerni őket, az apró kis eltéréseket, az egyediségüket. Egy fa rejtekéből nézem őt, ahogy leül, és ilyen távolságból nem hallhatja, ahogy a kamerám életre kel, és megörökítem őt várakozásában. Szép, mint mindig. Szőke haján csillan a napfény, és legyen bármilyen bágyadt a nap, a tökéletes szőke haj feltűnő, és az övé tökéletes. Kiemeli őt a tömegből. De nem várakoztatom meg, csupán pár kép, néhány érdekesebb szög, amivel emberek nem kísérleteznek és amiktől kifejezetten frászt kapnak, ha a fotós hasonlót felemleget. Elkészült alkotásaimmal büszkén lépek közelebb hozzá, mosolyom szélesedik, gondolataim agyam egy hátsó szegletébe űződnek, miközben kissé szerencsétlenül intek felé.
- Olyan vagy ezen a téren, mint egy fényhozó. Boldogsággal töltöd meg az emberek lelkét.
Ugyan nem nagy a kép, amit felé fordítok a kijelzőn, de mivel szakavatott szemről beszélünk, remélem, hogy észreveszi, mennyire különleges és gyönyörű ezen a képen.
- Nem tudod kitörölni, bűbáj védi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Képtelen lennék csupán csak egyetlen témának szentelni az életem, hiszen az élet telev van lehetőségekkel. Elég csak körbepillantanunk, és abban a pillanatban millió és egy olyan csoda van, amit örökre egy kép fogságába akarunk zárni.
Ilyen az is, ahogy Alíz vár rám. Szívem szerint bezárnám a képbe örökre, megállítanám abban az egy pillanatban, amit sikerült elkapnom. Az emberek akkor a legtökéletesebbek és a legcsodálatosabbak, amikor nem tudják, hogy figyelik őket, akkor örökítődnek meg a legkülönlegesebben az öröklétnek.
- Pedig sok mindent változtatnék.
Egy művész sosem elégedett a művével, mert ha teljesen az lenne, akkor nem akarna tovább dolgozni. Ha én egyszer egy olyan képet készítek, amiben nem látok hibát, nem látok javítandó elemet, akkor véget fog érni az életem. Hiszem, hogy az utolsó kép, amit látok, mindközül a legcsodálatosabb lesz. Álmaimban azt képzelem, hogy a kép központi eleme Nyuszi, aki csodálatos kedvességgel néz rám, szép szemeiben szerelem csillan, és én tudom, hogy otthon vagyok, hogy megérkeztem.
- Még mindig nem vagyok hajlandó egyfélét alkotni, de már egyre többen ismerik a nevem, az egyik képemet olyan sok galleonért vették meg, hogy annyit nem adtak még az összesért együtt sem.
Rendben, elismerem, ez egy kis költői túlzás volt a részemről, de arra az eladásra nagyon büszke vagyok a mai napig. Nem tudom, hogy ki volt, még sehol se jött szembe velem a képem.
- És még mindig nem telepedtem le. Na és te? Milyen az élet itt, hogy érzed magad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

"[...]mert a csókhoz szenvedély kell, birkózni a remegéssel, nem elfutni, ahogy szoktad..." Szoktad? Kérdeznélek a holnapban, ölelnélek a mában, de te, úgy illansz el, mintha nem lettél volna valóság...
Mégis tudom, hogy a lány itt volt. Táncba vitt, engedtem neki. Egy hely, ahova nem vittem egyik gépemet sem, egy esemény, amit az emlékeimen túl nem akartam megörökíteni, senkinek sem. Magamba szívva illatát, még most is érzem az áfonyát, mely leheletét hatotta át, és borsódzik a tarkóm, ha arra gondolok, hogy ő meg én. Akarom. Kell. Akarom. Muszáj. Kell.
Úgy járkálok a félhomályban, mint egy őrült, körülöttem mindenki nyugodt, ki a fűtől, ki a már megélt élvezettől. De én még nem kaptam semmit, csak ígéretet. A szemében csillant, akarta, akartam, és úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. De volt. Valóságos volt. Az emeleti ablakból, a nekem lökődő ittas lányok ellenére elvont fél pillanat kieséssel is jól látom, ahogy a zöld csillanás elindul. Elvesztettem, de nem akarom, hogy nélküle érje a hajnal.
Sietve indulok lefelé, a tömegen átvágva, nehezen ugyan, de elérem a most már nyitott ajtót, és amíg hárman befelé, addig én kifelé sietek. Kereshetnék mást, a lányok se véletlenül jöttek nekem odafent, de ők nem érdekelnek, nekem Baba kell. Babett, de Baba. Csak rá kell nézni, olyan... ő olyan, mint Helena. Ő nem lehetett az enyém, de Babett az lesz. Még ma éjjel. Játszik velem, de nem győzhet le. Most nem jut eszembe Nyuszi, mintha nem is létezne, most csak Baba van, látom magam előtt csípője ringását, érzem az alkoholt, az áfonyát, nekem kell, akarom, ruhátlan olvadni össze. Akarom hallani, ahogy a nevem nyögi, látni akarom, hogy milyen. Csodálni a hajnali fényben meztelen testét.
- Megvagy.
Suttogom a kettőnk közötti sötét éjbe. Észrevétlen követtem őt ide, és vártam a következő lépést. Mostanra kiművelődtem az észrevétlenségből. Képes vagyok úgy fotózni, hogy sose tudja meg a másik fél. Ujjaim a hűvös láncra fognak, és most, csak itt, utolérve őt érzem, hogy mennyire hűvös van. De már nem sokáig, hiszen megvan. Kisgyerek vagyok, játszani akarok. Veled játszani, Baba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Elvesztettelek, de megtaláltalak.
Mi ez, ha nem bújócska? Én pedig nagyon élvezem, hiszen nem csak egy sötét sarokban megejtett gyors légyott volt. Utálnám magam érte, és utálnám őt is érte. El akarnám pusztítani, hallani akarnám könyörgését, hogy érjenek véget szenvedései, de nem vetnék véget nekik, addig nem, amíg már csak egy hajszálon függve lebeg élet és halál között. Porcelán, mit összetörhetsz. Mintha egy macska lennék, aki a határokat feszegeti, mielőtt a föld felé küldi a törhető darabot. Hallom agyam egy hátsó szegletében az ellenálló hangot, ám sokkal erősebben lüktet bennem a tettvágy. Kell. Akarom. Őt akarom. Az én Babám. Ma éjjel az enyém lesz. Nem egy sötét sarokban, hanem tisztességesen. Talán itt, a csillagok alatt.
Elszakítva tekintetem a tekintetétől, kérdésére félmosoly jelenik meg arcomon, elmélyítve a gödröcskét, melyre Mrs. Bournaby mindig azt mondta, hogy az ördög jelenléte egy angyal arcán. Akkor nem értettem, de most már értem. Bolondulásig akarni. Mindig ilyenkor jön elő, amikor valamit vagy valakit annyira akarok, hogy már nem az ésszerűség hangosabb a fejemben, hanem a vágy. Meg van írva a csillagokban? Úgy nézem őket, hosszan, mintha tudnám a választ, de nem, pusztán csak magam előtt látom őt, ahogy ajkai elnyílnak az élvezettől. Porcelánbaba. Egy kisfiú egy Babácska. Ajkai elnyílnak, hangja elakad. Él, élvez, élvezem.
- Nem.
Felelem végül nyugodtan, visszafordítva tekintetem rá, és most rajtam a sor, hogy a fogsorom megvillantva, mosolyom még jobban kiszélesedjen. Lejjebb ereszkedve, a láncokat tartva, kissé bedőlve, fogságba ejtem őt. Űzött vad, kit elkapott az a csúnya vadász, de hát ezt akartad nem? Ezt sugalltad végig, kicsilány. Egész közel hajolva még érzem, ahogy a múló áfonyaillat utoljára beleng minket, ahogy ajkaimmal ajkai közé suttogom, mit kérek. Mit kérek! Követelek:
- Téged akarlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mi van, ha ez a történelem megismétlődése? Cara csak egy pontig akart engem, aztán új játszótársat talált, egy másikat, egy fiatalabbat. Én öreggé váltam. Mi van, ha eljött a pont, amikor el kell engednem Nyuszit, hogy teret adjak Babának. Szerethetek egyszerre kettőt, mérhetetlen szerelemmel? Elengedhetem Nyuszit, úgy, hogy nem volt még az enyém. Azt hiszem nem. De mi van, ha Baba kell? Vagy csak el akarom hitetni magammal, mert nem akarom Nyuszit bántani? Talán, ha ő, ha Babett engedelmesen megcselekszik mindent, ami most agyamban olyan erősen végigsuhan, hogy attól már a nadrágom feszít, akkor Nyuszi ártatlan marad? Járulékos veszteség volna? Valaki, akit azért küldtek éppen hozzám, hogy a gyönyörű ártatlanság örökké az maradjon? Vajon Babett elég? Talán csak átmeneti gyógyír. Nyuszi más, őt egyszerre emelném magasba, és gyűrném a mélybe. Nyuszi a nemezisem, a lény, aki csodás és aki egy nap elpusztít. Az őrület közel van, érzem.
~ Ne haragudj.~
Cara sosem mondta, hogy ne haragudjak, ő csak azt mondta, hogy a játék jó, ha kellemetlen is, ha nem is élvezem jó. Majd élvezni fogom. De tudtam, hogy bocsánatot kér, mielőtt combjai elváltak egymástól, és fejem közéjük nem került. Tanított, arra, hogy a játék hogyan jó, és ha Babett most nem is élvezné, megtanítanám őt, hogyan kell jól játszani. Talán nem is Nyusziról szól ez az egész, talán nem is arról, hogy összetörjön a porcelán. Látom magam előtt térdelni, látom a kislányból nővé válni. Látom a szemeiben a félelem csillanását, amitől érzem, ahogy a torkom kiszárad, ahogy ajkaimat újra kell nedvesítenem, ahogy feszít az öv, feszít az anyag. Régen éreztem már ilyet, kevés ember váltja ki, de ezek a szemek, ez a csípő. Más, mint Nyuszi, az ellentéte. Ő Cara. Pont úgy néz ki, mint amilyen Cara volt. Csak a szeme más, a szemében az a félelem csillan, ami az enyémben csillant, és az enyémbe beleköltözik a vágy, ami Cara szeméből szökkent ki. Most én tanítok. Téged, Baba.
- Miért ne jöttem volna?
Egyenesedek ki, szembe fordulva vele, arcomon azzal a mosollyal, ami eddig is volt, fejem oldalra döntve, mint a kiskutyák. Csak az a mosoly, az árulkodik, az éjszakában. Az a gödröcske, melyet az ördög csókolt arcomra, mikor nem vágyott, hanem vágyó lettem. Két ember vágyott rám, két emberre vágyok, lám.
- Mire vágysz, Babett?
Teszek egy finom lépést felé, ha futni akarna, könnyedén iramodhassak utána. Figyelem őt, a testét, a rezdüléseit. Fél, ahogy én is féltem. Tanulnia kell csak. Fotós vagyok, az emberi test ismerője. Megörökíteném őt, mindenhogyan. Fájdalommal, élvezettel, kínnal és gyönyörrel. Látom magam előtt, ahogy magán kívül van, háta ívbe hajlik, körme húsomba váj. Vágyom rá. Vágyom rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Élvezem, hogy nem unalmas. Élvezlek. Szeretem a játékot, mert a játék jó, ha most nem is érzed jónak, hidd el, jó. Cara mindig azt tanította, hogy tisztelni kell az irányítót, és én mindig tiszteltem. Tiszteltem Carat, tiszteltem Mrs. Bournaby-t. Ők voltak az irányítók, most én vagyok. Sokkal jobban tudom, hogy én vagyok, mint életem angyalánál valaha is sejtettem. Ő a mindenem, és Babett lehetne a kezdetem.
Mi van akkor, ha Nyuszi a megérkezés, de Babett a hozzá vezető út? Minden, mit nekem tanítottak, neki adható, hogy megtanítom őt, ezáltal jobbá teszem, és így elnyerem jutalmul Nyuszit. Hát nem egyértelmű? Azért éppen én, hogy Babett tanuljon. Ne aggódj, kisbabám, én tudom, hogyan kell tanítani, és te leszel az első, a mesterművem, a legkedvesebb alkotásom.
Ártatlan, tudom, érzem rajta. Annyira emlékeztet magamra, a kezdeti Nathanielre, hogy az talán félelmetes volna, ha nem vakulnék el a csodálattól. Csodálom Babát, mert tudom, hogy hova juthat, csodálom, mert ő az első, aki így fogott meg. Nyuszi nem így, ő másként, vele egy még kiismerhetetlen úton haladok, ő még számomra egy rejtély, és én imádom őt, imádom, hogy nem tudom, életemben milyen szerepe van, csak sejtem, hogy a legmeghatározóbb. Nyuszi a mennybe és a pokolba is juttathat, de úgy érzem, hogy utóbbi vár rám. Mert rossz gyerek vagyok.
Engem anno kényszerítettek a játékra, és vajon illik-e nekem is kényszerítenem? Én engedelmes gyermek voltam, csak egyszer kértem segítséget, de a szüleim megtagadták. Az anyám megtagadott engem, és akkor éreztem, hogy magam vagyok. Akkor kezdtem el igazán kötődni Carahoz. Akkor és nem máskor.
- Megijesztelek? Én vagy a vágyad?
Mert kérdésre kérdéssel felelt, és ez a tagadás fázisa. Most még úgy érzi, hogy nem vágyik rám. Nem úgy, ahogy később fog. Lelki szemeim előtt felrémlik, ahogy vonaglik egy utolsót, ahogy szemébe könny szökik az elégedettségtől és a boldogságtól. Ahogy tudja, mert bizony tudni foga, hogy a játék jó, sőt, a játék a legjobb dolog a világon. Csak ő még nem tapasztalta, érzem rajta, hogy még sosem játszott. Az első nem lesz kellemes, de idővel az érzés alakul. Sajnálom Baba, de először rossz lesz. De a rossz idővel, türelemmel és szorgalommal jóvá változik majd. Te nem arra születtél, hogy rosszat tapasztalj, te a jóra születtél. Te nekem születtél. Értem vagy. Nekem vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- De hát én sosem lennék képes bántani téged.
Felelem őszintén, és nem is értem, hogy honnan szedte. Egy olyan szép és finom porcelánbabát, mint amilyen Babett, senkinek se lenne szabad bántani. Én megvédeném őt, úgy, hogy sose kelljen félnie. Megvédeném a zord esőtől, meg az ijesztő meséktől. Nem hagynám, hogy bárki, akárki bántsa őt. Baba egy csodálatosan bájos lány, más, mint Nyuszi, de nem is szeretném még csak elméletben sem összehasonlítani őket, így ne is kérje senki, hogy az én Nyuszimat most előhozzam.
Nyilván, ha bárki, akárki rákötelezne, hogy válasszak, akkor Nyuszira esne a választásom, mert nekünk olyan történelmünk, olyan szoros és megmásíthatatlan kötelékünk van, mint senki mással, mélyebb talán, mint Caraval volt. Olykor eszembe jut, hogy vajon vele mi lehet, gondol-e még rám. De valószínűleg nem. Cara csak megtanított, hogyan kell játszani. Mrs. Bournaby segített jobbá válnom a játékban, de utánuk szabad kezet kaptam. Utánuk kóboroltam a világban, míg rá nem bukkantam Nyuszira. Ott és akkor, abban a pillanatban, ahogy szőke haján csillant a napfény, véget ért addigi életem. Vele minden más. Lássam minden héten kétszer vagy háromhavonta egyszer, olyan, mintha sosem lettünk volna egymástól távol, mintha egyek lennénk.
De ő most nincs itt, és Baba, eleven reszketegségében gyönyörű. Olyan, mint én akkor, amikor Cara játékra hívott, és én nem akartam játszani. Babácska, először senki sem szeretne játszani, mert a játék ijesztő, mert fáj, mert kívül esik a komfortzónádon, de észre sem veszed, és hidd el, kisbabácska, porcelánszín hercegkisasszony, térden állva könyörögsz majd, hogy játszunk, újra meg újra, és míg zihálva suttogod nevem, addig mosolyogva áldom, hogy velem vagy. Baba...
- Hüm?
Felpillantok a srácra, aki a lépésem közben szólít meg minket, és bár tovább halad, mégis, mintha Babett menni akarna vele, mintha elfelejtette volna őt. Elfelejtette?! Érzem lüktető ereimben a vágyat, hogy megbüntessem, hogy öklömmel arcában tántorodjon hátrébb, hogy kitépjem a szívet, amely darabokra töri Babát. Nyomorult. Hogy tehettél ilyet?! Üvöltenék, de mégsem teszem, csak némán nézem a kettőst, ahogy a lány szól egy fiú után. Illetlen. Vagy talán olyat feltételez Babáról, ami sosem lehet valós? Nem hiheti, hogy Babának mindegy, hogy kivel van. Felháborít, és megölném, gondolkodás nélkül pusztítanám el az emlékét is. Megteszem. De nem itt és nem most. Megteszem, később, máskor. Most csak nézem őt, és ha akarja, vigye Babát, de bánjon jól vele, mert ha megbántva néz majd rám, akkor megölöm, bár megtenném most is. De most, csak az arcát jegyzem meg. Ennyi elég is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mi is vagyok én? Játékszer? Unaloműzés céljából magához édesgetett, nyílt szívű, reményteljes játék, aki azt hiszi, jobb, mint amivel a lány korábban játszott. Aki azt reméli, hogy most ő lesz a kedvenc. Eszköz? Hogy a másik fél rájöjjön, kell neki. Hogy az elhaladó észrevegye az egyértelműt, hogy a lány őt akarja. Hogy sosem voltam én opció neki, sosem gondolt rám úgy, mint lehetőségre. Hogy én nem vagyok más, csak egy átmenet. A fiú. Aki mindig csak egy pontig kell, egy olyan pontig, ameddig el nem veszik a varázsa. Túl idős lesz, elballag, A fiú egy ponton túl ködbe vész a másik számára, és véget ér az érdeklődés iránta. Ha nem jön a másik, hiszem, hogy nem itt és nem most érne véget ez az egész.
- Nate.
Szorítok rá a kezére én is, mert szeretem kimutatni, hogy ha nem is hiszik el, lakozik bennem is erő. Olyan erő, amit jobb nem a felszínre hozni, mert most, amikor egyetlen másodpercre tekintetem tekintetébe fúrom, érzem, ahogy a szorításomba nem csak a férfi lét tájékoztatása szorul, hanem az is, hogy könnyűszerrel képes lennék megölni. Erősebb vagyok, féktelenebb. Még ha nem is ezt gondolná rólam a páros, én tudom, hogy számomra nem jelentene kihívást a másik fél elpusztítása. A gondolatra halvány mosoly kúszik az arcomra, mert odabent, agyam egy hátsó szegletében, sok felvillanó kép után már tudom, hogyan tenném, hogyan ölném meg Bencét. Véget vetnék neki, méghozzá földöntúli gyönyörök közepette. Érzem, ahogy a testem bizseregni kezd a gondolatra. Meg akarom tenni, itt. De nem teszem, mert még nem ismerem úgy a környéket és a benne élőket, hogy bizonyossággal tudhassam, hogy nem lesznek tanúk. Nyuszi. Hosszú órák után ismét agyamba férkőzik angyal arca, és csak azért, mert tudom, hogy ő itt van, nem hagyom a vágyat az eszemen felülkerekedni. Helyette közelebb lépek Babetthez, meleg arcom a hideg arcának nyomva, beleszuszogok a fülébe. A szuszogás tudom, hogy hosszan elkíséri az embert, akaratlan is előbukkan a legváratlanabb pillanatokban. Hetekkel később alvás közben, vagy mikor éppen dolgozatot ír.
- Még látjuk egymást, Babácska.
Mert nem adom fel, eszemben sincs. Nekem ő kell. Látom magam előtt, úgy mint régóta csak egyetlen embert, és úgy néz ki most, hogy már ketten vannak, a játék egyre izgalmasabbnak tűnik. Szeretnék vele is játszani, még sosem mertem úgy játszani, ahogy mások. Ellépve biccentek egyet feléjük.
- Jó szórakozást.
Én pedig... még nem tudom, hogy hol ér az este. Talán később visszalesek még erre a bizonyos partira. De az már biztos, hogy egy kicsit hosszabban maradok a faluban. Fogalmazzunk úgy, hogy jó okom van rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Zavartan elmosolyodva nyúlok szabad kezemmel a tarkómhoz, és pár ügyetlen mozdulattal vakarom azt meg. Hát igen, vannak dolgok, amikhez képtelen vagyok hozzászokni, ilyen az is, ha megdicsérnek. Mert tényleg remek, amit én értem el, de valahogy nem ezért csináltam, és én is csak hitetlenkedve álltam, amikor kiderült, mi is történt, meg, hogy mennyi is az annyi.
- A gyámja?
Zavaromat egy pillanat alatt felváltja a döbbent csodálkozás, mert valljuk be, az ember nagyon meg tud lepődni, ha egy vele egykorú, vagy legalábbis közel egykorú egyszercsak bejelenti, hogy gyám lesz. A terhességet is olyan furcsa néha elképzelni, pedig a saját korosztályomban a legtöbb ember már családot alapított, vagy éppen most várja az első gyereket. Vannak friss házasok és kétszer elváltak is, és vagyok én, aki kattintgatok. Van pénzem, de nincs házam, minden ingóságom egy feneketlen bőröndben pihen, és fogalmam sincs, hogyan kell annyi holmit felhalmozni, hogy abból egy egész lakást be lehessen rendezni. Bár gondolom könnyen, mert az emberek nagy többségének az ilyen dolgok könnyen mennek. Ezen kívül pedig vagyok én, ugyebár.
- Honnan jött az ötlet, hogy gyám legyél? Vagyis, ez így elég rosszul hangzik. Szóval, mi kellett hozzá, hogy ide lyukadj ki?
Ez sem hangzik sokkal jobban, de szerintem a kettőből össze tud tenni egy olyan kedves és értelmes emberi kérdést, ami amúgy a fejemben elhangzott, csak valahogy én képtelen voltam rendesen kifejteni, hogy mire gondolok. Néha nagyon nehezen mennek az emberi kifejezések, és tudom, hogy ez nem túl egészséges, főleg most nem, amikor már kell tudnom rendesen árat szabni, ha szeretnék jól keresni és szeretnék olyan életkörülményeket teremteni, amiben mondjuk Nyuszit boldoggá tehetném. Nem mintha arról valaha is szó lett volna, hogy Nyuszi szeretne velem lenni, velem játszani, de nehezen tudok bárki mást elképzelni erre a szerepre. Nyuszi tökéletes, kívánatos. Kívánatos. Sosem mondtam ki még ezt a szót, de ha eszembe jut, mindig miatta van.
- Szóval… megálmodod az emberek jövőjét? Mondjuk képes lennél az én jövőmet is megálmodni?
Tudni akarom én azt a jövőt? Tekintve, hogy az elmém számos nem helyénvaló dolgokkal van tele, hogy rendre vágyok Nyuszira, hogy közben ott a múltam, Cara és Mrs. Bournaby, a jéték, a vágyak, a munka, a halál gondolata, az élet utáni vágyódás, azt hiszem egy lehetséges jövő felvázolása már nem nagyon rendítene meg. Elvégre mit mondhat? Megölöm magam? Esélyes. Elrabolom Nyuszit és kényszerítem, hogy játsszon velem, ahogy egykor engem kényszerítettek? Meglehet. Hogy az egésznek nincs semmi értelme, és a végén egy gumifaló szobában ébredek… kérlek, csak ezt ne.
Mégis, a tudásvágytól mohón csillogó szemekkel pillantok rá, és tudni szeretném, vajon tényleg lehetséges volna-e, hogy egy esélyt kapjak, hogy tudjam, Nyuszival vagy nélküle, élve vagy holtan végzem-e.
- Örömmel.
Nyújtom ki a kezem az albumért, és a közeli padra mutatok. Ahhoz képest, hogy felnőtt vagyok, egyáltalán nem úgy foglalok helyet, mint a korombeliek, inkább, mint a tinédzserek, felhúzott lábakkal, amiken meg tudom támasztani a könyvet olyan módon, hogy a nap se zavarjon, de jól lássam a munkáit. Jobb zsebemből egy nagyítót húzok elő, amivel a számomra érdekes részleteket vehetem ki.
- Szeretem, hogy nálad hangsúlyosabb a fekete rész, mint az átlag színtelen képeken, ez lehetne a védjegyed is.
Számomra is a zongorázó lány az, ami a leginkább megfogóvá válik, hosszú percekig időzök el a képen, figyelmesen vizslatom a részleteket, egyszerűen mestermunka, nincs mit mondanom-
- Mennyit kérnél ezért a képért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Figyelmesen hallgatom a történetét, illetve annak az esetnek a történetét, ahogy a velem közel egykorú lány egy tinédzser gyámjává vált, és akaratlan előbukkan bennem a gondolat, hogy ha ez így történt volna velem is, akkor vajon más ember lettem volna? Ha valaki meghallgat engem, meghallja a segélykérésemet, és nem eltaszít, eltilt a tulajdon anyámtól, akkor talán szeretném azt, aki vagyok? Jelenleg, bármikor, ha hosszan nézek önnönmagam szemébe, akár egy tükörben, akár egy vonat ablakában, a gonoszt látom. A vágyaim, az érzéseim taszítóak az emberek számára, veszélyesnek, undorítónak gondolnak. Undorodom magamtól, szánom a létezésem, de gyáva vagyok ahhoz, hogy megöljem a szörnyeteget, inkább osztozom vele a testen, amibe beleszülettünk mind a ketten.
Talán mindig is ott volt az, akit előhozott Cara és Mrs. Bournaby. Talán sosem voltam jó, egészen gyerekként sem, amikor az egész játék elkezdődött. Talán volt mindig valami, ami miatt nem védtek meg a felnőttek. Talán ez volt a sorsom. Azért vagyok a földön, hogy kiegyenlítsem a jók és a rosszak arányát. Bánom csak azt, hogy az én vágyam éppen a legtisztább angyal lett. Vajon, ha ő a legnagyobb jó a világunkban, akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok a legnagyobb rossz? Mi lesz, ha elpusztítom őt akarva, akaratlan? Mert nem szándékozom bántani Nyuszit, de megeshet, hogy megtörténik.
- Szerencsés gyerek, te pedig csodálatosan helyt fogsz állni. Azt mondják, ez egy mélyről jövő dolog, és hogy csak az vállalja önként, aki igazán képes is rá.
Nem csak úgy mondom, így is érzek, mert Aliz mindig is ilyen volt. Mindig ennyire szeretetteljes, mindig ennyire segítőkész. Azt hiszem, volt időszak, amikor próbáltam úgy tekinteni rá, mint Nyuszira, de valahogy mégsem sikerült, ezért tudtam, hogy a külsőségek csupán csak apróságok, az igazi mélység az, ami a nemezisemmé teszi a lányt.
- Köszönöm.
Hálálkodok kedves hangon, apró, szégyenlős mosollyal, miközben belül ordít a pánik, hogy ne álmodjon rólam. Ne álmodjon semmit. Mert nem akarom tudni, hogy végül egy másik élő, lélegző lényt pusztítok-e el, vagy önmagamat. Nem akarom most még tudni, hogy miként ér véget a történetünk, és nem akarom azt se, hogy ismerje a múltam. Az életem mindig jellegtelennek mutattam be, de közel sem volt ez az igazság. Az a sok múltbéli esemény teljesen összeroppantott, és ennek meg is lett a következménye, a fájdalmas plusz, ami az életemet átszelte.
- Mit szólsz nyolc galleonhoz?
Tízzel indítottam volna, de úgy vélem, hogy mugli pénzben is jó pénz, hiszen közel hatvanezer egyetlen képért.
- Ha dedikálod, mehetünk feljebb is. Még az ismeretlen művész kategóriában vagy, de ha én megveszem egy képedet, és egy ügyes marketinggel rád irányítom a hangsúlyt, akkor megismerhetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Abban teljesen biztos vagyok, hogy a gyerek jó helyre fog kerülni. Engem, legyek bármennyire is nem jó ember, valahogy mindig is csodás lelkek vették körül. Ilyen Nyuszi és Alíz is, akiknek olyan fényes aurájuk van, hogy mellettük elhalványul a Nap is. Nem hiszek abban, hogy valaki csak jó vagy csak rossz, szerintem mindenki, a legádázabb gyilkos is jó alappal születik, csak a kapott csomagban van sok necces tényező. Éppen ezért nem mondom azt, hogy mindig rossz voltam, sőt, életem első tizenhét évében kifejezetten jónak gondoltam magam, nem is sejtve, hogy Cara és Mrs. Bournaby miatt leszek rossz. Most pedig rossz vagyok, aki hiszi, hogy egy angyal még megmentheti a lelkét. Csak nem tudom, hogy az angyal tudja-e ezt. Egyelőre félek, hogy szárnyát szegve pusztítom el őt akaratlan.
A gyerek talán az, aki végül beteljesíti az én vágyamat, vagyis végül a jól útjára lépve megtalálja a számítási. Legalább ő? Sajnos a nagy irodalmi főhősökkel ellentétben ez engem még mindig nem vigasztal egy cseppet sem. Tudom, hogy nem illendő így gondolkozni, és valahol mélyen sajnálom is, de drukkolok nyilván, hogy nekik jó legyen.
- Szeretném tudni.
Vágom rá olyan határozottan, hogy lehet a másikban egy pillanatra pillanatra megáll az ütő, vagy talán gyanú ébred, hogy valami nem stimmel. A helyzet az, hogy nem tévedne olyan nagyot, csakhogy velem valahogy sosem stimmelt igazán semmi, már akkor sem, amikor megismert, ahhoz képest köszönöm, elég jól vagyok. De legyen akármi is a jövőm én tudni akarom. Nagyon sok mindent gondolok arról jól leszek öt év múlva, és igen eltérőek. Börtönben, mert elfeledve lényem jó részét, megölöm Nyuszit? Egy sír mélyén, mert nem feledve a jót, inkább megölöm magam, hogy neki ne árthassak? Mosollyal az arcomon, éppen felé hajolva lágy csókért, miközben ujjaimmal finoman érintem növekvő pocakját, benne a gyermekükkel? Bármelyik lehet, sorsom hamarosan egy angyal kezébe helyezem.
- Ez csak természetes.
Nem, másnak nem lenne az, de Nyuszin kívül nincs más a világon, aki annyira vegyes érzelmi tartományban lenne, mint ahogy ő van nálam. Alíz mindig jó volt velem, én is jó akarok lenni vele. Szeretném boldoggá tenni, szeretnék segíteni. Ha a sors kidobja a halált, szeretném, ha úgy mennék el, hogy adtam neki valamit.
- Egy kiállításon a belecsempészhetnélek, pár kávézó falára felkerülhetnél és néhány befolyásos embernek ajánlhatnálak. Csak igent kell mondanod.
Nekem ez nem sok idő, nem sok kör, de lehetne ez a valami. És ha ez lenne az, akkor könyörgöm, ne a börtönt dobja a kocka. Az emberek túl könnyen gyűlölik meg azt, aminek egyetlen aspektusa rossz érzést vált ki, és ha én börtönbe kerülök, akkor félek, hogy eldobná ezt az egészet.
- Benne vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Egy látnok megérzései csak nem tévedhetnek.
Jegyzem meg kedvesen, kisfiús mosolyt küldve a lány felé. Tudom, hogy tényleg jó lesz benne, mert amikor együtt dolgoztunk, akkor is voltak pillanatai, amikor kedvesen anyáskodott felettem, úgy, hogy szerintem észre se vette. Szerettem az ilyen pillanatokat, mivel felismerem az anyai törődést, és szinte falom az energiáját. Én magam, annak ellenére, hogy legjobb tudomásom szerint az anyám még mindig jó egészségnek örvend, apámnak hála idejekorán megfosztódtam ettől a szeretettől, nem csoda hát, hogy minden egyes formáját maximálisan kihasználom. Próbálom magamba gyűjteni, elraktározni, lassan feldolgozni. De mivel koromnál fogva anyát már nem kereshetek magamnak, így nagy valószínűség szerint egy olyan nő mellett kellene megállapodnom, aki idősebb nálam, és kiélheti rajtam anyai energiái egy részét. Csak addig, amíg én magam fel nem növök arra a szintre, hogy már ne ezt keressem egy nőben. Nem mintha attól lenne hangos a környék, hogy megállapodnék, vagy akár csak lenne valaki az életemben, mert szó sincs ilyesmiről.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled.
Tőlem pedig, hogy őt segítem, de hát erre valók a barátok, nem igaz? Azért vagyunk, hogy segítsük egymást, és ha van lehetőségünk, akkor miért is ne tennénk? Máskülönben értelem sincs. Noha mindketten önzetlenül segítenénk a másikon, van abban valami bájos, hogy éppen most jön jól egymás megsegítése. Tényleg érdekel, hogy vajon milyen jövőt jósolhat nekem a világmindenség, mit mondhat rólam az univerzum. Talán ha túl szörnyűséges, nem hiszi el a végtelenül kedves arcú nő itt mellettem, de elmeséli. Ebben reménykedem, ami azt illeti.
- Sosem tervezek, így nem nagyon tudok erre választ adni. Terveim szerint az október végi testületi ülésre már bevihetik a kész anyagot, addigra szeretném egyen tudni, és talán maradok még egy vagy két hónapot. A karácsonyt mindig máshol töltöm, más és más országban. Itt is megnézném egyszer, hogy milyen, talán kiegészíteném az akkori összeállítást, helyet hagynék pár képnek, és a jövőév januárjára datálhatnánk a végleges formába öntést. Minden a polgármester úron múlik.
Ő lehet, hogy szűkösebb határidőt szeretne, vagy nem tartja olyan fontosnak a karácsonyi időszakot, hogy képeken jelenítse meg. A következő találkozásunk alkalmával mindenképpen szóbahozom majd neki ezt az eshetőséget is. A vendégszeretetével semmiképpen sem szeretnék visszaélni, mert nem lenne illő, szívesen fizetek a szállásért, csak maradhassak hosszabban.
- Arra gondoltam, hogy csinálnék egy képes kalauzt a magyar mágusfalvakhoz. Érdekes lehet a kontraszt Kunszenilla és Bogolyfalva között, hiszen az elnéptelenedés és a túlnépesedés tökéletes ábrázolása. Illetve ott vannak a gyönyörű helyek, mint az Angyali Menedék. Nem láttam még ilyen művet és úgy vélem, hogy ez mindenkinek a hasznára válna, hátha úgy döntenek, hogy megmentik azt a szegény falut.
Az ember mindig remél, és sajnál, amikor ennyire eltűnik a világból a mágia, de most elsősorban annak örülök, hogy mi ketten összesodrodtunk úra.
- Neked van olyan terved, amivel felborítanád a világot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Szeretnék veled karácsonykor koccintani.
Hogy hol leszek akkor? Fogalmam sincs, életem közel harminc éve alatt sosem voltam képes kialakítani otthont, mert egyetlen helyen sem éreztem azt, hogy itthon vagyok. Az érzést ismerem, hiszen Layla mellett minduntalan elfog, ám érdekes, hogy bár ő itt van, én nem lennék itt. Elvinném innen messzire, olyan helyre, ahol szépsége csak még ragyogóbbá válik, angyal arca még látványosabban jelenik meg, és ahol annak élhet, amit szeret. Talán ha együtt vagyunk itt, még kialakul ez az érzés, és nagyon remélem, hogy lesz egy nap, amikor ezt megtapasztalhatom. Egy biztos viszont, bárhol is legyek a világban egy hét vagy egy hónap múlva, karácsonykor itt leszek, vele, és koccintunk egy pohár forralt borral.
- Köszönöm.
Mert valljuk be, az ember, akinek sosincsenek igazi tervei, elmosolyodik, sőt remél, amikor valaki mégis tud olyat mondani, hogy elkezdje kialakítani ezt az új, másoknak szinte természetes szokást, hogy számol azzal, mi lesz a következő néhány hétben, hónapban. Ilyen lehet az a bizonyos valahova tartozás érzés. Elkezdek én is valahova tartozni, nem is sejtve, hogy mi mindent hoz még nekem ez a hely.
- Nos, az enyém nemes cél, a tiéd meg valami, amire nagy szüksége lenne a világnak.
Hogy milyen is lenne az, ha egy Alíz típusú embernek nem csak szava, de döntési joga is lenne? Azt hiszem, tökéletes, mert megnyugodnánk, mert szépen szemlélnénk a világot, mert meglátnánk, hogy mi is az igazán fontos benne. Szívesen élnék egy olyan világban, amiben ő vezet minket. Sajnálom azonban, hogy ez nem rajtunk múlik.
- Lassan indulnom kell, de valamelyik nap akár együtt vacsorázhatnánk, ha van kedved. Még nem ismerem az itteni helyeket, megismerném a kedvencedet.