Az egyik régi családi kriptához hívták, mert rongálás történt és úgy tűnt, hogy a sírt is kirabolták, elvittek belőle különféle tárgyakat, régi családi ereklyéket. Mark és egy helyszínelő kolléga érkeztek a helyszínre, ők mérték fel a terepet és vették jegyzőkönyvbe a családtag és a temető egyik gondnokának vallomását. A gondnok semmit sem észlelt, feltehetően éjszaka történhetett az eset, a bosszankodó családtagnak azonban lett pár tippje, így a nyomozó fel is véste egy kis füzetbe a lehetséges gyanúsítottak listáját. Míg ő ezt intézte, a helyszínelő rögzítette a nyomokat, készített néhány varázsképet a sírról és annak környezetéről, s még ott mókolt, ahogy visszapakolt a táskájába.
- Péter, találkozzunk a parancsnokságon, nekem még el kell intéznem valamit - mondta Mark kollégájának, biccentettek egymás felé, majd jegyzetfüzetét belső kabátzsebébe süllyesztve, megindult a temetőnek azon része felé, ahol a hamvasztottak sírhelyei voltak kijelölve, ahol az események után két héttel már halott neje hamvai nyugodtak.
Elidőzött ott egy ideig, csöndben, s némán társalgott néhai asszonyával, akinek sokadszor is bocsánatát kérte, s ígérte, hogy vigyázni fog a lányokra. Ma már jobban kezelte a történteket, mint amikor a hírt megkapta, hisz újra dolgozott, igaz, esténként azért még mindig megízlelte az alkoholt.
Úgy tizenöt-húsz perc után döntött úgy, hogy visszaindul a parancsnokságra, levágva az utat, át a sírok között, amikor a közelben észrevette az egyik sírnál Elektrát. Egy pillanatra megtorpant, ajkait összepréselve fürkészte a nőt, kicsit tétovázott, hogy most menjen-e avagy maradjon, mert érezte ám, hogy a legutóbb ott a parancsnokságon nagyon gorombán viselkedett. Szégyellte is magát kicsit, gondolta is, hogy majd elmegy a házához, csak épp arra nem számított, hogy egy véletlennek köszönhetően itt összefuthatnak a temetőben.
Megtehette volna, hogy sietve eltűnik, de feltűnt neki, hogy a nő mintha valami kis üvegcséből kortyolna, ez pedig nagyon nem tetszett neki. Fényes nappal ilyesmit senki nem csinál, pláne nem egy munkaholista újságíró. Mark lábai ezután indultak be, s alig pár másodperc elteltével már oda is ért a nő mellé.
Pillantása végig futott a nőn, látta vékony testét, a fáradt vonásokat, mintha a nő nem is lett volna magánál. - Elektra, szervusz! - köszönt rá, miközben tartott pár lépés távolságot, gondolva legutóbbi találkozásukra. - Jól vagy? - kérdezte némi aggodalommal hangjában, hisz feltűnt neki, hogy Rothstein kisasszony nem tündökölt olyan fényben, mint ahogyan megismerte őt. Persze, hogy is lehetett volna jól? Mark pillantása hamar rátalált a csuklóján lévő foltokra, aztán meg arra a sírra, amely mellett álltak. Leolvasta a neveket, s máris tudta, hogy hol is vannak. - Szép ez a sír - jegyezte meg, nem túl bőbeszédűen azt próbálta kifejezni, hogy itt biztosan nyugalomra lelhet a nő egykori családja. Közben pillantásával a nő íriszeit kutatta, miközben rájött arra, hogy azok a foltok a csuklón talán tőle származhatnak.
- Péter, találkozzunk a parancsnokságon, nekem még el kell intéznem valamit - mondta Mark kollégájának, biccentettek egymás felé, majd jegyzetfüzetét belső kabátzsebébe süllyesztve, megindult a temetőnek azon része felé, ahol a hamvasztottak sírhelyei voltak kijelölve, ahol az események után két héttel már halott neje hamvai nyugodtak.
Elidőzött ott egy ideig, csöndben, s némán társalgott néhai asszonyával, akinek sokadszor is bocsánatát kérte, s ígérte, hogy vigyázni fog a lányokra. Ma már jobban kezelte a történteket, mint amikor a hírt megkapta, hisz újra dolgozott, igaz, esténként azért még mindig megízlelte az alkoholt.
Úgy tizenöt-húsz perc után döntött úgy, hogy visszaindul a parancsnokságra, levágva az utat, át a sírok között, amikor a közelben észrevette az egyik sírnál Elektrát. Egy pillanatra megtorpant, ajkait összepréselve fürkészte a nőt, kicsit tétovázott, hogy most menjen-e avagy maradjon, mert érezte ám, hogy a legutóbb ott a parancsnokságon nagyon gorombán viselkedett. Szégyellte is magát kicsit, gondolta is, hogy majd elmegy a házához, csak épp arra nem számított, hogy egy véletlennek köszönhetően itt összefuthatnak a temetőben.
Megtehette volna, hogy sietve eltűnik, de feltűnt neki, hogy a nő mintha valami kis üvegcséből kortyolna, ez pedig nagyon nem tetszett neki. Fényes nappal ilyesmit senki nem csinál, pláne nem egy munkaholista újságíró. Mark lábai ezután indultak be, s alig pár másodperc elteltével már oda is ért a nő mellé.
Pillantása végig futott a nőn, látta vékony testét, a fáradt vonásokat, mintha a nő nem is lett volna magánál. - Elektra, szervusz! - köszönt rá, miközben tartott pár lépés távolságot, gondolva legutóbbi találkozásukra. - Jól vagy? - kérdezte némi aggodalommal hangjában, hisz feltűnt neki, hogy Rothstein kisasszony nem tündökölt olyan fényben, mint ahogyan megismerte őt. Persze, hogy is lehetett volna jól? Mark pillantása hamar rátalált a csuklóján lévő foltokra, aztán meg arra a sírra, amely mellett álltak. Leolvasta a neveket, s máris tudta, hogy hol is vannak. - Szép ez a sír - jegyezte meg, nem túl bőbeszédűen azt próbálta kifejezni, hogy itt biztosan nyugalomra lelhet a nő egykori családja. Közben pillantásával a nő íriszeit kutatta, miközben rájött arra, hogy azok a foltok a csuklón talán tőle származhatnak.