Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Soha többé nem használom a hopphálózatot. Igazán hasznos dolog, csak arra nem számolt, aki feltalálta, hogy ha az embernek el kell mennie onnan, ahova érkezett - és történetesen nem mehet vissza -, akkor sajnos a visszaút problémás. Márpedig akkor nincs seprű, elvarázsolt autó, vonat, semmi, amivel jött és amit használhatna arra, hogy visszamenjen. Nem, akkor marad a jól bejáratott, ősi módszer: a lábbusz.
Nem tudom, annak a hapsinak miért kellett egy nyomorult kisvárost választania, hogy találkozzunk. Legalább nem volt olyan messze, mint Budapest, onnan is gyalogoltam már hazáig. De ez most más helyzet. Az a fazon igazán kivívta a haragomat. Nem véletlen, hogy öblös léptekkel üldöztem egész sokáig, hogy lerobbantsam a fejét arról a csábos kis nyakáról. Végül azonban sikerült elmenekülnie, én pedig már nem találtam volna vissza a városba. Elég volt elmennem egy ideig, hogy megkérdezhessem, merre van a kastély.
Meglepően hamar értem vissza a faluba, azonban ez nem volt olyan vicces, mint legutóbb. Ugyanis jelenleg tornacsuka helyett magassarkú volt rajtam, amiben még normális úton is necces ennyit gyalogolni, nemhogy a Mátrában, a kanyargós kis utakon. Ezért nem szoktam magassarkút húzni, most kivételesen mégis megtettem, mert muszáj volt figyelnem a megjelenésemre, ha már tárgyalni akartam azzal a pasassal. Na jó, mindenki tanúsíthatja, hogy ha valami, hát egy profi diplomata nem vagyok... nagyon nem.
Amikor odaértem a falu széléhez, a régről ismert, apró parkos részhez közelítettem. Az volt a legközelebb, ahol vizet találhattam... finom, éltető vizet. Jelenleg az volt az egyetlen, ami elhessegethette a borús gondolataimat. Akármilyen hideg volt, lerúgtam a lábamról a cipőimet, nem érdekelt semmi. Forrón égett mindkét talpam, nyúzottak voltak, sajogtak. Leültem a tó szélére, jóleső sóhajjal lógattam bele a lábam a jéghideg vízbe.
Hirtelen megnyugvás és jó érzés töltötte el az egész testem. Ez az elemi mágia... mint valami drog. Nyeltem egy nagyot, édes érzés támadt a számban a hirtelen változástól, lehunytam a szemeimet. Hátrahajtottam a fejem, kiropogtattam a nyakam. Akármilyen megterhelő volt a napom és akármennyire visítoztak a lábujjaim némi meleg vérért, eldöntöttem, hogy itt maradok egész éjjel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amikor megláttam a férfit, furcsa gondolatok futottak át a fejemen. Egyrészt, mit keres itt ilyenkor egy felnőtt férfi? Mármint oké, én is itt vagyok, de normális esetben már rég a kastélyban lennék és a folyosókat járnám, hogy megkeressem a bajkeverőket és kiosszak pár szaftos büntit. És emellett, egyáltalán miért szólít meg? Figyelem az arcát a sötétben, de még sosem találkoztam vele.
Ennek ellenére türelmesen, mégis kissé érdektelenül hallgattam végig a mondanivalóját. A vízi nimfás dologra eleinte csak el akartam fordítani a fejemet, de aztán egy jó ötlet jutott az eszembe. Elvigyorodtam, de ahogy hozzám illik, nem túl barátságos vigyor volt. Sőt, mi több, elég veszélyes és fenyegető vigyor. Nem direkt, a gondolataim ezt csalták ki belőlem, nem akarok én feleslegesen bajt. Bár nem hiszem, hogy ő bármi bajt tudna nekem okozni.
Nem válaszoltam eleinte semmit a megállapítására, hanem a víztükörre helyeztem tekintetemet. Egy-két mozdulattal intettem kézfejemmel és ujjaimmal magam felé, mintha csalogattam volna a vizet, az pedig lassan hullámzani kezdett. Majd mint egy nyúlvány a gravitációra fittyet hányva indult meg felfelé, madár formát véve fel, de még mindig csatlakozva a tóhoz. Lassan mozgott, mint egy kígyó, a kézmozdulataimmal egy ritmusban, körberepült engem, de nem ért hozzám, majd feltartott karom körül is. Abban a pillanatban a madár megmerevedett, egy pillanat alatt változott jégszoborrá és a tenyeremben maradt.
A férfire néztem, rákacsintottam.
- Biztos vagy benne, hogy nem? - Vigyorogtam rá továbbra is, a madárkát dédelgetve a kezeim között. Nem olvadt el, gondoskodtam róla. - Mit gondolsz most?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Tetszik, mi? - Vigyorogtam elégedetten, amikor láttam, hogy csodálja. Pedig ez nagyon nem elemi mágia volt. Egy látványos vásári trükk volt, ami egyszerűbb, mint amilyennek tűnik, külsős számára mégis túl bámulatos. Az elemi mágia tökéletes védekezési technika és fegyver is, de sokkal többről szól. Egy különleges kapcsolatról az elemeddel, ami fölötte áll minden emberi kapcsolatnak. Egy olyan kötelék, amit nem is lehet igazán leírni. Lehet, hogy csak az én személyiségem miatt kelt bennem az elemi mágia ilyen mély érzéseket, lehet, hogy ez az utolsó dolog, amibe jelenleg kapaszkodom... de megéri. Hiszen ez más. Olyan dolog, ami arra készteti a szívem, hogy dobogjon, mi kötelez folyamatos lélegzetvételre. Ami éltet.
Persze, ezt nem fogom ecsetelni egy idegen férfinek, aki most leül mellém, csak úgy, minden kérdés nélkül. Nem is ismer. Tudja, hogy hydromágus vagyok és egy tó mellett állunk. Hahó... ennek komolyan nem esik le, hogy két pillanatomba telne megfojtani?
- Nem, én túlságosan is józan vagyok, a körülményekhez képest. - Állapítottam meg, miközben előrehajoltam. Kiemeltem a lábaimat a vízből. A lábujjaim vörösek voltak, fénylettek a víztől. Erőlködve tudtam csak behajlítani őket, de végül megmozgattam mindegyiket, hogy kicsit visszatérjen beléjük a finom, meleg vér. Szinte éreztem, ahogy a sejtjeim jólesően felsóhajtanak a melegre, majd a bőrömön ki is ütött, tűző forróságért. - Te viszont nem tűnsz túl józan elméjűnek... vagy csak buta lennél? - Kérdeztem, miközben pár ujjamat a víz tetejére raktam és változtattam a hőmérsékletén. Egy kellemesebb hőfokot állítottam be, lefagyott ujjaimnak még mindig meleg volt, de legalább fokozatosan melegedett vissza, nem egyből. Szóval visszaeresztettem, játszadoztam kicsit velük.
- Hydromágus... szóval rájöttél. Akkor még kevésbé értem, miért vagy itt. Vagy netán a meztelen táncot várod? - Vontam fel az egyik szemöldökömet. Na nem mintha táncoltam volna neki meztelenül... vagy ruhában. Csak szerettem volna kicsit megérteni. Aztán eszembe jutott egy másik lehetőség.
- Várj csak, találkozunk már? Lehet, hogy csak nem emlékszem rád? - Kérdeztem, miközben gyanakvóan méregettem. Na igen, volt egy-két mélypontom, amikor az estét a faluban töltöttem és "kicsit" felöntöttem a garatra. Lehet, hogy azért ilyen bátor, mert ő emlékszik rám?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Erre már kicsit felé fordítottam a tekintetem. A hirtelen keménység, a váltás... látszott, hogy hamar megkeményítette magát. Nocsak, valaki játszani akar! Milyen szerencse, hogy éppen játékos kedvemben vagyok és olybá tűnik, nagyon jó kis játszópajtit kaptam. És őszintén szólva, ez meglehetősen tetszik.
Kifejezéstelen arccal, nyugodtan figyelem, amíg elmondja amit akar, a gyenge sértéseit. Látszik, hogy nem ismer, biztos nem találkozott még velem. De azt hiszem, kap egy kis ízelítőt belőlem. Hűvös nyugalommal nyugtattam rajta békés, sötétbarna tekintetem. Aztán amint végighallgattam a beszédét, lehajtottam a fejem és pár pillanatig csak nyugodtan lélegeztem.
Aztán egyszer, egy váratlan pillanatban felkaptam a fejem, jóízűen felnevettem. Már régen találkoztam ilyen nevetséges emberrel, nagyon mulattató volt, mennyire nyeregben érezte magát, annak ellenére, hogy én nem is versengtem vele. Legalábbis nem állt szándékomban. Szegény szerencsétlen egy egyedüli versenyben futkorászott körbe-körbe, versenytárs nélkül és ez borzasztóan mulattató volt, főleg elképzelve.
- Én nem akartalak megijeszteni... - Vallottam be mély levegőt véve, újra visszahajtva a fejem, rápillantottam, a vigyorom már sokkal mulatságosabb volt. Csillogtak a szemeim, ahogy rápillantottam. Egy kis ideig néztem, majd cinkos mosolyra húzódtak az ajkaim. - Egészen idáig.
Ezen megállapítás után egy könnyed kézmozdulattal varázsoltam egy vízgömböt a férfi feje köré. Hiába, azt nem lehetett leszedni, maximum kifröcskölni belőle valamennyit, de levegőhöz jutni belőle... hát, talán bőrlégzéssel. De sajnos az evolúció már elvágta ezen menekülési esélyét. Nem akarom én megölni, csak kíváncsi vagyok, mennyire nagy fiú most, hogy ilyen helyzetben van.
Aztán csak hogy viccesebb legyen, elkezdtem lehűteni a vizet, a szélét meg is fagyasztom kicsit.
Annyira rég játszottam ilyen jót.