Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Álmosan keltem ki az ágyamból, hogy utána letusoljak, megreggelizzek, és ennyi... Kb más tervem nincs erre a napra. A tanuláshoz nincs agyam, tegnap egész este bújtam a könyveket, hogy megfelelően fel legyek készülve az idei VAV vizsgára. Sokan mondták, hogy nehéz, de azt is, hogy könnyű, de ezt úgy is csak akkor tudom meg, ha már felette görnyedek a padban. A legnagyobb szerencsémre a vizsga még odébb lesz, de nem árt időben elkezdeni a tanulást.
A reggeli tevékenységeket befejezve, és a jó időre való tekintettel, egy térdnadrágot, és egy fehér inget, valamint a kedvenc cipőmet aggattam magamra. Dolgozni sem dolgozok ma, de mivel Jamie nincs itthon, így első dolgom az lesz, hogy benézek hozzá a csárdába. Az ajtókat gondosan bezártam, a kulcsokat pedig elrejtettem a zsebemben. Nem lenne jó, ha eltűnne, mert a végén arra megyünk haza, hogy ki van pakolva a lakásunk. Az lenne még csak a megdöbbentő látvány. Nem sok értékünk van, nyilván nem mi lennénk az elsők, akiket kirabolnának, de ez sem szabad elkiabálni. A végén még megtörténik, aztán nézhetek.
A lakósort elhagyva, és a Fő utzára érve, egyenesen a csárdához sétáltam. Emlékszem, mikor legelsőnek nyitottam be ide, és ültem le a pulthoz. Egy nagydarab, részeges pacák akart kihajítani, csak pechjére rossz emberrel kezdett. Ha nincs ott Jamie, szegényt még a mai napig az Ispotályban próbálnák összepuzzlezni. Azóta se láttam bent, ami neki szerencse. Vagy már eleve kerüli a helyet, vagy csak akkor merészkedik be, amikor nem vagyok itt. Nekem teljesen mindegy, csak ne lássam még egyszer a bűzölgő képét. A csárdába lépve, azonnal a pulthoz sétáltam. Egy narancslevet kértem, és miközben kortyolgattam, Jamievel beszélgettem. Az italom befejezése után, elhatároztam, hogy megnézem a tavat, így el is mondtam az Unokabátyámnak, hogy ott keressen, ha kellek.
Viszonylag gyorsan kiértem a falu határánál lévő tavacskához. Elhaladtam a pad mellett, ahol újra találkoztam Axellal, és ennek köszönhetően fel is elevenítődik az emlék. Halvány mosolyra húzom a számat, de nem maradok ott sokáig. Inkább tovább megyek a Stég felé. Ott még úgy sem jártam, ideje ezt is bepótolni. Régen szerettem belelógatni a lábamat a vízbe, és hát hol lehetne ezt megtenni: természetesen a fából készült szerkezetnél. Odaérve le is ültem a szélére, levettem a cipőimet, meg a zoknikat, és a vízbe lógattam a lábaimat. Kellemes hőmérsékletű, mert se nem hideg, se nem meleg. Mintha tudná, hogy mire vágyom, és olyan hőmérsékletűvé változott. Tiszta badarság, bár nem elképzelhetetlen. A lábaimat járatva nézem a víz tükrét, és szép lassan elmerülök az emlékeimben. Ajj, hogy engem minden dolog Anyához és az emlékéhez köt... pedig olyan tök jól indult a napom, erre egy rossz emléknek el kell rontania. Kihúzom a lábaimat, és inkább a stég oldalfájának vetem a hátam, és úgy nézem tovább a tavat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Három nap! Három napom annyiról szólt, hogy felkeltem ettem, néztem az üres kandallót, fürödtem és lefeküdtem aludni. Voltak félóráim, amikor leültem az asztalhoz egy pennával a kezemben, de mindig meggondoltam magam. Nem volt kinek írni, tegnap még ki is dobtam pergamennel együtt az egészet, állandóan felforrt az agyvizem.
Ma amikor felkeltem -délben- voltam úgy, hogy most már kezdenem kellett magammal valamit. Rendetlenség volt az egész házban pedig nem volt itt senki rajtam kívül. Szóval nekiláttam pizsamában "most keltem ki az ágyból fejjel" és amilyen gyorsan csak tudtam rendet raktam. Azt illett rólam tudni, hogy nem szerettem a kupit. Ezért is nem tudtam, hogy mi lelt engem ebben a pár napban. Ahogy végeztem a takarítással újra a nappaliban telepedtem le. Hallgattam a csönd kellemes hangját. Jó darabig ott ültem mozdulatlanul aztán hirtelen felvillant bennem az a bizonyos lámpa és, mint akibe belecsapott a 220 felpattantam, felszaladtam a szobámba és kerestem valami használható göncöt. Amint megtaláltam a megfelelő szettet, rendbe szedtem magam majd felkapkodtam minden darabot. Mielőtt még visszamentem volna a földszintre a szekrényajtómba beépített állótükörben jól megnéztem magam. Egyedül a hajammal volt gondom mert nem fésültem ki, de annyira nem izgatott, siettem. Elégedett mosollyal hagytam el a házat, gondosan bezártam magam után mindent és elindultam.
Ja azt még nem is mondtam, hogy mit találtam ki? Elnézéseteket kérem. Talán nem volt nehéz kitalálni, hogy kit akartam felkeresni. Nem, nem Davidet, őt mostanában hanyagoltam. Sokkal inkább olyan személyt, akit a héten ismertem meg és elég rosszul alakultak köztünk a dolgok. Aki kitalálta annak járt az ötös hiszen Chuckról volt szó. Meg akartam vele beszélni a dolgokat, vagy csak látni akartam? Igen, talán annyi is elég lett volna.
Jó kedvűen indultam el, de amint kiértem az utcából ez eltűnt és felváltotta a tanácstalanság. Azt sem tudtam merre lakott, egyáltalán nem ismertem. Benéztem a csárdába, de ott sem találtam, pedig azt hittem, hogy ott lesz. Hát csalódnom kellett. Az lakósoron végigmentem, de nem láttam sehol sem kiírva a nevét.
A végére érve már teljesen feladtam. Nagy sóhajtozásokkal indultam el random irányba. Nem figyeltem az irányra, hagytam had vigyenek a lábaim, úgyis vissza találtam.
Pár perc barangolás után a friss levegő keltette fel a figyelmemet. Annyira elkalandoztam, hogy azt sem vettem észre, hogy a tóhoz értem. Megálltam közvetlen a parton lerúgtam cipőimet, amennyire csak tudtam felhúztam a nadrágom szárát, majd leültem az egyik kőre és belelógattam csülkeimet. Néhány perces görnyedt ülés után hanyatt vágtam magam és a szép csillagos eget bámultam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Számomra a faluba való lejárás nem egészen azt jelenti, mint másnak. Nem a szociális lehetőségek miatt indulok el, és csak nagyon ritkán azért, hogy betárazzak a vészesen fogyó kellékekből, amire a későbbiekben szükségem lehet. Van néhány kellemes, és csendes hely a környéken, amiért érdemes kikelni az ágyból, és ez a tudat indított ma is utamra. Szokás szerint egy könyvvel a kezemben indulok el, nem árt, ha van - a gondolataim közt sokszor olyan káosz uralkodik, hogy jobb elszakadni tőle legalább arra a rövid időre.
Ma tettem egy kisebb kitérőt ugyan, ellent mondva a fentebb említetteknek, ugyanis kénytelen voltam gondoskodni a napi ellátmányról, miután a szobámban hagytam, amit előkészítettem a délutánra. Elcsábultam, többnyire csak édességet tartalmaz a kis papírzacskó a kezemben, egy palacknyi innivalót is szereztem azért, bár ezzel jól lakni nem mostanában fogok. Nem mintha, ez különösebben érdekelne, lassú, ráérős léptekkel haladok keresztül a falun, érdeklődve tekintek körbe, néha megállok egy-egy kirakatnál, ha feltűnik valami újdonság. Felkapom a fejem, ahányszor csak valami zajosabb történik mellettem, legyen az csak nevetés, beszélgetés, valamelyik üzlet ajtajának csengettyűje. Aprót, alig láthatót biccentek a szembejövőknek, akiket ismerek, de még véletlenül sem állok le cseverészni, gyorsan tovább slisszanok. Mintha valami sürgős elintéznivalóm lenne.
Ugyanakkor nincs szó semmi ilyesmiről, és megkönnyebbülten tapasztalom, hogy a vén, tóparti stégnél egy lélek sem leledzik rajtam kívül. Halvány mosollyal az arcomon sóhajtok egyet, és még most is kicsit ódzkodva teszem meg az első lépéseket az öreg tákolmányon, habár pontosan tudom, hogy nem szakad be alattam.
Ahányszor csak tehetem, lejárok ide. Természetesen, ha olvasni jövök, akkor egyedüllétre és csendre van szükségem, és hát… valljuk be, többnyire ezért járok ide. Képes vagyok bekapcsolódni egy beszélgetésbe, még ha vadidegenekről is van szó, ettől függetlenül nem szívem csücske folyamatosan mosolyogni, a kedvesség pedig egyáltalán nem erősségem. Gyorsan letelepszem a stég szélére, lerúgom a cipőimet, és magam mellé dobom, hogy aztán a nadrágom szárát kissé feltűrve, bele tudjam lógatni a lábaimat a vízbe. Mivel nagyon jó idő van, hétágra süt a nap, az is átfutott a fejemben, hogy megmártózzam, de előbb meg kell bizonyosodni arról, hogy nem jég hideg a tó vize, na meg, a hajamról legördülő cseppek nem túl előnyösek a könyv fölé hajolva. És csak egy váltópólót hoztam magammal, semmi mást. Rendben, ezt akkor még… átgondolom inkább.
A könyvet az ölembe véve kinyitom, és békésen az oldalt lévő korlátnak dőlve olvasni kezdek, félpercenként kihalászva a papírtasakból valamilyen édességet. Néha elkalandozom, de az biztos, hogy fel sem tűnik, hogy valaki mögém lopakodott, ugyanis kisebb-nagyobb időközönként a stég deszkái maguktól is recsegnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mindig akkor törnek rám a rossz emlékek, amikor egyedül vagyok, és valami érdekes dolgot akarok csinálni. Ezért is kaptam ki a lábaimat a vízből, mert ismételten csak édesanya jut róla az eszembe, és az, ahogyan játszottunk a tavunkban. Fájó emlék, amit nem lehet felejteni. Egyetlen egy dolog tereli most el a figyelmemet, aki nem más, mint egy közeledő srác, kezében egy üvegszerű valamivel. Joggal lehetne kérdezni, hogy miért is bámulom meg ennyire, mikor párom van, de a válasz egyszerű: kíváncsi vagyok, hogy mire készül. Több, mint valószínű, hogy nem vett észre, mikor a víz felé közeledett, ellenben én tökéletesen rálátok, de hogy jobban szemügyre vehessen a tagot, fel is kelek. Kicsit csúszik a lábam a fán, de a stég szélének támaszkodva csak nem borulok bele a vízbe.
Ahogyan figyelem a srácot, rá kell jönnöm, hogy még nem láttam a faluban. Hogy a suliban nem, az már mellékes, hiszen csak addig vagyok bent, ameddig óráim vannak. Az utolsó csengőszó után, már megyek is haza, vagy éppen Axelhez, de az nem rám vall, hogy felfedezzem a sulit. Így az sem csoda, hogy nagyon kevés ismerősöm van. Engem nem zavar, hiszen sok kicsi sokra megy, de néha jó lenne nem csak a négy fal között ülni, hanem valakivel kimozdulni, ha a barátomat nem lehet kimozdítani. Ismerkedni meg nem bűn, de vajon mit gondol majd rólam a vízben gázoló srác, ha csak úgy odatoppanok, hogy ismerkedjünk!? Elég hülyén jönne ki, de... Itt meg is áll a gondolatmenetem, mert ijedten nézek az elmerülő srácra. Levetett holmijaimmal mit sem törődve rohanok felé, hogy segítsek, ha kell. Szerencsére, mikor fékezek, ő már két lábon van, de eléggé megviseltnek látszik, ahogyan vizesen kinéz. Bár azt meg kell hagyni, hogy elég jól néz ki, de na. Most ne ezzel kell foglalkozni.
– Jól vagy? Nem estél nagyot? –szólalok meg hirtelen, közben besétálok mellé a vízbe, hogy kéznél legyek, ha kell.
– Nagyot eshettél... Egyébként Elliot vagyok. A stégen ültem, mikor láttam, hogy elmerülsz, csak mire ideértem, már talpon voltál. Biztos minden oké? –zúdítom rá a szavakat, talán kicsit már tolakodóan is, de ha aggódok, akkor az így mutatkozik meg. Az első benyomás mindig fontos, és bár nem így akartam megismerni, hogy éppen aggódó „nagytesót” játszok, de ha így alakult, akkor ez van. Változtatni csak időnyerővel lehetne rajta, ami nekem nincs, és valószínű, hogy a srácnak sincs. Akkor már használta volna, vagy nem tudom. Ha engedte, akkor kivezetem a partra, (feltéve, ha ki akar menni), és ott várom meg a válaszait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A fiú először nem igen reagált a mondatomra, majd a másikra sem. Egy kicsit megijedtem, hátha valami történt vele. Talán elaludt, vagy...? Nem, ilyenre ne is gondoljunk! Óvatosan előreléptem, hátha meglátom mi a baj, amikor felpattant. A hirtelen ugrástól megtántorodtam és kénytelen lettem hátralépni egy lépést. Megköszörülte a torkát és végre megszólalt. Hozzám lépett és rám terített valami hideg, ám de puha dolgot. Takaró... - emlékeztettem magam a ruhadarabra, már ha lehet annak hívni. Bár pléd nyirkos volt, még is viszonylag gyorsan felmelegített. Összehúztam elől a két végét és hálásan rámosolyogtam a fiúra, bár nem tudtam, hogy látta-e. Talán nem kéne éjszaka mosolyognom, hisz értelmetlen. Amikor megkérdezte, hogy elinduljunk-e vissza, megráztam a fejem, és már nyitottam is a szám, hogy mondjak valamit.
- Köszönöm ezt a pokrócot.
Először is megköszönjük, hisz nem vagyunk mi illetlenek. Ezek után gondolkodóba estem, hogy mit is kellene válaszolni. Szívesen maradtam volna itt, de tudom, hogy ha visszamegyünk, akkor elkaphatnak. Elhúztam a szám és a padhoz sétáltam. Lecsüccsentem rá és feljebb húztam a lecsúszott "kabátot". Bár a testem jó része kezdett felmelegedni, a csuklóm és a tenyerem még mindig hideg volt. Megmarkoltam a pléd szélét és a fiú felé fordultam.
- Amúgy mit kerestél itt ilyenkor?
Hát persze, hogy nem a kérdésre válaszoltam, hanem inkább más felől érdeklődtem. Jól van, mindegy is már feltettem a kérdést, hát halljuk rá a választ. Türelmesen megvártam, amíg kifejtette az álláspontját, már ha kifejtette. Magam elé nézve hallgattam a fák susogását, ahogy a szél ide-oda löki az ágait. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mit kereshetett itt, éjjel éjfél körül. Tényleg! Vajon mennyi lehet az idő? Ezen még nem is gondolkoztam. Amikor kijöttem a kastélyból, akkor kilenc óra körül járt az óra mutatója. Viszont most? Mióta lehetek kint? Vissza kellene indulni a szobába, hiszen holnap kemény nap lesz, na meg időre fel kellene kelnem.
Amíg gondolkodtam, addig egy fekete cica suhant át a macskaköves úton. Észrevettem, hiszen tekintetemet közben arra fordítottam, vagyis hát az egész fejem. Még mindig a padon gubbasztottam és isten tudja mire vártam. Talán arra, hogy a fiú szóljon először, vagy... nem tudom. A macska hirtelen megállt, a kapu felé nézett, majd riadtan felugrott és elszaladt a temető legészakibb felére. Összeszűkítettem a szemem, hiszen ha ezt csinálta, akkor nyilvánvalóan jött valaki. Gyanakodva felálltam, majd tettem egy lépést előre. A kapu hirtelen felnyikordult, én pedig a takarót ledobva megragadtam a fiú kezét és a falhoz rángattam. A dolgok egy pillanat törtrésze alatt forogtak le. Mire sikeresen a falhoz értünk, a temetőőr már a padnál volt és a kezében az imént elhagyott pokrócot tartotta. Morgott valamit, aztán visszasétált a kapuhoz és becsukta.
- Bocsánat a pléded miatt. Nem akartam, hogy elvigye, kérlek ne... haragudj rám!
A hangom elcsuklott, én pedig a fiút otthagyva a kripta másik széléhez siettem és óvatosan kilestem mögüle. Az idegen lassan sétált a kastély felé. Titkon reménykedtem benne, hogy nem a prefektusokhoz, vagy valaki máshoz viszi azt a plédet, hanem elrakja...magának. Szerencsémre a férfi befordult egy utcán és benyitott az egyik házba. Egy kicsit homályosan még azt is láttam, hogy a lámpafényben valakivel kiabált, majd a fény kialudt, én pedig felsóhajtottam. Hátrapillantottam és a szememmel a fiút kerestem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kőrösi Ráhel


Nem árt néha, ha az ember fia csakúgy, minden társaság nélkül is, egymagában kilátogat a természet lágy ölére. Felszabadulást jelenthet az minden testi-lelki bajra, meg aztán kellemes élményt nyújt az esti séta vagy a kastély melletti apró tó közelsége. Azonkívül nem egy mugli orvos, terapeuta, pszichiáter tanácsolja azt páciensének, hogy az minél több időt töltsön a szabadban. Bizonyára nem lehet badarság, ha már ennyien hisznek benne. Vagy mégis
A rellonos nem az a fajta, akinek folyton-folyvást társaságra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, vagy hogy céltalan útnak eredjen az iskola folyosóin át egészen a falu határáig. Éppen annyira kedveli a magányt, mint amennyire szeret a társaság középpontjaként a többiekkel bohóckodni, vagy már szívéhez nőtt barátaival megvitatni az élet kisebb-nagyobb problémáit, a bosszantó kviddicsállást, esetleg a kezelhetetlen nőkről alkotott véleményüket. Most is így áll a helyzet, egyedül rója a macskaköves utakat, tele forrón izzó gondolatokkal, melyek között szerepelnek emlékfoszlányok, világmegváltó ötletek és sportkérdések is, hogy még csak egy ártatlan pillanatra se érezze magát magányos, kiégett léleknek. A tóhoz érvén viszont szembesül az egyedüllét minden kínjával s boldogságával. Kacsák és bogarak zúgolódó hangján kívül csak az üres csend várja. A felismerés megállítja határozott lépteit, engedi, hogy minden gondolatát elengedve nézzen maga elé, és szívén keresztül gyomrát is görcsbe rántsa a tó fullasztó némasága. Az elmúlt időszakban soha nem engedte magához közel a nyugalmat, nem maradt társaság nélkül, aludni sem képes hosszan, hiszen olyankor is önmagára van utalva. Talán ez volna a titok nyitja, amiért évek óta nem alszik négy óránál többet? Hogy minden hajnalban őriző szemekkel figyeli a felkelő Napot?
Óvatosan botorkál közelebb a tó vizéhez, közeledtére a part szélén tisztálkodó madarak hangos hápogással úsznak arrébb. Noel először csak leguggol pár nagyobb kődarab közé, ujjaival megzavarja a vízfelszínt, majd oldalra fordított fejét vállára hajtja. Őrülten keresi elveszett gondolatait, melyek eddig zsibongtak benne, most pedig kivesztek fejéből. Elvesztette a fonalat, nem látja magát sem. Mi lett belőle?
Azután felemelkedik, pár lépésnyire sétál a víztől, hogy lefeküdhessen a fűbe, hogy elvesszen a csomókban és ma esti partneréül a csillagos eget válassza. Isten tudja csak, meddig mereng a fénylő pontokon, hogy mozdulatlan testében rémlik-e még számára a külvilág, az viszont valószínűleg a vég kezdete, hogy a tóhoz érkező lányt csak akkor veszi észre, amikor az már hozzá hasonlóan vízszintesen fekszik.
- Michelle? - mormogja alig hallhatóan, nagy nehézségek árán az oldalára fordul és köhögve, szemeit hunyorgatva figyeli meg jobban a lányt. - Hali. Hosszú nap, mi?
A haja bizonyára telis-tele gazzal, ráadásul egy idegenben látja meg a Saint-Venant lányt, jó benyomást kelthet a másikban, nem is kérdés. Idiótákat megszégyenítő bátorsággal vigyorog az érkezőre, látszik rajta, hogy hosszú ideje pihen a fűben, ahol egy kis időre még el is szunyókált, éppen ezért most azt sem tudja, hol is van pontosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Igazán magukkal ragadtak a csillagok. Mindig is szerettem nézegetni őket, de most valahogy más volt. Máskor teljesen ki tudtam kapcsolni, relaxáltam, de most, mind ez elveszett és helyettük a folytonos aggodalom és feszültség került előtérbe. Mindez miért? Magam sem tudtam megmondani pontosan. Talán a túl sok egyedül lét volt rám káros hatással. Annyi elméletet gyártottam és mindent bemeséltem magamnak, amiket normál esetben nem tettem volna. Folyamatosan gyötörtek a gondolatok Rékával kapcsolatban. Nem tudtam mi volt vele, Fruzsiék nem írtak és én sem küldtem nekik baglyot. Na meg ott volt David és az ő párkapcsolata.  A stégen töltött este után jöttem rá, hogy bizony komoly bonyodalmakat okoztam a visszatérésünkkel. Kezdtem megbánni, hogy rávettek a költözésre, hiszen nekem tökéletesen jó lett volna a városban maradni pár utcával arrébb a családtól. De nem, nekünk ide kellett jönni. Mondjuk senkit sem szabadott okolni, hiszen a kislánynak és szerintem Davidnek sem tett jót a távolság. Nem utolsó sorban pedig ott volt Chuck. Úgy felkavart, hogy azt sem tudtam valójában, hogy hívtak. Pedig tényleg nem is ismertük egymást összesen kétszer találkoztunk mégis aggasztott, hogy mi lesz ennek az ismeretségnek a vége. Az elején még örültem, hogy találtam magamnak társaságot. Most meg azon görcsölhettem, hogy mit kellett volna tennem. Talán nem úgy kellett volna indítanom, ahogy? Vagy nem kellett volna olyan bizalmasnak lennem? Fene tudja, a lényeg az volt, hogy már elviselhetetlenül zavart ez az egész.
Kívülről mindez meg sem látszott rajtam. Halál nyugodtan néztem a csillagokat, a mellkasom épphogy csak megmozdult levegő vételnél. Nem néztem semerre se, csak a sötét égboltot figyeltem. Még az sem tűnt fel, hogy társaságot. Mormogását hallva savanyú tekintettel fordítottam felé fejemet. Most senkire sem voltam kíváncsi. Mielőtt még megszólaltam volna jobban végig néztem a fiút és amennyit láttam belőle, rögtön leszűrtem, hogy régebben itt volt, mint én.
- Neked talán nem, ha van még kedved cseverészni. –szúrtam oda neki rideg hangon. Talán normálisabb lettem volna vele, ha jobb napomon talált volna meg, de sajnos most ezt kapta belőlem üdvözlésül. Nyugodtan visszafordultam az ég felé és ügyet sem vetve rá lehunytam szemeimet. Még el is fordultam az ellenkező irányba és hangosan kezdtem szuszogni. Próbáltam úgy tenni mintha aludtam volna. Pár másodpercig sikerült is. Pontosan addig, amíg a lelkiismeretem meg szólalt. Próbált rám hatni, hogy nem kellett volna olyan elutasítónak lennem. Eleinte nem hagytam magam, majd a sok nyaggatás árán megadtam magam. Sóhajtva fordultam vissza az ismeretlen felé.
- Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni. –forgattam meg szemeit, mintha nem lett volna igaz. Azonban sajnálatomra a hangom elárult. Az előbbi rideg hangnem eltűnt és egy kedvesebb csilingelő hang vette át az uralmat.
– Mióta vagy itt? Észre se vettelek. –hangom egy ponton elcsuklott. Pont akkor, amikor én is felkönyököltem pont úgy, mint a most már velem szemben fekvő még mindig ismeretlen fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Újabb végtelenül hosszúnak tűnő nap, ami után egyenesen megkönnyebbülés, hogy végre egy kicsit kikapcsolhatok. Erre pedig mi sem lenne alkalmasabb helyszín, mint a falu, annak is egy kevésbé zajos zuga, habár egy kis szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy ne fogjak ki egy nagyobb társaságot. Nem olvastam sehol semmit, és nem is hallottam, hogy tervben lenne valami különösebb dolog a tónál, bár sohasem lehet tudni – igazából nem is zavarna, nem vagyok magányos farkas, nem is az egyedüllét vonz, inkább a hangulata annak a kis elszeparált résznek.
Sehova sem sietek, így van időm még felugrani egy vastagabb pulcsiért, felkészülve arra, hogy estére azért lehűl a levegő, és a távolság meg nem olyan kicsi, hogy csak úgy lazán fel-le túráztassam magam ilyen meggondolatlanság miatt. Már sötétedik, amikor leérek a rétre, és az egyik üres padot kisajátítom magamnak, végignyúlok rajta, a pulcsit a fejem alá gyűrve. Na, ez így tökéletes. Nem is értem azokat, akik egész nap csak a kastélyban gubbasztanak, teljesen jó idő van, friss levegő, talán, ha a felhők és az időjárás is úgy akarja, a csillagok is látszani fognak az égen. Oké, igazából nem vagyok kifejezetten nagy hódolója a természetnek, de lássuk be, elég szemet gyönyörködtető tud lenni. Főleg, ha az embernek akad társasága, és ha ez a társaságot épp egy hölgy testesíti meg.
Csend van, csak néhány apróbb zaj monotonsága zavarja a tökéletes nyugalmat, így hamar felfigyelek a tavacska felől érkező neszre, amiről halványlila gőzöm sincs, hogy mi lehet. Érdeklődve ülök fel, próbálok fókuszálni, de az egyre nagyobb sötétben ez már nem olyan egyszerű művelet. Már törökülésbe helyezkedtem, és úgy meredek a vízfelszínre, hátha megpillantom, mi is… ó! Sellők? Nem is tudtam, hogy itt élnek sellők. Úgy értem, hogy pont itt, abban szinte biztos voltam, hogy a birtok valamelyik részén találkozhatnék velük, de mivel itt még nem fordult elő, ez újdonság számomra. Nem mozdulok végül is, kivárom, hogy mi ez a nagy mozgolódás, hisz’ beszélni csak akkor tudnék velük, ha jómagam is a víz alá merülnék, ehhez pedig egyrészt nem igazán a legmegfelelőbb az idő, másrészt nem biztos, hogy a legjobb ötlet megzavarni a nyugalmat.