Léna

A megszólításra bólintok és részemről innentől kezdve ez a téma le is van zárva. Mástól elvárom a kivételezést a pitizést és a csodálatot, de egy nőtől nem igazán, főleg azért nem, mert nem érdemelte ki, hogy úgy viselkedjek vele. Ha rosszul indított volna, még sokkal többet is elvártam volna a megszólításon és tiszteleten kívül, de remekül helytáll a munkájában, hát nem fogok belekötni. Alázatosnak és szorgosnak tűnik, amire én soha nem lennék képes. Nem vagyunk egyformák, nekem más a szerepem és ez így van jól.
 - Nem szívesen lennék senki csicskása, már megbocsáss az alpári kifejezésért. Nem szívesen dolgoznék itt, túl nagy a sötétség, kicsik a szobák és sok az idegesítő ember.
Minden igyekezetem ellenére is süt belőle, hogy lenézem ezt a dolgot. Reménykedem benne, hogy ez nem fog negatívan hatni arra, ahogyan eddig vélekedett rólam, mert akkor pocsékba menne az a kemény munka, részemről. Igyekszem nem az lenni aki, próbálkozni pedig elég keményen próbálkozok de néha kiesek a dologból, sokkal szívesebben vagyok önmagam, de addig nem lehet az, amíg van rá ráció, hogy a másik fél esetlegesen félreérti a dolgot. Léna már biztosan rájött, hogy nem szimpla varázslóról van szó és abban is biztos vagyok, hogy más "fajok" tulajdonságaival is tisztában van.
 - Pedig hidd el, ez egy kényelmes viselet. Az öltözködéssel tudod megmutatni igazán, hogy ki vagy. Például, rólad azt tudom leszűrni, hogy komolyabban veszed magad annál, minthogy az öltözködéssel törődj. Ezzel nincs is semmi baj, de valóban ezt szeretnéd üzenni a világnak?
Oké, néha belőlem is kibukhat a kisördög, nem csak Léna szájára kellene tenni lakatot, hanem az enyémre is. Megbánó mosollyal nézek rá, nem akartam megsérteni, tényleg nem, de lehet, hogy ilyen körülmények között talán az egyszerű meglátásom sértőnek tűnhet a számára.

Pajtás

A kitatlált tündérmeséjétől csak még jobban röhögnöm kell, egyszerűen nem tudom visszafojtani.
 - Ez igazán könnyfakasztó történet volt, David, remélem azért, hogy a mocskos kis hálószobatitkaimat nem fecsegte ki senki, különben még ma éjjel el kell tennem valakit lábalól és őszintén szólva jelenleg van jobb programom is - vigyorgok rá, mint az a bizonyos vadalma.
A következő mondatán is hangosan felröhögök. Komolyan mondom, holnapra izomlázam lesz a hasamba, ha ez így folytatom, már pedig nincs kedvem megszenvedni minden egyes mozdulatnál.
 - Akkor még mindig jobban járok, ha itt alszom a pult alatt - én is felvonom a szemöldököm ismét, hogy láthassa, nem csak ő tud olyat. Még hogy Anglia meg Csernobil. Adok én neki olyat, hogy ketté áll a füle, még ha már így is két felé áll... nem számít.
Én is elég régen éreztem magam ilyen jól bárki mással. Úgy érzem, David az az ember, aki mellett nem kell búskomor idiótának lennem, mindig megnevettet és eltereli a figyelmemet az aktuális vagy éppen már a totálisan nem aktuális problémáimról, amit röviden csak úgy hívnak, hogy múlt.
- Hogy én. Tudom, a te gyomrod sokat tapasztalt vén harcos már - kacsintok rá. Tudom, hogy bírja az italt, de vajon meddig? Mindig én ütöm ki magam hamarabb, esélyem sincs megvárni azt, hogy ő is csatt részegre igya magát. Nem szállhatok vele versenybe, nem vagyunk egy súlycsoport.
Tökéletesen beleolvadok a fiú karjaival, nem igazán lehetne onnan kirobbantani. Keresve se találhattam ennél jobb ülőalkalmatosságot a környéken. Egyik kezemben a vodkás pohár, másik kezem pedig körkörös mozdulatokkal cirógatja a mellkasát. Minek elsietni a dolgokat? Ráérünk.
- Igenis, kapitány - ezzel lehúzom az egész pohár kakaósvodkát és mikor végzek, lecsapom a poharat az asztalra egy fintor kíséretében. Hiába mondják, hogy majdnem olyan, mint a víz, azért a vodka az vodka marad és az ízét továbbra sem szeretem.
 - Ez csúnya lesz... - jegyzem meg inkább magamnak, mint a fiúnak a következő rendelést hallva. Úgy tudom, a piákat nem szabad keverni, márpedig lesz itt minden az elkövetkező órákban, ha David így halad.
- Menj csak, én nem dohányzom, ha ezt esetleg nem sikerült volna kinyomoznod rólam.

Pajtikám ((:

Egészen jól esik megnevettetni a lányt. Komolyan, nekem okoz fizikai boldogságot és agyi mámort az a nevetés. Csilingel, gyönyörű, nem durva, úgy illik a kinézetéhez. Igazán kár, hogy ilyen ritkán hallani, pedig ez aztán be tudja aranyozni az ember napjait.
- A pult alatt? Hogy mindenféle furcsa alak bemásszon hozzád, mi?
Nevettem rá megint, mert valahogy nem esett már nehezemre elképzelni a helyzetet, amint Emandoriera, elsős mestertanoncra másnap reggel furcsa firkálások keretében talál majd rá mondjuk a házvezetőjük. Hát már a gondolattól is kirázott a hideg, de talán Alexa megkegyelmezne rajtam, hiszen ismer..
- Ne is mondd! A gyomrom az egy dolog, de volt olyan buli, ahol meg voltam győződve arról, hogy két májam van, és az egyiket el akartam adni a szervkereskedőknek, de sajnos egynek sem találtam meg a telefonszámát.
Löktem tovább a beszédet. Igen, az az este sem volt rossz, és nagyon haragudtam mindenkire, hogy köcsögök, nem segítenek ilyen névjegyet keresni, hogy szervkereskedelem. Az egyiknek emiatt még neki is ugrottam, így másnap nem voltam valami festői látvány.. De ezt most miért is mondtam el pontosan? Na mindegy, olyanokat mondok el neki, amiket amúgy nem szokásom.
- Ügyes kislány. Le a kalappal!
Adtam hangot elismerésemnek, hogy végül húzóra magába döntötte a vodkát. A fintor, akárcsak kicsivel korábban az enyémre, az ő arcára is kiült, lenyelte az utolsó kortyot is, majd aprót rázott a fején, ami talán fel se tűnt neki.
- Challange accepted.
Kezdtem simogatni a derekát, míg úgy vettem, hogy belemegy a játékba. Nyilvánvalóan nem azért mondta, hogy ez csúnya lesz, de nem ellenkezett, tehát..
- Hülye, fel nem kelek innen egy rohadt cigiért! Akkor már inkább leszokok róla, ha fel kéne kelnem, hogy cigarettázhassak valaha is.
Ismét elmosolyodtam, majd kikaptuk a metaxát. Nem tudom Emi hogy van ezzel, de nálam már kezdenek egy kicsit borulni a fények. Nem baj, metaxát neki, és minden jobb lesz. Lehúztam ezt is, és belülről szinte már izzott a testem. Felnéztem a lányra, aki remélhetőleg már itta azt a vackot. A nyakába pusziltam, majd óvatosan lábra állítottam és elnavigáltam magam kis kitérőkkel a zenegéphez. Maxra erősítettem, megkerestem, majd elindítottam a következőt: Krewella - Live For The Night. Visszabattyogni indultam Emandoriehoz, hogy a következőt ő rendeli, mikor az elején gyanúsan méregető két fazon az utamba álltak. Súlyukat tekintve voltak vagy kétszer akkorák, mint én, de karba font kézzel, mint holmi testőrök, nem hagyták, hogy elérjem a célom. Rájuk emeltem a tekintetem. Nem kellett volna.
- Az a te kur*ád?
Tette fel a kérdést, amint az arcára pillantottam. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, de tisztán éreztem, ahogy kezd az agyam egyre több adrenalint pumpálni a szervezetembe. Kezeim ökölbe szorultak, szemeim erősen lehunytam, körmeim belevájtak a bőrömbe, és nem sokkal később, mikor elengedtem őket, kis véres nyomokat a tenyeremen.
- Azt kérdeztem, hogy a tiéd-e!
- Mondd még egyszer!
Üvöltöttem rá a tagra, aki erre akkorát lekevert, hogy a gyűrűje végigszántotta az arcomat, és hátra is tántorodtam. Pillanatok alatt minket vett körbe az ez előtti tömeggyűrű, résnyi helyet sem hagyva menekülési útvonalnak.

Rosszfiú  

- Ahány furcsa alakot én már magam mellett találtam - széles vigyorral a fejemen kissé megvonom a vállam. Na jó, nem teljesen igaz, hogy olyan sokat, de akadt egy-két ember, akin a jóhiszeműek elcsodálkozhatnának. Nem kezdem el felsorolni a neveket, mert lényegtelen, de maradjunk annyiban, hogy kedvenc fogásom a durva rellonos.
A szervkereskedős dumára válaszul csak nagy szemeket meresztek rá, mint aki nem akarja elhinni, amit hall. Hogy hiheti azt az ember, hogy két mája van? Szép vagy nem szép, de tulajdonképpen Davidből még ezt is kinézem.
Agyam már nem terhelem mindenféle fölös gondolkodással, az alkohol már kifejtette áldásos hatását odabent. Minden porcikámat forrónak érzem, az arcomról nem tudom levakarni azt a vigyort, nyilván a fejem is a vörös több árnyalatában játszik és ha akarnék se nagyon tudnék messzire elbóklászni a környéken. Ezért nem jó ötlet Daviddel együtt inni, mert abból sosem sül ki józan állapot.
- Szóval... Metaxa? Sosem ittam még ilyet, de még csak nem is hallottam róla - mormogom magam elé megint, nem kifejezetten a férfinak. Hangosan gondolkodom már, ilyenkor előfordulhat a dolog, nem szándékos.
Felpillantok rá, mikor felcsattan. Nem igazán értem, máskor nem jelentett gondot neki felkelni cigizni, ha meg az a baja, hogy éppen az ölében ülök és emiatt nem akar, hát megvárnám. Nem nagy kunszt.
- Te tudod - nézek rá bocsánatkérően és lenyomok még egy puszit az arcára, immáron a tökéletes koordinálás hiányában elég közel kerülök a szájához.
Lehúzom én is azt a metaxizét, azonnal érzem, ahogy végigperzseli az egész nyelőcsövem, majd megállapodik a kakaósvodka és a vajsör maradványai között a gyomromban. Már csak remélni merem, hogy nem fognak összeveszni odabent, mert akkor lesz csak az igazi ihaj-csuhaj.
Még észhez sem térek az újabb alkoholbevitel utáni összerezdülésből, már a saját lábamon állok, David meg a zenegéphez botorkál, hogy betegyen valamit. Már éppen elkezdeném élvezni csukott szemmel a muzsikát, amikor hangos üvöltözés csapja meg a füleim. Az a te k*ád? Csak ennyit hallottam az egészből, aztán a következő pillanatban már csak a hátratántorodó Davidet látom és az üvöltését hallom.
 - Mi a francot csináltok?! - ordítok én is, majd megindulok feléjük, amennyire az állapotom engedi futva, bár én totál úgy érzékelem, mintha percek telnének el, mire odaérek a körgyűrűhöz. Kis termetemnek köszönhetően sikerül befúrnom magam a történések helyszínére és értetlenül pislogok felváltva a vérző arcú Davidre és a két tagra.
 - Most ez jól esett? - kérdezem tőlük szinte sikítva, az adrenalin, ami közben az én testemben is jócskán termelődött, nem hagyja, hogy nyelvem összeakadjon önmagával és így nagyjából értelmes mondatokat tudok összerakni. Agyam most kezdi csak felfogni, hogy a nem éppen kedves megszólítású hölgy az előbbről én volnék...

Nicol

A minisztériumról és az itt folytatott munkáról kialakult véleményét mély együttérzéssel hallgatom. Nem azt mondom, hogy nem szeretek itt lenni, de néha tényleg hagyhatnának több teret az embernek. Senki sem szereti úgy érzeni magát, mint egy rab, miközben kötelező óráit tölti idebent. Az irodák valóban lehetnének tágasabbak, de még így is hálát adok az égnek, hogy van egy saját, privát kis kuckóm, mert őszintén szólva, a sok idegesítő és cserfes ember között, akiknek előbbre való a pletyka és a receptcsere, mint a munkájuk, egyszerűen nem tudnék dolgozni.
 - Én sem azért csináltam végig az egész kiképzést, hogy itt fulladjak meg a papíroktól, de egyelőre nincs más. Én pedig azt csinálom, ami éppen van.
Ez pedig az én életfilozófiám. Nicolról süt, hogy ez nem az ő világa és amiatt nem is tudom elítélni. Minden ember másra születik: van, aki vezetőnek, van, aki szorgos munkásnak és még sorolhatnám napestig, akkor sem érnék a végére. Szó mi szó, a véleményem nem változott róla, hiszen őszinte volt. Mondhatta volna, hogy igen, ő is nagyon szeretné ezt csinálni, de a férje miatt nem lehet, vagy valami ilyesmi, de nem tette és ez egy hatalmas piros pont.
A nő szépségén már egyáltalán nem akadok ki, főleg mert tudom, honnan fakad. Tanulmányaim során rengeteget kellett foglalkoznom a különböző emberi és nem emberi fajokkal, így egyből szembetűnt az, hogy a smink és egyéb cicomák nélkül is káprázatos külsejű nő ereiben nagy valószínűséggel vélavér csörgedezik. Ezzel nincs is semmi baj, amíg be nem gurul, mert akkor meneküljön ki-merre lát alapon elég gyorsan kellene elhagynom a szobát.
- Ez így van. Nincs időm ilyenekkel törődni, általában csak azt nézem, hogy ne tűnjek bohócnak. Lehet, hogy ez számodra érdekesen hangzik, de ha nekem némi szabadidőm van, akkor azt sem szépítkezéssel, hanem pihenéssel töltöm.
Igazából azon, hogy én mit szeretnék üzenni és valójában mit üzenek a világnak, nem igazán gondolkodtam el.
- Én egy egyedülálló, erős nőnek vallom magam, de lehet, hogy az öltözetem nem mindig ezt tükrözi... - nincs okom a haragra, elvégre én hoztam fel a témát, ő pedig csak rávezetett a lényegre és mintha igaza is volna.

Pajtikám

- Haha.
Közöltem vele annak hallatára, hogy milyen alakokkal találkozott ő már ezen a szent helyen.  Sok jelzővel illettek már az elmúlt évek során, de a furcsa elég ritka volt, így az én értékrendemben dicséretnek számított.
A szervkereskedős poénomra nagy szemeket meresztett, de nem hiszem el, hogy ő nem csinált valami baromságot, mikor a kelleténél kicsivel jobban felöntött a garatra. Vannak még jobbak is, pl amikor egy szekrény üveges ajtaját leszereltem, táncoltam vele és feleségül akartam venni, vagy egy alkalommal egyszarvúnak képzeltem magam, bár ott nem az alkohol volt a fő bűnös..
- Ooh, az még hagyján, ha metaxa, de majd amikor minderre megiszunk egy-két pohár mókusvért, na onnantól már pazar lesz a buli.
Nevettem rá. Nem olyan nagyon piás, mint amilyennek hittem, ha a metaxának még a szagát se érezte soha. Fél perccel később pedig rájöttem, hogy semmi kedvem felkelni innen és roncsolni a tüdőm, elég ha egy éjszaka alatt csak a májam szenved maradandó károsodást. Meg egyébként is, olyan kényelmesen ülök, plusz jó érzéssel tölt el Emi közelsége, szóval cigi fiam, ezt most bebuktad.
Ezt a piát már szinte egyszerre döntöttük le, a lány arca egyre pirospozsgásabb lett, mintha túlzott volna a pirosítójával. Na én se mondhatok ám semmit, mert nekem ilyenkor nem az egész arcom lesz vörös, csak foltokban. Ha jól emlékszem négy helyen jelennek meg nálam, de hogy hol.. Mintha a járomcsontom mögött és egy centivel lejjebb is, de fogalmam sincs.
Emandoriera néztem, míg lekászálódtam, és kellemes érzéssel töltött el, hogy nem csak én érzem magam olyan enyhén lazának. Ő is össze-vissza mosolyog mindenre és mindenkire, sőt, úgy keresztbe állnak a szemei, hogy csak na. Megpusziltam valahol az arcán, fogalmam sincs, hogy hol, majd elindultam a kis utamra. Jobban tettem volna, ha inkább cigizni megyek ki..
Tehát eltelt egy perc is aközött, hogy felálltam és hogy megint bajba kevertem magam. Józanul is hasonló módon cselekedtem volna, bár akkor a reflexeim kissé stabilabbak lettek volna..meg a koordinációm is. A pajtim utat törve magának, esett be hozzánk a kör közepére. Valami olyat akartam mondani neki, hogy maradjon ki ebből az egészből, meg hogy le tudom rendezni, ám mihelyst feltette az illetőknek a második kérdését, gyomorszájon találtak. A védekezéshez túlontúl le voltam lassulva, és olyan pontosan eltalálta a sebemet, hogy összegörnyedtem. Vettem pár mély levegőt, mialatt nagyon erősen próbáltam nem tökéletesen szétesni. Felpillantottam, míg mélyeket sóhajtoztam és felmértem a terepet. Nem tudom, hogy a lány mondott-e valamit, teljesen kizártam a külvilágból. Ketten vannak ellenem=esélyem sincs. Nyilván varázslók, szóval a plusz pont megint nekik jár. Az egyik óvatlan pillanatban az egyik hátrafordult, hogy mondjon valamit a tömegben állók valamelyikének, ekkor ugrottam annak, aki engem tartott szemmel. Először az orrát találtam el, és valahogy sikerült úgy ráugranom, hogy hátraesett a földre. Amennyi időm még volt homlokkal megint az orrának estem, amiből elkezdett elég rendesen folyni a vér, a füleit pedig a két ellentétes irányba kezdtem húzni. A jól bevált módszerek, eddig a legtöbb esetben bejöttek.. De persze,csak ha egy ellenfelem volt. A másik, mihelyst észrevette ezeket a történéseket, rögvest orron gyűrt, mire hátraestem, és még csúsztam is egy kicsit. Több, mint biztos, hogy eltört az orrom, és ahogy ott feküdtem hanyatt a földön félig-meddig oldalra felkönyökölve, jött az ihlet. Egészen Doriehoz csúsztam, majd nagy nehézségek árán sikerült két lábra küzdenem magam. Ingott alattam a talaj, így a lány kezébe kapaszkodtam. Lejjebb csúsztattam a kezem, ujjaim az övébe fontam, és..
- Emberek, ő a menyasszonyom. Szóval ha megbocsátanátok...
Utat fúrtam a tömeg közt remélve, hogy nem követnek. Ha mégis, akkor jön a pszichokinetika, bár ilyen helyzetben még sosem használtam. Remélhetőleg elértük a pultot, és bár a szándékom az volt, hogy most ő rendel, két nagy adag gin tonicot rendeltem meg egy jeges törölközőt az orromra. Az ingem nyaki része véres lett, sőt, fázni sem fáztam, de véletlenül sem vettem le az inget.
- Ne haragudj. Sajnálom, nagyon felhúztak.
Kértem elnézést, mialatt kihozták a rendelt cuccokat. Ám a lány kezét nem engedtem el egy pillanatig sem.

Pajtás ^^

- Te a kedvenceim közé tartozol még a furcsák között is - imponálok neki még egy kicsit és egyáltalán nem érdekel, hogy a férfiak dolgna csapni a szelet a nőknek és nem pedig fordítva. Mondjuk nem mintha én ezzel a dumával akarnám felszedni őt, csak egy kicsit had hízzon a mája, táplálom a már nyilván így is egészségtelen önbizalmát.
Nem igazán sikerül olyan sokszor felöntenem a garatra, nekem az alkohol csak a gátlásaim oldásában szokott segíteni, nem abban, hogy totális idiótát csináljak magamból. Nagyon ritkán fordul elő, hogy én leiszom magam a sárga földig, de kétség kívül elég érdekes, hogy ezt áldalában a fiú oldalán teszem. Nem is értem a dolgot...
 - Vérfarkaslé nincs esetleg? Tudod, a mókus nem az én súlycsoportom - röhögök fel ismét a gyengére sikrült poénomon. Ez ma nem az én napom nyelvfordulatok terén, de az biztos, David még nálam is gyengébben teljesít ma ilyen téren.
Azt, hogy a szemeim keresztbe állnak, egyáltalán nem vettem észre, a látásom egy nyolcvan éves emberével vetekszik most, hogy az érzékeim eltompultak és a reakcióidőm is eléggé megnőtt. Szerintem ha most fejbevágnának, holnap reggel észrevenném, vagy talán még akkor sem.
Azonban mikor David galibába keveredik, azonnal pattanok. Hogy hogyan jutok el odáig, én sem tudom, csak azon kapom magam, hogy bent állok a körben, mint a cövek és nem tudok megmozdulni, miközben a két melák nekiesik ivópartneremnek. Nem volt elég a pofon, utána szépen gyomorszájon találják, nekem pedig már a könnyeim potyognak, de még mindig nem tudok megmozdulni. Nem azért sírok, mert még nem láttam ilyet vagy annyira de nagyon szeretném ezt a férfit, egyszerűen ezt is az a fránya vodka és metaxa teszi. Ilyenkor az embernek felszínre törnek túlzott érzelmei; eddig nevettem, most pedig sírok. Milyen kevés választja el a két dolgot egymástól. De én nem akarok sírni, mert akkor gyengének látszom.
Letörlöm csupasz csuklómmal könnyeim tengerét az arcomról, hogy láthassak is valamit az incidensből és nagy sóhajjal nyugtázom, hogy immáron David van felül... egy darabig. Aztán kap még egyet az arcába és ömleni kezd a vér az orrából. Ekkor ébredek fel ebből a rémálomnak vélt állapotból.
Érzem, ahogy a fiú megkapaszkodik bennem, amikor mellém áll, aztán elképedek a következő mondatán. Tudtam, hogy jól hazudik, nade ennyire? Bár az arcomra nem ül ki, de belül egy nagy mosolyra húzódik szám és most legszívesebben megveregetném a vállát, de egyikőnk sincs olyan állapotban, hogy ezt most problémamentesen megtegyem.
Nem reagálok semmit sem a férfiakhoz intézett szavaira, valószínűleg így járok a legjobban. Csak bólintok egyet és csúnya, nagyon csúnya szemeket meresztek rájuk. Tudok harcipukkancs lenni, ha arról van szó, ezt egy-két ember érzékelte már, arról meg ne is beszéljünk, hogy aurortanonc vagyok. Csak egy mozdulatból telne kivenni a pálcát a farzsebemből... már ha nálam volna, persze.
Szorosan a fiú ujjai köré fonom a sajátjaimat, ahogy kifelé vonszol a körből. Még mindig hátrafelé nézek, hátha követnek bennünket, de nagy meglepetésemre nem teszik. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet ez az ivós este, vagy jobban járt volna David is, ha a zenegép helyett cigizni megy ki. Rossz döntések rossz helyen, ez már csak így megy.
 - Nem haragszom - mondom neki komoran, amikor kiérünk a bárpulthoz, még mindig kézen fogva. Valahogy nem is akaródzna elengendi a kezét.
 - Majd én - nyúlok a jéghideg törülköző felé, amikor kikaptuk a rendelés - és mivel sikerült így felhúzniuk, ha megkérdezhetem? Az, hogy engem örömlánynak titulálnak nem ér ennyit, már megszoktam - végignézek rajta komor tekintetemmel. Az inge nyaka totál véres, az arca fel van dagadva szépen és az orrából még mindig csordogál a vér.

Pajtikám (;

- Reméltem is.
Tette alám a lovat, ez tetszett. Megajándékoztam még egy puszival és egy azt követő ölelgetéssel.
- Nem vagyunk ma formában, be kell vallanom.
Poénok terén nekem is volt már jobb napom, de az övéi még elmennek. Most így belegondolva elég érdekesen ragoztam, de most ez kit érdekel? Fel sem tűnik neki.
Ahogy a balsorsom felé ballagtam, eszembe jutott Beth egy pillanatra. Csak mint gondolatfoszlány jelent meg előttem, de megdobbantotta a szívem és önkéntelenül is elmosolyodtam. Vele is játszottunk már részegesdit, de őt sosem illették olyan jelzővel emberek, mint az imént Doriet. Felszabadította bennem a vadállatot, akit eddig láncon tartottam. Egy egész láncreakciót indított be, mint mikor a hegy tetejéről elindul egy kis kavics, és az aljára érve a fél hegyet magával vitte az a kődarab. Értelme sem volt ennek a két - mugli szavakkal élve - motoros állatnak nekimenni, de nem hívhatnak így senkit. Vagyis Emit nem. Így végeredményként egy törött orral, felsértett arccal, véres kézzel és inggel hagytuk el a terepet. Elég szépen leolvadt a mosoly a pofájukról, mikor közöltem velük a hölggyel való nem létező kapcsolatomat. Dorie csak bólogatott, és gondolom mosolygott is, bár nem igazán mertem rásandítani. Ellenben ő végig hátrafelé nézett, ám jelzés híján megnyugodtam: nem akarnak többet. A tömegbe összeverődött emberek lassan szétszéledve ismét elfoglalták előbbi törzshelyeiket, ahogy mi is visszamentünk a pulthoz. Leadtam az igénylést néhány cuccra, és mire elnézést kértem az iménti viselkedésemért, a zene is elhallgatott, amit betettem.  Kezem elindult a jeges törölköző felé, ám készséggel felajánlotta segítségét, amit elfogadtam. Bár talán inkább leintett, hogy hozzá ne érjek ahhoz a rongyhoz.Amint az anyag először hozzáért a bőrömhöz, kicsit megrándultam, bár inkább a meglepődöttségtől, hogy valami nagyon hideg mint a fájdalomtól. Ekkor jutott eszembe a hasam. Mikor Kristóffal csépeltük egymást, mindkettőnknek előnye volt, mert ismertük a másik gyengéjét. Én tudtam ,hogy neki a keze ő meg azt, hogy nekem a hasi sebem. Az ingen keresztül végighúztam rajta az ujjaimat, de semmi baja nem lett. Csak úgy sajgott, mint az istennyila. Fogtam a gint, és azt is a feléig lehúztam. Kezdett enyhülni a fájdalmam.
- Em, ezerszer többet érsz, minthogy bárki is ilyennek nevezzen. Honnan tudja, hogy ki is vagy valójában? Csak mert jól nézel ki, és velem ittál, ez már rögvest ezt jelenti? És a többiek? Mert a szavaidból az csengett, hogy nem először neveztek ilyennek. Ők tudnak rólad bármit is? Hogy mit éreztél, mikor cselekedtél, vagy milyen cél vezérelt? Már nem azért, de rohadtul fogalmuk sincsen arról, hogy ki vagy, akkor meg ne merjen így nevezni. Főleg előttem ne.. Igyál!
Vágtam le neki egy monológot, és közöltem végül, hogy ne egyedül igyak még többet. Nem józanodtam ki ettől a kis csetepatétól, de a látásom tisztább lett. Szám félmosolyra húzódott, mert ha nem issza azt meg, akkor bizony fogom a törölközőt a kezéből, és szépen megtörlöm vele őt is, végig. Meg egyébként is, már kezdett leszállni a haragom, az adrenalin szintem is csökkent.

Léna

-Hallottam róla, hogy auror vagy. Nem értem, akkor miért hagyod, hogy bezárjanak ebbe a pici szobába.
Én tuti kinyírnék valakit, ha a szakértelemmel amivel rendelkezem, ide kerülnék. Bár igaz, én sem nézem ki belőle, hogy auror, vagy hogy megtudná magát védeni, de alamuszi macska nagyot ugrik, lehet, hogy egy igazi vadorzó a kisasszony és ez csak az álcája. Nem lehet tudni, minden esetre egy férfi helyében én is idetettem volna de ez senkit nem érdekel, mert Léna szemszögéből kellene nézni a dolgokat. Lehetne egy kicsit talpraesettebb de ezt már fel sem merem hozni, mert agyon kritizáltam az öltözködési stílusát.
-És most azt gondolod, hogy ebben nem tűnsz bohócnak.
Végigpillantok rajta, ismét, miközben a szoknyájára mutatok. Érdekes irányt vett ez a beszélgetés, annyi szent. Nem azért jöttem ide, hogy divattippeket osztogassak, de ha erre van szükség akkor legyen. Ráadásul Léna úgy vette le, mint építő kritikát, szóval egy szavam sem lehet. Oldalra billentett fejjel figyelem az arcát, tudnék mit kezdeni vele, nem is lenne szükség olyan nagy renoválása, mert alapjában véve szép nő, csak nagyon gondosan takargatja.
-Az öltözéked jelenleg azt tükrözi, hogy hello, Léna vagyok és egész életemben itt akarok kucorogni ebben a kis irodában.
Elmosolyodom, miközben megteszem ezt az apró kijelentést. Ha auror akar lenni, terepre akar menni és ezek a férgek saját maguktól nem teszik ki terepre, hát neki kell elérnie, de így biztosan ne fogja. Én elhiszem, hogy erős nő, mindent elhiszek, de egyáltalán nem ez látszik rajta. Persze, nekem soha nem volt problémám ilyesmivel, soha nem ütköztem korlátokba sem, hála annak, ahogy kinézek, de Léna sem reménytelek.
-Ha akarod, segítek neked. Tudod, otthon rengeteg olyan cuccom van, amire nekem nincs szükségem.
Odaadnám a féltve őrzött kincseimet, egy idegen nőnek? Megválnék valamelyik ruhadarabomtól csak azért, hogy jót cselekedjek? Nos, legalább nem unatkoznék és Nate sem panaszkodna, a szobányi gardróbom miatt.

Pajtás  

A puszit és az ölelést szívesen veszem, ritka alkalmak egyike, amikor valaki ilyen őszintén közeledik felém. Remélem, hogy nem is fogok csalódni benne.
 - Te nem vagy ma formában, édesem - javítom ki mondandóját, mert igen is, feltűnt a dolog és annyira azért ne szóljunk le engem, a Mr. Bean talán még mindig viszi a pálmát ma.
A kis közjáték után a bárpultnál állunk ismét, bal kezem még mindig elveszik az ő nagy mancsában, a jobbal pedig igyekszem minél óvatosabban letörölgetni a vért az arcáról. Megszokhattam volna már, hogy David mindig belekeveredik valamibe, sokszor hallottam már a zűrös ügyeiről, de mikor együtt voltunk, még nem volt rá példa, hogy ilyen történjen. Most viszont megtörtént és mit ne mondja, elég szépen helyben hagyták. Nem is tudom, mit gondolt, amikor egy jelzőért cserébe nekiugrott a két fickónak. Az alkoholnak bizony vannak árnyoldalai is, nem csak jótékonyak és ha nem figyelünk oda eléggé, ez lehet a vége.
 - Senki sem tud többet annál, mint amit tudni vél - na jó, ez most elég intellektuálisra sikeredett és totálisan semmi értelme; még mindig az alkohol - nem hagyom, hogy tudjanak rólam bármit is, David. Én nem az vagyok, aki kiteregeti az életét mindenféle jöttmentnek. Annál már túlságosan is többet bántottak. Inkább megvonom a vállam és továbbállok vagy kap az illető egy szép rontást az arcába. Semmit sem tudnak rólam és ez így van jól.
Bólintok egyet, ahogy visszatér a parancsolgató éne a fiúnak és a pohár után nyúlok. Talán már nem kellene annyit innom, de az előbbi nagy riadalomra muszáj lesz. Nagyot kortyolok a gintonicból, majd visszateszem a poharat az asztalra és újból az arcát kezdem törölgetni. Jól elintézte magát, az biztos és még csak pálca sincs nálam, hogy rendbehozzam.
 - Mondd csak, nem folytathatnánk ezt - bökök az italok felé - máshol? Nem igazán érzem itt jól magam.
Nem arról van szó, hogy nekünk kellene megfutamodni innen vagy valami ilyesmi, csak még mindig érzem a tarkómon a figyelő tekinteteket. Inkább megspórolnék egy újabb balhét, ha lehetséges, mert ennyi mára bőven elég volt. Viszont a fiú társaságáról sem mondanék le egykönnyen, túlságosan is összefortunk itt a percek során.

Nicol

 - Ide rendeltek egyelőre - szabadkozom. Nem arról volna itt szó, hogy nem tudok magam mellett kiállni, hanem arról, hogy ha a munkámat meg akarom tartani, akkor friss végzettséggel nem nagyon kellene pattogni itt. Én úgy tudom, hogy a megbecsülésért meg kell dolgozni és ha ez az ára, ám legyen.
- Eddig senki sem panaszkodott a megjelenésemre, szóval úgy vélem nem.
Az építő jellegű kritikákat mindig elfogadom, nehogy az legyen, hogy nem vagyok nyitott a változatosságra valamint eltusolom a hibáimat. Senki sem tökéletes, a külsejét tekintve sem - kivéve Nicolt persze, a vélavér nem válik vízzé -, nem gondolnám, hogy bohócként nézek ki egy szoknyában és egy ingben, de hát ízlések és pofonok. Ő bizonyosan nem venne fel ilyen ruhákat, én viszont nem vagyok teljesen biztos abban, hogy olyat mernék viselni, mint ami rajta van. Szép, szép, de nem túl kirívó ez egy olyan nőnek, mint én vagyok?
- Valóban? - érdeklődve állom vizslató pillantásait - És szerinted mit kellene hordanom, hogy megőrizzem a személyiségem, de mégse úgy nézzek ki, mint aki itt akar beporosodni?
A ruhák meg a divat világa sosem érdekelt különösképpen, mindig a legkényelmesebb darabokat részesítettem előnyben az iskolában is, persze ott ott volt az egyentalár, ami könnyített is a helyzetemen. Az iskolában elkezdett hagyományaimat az új életemben is folytattam tovább és szembe sem jutott volna, hogy ez valakinek a szemét szúrja... hiszen látok sokkal rosszabbul öltözött nőket is a környéken, akik még arra sem szánnak időt, hogy megmossák a hajukat vagy kivasalják a ruhájukat. Na ez egyértelműen az ápolatlanság, a nemtörődömség jele. Viszont ha akad valaki, aki segítene a dologban, szívesen frissítek a ruhatáramon. Nem nagy dolog.
 - A segítséget szívesen elfogadom, köszönöm. Azért remélem, hogy nem vagyok egy totálisan reménytelen eset - villantok egy szégyenlős mosolyt felé, ahogy a tekintetem magamra irányul át. Szegény ruháim, nagy valószínűséggel kénytelen leszek megválni tőlük.

Léna

Nem akarok rossz hangú megjegyzést tenni, szóval inkább nem szólok semmit, csak bólintok. Én biztosan nem hagynám, szó nélkül, hogy nem engednek a szakmámban dolgozni. Pályakezdő vagy sem kijár mindenkinek, hogy azt tegye, ami a dolga. Csodálkozom azon, hogy Léna még eltűri ezt a dolgot, bár, abból, ahogyan öltözik és ez a visszafogott viselkedés, nos...nem lep meg. De inkább csöndbe maradok, mert a végén még azt a kis önbecsülését is lerombolom, amit meghagytam.
 - Nincs is vele semmi baj, csak olyan...semmilyen.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy az arcomra ne üljön ki egy halvány fintor sem. Oké, tényleg elég sekélyesnek tűnök, de nagyon ritkán mutatok ki igazi érzelmeket, beszélni róluk meg pláne csak akkor, ha nagyon szükséges. De nem vagyok én mindig ilyen, most is, még egész segítőkész vagyok ahhoz képest, máskor mit csinálnék. Ha nem lett volna szimpatikus a nő, az önbecsülése már a romokban heverne, addig piszkáltam volna, ameddig el nem sírja magát, aztán pedig minden bevetettem volna, hogy elpaterolják innen, nem csak a minisztériumból és a faluból is. Micsoda gonosz gondolatok kavarognak a fejemben egy ilyen remek téma közepette, borzalmas.
 - Hát nem ezt. Olyan takarosan csinosnak tudlak elképzelni. A bézs és a mézszín tuti jól állna. Az arcodnak meg egy kis piros...nem túl sok, inkább a természetes.
Szakértői szemmel pillantok végig rajta, a tekintetem végül megakad a cipőjén, egyszerű viselet, biztosan kényelmes. Ami kényelmes az viszont nem csinos. Felhúzom a térdemet, lekapom az egyik lábamról a cipőt majd a másikról és lerakom az asztalra. Nem volt sokat hordva szegény, csak annyit mentem benne körülbelül amennyit látott. Illik a ruhájához, kellemes, nyári és biztos, hogy sokkal jobban fogja benne érezni magát.
 - Nem csak másnak, hanem magadnak is öltöznöd kell. Nem vagy reménytelen, csak elveszett, ilyen helyen én is az lennék.
Igen, ez a végszó a cipőt itt hagyom neki, amolyan bemelegítésként, biztos vagyok benne, hogy Nate irodájában hagytam a múltkor egyet, hogy hogyan került oda abba inkább nem mennék bele a gondolat viszont megmosolyogtat.
 - Ha időd engedi, nézz be hozzánk, a falu szélén lakunk a kúriába.
Rákacsintok, majd megfordulok és mezítláb elindulok az ajtó felé, kilépek, becsukom magamat mögött, majd észbe kapva gyorsan visszakukkantok egy pillanatra.
 - További szép napot, már ha ez lehet...szép.
Részemről ennyi a köszönés, már ott sem vagyok. Eleget zavarogtam.

Pajtikáám

Elég jóra sikeredett az este...pardon, éjszaka eddigi része. Ivászat egy távolról sem ismeretlen lánnyal, amire a legkevésbé a mértékletesség a jellemző. Nem éreztem magma kényelmetlenül, bár szerintem ő sem, toltuk a poénokat, bár azt is inkább ő. Tulajdonképpen mindenen röhögtem, egy idő után meg főleg.
De mivel ilyen a természetem, muszáj volt zűrbe keverednem. Mágnesként vonzom magamhoz, bár már megszokhattam, hogy ahova én beteszem a lábam, és nem okvetlen csak egy kenyérért tértem be az üzletbe, ott előbb-utóbb valamiért a figyelem középpontjává válok, akár akarok, akár nem. A kisebb nézeteltérést lerendezve leülve a pulthoz, már pazarul éreztem magam. Annyi alkohol csörgedezett az ereimben és szívódott fel a gyomromban, hogy képtelen lettem volna komolyabb érzelmek kinyilvánítására. Jött a tonic, már ment is, ahogy Dorienál is. Már nem fájt a sebem, sőt, kezdtem megint felhőtlen hangulatba lenni. Azért a válaszára összpontosítottam, és legnagyobb meglepetésemre megértettem, hogy miről beszél. Nem csak a szavak jelentését ismertem fel, hanem az érzést, amit leírt, habár meg kell hagyni, elég furcsán írta körbe.. Kissé tán értelmetlenül. Bólogattam egyetértőn, mikor pedig a végére ért a válaszának, hálásan pillantottam fel rá az átvéresedett törölköző alól, amivel törölgette az arcomon csordogáló vért.
Egy másodperc alatt megéreztem, hogy az a tonic pont jókor jött, átestem a kábulaton és átadtam magam az ösztöneimnek. Az a David Benett uralta a testem, akit igyekszem leszorítani, de két pszichoanalitikus ponton mindig előtör belőlem: álmomban és mikor a részegség mámorában élek.
- Pincér! Két párolt bakancsot és négy adag lóherét. Hozzá egy hatalmas nagy üveg őő.. mit is, angyalkám? Jaa, igen, becherovkát!
Adtam le a rendelést..ja, nem, üvöltöttem ezt a pult mögött álló személynek, és egyáltalán nem értettem, hogy mit nem ért ezen, minek kell annyira csodálkozni. Megsürgettem egy kicsit, mire eltűnt, én meg valahogy elővarázsoltam a pénztárcámat a zsebemből. Kitettem a pultra valamennyivel többet a kelleténél, és mikor visszatért a tag egy becherovkával és két banánnal, akkor meg én néztem rá mint borjú az új kapura. Bakancsot kértem, de ezek a banánok is megteszik.
- Menjünk életem!
Nem engedtem el a kezét, így  pakoltam be a zsebeimbe a banánt, a másikban pedig a piácskát fogva mentem ki az ajtón. Út közben valakit megtaszajtottam, és ráripakodtam, hogy húzza el a belét, mert most megyek az esküvőmre. Amint kiléptem az éjszakába, a nyakamba hullott néhány csepp eső. Nem tűnt fel, hogy pusztán szemerkél az a vacak, nem. Odarántottam magamhoz a lányt, hogy most aztán táncolunk, mert ének az esőben. Tiszta sor. Amelyik mancsomban a pia volt, azzal fogtam meg a derekát, a másikkal meg valahogy próbáltam úgy megfogni a kezét, ahogy mondjuk egy bécsi keringőben szokták. Ez nem igazán ment, így felhagytam ezzel a marhasággal. Elindultam valamerre, amerre gondoltam, hogy az a szállás felé vezető út. Letekertem nagy nehézségek árán az üvegről a kupakját, amit egy szemetesbe ki is akartam dobni. A farmerom zsebében landolt, de a kukának nagyon megörültem.
- Leo, haver, hogy a francba kerülsz te ide? Aztán miért nem ittál a nejemmel? Te rohadék, utállak!
Öleltem meg a kukát, majd  hagytam is ott a retekbe. Ittam abból a vacakból, majd visszamentem a lányhoz, a kezébe nyomtam és addig egy tapodtat sem mozdultam, amíg legalább 4 nagy kortyot nem ivott belőle.

//folyt. : fő utcza //

Pajtás  

Miután mindketten leküldtük azt a hatalmas adag gintonicot is a kakaósvodka és a metaxa után, totálisan kezdem elveszetni az uralmam a testem felett. Régen sikerült már ennyit innom és valljuk be, nem vagyok az a rutinos versenyző, aki hosszú idő után is képes meginni bármit úgy, hogy semmi baja se legyen.
Miután tisztára töröltem az arcát, egy hanyag mozdulattal a pultra ejtem a véres rongyot, nem igazán érdekel, hogy kit talál el az anyagból kifröccsenő víz és kit nem. Már semmi sem érdekel, csak az, hogy elhúzhassunk innen és átadhassuk magunkat maradéktalanul a mámornak. Ritkán kívánok ilyet, de most aztán nagyon.
A jókedvünk visszatér a közjáték után, ismételten képes vagyok minden egyes poénon jót vigyorogni vagy éppen röhögni, de amikor meghallom David következő rendelését, kiköpöm az utolsó korty tonicot, amit épp azelőtt vettem a számba és kis híján megfulladok a röhögéstől. Fuldoklok pár pillanatig, majd ha lehet, még vörösebb képpel igyekszem visszafojtani a röhögést. Egyébként a bakancsot és a lóherét egyáltalán nem gáz dolog rendelni egy kocsmában, én inkább azt tartom viccesnek, hogy a kocsmáros két banánnal tér vissza.
 - Embeeeeeer, ez nagyon banán! - röhögök fel ismét, miközben David a zsebébe süllyeszti a gyümölcsöket. Nadrágja dudorodásán ismét kuncogni kezdek, de inkább nem teszem neki szóvá, hogy olyan, mintha három micsodája lenne, mert még a végén kiakadna és a fölös kettőt is el akarná adni a szervkereskedőknek.
Az előbb még ott tartottunk, hogy a menyasszonya vagyok, most pedig az esküvőnkre tartanánk? Aligha hiszem, de ismét serényen bólogatok, miközben ráordít egy tagra, hogy álljon félre, mert neki biza sürgős nősülési szándékai vannak.
Nem tudom abbahagyni a röhögést, miközben kiront az ajtón magával húzva engem is, ittas agyam egyre csak a nadrágján van fennakadva. Mi jó dolog lehet az...!
Egy pillanatra abbahagyom a röhögést, amikor megint nekiáll valakivel beszélgetni, aki történetesen nem én vagyok. Akkor veszem észre, hogy egy kukának örült meg de nagyon, viszont valami nem stimmel.
 - Te most elnevezted a kukát? - ezt az egyszerű kérdést is nehezemre esik összerakni a nagy vihogás közepette, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, mekkora szeretetcsomagot kap az a szemete.
- Háááállóó, Do...hikk...rie vagyok, Davidnek ne higgy, most fog csak feleségül venni... legalábbis aszonta. Örülök hogy találkoztunk, további öhm.. szemétben gazdag estét! - megsimogatom a szélét, mert azért az ölelés részemről mégis csak túlzás lenne, hiszen csak most ismertem meg, és tovább állok a fiú után, aki időközben jó nagyot húzott az üvegből. Amikor a kezembe adja, követem a példáját ha már lúd, legyen kövér alapon.
Nem is tudom, hová tartunk, csak megyünk végig a fő utczán.
 - Képzelje, feleség leszek! Feleséééég leszeeeek! - újságolom legalább négy szembejövőnek az utcán, akik nagy megrökönyödésemre csak egy halvány mosollyal nyugtázzák az én nagy örömömet, aztán tovább állnak.
 - Ezekbe meg mi ütött, nyuszifül? - nézek bánatos képpel Davidre - ők m'ér' nem örülnek?

//Előzmény: Mátra Máguscsárda//

Sajtikám

Hát nem hittem volna, hogy a közeljövőben fogok ilyet jót inni, de nem vagyok jós vagy valami hasonló, hogy megmondhassam a saját jövőmet.  Randombuli, jobb nem is kell, ráadásul a társaságom is kiváló. Az utolsó nem-csak-sört-iszok napom már nem is tudom mikor volt pontosan, bár az, hogy Angliában..valahol, az tuti. Az első üveg vadászra még emlékeztem is..
Megrendeltem a bakancsot, és rásandítottam Emire, hátha valami oltári nagy baromságot mondtam, ám teljesen nyugodtak voltak a vonásai, tehát egyértelműen a pincér a hülye és nem én. A pincér, aki egyben csapos is? Perszee, az a rohadt infláció.. Tehát mikor a várt bakancsom és lóherém helyett két banánnal jött vissza, igencsak kiült az arcomra a csodálkozás. Ám mihelyst Dorie felvisított, hogy ez nagyon banán, már minden tisztázva volt előttem. Azt hittem legalábbis.
- Mi az, hogy itt nincs rendes bakancs? Le merem fogadni, hogy sült dementorjuk sincsen!
Vágtam még a csaposhoz ezt is a pénzzel együtt, és véletlenül sem ingatta meg az önbizalmamat, hogy hirtelen a derekam alatt már három helyen nem volt sima a nadrágom. Az útonállón még egy kicsit taszajtottam is, mert nem akart rögtön lódulni, mikor még csak megfogalmazódott bennem a közlés értékű információ. Kicsapom az ajtót úgy, hogy az pár fok híján 180-at pördül és végül nekicsapódik a falnak. Oda se neki, amúgy is szilveszter van! Bár kissé mintha meleg lenne, de biztos csak fülledt az idő.
Egy vereségbe fulladt táncolási kísérletet követően magabiztosan elindultam valamerre. Végülis, vagy a temetőben éjszakázunk, vagy a rezidencián..
De hát mikor megpillantottam Leot, egészen megörült a szívem. Bár valahol valami rossz is motozott bennem, hogy az esküvőmre se volt hajlandó eltolni a képét és most meg itt áll, mint valami cövek és nem túl bizalomgerjesztő illatot áraszt magából. Nem baaaj, megszorongattam egy kicsit, ám akármennyire is akart abból a becherovkából, egy cseppet sem adtam neki, de nem ám! A nejem bemutatkozott Leonak, bár kissé szkeptikusan állt hozzá, nem is csodálom. A meghitt pár mondatváltásukat követően jöttek ismét az állapotfenntartó kortyok, amiknek a végén a rossz koordináció miatt szájon pusziltam a lányt. Elvettem a kezéből az üveget, majd elindultam gyönyörű cikkcakkban az út kellős közepén. Hamarost melegem lett, így a feketeség kezébe nyomja az üveget, kigomboltam teljesen a felsőmet. A hátamon lévő tribal alakja nem rajzolódott ki, ellenben azzal a hasi sérülésemmel, amivel levettek a lábamról a csárdában is. A leendő nejem, akivel most jöttem az esküvőről? hogy is van ez? Na mindegy, most gondolkodni nem akarok, szóval mindenkinek elújságolta, hogy ő biza menyasszony, én meg odamentem az egyik idős emberhez, akinek szintén regélt, hogy jelenjen meg az esküvőn és legyen már ő az örömapa. Kezet rázott velem, gratulált, én meg csak hajtogattam neki, hogyha út közben találkozik a haverommal, Leoval, aki csak áll, mint egy faszent, akkor őt kérje meg, hogy legyen az örömanya. Ittam a becherovkát, mint a parancsolat, és minden 3. korty után a lány kezébe nyomtam, míg rá nem jöttem, hogy a Holdon vagyunk. Elkezdtem ugrálni, hogy hátha kirepít a gravitáció az űrbe, ám mindig visszaestem a talajra, egyszer teljesen, egész háttal. Csak feküdtem ott a földön, mint valami vigyorgós, és valaminek nagyon örült a fejem. Ott, igen, látom már, ott szállnak le az UFÓk, akik most a mi agyunkért és májunkért jöttek.
- Jesszus, nincsen nálam a bokrom!! Bokor nélkül meg hogyan lesz újra májam?
Teljesen logikus, meg is ráztam egy kicsit a lányt, miután sikerült talpra állnom. Elindultam az egyik nagyobb méretű fa felé, és jól belevágtam ököllel.
- Neem, a mi agyunkat ugyan kapjátok meg! Szerezzetek magakotnak, angyatlankok!
Adtam értésére, hogy itt én vagyok az egyetlen főnök, és persze a feleségem.
- Édesem, miért nem a Marson landoltunk? Ott legalább vannak rendes levegők.
Azt hiszem teljes mértékben igazam volt, és Vele szemben állva vártam, hogy helyeseljen, és végre lelépjenek a rohadt UFÓk a MI Holdunkról.

Sajti?  

Mikor is éreztem magam utoljára ilyen jól? Volt az már egy éve is? Talán. Azóta folytattam azt a csodálatosan unalmas begubózott életet, amelyben már vagy úgy öt-hat éve létezem, így már egészen hozzám nőtt. Az ilyen nem tervezett, iszonyatosan jól sikeredő buli pedig szépen fel tudja dobni az amúgy totál jelentéktelen kis életemet. Ilyenkor érzem úgy, hogy talán még van egy kis helyem a világban, talán nem vagyok reménytelen eset, de ahogy elmúlik a friss élmény varázsa, visszazuhanok oda, ahonnan elindultam.
 - Én mogyorókrémes mumuslevest kérek! Meg... meg pácolt, grillezett papucsot, ha van! - visítok fel még egyszer a nagyon banán után, leadom rendelésem, hátha meg is kapom, amit szeretnék, de hogy mit is kezdenék vele... nos az más kérdés - Ugye az van? - hatalmas bociszemeket meresztek a már igencsak ideges csaposra. Valami halvány derengésem van arról, hogy nem sok kell ahhoz, hogy kidobjanak minket, de kit érdekel ez valójában? Ahogy a fejembe ötlött, úgy el is kergetem ezt a gondolatfoszlányt és folytatom tovább az eszeveszett kuncogást.
Már nem várjuk meg, hogy az én rendelésemből mi is lesz valójában, David levágja a pénzt a pultra és kihúz az utcára egy üveg vodkával kísérve. Miután táncolási kísérletünk koordináció hiányában kudarcba fullad, serényen bemutatkozom az újdonsült vőlegényem haverjának, aki mint valami szalutáló közlegény, áll egy helyben. Valami nem igazán van rendben vele, de azért én is megsimizem a buksiját és továbbhaladunk a hotel irányában.
Az üveg egész gyorsan ürül, ahogy folyamatosan jár közöttünk és amikor a fiú csak úgy lenyom egy szájrapuszit, csak még jobban vigyorgok, mint egy óvodás, aki éppen most kapott egy a fejénél is nagyobb nyalókát meg némi vattacukrot. Hogy mennyire teszem tönkre magam ezzel, egyáltalán nem érdekel, de kezdem áldani az eszem - ami nincs -, hogy nem magassarkú cipőben jöttem le, mert akkor most igazán nagy pácban lennék. Nem mintha amúgy totál egyenes lenne a járásom, minden lépésnél megszenvedek az egyensúllyal és a gravitációval.
Igazán megörülök, amikor találok magamnak egy apát a járókelők között, igazán szimpatikus kisöreg, kár hogy annyira siet meg minden, szívesen elmesélném neki, hogy milyen virágokat akarok az esküvőn, jameg azt, hogy hova akarok menni nászútra és ha már ő az örömapa meg minden, akkor segítsen meg is szervezni a dolgot, de David rögtön átveszi a szót tőlem és csak fújja a magáét, meg hogy Leo, akivel az előbb találkoztunk, na őt kérje fel örömanyának. Kicsit furcsán nézek rá, mivelhogy a bácsi is hímnemű, meg azt hiszem, hogy Leo is az volt, aztán megvonom a vállam, mint aki beletörődik az egynemű házasságba és lehúzok még egy kortyot az üvegből. Szép este a mai, igazán szép, főleg, hogy a Holdon vagyunk. A fiúnak sikerül meggyőznie afelől, hogy ez így van és serényen nézegetni kezdem az égboltot, amiből lévén, hogy szemerkélős időnk van, semmi sem látszik. Sebaj, azért én mintha látnék valamit, legalább háromszor felordítok, hogy Ott a Fööööööld! nem törődve az UFO-kkal.
 - Nyugi szívem, adok neked bokrot! - ezzel egy közelebbi fához lépek, letépek pár levelet és a fiú fülébe gyűröm. Hogy miért pont oda? Mert ott találtam helyet - tessék, már van májad is! - nagyon örülök magamnak, hogy ilyen találékony vagyok és visszaadtam neki a máját, remélem, hogy ő is büszke lesz rám.
Még mindig visongva nézem végig, ahogy megpofozza az egyik UFO-t az út mentén, aztán visszatér hozzám, mint aki jól végezte dolgát. Legalább megvédett a brutális agyrablóktól, és ez egy jó pont. Én is lenyomok neki egy puszti, ami valami oknál fogva a száján landol. Sebaj.
- Itt viszont van rendes itóka - vonom meg a vállam és meghúzom az üveget, hogy fent tudjam tartani az állapotot. A levegők nem fontosak, az innikék annál inkább.
Tenyerem a hátsója felé lendítem és valószínűleg David nagy sajnálatára nem vétem el, egy jó nagyot húzok az izmos lökhárítóra.
- Gyyííííí, te holdjáró! Keressünk űrhajót, ahol nyugodtan lehet puffskeint horgászni! - ezzel elkapom a karjánál fogva, ügyelve arra, hogy egy el ne dobja az üveget, mert a Becherovkának minden cseppjéért kár volna és még naaagy szükségünk lesz rá, és bevonszolom a térre, ott is pontosan a Bérczes Rezidenciára.
- Csóóókoloom! Az izé.. nászutas lakosztályt szeretnénk, ahol lehetőleg van bakancs meg lóhere is, mer' a férjuram azt nem kapott odaát és hát most jó volna - rontok rá rögtön a recepciósra, aki szerintem azt se tudja, mit akarok itt előadni ilyen komoly képpel.

//Folyt. köv. a Bérczes Rezidencián//

Márk



ruha

Sharlotte

Márk

Sharlotte

Márk

Sharlotte

Márk

Sharlotte

Noel

- Alap- bólintok fapofával. Mi sem természetesebb, minthogy Noelt dicsőítik, azt is megmerem kockáztatni, ha tudnának, oltárt is emelnének neki.
És kész. Felnevetek, már ki tudja mióta most először, persze ez sem olyan, minta filmekben. Nem lett minden színesebb, nem látom szebbnek a világot, sőt az üresség még mindig jelen van, hála az égnek, csak ez... vicces volt, előfordul.
- Úgy tűnik, de ha az minden vágyad, felajánlom én az agyam, lehet a végén okosabb is leszek- vonok vállat, mert amúgy nekem oly' mindegy.... lényegében minden. Igen, most tartok a magasról teszek az életre korszaknál, és felettébb jól esik.
A kijelentése után rámeredek. Talán percekig fixírozom, talán csak pillanatokig, aztán egy halvány mosollyal az arcomon megrázom a fejem.
- Oké, most már tényleg fogalmam sincs, mit vársz tőlem. Mikor utoljára komolyan vettem valamit, elfutottál, mondván, téged hagyjalak ki belőle, ami mellesleg jogos, én se szeretném, ha más a nyakamba varrná a gondjait. Most, hogy le*rom, mert lehet, még fel se fogtam, vagy mert tényleg olyan rohadt szerencsétlen vagyok, hogy már-már természetes, ha valaki meg akar ölni, ez a baj. Most mégis mit tegyek Noel? Bőgjek egy halom zsepivel, és siránkozzak, hogy miért utál engem valaki ennyire- megjegyzem fogalmam sincs, ahogy arról se, ki az illető-, attól mi lesz jobb, vagy rosszabb? Nézd, hazudnék, ha azt mondanám, marha király volt, konkrétan az időérzékem cserben hagyott, a varázserőmről nem is beszélve, a két roham közti időben attól rettegtem, hol kap el a következő, nem mertem sehová menni, és nem mertem senkit megkeresni ezzel, mert féltem, pont attól, amit te mondtál. Hogy nem akarják végignézni a szenvedésem. Két hetembe telt rávenni magam, hogy elmenjek Serenhez... de vége, leszedtük, elmúlt...- vonok vállat, mert ennyi. A hangom is csak tényközlő, semmi él nincs benne, ami az érzéseimre enged következtetni, ja, mert jelenleg azok sincsenek, vagyis de... vannak, csak marha mélyen, és ez így van jól.
- Az első gondolatom az apám volt, még evidens is lenne, hisz nemrég őt kerestem, vagy valami hasonló, de azt se tudom, varázsló-e- kuncogok, de szerintem kínomban. Hazudnék, ha azt mondanám, nem visel meg. Mások ódákat tudnak regélni a családjukról, ki tudja, hány generációig visszamenőleg. Én az apám nevére nem emlékszem, hogy anyámról már ne is beszéljünk. És mikor látom, hogy meg kéne adni a vértípust.... nos, nagyon meg vagyok lőve, mert halvány lila gőzöm sincs, így általában beírom, hogy 0.
- Ja, ezzel én is így vagyok, de a nyakláncért se én könyörögtem neki, ki tudja, hogy még mit akar, vagy tud. Igazából nem értem az egészet... én nem vagyok olyas valaki, akit feltétlenül el kell tenni láb alól, vagy hasonlók, mondhatni a fáradtságot nem érem meg, így nem is értem, hogy ki az a betegállat, akinek ÉN szúrom a szemét- forgatom meg az enyéimet. Ha én lennék Voldemrot utódja, tuti, nem egy hozzám hasonló valakit akarnék eltakarítani az útból, mit érnék vele?
- Ki tudja? Lehet, a kanári meg a denevér párosítás lesz a kóser- vonok vállat vigyorogva, mert mondjuk erre én se látok sok esélyt, főként, mert nem tudom elképzelni az egészet. Még Discoveryn se nyomattak ilyeneket.
- Ugyan már, szerintem minden rellonos rejtett vágya, hogy veled lakjon együtt.... egyszerűen csak félnek tőled- nézek a szemébe, mert ezt látom a legreálisabbnak, ugyanis a prefi szinte minden büntetési módot megmutatott már a kíváncsi szemeknek, ami számomra vicces volt ugyan - olyan tortúrákat éltem át, hogy ezek tényleg csak poénnak számítanak a szememben-, másokat viszont erősen megijeszthet. Rellon ide, vagy oda, az emberben ott a túlélési ösztön... legalább is a nagy átlagban.
- Én szeretem, hogy prefik vagytok... így mások is elnézőbbek a jelenlétemben- vigyorgok, erősen utalva arra, hogy jócskán kihasználom ezt az apróságot. Igazából, eddig mindig letudtam a dolgokat annyival, hogy az illetéktelenek megmondtam, hogy engem vagy ő, vagy Lyra fog megbüntetni, és hát... nem láttam ellenvetést a szemükbe. Az már egy másik történet, hogy az illetékeseknek erről elfelejtettem szólni, gondoltam, úgyis megtudják majd.... előbb utóbb.
- Ohh igen, a pálya... már el is felejtettem, pedig életem pár legboldogabb órája volt- vonom össze a szemöldököm, mert tény, hogy azóta se éreztem annyira... önmagamnak magam, de hát... ez van.
- Te tudod- vonok vállat, mást nem igen tehetek. Elrángatni nem fogom, meg kije vagyok én, hogy osszam az észt? Főleg, ha nekem osszák, én is ignorálom. Höh, marha jók vagyunk.
Én is kajálni kezdek, hmm észre se vettem, hogy éhes vagyok, az ilyesmi nálam gyakran előfordul. Van mikor egyenesen rám szólnak Sofiék, hogy hoppá, nem ártana enni is.
- Ááá engem meg az illúziómágia köt le, mikor épp nem más, szóval ugyanolyan saras vagyok, mint te- vigyorgok rá, mert mit tehet egy diák unalmában... tanul, vagy ez nem így működik? Sorry, sorry.

Mihael
Dress

Tükrök. Olyan trükkös mindegyik. Amit te benne látsz, azt a fényképezőgép nem látja. Mindegyik hazudik. Alapvetően nincs bajom a hazugsággal, de így mégsem szeretem őket, mert itt nem tudom megítélni, hogy valóban azok-e. De azért mégis érdekes belenézni egy-egy tükörbe és figyelni azt, amit ott látsz.
A nyakamban lóg a fényképezőgépem, keresztben pedig a táska fityeg. Megállok az egyik kirakat előtt, szétnézek. Nem látok elsőre semmit, de aztán lassan feldereng valami a sötétben. Próbálom kivenni a foltokat, hátha felismerem, hogy mi is lehet az, de semmi szinte, szóval inkább tovább is megyek, hátha valahol valami olyat találok, ami felkelti az érdeklődésemet.
Talán az 5. kirakat lehet az, amelyik előtt megállva végre valami érdekességen akad meg a szemem. Felpillantok a cégérre: Régiség bolt. A vezetéknév külföldi, így annak kimondásával inkább nem próbálkozom, ezt is csak halkan suttogtam magam elé, de lehet, hogy csak képzeltem. Amíg nézem a tárgyakat kicsit elmerengek. Szeretem az ereklyéket, történetük van. Ha mondjuk ajándékot kéne adnom magamnak, akkor az valami családi ereklye lenne, amely már elveszettnek hitt volt és szinte senki sem emlékszik rá. Még jó, hogy velem ilyen sosem fordulhat el, hiszen én szinte mindent megörökítek, így legalább nem vesznek el az emlékeim, hanem mindig megmaradnak nekem és majd a családom is tudja továbbörökölni, mondjuk majd az unokaöcsém vagy unokahúgom, attól függően, hogy mije lesz majd a bátyámnak és/vagy a húgomnak, hiszen ők teljesen másfajta politikát vallanak, mint én. A húgom például nagyon szeret csinosan öltözni és tetszeni a fiúknak. Szőke hajjal és kék szemekkel el nem is olyan nehéz dolog. Nálunk a családban mindenki szőke, a bátyám, a húgom, és a szüleim is. Lehet valami északi felmenőink vannak. Mondjuk nem hiszem, hogy épp angolok, ugyanis abból egy sincs az eddig ismert családfánkban.

Hajni

Mióta itt van, rá kellett jönnie a szomorú igazságra: ide csupa felcímkézett ökör jár. Nem elég, hogy kiszenvedte két éven át a Beauxbatons nyálas népségét, még itt is üldözik azok a könyvmoly, vagdosnivaló szerencsétlenek, meg a jópofizók és még sorolhatná. Azért az első éjszakája kellemesen telt: lebuktatta a háza egyik prefektája és az utána jövő büntetés eddigi megéltjei közül az egyik legtűrhetőbb volt. De nem a legjobb. Nem kell mindjárt adni a kis buzgók alá a lovat.
Önmagához azért hű maradt továbbra is és az éjszakai kirándulásait már következő éjjeltől megkezdte. Harmadik és negyedik szemet még nem növesztett, de ezek hiányában is elkerülte a további "veszélyforrásokat" , a kukacoskodókat és elkezdte lassan ezzel-azzal a készleteit. Nem tervezi, hogy tétlen végigücsörög itt négy évet és közben jó fiút játszik majd. Már csak Michelle hiányzik a képből és teljes felfordulást csinálhatnának ebből a kócerájból. Az egyetlen jó hely, már amit annak nevezhet, az a háza: alagsorban van, nem könyvtúrók lakják és ahogy eddig felmérte a terepet elsőre, lesz itt ügyfélköre. Pár szívesség ide, egy-két elintézett ügy oda és máris lesznek kapcsolatai. Azok nélkül képtelenség megélni. Mutasson már neki bárki egy olyan embert, aki a két szép szemével elért bármit is.
Most is idelent járt, de ezúttal Javiertől kapott csomagot és itt vette át, a felesége hozta el. Éva egy agyhalott, de ezt inkább nem közölte a nagybátyjával. A legfőbb indoka az, hogy semmi haszna nem származna ebből, a mellékes pedig, hogy élvezi húzni Éva agyát a végletekig, hogy csak a legvégén essen le a tantusz a szívózásról.
Bogolyfalva elég korán fújja a takarodót, mert éppen egy majdnem teljesen kihalt utcán baktat végig. Fő utcza, vagy mi a halál a neve. Csak éppen rápillantott az utcatáblára, de öbb figyelemre nem méltatta. Felesleges dolgokra nem pazarolja az idejét. Ahogy halad előre az utcán, különböző boltok, kirakatok előtt viszik el a lábai. Egyik-másikra rápillant futólag, aztán tekintete átsiklik a következő üvegtáblára, míg egy-egynél lelassít és tüzetesebben vizsgálódva megy tovább, de nem áll meg még mindig. Az egyik bolt kirakata végül mégis annyira csábító, hogy lecövekel az utca közepe táján, irányba áll és közeledni kezd az üveg felé. Nem zavarja, hogy ott már ácsorog egy lány, miért is érdekelné? Vagy egyáltalán lány az a gyanús formájú, fekete tömeg? Ő rárakna két knútot. Többet nem.
-Ha arrébb vonszolod magad, talán még látni is fogom azt az ezüst szelencét. Nem volt apád üveges.- Az arcán végig ott ül egy idegesítően negédes mosoly, ami legfeljebb az utca gyér fényében vevődhet észre, ha alaposan kifigyelik a vonásait. Amúgy egészen torzzá varázsolja az éjszaka látásviszony a mimikát. Kíváncsi rá, hogy a csaj (mert testfelépítés alapján most már teljesen biztos benne, hogy csajjal van dolga) agyáig mennyire jut el az üzenet és félreáll-e egyáltalán. Ha nem, kénytelen lesz magyarázni neki, mint a hígagyúaknak szokás és ahhoz mindenkor kevés kedve szokott lenni.

Runám - zárás

Runa, Dorota

Az már egyértelmű volt, mikor Runára néztem, hogy nem vele kellett volna elkezdenem ezt a kalandot, hiszen ha őszinte akartam volna lenni magamhoz, bevallottam volna, hogy nem akarok én apunak sem barátnőt, sem feleséget, viszont ez az egész herce-hurca, jó mókának ígérkezett. Ru arcán csak az aggodalom tükröződik, túl komolyan veszi ezt az egészet. Remélem, hogy megnyugszik majd, és ha jönnek a lányok, ő is élvezni fogja a helyzetet, de nem így történt. Azzal a hatalmas szívével, még egy bibircsókos vasorrú bábát is a keblére ölelt volna, még akkor is, ha az közli, hogy épp arra készül, hogy ropogós sültet süssön belőlünk. Nem szimpatizált a szelektálási módszereimmel sem, pedig az tökéletes volt. Minden kérdés a helyén volt, mindnek funkciója volt.
- Apa emiatt nem fog kitagadni, hisz a nagybátyád, de mi most végül is egy idegent keresünk mellé, és az legyen minden szempontból tökéletes! Reptanból meg a szóbelin behozod a gyakorlati hiányosságaidat – legyintettem egyet az aggodalmaskodására. Ami aput illeti, alaptalan volt, ám, ami a reptant afelől voltak fenntartásaim, ismerve Markovits professzor szigorát.
Befut az első jelölt, de azután hamarosan ki is fut. Nem is bánom, apu mellé egy erősebb idegzetű hölgy való. Megijedni néhány egyszerű kérdéstől?! Nem kár érte. Ám a hölgy távozásával megérkezik Runa menetrend szerinti szemrehányása. Igazság szerint már vártam, hogy mikor fakad ki. Eszter távozása kihozta belőle, ami eddig nyomta a szívét. Figyelemmel végighallgatom, hátradőlve a széken, majd csak mikor kiadott mindent magából, akkor nyitom szóra a számat.
- Oké, rendben van! Legyen neked igazad! Nem vitázom. Próbáljuk másképp ki a dolgot, de akkor a következő hölgy kikérdezése a tiéd! Én nem szólok bele. Ha neked tetszeni fog, akkor összehozzuk apuval. - Azzal a mondat végére a pontot, a kérdőívem szétszakításával teszem fel, ezután karba font kezekkel figyelem az ajtót, az újabb jövevény reményében. Ám csak egy idősödő hölgy lép be a nyíló ajtón. Nem is akarok hinni a szememnek, amikor a néni, meglátva a zöld vattacukrot, elindul az asztalunk felé. Mielőtt megérkezett volna, odasúgom Runának.
- Ezt ki hívta ide? Úgy emlékszem eleve kihúztuk a listából, mert túl öreg. Akkor meg mit keres itt? -
Az öreg hölgy, aki éppen a nagymamám is lehetett volna, fura akcentussal egy kérdést intéz felénk.
- Férfi?! Hirdetett?! Nincs itt olyan. Nem tudom, hogy miről beszél – felelem gondolkozás nélkül, aztán egy óriási adagot letépek a zöld vattacukorból, és a számba tömöm. Észbe kapva, hogy most hallgatnom kell, Runára mutatok két kézzel, majd a nénire, én pedig szótlanul elmerülök a limonádém élvezetében. ~ Tiéd a pálya húgi! ~