Francia ország- PárizsKicsit szédülök, de szerencsére hamar elmúlik. Körbe járatom a szemem, úgy tűnik szerencsére mindenki megérkezett egy darabban. Mivel Kili van a legközelebb odamegyek hozzá és megkérdezem jól van e, mert egy kicsit sápadtnak látszik. Hiába a zsupszkulccsal történő utazás, ha a leggyorsabbak közül való is nem éppen kényelmes. Miután mindenki kiegyenesedett Dóra mosolyogva állapítja meg egy frappáns
"Akkor, úgy látom mindenki megérkezett."mondattal, hogy teljesítette a feladatot, aztán egy két kedves szóval elköszön, majd Gima felé int és már ott sincs. Nem tudom, hogy csinálja, de gyalog gyorsabban jár, mintha egy seprűvel repülne. Furcsa módon nem a kastély bejárata felé indul, hanem a kert felé, de ezen nem mélázok tovább, mert Gima szokásához híven meghajol mélyen, hangosan üdvözölve a nagy varázsló családok dicső gyermekeit. Ezen muszáj elmosolyodnom, aztán belekapaszkodik hirtelen a lábamba, sírós hangján fejezi ki mennyire hiányoztam neki. Tudom ez másoknak vicces lehet, de Gima pici korom óta nagyon szeret és olyan kis cuki tud lenni. Lefejtem a lábamról és leguggolva hozzá megölelgetem egy kicsit.
-Szia Manócskám! Régen nem láttalak. Hogy vagy?Még jó, hogy nagyapa ezt nem látja, mert biztos azt mondaná...
-Khm khm...Gima? Mit szoktam mondani a viselkedési szabályokról?A hang a hátam mögött mély dallammal szól és Gima már el is tűnik a karjaim szorításából és pár centivel arrébb bűnbánó tekintettel, jelenik meg újra. Nagyokat pislog a hátam mögött álló Amorden nagyapára, aki a kertből érkezhetett az előbb. Gyorsan elmondja a régi verset, hogy ez különbözteti meg a nemest a pórtól, aztán meghajol csettint egyet, amire a jelen levők összes csomagja eltűnik. Megnyugtat gyorsan mindenkit, hogy a vendég szobákba kerültek az eltűnt táskák, ott mindenki, majd megtalálja a magáét, aztán se szó se beszéd eltűnik, mire annyit mondhatnék várj még egy kicsit. Nagyapa szokásos "laza" öltözékében szoros nyakkendő és öltöny van itthon a kertben. A nagyi is érkezik. Mosolyogva ott is termek előttük boldogan a viszontlátástól. Tényleg hiányoztak, a nagyi azonnal megölel, így szabályosan a nyakába ugrok, aztán nagyapa elé állok vigyázz állásban, mert vele ez nem megy. A nagyapa a szokásos módon üdvözöl, homlok puszi és "Régen láttalak Kiranella"üdvözlés. Kíváncsi vagyok mi kellene ahhoz, hogy egyszer mást mondjon nekem, amikor viszontlátjuk egymást. Megkér mutassak be mindenkit, így kezdem is a sort. Kilivel, pontosan tudom nagyapa mit vár, így a teljes nevét mondom és közlöm milyen jó barátom és már negyedikes. Nagyapa felvonva a szemöldökét merev arccal köszönti és bemutatkozik én nyelek egyet, mert nem éppen barátságos arcot vág hozzá, Mea jön őt is bemutatom, elmondva, hogy Londonból jött és igen csak kiváló boszorkány, az ő üdvözlése így valamivel kedvesebb még kézcsókot is kap, aztán Lucy jön, akiről elmondom, hogy Derek rokona és nagyon kedves barátnőm lett, szerencsére az üdvözlés nála ugyan olyan figyelmes, mint Meánál és persze, azután Derek. Nagyon igyekszem, hogy ne lehessen látni rajtam mennyire zavarban vagyok, mikor őt mutatom be, hirtelen elakadok és nem is tudom mit tehetnék még hozzá a nevén kívül. Szerencsére még időben kapcsolok és közlöm milyen tehetséges kviddics játékos, Mea nem különben, aki a csapat társa. nagyapa felvont szemöldökkel merev arccal köszönti. Szerencsére nagyi kedvesen mosolyog mindenkire és kellemes hangon, szívélyesen üdvözöl mindenkit ez ellensúlyozza egy kicsit nagyapát, mert elsőre barátságtalannak tűnhet annak, aki nem ismeri. Mondjuk, ha van olyan bátor aki kezet is fog vele azt nem utasítja vissza, de azt is igyekszik rövidre fogni. a kölcsönös üdvözléseknek nagyapa vet véget egy utolsót biccentve.
-Nos, nagyon örülök mindegyikőtöknek, érezzétek jól magatokat a kastélyban. Az unokám majd körbe vezet. Ha nincs kifogásotok ellene a vacsoránál találkozunk, akkor még bővebben elbeszélgethetünk egymással. Gyere Arlett, hagyjuk a fiatalokat mulatni. Kiranella délután tea a szalonban addigra számítok rá, hogy visszatértek.Biccentés és már megy is. Hát igen ez nagyapa, ahhoz, hogy valaki értékelni tudja ezt a nyers parancsoló modort, ismerni kell a nagy szívét és a bogarait. Nagyi kicsit megrázza a fejét mosolyogva, aztán közli, azért mentek hátra, mert Luna a kis unikornis csikó megint a kertben van és őt csodálták, menjünk mi is és nézzük meg milyen bájos, majd mosolyogva búcsúzik mindenkitől ő is és elindul a kastély felé. Majd kiugrok a bőrömből örömömben és a többiekhez fordulok, hogy szerintem menjünk, mert még én sem láttam a csikót és nagyon is gyönyörű lehet. Lelkesedésemben Lucy kezét is elkapom és úgy húzom a kert felé, közben a többieknek intve, aztán gyorsan elengedem a kezét, mikor észbe kapok. A kerti kapu nem esik messze és, ahogy áthaladunk a zöld alagúton már ott is vagyunk a kertben a bagolyháznál és az állatoknál. A kezeimet a szám elé kapom önkéntelenül is amikor megpillantom a kis aranyszínű csikót és a mamáját. A többieket keresem a tekintettemmel, hogy látják, e ezt, mert őszintén szólva én sem hiszek a szememnek elsőre.
-Az ő neve Arlena a kis csikó pedig a Luna nevet kapta. Nagyon Édes ugye? Mutatok a gyönyörű fehér unikornisra és a mellette nyargalászó kis csikóra. Kicsit közelebb megyek, de mivel ezek az állatok nem szeretik túlzottan az ember közelséget el is tűnnek hamarosan a szemünk elől. Közben Kili háta mögött felbukkan Numeor a három fejű birtok őrző kutya, aki biztos felfigyelt a mozgásra. Szokásos puha lépteivel halkan közelít és észre se veszem sokáig, pedig nagyobb mint én állva. Ő egy rosszul elsült varázslati kísérlet eredménye, de kinézete ellenére elég szelíd jószág. Nem győzök mindent elmondani a többieknek a bagolyház, ahonnan tudnak küldeni haza levelet, itt tyúkok ott lovak. Észre se veszem, hogy telik az idő. A lábaim, valahogy mindig Derek mellé terelnek akárhová is megyünk. Remélem mindenkinek tetszik a kastély én oda vagyok érte, nagyon szeretek itt lenni. Később a bulim szerencsére a lehető legjobban sikerül és a kastély különböző érdekességei tartogatnak még meglepetéseket. Én nagyon jól éreztem magam és elkönyveltem ezt a születésnapot az egyik legjobbnak életemben. A visszatérés Magyarországra szerencsére zökkenő mentesen zajlik mindenki épségben megérkezik és indulhat újra a suli.