|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Gryllus Tilda kora este | a bejárati ajtónál | x
Nem mondom, hogy nem lepett meg az iskola könyvtárosának baglya. Azonban nem igazán akadtam fent rajta. Válaszul pusztán egy időpontot írtam neki, hogy mikorra várom. Ez a bizonyos időpont pedig hamarosan elérkezik. A vendég tiszteletére méltóztattam a köntösömet levetni és ráadásul felvenni a helyére egy inget meg egy nadrágot. Ez részemről nagy felhajtásnak minősül. Tény, a legtöbben vagy váratlanul állítanak be hozzám, vagy szinte már itt élnek -mint Kíra és Dwayne-, vagy amennyiben én hívom őket az otthonomba, a viszonyunk valószínűleg bőségesen megengedi, hogy kedvelt, lenge öltözékemben flangáljak a társaságukban. A mostani helyzetben viszont illetlen lenne eképpen cselekedni. Éppen a konyhában rendezem soraimat az ébredést követő, pohárka vér elfogyasztása után, amikor figyelmes leszek az erdei úton érkezőre. Először neszei jutnak el hozzám, aztán egy mély lélegzettel magamba szívom illatát, ezzel felismerve a jövevényt. Komótosan indulok el hát nesztelen, mezítlábas lépteimmel szűk folyosómon, és a kopogtatás után alig egy pillanattal már gyújtom a lámpát és nyitom is az ajtót. Letekintek a fázós lányra. Némán biccentek neki köszönésül, majd arrébb húzódom az ajtóból és egy könnyed kézmozdulattal invitálom beljebb.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Artemisia Rubya kora hajnalban | az utca közepén| x
Akkor jól sejtettem. Ez nem egy mágikus jármű. Csak hát ilyet nem gyakran látni varázslófaluban, boszorkányok tulajdonában. Hiszen egyes részei meghibásodhatnak egy ilyen mágiával áthatott környezetben. Bár amilyen régi példány, vajmi kevés köze van az elektronikához és nem bővelkedik más egyéb olyan mugli mechanizmusban sem, amely a vesztét okozhatná itt. Amint készen vagyok, felkelek a macskaköveken való térdeplésből. Ezzel megvolnánk. Összedörzsölöm kezeimet, majd zsebre vágom őket, hallgatva az ajánlatot. Ray Ban napszemüvegeim takarásából nézek lefelé hol a nőre, hol a járgányra. Kisvártatva aztán bólintok egy mélyet. - Az erdőben lakom. - tájékoztatom erről, ha esetleg nem volna tisztában vele, hol van a házam. Bár a helyiek nagy része pontosan tudja, annak ellenére, hogy még soha nem jártak nálam, vagy éppen soha akár csak egy szót sem váltottak velem. Dehát az olyan információ, mint hogy hol lakik a falu vámpírja, közkeletű. - Nem gond, ha esetleg kerülővel megyünk. - célzok koránt sem titkoltan arra, hogy szívesen tennék meg hosszabb távot, ha már egyszer adott a lehetőség.
|
|
|
|
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
jó. furcsa lett volna, ha egy előkészítős fél tőlem ki lett a hős?
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
nos igen. nem találkoztam még olyan előkészítőssel, aki tartott volna tőlem. inkább összeugrálták az ágyam és próbálták befonni a hajam...
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Bence, nem voltál te előkészítős véletlenül?... köszönöm, Kolos
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
tessék, tanúm is van. hajlandó lennél a bíróság előtt is vallani? *a bebunkizóra pillant maga mellett és hagyja az ölelést*
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
ha eljön az ideje, megbeszéljük, Annelie ki a húgod, kedves Vivien?
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
nem, Kamilla, köszönöm... Vivien, mondanám, hogy nem a kishugod volt maga a felbujtó, de akkor hazudnék igen, nagyon szeretjük <3
|
|
|
|
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
öm... akadnak régi darabjaim. a köntösöm is az, igen *kissé összevont szemöldökkel néz a diákra. nem gyakran érdeklődnek a köntöséről*
|
|
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Zelei Riri éjjel | Zeleiéktől távolodva | x
Biccentek neki én is még egy utolsót. Küldetés teljesítve. Csomag kézbesítve. A ház oldalában állok, jótékony sötétségtől fedve figyelem, ahogy a lányka végre belép otthonába. Természetesen már hallom is a fogadóbizottságot. Mégsem sikerült ez az észrevétlen beosonás. Annyi baj legyen. A lényeg, hogy épségben hazaért. Zsebre vágom sápadt kezeimet és indulok visszafelé. Sóhajtok egy nehezet, miközben úgy döntök, megkeresem a párocskát, akiket úgy faképnél hagytunk. Nincs szükség rá, hogy a végén még rám küldjenek valakit, vagy nekiálljanak felbujtani a falu népét most az éjszaka közepén, hogy látogassanak meg engem pár fáklyával, karóval és vasvillával. Elejét veszem ennek. Hamarosan ott termek náluk, védekezőn magam elé emelt kezekkel és közlöm velük, hogy a kölyök már otthon van. Persze, beletelik néhány pattanásig feszült percbe, mire némileg lenyugtatom a kivont pálcás bódésok kedélyeit, ám végül csak sikerül. Nem átkoznak meg, nem rohannak az aurorokhoz. Hagynak elmenni. Természetesen, nem búcsúzunk túl szívélyesen, dehát nem is kell. Komor képpel, elmerengve baktatok hazafelé. Elég volt mára a faluból. Túl izgalmas volt az este. Nem szeretem, ha izgalmas. Azt szeretem, ha nyugodt. Vagy ha másképp izgalmas. Nem mondom, hogy nem vágyom magam veszélyes, kalandos helyzetekbe. Sajnos vágyom. Sajnos sok mindenre vágyok, aminek gátat kell szabjak. Ezért jobb azt is elhitetni magammal, hogy tényleg a nyugalmat, a békét szeretem. Ez általában elég jól megy. Úgyhogy most szépen hazamegyek és lehetőleg nem csinálok az ég egy adta világon semmit.
|
|
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
attól még elmehetek fogorvoshoz. maximum nem időzöm ott sokat
|
|
|
|
|
|
|
|
|