Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Jó, hogy így télen ilyen korán fel tudok jönni a szerkesztőségbe és még összefuthatok néhány edictumossal. Nem mintha akarnék tőlük bármit, hiszen mindenki remekül végzi a dolgát, és minden fennakadás megoldható egyetlen bagollyal. Az emberi természet azonban megköveteli a személyes találkozásokat. Nem feltétlen kell hosszan tárgyalnunk semmiről. Elég, ha feltűnök olykor és bármi gondjuk, kérdésük adódik, ilyenkor könnyebben felvetik. Hiszen kéznél vagyok. Ma sincs ez másképp. Váltok pár tanulságos és hasznos szót az egyik lektorral, megnézem a parafatáblát, végigveszem az asztalomra lerakott cikkterveket, ötleteket, aztán magam mögött hagyom a szerkesztői szobát.
Ahogy haladok végig a Fejetlenség Folyosóján, hegedűszó üti meg érzékeny fülemet. Először a szeszélyes helyszín valamiféle fondorlatának vélem, ám hamar rájövök, a hang nem innen érkezik. Elindulok, felfedezni a forrását. Gyorsan letudom a lépcsőket és az első emeletre érve a folyosó vége felé tekintek. Az erkély. Onnan szól a játék. Megállok a kétszárnyú ajtó előtt és hallgatom egy ideig. Egész ügyes. Egyetlen szívdobogást érzékelek a túloldalról, szóval egyedül van odakint. Nem közönségnek játszik, csak úgy magának.
Lassan tolom be fehér kezemmel az ajtó egyik szárnyát. A hűs levegő arcomba csapódik, meglebbenti hajamat. Nem lépek még kijjebb. Innen figyelem a hegedülő diáklányt. Impozáns környezetet választott, meg kell hagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Éppen csak egy keveset ráncolok homlokomon, ahogy becsúszik az a bizonyos hiba. Felém fordul aztán, úgy szólva hozzám, mintha már megszokta volna, hogy jelen vagyok a hegedülései alkalmával. Noha ténylegesen most találkozunk először. Végigpillantok rajta és a kérdésére válaszul nem teszek egyebet, mint szelíden bólogatok. Mit szépítsük? A vége tényleg ronda lett.
Mivel vonz magához az erkély tere, a leányzó pedig nem hajtott el engem azzal, hogy hagyjak fel a kukkolásával és eredjek a dolgomra, mert maga akar lenni, így hát kilépek a szabad ég alá, behajtva végre magam mögött az ajtót, mielőtt még teljesen kihűtöm a folyosót. Bakancsos lépteimet a korlát felé veszem. Letámaszkodok rá és elnézek messze a vidéken. Belátni az egész falut. A házamat persze nem, hiszen azt takarja az erdő megannyi fája. Kellemesen szállingózik a hó, már az itteni kis kertet is betakarta egy vékony réteggel, ahogy persze az egész vidéket. Békésen szemlélődöm, nem zavartatva magam hegedűs társaságomtól, és reményeim szerint én sem zavarom őt. Végülis ha magányra vágyott volna, nem egy ilyen nyilvános helyen áll neki koptatni a hangszerét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Könnyebbség, hogy a tanoda népének nagy része immáron tudja, ki vagyok. Nem kell magyarázatot adnom rá, miért nézek ki úgy, ahogy, vagy éppen miért érzik különösen magukat a közelemben. Hogy mi ez a szokatlan kis félsz, ami beléjük költözik a jelenlétemben. Mivel tudják, ki vagyok, könnyen a helyére tehetik. Az meg -mint már olyan sokszor elmondtam- egyáltalán nem baj, ha tartanak tőlem. Nem kell, hogy rettegjenek, ha találkoznak velem, de teljesen normális és egészséges, ha felmerülnek bennük bizonyos gondolatok és ha éberek maradnak.
Lelkes kérdése nyomán odapillantok rá a vállam fölött és egészen halványan bólintok. Miért ne? Játsszon, amit csak szeretne! Nem azért jöttem, hogy letegye a hegedűt és még csak azért sem, hogy megmondjam neki, mi legyen a soron következő mű. Tegyen legjobb belátása szerint!
Miközben nekikezd, újfent eltekintek messze a tájon. Érdekes, hogy ha zene csendül, a hópelyhek mindig a ritmusára kezdenek táncolni. Békésen figyelem előadásukat, hagyva, hogy egy-egy az arcomon, orromon landoljon és ott bőröm hűse miatt megmaradjon hosszú pillanatokig. Felegyenesedem aztán a könyöklésből, hátat fordítok a korlátnak, fenekem nekitámasztom és kezeimet karba teszem. A hegedülő diáklányra függesztem kék, régi tekintetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem igazán tudok mit kezdeni a kapott információval, hiszen fogalmam sincs, ki az édesanyja és mivel foglalkozik. Mellékesen pedig nem igazán értem, ez most hogy jön ide. Mondjuk nem is nagyon próbálkozom vele.
Örülök a bejelentésének. Tőlem mehetünk. Mármint mehetnénk, ha az apróság nem kezdene aggodalmaskodni. Lenézek rá és megrázom a fejem. Nem fogom megmondani otthon. Ennek számos oka van. A legfőbb talán az, hogy nem tervezem találkozni a családjával. Elkísérem, ameddig igényt tart rám, lehetőleg a házuk ajtajáig, aztán a háttérbe húzódva figyelem csak, rendben beért-e. Még csak az kéne, hogy én bekopogjak egy utcán talált kislánnyal akárhova is. Hiába van jó hírem a faluban, ettől egy gyermekét féltő szülő még csöppet sem fog megnyugodni.
Apropó nyugtalanok... Nem messze halad el tőlünk két bódétulaj. Valószínűleg a szállásukra tartanak. Az egyikük idepillantva észreveszi a párosunkat és azonnal földbe gyökerezik a lába. Az imént említettem, hogy bogolyfalviak egészen megbarátkoztak velem és akinek nincs oka rá, az nem tart tőlem. Nos ők viszont nem idevalósiak. De azt tudják, hogy mi vagyok. Nem nézek el feléjük, de érzem feszültségüket és észlelem, ahogy hezitálnak. Összeszedik végül magukat és felénk indulnak. Lemondóan szusszanok egyet, szememet lehunyva.
- Jó estét! Minden rendben? - szól hozzánk a férfi.
- Szívecském, ismered ezt az urat? - vág a dolgok közepébe a kedves arcú, pirospozsgás hölgy, lehajolva a lánykához. Mind a ketten egyik kézzel a pálcájukat szorítják talárjuk alatt, hátuk mögött. Kellemetlen helyzet. Viszont szép dolog, hogy így odafigyelünk egymásra. Az imént én mentettem ki Ririt a kocsmatöltelékek karmai közül, most meg ők akarják megmenteni az én agyaraim elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szerintem már láttam már ilyet, de nem láttam volna, a leírásod alapján akkor is tökéletesen el tudom képzelni. különösen, hogy bizonyos szempontból a rokonom...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem állt szándékomban kizökkenteni. Azonban nem tűnik úgy, mint aki nagyon letört volna. Nem is ajánlgatom tehát, hogy elmegyek. Olyan lánynak tűnik, aki tudtomra adná, ha zavarná a jelenlétem. Ha magányra vágyna a hangszerével. Kicsit azért sajnálom, hogy elhal a zene. Szépen festette alá mindazt, amiben részünk van. Mindig minden hangulatot sokszorosára erősít vagy éppen pikantériát ad neki.
Csak bólogatni tudok a jelzőre. Már nem könyökölök vissza, de oldalvást a táj felé fordulok, egyik kezemet a hideg korlátra csúsztatva, a másikat zsebre téve. Szeretek így a távolból figyelni. Szeretek a háttérben meghúzódva szemlélődni. Mindez talán abból adódhat, hogy akármennyire érdeklődnek irántam az emberek, akármennyire részévé válok egy közösségnek és akárhogy keresik a társaságomat, mindig kívülálló leszek. Mindig az vagyok. Megtehetném, hogy beolvadok és még talán magammal is elhihetem, hogy nem a peremen létezem. Ezzel azonban mindenkit becsapnék. Beleértve saját magamat is. Meg hát valljuk be, különben sem vagyok egy túlzottan társasági lény. Köztük járok, de nem vagyok egy közülük.
- Mi volna ennél szebb? - szólalok meg ráérős baritonom, most először hallatva hangom a közös erkélyezésünk és így ismeretségünk során. Költői kérdésem összetettebb, mint amilyennek látszik. Azt értem alatta, hogy a világon egyik élmény sem szebb a másiknál, lévén, hogy relatív és nem igazán mérhető. Ezer és egy csodálatos dolgot tapasztaltam már, számtalan gyönyörű tájat láttam, igen. A szép viszont attól szép, ha valaki annak tartja.
Jó ideig figyeljük még az estét, aztán ki-ki indul a maga útján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez nem hiányzott. Ez soha nem hiányzik. Komolyan értékelem, hogy nem hagynak egy ilyen kis gyereket csak úgy egy vámpírral kódorogni, azonban ettől még nem kell rajonganom érte, hogy szokás szerint pórul járok azzal, hogy csak segíteni akartam. Mindegy, az én bajom. Mindig tudom, mit vállalok ilyenkor. Az esetek nagy része így végződik. Most azonban a lányka reakciója csak tetézi mindezt. Ahogy nekiáll elhaló hangon, pityergőn válaszolni, a férfi rámarkol a varázspálcájára és arca egyre inkább undorba torzul, ahogy engem néz. Csak állok lesütött szemmel. Kivárok. Jobb ilyenkor meg se szólalnom, ezt már régen megtanultam.
A boszorkány máris hajol le Ririhez, hogy megnyugtassa, ám ő futásnak ered. Mindkét bódés rám kapja tekintetét, hogy egy becsmérlő pillantással jutalmazzanak, a baj pedig pontosan ekkor történik. Észlelem, mi fog következni nem messze tőlünk. Nem szokásom szuperhős módjára minden elzúgó kölyök segítségére sietni, meg úgy egyáltalán beleártani magam a halandók ügyetlenkedéseibe, hogy aztán soha ne tanuljanak óvatosságot, ám vannak helyzetek, amikor lépek. A mostani is ilyen. Hiszen amilyen lendülettel szalad a gyerkőc és amilyen csúszós a jég, ezt nem úszná meg olyan sérülés nélkül, ami aztán kihatással ne lenne a további életére. Hiába az én hatalmas kabátom, hogy felfogja a kis test ütődését, a fejét érdemben nem óvja semmi. Ez mg mindennél nagyobb gond.
Ott termek a lánynál és elkapom. Féltérdre ereszkedve tartom hosszú, hűs karjaimban. A varázslók elképedve kapják oda fejüket. Ők természetesen az esést nem látták, de azt annál inkább, hogy hirtelen megragadtam a gyereket. Felénk indulnak és pálcát rántanak rám.
- Mocsadék vérszívó! Azonnal engedd el! - förmed rám, vörösödő fejjel a jellegtelen arcú, középkorú férfi. Csak úgy izzik a tekintete. Lefogadom, volt már dolga fajtámbelivel.
- Ne aggódj, kicsim, nem lesz semmi baj... - próbálja felvenni a szemkontaktust a hölgy Ririvel és nyugtatgatni. Mind a ketten készek rá, hogy rögvest megátkozzanak. Csak nem akarják véletlenül eltrafálni a kölyköt.
- Megcsúszott és elkaptam. Nem akarom bántani. - magyarázom meg a lehető legegyszerűbben tettemet, hiszen ilyen idegállapotban mást úgysem fognának föl. Viszont az nem javít a helyzeten, hogy a feszült helyzettől immáron előtűntek szemfogaim, és ezek között susogom ki szavaimat.
- Na persze, te... - kezd bele egy fröcsögő áradatba a férfi, a legválogatottabb, legocsmányabb jelzőkkel illetve engem, miközben a nő csak csitítgatja tovább a kislányt és bizonygatja, hogy nem kell félnie. Azonban ez sajnos nem igaz. És nem miattam nem igaz, hanem miattuk. Teljes pánikban vannak, a pasas főleg nem beszámítható és tartok tőle, hogy ostobaságot fognak csinálni. Döntök hát.
- Hazaviszlek anyukádhoz. - közlöm a lánykával csöndesen, békésen. Noha bejelentésem és annak mikéntje elég nagy kontraszt a bódésok kétségbeesett, folyamatos károgásához képest, mégsem azzal a szándékkal mondom ezt neki, hogy megnyugtassam vagy a saját oldalamra állítsam. Kiálló agyarakkal ez egy nevetséges próbálkozás volna. Csak szólni akartam, mi következik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge


(Raufarhöfn , Izland) | x


Zihálok, mintha bármit számítana. Csak megszokás. Hajam kissé ziláltan arcomban. Most kifejezetten törékenynek tűnhetek. Leigázhatónak. Szemeim fénye amilyen dús, egyben olyan elgyengült. Mindez persze csak illúzió. Valami, amit pár pillanatra talán még én is elhiszek. Elképzelem, hogy Tobias képes lenne uralkodni rajtam. Elképzelem, hogy erősebb nálam. Hogy képes lett volna megtartani, amikor térdre csuklottam. Meghatározhatatlan súlyomnál fogva ez lehetséges lett volna bár, a kiváltó ok és a magam elhagyása miatt viszont már kevésbé. Mindez tehát tünékeny képzet csupán. Olyan távoli, hogy még közös tudatunkban sem üti fel fejét, egyedül csak bennem egy kicsit. Nem mintha a fiú ne volna erős. Azonban akkor is halandó.
Kapaszkodom őrangyalomba, miközben hallgatom szívverését. Békével tölt el, hogy ez nem a sajátom már. Egy ember ettől rettenne meg, nekem ez hoz megnyugvást. Még ha csak álom vagy gondolat is, túlontúl bizarr, idegen, elfeledett ahhoz, hogy másként legyen. Még annál is furább, mint hogy a sarki fény lekúszott közénk. Igazából ez utóbbi ebben a szent pillanatban kifejezetten természetesnek tűnik. Vagy talán a szívverésem is az volt? Talán pont attól volt félelmetes, hogy ennyi évszázad távlatában is mennyire ismerős? Nem tudom. Nem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

én is így teszek, minden alkalommal XD különben ne legyen hiányérzeted, ha véletlen nem ünneplek itt. ettől még lélekben jelen vagyok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge


(Raufarhöfn , Izland) | x


Az Őrangyal a Földre száll. De nem leereszkedik. Nem éreztet hatalmat, nem méltóztatik, nem kegyeskedik, egyszerűen mellém szegődik. Le hozzám. Le a hóba. Szememet egy pillanatra sem veszem le róla. Tekintetem az ifjú, kellemes vonásokon csüng végig. Ott marad akkor is, mikor már kissé lefele kell nézzek rá.
Keze, amely nem az én kezemet fogja épp, megindul arcom felé. Míg hozzám nem ér, az a benyomása lehet, hogy egy szobrot simít majd meg. Bőröm márványszerű. Az északi fényben végképp annak tűnik. Érintésre azonban élő. Hideg, sápadt, de eleven szövet. Nem halott. Hogy volna az?
Ki tudja, milyen sokáig térdeplünk így közös tudatunkban, miközben Izland haván állunk kéz a kézben, az aurora boreálist vagy éppen egymást csodálva. Folytatjuk aztán sétánkat, csak olykor váltva szót. Többre nincs szükség. Hosszan, komótosan bandukolunk a kietlen, varázslatos vidéken, amíg csak tehetjük. Amíg míg a sötétség uralja a tájat és amíg társaságom halandó testre állja a körülményeket.
Végül eltűnünk, mintha sose jártunk volna itt. Pedig valójában örökké itt leszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A bódésok káromlásába egy vékony hangú kérdés vegyül. Lepillantok a forrására és bólintok neki párat. Igen, én vagyok az itteni vámpír. Legalábbis a helyiek engem emlegetnek így. Persze, megfordul errefelé más fajtámbeli is, ám ilyen hosszan eddig egyikük sem maradt. Főleg nem vált ilyen szinten a részévé a közösség mindennapjainak. Úgyhogy méltán mondhatom el magamról, hogy én vagyok az a bizonyos itteni vámpír, így van.
Haza akar menni. Persze, hogy haza akar menni. Úgyhogy én most szépen haza is viszem. Pont, ahogyan az imént bejelentettem. Egyikről a másik varázslóra nézek még, felmérve őket, aztán hirtelen eltűnünk a szemük elől. Ott hagyjuk őket hebegve-habogva, forgolódva.
Egyetlen saroknyira viszem most csak a kislányt, aki a gyors helyváltást nagyjából úgy érzékelhette, mintha elrántottam volna valahova. Emiatt kell megálljak, hiszen ha hosszabb távon közlekednék vele ilyen sebességgel, egy csapásra rosszul lenne. A kis utcában, ahova megérkezünk, leteszem őt karjaimból, majd lehajolok hozzá, nagy bőrkabátom fedte vállait fogva és a szemébe nézek.
- Hol laksz? - kérdezem meg egyszerűen. Számat nem nyitom ki túlságosan, hogy szemfogaim ne meredjenek rá olyan fenyegetően. Remélem, nem bonyolítja túl a fejében a dolgot, és nem áll neki azon agyalni, hogy talán nem kéne egy vámpírnak elárulnia, hol él a családja! Bízom a gyermeki elme letisztultságában. Abban, hogy haza akar menni és ezért simán el fogja nekem mondani, hogy hol is van az a haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő