Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Igazából már bánom, hogy feleltem az imént. Bár a bánás talán erős szó. A lényeg, hogy nem kellett volna. Utálok ilyen baromi sejtelmes lenni és húzni a másik agyát. Vagy mondjunk ki valamit, vagy ne! De félbe ne hagyjuk! Ugyanígy a tettekkel. Amibe belekezdesz, csináld végig! Ezzel a hülye válaszadással most csak ebbe az ostoba helyzetbe hoztam magam. Lám, élhet valaki akár évszázadokig, követ el hibákat és cselekszik meggondolatlanságokat. Azért, mert ilyen öreg vagyok, még nem lettem isten. Nade mindezek a gondolatok éppen csak átfutnak az agyamon. Nem rágom magam ilyesmin, ahogy egyébként máson sem. Főleg, hogy ahogy reméltem, a lány nem ragad le a témánál.
Elismerően bólintok és lassan végigtekintek rajta, ahogy elárulja nekem, mit táncol. Ez lett volna az első tippem. Balett. A tartása, a mozdulatai mind erről árulkodnak.
- Néhány éve. - felelek ismét ilyen röviden, a magam rekedtes baritonján, majd elfordulok társaságomtól, de csak azért, hogy átdobjam hosszú lábaimat a korláton és nemes egyszerűséggel helyet foglaljak rajta, magam mellett letámasztva. Bakancsom talpa a deszkákon pihen. Hátrapillantok a bagolykövesre, vajon követi-e példámat, vagy csak odalép mellém, esetleg faképnél hagy a szófukarságom miatt. Akadnak, akik így döntenek. De igazából többen vannak, akiket beszédre sarkall kiváló hallgatási képességem. Vagy éppen csak nincs kedvük ennek ellenére sem távol kerülni tőlem, mert túl érdekes vagyok nekik. Ő melyik lehet? Hamarosan kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Elégedetten nyugtázom, hogy megérkezik mellém. Figyelem még kicsit, lefelé nézve rá, aztán magam is eltekintek messze a sötét tavon. Kérdése nyomán hosszú pillanatokon át úgy tűnhet, mintha nem hallottam volna. Márványszín vonásaim legalábbis nem rezdülnek és csak pislogok tovább magam elé. Ám a helyzet az, hogy szimplán csak komótos vagyok. Hova siessek?
- A ketyerekereskedés egyik tulajdonosa vagyok. A Kins&Kensből a Kens. Kensington. - bólintok egyet vezetéknevem felfedése közben, amelyet eddig nem árultam el, hiszen csak keresztneveinkkel mutatkoztunk be egymásnak. Azonban válaszomnak ezzel még koránt sincs vége...
- Úgy két éve a Bagolykő iskolaújságjának főszerkesztője vagyok. Ezen kívül a falu mágustanácsának tagja. - folytatom a felsorolást, elé tárva ezzel, hogy nem csak a tanodához van elég jelentős közöm, de valószínűleg a karácsonyi vásár szervezésében is szerepem volt.
- Valamint gyógyítói gyakorlatomat végzem pár hónapja a fővárosi ispotályban. - és ezzel olybá tűnik, mintha nyugodt hangú taglalásom végére értem volna, ám...
- Többek között. - teszem még hozzá csöndesen, hiszen jócskán akad még tevékenység, amiről beszámolhatnék. Azonban az emberek általában a "mit csinálsz?" kérdésre olyan feleleteket várnak, amelyek legalább félig-meddig hivatalos dolgokról számolnak be. Mint tanulás, munka. Nekem most ezek azok. Amiket felsoroltam. A hivatásomnak azonban nem ezeket tekintem. Már ha akad, amit hivatásomnak tekintek. Minden esetre van még bőven más is, amit csinálok. Ha ezek is érdeklik, majd rákérdez a többek közöttre. Nem féltem.
Viszont én nem kérdezek vissza. Nem azért, mert nem érdekel a mellettem ülő, hanem mert a válaszai nem tennének hozzá és nem vennének el abból, ami bennem van vele kapcsolatban. Hiszen nekem ahhoz már réges régen elég az, ha a társaságában vagyok. Nem azért, mert ennyire bölcs lennék, csak egyszerűen eleget éltem és tapasztaltam már ehhez. Mint mikor az olvasástanulás kezdetén betűnként vesszük még sorra a szavakat, több száz könyv után azonban már mintha egy filmet vetítenének nekünk.
Szóval ha a leányzónak van kedve mesélni magáról, úgyis fog, én pedig meghallgatom. Addig is megállapítja, hogy fura szerzet vagyok. Ezzel nem tudok és nem is akarok vitatkozni. Egyszerűen csak felé fordítom fejem, és lenézek rá sötét hajam arcomba omló keretéből. Hogy miért ücsörgök itt vele? Mert jól esik és mert nincsen most se más fontos dolgom, se indíttatásom az egyéb tennivalókra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ráeszmél. Azt hiszem, az Edictum kapcsán ugorhatott be neki, ki és mi vagyok. Látom a tekintetén, vonásain, érzem a pulzusán, szíve heves dobogásán. Most már értheti. Érthet mindent a napszemüveg viselésétől kezdve az esti sétán át egészen a koromra való utalásig. Már ha van most elég összeszedett ahhoz, hogy mindezek tisztázódjanak benne. Vagy majd megteszik utólag. A lényeg, hogy most már legalább nem kell ezt kerülhetnünk.
Nem adom jelét annak, hogy látnám zavarát. Az igazat megvallva pedig, kifejezetten remélem, hogy azért egy kissé fél. Mindig ezt remélem. Nem szadizmusból, hanem mert ez azt jelenti, hogy megvan az egészséges életösztöne. Baj, ha valaki egyáltalán nem tart tőlem. Az nem normális dolog. Persze, más, hogyha esetleg már évek óta ismer, de azért se rajongok, ha a hozzám közelállókból kihal ez az alapvető félelem. Fontos, hogy megmaradjon. Ez nem jelenti azt, hogy ne bíznának bennem. Csak azt jelenti, hogy ragaszkodnak az életükhöz. Szeretném, hogy ragaszkodjanak.
- Zenélek. Bütykölök ezt-azt. Kísérletezek. - vonok könnyedén vállat, ahogy lesütött szemmel felelek, kissé elmerengőn kémlelve a fekete víztükröt, aztán a rellonos szemébe nézek régi tekintetemmel.
- Keresem az újat, az érdekeset. - folytatom válaszom ráérősen.
- Máskor meg épp elmerülök a megszokottban, hagyva másképp hatni rám. Vagy esetleg éppen úgy, ahogy eddig is szerettem. - kezd megfogalmazásom kissé elvontba és költői fordulni, ahogy maguk gondolataim is, miközben csak pislogok lefelé a lányra magam mellett. De hát nem tudnám listába szedni, mik érdekelnek és mikkel foglalkozom, hiszen ezen dolgok tárháza lassacskán csaknem végtelen. Éppen ezért kénytelen vagyok általánosítani. Legfeljebb példát hozhatnék. Ezt meg is teszem.
- Mondjuk a csillagokban. - nézek fel az égre. Az emberek jó része hatalmas közhelynek és kifejezetten nyálasnak tartja az éjszakai mennybolt emlegetését, ám ezen illetők valószínűleg még soha nem adták át magukat neki úgy igazából. Aki megteszi, az kétlem, hogy továbbra is így vélekedne. Bár meg kell hagyni, engem minden bizonnyal azért vonzanak a csillagok ilyen ellenállhatatlanul, mert egy részről hozzám hasonlóan csak éjjel jönnek elő és ugyanolyan örökkévalóak; más részről pedig a világűr például egy olyan tér, ami egyelőre elérhetetlen a számomra. Valami, amit még nem tapasztaltam. Olyasmiből meg nem sok van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egyre nyugvó szívverés. Mélyülő lélegzetek. A lány lassan, de biztosan békébe burkolózik mellettem. Az iménti sokk már csak egy lappangó érzés. Egy gondolat, amin kellemesen mereng el. Csatlakozik hozzám csillagcsodálásomban. Velem együtt beleveti magát abba a felettünk terjeszkedő, sötét óceánba, amin megannyi lámpás fénylik nekünk.
- Engem megnyugtat. - susogom a tömérdek időmmel kapcsolatban. Ha szavaim önmagukban nem is volnának meggyőzőek, hangsúlyom, komótosságom és egész habitusom mindenképpen. Az örökkévalóság gondolata és érzete ugyanannyira nem zavar, mint a hirtelen végé. Akármelyik jöhet. Állok elébe.
Sokat látott tekintetem a csillagokon kalandozik. Olykor pislogok csak egyet. Hosszan időzöm az Orian övén. A kedvenc csillagképem. Olyan letisztult. Olyan határozott. Talán a Teremtőmre emlékeztet. Ahogy eszembe jut, lesütöm kissé a szemem, szusszanok egyet, majd egészen lassan emelem tekintetem ismét az égre. Érezhető rajtam, hogy lélekben most egészen máshová kerültem. Nem itt vagyok a stégen, nem a lánnyal, sőt még csak a bogolyfalviak egyikével sem. A csillagok alatt keresek valakit, de nem töröm magam. Hiszen megtalálhatnám, ha akarnám, azonban nem szabad rálelnem. Nekem nem. Ő szokott rám.
Szaporán pislogok néhányat, így térve vissza térbe és időbe. Szellemem visszaszáll a fizikai valómba. Újra a korláton üldögélek, bakancsom sarka a deszkák szélének nyomva, magam mellett támaszkodom fehér kezeimmel.
- Téged mi ijeszt meg benne? - nézek le magam mellé a diákra, folytatva a percekkel ezelőtt némasággal megszakított gondolatmenetet. Ifjú arcát, szép vonásait figyelem a holdfényben, várva magyarázatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Igazából megtehettem volna, hogy kikémlelem a gondolatait, bár tény és való, hogy ahhoz a szemébe kellett volna néznem. Mivel azonban éppen a csillagokat fürkészem, ráadásul eszem ágában sincsen az elméjében kutakodni, így valóban kénytelen összefoglalni azt, hogyan vélekedik, mik az aggályai. Elég jól össze is hozza ezt. Értem, amit mond. Jó ég, hogy ne érteném? Nem csak hogy értem, de élem és érzem. Lesütöm a szemem újfent.
- Gyakran akarom megölni magam. - közlöm csöndesen, egyszerűen. Olyasmi ez, amit soha nem tagadtam, de soha nem is hirdettem. Éppen ezért igen kevesen tudják, ám minden bizonnyal meglehetősen sokan sejtik. Amit pedig szintén nem teszek, az a kísérlet. Ha egyszer tényleg rászánom magam, akkor egyszerűen véghez viszem. Egyelőre azonban marad a játék a gondolattal. Ám hiába játszok vele, ez elég mély és komoly gondolat. Újra és újra felmerül bennem. Bár ha tényszerűek akarunk lenni, igazából mindig ott lappang.
- De ez alkati kérdés. - rázom meg finoman a fejemet és vonok szelíden vállat, így adva tudtára, hogy nem az örökkévaló létem és a majd' hétszáz mögöttem álló év a fő oka annak, hogy szuicid hajlamaim vannak, hanem már maga a borús, merengő személyiségem. Emberként sem voltam nagyon más. Ez csak egyszerűen felerősödött a korokkal, a megéltekkel.
- Már rég megtettem volna, ha nem lenne ennyi hátráltató tényező. - pillantok fel szép lassan ismét a csillagos égre, miközben mindazon dolgok járnak az eszemben, amik maradásra bírnak. Arról viszont egyáltalán nem elmélkedem, minek kötöm mindezt a mellettem üldögélő tinédzser boszorkány helyes kis orrára. Miért ne tenném? Beszélgetünk. Ő elmondta, hogy balettozik, én meg azt, hogy fontolgatom az öngyilkosságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem akartam sem zavarba hozni, se bármiféle együttérzésre sarkallni, sem elszomorítani. Soha nincsenek efféle szándékaim, azonban tudom, hogy valamilyen módon úgyis beüt majd valamelyik a társaságomban. Mi értelme volna hát korlátozni magam és azon sakkozni, mi hogyan éri majd a másikat? Félreértés ne essék, nagyon is tekintettel vagyok a környezetemre. Csak van egy határ, amin túl ez már értelmetlen. Sőt, kifejezetten káros. A végén még azt a csalóka látszatot keltené, hogy olyan vagyok, mint ők. Ezt pedig nem akarnám. Nem azért, mert szégyen lenne emberinek lenni, csak mert hamis képet festenék ezzel.
Úgyhogy nem teszek egyebet, mint hagyok neki időt, rendezni önmagát, érzéseit. Nem siettetem, nem kémlelem várakozóan. Csak ülök mellette békés, mindenbe beletörődött nyugalommal, mígnem felteszi kérdését. Ekkor elcsigázottan lepillantok rá, elmerülve kicsit a fiatal, reményteljes, kíváncsi tekintetben.
- Mindig akad, amiért vagy akiért felelősséggel tartozom. Lehetőleg minél többen. Ha csappanna a számuk, új feladat után nézek. Nem görcsösen, hanem belső kényszertől hajtva. - magyarázom szelíden. Az embereknek általában nem kell külön keresniük az ilyen lehetőségeket, hiszen az életben maradásukhoz pénzre van szükségük, ehhez pedig munkahely kell. Ez máris ad egy rendszert, valamint olyasféle tennivalót, amely a fontosság érzetét kelti bennük. Akkor pedig még az egyéb társadalmi elvárásokról, a családról és hasonlókról nem is beszéltünk. Amennyire idegesíti őket, a legtöbbjüknek olyannyira szüksége is van ezekre, hogy legyen céljuk. Hogy egyáltalán legyen okuk reggel felkelni. Nekem azonban nincsenek ilyenfajta kötelezettségeim. Még csak az engem hajtó idő sem. A magam ura vagyok és mint olyan, könnyedén kifolyhatna az életem irányítása a kezeim közül, több okból is. Azonban ezt nem hagyom.
- Szükségem van rá, különben elfásulok és végzek magammal. Mert olyankor mindegy, élek-e vagy halok. Azonban az élet érték. Nem dobhatom el. - susogom elmerengőn magam elé.
- Erre nevelt a Teremtől. - teszem hozzá még halkabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Inkább csak jelképesen értem a felelősséggel tartozást, hiszen nem kötök olyan kapcsolatokat, amelyekben egy másik fél ilyen mértékben függhetne tőlem. Direkt nem vagyok pótolhatatlan. Ha beütne a vég, nyilvánvalóan hagynék magam után űrt, azonban senki nem kerülne tőle kilátástalan helyzetbe. Legalábbis logikusan és anyagiakat nézve. Az érzelmek már más dolgok. Sajnos talán volna, aki túl nehezen viselné. Ám reményeim szerint idővel továbblépnének.
- Közvetlenül senki. - adom hát meg a válaszomat, enyhén megrázva fejemet. Inkább felelősségteljes feladatok azok, amikkel körülveszem magam, és ezekben persze emberek is meglehetősen érintettek.
Az életösztön? Igen, bennem is megvan. Nem szeretem, ha halottnak neveznek. Egyáltalán nem hiszem, hogy így nézne ki egy halott. Igaz, nem ver a szívem és egy elhunyt emberből lettem azzá, aki ma vagyok, ám én sokkal inkább egy másik életformának tartom magam. Meg a fajtársaimat is...
- Fogalmam sincs és nem is érdekel. - keményedik meg kissé a hangom gyors válaszom közben, ahogy a többi vámpír szóba kerül. Amit mondok, nem hangzik dacosnak. Sem ál-érdektelennek. Egyszerűen ez van. Pont hidegen hagy a lelkiviláguk. Jobban mondva az érzéseik, hiszen lélekről a fajtám esetében csak óvatosan beszélhetünk. Beleértve engem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Észlelem, hogy a lányka méreget engem, ám én nem tekintek vissza rá. Hadd szemlélődjön csak! Ettől talán némileg helyzeti előnyben érezheti magát, ami jelenleg igen jól jön, tekintve, hogy az erőviszonyokban egyébként eléggé felém billen a mérleg. A csöndes utcákat kémlelem hát és a hamarosan előttünk kibontakozó tér vásári bódéit, amik már természetesen zárva vannak. Az adventi koszorúvá alakított szökőkút gyertyái sem égnek most, egyedül a fákon ülő megannyi fénygömb szolgál barátságos világgal.
A kis boszorkány nemsokára nekiiramodik. Félő, hogy hatalmasat zakózik, azonban nem eredek utána. Ha nyakát készülne szegni, úgyis hamar ott tudnék teremni, ezt megakadályozandó. Azért ráncolom kicsit orromat, a mutatványt szemlélve, aztán leállok a fintorgással, amint diadalmas pózba vágja magát egy diadalmas kijelentés közepette. Szemöldököm felszökik, ahogy zsebretett kézzel közelítek felé. Szóval valami versenyről van szó? Fogadás vagy ilyesmi? Az emberek sok ostobaságra képesek egy na ugye reményében.
Megállok mellette és csak nézelődöm, ahogyan ő is teszi. Kisvártatva észreveszem aztán, hogy most, hogy már nem caplatunk, hiába van jól beöltözve a hölgyemény, rendesen csökken a testhője.
- Nem jellemző. - válaszolom meg a kérdését, amilyen biztatóan csak tőlem telik, hiszen hazugság volna azt állítani, hogy nincs, akár csak ha azt nézzük, hogy én magam is milyen besorolással bírok veszélyességemet tekintve.
- Várunk valakit? - vonom össze kissé szemöldökömet, miközben egy laza mozdulattal lekapom magamról a bőrdzsekimet és a lányka vállára terítem. Leér egészen a térde alá. Igazán helyesen fest benne. Részemről mondjuk így egy szál pólóban maradok, de hát ez számomra ugye nem probléma. Érzem, hogy hideg van, de nem igazán érint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x


A pubban megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. Jobban mondva, én felvetettem a dolgot, ő pedig koránt sem tiltakozott. Úgyhogy most itt vagyunk. Izlandon. Karácsony ötödik napja van. Köszönt és minden jót kíván öt szélkakas, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle, egy csíz a csupasz körtefán, valamint a nyúl és a róka, akik zsupszkulcs segítségével érkeztek a szigetre. Helyi idő szerint négy óra van. A nap már fél három körül lement és fel sem kel holnap délig. Mi mást kívánhatna egy vámpír, nem igaz? Jogosan merül fel a kérdés, miért nem ilyen helyen lakom. Nos laktam. Nem is egyszer. Ám az igazság az, hogy szeretek aludni. Ezt pedig csak nappal teszem. Ha sötét órák járnak, nem érzem magamon a fáradtságot, ami arra késztetne, hogy álomba szenderüljek. Nem nehezedik rám, nem nyom el semmi. Így pedig az ágyam is eléggé kihasználatlan marad. Mármint alvás szempontjából. Ez pedig, lássuk be, elég szomorú. Úgyhogy nem értékelem annyira a hosszú éjszakát, mint azt mások hinnék és elvárnák. Túl hívogató a puha ágy, ez ellen pedig nem nagyon tudok, és nem is igazán akarok mit tenni.
Raufarhöfn mellett kötünk ki tehát, Izland egyik legészakibb pontján. A kis halászfalu fényei barátságosan világlanak, a lábaink előtt heverve, ahogy ezen a nem túl magas dombon állunk a település fölött. Ahhoz éppen elég, hogy beláthassuk a hófödte vidéket és messze eltekinthessünk az óceánon a szürkületben. Idezsuppanásunkat követően hosszan figyelem a tájat, zsebre tett kézzel, hajamat a szél az arcomba fújja. Hallgatom a környék neszeit, magamba szívom a vidék hűs illatát és élvezem társaságom testének melegét egy lépésnyire mellettem. Szinte sugárzik az itteni mínusz négyben. Mondjuk ez nem olyan vészesen hideg. Csak Magyarországhoz képest ugye, ahol éppen csak fagy. Már ha teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x


Meglepő, két ennyire máshonnan érkezett, ilyen másként nevelkedett, ennyire különböző személy, más-más faj képviselője, hogyan érezheti ennyire ugyanazt. A hófődre vidéken állva, mintha nem volna más, csak a béke, az otthon. Mintha visszaérkeztem volna a kezdetekhez, és elértem volna mindennek a végére. Egyszerre olvad bele a múlt és a jövő a jelenbe, egyesülve alkotván meg az egészet. A mindenséget. Hiába állok bakancsomban a bolygó egyetlen, hideg szegletén, mégis látom a világot. Érzem minden apró rezdülését. Összes lakóját. Ott vagyok minden zugában. Hallom nyugodt légzését.
Hosszú perceken át állunk így egymás oldalán, majd ráérősen letekintek rá mellém, profilját fürkészve. A szél pirospozsgássá tette kissé arcát. Szemeibe könnyeket csalt. Vagy ez utóbbit talán nem csak a szél tette? Észre sem veszem, hogy milyen illetlenül sokáig nézem őt, mint valami ritka értékes festményt, a múzeum egyedüli, kiváltságos látogatójaként.
Márványszín ábrázatom ismét a falu fényei felé fordítom, majd kisvártatva oldalra nyúlok és megfogom a fiú kezét. Lágyan. Akárcsak ha egy szellő ölelné körbe. Tenyerem tenyerébe csúszik. Hüvelykujjam hüvelykujjára pihen. Szusszanok egyet és ismét rá pillantok, várva, hogy rám nézzen. Mikor pedig ezt megteszi, finoman biccentek a fejemmel, hogy jöjjön, és már lépek is, a falunak hátat fordítva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A kanapémon ülök, egy szál köntösben, hátravetett fejjel, ölemben nyugtatott kezekkel. Szemem lehunyva, agyaraim kint, szám még véres kissé. Nemrég ébredtem. Hiszen karácsony van. Ilyenkor mindenre ráérünk. Legalábbis én így ünneplem. Nyilván, már az is furcsa, hogy vámpír létemre egyáltalán ünneplem. Hiszen ez azért egyáltalán nem magától értetődő. Mégis teszem, mivel nem hogy semmi kivetni valót nem találok benne, még élvezem is. Mint a legtöbb ünnepet. Ezek célja, hogy kiragadják az embert a hétköznapokból, az egyhangúságból. Hogy valami keretet adjanak. Hogy a világ néma megegyezésben tegyen valami olyat, ami nem arról szól, hogy elpusztítsuk egymást. Ez pedig szerintem jó. Nagyon jó.
Heverészésem mámorából egy közeledő illető zökkent ki. Feltárom kába tekintetem, és lenyalom a számat, hogy aztán fejemet egyenesbe hozva a folyosóm felé pislogjak. Nem látok ott semmit, csak éppen arrafelé nézek, miközben hallgatom a neszeket és mélyen magamba szívom a környék illatát. Hamar ráismerek a látogatóra, aki a verandámra lép és mindjárt az ajtómon kopogtat.
Felemelkedek a kanapéról és megkerülöm dohányzóasztalom, melyen ott hever a vérfoltos pohárka, amiből az imént ittam. Mezítlábas lépteimmel a bejárathoz sétálok. Kitárom az ajtót és a magam ágyból kikelt öltözetű, szétálló hajú, előbújt szemfogú valójában lenézek a kis navinésre. Ködös tekintettel pislogok rá lefelé egy kis ideig, aztán félrehúzódom, és intek neki, hogy fáradjon csak beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem zavar. Semmikor nem zavar. Még karácsony első napján sem zavart volna. Mindezt persze egy részről azért mondom, mert engem úgy istenigazán soha nem tud zavarni senki. A szélsőséges esetektől eltekintve, természetesen. Kírát jobban zavarta volna, ha például huszonötödikén reggel betoppan hozzánk egy diáklány kellemes ünnepeket kívánni. Valószínűleg lekapta volna a tíz körméről, mindenféle átkokat szórva rá pálcával és anélkül, amiért kirángatta mellőlem a puha ágyból, aztán pedig megkínálta volna valami édességgel, aminek persze csak a felét adta volna oda neki, végül pedig előállt volna egy afféle meglepő ötlettel, mint mondjuk hogy tanítsuk meg a karácsonyfában lakó narglikat a Jingle bellsre és az így alakított kórussal lépjünk fel a vásárban a főtéren. Lehet, hogy másnak ez az életkép egy kaotikus látomás benyomását kelti, nekem azonban ezek a hétköznapjaim, ha a lány idehaza van. Ha meg éppen ő nem lenne itt, akkor is Dwayne egyik újabb lövöldözős játékától meg az ő morgásaitól és csatakiáltásaitól zeng a nappali, meg persze attól, ahogy a fia felfedezi a házamat. Expedícióit általában csörömpölés és gurgulázó kacaj kíséri.
Most azonban ketten vagyunk Annával. Aki -mint mondtam- nem zavar, viszont ő maga eléggé zavarban van. Olyannyira, hogy észre sem vette a szemfogaimat, melyekhez eddig még nem volt szerencséje. Mámoromat pedig egyszerű álmosságnak véli. Nem is tudom, talán jobb ez így. Bár kétlem, hogy ne derülne ki csakhamar az igazság így vagy úgy. Hiszen míg ő a zavarától nem lát tisztán, én az állapotomtól.
- Boldog karácsonyt. - kívánom viszont mély hangon, lefelé nézve a lányra. Rég szóltam már hozzá. Ha bármelyikünk beszél, hát ő szokott. Úgyhogy én ezzel letudtam az éves szájjártatásomat. Ami nem nagy kunszt, tekintve, hogy hamarosan itt az új esztendő. Bár nálam talán akkor se lenne az, ha most kezdődött volna.
Biccentek neki, hogy merre jöjjön, és megyek előre. Szűk folyosómon fogas, szobákba nyíló ajtók, pár doboz, komódok, rajtuk mindenféle régiségek és érdekes újdonságok felhalmozva. Zsúfolt, mégsem tűnik rendezetlennek. Minden esetre bőven van mit nézni. Jó is, ha a kis boszorkány figyelmét leköti más, amíg én némileg magamhoz térek. Ha nem ülne rajtam a bódulat, már az agyaraimat is régen visszahúztam volna, ám most kétszer annyi vért vettem magamhoz, mint ébredés után szoktam. Hiszen karácsony van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hamarosan beérünk a nagyszobába. Vagyis részemről inkább bekóválygok. Járásom hiába egyenes, úgy festek, mintha akármelyik pillanatban oldalra dőlhetnék, hogy a padlón elterülve ott is maradjak, jólesően simulva a szőnyegre. Azonban erre nem kerül sor. Arra viszont annál inkább, hogy a kis navinés szeme elé táruljon az én nem éppen elenyésző méretű, arany és bordó díszekkel ízlésesen telepakolt karácsonyfám. Ott magasodik a szemközti ablak bal oldalán.
Biccentek vendégemnek, hogy foglaljon helyet a kanapén nyugodtan. Addig én felmarom a vérmaszatos poharamat meg a termoszomat és átsétálok a konyhába. Előbbit elmosom, utóbbit a hűtőbe rakom, aztán felmegyek a hálóba és magamra veszek egy nadrágot. Ennyit tudok és akarok most tenni az illedelmesség kedvéért. A köntösömtől nem válnék meg. Az marad rajtam lezseren megkötötten, puhán simulva meztelen, sápadt felsőtestemre. Ezután pedig keresek valamit, amivel megkínálhatom Annát. Fogaim immáron visszahúzva.
Mindezeket letudva, a nappaliból való távozás után szűk fél perccel térek vissza a jövevényhez. Kezemben egy tálcával. Arrébb tolok néhány holmit a dohányzóasztalon, hogy letehessem oda. Sós és édes rágcsálnivalók egyaránt kínálják magukat rajta. Külön attrakció a Kírakedves által díszített mézeskalács költemények: van itt vámpírfogú angyaltól kezdve vidám Dávid-csillagon át zilált karácsonyfáig minden. Ital tekintetében pedig tej, narancslé és tea közül választhat a diáklány. Ez utóbbiból van fekete és erdei gyümölcsös. Már ebből is látszik, hogy ünnep van: egyáltalán nem csak olyan ételeket és italokat tartok itthon, amik tartósak. Ráadásul a választék is magáért beszél. Már-már túlzás.
Eszembe jut, hogy elhúzhatom a függönyt a nappali ablakán. Odabandukolok hát és megejtem ezt. Visszafelé is olyan szétszórtam lépem át és kerülöm ki a már kibontott, de még mindig a fa alatt pihenő ajándékokat, mint odafelé. Nem mintha ne lett volna egyszerűbb a kanapét a másik oldalról megközelíteni. De ez mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Sokkal nagyobb ügyet csinál ebből, mint amennyire ez engem érzékenyen érint. Azonban az egyáltalán nem gond, ha valaki figyelmes és ügyel arra, mit ejt ki a száján. Éppen ezért hagyom még kicsit a levegőben lógni zavarát és mentegetőzését, nyugodtan kémlelve őt, aztán megrázom a fejem, jelezve, hogy ugyan, hagyd csak, semmi gond. Igaza van különben. Egyáltalán nem is véletlen, hogy eképpen alakulnak a dolgaim. Ennek így kell lennie. Sokakat meglehetősen közel engedek, de nem hagyom, hogy ebbe túl mélyen beleringassák magukat. Nem ígérek, nem tervezek, nem ámítok. Nyílt lapokkal játszom. Furcsa kettőssége viszont az egésznek, hogy ennek ellenére -vagy pont ezért- általában én vagyok a biztos pont számos ember életében. Már csak időtlenségemnél fogva is, valószínűleg.
- Egy vagyok közülük, közösséget vállalok velük, de nem élek közöttük. - foglalom össze viszonyomat a fajtársaimmal a kíváncsinak ható hümmögés nyomán. A közöttük élést pedig egyértelműen nem a szó szoros értelmében mondtam. Nem létezik vámpír lakótelep és nincsen külön államunk. Még csak társadalmunk sem igazán. Törvényeink persze akadnak, amiket én be is tartok. Ám ez koránt sem elég ahhoz, hogy ne számítsak kívülállónak, főleg az étkezési szokásaim miatt.
- Te hogy vagy a többiekkel? - dobom be könnyeden a kérdést. Természetesen, nem arról érdeklődöm, a halhatatlanokhoz hogyan áll, hanem hogy embertársaihoz. Különben is, szerintem én vagyok az első vámpírja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem feszegetem, ha ő nem akarja, hogy feszegessem, azonban úgy veszem észre rajta, talán jól esne neki kiadnia magából. Legalább hogy meghallgassák. Akár egy magamfajta, jóképű idegen. Még ha tanács nem is érkezik. Márpedig, ha valamire, erre aztán kiválóan alkalmas vagyok. Meg igény szerint még véleményezek és javaslatokkal is szolgálok, ám gyakran közhelyesnek titulálják őket. Ez azért van, mert a halandók még nem jöttek rá, hogy ezek igazából örök igazságok és igen, ilyen egyszerű az élet, csak ők bonyolítanak mindent túl. De hát egyszerűbb leszólni egy tanácsot, mint aszerint cselekedni. Nekem mondjuk mindegy, mert előbb-utóbb úgyis ráeszmélnek, hogy nem beszéltem hülyeséget és talán nem itt tartanának, ha hamarabb megfogadják a tömör kinyilatkoztatásaimat.
- Mit nem értesz... bennük? - susogom kérdésemet, direkt hagyva egy hezitáló szünetet utolsó szavam előtt. Hiszen úgy gondolom, nem az átlagról beszél. Pedig sokszor van olyan, hogy valaki tényleg úgy összességében az emberek viselkedését, indíttatásait nem tudja hová tenni, ám itt most szerintem nem ez a helyzet. Párak okoznak csupán a lánynak fejtörést, vagy éppen csak egyetlen egy illető. Ez a probléma pedig elég mostani lehet, abból ítélve, ahogy próbálja elkomolytalankodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő