Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Dwayne és Sean Warren

Nem megyek a falnak, ha nem tudom meg, mi volt az a lény, amivel összefutottunk azon az éjjelen, de azért mindenképpen izgatja a fantáziámat. Remélem, kiderül majd. De álmatlan nappalokat tényleg nem fog ez okozni. Szóval ejtem is a témát. A kiskölyköt viszont szerencsére nem. Őt magabiztosan tartom az ölemben és hagyom, hogy kiélje magát rajtam. Mikor már túl élénkké válik és nagyon belelovalja magát a nyüsztetésembe, felkelek vele a kanapéról és elsétálunk kicsit a házban. Csillogó, elkerekedett szemekkel pislog otthonom berendezésre. Ráérős tempóban megyek, hogy valamennyire tényleg képes legyen befogadni a látványt. Persze, a legtöbb dologért már nyújtja is ki az apró kezeket, hiszen mindent tapintani, markolászni szeretne, ám szerencsére hamar elterelődik a figyelme az újabb és újabb érdekességek felé. Hiszen akad itt bőven.
Nemsokára elálmosodik, szemét dörzsöli. Mikor már nagyon kába, visszaadom az apjának. Hamar elalszik barátom karjaiban, aki úgy dönt hát, ideje menni. Kikísérem az ifjabb és az idősebb Warrent, és figyelem, ahogy elnyeli őket az erdő. Jól tették, hogy benéztek így kettesben. Valamiért úgy érzem, gyakori látogatók lesznek itt ebben a felállásban...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Romantikus hangulatban vagyok, azt hiszem. Persze, a magam borongós és kissé sötét módján mindig abban vagyok, ám ma este különösen. Néha felerősödik. Abban mutatkozik meg, hogy hosszabb ideig pislogok felfelé a csillagokra, gyakrabban emelek le a polcról versesköteteket, vagy éppen még inkább elnyújtom sétáimat. Ez alkalommal a tóhoz keveredem.
Megannyi apró, mágikus fény mutat utat az idebarangolóknak, amelyekben békésen gyönyörködöm, miközben zsebretett kézzel sétálok köztük. Felnézek az égboltra néha, hosszan legeltetve szemem a látványon, majd ismét a környéket pásztázom, figyelve azt a néhány embert, aki most szintén a tópartra járult. Nincs az őszi estékhez fogható. Nincs még olyan időszak, ami így áthatna. Szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? de szeretem. - írja az egyik magyar költő. Hát így vagyok vele én is.
Leülök a felszabaduló padra, ahogy egy szerelmespár tovább áll róla, elandalogva. Igazítok bőrdzsekimen és leveszem napszemüvegem. Ahogy nyugodtan nézelődöm, régi tekintetem a másik padra kúszik, ahol éppen egy nő rajzol valamit. Figyelem mozdulatait és őt magát, és minél tovább teszem ezt, szemöldököm annál jobban összevonom. Ismerős nekem. De még nem vagyok biztos benne, honnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Felém néz, hiszen érzi, hogy figyelem. Ekkor még rajta tartom kicsit a szemem, majd eltekintek másfelé. Mondjuk a tó feketén hullámzó vizére. Akkor sandítok csak ismét a nő irányába, amikor készülődni kezd, hiszen már bőven nem alkalmasak a fényviszonyok a rajzolásra. Elvonul, ahogy lassan mások is. Mélyet lélegzem az estéből, még inkább magamba szívva a környék illatait. Igen, a nő határozottan ismerős. Az alakja, az arca, a mozdulatai, a vére. Különösen a vére. Amint felé terelődött a figyelmem, ez volt az, ami felébresztette benne a gyanút. Hiszen számomra ez az elsődleges jegy. A legbeazonosíthatóbb tulajdonság. A vér illata.
Felém tart. Erre kell jönnie, ha el akarja hagyni a tópartot. Ekkor pedig eszembe ötlik valami. Egy emlék. Az ösztöneim elém teszik, tálcán kínálva. Máris ott vagyok újra térben és időben. Látom a nőt. Nagyjából előttem van az arca, ám keveredik a most látottal. Hiszen nem emlékszem pontosan. Mégis hogy emlékezhetnék mindenkire? Még a legfontosabb személyek képe is elfakult már.
- Elnézést... - szólítom le lágy hangon a hölgyet és felemelkedem ültömből.
- Hadd kérdezzem meg... - lépek közelebb, fölé magasodva.
- Ön... cseh? - teszem fel különös kérdésemet olyan természetesen és egyszerűen, mintha csak arról érdeklődtem volna tőle, meg tudná-e mondani esetleg, hány óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem állt szándékomban megrémíteni, dehát tudom, ez a külsőmmel és fajtámmal jár. Ám ahogy megszólalok, máris kevésbé tart tőlem. Ez persze részint annak is betudható, milyen meglepő kérdéssel állok elő. Máris elterelem vele a gondolatait és kizökkentem a személyem miatti félszből.
- Szóval... a családja ír? - emelem meg sötét szemöldököm. A kérdésére pedig nem felelek. Lehet, ez némileg udvariatlanság, de az ő érdekét szolgálja. Nem hiszem, hogy túlságosan megnyugtatná a válaszom.
Annyi biztos: nem tévesztem össze senkivel. Tudom, hogy nem ismerem őt. Őt nem. De valaki mást igen. Valakit, akire nagyon hasonlít. Valakit, akivel nagyjából száz éve találkoztam. Csehországban méghozzá. Valakit, akinek hasonlóan csinos arca volt. Hasonlóan vörös haja. Hasonló vonalai. Hasonló vére...
Állok csak a nő előtt, fehér kezeimet magam mellet lógatva, várva szavát, amelyek talán elvezetnek a megoldáshoz, felfedve a viszonyokat. Kétségem sincs afelől, hogy kapcsolat van az akkor ismert illető és aközött, akivel itt vagyok most a tó partján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Voltam már hasonló helyzetben, mikor évtizedek vagy évszázadok távlatában felismertem valakit. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a leszármazottja annak az illetőnek, akivel réges-régen találkoztam. Az esetek nagy részében persze nem kötöttem az orrukra ezt, hiszen... milyen magyarázatot adnék? Hogy lehet az, hogy itt állok előttük a magam huszonhét évesnek tetsző valójában, és azt állítom, szerencsém volt az ük-akárkijükhöz? Olykor persze megtaláltam a módját, és például úgy fogalmaztam, hogy ismereteim szerint itt és itt élt ekkor és ekkor. Kikerülve így a bonyodalmat, mégsem állva elő hazug mesékkel. Aztán akadtak természetesen olyanok is, akiknek felfedtem a teljes igazságot. A varázsvilág képviselőivel ezt megtehetem. Számukra nem sokkoló. Éppen csak döbbenetes és furcsa.
Most viszont itt áll előttem ez a nő, aki semmit nem tud a családjáról. Akinek csak éppen egy ereklye van a birtokában és semmi egyéb. Akit bár nem ismerek, máris többet tudok, mint a legtöbben. Talán önmagánál is többet. Mi tévő legyek hát? Elköszönhetnék és tovább állhatnék bármiféle magyarázat nélkül. Azonban lehet, hogy amit tudok, sokat jelentene a számára. Nem azért gondolom ezt, mert magam sem ismertem a szüleimet. Nekem ugyanis ez soha nem okozott gondot és nem éreztem szükségét utánakutatni. Bennem ez nem jelentett soha űrt. De tisztában vagyok vele, hogy sokaknak igenis azt jelent. Talán az előttem állónak is?
- A felmenőinek egy része cseh. - közlöm vele egyszerűen, egy bólintással.
- Ez a nyaklánc Dorina... vagy Darina Ivanováé volt. - pillantok az ékszerre. Külön önmagában nem ismerném fel. Azonban a vérének illatával keveredve, amely most az utódjában csörgedezik előttem, már be tudom azonosítani. Emlékszem rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hisz nekem. Jól teszi, mivel igazat beszélek. De lehetnék valami csaló is akár, aki így szólít le csinos, gyanútlan nőket az éjszaka leple alatt és csap le rájuk. Valószínűleg azonban lerí rólam, hogy nem ez a típus vagyok. Noha fajtámból adódhatna. Kihasználhatnám ismereteimet, sok évszázados tapasztalatomat. Ám tényleg nem ebből a fából faragtak.
Jól sejtettem, fontos a számára az, amit közölhetek vele. Az, amit tudok. Már csak az a kérdés, miként mondjam el neki. Szükséges-e felfednem, hogy személyesen ismertem a felmenőjét, vagy pedig ez alkalommal is élhetek némely válaszok megkerülésével. Azt hiszem, először megpróbálkozom ezzel. Szóval arra nem is felelek, szakterületemből adódó-e felismerésem.
- A XX. század elején élt, Csehországban. A férje igen tehetős volt, ám a házassága rémes. A férfi folyton bántalmazta. A törődése abban merült ki, hogy ékszerekkel halmozta el. - mesélek neki a nőről, és közben elpillantok ismét a medál felé. Állandóan hordta. Arról fogalmam sincs, ezt is a férjétől kapta-e. Ha pedig igen, vajon miért viselte ilyen előszeretettel. Nem kérdeztem soha.
- Kifejezetten szép boszorkány volt. Ön hasonlít rá. - nézek a lány szemébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Egy pillanatig csak nézem őt kifejezéstelen vonásokkal, majd bólintok. Igen, boszorkány. Úgy látszik, jól sejtettem, hogy fontos lehet számára a felmenőinek kiléte. Ha másért nem is, amiatt koránt sem elhanyagolható, kiktől származunk, hogy milyen tulajdonságokat örököltünk tőlük. Anno emberi létemben számomra ennek azért nem volt akkora hordereje, mert kevéssé voltunk még jártasak az orvoslásban és csak tapogatóztunk azt tekintve, hogy külső jegyeinken és természetünkön túl mit vagyunk még képesek továbbvinni szüleinktől. Ahogy aztán halhatatlanságomban múltak a korok, kiderült bár, milyen jelentőséggel bír, hogy ismerjük a génállományunkat és  múltját, ám engem ez már személyesen nem annyira érintett. Hiszen új Atyám lett, akinek köszönhetően nincs már részem se betegségekben, se hajlamokban. A vámpíroknak nincs gondjuk erre.
Viszont itt ez a lány, akinek a családjában pár generációval ezelőtt ott volt egy boszorkány. Ez pedig magában hordozza az erős gyanút, hogy neki is lehetnek mágikus képességei. Ami neki most gyanú, az nekem tudomás. Hiszen érzem rajta. Több száz évig nem tudtam beazonosítani, ahogy más adottságokat sem. Mára már kitapasztaltam. Mára már felismerem a rezgéseket.
- Igen. - felelek hát egyszerűen, miközben jelentőségteljesen nézek rá lefelé. Áthatóan, magabiztosan fürkészem. Tudom, mi rejlik kérdése mögött, hiszen nem is igazán palástolta. Válaszom pedig erre vonatkozott. Igen, ő is boszorkány. Mindeddig nem tudta ezt?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem követel tőlem bizonyítékot, magyarázatot, semmit. Egyszerűen érzi és tudja, hogy nem verem át. Hogy igazat mondok. Hogy komolyan beszélek. Amennyire botorságnak tarthatnánk ezt, olyannyira emberi és ésszerű is. Néha nem kell mindent tudni. Néha elég az ösztöneinkre, a megérzéseinkre támaszkodni. Gyakorta sokkal jobb tanácsadók bárminél. Az előttem álló nő az ékes példa rá. Hiszen elhajthatna azzal, hogy hagyjam a hülyeségeimmel és hogy nyilván légből kapott mesékkel szórakoztatom őt. Ezzel pedig azt érné el, hogy még jóval később ébredne rá saját magára. Azonban ő hagyta, hogy segítsek. Hagyta, hogy felnyissam a szemét.
- Adam Kensington. - nyújtom neki nagy, hűs kezemet.
- Öné az ékszerüzlet, igaz? - vonom össze sötét szemöldökömet. Ez egy részt a nevéről ugrott be, más részről pedig most eszméltem rá, hogy ott éreztem már ezt az illatot, amikor elhaladtam a bolt előtt.
- A miénk a ketyerekereskedés. - tárom elé az érdekes tényt, hogy valamilyen szinten kollégák vagyunk. Már ha a boltosokat lehet annak tekinteni. Meg már ha engem lehet boltosnak tekinteni vagy akármilyen kategóriába sorolni. Elég az hozzá, most már megfelelő mennyiségű és minőségű információval szolgáltam a hölgynek ahhoz, hogy akár beazonosíthasson. Hiszen a nevem ismerős lehet a tanoda újságjából, a Kins&Kensről pedig köztudott, hogy az egyik tulajdonosa vámpír. Aztán persze, lehet, egyik sem üt szöget a fejébe. Végülis nem vagyok híresség vagy hasonló. Nem kell felismernie. Csak talán némileg könnyítene a helyzeten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Végül mégis elkísértem a szőke navinést a sikátorbeli események után egy darabon. Hiába tűnt fel és próbálta megakadályozni ezt a zaklatott kedves. Csak annyit ért el, hogy mindenki még rosszabb állapotba került. Komolyan mindenki. A diáklánynak több se hiányzott azután, hogy megtámadtak, minthogy felbukkanjon valaki a semmiből és megátkozza, majd az ő pálcája kapja telibe véletlenül a megmentőjét, hogy még ez is nyomja a lelkét. Aztán ott van Kíra, aki teljes tévképzetekben fürdőzve érkezett meg és hagyta is el a helyszínt kétségbeesetten, könnyek között. Végül pedig itt vagyok én, aki elűztem a navinéstől a támadóját, majd miután a féltékenységtől elborult kedves megjelent a színen, mindkét boszorkányt lefegyvereztem, hogy a végén nehogy nagyobb kárt tegyenek egymásban, ennek eredményeként pedig az egyik ott hagyott, a másik pálcája pedig ugyebár véletlenül eltrafált. Dúltan, megátkozottan érkezem tehát a semmi közepére.
Kíra után jöttem. Vissza akarom adni a pálcáját, és különben is... látni szeretném őt. Siettem, ahogy csak tudtam. A kötelékünknek hála, hamar a nyomára akadtam. Itt lesz valahol. Bent a házban. Hallom neszeit, érzem illatát. Besétálok az elhagyatott épületbe. Nyelvem még mindig a szájpadlásomhoz tapadva. Nem tudom hát szólítani őt. Viszont megijeszteni sem akarom a néma settenkedéssel. Nem tudhatja, hogy én vagyok az. A bajt megelőzendő, pár pillanat múlva határozott léptekkel sétálok oda a szoba küszöbére. Direkt úgy, hogy hallja érkezésem és rám nézzen. A pálcáját a kezemben lógatom magam mellett. Végigpillantok rajta.