Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Néha azt hiszem, hogy mellette rendes emberré válhatnék. Hogy mellette, ha ő mellettem lenne, lenne esélyem arra az életre, amiben nincs kín, nincs bűntudat, nincs szenvedés. Néha azt érzem, hogy ő a kulcsa mindennek, hogy miatta létezem, hogy ő értem él, és hogy világi törvény, hogy nekünk együtt kell lennünk. Néha azt érzem, hogy ez rendben lenne így, de mindig, hogy elhiszem, hogy Nyuszi egész emberré tudna tenni, jön a hang a fejemben, mely eltántorít.
Layla egy földöntúli, angyali jelenség. Layla egy csoda. Gyönyörű, természetes, sugárzó, élettel teli. Én csak akkor élek igazán, amikor mellettem van, megváltoznak a rezgéseim, ösztönösen kihúzom magam, máshogyan látok mindent. Állítom, hogy azok a képeim a legjobbak, melyeken ő szerepel, vagy melyek elkészültekor ő is jelen volt. Minden más csak túlélés annak reményében, hogy egy nap újra láthatom. Hogyan is rombolhatnék le én magam egy olyan égi csodát, mint ő, egy olyan emberrel, mint én? Nincs jogom, nem mehetnék még csak a közelébe se. Az első illetlen gondolatnál kellett véget érnie az életemnek.
Felrémlik előttem a Roxfort, akaratlan is a mellkasomhoz érintem a kezem. A lepattanó átok miatt szétszakított bőr, a heges csíkok, melyek emlékeztetnek arra, hogy nem sikerült eddig egy kísérletem sem. A könyörgés, hogy ne mentsenek meg, mert én meg akarok halni, azt akarom, hogy véget érjen minden. Nem akartam élni, de aztán jött ő, jött a nő, és már nem tudom, hogyan kell nem életben maradni. Persze, eddig sem ment túl jól a dolog.
Halvány mosolyom mögött ugyan húzódott némi bűntudat, mert eddig rosszul éreztem magam azért, amiért utána leselkedek, ám most ez, ahogy kimondja, hogy osonhatok utána, egy csapásra elmúlik, mosolyom pedig szélesebbé válik, mivel gyakorlatilag engedélyt adott, hogy a bűnös tevékenységet folytassam. Fogalmad sincs, hogy mégis mit eresztettél ki a palackból, Nyuszikám, de köszönöm.
A testemet átjáró melegség olyan boldoggá tesz, melybe csak egy jó embernek lehet igazán része. Én, azzal, hogy idecsábítottam őt, elvettem valakitől a boldog pillanatot, de nem érdekel. Nem vagyok jó ember, nem is hiszem, hogy valaha leszek, mert amik a fejemben vannak, amik velem történtek, mások szerint elítélendőek. De nem nekem. Nekem a legkevésbé sem.
- Én.
Felelem végül játékosan, de nem akarom húzni az időt, így ahogy előre nyúlva, remegő szívvel, adrenalin lökettel a testemben a füle mögé tűrök egy tincset, finoman végigsimítva füle és arca élén, kettőnk közé helyezett tenyeremben már ott is van a kis ezüstszárny.
- Neked készíttettem, talán lehetne a kabalád a következő idényben. És olyan lenne, mintha itt lennék veled mindig. Nem tudom, hogy örülnél-e ennek.
Vajon ha többet nem látna, szeretné az ékszert? Eszébe jutnék? Talán, ha majd meghalok, akkor viseli egy ideig, majd örökre elteszi, mert emlék, és ötven év múltán, amikor ráakad, felidéz engem. Egy hazugságot. A helyzet az, hogy jobban járna így, én mégis ott tartok még, hogy magamnak akarom őt egészen. Ellopnám tündöklő fényét, hogy más ne is akarja őt. Ragaszkodom hozzá, és még nem tudok búcsúzni. Nyuszi éltet az első pillanattól, nélküle halott lennék. Még sok fénye van, még földöntúli, és én gyakorlatilag elszívom, mert kell, mert éreznem kell. Érzem, ahogy fokozatosan egyre mohóbbá válok. Akarom. Még többet akarok. Mert szeretlek, Nyuszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, a világbéke az remek lenne - mondtam nevetve, ahogy Lili élcelődött a királynőkön. Persze ebben volt némi igazság, legalábbis amennyit hallottam ezekről a versenyekről. A szobatárs gondolatait követően rám került a sor, de hozzá képest őszintén szólva nagyon is bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Apáméknak volt egy nagy terve, nem egyszer rágták odahaza a fülembe, nekem viszont ahhoz nem sok kedvem volt. De hogy mit is akartam? Hirtelen nagyon egyszerű, és általánosnak tűnő gondolatok ugrottak be, így azokat meg is osztottam Lilivel, végül elhallgattam, s gondolkodtam néhány másodpercig a kérdésén.
- Nem tudom, a tánc elég jól megy, de tényleg nem tudom - inkább elnevettem a válaszadást, mert ahhoz, hogy rájöjjek, miben is vagyok elég jó, hosszas elemzés várt volna rám. Ahhoz viszont nem volt kedvem, így a témát visszatereltem a levelekre, azok amúgy is érdekesebbek voltak, mint hogy velem mi lesz majd.
- Na várj, ha magamból indulok ki, és mondjuk valami cikis lenne a levélben, akkor nem biztos, hogy örülnék annak, ha írásban megjelenne, szóval az nem jó. Viszont gondolom azért írták a leveleket, hogy majd egyszer visszaolvashassák. Azt is megtehetnénk, hogy kérünk rá engedélyt, és visszapostázzuk mindenkinek a sajátját. És akkor nem kell megosztaniuk másokkal, viszont elolvashatják a régi írásaikat, és megtudhatják, hogy sikerült-e valóra váltani az álmaikat. Na? Benne vagy, hogy postázgassunk? - kérdeztem mosolyogva, s ha Lilinek is tetszett az ötlet, akkor elindulhattunk, hogy kiküldjük a leveleket. Ha nemet mondott, akkor viszont a levelek visszakerülhettek a helyükre, s mi folytathattuk tovább a felkészülést az órára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minő meglepetés, ezúttal a folytatás nem az, hogy de, pusztán csak egy lehorgasztott fej. Veheti ezt beleegyezésnek vagy egyetértésnek? Ilyen messzire sohasem merészkedne, elvégre mégis csak Máriáról van szó, az ki van zárva, hogy bármiben, akármiben is igazat adjon a férfinak. Némán hallgatja és megfeszül állkapcsa, hisz ő is tudja, hogy hibázott és nem akkor kellett volna, de ha tovább húzza, ha nem megy el aznap éjjel, ki tudja, mi történt volna. Talán semmi, talán a lány tényleg gyűlöli annyira, hogy jelentse házvezetőjének vagy az igazgatónak, ő azonban köszöni szépen, nem kér a botrányból. Akkor ezek szerint ő is önző lett volna...?
- Nem kellett volna emiatt leadnod az órámat, ha tényleg érdekel. Tudod, hogy csak úgy, ahogy eddig is, elkerültelek volna - ezek a szavak fájdalmasan csorognak ki ajkain, melyek keserédes mosolyra húzódnak. Nem akarta magát távol tartani és minél tovább gondolkodik az okokon, annál egyértelműbb számára: valamit érez. Az elején csak cukkolta, de már akkor is édesnek találta a dühös, sértett, pufókra fújt hörcsögarcot, azt a hihetetlen tüzet, amivel a levitás él. A folytonos ellenállás, de azok az apró, jelentéktelen pillanatok, amikor megszelídül. Mert volt ilyen, például a szökőkútnál, vagy amikor a kanapéján forró teát szürcsölgetett a takaró alatt és persze a lépcsőház. Talán a bájital csak egy ürügy arra, hogy még magának is tagadja, anélkül is megtörtént volna előbb-utóbb az a csók, de mennyivel egyszerűbb áltatni magát?
- Nem utálsz? - hitetlenül néz Máriára. - Pedig remekül sikerült elhitetned idáig - talán nem kellene közbeszólnia, de muszáj megállniuk itt. Végtére is, Henrik tényleg nem utálja a lányt, egyszerűen csak nem tudja kezelni. Olyan vad és logikátlan dolgokat csinál, annyira kiszámíthatatlan! A legutóbb szűkszavúan és gorombán beszélt vele, most pedig szinte könyörög a megbocsátásért. De meddig űzhetik ezt a játékot komolyabb sérülés nélkül? Hisz fogalmuk sincs, mit is akarnak pontosan vagy hol vannak a tűréshatáraik, csak felelőtlenül osztogatják a pofonokat egymásnak. De meddig?
Érzi az indulatokat a szavak mögött, de hagyja, hogy kijöjjenek. Végre őszinteségi rohamot kaptak, megvan a lehetőségük, hogy itt és most helyretegyék kettejüket, de amikor már mondana valami konkrétumot, mindig félbehagyja a gondolatmenetet. Ha lehetséges, ez még jobban idegesíti Henriket, mint az a csapongás, amit a másik leművel. Miért nem lehet egyenesen fogalmazni? Indulatosan rázza meg fejét, majd keresztbe fonja karjait maga előtt. - Egyáltalán nincs veled bajom. Mivel a diákom vagy, annak ellenére, ahogy rendszerint viselkedsz velem, igyekeztem normál mederben tartani a dolgainkat. Nem azt mondom, hogy minden esetben sikerült, de mondd csak, hány tanárral szemben engeded meg magadnak azt a hangsúlyt, mint velem? És hogyan kéne rá reagálnom? Nem engeded, hogy távolságot tartsak úgy, ahogy bárki mással - távolságot. De milyet, Henrik? Most már érezhetően szabadabban beszél, nem kertel különösebben, nem csomagolja be szavait. És a java még csak most jön. Merthogy bár az első etapra reagált, még mindig köztük feszül az ominózus csók, amire nem tud nem reagálni. Miközben feláll, ezzel hátratolva székét, előrehajol, kezeivel megtámaszkodik az asztalon, s talán hat annyira váratlannak ez a mozdulatsor, hogy Mária hátradőljön, ha viszont nem, úgy különösen közel kerülnek egymáshoz. Annyira talán nem, hogy könnyűszerrel összeérjenek, de nem kellene különösebben erőlködni ahhoz, hogy bármi megtörténjen.
- Miért is nem tudsz rá válaszolni? Ha most újra megtenném bájitaltól mentesen, akkor sem tudnál? Miért nem beszélünk a problémáról? Mitől félsz egészen pontosan? - acélkék szemei rabul ejtően próbálják megragadni Mária íriszeit, hogy ne tudjon szabadulni és végre egyenesek legyenek. Csakhogy Henriket már nem érdekli a válasz. Túl régóta vár az őszinteségre, így még mielőtt a lány úgy dönthetne, hogy reagál, visszavonulót fúj és elkezdi összeszedni a holmijait. - Én belefáradtam ebbe. Nem tudok olyasmit tenni, ami jó lenne neked. Remélem találsz valakit, aki igen - még udvariasan meg is hajol, azonban tartása merev és ahogy pakol, érződik rajta az ingerültség, a hevesség. Meg akarja rázni a másikat, az arcába üvölteni a nyilvánvalót, de így is elégszer hunyászkodott meg egy tinilány előtt. Míg olyan közel voltak egymáshoz, érezte a lány kellemes samponjának illatát, megfigyelhette az apró pöttyöket szemében, amik még a félhomályban is tökéletesen láthatóak. Mindent elraktározhatott, ami sohasem lesz az övé, mert már nem akarja, hogy az övé legyen. Belefásult. Ennyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Néha nem tudok mit kezdeni a lányokkal, de komolyan. Olyan furcsák. MOst úgy érzem, hogy Babu belém akar bújni, mintha az egyetlen menedék lehetnék számára. Az, hogy a körme milyen éles, igazából nem is zavar, mert ha most kivennénk magunkat innen és egy szobába képzelném magam, nem az jutna eszembe, hogy miért karmolászik, hanem, hogy milyen szexi. Mondjuk, most is az, csak a szemei... nem tudom mit mondott neki Nate, de látszik, hogy megrémülhetett valamitől, pedig... biztos vagyok benne, hogy nem történhetett semmi. De, hogy száz százalék legyen, rákérdezek. Megölelem őt, hogy érezzen, mert erre vágyik, és én is szívesen védelmezem őt. Nem gondoltam olna, hogy ilyen kettős, de nem ellentétes érzéseket vált ki belőlem egy ölelés. ROhadtul zavarban vagyok, szerencsére itt a sötétben nem igazán látszik, de belepirulok az ölelésébe, érzem, hogy a fülem ég. Próbálok bátorítóan viselkedni, ami nem nehéz, és nem is igazán próbálom, mert jön az magától. Aztán megtörik az idill, ahogy összeszedi magát, mikor felajánlom, hogy elviszem haza. A könnyes szemeket, csak most veszem észre, ahogy a zöldeskék hullámokból visszatér a fókuszom az egész arcra. Most valahogy, nagyon szívesen gondolok vissza a stégre is, meg úgy mindenre, ami vele kapcsolatos.
- Ugyan - újabb mosoly tűnik fel az ezerből, amit neki adtam már, a barnaság ezt hozza ki belőlem. Az, hogy megköszöni természetes, az, hogy elbagatelizálom, szintén. Látom, hogy akar valamit, a feszültség érezhető a szeme villanásában, aztán... egy pillanat alatt megszakad, ahogy megrázza a fejét. Vajon mit akart elmondani, mutatni, vagy tenni? Sosem fogom megtudni, én sem mondanám el. Talán ha belenéznék az ő fejébe is... nem tehetem, nem lenne fair, egy látszólag sebzett galamb lelkébe bámulni.
- Na, gyere te bolond - csapódik ki az ajkaim körül megformálva, az érthetetlen mondat, de mivel megkapja mellé az ezeregyedik mosolyomat is, majd lazán átkarolom és magamhoz húzom, talkán megérti, hogy hogyan gondolom a szavaimat. Az újabb köszönömre is felelnem kellene, de mit mondhatnék rá? A szüleimnek köszönd? Vaaaagy, mert egy hülye vagyok és később jöttem?
- Jó volt a buli amúgy? Voltak csinos csajszik rajtad kívül? - pillantok rá huncut vigyorral, majd sétálni kezdünk a tesója lakása felé. Jó érzés átkarolva vele menni, érzem, hogy felspanol a dolog. Sok minden jár a fejembe, de most főleg az, hogy örülök, hogy erre jártam. ki tudja hogy alakulhatott volna az estéje, persze az is lehet, hogy ha nem érkezek még jobban. A lényeg, hogy... jó vele sétálni, na. Érzem a meleggel átitatott hűvőös levegőt, ahogy cirógat minket. És ennek köszönhetően józan maradok. Most örülök, hogy nem érkeztem hamarabb, hülyeséget is csinálhattam volna. örülök, hogy Nate lelépett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Volt kollégája elfogadja a meghívását és így együtt ülnek vissza ahhoz az asztalhoz, aminél az előbb még Elektra egymaga ebédelt. Jobban fog így már esni az étel. Társaságban mindig kellemesebb magunkhoz venni a napi  betevőt, még akkor is ha csak egy fánk és kávé az és nem egy ilyen bőséges lakoma. Erre az alatt az idő alatt már volt szerencséje rájönni, amit zöldfülű újságíróként eltöltött a lapnál, ahol később a vele szemben ülővel találkozott. - Na igen, a mi szakmánkban ez már csak így van - reflektál egyetértően, miközben villájára tűz egy falatka shiitake gombát - A jó fül és az éles szem alapkövetelmény - mosolyog a fiúra és a falat már el is tűnik a szájában. Odavan a kínai ételekért. Néha meg is főzi őket, bár azok sosem lesznek tökéletesen ugyanolyanok, mint éttermi társaik. Hősnőnk teljesen biztos benne, hogy van valamiféle titkos hozzávaló, amit nem árul el egyetlen szakács sem a kívülállóknak. Érthető is valahol ez a hozzáállás. Eközben Nathaniel megrendelt étele megérkezik így már valóban közösen falatozhatnak. - Szabadúszó mi? - nevet fel, és ettől ajka körül kedves ránc rajzolódik - Mondjuk inkább azt, hogy híres fotóművész, kis kitérővel egy lapnál - piszkálódik, ám valójában büszke, hogy neki volt szerencséje együtt dolgozni ezzel a művész úrral az alatt a pár vargabetűs év alatt. Mindig is kedvelte a fiúban a szakma iránti alázatot és a szerénységét, de amire lehet arra büszkének is kell lennie az embernek! Elektra legalábbis így gondolja. Tányérjáról lassan elfogy az étel, így áttér a desszertre. Nagy műgonddal választja ki az első szem diót, és pár pillanatig csak forgatja ujjai közt, míg végül megenné. - Az önállóság tényleg nagyon jó dolog - helyesel két szem között, melyektől már most ragadnak az ujjai így szenvtelenül, de minden hátsó szándék nélkül nyalja le őket mielőtt megtörölné a szalvétával, ami ennek a műveletnek a híján jól beleragadna a mézes mázgába - Ismerem, itt jártam iskolába, a közelben élnek a szüleim és...- kicsit elgondolkozik és ezalatt szemei elsötétülnek - Újra akartam kezdeni mindent - vallja be az igazat. Valóban tiszta lappal akart indulni. Imolával egy olyan életet felépíteni, ami ugyan hasonlít a régire, de mégis egészen más. Annak tudatában költözött Bogolyfalvára, hogy semmi sem lesz ugyanaz, hiszen nincs vele a férje és a kisfia, de ettől még lehet jó és normális mederben zajló életük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Okos. - Nyilatkozom az ékszereket illetően, miközben még mindig őt méregetem. Nem tagadhatom, hogy volt közünk egymáshoz, a testének minden négyzetcentiméterét ismerem, de ezekben a pillanatokban valahogy nem tudok úgy ránézni - inkább látom őt valamiféle műalkotásnak, aki önmagában is kész van, meztelenül, minden csicsa nélkül, ám most mégis ki kell rá találni valamit.
- A vállaid ívének látszódnia kell. Talán még a kulcscsontodnak is, ha engem kérdezel... - Azt hiszem, az eladók nem teljesen értik, miért nem őket kérdezzük; talán még meg is rémültek, tisztára úgy dumálok, mintha értenék a divattervezéshez, pedig én csak meztelen lányok testére szoktam festeni, innen (is) a tapasztalat, hogy mi az, amit hangsúlyozni kell egy-egy emberen. Mikor Miniről festettem portrét, a vállait akkor sem hagytam ki. Attól, hogy szép, és közben látszik rajtuk a sporttól, hogy milyen erős, van benne valami olyan különlegesség, ami másokban ritka.
Az elképzeléseit hallgatva bólogatok, közelebb is lépek hozzá. Ismerem Mini ízlését a hétköznapokban - talán még azt is sejtem, hogy mennyire be lehet szarva ettől az egész esküvősditől, még akkor is, ha ő lenne az utolsó ember, aki ezt kimutatná.
- Te nem vagy bárki. - Mondom, miközben a szemébe nézek. - Akkor sem tudnál úgy kinézni, ha a világ legátlagosabb göncét adnák rád. De nem lesz átlagos, mert itt vagyok én. - Próbálom valahogy megnyugtatni, nem azért, mert úgy érzem, hogy annyira ideges lenne, csak tudom, hogy én biztosan síkideg lennék, ha a saját esküvőmre kéne ruhát választani, mi meg sok mindenben hasonlítunk ezzel a nővel itt.
A dicséretére csak elmosolyodom, aztán mikor megfogja a kezem, nem ellenkezem, sőt, még meg is szorítom kicsit az ujjait, aztán együtt nézzük a felsorakoztatott göncöket, amik közül egy is többet ér, mint tíz képem együtt. Miután Mini a színnel kapcsolatos elképzeléseit is felvázolta, amit én nagy egyetértéssel fogadok - az anyját említve azért elröhögöm magam -, a személyzethez intézi szavait.
- Az egyiket alkoholmentesen kérnénk, ha van rá lehetőség. - Mosolygok én is "kedvesen", de ez a kifejezés, mikor így udvariaskodom, van, hogy még mindig idegenül hat az arcomon. Nem szokásom ilyen cukinak lenni, annak ellenére sem, hogy Mini mellett azért megtanultam, hogyan kell tenni a szépet idegeneknek.
- Tudom, persze, hogy tudom! - Már-már felcsattanok, de csak azért, hogy röhöghessen egyet. - Mit gondolsz, én ne tudnám, hogy az milyen? Hülyegyerek.
Ellépek tőle végül, a ruhák között nézelődöm, aztán találok valamit - kell hozzá egy kis idő, és ha nem is ez lesz a tökéletes, talán valamiféle iránymutatásnak jó lesz. Kihúzom a gondosan felakasztott ruhák közül, elég könnyű darab, mert nem egy hercegnős akármi - oldalt kissé felvágott, a hátát szépen mutató darabról beszélünk.
- Hozzá mit szólsz? Szerintem egy próbát megérne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A Nap már lemenő félben, és a budapesti éjszaka egyre inkább kezdi összeszedni a bátorságát, hogy elinduljon hétvégi körútjára. Nem annyira új ez nekem. Harmincöt évem alatt igen sokszor megjártam már a fővárost, de most mégis olyan, mintha először járnék itt. Meghallom az emberek csacsogását, nevetését, veszekedését. Figyelek. Rengeteg minden el is terelhetné a figyelmemet, de mégis háttérzajként maradnak, hiszen most csak egy valakire összpontosítok; a nőre, aki előttem ül ezen az aprócska, szinte garázsméretű helyen, amit sikerült kiválasztanom. Nem akartam a forgatagba menni egy amolyan fancy helyre, ahol csak feszélyezve éreznénk magunkat, s ismételten viselkedni kellene. Mint ahogyan a Tanodában és környékén tesszük. A már lassan otthonommá vált Bogolyfalva sem tudja feledtetni velem a munkát, ezért kellett messzebbre jönnünk ma.
Természetesen ma is fehér inget húztam magamra, ám a megszokott zakó helyett most egy barnaszín mellényt párosítottam hozzá. Fekete, igényesen vasalt nadrágom sem az a fajta, amit egykönnyen hátra hagyok, ezért az alapdarabok megmaradtak. Mégis valamivel próbáltam kompenzálni merev, túlságosan hivatalos stílusomat.
Az étlapon dobolva jobb kezem ujjaival fürkészem az előttem ülő arcát, s a megszokottól sokkal többet mosolyogva várom a feltett kérdésemre a választ.
– Tehát – teszem fel újra, hiszen közben felvették a rendelésünket, és félbe maradt a beszélgetés. – Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csináltál? – szeretném felmérni a terepet, mielőtt még engem is belerángatna valamibe. Nem titkolt szándéka, hogy kiemeljen engem a megszokottból, ami egyre több izgalommal tölt el. Eddig úgy éreztem, hogy tartanom kell tőle, most azonban szélesen mosolyogva cikáznak zöldjeim Jules szemei között. Kicsit előre dőlök, s hagyom, hogy körmeim helyett most az étteremben szóló zene adja alánk az ütemet. Összekulcsolom vastag ujjaimat az étlap kemény fedelén, és várom a nő válaszát.
Közben megérkezik az üveg fehérbor, amit először neki, majd nekem tölt ki a fiatal felszolgálófiú. Udvariasan biccentek egyet a srác felé fordulva, s amint tovább áll, újfent Jules kékjeibe fúrom lélektükreimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Még a gondolat is felháborítja, hogy olyan nő lenne, aki ismeretlen emberek ágyába bújik, főleg annak tudatában, hogy akkor milyen könnyű cafka lenne. Ez a Zétény bizonyára ahhoz van szokva, hogy döglenek érte a pipik, de Niadra nem az a fajta. Egy cseppet sem kedvesnek tűnő mosoly ível arcára, úgy válaszol. - Nem - egy pillanatig elmélázik azon, mi számít errefelé viccnek. Például egy szexuális kaland már az? Hát nem biztos abban, hogy szeretné megérteni ezeket az embereket vagy legalábbis nem a gyakorlatban.
- Csinálni is könnyű - próbál szigorúnak tűnni, de úgy tűnik, számára ez ma már lehetetlen. - Mindenki azt akarja, amit nem kaphat meg - legyen szó bármiről. Információ, ember, tárgy, mindenre addig vágyunk, míg a miénk nem lesz, utána értéktelenné válik, hisz a miénk lett. Eldobjuk és mikor rájövünk, hogy meg kellett volna becsülnünk, már túl késő. Ő közel sem ilyen, titkot tartani pedig remekül tud, s ha így haladnak tovább hazudni is megtanul majd, hiába utálja. Mégsem engedheti a rellonosnak, hogy öt perc ismeretség után leleplezze Őt, főleg annak fényében, hogy mióta rejtegeti ezt az aprócska, jelentéktelen kis semmiséget. Kár, hogy méreteit tekintve legalább kétszer két méteresek ezek a kis semmiségek és várják, hogy végre hazaérjen. No mindegy.
- Mielőtt azt hinnéd, hogy teljesen megőrültem, tudom, mi a különbség a gyors és a lassú között és, bár nem jár olyan gyorsan az eszem, mint az ittenieké, nem az érdekelt, hogy mitől gyors, hanem az, hogy konkrétan milyen ételeket takar az, hogy gyors - most már Niadra is kezdi kínosan érezni magát tudatlanságáért, no meg azért, hogy a fiú ennyire idiótának hiszi. Lehet, hogy nem fogalmazott kristálytisztán vagy esetleg nincs képben az itteni szokásokkal, de feltételezte, hogy a gyorsétteremben rövid idő alatt nem annyira egészséges kaják készülnek el. Csakhogy náluk nem nagyon van olyan, ami nem egészséges, ugyanis ők azt mérgezőnek hívják. Szóval körbeértünk a fogalomzavar tekintetében. - Legyen hát, menjünk étterembe - megvonja vállát, miközben azon gondolkodik, hogy ezek a flancos helyek vajon sokba kerülnek? Nincs túl sok pénze, azt is igyekszik tartalékolgatni, dehát, csak van nála annyi, hogy megengedhessen magának egy reggelit...! Vagy, ha itt ilyen drágák a dolgok, akkor inkább legelni fog az erdőben, mert ennél a rablásnál még az is jobb.
A megjegyzésre elmosolyodik és megrázza a fejét. Nem az a típus, aki hajlandó bárhová is menni, ahová egyébként nem akar. Szóval, ha egyszer azt mondta, szívesen reggelizne a másikkal, valószínűleg úgy is van. Nem árt, ha magába szív némi tudást. - Nem vagy az, kedves Zétény - hamiskás mosollyal arcán felel, hogy aztán végre elinduljanak. Farkas éhes, szóval jobb lesz, ha sietnek és kiadós adagot kérnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem igazán tudta, hogy milyen helyre fognak menni, azt viszont igen, hogy Sándor imádja a kék színt, mely a Levitára emlékezteti. Mi sem volt hát természetesebb, minthogy egy kellően visszafogott ruhát válasszon, mely teljesen alkalmas egy vacsorameghívásra akkor is, ha egy eldugott vendéglőben esznek majd és akkor is, ha valami szuper előkelő helyen. Ezen a tenger gyümölcseiről híres helyen pedig hálát ad az eszének, hogy így döntött, csak azt sajnálja, hogy nem rövid ujjút húzott. Ennek örömére épp feltűri azt kissé, hiszen a kagyló, amit rendeltek az előbb, nem kíméli az ilyen csinos kis ruhákat. Kifejezetten szabadosan és gusztustalanul illik a rákot is fogyasztani az ilyen helyeken: páncéltörés, utána evés. Kellemes, barátságos és nem merev.
- Szerintem meg fog lepni, mert nem gondolnád rólam - hamisan mosolyog, miközben megérkezik a felszolgáló és tölt a borból, melyet illedelmesen és egy kedves mosoly kíséretében meg is köszön. Nem meglepő módon a pincérfiú zavartan viszonozza a görbét, amit már nincs ideje tudatosítani, mert tekintetét Sándorra szegezi, hogy folytassa a sztorit, amit megkezdett.
- Szóval, ugye tudod, hogy Ainsley vagyok. Mindig is biztos volt, hogy egyszer én veszem át apáék vállalkozását, de nekem azért voltak más terveim is, ezért egyszer a legjobb barátnőmmel meglógtunk Amerikába és elmentem egy hivatásos kosárválogatóra, ahol be is választottak, de végül nem fogadtam el az ajánlatot - nos, valóban. Kiszökni és a barátnő szüleinek pénzéből elmenni egy ilyen komoly válogatóra, majd bekerülni, de végül kihátrálni... Lássuk be, mindegyikhez bátorság kell, nem is kevés, főleg annak fényében, hogy szülei a mai napig nem is sejtik ezt az egészet. - Az edzővel azóta is tartom a kapcsolatot, de már évek óta nem játszom - megvonja vállát, majd koccintásra emeli poharát, hogy kortyolhasson belőle. Innen származik a sport iránti szeretete, csodás vádlijai és kőkemény bicepsze is. Csak nem híreszteli, hogy nem a jóga teszi.
- No és veled mi a helyzet? Csináltál valaha őrültséget azon kívül, hogy nem tanár, hanem auror lettél? - szemtelenül vonja fel fél szemöldökét, ajka hamiskás mosolyra ível. Cukkolja ezerrel, nem vitás, de ez még talán épp belefér, máskülönben a férfi nem hívta volna el vacsorázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kívülről csendesen, belülről tőlem szokatlan izgalommal várom a nő sztoriját. S amikor a felvezető szöveg elhangzik, miszerint nem gondolnám róla a történetet, a magasba ível jobb szemöldököm, és kissé megfeszülnek egymást markoló ujjaim. Kíváncsi vagyok. Persze, hogy az vagyok. Ha hidegen hagyna Jules, akkor bizonyára nem hívtam volna el magammal egy személyesebb találkozóra. S ha a személyesebb dolgoknál tartunk, akkor valóban itt az ideje, hogy én is engedjek kicsit magamból, hiszen az ismerkedés nem csak az általam feltett kérdésekből áll, hanem abból is, hogy én sem fogok kitérni egy válasz elől sem. A kékszín ruha összhatására elkábul egy másodpercre tekintetem, elvégre oly’ nagyszerű választás volt. Kiemeli a szőke hajat, a kék szemeket, amiket minduntalan bámulok. Arra, hogy tudom, melyik családból származik, csak egy kimért, ám mégis mosolygós biccentéssel válaszolok, egy pillanatra elválasztva két kezem ujjait egymástól, majd újra összekulcsom őket az apró mozdulat után. Vigyorom meglepett szájhúzássá alakul a történet előre haladtával, majd mikor végez mondandójával elismerően bólintok egyet. Ezt valóban nem gondoltam volna. A lány, akit családja bizonyára próbált volna minden erejével a családi vállalkozásban tartani úgy dönt, hogy barátnőjével egy messzi kontinensre mennek, hogy… kosárlabdázhasson.
– Wow – nyitom ajkaimat, hogy meglepettségemnek hangot adjak, majd fejcsóválva engedem ismét szabadjára ujjaimat. Hátra dőlök a számomra kissé kicsinynek számított széken, majd az asztal alatt jobb bokámat megtámasztom másik lábam térdén. Tenyeremmel jobb lábszáramon támaszkodom, míg szabadon marad kezemmel az üvegpohárért nyúlok. Elfogadom a koccintást, majd kortyolok egyet a fehérborból.
– Miért nem? – kérdezek vissza érdeklődőn. Hiszen ha már olyan messze elmentek ezért, végül mi lehetett az, ami miatt elutasította a csapatot.
Sejtettem, hogy vissza fog kérdezni, erre pedig szégyenlősen elmosolyodok, s ajkamat megnedvesítve nézek a pult irányába. Akkurátus mozdulattal fordulok vissza az asztal felé, majd a még mindig kezemben tartott pohár tartalmát megforgatom a pohárban. Egy újabb korty csúszik le torkomon, hogy ne száradjon ki teljesen.
– Az igazat megvallva – kezdem egy kisebb nevetéssel. – Rémesen unalmas vagyok ám – természetesen nem teljesen igaz ez, s amikor Jules arcára nézek megadom magam. Főleg azért, mert a már jellegzetes szemtelenségének nem tudok ellenállni. – Végzős voltam – kezdek bele. – „Bolondballagás” – teszem hozzá, majd az asztalra helyezem poharamat. – És indultam egy mugli rockballadák versenyen – itt elnevetem magam. – Amit később megnyertem – ezzel nem is lenne semmi baj, ugye. Bár emiatt is biztosan piszkáltak volna. – A baj csak az volt, hogy Janis Joplinként neveztem, ha ő mond neked valamit…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nyilvánvalóan nem számított egy ennyire meredek sztorira és nem véletlen, hogy Jules sem dicsekszik vele úton-útfélen. No nem mintha bármi szégyellnivalója lenne abban, hogy tárt karokkal fogadták volna a Lynx-ben, ha megkapja az ösztöndíjat - és higgyétek el, megkapta volna. A nő azonban, sokak prekoncepciója ellenére, egyáltalán nem az a típus, aki hátrahagy másokat vagy könnyelműen, önfejűen megy a maga elképzelései után. Persze, vannak dolgok, amikből nem enged, ez adódik személyiségéből és neveltetéséből, de sohasem volt egy önző, link alak.
- Mert én vagyok az egyetlen ember, aki tovább viheti a céget. A szüleim így is fiút akartak és én lettem, nem okozhattam több csalódást - noha mosolyog és szemei is csillognak, van valami keserédes szavaiban. Tudja jól, hogy apja és anyja tűzbe mennének érte és nagyon szeretik, de azt is tudja, hogy reménykedtek a gyermekáldásban, mely sohasem érkezett meg. E történések súlyát már csak az aranyvérű családok sarjai érezhetik igazán, akik kényszer házasságokat kötnek, vagy a vélák, akik vértisztításba kezdtek. Vannak az embernek kötelességei. Ez is olyasmi volt. Még úgy sem fogalmazna másképp, hogy végül nem bánta meg döntését, miszerint marad, mert nagyon szereti az országot és a munkáját - többek között ez is oka annak, hogy nem egy panaszkodó csitri.
- Ne terelj - kihívóan néz továbbra is Sándorra most, hogy túl vannak a saját kínosabbik részén. A családjának billogáról senki sem beszél szívesen, amikor azonban a férfi folytatja, Jules szemöldöke érdeklődve emelkedik meg. Érzi, hogy lesz egy csavar a sztoriban, így elfojtott görbével arcán várja a végkifejletet. Elvégre tök menő, hogy megnyert egy ilyen versenyt, nem...? És akkor elhangzik a név, szemei pedig elkerekednek, majd azonnal kibuggyan belőle a nevetés. Önkéntelenül dől hátra a széken és nem tudja abbahagyni, pedig nagyon igyekszik visszafogni magát. Kedves kacagása megtölti kis asztalkájukat, s még a konyháról is mosolyogva pillantanak ki a jókedv irányába.
- Szóval nőként jelentkeztél? - épp csak csendesedtek a benne lévő viharok, mikor ezt kimondja, azonban újabb nevetőgörcs helyett csak szélesen mosolyodik el és felkönyököl az asztalra. - Én egyébként nagyon adom a sztorit, tanárnő - csak nem gondolta senki, hogy kihagy egy ilyen ziccert? Ha az oviban lennének, Sanyi most minden bizonnyal jól megkergetné, hogy meghúzhassa a haját ezért a sok szemtelenségért, de mivel láthatóan nem bántani akarja ezzel, csak ártalmatlanul cukkolja, vélhetően nem veszi a szívére. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Jules, hogy csak menő dolgokba keveredett - bár megnyerni egy rockballada versenyt azért nem semmi.
- Ezek után énekelned kell majd nekem, nem úszod meg! - szórakozottan emelkedik el az asztallaptól, miközben a pincér már meg is hozza a rendelt ételüket. Épp időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy az idő kivirult, úgy vettem én is sokkal könnyebben az elém gördülő akadályokat, akár a rezervátumban, akár az egyetemen. A kezdeti nehézségek ellenére, végül Korival sikerült ugye megoldanom az órarendet, és onnantól kezdve minden sokkal egyszerűbb volt. A rezervátumban bár nem ment zökkenőmentesen, hogy megértsék mennyi teendőm is van nekem valójában Magyarországon, végül sikerült dűlőre jutnom az igazgatóval. És amennyire azt hittem, hogy az egyetemmel lesz a legnagyobb gondom, pontosan annyira lepett meg. Mert ma is itt vagyok, kávéval a kezemben szelem az épület folyosóit, hogy végre az előadóba érjek. Az ajtót belököm, a hallgatók, amint meglátnak, elhallgatnak. Mosolyogva pakolom le a cuccomat az asztalra, majd feléjük fordulok.
- Üdvözlöm Önöket! Az előző előadáson... - nincs teketória, az anyaggal haladni kell, így a kicsiny ismétlések után rögvest belevágunk a feketelevesbe. Különös érzés, ahogy majdnem 100 hallgató hallgatja, amit mondok, jegyzetelnek és ténylegesen rám figyelnek. A beadandókon és a zh-kon, amiket sajnos kénytelen vagyok velük megíratni, általában jól teljesítenek, és ha ők ezt elfelejtik akár pár perc múlva is, én nem, mert ez valahogy nekem is elismerés. Ahogy az is, hogy mióta Jason felhívta a figyelmemet az aznap hordott ruhámra, elmentem előadást tartani, és észrevettem a hallgatók között párat, aki nem feltétlenül diszkréten csorgatta a nyálát, nos... még mindig tart. Merthogy azóta, plusz mióta tombol a nyár ezerrel, kicsit lengébben öltözködöm, mint télen, így akaratlan veszem észre magamon a pillantásokat. Ez is egyfajta elismerés, nem? Végül is... mindegy.

Két óra tömény anatómia után, a kihűlt kávémat hajítom a kukába. Egy ideje már végeztem, de rendbe kellett raknom pár dolgot az asztalomon, így később távozom az egyetemről, mint az megszokott lenne. Intek pár hallgatómnak, majd mintha mi sem lenne természetesebb veszem fel kedvenc alakomat. És már bátran mondom, hogy kedvenc, mert nem felejtem el megbűvölni előtte a ruhát, és teljesen hozzászoktam. Sokkal egyszerűbben közlekedek, és bár az országban nem megszokott egy hatalmas fekete kígyó, de eddig bejött, hogy óvatosan, körültekintően közlekedem, így nem bukok le, mégis könnyűszerrel eljutok mindenhova. Most sincs ez másképp, a helyszín közelébe érve lándzsás nyelvemet nyújtom ki, koromfekete szemeim járnak ide-oda, és amikor a terep tisztának tűnik, továbbcsúszok, majd felveszem emberi alakomat és sétálok tovább kényelmes tempóban. Hajamat dobom hátra vállam felett, halvány mosollyal ajkaimon lépkedek egy félreesőbb helyre és gyújtok rá. Szükségem lenne egy kávéra. Egy karamellás latte nagyon jól esne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes, hogy emberek mennyire tudnak kapcsolódni aprócseprő dolgokban. Mármint azoknak tűnhetnek, mégis annak, aki megéli minden csak nem jelentéktelen az a bizonyos dolog. A történetén halkan hümmögök néhányat, és meglátom azt a keserédes tekintetet, amit én magamban is látnék, ha a családi „vállalkozásunkról” kellene beszélnem. Ugyan azzal nem vagyok tisztában, hogy pontosan milyen családi szálakról beszélünk, de a nő monológja arra enged következtetni, hogy nincsenek testvérei. Elvégre akkor a fiatalabb vagy idősebb testvér is megtehetné ezt.
– Testvér? Testvérek? – kérdem végül, hiszen nem szeretnék Jules-szal kapcsolatban tippelgetni és gondolatokra hagyatkozni. Meg szeretném ismerni őt. Hogy tudjam, milyen volt az élete. Hogy tudjam, milyent szeretne, milyen lehetne. – Nincsen más, aki átvehette volna a céget? – persze nem célom tovább rombolni a jó hangulatot, csupán érdeklődés szempontjából kérdezem mindezt. Azért, mert „ő az egyetlen, aki átveheti a céget” mást is jelenthet; a testvérei nem képzettek eléggé hozzá, vagy Merlin tudja. Tudom, hogy a varázstársadalomban millió meg egy fontos dolog van; vérvonal, a munkásság továbbvitele, de… ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mélyítettük még el ennyire a kapcsolatot, ami kettőnk között van. S a mai este egy igazán jó alkalom arra, hogy jobban megtudjam; ki is az a Julianne Morticia Ainsley.
Ezek után nyílok meg a sztorimmal, ami nem is őrült, hanem inkább kellemetlen története az életemnek. Bár miután elmesélem, valamiért mégsem érzem azt, hogy ez valóban annyira gáz volna. Egészen addig, amíg Jules fel nem nevet. Szemet forgatva, apró mosollyal ajkaim szélén reagálok rá, majd amikor felteszi az első sztorimhoz kapcsolódó kérdést, erősen csóválni kezdem a fejemet, s az asztal fölé hajolva, jobb kezem mutatóujját rázva nyitnám szólásra szájamat, de ő folytatja, én meg ajkamba harapva fojtom magamba a szót. Tanárnő. Folytatja az incselkedést, amire ismét hátra dőlök inkább és túljátszott morcossággal csücsörítve bólogatok, hogy „You got me there”. – Mondom „bolondballagás” – artikulálok egy újabb álcázni kívánt mosollyal, majd folytatom. – Mi lehetne viccesebb, mint egy százkilencvenhét centis Joplin? – teszem fel a költői kérdést, mire akaratlanul én is elnevetem magam. A csilingelő nevetés, amit olykor Jules produkálni tud, az én, általában komor vonásaimat is azonnal meglágyítja. A választ egyelőre nem kapom meg, hiszen ebben a pillanatban kerül perifériámba a pincér, azonban még egy ígéretet kell tennem partneremnek.
– Nem azt mondtam, hogy tudok is énekelni – csóválom újfent fejemet. – Bizonyára csak a bátorságomat… butaságomat díjazták – teszem hozzá még mindig elfojtani kívánt mosollyal. Ekkor meg is érkezik a pincér, én pedig egy újabb biccentéssel, s egy halk „köszönömmel” figyelem a guszta tálat. Nyelek egyet, majd poharamért nyúlok. Egy nagyobb kortyot veszek belőle.
– Lehet, hogy inkább az volt a legnagyobb őrültség, hogy úgy hívtam el egy randevúra valakit, nem is kérdeztem van-e halallergiája – hadarom a mondatot, s a végén jut el agyamig, hogy kimondtam; randevú. Pupillám kitágul, s ha húsz évvel ezelőtt lennénk, még szám elé is kapnék. Azonban most nem ott vagyunk, és azt tanították; vállaljam a kimondott szó következményeit. Eddig is ilyen meleg volt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésre csak megrázza fejét. Mindkettőre. El tudott volna képzelni valakit maga mellé, mondjuk olyan személyiségjegyekkel rendelkező lányt, mint Luca volt. Túl ritkán találkoznak és akkor sem elég időre. De nem hibáztatja érte, a nő már babázik otthon és boldog házasságban él, míg Julest vagy húsz vállalat könyvelése jegyezte el. Hogy bánja-e? Annyira nem, véleménye szerint teljes mértékben ráér a férjhez menetellel és a családalapítással egyaránt.
- Nem szeretném, hogy félreértsd. Szeretem a munkám. De volt egy másfajta álmom, amit ezért adtam fel. Nem vagyok tőle boldogtalan, de néha eszembe jut, mit lett volna ha, szóval én túllendültem ezen - megvonja vállát, jelezvén, hogy részéről a téma lezártnak tekintendő. Mármint persze, azért vannak itt, hogy megismerjék egymást, de erről nincs mit beszélni. Panaszkodni nem fog, mert nincs miért, a gyerekek többsége meg amúgy is kiskorában kukásautóval akar furikázni, aztán bölcsész lesz. Nagy ügy. Csak azt sajnálja, hogy abbahagyta a kosarazást, hisz az rémesen nagy hiba volt.
Elhallgatva Sándor sztoriját, azonnal maximumra kapcsol benne a cukkolási faktor és önkéntelenül is nevetésben tör ki. Mindenki számára mást jelent az őrültség, ez tény, de hogy ilyesmi történjen és erről Jules lemaradjon....! Hallatlan! Mikor végre képes kissé komolyabb hangnemre váltani, akkor fejezi csak be a férfi korábbi mondandóját. - Jól van, nyertél. Imádom - még mindig szórakozottan kuncog egyet, s látva a pincér közeledését gyorsan hozzáfűzi azt az ígéretet, melyet Szigethy Úrnak ma meg kell tennie. Ha nem is fog szerenádozni a nő ablaka alatt, egy ingyen koncert csak belefér... - Ugyan már, csak szerénykedsz. Majd én lezsűrizlek. Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad.
Miután rákacsint Sándorra, szemeit az érkező tálra veti és elismerően biccent. Ooooké, még ha ketten is eszik meg, ez nem kis adag. Miatta fog elhízni és gurulni, előre látja, vagy ami még rosszabb, rosszullétig eszik majd magukat és kipukkadnak. De egyszer élnek! Már épp kiszemelné első áldozatát, mikor a férfi újonnan megszólal. Kék íriszei arcára vándorolnak és megfejthetetlen mosolyra görbül ajka.
- Ne aggódj, ha nem halok bele ebbe a randiba, elvihetsz egy másikra is - valljuk be, remekül szórakozik a férfi zavarán, mi több, őszintén tetszik neki, ahogy ez a melák nagyon határozottan nem tudja, hogy éppen mit csinál. Ha őszintének kéne lennie, már idejét sem tudja, mikor ment el kettesben valahová férfival, mármint úgy, hogy udvaroltak és nem üzleteltek. Biztos nagyon ciki ez így épp csak huszonnyolc évesen, de néhány futó kalandon kívül olyan facér, hogy annál facérabb már nem is lehetne. Azt viszont nem tudja, hogy Sándor hogy áll e kérdésben. Annyi bizonyos, hogy komoly ember, minden bizonnyal nem az egy éjszakás kalandok és skalpok híve, de nem tudná megmondani, hogy valójában milyen.
- Szóval Mr. Hallal Gyilkoló, mesélj valamit magadról. Valami olyasmit, amit más nem tud - megvonja vállát, miközben egy falatot ejt szájába. Mennyei. Íriszeit a férfiéba fúrja és kíváncsian várja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az utóbbi időben rájött, hogy mennyivel viccesebb, ha meglep embereket a semmiből, így hát ezúttal Sonját pécézte ki magának - ismét. Valami piszlicsáré ügyet kell elintéznie az AMS-en, ahová egyébként Ábel is jár, már amikor méltóztatik megjelenni az órákon. Így hát egy eldugottabb helyen ácsorogva várakozik, mikor megpillant valami úszó feketeséget. Mivel ilyesmi csak úgy nem történik meg, a hetedik érzékére hallgatva megállapítja, hogy ez bizony animágus lesz. Továbbra is meglapulva és elbújva várja a végkifejletet, amikor is a kígyó, meggyőződvén, hogy senki sem látja, egyszer csak... Ophelia-vá alakul? Mi a ménkő? A férfi ajka persze azonnal kaján mosolyra húzódik, s míg a nő cigarettájával van elfoglalva, addig hangtalanul közelebb oson.
- Nicsak, kit látnak szemeim? - zsebre dugott kézzel, kedélyesen lépdel közelebb, hogy aztán túlságosan is Brown intim szférájába tolakodva karolja át derekát. Az a helyzet, hogy nem így tervezte a meglepetést, de minden bizonnyal a szőke odavan a találkozásért. Sajnálatos módon kettejük kapcsolata még nem teljesedhetett be, de ismerjük a mondást, ami késik, nem múlik. Ilián is teljes szívéből vallja ezt.
- Ugye hiányoztam? - tenyérbemászó mosollyal arcán pillant le a nőre, akit természetesen nem hajlandó elengedni. Tulajdonképpen nem is érti, hogy lehetséges, hogy ennyi ideig ellen tudott állni egy olyan Adonisznak, mint a Machay. Valljuk be, nem kis önuralomról tesz tanúbizonyságot, de hátha ez a madárcsicsergős nap, Ilián fűszeres, férfias parfüm illata és nem mellesleg közelsége majd megteszi a hatását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyke. Noted. Mondhatnám, hogy sok mindent elárul, de annak ellenére, hogy van már tapasztalatom emberekkel, s a múltjukkal – azzal, hogy miért lettek azok, akik – mégsem tudom most megtenni. Egy újabb biccentéssel tárolom el magamban az információt, majd éppen reflektálnék a mondandóra, amikor érzem; itt a vége. Nem szívesen feszegetek most olyan dolgokat, amiket nem feltétlen kellene, ez most nem a munkahelyem. Sőt ez most a legtávolabb van attól, amiben a mindennapjaimat töltöm. Nem feszengek, nincsen kötelességtudatom. De mégsem vagyok egyedül. Többszörösen furcsa a történet. Mindenféle önzőség nélkül én vagyok a legjobb társaság magamnak. Hiszen ez nem is önzőség, ezek egy magányos ember tényei. Ha ennyi időt leélsz magadban, akkor az idő előre haladtával elfogadod, hogy csak te vagy. És senki más. Vannak szüleim. Vannak testvéreim. De nem vagyunk a mintacsalád, akiket minden sorozatban láthatsz, vagy akikről könyvben olvashatsz. Azonban találkozhatsz velük minden sarkon. Mert ugye arról senki nem beszél, ami a való élet.
– Ez nem… - szerénykedés. Tényleg borzasztó a hangom, de valamiért megnyertem. Valószínűleg azért, amit az imént is gondoltam. Ha a ma este mégis azt hozza magával, hogy valamit énekelni fogok, akkor azt köszönjük az üveg fehérbornak és annak, hogy túlságosan jól érzem magam ahhoz, hogy a megfeszült, minisztériumi dolgozót játszam. „Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad” erre szinte nyelvet nyújtanék, de inkább fejemet csóválom. Egy pillanatra térdeimre tekintek, majd ajkamat nyalva fúrom zöldjeimet ismét Juleséba. A kacsintásban meglátok valamit. Lehetséges, hogy beleképzelem, de… ott volt valami. Játékosság? Biztosan. Mégis furcsa érzés ezeket az impulzusokat kapni. Nem sokat randiztam. Nem mondom, hogy nem volt az ágyamban valaki, amikor bizonyos szükségletekről kell beszélni. De az ennyi volt. Az vesse rám az első követ, aki nem tett így valaha életében. Természetesen akkor sem értettem a nők nyelvén. Rúnatan? Számmisztika? Elbújhatnak egy nő tekintete mellett. Elbújhatnak Jules tekintete mellett. Az a csintalan kislány, aki benne lakozik, elveszi az összes létező érzést, amit felnőttként eddig megtapasztaltam.
Ezután következik a pironkodásom. Talán mindketten tudjuk, hogy ez egy randi. Azonban, amíg nem nevezed nevén a gyereket, addig Anonymus Junior marad. És Jules válasza a tág pupilláimat még tágabbá teszik – ha ez egyáltalán lehetséges.
– Örömmel – válaszolom még magamat is meglepve. Ezek után a tálra tekintve, s éhségtől remegve megfogok egy kagylót, egy kanalat, és a tálon lévő fokhagymás öntetből csurgatok rá pár cseppet. – Amit senki nem tud? – kérdezek vissza, majd beszívom a kagyló tartalmát. Ezt nem lehet gusztusosan csinálni. Mégsem érzem magam feszélyezve. – Nem akarok túl sejtelmesnek tűnni – kezdem, és valóban nem. – De ez a témakör a legtágabb – nem beszélek szinte senkinek semmiről. Hiszen eddig nem volt olyan, akivel megoszthattam volna. Elgondolkodón nyúlok ismét poharamért, amit üresnek találok, ezért visszahelyezem az asztalra. – Mivel is kezdjem? – teszem fel teátrálisan a kérdést. – Szeretnék valami igazán értékeset alkotni – tartok egy kevés szünetet. – Harmincöt éves vagyok – nevetek halkan. – Talán mégis rockbandát kellene alapítanom – viccelem el a végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán máskor majd elbeszélgetnek a családi nyomorukról, ahogy elhallgatta, Sándornak is van mit meggyónnia. Most viszont az a fontos, hogy jól érezzék magukat és olyasmivel üssék el az időt, ami mindkettejüket boldoggá teszi. Ez jelenleg egy könnyed hangvételű beszélgetés és egy íncsiklandozó vacsora.
Valószínűleg tényleg befejezné a mondatot, ha Jules hagyná, de nem hagyja. Egyszer, amikor csoportosan elmentek karaoke-zni, akkor bosszúból Carly Rae Jepsen Call Me Maybe című számáért Slipknotot kellett énekelnie. Mit énekelnie, hörögnie... Na azóta tudják, hogy mindannyian jobban jártak, hogy a nő nem metál énekes lett, mert az valószínűleg mindent megváltoztatott volna, amit addig a műfajról tudtak. Mondjuk könnyedebb, popos hangzású tingli-tanglikat egész jól elnyomott. Nem jobb az átlagnál, de abszolút tűrhető.
Az, hogy rögvest igent mondott egy még le nem zajlott randi után egy másik, nem kért randira, igen nagy merészségre vall. Simán lehetne, hogy Sanyi az est végén egyszerűen elmenekül és emigrál Üzbegisztánba, csakhogy elég távol legyen tőle. Mint említettem, valami riasztó lehet benne, mert évek óta nem volt egy tisztességes randija, mint például a mai. Mégis, noha incselkedésnek szánja, valamelyest meglepi az őszinte reakció. Örömmel. Kissé zavartan süti le szemét, hisz ezek szerint ugyanazon az állásponton vannak. Kár, hogy a rák hirtelen borzasztóan érdekessé vált, olyannyira, hogy azonnal enni kezdjen.
- Akkor ezek szerint ma rengeteget fogsz beszélni, értem - bólogat egy keveset, miközben azon morfondírozik, miért ennyire zárkózott a férfi. Elvégre csak rá kell nézni, hihetetlenül magas és helyes, sportos, ezen felül okos és lelkiismeretes, becsületesen végzi a munkáját és, ha az ember egy kicsivel több figyelmet fordít rá, könnyen rájöhet, hogy humoros is. Az esetlensége bizonyos dolgokban pedig egyenesen imádni való: noha ez alapvetően nem túl kedvelt jelzője egy megtermett férfiembernek, jelen kontextusban ez ezer százalékig pozitív csengésű. - Azt hittem a két méteres Janis Joplin letett a zenei karrierről - hamiskásan mosolyogva fejt le még egy falatot, majd belekortyol borába, hogy a poharat átnyújtsa Sándornak. Neki elfogyott, de amíg a pincér visszaér az utánpótlással, talán meg tudnak osztozni.
- Mesélj a hobbijaidról. Gondolom a négy fal között nem vagy olyan szigorú ellenőr. Legalábbis remélem, hogy nem tartod terrorban a szárítón csöpögő edényeidet - kifigurázásból jeles. A mindig komor arckifejezéssel, rigorózusan szemlélődő Sándor is szokott néha napján lazítani, hisz mindenki szokott. A kérdés csak az, hogyan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

De nem akartam látni, hogy elkerülsz. Ezt azonban, már nem mondom ki, hiszen tudom mi lenne rá a válasza - akkor nem kellett volna ezt kérnem tőle. És ez a legrosszabb, hogy igaza lenne, és én is tudnám, hogy igaza lenne. Nem tehetnék ellene semmit, sőt, bármilyen furcsa is erre rádöbbenni, nem is akarnék. Tényleg annyira kétségbeesetten ragaszkodok ehhez a beszélgetéshez, ehhez a pár pillanathoz, hogy minden ésszerű gondolatom ellenére képes lennék elismerni, hogy hibáztam? Kiforgatsz magamból.
- Nem - szakít ki gondolatmenetemből, mire tagadóan megrázom a fejem - egyáltalán nem. Ha utálnálak nem foglalkoznék veled, nem szólnék vissza, nem állnék a sarkamra, nem morognék, nem ülnék ide, nem próbálnám megbeszélni. Ha utálnálak észre se vennél - húzom el a számat, és csak arra tudok gondolni hogy hányszor mehettünk volna el egymás mellett olyan helyzetekben amikből végül aprócska konfliktusok lettek. De vagy nekem volt egy megjegyzésem, vagy neki, és hát talán az már tiszta, hogy egyikünket sem abból a fából faragták, aki ilyen helyzetben meghátrálna. Macska-egér játék? Én szeretnék lenni a macska, az aranyosabb és kevésbé falják fel a mese végén.
Ezúttal rajtam az értetlenkedés sora. Kétkedésem jól leölvasható az arcomról, nem is próbálom takargatni - hát miért piszkál folyton, ha nem azért mert idegesítőnek gondol, és le akar csapni? - Nem tudtam rád úgy gondolni, mint a többi tanáromra - motyogom kelletlenül. Nem tudom, hogy ez most rosszul esik-e neki, nem merek az arcára nézni, de ez az igazság. Nem mint tanárnak akartam bizonyítani a teljesítményemmel, hanem mint embernek, nem mint tanárnak feleseltem vissza, hanem neki. Talán már itt elromlott. - Először egy másik játékos voltál, egyként kezeltelek a többi squadronossal, aztán meg így maradt. Nem mint a tanárom gondolok rád, hanem Ambrózy Henrikként.
Hangom feljebb szökik - és még azt sem mondhatnám rá, hogy észrevétlenül -, ahogy megmozdul. Szemeim elkerekednek, de a várttal ellentétben nem dőlök hátrébb, szoborrá dermedve, levegőt is alig véve próbálom értelmezni mi történik. Egyszerre lesz melegem és sápadok el, próbálom magam nyugodtan tartani és figyelni mit akar mondani. Közel van. Túl közel van. Érzem az illatát, ahogy beszél hozzám a lélegzete az arcomon simít végig, úgy, ahogy ujjai talán sose tennék. Kiugrani készülő szívem próbálom visszanyelni valahová a helyére, de nem megy, ha nem szorítanám le kezem az asztallaphoz, a néma remegés könnyedén tetten érhető lenne ujjaimon. Ha újra megtenné? Ha újra meg- mi? Egy apró, eztnemtudomfeldolgozni nyüsszenés tör fel mellkasomból, de amint ráébredek mi tükröződhet a tekintetemben, egy torokköszörülés kíséretében megszakítom az addigi kínzó szemkontaktust. - Én - hangom még saját magam számára is erőtlenül gyengének hat, de nem is várja meg míg megtalálom a gondolatokat, amiket szélsebesen kikergetett a fejemből. Pakolni kezd. Reszketeg sóhajjal ejtem le az asztallapra a fejem szavai hallatán, és legújabb nyöszörgésem már nem a vágynak hanem a homlokomba nyilalló fájdalomnak tudható be-... állj. Nem a minek?
- Maradj - pattanok fel, mint akibe rugót ültettek, de nem azért amire talán először gondolna. Igen, neki dolga van itt, igen, nekem is lenne, de most inkább önkéntes száműzetésbe vetem magam halálom napjáig - a szívinfarktus mondjuk már kerülget, szóval legalább nem sokáig kell kibírjam. Ő a tanár, én a diák, ő jogosan van itt, én nem, nekem kéne holnapra ez a beadandó, de nem érdekel a beadandó, ő a tanárom, tanárom, tanárom. Ettől most talán jobb kéne hogy legyen?! - Maradj, már úgyis mennem kell. Végeztem.
Ugyan dehogy. Se a beadandóval, se a válasszal, de nem akarom látni, ahogy még egyszer elsétál előttem. Pillanatok alatt termek a könyvek kupacánál, saját cuccaimat mindenféle óvatosság nélkül söpröm a táskámba. Nekirugaszkodok az ajtó felé, de visszapattanok, el kell pakolnom a könyveket az asztalról. Olyan hülye tikkjeim vannak néha, úgy összekavart, hogy hirtelen nem tudom mérlegelni mi mennyire fontos. Visszafordulok, majd megint előre, mint egy robot forgok jobbra-balra, csak hogy mikor végre az elszelés mellett döntenék, felbukjak a saját cipőimben. Király. Sőt, remek. A szék hangosan megcsikordul, ahogy nekitántorodok, majd inkább már akaratlangosan vágom le magam a földre, hogy felvegyem lábbelijeimet. Halkan dünnyögök, motyogok, én magam sem tudom mit, csak kapkodok, szidom a cipőfűzőket, aztán a könyvekkel kezdek el rohangálni a polcok között... Ne merészelj megint kisétálni az életemből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Szerencsésen beszereztem minden általam hasznosnak vélt hozzávalót, illetve amit a lánnyal megbeszéltünk viszonylag rövid időn belül, így már csak annyi volt a dolgunk, hogy elvégezzük a munka oroszlánrészét. A beszerzés gyerekjátéknak tűnt ahhoz képest, ami még ránk várt, ugyanis semmi garancia nem volt rá, hogy sikeresen végrehajtjuk ezt az egyáltalán nem egyszerű feladatot. Mindenesetre azért reménykedtem, hogy sikerül megalkotnunk a hőn áhított bájitalt, Babett pedig okos volt és kreatív, így bíztam benne, hogy együtt valami nagyot tudunk majd alkotni. Küldtem is neki egy baglyot, hogy találkozzunk a bájital-laborban szerda délután, hogy elkészíthessük a bájitalunkat, vagy legalábbis első körben kikísérletezzük, mire jutunk egyáltalán. Az már megvolt a fejemben, hogy háromtól egészen öt órán át hasson legalább a készítmény, emellett pedig az összetevők erősségén, stabilitásán volt a hangsúly. Mikor eljött a "nagy nap", táskámba belepakoltam a százfűlé-főzet összetevőit, valamint a bájital készítéshez szükséges felszerelést, aztán pedig kényelmes cuccba bújva megindultam a megbeszélt hely felé, ahova egy picivel idő előtt értem oda. Kissé nyomasztó volt a hely, és elég sötét is, de ez volt a tökéletes helyszín bájitalunk megalkotására. Miután odaértem elsőként, elkezdtem kipakolni a táskámból minden szükséges eszközt, amelyek kulcsfontosságúak voltak a kísérletünk szempontjából. Mikor ezzel végeztem, megálltam összefont karokkal a terem közepén lévő asztal előtt, majd vártam, hogy megérkezzen Babett is, hogy nekikezdhessünk a nagy munkának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

El kell ismernem – csak így magamban persze – hogy okos ez a lány. Elég magas labda volt, ez a neves dolog, sokan bele is estek volna a hibába, hogy továbbra is tartják magukat a témához. Legalább annyira, hogy hányan hívnak úgy. Vagy valami hasonló. Lin viszont ejti a dolgot.
A rezervátumosra nyugodtan rákérdezhetne, bár valószínűleg lassan eljutnék arra a pontra, hogy válaszolok ugyan, de javaslom neki, hogy egyszer nézze meg a saját szemével, hogy jobban meg is értse ezeket. Más irányba tereli a beszélgetést, méghozzá nagyon is érdekes irányba.
- Képzeld el fordítva. Hogy az európait ismered, abba nősz fel, valamennyit tudsz az indián kultúráról. Majd menj közéjük és élj velük hosszabb ideig. Na az a nem semmi. Tanulj meg mindent újra, felejts el egy rakás marhaságot, amit beléd sulykolnak születésedtől kezdve. Ha ráérzel a dolog, akkor hamar menni fog. És utána visszatérni … - harapom el a mondat végét, mert csak nem kéne durva káromkodásba kezdenem. Szerintem sejti, hogy milyen visszatérni utána. – Van, akinek nem való. Van, akinek nagyon is. És az utóbbiak feladata megmutatni az előbbieknek, hogy mit nem vett észre, mi mellett ment el. Túl sok a szabály, és túl sok a hülye szabály itt egyébként. Az indiánoknak más az értékrendjük, egyszerűbben mégis tartalmasabban élnek. Majdnem két évet töltöttem velük, sajnos. Azért jöttem el, hogy beteljesíthessem a küldetésemet – na ez elég idiótán hangzott, de mivel be akarom mutatni a világnak a népemet a fényképeimen keresztül így talán érthető ez a kifejezés – de oda fogok hazamenni, ha végzek. Szünetekben anyámhoz megyek, talán egyszer őt is rá tudom venni, hogy jöjjön el, nézze meg a népünket. Nagymamám élt velük, amíg meg nem ismerkedett nagyapámmal és őmiatta eljött.
Megköszörülöm a torkomat, hiszen elég hosszadalmas monológot levágtam itt, és általában szűkszavú vagyok. Nem is tudom, mikor dumáltam én utoljára ennyit egy huzamban. Kezd most már sok is lenni belőlem.
- Te jártál Finnországban? Tartjátok a kapcsolatot az ottani rokonokkal? – terelem rá inkább a szót, miután a fényképezős dolgot megvitattuk. Vagy legalábbis én elmondtam, amit akartam. A beleegyezését is megkaptam, szóval most jön az a rész, hogy különféle helyzeteket teremtek. Beszéljen egy kicsit, meglátjuk megfog-e valami az arcában.
- Okos. Itt általában úgy szoktam, igen. De nem mutogatom másoknak, nem használom fel. Ha ilyen szándékaim vannak, akkor persze engedélyt kérek rá. És mielőtt megkérdeznéd, nem tudom, hogy a képeid jutnak-e olyan sorsra vagy sem. Viszont mivel itt ülsz velem szemben, mégsem illett volna a tudtod nélkül lefotózni téged. Az más ha a folyosón mászkálsz, vagy belépsz egy terembe, ha ülsz kinn a réten – hiszen akkor csak egy valaki. Ismerem ugyan, de akkor nem beszélgetőtárs, hanem egy a sok diák közül. Lehet, hogy ez furának hathat, de szerintem érteni fogja. Az viszont felettébb érdekelne, hogy mit gondol, miért akarom őt lefotózni. De ahelyett, hogy megkérdezném csak elmosolyodok halványan, észrevétlenül készítve közben egy képet. – Hivatásszerűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Túlzás nélkül állíthatom, hogy imádom ezt a kis zugot. Tele van könyvekkel, jobbnál jobb könyvekkel. van egy-két szabad órácskám, így lesétálok a faluba, hogy benézzek a boltba, hátha találok ismét valami kedvemre valót. Vagyis abban biztos vagyok, hogy találok valamit ínyencséget, csak még azt nem tudom, mi érdekelne. Lehet jobb lenne összeszednem néhány mugli regényt tanulmányozás céljából, jól jönne a beadandóm megírásához.
Belépek az ajtón, orromba szökik a régi és új könyvek illatának keveredett illata. Ó igen, ennél csodálatosabbat hova tovább! Lassan sétálok a polcok között, ujjamat végig húzom néhány kötet gerincén.   Nem is tudom mit keresek pontosan, de azt hiszem a könyvek tudják, hogy őket keresem. Lehet ez is úgy van, mint a pálcával, hogy nem az ember választja a könyvet, hanem a könyv választja az embert. Így hamar egy hatalmas kupac olvasnivaló gyűlik a karjaim közé, amikkel igyekszem eljutni a kijárat felé. Vagyis igyekeznék, mert majdnem felbukom egy kiálló térdben. A csajszi olyan halál nyugalommal ül a földön, mintha nem számítana arra, hogy más esetleg szeretne közlekedni ezen a kis területen, ami szabadon maradt a könyvektől. Ahogy megbotlom a kupac tetejéről néhány kötet a földre zuttyan. Morcosan hajolok le értük, muszáj vagyok le tenni az egész tornyot, hogy a hiányzó darabokat vissza tudjam helyezni a tetejére.
- Legközelebb választhatnál más helyszínt az olvasásra – jegyzem meg talán kissé csípősen, de azonnal megenyhülök, mikor meglátom a kezében tartott kötetet. Az egyik kedvencem a sok közül. Most veszem csak szemügyre a lányt, azt hiszem, háztársak vagyunk, talán másodéves lehet ha jólemlékszem. – Imádom ezt a könyvet. Komolyan, egyszerűen zseniális. Bogi vagyok – nyújtok kezet és letelepedek mellé, amennyiben nem zavar el a kissé goromba nyitás után. Azért én megfogadom a saját tanácsom és figyelek, hogyha jön valaki, ne legyünk útban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Még mindig szokatlan.
Jegyzem meg csendesen, de őszintén. Más volt, amikor láthatatlan voltam, és más most, hogy már látnak. Más úgy élni, hogy senki vagy, és sokkal kellemesebb is. Én sosem akartam igazán híres lenni, tizenhét éves koromig azt se tudtam, hogy mi akarok lenni. Addig nem ismertem mást, csak a játékot és az elhagyást, az űrt, a magányt, nem tudtam, hogy ki vagyok, bár ez utóbbira azt hiszem, még most sem sikerült teljesen rájönnöm. Talán sosem fogom megismerni magam, leginkább azért, mert nem akarom megismerni magam. A szörnyeteg csak egy kis szelete ismert előttem, annyi, hogy tudjam, egy nap, egy keserű nap, lehetőleg még mielőtt bántanám Nyuszit, véget kell vetnem az életemnek. Keserédes, de legalább felismert probléma. Én egy hiba vagyok. Bizonyosság arra, hogy Platón anno igazat mondott, és ez a világ csak egy másolata a tökéletesnek, és mivel a másolat sosem teljesen az igazi, így esnek benne hibák. születnek torz alakok, születnek gyilkosok, erőszaktevők… születnek olyan emberek, mint én. Hibák. A félszeg, kisfiús, már-már zavart mosoly, ami az arcomra ül ennek szól, a keserédes ténynek, de a velem szemben ülő inkább a kijelentésemhez társíthatja. Szokatlan a hírnév, szokatlan, hogy ismernek. Én csak egy srác voltam, mindig. Játszótárs Caranak, játszótárs Mrs. Bournaby-nak. Egy átmenet az előző után és a következő előtt. Ki tudja hány gyerekkel játszották még azt a játékot, amit velem.
- Jól áll. Az újrakezdés. Jól nézel ki.
Ez nem udvarlás, azon egyszerű oknál fogva, hogy sosem udvaroltam rendesen, nem tudom, hogyan kell csinálni. Ha megtenném, azt hiszem, Nyuszinak udvarolnék, de nem szeretném, hogy megijedjen tőlem, így inkább nem teszem. Őszinte vagyok, őszintén úgy gondolom, hogy az ismert tragédiák fényében, egy újrakezdést követően Elektra igazán jól néz ki, erős, bátor, kiegyensúlyozott, s noha még meg-megcsillan szemében a bánat, mégis boldog. Ismerem a szem szomorúságát, a magam szemében állandóan láttam. Amikor anyám nem ölelt át többé, amikor az apám hazugnak nevezett, amikor nem akartam játszani, de kellett, amikor már nem játszottak velem többet. Ismerem a szomorúságot, a rosszak is tudnak szomorúak lenni. Én a társadalom számára egy kivetett vagyok. Nem én akartam, hogy így legyen, én csak hallottam, hogy a hozzám hasonlókról amikor beszélnek, megvetően nyilatkoznak. Ha elmondanám mindazt, ami bennem van, Nyuszi undorodna tőlem. Pedig… talán… segítene beszélni róla. Talán megmenekülhetnék. De azt mondták, hogy az olyanoknak, mint én, nincs segítség. Ki kell irtani. Szusszanva pillantok fel rá, kedves, nyugodt mosolyát viszonozva.
- Csak a rádiózást csinálod, vagy belefogtál valami újba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Szüksége volt erre. Egy kis egyedüllétre, némi figyelemelterelésre. És jobb nem is jutott eszébe, mint a seprűakrobatika gyakorlás, mert bizony itt oda kellett figyelnie, nem járhatott fejben máshol. De persze az időjárásnak bele kellett szólnia a tervébe, és bár legszívesebben figyelmen kívül hagyta volna a dörrenéseket, tudta, ha megint megázik, az nem segít a gondolatai megzabolázásában. Épp ellenkezőleg.
Ellenben, ha nem is sikerül sietős készülődése ellenére időben végezni, ezúttal nála volt a pálcája, hogy megszárítkozhasson, esetleg valami más, jelenleg eszébe sem jutó varázslattal megvédje magát az esőtől. Ezért is cipelte magával az edzésre és pakolta folyamatosan maga mellé, hogy meglegyen, és épp ezért nem is értette, hogy most hogy volt képes mégis az öltőzőben felejteni. Mindegy, a lényeg, hogy még emlékezett rá, és ha gyorsan elpakolja a seprűt, még van ideje visszaszaladni érte. Legalábbis így képzelte.
A seprű a helyén volt, így Lili elindult kifelé, ám a következő pillanatban egy közelebbi dörrenés rezegtette meg kissé az épület falait, és jó néhány sporteszköz is átvette azt, kísérteties szinfóniát játszva tartójukban. A fények pislákoltak egyet-kettőt és elaludtak, Lilkó pedig átesett egy sisakon. Az ajtó ekkor kinyílt és fény szűrődött be, így a lánynak volt lehetősége felkecmeregni, és megkönnyebbült mosollyal arcán elindulni a kijárat felé. Micsoda szerencse, hogy valaki épp jött! Sőt, nem is csak egy valaki, de több. Néhány fiú, bizonyára azok, akik a túlsó félen dobáltak korábban a karikákra.
Már épp rájuk akart köszönni, mikor váratlanul bevágódott az ajtó, majnem teljes sötétségbe borítva a szertárat, és a következő pillanatban a lány azt érezte, hogy valaki nekiesik, és a földre viszi.
Viszonylag kevésbé ütötte meg magát, mint arra számítani lehetett, hiszen a srác termetesebb és súlyosabb is volt nála, viszont ami egy kicsit jobban zavarta a ténynél, hogy rajta fekszenek, az az volt, ahol az illető kezei pihentek épp.
- Izé.. - motyogta, de több nem nagyon jött ki a torkán, mert azért mégiscsak belészorult kissé a levegő a hirtelen földre kerüléstől, és még össze kellett szednie magát.
A srác mindenesetre lemászott róla és szólongatni kezdte társait. Akik nyilván bezárták ide, a távolódó nevetésből ítélve nem is csak néhány pillanatra. Kellett egy-két pillanat még Lilkónak, hogy túltegye magát a kezdeti meglepettségen és felismerje társát a sötétben. Legalábbis a hangját, mert látni nem látta, szeme még nem szokott hozzá a majdnem teljesen sötét helyiséghez.
- Bence..? - kérdezte, miközben felült, és kezeit összevonta melle előtt. - Van még itt valaki más is?
Nem tudta, hogy róla beszélt a srác, a hülye fejek szétverése nem tartozott kedvenc elfoglaltságai közé. Pláne, hogy nem teljesen volt biztos benne, hogy kell megállapítani, melyik fej hülye, és melyik nem az. A gondolat persze butaságnak hangozhatott, de Lili biztos volt benne, hogy a srácok, akik bezárták ide Bencét, em mind akarták ezt, némelyiküket talán csak a csordaszellem vezérelte, vagy az ötletgazda elismerésének kivívása.
Mondjuk ez most nem segített rajtuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Én elhiszem.
Az élet más területén ugyan, de tényleg elhiszem. Ha kettőnket nézem és Editet, elhiszem. Layla sosem lett az enyém, pedig akartam, igazán vágytam rá, de annyira rossz volt mindig az időzítés, hogy az hihetetlen. Sosem volt ott a jó pillanat, aztán, amikor lett volna esélyem, megkaptam Editet, és bár gyűlöltem a gondolatot, mert a tisztesség nálam előrébb való mint az, hogy mit is akarok én valójában, mégis tudom, hogy ez így helyes. Az érzelmeim átalakulóban vannak, és noha még mindig tudom, hogy szerelemmel szeretem Layla-t, már szerelemmel szeretem Editet is. Csak, más szerelemmel. Layla a tökéletesség, az, akivel életem végéig boldog lehettem volna. Edit a rejtély, a fekete szemek mélyén ülő érzelmek kiismerhetetlen erdejében kóválygok, és tudni akarom, hogy van-e helyem az erdőben. Tudom, ha nem én, akkor más lett volna, és sosem néztem volna úgy a szemébe, mint az első alkalommal. Én már akkor, ott a hülye családi vacsorájukon elvesztem benne, és akkor nem érezném azt, hogy nem akarom másnál tudni, mert nem érdekelne. Csakhogy Edit az én feleségem, és én már el sem tudom képzelni, hogy nem vele vagyok, hogy nem hozzá vagyok hű, úgy is, hogy ő nem érez irántam talán semmit. Szóval igen. A következőnek tudsz jobban örülni. Ezért is kell elmondanom mindent, addig, amíg még el merem, és bár nem így és nem most akartam, nem úgy, hogy előtte játékosan harapdálom őt, és nem úgy, hogy meccse lesz órákon belül, ami miatt eleve izgul, de ha most nem, akkor soha. Én sosem voltam a jó időzítések embere, miért éppen most legyek az. Nem igaz? Muszáj összetörnöm a szívem, azzal, hogy elmondom az érzéseimet. Muszáj elmondanom, hogy elutasíthasson, mert ő olyan, mint én, tisztességes. Belém belém nevelték a szüleim, olykor pofonnal, máskor az égő arcom simító hűvös, puha ujjakkal, ő pedig jónak született. Tökéletesek lettünk volna együtt.  
- Attól még, hogy Radetzky a vezetéknevem, van szívem.
Felelem csendesen, halvány, szomorkás mosollyal. Nem értem, hogy miért nem vette észre. Azt hittem, látta végig, csak nem érzett ugyanúgy. Kedves, jóindulatú, szelíd. Nem lenne képes bántani engem, és talán azért is nem szólt semmit. De jogos a gondolat, én mindig éltem a világom, és sosem engedtem, hogy az emberek igazán meglássák a szívem. Pedig ott volt. Neki ott volt, de úgy tűnik elkönyvelte, hogy én nem tudok szeretni. Tudok, ami azt illeti, nagyon is, jobban, mint hittem, mint valaha feltételeztem volna. Azt hiszem, ebben a pillanatban Layla-t már majdnem képes vagyok elengedni. Most még fáj, de fájnia is kell, hogy végleges legyen. Talán mégiscsak van egy olyan pillanat, amit eltaláltam? Meglepő lenne. Lelövöm a poént, Layla nem kapja el a cikeszt, én pedig örök életemre bűntudatot fogok érezni, amiért az okkamik nem lettek bajnokok.
- Köszönöm.
Suttogom a fülébe, ahogy szorosan magamhoz ölelem, most utoljára szerelemmel. El kell őt engednem, mert tudom, hogy mind a kettőnk második választása tökéletes lesz. A családomban megfulladt volna, nem lettem volna képes egy ennyire jó lelket megmenteni, és, bár Edith miatt is aggódom, neki legalább a családi alapja olyan, hogy ismeri a farkastörvényeket. De Layla, édes, angyali szépségem, téged megölt volna az, ami ott van. Néha én is belehaltam. Neked egy szeretettel teli család tagjává kell majd válnod egy nap. A magamfajtára nem szabad időt pocsékolnod. Vigyázva, hogy a seprűn maradjon, ne billenjen ki, tartom őt, miközben lelépek róla. Még mindig a kezét fogom, ahogy már a földön állva, szembe fordulok vele.
- Maradj a barátom, és hogy érezd, hogy komolyan gondolom, nálad hagyom a seprűmet.
Ha valaki, ő tudja, hogy mit jelent számomra ez a seprű. Tíz éves voltam, amikor elkezdtem Botonddal megépíteni. Ezt a seprűt az első vesszőtől az utolsó bűbájig együtt csináltuk. A legerősebb kötelékem a halott bátyámhoz ez a seprű, amibe belevéstük a neveinket, amivel annyi kalandot megéltünk. Én pedig most hátrahagyom. Lezárok egy szakaszt az életben, itt hagyom életem fő művét életem szerelmével. Nem tolakodón, hanem végtelen szeretettel a szemeimben felemelem kissé a balját, hogy csókot nyomjak a kézfejére. Búcsúzom attól, ami sosem vált valósággá, és köszöntöm azt, ami megerősödik közöttünk, a barátságunkat. Mert a barátságunk örök és megmásíthatatlan. Nekem Edit mellett van a helyem, és lesz valaki, aki annyira szerencséssé válik egy nap, mint én. Valaki, aki Layla társa lesz.
- Csak ne törd össze magad nagyon. A többi nem számít. Védd a csuklód és a bokád. Hagyatkozz Henrikre. Rendben Kisnyuszi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Más talán rögtön lecsapna az alkalomra, hogy "majd megtanítalak", "segítek", vagy "gyakoroljunk együtt", ám nemúgy Zinza. Egyrészt tudja, hogy ő, mint igencsak kezdő és fiatal tanuló nincs birtokában annak a tudásnak amivel bátran azt mondhatná - bízd csak rám, másrészt bármennyit nyitott is társai felé, még mindig nem a legbarátkozósabb figura akit a hátán hordott valaha a föld. Föld, föld, Föld, föld... Mindegy. - Jó dolog - tesz hát csak ennyit hozzá sután, bátortalanul.
Nem ez az első alkalom, hogy magát sérthetetlennek gondoló kölyökmacska nyomaiba ered, sőt, Cica, a macskájuk (jó, a névadás nem lehet mindenkinek erőssége) pont így került hozzájuk - elbújt a kert végében, és a bokrok között bújócskázva kellett megfogni a nyivákoló kis teremtményt, hogy ne falják fel a vérmes kutyák. Vagy ne nyalogassák halálra a szeretetükkel. Bár nem tudja mi az a herrentejas izé, a hanghordozásból is egyértelművé válik már, hogy bizony megütötték a jackpotot - hát még amikor le is zsenizzék. Mondjuk ez utóbbit már csak mint felkiáltást fogja fel, hiszen megindul közben a türkiz tappancsok után Lin nyomában. Komoly marad, csupán szemének csillogásából süt, hogy mennyire jól szórakozik a portrékon. - Jajj azt tudom én is, mesélték, hogy már nagyban tervezi a következő akcióját. - Kellőképpen komoly ábrázat, megfelelő hangerő, bumm, elsős duó, portrébanyák 1:0. Milyen szerencse, hogy a festmények nem tudják őket megdobálni tojással és paradicsommal, csak fordítva lenne ez lehetséges - a lány ugyanis kiszúr egy portékáival fenyegetődző varázslót is nevetséges citromsárga talárjában. Nem is érdemel több pillantást.
- Szép lenne, de lehet kicsit nagy meló lenne lepetrificusozni mindenkit - vesz vissza a hangerőből ő is, miközben egy pillanatra - hangterjedési elgondolásból - abbahagyja a körbe-körbe forgolódást. - Fogalmam sincs egyáltalán lenne-e értelme egyesével... érted. Ajj - hajába túr - ha macska lennél hova mennél? Csendes helyre. Az itt nincs. Esetleg valami nasival előcsalogatni?
Egészen tanácstalan arcot vágva pislog a másik lányra, és már azt fontolgatja mennyire lenne kínos szépen megkérni mindenkit, hogy egy áldott pillanatra maradjanak már nyugton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ugye? Majd egyszer biztos lesz is, ha lesz olyan valaki, aki szeretne tőlem – nevetem el magam. Nem hiszem, hogy olyan nagy lenne a sor, hogy választani sem tudnék a potenciális „Zétény felsége és gyermekének anyja” hölgyek közül. Talán, ha egy sem van éppen, meg amúgy sem tudom, hogy fel vagyok-e készülve ilyenre. Valószínűleg nem, ha nem tudom, de fogalmam sincs, hogy akarnék-e most vállalni gyereket. Persze, ha lenne valaki, akivel már régóta együtt vagyok, biztos. Annyira nem foglalkoztatott a kérdés sohasem, mert az én kapcsolataim más természetűek voltak, hogy úgy mondjam, vagy pedig éppen lehetetlenek, gondoljunk csak a kissé becsípett drágára itt velem szemben.
- Igen, van egy pár és egészen kezdek belejönni. Bár tény, hogy sokat foglalkozom vele, emiatt is lehet, hogy egész jók. Legalábbis szerintem. A professzornak a véleménye viszont nem mindig egyezik az enyémmel – vonok vállat, de le nem veszem a szemeim róla. Valami nagyon zavar Iza viselkedésében, és ez azóta van, hogy rákérdeztem a gyerektémára. Na, mindegy, figyelem és élvezem a vacsorát, annyira nincs elájulva a drága tőle. Pedig nekem nagyon ízlik, Esztinek majd külön megköszönöm, tényleg szuper lett.
- Ühm - ingatom meg a fejemet, mert terel, folyamatosan és ez már kezd bosszantó lenni. Úgyhogy be kell váltanom kicsit aggresszívba. De előbb kérdezz, csak, hogy ne tehessem meg. - Így prefektusként? Áh,alig… - mosolyodom el, felvonva a szemöldököm,kérdő tekintettel. - ...vagy nem értem mire gondolsz “Rellon” címszóval - harapok egy újabbat,és előveszem a következő fogást. Izus választhat, jóféle ételek vannak. - Kérsz még? - ha nemet moda sajttálnak, akkor elveszem előle és hozok tisztát mindkettőnknek. Bort is töltök, ha kifogyott közben, majd mutatom neki, hogy szedjen, amit szeretne. Megteszem én is, majd leülök.
- Van valamit, amit nem mondhatsz el? Inkább mondd azt, hogy nem mondhatod el, minthogy a kaja helyett a szád szélét rágcsáld, és akkor békén hagylak. Biztos nem fontos, csak megígértél valakinek egy butaságot, vagy megint az elveid. Mit tettem megint? Beszóltam valami kis hülyének és elment hozzád sírni? Na, mindegy, ha nem fontos, csak ígéret, akkor hagyjuk, nem kérdezek. Majd te kérdezgetsz, én megválaszolgatok - kacsintok rá, felmentem őt a magam módján. vagy éppen hatok a fene nagy lelkiismeretére, hogy a legjobb barátjától titkol valami… biztosan hű, de rohadt nagy dolgot,öcsém. Aztán bolhából csinál elefántot, mint anno, számtalanszor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem igazán vagyok oda a sötétért. A varázslónép szereti a világost, ahogy a muglik is, nem vagyunk mi baglyok, akik akkor vadásznak. Persze, jó fenn lenni sokáig, meg ilyesmi, de ha bezárnak egy sötét, szűk helyre, azt azért nem szeretem. Márpedig ez történt, a drága gurkók, kvaffok, seprűk és tisztítószerek közé lettem besegítve. Emellett, ha ez még nem lenne elég kellemetlen, volt már benn valaki, és kézrátétellel érzékeltem, hogy lány. Ultraciki! Egyedül azért nem bánom, hogy sötét van, mert nem látja, hogy mennyire elvörösödtem. Zavartan mászok le róla szó szerint és kérek bocsánatot, majd zavaromat a mérgembe forgatom és szidom a többieket. Tudja a nevem a lány! Remélem nem valami hülyeség, hogy bezárnak egy lánnyal és hátha lesz valami, vagy pont egy olyan lánnyal zártak be, aki... na mindegy. Mivel ismerős a hangja, és nem olyan, mint a Diáé, egyelőre nem tartok tőle.
Nem nincs, csak mi, ha te még nem tudsz másról. Lili! Te vagy, igaz? - azonnal vidámabb leszek, de nem kell hozzá két másodperc, hogy még jobban szégyelljem magam. A kis csajszi igazán nem érdemelte meg a kéretlen tapizást.
- Mondd, hogy van nálad pálca és hipp-hopp kijuttatsz minket, és... nos, nem hiszem, hogy szétvered a fejüket, ahogy az előbb mondtam. Persze lehetsz mérges, mert ártatlan áldozat vagy. Biztos nagyon vicces lehet kintről - vallom be elég csalódottan ahhoz, hogy ne hangozzon viccesnek, mint, ahogy akartam. Valamiért bánt, hogy kétszer is elbántak velem, de legalább Lilit bírom.
- Úgy tűnik, mi csak sötétben futunk össze - ráadásul most szó szerint. Sóhajtok, és várom, hogy megadja a kijutáshoz szükséges varázslat az ajtóra. Egy bombardával, ha más nem kijutunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szóval verőfényes napsütés, madárcsicsergés, jobbnál jobb egyetemi előadások, vidám percek a tanáriban, és minden, ami boldogságot csempészhet egy ember életébe. Már éppen azon gondolkodom, hogy tényleg minden kétségemet félredobva keresem meg Korit, hogy azonnal menjünk vásárolni, majd igyunk meg egy kávét, amikor az ismerős hang csattan bele a dobhártyámba, és mire észbe kaphatnék, vagy legalább meggyújthatnám azt a fránya cigarettát, keze már a derekamra kulcsolódik, aminek hatására az én arcomra is egy olyan kedves kis mosoly kerül fel, ami mostanában nagyon ritkán. Ujjaim közé csippentem a még meggyújtatlan szálat, kékjeimet emelem fel Iliánra, hogy szemébe nézve tudjak válaszolni a kérdésre.
- Nagyon - aprót bólintok, le nem véve róla pillantásomat. Na, nem azért, mert attól félek, hogyha megteszem, akkor oda az egésznek a varázsa, és a híres Machay eltűnik a szemem elől, majd soha többet nem látom, hanem mert egyszerűen minden mozdulata és szava gyanús a férfinak. - Komolyan kezdtem unatkozni nélküled Ilián, már az is eszembe jutott, hogy egy véletlen találkozás helyett, felkereslek én - kezemet csúsztatom derekamat tartó karjára, mosolyom lesz ezzel együtt szélesebb, és az előttem állónak egyetlen oka sincs arra, hogy kételkedjen a szavaimban. Másik kezem helyezem vállára, valami furcsa deja vu érzés kerít hatalmába, mintha újra február lenne és a liciten állnék. Nagyobb levegőt veszek, de nem lépek arrébb, sőt, ha lehetséges, még jobban belesimulok az engem tartó kézbe.
- Azért elvárom, hogy minimum ennyire hiányoztam neked én is - mellkasára csúszik kezem, ott állok neki dobolni tökéletesen manikűrözött kezemmel, folyamatosan arcát fürkészve, és igyekezvén elkapni a kékeket, plusz nem törődve azzal, hogy más az illata, mint amikor legutóbb volt ennyire közel hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megtervezni az akciót sokkal gördülékenyebb volt, mint túllendülni a megvalósítás legnehezebb fázisán: felkelni hajnalok hajnalán. Nagyot szippant a párás, hűvös levegőbe mintegy sóhajtva, és kezeit mélyen dzsekije zsebébe süllyeszti, ahogy álmosan hunyorogva körülnéz. Sehol egy árva lélek, csak a madarak fáradhatatlan csiripelése hallatszik; a kastély lakóinak többsége bőségesen átalussza majd az időt, amit Edittel gyakorlással töltenek. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért szükséges ilyen embertelenül korán foglalkozniuk elemeikkel, hisz alapvetően napközben is nekieshetnének ugyebár, de úgy gondolták, a reggeli nyirkos, ködös állapot talán elősegítheti a sikert. Talán valamennyit balanszolhat Csongor abszolút tapasztalatlanságán, ha van mivel dolgoznia és nem nulláról kell megteremteni a megfelelő körülményeket. Ugyanis esőt fognak gerjeszteni. Felhőből. Bizony.
Ujjait ökölbe szorítva húzza össze magán még jobban a szövetet, majd ráeszmél, hogy pakolt egy kis termoszban kávét, szóval fél válláról lelöki táskáját, hogy előkutassa, még mielőtt leeshetne neki, hogy… hőtartó edény lévén nem melegedett át. Ajka morcosan biggyed le; akkor már belekortyol.
 - Mm? – nyújtja háztársa felé a hordozható bögrét, ajánlata inkább csak a gesztusból egyértelmű. Még nem tért magához eléggé ahhoz, hogy jól megszokott önmagaként csacsogjon. Persze ez jelenhetné azt, hogy legalább értelmes szavakat formál hümmögés helyett, de ha másik anyanyelvén szólal meg, nincsenek előrébb.
 - Ah! – arca felderül némiképp a látképre és szaporázza is valamelyest lépteit, hogy a tavacska fölé belógó kis mólón törökülésbe vágja magát. – Oké, hogyan – összedörgöli tenyereit, közben konstatálja a csuklóját körülölelő ékszert, ami félbeszakítja kérdését. Hogyan kezdjük? Mondjuk azzal, hogy leveszed a képességblokkolót. Egy szusszanással kicsatolja és zsebre vágja az eszközt. – Szóval, hogy álljunk neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csongor

Berci még aludt, amikor kimásztam az ágyból, de igyekeztem olyan csendben felöltözni ahogy csak tudtam, had aludjon még. Egyébként sem ritka, hogy hajnalok hajnalán megébredek, és matatni kezdek valamivel, vagy kimegyek a kertbe, de most még szóltam is neki, hogy ne lepődjön meg - eltűnök még épp csak pirkadatkor, ugyanis Csongorral van egy elméletünk, amit ki szeretnénk próbálni a gyakorlatban is. Ha ügyesen csináljuk vajon tudjuk mozgatni a felhőket együtt? Én a vizet, ő a levegőt, hát akkor valaminek csak kéne így működgetnie nem? Na majd mindjárt kiderül. Ruganyos léptekkel közelítem meg a tavacskát, sportcipőm orrán érzem átszivárogni a fűszálakról ledörzsölődő harmatcseppeket. Hosszú nadrágom aljának is mélyül a színe ahogy levágok egy kanyart az ösvény helyett, de nem bánom, pillanatok alatt megszárad majd. Sárga pulcsimban, mint valami napocska találkozom össze a koránkelést szemmel láthatólag annyira nem jól viselő Csongorral, akinek álma még ott csücsül szeme sarkában. Itt lehetne megjegyezni csendesen az ilyen "várj, nincs is szeme" féleségeket. Egy perces néma csend babaero szemeinek. Vagyis azok helyének. Oké, abbahagytam.
- Jó reggelt - igazítom lépteimet az övéihez, hogy immár együtt bandukoljunk tovább a stég felé. Nem erőltetem a beszédet, inkább nézelődök én is, Iridist figyelem aki mellettünk az aljnövényzetben zörög a pinduri kis lábacskáin. Ki fog fulladni mire odaérünk, de a kis makacs még mindig nem szereti ha cipelem, úgyhogy így járt.
A tett helyszínén a fiú már rögtön a kávéja után nyúl, kínálására csak megrázom a fejem, nem vagyok különösebben fáradt. Leguggolva piszkálgatom ruháimat, szép lassan pergetve ki a vízcseppeket az anyagból.
- Hát csináljunk előbb felhőőt? Valahogy? - pislogok bizonytalanul. Azért, hogy nagyjából értse is miről beszélek, kinyújtott jobb tenyerem fölött lassan megpróbálok úgy vízgömböt alkotni, hogy az.. ne legyen vízgömb. - Ne legyen víz, hanem sok pici kis cucc - szűröm a fogam között, miközben ihletért átpillantok a tó felszínére - valami olyasmi.