Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Fruzsi átkainak semmi hatása nem volt. Láthatatlan ismeretlen lényre vaktában ellőtt varázslatoktól nem is nagyon várhatott mást. Mégis csalódott lett, és ingerült, hogy csak feleslegesen pocsékolta az erejét. De egyszerűen muszáj volt valami csinálnia, mert egyre jobban idegesítette a helyzet, amibe keveredett. És meg sem próbálta visszafogni a dühét, lehiggadni és átgondolni a dolgokat. Ha ezt tette volna, be kellett volna vallania önmagának, hogy fél. Ennél azonban sokkal egyszerűbb volt számára a düh mögé bújni. Ő általában így oldotta meg, ha tehetetlennek érezte magát, igyekezte elrejteni a gyengeségét. Ami olyan jól ment neki, hogy a viselkedése már átcsapott vakmerőbe, és meggondolatlanba. A többségnek, ha hirtelen koromsötétben találja magát az elhagyott könyvtárban, ahol könyvek potyognak és szekrények dőlöngésznek, az első dolga lenne kijáratot keresni, Fruzsinak azonban ez az opció még mindig nem fordult meg a fejében. A papírtépkedés újra kezdődött. Fruzsina még egy pár pillanatig állt mozdulatlanul a sötétben, majd újra elindult a hang után. Ingerültsége és tettvágy ellenére nagy nehezen visszafogta magát, mert nem szeretett volna csak úgy belerohanni az ismeretlenbe. Halkan végigment a polcsorok között egyenesen a tűzhöz. A pocok végénél azonban megtorpant, és igyekezett a bútorok takarásában maradni, legalább addig, amíg kitalálja hogyan tovább. Óvatosan hajolt ki a szekrény mögül, még a hosszú loboncát is hátrafogta, hogy minél kevesebb látszódjon belőle. A lobogó tűz közelében egy irdatlanul rusnya lényt pillantott meg. A kislány egész testét harmadfokú égési sérülések borították, egykor valószínűleg szép fekete haja most csak kisebb csomókban volt meg. Elvetemült arckifejezéssel - már ha lett volna még rendes arca - tépkedte a könyveket, és hajigálta őket a tűzre. Fruzsi gyomra rögtön felkavarodott a látványtól, és gyorsan vissza is húzódott a polc árnyékába, remélve, hogy a szellem nem vette őt észre. Igyekezett lelassítani a normálisnál kissé szaporább légzését, miközben az agyában egymást kergették a gondolatok. ~ Hogy a francba került ez ide?! Még jó, hogy szaga legalább nincs! Meg kéne próbálni eloltani a tüzet... Miket is beszélek, felőlem leéghet az egész kóceráj! ~
|
|
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Már nekiállt az ételnek, mikor Lil felkapta a fejét a nyíló ajtó zajára, aztán csak figyelt, amíg a fekete hajú srác bejött a konyhába. Mióta a kastélyban volt, igen sok embert sikerült megismernie, de ő nem tartozott közéjük, és még csak nem is látta eddig sehol. Aztán a szőkeség megszólításra Lilnek éppen csak percent egyet a szemöldöke, méghozzá olyan mozdulattal, hogy azt le se tagadhatta volna, hogy honnan tanulta el, aztán mégis inkább megszólalt, amikor látta, hogy a fiú nagy ívben kikerüli Sydet, noha az csak éppen három méter. Igazából lehetne nagyobb is. - Nem az enyém, hanem a bátyám pasijáé, én csak vigyázok rá. - Ezzel lehajolt, hogy végigcirógasson Syd fekete pikkelyein, olyan mozdulattal, ami inkább egy bolyhos nyuszikának járt volna, aztán visszanézett a fiúra. - De azért köszi. Gyönyörű, nem? - mosolyodott el végre Lil, majd újra lejjebb hajolt, hogy feltornázza Syd fejét az ölébe, aminek az lett a vége, hogy a kígyó inkább álmosan mozogva körbefonta a kislány térdeit, akit láthatóan ez egy cseppet sem zavart. Közben persze Sahti, a finn sörről elnevezett norvég macska is közelebb jött, mert őszintén szólva eddigre már annyit evett, hogy az egyik manó egészen kezdett kétségbe esni, és mikor megunta, inkább játszótárs után nézett volna. - Nahát Sahti, te áruló! - nevetett fel csengő hangon a csöppnyi gyerek, mire a macska csak hangosabb dorombolásba kezdett, és felnyújtózkodott az ismeretlen fiú térdénél kapaszkodva. Úgy tűnt szimpatikus neki a srác, ami azt jelentette, hogy Lilnél is eleve egy nagy piros ponttal indít. - Ő Sahti - mutatott rá aztán a szőrös kiskedvencre, hogy bemutassa őt újdonsült pajtijának - ő pedig Syd - következett a sorban a fekete-kék kígyó. - Én pedig Lil vagyok. Nem akarsz leülni? - billentette végül kissé oldalra a fejét, amolyan kíváncsi kiskutyásan. Sahti persze ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy felsprinteljen az asztalra, mert hát otthon már megszokta, hogy ott mereszti méretes hátsóját, ahol csak akarja, így Lil csak az után tudott újra a fiúra figyelni, miután odébb tette a macska farkát, amit az volt szíves kis híján a tányérjába lógatni. - Egyébként... Miért nézel ennyire? Kikentem magam paradicsommal..? - mozdult automatikusan a lányka keze a szája felé, mert feltűnt neki, hogy a másik mindig figyeli.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Lil*A kislány nagyon aranyos és nyitott. Valahogy mikor megszólította tudtam, hogy ő nem olyan, mint a többi ember. Nagyon hasonlít a kishúgomra, aki körülbelül egy idős lehet vele. Seah egy évvel azután én megszületett jött világra. Szüleim nem vártak sokat a következő gyerekkel, ráadásul akkor kisebbik bátyjám is csak három éves volt. Húgom jövőre lesz annyi idős, hogy jöjjön ebbe az iskolába, ezért is csodálkozom azon, hogy az a leányzó mit keres ilyen fiatalon itt. A gondolkozását a lány válasza zavarja meg, amire koncentrálnom kell. Bármennyire is figyelek, úgy érzem valamit rosszul értettem.* - Bátyád pasija? * Miután kimondom, leesik nekem, hogy nem én értettem rosszul. Semmi bajom a homoszexuálisokkal, csak még nem nagyon találkoztam velük.* - Bocsi, értem, csak egy kicsit meglepődtem. Nekem is van testvérem, szám szerint öt. Népes kis család. A húgocskám annyi idő lehet, mint te. Biztos jóban lennétek. Neked van a bátyádon kívül másik testvéred? *Tényleg így gondolom. Seah is olyan örökmozgó és szókimondó, mint ő. Figyelem, ahogy a kígyóval bánik. Én nem tartanék ilyen állatot, bár elijesztené a gonosz embereket. Bár a kígyótól félést le kéne küzdenem. A következő mondatára elmosolyodok.* - Cuki *Mondom egy kis gúnnyal a hangomban, mert ezt az állatot nem éppen ezzel a szóval kéne jellemezni. A kígyó körbefonja a lány térdeit, de Ő nem szól semmit, így én is hallgatok. A következő mondatára megint csak egy mosollyal felelek. Az az egy év, ami köztünk lehet, olyan nagynak tűnik, de ez biztos az élet hozta így. A cica neve nagyon emlékeztet valamire, de nem jut eszembe, hogy mire. Megcirógatom a nyakát, de szememet még mindig nem veszem le a lányról. Nagyon sokat beszél, ennek csak az az egy hátránya, hogy csak rá tudok figyelni. Bemutatja a macskát, majd a kígyót is megismerteti velem. Végül pedig a saját nevét is elmondja. Hallom magamban, ahogy kiejti a szót, illik hozzá.* - De, szívesen, úgy is enni szeretnék valamit. Te mit kértél?* Kérdezem kedvesen. Egyre szimpatikusabb a lány, és biztos vagyok benne, hogy jóban leszünk. Meg akarom ismertetni a húgommal, annyira összeillenek. Sahti addigra már az asztalon fekszik. Nagyon szerethető cica. Odanyúlok és megsimogatom. Érzem, hogy a bundája remeg, vagyis nagy valószínűséggel dorombol, vagy fázik, de inkább az előbbi, mert eléggé meleg van.* - Megsimogathatom Sydet, persze csak ha nem eszik meg, csak megkóstol.* Mondom mosolyogva. Megvárom a választ, mert mi van, ha hozzá nyúlok és akkor hirtelen a hosszú teste ember alakú lesz, mert én leszek benne. Igen, meg várom a választ. Sajnos számítok a következő kérdésre. Gondoltam, hogy meg fogja kérdezni, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Ügyes, nagyon ügyes. Két választásom lenne, hogy elmondom neki, vagy nem. Eddig egyszerű, csak melyiket válasszam. Hazudhatnék neki, de olyan aranyosan néz.* - Egy kicsit paradicsomos a szájad széle. Különben pedig szájról olvasok. Még kisebb voltam, mikor egy baleset miatt elveszítettem a hallásom. * Mondom végül el az igazat. Megbízok benne, és tudom, hogy ő nem fog kicsúfolni.* - Különben Min Woo vagyok!
|
|
|
|
|
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Yooji Sok- sok meglepetéssel jár a tanulás, és jelenleg nem csak a fiúnak. A nonverbális igék ezek szerint csak éppen, hogy egy pár percet fognak majd akkor igénybe venni, amikor sor kerül rájuk, ami nem kis szó. Elismerően néz rá, aztán következik a felmérés... A gömbben lévő levegő, csakúgy, mint Yarnál, mocorogni kezd, azonban a szabályosság, és fokozatosság megfigyelhető benne. Mondhatni az eddigi legjobb teljesítmény, ami fogjuk rá, hogy elvárható tőle. - Szép munka. Volt már eddig ezzel a mágiaággal dolgod? Más sejtése nincs a tanerőnek, ezért a fura kérdés, de aztán csak a gömbre fókuszál, mindössze pár pillanatig, mire az eltűnik, ő maga pedig feláll a helyéről. - Mivel ezzel már nincs mit gyakorolni, lássuk, mire vagy képes nagyban. Gyere velem! Int a fejével, és kezével is, aztán ha Yooji is felállt a helyéről, a domb tetejére kíséri, ahonnan szinte minden belátható. Nem túl nagy a tér, de nem is kicsi. - A feladatod ugyanaz, mint az előbb. Levegőáramoltatás, csak nagyban. Előbb próbáld meg ugyanúgy, ahogy a gömbbel, és ha nem megy, akkor kapsz tanácsot. Innentől pedig csak csendben figyel, és lassan távolodik, hogy még csak véletlenül se zavarjon be a gyakorlatba. Keresztbe teszi a kezét, és körülbelül öt méterre áll meg a fiútól, pont olyan távolságra, hogy még érzékelhető, hogy ott van, de nem zavaró, ahogy "leselkedik". //Kérés ugyanaz  //
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Min WooLil első pillanatban egyáltalán nem értette, hogy miért is kérdez vissza olyan döbbenten a srác, mert neki teljesen megszokott volt, hogy Kon Arviddal van, de aztán kapcsolt, és leplezetlenül rávigyorgott a fiúra, aztán érdeklődve hallgatta, hogy az mit mond. - Nahát, akkor ti tényleg sokan vagytok! Nekem csak Arvid van, ő az egyetlen testvérem, de most hogy együtt lakunk hárman, Kon is kicsit olyan, mintha a bátyám lenne - mosolygott a kicsi, épp csak egy apró szeletet villantva meg a családi életükből, ami kellően különös volt ahhoz, hogy ha folytatja, akkor abból hosszan mese kerekedett volna, ami a szülők nélküli életről, a kis családjukról meg egy csomó állatkáról szólt volna. Aztán a fiú is leült, Lil pedig újra rávigyorgott, és kicsit közelebb tolta a tányérját, hogy megmutassa mi van benne. - Paradicsom leves. De a következő az némi kakaós csiga lesz - közölte, majd folytatta az evést. - Csak tudod, hogy őszinte legyek, még nem szoktam meg az itteni kosztot... Ilyenkor hiányzik Arvid - sóhajtott egy gondterhelt szemöldökráncolás közepette. Mióta a fiúk a heteket Csehországban töltik, azóta Lil a kastélyban volt többnyire, de napról napra egyre jobban hiányzott neki a falubeli ház, és nagyon várta már a legközelebbi szünetet. - Persze, megsimogathatod - irányította fel a kígyót az asztalra, hogy a fiú végigfuttathassa rajta az ujjait, miközben Lil is lassan cirógatta. Nagyon szerette a család állatait, mindig kedvesen és sok gonddal foglalkozott velük. Aztán gyorsan megtörölte az állítólag paradicsomos száját, és utána bólintott egyszer Min woo szavaira. - Ó, értem. Hát ez bizony megmagyarázza a bámulást. - Teljesen természetesen beszélt, nem csodálkozott vagy sajnálkozott. - Gondolom nehéz lehetett, mikor a baleset történt. Tavaly a bátyám megvakult, neki rettenetes volt... Meg nekünk is. - Itt azért egy cseppnyi szomorúság költözött a hangjába, de ezt a másik nem vehette észre, így inkább csak gyorsan újra elmosolyodott. - Egyébként Kon is tud szájról olvasni.
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Adorján] Nem tudtam eldönteni, hogy Adorján tényleg ennyire figyel, és érdekli a dolog, vagy csak megjátssza. Kár, hogy nekem nincs olyan képességem, mint amilyen neki van, és amibe beavat. Félre biccentett fejjel hallgatom amit mond, és erőteljesen bólogatok, bár nem nagyon értem, hogyan képes erre. Persze láttam én filmeket ahol az emberek tudtak olvasni a másik gondolataiba. De nem gondoltam volna, hogy ez ténylegesen is létezik. Látszik, hogy nem a varázslókat tanulmányoztam eddig, hanem a szellemeket. - Ez elég érdekesnek hangzik. Én nem tudom ezt esetleg megtanulni? –Sejtem, hogy nem sok esély van arra, hogy egy negyedrészt varázslény tudjon olvasni az emberek gondolataiba, de azért egy próbát megér a kérdés. Sok veszteni valóm nincs, maximum totál idiótának fog nézni Adorján. A lényes kérdésemre egy kedves választ kaptam, miszerint nem vagyok fura, és látott már nálam durvább dolgokat is. Ezen kicsit felnevetek. Aranyosan fogalmazta meg, gondolom nem akart megsérteni semmivel. A nevetgélésem után egy kérdést intéz hozzám Adorján, amire én természetesen készséggel válaszolok. Ha már ennyi mindent megtudtunk a másikról pár perc alatt, akkor ez az apróság már simán belefér. - Hát egyelőre a hotelben béreltem ki egy szobát. De már tervben vagy, hogy kiveszek egy lakást. Bár reményeim szerint a következő tanévben már a közeli iskolában fogok tanítani. Esetleg hallottál már valamit arról a suliról? Jártál már benne? Te is itt élsz a faluban? –Ismét izgatottan bombázom meg Adorjánt a monológommal és a kérdéseimmel. Remélem nem kérdeztem semmi rosszat, bár ezekben semmi rossz nincs, szóval nyugodt szívvel várom a választ. Egy ideig még elbeszélgetünk Adorjánnal mind az ő képességéről, mind az én vélaságomról, majd egy rövid távon együtt megyünk hazafelé. Én a társas lakásnál elköszönök, ő pedig folytatja tovább az útját hazafelé.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
MollyAz árvaházat biztos azért mondta, hogy tudja mit érzek. Csak sajnos nem értheti. Míg nem éli át azt a csöndet, amibe én vagyok, nem értheti. Egész nap úgy menni, hogy nem hallom az állatokat, nem hallom ahogy esik az eső, vagy fúj a szél. Nem hallhatom a testvéreim mostani hangját, mert biztos vagyok benne, hogy már megváltozott mindegyiküknek. Nem veszem észre, ha valaki mögém lopakodik, mert nem hallom a lépteit. Nagyon rossz így élni, de ezt kaptam, legyek így teljes. Én meg azt nem tudom elképzelni, milyen lehet család nélkül élni. Nehéz lehet az biztos, de neki biztosan vannak barátai. Az a néma lány is a barátja lehet. - Most már nem tartod vele a kapcsolatot? Biztos sok szeretettre lenne szüksége, ne vedd el tőle. * Mondom még mindig egy kicsit mogorván, de most már kezdem megkedvelni. A segítség nyújtást azonnal visszautasítom, mert nincsen nekem szükségem rá. Azonnal mentegetőzni kezd. Visszatartok még egy gonosz megjegyzést, mert eléggé megbántottam az előbb is. Hogy lehet másképp érteni azt a mondatot, amit mondott. Ez most nem egy plusz pont tőle, de hát csak jót akar nekem. Elfogy a tortája így már csak beszélgetni tudunk. A kérdése meglep, mert ahogy az előbb leoltottam, mert segíteni akart a sérülésem miatt, most mégis azzal kapcsolatban hoz fel témát. Én biztos másra tereltem volna a szót a helyében, még is díjazom egy kicsit a kérdést.* - Jelelni, de most beszélgessünk, mert a Kastélyba csak azt fogom nagyobb időben csinálni. *Válaszolom. Most megkérdezhetném, hogy ő melyiket, de ez egy eléggé hülye kérdés lenne tőlem, amire azonnal tudom is választ. Gondolkozom, hogy rendeljek e még egy édességet, de végül a nemnél maradok. Nem hiszem, hogy nagyon sokáig maradok még itt, mert még be kell iratkoznom. Nem nagyon nézhetek máshova, mert a következő kérdés már érkezik is. A válasz egyszerű, de nem tudom, hogy beengedjem e ennyire magamhoz, mert még nem nagyon ismerem, de ő nagyon szeretne közelíteni hozzám. Akkor próbáljunk meg barátok lenni.* - Budapesten lakok a családommal. Te merről jöttél?
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Lil Igen, elég sokan! Biztosan kedvesek lehetnek a bátyáid. A faluban laktok? Én még nem nagyon ismerem a helyet, mert csak ma érkeztem. * Ezt is elmondtam neki, pedig nem gondoltam, hogy bárkivel beszélgetni fogok a kastélyban, de úgy néz ki, nagyot tévedtem. Neki tényleg úgy érzem, hogy mindent elmondhatok, olyan szeretni való. Leülök a kínált helyre, majd megnézem a tartalmát a tányérjának. Paradicsomleves. Úgy döntök, hogy én is rendelek valami. Az egyik házi manó éppen a mellettünk lévő egyik szekrénybe pakol pár - számomra ismeretlen - dolgot. Megszólítom, majd kérek tőle egy rántott sajtot, rizzsel. A kislány elmeséli, hogy nem szereti az ételt annyira, mint a bátyja főztjét.* - Hát, amilyen kosztot én ismerek, annál csak jobb lehet. Ha pedig tévedek, szívesen venném, ha hoznál a bátyádtól dugi kaját. *Rámosolygok. A mugli iskolában, tényleg nagyon rossz volt az étel. Néha fel sem lehetett ismerni. A következő kérdésemre igenleges választ kaptam. A kígyó felkúszik az asztalra, én pedig megsimogatom. Nem mondhatnám selymesnek a pikkelyes hátát, de keménynek se. Elég jó a tapintása, még is elveszem róla a kezemet, nehogy meggondolja magát, és akkor már egy kézzel kevesebb legyen belőlem. Otthon nincsen háziállatunk, mert elég a hat gyerek eltartása is. Nem élünk rosszul, de a nemesek közé sem tartozunk. Azt hittem, hogy az én válaszomra egy kicsit meg fog döbbenni, de nem tette. Inkább én voltam az, aki nem számított a válaszára. A bátyja vak? Akkor ezért nem nézett rám sajnálkozva, hanem, mint egy teljesen normális emberre. Hisz az is vagyok, csak egy kicsit más.* - Nehéz volt és elhiszem!* Válaszom rövid, de egyértelmű. Tudom, hogy milyen rossz lehetett Arvidnak, mégsem sajnálom, inkább együtt érzek vele. Biztos vagyok benne, hogy még nem dolgozta fel, de neki ott van a testvére és a pasija, Kon. Ők segítenek neki.* - Kon is süket?* Meglepődök, de nem hiszem, hogy az lenne, csak nem értem miért tud szájról olvasni, ha hall. A jelbeszédet még érteném, mert azzal tudna a halláskárosultakkal kommunikálni, de ezt most nem értem. Aztán eszembe jut valami, itt az alkalom, hogy végre valakinek elmondhassak mindent. Lil az, aki megérthet engem, mert tudja milyen volt a testvérének. Lehajtom a fejem és mindent kiadok magamból.* - Szörnyű volt. Az egyik nap még egy normális kilencéves, aztán már azt se tudtam, hogy mit mondanak nekem. Ráadásul az én hibám volt. Ez a csend. Annyira rossz. Nem hallom, amit mondasz és azt sem, ahogy dorombol a cicád, ha egyáltalán dorombol. Nem tudom, hogy végig tudom e csinálni
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Min Woo- Igen, lent lakunk az erdő szélén, messzebb a többi háztól. Képzeld, senki se mer eljönni a házunkig - vigyorgott szélesen a kislány, mert ő erre a tényre rendkívül büszke volt. - Ma jöttél? Akkor ezért nem láttalak eddig. Melyik házban vagy? Lil ez után megvárta, míg a fiú rendelt magának vacsorát, csak azután kezdett el bólogatni. - Nem kell azt dugdosni, Arvidnak hobbija a főzés, és folyton kísérletezik. Szóval nálunk kaja az van. Ez után már nem csak ilyen kellemes témák kerültek a terítékre a vacsora mellé, hanem komolyabb dolgok is, de Lilt nem kellett félteni, volt gyakorlata abban, hogy kezelje az ilyen helyzeteket, ráadásul még csak meg se kellett erőltetnie magát, mert nála természetesen jött. - Nem, nem az, de volt egy időszak amíg nem hallott. Vele is baleset történt, de nem tudok többet a dologról, mert akkor még nem ismertem. Aztán Lil visszatért a levese utolsó cseppjeihez, és csak arra kapta fel a fejét, mikor újra meghallotta a fiú hangját. Komoly szemekkel nézett rá, és nem szólt egy darabig, csak figyelt, hagyta, hogy az elmondja, amit szeretne. Végül lassan és nyugodtan válaszolt. - Ha ennyi sok éven át kibírtad, akkor most már menni fog. Ott van a családod, akik már ennyiből is tudom, hogy szeretnek, teljesen jól kommunikálsz... Menni fog! - mosolygott rá, aztán gondolt egyet, felpattant, és nagy szoknyapörgés közepette odaszökkent a fiúhoz, hogy futólag megölelje, aztán már szinte reppent is vissza a helyére, hogy kérjen a manóktól egy kis kakaós tekercset is. - Egyébként... Milyen baleset történt? - kérdezte újra a fiúra nézve. - Persze nem muszáj elmondani, ha nem akarod, de ha már egyszer belekezdtél... - Ezzel valami végtelenül aranyos mozdulattal a szájába nyomta a süteményt, hogy nagyot harapjon, amíg a másik remélhetőleg mesélésbe fogott.
|
|
|
|
|
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
[független idősík, Pandora] Az attól függ, kinek a történetében találnám magam- tudok pár olyan könyvet mondani, amiben semmiképp sem szeretnék élni. Szerintem a legjobb történeteknek pont abban rejlik varázsa, hogy hétköznapokról tudnak mesélni, nem hétköznapi módon, olyan dolgokról, amik talán lényegtelenek, apróságok, észre sem veszed őket. Persze, ízlések és ficamok... A kezdetben kurta fecnik lassan egyre hosszabbra nyúltak és az óvatos, tapogatózó kérdéseket felváltotta egy sokkal spontánabb beszélgetés, ahol véletlenszerűen kaptunk rá egyik-másik elejtett témára. Nem kellet sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, mennyivel egyszerűbb így társalogni, mennyivel könnyebb kimondani dolgokat, csak leírva a gondolatokat, ahogy jöttek. Hogy sokkal közvetlenebb, kevesebb gáttal és gátlással- álruha vagy macskabunda nélkül is közelebb kerülni valakihez. Annyival könnyebb volt átugrani azokat a falakat, amit külsőm, tanárságom, korom jelentettek, ha megpróbáltam valakivel szóba elegyedni. Ez az arctalanság valahol felszabadított, és talán épp ezért nem éreztem késztetést, hogy megpróbáljam kilesni, kivel is levelezek. Minél tovább meg akartam őrizni ezt az illúziószerű állapotot, bár fogalmam sem volt, vajon hová, meddig mehet el ez a különös kapcsolat. Való igaz; de nem mindenki szavazna bizalmat egy magából semmit sem mutató lénynek, vagy épp valakinek, aki bármit mutathat. Én pedig szeretek láthatatlan maradni.Talán ebből a láthatatlanságból, talán félig az írás közben elgondolkodva sokat piszkált karkötőtől jött az ötlet, hogy mikor valamiféle nevet kerestem -az anonymus aláírás túl klisésnek tűnt- akkor a Cheshirét választottam. Elvégre, mi más vagyok, mint egy fel-feltűnő, jókora macska, aki egyesek életében rejtély, másokéban bosszantó nyűg? Vegyük például a könyvtáros hölgyet, aki már egy ízben kitiltott, a fél liter kakaómmal együtt, azonban újra és újra előveszem legszebb -már magamhoz mérten- mosolyomat, ha elsétálok asztala előtt. Takarodó környéke van, alig lézeng erre pár diák, így nyugodtan keresem fel a lassan meghitté váló zugot, hogy a már jól ismert gerincet keressem tekintetemmel, felderülve az épp csak kandikáló papírcsücsök láttán. Kiveszem, törökülésben a polc tövébe helyezkedve- hoztam magammal golyóstollat, úgyhogy itt helyben meg is írom a választ. A sorokat tallózva előbb csak rendszertelen gondolatok cikáznak át fejemen, aztán lassan összeállnak és én papírra vetem őket, kicsit talán girbegurbábban a megszokottnál. Nem feltétlen kell, hogy legyen, ezért is kérdeztem- érzéseim szerint sokat olvasol és nyugodt szívvel bíznám magam ítéletedre. (Na, ez most úgy hangzott, mint egy középkori lovagregény részlete.) Végtére, azt sem tudhatom, milyen nyelveket beszélsz vagy kedvelsz.
Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkodás teszi azzá. (William Shakespeare)
Az emberek szeretnek ezekkel a jelzőkkel dobálózni, s számtalan formában hallottam már, hogy „Légy jó!”. Lehetsz jó, mint szabálytisztelő, jó, mint szófogadó, jó, mint hasznos, jó, mint ártatlan. Minél többet tud és tanul az ember, a dolgok úgy válnak egyre bonyolultabbá; lehet, hogy csak belemagyarázom, de minden ilyet annyira relatívnak érzek. Mi a mérce, ami szerint én jó vagyok? Akkor vagyok jó, ha nem teszek rosszat, vagy akkor, ha kevesebb rosszat művelek másoknál?
Tetszik ez a zöld. Valahol mintha már olvastam volna erről a kőről, talán aventurin a neve? Képtelen vagyok felidézni, hol vagy mivel kapcsolatban. A memóriám egy aranyhalé. Viszont kénytelen leszek kitalálni valamit viszonzásképp – bár ne lennék olyan szerencsétlen barkácsolásban, amilyen. Szereted az édességeket?
Felőlem nyugodtan. Valószínűleg így sincsenek kétségei elmebajomat illetően, szóval nem sokat számítana az se, ha mondókáskönyvvel kezdenék futosni.
Cheshire Egyelőre visszacsúsztatom a lapok közé, az eddigi helyére- foglmam sincs, tényleg van-e a könyvtárban Tündér Lala, vagy csak a bolondját járatja velem Pandora. Kissé nehezebben tápászkodom fel -a hideg padlón gyorsabban elgémberedtem, mint vártam- majd egy gyors pillantással ellenőrizve, figyel-e épp valaki, feltűnésmentesen visszaállítom a polcra a kötetet. A karkötőt zsebembe csúsztatom, hogy jókedvűen oldalazzak ki az ajtón, mielőtt be találnak zárni ide.
|
|
|
|
|
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Nem is tudom, miért szeretek annyira sötétben kószálni, kihalt helyeken csatangolni egyedül, de jóformán amióta az eszemet tudom, vonzanak éjjel az üres utcák és titokzatos környékek, legyen az városban vagy odakint a természetben. Nincs bennem félelem- egy akkora emberbe, mint én vagyok, senki sem köt szívesen, legyen bár nála tárca vagy csak a puszta ökle, de azért elővigyázatos vagyok. Míg szememmel a házakat pásztázom, szüntelen figyelem környezetem, az echo időben figyelmeztet és pontosan megmondja, miféle szerzet tart felém, s ha akarnám, szándékait is előre sejthetném. Azonban jobbára egyedül vagyok, a lépteim csaknem visszhangot vernek az éjszakában, de ahogy a szemetet is, elsodorja a hangokat a szél. Lassan kezdek fázni, talán jó lenne mégis behúzódni valahova, hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy nem bírom igazán a hideget, pedig november van, s ennél vastagabb öltözékem még akad. Nincs azonban kitől eligazítást kérnem- sehol sem érzékelek embert a közelben, így kénytelen leszek még egy darabig céltalan vándorolni, amíg találok egyet vagy kilyukadok valahol. Kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy melegedjek, pulóverem nyakát és sálamat is egészen orromig tornászva. Pár perccel később hirtelen érzem meg valaki jelenlétét, vagy talán inkább, érkezését, annyira átmenet nélkül lesz egészen közeli. Hoppanálás? Megtorpanok és abba az irányba kémlelek, ahol az illetőt sejtem. Könnyű koppanásokat hallani, mígnem a szűk mellékutcából egy pár tűsarkú nem lép ki a gyér fényre, karcsú alakot hozva magával, szürke kabátban és kapucniban. A megnyerő arc egy röpke pillanatig meglepettséget tükröz, majd a hölgy- mert biztos vagyok benne, hogy az- elfordul, másfelé indulva.* - Elnézést!-*Kiáltok felé, már amennyire nekem általában sikerült megemelnem a hangom, de mint már megszokhattam, a szél hangosabb, vagy csak nem akar velem foglalkozni. Nem a legfényesebb ötlet, de lépteimet szaporázva érem utol, finoman megérintve a vállát.* - Elnézést! Nem akartam megijeszteni.-*Csak egészen finoman mosolygok, nem akarok gyanúsnak tűnni, viszont az éjszaka közepén egy magamfajta alak egészen biztosan nem bizalomgerjesztő. Főleg, esik le a tantusz, hogy a sálam még mindig jóformán egész arcom takarja, lehúzom hát állam alá, újrapróbálva a mosolyt.* - Nem ismerem a környéket, de fázom és szeretnék valahol megmelegedni. Tudna esetleg segíteni?-*Gyanakvó pillantással méreget, majd óvatosan biccent, mire megkönnyebbülten sóhajtok fel.* - A sarkon túl van egy ivó, nem túl fényes hely, de ott meghúzhatja magát. Én is oda tartok. - Köszönöm. Akkor elkísérem.-*Bár minden bizonnyal leghőbb vágya, hogy egy vacogó létrával andalogjon, valami mosolyfélét villant, mielőtt elindulnánk, több szó nem nagyon esik köztünk. Odaérve bosszús hang fogad egy kis ablak mögül, mielőtt feltárulna az ajtó, amin csak meggörnyedve férek be. Odabent meg kell állapítsam, a hely nem túl tágas, a levegő füstös és állott, az asztalok -miként első ránézésre a vendégek is- kissé faragatlanok, de most ez is bőven megfelel. Elég, hogy meleg van és leülhetek egy kicsit. Mire kibámészkodom magam, kísérőm már ellépett mellőlem.* - Még egyszer köszönöm.-*Intek búcsút szinte rám se hederítő jótevőmnek, aki a pult mögött álló emberrel siet szót váltani, s kis habozás után én is így teszek.* - Elnézést, valami meleg italt szeretnék.-*A választék nem nagy, így végül forralt bort kapok, viszonylag tiszta pohárban. Kezemben zsákmányommal nézek körbe, hova is telepedjek.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Yarci - Éljen a kviddics. Én csak egy meccsen játszottam. Nagyjából hat percet töltöttem a pályán, utána a levitás terelő volt szíves teljesen kiütni és humorizálni vele. Nem az én világom azt hiszem. Nézni jó, de csinálni már annyira nem. Én megmaradok a süteményeknél és habos kakaóknál.
Megérti Yart, hogy neki ez a legfontosabb, olyan, mint a lánynak az, hogy egy nap legyen egy kis kávézója, ami családias, otthonos és mindenki megtalálja a saját kedvencét, ő pedig szívét-lelkét beleadhatja majd az ételek és italok készítésébe.
- Tényleg az. Mármint medve, olyan medvés. Én nem tudnék élni vele. Lelombozna. Nekem olyan társ kellene, aki vidám, vicces, értékeli a pozitív dolgokat. Felagund szerintem csak azt élvezi, hogy a büntetések kilencven százalékát ő osztotta ki. Ez furcsa élvezet lehet, pedig szép felesége és két gyereke is van.
Az egész Felagund jelenség furcsa neki, sokat szokott gondolkozni a férfin, amikor éppen felmerül egy beszélgetés kapcsán, vagy látja a folyosón. Igen, néha tagadhatatlanul furcsa dolgokon tud gondolkozni.
- Aliról. Tudom. Olyanok vagyunk, mint a maffia. Alexa néni a maffiafőnök, mi meg a család tagjai vagyunk. Te is, Áron is, a szüleim is, én is. Adorján pedig iszonyatosan meg fog lepődni, amikor Ali a karjaiba sétál. Remélem, látom majd őket. Kíváncsi vagyok a döbbent arcára, amikor újra találkoznak.
Ettől a témától mindig izgatott lesz és jó, hogy van, akivel megbeszélheti. Ő Alitól tud Yaristáról, mostanában amolyan társalkodónő lett. Ő vásárol a lánynak, és sokszor visz neki süteményt. Olyankor beszélget is vele és egészen jóba lettek. Mostanában még a kis Danielt is babusgathatta. Ez a másik téma, ami elkezdte nagyon foglalkoztatni, a gyerekek. Olyan aranyosak, amikor nevetnek.
- A következő találkozásunknál leprofesszorozom majd Adorjánt, arra az arcára is roppant kíváncsi leszek. Amúgy meg hiába csinálsz így a szemeiddel, rám nem hat a Yarmágnes.
Halványan elmosolyodik. Ez egy nagyszerű adottság, bár lehet, hogy ettől kevésbé tűnik lányosnak. Nem akar kevésbé lányos lenni. Ő pont ennyire szeretne lányos lány lenni.
- Nem menne, nem vagyok az a magamutogató fajta, aki jól érzi magát így. Folyton zavarba lennék. Én inkább fényképeznék, azt nagyon szeretem.
Büszke is rá, hogy Áron őt kérte fel tanársegédének és szeretné nagyon jól végezni a dolgát, reméli, hogy év végén a férfi jogosan adja meg neki a harminc pontot és a kiválót. Szeretné legjobb tudása szerint végigcsinálni az évet, és tudja, hogy ezért keményen meg kell majd dolgoznia, de egyáltalán nem zavarja. Imádja, ha zajlik az élet.
- Köszönöm.
Mivel megette, így előle is eltűnik a tányér és helyette kap egy nagy adag forrócsokit. Az élet szép, és nagyon, de nagyon igazságos, hiszen ez egy tökéletes lezárása a vacsorának. Az biztos, hogy ma nagyot fog aludni, már ha kitalálja, hogy éppen hol. Van ugyan egy szoba a navinében, ahol van egy ágy, de nem biztos, hogy ott nyugodtan tudna aludni. Maradjunk annyiban, hogy nem épp egy jó hírű szoba.
- Aranyos vagy a manókkal. A rellonosok nem néznek rád furcsán? Vagy az a megközelíthetetlen, ravasz, furcsa, sunyi arc csak a külső szemlélőknek van, belül meg cukik vagytok? Egyszer szívesen belógnék hozzátok. Kíváncsi vagyok milyenek vagytok a saját kis birodalmatokban.
Az ötletre, hogy gyújtsa fel Jim bácsi szobáját, elneveti magát. Nem szabad, hiszen ő a rajon-gólya, amióta ide jár, és ez egy réges-régi megtiszteltetés, amit nem szeretne csak úgy eldobni, néhány lángnyelv miatt.
- Két pasival? Annak is örülnék, ha egy lenne. De valahogy nem kapkodnak utánam. Lehet félnek az apukámtól, pedig aranyos ember, de néha tud félelmetesen nézni. Vagy anyukámtól, ő olyan komoly felnőtt típusú felnőtt. Viszont azt tudom, ha McK Krise-szal beszélek, már pletykába keveredek. Zűrös egy csaj, meg a bátyja is. Nem tudom, mit mondatnék neki, én a tanulásban vagyok jó, ő a zűrben.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Elemi Mágia óra (2nd) - Erdős Tanárnő (szigorúan így, nehogy megint baj legyen)
„Hiszem, ha látom.” Yarista halványan elmosolyodik, igazából ez a téma már nem érdemel több kommentárt, és a tanárnő is megfelelően áll a kérdéshez, a fiúnak tetszően. Be kell mutatni a gyakorlását, így hát, ha kelletlenül is de belefog. Nagyon nem megy még úgy, ahogy a rellonos ezt szeretné, a levegő kikerül az irányítása alól. Meglepődik, hogy a tanárnő is ugyanezt teszi, amiért nem sikerül a házi feladat túl jól, egész pontosan katasztrofális kimenetellel végződik a kviddicses szemszögéből. A tanárnő szavai nem tükrözik az arcára kiült gondolatait, amit Yarista tökéletesen megért. Eddig egész jól haladt, de már az első komolyabbnak tűnő dolognál nehézségekbe ütközött. Meg tudja érteni Erdős professzort, ő is ugyanígy érez.
- Rendben, akkor gyakorlás lesz ma, ahogy a tanárnő előírja természetesen. – küld neki egy önbizalom hiányos bíztató mosolyt, és bármit megadna jelenleg, hogy sikerüljön az óra végére elérnie azt, amit a tanárnő eltervezett. Majdnem bármit. A gyakorlási feladat nehezítéssel lesz meghintve, amit nem teljesen ért Yarista, de nem szól bele. Érzi ő, hogy Julianna azt szeretné tőle látni, amit eddig, ezért össze kell kapnia magát, hogy mindez jól sikerüljön. A gömb is előkerül, kezdődhet a dolog. A tanárnő intésére felgyorsul a levegő és elindul. Yar már nem válaszol, hanem először is próbálja egy helyre összpontosítani a gondolatait, a többi nem idevalótól pedig megszabadulni. Egyelőre ez sem olyan könnyű, pár perc alatt éri csak el ezt a szintet, amikor már csak ő a gömb és a levegő gyorsan forgó esszenciája létezik. Kicsit asszociálva a kviddicsre, elképzeli, hogy a nonfiguratív, sebesen pörgő elem, egy meglovagolható dolog, ő pedig beleképzeli magát, belekapaszkodik és hagyja, hogy magával ragadja a pörgés. Aztán szépen belemarkolva megpróbálja lassítani, de nem figyel arra, hogy ez mennyire sikeres. Valamennyit lassult talán, igazából nem tudja megállapítani, inkább csak koncentrál tovább. Aztán ha már ott ül a „seprűjén” gyorsabb menetre ösztökéli, miközben szinte érzi, hogy az üvegfal hozzá- hozzáér az arcához, amikor a vad csikója egy kicsit kitér a forgási irányából. Ezt tovább próbálja fokozni, egyre csak hajtja az elemet, hogy minél jobban gyorsuljon. A legtöbbször inkább kérleli, néha keményebben „odaszól” neki, de mindebből kívülről csak annyi látszik, hogy a szemeivel követi a keringő levegőt és erős koncentráció ül ki az arcára, valamint a jobb keze önkéntelenül is mozogni kezd a levegő áramlásával megegyező irányban.
|
|
|
|
|
Kim Yooji
INAKTÍV
i look like a dinosaur.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
|
Elemi mágia - 1 felvonásMosolyogva biccentek egyet a tanárnő felé köszönömképpen, aztán már nyílnak is az ajkaim, hogy megadjam kérdésére a válaszom: - Nem - felelem egyszerűen, de aztán tovább folytatom, mert úgy érzem, ezzel még nem teljes a mondandóm. - Nem volt, de odahaza nagy hangsúlyt fektetünk az elemekkel való együttélésre, azok tiszteletére. Együtt élünk a természettel, ismerjük. Beszéd közben lassan hordozom körbe a tekintetem a közelemben lévő fákon, azok levelein, a virágok szirmain, a gyepen és persze a levegőn, melyet bár szemem nem foghat fel, mégis látom a jelenlétét, ahogy a leveleket táncoltatja, érzem, ahogy megfogja a kezem. Pillantásommal üzenek nekik, tekintettel rájuk, miközben róluk beszélek, aztán a tanárnőre nézek, komolyan. Fűzhetném még a szavaim, mégsem akarom túlragozni mondandóm, úgy érzem, azzal csak veszítene értékéből, holott így se hordoz magában annyit, mint amennyit valójában kellene. A természet csodái nem önthetőek szavakba. Megörülök, mikor a professzornő maga után int, én pedig kérdés nélkül követem őt. Ha a gömbbel már nincs több dolgunk, akkor valóban jól teljesíthettem, és a dicséretet nem csak biztatásnak szánta. - Igenis - felelem az újabb feladat ismertetése után, majd a lábaim elé pillantok. Hálát érzek a fű iránt, amely puha szőnyeget terít elém, hogy megkönnyítse lépteimet, de ugyanígy köszönetet mondhatok a földnek, mely ágyát adja a zöld gyepnek, a víznek, mely táplálja, és a szélnek, mely elhozza a vizet oda, ahol járok. Persze ez a terem nem a valós természet, varázslat, de jelen esetben nem foglalkozom efféle körülményekkel, csak igyekszem elmélyülni a környezetben, érezni a virágok illatát. Szerencsére ez nem kerül nagy erőfeszítésembe, hiszen jó kapcsolatot ápolok vele, és szeretem az időmet a szabadban tölteni. Ezúttal nem hunyom le a szemem, csak sóhajtok egy mélyet, s kifújva a levegőt felemelem a fejem. Látom a szél útját, ahogy felfrissíti a fák lombjait, ahogy széjjel szórja a haldokló virágok szirmait, porait, ezzel új életeket teremtve. Egy körforgásnak lehetek a szemtanúja, amelynek a részesévé kívánok válni. Nem csak nézni akarom, részt akarok benne venni. Ez ötletre felemelem jobb kezem, s lassú mozdulatokat indítok meg. Nem is csodálkozom magamon, az lenne a furcsa, ha nem vinném bele ebbe a mágiába is a fizikai kontaktust, a mozgást, a táncot. Simogatom a levegőt, mintha így próbálnám megszelídíteni, majd egyre összetettebb, de továbbra is lágy mozdulatokat teszek a jobb, s immár a bal kezemmel is besegítve. El is mozdulok eredeti helyemről, néha kicsit erre, kicsit arra lépek. Bár jelen pillanatban még nem tisztázódnak fejemben cselekedeteim miértjei, nem tétovázok, azt cselekszem, amit ösztöneim súgnak. Táncra hívom a szelet. Ehhez képzeletemmel is hozzájárulok, s hamarosan érzem is, ahogy lágy szellő cirógatja meg arcomat, és kezd el keringeni körülöttem. Aztán távolabb suhan tőlem, szeretetem széthordozva a környező virágoknak, majd ismét visszatér hozzám. Úgy érzem, kialakul köztem, és a levegő között egy mélyebb kapcsolat, mely során igazán együtt tudunk működni, én életem őt, ő pedig derűvel töltődik, s ezt a csodát megosztja a többi elemmel is. Ám valami nem stimmel. Hirtelen negatív gondolatok úsznak a fejembe, s én egy szempillantás alatt megszüntetem a széllel való táncot, megállok ott, ahol voltam, s leengedett kezeimet nézem. Ez így mind szép és jó. De ugye nem csak ebből áll ez a mágia. Kétlem, hogy mindig és mindenkor csak a szép dolgokra használnám az erőmet. Halkan hümmögök egyet a felismerésre, mely szerint talán túlságosan elkényelmesedtem, majd igazítok tartásomon, s visszanyerve komolyságom a tanárnő felé fordulok, véleményét várva. Közben megpróbálok visszaemlékezni arra, mit is műveltem az előbb.
|
|
|
|
|
Dolánszky Alex
INAKTÍV
Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
|
Nikike, szédelgős
Piszkál engem, hiszen az nem kétséges, hogy érti a viccet. Még ilyet!
- Olyan jól tereltem, hogy azt már gólként könyvelték el a bírók - lököm ki a képtelen marhaságot vigyorogva.
Tényleg piszkál - vonom le a következtetést, amikor megtalálja a jelenlegi egyetlen gyenge pontomat. Részletesen végigkérdezhetné, mit éreztem a lábam elvesztésétől annak visszanövesztéséig, no meg hogyan kezeltem a megváltozott helyzetemet. Hogy kit szerettem, ki hagyott cserben, ki alázott meg, ki vágott át életem során. Egyik sem hatna meg, de ez a Yarista gyerek nagyon a bögyömben van. Úgy érzem, folyamatosan csatákat vesztek ellene. Tudom, hogy paranoid vagyok, és nem is ismerem, de nem is akarom. Tudni sem akarok arról a nagyképű gyökérről, mégis mindig képbe kerül. Nem csak itt, mindenhol. Kviddicsász, külföldi szerződés, nők, vizsgajegyek...
Persze az egész annyira nem érdekelt volna, de most megint eszembe jut az egyetlen, ami tényleg számított: Niki simán kivonult vele a teremből. Hogy is felejthettem el ezt? Fejre is állhatok, az sem számítana, nem nyerhetek Mr Tökéllyel szemben. Elejtettem egy-egy megjegyzést, amiből kiderülhetne, vajon egyáltalán gondol-e rám Niki úgy, de nem lettem okosabb a válaszokból.
Na tessék. Akkora hatással, de nem mondom meg, pozitív vagy negatív? Meg fogok őszülni. És olyan arckifejezést is vág hozzá, hogy végleg elvesztem a nyomokat. Minden csajon ilyen nehéz kiigazodni, vagy csak rajta?
- Egész végig kabátban ültél, talán azért - világítok rá a nyilvánvalóra, amikor azt mondja, meleg van. Nem túl meghitt kabátban ülni egy teaházban, de megszoktam már, hogy a lányok milyen fázósak, a tanórákon is gyakran ülnek dupla rétegben, ezért nem vettem zokon, hogy nem helyezi kényelembe magát. Most meg melege van.
Kattan, hogy valami baj van vele. Remeg a hangja nevetés közben, és egyik pillanatról a másikra elég rosszul néz ki.
- Hé! Mi a gond? Hé!
Mintha itt sem lenne, mintha valahová mögém nézne, és nem is látna engem, Felényúlok, hogy megrázzam a vállát. Szerencsére ezt az időpontot választja a kidőlésre, mert így el tudom kapni, mielőtt lefejelné az asztalt. És nincs hova tovább. Nem tudok így megmozdulni. Segítségért kiáltok. Azonnal megjelenik a rendelésfekvevős lány. Tehetetlenül nézem, ahogy lefekteti a párnákra Nikit, felpolcolja a lábát, vizet hoz, amit letesz az asztalra, és legyezgetni kezdi az arcát egy itallappal. Én pedig nem tehetek semmit.
A teaház további látogatói tuti minket bámulnak, de nem akarok felnézni rájuk. Odakúszok a fejéhez, de rögtön rámszólnak, hogy hagyjak neki levegőt. Kicsit távolabbról nézhetem csak, ahogy a pincérnő sertepertél.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Lotte- Nem értem, hogy mi köze a mugli iskolai eredménynek ehhez, de nem vagyok túl jó abból a tárgyból. – vonja meg a vállait, és valahogy már nem is szereti ezt a szót sem. Mostantól varázstalanoknak fogja hívni őket, mégiscsak jobb szó, meg kifejezőbb is. Erre a jó gondolatra iszik még egy kortyot, és elnézést kér, hogy ha zavarna. De úgy néz ki, hogy szerencséje van, a rózsaszín hajszeletű leányzó szimpatizál vele.
- Ó, köszi, remélem ez így is marad, ahogy én is, ezek szerint. – egyezik bele, hogy mégsem kelljen elmennie. A beszélgetés szépen lassan a normális mederbe terelődött, ami ilyenkor lenni szokott. Vagyis, Yarista most nem akart annál többet, mint amiért idejött a lányhoz: beszélgetni.
- Harmadéves és Rellon. De örülök, hogy nem ismersz, legalább nincsenek előítéleteid. – könnyebbül meg egy pillanatra. ~ Majd meglátjuk, hogyha egy olyan emberrel találkozom, aki semmit sem tud rólam, mi lesz a véleménye. Bonnie jó lesz kiindulási pontnak. ~ halvány vigyorpozíció alakul ki az ajkaiban, majd tovább morfondírozik, de immár hangosan. Elmondja a kívánalmait, vagyis a kételyeit. Sajnos valószínűleg nem hallotta, amit kérdezett, mert a kérdésre kérdéssel válaszolt.
- Semmi különös. Mást kérdezek. Szerinted mi kell ahhoz, hogy elérd a céljaid? Neked van valami célod, vagy hobbid? – kérdezősködik tovább. Most elég érdeklődő hangulatban van, amíg el nem fogy a forró csoki, addig ez biztosan így marad. Aztán pedig majd kiderül, de egyelőre nem látja a folytatás elvetésének jogosságát.
|
|
|
|
|
Molly Jefkins
INAKTÍV
sok nyelven beszélő, zenész :D
RPG hsz: 16
Összes hsz: 25
|
Min Woo
Kicsit elmerültem a gondolataimban. Elképzeltem, hogy milyen lehet süketnek lenni. Az biztos, hogy nagyon rossz. Nekem már –és szinte mindenkinek- az élete egyik legfontosabb része, hogy hallja, hogy mi folyik körülötte. Azt mondják, a csend megnyugtató. Biztos nem a süketekre gondoltak. Hallani a zenét, a madarak csiripelését, vagy bármit az egyik legjobb része az életnek. Az én életemben is a legmeghatározóbb dolog hangszeren játszani, énekelni és táncolni. Ha nem hallanék, és nem tudnám ezeket csinálni… - Én szeretném vele tartani a kapcsolatot! Csak... az árvaházban ő volt az egyetlen barátom. Amikor megtudták, hogy varázsló vagyok, mindenki elment mellőlem, mert féltek tőlem. Csak ő maradt velem. De a nevelők nem örültek annak, hogy ő a barátom, ezért megtiltották, hogy vele játsszak. Mi mindig megpróbáltunk átszökni a másikhoz, hogy beszélgethessünk, de ha lebuktunk büntetést kaptunk. Aztán öt éve elvitték őt az ország másik végébe, egy olyan iskolába, ahol mindenki olyan, mint ő. És a nevelők nem mondták meg, hogy hova vitték. Még mindig reménykedek, hogy egyszer megtalálom őt! –fejeztem be a kicsit hosszúra sikerült gondolatom. Miközben beszéltem, olyan emlékeket mondtam el, ami miatt elszomorodtam. Öt éve próbálom kinyomozni, hogy hol lehet. Ha ennyi idő alatt nem sikerült, akkor mennyi az esélye, hogy most sikerül? Elég kevés. De nem adom fel. Az emlékek hatására könny szökött a szemembe. Oldalra fordultam, és gyorsan letöröltem. Vettem egy mély levegőt, aztán visszafordultam. A könnyek helyett egy halvány mosoly került az arcomra. A következő kérdésemre kicsit később kapom a választ. Biztos elgondolkodott valamin. Végül is én ráérek, miért siettetném!? A válasz mellé egy kérdést is kapok. - Németországban, egy apró faluban –feleltem. Más biztos visszakérdezne, hogy akkor hogy lehet, hogy ilyen folyékonyan beszélem a magyart. Könnyen. Van érzékem a nyelvtanuláshoz. Meg abban a faluban szinte csak magyarok éltek. Az árvaházban is mindenki magyarul beszélt, és négy éves korunktól kezdve tanítottak németül. Így már majdnem tökéletesen beszélem. De nem szeretem. A magyar és a francia szép, sokkal jobban szeretek ezeken, vagy a többi beszélt nyelven kommunikálni.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Lil- Félnek a házatoktól? *Felnevetek. Hogy lehet egy háztól félni? Valamilyen állattól vagy legendától, még okés, de egy háztól, ez teljesen értelmetlen. Még nem hallottam arról, hogy egy ház megevett volna valakit.* - Rellon! Hallottam róla olyan dolgokat, hogy oda a rossz emberek járnak, de ezt nem értem. Én sem vagyok rossz, maximum egy kicsit utálatos, néha. Te biztos nem ott vagy, melyikbe választottak be? *Tényleg érdekel, mert ha már meg szeretném ismerni, akkor ez a legelső kérdés. Feltűnt, hogy nagyon szeret példázni a bátyjával és annak a barátjával. Olyanok neki, mint példaképek. Nekem is egy kicsit olyan az egyik testvérem, de én biztos nem azt fogom azt csinálni amit ő. Még nincs meg, hogy én mihez kezdek, mert mit tudna csinálni egy süket srác. Már megint itt vagyunk, Min Woo hagyd abba! Arvid főzőtudománya biztos nagyon jó lehet, mert az én kihozott ételem is elég finom, sokkal jobb, mint a mugli szakácsnők munkája. Sohasem tudtam főzni. Nagyon nem is próbáltam, mert anya mindig elénk rakta az ételt. Elmeséli, hogy Kon egyszer süket volt. Első gondolatom, hogy meg szeretném meg ismerni, de aztán rájövök, hogy ez egy kicsit sem lenne jó, mert akkor emlékeztetném a múltjára. Ha nem ismerte azelőtt mielőtt süket volt, akkor biztos, hogy már régóta hall. Aztán jöttem én. Elmondtam neki mindent, csak apró részleteket hagytam ki, mint mondjuk, hogy hogyan történt. Tudom, hogy most erősítő szavakat mond, de nem tudok rá figyelni. Nem olvasok le semmit a szájáról, hanem csak lehajtott fejjel ülök ott. Aztán érezem az ölelést, Nem tart sokáig, csak pármásodpercig, de ez többet jelent nekem a legtöbb szónál. Segített, hogy lenyugodjak, és újra rá figyeljek. Nem ér váratlanul a kérdés, mert tudtam, hogy feltűnő lesz, ha azt a részletet kihagyom. Talán az ölelés biztosít meg abban, hogy elmondhatom.* - Kicsi voltam, pontosan kilencéves. Egyik barátommal felosontunk Apám szobájába, és elvettük a pálcáját. Csak szórakozni szerettünk volna, de rosszá váltak a dolgok. Nem tudtam még varázsolni, így csak ide-oda suhintottam a pálcával és közben halandzsáztam. Az egyik mégis igazi lett és onnantól többre nem emlékszek, csak mesélték. Norbi megkerestem Édesapámat, aki egy bonyolult varázslattal mentette meg az életemet, aminek következménye az lett, hogy megsüketültem. *Megfogom a füleimet. Teljes mértékben az én hibám volt, de Anyukám az Apámat hibáztatja, mert szerinte jobban el kellett volna raknia a pálcáját, mikor nem használja, de honnan tudhatta volna, hogy a kedves kisfia ellopja. Rámosolygok egyet, hogy tudja, hogy semmi bajom sincsen, majd egy újabb kérdést teszek fel.* - Már mindent tudok a bátyádról meg a pasijáról, de most mesélj magadról is egy kicsit. Te már majdnem mindent tudsz rólam, de én még alig ismerlek..
|
|
|
|
|
Laurena Aquamarine
INAKTÍV
Levitás-mamiprefi ^^
RPG hsz: 28
Összes hsz: 3203
|
Halloween – Lezárás - Mindenki Nos, sajnos ez az időpont is elérkezett. A DÖK nagyon kitett magáért, reméli mindenki jól érezte magát e csodás partin, és majd máskor is ellátogat a diákság a különféle rendezvényekre. Igen ám, hát persze, hogy még lesznek az év során, érdemes lesz nézegetni a naptárat, rengeteg meglepetés vár a népre. Na, de ne húzzuk tovább az időt, kezdődjön a díjátadás! Biztosan mindenki kíváncsi az eredményekre. Először kezdjük a jelmezversennyel. Sok, meseszéppel találkozhatunk, ha körbetekintünk a látótéren, bizonyára nehezen született meg a döntés is. - Az idei év Halloween bálkirálya és bálkirálynője, azaz a jelmezverseny győztesei nem mások, mint…*dobpergés, boríték érkezik benne a kinccsel*…Amira Loveguard és Zachary Alex Williams Circle , kérjük őket fáradjanak a színpadra és fogadják el a varázstökből készült koronadíjat, majd járják el a győztes táncot! Ez, az, ujjongjatok nekik, tényleg szép kis jelmezek ám! S mindketten a Rellonból vannak, ha esetleg valaki nem ismerné őket. Míg ez megtörténik, addig a csokis játék győztese után kutakodnak az ehhez értő szakemberek, s hamarosan rá is bukkannak. - Most pedig egy olyan fiatalembert kérnénk a színpadra, aki harmadikként végzett volna a jelmezversenyen, alig lemaradva az elsőtől, de ne keseredjen el, hiszen ő meg…*dobpergés*…a csokis játékot nyerte, s ő nem más, mint Dolánszky Alex a kékek táborából, nagy tapsot neki! Nyereménye pedig nem más, mint egy: Egy hónapra szóló utalvány a Pillangóvarázsba, ahol annyi finomat eszik, amennyit csak szeretne! Na és persze olyat, amit szeme-szája megkíván. Hűha, nem semmi! Remélhetőleg mindenki nagyon vidám és jókedvű, s nem szomorodik el, hogy nem ő nyert, hiszen a részvétel a lényeg. No, de mielőtt a falra festenénk az ördögöt, újabb meglepetés vár a bulizókra. - A többiek se keseredjenek el, hiszen amiket gyűjtöttek, névvel ellátva megtaláljátok ott a kis kosarakban *utalás a sarok felé, ahol eddig a bájitalok voltak*, tele – tele csuda jóval, s még egy kis plusz meglepetéssel! Menjetek és nézzétek meg, mi az!Természetesen a bájitalok sem tűntek csak úgy el, hanem közben egységes mókalévé változtak. Mindenkinek jár egy fiolával, amivel sok mindnet tudnak majd kezdeni. Például, ha megisszák, nagyon viccesek lesznek, bármit mondanak, mindenki nevetni fog rajtuk. Vagy ha máson szeretnék alkalmazni, akkor csak fröccsenteni kell a célszemély felé, kimondani a varázsszót (hogy milyen vicces dolgot szeretne az illető létre hajtani a másokon), s néhány másodperc múlva hat is a dolog. Persze ajánlott óvatosan használni ezeket, nehogy előbújjanak a rejtélyes mellékhatások - Köszönjük mindenkinek a részvételt, további szép estét és hát gyertek máskor is! Véleményeiteket a hónap végéig a DÖK irodába címezve adhatjátok le, ha szeretnétek. A meglepit meg csak ésszel használni ám!
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Min Woo- Nem a háztól félnek. Tőlünk - mosolygott a lányka teljes örömmel, mert bár ő csak azért tartozott ebbe a félelmetes körbe, mert ott lakott, azért neki nagyon jó volt így. Bár ha meggondoljuk, akkor annyira azért nem szokványos egy csöppnyi lány egy kétszer akkora kígyóval, szóval itt is látszott, hogy valami nem egészen olyan, mint a többségnél. - Ó, hát ne hallgass rájuk, a rellon nagyon jó ház! Én ugyan Eridonos vagyok, de szívesen lettem volna rellonos is - mondta a kicsi vidáman. Neki tényleg nem sokat jelentett, hogy ki milyen házba van osztva, csak a szokás miatt kérdezte, ami azt diktálja, hogy mindig megtudd a házat, ha új emberrel találkozol. Persze azért ezt a nagyobbak már nem tartják igazán. Aztán miután visszaült, visszaigazgatta a lába köré Syd farkát, aki az előbb már majdnem egészen az asztalra mászott, és úgy figyelt a fiú mondanivalójára. Értette, hogy milyen szörnyű lehetett átélnie neki mindezt, és tudta, hogy nem mindent lehet megoldani varázslattal, így csak bólogatott. Sajnos mindennek ára van. - Sajnálom, hogy ez történt veled - mondta aztán, mikor Min Woo végzett. - De szerintem próbálj meg örülni annak, hogy az életed még megvan. Elvégre az a legnagyobb kincs, nem? - küldött egy ragyogó mosolyt a fiú felé, hogy aztán folytassa a kakaós csiga majszolását. Mikor Min Woo újra megszólalt, eltöprengve nézett vissza rá. - Én csak én vagyok. Nincs bennem semmi érdekes. Újabb harapás, aztán hosszas rágicsálás, majd miután lenyelte a falatot, mégis beszélni kezdett. Ez a fiú megosztotta vele a balesetét, akkor ő is mondhat pár dolgot. - Nincsenek szüleim. Meghaltak, mikor négy éves koromban felgyújtották a házunk. Nem emlékszem se rájuk, se a tűzre. Arvid hozott ki onnan állítólag. - Újabb harapás az édességbe, és rágcsálás. - Egy nevelőnő vigyázott rám, ő tanított. Most végre újra van mellettem valaki, ezért beszélek annyit a bátyámról. Nincs rajta kívül senkim. Nem volt szomorú, inkább csak meglepően tárgyilagos. Ezzel viszont el is hallgatott egy időre, ha csak a másik nem kérdezett, mert nem tudta, hogy mit mondhatna még.
|
|
|
|
|
Dolánszky Alex
INAKTÍV
Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
|
5. forduló, meg a vég
Én még mindig magamban morgok azon, hogy az egész harmadik fordulót elcseszerintettük a figyelmetlenség miatt. Próbálom végiggondolni, miket láttam rövid tökkutató utam során, de nem ugrik be semmi, ami akár betű lehetett volna. Mondjuk a fejem fölé nem néztem.
O-ó. Hallgatom a főnököt. Az ötödik fordulóval lesz egy kis gondom. Egy szerencse, hogy a jelmezem itt van hátul a táskámban. De fel kell vennem, mert anélkül csak egy szerencsétlen félnótásnak fognak hinni a házalásnál. Én legalább is az energiabefektetés hiánya miatt tuti magamra csapnám az ajtót. Azért nem kell pucérra vetkőznöm egy sír mögött. Elég ha magamra veszem a mezt és a gatyát. Elkaptam egy ötödikes levitást, hogy tanítsa meg az átváltoztató bűbájokat, amiket az arcomon kell eszközölnöm, hogy foszló hús hatását keltse. Nagyon durva varázslatok, képtelen voltam magam elvégezni őket, úgyhogy alternatív megoldásként leüzleteltem egy eridonos szakival, hogy csórjon valami löttyöt a szertárból. Valami olyasmit mondott, hogy a futkárlobonc ellentétével, meg... a franc se tudja. Mindegy, szóval ezzel csak bekenem az arcom, és egyből bezombulok, aztán magától elmúlik egy idő után.
Kész is, és még a többiek sem indultak el a faluzaklatásra. A csorda után vonulok én is vissza a temető kijáratához. Még mindig baljós, de a sok emberrel együtt kevésbé tűnik veszélyesnek a hely. A kapuban aztán oszlunk. Nem ismerek senkit a falulakók közül, szóval nekem mindegy, melyik házhoz kopogok be. Elkezdem a legközelebbivel, és haladok egy darabig a soron, aztán mikor megunom, visszafelé a másik oldalon is bekopogok egy-két helyre a csokit vagy csalunkkal. Pontosabban artikulálatlan hörgéssel, hogy tartsam a szerepem. Bár lehet a kerekesszék témánál ezt egy kicsit buktam.
Az egyik helyen egy kislány nyitott ajtót, de rögtön rám is vágta. Mit várt, kiscicát? Ott hoppon maradtam. Jó, bocs, nem vagyok ilyen görény. Tényleg remélem, nem okozok neki rémálmokat.
Azért a legtöbb helyen bejött a zombistyle, többen megdicsérték. Elsők között érkeztem vissza, mert egyedül nem volt olyan izgis a házalás. Csak akkor voltam együtt pár egyéb jelmezessel, ha véletlenül épp egyszerre értünk egy házhoz. Zach elkeveredett valahol még a temetőben.
Jesszus! A kapuban fogadó üdvözlő üvöltés ezúttal tényleg a frászt hozta rám, épp a csokijaimat számoltam a kosárban, amikor meglepett. De most már figyelek az ilyesmikre, és úgy térek vissza az arához. Amint befutnak a többiek, jön is az eredményhirdetés.
Wow! Megnyertem az elméleti részeket! A levitás agy plusz kifinomult puskázási képességek csodákra képesek. Remélem a vizsgákon is hasonlóan könnyen átcsusszanok.
A menyasszony oszlatja a népet, úgyhogy nem is teketóriázom, indulok a bálra.
|
|
|
|
|
Markovits István
INAKTÍV
Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
|
Black kisasszonyKülönös feszültséget éreztem a levegőben, mintha lassított felvételben történtek volna az események, a röpke másodpercek lomha percként hatottak. Főleg az a pillanat, amikor Allegra megmosolyogta a szeretek bulizni kijelentésemet. Pontosan ez az, ami én is éreztem, már ki se nézik belőlem, hogy igenis ki tudom ereszteni a gőzt. - Komolyan mondtam. Ennyire nem lehet vicces. - nevettem egyet én is, mert meg tudtam érteni a kisasszony reakcióját. Elég rendesen le voltam sajnálva az iskolai közvélemény által ezen a téren, ahogyan innen-onnan hallottam. Pedig tudtam volna ellenpéldát mondani a közelmúltból: a nyáron a faluban rendezett kubai esten senki se gondolhatta úgy, hogy egy karót nyelt alak vagyok. A tizenévesek szokták emlegetni a bulis élményeiket, hogy legyen mivel menőzniük, nekem meg harmincévesen azért kell erre gondolnom, hogy legyen mibe kapaszkodnom, emlékeztessem magam, hogy még élek. Szánalmas. Egy kicsit el is húztam a számat, miközben ezt így végigzongoráztam az agyamban. A lehetőségek kapcsán Allegra nagyon titokzatosan kijelenti, hogy neki eggyel több lehetősége van. Nem bírtam az ilyet, mert nem értettem mi húzódik meg a kijelentés mögött. Miért nem kettővel, hárommal vagy százzal több? - Eggyel több? Mit értesz ez alatt? - rá kellett kérdeznem, mert nem szerettem nyitva hagyni a kérdéseket, nyíltan szerettem társalogni. - Áh, nem untam meg. Imádok kviddicsezni, még mindig. Sok minden összejött egyszerre, amikor abbahagytam. Sérülés, magánéleti gondok. Ilyesmik. - nagyon keserves időszaka volt az életemnek, amiről még mindig nehezen beszéltem. Most is zavart voltam, kerültem a szemkontaktust, még talán a hangomon is érezhető volt a megrázkódtatás. A mindig magabiztosnak, sőt fölényesnek mutatkozó Markovitsnak bizony ez egy súlyos téma volt. - Mondjuk még vissza is térhetnék. Érzek magamban még négy-öt jó évet. - kíváncsi voltam, hogy ez a kijelentésem is kuncogásra készteti-e a kisasszonyt. A pincér közben hozott egy kis étvágygerjesztő itókát, meg is örültem neki. - Köszönjük szépen. Koccintsunk! – fordultam végül Allegra felé. Úgy gondoltam, hogy egy egyszerű aperitifnél nem érdemes többet szónokolni.
|
|
|
|
|
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Yar A házi feladat kétes teljesítése után a gyakorlást egy új feladattal ötvözik most, ami egyszerre lehet elkeserítő, és mégis valamelyest biztató. Semmi kommentár, semmi hozzáfűzés, csak hogy rendben. Ezen egy picit el is csodálkozik a nő, de gyorsan túllép felette. Csak figyel, érzékel, amikor a fiú nekilát a feladatának, ami nem is megy rosszul ahhoz képest, hogy... De azért még van mit javítania rajta. Amikor végez, és ismét felgyorsította a kívánt szintre, elengedi magát, és vár, akkor kezd csak el beszélni Julianna is. - Nem is rossz elsőre, azonban a lassítás egy picit gyérre sikeredett. Még egyszer! Unszolja továbbra is, elvégre nem azért vannak most is itt, mert fel kellett volna adni a fiúnak a jövőjét. Térdelőülésbe helyezkedik, és egy picit összeszűkített szemmel néz rá, és magyaráz a kezével is elmutogatva, amit mond. - Próbáld meg azt a lassításnál, hogy arra gondolsz, és azt érzed, hogy a levegő megáll, a tér, idő egyaránt. Ez remélhetőleg egy picit segíteni fog benne. Hasonlóképpen, mint a múltkor, hasonló az érzet milyensége, de más a tartalma. Az azonban rajtad múlik, hogy mennyire figyelsz oda. Próbál neki még többet segíteni, és reménykedik benne, hogy ezúttal jobban fog menni a fiúnak a mutatvány, hiszen ő sem szereti, ha valaki csalódik, és rossz tapasztalatai vannak. Még akkor sem, ha ez saját hibájából történik.
|
|
|
|
|
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Yooji A gyakorlat pontosan úgy sikerül, ahogy annak kell, nem is csoda annyira, hiszen az elmondottak alapján ez érthető is. "Élj velük, légy egy közülük!" - Ez egy tökéletes felfogás, neked pedig egyenesen zseniális. Egyszer ellátogatnék arra, hogy megnézzem, hogy is működik. Yooji keze, gondolatai által a szél megmozdul. Fokozatosan gyorsul fel, egy erősebb szélig, majd ugyanígy, lassan változik vissza álló légtömeggé. Ez elismerésre méltó, és mivel nagyjából erre az órára nem is lenne több dolog, amit meg kell tanulni, lassan mehet, egy kis házival kiegészítve a dolgot. - A következő óráig lévő feladataid listája. Nyújt át neki egy pergament, rajta pár sornyi instrukció. - Pofon egyszerűek. Számodra mindenképpen. Az első az, hogy ezt, amit most csináltunk, kijössz ide egyedül, és megpróbálod minél feltűnésmentesebben megoldani. Lesz segítségül itt egy tükröd, vagyis hasonló, amiben láthatod, hogy mit hogyan csinálsz, és mellette azt, hogy mit érzel, mennyi a koncentrációd. Ez egy skálán fog majd megjelenni, aminél lesz egy határ, amit ha elérsz, bizony még gyakorolni kell. A cél a szint alatt maradása. Kis szünetet tart, majd rátér a második feladatra. - A második. Mivel rajtad kívül Yarista az egyetlen, aki aeromágustanonc, vele fogsz gyakorolni. De csakis annyit kérek majd a részedről elvégezni, amennyit ő is tud. A cél nem az egymás kiiktatása, hanem a tanulás. Vele kell gyakorolnod, aztán írsz belőle egy kb. fél oldalas irományt, amit elég a félév végére megcsinálnod. Két feladat kilőve, maradt még egy. - Ígérem, az utolsó már pofonegyszerű lesz. Az pedig a következő. Mivel nem vettél részt a fiatalabbak óráján, ezért a feladatod az, hogy a negyedévesektől ami ebben az évben nekik az elmélet. Ebből is csak az igéket tartalmazó listát, és a nonverbalitás- elemi mágus cselekedet különbségeit. Ezt jövő órán visszakérem. Mivel mind a három feladat instrukciókkal magyarázatokkal kiadva, ezért a tanerő feláll a helyéről, megvárja, míg Yooji ugyanazt teszi, majd vele együtt indul el kifelé, a terem bejáratánál pedig elbúcsúzik. - Három hét múlva találkozunk, addig is gyakorolj, és csináld meg, amit kértem. Bólint, majd sarkon fordul, és elvonul vissza, hogy rendbe hozza, amit még kell, és előkészüljön a másnapi elméleti órára.
|
|
|
|
|
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV
cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
|
Nagyon más lettem azóta, hogy Amirával és velem bizonyos incidensek megtörténtek, amik helyileg a Csikólakban játszódtak le. Eléggé kibuktam akkor hirtelen, de már örültem neki. Gyakorlatilag mosolyogva (!) vágtam neki a Kastélynak, most könyvvel a kezemben. Végre befejeztem az ,,Az" első részét, és alig vártam, hogy elkezdjem a másodikat, azonban kellett találnom hozzá egy ideális helyet, ahol egyedül lehetek. Már kissé elegem volt a Navine zsúfolt klubhelyiségéből, meg úgy az összes helyből, ahol tömeg volt. A tömegiszony részemről ezek szerint maradandó volt. Hova is mehetnék máshova, mint az Erkélyre? Mostanában sűrűn látogattam ezt a helyet, ugyanis imádom a hűvös levegőt. Egy egyszerű dzseki volt rajtam, semmi más. Ezért volt jó, hogy a suli a hegyekben volt; mindig kicsit hidegebb volt, mint az átlag, én pedig csípem ezt a klímát. Dzsekim zsebéből a kiürülő cigarettásdobozom húztam elő, hogy aztán rágyújtsak egy szálra. Le kell szoknom, utálok cigarettázni; ezzel a gondolattal szívtam el az első slukkot, utána pedig már nem is nagyon jutott eszembe. Csak a saját szórakoztatásomra füstkarikákat eregettem lassan és megfontoltan. Teljesen nyugodt voltam; fura érzés volt. Ritkán vagyok nyugodt, teljesen nyugodt meg főleg, de érdekes érzés volt. Végül elnyomtam a cigarettát, majd leültem az egyik kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságra, és kinyitottam könyvem a harmadik oldalon. Szemem mohón falták a betűket, agyam pedig kikapcsolt, és csak a történetre koncentrált. Kívülről elég furán nézhettem ki, nem nagyon szoktam nyilvános helyen... bármit csinálni, főleg olvasni nem... mindegy, szóval mindenkinek fura lehet, hogy olvasok. Csak az igazán bennfentesek tudják rólam igazából, hogy olvasok. Azt meg, hogy régen írtam, senki se. Csak Amira.
|
|
|
|
|
David Benett
INAKTÍV
Kinyírta a zenekart.
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
|
Földesy Kristóf. Kellett egy kis idő, hogy felfogjak mindent. Miről beszélek, mit kis idő? Ehhez rengeteget kellett gondolkoznom, újra végigpörgetnem magam előtt az elmúlt éveim pillanatait, újraszámolnom az egyenleteimet és átértékelni az egész világomat.Egy pár napig ugyanúgy viselkedtem, mint korábban, csak nem a kezdődő depresszióm miatt, hanem az elölése végett. Nem csak eregettem magamból a füstöt, mint egy kipufogó, hanem megint nekiálltam festeni, valamennyire rendet csináltam a rezidenciámban.. Na jó, ez túlzás, kiválogattam a szennyest a földről és ennyi. King egyik művébe mélyesztettem bele a fogam, kijártam Baileys-sel mint egy normális ember. A paranoiám kezdett egészen elhatalmasodni rajtam az utóbbi időkben, bezárkóztam az ajtóm mögé, és csak akkor hagytam el a helységet, ha : levittem megfuttatni a kölyköt és levegőzni Debrát, vagy ha muszáj volt beszereznem megint cigarettát. Nem tudtam mivel mással tölteni az időmet, kezdtem abba is beletörődni, hogy a legjobb megoldás talán az lenne, ha feladnám magam, vagy önként a hálójukba mennék. Erre tessék! Egy nap egy ismerős, viharvert bagoly röppent be az ablakomon, amin látható volt, hogy nem 2 métert tett meg azért, hogy eljuttassa hozzám ezt. Egy kisebb doboz volt, súlyra nem nehéz, de tágító bűbájjal volt ellátva. Ginnie írt. Sokat. Nagyon sokat, képeket mellékelt, újságcikkeket vágott ki és mind ugyanarról szólt. Nem hittem a szememnek, sőt, eleinte meggyőződésem volt ,hogy az egész csak átverés, így akartak üzenni, hogy megtaláltak. De egy kis kaparászás a felszín alatt, szimatolgatás, és minden világossá vált, értelmet nyert. Ez volt 5 napja. Nem beszéltem senkivel, leszámítva egy lányt, akihez rögtön azután mentem, hogy biztos lettem a dolgok felől. Csak muszáj volt valakinek elmondani, aki a közvetlen közelemben van és értékelem annyira, hogy ezt feltárjam előtte. Azóta viszont teljesen új életet akartam kezdeni, tiszta lappal indítani. Újra akarom kezdeni a dolgot Elizabethhel, de ismét meg akarom ismerni, nem akarok kapkodni. A cigiről nem mondtam le, a zárkózottságommal és az alkalmanti bunkózásaimmal megint csak nem tudok mit kezdeni. Esteledett, az ablakomnál tovább már nem láttam. Odaálltam az üveg elé, de csak a saját halvány, csupasz testű tükörképem nézett vissza rám a régi sebekkel. Finomat rácsaptam az átlátszó anyagra, majd hátat fordítva neki elindultam valahova keresni egy pólót és egy pulóvert. Nem bírtam tovább bezárva tartani magam. Egy szürke, hosszú ujjú inget találtam meg először. Belebújtam, begomboltam az elejét, az ujját pedig egy laza mozdulattal könyékig feltűrtem. A nyakamnál lévő legfelső egy-nehány gomb szabadon maradt, és az ezüstláncom kilátszott alóla. Nem volt szükségem több öltözetre, legalábbis gondoltam én. Dohányomat a pulton (nálam ez az éjjeli asztalt jelenti) hagytam, majd elsiettem a magánzárkámból.. 10 perccel később az erkélyen lopakodtam egy rég nem látott ismerős felé, aki teljesen beletemetkezett egy könyvbe. Hah, ő meg egy könyv! Azért ez sem egy mindennapos látvány! Próbáltam minél zajmentesebben közeledni felé, majd miután mögötte álltam, egy hangeffektus kíséretében hirtelen a vállára raktam a kezeimet, amiket megráztam. Áramütés imitálására szolgált, avagy megijesztésre. - Öcsi! Hát te?Köszöntöttem, miután számításaim szerint halálra ijesztettem szerencsétlen csapattársamat.
|
|
|
|
|
Pethő Csongor
INAKTÍV
cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
|
A kislány  Komolyan nem kerültem még ilyen helyzetbe azelőtt. Nem csak arra gondolok, hogy eddig az étel minőségére, se a mennyiségére nem érkezett panasz, szóval emiatt egyszer sem kellett elhagynom a főhadiszállást, hogy megküzdjek a vendéggel. Emlékszem, egyszer régebben volt egy eset, mikor egy idősebb hölgy kikelt magából, de az a pincér udvariatlanságának volt köszönhető. A pincérsrác természetesen már nem dolgozik itt. Nekem szerencsére eddig csak dicséret jutott, bár ezt a mostani esetet sem érzem komoly fenyegetésnek a hírnevemet illetően. Az egész inkább csak megnevettet. Nem a gúnyos értelemben, komolyan vidámmá tesz. Főleg, ahogy kiakad a kislányozás miatt. De nem fogom ám ezzel húzni az agyát többet, nehogy tényleg dührohamot kapjon, és felrobbantsa az éttermet, vagy valami! Aztán a főnökasszony majd rajtam veri le az egész balhét. A konyha többi dolgozója se nagyon került olyan helyzetbe, hogy egyszer csak megjelenek egy vendéggel a munkaterületen. Nem is csodálkozom, hogy első pillantásra értetlenül álltak a jelenet előtt. Fogadok, hogy az új szakácstanoncnak még az is eszébe jutott, hogy a lány valamilyen fogyasztóvédelmis, és már azon izgult, vajon mibe fog belekötni. Ám a munkatársaknak hamar leesett, hogy én ura vagyok a helyzetnek, csak egy elégedetlenkedő vendéggel meg az én problémamegoldásommal állnak szemben. Szóval, ugorjunk az izgalmasabb részekhez. - Itt edd meg, kérlek, hogy szemtanúja legyek én is a nagy mutatványnak. - válaszoltam a kérdésre, s ezzel egy időben egy széket is odatoltam a kisasszony mellé, amire aztán felpattant. Miután jeleztem neki, hogy én nem óhajtok enni, mivel: "munkaidőben csak sütök-főzök, és maximum kóstolok!", várakozó pillantásaim közepette nekilátott. Odett és a spagetti izgalmas küzdelmének lehettünk szemtanúi, kedves hölgyeim és uraim! A vége felé, néhány pillanatig úgy tűnt, a lány feladja. Ám hiába, minden reménykedésemmel ellentétben, a spagetti tényleg eltűnt! Pár hitetlen pislogás után aztán elismerően bólintottam, bár kedvem lett volna csalónak kikiáltani Odettet, csak, hogy még egy kicsit bosszanthassam. Nem tettem. Nem akartam magamra haragítani. - Egészségedre! - Egy picit még beszélgettünk ezután. A lány persze cukkolt, hogy mégis neki lett igaza, én ezt csak mosolygással nyugtáztam. Majd elbúcsúztam a lánytól. Ahogy a konyhaajtóból figyeltem a távozó spagettigyilkost, úgy éreztem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy én vele találkoztam. Erre a gondolatra hümmögtem egyet, majd visszatértem a munkához.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
VeronikaMagas fiatal baktat az éjszakában egyenest a Navine kicsiny, de annál otthonosabb berkeiből. Ki kell ereszteni valahol a fáradt gőzt, és az bizony nem a torony, vagy a kastély falain belül lesz. A költözés, testvére házasságkötése, a szégyentelen némber családtaggá válása, apjának mugli hóbortjai és édesanyja szerető szíve többé nem volt hétköznapi probléma, amellyel illett foglalkoznia csak, mert ott élt velük. Elköltözött. Végre. - Nincs több gond, sálálá - dúdolta halkan, szürke szövetkabátja és hatalmas kék nyaka köré vetett sáljának rejteke alatt, miközben még a varázslók atyja sem tudhatta, hogy Araczkiék kisebbik fia merre is csatangol éppen. Új volt még ez a kastély, új volt a vidék, és az itteniek is mind megbámulták, pedig nem volt különc alkat. - Talán a hajam. Hangosan beszélt olykor, de csak ha egyedül volt, vagy ha nem volt tudatában annak, hogy valaki meghallhatja, titokban elkaphatja egy-egy kiejtett szavát. A haját nagyon szerette igényesen saját maga nyírni, soha, még édesanyjának sem engedte, hogy varázslatokkal igazítson rajta. Fejének jobb oldalán frissen nyírva simultak bőréhez a pici hajszálak, míg ahogy haladt a szemlélődő Endre bal félteke felé, úgy lett egyre hosszabb a látvány is. A hatás persze nem váratott sokáig. A családja, a barátai, na meg még az idegenek hogyan tekintettek rá. Pedig jámbor jószág volt ez a fiú kiskora óta. Finom arcszőrzetével nem sokat foglalatoskodott, hol bozontos volt, hol "szőrös, mint a hegyekben élő vérfarkas", de igénytelennek senki nem nevezte. Egyelőre. Arcát pirosra csípte a hideg, kezeit folyamatosan dörzsölte, ajkai között látszódott a kifújt levegő. Kezdett fázósra fordulni a helyzet. Melegséget rejtő szürke szemeivel csak most nézett körbe, és csak most vette észre, hogy valójában nem is jött olyan sokat, mégsem tudja, hol is van. - Nagyszerű. Vissza a kezdetekhez - mormogta, és fel sem nézve a cégérre bújt be egy hőmérséklet javulással kecsegtető helyiségbe.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Endre - Szívás…szívás…szívás.
Ez a mai nap nem megy neki. Az órákon el akart aludni, mivel éjjel nem volt képes aludni szinte egy percet sem. Van egy beadandó, amit el kellene készíteni, de egyszerűen nem tudja rendesen megcsinálni. Csakhogy, ilyenkor kattog az ember agya, alvás helyett is azon agyal, hogy mit kéne írnia. Aztán elteltek az órák. Az utolsó elhúzódott, így az ebéd kimaradt az életéből, egyből sietett ide, hogy munkába álljon.
Szeret dolgozni. Ez az egy, amit igazán szeret csinálni, így az elején magához is tért, miután átesett a holtponton, de azóta megint órák teltek el. Kétóránként bedobott egy kávét, tisztán, ami azért is nagy szó, mert életében nem ivott még kávét, épp elég energiája volt mindig, de úgy tűnik, ahogy közeledik a záróvizsgája úgy lesz egyre fáradékonyabb.
Mostanra eljutott odáig, hogy mosogatás közben sikeresen eltört egy tányért és két csészét, de ahelyett, hogy összeragasztotta volna őket, simán kidobta, majd eszébe jutott, hogy boszorkány, így kikereste a darabokat, amivel sikeresen elvágta a tenyerét kétszer is, de ezzel nem foglalkozott. Összeragasztotta őket, majd elmosta, de az egyik megint széttört, így őt konkrétan a pulton hagyta, hogy majd egy fittebb ember elintézi. Ezek után a kezéhez már nem mert hozzányúlni, inkább csak bekötötte. Majd megkéri az apukáját, hogy gyógyítsa meg. A kötés sikeresen átvérzett, így átköti, mellyel addigra végez, mire a fiú benyit. Szerencsére már csak néhány turbékoló van, akik egymással vannak leginkább elfoglalva, így nem zavarja őket, hogy a lány éppen átköti a kezét.
- Szia.
Lelkesen köszön neki, kicsit kihúzza magát, ez szokott segíteni, ha éppen elfáradt, mert a teste jelzést kap, hogy újra aktívkodni kell. Furcsának hathat, ahogy fekete nadrágban, fehér kötényben és türkizkék I <3 gossip feliratú pólóban áll, várva, hogy a vendég közelebb sétáljon. A haját, mint mindig, ha dolgozik most is feltűzte, hogy ne zavarja munka közben, így egész emberien fest.
- Mit adhatok?
|
|
|
|
|
