Adrian
Tippem sincs, hogy mennyi ideig fekszem eszméletlenül Adrian karjaiban, aki egy mondattal lerendezi a vendégeket, és elküldi az egyik pincérnőt vízért. Nem tudom, hogy hogy néz most rám, hogy aggódik-e egy kicsit az állapotomért, vagy dühös rám, mert ilyen helyzetbe hoztam, vagy esetleg azért, hogy nem is szóltam neki erről a dologról. Nem látom sem az arcát, sem a tekintetét, pedig nagyon is érdekelne, hogy milyen érzelmek tükröződnek most a szemeiben. Látni akarom, hogy hova néz, hogy mennyire ura a helyzetnek.
Adrian pofonjai nem segítenek a helyzetemen, a testem megmoccan egy kicsit, ahogy a finom ütések hatására mozog a fejem - ennek eredményeképp bal kezem lecsúszik a hasamról, egyenesen a fiú teste mellé, pontosan arra a helyre, ahova az előbb még a csészém zuhant. Kézfejem a szilánkokra esik, amik felsértik a bőröm.
A vízért hajtott pincérnő még mindig nem érkezik vissza a folyadékkal.
Tompa fájdalmat érzek a halántékom táján, és mikor rádöbbenek erre a tényre, a kezem felől is érkezik az a szúró, kellemetlen érzés. Szemem valami elcsépelt, borzalmasan sablonos romantikus filmet megszégyenítő lassúsággal nyitom ki, ép kezem közben lendül, hamarosan pedig Adrian karjába kapaszkodom. Kell pár pillanat, hogy hozzászokjak ehhez a fényhez és a tompa lüktetéshez a homlokom és halántékom környékén.
- Francba - nyögöm ki végül, mikor sikerül felnéznem a fiúra. Igyekszem jó képet vágni, és nem éreztetni vele, hogy mennyire nem vagyok most éppen a toppon, nem mintha ezt nem vághatná le csak az arcomra pillantással. Lehunyom pilláimat és igyekszem másra gondolni a lüktető fejfájáson kívül, de miután ez nem megy, felhúzom másik kezem is és ujjaim a homlokomra szorítom. - Ne haragudj. Nem akarok erről többet beszélni. Vigyél haza, kérlek - ismét a felkarjába kapaszkodom, előredőlök és próbálok felülni az ölében, most pedig még az a tény is teljesen hidegen hagy, hogy Adrian milyen izmos, ergo elmarad a pirulás is. Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb felülhessek és eltűnjünk innen.