Samantha
Le sem tagadhatná a negyedéves, hogy vérbeli rellonos boszorkány, az önelégült mosoly, ami kiülni látszik arcára, még a sötétben is jól kivehető. Noel a lány morcos arcáról a fekvő, néma srácra vezeti tekintetét, és megcsóválva fejét, már cipeli is őt a sírok közé, hogy ott levágja a lány által kinézett hideg darabra.
- Tényleg?! - kérdez vissza halvány éllel a hangjában a néma fiú felett, jobb kezével nekitámaszkodva a sírkőnek, érdeklődő zöldjeivel a barnát fürkészve. - Ha nekem ehhez semmi közöm nem lenne, akkor valószínűleg nem hagytál volna az ajtóm alatt cetlit. Vagy most már rendszer lesz abból, hogyha valamire szükséged van, akkor írsz pár sort, és pattanok?
Hangjában némi feszültség bujkál, de nem a vészesebbik fajtából, ezen még könnyedén átbillen előző nyugodt hangulatába, amely nem hátrány a körülményeket tekintve. A sírkőre dobott fiúra pillant, aki már olyannyira megszokta a kialakult szituációt, hogy már-már nyugodtan, lehunyt szemekkel várja az ítéletet.
- Te... élsz még? - bökdösi meg a fiatal fiút pálcájával Noel, s közben Samantha ismét előrukkol nőiségtudatával, amire csak megforgatja a szemeit, majd amikor a lány elbilleg kötelet keresni, ő bal középső ujjával utánamutat egy erőteljes személyeset. Ezt bizonyára nem látja a célfél, de nem is számít. Ha ő nő, akkor legyen nő, de Noelt hagyja ki sajátos hisztérikájából. Középső ujját visszahúzza, majd csendben végignézi, ahogy az időközben visszaérkező lány megkötözi esti szórakozásuk alanyának kezeit, s lábait.
- Te ne integess nekem..., hölgyem.
A felé intő kezet elkapja, és azzal a lendülettel löki el magát a sírtól, hogy a lány fölé emelkedhessen, és szavait egyenesen annak finom kis arcába köphesse. Kissé mintha ideges volna, mivel nem szeret csak úgy segédkezni, mint rongyos manók uruknak, s parancsolóiknak.
- Valamit, valamiért, Sam - suttogja, és összeszűkült zöldjeiben tűzként forr az indulat. - Leveszem azt az átkot, te meg adsz nekem valamit cserébe. Vagy elárulod, hogy mi van a kabát zsebében, vagy... légy kreatív.
Pálcája kezében, és oldalra billentett fejével meredten nézi háztársa arcát. Több lehetőség is megfordul fejében egyetlen pillanat alatt, aztán mégis a megkötözött srác felé fordul, és egyetlen pálcamozdulattal szabadítja meg őt a görcsös mozdulatlanságtól. Aztán visszafordul a lányhoz, és kérdőn felvonja szemöldökét.
- Na, mit választasz?
Kérdését csendesen teszi fel, s pálcáját még az előzőnél is erősebben markolja. Átokra számít válasz gyanánt, és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kivédhesse. Idősebb, és többet megélt nála a lány, de talán nem vállal annyi kockázatot, mint az elsőéves. Lehetőséget kapott a lány, hogy él-e vele, az csak rajta múlik. És hogy miképp teszi azt, az már nem a fiú dolga.