#felképellekÉreztem, hogy a nyugtatás fog következni egyből, de Bence tudhatná, hogy az, hogy "nyugodj meg", nem vezet semmire esetemben. Túl sok rejtegetni valóm van, amire normál esetben nem paráznék rá. De hiányzik még pár szem nyugtató a boldog, kiegyensúlyozott léthez. A remegés is ennek következménye, és egyben velejárója a bolondságnak.
- Nem csak arról van szó - csattanok fel. Tudja a roxfortos eseményeket, ha nem is minden részletet, magát a konkrét történést elmondtam neki. Ha jól rémlik. Aztán...lehet, hogy nem értette...? Kérdőn nézek rá és megnyalom ajkam, hogy némi nedvességet kapjon. Hiába iszok sokat, kezeim szárazságán is látszik, mennyire hiányzik a hidratáltság.
Nézem, ahogy teljes nyugodtsággal a falnak dől. Fogsoromat és ujjaimat is össze kell szorítanom, hogy ne üvöltsek rá, és visszatartsam az indulataimat. Kell a kontroll, különben felképelem az elvonuló tömeg mellett, és nem érdekel, ha elvisznek. Legalábbis ebben a pillanatban nem...aztán majd a cellában bánhatnám.
- Tudod mit? Igazad van. Megoldjuk - erőltetek halovány, éppen csak látszódó mosolyt arcomra miközben minden porcikám remeg belül. Zsebeimbe rejtem mindkét kezem, lehunyt szemmel tapintom ki a gyógyszeres üvegcsét.
Nem marad holnapra.
