Így nézünk kiAhogy a fára mászás, és a karikán, meg szalagon való tartózkodás, a kerítésmászás sem tartozik Anne gyengéi közé. Azokról inkább nem beszél, elég ha Máté tudja, másnak nem kell.
Ruira várakozott a túloldalon, a kabátot viszont nem akarta megfogni. Összevonta szemöldökét, de az utolsó pillanatban elkapta a szövetet, még mielőtt belepottyant volna a hóba. Ennyit megtehet egy olyan ismerősért, aki eljött Szalamantonba megnézni a műsorukat, pedig nem valószínű, hogy ilyen körökben mozgott volna korábban. A cirkuszt nem mindenki tekinti jó szórakozásnak, pedig ők különlegesen csinálják amit csinálnak.
A lány még így egy órával az előadás után is érezte magában a fáradtság ellenére azt az adrenalint, ami felváltotta az izgalmát abban a pillanatban, ahogy a levegőbe kezdett emelkedni a karika, a vörös hosszú ruhája pedig rózsaszirmokban hullott szét, egészen míg dresszé nem alakult. Egy pillanatra elkalandozott, felidézte a közönséget, az arcokat.
- Mi? Ja... - elmosolyodott, és bólintott.
- Mióta az eszemet tudom. Anyu is légtornász - vállat vont, biztos volt benne, hogy ez elég magyarázat arra, hogy egy lány miképp lesz 16 éves korára artista. Persze a bájital titok, arról nem beszél.
A beszélgetés gördülékenyen ment közöttük és hamar találtak egy szimpatikusnak tűnő kocsmát. Rui ment előre, Anne a fejét lehajtva nézett elsőre körbe. Összeszűkített szemekkel fintorgott egy nagyjából vele egyidős srácra amikor végigmérte, gyorsan bele is karolt a fiúba amolyan
vele vagyok módon.
- Kérj nekem is valamit, addig elfoglalom azt a helyet - bökött a fejével az egyetlen szabad asztal felé, szerencsére hátrébb. Meg is indult felé, aztán a kabátját letéve folyamatosan a pult felé nézett, drukkolt, hogy Rui minél előbb odaérjen hozzá.