A kijelentésre sóhajt, viszont nem áll szándékában válaszolni, legyen az övé az utolsó szó, jó. Felvont szemöldökkel nézi őket, még el is mosolyodik, ez már teljesítmény. Viszont nem tart sokáig, elkéri a gyereket, s mikor karjaiban tarthatja, szervezetében túlságosan is sok lesz az oxitocin, eluralkodik rajta a boldogság, mintha csak tényleg az ő újonnan szülött gyereke lenne. Norbert újabb mondatára lebiggyeszti ajkait, és úgy pislog fel rá, mintha komolyan venné.
- Képes lennél elhagyni engem meg a babánk? - halkan kérdezi, szépen eljátsza, miként szomorítja el a tény hogy a gyereke apja csak úgy lelépne.
Mikor megérzi a másik karjait a vállán, ismét elmosolyodik, fejét a másiknak dönti, egy pillanatra lehunyja szemeit. Hát tiszta aranyosak így együtt, mint egy kis család, akik szeretik egymást és nincsenek eget verő veszekedéseik, se semmi ilyesmi. Béke és nyugalom és harmónia és boldogság, csupa pozitív dolgok.
Az, hogy engedélyt kap egy titkos névre, ismét megmosolyogtatja.
- Megmelengeted a szívem Mister Szentmihályi. - aprót sóhajt, miközben felnéz rá. Híró, az. Majd a műbabák történelmének megalapozója, mi?
- És te fogod megtanítani szuperhősködni? - nem állja meg, hogy ne kérdezze meg. Amúgy megfogalmazódik benne az a gondolat is, hogy mi lesz akkor, ha esetleg Leopold nem akar mindenkit megmenteni, vagy akármi. Viszont nem akarja lelombozni a másikat ilyen negatív gondolatokkal, még a végén megkapná, hogy rossz hatással van a gyerekre, és nem engedi majd a közelébe.