Radetzky Bercel INAKTÍV
RPG hsz: 200 Összes hsz: 558
|
Barnikám Az a nagy helyzet, hogy nem vagyok boldog. Azóta nem, hogy összekaptunk Barnival. Mert ő az én férfi társam, a barátom, az a bizonyos legjobb. Lányokkal könnyen barátkozom, de a pasik nehezen mentek mindig, aztán jött ő. Imádom, szeretem, és nekem szükségem van rá, még akkor is, ha el vagyunk havazva mind a ketten, és csak szökőévente egyszer találkozunk rendesen. Nagyon szeretem őt, meg azt is, hogy van nekem, és nem szeretnék veszekedni vele, sem azt, hogy ne jöhessek át hozzá bármikor, és ne beszélhessek a dolgokról. Csak valahogy az a mocskos nagy szám, az a baj. És most is ez történt, olyan őszintén mondtam a véleményem, hogy azzal teljesen kizártam a tényt, hogy neki mennyire nagyon nem esik ez jól, és a lelki support helyett csak rontottam az állapotán. Csúnyán váltunk el, mit szépítsek, és őrlődtem, és őrlődtem, és még egy kicsit őrlődtem, és már Edit mondta, hogy oldjam meg ezt, mert nagyon szét vagyok esve. Ebben igaza volt, tényleg meg kellett oldanom, és tudom is, hogy hogyan. Első lépésként a szüleimhez törtem be, megszereztem, ami kellett, vagyis a nagy kazettás magnót, ami tök retró, és az egyetlen kazettát, amit jobban jártunk volna, ha megnézek, hogy micsoda, és ahelyett, hogy a sorsra bízom magam, jobban körülnézek. Nem akartam csak úgy jönni, azt akartam, hogy hatásos legyen, hogy ne mondhasson nemet. És én is benne legyek, igazán, szívből. Arra persze nem számítottam, hogy fél órával zárás előtt még szabályos tömeg van bent, de hát azt mégsem mondhattam, hogy akkor leülök a padra. Inába szállt volna a bátorságom. Nem, én tökös gyerek vagyok, és ezzel meg is nyomtam a lejátszás gombot, mire felcsendült egy régi klasszikus. Rendben, erre nem számítottam, mégis úgy állok, a bejáratnál, kiskutya szemekkel, ordító zenével, mint aki pont így tervezte. Fő a magabiztosság, és az, hogy ne gondoljak bele, mit csinálnak erre a szüleim.
|
|
|
|
Fekete Nonó Mestertanonc Eridon (H), Színjátszós, Másodikos mestertanonc
Tűzes Főnix RPG hsz: 162 Összes hsz: 796
|
Hello, ti mit csináltok nyáron (munka mellet ha van)? Én nekem vannak terveim...
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1003 Összes hsz: 4925
|
Terveim nekem is vannak, de a pénztárcám azt mondja, idén is csak a munkába utazok meg esetleg a mosoga-tóhoz 😂😂
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1003 Összes hsz: 4925
|
\o/ Ohh biztos úr, rendezzük el okosba
|
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise RPG hsz: 1666 Összes hsz: 1687
|
Mióta megint gyereket vár, nem telhettek eseménytelenül a napok, bár a dolog iróniája, hogy pont hogy semmi sem történik, mégis ennek kell meglennie ahhoz, hogy a gyerek megmaradjon. Ha Szonjával a hányás volt terítéken, ezzel a babával az ájulgatás meg az általános, enyhébb rosszullét, meg a veszélyeztetett állapot. Most legalább nem kell semmiféle bájitalt szednie, ami visszafojtsa a tüneteket, mert nem mosott rongy állagú. Van annak előnye, ha az apja egy egész klinikát tudhat a kezében; például ennek számlájára megejtették az újabb vizsgálatot, hogy minden rendben van-e a magzattal, és az eredmény pozitív. Egyelőre nincs gond. Az enyhe kifejezés, hogy borzasztóan félti a gyerekét, de miután az ultrahang megerősítette, hogy még mindig dobog az a pici szív, ki tudta engedni a gőzt. Nagyjából. Az apja irodájához a titkári részlegen át vezet az út, de mivel roppant kevésszer járt erre, az új titkárnő először nem ismerte meg és el akarta hajtani kedves, de egyenmosollyal. Hasonlóan kedves, de parancsolóval válaszolt, jelezve hogy az igazgató lánya és nagyon szeretne öt percre találkozni az édesapjával. Szinte látta megvonaglani a titkárnő arcát, miközben engedélyt kért Ilyától, hogy bebocsássa őt az irodába. Fikarcnyi bűntudata sincs, mert némileg terrorizált egy beosztottat a státusával. Az apja irodája ugyanolyan precíz, ízléses és bosszantóan üzleties, mint az otthoni dolgozószobája. Ugyanaz a dolgozó, ahol nemrégiben még elborult az agya és hozzávágott az apjához egy virágokkal teli vázát. Bántani akarta, helyette elvették a pálcáját. A fagyi visszanyalt. - Ne haragudj, ha zavarlak. Csak öt percet kérek. - Üres, monoton szavak, azért mondja el, mert tudja, ha nem mutat illendőséget, nem is hallgatja meg ez a férfi, és ismét csak süket füleknek beszélne.
|
|
|
|
|
Bánki Barnabás Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
RPG hsz: 428 Összes hsz: 857
|
Egyetlen Bercelem Azóta a bizonyos este óta,valami változott benne. Bár még mindig nem száz százalékos, mégsem olyan görcsös, mint az elmúlt hónapokban. Sokkal többet mosolyog, viccel és még a szerencsétlenségi pech szériája is visszatért. Az Előkészítő, Pizzéria és Menedék hármas közötti lavírózás egyre jobban megy neki, bár arra már rájött, hogy a 24 óra rohadtul kevés egy napra. Most éppen a pizzéria édes illatait, hangulatát és az emberek által keltett zajokat élvezi. Igen, élvezi, hogy tele van élettel a hely, egyáltalán nem bosszús amiatt, hogy van aki képes fél órával a zárás előtt bejönni és családi pizzát kérni. Sőt.. Örömmel segít az elkészítésében, így kötényben, lisztesen, szószosan, feltételekkel tarkított ruházatban mozog az asztalok között, mikor arra lesz figyelmes, hogy az ablaknál ülők többsége nyüzsögve néz kifelé, akinek van telefonja veszi elő, hogy kattogtasson, felvételt készítsen. Jó térfigyelő kamerarendszerként, ő is csatlakozik a bámészkodókhoz, ám van annyira pofátlan, hogy ő a pizzázó ajtaját vágja ki, hogy az ajtótokjának vesse neki a vállát és úgy nézze.. Úgy nézze Bercel? - Ember, mit csinálsz? - hüledezik nagy szemekkel, mikor a zene megszólal, akkor pedig röhögés tör ki belőle. Van annyira szemét állat, hogy eme csodálatos dal közepéig csak néz, mert nem is tudja mi van. Bercel most ezt tényleg neki csinálja? Vagy vár valakit? Ám látva, hogy senki se érkezik és a férfi őt bámulja, hát megindul felé, mint szerelmes asszony a filmekben és szinte könnyek között kapja magához, hogy keblére szorítsa. Emberek, hát majdnem csókot is ad a fiúnak, annyira értékeli a gesztust. - Ne haragudj rám Berci fiam, egy bunkó pöcs voltam. Nem is értem miért te csinálod ezt - elereszti, hangja is hangosabb a kelleténél és a zene van olyan jófej, hogy éppen a bunkó pöcs résznél hallgat el, így minden bészkodó hallhatja ezt. Barnabást pedig egyáltalán nem zavarja a dolog.
|
|
|
|
Radetzky Bercel INAKTÍV
RPG hsz: 200 Összes hsz: 558
|
Barnikám Egészen biztos leszek abban, hogy lesz visszhangja annak, hogy a méltán megbecsült Mágiaügyi Miniszter legkisebb fia milyen renitens módon viselkedett, és, hogy ez mennyire felháborító. Arról bezzeg elfeledkeznek ilyenkor, hogy az én drága, szépséges édesanyám meg egy művész, olyan, aki képes elmenni mindenféle jógacsoportokba, meg mezítláb fát ültetni a városba, azzal magyarázva, hogy ez által nem csak a földnek adunk, hanem a földtől is kapunk, és igazi kettős harmónia jön létre. Én valahol a két ember között helyezkedem el, komoly bírói pályára készülve, azonban a kapcsolataimban nem akarok komoly és kimért lenni. Ahogy Barni megáll az ajtóban, úgy húzódik szélesebbre a száj, és szinte már élvezem a számot, mintha még a csípőm is kicsit mozdulna rá. Arra nem emlékszem, hogy hol hallottam korábban, de még mindig olyan szürreális, hogy éppen a szüleim hálószobájában volt, és nem szeretnék belegondolni ebbe, amikor abba is belegondolhatok, hogy Barni tud még őszintén nevetni. Nagy vigyorral megyek bele az ölelkezésbe, és igen, a filmekben ez a tökéletes pillanat arra, hogy az ideális csók elcsattanjon. - Én meg egy akadékoskodó gyökér voltam, aki meg akarta mondani, hogy hogyan csináld az életet, pedig nem lett volna jogom. Nagyon sajnálom, nem akarlak elveszíteni. Ő valahogy más, mint mások, vele tényleg sikerült egy jó kapcsolatot kialakítanom, aminek az alapja mindenképpen az volt, hogy nem pátyolgatott az apukám miatt, hanem a szar közepébe küldött, szó szerint. Tudjátok milyen az a gyerekzsúr, ahol legalább tíz gyerek laktózintoleráns, de erről elfelejtenek szólni? Hát fos, valljuk be. - De vidámabb vagy. Remélem nem kurváztál, pénzkidobás, egy csomó kiéhezett nőt megkaphatsz ingyen. Nem tapasztalat, mármint nem a sajátom, de azért hallok a hivatali hódításokról elég sokat. Nem mondom, hogy a házasságom első évében nem csábított ez a gondolat, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de onnantól, hogy Edit egyszer igent mondott nekem, nem volt más, még csak elméleti szinten sem. - Mármint, nem akarok beleszólni, csak sok vállalkozást viszel, és ez sok pénzt emészt fel.
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Adele Nadia Krise
currently: Machay Ilya Bosszankodva pillant fel a papírjaiból. Kifejezetten megmondta Andreának, hogy a következő órában senki sem zavarja, a betervezett két megbeszélését is lemondta, szóval azzal, hogy az ajtó kitárult, nagyon reméli, hogy minimum ég a ház. Az arcán diplomatikus semlegességgel néz farkasszemet a lánnyal, végül egy teátrális szusszanással tolja el magától az asztalon az iratokat. - Igen? - a kezeit összekulcsolja maga előtt, előtte azonban rápillant a karórájára jelezvén: tényleg nem ér rá - Minden rendben van?
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1003 Összes hsz: 4925
|
Szerintem pedig simán be is vetem a fegyverem:
|
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise RPG hsz: 1666 Összes hsz: 1687
|
Machay Ilya Csak nagyon haloványan szűkül összébb a szeme, azt is egy másodpercre. Érzi, hogy épp terhet jelent az apjának, de nincs ereje ezen fortyogni, mikor szervezkednie kell. Apró lépésekben ugyan, és egy undorító alak segítségével, de kell. Beljebb lép az irodában, óvatos, nyugodt léptekkel közelíti meg az Ilya asztala előtti széket, hogy leüljön rá- még mindig pihenésre van ítélve. - Igen, a baba egészséges. - Tudja, hogy nem az ő egészségi állapotára kíváncsiak és ez amúgy is csupán egy udvariassági kör, mivel az apja a teljes kórlapjával tisztában van. - Apa, azon gondolkodtam... hogy nem lenne-e időszerű kiemelned Willt arról a ... helyről? - Nem nevezi nevén a kocsmát, s noha semmi baja nincs vele, ha csöppet érezteti, hogy mégis problémás, az sosem árthat az ügynek. - Előnyösebben mutatna, ha Will nem ott dolgozna. Javíthatnánk a megítélésén, nemde? -
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Ombozi Noel
Mindig úgy érezte, hogy amikor nyugdíjba vonul a Kommandóból, hogy a hátralévő aktív éveit a Nyomozóirodán töltse, az akkor történik majd meg, ha tényleg öreg lesz. Tizen-huszonévesként az ötven éves önmagát leginkább bottal vagy járókerettel képzelte el, görbe háttal és fogatlanul. Azonban ha most végigtekint magán, ezekből csak a bot valósult meg. A búcsúajándékként tartott golfütővel megérinti a zoknigombócot a padlón, ismét felsandít a szoba szemközti falán az ajtó mellé rángatott szemetesre. A körülötte heverő holmik lefestik az unalma szintjeit: golflabdák majd gumilabdák, mellettük apró gyerekjátékok, egy megszottyadt narancs, összegyűrt cigisdoboz, egy babacipő és egy évekkel korábban elkobzott, működésképtelen, döglött cikesz. Utoljára a zokniját húzta le, így most mezítláb áll a hideg padlón, azonban azzal az elszántsággal, mintha csatába indulna. Az egyedüli közönsége, akinek eddig az eseményeket kommentálta, pár perccel korábban elaludt a kanapén hagyott babahordozóban, a nyálával eláztatva a rugdalózóját, ez azonban nem változtat semmin: legalább egyetlen akármivel el fogja találni a szemetest. Meglendíti az ütőt, a zokni pedig a falon puffan, valahol az ajtón besétáló Noel feje mellett, hogy aztán a padlóra pottyanjon. - Haaahh... - csalódottan emeli a tekintetét a plafon felé - Ja, hogyne. Gyere be, meg közben iderúgnád onnan valamelyik szart?
|
|
|
|
Bánki Barnabás Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
RPG hsz: 428 Összes hsz: 857
|
Egyetlen Bercelem Hát majdnem még a könnye is kicsordul ettől a csodálatos, filmbeillő jelenettől. Ha eddig bárki azt feltételezte, hogy ez a két férfi hetero, akkor ezen produkciót látva, biztosan félreteszi eme információt és már rá is áll arra, hogy ezek bizony melegek. Barnabás úgy szorítja magához Bercit, mintha élete múlna rajta. Barom volt, nem kellett volna annyira felrántania magát, hiszen a másik csak segítő szándékkal tolta az arcába a szavakat. De éppen rosszkor. - Ne aggódj fiam, nem fogsz. Csak azért nem mentem még utánad, mert azt se tudom merre az előre - paskolja meg szeretettel Berci hátát, majd lassacskán ereszti, mert a népek egyre csak gyűlnek köröttük. - Szerinted elkezdik skandálni, hogy csókot, csókot? - teszi fel nevetve a kérdést. Marika néninek még oda is integet, miközben elkezdi befelé terelni a másikat. - Csak ittam egyet.. Amit ugyebár veled szerettem volna, de hát.. Na mindegy. Belián lett az áldozat, egyik pillanatban még a pubba voltam a másikban meg otthon imádkoztam a porcelán istenekhez... Ember. Azt se tudom, közte mi történt, de biztos, hogy történt valami, mert ezután, már józanul, összetalálkoztam Annievel és nem volt az a kicseszett feszültség. Ránéztem, ő mosolygott és ettől én is mosolyogtam és úgy éreztem teljesen helyreállt a világ - tényleg. Volt kínos beszélgetés is, amiben fény derült arra, hogy Barnabásunk járt részegen Annienél, de ezt inkább nem említi. Jobb a békesség. - Csak nem félted a vagyonom? - neveti el magát és már kérdés nélkül tölt is valamit erősebbet a másiknak. - Nézz körbe, nem tudom mi történt, de megy a pizzázó. A menedék igaz viszi a pénzt, de mégse kell bezárni és azon vagyok, hogy szerezzek állami támogatást rá. Az előkészítő. Hát az még néha fárasztó, főleg a papírozás, meg az értekezletek, de az osztályaim fergetegesek. Most az hiszem baromira jó minden, szóval tuti rövid időn belül jön a szar - így szokott lenni, már meg se lepődne ezen.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1003 Összes hsz: 4925
|
Nem mondtam, hogy szabályosan fogok játszani
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Adele Nadia Krise
currently: Machay Ilya - Örülök neki, Adél - kemény vonásai ellágyulnak egy pillanatra, azonban a félmosoly a szemében nem tükröződik. Ő is int az asztal előtti szék felé, hogy a lánya leülhessen, amíg pedig ez megtörténik, precíz mozdulatokkal behajtja az előtte heverő mappát és ismét összekulcsolja a kezeit. - Persze. Tényleg előnyösebb lenne és ahogy azt neki megmondtam, meglátom, mit tehetek - a hüvelykujjait összeérinti maga előtt - De az én kezem sem ér el mindenhová, a férjed eltiltása pedig nem várt akadályokat gördített elénk. Igaz, hogy a klinika magánintézmény, de nem zárkózhatunk el a törvény elől.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Dwayne Warren A felém repülő dolog elől reflexszerűen bár, de azért szemrebbenve s meginduló szívvel hajolok el. Pillantásom követi a magábagyűrt és Dwayne meztelen lábfejéből ítélve használt zoknigombóc útját, miközben finoman behajtom magam mögött az ajtót. Zójának igaza volt, gondolom azonnal, ahogy a szottyadt narancs melleti puha gyerekjátékot meg azt a néhány gumilabdát kérdés nélkül, néma egymásutánban visszarugdosom az asztala mellett álló férfinak. Aztán, csak úgy kíváncsiságból felkapom a földről a már fényét vesztett, ősöreg cikeszt. Gyerekkoromban fogtam ilyet utoljára, apám jól meg is vert utána, hogy engedély nélkül kihoztam a dolgozószobájából. - Öhm - hagyja el a számat a semmi, és vonásaimat akaratlan is megszínezi valami, valami furcsa, mintha többé már nem lennék biztos Dwayne épelméjűségében, ami baj, mert eddig én voltam a hülye a problémás a családban. Szemöldököm kérdőn megemelkedik; eddig sem voltam egészen biztos abban, hogy a mai lesz a legjobb nap arra, hogy eljöjjek hozzá, de körbenézve... apró, ajkaim között kiszökő sóhajjal azért mégiscsak beljebb sétálok. Tekintetem a kanapén alvó gyerek felé vándorol, végül kiszélesedő mosollyal visszafordulok Dwayne felé. - Soha nem láttalak még unatkozni. Talán ezért aggódik érted Zója.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Ombozi Noel
Abba is hagyhatná, amit csinál, de ugyan már, látta már Noelt olyan állapotban, hogy pont előtte nem fogja zavartatni magát. Szerencsére a fiú sem feszül be, így amikor a labdának használt tárgyakat felé rúgja a padlón, ő az ütővel állítja meg őket. Ismét pozícióba helyezi magát a kukának féloldalasan, a hozzá legközelebb eső, parányi gumikacsával célba is veszi azt. - Aggódik? Már miért aggódna? - lendít, üt... a kacsa halk sippantással vágódik a falnak majd onnan a szemetes mellé.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1003 Összes hsz: 4925
|
Az egy vicces szó. Engem meg lekapcsolt a szóvicc rendőrség és még lángos sincs. Ez az élet Nálad, bro?
|
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Dwayne Warren Hogy ne legyek útban, arrébb állok, és melléhelyezkedve, mellkasom előtt könnyen összefont karokkal figyelni kezdem, amint némi felkészülési idő után ütőjével hátsónlendíti a kis gumikacsát, mire szerencsétlen elődei példáját követve, sippanva nekivágódik a falnak, hogy aztán vigyorgó csőrrel épp velünk szemközt pottyanjon a földre. Belenézek ránk meredő sötét szemébe, aztán ujjaim közt a cikeszt forgatva Dwayne felé pillantok. - Mert furán viselkedsz - felelem. - Minában többször is megfordult már a gondolat, hogy esetleg beteg vagy, csak titkolod előlünk. Engem nem zavar, nem kell elmondd, ha így van, de tényleg olyan, mintha lenne valami.Nem, nem az nem zavar, ha beteg, nyilvánvalóan, csak nem szeretném túlságosan is belemártani magam a privát életébe. Már ha ez egyáltalán lehetséges mifelénk. A családunk ugyanis - főként a nőtagok - nem veti meg a mindenféle, de leginkább határokat nem ismerő csitcsetet.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1003 Összes hsz: 4925
|
MENJÜNK. itt se vagyok akkor
|
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise RPG hsz: 1666 Összes hsz: 1687
|
Machay Ilya Elengedi a füle mellett egy üres mosollyal a legalább olyan üres szavakat a fő téma javára. Így, hogy normális hangnemet üt meg az apjával, úgy tűnik, ő is hajlandó effektíve beszélni vele, azonban a magyarázatára kissé összeráncolódik a szemöldöke. - Pontosan miért tiltották el? Mármint tudok róla, hogy illegális kísérleteket végzett a nagyapjával, de a részletek valahogy sosem... derültek ki. - Milyen végleges eltiltás? Azt hitte, ha lejár Will büntetése úgy három év múlva, akkor visszatérhet a praxisához vagy a kutatásához vagy amijéhez. Miről nem tud még?
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Ombozi Noel
- Furán - ismétli meg le se véve a szemét a konokul visszabámuló gumikacsáról. Az ütővel közelebb tereli magához a zoknigombócot - Noel, őszintén nézz magadba: szerinted bárki el tudna titkolni bármit előlük? Mintha egy - lendít, a zokni pedig a szemetes fém oldalának repül - szkennerben élnénk. Szkennerben, ami jótékonyan kurvára vak, vagy csak annak tetteti magát - és ő üdvözli ezt a hallgatólagos megegyezést. Azt, hogy Zója egy ideje bizalmatlanul méregeti őt, már feltűnt neki, de a felesége szerencsére könnyen terelhető és manipulálható, ha kérdezősködni kezdene. Mina eddig azonban nem akadékoskodott. Ami baj. - Szóval a lány előreküldött téged, hogy puhatolózz? Ez nem vall rá.
|
|
|
|
William Martin Krise Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
cyanide glazed cinnabun RPG hsz: 1990 Összes hsz: 2042
|
Adele Nadia Krise
currently: Machay IlyaÁtható, halványkék szemei a lányt fürkészik. Az arcáról sosem lehetett leolvasni, amit gondol - és erre a tulajdonságára világ életében roppant büszke volt. - A nagyapja nagyszerű tudós volt és személyesen is volt szerencsém megismerni. A kutatásaik azonban súrolták vagy átléptek bizonyos etikai határokat. Professzionálisan az intézet emiatt távol maradt tőlük. Nem tudom, hogy pontosan milyen okkal tiltották el örökre a férjed mindennemű gyógyítói és kutatói tevékenységtől, azt azonban igen, hogy nincs és soha nem is volt hivatalos végzettsége vagy gyakorlata. Abba, hogy az áldozatok megkárosításában milyen szerepe volt, sosem folytam bele és nem is szeretnék.
|
|
|
|
Bontovich Milán INAKTÍV
Zsoldos Virágné? Jelen. RPG hsz: 1 Összes hsz: 26
|
Ha már úgyis mentek, szitált porcukorral megszórt közepesen meleg nutellás palacsintát is hozzatok légyszi *szól utánuk feltartott mutatóujjal*
|
|
|
|
|
|