Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az elmérgesült helyzet átcsapott valami egészen másba, mondhatjuk, hogy pont az elletétébe, mert végre meghallgattuk egymást. Ehhez viszont muszáj volt lecsillapítanom őt, ha már felidegesíteni is én idegesítettem föl, ez volt a minimum. De sajnos abban a pillanatban eldurrant az agyam, ahogy megláttam másra mosolyogni és elkapott valami mérhetetlen fájdalom. Emelett megvolt az infóm a rellonosról és csak újabb problémát szült, nem tudtam magam modrálnio és megint beszültam. Valahogy jóvá kellett tennem az egészet, megragadni az utolsó lehetőséget és a már elindult hajóra még nekifutásból felugrani mint utolsó remény. - Na, ezt elhiszem neked, remélem nagyon fájt neki. Megpofozzam én is? - villanak fel a szemeim dühösen, már csak azt kell megtudnom, hogy ki volt az a barom, hogy rohadnának le a tökei. Szorosan ölelem őt, és érzem, hogy kezdek megynugodni, hogy talán még nem veszett el minden reményem, talán még ezek után is van visszaút. nagyon szeretném, mert hiába nem akarom bevallanni magamnak és nyálas azt mondani, hogy szerelmes vagyok belé, pedig ez van. És még féltékeny is rá, nagyon. Ádám elé sem merek állni, az is biztos, lassan már az egész iskola idiótának tart és még igazuk is van. Már csak abban reménykedek, hogy jön valami más balhé és elfelejtik, hogy miket műveltem.
- Hé, nem ér! - ahogy elhúzódik tőlem, én pedig még akartam az ajkait. Hát persze, hogy nem lehet ilyen könnyen az enyém, ezek után. Persze, hagyjál még lehetőséget hibázni, Karola! Á, hogy lehet ilyen? Én meg ilyen önző?
- Randizni? Jó, van kedvem - szemtelenkedek egy kicsit, miközben a kezem az övére csúsztatom. Mármint az ő kezére, nem a derékövére, hehe.
- Ha jól sejtem, most moziba ne menjünk - somolygok, de két ujjam az az ajkaira teszem, hogy ha lehet ne dühödjön fel. - Csak viccelek, viccelek - mondom, majd gyorsan hozzáteszem. - Mondjuk legyen a... mivel nincs sok időnk, elhívlak a büfébe. Mit szólsz? - mondom, majd felcsillanó szemekkel még hozzá teszem. - Tudtam, hogy nem tetszik, de - alábújok a bal keze alá, félig legugolva, amjd a válallamra kapom őt, és elindulok a büfé felé mosolyogva. Most már enyém a lány! Persze, ha nagyon le szeretne jönni - ki gondolná? - akkor leteszem őt, a levakarhatatlan vigyorom, viszont marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Én is remélem, mert megérdemelte - mondtam kicsit harciasan, ahogy visszagondoltam a szituációra, ám azt már nem tettem hozzá, hogy ez a Roland gyerek már a második pofonját zsebelte be tőlem. - Ne, nem kell - mosolyogva ráztam meg a fejem, s bár imponált a gondolat, hogy Bence jól móresre tanítsa a rellonos srácot, bajt nem akartam a fejére hozni, s mivel kinéztem már mindent abból a srácból, tartottam attól, hogy Bencének akár komolyabb baja is eshetne. Meg amúgy is, azt hiszem, hogy magam is megoldottam a dolgot, legalábbis egy időre, ugyanis nem felejtettem el azt, hogy Rolandnak még tartozom valamivel.
Az ölelés jól esett és megnyugtatott, igazából ezt vártam már régóta, hogy a levitás végre rájöjjön arra, ha érez valamit, s úgy tűnt, hogy érez. Ettől pedig nem is lehettem volna boldogabb, ám mindezek ellenére akadt bennem némi kétely, hisz néhány héttel ezelőtt mégis csak össze volt zavarodva, s nem is tudta pontosan, hogy mit akar. Most talán már tudta, de úgy éreztem, hogy jobb, ha lassan indítunk. Emiatt is ékeltem mutatóujjamat közénk, mielőtt még újabb csókot adott volna, hogy kiteregessem előtte a lapjaim, s közöljem, mire is számítok. - Dehogy nem, ér és örülj, hogy megúsztad ennyivel - mondtam nagyon komolyan, amint mellkason böktem, aztán rámosolyogtam, de tréfálkozó Bencénk egy pillanat erejéig némi felháborodást váltott ki belőlem, s már össze is ugrottak szemöldökeim, mikor belém fojtotta a szót. - A büfé...álmaim randevúhelye - vágtam rá nevetve, enyhe iróniával a hangomban, de ekkor hirtelen felkapott, s úgy indult meg velem, mint aki épp elrabolni készül. - Hééé, tegyél le, hallod? - nevetve kapaszkodtam belé, de valójában nem bántam azt, hogy így cipelt magával, kicsit ki is élveztem a helyzetet, aztán azért megütögettem gyengéden a vállát, jelezve, hogy na már tegyen le. Ha lerakott, akkor visszamosolyogtam rá, majd egy gondolattól vezérelve kicsit arrébb szaladtam mellőle, s a büfé előtti egyik asztalnál megtámaszkodtam, majd onnan pillantottam rá, s küldtem felé egy újabb mosolyt. - Khm, Szia! Bossányi Karola, találkoztunk már valahol? - nyújtottam felé a kezem, úgy téve, mintha csak most ismernénk meg egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az érintése után maradó különös és bizsergető érzést, amit igencsak nehezen viselek, még vállamon érzem, amikor szóba jön a rellonosok két gyöngye közül az egyik. Mosolyom szélesedik, az érintés érzése úgy szalad tovább, mintha soha nem is létezett volna, mert a hangszín… a hangszíne mindent elárul. Hümmögve emelem kissé feljebb fejemet, mosolyom nem lankad, ajkaim széle mégis meg-megráng, ahogy igyekszem visszatartani, hogy a mosolyból legyen már-már kellemetlen vigyor. Laza ökölbe szorított kezemet emelem szám elé, aprókat köhintek, majd bólintok egyet. - Érzékeny talajra léptem, vettem - kezem alatt villantom meg fogaimat, mert csak nem tudom visszafogni magam, de mire a megjegyzése elhagyja száját, teljes pompámban szentelem neki ismét minden figyelmemet. Az ennyire egyértelmű “nem értem” jeleket, akkor sem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha pálcát tartanának a tarkómnak. Jól szórakozom és még egy meg nem értett tini sem veheti ezt el tőlem, főleg, hogy az ő érdeme a jó kedvem maximális működése jelenleg.
- A saját szórakoztatásomra? Azt hittem egyértelmű… - ingatom meg fejemet. Nem tudom meddig vagyok képes elmenni azért, hogy az unalmon valóban felülkerekedjen a szórakozás, eddig senki nem feszegette meg ezt a határt, így homály fedi. Talán most jön el a napja, hogy kiderüljön. Oldalasan fordulok, derekamat döntöm az ablakpárkánynak, kékjeim ismét a sötétséget fürkészik. Nem titok. Apró mosollyal sandítok vissza rá, azonban ennyiben hagyom. Az izgalmak még csak most indulnak, ahogy kitör belőlem a nevetés az elém táruló képtől. Nevetés közben fordulok háttal az ablaknak, így szembe kerülök Kendével megint, aki ugyanolyan vidámságról tesz tanúbizonyságot, akárcsak én. Arcom elé tett kezem ujjai közül sandítok le rá, végül szusszanva eresztem le kezemet és csúsztatom zsebembe.
- Szóval őszintén válaszolsz úgyis - rebben meg szemöldököm. - Hányszor vertek át a palánkon, hogy ennyire őszinte vagy? - széles mosolyra húzódnak ajkaim, miközben ellököm magam a párkánytól rázom meg fejemet, nehogy véletlen azt higgye ez a kérdés. Halk nevetést engedek meg magamnak. - Abban biztos vagyok, hogy az én unalmammal is hasonlót csinálna - fúrom ujjaimat tincseim közé, majd indulok tovább a folyosón. Vállam felett pillantok hátra. - Le ne maradj - vágom kezeimet zsebre, hogy komótos, a jól megszokott elnyújtott lépteimmel haladjak tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt hiszem, nem különösebben esne nehezemre egy örökkévalóságon keresztül játszani ezt; éjszakás műszakot követő hajnalban betörni odabent mókolni az irodájában és a hűtőjéből kölcsönvett kinder maxikinggel a számban kibogarászni abból a jólértesült, mindent is kurvára tudó naptárjából, hogy mely nap mely órájában éppen hol kell lennie - és ha valaki, hát ő az esetek kilencvenkilenc százalékában ott is van. És ha valaki, hát én az esetek kilencvenkilenc százalékában nem ott vagyok. Így a legtisztább. Már ha óvodás vagy, esetleg az érzelmeit nem tökéletesen értő és kezelő harmincéves meglett férfiember - mint mondjuk én. Akkor ja, mondhatni, így a legtisztább.
Másfél hete tudom, hogy jön az éves csapatépítőre. Öt napja tudom, hogy úgy amúgy, egyáltalán csapatépítő lesz, méghozzá amolyan tipikus fajta-féle, amin a megjelenés nem kimondottan kötelező, csak hát... elvárt és ajánlott. Közel egy hete minden áldott nap, annak bármely szakában, tanítás, vacsora, ugrálókötelezés, de még dédilátogatás közben is eszembe jut, hogy ott lesz és elkerülhetetlenül találkozni fogunk. Kirakóztunk, mikor, hála annak, hogy minden gond nélkül a fejembe lát, dédi egyszer csak azt mondta: Kisfiam, dehát ez csak egy nő! Meg kell hagyni, csinoska, de... mégis mi bajod lehet? Megesz? Még az is lehet, legszebbek legszebbike. Felemészt egyetlen pillantásával.
Ehh, nyögnék fel fájdalmasan, mikor meglátom Carolina nevét a kezembe nyomott listán, amin a csapatom tagjai szerepelnek, nevük mellett borzasztó előnyös arcképpel, gondolom, hogy tuti megtaláljam őket, mintha nem ismerném a saját munkatársaimat. Ember, ha tudnád, hányszor kapartuk már le együtt a bakancsunkra száradt sárkányszart!
- Nem szükséges pórázra kötni az elemem, egy ideje már csak mutatós, szőke nők közelében virgonckodik, amúgy egész ártalmatlan - vigyorgok a balesetvédelmis srácra, aki úgy tűnik, az elemistákkal külön foglalkozik, és láthatólag kezd zavarba jönni tőlem meg attól, hogy kínosan hosszú percek óta kifogásolom már az erőszabályzó karperec kinézetét. Sajnos, feleli időhúzó kérdésemre, bőrből nem készült, de semmiben sem fog akadályozni vagy zavarni...
Mnyeh, adom meg magam végül, és balomat engedékenyen felé nyújtva megvárom, hogy csuklóm köré igazítsa a hideg fémet. Még egy aláírás az érkezési listán, azután megkapom a nyakba akasztós, névreszóló beléptetőkártyámat - nanáhogy arcképpel ellátott -, és elindulok vele a papírom szerinti első helyszínre, a fkin királyul felszerelt, szemet gyönyörködtető falmászó terembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Műmosolyok, kimért mosolyok, szarkasztikus grimasznak inkább nevezhető vigyorok, bölcs mégis lenéző mosolyok. Ezeket már olyan jól ismeri, hogy végezhetne belőlük. Aztán most a kastélyban frankón egyre másabb és többféle módját érzékeli az érzelmek, leginkább a jókedv kifejezésének. Már csak a legjobb barátaira és navinés haverjaira is elég ránéznie, a különbözőségük totális. Mindannyian többféleképpen mosolygunk. Érezte, miközben másokkal együtt örült, hogy habár nem a végtelenségig, de szabad. Meg sem próbál nem megakadni Mihailon, akinek a mosolyát vagy annak elfedésére tett kísérletet kapja el Kende. Ügyesen és okosan megvallja: nem vette észre elsőre, csak amikor Mihail már másodjára játsza be. Nem kezd vele semmit, csak észreveszi.
 Másfajta kacaja pattan a falakról. - Őszintét mondtam, nem ostobát - néz fel a rellonos prefektusra, aki ellöki magát a párkánytól. Kende imént jobbjára, most baljára helyezi a testsúlyát, ahogy ráérősen irányba fordul. Prímer problémának nem nevezné, hogy igazából se a másikat, se magát nem tudja elképzelni cha-chac-hazni. Egy pillanatig félmosollyal a semmibe mered, majd szürkéskékje rebben. Mihail töri a csendet. Nem rohan utána, ráérősen lépdel a folyosón távolodva a bor szagától és a hülye pletykás festményektől, amiken bár különbözőek az istenek, valahogy mindig ugyanaz az ördög. Pillantása esik a másik hátára. Sztravinszkij nem csak máshogy tud mosolyogni, de szokatlanul karizmatikus. Ez biztos, mint a kurvaélet. A vibeok követik egymást, mire Kende rááll a hullámra, hogy bebootolja valami nem oké a sráccal. Ez így nem igaz. Oké, csak.. franc se tudja. A pulóver zsebéből farzsebébe csúsztatja a telefont, majd pulóvere nyakrészébe kapaszkodva bújik ki belőle. Egyik kezével haját dörzsöli, másikkal a pulóvert hajítja a vállára, amíg a pólót egy rántással teszi magán helyre. Félre biccenti a fejét, megvonja a vállát és megszaporázzá lépteit, majd oldalasan csúszik el a másik mellett a folyosón, amíg lábát be nem feszítve cipője meg nem toppan. Pontosan szembe kerül az elemi teraszra vezető lépcsővel, amit ki nem fog hagyni, ha erre jár. Kérdés nélkül indul meg arra, közben pillant oldalasan hátra Mihailra. Ha lemarad is mindig behozza azt. - Fent van hely előrukkolnod a tánctudásoddal. Mondanám, hogy én is megteszem, de pogózni nehéz tömeg nélkül- hangja szórakozottan cseng, ahogy könnyedén lépdel a jól ismert lépcsőfokokon. Mihail vagy követi, vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem sokon múlik, majdnem elejtem az egész kupacs papírt, ahogy a kezembe gyűrőm őket. Az egyik tollamat valóban sikerült elejtenem, így mielőtt le tudnék ülni, mehetek vissza érte. Mikor viszont mégis sikerül elhelyezkednem Móric mellett, nem lett jobb a kedvem a hírtől, hogy - akár csak nekem - fogalma sincs, mi a feladat. Na, így bajban leszünk! Akár csak partnerem, megoldás után kutatok, ám ő a gyorsabb, és meg is kapjuk kérdésünkre a választ a navinéstől. Aha, szóval akkor Béke elixír. Szemeim követik Móric kezét, és megállapodnak a hozzávalókat tartó asztalon. Csak bólintok a felajánlásra, és nézem, ahogy odasétál az asztalhoz. Észbe kapva azonban fellapozom a tankönyvet, és keresgélni kezdem a kellő fejezetet. Csak, hogy én is kivegyem a részemet. A keresgélésben a tankönyvemre hulló levelek vetnek véget, így felállva inkább a hozzávalókat kezdem válogatni. Csak a bemutatkozására nézek föl. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, hiszen választ kaptam fel nem tett kérdésemre is.
- Betti - mutatkozom be én is, bár ki tudja? Lehet, hogy ő tisztában van az én nevemmel. - Össze porítod a holdkövet? - térek vissza az óra témájára.
Végig olvasom a tankönyv utasításait, amik abszolút nem megnyugtatók. A piros betűkkel írt figyelmeztetés pláne nem. Két év alatt sem sikerült megbarátkoznom az üstökkel és legfurcsább hozzávalókkal, így csak abban bízom, hogy Idősebbik Móric jobban ért ehhez az egészhez, mint én.
Ha ő elkezdi a kő aprítását, én felállítom az üstöt, és megpróbálom pálcám segítségével megtölteni. Legalább van valami, amihez értek. A csevegés mondjuk nem tartozik közéjük, pláne, amikor rossz kedvem van. Így csak néha-néha pillantok fel, megnézni, hogy a rellonos mit csinál. Amíg ő nem szólal meg, én magamtól úgysem fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Eddigi életében oly sok területen küzdött bizonytalansággal. Látszólagos magabiztosság mögé rejtette kétségeit, kegyetlenség mögé azt, amitől félt és nem értett. Hiába nőtt fel, hiába tapasztalt és élt át annyi mindent az évek során és próbál vezekelni a múltbéli hibái miatt, ezek az érzések akkor is örök társául szolgálnak. Önmagát sem volt képes elfogadni több, mint egy évtizedig, mert félt mások véleményétől és képtelen volt elfogadni azt, hogy amire igazán vágyik, az nem bűn. Megannyi kétség és tévelygés közepette egyetlen egy dolog volt, amiben sosem rendült meg a hite; a rúnák. Minden egyes alkotása mai napig csodálattal vegyes alázatra készteti és most, a mágia szárnyán repdeső papírmadarat látva, ami csöpp testével is képes betölteni a tágas helyiséget, még sziklaszilárdabban hisz a számára elrendelt sorsban. De mégis miért egy madár kelt életre gondolatai nyomán? Annyi mindent szimbolizálhatnak. Szabadságot. Békét. Bölcsességet…
Kékjeit az origamiról Margaréta arcára vezeti. Arcán lágy mosoly ül, ahogy a boldog arcot nézi és egyszerre lel értelmet benne minden szimbolika. Elég egy pillantás és pontosan tudja, érzi, hogy nem véletlen az, hogy most egymással szemközt ülnek. Odin végtelen bölcsessége vezette őket ugyanazon útra, mert valószínűleg Sebinek ugyanakkora szüksége lesz Margarétára, mint neki őrá. Már csak ki kell várnia a pillanatot, hogy a miértekre a válasz is megjelenjen, ugyanúgy, ahogy Odin előtt a rúnák Urd kútjának mélyéről.
- A japánok úgy tartják, hogy ha meghajtogatsz ezer darut, akkor valóra válik a legnagyobb álmod. Nem tudni, hogy a varázslóktól vagy a mugliktól ered-e ez, de az bizonyos, hogy varázstudástól függetlenül rengetegen hisznek ebben. Sokan mágikus lénynek tartják a darut, de, hogy melyik volt előbb, senki sem tudja - hangja lágyan követi a madár útját a levegőben, ami mintha fáradhatatlanul, dicsőn róná a köröket. - Hit és munka. Az álmokat csakis így lehet valóra váltani. A daru hajtogatás is hit és fáradságos munka gyönyörű gyümölcse - fejezi be a gondolatmenetet végül. Kékjeit a madárról ismét Margarétára vezeti, keresi a pillantását és azokban a felismerést. Keresi azt, amiről szinte minden órán próbálja meggyőzni diákjait, hogy mindennek az alapja. A rúnamágiáé és a sikeres életé; az önmagába vetett hitet.
Mosolyogva figyeli a lány reakcióját, amit az ajánlata vált ki. Balját az előtte heverő füzetre fekteti, pontosan úgy, hogy a munka java, amit a lány alkotott, látható maradjon. Nyugodtan, rezzenéstelen arccal hallgatja őt, a bizonytalanságból fakadó mentegetőzést és végtelen türelemmel várja a pillanatot, hogy elérjen Margarétához az, amit próbál megértetni vele.
- Margaréta - ejti ki a nevét halkan, de elveszik a lány dallamos hangja nyomán. - Margaréta - ismétli meg, szélesedő mosollyal, hasztalan. Látja rajta, hogy mennyire szeretné, hogy szavai korántsem azt tükrözi, ami a szívében lapul. - Marie! - mondja végül ismét, kissé hangosabban, de végtelen lágysággal. Észre se veszi, hogy akaratlan becézi a lányt, csak kedves mosollyal keresi annak pillantását.
- Jövőhét kedden várlak az óráid után. Várom, hogy együtt dolgozhassunk - pecsételi meg végül szóbeli megállapodásukat és annyi bizonyos, hogy legalább olyan izgatottan és félve várja a közös munkát. Ez lesz az első alkalom, hogy tanítványt fogad maga mellé. Odin vezeti majd az útjukat tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Annyi érzés és emlék vív fékevesztett csatát, oly rövid idő alatt. Túl sok idő telt el, mégis valahol túl kevés ahhoz, hogy magabiztos nyugalommal legyen képes megállnia múltja egy meghatározó szereplője előtt. Ó, ha tudná, hogy mi állt a folytonos piszkálások mögött! Ha tudná, hogy milyen félelmet és undort érzett saját maga iránt Sebi és hogy pontosan ezeket a csúf érzéseket élte ki rajta, mindennek forrásán! Ó, ha tudná, hogy még milyen sok évig képtelen volt elfogadni mindezt ő maga is! Ó, ha tudná, biztosan nem beszélgetne vele látszólagos nyugalommal…
Még ha nem is láthatja újra ugyanabban a pompás színben Reece szembogarait, az emlékeiből nem képes kitörölni semmi. Ennyi idő elteltével is fel tud idézni tucatnyi hasonlatot, ami körül írhatja az aranybarna íriszeket. Hisz… mindenkinek az első a legmaradandóbb, nem igaz?
Lassan nyúl fel orrnyergéhez, hogy szemeit lehunyva dörzsölhesse meg azt egy hosszú sóhaj kíséretében. Vállát mázsás súllyal húzza az amúgy könnyű táska, tagjaiba beleeszi magát a fáradtság érzete. Bántja a szemét a vakító ragyogással ébredező nap és annyi kiesett perc után ismét elér hozzá az utcán elhaladók zsibongása. Mégis örömmel fogadja a zajokat, hátha segítenek elnyomni benne a kétes érzések és gondolatok szédítő áramlatát. Hisz próbál hite és szavai nyomán megélni a pillanatot, mégis kétségek gyötrik. Félelemmel vegyes vágyódással nézi Reecet, azt, aki az elmúlt évtizedben egy napra se hagyta magára, akinek gondolata vált mumusává és legnagyobb motiválójává, hogy a helyes úton maradjon. Mégis most, hogy nem csak rémálmaiban látja újra a sármos arcot, kiforgatja önnön magából. Csak a fáradtság teszi...
Kékjeivel fürkészi a markáns arcot, keresve rajta bármi jelet, egy aprócska, árulkodó jelet, hogy hitelt adhasson mindannak, amit tud. Mégsem érkezik a várt vagy épp nem várt válasz. Sebi arcán eluralkodik a döbbenet, ahogy hallgatja a bizonytalan, majd annál biztosabb választ, ami benne is a helyére illeszt egy kirakós darabot, a még mindig félkész képhez. Nem emlékszik. Odin nevére, nem emlékszik rá.
- Igen - erőtlenül hagyja el ajkait ez az egyetlen szó. Végül fejét lehajtva mosolyodik el szomorkásan. Az igazság az, hogy egyáltalán nem bánja, mégis… fájdalmas a tudat, hogy immár tényleg egyes egyedül kell cipelnie a tudás terhét. Ha így kell lennie, hát így kell lennie, alázattal fogadja sorsának ezen állomását is.
- Ügyvéd? - ismétli meg döbbenten, majd nevetése összefonódik Reecével. Tenyerét a szemeire fekteti, csak széles mosolya látszik arcából, miközben magában felteszi az i-re a pontot. Talán ez a leggyönyörűbb befejezés, amit csak el lehet képzelni. - Ne haragudj… csodálatos szakmát választottál - mondja, immár a legőszintébb mosolyával. Kékjeit ismét visszavezeti a jól ismert, mégis mostanra idegen arcra és a hosszú és fájdalmas percek óta, amikben most részük volt, most először képes szívében is derűvel pillantani rá. Talán tényleg így kell lennie.
- Azóta pedig rengeteget fejlődtem és még bőven van hova - mosolyogva pillant le a kezében lévő könyvre és adózik némán a lapjai között lapuló rúnák rengetegének. Minden egyes munkája képes újat mutatni és tanítani neki, ahogy ez az életében megforduló emberekre is igaz. Reece erre a tökéletes példa.
Minden gondolat egyszerre némul el benne, ahogy elveszik Reece pillantásában. Újra megszünnek az utca neszei, a világ ismét összezsugorodik és nem fér el benne más, csak a két férfi és a türelmesen ücsörgő kutya. Érzi kezének melegét a sajátján, a férfias szorítást, amiben szinte elveszik a sajátja.
- Tessék? - bukik ki belőle a kérdés, de tekintete szinte azonnal a kezeikre siklik. Akaratlan fogja, talán a kelleténél tovább, lassan csusszan ki ujjai közül Reece tenyere. Szusszanva húzza vissza és emeli ismét az orrnyergéhez, hogy elrejthesse, leginkább maga elől a zavart pillanatot.
- Igazad van, legyen - mondja lágy hangon végül, majd a táskájába nyúlva vesz elő egy névjegykártyát, hogy átnyújthassa Reece-nek. - Keress bármikor és megbeszéljük. Viszont ne haragudj, most már mennem kell. És úgy látom már ő is türelmetlen kicsit - mosolyogva pillat le Hádészra, majd vissza gazdájára. Elnyújtja a pillanatot, ahogy ismét szemrevételezi a férfias vonásokat, majd szemeit lesütve indul el lassan.
- Szia, Reece - ejti ki halkan a szavakat. Csupán tizenöt évet késett vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az egész éjszaka egy hosszú előjáték, izgalmas, de mintha hónapok óta játszott játék volna. Ahogy felel elmosolyodom.
- Minél tovább húzod, annál nagyobb elvárásaim lesznek. - lenézek a nadrágjára, úgy, hogy ő is tudja mit nézek, aztán vissza rá. Szememben bajkosság csillog, a beszólás nem vesztegetés, inkább ugratás, egyszerű csipkelődés. - Mond nem félsz, hogy a végén nem tudod teljesíteni? - mosolyom kiszélesedik, aztán a pulthoz érünk. A meghívás gálás, bár nem is számítottam arra, hogy azt mondja, na fizesd ki kis anyám magadnak.
- Ez esetben egy martinit szeretnék, két olívabogyóval -   adom le a rendelésem. Általában ezt szoktam szürcsölgetni, ha én választok, meg sokkal kézenfekvőbb mint egy színes-nyálas koktél. Finom, de a kezedben tartva automatikusan varázsol belőled Playboy arát.
A kérdésre elfordítom fejem a tánctér felé. A kimelegedett emberek vonagló testeire, amiket a vibráló lila és kék fény ölel körül, s csillan meg bőrükön az izzadság.
- Táncolni akarok - jelentem ki. Úgy érzem, kinn kötettett közöttünk egy paktum. Ma lesz valami előbb vagy utóbb. Azonban előtte még akarok egyet táncolni. Önfeledten, ahogy azok az agyhalott zombik odaát. Megérkeznek az italok. Talán koccintana, de nem várom meg, beleiszok egy elég nagy kortyot, aztán felállok.
- Na mit szólsz nagyfiú? Megforgatsz párszor? Vagy egyedül kell, hogy táncoljak? - kérdezem. Egyik lehetőség sem probléma, tudok én úgy is táncolni, hogy a legtöbb sztriptíztáncos megirigyelné a mozdulataimat, s nem bánom, ha csak gyönyörködni akar benne. De bizony, ha feláll, akkor első kézből is kaphat akár egy táncot, ahol bizony nincs olyan szabály, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Oh itt mindent szabad mindennek. A prűd csajok maradjanak csak a kastélyba. Húzzák be a függönyt és magolják másnapra az unalmas asztrológiát, de én élni akarok, még ma. Akkor is, ha ez a férfi soha többet nem jön velem szembe, ha csak egy éjszakás is lesz a dolog. Bár kétlem. Kibenyaszott jó cuccot árulok. Vissza fog még jönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Figyelmesen hallgatja a lányt a helyszínekről, amiket sorol, közben persze ő már mondaná, hogy eddig miképpen oldotta meg a dolgot, de nem akar bunkó lenni és csak úgy félbeszakítani Boska mondandóját. - Én a kívánságok termére gondoltam, de a tóról például nem is tudtam - mosolyog tovább a másikra. A helyszín csak annyiban fontos, hogy frankón minden edzésterv is attól függ, de egyelőre a borozás a lényeg.
- Jó, neked nem kell annyira odafigyelni, mint nekem, csak a szerint fogunk találkozni az edzőteremben - vonja meg vállat egy apró, könnyed mozdulattal. Jól indulnak, a csaj már most kenyérre kenheti. Hm, ha belekezdenek valahogy be kell keményíteni télleg. - Kitaláljuk Boska. Nem venném el tőled az imádott kajákat… mint mondjuk a palacsinta? - kérdezi, tekintete ugrik is a bódéra. Mosolya szélesedik, ahogy a levitás beleegyezik a felvázolt terv kijátszásába. Mindketten mennek is a saját sorukhoz. Kende kikéri a kolbászokat, jó meleg kenyérrel, mustárt is kapnak hozzá és gyorsan fizetve egyensúlyozik az asztalhoz, ami még mindig üresen áll. Helyes. Szürkéskék pillantása ugrik Boskára, a palacsintára, majd Boskára mielőtt elvigyorodna. - Palacsintából? Mindegyiket - bólogat, közben már mozdulna is enni a kolbászból, csak nyilván megvárja, amíg a lány is elhelyezkedik.
Nevetve ingatja a fejét. - Esküszöm. Elszövegelünk, jókat röhögünk, tökre jóba lettem velük - magyarázza két falat között. Tekintete zizeg a másik arcán. - Más a benyomásod? - nevet könnyedén.
Aprókat bólint, amíg a másik beszél, aztán hirtelen megáll ugyanis: hogyan lehet így élni? Elmerülni a gondolatokban… lehet, egyszer majd kipróbálja ő is, de az nem most lesz. Viszont, - A kvízestek tökre jól hangzanak - jegyzi meg nyammogva. - Tarolsz? - sandít fel rá, ahogy előre hajol a kaja fölé.
Mivel teli a szája, így csak hevesen bólogat a kérdésre. Totál aloneba van, így aztán jókedve jelei szöknek szeme sarkába, amint a lány bevállalja, hogy majd átnéz hozzá, meg még rá is kacsint Kendére! Adja, hogy Boska itt van. Jaja, még mindig, és valószínűleg ezt nem is fog hamar elmúlni. Főleg, ha belegondol mekkora random chillelős bulit szervezhetnek a zenékkel. Állat!
- A nutellás brutál édes, de ha kevered a kókuszossal, akkor baromi jó - válaszol kissé pihegve, mert néhány téma után ő már kipukkad, annyit burkolt. Vérszegény mosolyra futja most, ahogy Boska arcára pillant a már félig üres kajás tálcákról. - Ha ezt az edzőm megtudja, víz helyett a hóba fog belefújtani... - ha most még tud tovább lélegezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hazudhatná, hogy bármilyen szövegelést, vagy megjegyzés meghall a körülöttük lévőktől, de nem. Totálisan elég neki Rolandra figyelnie, hogy ha mindent nem is, de a legfontosabbakat megjegyezze. Később még jól jöhetnek.
- Mindkettő - bólint, de Roland már amúgy is belekezd valamibe. Az edzéseken, vagy nyáron, amikor Boskával a tónál kifogtak egy mugli bulit nem is mentek olyan rossz számok, azóta pedig Kendét egészen érdeklik a varázstalanok által kicsapott zenék. Kissé megdönti a fejét, fapofával reagál egy újabb megjegyzésre az anyagi helyzetére, majd csillan a szeme a lényegre: no só. - Oké, oké - bólogat, mint kutya a jojóra. - Gondolom ez a tűzzel is így van, nem csak a vízzel… - puhatolózik, mert az ember sose tudhatja. Kicsit közelebb hajol, szeme jár Roland ujja mentén, hogy mit, mire, hogyan, fejben próbálja feltérképezni a dolgokat, még akkor is, amikor már kicsit megemelkedve a farzsebéhez nyúl, majd gyors számolást követően odaadja a pénzt. - Kösz, öreg.
 Kende a haverjához fordulva hallgatja a fecsegő választ. Lusta, ráérős bólintásokkal reagál néhol a szösztalicska mondandója közben, majd apró mosollyal bólint. Na igen, a csajjal ellentétben ő annyiból volt előrébb, hogy neki anyanyelven volt a telefon alapból, azért az se mindegy. Mégis akaratlan vigyorodik el, ahogy Mae még felajánlja fordító tudását újdonsült ismerősének. A szöszi, Roland szarkazmusából sokat nem érzékel, tehát úgy érzi fairnek, ha a segítség után, ő is felvilágosítja a rellonos gyereket.
- Haver, csak eggyel többen lennétek - mondja a srácnak, közben bocsánatkérő pillantással sandít fel az asztalon ücsörgő barnára, majd dobja be gödröcskés vigyorát.
Szürkéskékje ugrik a srácra, ahogy felkel a székről. A kérdésre először csak hümmögve hátradől, kezei közt a telefont forgatva, majd felkapja a fejét. Roland vágja a mugli cuccokat, meg a zenét, hát így is van! - Figyu, szoktál fesztiválra menni a nyáron? - kérdése kicsit hangosabb annál, mint amit a tanuló diákok elfogadnak, így néhányan motyogva és rá pillantva próbálják a tudtára adni, csak, na ja, Kendét még mindig hidegen hagyja, most is van hova figyelnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A lány azonnal levágja, hogy tudok mindenről, bár ez várható is volt. Egy dolgozó vagyok abban az iskolában, ahol ő diák. Nyilván mindenki akinek gondja van az elkanászodott fruskával az az orosz apához jön panaszkodni, hiszen senki se tudja, mennyire törékeny a mi kapcsolatunk. Senki sem realizálta, hogy lényegében két idegen vagyunk megegyező génekkel.
- Tánya a jobb kezem. Naponta több órát vagyok mellette vagy a közvetlen közelébe, ezért várható volt, hogy ha az ő óráján rendetlenkedtek arról én is szinte azonnal tudni fogok - Sült is a képem rendesen. Tányához állok a legközelebb az iskolában, hiszen együtt vezetünk egy egész házat, s azzal, hogy a gyerek pont az ő óráját rombolja le még égőbb.
- Szegény az ilyesmit mindig a szívére veszi. Érzékeny nő. Bocsánatot kell kérned tőle, és összeszedned magad. A jövődet el akarod rontani holmi románc miatt? Az a fiú még gyerek ahogy te is. Mind a kettőtök fenekén ott van a tojáshéj. Az ilyen tinirománcok a könyvek lapjaira valók és nem a való életbe. És mi lesz ha majd meg akar csókolni? Nem is, te tisztában vagy vele, hogy az ilyen idős kölykökben mennyi tesztoszteron gyűlik fel? A hormonok csak úgy rohangálnak fel és alá benne, azt fogja akarni. Nem engedem, hogy azt csináljátok, az apád vagyok és megtiltom, hogy bárki is esküvő előtt hozzád érjen!  - Kicsit bele lendültem, olyannyira, hogy már fel is álltam a székemből valamikor út közbe. Talán a hangomat is feljebb emeltem. Nem akartam de úgy tűnik ez sokkal jobban felzaklat, mint elsőre gondoltam. Amit magamban tartottam és ami miatt fortyogtam napok óta elég durván látott most napvilágot.
- A jegyeid is rohamosan romlottak. És most még óráról is lógsz. Levitás vagy az ég szerelmére. Óriásit csalódtam benned!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ha a legtöbb ember ilyen közvetlen itt, akkor sokkal egyszerűbb lesz ismerkedni, mint elsőre gondolná az ember. Bár soha nem volt problémám azzal, hogy bárkit is az ujjam köré csavarjak - nevezzük szakmai ártalomnak -, de lássuk be, az ilyen módszerek használata nem éppen tartós kapcsolatokat eredményez egy ember életében. Nevetésem csillapodásával üti fel fejét a gondolat, hogy fogalmam sincs mikor nevettem ennyire utoljára. Az elmúlt időszak nemcsak rám, hanem húgomra is rányomta a bélyeget, ami engem jobban megviselt, mint bármi más a világon, de az idő múlt, és Reina lassan összekapta magát. Boldoggá tett vele, együtt lendültünk túl az egészen, és most, kívánságának eleget téve vagyunk az országban. Egy másik országban, ahol Hádész ugyanúgy szívathat.
Szélesen mosolyogva ingatom fejemet a megállapításra. El kell ismernem, Rebeka mondd valamit, talán megmerem kockáztatni, hogy bele is trafált. Fene sem gondolta volna, hogy egy ekkoricka mágusvárosban fogok összefutni éppen egy olyan nővel, aki éveket töltött Angliában, majd költözött éppen abba az utcába, amelyben én is lakom. Hozzá fogok én ehhez valaha szokni? Tekintetem pár pillanat erejéig esik Hádészra, aki nyugodtan sétál a nővel, halvány mosollyal konstatálom magát a tényt, legalább ezzel nem kell foglalkoznom.
- Azóta eljutottál másfelé is? Remélem. Nem olyannak tűnsz, mint akinek ennyi elég lenne - fordítom felé fejemet teljesen, hogyha lehetőségem van rá, elkaphassam pillantását.  - Milyen szak nem vett le a lábadról? - kedves hangon érdeklődöm, tekintetemben is az csillan meg, ahogy figyelem vonásait. Mosolya valahogy betölti a körülötte lévő teret, amitől nekem is sokkal vidámabb lesz a hangulatom. Mióta csak megálltunk, a kisugárzása tölt fel engem is. Egy szempillantásra szeppenek meg a kérdésre, majd rendezem azonnal vonásaimat. Kezem csúszik tarkómra, ahogy megdörzsölöm azt, miközben fejemet előrefelé fordítom.
- A húgom a Bagolykőben szeretett volna továbbtanulni. Nekem nem volt ezen kívül különösebb okom idejönni, csak jöttem vele - fél vállamat vonom meg, bár inkább tűnik annyinak, hogy felhúzom, majd visszaejtem, mintha csak a póló szúrt volna meg a pulóver alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vajon a múlt meddig szeretné azt a csúnya játékot űzni, hogy személyek formájában fel-felbukkan az életemben? Olyan időszakokat idéz fel egy-egy újonnan feltűnt ember, amit azt hittem, hogy örökre magam mögött hagytam, abban a városban, amit évekig nevezhettem otthonomnak. Soha nem menekültem a múltam elől, minden tettemért vállaltam és vállalnám a felelősséget a mai napig - milyen képmutató vagy. Olyan hirtelen hal el az aprócska sugallat, mint ahogy felbukkan, így a múlt képei vehetik át ismét a helyét. Csalóka kérés, hiszen a múlt akkor és ott bukkan fel, amikor nem szégyelli, és eddig nagyon úgy tűnik, hogy az én múltamnak nincs szégyenérzete. Ahogy akkoriban, mikor az előttem ülővel boldogítottuk a londoniakat, nekem sem volt. Változnak az idők, immár teljes pompámban ülhetek előtte, olyanként, aki össze sem hasonlítható az akkori énemmel, pedig… már akkor tudtam, hogy mi akarok lenni. És mi leszek.
Kényelembe helyezi magát, így van időm végig mérni. Nem kellemetlen, szinte már észrevétlen mozdulat, ahogy aranyló barnáim járnak egyszer fel s le rajta. Teljesen más ember. Formáltak rajta az évek, de azt a vigyort, ami ismét arcát ékesíti, még mindig letörölném onnan, ahogy anno is tettem volna. Rendben, legalább ebben változott. - Ha alkalmam van rá, szeretem most is nagyobb kanállal habzsolni azt, amire lehetőségem van - emelem barnáimat a plafonra a kacsintás után. Ruben akkor is azon emberek közé tartozott, akiknek felesleges volt hazudni. Megtanultam a hazugság hiteles előadásmódját, így szemrebbenés nélkül hitetem el veled, hogy te ölted meg azt a nőt, nem pedig a véres ruhás férfi, aki melletted áll, de vele miért tenném? Életem legcsúnyább korszakába csöppent bele, újat pedig aligha tudok neki mutatni.
Fejemet ingatom a megállapításra, ahogy tekintetem esik vissza rá. Nem csűröm és csavarom, nem megyek bele jobban. Nem azért jöttem el, hogy a munkámról beszéljek, elég időt tölt ki a mindennapjaimból, hogy egy ilyen alkalommal kellően hagyjam figyelmen kívül. Ahogy érdemli. - Hihetetlen, hogy üzleti ügy miatt telepedtél meg valahol, mert azt mondták - nevetgélek egy sort. - Rád sem ismerek, Weiss. Megöregedtél volna? - kérdőn rebben meg szemöldököm a pohár mögött, aprót kortyolok, miközben a poharat veszem el ajkaim elől vigyorom csak szélesedik. Megforgatom szemeimet. Még, hogy én nem illek a képbe, kérlek…
- A húgom ide szeretett volna jönni tovább tanulni, szóval eleget tettem a kérésének. A Bagolykő teljesen megfelelt az elvárásainak, így… - emelem fel kissé karjaimat és mutatok körbe. - Most itt vagyunk, bár megmondom az őszintét nehezen szokok hozzá ahhoz, hogy mindenki leszólít és beszélget velem, mintha évek óta itt lennék. Ez valami különös, magyar szokás lehet? - látszólag merengek el a kérdésen, ám pillanatokon belül zizzen tekintetem a pultosra és emelem meg felé üres poharamat. Elbűvölő mosollyal mutogatom neki, hogy egy üveggel legyen szíves, majd fordulok vissza Ruben felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Történnie kell valaminek. Valaminek, ami kiszakít ebből. Valaminek, ami a múltból feltörekvő ragacsos ujjaknak nem ad kapaszkodót. Valaminek, ami segít a kavargó érzelmeken túllépni. Olyan sok kavarog bennem, olyan felfoghatatlan az összes, hogy nem tudok velük számot vetni, felfogni sincs időm szinte egyiket, mert a másik már betör a helyére, véletlen sem nyugtot hagyva hevesen dobogó szívemnek, vagy az agyamban hadakozó gondolatoknak. Kell valami, ami kizökkent ebből. Mintha csak imáim hallgattattak volna meg, elhangzik a kérdés. Bizonytalanul hangzik el válaszom. A kezdeti lendület úgy foszlik szerte, mint a gondolatok, amik eddig ostromolták agyamat megállás nélkül. Balesete volt. Kérdőjelek tömkelege bukkan fel végül, valami vörösség kapargatja agyam hátsó zugát, a kellemetlen érzés szorítja össze mellkasomat, ám mielőtt valóban megtörténhetne emberelem meg magam, és ismétlem el válaszom, immár sokkal határozottabban. Reakciója mégis bosszantó érzést kelt mellkasomba, ahogy lehajtja fejét. Miért tesz ilyet? Megválaszolom egy kérdését, hogy utána ezer másik keletkezzen bennem, amikre választ talán soha nem kapok. Nem bánom. Maradjanak megválaszolatlanok, csak valami történjen, ami valóban…
Lényegében kéretlen történik. Nevetésünk tölti meg a tér ezen csücskét, talán a munkába igyekvők nem értik mire fel ez a kirobbanó jókedv. Részemről elmondható, hogy a legbüszkébb vagyok ügyvéd mivoltomra. Hogy Lafayette min virul? Nem tudhatom, azonban szemeire fektetett tenyere igencsak sok mindent elárul. Szusszanva fejezem be a nevetést, barnáimat le nem veszem rég nem látottamról. - Ugyan - villan fel az a mosoly ajkaimon. - Sokan reagáltak így, bár ők már az egyetem elkezdése előtt - szinte már szégyellősen sütöm le tekintetem. Senki nem hitte el, hogy képes lehetek rá, és akik akkor nem hittek bennem, most szinte már-már napi szinten kopogtatnak az ajtómon segítséget kérve. Ironikus.
- Mindig van hova fejlődni - pillantok vele egy időben a kezében tartott könyvre. - Ez adja meg a motivációt - halvány mosoly kerül ajkaimra, végül barnáimat hirtelen szakítom el a könyvről, hogy Hádészra nézzek. Bocsánatkérő tekintettel fürkészem ebem arcát, aki csak néz fel rám, és mintha tudná, ez mennyire fontos. Fontos?
Kezeink érintése az utolsó döfés arra, hogy tudjam, ennek itt kell véget vetni, de mielőtt megszólalhatnék, Lafayette száját hitetlen kérdés hagyja el. Halkan nevetek fel, csak és kizárólag a másik arcát fürkészem, még akkor is, amikor ő elszakítja tekintetét barnáimról, hogy kezeinkre nézhessen. Elnéző mosoly kerül ajkaimra. - Keresni foglak - tizenöt év hosszú idő. Mégis adhat egy olyan löketet két embernek, ahol tiszta lapot kezdhetnek. A kezemben tartott névjegykártya Lafayette és az én tisztalapom. Percekig állok még a tér szegletében, Lafayette távolodó alakját figyelem, míg igyekszem helyrerakni szívem dobogását. Szusszanva pillantok le Hádészra, miközben a pórázt kutyám hátára ejtve állok neki nyújtózkodni. - Ez váratlan volt - bukik ki belőlem egy halk nevetés, ahogy barnáim utolsó pillantást vetnek hátára, majd vissza kutyámra. - Menjünk inkább - tarkómat dörzsölve hajolok le a pórázért, majd indulunk el hazafelé.
Egyszer sem nézek hátra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Feltűnt, hogy kerül. Ó, de még mennyire, hogy fel, még a vak is láthatta, hogy érdekes módon, soha nem ott van ahol én. Hogy bánom-e? Esetleg. Egyszer már a lénye maga kényszerített meggondolatlan döntésre, akkor mindent feladtam érte, mégsem volt elég. Eldobtam magamtól a biztosat a bizonytalanért, és hatalmasat koppantam, a biztos mégis visszatért az életembe a legváratlanabb helyszínen és pillanatban, ugyanolyan érzelmeket kiváltva belőlem, mint a legelején. Őszintén szólva, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy kerüljük egymást, bár tény, hogy nekem nem kell megerőltetnem magam, mert Jason tökéletesen sajátította el a technikát, hogy akkor rabolja ki a hűtőmet, amikor véletlenül sem vagyok ott. A nap azonban vészesen közeleg, hogy találkoznunk kell. Bizonytalan vagyok, bennem van a félsz, mióta csúnya módon elváltunk. Mármint ez így nem egészen igaz, mert nem vágtunk egymáshoz tányérokat, szóval meglepően szépen váltunk el, csak… váratlanul?
Nincs idő gondolkodni, meg kell szednem a lábaimat, mert már tíz perce a helyszínen kéne lennem. Ez mindössze annyit jelent, hogy a komótos séta közben, amit lejtek a hely felé, még egy kávét is veszek, így azt kortyolgatva lépek be a területbe, hogy azonnal szembe találjam magam a medve hátával. Egy halk morranás hagyja el ajkaimat, amivel valami olyasmit szeretnék jelezni, hogy ez nem igaz, de ahelyett, hogy kiengedném magamból elégedetlenségemet, aprót kortyolok a papírpohárból. Akkor innen már nincs visszaút, igaz? Találkozni fogunk, és ha fejre állok sem fog megváltozni. A hatalmas testhez közelebb tipegve kerül akaratlan széles mosoly arcomra, ami mellé társul szemforgatásom, ahogy meghallom hangját. Az apró pihék meredeznek az ég felé hatására. Jó? Rossz? Igen.
- Mit értesz az alatt, hogy amúgy ártalmatlan? - a hangom mellé társulok, ahogy belibbenek mellé, kékjeimet a karperecre függesztem, miközben fejemet kissé oldalasan fordítva pillogok a karkötőre. - Elégedetlenkedsz megint, pedig még el sem kezdtük - szemtelen mosolyt villantok felé, majd veszek át mindent a sráctól, írok alá mindent olvasás nélkül, amit az orrom alá tol, és kissé sietősebb léptekkel érem utol Jasont, miután igen hamar kiderült: nincs más választásom, mivel egy csapatban vagyunk. Ha nem ezt hívják az élet ironiájának, akkor nem tudom mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Számítottam rá, hogy Misha nem repesett épp az örömtől, amikor a legújabb híreket hallotta rólam. És meg tudtam érteni. A pár héttel azelőtti énem valószínűleg ugyanezeket a mondatokat vágta volna a fejemhez, csakhogy az a lány nem ismerte a szerelmet. És annak az elvesztését sem. Ezzel szemben az előttem magasodó férfi a legjobban az gyász érzését ismerte.
Már épp megjegyeztem volna, hogy a mai nap megtörtént a bocsánatkérés, amikor szemöldököm egy vonallá húzódott össze. Holmi románc? Tojáshéj? Tinirománc?Minél többet hallott, annál inkább ment fel benne a pumpa. Már nem is érezte magát olyan gyengének, mint mikor belépett az ajtón, és az eredeti célja se jutott volna eszébe, még ha elgondolkodik is rajta.
- Azt ne mond, hogy hirtelen felébredtek benned az apai ösztönök. És mond csak az utóbbi tizenöt évben hol voltak, hm? Azt hiszed Somogyi az első férfi, aki hozzám ért? Huszonkét éves vagyok, és bármennyire is azt hiszed, nem készülök apácának - emeltem fel én is azonnal a hangomat, ahogy ő. Ha másban nem is, a temperamentumunkban biztosan hasonlítottunk. Meg az orrunk. Az ugyanolyan volt.
- Amúgy pedig nem a te felelősséged megítélni, hogy mi folyik köztem és Viktor között. Igen, tudom, hogy átléptem egy határt Tányával. Nem kellett volna. De ennek semmi köze ahhoz, hogy szexeltünk-e Somogyival. Ahogy annak se, hogy romlanak a jegyeim. Ha rendes apa lennél, tudhatnád, hogy a művészetibe is járok, és amiatt jut kevesebb időm a tanulásra - jegyzetem meg, és karba fontam a karjaimat a mellkasom előtt. Szerencsére még nem fogytam annyit, hogy könnyen látható legyen az ilyen ruhákban. Az már csak egy plusz lett volna, amit ezek szerint a mínuszos számlámra írhatott volna Misha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A tűz vidáman ropogott a kandallóban. Sári az egyik hosszú kanapét választotta arra, hogy elnyúljon, mint egy macska. Igazából néha már-már kezdte elhinni, hogy a lélekállata valóban egy macska, és nem Flynn, mert simán képes volt a leglehetetlenebb pózokban aludni - méghozzá rendkívül sokat jobb napjain -, imádott enni és rendkívül értékelte ha foglalkoztak vele valamilyen módon. De mégis, Flynnt valahogy közelebb érezte magához, mint bármelyik közönséges házimacskát eddig életében, holott találkozott már jó néhánnyal. Persze, erre nyomós indok volt a köztük lévő szoros és mély lelki kapcsolat, amit a titkosnak éppen nem nevezhető közös képességük alakított ilyenre. Ha nem jártak volna hasonló cipőben talán nem értették volna meg ilyen jól egymást.
Erről a köztük lévő végtelen szeretetről árulkodott a Sári ölében fekvő vázlatfüzet legfelső lapját díszítő rajzocska, amely jól lázhatóan kiskedvencét örökítette meg egy kissé mesebelibbé téve őt – már ha nem nézett ki alapvetően is elég mesebeli teremtésnek. A múzsa összegömbölyödve aludt kisgazdája lábánál, míg az azzal foglalatoskodott, hogy befejezze és tökéletesítse a művet. Körülötte színesceruzák álltak ki különböző színű, mintájú és nagyságú tolltartókból, és ezek között turkálva igyekezett megtalálni azokat a színeket, amelyek igazán visszaadták a papíron is azokat a mélységeket és tónusokat, amelyek egyébként jellemezték a szőrpamacsot. Nagy fába vágta ezzel a fejszéjét, mert szóban hiába tudta leírni, hogy a melegbarna, a narancssárga, a zöld és a fehér jellemzik leginkább, így valahogy úgy érezte, mindegyik szín kevés ehhez a látványhoz.
Ennyi öröme volt a vizsgaidőszakban. Úgy döntött, hogy ő most már egy betűt sem hajlandó tanulni, amit nem tanult meg év közben, azt úgysem fogja tudni most bepótolni. Most is épp egy sikeres gyógynövénytan vizsga után heverészett a társalgóban, mert itt érezte leginkább azt, hogy nincs egyedül. És ez abban a helyzetben valahogy sokat számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Most miért bántsz? - Egészen olyan arcot vágott, mint egy óvodás akinek elvették a játékát, de hát ez alapvetően hozzátartozott a Sára-léthez. Ahogy az is, hogy a következő percben persze már nevetett, mert egy percig sem sértődött meg azon, hogy szembesítették azzal, amit eddig is tudott. Mindenki úgy járt a legjobban ha Sári nem kísérletezett átváltoztató bűbájokkal. Már előre rettegett a vizsgáktól, de bízott Tánya jó indulatában, hogy a gyenge próbálkozásáért és a két szép szeméért cserébe majd átrugdossa. Meg hát egy bukás nem bukás, tehát az sem érintette volna kifejezetten mélyen, ha elbukott volna a vizsgán.
- Na hát akkor elő vele. - Tisztára izgalomba jött, elvégre minden nagy hírért egészen oda meg vissza volt. Közben már-már automatikus mozdulatokkal tornázta fel magát ő is az ablakba, hogy aztán hátát a fiú mellkasának döntse. Fejét Zsombor bal vállának támasztotta, míg lábait a mellkasához húzta. Számtalanszor ücsörögtek már így kettesben egy-egy elhagyatottabb folyosószakasz ablakában, mikor az időjárás nem engedte meg, hogy mondjuk az udvaron találkozzanak, vagy a faluban sétálgassanak.
- Ez csodálatos! Nagyon büszke vagyok rád - nyomott csillogó szemekkel puszit a göndör állára. Mindig csodálattal figyelte azokat, akiknek van elég kihívása ahhoz, hogy egy-egy ilyen bonyolult képességet elsajátítsanak. Neki ott volt az elemi mágia, de nyilván azt nem ő akarta, nem ő választotta. - Hát persze. Hiszen engem is szeretsz - vigyorodott el. Sára jól tudta magáról, hogy vele az élet nem kifejezetten egyszerű, sőt mondhatnánk, hogy kifejezetten kihívásokkal teli volt.
- Na de ha már híreknél tartunk: beszéltem anyával, azt mondta hogy semmi akadálya, hogy vendégül lássunk a szünetben, sőt apa kifejezetten szeretne megismerni, mert anya már annyi jót mesélt rólad otthon - újságolta vidám mosollyal, hogy mire jutottak ebben a kérdésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Na igen, azok az események, amiket Beni felemlegetett, valóban emlékezetesek voltak, több szempontból is, s ebben egyet kellett vele értenem. Bólogattam is, eszembe jutott, hogy milyen kellemetlen szituációk történtek, így nem volt nehéz megérteni a fiú aggályait. - Oké, ez így jogos. Mondjuk akkor egy másik városba kéne menned - jegyeztem meg nevetve, bár nem biztos, hogy ez jó vicc volt, ezért el is csöndesedtem. A téma is a sulira terelődött, nekem voltak kétségeim a saját képességeimet illetően, Benett egy fokkal többet nézett ki belőlem, amiért azért hálás voltam, főleg annak, hogy a szavaiból úgy éreztem, támogatni próbál. - Lehet...vagyis igen, ebben igazad vad, sok minden történt - bólintottam, majd csöndben végig hallgattam, amint az apjáról mesélt. Nem mondtam, de azért sajnáltam őt, hogy ilyen az apja, akit egyáltalán nem érdeklik a fia sikerei. Pedig Benett ügyes volt, szerintem az egyik legtehetségesebb a levitában, és biztos voltam benne, hogy egy napon még sokra fogja vinni. Csak egy kicsit több önbizalom kéne neki, meg mondjuk egy barátnő. Eszembe is jutott az a lány, gyorsan meg is említettem neki, s hamar kikötöttünk a témánál, hogy vajon kik is illenek az én drága jó barátomhoz. - Az okoskák, igen, akik kellően szolidak ahhoz, hogy ne érezd magad kellemetlenül mellettük, de azért bármikor lefojtathattok egy vitát egy komolyabb témában - meséltem mosolyogva, bár azt nem tudtam, hogy vajon ez az Eliza megfelel-e ezeknek a kritériumoknak.
- Cöhh..azt várod, hogy a csajok fussanak utánad? - jobban felszökött a szemöldököm a kelleténél, azt hiszem, hogy ráfért Benire egy kis útbaigazítás. - Nem tudom, legyél spontán, velem is tudsz dumálni bármiről, szerintem vele is menne. És akkor ne nevezd randinak, csak "véletlenül" fuss vele össze valahol, aztán kezdj vele beszélgetni. Igen, tudom, hogy mennyire kínosan tudsz viselkedni, mint mondjuk most...ha ez most egy randi lenne, és megkérdeztem, hogy mind megeszed-e a sütit, akkor meg kellett volna kínálnod belőle, de látom, nagyon zsugori vagy - mondtam nevetve, aztán legyintettem egyet, és kortyoltam a forró csokimból. - A lényeg az, hogy ne azt várd, hogy a csaj jöjjön utánad, mert ha tetszel is neki, biztos fél kezdeményezni, és tutira jól esne neki, ha te tennéd meg az első lépést. És ez még nem jelenti azt, hogy feleségül kell venned. Na de...ha nem is Eliza, van valaki, aki tetszik? - kíváncsi mosollyal puhatolóztam, mert ki tudja, talán már Beninek is megakadt a szeme valakin.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nagyon sok mindenről nem tudsz még Kende, de lesz időd feltérképezni ezt a várost, meg a sulit - mondtam nevetve, hisz újoncként biztos nem tudott minden titkos kis helyről, pedig a suli is tartogatott izgalmas dolgokat. - Egyébként jó ötlet a Kívánságok terme, mert ez nekem nem is jutott volna az eszembe - sokszor megfordult már a fejemben nyár óta a gondolat, hogy talán Kendének kellene levitásnak lennie, nekem meg valamiféle mixnek, mert sok esetben nem gondoltam egyszerű megoldásokra, míg a háztársaim igen. - Óóó igen, a palacsinta! - miután az edzés, s azzal együtt a nem létező diétám is szóba jött, nem ártott tisztázni azt, hogy bizony engem nem fog rászedni holmi salátalevelek fogyasztására. Mondhat bárki bármit, de egy jó kis töltött káposztát, vagy palacsintát nem múlhat felül semmilyen turmix vagy natúr csirke.
S ha már itt tartottunk, kapva az alkalmon nem maradhattunk éhen, így éhes szemekkel faltam a frissen sült kolbászokat, na meg a palacsintát, miközben teli szájjal, kevésbé úri hölgy módjára érdeklődtem a kedvenc ízei kapcsán. - Ez nagyon jó válasz Kende, szerintem is jó mindennel- bólogattam helyeslően, s a kolbász után jöhetett az ínycsiklandozó, mogyorókrémmel töltött palacsinta, melyet azt hiszem, egy kis banánnal is megbolondítottak. - Wuhh, ezért imádom a karácsonyi vásárokat - mondtam egy elégedett mosollyal, nem törődve azzal, hogy esetleg csokis lett a fogam. - Ezt örömmel hallom, majd bemutathatnál nekik, mert eddig nem találkoztam jófej rellonossal - igen, tényleg volt bennem előítélet, de nem zárkóztam el az elől, hogy megismerjek olyanokat, akik megcáfolnák az eddigi tapasztalataimat. - Igen, szuperjók azok az esték, szerintem még Ti is jöhetnétek - ebben mondjuk nem voltam biztos, Izát kellett volna meginterjúvolni, vagy Matyi bá-t. Ó, Matyi bá, hogy milyen helyes...na igen. - Kókuszosat még nem is ettem, de már nem fér belém több, én is tele vagyok - még kézmozdulatokkal is mutogattam, hogy mennyire, tényleg jól sikerült ez a kis kiruccanás, hisz az éhség gondot máris megoldottuk. Kende megjegyzésén pedig azonnal felnevettem, s elképzeltem, hogy az edzője mennyire kiakadna, ha látta volna az előbbi burkolást. - Még szerencse, hogy nincs itt, én meg nem fogom elárulni neki - mosolyogva halásztam elő egy zsepit, hogy megtöröljem a számat, aztán még megvártam, hogy Kende is tutira végezzen az étkezéssel. - Na jól van barátom, lassan ideje visszatérnünk, és nem ártana egy jó kis sétával ledolgozni ezt a sok palacsintát. Közben meg elmesélhetnéd, hogy mi lett abból a nyári kalandból - jó, nem tudom, hogy mennyire volt kaland, de úgy emlékszem, az a kiscsaj nagyon hajtott rá, szóval szívesen meghallgattam a sztorit, miközben visszatértünk a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

#mentsmegminket
#messagemen
#Roland
#Kende

A srác felvetésére még ő is felnevetett. - Persze, mert olyan sok minden szereti, ha elégetik. Tudsz mást mondani a tűzijátékon kívül, ami nem megy tönkre, ha meglángol? - kérdezte a lány röhögve. Ő is tud ám hülyeségeket kérdezni, de ahogy abban a szituációban kiröhögné Kende, úgy ő is megteheti vele.
Szúrós szemekkel nézett barátjára, de vitatkozni nem tudott. Tényleg borzasztó tolmács lenne, hiszen hiába tud három nyelven, egyiket se beszéli. Aztán angyali mosollyal a rellonoshoz fordult. Értett ő a cinizmushoz, csak éppen nem érdekelte.
- Mi, máris menni akarsz? - ráncolta össze a szemöldökét Marina, hirtelen tényleg nem tudta hova rakni a szituációt. Nem szokott hozzá, hogy az emberek csak úgy otthagyják. Vagyis... de. Ha idegesítően sokat beszél, de most még magához képest egészen tűrhető volt.
- Azt hittem érdekel a walkman, de ha nem... - vonta meg a lány a vállát, de a szőke már megelőzte, és előbb kitalálta mivel tartsák még ott egy kicsit Rolandot. És ráadásul még a kérdés is érdekelte.
- Uuu, egyszer elmehetnénk valami rock koncertre, hogy csináljuk azt a dolgot, tudjátok, amikor az emberek egymásnak verődnek és össze-vissza törik magukat, meg közben másokat öntenek le sörrel - vetette fel csillogó szemekkel Mae azonnal. Ezt a dolgot már régóta ki szerette volna húzni a bakancslistájáról, csak sose volt olyan társasága, akivel végre tudta volna hajtani. - Mármint ha csak a zene miatt mennénk, én azt is meg tudom ám érteni - szabadkozott, mikor rájött, hogy már megint egy olyan ötletet mondott, amit egyik lánytól se hallott még soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem ma jöttem a falvédőről és tudom, hogy mit szoktak csinálni a huszonévesek egy párkapcsolatba. Nem csak most, húsz éve is így volt. Katya és én is talán már tizenöt-tizenhat évesen kipróbáltuk a dolgot. Mégis az, hogy a lányomnak is van szexuális élete valahogy felkorbácsolt. Számomra még mindig kölyök. Az a négy éves csupa vigyor gyerkőc aki ott ugrál a fél méter magas gerendán és azt játssza ő is egy cirkuszi fellépő. Legszívesebben elkapnám Somogyi nyakát és ráüvöltenék, hogy még csak egy kislány.
Az első amit megkapok az, hogy eddig nem voltam apa. Összeszorítom ajkamat. Erre nem szólok vissza. Ezt életem végéig megfogom kapni bizonyos időközönként, ez már realizálódott bennem. Le kell nyelni, de most sem bántam meg, hogy akkor elmentem. Nekem kellett az az idő.
- Igenis az én felelősségem. A lányom vagy és most nekem kell vigyáznom rád így, hogy a nagyanyádék 5000 kilométerre vannak innen. Én megértem, hogy úgy érzed szereted, de pasit fogni magadnak bőven lesz még időd. És mi van ha becsúszik egy gyerek? Kettétöri a karriered, elveszi a fiatalságodat, aztán csak nézhetsz, ha karriert akarsz, táncolni vagy a cirkuszba beállni akkor szedd össze magad és hagyd a tinirománcokat és tanulj rendesen. Ne hanyagolt a bagolykövet se attól még, hogy művészetibe is jársz. Te vállaltad mind a kettőt hát akkor csináld is végig becsülettel, azután harmincéves korod után majd keresel magadnak egy derék legényt! Egy nem félőset. - szögezem le. Különben is felesleges túl korán kezdeni a szerelmet neki, legyen még szingli, a maga és az én egészségem végett is. Ne akarja, hogy itt gyilkossággal bevarjanak. Amerikába házon belül ölni még önvédelemnek betudható dolog, de itt nincs önösigazságszolgáltatás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Éreztem, ahogy a feszültségem csak még jobban növekedett minden egyes szava után. Én voltam, aki otthagyta a babushkát Oroszországban, mert szülői kapcsolatra vágytam. Meg kell vallani, akkor mindenre gondoltam, csak erre nem. Mintha a szívem újra meg újra meghasadna.
- Lehet, hogy ti nem akartatok engem, és még anya terhessége alatt rájöttetek, hogy el fogom szúrni az életeteket, de attól még ne hidd, hogy én is el fogom követni ezt az ostoba baklövést - üvöltöttem vissza, egyszerűen nem bírtam magamban tartani az indulatokat, bármennyire is próbálkoztam. Mintha Misha egyetlen hangjával képes lenne tornádót szítani a bensőmben. - Tudom, hogy mekkora teher vagyok neked. Mert bármennyire is próbálok a tökéletes gyerek lenni, neked soha nem volt elég. Látni se akartál. Hallani se. Gyűlölsz, és legszívesebben visszaküldenél oroszhonba az első repülővel. Csak azt árulnád már végre el, hogy mi a fenét ártottam én neked - borultam ki olyan erővel, mint egy hurrikán. Jeges kékjeim az övébe fúrtam.
Bármennyire is hajtogatta az apám, hogy ez a mostani helyzet miatt van, egyértelmű volt, hogy valami sokkal mélyebb van itt. Egy dolog, ami miatt fél évig tartott, hogy képesek legyünk egy teremben tartózkodni, újabb fél, hogy ha csak értelmetlen kérdésekre, de tudjunk egymásnak válaszolni szitokszó nélkül. És most tessék. Kitártam a kártyáimat. Az összeset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az a pont amikor már az ember nem tudja leállítani magát. Amikor átlép egy határt és képtelen befogni a száját. Minden előtör, az is, amit mélyen eltemetett magában és az is, amiről talán még ő maga sem tudott. Daryanak pedig van érzéke ahhoz, hogy ilyen helyzetbe hozza az embert. Talán mert túlságosan is hasonlítunk egymásra. Nem számít, hogy mennyire az anyja vonásait örökölte külsőleg, belül teljesen olyan mint én. Akár ha egy tükörrel kiabálnék. Valószínűleg ezért is tudok annyira kifordulni magamból.
- Persze mert abortuszra mennél? Tudod milyen veszettül nehéz valami olyasmi? Egy olyan bájitalt meginni ami elhajtja a gyereket? - tárom szét a karom, elfeledkezve róla, hogy lényegében róla beszélek. Annyira elszállt az eszem, hogy nem fogtam fel, milyen ütések lehetnek ez az egy szem lányomra nézve, hogy olyasmit tiltok neki, amiből az ő élete létre jöhetett.
- Nekem nem kell egy tökéletes gyerek, nekem soha nem arra volt szükségem, hogy tökéletes legyél, nekem az anyád kell. Életem szerelme, akit elvettél tőlem mikor azért a hülye babáért bőgtél és a halálba küldted őt. Megölted a saját anyád! Amikor rád néztem ez jutott eszembe. Ha ott maradok valamelyikünknek bántódása esett volna hát nem érted? - olyan hangos voltam, hogy lehet az egész folyosó hallotta volna, ha nem tanórák lennének, aztán hirtelen néma csend, ahogy végre eljutott elmémig az, amit kimondtam a számon. Elkerekedett a tekintetem a dühöm pedig zavartsággá változott.
- Dashenka én...nem úgy értettem - makogtam. Egy dolog, hogy ezt éreztem, de rá zúdítani soha nem terveztem. Meg akartam tartani a kellő távolságot és ennyi. De ahogyan Katya úgy Darya is ért a tervek felrúgásához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Kissé összeszűkült a szemem, ahogy hallgattam. Túlságosan is úgy beszélt, mint aki tapasztalatból mondja. Babushka sokszor említette, hogy mekkora csoda, hogy létezem, de sose gondoltam, hogy valami olyan dolgok is szerepet játszott ebben, mint bármiféle szer. Talán a szavaim mögött több az igazság, mint ahogy eleinte sejtettem. És mégis. Bármilyen feltételezés ellenére nem bírtam abbahagyni, és a szavak csak úgy pattogtak ajkaimról, mintha egyenesen a pokol tüzéből származnának.
Aztán mély csend. Szemeim elkerekedtek, és egy pillanat alatt elfehéredett bőröm is. Gyerünk Darya, te akartad az igazságot. Akkor most itt az idő, hogy el is fogadd. És valahogy mégse ment. Mert a szavak ott égtek a száraz levegőben kettőnk között, és visszhangzottak az agyamban, mégsem tudtam felfogni őket.
- De. Pontosan úgy értetted - hagyták el haloványan cserepes ajkaimat a mondatok. Így már sokkal több minden nyert értelmet. Az elmúlt tizenhét év súlya telepedett a vállamra. - Majd... igyekszem, hogy ne legyen egy gyerekem aki elrontsa majd az életem - bólintottam, és fordultam is ki. Még nem szakadhat fel. A könnyeim már gyűltek, de nem voltam hajlandó ezek után megadni neki azt a prioritást, hogy lássa is őket legördülni. Erős vagyok. Vele, nélküle, mindenhogyan.
Mint egy szellem, úgy sétálgattam egy ideig a folyosókon. Egyre jobban taszított a hely. Az, amiről azt hittem, hogy a második otthonom. Erre kiderült, hogy ez is csak egy álomvilág. Egy felépített csapta. A Truman Show. Remélem a nézők azért jól szórakoznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Tudom, hogy túl messzire mentem. Abban a pillanatban tudtam, amint elhagyták a szavak a számat. Én voltam a felnőtt, aki vádaskodott mint egy ötéves óvodás ezzel más embereket sebezve meg csak azért mert igazságtalannak érzi a veszteségeit. Azonban a világ összes illúziómágiája sem tudná visszaforgatni az időt, hogy megakadályozzam ezt. Csak álltam ott, bambán és némán. Akartam valamit mondani, akartam valamit szólni, de annyira nehéz volt akármerre is elindulni. Néhány nem így értettem csúszik csak ki. Gyenge próbálkozás majdnem annyira mint lángoló házat megkísérelni fújogatással eloltani. Láttam ahogy arca szép lassan megváltozik. Ahogy lerombolódik benne minden.
- Darya...én.... - előbb volt képes mozdulni. Az utolsó mondataira elhúztam a számat. Ez lett volna a monológom lényege végül is, de nem ilyen módon akartam a tudtára adni.
- Darya, kérlek beszéljük meg... - próbálkoztam, de utána nem tudtam menni. Nem vittek a lábaim. Kiabálni se voltam képes. Szavaim alig ütötték meg a normál szintet. Aztán kilépett az ajtón. Vége. Nem láttam már, mégis valahogy továbbforgott bennem a kép. Elképzeltem ahogy sír, ahogy zokog azon az idióta kölyök vállán. Lerogytam a székembe. Életem egyik legszarabb napja volt, az is teljesen biztos. Fogalmam sem volt, hogyan tehetném jóvá. Egyáltalán jóvá tehetném-e vagy jóvá kell-e tennem. Annyi de annyi gyereket pátyolgatok nap mint nap. Beszélgetek velük, hogy lássam a fejlődésüket, elmondhassák a gondjukat, apjuk helyett apjuk lehessek. Az egy szem valódi lányomnak pedig képtelen vagyok megadni csak egyetlen őszinte apai pillanatot is. Ő az egyetlen ebben a nyüves iskolában, aki nem tud rám támaszkodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ha hallottam volna Fanni kérdését, valószínűleg visszafordulok. Ám a szavai elkerültek. Magabiztosan lépkedtem tehát a terem közepére, és készültem fel a "csatára". Partnerem ellentétben sokkal kevésbé volt magabiztos. Talán meg is ijesztettem kicsit határozottságommal. Azzal a magabiztossággal néztem az előttem álló lány szemébe, majd felkészülve ki is mondtam a varázsigét. A bűbájom célba is talált, így magabiztos mosollyal az arcomon engedem le kicsit a pálcámat. Mintha nem múlt volna el Fanniban az ijedtség, és erre valószínűleg rásegített az is, ahogy letámadtam a bűbájommal.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem szélesedett ki a mosoly az arcomon, ahogy elnéztem Fanni ügyetlenkedését. Abban biztos voltam, hogy nem az erőssége ez a tantárgy. Ennek ellenére is sikerült meglepnie. Kicsit sem számítottam az arcomba csapódó vízsugárra. Pláne nem arra, hogy ekkora erővel kapom majd. Az biztos, hogy ezt a búbájt jól begyakorolta a csaj! Kicsit meg is tántorodom a meglepettségtől, lépek egy-kettőt hátra. Levegő után kapok, hiszen a szám is telement vízzel, akárcsak a szemem is, amit szorosan becsuktam, védve azt a további víztől. Karjaimat kaptam az arcom elé, reflexből, de nem sokat ért.
Csak akkor tudtam levegőt venni - szó szerint - mikor Fanni leereszti a pálcáját, és a vízsugár eláll. Köhécselve egyenesedtem fel, hogy egy gyors arcdörzsölést követően nézzek ismét háztársam szemébe.
- Szép találat - bólintottam neki elismerően, ám két szavamon kívül nem hagytam neki több nyugtot, lőttem is felé a következő bűbájomat. - Rictusempra - örök kedvencem, a csiklandozó bűbáj repült felé.
Határozott tekintettel bámultam Fannira, ujjaimat az ébenfa markolatra fonva. A vízsugár az arcomba megmutatta, hogy őt sem kell ám félteni! Tud ő, ha akar. Lehet, hogy csak a magabiztosság hiányzik belőle, a tehetsége viszont megvan. Na lássuk, mi lesz még ebből a párbajból!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Elnevette magát a lány reakcióján, majd közelebb húzta magához. Fél kézzel átölelte, és egy puszit nyomott a fejére. Szerette ezt a játékot kettejük között. Hogy veszik komolyan a szavakat, az életet. Mert sokszor többet ártott már nekik az élet annál, hogy elfecséreljék a közösen töltött perceket szomorkodással.
Amikor Rarával volt, mindig valami belső békét érzett a göndör. Mintha a rengeteg hang amelyek éjszaka nem hagyják aludni, s melyek nappal kísértik, hirtelen mind eltűnnének. Egy világba csöppen, melyről csak álmodozni mert életében, s melynek reményeit elfújta a könnyed szél mely az ELME udvarán csapott át.
- Te vagy a kedvenc kihívásom - simította meg a lány orcáját Zsombor, szemében olyan szeretet csillogott, amely garantálta, hogy a legrosszabb helyzetekben is kitart. Megtörhetetlen. Aztán lejjebb hajtotta fejét, és apró, lány csókot adott Rarának.
A váltás zavarba hozta. Akkor is ez történt, amikor Sára először hozta fel A dolgot. Bármennyire is szerette volna, hogy megtörténjen, nem akarta a másikat siettetni. És különben is, neki az is elég volt, amijük most volt.
- Persze, el tudom képzelni mi lehet az a sok minden. "Van az a Zsombor gyerek, aki még németül se tud. És képes volt farmerben mutatkozni a felvételin." - nevetett a göndör. Talán ilyesmit tudott csak elképzelni. Valahogy az egész család olyan ellenszenvesen viselkedett vele, kezdve a lány nővérével. Mondjuk annak örült, hogy nem kellett a levitással naponta találkoznia. Elég kellemetlen lett volna, ebben biztos volt.