Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy néz ki, az élete különös játékot játszik vele, hiszen amennyire lezárta a múltját akkor és ott, amelyben talán már a saját nevére sem emlékszik, a sors mégis fel-felböfög néha egy olyan alakot, akinek arcára tekintve felbukkan benne az, amit eltemetett. Hiába nem akarta, akarja, csak jött és mikor a szükség úgy hozta, újabb morzsára talált annak az életéből, amit a sötétség és a vörös köd lepett el és temetett maga alá.
Noha hivatalos dolgot akart, semmi többet, a neve láttán már nem tehette meg, hiszen amint egymással szemben álltak, nem idegenekként tették. Csakhogy, hazugság azt mondani, hogy Reece bármit is tud abból, ami ő és művel, ő is abba a rétegbe tartozott, akik a sihedert és a kalandra, életre és pörgésre vágyó felet ismerték, akinek semmi sem volt szent, nagykanállal habzsolta az életet és vágyta minden éjjel az újat. Ezzel szemben, állt elé öltönyben, hivatalosan és felnőtt fejjel, úgy, ahogy el se lehetett róla képzelni, hogy valaha megjelenik, hogy valaha erre képes lesz, mert mindent jósoltak neki, csak azt nem, hogy ő egyszer komoly lesz. És az álcát tartani kell, neki már két arca van, ismét és most egyre erősebben, mert Kimoriah mellett ez a srác a másik, aki előtt ő most előad valamit. Mivel azonban tökéletesen teszi, nem aggódik. Röviden futotta le vele a köröket, mert mégis, a tudás hasznos dolog és ami neki nincs, az másnak meglehet, így bízta rá az iratokat, hogy nézze, keresse benne azokat a sorokat, amelyekben lapul valami kockázat, mert mióta Alfred az életében van, komolyan mondva, ráragadt, hogy mindenben keresi és számol vele. Gyűlöli, az egész helyzetet, de valahogy mégsem, mert teszi. Aztán, a köröknek vége, minden nyugalmas és minden úgy, ahogy lennie kell. És ezzel ennyi is lett volna a múlt egy alakjának szelete.
De, ahogy a nővel, úgy most vele számol másképp. Senkinek sem árt, ha a nagy csendben kicsit maga mellé rántva invitálja el Budapest egyik szórakozóhelyére, hogy – egyelőre? – kulturált iszogatás közepette frissítsék fel azt az élményt, amely ködös gondolatai között bukkan fel. Hallott ezt és azt felőle, de nem mindig pontosak az információi, azonban, az nem is olyan téma, amellyel nyitni kívánna. Így maradt a bár, egy kényelmes hely, ahova épp leül és hátradőlve pillant rá.
- Ó, szólj nyugodtan, ha a komoly ügyvédi képbe nem fér bele egy kiadós koccintás – cukkolja, ahogy annak idején tette, pontosan azzal a széles vigyorával. Felőle mindegy volt akkor mit tanult, mit dolgozik most, ennyi belefér. – Kösz, hogy eljöttél. Jó újra látni, itt, ahol a fene se gondolta – emeli felé a poharát végül, hogy koccinthassanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Hát... eddig a balett bírta legtovább mellettem - suttogtam vissza a válaszom, pedig nem lett volna muszáj. Miért is kéne tudnia az okokat, hiszen nem vagyunk már semmik. Két háztárs, akiknek vannak közös emlékeik. Nem többek. Mégis, ahogy végre sikerül normálisan kommunikálnunk azt kívánom bár soha ne szállna el a pillanat. Bárcsak sose történt volna meg a gyengélkedőben az a sok minden. Azt akartam, amit akkor se kaptam meg tőle, és azóta se. Magyarázatot.
Ahogy ácsorogtam, nem tudtam hogy kéne búcsúznunk. Olyan szürreális érzés volt ez bennem, mint mikor megérkeztem az országba, és fogalmam sem volt róla hogy kezdjem keresni az apámat. Őt kerestem, de helyette szerelmet találtam, amit nem ismertem fel, mert képtelen voltam rá. Hagytam, hogy ajkai homlokomhoz érjenek, szemeimet is lehunytam közben, aztán kékjeimet íriszeibe fúrtam. El akartam neki mondani. Mindent. Hogy mióta vége volt, azóta nem találtam magam. Hogy titkon őt kerestem a folyosón, és hogy féltem tőle, hogy tényleg ez lesz a vége. El akartam neki mondani, hogy miatta nem vágyom már vissza Oroszországba, és hogy miatta a cirkuszról is lemondanék.
El akartam mondani, de az ajkaim nem mozdultak. Csak néztem utána, ahogy elsétál tőlem, mint ahogy én is tettem vele. A szívem újra meghasadt, de ez most egészen másmilyen volt. Először biztosra vettem, hogy a jó úton járok, ámbár most megreszketett a hitem. Fáradt voltam, éhes és álmos. Mégis csak egyre kisebb sziluettjét voltam képes nézni, míg már csak annak emléke maradt meg elmémben.
- Sajnálom - suttogtam végül a csendbe, és szomorúan elindultam a szobámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Fogalmam sincs, hogy mit kezdek az életemmel. Mármint, rendben, ott vannak a fellépések, és a zene, meg Damyan, de olyan teljes volt így az életem, hogy iskolába jártam, pedig a gondolatát is utáltam. Most meg, fogalmam sincs, hogy mégis mit fogok csinálni, milyen rutinjaim lesznek.
Munkát vállalni? Furcsa gondolat. Mindig dolgoztam, de mégsem úgy, mint mások. Hat éves korom óta vagyok a kamerák kereszttüzében, már annyira megszoktam őket, hogy elképzelni se tudom, hogy ne legyenek. Itt valamennyire biztonságban vagyok, de nem teljesen, nem minden tekintetben. Olykor itt is megtalálnak, készülnek képet, mondanak nem létező dolgokat, de már fel sem veszem őket. Olyan sokszor voltam az elmúlt húsz évben terhes, menyasszony, barátnő, megcsalt vagy éppen megcsaló, hogy annak a számát sem tudom megmondani. De nem tudom, hogy egy ilyen ember, mint én, hol vállalhatna teljeskörű munkát. Ráadásul nő a nyomás minden, a családomban kötött házassággal. Itt egy Ballay örökös, ott egy Daróczy, aki polgármester, vagyis nyilván nekem is ügyesen kell választanom, már, ha egyáltalán választok.
- Senki se udvaroljon neki, szerintem. Még gyerek.
Ez a kis mocsok olyan gyorsan nő, hogy az ember csak kettőt pislog, és bejelenti, hogy akkor ő most férjhez megy. Bárki, aki azt hinné, hogy ezt a gondolatot megmosolygom, vagy magamban örülök neki, azt ki kell ábrándítsam, mert nem.
- Minden helyzetben.
Kontrázok rá, mert tudom, hogy nem igaz, meg azt is, hogy ő nem ilyenről beszélt, de, mint korábban kifejtettem, eléggé alkalmatlan vagyok arra, hogy embereket babusgassak, vagy legalábbis még sosem esett meg igazán. Darwint szeretem cirógatni, ölelgetni, amit viszont mások nehezményeznek, főleg Zina. Ösztönösen megérintem a nyakam, eszembe jut a decemberi incidens, amikor le akarta rángatni rólam, pedig csak ölelt, és ahogy erősen belém kapaszkodott, megvágott a leveleivel. Érdekes esemény volt, mit ne mondjak. Csak egy pillanatnyi mozdulat volt, de emlékezetes. A gyerek féltékeny alkat, már ezt is tudom.
- Biztos vagy benne, hogy szereted, és nem csak a gyászidőszakot éled meg? Mert azt mondják, hogy nagyon könnyű összekeverni a kettőt. Én nem tudom, nekem csak Damy volt eddig.
Ez egy furcsa időszak, mindenkinek szar, és én nem tudok segíteni. Darya is szenved, Belián is, látom Somogyin is, ami ugye elképzelhető, hogy talán az én hibám is. De azért szóltak érvek mellette is, ellene is. Egyszerűen, mint egy rossz musical, mindenki szenved, csak én vagyok helikopter. De lehet, hogy ezek után hazamegyek, és megkérdezem az uramat, hogy igényt tart-e még rám, vagy amúgy mi is fasírtban vagyunk. Délután még nem úgy tűnt, de ki tudja.
- Miért, mit tennél, ha bemennél? Könyörögnél neki? Kérlek. Ő egy férfi, nem az egyetlen a világon. Vannak más dögös fiúk is ott, tanárok, iskolai dolgozók. A faluban is akadnak szexik.
Jó, hogy amúgy nem sorolok fel mindenkit, tudom, de az a rossz, hogy én tényleg nem tudom, milyen is ez. Nekem szerencsém van, tudom, hogy így van, és tudom, hogy irigylésre méltó és gyönyörű, és ha nem lennék benne, akkor én magam is utálnám magam, amiért ilyen jó dolga van. De próbálkozom, azt is értékelni kell. Szusszanva pillantok rá, és hasonlóan cselekszem én is, csak én tököket pakolok magam elé, és azokat kezdem el enni.
- Tudom, hogy nem én vagyok ebben a témában a legjobb tanácsadó, és hogy utáltok azért, ami Damyannel van, ami teljesen érthető, én is így tennék, ha nem lennék benne. És bárcsak neked is lenne ilyen, és Zinának is, és mindenkinek, akit szeretek, de tudom, hogy ez nem így működik. Nekem farkassá kellett válnom azért, hogy találkozhassak vele. Talán, csak még nem jött el a te időd, hogy megleld az utolsót.
Nem szeretem, ha valamiről nem tudok határozott véleményt formálni, és a szakításról, meg a szenvedésről a szerelem miatt nem tudok. Feltételezhetően elcsesztem az egyik legjobb barátnőm életét is, és most azt sem tudom, hogy hogyan közelítsem meg nála a témát. Számos ötletem volt már, mint bezárni őket egy sötét helyre, hogy annyira kiakadjanak, hogy összejöjjenek, de egy kicsit morbid talán. Sok mindent kellene helyrehoznom, és elég szűkös az időm, még is, helyette rántott tököt eszek. Remek. Meg hallgatom őt, és egyszerre forró a tök és mond olyan, hogy hangosan felszisszenek. Ez úgy mind a kettőnek szólt.
- Rendesen megjött a kedvem hozzá, hogy szexeljek veled. Mármint eléggé furcsa lenne, mintha a bátyámmal csinálnám, de ha ez kell ahhoz, hogy összekapd magad, akkor kész vagyok megtenni.
Azt hiszem, legalábbis. Nem, ez tényleg túl furcsa lenne. Azt se tudom, hogy állnánk neki. Mármint, láttuk már egymást meztelenül, én megjegyzést is tettem a férfiasságára, de sosem éreztem ellenállhatatlan vágyat, hogy a lanka zöld füvén essünk egymásnak. Szóval nyilván ennek az egésznek van egy kétségbeesett éle is, és sosem kellett még olyat kijelentenem, hogy úgy érzem, készen állok rá, de tényleg, készen állok rá.
- Szuper, lett volna egy drámai picsogásod meg egy gyomormosásod. Jól álltunk volna. Arra, hogy mit csinálj, nos... egyél úgy, mint egy férfi és egy farkas szerelemgyereke. Zárd ki, teljesen, mindent és mindenkit. És mivel tudtam, hogy össze vagy omolva, kértem Rudolftól erősítőt. Azt mondtam, hogy nekem kell, szóval nem kell megköszönnöd. Amikor gyengébb voltam, ezt itatta velem, és láss csodát, élek.
Miközben beszélek hozzá, a táskámból kihalászok hét dundi fiolát, amiket az asztalra állítok. Ez a cucc nagyon sokszor megmentette már az életemet, szóval tudtam, hogy neki is használni fog. Persze Rudolf sem hülye, rákérdezett, hogy hány kiló is vagyok, és én nyilván nem a saját súlyomat mondtam meg, és tudom, hogy ő okkal kérdezett rá, hogy tudja, melyikünknek kell kimérnie belőle. De ezeket a részleteket nem kell tudnia.
- Utazz el, nem hülyeség az, csak tudjuk, hogy merre jársz, nehogy szem elől tévesszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy bódítóan szép pipacsmezőn állok. Nem tudom, van-e neki illata, de a frissességet érzem. 6 éves lehetek. Egy barátnőmmel Amandával, bejöttünk körbe nézni. A szüleink is itt lehetnek. Annyira el kalandozok, hogy elveszek, és kétségbeesetten kezdem őket keresni. Ez a múlt. Eléggé beparáztam, ott és akkor de szerencsére nem lett baj. Most viszont ilyen elveszettnek érzem magam. Nem a barátok hiánya, hanem a félelem tesz azzá. Biztos nem komoly a baj, de én akkor is szeretek túlkomplikálni mindent. Nasia néni kérdésének megválaszolása gyanánt a pulcsimba nyúlok, és előveszek egy zsebkendőbe bugyolált bonbont.
-    Szerencsére igen, tettem el. – nyújtom át a csokoládét.
A tanárnő nagyon jól kezeli a helyzetet. Nyugodt hangjával biztos hogy hatni fog Danára. Sokkal jobb mint az én hisztérikus fecsegésem. Nekem is kéne változtatnom valamelyest az efféle helyzetekben jól jövő hangaimon. Nem rémült jávorszarvasnak kellene lennem, hanem medvének. Igen, brum-brum és minden megoldódik. Ezen tanakodások közepette dobolni kezdek a lábammal. Már régen nem doboltam, de most ez egy kis megnyugvást hoz a lelkembe.
-    Rendben, úgy lesz. Remélem valamelyest hallani fogja.. – mondom majd Danához lépek.
-    Hé csajszi! – szólok mosolyt erőltetve az arcomra.
-    Semmi baj nem történt, Nasia néni mindjárt jön. Csak ide hozza azt az álompasit… A franc egye meg. – súgom a hátam mögé halkan, majd visszafordulok
-    Na, mesélj még róla! – kíváncsi tekintetet erőltetek magamra.
Megint kirázott a hideg. Vehettem volna fel egy kabátot. Persze nem olyan prémes Prada bundát, egy sima bundás kabát meg tette volna. Igen, a tél hideg. Mondjuk mi más lehetne, ha nyár meleg. Nem tudom ki hogy van vele, de én belemennék hogy állandóan nyár legyen. A nyár meleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Lassan úgy néz ki, hogy beköszönt a jobb idő, ma például elég sokat süt a nap, sőt, szinte melengető a sugara. Felé fordulva, boldogan hunyom le piláimat, hogy porcelánszín, fakó bőröm átjárja a melegsége. Vágyom a tavaszra. Azt mesélték, hogy olyankor csodálatosan sok virág nő, és gyönyörűen illatoznak. Nagyon szeretném már látni, biztosan másabb, mint a betondzsungel, amiben eddig éltem. Ez a falusi levegő, ezek az illatok, minden olyan más, és olyan tökéletes, mintha tényleg hazaérkeztem volna. Nem kizárt, hogy nem megyek már el innen, sőt, talán itt talál rám az igaz szerelem.
Érdekes lenne, hiszen a társnak hitt férfi is itt lelte meg a boldogságot, itt lett vőlegény, majd férj, ám apa már máshol, új életet kezdve. Én azt hiszem, szeretnék itt lenni barátnő, menyasszony, feleség és anya is, ha majd eljön a megfelelő idő. Hiszek abban, hogy a szerelmem valahol itt él, vagy itt fog élni, és amikor megpillantjuk egymást, az csodálatos, sőt tündérmesébe illő lesz.
- Mi a baj?
Pillantok le a felém szaladó, könnyes arcú Joyhoz, aki felém tartja csizmás kis lábát. A gyerekek többségének bebújós csizmája van, de a kislány ragaszkodott hozzá, hogy felnőttes legyen, még akkor is, ha nem tudja rendesen bekötni. Halvány mosollyal guggolok le hozzá, hogy bekössem neki.
- Ezért igazán nem szükséges pityeregni. Teo nagyon aggódik, ha sírni lát. Majd, ölelgesd meg.
Simogatom meg a most már vigyorgó pofiját, és ő szalad is el, hogy újra belevesse magát a játékba. Mosolyogva pillantok utána, majd Vivi felé fordulok.
- Az uzsonna állítólag mogyorókrémes kenyér lesz. Még mindig nem érzem magam késznek arra a vízáradatra, amit a kimosakodásuk okoz majd.
Jegyzem meg mosolyogva, felé lépve egyet, de azért szemeimet jórészt a gyermekeinken tartva. Bármelyik pillanatban jöhet a következő meglepetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Az iskolában páran már amúgy is furán néztek rám a filmek iránti őrületem és az SW rajongásom végett, így őszintén szólva nem hiányzott az, hogy kiröhögjenek, amiért évente egy alkalommal jelmezt öltök. Márpedig közelgett a comicon, ahová igyekeztem minden évben eljutni, hol rohamosztagosként, hol pedig a birodalom egyik alakjaként. Ebben az évben Darth Vader-re került a sor, a jelmezt saját magam készítettem szabadidőmben, és már csak a főpróba volt hátra. Tudni akartam, hogy mennyire hatásos a jelmez, mennyire tűnök benne a veszedelmes úrnak, de ezt sem a KH-ban, sem pedig a szobában nem mutathattam be. Ezért döntöttem úgy, hogy magamra öltöm a jelmezt, és kicsit ráhozom a frászt a srácokra. Gerinek csak egy sms-et küldtem, amiben annyit kértem, hogy jöjjön majd a banya portréjához, mert találtam valamit, amitől hátast fog dobni. A jelmezt szépen összegöngyölve, a hónom alá csapva közelítettem meg az egyik portré közeli mosdót, ott húztam magamra, mert azért necces lett volna egy ilyenben végig vonulni a folyosón. Aztán mikor elkészültem, leültem a portré alatti ülőalkalmatosságra, és ott várakoztam. Néhány perc múlva végre neszt hallottam, azt hittem, hogy Geri az, így felkészülve álltam fel, elővettem a jedikardom, majd a lépcsőhöz sétáltam. Pechemre a maszk alatt baromira párásodott a cucc, így nem nagyon láttam ki alóla, nagyjából csak a cipőm orrát. Ennek ellenére lelkes voltam, és már épp húztam elő a kardom, amikor valaki a vállamnak ütődött.- Add meg magad te hitvány - hörögve imitáltam darth wader hangját, bár még mindig nem láttam Gerit, csak feltételeztem, hogy ő lehet az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Na, most én forgatom meg a szemeimet, ahogy ő szokta, de azért egy félvigyorra még futja. Nem tudom mi járhat a fejében most ezzel a #gyermekevanalegjobbbarátomnak dologgal, de azért bőszen magyarázom, hogy miket és hogyan tettem, sőt még ugye egy telefonom is van képekkel Natiról. Tényleg nagy dolog nálam, de hát szokták mondani, hogy haladok a korral. A nagy fenéket, inkább csak azért, hogy el lehessen érni.
- Akkor írd be magad hozzám is – nyújtom át a telót egyrész a képek miatt, másrészt pedig, mert nem tudom, hogy hogyan kell beleírni bárkit. Az még megy, hogy minden nap töltögetni kell, meg felveszem, leteszem, üzenetet írok – azt mondjuk rohadtul utálok, mert egy fél év, mire megtalálom a keresett betűt – és nagyjából ki is fújt a tudásom. Ja, meg tudok vele fényképezni, ahhoz legalább valamennyit értek.
- Igen, tudom. Mégis kicsit rossz érzés – vonok vállat én is, majd visszaveszem a telefonom. Megnézem benne, hogy hogyan írta bele magát és elmosolyodom. Sosem gondoltam volna, hogy jó látni Iza nevét egy mugli kütyüben.
- Majd mi megtárgyaljuk jó, ha feljönne ez a téma. Egyelőre maradjunk meg külön a lányunk szüleinek, aztán majd meglátjuk, hogy lesz-e bármi más közünk egymáshoz – sóhajtok egy nagyobbat, amit talán félreérthet a szőkém, de hát el tudom képzelni, hogy már kombinál és igazat ad Natinak. Nem tudom, hogy még mit hoz a jövő, csak annyit, hogy a lányom élete részévé akarok válni, amennyire kell és lehet. Még a végén kiderül, hogy van bennem felelősség, öcsém. De inkább térjünk át a Szentmihályi családra, sokkal izgibb téma, mint az enyém. Főleg, hogy nem nagyon van családom.
- Örülök, hogy jól a van a kis öcsipók. Jó, én tudok várni, és most ott leszek majd, ha kellek, számíthatsz rám – fogom meg a kezét, és még kedvesen is mosolygok. Aztán persze elengedem, ennyi barátilag is talán már túlment egy határon, de engem sosem aggasztottak a határok. Iza pedig mindenkinél jobban ismer, nem fogja félreérteni a mondandómat. Hacsak nem szándékosan, az benne van a pakliban.
- Hát azt hiszem már nem tudok elmenni rá – fintorgok egy kicsit. – De azért elteszem emlékbe, szóval igen, kérem – tényleg olyan jó a közelében lenni, meg beszélgetni. Nem érzem magam, hogy számon kérnének, de ha az lenne is természetesnek venném. Valahogy így alakult köztünk, talán jobb is, hogy nem lettünk egy pár, így legalább mindig tudom, hogy van valahol egy barátom, akire bármikor számíthatok. Hirtelen pillantok fel, ahogy elgondolkodtam, észre sem vettem, hogy már nem beszélünk, csak élveztem a kedvességét, azaz a kezét a hátamon. Valójában nyugodtan megmasszírozhatott volna, én nem állítok akadályokat az ilyen ambíciók elé.
- Persze, szívesen – csusszanok le a két kezem segítségével a padról, majd utat mutatok neki. – Csak ön után, kedves Házvezető-helyettes asszony – szemtelenkedek egy kicsit, és látványosan megtisztítom az ujjaimmal a prefektusi jelvényem. Aztán megindulunk szépen és még elcseverészünk a levitáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elégedett képpel hagyom el a hálókörletet, még egy vizsgát magam mögött tudhattam. Azt nem mondom hogy agyon hajtottam magam az elmúlt időszakban, de úgy tűnik, legalább ebben szerencsém van. Az eredményem kézhez kapása után csak az ágyamon bámultam a plafonon a pókot, azon filózva, hogy örülök -e egyáltalán ennek. Ennek, meg úgy bármi másnak. Nem mondtam ugyan senkinek, mert cikinek tartom, de nem gondoltam volna, hogy anyám ennyire hanyagol. Év eleje óta nem adott életjelet magáról. Nem azért, mert annyira hiányolnám, de azt gondoltam, azért egy megvagy e még kölyök kérdést csak küld, miután....de úgy tűnik, ennyire sem érdeklem. Nem azt mondom, hogy baromira meglepett a dolog, de azért zavar, azt hiszem. Mégis elégedett képpel megyek előre, mert megszoktam, hogy elégedetett képet vágok. Nincs annyi fölösleges hülye kérdés, amire talán nem is kíváncsiak, és nem kell összehazudnom semmilyen választ. Úgy csinálnék valamit, ami valamilyen érzést kicsihol belőlem. Egy szöszke Levitás lehívott a faluba, és őt is hamar faképnél hagytam. Untatott. Pedig nessmi különösebb baj nem volt vele, de azt éreztem olyan szoros itt a nyakam körül valami, mintha futóférget rakott volna körém. Többször a nyakamhoz kaptam, de nem találtam ott semmit. Fogalmam sincs miről hadovált, a Fő utca után én le is kanyarodtam, és egy mellék úton vissza jöttem. Az északi szárnyhoz érve most automatikusan a torony felé megyek tovább. Belépve a fal rögtön világos szürkévé változik. Úgy tűnik a kedvem azért megüti a kéket, de közelében sincs. Nem nagyon nézek körbe, azonnal hanyatt vágom magam magam a kanapén cipőstül. A szoba üres és néma csend van, ami a mai nap után valóságos zene füleimnek. Elveszem az asztalon lévő újságot, ami egy ünnepi edictum kiadás. Karácsony, szokások blabla... kettőt lapozva belenézek a pletykarovatba, ki kivel mit, aztán visszadobom a példányt és hanyatt fekszem. Próbálom teljesen kiüríteni az agyam egészed addig, amíg egy gondolatmag sem marad. Hajrá Vencel, felejts el mindent. Gondolj először csak egy dologra, és fókuszálj arra. Egy fa. Semmi másra ne gondolj, csak nézd az a fát. Megvan. A törzsán érzed a kérget, ahogy beteríti az egész fát. Ott vannak a levelei, a leveleket érzed az ujjad begyével az ereit. Aztán szépen lassan ezt is kiüríted, elhomályosul, nincs többé. A tér üres. Üres vagy, mint egy..mint maga az üresség.
Egyre egyenletesebben lélegzem, azt hiszem, sikerül. Minden érzés és gondolat tompulni kezd, és szépen   lassan   elalszok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Reiner Kende az az aranyvérű hülyegyerek, aki nem bírja elviselni még a fül- vagy fejhallgatókat sem, pedig a haverjai rendszeresen zúgatják a mugli kütyüket a fülükbe. Aztán az úgy van, hogy Kende beszerzett egy (már sokadik) telefont magának – tudom, jól kezdődik, ne is mond bakker, de sehogy nem tudta kibogozni mégis, hogyan működik. Ment volna neki, ha akarja, de igazából… vett egyet, működött egy ideig-óráig (ez is , mint a többi), aztán most vett egy újabbat, de az csak rosszabb.
 A szőke annál hidegvérűbb, hogy ilyesmin felmérgelje magát, vagy ideges legyen, tudja kihez forduljon. Összekapja magát a szobája falai között kis zenét hallgatva, mert legalább azt tudja, hogyan csapja ki, és megindul Marina Darik keresésére. A szösztalicskát bezzeg frankón elnyelte a föld, szinte semerre nem találja, amikor végső opcióként tesz egy próbát. Elvégre, vizsgaidőszak van, vagy mi a bánat, ad neki egy esélyt, hiszen nemrég a tanulószobában még együtt szenvedtek, olyannyira, hogy esszé írás helyett inkább fütyülni tanította Mae-t.
Belép, a csendet csak a pennák sercegése töri meg, pillantása jár gyorsan körbe, arcán addig flegma közömbösséggel, majd meglátva a barnát apró mosollyal lépked közelebb. – Itt kerestelek utoljára – súgja a füléhez lehajolva, keze megborzolja a dán lány tincseit, majd a széket közelebb húzva leül mellé. – Komolyan, majdnem hamarabb bementem a városba – teszi hozzá, hogy a csaj érezze a súlyát a dolognak, aztán egyszerűen csak elé helyezi a készüléket az asztalra. – Te, ez rosszabb, mint a korábbi volt – nevet halkan, ujjai futnak hajába, ahogy fél kezét az asztalra nyújtva rádől annak lapjára. A telefonra, a lányra, majd újra a méregdrága vacakra pislákol. Ekkor bootol be, hogy nem is mondta Maenek mit alakított, így a csajnak fogalma sincs mi történt a korábbi telefonnal. – Tudtad, hogy nem mindegyik vízálló?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Bárcsak tudnák a felnőttek, hogy pontosan mire is vágynak a gyerekek meg minek nem örülnek. Persze, már hozzászoktam a sok zöldséghez, amiket mostanság anya belém tömött, de azért jobban díjaztam, amikor normális kaját kaptam. Mondjuk bolognait, lasagne-t, töltött káposztát vagy valami emberi kaját. Régebben zsírosabban étkeztek meg ennyire nem fektettek nagy hangsúlyt az egészséges életmódra, aztán mintha agymosáson mentek volna át, körömpörkölt helyett párolt répát meg egyebeket tett elém az asztalra. Apának szerencséje volt, ő csak esténként részesült a jóból, már ha épp haza tudott jönni, de amúgy ő a munkahelyi menzás kajákat ette, szóval válogathat kedvére.
- Neked mivel keresik a kenyerüket a szüleid? - kérdeztem kíváncsian a lánytól. Anya mindig mondta, hogy megy kenyeret keresni, de sose hozott haza egyet se. Amikor rákérdeztem a dologra, azt mondta, hogy a dolgozás, a munka jelenti azt, hogy valaki kenyeret keres. Hát, mindenesetre jó tudni.
- Jaj, ne is mondd, nekem is folyton takarítanom kellett otthon a szobámat, és persze csodapálca nélkül. Anya azt mondta, hogy így tanulom meg az élet dolgait, meg így leszek gyakorlatias, vagy milyen - vakartam meg a fejem értetlenkedve. Mondjuk azt láttam, hogy anyu nagyon pedáns volt, folyton a házimunkával foglalta le magát. Ha szomorú volt takarított, ha boldog volt takarított, ha sírt, akkor is takarított. Egyszer láttam egy filmben, hogy egy dühös nő odavágta a földhöz a tányérokat, amikor veszekedett a fiújával, aztán azok darabokra törtek. Na, nálunk ez sosem fordulna elő... anya előbb törté össze magát, mintsem a tányérjainkat bántsa. A nem túl szívderítő téma után végül boldogabb vizekre eveztünk a lánnyal, ugyanis mindketten megcsillogtathattuk a célbadobási tehetségünket csúzli segítségével.
- Ugye? Csúzlimudlinak neveztem el - mondtam vigyorogva Pannának, ugyanis jellemző volt rám, hogy bizonyos tárgyaknak, amelyek közel álltak hozzám, nevet adtam. Általában valami mókásat, hogy ne felejtsem el... Közben felvettem én is néhány követ a földről, majd minden figyelmemet a lányra irányítottam. Figyeltem, ahogyan beleilleszti a követ a kis gumirészbe, majd megcélozza a flakont. Látszott rajta, hogy gyakorlott a csúzli használatában, még annak ellenére is, hogy az első próbálkozása nem úgy sült el, ahogy gondolta. Ez még a legjobbakkal is megesik.
- Persze! - alighogy nem kimondtam ezt, a lány máris újratöltött, és célba vette a flakonokat.
- Ügyes! - ugrándoztam tapsikolva, széles szájjal vigyorogva.
- Szuper! Ezt figyeld! - vettem a kezembe a csúzlit, majd nagyon rákoncentrálva a dologra, célba vettem az első flakont. Kellett egy kis idő, mire bemértem a célt és elhelyezkedtem, és sikeresen el is találtam a célpontomat. A flakon nagy elánnal lerepült a kerítésről legnagyobb megelégedésemre. Egy nagy mosoly hagyta el a szám ennek következtében, majd újra célba vettem egy flakont. Nos, ez esetben már nem volt akkor szerencsém, mint az előzőnél, ugyanis szó szerint mellélőttem, de ennek ellenére nem csüggedtem, örültem, hogy legalább az első lövésem célba ért.
- Egy pontom már van - adtam át nagy lelkesedéssel a célzófegyvert Pannának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

#mentsmegminket
#messagemen
#Roland
#Kende

A tanulóban mindig is túl nagy volt a csend, ebben Marina száz százalékig biztos volt. Konkrétan még akkor is rápisszegtek, ha a tolla végével kezdett el dobolni a füzetén, pedig az emberek nagy része még azt se tudhatta, hogy a ritmust se találja el mindig. Szóval mint valami kókadó növény ücsörgött a könyve felett, próbálta mozdulatlanul tartani magát, miközben a Rasmussen viking dallamai üvöltöttek a fülében.
Már épp kezdte feladni, amikor megérezte barátja kezét, és azzal a lendülettel kapta le régi fejhallgatóját. - Na végre, hogy megtaláltatok. Tudod hány órája várok arra, hogy megzavarjátok az állítólagos tanulásomat? - kérte számon Kendét Mae, mintha az egy igazi probléma lenne. De azért teljes testtel a fiú fele mozdult, és rámosolygott. Aztán nem. Amint meglátta az újabb kütyüt, leolvadt arcáról minden pozitív érzelem.
- Feltéve, hogy nem gyakran járok medence közelében, és a zuhanyzóban nem használom ezeket a vackokat, nem, nem tudtam - válaszolt a lány őszintén. - Viszont, tudom ki tudja. Ez a srác nagyon profi ezekkel a dolgokkal, ő állította be az én telekommunikációs eszközömet is - lelkesedett be Mae azonnal, és előkapta saját kütyüjét. Feltolta rajta a lapot, és pötyögni kezdett. "Ön az utolsó reményem, Létai. Várlak a tanulóban." Még egy smileyt is kapott a végére a fiú, ami kész csoda volt Marinától, szóval ha megérkezik még vállon is veregetheti majd.
- Addig is, amíg ideér, mond el mi a problémád vele. Bár nem tudok sok mindent a dologról, de bólogathatok úgy, mintha tudnám, te meg jobban érezheted magad amiatt, hogy kiadtad - ajánlotta fel mosolyogva, mert esze ágában nem volt hozzányúlni a készülékhez, csak hogy azt is elrontsa a srácnak. Na nem. Ezt a kört majd Kendének kell fizetnie. Bár valószínűleg tartotta, hogy ezúttal nem egy csók lesz akkor az ár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Én is utáltam. Most megint utálom, de tudom, hogy hiányozni fog – valahol, egyszer, mert neki is már olyan megszokott (volt), hogy bejár, hogy tanul, és most nem. Vége. – Esetleg, egy másik szak? – hátha van valami rövid, ráépülés és az alatt el tudja tudja dönteni az irányt, mert kap még egy kis időt. Saját magának egyszerűbb, olyat választott, amit vihet tovább, amiben benne marad, ameddig bír, ki tudja, talán egyszer a kastélyba is visszatér tanítani.
- Ezért kell a puska – pedig nem gyerek és biztosan puffogna kicsit, ha állandóan a sarkában lenne, lennének, de kedves gondolat, sőt, egy jó az, ha valahogy, valamilyen módon ő is tud gondoskodni róla. Talán kicsit távolabb áll tőle, mint Odett, de akkor is, talán ezek a kapcsok, ezek a dolgok tartják fent, nem engedi el őket, mert ha mindent elengedne, akkor már nem dobogna a szíve. És azok sem engedik el, érzi, hiszen itt ül most, vele, nem mással, nem egyedül. Érzi, csak nem tud rá jól reagálni. Semmire sem talán, de egy félmosolyt megereszt a szerénység oltárán, mert még mindig másnál van az önbizalma, ami most végképp romokban. Sosem hitte magáról, hogy tökéletes, de most már végképp nem. Egyelőre nemigen foglalkozik a külsejével, lassan hosszúra növő tincseivel, körmei tövig rágva, azzal legalább nincs gond. Odabent, mellkasában az apró, szorító érzéssel már annál inkább. Aprót szusszan.
- Nem tudom. Régen más volt, vagy fel se vettem, vagy ittam párszor és vége, mentem tovább. Ilyen sosem volt velem – mert vagy fiatalság, bolondság, vagy egyszerűen azóta annyira megváltozott, hogy mondhatni, most élte meg az első szerelmet. Most úgy érzi, szereti, lehet holnap gyászol, aztán üres és kezdődik előröl. Minden össze van zavarodva benne, mert javulna és még valahol vissza is kívánja forgatni az időt.
- Nem, de, de ha megint úgy közeledne, hagynám magam – mert nem lett erősebb, vagy nem hagyná magát, fogalma sincs. Könyörögni? Talán azt is megtenné, ha elméje borulna egyet. Helyzetfüggő. – Vagy nő. És akkor a változatosság gyönyörködtet. Lehet nem kéne több férfival kezdenem, vagy úgy senkivel sem – von vállat, mert aztán mind a két fél benne volt a pakliban, ezek szerint mindig is, csak nem figyelt és a régen érzett, hiányzó darab talán ez volt. Már sosem fejti meg, azonban most biztosan nem, mert nemhogy körbenézni, még „tovább lépni” is képtelen. Tudja, hogy nem az egyetlen, de neki az volt, nem nézett másra, nem kacsintgatott, nem tett semmit.
- Sosem utáltalak Damyan miatt. Örültem, örülök, hogy van neked, most csak szimplán sárga az irigységtől, mert azt hittem, Mihail az, akivel megélhetem, amit ti ketten – hogy meddig képzelte? Nem mert belegondolni, valahol azt hitte, örökké, de naiv, most már tudja, mennyire. Elvakították saját érzelmei, az a sok, amit át akart adni, nem látta, hogy neki ez csak átmeneti volt, hogy újra tudja, milyen is a gödörben lenni. – Nem tudom, van-e nekem olyan, hogy utolsó. Én leszek a csapatban a magányos farkas – nyúl ki a pohárért, mert nagyon száraznak érzi a torkát, ajkait, párat kortyolva mossa le a gombócot, ami felgyűlt, amely miatt talán sírna megint, de már könnyei sincsenek jóformán. A sok év alatt elfojtott, eltemetett darabokat is bepótolta mostanság. A poharat letéve törli meg a száját, majd saját nyálát nyeli félre kicsit, amint meghallja. Aprókat köhécselve, krákogva pillant felé végül ismét.
- Ha a szex mentene meg, akkor itt és most az asztalon tennélek magamévá. De nagyon kedves tőled. Öhm, gondolkodom rajta? Ez a helyes? Nem tudom. Minden elromlott bennem – mert látta már, ismeri azt, mit rejt a ruha, de a mély, testvéries érzésekben sosem bújt meg más, lehet a legelején azért tudat alatt igen, azonban nem kényszerítené arra, hogy ezt tegye. Fogalma sincs, mit segítene, csak kivenné a feszültséget belőle, minden más maradna ott.
- Utálom ezt az egészet, egyszerre akarom, hogy mindenki hagyjon békén és mégse. Nem tudom, bírok-e enni hányás nélkül – aprónak érzi gyomrát, mégis, végül maga elé szedegeti a húst, a sajtot, némi köretet, de magához képest, egyelőre madáradagot. – Tényleg? – kapja fel a fejét és a fiolákra néz. Meglepve, mégis végül hálás mosollyal néz felé. – Köszönöm. Ez most… - nem engedi el, nem mehet el egykönnyen. Elvesz egy fiolát és az ujjai között forgatja. – Szólni fogok. Egyelőre éljem túl – az üvegcse kikerül az ujjai közül, kezével keresi meg Odettét és finoman rászorít, jelezve, hogy tényleg hálás. Jobban, mint valaha. Elengedve, ennek jeléül lassan, de enni kezd, bár még fejben ezt is tagadja magától.
- Fi’om.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A legjobb a tanulószobában, hogy csend van. Tehát, ha valaki zenét akar hallgatni, vagy csak azt szeretné, hogy ne zavarják, menjen a tanulószobába és garantáltan nyugalma lesz. Így tett Roland is, habár a vizsgaidőszakban elég nagy a forgalom, a papír sercegésétől és néhány sóhajttól eltekintve nyugodt az egész. Ő pedig beülvén egy sarokba néhány saját maga által készített jegyzettel tökéletesen elvolt. Ugyanis a bluetooth fülesében szólt mindenféle zene a magimusic-ról, ami a varázsvilág spotify-ja, legalábbis eléggé hasonló. Ha már mugli zenékből elég jól elvan, most kíváncsi volt ennek a világnak a zenekaraira is. Éppen a Sápadt Lábú Őzgidáktól tombolt a fülében az Én leszek hajnali lenyugvó napsugár és eléggé szórakoztatta. Sokan nézték, hogy minek örül ennyire, amikor ők szenvednek, de az apró füllhallgatóra nem figyelt fel senki a fülkagylójában. Így aztán bolondnak hihették, de szerencsére erről Rolnd semmit sem tudott, mert bizonyosan kikérte volna magának. Jobb lába ütemesen fel alá járt a zene ritmusára. Előkapta a telefonját, hogy lementse a kedvencekbe ezt a dalt, és akkor látta meg, hogy nemrég küldött neki valaki üzenetet. Nem tudta, hogy éppen ki zavarja meg Rikoltsatok madárfészkek-et, de roppanttul bosszantotta, hogy vélhetően valahová mennie kell. Rolanddal ugyanis általában nehéz csevegni, mert a harmadik "okoskodás" után kinyomja a francba a beszélgetést, rosszabb kedvében tiltja az illetőt. Így biztos benne, hogy csak ritkán zavarják,és akkor meg valahová hívják és ennyi. Azt meg majd eldönti ő, hogy megy-e vagy járás, de nem válaszolgat rá. A válasz az, hogy megjelenik-e, vagy sem. Nincs is olyan túl sok ismerőse emiatt, de azért, ahogy apélda mutatja akad. Amikor megnyitja az üzenetet felvonja a szemöldökét, majd körülnéz. Meglátja a barnát, aki egy számára ismeretlen ismerőssel van egy asztalnál. Kendét látta már órákon, de amúgy nem nagyon szól hozzá sem, de ez nem személyes. Sóhajtva állítja le a Térdelve ne edd a parasztsajtot, majd kiveszi a fülesit és zsebrevágja a telójával együtt. Odaporoszkál a kettőshöz zsebredugott kézzel, majd Marina mögül megszólal. - Cső, megint mi a szar van? - csak így kedvesen, udvariasan, ahogy egy rellonoshoz illik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hirtelen felindulásból nagyon sok minden születhet; egy mű, gyilkosság, egy vad menet, vagy épp olyan elmeroggyant ötlet, hogy nyelvet tanul. Sok a szabadideje, nincs mostanság a toppon, legalább leköti magát és izgatott várakozását, vagy éppen csak a fölös energiáit, bármit, mert igazából tanulni sosem késő, erre ő az élő példa, hiszen elmúlt bőven 27, amikor elkezdte az első évét. Igaz, azt is magának köszönheti, ha előbb enged, ha előbb lábal ki a támadás utána depresszióból és kálváriából, akkor jobban állna és nem érezné úgy magát, hogy mindennel el van késve. A nyelvekkel nem, az angolt ugyan megtanulta, de mindig utált tanulni, könnyebben ment ha filmeket nézett, videójátékot tolt, vagy bármi, aztán mikor sikerült egy jó erős alap, minden könnyebbé vált. Aztán kopott, majd megint erősebb lett, ha beszélnie kell, egészen magabiztos, kis szókincs fejlesztés és minden tökéletes lenne. Nyelvvizsgája sosem jött el, arra is készült, ahogy az akkori jövőben a diplomára, de félbetört minden és sosem fejezte be. Talán megejti, bár úgy nézi, erre nemigen kérnek ilyesmit; ha tud, beszéljen, muglik közé teljesen pedig nem fogják visszaengedni és nem is tudna ő sem, elvégre, egy hely mindig kell neki havi egyszer, amely a mágia birtoka. Így, marad az, hogy majd gyakorolja, aki beszéli. Most viszont nem erre készül, hanem franciát tanulni. Szerinte egy roppant nehéz és fura nyelv, de miért ne alapon, egy beszélgetés alkalmával dobta fel Sophie-nak, hogy tanítsa meg. Van valami megmagyarázhatatlan, apró furcsaság a lányban, amit nem tud megmagyarázni, de ő olyan hippi még mindig, hogy nem lát benne rosszat, így felőle, minden oké és szívesen beszél háztársával. Megérti, hogy nehéz neki a nyelv, és bár néha az akcentus miatt jobban figyelnie kell, sosem volt probléma, hogy megértsék egymást. Szívesen javította ki, ha valamit rosszul mondott, de cseppet sem rosszindulatból.
Ahogy majd ma is, ha úgy alakul. Egyelőre ő már itt van, a megbeszélt időpontban ül a könyvtárban. Van egy füzete, meg egy tolla, több nem is kell, szótárat meg szerzett a polcokról, így az pihen még a keze mellett, amely az asztalon pihen, mert a másikkal meg állát támassza. A magyar-francia kötet lapjait olvassa és keres ki olyan szavakat mint: csavarkulcs, klumpa, vödör, mert nem a legfontosabbak, csak éppen ezek jutnak eszébe. A hangjára emeli fel fejét és tekintetét.
- Maillet – inkább fonetikus, mint szép, de ő most a kalapács szót szedte ki. – Bocsi, szia. Semmi gond, elszórakoztattam magam – emeli meg a szótárat, majd becsukva teszi a másikra és kiegyenesedve nyújtózik kicsit, míg a másik leül. A tollak felé néz, majd előre dőlve nézi a felhozatalt.
- Hűha. Írhatok valamelyikkel? – odanyúlva válogatja át a színeket és a lilára esik a választása, kicsit szemtelen módon már le is firkálja saját aláírását a saját füzetébe, majd visszateszi a tollat. – Pöpec. Én a szagosakat bírtam, na de – köhint, hogy komolyra veszi a szót, majd lazán vállat von. – Mindjárt végzek, sok az időm és ha az angol már megy, a latint muszáj valamennyire tudni, úgy gondoltam, miért ne. Persze, csak ha van időd. Cserébe, ha valami nem oké, segítek a magyarban, vagy az angolban, vaaagy ha vannak növényeid, abban – valamit valamiért elven, de igazából, nem erőlteti, ha nem muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nagyon vártam már, hogy kimenjünk a játszótérre Catherine nénivel, akit nagyon csíptem, mert mindig kedves volt hozzám. Valamiféle példakép volt számomra, hogy hogyan kéne kinéznem, ha elérem a felnőtt kort, meg hogy miként kéne viselkednem. Persze ezt nem mondtam meg neki, de legbelül örültem volna, ha úgy néznék ki, mint ő. Meg ő értett a divathoz is, még anyánál is menőbb cuccokat hordott, ráadásul sokkal jobb fodrásza lehetett, mert mindig szép volt a haja, és klassz frizurái voltak. Anya is járt fodrászhoz, aztán, mikor hazajött, mindig jó kedve volt, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy apának fel sem tűnt, hogy a hajasnál járt. Anyu mindig azt mondta, hogy egy nő megújul, ha fodrászhoz megy, és azt is mondta, hogy a férfiak nem dicsérik őket eléggé. Hát, nem tudom, engem, ha anya elvitt fodrászhoz, akkor utána apa mindig mondta, hogy szépike vagyok, szóval nem értem, hogy anyát miért nem vette észre. Mikor eljött a nagy nap, hogy végre kimehettünk játszani a játszótérre, rettentő izgatott lettem, és már nagyon vártam, hogy odaérjünk. Magamban elhatároztam, hogy ki fogok próbálni minden hintát, és nagyon jól fogom magam érezni. Igaz, elég cudar idő volt odakinn, de mit foglalkoztam én vele... felvettem a ruházatomra a meleg kabátom meg csizmát húztam, és már kész is voltam. Mikor eljött az idő, akkor Catherine nénit követve a többiekkel megindultuk a játszótér irányába. Mikor odaértünk, rögtön birtokba vettem a csúszdát, és vagy hat alkalommal lecsúsztam rajta. Mikor megláttam a hintát, ami épp szabad volt, gyorsan belehuppantam, majd jeleztem az illetékesnek, hogy legyen szíves meglökni.
- Catherine néni! Tessék meglökni! - kiáltottam oda vigyorogva a nőnek, majd a hinta láncaiba kapaszkodva epekedve vártam, hogy nagyokat hintázhassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehetetlennek érzi igazából ezt a jelenetet is, bármit is, ami ez után jöhet, ami történhet. Mert noha, mióta itt él, mióta megismerte, akadt sok minden, amiben közösen kalandoztak, legyen az a futós nap, vagy maga egy hétvégi kocogás, bármi, valahogy sosem mentek bele azon témákba, amely hasonlóak, mint a mostani történések. Persze, nem tagadta és leplezte, hogy mi történt vele, amikor frissen talált rá a szerelem érzése és találkoztak, hiszen a változás szemléletes volt, így beszélni is beszélt. Talán meglepte a férfit, hogy nem a lányok soraiból sikerült választani, de mivel tudta, előtte ezt főleg nem kell szégyellni, mindig örömmel mesélt, amikor volt mit, vagy épp hallgatta, hogy a kiscsalád életében mi van. Ezzel szemben, iszonyatosan mély árok került a két jelenet közé, a „két Belián” közé, mintha az, a boldog, lelkes, csillogó szemű valaki lassan eltűnne, mert valami emészteni kezdi. De beszélni fognak, kell és meg fogja hallgatni, csak most önző és a saját sikolyait hallgatja.
Mikor elapadnak a könnyek, talán még kicsit üresnek is érzi magát. Lehet ez vagy kiadós ordítás hiányzott eddig, hogy aztán minden menjen tovább. De az érzés akkor is benne van, hogy valami nem teljes, nem jó és nem lesz jó. Nem tudja megmagyarázni, mintha jósolna, vagy csak követné a történetszálat és az új fejezet tartalmát. Szipog párat, reméli, hogy csak könnyei és nem taknyanyála került még a másik vállára, amely most olyan puha, megnyugtató, mint a legtökéletesebb párna a lelki válságban lebegőknek.
- Nem tört össze, csak hiányos, hiányzik – mert semmi olyat nem írt, amely töri, csak kevés és szűk szó, de minden rendben volt, ezt érezte is belőle. Csak a bizonytalanság.
- Nem tudta megmondani, mikor jön. Szótlan. Nem lenne baj a távval, biztos elfoglalt, de nem akarok öt percenként pittyegni valamit, hogy na, na, hahó – mert valahogy erre a szintre nem süllyedt le. Történt valami, mielőtt elment, hallott ezt és azt, nem a legjobb dolgok, de elfogadta, hogy kell neki idő arra, hogy feldolgozza, aztán biztos van más feladata is, és a család. Csak jobb lenne, ha többet hallana felőle, nem lenne a fura érzés.
- Tudom, nem egészséges ennyire ragaszkodni, szeretni. Ez lesz belőle, de én ilyen selejtes vagyok – apró mosollyal nyúl a kávéért, már kevésbé remegő ujjal és nagyokat kortyol, szinte egy húzásra üríti ki, mint a vizet. – Mesélj valami szépet, kérlek – kéri, majd egyszeriben, a bögrét tartó kezét saját ölébe helyezve, visszahajtja a vállára a fejét. Már nem sír, csak még egy kicsit összeszedi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Komikus a jelenet, de tényleg. Valahol olyasmi, mint azokban a tipikus Benny Hill féle filmekben, már csak a vicces zene hiányzik, no nem a futós, hanem valami másik. De igyekszik mégis komoly arcot vágni, ha már belement az őrültségbe és persze, még beszédet is mondott, akkor illjen hozzá, ne pedig az, hogy mindjárt röhög.
- Szebasztián – egészíti ki a másik szavait, amint megakad, amikor elköszönne a beszéd végén tőle. Ahogy feláll és megcsúszik, karja lendül, hogy ha esne, akkor elkapja és ne engedje csattanni a hóban, de szerencsére nincs rá szükség, tartja az egyensúlyát annyira, hogy ne. Ezek szerint a fejét se verte, szóval minden rendben.
- Hát, gombot, igen. Meg, hogy tudok varrni, szóval ha tényleg szakadsz… áhh, hülye vicc volt – legyint egyet, hogy akkor ez most nem jött át, semmi gond, nincs mindenki egy hullámhosszon vele meg a hülye hasonlataival. Oké. Akkor legyen oké, bólint rá. Oldalra pillant, ahogy odadőlve szól felé és vigyorog. Kicsit összeszűkült szemmel figyeli, majd fújtat egyet.
- Nem köplek be – amúgy is, a dohányzás dolog olyan, amit aztán hiába tiltanak, még jobban csinálják. Eleve kábé mindenki kipróbálja, fiatalabbként aztán főleg izgalmasabb, tilosban pláne, így ha azokat kellene hajtania, akik egy-egy szálat eltolnak, soha az életben nem végezne. – Így is többet szívok, mint kellene. De úgyse a tüdőbaj visz el, könnyebb út lesz arra – lazulni, hát ez jó. Főleg, hogy így mondják neki, mintha az élete függne rajta. Ő meg balga és hallgat rá, rá is gyújt és nem is érdekli, ki látja. Inkább rágódik a szavakon, amiket mond. Kedve lenne kiabálni egy sort, mert nem akarja ő azt, hogy mindenki ezzel, vagy a „mi a baj?” kérdéssel bombázza. Nem akar beszélni, nem akarja mindenkire ráhúzni a bajait.
- Nincs bánatom, csak hiányzik – mert nem szakított, csak elment, messze van és ki tudja mikor jön. Fura ez, mert lehet annak tűnik, pedig nem drámázza túl. Egyszerűen a szemei szomorúak. – És csávó – mert minek ezt tagadni, bár lehetne csaj is, ha anno jól választ, de nem is akart választani. Ez az egész is úgy jött, mint a derült égből a villámcsapás. A klumpára pillant végül inkább.
- Kicsi ez az én lábamra, innen látom. De biztos hasznos lehet – mármint taposni. Bár azt még nem próbálta, inkább a csapkodós fajta. – Viszont mondom, nem törött. Csak hiányol. Inkább azt mondd meg, miért klumpa van rajtad. Hát beázik – és a vizes zokninál a világon kevesebb rosszabb van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mert legyen ő akármilyen, vannak dolgok, amelyeknél kikapcsol és teljesen más. A mágia ezen ága élete korai és fontos szakaszában lépett a mindennapjaiba, sőt, ha lehet azt mondani, akkor talán, valahol mélyen erre alapozott mindent, ami később lett, vagy, ami a jelenének számít. És nem, nem tud elmenni mellette, mert minden apró rezdülésre figyel, pedig, miután úgymond letette a vizsgát, hivatalosan tovább nem ment, azonban, már rég más szinten van, mint akkor. Nagyon más szinten, de erről senkinek sem kell tudnia, főleg nem a szőkének itt előtte, de hadd adózzon már a dolognak. Mosolya nem vészjósló, inkább elismerő, hogy nem egy pofont vagy sikítást, hanem egy olyasmi dolgot választott, amely aljasabban bújik meg és végzi el a „piszkos munkát”. Magára most nem húzott semmi illúziót, ez biztos.
- Beleigyak, hogy elhihesd, nem tettem bele party-drogot? – minek tenne ilyesmit, nem itt fog becsajozni, nem így, nincs szüksége rá. Ha valaki nemet mond, ez van, nem, valahogy ha semmi sincs rendben a fejében, attól még, a ragadozó benne nem így működik. Tudja, hogy vagy az elkeseredés vagy más aberráció az, amely miatt megcselekszi, vagy egyszerűen máshogy kegyetlen és megannyi, ezer oka van annak, hogy valaki azt választja, hogy elkábít valakit, hogy megélje a csúcsot. Így, szívesen iszik bele, ha kell, hogy nem fog habzó szájjal, fennakadt szemmel az asztalra zuhanni, de ha nem issza meg, az az ő gondja. Elismeri, manapság senkiben sem lehet bízni, bennem pedig, „civileknek” sosem.
- Az – a tipikus, fogalma sincs, miről beszél pillantás. Erre már egy szélesebb vigyor terül szét ajkain, hogy ne játsszunk egymással, mindenki tudja, vagyis, ők ketten igen, felesleges tettetni. Mondhatni, kiszagolta, vagy inkább kihallotta.
- Én? Talán – engedi el a poharat, hogy tenyerében egy szirmait bontó kék rózsafej jelenjen meg, majd végül, lángok tűntessék el azt. Nem rejti el kezét, mert az illúziót egyenesen a nőre, csak rá fókuszálja, így a többiek, aki feléjük nézne, csak annyit lát, hogy nyitott tenyere fekszik az asztal lapján, mintha a nő kezére vágyna, majd miután a szőkeség szemei előtt táncoló kék lángnyelvek elillannak, ujjai összezárulnak. – Nem tudtam kihagyni, pedig egészen sokáig játszottam, hogy nem tudom mitől van szó – folytatja, a kis bemutató ellőtt még francia, majd később a könnyedebb angollal, végül mégis „elszólja” magát, amikor a technika közbe szól.
- Áhh, igen. Ott élek jelenleg – emeli vissza tekintetét, ahogy végül olyan nyelvre váltanak, amiben ugyan a másiknak van akcentusa, de érthető és mind a ketten biztosan beszélik. – Csak senkire nincs ráírva és néha belekavarodok, kihez hogyan szóljak – von vállat, hogy nem volt ez akkora titok sem, egyszerűen nem merült fel, mint opció. Előrébb dőlve azonban akkor hagyja, hogy ezen a nyelven maradva, beszéljen. Ha már az előbb még úgy méregette, mint valami szatírt, most egészen megnyílt, mert lám, a jó téma mindig tökéletes. És mert kíváncsi, így mikor elhangzik a társulat neve, a homlokát ráncolja.
- Ó, rémlik, igen. Talán egyszer majdnem jegyem is lett rá. De azt hallottam, annak vége, viszont ha nem… horror, ugye? – mert van egy másik, tudja, azok akrobaták meg minden, viszont ez, nos ez, sokkal inkább az ő világa. Annyi szent, hogy ha már így tudja, hogy ebből él és működik, mától vadászik egy jegyre. Néha szórakoznia is kell. A kérdésre, most már valódi, ravasz vigyor ül ki a képére, hogy tekintetét követve szúrja ki az előbbi hangos férfit, majd aztán, vissza a nőre. Igen, ő határozottan mindig a kisördög az ember vállán.
- Ne fogd vissza magad – súgja és visszavezeti figyelmét a férfire, hogy akkor, a show máris mehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Nincs nekem bajom a szobatársaimmal, jobbakat akkor se kaphattam volna, ha kérem. Most csend van, amúgy is nyugalmas hely, beszélgetünk, de nem egy hangos és viháncoló helyet kell elképzelni, hiszen a lánykának minden hónapban kell egy pihenőidő, amikor gyenge, így aztán, mi ezt nagyon tiszteletben tartjuk. El se tudnám képzelni magam így, de tudom, hogy a sajnálat nem épp a legjobb dolog, így, ott segítjük, ahol tudjuk. Ez a legjobb, amit tenni tudunk.  Most egyelőre ez nem áll fenn, nekem kellett egy kis elemózsia a konyhából, mert a vacsorát kihagytam a fejem miatt, ami akkor még igencsak hasogatott, jó szokásához híven. Aztán, végül be tudtam venni a bájitalt rá és aludtam kicsit, sokkal jobb lett, de biztosan nincs kedvem ahhoz, hogy nekiálljak még tanulni is. Így indultam el enni, mert dunakavics ugyan van, de nem eszem fel az egyetlen „fegyverünket” a növény ellen, már pedig mindig kell lennie, mert Zina nagyon nem bírja és ha mégis arra tévedne, kell egy jó alap. Ezért esett a konyhára a választás, egy könnyed kis vacsorára, ámbár nemigen szabad ilyet, viszont a szükség törvényt bont alapon kellett és ezt talán megértette volna bárki, ha találkozik velem. Senkivel sem futottam össze, olyannal nem, akinek magyarázkodni kellett volna, a többiek meg, nem teszik szóvá, ha valaki a folyosón mászkál.
Eljárt az idő most felettem, észre se veszem, hogy mennyire késő van, de sosem számolok ilyesmivel, itt úgyis divat az, hogy az ember takarodó után kint lófrál, mintha valami plusz adrenalinra lenne szükség ezzel. Ha nem tiltanák, lehet üres lenne minden éjjel a kastély és senki nem akarna rossz pontokat szerezni a prefektusoknál. Az erkélyen állok, kicsit kellett a friss levegő, áldom magam, hogy belebújtam a puha és vastagabb pulóverbe, mert a folyosókon sincs az a hú de meleg, így egészen jól bírom idekint. Van rajta egy csinos kis melegítőbűbáj, nem az igazi, de mégsem válik forróvá az anyag és éget meg, így épp tökéletes. Réveteg bambulásomból lépések zaja ránt ki, ahogy közeledik, megtorpan, majd elindul. Talán valaki cigizni jönne vagy épp a párjával enyelegni, így fordulok meg azonnal, hogy a képébe/képükbe bámuljak, de csak egy magányos alakot látok, aki túlontúl ismerős is nekem. Könnyed mosoly kerül fel ajkaimra.
- Te szánt szándékkal kerülsz engem is, nem csak a barátnődet? Hova sietsz, Bence? – fordulok meg és lépkedek közelebb, hogy ha kell, akkor követem és a nyomában maradok. Rég láttam, ahhoz képest, szóval… No meg, hallok eleget. Most végre megvan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem tudom, hogy mi ütött belém akkor, de úgy éreztem, hogy... nem is gondolkodtam, nem tudom, hogy miért áltatom magam azzal, hogy mit éreztem. Talán csalódosttság volt bennem, de mivel ittunk is, nyilvánvalóan nem gondoltam erre, csak tettem, amit az ösztöneim diktáltak, Dia pedig partner volt ebben. Nem tudom, hogy őt mi vitte rá(m), de az akkor sikeresen csábított magához, és talán találtunk is valamit a fülledség ködében, ami megnyugtató volt. Hideg szellő mar belém, ahogy kiérek az erkélyre, ami foglalt már, viszont nekem nem kell társaság ahhoz, hogy gondolkodjak a hogyan továbbról. Az csak hab a tortán, hogy pont a szeretett húgom bámul kifelé a sötétségbe, így biztosan tudom, hogy jobb, ha mégsem itt szellőztetem ki a fejemet. Nem akarom zavarni - na persze, ez is egy hamis indok -, el is fordulok azonnal, hogy elhagyjam még a gondolatát is, hogy Emma valamit kicsikarjon belőlem. Van így is elég bajom igazán, nem kell tetézni azzal, hogy felelősségre vonjon, ha esetleg kitudódott a dolog. Márpedig ilyen szempontból jobba  mugliknak, hogy lassabban terjed a pletyka, vagy ijesmi. Talán szerencséjük is több van, mint nekem, ugyanis Emma valami hatodik érzékkel hátrafordul és megszólít. Elevenembe vág a felismerés, hogy talán tudhat valamit, de még nem akarom felfedni magam teljesen. Azért megállok, és visszafordulok. Ma is olyan gyönyörű, mint mindig, van benne az a kellem, ami bennem sosem lesz. Ő az én húgom.
- Helló Reg, nem akartalak megzavarni a világmegváltó gondolatok kipattanásában. Amúgy tudod, hogy mindjárt takarodó és rád még vonatkozik - emelem meg a szemöldököm, és a rád szót kihangsúlyozom. Nos, az MT lét egyetlen előnye a prefektusok legális figyelmen kívül hagyása. Odasétálok hozzá, és megölelem azért, mégiscsak jó báty vagyok és sokszor húzott már ki a szarból, amit úgysem tudok neki meghálálni soha. Persze be nem vallanám neki, még kihasználná.
- Mi a helyzet? Félsz a VAV-tól? Nyugodt lehetsz, nehéz - engedem el vigyorogva, megpöckölve az orrát, majd kézen fogom és "elrángatom" az egyik kanapéhoz, ahol le tudunk csüccsenni. Csak nézek rá, hogy kibökje a dolgait, úgyis tudom, hogy nekem kell kevesebbet beszélni. Remélem legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Valahol mindig aggódom érte, még ha nincs is kimondva, mert az annyira nem menő a testvérek között, csak némán figyelni. Tudom, hogy ő is teszi, hogy bizonyára mindenről tud, arról a rövid és inkább csak kellemes időtöltésről is, amit Viktorral tettem, mielőtt megtalált valakit, akit tényleg szeret. Nem vagyok se rá, se a nőre féltékeny, én inkább csak vonzódást éreztem iránta, mintsem szerelmet, sőt, szóval nem kellett aggódniuk, hogy szúrós szemmel figyelem őket, nem hazudok, akadt más, akivel elkezdtük a játékot, de mivel nem akarok olyan lenni, akit mindenki megkaphat, ennyi is volt a történet és azóta semmi. Azt is tudom, hogy azóta szétmentek és mind a kettő árnyéka önmagának. Talán egyszer odamegyek Viktorhoz, legalább beszélni, hogy érzi magát, de tudom, hogy a pasik ezt nem szeretik, felesleges, így inkább foglalkozom a magam dolgával. Vagy épp bátyám dolgaival, mert vannak bőven és tudom, felét se hallottam, ismerem annak. Bezárkózott előttem, pedig a Masával történtek után főleg azt hittem, lett valami olyan kapocs, amelyben megosztja a gondokat és nem engedi magát megint lesüllyedni. De persze, ott van az is, hogy Babuval minden jól alakult, mesélt, lelkesen, néha együtt ültünk le hármasban enni, kávézni, de aztán ez elmaradt és nem értem, miért, mi történt. Nem kérdeztem egy ideig rá, de már régóta ez van és kezd aggasztani.
- Semmin nem gondolkoztam, épp örültem, hogy nem fáj a fejem – mert nincsenek eldugott cigarettacsikkjeim sem, így nekem a levegő tényleg frissülni kell, amikor egész nap a szobában létezem csak, főleg. – Pfff, kit izgat már a takarodó. Senkit sem, még a prefektusokat sem. Kivéve, aki élvezi, hogy szívathat másokat. Hagyjanak csak engem békén – nem is hiszem, hogy most valaki rám fog törni, de ha igen, akkor majd kitalálok valamit. Tudok én fájdalmas arcot vágni és indokolni, viszont ha „szadizmusát” akarja kiélni, akkor ahhoz lesz egy-két, keresetlen szavam. Az éveim alatt egy pár apróbb kihágásom volt, főleg ezzel a takarodó dologgal, de a legtöbbet megúsztam figyelmeztetéssel, vagy esszé írással.
- Egész idáig aludtam, mindegy már, hogy vagyok ébren – nem keserű mondat ez, inkább akkor már legyen hasznos. Hagyom, hogy megöleljen, viszonzom is, tenyeremmel megsimogatva kicsit a hátát. Valami van vele, érzem, úgy érzem, mint mikor egy egész napig kerestem és amit találtam, az fájdalmasabb volt, mint a gurkó csókja.
- Félek hát, de ha annyira nehéz, akkor majd leszek én a bukott diák. Hééé, ezt ne – szisszenek egy aprót, ahogy orromra fogok, majd követve huppanok le vele a kanapéra és fordulok is felé azonnal.
- De a vizsga se érdekel. Csak te. Mi történik? Hallani ezt-azt… - ezzel utalok arra, hogy inkább mondja ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az elmúlt napokban megihletődtem, és szinte egy teljes gyerekkollekciót megterveztem. Sosem voltak még gyerekruhák a repertoáromban, szóval ez egy merőben más helyzet, egy merőben más piaci szegmens, de nagyon élveztem minden pillanatot, amit munka utána a ruhák kiötlésével műveltem. Az elmúlt két hétben amúgy is egyedül voltam, ugyanis Jason megint valami sárkánykajtatáson, vagy hol volt, és gondolom erről a mostani útról sem egyhamar tér majd vissza. Nem is baj, a ház szalad, úgy néz ki, mintha egy varró-gyilkos járt volna ott, maga után káoszt hagyva. Rendet kell raknom, és feltett szándékom, hogy ha ma nem is, de legkésőbb holnap nekilátok.
A másik nap szenvedélyem, vagyis a gyerekek viszont előrébb valók, így szívesen vállaltam be jó pár plusz órát, hogy velük legyek. Most is, mikor a játszótér felé tartunk, úgy érzem, hogy élek. Szeretem a munkám, és szeretem, hogy végül megtaláltam az utam. Ez sokkal jobb számomra, mint a szociális munka, holott az sem állt messze attól, aki én vagyok. A harsány Catherine, aki olyan harsány makacssággal védi mások érdekeit, főleg, ha azok a mások még nem képesek megvédeni magukat. Viszont nem találtam a helyem annyira, mint itt, amikor velük vagyok.
A tél vége - talán - lassanként megmutatkozik, de mivel szükség van még rá, először alaposan ellenőriztem, hogy mindenki rendesen fel van-e öltözve, és csak utána indultunk neki a kinti játszótérnek. Van az előkészítőn belül is, de ma szerettem volna, ha csak egymással játszanak a harmadikosok. Odafelé szépen, a kettes sort tartva haladtunk, elől én, hátul a kísérőtanár, mert tudom, hogy amúgy a csordaszellem erősebb lenne, meg aztán jobb is, ha ketten figyelünk ennyi kölyökre.
- Máris megyek!
Szólok mosolyogva Anabellának, akivel ma egészen megegyező vörös hajat választottam. Megigazítottam Eszter sálát, amibe valahogy teljesen belegabalyodott, és amikor a kislány elszaladt, én is elindultam a vörös kislány felé.
- Magasra, mint a múltkor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Immár helyben voltak, most már nem szívódhatott fel csak úgy. Ha még azelőtt meggondolja magát, hogy ideér, akkor később mondhatta volna, hogy közbejött valami, ami miatt még csak üzenni se tudott, de most már illúziómágiára lenne szüksége, hogy egy bagoly érkezését hazudhassa a másiknak, amiért azonnal és most rögtön távoznia kellene. Egyébként pedig tényleg nagyon éhes volt. Ez pedig egy étterem.
Alex intézte az asztalukat, és csakhamar oda is lettek irányítva a foglalt táblácskával felszerelt négylábúhoz. Nem volt ugyan névreszóló, de miután a pincér egy pálcaintéssel eltüntette onnan a táblát, már biztosak lehettek benne, hogy ez az övéké. Jó helyen volt, közel mindenhez, de mégsem túlzottan a centrumban.
Nekiállt megszabadulni a sapkától, sáltól, de kérdésére Lilla Alex felé fordult, megállva a mozdulatban. Úgy látszik, tényleg nem látta az előbbi arckifejezését a belépésüket követően.
- Én olyan lány vagyok, akit hagyj a francba - felelte őt idézve, kiforgatva kissé szavait.
Persze kapcsolt, hogy feleslegesen bunkón viselkedik, ami egyéb esetekben megengedett volt, és szükséges, de most azért kevésbé. Alex normálisan viselkedett vele, és eddig semmi ráutaló nem volt a magatartásában, ami azt sejtette volna, hogy csak játszadozik vele. Persze a lehetőséget továbbra sem vetette el, de nem érezte szükségét, hogy ezt ki is mutassa folyamatosan.
- Bocs, nem szükséges - folytatta kedvesebbnek szánt hangon, és ki is húzta magának a széket, hogy leüljön. - Ha valóban egyenlőséget szeretnénk a nemek közt, nem tarthatunk fent ilyen idejétmúlt szokásokat, mert akkor ugyanúgy elvárhatnánk azt is, hogy a nő otthon várja a férfit vacsorával. Szép gesztus, de rossz üzenet. Szóval megoldom.
Az étlap az asztalon várta őket, így Lilla rögtön a kezébe is kaparintotta az ő oldalán lévőt, és már falta is szemével a leendő szájjal falnivalókat. Farkaséhes volt.
- Meg tudnék enni egy hippogriffet - sóhajtotta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

Mind a kettőnknek megvan a maga nézete, ez tény és való, nincs ezzel semmi gond. Én gyakran előre és alaptalanul elások valakit csak pillantás alapján, meg se várom, hogy megtudjam, milyen. Lehet kicsit Lillával is így voltam, rányomtam, hogy stréber bige, aztán a véletlen folytán beszélni kezdtünk és sok dologban egészen egyet is értettünk, innen aztán könnyen jött a szimpátia. A többi meg már történelem. Így megérti, hogy hogyan is viseltetik azok iránt, akik balhésak és harsányak, mert bár senkinek se hiányzik ez masszívan, néha vicces, egy idő után meg már csak „meh”, hogy megint valamit alkotnak, ugyan az a menetrend.
- Van benne valami. De ha a házvezetők se bírnak velük, akkor mi hogyan is tudnánk – mert tény, ha a vezetőség sem tartja őket vissza, akkor semmi sem, még maga a Megváltó vagy Merlin sem, ha erre tévedne és kérné őket bármire. Így aztán, marad az, hogy csak sóhajtva tűrjük az újabb kirohanásokat és majd egyszer vége lesz talán. A pillantása sokat mond végül, de tudom, hogy nem az a fajta, akivel majd jól kibeszéljük és katasztrófaturistásat játszanak. Jó, bizonyára lesz majd olyan, amikor szóba jön és nem is tagadom le, meg meg sem, de nem fogom erőltetni.
- Hah, persze. Akkor megyek, megkeresem az üvegcipőm – mert valóban, egy bulin inkább másra lehet használni, mint a nagyon nagy Ő megtalálására. Biztos van, aki ott szedi össze, de én nem „féltem” magam, majd jön, aminek jönnie kell. Az ellen úgy sem lehet mit tenni, keseregni vagy rettegni tőle főleg nem. Nem fogom elrángatni sehova sem, ez fix, még én sem tervezem teljes bizonyossággal, hogy megyek, sőt, inkább csak ötlet volt, mintsem terv. A részeg csürhe valóban nem hiányzik, a részegséggel meg akadt már gondom.
Felvonom a szemöldököm a kordulásra, talán diétázik? Nem etethetem meg, de nem is anyáskodok felette, ha kell, majd szerzünk valamit, egyelőre nem látom jelét, hogy nagyon enni akarna. Én megvagyok, nem diétázom, eszem amennyi jól esik, vagy genetika, vagy egyszerűen csak jól mérem, mértem ki annak idején az adagokat és nem vittem túlzásba. Nem hisztérikázok ezen, ha pár kilóval többet mutat a mérleg, mint sokan mások, akik a letörött köröm, kilók és a rossz haj láttán sírva is fakadnak. Annyira nem, ameddig beleférek a ruháimba, nincs gond. Nem lenne kedvem cserélni az egészet.
- Hogyne, hogyne. Mint ahogy illik, tépjük egymást, meg ilyenek. Aztán eláslak. Értettem, észben tartom – próbálok úgy komolyan nézni rá, mintha valóban annak venném, de most belőlem tör ki a nevetés. Eleve nem vitáztam soha pasi miatt, verekedni se nagyon, semmiért sem, átkozni meg azért több kell, vele azonban el sem tudom képzelni. Nem olyan ő. A tanulásban már pont olyan komolyan, mint aminek látszik.
- Tehát egészséges mértékben, ami lehetetlen. Nem tudok nem görcsölni rajta. Nem pályázok a 100 %-ra, de azért menjek át. Mert akkor mindenki jönne, hogy jaj, semmi gond, megértjük – mordulok egyet, majd sóhajtok végül, mert van, ami miatt aggódok. – Egy, hogy nem tudom mit kezdjek magammal. Kettő, a sajnálat. Tudod, szegény lát, nagy sérülése volt és megértjük, ha neki ez nem megy. Nem akarom, hogy ezt mondják…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Próbálok enni én is, nem baj, ha később kijön, csak ne essek össze sehol, főleg itt nem, mert nincs rá szükség, hogy még ez is itt tartson. Erősnek kell mutatkozom, így, akkor is, amikor pontosan a leggyengébb vagyok, mert félek és nem volt velem még ilyen, tele vagyok kérdéssel. Azt sem tudom, mit kellene tennem. Elmenni egy orvoshoz, aki megmondja, valóban lefeküdtem ezzel az ismeretlennel? Elmenni csak a patikába, venni egy esemény utánit? De ahhoz, tudomásom szerint orvos kell. Viszont Bogolyfalván ezt nem tehetem meg, mert akkor Bence meg fogja tudni és iszonyatosan nagy gond lesz belőle. El akarom titkolni igazából ezt az egészet, szóval… Nem is tudom. Azt hiszem, ha valaha visszaérünk Pestre, Karolával és egy titoktartási szerződéssel mugli patikában fogok venni egyet és beveszem, így biztos, ami biztos, nem lesz semmi. De akkor is rettegek, főleg, hogy nem tágít, a srác úgy veszi, nálam, nekünk, van esély, meg tovább, viszont én biztosan tudom, hogy hiába néz ki jól, semmi sem lesz ebből, soha többé nem fogunk találkozni. Szép dolog, hogy hívnak minket koncertre, akárhova, viszont én nem akarok velük menni és Karola sem, ezt úgy is tudom, hogy nem szól semmit. Látom rajta, hogy kevésbé tudja magát tartani, mint én, aki simán színlel nyugalmat, mert sokszor kellett akkor is, amikor rettenetesen fájt mindenem, csak nem akartam, hogy mindenki sajnálkozva nézzem rám, babusgasson. Most nem akarom azt se, hogy hozzám érjen, így Karola cselekedett valamit és bevallom, meglepett. De nem adtam jelét, eszegetek és belemegyek a játékba, kicsit késve, majdnem elrontva, végül sikeresen. Kicsit sajnos elrontva, mert na, mégis a bátyámról van szó és még hazugságban sem tudok másképp gondolni rá, mint a testvérem, fúj, így nem megy, viszont az, amit kanyarítok, az igen. Bocsánat, Karola, de muszáj.
- Én épp szakítottam Gergővel, de remélem kibékülünk, szóval, nem állok készen még semmire – sóhajtok szomorúan, hogy akkor legyen már kerek a történet. – Ezért is buliztunk. Sajnálom, ha… azt hitted – szinte már komolyan így érzek a srác iránt, de úgy nézem, hogy nem veszi annyira magára, talán mégis esélynek, de elnémul. Lehet most törtem össze? Szegény. Még hogy csak a pasik játszanak szívekkel.
- Persze, hogy nem akar semmit, mert hű és szeretik egymást. Ezt még álmában is tudja, szóval örülök, hogy nem erősködtél – nézek szúrósan a tagra, szinte lelegyintem Karolát, hogy tudom én, mire céloz. Nem is figyelek rá, próbálok incselkedve előnyt szerezni, hogy legalább eligazítsanak és elengedjenek minket. Úgy tűnik, sikerült. Szinte máris vidámabban eszek pár falatot. Sőt, tényleg az vagyok, szabadulunk innen.
- Köszönjük. És tényleg, ha úgy adódik, még találkozunk is. Csak nekem is kell egy kis idő, meg nekik is kell idő – hintem el a dolgot, hogy kezesebbek legyenek és nem, nem értem, honnan jön ez nekem, ravasz vagyok, pedig zavarban, félve, hevesebb a pulzusom is. De jön.
- Azt köszönjük! – közben befejezem az evést és állok is fel, míg Karolát környékezi a másik. Sóhajtok, hogy csak nem akad le róla, így fogom a szalvétát, és egy tollat, amit nagy nehezen szereznek és leírok egy teljesen random számot. Mert nem az enyémet, az teljesen fix.
- Ki van kapcsolva valószínű, nem viszem buliba, mert ellopják és kifiléznek, ha megint új kell. De csörögj rám este – azzal már ott sem vagyok, felöltözök, összeszedem mindenem és megyek, amint kész az autó. Nehezen engednek el minket, végül amikor már csak a kocsi féklámpáját látjuk, felsóhajtok. Remeg kezem, lábam, mint a fürdőszobában.
- Ez, ez nagyon meredek volt. Karola, soha nem iszok többet, ennyit főleg. Sajnálom, hogy így alakult… de örülök, hogy nem lett gond – neki nem, én megleszek. Jól megölelem, mielőtt jegyet veszünk Pestig, és a vonatra felülve nyugszom meg igazán. A városba érve valóban keresek egy patikát és ezzel remélem, hogy lezárom magamban ezt a furcsa éjjel összes szálát. Természetesen, az én mobilom soha nem csörren meg, így, könnyebb lesz. De sosem feledjük, ez biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Először megszeppenek hevességén, ahogy közli velem azt, amit gondol. Kissé elnyílt ajkakkal biccentem félre fejemet, ahogy elidőzik tekintetem Kiscsibe arcán. Most komolyan, burkoltan ugyan, de azt közölte velem, hogy úgysem fogom feladni? Igaza van, nem erről van szó, hanem arról, hogy ki is mondta nekem. Halványan elmosolyodom, ahogy továbbra is fürkészem arcát, másik lábamra helyezem testsúlyomat, így csípőmet tolom ki kissé, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat. - Ja, igazad van. Tényleg nem akarom feladni - vonom meg vállamat óvatosan, végül kékjeim esnek az ajtóra, amin valaki kilép, így a hűvös levegő megcsap, szóval kicsit magamhoz térek hatására. Ideje volt már. Csak legyintek egyet Kiscsibe felé arra, hogy nincs hozzá köze. Valóban nincs, de meglepő módon éppen normálisan képesek vagyunk elbeszélgetni egymással, használjuk ki, bár tény, hogy nagyon sok minden megfordult a fejemben, amit mondhatnék, hogy a beszélgetés ne ilyen nyugodt mederben haladjon tovább. Ügyes vagyok, mert visszafogtam magam. Nem kérdeztem. Kijelentő mondat, látod? Na, ezt kérdeztem.
- Hőőőőő, soha nem használtam ki, hogy erősebb vagyok nálad. Maximum azt, hogy leleményesebb - gonoszkásan elvigyorodva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy óvatosan böködjem meg homlokát, majd halkan felnevetve húzzam vissza ujjamat. Amúgy fogalmam sincs miért hajlandó beszélgetni velem, amikor látható és érezhető a kettőnk közti ellentét, mégis megcselekszi. Jöhetne az, hogy összezavar, de hazugság lenne, mert nem érdekelnek az okok, én is csak egyszerűen élvezem, hogy szívhatom a vérét, ő meg gondolkodás nélkül vágja rá, ami eszébe jut. Ahogy most is. - Ez elég diszkriminatív, mivel te lány vagy, én meg fiú, ha nem vetted volna észre, szóval a sztoriban nem lehet én az okos lány - vigyorogva csillannak fel szemeim. - Szép taktika, ha erre ment ki, ha nem - vonom meg vállamat én is, majd felnevetve csóválom meg fejemet. - Lepj meg, Kiscsibe, alig várom - féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd emelkedik meg szemöldököm a soron következő kérdésen. Soha nem árt, ha konkretizálunk valamit, mert ez nagyjából ilyen “nesze, itt a semmi fogd meg jól” dolog, amivel meg aligha tudnék segíteni. Pedig ebben éppenséggel tényleg pont tudnék is neki. Pár percnyi csend áll be közénk, miután látványosan szenvedve túr hajába, de aztán csak eljutunk a lényeghez! Mosolyogva bólogatok hevesen, kezemet emelem fel és köröző mozdulatokat csinálok vele, hogy folytassa csak, nagyon figyelek.
- Szóval, ha jól értem, akkor a barátod fest vagy rajzol. Aham, ezen már el tudunk indulni - lépek közelebb Kiscsibéhez, hogy kikerüljem valahogy úgy, hogy lehetőség szerint ne lökjek le semmit, így elég közel kerülünk, de nem húzom sokáig, mert menni kell. A bejárat mellé lépkedek, egy kosárba pakolok mindent, magamhoz veszem, majd visszabattyogok hozzá. - Azzal könnyebben lehet eloszlatni a festéket egy nagyobb felületen, így nem kell ecsettel bénázni, hanem megoldod azzal - válaszolok kissé késve a kérdésre. - Na, gyere, elmegyünk a festős cuccokhoz, mert itt necces lenne ilyet találni - fogom meg kezét, hogy húzhassam magam után, végül a polc előtt megtorpanva pillogjak le rá. - Általában milyen képeket készít? Táj? Portré? Mit tudom én, milyenek vannak még - gondolkodom el szemöldök ráncolva egyetlen pillanatig, majd vonásaimat rendezve pislogok Kiscsibére ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem tudom, hogy miért, de apró kételyek vannak bennem. Nyilvánvalóan nem azért, mert valóban meg fogjuk csinálni, hiszen Rin mellettem van, és csak örülök, hogy nem mással szeretné kipróbálni, mert - logikusan - akkor nem lennék mellette, és úgy igencsak nehéz kivitelezni, hogy vigyázni tudjak rá. Mindegy, nem aggódok ezen, mert haladni kell, és ahogy én, majd Rin is iszik egy-egy kortyot, tovább is lépek a kételyeken. Halkan felnevetek a hasonlaton, megkímélem magam a választól, pedig nagyon szívesen feltenném a kérdést, hogy mégis honnan tudja milyen íze van a csillagpornak. Széles mosollyal ajkaimon követem végig, ahogy mozdul, arrébb csúszva adok neki helyet magam mellett. Oldalamra fordulok azonnal, hogy láthassam arcát, tenyeremet felfelé fordítva csúsztatom arcom alá.
- Lehet, hogy semmi változást nem fogunk érezni, mert amúgy sem vagyunk olyan merevek, érted - ráncolom szemöldököm az elhangzottakon, ahogy egy hosszabbat pislogok. Fürkészem Rin arcát, végül vállat vonok. - De legalább már elmondhatjuk majd, hogy kipróbáltuk - vigyorodom el szélesen, mert ha más nem is, legalább ez tutira megtörtént már. Nem feszélyez, hogy esetleg hülyeséget csinálunk, hiszen az iskolában is együtt cselekedjük meg ezeket, most ettől mégis mi változna? Ugye, hogy nem tudsz rá válaszolni? Őszintén szólva én már nem is akarok, mert testemet érzem sokkal könnyebbnek, akaratlan széles mosoly villan meg arcomon, ahogy barátnőmet fürkészem és hallgatom, majd hangosan nevetek fel. Szabad kezemet emelem szemeim elé, igyekszem mérsékelni a nevetést, de azért egy ilyet egy nyalókához hasonlítani elég meredek.
- Nem tudom mennyi idő, de olyan fura érzésem van, de közben meg jó. Érted - gondolkodom el egy pillanatra. - Mondanám, hogy kedvem támadt oroszul reppelni neked, de az amúgy is megtörténik, szóval nem tudom… az tuti, hogy… hát ja, kezdek felszabadulni - pfölve röhögök fel őszintén azon, ami nem is vicces, kékjeimmel kapom el  Rin tekintetét, ahogy engem fürkész, de ennél többet nem tudok mondani, csak nevetgélve fordulok hátamra, hogy a plafont kezdjem el fürkészni. Eddig arcom alatt lévő kezemet teszem fejem alá.
- Figyu… - kezdek bele lassan. - Anno, a bálon azért mondtad azt, mert egyszer vissza kell majd menned Dániába? A közeljövőben, érted… - mármint oké, nyilván vissza-vissza fog járni, talán vissza is megy véglegesen, de nem mindegy, hogy három hónap múlva vagy harminc év múlva.