Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sok furcsaságot hallottam az előttem ülő viselkedéséről és stílusáról, de egyelőre, ha szabad ilyen hamar ilyet mondanom, velem kedves. Meg van a saját stílusa a férfinak, de kinek nincs ugyebár, így nem róhatom fel neki, ha éppen rosszabb napján kaptam el, de úgy tűnik, ez nem állja meg a helyét, ugyanis teljesen korrektül válaszolt az eddig feltett kérdésekre. Normálisan, még ki is fejti, nehogy maradjon egy hézag a gondolataim között. Nincs ennél jobb interjúalany a földön.
- Tehát két ember felel a helyért - bólintok egyet, mintegy konstatálva az információkat, amiket kapok. Így máris érthető, hogy a férfi hogyan bír megjelenni a legtöbb fontos eseményen, ahol fel van tüntetve a neve, mint meghívott vendég. Ő csak befektet, míg a dolgok nagy részét a tulajdonosok intézik. Ha szabad így fogalmaznom - de nyilván nem mondanám ezt Eugén arcába az istenért sem - akkor ő amolyan morális támogató, aki pluszban még pénzel. Így azért máris világosabb a dolog, hogy bír ennyi mindent kézben tartani.
- Teljes mértékben - biccentek egy aprót, majd ajkaimhoz emelve a csészét kortyolok egy aprót, figyelve, hogy még véletlenül se billentsem meg a kelleténél jobban a csészét. Ha most leiszom magam - hajlamos vagyok rá -, akkor az amúgy is igen ingatag tekintélyem végleg oda. - Mégis... nem érzed, hogy így túl sok buktatója van a befektetésnek? Hiszen bármennyire is virágzik a falu szépen felfelé, attól még egy falu - helyezem vissza a csészét a tányérra, aminek koccanó hangja ébreszt fel a falu körüli révedezésemből igazán. Nem leszólom Bagolyfalvát, félreértés ne essék, csak egyszerűen az még egy falunak van titulálva, hiába van egyre több üzlet, vendéglátó helyiség és lakó. Bár teljesen egyet tudok érteni Eugén nézeteivel, de attól még a buktatókra irányuló kérdésemre feltétlenül szeretnék választ kapni, már csak azért is, mert érdekel, ilyen szempontból hogy látja az egészet. Szóval kizökkenek és éppen időben pillantok a férfira, akinek elkapom halvány ugyan, de elég jól látható félmosolyát. Mégis csak egy ember ül velem szemben. Jó tudni.
- Gondolom biztosnak érezted az egészet, ha belementél végül - engedek meg magamnak egy halvány mosolyt, hiszen Eugén nem olyannak tűnik, mint aki felesleges és alapvetően halálra ítélt tervekhez adja a nevét és a pénzét. Ahhoz túl megfontoltnak ítélem, de ugye, ne igyunk előre a medve bőrére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Komolyan kezd elegem lenni abból, hogy a kellemetlen helyzetek akár akarom, akár nem, de megtalálnak. Folyamatosan. És ezzel alapvetően nem is lenne olyan hatalmas nagy probléma, ha tudnám őket kezelni. Mert most is mi van? Rémképeket látok az ominózus pofon óta, ami valljuk be az én gyengeségemnek tudható be, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy Henrik nem szimpatizál, minimális szinten sem, Helénával. De mégis ott van bennem az egész jelenet, ahogy megérinti a férfit a nő, majd a férfi titokzatosan hajol a füléhez, és még az is, ahogy Henrik lefesti nekem a jövőképüket. Két csodálatos gyermekkel, akik valóban gyönyörűek lehetnek majd, hiszen Heléna sem utolsó szépség, plusz Henrik sem a csúnyábbik fajta férfiból lett összerakva. A gyomrom görcsbe rándul, ahogy meglátom lelki szemeim előtt a képeket, mintha csak egy moziban ülnék játszódnak le előttem, Henrik vállán pihenő kezem megrándul és bár nem akarom, de biztos vagyok abban, hogy a férfi megérzi. Szemeimet lesütve, alsó ajkamat rágcsálva próbálom kiűzni a képeket a két gyermekről a fejemből, de ez nem megy ám olyan egyszerűen, amikor Henrik még rá is játszik arra, hogy elképzeli, majd nagy kegyesen, amikor végre úgy dönt, hogy eleget bűnhődtem, elmondja mi történt valójában. Én pedig a megkönnyebbüléstől majdnem összeesek, még szerencse, hogy tartanak, mert egy pillanatra tényleg úgy érzem, hogy megrogynak a térdeim. Szégyellem magam, hogyne szégyellném, de elenyészik amellett a megkönnyebbülés mellett, amit érzek. Nem, még viccnek is rossz lett volna az egész, de be kell látnom, megérdemeltem ezt a kis intermezzót a férfitól. Hogy lehetek ennyire ostoba?
- Sajnálom, Henrik - mindezt már úgy mondom, hogy valamilyen úton-módon csak sikerült magam közelebb verekedni hozzá, és a másik ominózus szó után szerintem még ez is belefér abba, hogy kifejezzem sajnálatomat az egész miatt. - Nem akartalak megbántani, csak egyszerűen... a gondolattól is irtózom, mert sokkal jobbat érdemelsz egy Heléna-féle nőnél - és ez valóban így is van. Szavaimat suttogom, mert nem kell a rendes hangszín ahhoz, hogy meghalljon, hiszen olyan közel vagyunk egymáshoz, hogyha fejemet kissé oldalra fordítanám, akkor hallanám a férfi szívverését. Az illatát mélyen beszívom, de csak úgy látatlanban, amíg megtehetem, amíg tart a pillanat, hogy végül a levegő bent ragadjon és ki se akarjon jönni. Mert az óvatos, de annál intenzívebb érintés mellett, a kérdés is mellbe vág, és ehhez jön hozzá az az átható tekintet, a pimasz, de annál megnyerőbb mosollyal, hogy én meg a világomat nem tudván tartom a szemkontaktust, mert nem tudom elszakítani tőle a tekintetemet. Istenem, mi van?
- Én... hogy...? Én... nem hiszem, hogy... Csak, tudod... Helénával olyan... érted, nem? - na gratulálok, akkor innentől kezdve el lehet mondani Halty bácsinak, hogy a lánya alkalmatlan az újságírásra is, nemhogy arra, hogy elvezessen egy egész kiadót. Érzem, hogy arcom lángol, és szerény véleményem szerint a vörös rúzs beleolvad arcomba, így már funkcióját is vesztette az egész smink dolog. Vörös vagyok, mint a rák, és nem tudok semmi értelmeset mondani, Henrik folytatja én meg csak hagyom, hogy vezessen, de csak bámulom és nem tudok megszólalni. Szóval hogy is van ez? Zavarban meghalni? Szerintem simán lehetséges.
Éppen megpróbálnám összeszedni a gondolataimat, amikor Henrik még közelebb húz magához, és ha akarnék sem tudnék eltávolodni tőle, mert egyszerűen nem hagyna, és ebben biztos vagyok, na nem mintha fennállna annak a veszélye, hogy elakarnék, csak egyszerűen olyan zavarba ejtően tökéletes az egész, én meg ezt is elszerencsétlenkedem. Mit tennék mást? Bár a férfi nevet, de a kérdése valamit megmozgatott bennem. Féltékeny lennék Helénára? Ilyen érzés lehet a féltékenység? De miért is vagyok féltékeny, hiszen Henrik egy barátom, nincs közöm ahhoz, hogy kivel mit csinál, még csak elszámolással sem tartozik nekem. Gondolataimból az ránt ki, hogy Henrik lassít, amit egy értetlen tekintettel fogadok, míg végül megérzem, hogy nem vagyunk egyedül. Fájdalmas arccal tekintek Gáborra, akinek mosolya, mint mindig, most is tökéletes. Gáborról esik vissza a pillantásom Henrikre. Döntések. Mindig ezek a francos döntések, olyankor, amikor minden tökéletes és nem kellene egy embert döntés elé helyezni. Ha visszautasítom anyám nem lesz boldog, ebben biztos vagyok, de ha elfogadom, akkor Henrik... Mintha ez kérdés lenne amúgy, amikor már csak a gondolattól görcsbe rándul a gyomrom, hogy Henrik és Heléna. Féltékenység? Nem tudhatom.
- Sajnálom Gábor - rázom meg a fejem egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében a férfi felé. - Nem hagyhatom magára a kísérőmet, illetlen dolog lenne, esetleg majd legközelebb - még fejemet is oldalra biccentem kicsit, mire a férfi bólint, küldd egy szúrós pillantást Henrik felé, majd távozik. - Miért talál meg állandóan? - sóhajtok egyet, majd fáradtan és gondolkodás nélkül döntöm homlokomat a férfi mellkasának. A kérdés költői, nem is várok rá választ, de ilyenkor jól esik az embernek egyszerűen kimondani vagy feltenni egy kérdést, még ha az megválaszolatlan is marad. Ez pont ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az indoklásra felvonja szemöldökét. Még hogy jobbat? Egy olyan emberről beszélünk, akit a saját szülei meggyilkolásával vádoltak, amit ráadásul a fekete mágia egyik legsötétebb ágával követtek el, vérmágiával. Akit a menyasszonya, A Nő egyszerűen megcsalt és félredobott, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ő pedig beverte a kedves szerető képét. Ő volna a jó ember, aki különbet érdemel egy Helénánál, aki ugyanolyan borzalmas, mint ő, csak másképp? Nem, Henrik ebben nem hisz. Abban hisz, hogy valamiféle hibát el kellett követnie, hogy most ez a helyzet, de nem tudja, mi lehet az. Pedig szívesen kijavítaná, ha csak ezen múlik az egész.
- Ez kedves tőled, de mindketten tudjuk, hogy nem így van - egy magabiztos mosolyt villant, mintha épp közölte volna, hogy hűvös van odakint. Hangja nem tűr ellentmondást és látszik rajta, hogy ezt a témát semmi szín alatt nem hajlandó folytatni, főleg nem itt. Remélhetőleg a nő is megérti, hogy a ki illik kihez kérdéskört, pláne annak tekintetében, hogy a férfi mit érdemel és mit nem, baromira nem itt kell boncolgatniuk. Mert igen, magabiztos az esze, a kiállása, a külseje, a munkája és a pótcsaládja miatt. De van ezernyi dolog, amit szégyellhet és amik folyamatosan arra emlékeztetik, hogy tönkreteheti a jó hírét olyan embereknek, mint amilyen Lianna is. Mégis, mindezektől függetlenül is szereti a mosolyát, ezt az élénk piros színt, ami beborítja egész arcát, egész le a nyakáig, ahogy lesüti a szemét, egy könnyed érintéssel pedig szikrát csihol egész testében. Ezt a vékony alakot, ezt az éteri lényt, aki megjelenik és beragyogja a helyiséget mindenféle erőfeszítés nélkül és, aki mellett Heléna legfeljebb csak piszok és sár lehet.
- Nem igazán, szóval fejtsd ki kérlek - csak azért is tovább piszkálja a másikat, s ha létezik a vörösnek mély árnyalata, minden bizonnyal az is fehérnek hat a pirospozsgás archoz képest. Folyamatosan rázkódik válla, egyszerűen képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy piszkálja a nőt. Pedig igazán lehetne úriember, aki csak mereven tartva körberopja vele a parkettet kétszer és tovább is adja... Gábornak.
Mert igen hölgyeim és uraim, ha valaki azt hitte, hogy ebben a történetben nincsenek csavarok, az most üljön le és álljon fel, mert rohadtul vannak. Mert a jó sohasem nyeri el jutalmát, sem a rossz méltó büntetését, ez itt nem egy Disney mese, ez itt a valóság, ahol rajtuk kívül még sokan vannak. Jelen esetben pontosan eggyel többen, mint az indokolt lenne. Henrik hát lelassít, tekintetét azonban a terem egy pontján nyugtatja. Nem akarja látni sem Halty reakcióját, sem a másik önelégült vigyorát, amikor majd a nő igent mond. Mert igen, fel van rá készülve, a kedves mama minden bizonnyal ki lesz borulva, ha legalább egy csodaszép keringőt nem keringenek el ezek ketten. Érezhetően lazul szorítása és állkapcsa enyhén megfeszült, amikor meghallja, hogy "sajnálom". Leperegnek előtte az imént történtek, ahogy egymásba fonódott tekintetük, ahogy a csinos derékra siklott keze és már épp eresztené el Liannát, mikor... Mikor a homlokát megérzi mellkasán és meghallja a mondatot. Na várjunk csak, pörgessük vissza, nem mondott igent? Henrik gondolatban szépen rányomott a replay gombra, így pedig beúsznak tudatába az alig meghallott szófoszlányok, miszerint "sajnálom Gábor", tehát nem Henrik. Merlin fizesse meg.
- Lehet neked is olyan nyilvánvalóan kéne fogalmaznod, mint nekem. Nem hiszem, hogy felpofozna, ellenben megszabadulnál tőle - arcára széles mosoly költözik, ahogy elképzeli Gábort, miközben a nő megmondja a magáét. De lenne ott apró légy a falon, te jó isten. Eközben realizálja, hogy már rég megálltak, míg körülöttük táncolnak és Halty továbbra is fejét a kellemes öltöny anyagának nyomja. - Lianna? - kedvesen tolja el picit magától és megvárja, hogy a nő ránézzen. Végtelenségnek tűnő másodpercekig állnak a tánctéren, míg Henrik jobbja végre mozdul, hogy a korábban előrehullott tincset visszaigazítsa oda, ahol volt. Keze egy pillanatig elidőz a szép arcon, hüvelykje végigsimít a puha bőrön, aztán sajnos folytatja a gondolatmenetét. - Útban vagyunk - finoman összekulcsolja kezeiket és kedvesen unszolja indulásra, elvégre ő nem ragaszkodik ahhoz, hogy órákon keresztül keringjenek. Az a pillanat pedig... Na az tökéletes volt. De nem itt és nem most. Talán máskor, ha csak ők lesznek, vagy legalábbis nem egy ilyen helyen, akkor másképp végződik majd. Talán majd egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A hangszín meglep, de a határozott mosoly, amit kijelentésemre kapok még inkább. Már miért ne lenne így? Reflexszerűen reflektálnék rá, de Henrik hangsúlya valamiért azt súgja ezt most hagyjam ennyiben, és talán egy nap, amikor nem száz ember vesz minket körül, akkor megbeszéljük, mert ugye, annyira talán már ismerhet a férfi, hogy ezt nem hagyom ennyiben. Túl sok szörnyűség érte az életben ahhoz, hogy beérje egy Heléna-féle nővel, a legtöbb dologhoz köze sincs, hiába sározza magát, hiába érzi úgy, hogy igenis van hozzá köze. Bármelyik borzalomhoz, ami vele történt. Túl sok mindent átélt már a férfi ahhoz, hogy hagyjam, ilyen gondolatokkal aludjon el majd kelljen fel. Nem és nem! És most elhatározásra jutottam, bárhol leszünk ketten, teljesen mindegy miről beszélgetünk éppen, miről van szó, mi nyomja az én lelkemet, vagy éppen aktuálisan Henrikét, akkor is elfogom neki mondani, hogy ő a legbutább ember a világon, ha elhiszi, hogy nem érdemel jobbat semmiben, mint Heléna. De ennek nem most van itt az ideje, így csak pironkodva és alsó ajkamra erősebben ráharapva próbálok nem felnevetni kínomban, amikor csak nem engedi el a témát, hanem mindenképpen bele kell állnia, sőt, még ront is rajta, ha egyáltalán lehet ilyet, mert így is elég kellemetlen a helyzet. Beszéltünk már a kellemetlen helyzetekről és rólam, ugye? Na, megint a közepében vagyok!
- Hát szóval, hogy... öm... - tekintetem ide-oda zizeg, és próbálom összerakni a maradék eszemet, ami talán még meg van valahol, hogy valamit ki tudjak nyögni, de nem megy, így egy őszinte mosoly mellett, és kicsit megvonva vállaimat tekintek Henrikre ismét. - Igen, az vagyok - most erre mit tudsz mondani mást? Oké, ott a nem, de az nem feltétlen lenne igaz, és nem szeretném megbántani Henriket, nehogy véletlen azt higgye, nem érzem magam jól a társaságában, mert azért az enyhe túlzás lenne. Soha nem kívánhatnék magamnak jobb kísérőt, és nem is akarnék másikat, mert amit Henrik ma este értem tett, tesz és szerintem még tenni is fog, az valami hihetetlen. Szó nélkül viseli a lenéző pillantásokat, a Heléna által adott jeleket, amik végül azt eredményezték, hogy megpofozzák, de mindezek ellenére is itt van. Velem. Mellettem. Nem lépett le, nem hagyott itt, hanem kiáll mellettem, és a táncot, amit megígért hősiesen tartja, egészen addig, amíg Gábor bele nem kontárkodik, de ugye, ez az én részem a helyzetkezelésben, így elég gyorsan le is redukálom a dolgot. Nem vagyok hajlandó csak azért táncolni a férfival, mert anyám különben kiakad. Akadjon, apámmal úgyis megbeszéltük ezt már, anyám pedig nem hajlandó felfogni, hogy ennyi idősen majd én el tudom dönteni, hogy kivel táncolok és kivel nem, akár illik, akár bunkóság, akkor is. Fáradtan sóhajtozom a Henrik által szolgáltatott illatburokban, amit soha nem akarok elhagyni, mert így a problémák ki vannak zárva az agyamból, így nem kell szembenéznem anyám szúrós tekintetével, és apám elégedett mosolyával. Mert most, bármennyire rossz is ezt kimondani, de egyik sem érdekel.
Számat elhúzom Henrik javaslatára, de tudom, hogy igaza van. Ha nem beszélek vele, akkor soha nem fogja feladni, pedig elég egyértelmű a dolog, nem? Mármint Henrikkel jöttem, Henrikkel táncolok, Henrikkel fogok távozni. Ennél egyértelműbb dolog mi kellhet még egy férfinak, hogy felfogja, nem akar tőle a nő semmit? Merlinre, de tényleg, ki érti ezt? Nevemre nem véletlenül nem reagálok, de amikor a férfi kissé eltol magától akaratlan nézek fel rá, hogy rögtön szemben találjam magam az acélkék tekintettel, ami magába szippant ismét. Csak várom, hogy folytassa, amikor jobb keze mozdul, és az eddig zavaróan előrehullott tincsem eltűnik arcomból, de Henrik meleg és puha érintése ott marad, megérzem, ahogy ujja végig simítja bőrömet. Kezem automatikusan mozdul, hogy tenyeremet a férfi kézfejére simítsam és megengedjek magamnak egy halvány mosolyt, miközben lehunyom szemeimet, de végül folytatja, én meg szemöldök ráncolva nézek rá. Ó, megálltunk. Biccentek egyet, majd engedelmesen követem Henriket vissza az asztalhoz. Útközben kapok le az egyik tálcáról két pohár pezsgőt, mert muszáj innom valamit mindezek után. Mégis mi történt az előbb? Mi történt velem? Ajkaimhoz emelem a poharat, amiből jókorát kortyolok.
- Meglepő, de ez most jólesik - fújom ki magam kicsit. - Még a végén berúgok, aztán leégetlek - nevetek fel halkan, ahogy a következő korty is gyomromban végzi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Mint mindig, most is vele együtt örülök, és mint oly gyakran most is ösztönösen jön az, hogy valamiféle fizikai kontaktussal is kifejezzem magam. Látom mit jelent neki mindez, érzem, tudom. Mint ahogy azt is, hogy mennyire tartja magát. Ha nem itt lennénk, akkor más lenne a helyzet, akkor nem szorítaná olyan erővel az ökleit, hogy elfehéredjenek. Nem vagyok tudatában annak, hogy azzal, hogy megfogom a kezét tulajdonképpen azt igyekszem elérni, hogy felengedjen egy kicsit.  Ami meg is történik, már az én kezemet fogja, és nem kifelé néz, hanem össze-vissza.
Azt mondtam, hogy tudom mit jelent neki mindez … oké, ez nyilván nem teljesen igaz. Hiszen, nem tudom milyen lehetett ott felnőni. És ha én is ilyen helyen éltem volna, sem tudnám pontosan, mert ő teljesen másképp éli meg a dolgokat, mint én. Nagyon másképp. De azt, hogy mennyire megrendítő ez neki, és mennyire magával ragadó az, hogy Liam bácsi most már hivatalosan is az apukája, na ezt értem és tudom. A múltról pedig nem fogom kérdezgetni a fiút, nem lenne értelme.
Amint újra az evésre koncentrál elkönyvelem magamban a tényt, hogy egyelőre lezártuk ezt a témát. Igen, egyelőre, ebben biztos vagyok. Követem hát a példáját, és bár kedvetlenül de elmajszolom azt a brokkolit, amit már korábban is kiszemeltem. Finom, azzal nincsen baj, de úgy érzem, mintha nem is lenne gyomrom. Majszolgatok tovább, de talán ha a negyedét bírom legyűrni az egész szeletnek. El is tolom utána a tányért, és inkább iszogatom az üdítőmet, időnként rá-rámosolyogva a fiúra. Mások biztos azt mondanák, hogy nem mutatja ki azt a bizonyos jóleső érzést, én azonban nem így látom. Kimutatja ő, csak tudni kell, mikre kell figyelni.
- Kérünk esetleg valami édességet? Vagy jól laktál? – kérdezem meg egy idő után. Én, aki a pizzájából se evett túl sokat. De, ettem! Senki nem mondhatja, hogy nem ettem. Viszont annyira eseménydús volt ez az óra? Fél óra? Több óra? Egek, azt se tudom, hogy mennyi ideje vagyunk itt, na mindegy is…szóval sok minden történt, és igen is hogy megérdemlünk valamiféle nasst. Ünneplésként vagy energianyerési célból, vagy csak mert szeretjük. – A pizzám maradékát majd hazaviszem, később biztos el fog fogyni – teszem még azért hozzá miközben a két kezem között forgatom az üres poharamat. Tekintetemmel megkeresem a kolleganőmet, ha valami finomságot nem is, de innivalót még biztos, hogy fogok rendelni mielőtt megyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Felkelti a figyelmét a kérésem. De, hogy meséljek? Na ebben nem vagyok valami jó, úgyhogy most kicsit tanácstalanul nézek magam elé pár pillanatig. Azt fogom tenni, amit tudok. Tényeket közlök, magyarázatokat adok. - Nos rendben. Tehát: jó néhány évvel ezelőtt élt és oktatott itt egy professzornő, akin egy kísérleti gyógyászati eszközt teszteltek. Erről naplót vezetett - fogok bele és kék szemeimmel a férfit figyelem - Az elődöm, mert ő is gemmó-t oktatott, sajnos elhunyt. Sokan úgy gondolták az eszköz miatt. Ezért a kísérletet felfüggesztették - azt hiszem beszélnem kell a szerkezetről is nagy vonalakban, hogy teljes legyen a kép - Egy olyan szívritmus szabályozót ültettek belé, ami a varázsvilágban ásványokból nyerte az energiát a működéséhez, ami elméletileg sokkal megbízhatóbb, mint a felrúnázás. Az én kutatásom ennél kicsit szerteágazóbb, hiszen az úgynevezett műszív bizonyos fajtái is részét képezik - hangom elemzően cseng és szakmai hozzáértésem is kihallható belőle - Engem mindig is érdekelt ez a téma, de egy esetem kapcsán, ami még mentőorvosként történt velem vált igazán a szívügyemmé. Kutatásba kezdtem, de az élet úgy hozta, hogy idő lőtt abba kellett hagynom. Ám nem rég megláttam egy tablón az említett hölgyet és elővéve a régi irataimat újra belevetettem magam esetének tanulmányozásába - mélyet sóhajtok és szomorkásan elmosolyodom - Az egyik szakorvosa tett említést a naplóról és arról, hogy a hagyatékában nem találták. Írtam az özvegyének, aki még csak nem is tudott a létezéséről - kicsit elgondolkozom ezen megint, de nem hagyom elkalandozni a fantáziám - Egy kósza ötlettől vezérelve ma bementem a Könyvtárba, hátha oda került valahogy és hála a Könyvtáros úrnak meg is találtuk. Olyan értékes információkat tartalmazhat, melyek segítségével sokakon segíthetünk - még mielőtt furcsállná a többes számot erre is magyarázatot adok - Szeretnék ugyanis a munkába szakértő gyógyítókat és orvosokat is bevonni a későbbiekben, majd miután kinyertem az összes érdemi tartalmat a naplóból visszajuttatni a hölgy özvegyének. Erre kérem az engedélyedet - nem tudom mit mondhatnék még, de bízom benne mesém egész és teljes számára. Persze, ha lesz még kérdése igyekszem majd azokra is kielégítő válaszokat adni. Nagyon remélem beleegyezik ebbe az egészbe. Ha másért nem, hát mert ezzel közvetve jót tehet másokkal. Olyanokkal, akiknek ez a kutatás reményt és szabadságot adhat. Hiszen nem kell aggódniuk majd a bennük lévő mugli életmentő vagy életminőség javító eszközök állapota és működése miatt, ha átlépnek a mi világunkba, hogy mondjuk tanulhassanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Részemről tisztességesen elfogyasztom a pizzámat, miközben annyira sok mindenre gondolok, hogy már úgy érzem, nem gondolok semmire. Csak vagyok. Nézelődöm, összepillantok olykor barátnőmmel, időről-időre megtörölközöm.
- Elfelezünk egy sajttortát? - felelek kérdéssel a kérdésre, miután átolvastam a desszertlapot és ezen megakadt a szemem. Kikérjük a kolléganőjétől a továbbiakat, aztán sóhajtok egyet és elmosolyodva kinézek az ablakon. Eddig annyira elvoltam, hogy szinte már komoly képpel üldögéltem itt. Kezdek feloldódni, magamhoz térni. Az a mély, átható öröm, amit Liam bácsi miatt érzek (akit ezentúl is fogok azért így hívni), ott zizeg tovább mozdulataimban, tekintetemben, egész lényemben. Ezzel a varázslatos érzéssel most sokáig elleszek. Valószínűleg örökre.
- Ó - akadok meg, látszólag csak úgy, de igazából az asztal alatt a zsebemet tapogatom. Mivel mozdulataim lendületesebbé válnak, amiért nem találom, amit keresek, így Lau számára is lassan nyilvánvalóvá lehet, mi van velem. Le is nézek a bal oldalira, a jobb oldalira, aztán megkönnyebbülten mosolyodok el - Hát persze, a kabátomban van - nézek el az említett ruhadarab felé a fogason.
- Fel akartam adni a levelemet a bagolyházban, de elfelejtettem. Szerinted ilyen későn is be lehet oda menni? - érdeklődöm meg, hátha ő tudja. Közben megkapjuk a rendelésünket. Miután megköszönttük, már fogom is a villámat. - Hm. Tényleg... ti mikor írtok a Mikulásnak? - dobom be a kérdést, ha már itt tartunk, miközben megszerzem az első mennyei falatot. Mindig külön kell emlékeztessem magam, hogy a magyaroknál december elején jön. Akkor ők már novemberben elküldik a listájukat? Sok mindent átbeszélgettünk múltkor az ünnepekkel kapcsolatban a lánynál az erkélyen forrócsokizgatva, erre viszont nem tértünk ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Úgy tűnik, a cukrász megint kitett magáért, Chris képes volt pillanatok alatt betermelni a kikért szeletet. Nem mintha annyira sietne, de nincs kedve egy üres tányér felett üldögélni, így eltette az újságot és kabátját magához fogva lépett újra a sorba. A családnak is kikérte az adagot, már ment is volna tovább, ha nem szúrja ki a "menyasszonyát". Elmosolyodik, mert kivételesen nem rohan, talán végre tényleg tudnak beszélgetni pár szót.
- Üdv, kedvesem - szalutált a nőnek ünnepélyesen, majd letette az elviteles dobozt a pultra. - Úgy tűnik, itt elég gyakran összefutunk - jegyezte meg vidáman.
Ahogy a nőre nézett, még ő is észrevette, hogy valami változott. Talán a front miatt nézhet ki másképp? Vagy hosszú napja volt? Nem szokása találgatni, így inkább úgy dönt, rá is kérdez egyenesen.
- Milyen napod volt? - érdeklődött azért figyelmesen. Azért nem akarja úgy kezelni a hölgyet, mint a portást az egyetemnél. Nem mintha a srác megérdemelte volna, de akkor a körülmények nehezítették Chris helyes ítélőképességét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kétrét görnyedve támaszkodok a jéghideg falnak. Szuszogásom egyre inkább kezd alábbhagyni, de a fájdalomtól egészen hányingerem lett. Nagyot nyelek azt várva, hogy talán nem dobom ki a taccsot, s egyelőre úgy néz ki, hogy benn marad a nemrég megcsócsált amerikai fánk. Kissé színüket vesztett ajkaimat összeszorítom, és úgy nézek fel a srácra, aki azonnal a segítségemre siet. Á, mondtam, hogy mentse magát. Kékjeim mosolygósan merednek az ő zöldjeibe. Amolyan fájdalmas mosolygás ez, és a vállamra helyezett kézfejére fogok. Barátságosan megtapogatom, majd elengedem. Fejemet megcsóválom, és a bullyk végre megfordulnak, hiszen könyvemet követelem rajtuk. A mellettem ácsorgó fiúra már nem is nézek, csak suttogok neki pár szót.
- Mondtam, hogy szívódj fel, te tökfej – ezt amolyan barátságos kis cukkolásnak gondolom. Az már másik dolog, hogy a „középmagas, vézna srác a levitából” magára veszi-e. Megszoktam már, hogy ezek történnek. Amikor legutóbb jól elvert egy srác, akkor jelenteni akartam először. Aztán sírva elbújtam a klubhelyiségbe, ahol egy felsőbb éves eridonos nyugtatgatott, hogy jól tettem, hogy nem szóltam. Elmesélte, hogy ő is átesett ezeken, és csak pár évig tart. De ne köpjem be őket, mert utána besúgó, árulkodó kis pisis leszek a többiek szemében. Ezt szipogva meg is fogadtam. Illetve azt is, hogy soha, de soha nem veszi el senki sem a cuccaimat. Édesanya nem keres túl jól, mégis megveszi azokat a gyűjtői darabokat is, amikre annyira vágyok. Ezért is ennyire fontos nekem, hogy visszakapjam azt a nevetséges kis kalandjáték könyvet.
- Basszus – motyogom, amikor ismét magamhoz térek, és látom, hogy ők itt, ő meg a földön. A felsőbb éves és a levitás között cikázik rettegő tekintetem, majd éppen megszólalnék bajtársam felé, hogy minden oké-e, nagyon fáj, s mindenféle őt féltő szöveg, amikor hátrálni kényszerülök, és ismét a hideg falat érzem hátamon.
- Erre semmi szükség – nyögöm, miközben megérzem a másik sütőtökleves leheletét. Fintorogva nyelek egyet, majd felnézek a szemeibe. – Egy; őt hagyd békén, mert semmi köze hozzá – bökök fejemmel a földre lökött fiúra. – Kettő; ez felesleges kakaskodás. Kérem szépen vissza a könyvemet, és megígérem, hogy soha nem kerülök az utadba – a rellonos motyog valamit, majd széles vigyor terül szét az arcán.
- Piroinito! – mondja ki az egyértelmű varázsigét, miközben pálcájával a könyvemre bök, ami úgy porlad szét, akár az újjászületés előtt elhulló főnix madár. Szemeim könnybe lábadnak, és már nem is harcolok tovább. Nagyot nyelve, könnyes kék szemekkel nézem a márványpadlót, és egy szó sem hagyja el a továbbiakban ajkaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Annyi minden kavargott még pár perce bennem, de most csak a sütemény várása köti le az összes az után a hosszú nap után megmaradt agysejtemet. Így történhet meg az is, hogy csak akkor veszem észre idézőjeles vőlegényemet amikor már előttem van, beszél hozzám és közben szalutál. - Szia Szívem - még mindig igen jóképű és kedves, sajnos - Ennek csak egy oka lehet..Az, hogy édes szájúak vagyunk - mosolyodom el utalva az első találkozásunkra és felcsillan a szemem. Időközben ugyanis elém kerül a rendelésem a pultra, ahová az én emberem egy dobozt tett le az imént, amiben úgy sejtem szintén sütemények lapulnak - Ha nem sietsz, van kedved végignézni ahogy ezeket megeszem? - kérdezem a férfitől és a tányéromon terveim szerint csak záros határ-ideig lévő finomságokra mutatok - Na jó, amiért ilyen szépen nézel még adok is belőlük - teszem hozzá egy ártatlan és bájos mosoly kíséretében, majd amennyiben úgy dönt velem tart elindulok egy épen felszabaduló asztal felé, ahonnan jól látni a fényeket. - Elég hosszú és fárasztó ahhoz, hogy ne vágyjak másra, mint a Vőlegényemre és erre a két édes kísértésre - felelek feltett kérdésére, majd elhelyezkedem a kis asztalánál. Levetem a kabátomat és a sapkámat, de a sálkényt használ háromszög alakú, puha, kötött halványuló kék kendőmet a vállamra terítem - És neked? - fordítom vissza, miközben azon morfondírozok, hogy a répatortával vagy az áfonyás sajttortával kezdjek-e. Végül a répatorta egy kis darabját tűzöm elsőként villám hegyére. Isteni az illata. Alig várom, hogy meg is kóstolhassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez egy olyan bakancslistás dolog nekem. Belépni a helyre - megtalálni se volt semmi -, amit az itt töltött időm alatt sikerült elkerülnöm. Mentségemre legyen mondva, életem szerves része csupán egy évvel jár felettem, így egészen idáig megleheteősen könnyű dolgom volt.
Most viszont... most viszont a létező összes támaszom magamra hagyott, mondván a VAV az enyém. Magamnak kell megírnom és magamtól. Persze, aláírom én, hogy ez tényleg egy nagy dolog, és megalapozná a jövőm, ha nem alapozta volna már meg valami más már nagyon régen.
És se a művészetin, se a zenekarban nem tartják fontosnak ezt. Mármint, nem sokat érsz a VAV-val egy művészet központú világban, ahol a tehetség számít... meg a kitartás, mint utólag kiderült. És áldom anyám, hogy tőle bőven eleget örököltem, mert most csupán a végkimerülés látszik rajtam. És semmi, ami azt suggalná, feladom.. végeztem, pedig ilyenkor szokott az történni.
Végre megtaláltam az utam, nincsenek bennem kérdőjelek, és el tudom hinni, hogy igenis erre születtem. Kellett az a pár év, hogy visszatalőáljak a zenéhez, hogy próbálgassam a szárnyaim máshol is.
Most pedig kell a nyamvadt vizsga, hogy végre magam mögött tudjam ezt az időszakot. Nem voltam jó diák soha, vagy csaltam, vagy a nevem juttatott át a vizsgákon, amiknek még csak komolyabb tétje sem volt.
Most viszont nem csalhatok, főleg mert valószínűleg nem is tudnék, és a minisztérium embereit, akik majd felügyelnek, szerintem pont nem fogja érdekelni, hogy Felagund vagyok.
Határozottan lépek be most először a könyvtárba, hogy aztán valahol középtájt meg is torpanjak. Asztalok... könyvek... rengeteg könyv. Olyan, mintha a polcoknak soha nem lenne vége, és a bátorságom el is száll. Nem, a megütközött tekintetek se segítenek, amivel engem vizslatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mindent fehér, kristálytiszta hó takar. Olyan éteri csend van, hogy a szívem dobbanásait is hallom. Nem nyugszik itt senkim, mégis itt vagyok. Mindig amikor úgy érzem tovább kell állnom valahonnan és meg kell válnom addigi énemtől kimegyek a helyi temetőbe és lélekben búcsút veszek tőle. Egy részemet engedem el, ami ott fog pihenni a hantok között én pedig, akár a főnix megszületek majd megint. Más külsővel és névvel, de ugyanazzal a félelemmel, hogy Károly végül mégis rám talál. Lassan sétálok, egy-egy sírkő előtt meg-megállok és elolvasom a rájuk vésett sorokat. Annyi szép szó, annyi szeretet sugárzik róluk és annyi fájdalom is egyben. Elérek három kis halomhoz. Nagyon kicsik és egy angyal áll mögöttük szárnyait óvón föléjük borítva, mintha az édesanyjuk volna. A kőarcon szomorúság és szeretet vonásai. Lehajolok, hogy elolvashassam a feliratokat. Három testvér nyughelye az ami előtt vagyok, akik a dátumokból ítélve egymást követően, világrajövetelük napján lettek angyalkákká. Beleborzongok a gondolatba és nem tudom megállni, hogy könnyek szökjenek a szemembe. Egy pad áll mögöttem. Úgy döntök leülök, ám mielőtt ezt megtenném vállalva a kockázatot új pálcámmal egy-egy fehér liliomszálat varázsolok a három kis halomra. A nap csupán világít, meleget nem ad és a levegő is csípős az északi széltől. Elgondolkozom a sorsom itteni alakulásán. Szkillaként kicsit újra önmagam lehettem. Régi, egykor otthonomként szeretett iskolám árnyékában lenni nagyon jól esett. Bárcsak újra Éjféli Veréna Vespera lehetnék. Bárcsak ne kellene többé bujkálnom. Talán hagynom kellene, hogy Károly rám találjon és végre szembe kellene néznem vele. Elég erős vagyok már, hogy legyőzzem? El tudom-e hagyni? Képes leszek elválni tőle, hogy visszakapjam a szabadságomat? Kavarognak bennem az érzések, a gondolatok és a félelemek. Mintha bármelyik pillanatban itt teremhetne, hogy magával vigyen. Rettegek, mégis várom azt a percet, amikor a szemébe mondhatom ELÉGVOLT!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az édességötlet telitalálat volt, Thomas rögtön rá is harap. Szapora bólogatásba kezdek, a sajttorta felezés nagyon jól hangzik, úgyhogy amikor ideér a pincérlány már ki is kérem a finomságot. Elbambulva szemlélem a kinti fényeket, dekorációkat, ugyanis általában nem szoktam nézegetni őket. Amíg melózom ugye nem sok időm van kifelé bámulni. Utána meg megyek haza vagy vissza a kastélyba őrjáratozni, nem nagyon szoktam ráérni. Mindig eltervezem, hogy na majd jól körbejárom a falut, komótosan megszemlélek mindent, de arra jutok általában, hogy még bőven ráérek. Később sokkal több dekoráció lesz, majd inkább akkor. Vagy, lehet hogy akkor is kéne és most is? Hm, na ezen majd még töprengek, egyelőre marad a sokféle szín nézegetése az ablakon át.
Csodálkozva fordulok vissza Thomashoz, nem igazán értem, hogy mire fel ez a nagy kotorászás. Mert mire ránézek, addigra már kutakodik, szóval nem sokáig kell azon tanakodnom, hogy mi az Ó tárgya, meg hogy mit csinál. Felvonom a szemöldökömet, amikor kijelenti, hogy a rejtélyes tárgy hol lapul, oda is pillantok én is, na nem mintha bármi különöset felfedeznék a kabáton.
-  Takaródóig biztosan. A baglyok alapvetően éjszakai állatok, fenn lesznek. És nem zárják a bagolyházat. De mivel prefektus vagy és ma őrjáratozol, így takarodó után is mehetsz – felelek a kérdésre. Kicsit csodálkozom ezen amúgy, mert hiszen miért ne lehetne bemenni? Oda bármikor, bárki bemehet, napközben ugyebár. Nem meglepő módon kizáró okként rögtön az jutott az eszembe, hogy vajon zavarja-e majd az állatokat. Mert ugye sokan közülük nappal is dolgozik, igaz hogy amint végeznek a kézbesítéssel elvonulnak aludni, amíg valaki ki nem választja őket egy újabb fuvarra. Kifejteném még azt is, hogy még ha nem is azon a szakaszon ügyel is felmehet oda, nem fognak szólni érte se a tanárok, se a többi prefi, tehát bajba sem kerül érte, de idáig már nem jutok el. Megérkezik ugyanis a desszert, és az üdítőm. Azonnal a kezem közé kaparintom a poharat és nagyokat kortyolok belőle. Csak ez után ragadok villát, hogy egy kis falatnyi sütit szerezzek.
- A Mi … mi? – hökkenek meg nagyokat pislogva. A Mikulásnak? Hát ezt, most mégis … ó. Már emlékszem, beszélgettünk ilyesmikről, hogy ki mikor jön, meg ki mibe hisz és ilyenek. Oké, már értem.
– Öhm … - kezdek bele, viszont ezen gondolkodnom kell. Kislány koromban írtam utoljára a Mikulásnak. Vagyis hát inkább rajzoltunk neki az iskolában. Meg ugye volt a tipikus ülj az ölébe és súgd a fülébe dolog, ami nem meglepő módon nálam kimaradt. – Én semmikor, nem … nem szoktam kérni semmit sem  - mert miért is tettem volna? Ha valamire nagyon szükségem volt, akkor általában x idő után megvettem, extra kívánságaim sose voltak. – De ha jól emlékszem akkor talán november végefelé volt mindig ez a projekt a suliba, hogy írjunk a Mikulásnak,meg rajzoljuk le, hogy mit szeretnénk. Ti mikor szoktatok? Szerinted tényleg kell írni neki? Mármint, nem tudja ő, hogy ki mit szeretne? – ha azt tudja, hogy ki volt jó meg rossz gyerek, akkor ezt is tudnia kellene nem? Érdekes, eddig ezen sose gondolkoztam el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Könyv könyv hátán. Én meg már-már beleszédülök ebbe a látványba. Ha nem én lennék, most jönne el a pillanat, mikor hátraarcot vágok, és közlöm, hogy ottrohadjonmeganyamvadtvizsga, de Merlin mentsen meg attól, hogy bárki is szemtanúja legyen egy ilyen attitűdömnek.
- Üdv Mr. Kazanov - mert bár nem vagyok szerves része a kastélynak, és nem is vagyok non stop fellelhető, azért képben vagyok a változásokkal, mint páldául, hogy egy auror lett az igazgató, és a könyvtárosok névsora is nőtt. Megnézem magamnak a férfit azért, de csak kíváncsiságból, semminemű hátsószándék nem lappang bennem. Akik ismernek, tudják, hogy nem rendelkezem véget nem érő pasilajstrommal. Mily' kár.
- Életemben először vagyok itt, szóval - kecsesen vonom meg a vállam, nagy szemeimmel pislogva rá.
- A húgom tapasztaltabb, de ő épp nem ér rá, nekem meg most akadt némi időm a VAV-ra készülni, épp csak... túl sok a könyv - szinte suttogom, ahogy újra végignézek a szinte végtelennek tűnő sorokon.
- Szóval mit ajánl? Hogyan kezdjek hozzá? - mert értelemszerű, hogy egy Felagundnak nem kell segítség... sose kell segítség, de az ajánlatot hajlamos vagyok megfontolni.
- Igen, tudom.... jobb később, mint soha, nemde? - még a fejem is oldalra döntöm kissé, a szemöldököm is felvonom, csak hogy elejét vegyem a kérdéseknek, vagy az esetleges szemrehányásnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kicsit felvonom szemöldököm amikor a nevemen szólít. Mert ezt úgy nem szokták tudni. Arra csak-csak emlékeznek, hogy hát igen volt egy új bácsi az évnyitón, de a név ritkán marad meg a buksikban.
- Életedben először? Elég nagyra nőtt elsős vagy - jegyzem meg inkább kicsit poénosabbra véve a hangulatot, mintsem komolyan gondolva a dolgot, elvégre azért látszik rajta, hogy nem tizennégy. Vagy ha igen kicsit túlérett tizennégyes.
- Ki a húgica? - kérdezek rá szórakozottan, de már a következő mondatán kattogok, miszerint a VAV-hoz lenne szüksége némi segítségre. Tudom, mi az, de azt nem tudom, hogy mi van benne. Mert amikor én azt megírtam, akkor magántanulóként tengődtem Oroszországban és pont nem érdekelt, mindenfélét csak összehordtam, hogy meglegyen a kettes. Nem akartam belemerülni a tanulásba, nem is volt időm az edzések és Katya mellett. S ha még az orosz követelményekre emlékeznék is, ami abszolút de kizárt, akkor sem vagyok benne biztos, hogy az megegyezik a Magyar mágiaügyi minisztérium által kiadott itteni tesztlap tartalmával.
- Hát tudod a követelménylistát? - kérdezek rá, hátha legalább lesz egy kis reménynyaláb amibe kapaszkodhatunk.
- Így van, sokkal jobb mintha soha nem jöttél volna be - bólogatok helyesen elvégre ebben igaza van. Hiába kicsit gázos, hogy eddig be se  tette a lábát a könyvtárba, még mindig sokkal jobb, hogy most meg merte lépni ezt, mintha nem tette volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Köszönöm szépen, de tizenkilenc vagyok. Ráérünk még az efajta bókokkal - mosolygok rá, felvéve azt a halványka poénszálat.
- Lena Felagund... ekkora - mutatok itt a kezemmel, illusztrálva, hogy nekem akkor is csak egy törpe, ha soha nem volt -, szőke haj, Levitás, tuti látta már - megforgatom a szemem. Neki a törzshelye nyilván, de azért lassan ideje lenne elbeszélgetnem vele, hisz nem tud átverni, látom, mikor sunyul.
- Konkrétan az elmúlt ötév anyaga az itt tanított összes tárgyból. Ebből válogatnak ki úgy tíz-húsz kérdést... reménytelen, mi? - húzom el a szám, miután az én szemem előtt is felvázolódott a helyzet.
- Bár Ön meg tudná oldani ezt az aprócska problémát. Mint iskolai dolgozó, bejárása van a tanáriba is, nem? Engem nem szívesen látnak, nagyapám tett róla... na jó, főleg én - hogy mennyire bölcs dolog az első adandó alkalommal ilyesmire kérni valakit, az attól függ, mennyire és mire kapható a férfi.
- Körbevezet, vagy ilyesmi? Ha már itt vagyok - meg mégse ácsorogjunk már csak úgy itt..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Oh igen, Lenát ismerem, nagyon édes teremtés, ő készül illúziómágusnak - bólogatok. De azért magamban mosolyogva megjegyzem, hogy ezek a Felagundok mindenhol ott vannak.
- Semmi sem reménytelen - szólok közbe gyorsan, hogy azért na ilyen nincs, ha valamit nagyon akar az ember, akkor azt azért valahogy csak-csak megoldja. Viszont a következő kérdése már nem volt ennyire szimpatikus, mint az előző. Elvégre az egyikben úgy érzem, hogy egy törött szárnyú kismadarat istápolok, a másikban pedig, hogy kukac helyett az ujjamat akarja leharapni csontostól.
- Esélytelen, hogy ilyesfajta galád tettekkel segítsek neked a jobb jegy megszerzésében - rázom meg a fejem szigorúan. Nem olyan fából faragtak, hogy erre a jófejségre, vagy inkább egyszerű kihasználásra vevő legyek.
- Azonban, van egy jóhírem. Minden amit az elmúlt öt évben tanítottak neked az itt van ebben a könyvtárban. Bájitaltan, bűbájtan és még sok meg sok tudományról szóló könyv. - kezdek bele, s pont jól jön, hogy megkéri vezessem körbe mert bólintva elindulok és intek, hogy kövessen.
- Vannak ilyen basic összefoglalások egyes tantárgyakról. Azok elég hasznosak arra, hogy feljöjjenek az emlékek az áttekintéskor. Melyik tantárgyból vagy a legrosszabb? Én a helyedben azzal kezdeném - megállok egy polcnál ahonnan kezdődnek az iskolai tantárgyakhoz köthető könyvek. Persze ez is elég tág, mert sok az anyag, sok a tudomány ez még csak az Á betű, vagyis az átváltoztatásról szóló könyvek polca.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Elgondolkozva bólogatok. Hát csak az van, hogy nem tudom, van-e a tollasoknak szolgálati idejük vagy mit tudom én. Ezért is kérdeztem rá, mert fogalmam sincs, hogy megy ez. Nem vagyok túl gyakori levélfeladó. Különben édes mindegy, ha most nem jutok oda, majd holnap. Ráér akkor is.
Jóízűen majszolgatom a sajttortát, egészen kis falatokat vágva le magamnak a villával, hogy hosszan kiélvezhessem a finomságot, közben pedig derűsen hallgatom barátnőm válaszát, milyen közös tevékenység volt ez a suliban. Bár először meglep kicsit, hogy ő semmikor, ám az okán elmosolyodom.
- Decemberben igazából bármikor lehet karácsony előtt - töprengek el kicsit, Angliában mikor szoktunk. - Az otthonban is volt néha csoportos levélírás vagy ilyesmi. Másik években meg csak begyűjtötték azét, aki készített - merengek el az árvaházi hagyományokon, csak úgy éppenhogy.
- Nem is tudom. Mármint, biztos oka van annak, hogy listát vezet róla a levelek alapján. Szerintem kell neki azért. Valószínűleg tudná anélkül is, de... - vonok vállat. Eleve nem igazán szokásom megkérdőjelezni dolgokat, hát még ha ünnepi hagyományokról van szó, meg főleg ilyen praktikus listákról. Lassacskán elfogy közben a sajttorta rám eső része. Bekapom az utolsó falatot és kellemes szusszanással rakom le a villámat, dőlök hátra.
- Én ilyenkor szoktam küldeni. Legalábbis az elmúlt években mindig ilyentájt küldtem, szerintem - térek vissza erre a témára a feladási idővel kapcsolatban, megint elpislogva a kabátom felé. - De igazából én se kérek semmit - árulom el, szényenlős mosollyal. - Csak szeretek írni neki - emelem egyik vállam kicsit arcomhoz és vidáman pislogok ki az ablakon, elképzelve, ahogy egy nagy halom levéllel együtt az enyém is megérkezik az Északi-sarkra, ahol a manók kiválogatják és végül magának, a Mikulásnak a kezébe kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nyilván nem egy szökőkútban - állapítottam meg egyszerűen. És ezt honnan tudom? Abban nem élnek meg a fókák, és nincsenek balesetveszélyes kövek se. Aminek csúszik a széle, arra eleve már fel se tudsz térdelni anélkül, hogy fejjel bele ne rongyolj. Nem mintha tapasztalatból beszélnék, de ha abból tenném azt is hozzátenném, hogy minimum három öltés és egy doboz fájdalomcsillapító.
- Szeretek mindent az elején kezdeni - nevettem el magam visszanézve rá, de igazság szerint a figyelmem kicsit elterelődött. Elhúzva róla a kezem össze is dörzsöltem a tenyereim kicsit, mint aki nagyon gondolkodik valamin. Így is volt, de inkább mint aki el is felejtette csak a nőre koncentráltam. Még csak meg se rezzentem, mikor megint helyben voltunk. Imádom a nőt, és az ágy túl központi elem. Olykor a pult vagy szőnyeg is, nem diszkriminálok lakrészeket.
- Az túlzás, és semmi könyv fölé nem való a ragacs, úgyhogy előbb azzal kell végezz - böktem a fejemmel már ülve a dobozára, aztán kivártam, hogy akkor elkényelmesedik-e vagy mi lesz. Mert mondandóm van, addig, még meg nem gondolom magam. Ez nem egyszerű, bárhogy is tűnik. - Nem pont így képzeltem, de végülis - nevettem el magam ismét, ezúttal kicsit kínosan csak végigsimítottam a borostámon rá nézve, aztán egy gyors csók után csak elhúztam az egyik kezét a nyakamtól kettőnk közé a tenyerét felfelé fordítva.
- Hunyd le a szemed, hoztam még valamit, de ki kell találd előbb mi az. Megfoghatod, de nem nézheted meg - közöltem vele az eredendő szabályokat, és nem bízva benne, hogy ennyivel előre jutottunk egyelőre nem tettem semmit a tenyerébe csak figyeltem rá.
- Megbeszéljük még ki néz kifelé az ablakon. Nos? Becsuktad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A napokban nem mentek valami könnyen a séták, ennek volt persze fizikai magyarázata is Duplo részéről, ami sajnálatos, de fejben sem voltunk rendben. Dühös voltam, folyamatosan, de nem tettem semmit szóvá. Három napon át újratárcsázáson volt a telefonom gyakorlatilag, majd letettem a telefont. Írtam egy utolsó üzenetet majd felöltöztem és elmentem itthonról. Nem voltam hajlandó itt lenni. Két napot csöveltem Mr. Rangidősék kanapéján, aztán eltessékeltek. Ivánt is megjártuk, de miután összekapott Duplo a szomszéd macskával és kaptunk egy príma kötést tegnap hazajöttünk. Elég volt ebből most már, igazából a telefonomra is percenként nézek megint, de ez nem segít semmin.
A mai reggel meg úgy indult, mint a legtöbb. Duplo kibaszott az ágyból, hogy ő menne sétálni, szóval ettünk, aztán összekapva magunkat mentünk le. Tettünk vagy három - lehet volt négy is - nagy kört az utcában, mire teljesen megkattanva kezdett el ugatni a kapualj felé, én meg felvont szemöldökkel próbáltam visszafogni, ahogy közeledtünk.
- Nyugi van pajti, nem kell több harcimacska - próbáltam a pórázzal vissza is húzni, de a vezényszavak felfokozva mit sem érnek. Pedig viszonylag ügyes és jól nevelt darab tud lenni. Fogalmam se volt milyen mókust lőhetett, ami ennyire érdekli, de ahogy közeledtünk feltűnt, hogy ennek két lába van és egész emberi alakja. A cipőjétől lassan indult fel a tekintetem, az arcom ráncba csúszott a derengő, de beazonosítatlan kabátnál. Aztán megláttam a haját és lefagytam. Duplo rántott kettőt a pórázon én meg el is engedtem meglepettségembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

úgy látom, az adventi naptár eléri a célját *-* ha akár csak egy valaki jólesően sóhatozik tőle, akkor már meg is vagyunk

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Van, hogy az embernek idő kell, hogy dűlőre jusson. Nekem is kellett, méghozzá nem kevés. De tegnap, mikor álmosan, kócosan, letörve lementem a kávézóba, hogy elkezdjem a műszakomat este, a rádióban pedig elkezdődött egy Influx szám, szolid negyed órán keresztül zokogtam a pultra dőlve. Egyszerűen nem tudtam tovább lépni, csak sírtam ott, míg apám a kezembe nem nyomta Marley pórázát, meg a táskámat. Azt mondta, hogy szeret, örül, hogy itt vagyok, de sosem látott még ennyire boldogtalannak és nem bírja ezt elviselni, szóval vagy magamtól megyek, vagy ő visz haza. Kiegyeztünk, hogy megvárom a reggelt és eljön velem a hopp-állomásra Amsterdamba.
Szóval itt vagyok. Tudom, hogy nincs rá kifogás, erre az egészre nincs, valahol tartok is tőle, hogy nem az vár majd, ami... amibe nem szakad bele a lelkem. Szóval Marleyt a portásra bízom a koliban, aztán összekapom magam abban a nagyon fura lakásban, aztán a kis hátizsákomba suvasztom a befőttesüveget, hogy a jól ismert lakás felé vegyem az irányt. De senki nincs itthon, a kopogásra nem érkezik válasz. Érzem ahogy a mellkasom összezsugorodik belül egészen kicsire, nem kapok levegőt, el kell tűnnöm innen. Szóval lefutok a lépcsőn, kilököm az ajtót és futok míg a levegőm tart. Aztán az egyik kapualjban dőlök a falnak, levegő után kapkodva, a kezeim reszketnek, szerintem én magam is, ahogy előre hajolva próbálom nem kidobni a taccsot.
A hang. A hang zökkent ki, meg ismerem azt a ugatást, a falnak is dőlök, hátha nem vesznek észre. De érzem, ahogy rám néz, hallom Duplot is egyre közelebb, majd érzem, ahogy a mancsok összekaparják a farmerem. A kezem reflex-szerűen csúszik a füle mögötti ponthoz, hogy megvakarjam, ahol szereti.
- Sssss, nagyfiú. Apádat hol hagytad? Nem éri meg, ne csináld ezt - ölelem magamhoz összeszorított szemekkel a nagy szürke kutyát, az arcom a fejének nyomva. Tudom, hogy nincs itt egyedül. Sosincs. Párszor végigsimítok végül, mielőtt lefejteném a csípőmre támaszkodó mancsokat, ami Duplonak nem is tetszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nyilván. Ugyan, ki menne bele egy szökőkútba? - forgatom meg a szemeim, mert hát, én biztosan nem, milyen ember az, aki részegen belemászik, aztán elalszik benne, mert legalább az hideg, ha már az időjárás nem. Természetesen utána nem beszélgettem sütőtökökkel sem a helyi kisboltban, tökre érthetetlen.
- Igen, ezt már tudom - nevetek fel, talán kicsit el is vörösödve, mert imádom, minden egyes porcikájával. Azt is, mikor részeg és azonnal kell neki a szeretet, vagy mikor csak az este végén összebújunk, ahogy azt illik jobb családokban. De szeretem a nevetését, a hangját is, hogy olyan balfasz módon fogja a cigarettáit.
- Akkor miért adtad oda moat? - kérdezem a végét már a kis cukorfelhőtől teli szájjal, de aztán lerakom a vödröt a közeli asztalkára, meg lenyalom az ujjam is, ha már ő nem kért a vattacukorból. Én élem, finom, édes, kicsit tán émelyítő is. Kissé zavartan is nézek rá, de aztán lemondó sóhajjal ügyeskedem magam valami beszélgetésbarátabb pózba. - Értem én, értem...
A problémáját annyira nem, az oké, hogy nyilvánosan meg mikor nem alkalmas, ne így üljek, de most tökre csak ketten vagyunk. Én meg ő. Még Duplo sincs itt csúnyán nézni, pedig nagyon tud. Buta fejjel tartom a tenyerem kettőnk között, sűrűn pillogva.
- Mi? Ez miért jó? Legutóbb mikor ilyet hallottam... nem, ebbe ne menjünk bele - nevetem el magam, a tenyereimbe temetve az arcom, de aztán csak a vállának döntöm a fejem és a lábaim az ágyról lelógatva nyújtom a tenyerem. - Tök csukott. Sokkal jobban, mint az ablak. Adsza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem tudhatom, hogy egy találkozás után mi váltotta ki a lányból ezeket az érzéseket, mert az alapvető vonzalom, amit mindenki érez irántam, nem indokolja. Márpedig a mágiámat nem használtam, és ez biztos, mert azt csak észrevenném. Régen automatikusan működött a dolog, nem kellett gondolkodnom, hogy használom-e, egyszerűen jött magától, de ma már ennek a veszélye nem áll fenn. Elgondolkodtat, hogy valóban érez-e irántam valamit, azonban ennél mélyebben nem akarok és nem is fogok belemenni, mert felesleges. Megkeserítem a saját életemet vele, és sajnos ehhez, túl önző vagyok.
- Nem - rázom meg a fejemet értetlen. - Ez nem jól esniről szól, hanem arról, hogy az enyém lenni. Ennyi - vonom meg vállaimat amennyire testhelyzetünk engedi. Csendben hallgatom végig az okfejtését, amire egyetértően bólogatok. Ha nem mozdít meg bennem semmit, és egyelőre ez áll fenn, akkor baszhatjuk az egészet, és mint mondtam; nem fogom megkeseríteni a saját életemet. Egy bizonyos szintig hízelgő ez a vágytól fűtött tekintet, és az, amit kiváltok a lányból, de azért mindennek van ám határa. Soha nem éreztek irántam semmi mélyebbre menőt, mint amit a vélamágiám megengedett, így a helyzet is elég életidegen számomra. Azonban nyilvánvalóan nem siklok el a tény felett, hogy Dana mennyire hangoztatja a 50-50% esélyt a lehetőségeinkre, amik fennállnak. Vagy összejön, vagy nem, és ez valamilyen szinten dicséretreméltó. Nem ringatja magát tévhitekben, egyszerűen csak örülne, ha összejönne, de ha nem történik meg, nem vág eret. És bennem meg mi van? Nos... a testiségeken kívül nem sok minden, de valljuk be, eddig remekül tartom magam, már csak azért is, mert nem dobtam fel például az ablakpárkányra, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor most az enyém lesz. Pedig eljátszottam a gondolattal. Nem is egyszer, de nem tettem meg. És mérhetetlenül büszke vagyok ez miatt magamra.
- Akkor rendben - bólintok egyet, tekintetemet el nem szakítva az égről. Nincs értelme ránéznem Danára, mert el tudom képzelni, hogy mi ülhet ki az arcára, mik lehetnek a gondolataiban. Csak ugye, azzal nem tudok sok mindent kezdeni, így egyszerűen meg kell várnom, amíg megszólal, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell sokáig várnom, mert szeret beszélni. Ó, de még mennyire, hogy szeret, és ember, mindenről! Ami mondjuk az én szempontomból azért jó, mert így nem kell nekem dumálnom olyan témákról, amik nem érdekelnek.
- Helyes - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, és eskü nincs benne mágia, amikor Dana felé fordulok. Nincs megbántódva, mondjuk tény, hogy oka sem lenne rá, mert eddig is tisztalapokkal játszottunk, szerintem ezután is tartani fogjuk ezt. Kikerekednek szemeim, ahogy meghallom a szót, lassan fordítom fejemet Dana felé. Egyik szemöldököm tökéletes ívvel emelkedik meg, ahogy óvatosan felülök, mindenképpen figyelve arra, hogy Dana feje, ne koppanjon a kemény fában. Fejemet kissé hátrafordítva nézek rá, majd megrázom a fejemet és halkan felnevetek.
- Hihetetlen lenni - mosolygok rá szemtelenül. Egy hirtelen rántással húzom fel a lányt magamhoz, aki végül az ölemben köt ki, és valamiért úgy érzem, nem sok ellenállással. Haját válla fölött hátrasimítva kezdem el csókolgatni nyakának ívét, nyakszirtjét, ruháit kissé arrébb tolva vállának azon részeit is, amit könnyedén elérek. Szóval az enyém. Innentől az enyém, ameddig én akarom. De vajon meddig akarom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő