Nicholas Brown Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Kicsit lemaradtam Annyit azért hozzá tudok szólni, hogy: Sziaaa Kiva!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey INAKTÍV
Loise RPG hsz: 98 Összes hsz: 488
|
~ Nicholas ~ - Hát igen, annak ellenére, hogy kicsi korom óta tanulom a nyelvet, magyarul ez is anyanyelvem az angol mellett, azért néha meglátszik, hogy csak felnőttekkel beszélgettem magyarul, de azért mindent megértek*Na jó, volt már olyan akinek nem igazán értettem a mondandóját, de mint utólag kiderült majdnem minden szava szleng volt és ott sok olyan szót használnak, amit alapból teljesen máshogy értelmezünk. Ilyen még csak egyszer fordult elő és akkor is Pesten voltam, szóval meg sem lepődtem.* - Mertem remélni, bár nem bánnám, ha a középkorban lennénk és hercegnő lehetnék, ezért is szeretem a bálokat, mert ott annak érezhetem magam*Miket nem fecsegek itt ki magamról, olyan mintha ezer éve ismernénk egymást. Persze mindenki tudja, hogy könnyen megnyílok és meg is bízom az emberekben, aztán utána koppanok. Sajnos nem tudok ezen változtatni, naiv vagyok, ez van.* - Én?*Nagyokat pislogva, ártatlanul nézek Nickre, aki már nyújtja is nekem a gitárját. Na nem mintha félnék játszani vagy ilyesmi, csak meglepett, hogy odaadja egy "idegennek" a hangszerét, úgy hogy nem tudja hogy játszik a másik. Mi van, ha elszaggatja a húrokat vagy ilyesmi? Szerencséjére én nem ilyen vagyok, mások profinak mondanak és csodálkoznak azon, hogy még nincs egy zenekarom, vagy hogy nem csaptam fel énekesnőnek. Lehet, hogy lenne karrierem, de én először a tanulásra koncentrálok, s majd ha a sulinak vége lesz, akkor lehet megpróbálok betörni a zenészek világába. Milyen jó is lenne.* - Dehogy haragszom, nem tudhattad*Annak ellenére, hogy egyáltalán nem vártam bocsánatkérést, nagyon jól esik a dolog. Ebből is látszik, hogy jó emberrel hozott össze a sors.* - Örülök neki, hogy elénekeltük*Tényleg örülök, most már fogom énekelni otthon, karácsonykor. Megtanulom gitárral és eljátszom a szüleimnek, biztosan örülni fognak neki.* - Hát akkor jöjjön a dal*Már el is kezdem pengetni a húrokat, először finoman, majd a dalnak megfelelően erősebben. Aztán jön az éneklős rész, amit ismét tiszta, kedves, lágy hangon adok elő, ahogyan az igazi énekesnők. Nagyon szeretem ezt a dalt, saját szerzemény.* Szám: http://www.youtube.com/watch?v=NG2zyeVRcbs
|
|
|
|
Kiva Faraday INAKTÍV
.anyatündér. RPG hsz: 157 Összes hsz: 7910
|
A köszönésből. A kb. 4 posztomból szerintem mindegyikben szerepel egy "helló". Nem mintha baj lenne, csak már kezd túltengésem lenni.
|
|
|
|
|
|
|
Kiva Faraday INAKTÍV
.anyatündér. RPG hsz: 157 Összes hsz: 7910
|
Az a másik legjobb... Minden évben eddig csütörtökre olyan órarendem volt hogy ihajj... Idén szerencsére csak 4 órám van.
|
|
|
|
|
|
Nicholas Brown Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
KikiMa reggel korán keltem, mert még suli előtt el kellett intéznem valamit. Gyorsan felöltöztem és már mentem is le, hogy megkeressek egy baglyot, aki hajlandó elvinni a levelemet. Anyáéknak írtam, mert elég nagy kavarodás van most otthon, amiből persze én se maradhatok ki, mint minden hasonló alkalommal, ha gáz van. Az nem érdekel senkit, hogy hány km a távolság, engem is muszáj belekeverni. Szerencsémre pont volt egy levélszállító, aki látszólag unatkozott, így ezt is sikerült elintézni. Mire visszaértem, már csak arra volt időm, hogy fölkapjam a cuccaimat és mehettem is órára. A délelőtt gyorsan elment, ebédnél meg jót hülyéskedtünk az eridonosokkal. Eredetileg ezután el kellett volna kezdenem tanulni, de valahogy nem volt elég erőm hozzá, meg már így is tele van a fejem, úgyhogy inkább körülnézek az udvaron. Szerencsémre van rajtam egy vékonyabb pulcsi, bár így is eléggé vacognak a fogaim. ~Azt hiszem ez egy gyors kör lesz.~ Már indulnék is vissza, amikor a kviddicspálya környékén mozgást veszek észre. Csak egy pillanatra látom az alakot, de a biztonság kedvéért inkább megnézem. ~Lehet, hogy csak képzelődtem és kezdek megőrülni?!~ Gyorsítok a lépteimen, hogy ne fázzak annyira. Már csak néhány méter és megpillanthatom azt a bizonyos pályát, amiről mindig annyit álmodoztam, de soha nem volt elég akaraterőm, hogy ki is jöjjek, mármint repülés céljából. Kilépek a fűre és abban a pillanatban elvigyorodok, ugyanis egy ismerős lányka röpköd a póznák körül, különféle gyakorlatokat végezve. Pár percig nem is szólok neki, csak figyelem. Nem igazán értek hozzá, de így elsőre nagyon ügyesnek tűnik. Kicsit elgondolkozok, hogy lehet, hogy nem véletlenül van itt egyedül és talán nem kellene zavarnom, de ha tényleg magányra vágyik, akkor azt majd úgyis megmondja. - Szép napot kisasszony! Belevágsz a tanításba? -Egy kedves mosolyt küldök felé. Igaz, hogy azt mondtuk, hogy majd előre megbeszéljük, hogy kinek mikor alkalmas, de ha már így hozta a sors, akkor miért ne kezdhetnénk el most rögtön az edzést?! Nekem semmi kifogásom ellene, úgyhogy innentől már csak Kikitől függ a dolog. Be kell vallanom, hogy nagyon örülök, hogy újra láthatom a lányt. A múltkori kicsit furcsa, de azért összességében jól sikerült találkánk alkalmával nagyon megkedveltem őt és alig vártam, hogy ismét összefussunk. Igazából nem is telt el olyan sok idő azóta, de azért kicsit hiányzott.
|
|
|
|
Nicholas Brown Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Én még élek, csak elmentem gyorsan hsz-t írni. Ebben egyetértek, de nekem a hétfő a legrosszabb. Igazából a szombat a legjobb nap!
|
|
|
|
|
Kiva Faraday INAKTÍV
.anyatündér. RPG hsz: 157 Összes hsz: 7910
|
Szia Mira, kicsit későn jöttél, de üdv közöttünk. Én viszont megyek csucsuszkálni, lőtték a pizsit, vár az ágy nagy szeretettel. Sziasztok. ^^
|
|
|
|
Szendrődy-Nagy Áron INAKTÍV
újdonsült apuci RPG hsz: 11 Összes hsz: 163
|
VerocskaNem gondoltam volna, hogy már most a falu felé fogok baktatni, de valamiért éreztem, hogy ennek a hírnek a közlése nem várhat. Elvégre is, igen, felvettek! Nem hiába az a sok munka, és fáradtság, pedig voltak olyan pillanatok, ahol majdnem feladtam, ahol inkább úgy döntöttem, mégse. De megérte. Az a sok diák, aki ott nyüzsög, mosolyog, egyszerűen engem is boldoggá tesz. Vannak köztük kivételek, de az én koromban is voltak, mégis felüdülés látni őket. Mintha megint diákként mennék végig a folyosón, élném a mindennapokat, izgulnék, hogy miből nincs kész a házim, vagy melyik órán nincs jó kedvébe a tanár. Ugyan egy kissé más szemszögből látja így az ember, főleg, hogy holnap lesz az első órám, de kibírom, várom már. Igaz, egy kicsit feszültebb vagyok, hiszen nem tudom, mire számíthatok saját magamtól, ami elég nagy probléma, akárhogy is nézem. A faluba lefelé beugrottam az egyik sarki kisboltba, ahova mindig jártam, és vettem egy tábla csokit Veronikának. Elvégre, ma ünnepelünk, nem igaz? Tovább sétáltam, már több volt, mint félhomály, amikor a cukrászda elé értem, de nem adtam fel, mert eldöntöttem, hogy én most akkor is odamegyek, ha esik, ha fúj, ha szakad, ha nem tudom. Én most elújságolom neki a hírt. A kirakat előtt megálltam, végignéztem rajta, majd semmiféle jel nélkül besétáltam, és elmosolyodtam, ahogy a gyanútlan lányka háttal álldogált, és nézegette a sütiket. A csokit útközben zsebre tettem, így nem látszott, hogy van nálam plusz dolog, mintha csak én lennék, egy bőrkabátban. - Egy kávét kérnék, és téged, ha lehet. - mosolyogtam, miközben leültem a pulthoz legközelebbi asztalnál, és onnan is szemügyre vettem a sütiket Megvártam a kávémat, majd amikor Veronika mellém ért, lehúztam a mellettem levő székre. - Beszélnünk kell! - néztem rá csillogó szemekkel, izgatottan, mint ahogy a kisgyerekek szoktak, amikor kapnak egy új játékot, vagy amikor teljesül a vágyuk, és épp egy idegennek, vagy éppenséggel egy barátjuknak mesélik. Sajnálom, hogy ezek a dolgok kimaradtak fiatal koromból, de most mégis van egy barátom, aki ugyan nő, mégis jó, hogy van nekem. Valakivel megtudom beszélni, mi történik, aki nem az apám. Ez azért haladás. - Ó, ezt neked hoztam. - mosolyogva nyomtam oda neki a csokit, miközben vártam, hogy megkérdezze, vagy kimondja, hogy mi történt. Az sem baj, ha rögtön rájön, és tudja, és mondja, csak kéremkérem. Tudom én, hogy könnyű dolgom lehet vele. Ja, apropó, a kérésemről még nem is tud semmit. Muhaha.
|
|
|
|
Eugene Carnage INAKTÍV
RPG hsz: 49 Összes hsz: 61
|
A hold ezüstösen csillogta be az iskola tornyait, melyek sziluettje feketén rajzolódott az éjszakai égboltra. A hűvös őszi éjszakában nem jutnak el idáig a környező erdő zajai. A csendet pusztán halk verdesés töri meg, ahogy egy denevér ide-oda cikázva közeledik az egyik torony erkélye felé. Alakja helyenként kirajzolódik a hold előtt, máskor a sötétségbe vész. Láthatóan Bogolyfalva felől érkezik, röptének néha a falu pislákoló fényei adnak hátteret. Egy denevértől kissé talán szokatlan módon nem kezd el az erkélynek helyet adó torony körül röpködni, hanem egyenesen a korlátok fölé repül. A verdesés zaja hirtelen marad abba, s a következő pillanatban az árnyak közül Eugene sápadt arca világlik elő. Testének többi részét fekete ruha fedi, így alakjának kontúrjai továbbra is a sötétségbe vesznek. Lassan lép a korláthoz, s köpenye alól elővillannak hófehér kezei, melyek a kisvártatva a korláton pihennek meg. Mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakad fel, miközben másik keze egy fehér zsebkendőt halászik elő egyik mellső zsebéből, mellyel értő gonddal törli meg a szája szélét. Értő szemek felismernék azt a nappal vörösen rikító folyadékot, amitől megtisztítja arcát. Eugene azonban úgy tudja, hogy nincsenek jelen értő szemek. A zsebkendő rövidesen ismét eltűnik a férfi egyik zsebében, mialatt Eugene kedvtelő pillantást vet az elé táruló látványra. Ezen az éjszakán nem kellett órát tartania, mondhatni maga rendelkezett az idejével. Ki is használta az éj minden percét, s most jólesőnek érzi a szemlélődést, miközben az éjszakai hűvös lég lágyan simogatja arcát.
|
|
|
|
|
|
|
|
Amira Loveguard INAKTÍV
RPG hsz: 339 Összes hsz: 10127
|
Yari, húzz bele a meccsen, vagy lesz kapsz. Sziasztok lányok. a három szavas szabályt tartsátok be ha lehet. meg akkor is ha nem.
|
|
|
|
Yarista Palarn INAKTÍV
RPG hsz: 580 Összes hsz: 5878
|
Egyelőre nem játszhatok, azért nem írok De nyugi, majd okozok én még meglepetést A csevegőben három szót kell írni minimum - három szavas szabály (erre gondolt Mira) A HELY pedig nem pontos j...
|
|
|
|
|
|
Wendy Wolgen Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Betartanám de mit írjak még? "sziasztok nagyon örülök hogy találkozunk"?
|
|
|
|
Jade Mortin INAKTÍV
RPG hsz: 6 Összes hsz: 35
|
Na de Wendy erre tanítottalak én? Ej de rossz kislány valaki! *nevetve* De tényleg nehogy bajba keveredj!Az legyen inkább az én dolgom!
|
|
|
|