Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csend van. Olyan igazi könyvtári csend, amit végre valahára senki és semmi nem basz szét. Agyam zsibongása is kezd csillapodni, aminek annyira nem örülök, de Lorinért meg kell tennem. Lorinért mindent meg kell tennem, holott tudom, amióta eljött otthonról, hogy megkeressen és a testvérem legyen, sokkal erősebb, mint én valaha leszek. Nem mondtam el neki még, mert fogalmam sincs mégis hogyan kellene ezt tálalni a haldokló húgodnak. Eddig nem volt híre annak, hogy bármi baj lenne; nem is mondták, és nem is láttam. Mert Will tudja - tudnia kell -, hogy bizony a legilimencia legmagasabb foka áll a rendelkezésemre, amit ki is használok, így nem tudnak eltitkolni előlem semmit. Úgy járkálok a fejében mindegyiknek, ahogy nekem van kedvem, és ahogy én akarom, teljesen mindegy, hogy ki az. Mert már nem számít. Régen számított, hogy az életemben lévő fontos embereknek megadjam a kellő privát szférát, de ez ma már semmit nem jelent. Ha nem akarom hallani, akkor nem hallom őket, de ez nagyon ritkán fordul elő, mert mindent tudni akarok, és ha olyan az alkalom, akkor ki is akarom használni.
Kapucnimat kicsit hátra tolom, amikor kitekintek az ablakon, és éppen újra hatalmas filozofálásokba kezdenék, amikor hallok egy huppanást, majd beszédet. Hangos beszédet. Szemöldök ráncolva fordulok a hangforrás irányába, hogy kifejezzem nem tetszésemet, de amikor meglátom, hogy az egyik DÖK-ös az, akkor visszanyelem a nagyon szépen és szofisztikáltan megfogalmazott "takarodj a kurva anyádba" mondatomat. Várok pár pillanatot, abban a reményben, hogy hátha jön valaki, aki segít a lánynak, és nem nekem kell hősködnöm, hiába vagyok prefektus, de... ja, legnagyobb bánatomra senki nem jön erre. Hatalmasat sóhajtva csapom be a könyvet, amit ott hagyok és kászálódom le a párkányomról - igen, az enyém -, hogy a lány mellé guggoljak.
- Szarul nézel ki - konstatálom a tényt valószínűleg leginkább magamnak. - Vizet? - ha ennyiből nem érti meg, komolyan elsétálok és küldök valakit, akinek több türelme van ehhez. Szemeimet dörzsölve várom a választ, mert hopika, talán a hirtelen mozdulatok annyira még nem tesznek jót a fejemnek, és a látásomnak. Hogy egyáltalán megtartsam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Szeretem, ha valaki azt teszi, amit mondok és ez nem a hatalmasságról, vagy a másik lealázásáról szól. Egyszerűen arról, hogy magának is, de legfőképpen nekem mennyire megkönnyíti azt, hogy nem kell faszfejkednem egy tök idegen sráccal, hogy tegye azt, amit kérek tőle. Jöhetnék itt a baromságokkal, mert a vendég az első, mindig a vendégnek van igaza, de ezek alapvetően akkora pusztulat faszságok, hogy hányhatnékom van tőlük, és egyszerűen szeretem, mert megkönnyíti. És lehet ő tényleg türelmes típusnak írja le magát, de ha most hagyja ezt, akkor később baszhatja az egészet, mert így is fog maradni. Ő lesz az, aki nem szívja el a cigit soha, aki nem tud megállni inni egy kortyot, aki nem tud élni majd, mert ezek a gyökerek nem hagyják. Nem megmentem, félreértés ne essék, engem csupán annyi vezérel, hogyha a sok okoska bejön, akkor lássák, hogy ül, és én hadd derüljek jót az önző és gusztustalan gondolataikon. Mert ilyen gondolataik lesznek, ami engem feldob, még akkor is, ha anyaggal nem tud szolgálni új ismerősöm.
Csak megemelem szemöldököm, hogy ez a védjegye, de nem válaszolok. Ha valakinek ez a védjegye, akkor valamit nagyon elcseszhetett az életében. És itt alapvetően nem a türelmességgel van a gond, hanem azzal, hogy nem elég, hogy türelmes, de még jámbor is mellé. Akár egy bárány. Aha, ez lesz a megfelelő erre. Mosolyom szélesebb lesz, ahogy helyet foglal az asztalnál, és elégedetten emelem a csészét ajkaimhoz, hogy jókorát kortyoljak belőle. Fejemet az ég felé emelem, miután cigarettám utolsó slukkját is a tüdőmben tudhatom,  majd kifújom a füstöt, ami a gomolygó levegőbuborék felé veszi az irányt. Gyönyörű, és mennyire büszke vagyok rá, hogy eljutottam eddig, te szent Merlin!
- Valóban meg kell - bólintok egyet, miközben a csikk porrá lesz kezemben. - De ha te megcsinálod, akkor ők mi a faszt csinálnak? - egy egyszerű kérdés, amire meglepően kíváncsian várom a választ. Meglep, hogy ebben az elb*szott világban vannak még ilyen emberek. Azért csinálja meg, mert meg kell, mert a többiek nem hajlandóak rá, vagy egyszerűen nem akarják. Mi ez, ha nem jámborság?
- Nagyon helyes - megiszom kávém maradékát. Magamban jót derülök a srác készségességén. Tényleg lefoglal és legalább nem kell nyomot hagynom Franknek, hogy tudja itt jártam, de ő nem volt itt, úgyhogy kapja be. - Kajás vagyok - jelentem ki a tényt, de fejemben már végig pörgött az összes pizza lehetősége, amit kérni fogok, amint belép az egyik hülye. - És te itt maradsz - érdekes, hogy tényleg éhes vagyok, de na, én is ember vagyok - vagy valami olyan féle -, és az illatok engem is felhívtak keringőre. Legalábbis a gyomromat mindenképpen.
- Elég annyit mondanod neki, hogy itt járt a mestere és tudni fogja - vigyorodom el szélesen. Bár megbeszéltük, hogy soha többet nem hív így, még poénból sem, az első alkalom után, de most biztos vagyok abban, hogy érteni fogja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Felnevet, mégis valahogy egy megkönnyebbüléshez hasonló hang is kijátszik ebből a nevetésből. Megkönnyebbült? Mégis mitől? Ja, igen, hogy nem haltam meg? Végül is nem kell tudnia, hogy de, meghaltam három percre, mert úgysem számít már, nemde? Elködösült tekintetemet emelem fel válaszára.
- Miért? Úgy érzed hatott, csak azért mert dobálóztál? - emelem meg egyik szemöldököm, és most rajtam a sor, hogy egy enyhe kuncogást megengedjek magamnak. Inkább fájdalmamban, mintsem örömömben. Lüktet a felrepedt ajkam, lüktet a szemöldököm, fájnak a bordáim, és a mai napi adag kezd kimenni a szervezetemből. Lehet felkeresem Willt, hogyha lehetséges lásson már el fájdalomcsillapítóval, mert az én nyugtató adagom véges, meg alapból a pszichiáterem írja fel, akinek meg kezd gyanús lenni, hogy a két havi adag elfogyott két hét alatt. Még szerencsém volt, kiadta a receptet szó nélkül, még a kamu sem kellet, miszerint "elhagytam", és sajnos tudom, hogy alapból sem jönne be. Szóval kellene nekem Will, hogy segédkezet nyújtson a legújabb hobbimhoz.
- Meglepődnék, ha odáig sikerült volna hajszolnod - gyújtom meg a számban lévő cigarettát. Hátrébb lépek, hogy aztán egy láthatatlan fal kerüljön kettőnk közé, mely olyan vékony, mint a hajszál, mintha nem is lenne, így tisztán hallom mit mondd, mégsem dohányzok az arcába. Néha vállon veregetném magam, hogy mégis mennyire figyelmes vagyok még azokkal is, akik ott rúgnak belém, ahol tudnak. - Plusz talán van pár lány, akiknek szükségük lehet még rám. Ki tudja? - teszem fel a költői kérdést. Beleszívok a cigarettába, de az ízétől a hányinger kerülget meg hirtelen. - Kösz - kacsintok rá szemtelen a nőre. Nem tudom, hogy kéne viselkednem, elképzelésem sincs róla. Próbálom magam visszafogni, nem ordítani, nem kiadni magamból mindent, ami fáj, ami bánt ezzel az egésszel kapcsolatban. Mert felesleges. Már megtörtént. Mit erőlködjek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Prefektusi kötelességemnek éreztem, hogy megálljak és megkérdezzem jól van-e, esetleg intézkedjek, ha úgy alakul. Ha! Nem. Ez egyáltalán nem igaz, egyszerűen - ezek szerint - még én sem vagyok olyan szívtelen, hogy elmenjek egy olyan ember mellett, aki tényleg nagyon szarul néz ki. Ráadásul iskolatársam. Lány. Fiatal. És DÖK-ös. Túl sok minden jött össze most ahhoz, hogy tényleg elsétáljak mellette, akármennyire nem szeretem ezeket a szituációkat. Bármikor jöhet valami túlbuzgó fogyatékos, aki kiveszi a kezem alól, és talán ez lenne a legjobb, de ha eddig nem jött, én már semmiben nem is reménykedem.
Megilletődve hőkölök kicsit hátra, amikor megszólal. Be van tépve? Mi baja van ennek? Navinés csak nem nyúl ilyen szerekhez, ámbár ezután a megszólalás után a tököm sem tudja, hogy mit higgyen. Sitykás? Merlinre mondom, valaki jöjjön és vegye át, mert nem bírom idegileg, főleg, hogy folytatja, én pedig automatikusan felemelem a kezemet felé, hogy rendben, majd térdemre támaszkodva igyekszem lassan felállni, nehogy megint megszédüljek. Amikor megint megszólal, bocsánatot kér, én pedig ott állok felette, mint egy rendes barom, és legszívesebben felszívódnék. Erre mégis mit mondasz? Ráncolt szemöldökkel nézem a lányt egy darabig, latolgatom magamban a lehetőségeimet, de nemigen látok kiutat ebből, mert a könyvtár még magához képest is kihalt ma. Szóljak a könyvtárosnak? Az lenne a legegyszerűbb... Amikor elkezd felállni, automatikusan megfogom felkarját, hogy támaszt adjak neki, és amikor látom, hogy viszonylag stabil lábakon áll már, el is engedem. Pár másodpercig nézem még őt, mielőtt megszólalnék.
- Akkor kell valami? Mert esküszöm kurva sápadt vagy - lépek egyet hátrébb, hogy jobban meg tudjam nézni magamnak. El kellene vinnem a gyengélkedőre? Óha, micsoda lehetőség! Ez eddig hogy nem jutott eszembe?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Talán fel kéne állnom és elmennem a picsába, mert egyelőre a két barom, aki bejött és meg is látták, hogy Balázs az új haverom, azoknak a gondolatai nem voltak kielégítőek számomra. Valami nagyobb volumenű kimenetelre számítottam, de egyelőre ezzel kitörölhetem a seggem. Mélyet sóhajtva döntöm hátra a fejemet a széktámlának ismét. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Frank itt lenne, elmennénk valahova és berúgnánk. Ez a nap lenne a legtökéletesebb az eddigi szarokhoz képest, de nyilvánvaló, hogy Frank pont ma nincs itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne az elesettségére.
- Cseles - pillantok elismerően az immár előttem ülőre, még biccentek is egyet felé. Talán mégsem annyira jámbor, mint amilyennek tűnik vagy mutatja magát, egyszerűen taktikus, és én ezt annyira szeretem, hogy szavakba sem tudom önteni. Szeretem, ha valaki taktikus, ha nem kiszámítható, és Balázs eddig kiszámíthatónak hatott, de meglepett, így meg is cáfolta az egészet. Talán annyira mégsem lesz unalmas ez a nap, mint amilyennek ígérkezik, és talán - hatalmas talán -, még jól is fogom magam érezni. Balázs eddig nem tűnt valami nagy számnak, de felkeltette az érdeklődésem, ami manapság nagyon ritka, főleg, ha egy férfi egyedről beszélünk. Változnak az idők, ezt szokták mondani, nem?
- Leszarom - vonok vállat semlegesen, mert valóban nem érdekel, hogy rajta kívül még ki ülne ide. Ő lett a szerencsés, mert a többi gyökér idegesítő, és csak az jár a fejükben, hogy melyik munkát tudnák lepasszolni Balázsnak, amitől áll a szőr a hátamon. Ennél gusztustalanabb viselkedés a világon nincs. - Furcsa magamat egy mondatban hallani a kedves szóval - hunyorítok pár pillanatig. - De kösz - lábamat felhúzva ülök fel rendesen a széken, akár egy ember, hogy normálisabb körülmények között tudjuk folytatni a beszélgetést. Bólintok egyet, mert bizony én vagyok Arie mestere, hiába nem hívhat így, mert okádok tőle, de ez akkor is így van, és ha minden jól megy, akkor előbb is fog levizsgázni, mint én. Ah, olyan büszke vagyok rá. Milyen hamar felnőnek, bassza meg!
Szememmel követem Balázst csak, amíg elmegy kiönteni magának egy kávét, majd visszatér hozzám. Amint leül kapom el egy kollégáját, hogy leadjam a magam rendelését, majd kérdő pillantással forduljak felé. Nem fogok helyette rendelni, nem vagyok az apja, így azért ezt talán meg tudja oldani egyedül. Érzem a szúrós tekintetet, amit kapok a pincértől, de engem ez csak még jobban feldob, így már mosolyogva várom Balázs válaszát.
- Lökjed már - sürgetem meg kicsit. - Úgyis én fizetek, mit szűzieskedsz? - nézek rá értetlen egy pillanatra, majd ha leadja a rendelést, vagy nem, mittudomén, a pincért útjára eresztem, és még mindig vigyorogva nézek rá.
- Elnézem - rakom rá jobb lábamat bal térdemre. - Denis vagyok - turkálom ki a fellazult zsebből cigarettámat és dobom az asztalra zavartalan. Mennyivel kényelmesebb, hogy nem nyomja még a vesémet is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Hogy nem totál hülye? A gondolat sem merült fel bennem, így megemelkedett szemöldökkel nézek vissza a srácra. Oké, én elhiszek mindent, így csak egy halkat kuncogva, fonom keresztbe ismét kezeimet, amikor a pincér is végre eltakarodik. Nem esett le neki valami korán, de a lényeg, hogy megtörtént, én pedig ugyebár sehova nem sietek. Talán felrontok megkukkantani Franket, hátha van ekkora mázlim és éppen valami csajjal van. Úristen, mennyire jó lenne! Fejemet kissé megrázva vetem el a gondolatot, mert jelenleg az előttem ülő sokkal érdekesebbnek bizonyul, mint kellemetlen helyzetbe hozni Franket, és ha már elértem, hogy leüljön, csak nem hagyom hoppon. Gátlástalan megtenném, de tényleg felkeltette az érdeklődésemet, akár egy új könyv.
- Hírnév? - őszintén felnevetek. Mégis miféle hírnév? - Te egy nagyon vicces gyerek vagy - konstatálom még mindig nevetve a dolgot, de eskü igyekszem moderálni magam. Eszembe sem jutott, hogy nekem van olyanom, mint hírnév. Nem tagadom, sokan ismerik a nevemet, de az, hogy hírnevem legyen enyhe túlzásnak érzem. Soha nem vágytam figyelemre, egyszerűen megtaláltak az emberek, akiknek nem tetszett a stílusom, mégis a közelemben akartak maradni, és az a legszomorúbb, hogy nem egy ilyen van a közelemben, leginkább alsóbb évesek. Valahogy nem értik meg, hogy a könyveim társaságán kívül nagyon kevés ember közelségét vagyok hajlandó elviselni.
- Örülök, hogy megkönnyítettem - pöckölök ki egy szálat a dobozból, majd Balázs elé hajítom. - Csak nyugodtan, megérdemled - intek felé egyet, hogy gyújtson rá, mert ráfér. Láttam, amikor a cigaretta felét elnyomta és jött is, hogy kiszolgáljon, a parasztok meg simán cseverészve tovább szívták. Szórakoztassam én őt? Hah, tényleg vicces srác ez a Balázs.
- Vérfarkas vagy, nem? - gyújtom meg a szálat, mélyet szívok belőle, majd pár másodpercig bent tartom, hogy a plafon felé fújjam a füstöt. - Szerintem neked több mesélni valód lenne, mint nekem - hogy tolakodó lennék? Lehetséges. Amióta a feneke érintette a velem szemben lévő széket matatok az agyában, szóval igen, mondhatjuk, hogy tolakodó vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Soha nem gondoltam volna, hogy tényleg érdekesebb a srác, mint amilyennek tűnik, de legnagyobb megdöbbenésemre lepett meg. Érdekes dolog ez a vérfarkas-kór. Minden teliholdkor elhagyod önmagad és konkrétan egy állattá válsz. A legviccesebb az egészben, hogy nekem ehhez nem kell telihold, elég, ha felbasszák az agyamat és máris ott a baj. Annyi különbséggel talán, hogy Balázsnak fájdalmasabb a történet, nekem maximum eltörik pár csontom, aminek a fájdalmát majdnem mindennaposként köszöntöm.
Morgok egyet arra, hogy elkényeztetem, ez csak egy cigaretta, és nem azért ül itt, mert én annyira jó fej lennék, egyszerűen érdekel hogy éli meg a vérfarkas létet. Eddig csak az vezérelt, hogy jót kacarásszak magamban a kollégái gondolatain, de most már kezd érdekesebbé válni a helyzet, és az istenért sem hagyom ezt kárba veszni. Túlságosan érdekes. Emésztem a hallottakat, nem tudom hány perc telhet el szótlanul, mire megszólalok, de ugye; nem sietek sehova.
- Miből gondolod ezt? - cigarettámat szám szegletébe dugom, és csak hagyom lógni. Kíváncsian várom a választ. - Rólam folyamatosan mennek a pletykák - vonok vállat semlegesen. Hát nem így van? A legutóbbi Edictumot leszámítva amennyire vissza tudok emlékezni az összesben benne voltam, és leginkább olyan fals hírekkel, mint felcsináltam Payne-t, megkértem a kezét ez miatt kockacukorral, Cath és én testvérek vagyunk, Lorin a barátnőm, és napestig sorolhatnám, de nincs kedvem, és tényleg kurva sok is van, így legyen elég ennyi. Túl sok az olyan információ rólam, ami hamis, bezzeg, ami igaz lenne, azt meg senki nem hiszi el. Közöltem egy alsóbb évessel, hogy moderálja a gondolatait a lányról, aki tetszik neki, mert gusztustalan, ez meg nézett rám, mint egy hülye, amikor közöltem vele, hogy legilimentor vagyok és szinte látom magam előtt én is meztelenül a lányt. Hangosan felröhögök, amikor majdnem megfullad az első szívástól, de következő mondatára megkeményednek vonásaim.
- Arie nem mondott semmit - hangom talán erélyesebb, mint kellene, hogy legyen, amikor feljön a téma. Nem mondana el ilyet, csak azért mert ő tudja. Annak mégis mi a fasz értelme lenne? - Belelátok a fejedbe - és ismét témánál vagyunk. Mélyet szívok cigarettámból, arra várva, hogy a jómadár ismét megszólaljon, és hála égnek nem is kell sokáig várnom, mert egész hamar belezd a csiripelésbe.
Előredőlök, figyelmesen hallgatom, talán csüngök is minden szaván, amikor belekezd a lényegbe. Vagyis nem kezd bele a lényegbe, én meg ülök előtte kikerekedett szemekkel, hogy mégis mi az anyám van, amiért nem beszél értelmesen a dologról?
- Értem, hogy feszélyez a téma - csippentem ujjaim közé a blázt, hogy ne egy füstfelhőn keresztül kelljen beszélgetnünk. Micsoda kedves gesztus. - Azt magyarázd el, miért? - nem értem, és meghalnék azért - drámai túlzás, kösz -, hogy őszinte választ kapjak anélkül, hogy megint agyának legmélyebb zugaiba kelljen bebotorkálnom, mint egy kuruzsló. Megtehetném, de annyira nem érdekes, mert attól még, hogy én turkálok, az emberi érzelmek nem látszanak. Én meg látni akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Vérfarkas kór. Egy olyan dolog, ami mindig minden körülmények között felkelti az érdeklődésem. Mindegy, hogy totálisan be vagyok ütve, vagy éppen ki, mindegy, hogy szétverték a fejem, és éppen varrják össze a hátamat; mindig érdekel. Mert ez egy ilyen dolog. És nem feltétlen maga a kór érdekel, egyszerűen az, hogy a különböző személyiségű és típusú emberek, hogy élik meg a teliholdkori átváltozást kivétel nélkül. Mert ugye, mindenki máshogy fogja fel, valaki örül neki, valaki pedig teljes szívéből gyűlöli az egészet, ahogy az előttem ülő is, aki végre nem fullad meg az elvett cigarettától.
- Akkor előtte gondolkozz - vonom meg vállaimat kissé. Cigarettámat szám szegletébe dugom. Bólintok egyet felé, mert tény és való, hogy egy faluban nemigen tud titkot tartani az ember. Ez pont olyan, mint amikor az emberek azt hitték meghaltam - majdnem, de nem, szóval kapjátok be -, és Cath a temetésemre ment Olaszországban. Ilyenek ezek a pletykák. Az emberek látnak valamit, összeállítanak egy történetet köré, amit valósnak hisznek, elmondják másoknak és bumm! Robban minden, mintha igaz lenne, vagy mintha lenne valóság alapja annak, amit csak kitaláltak. Balázs ezt egyelőre megúszta, ahogy kiveszem szavaiból, de ha az emberek megtudják, hogy vérfarkas, ott bizony kő kövön nem marad. Jönnek majd a hírek, miszerint megölt ki tudja hány embert, vérfarkassá tett egy tucatnyi embert, talán már falkája is van, mert mennyire elvetemültek a vérfarkasok.
Tévedsz, haver, nem akaratlan keltem a védelmére, egyszerűen hányok az alaptalan vádaskodásoktól, és az csak tetézi ezt, ha egy olyan emberről szólnak, aki közel áll hozzám. Kimondanám hangosan, de felesleges, nincs köze ahhoz, hogy én milyen kapcsolatot ápolok a hely tulajdonosával.
- Azt elhiszem - húzom gonosz vigyorra számat. Mindenki utálja, én meg imádom, és csak akkor nem használom, amikor már szégyellem. Hogy ilyen mikor van? Körülbelül soha, de ezt az embereknek nem kell tudnia, ahogy azt sem mondom el mindenkinek, hogy legilimentor vagyok. Ráadásul már bejegyzett és a vizsgáról kéne diskurálnom Sárközivel. Kegyetlen volt. Szó szerint. A vizsga gondolatától elkomolyodok, ahogy eszembe jut Cath, ahogy ott ül, vérzik, és én nem tehetek semmit.
- Az csak vicces lenne, nem érdekes - vonom meg vállaimat, megpróbálva ismét felvenni a beszélgetés ritmusát, de Cath véráztatta arca és ruhája csak-csak lelki szemeim elé kerül. Megindul a srác nyelve, én pedig cigarettámat kivéve a számból, kezemet az asztal szélén megtámasztva hallgatom. Túl sok sérelem, de nem a lényegről. Akkor ezt elengedem szerintem.
- Megértem - biccentek egy aprót felé. - Ők semmivel nem fognak megszopatni, mert félnek tőlem - mutatok a konyha felé könnyedén. - Szóval utálod a mágiát, és a mágusokat, azon túl pedig a vérfarkas létedet is. Miért? - még fejemet is oldalra biccentem kicsit. Hányadszor kérdezem ezt meg? Nem tudom, de mindig a miértre a válasz a legfontosabb. Most sincs ez másképp, mert érdekel, miért vélekedik így az egészről, miért ennyire ellenszenves ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Van az emberekben egy olyan alapvető érzelem, amit szeretnek mások manipulálására, kihasználásukra használni, ez pedig az empátia. Sok ember direkt nem mutatja magát empatikusnak, mert akkor az ilyen és ehhez hasonló kellemetlen szarságokat megússza. Egy időben én is remekül elrejtettem ezt, talán tényleg nem is voltam empatikus másokkal, de bejött az életembe Cath, aki gátlástalan módon lemosta rólam az eddig olyan jól felépített álarcomat. Nincsenek érzelmek, akkor nem bánthat meg semmi és senki. Egészen addig jól is ment, amíg azon a kurva kalandon a karjaimba nem omlott az előző, igen szórakoztató éjszaka után. Mindig azt mondja, hogy ő már akkor tudta, fontos szereplője leszek az életének, de én ezt nem mondhatom el. Akkor és ott csak egy lány volt, akit megfektettem, mert sikerült, és haladtam volna tovább az életemben, de nem hagyta. Jött, belerángatott a faszságaiba, még akaratán kívül is elérte azt, hogy annyira megszeressem, hogy mindent feladva elvegyem feleségül csak azért, hogy megússzon egy kényszer házasságot. Így is kényszer, nyilvánvalóan, de legalább velem, a legjobb barátjával, a szerelmével. Mert még mindig szerelmes, és baszki, mennyire jó érzés, hogy egy olyan valaki szeret feltétel nélkül, aki nem a családod. Sok minden elmondható rólam, de az nem, hogy mindig készségesen és szeretettel telien álltam Cath-hez, mert hazugság lenne. Sokszor megbántottam, sokszor bántam vele gusztustalan módon, hogy még mindezek után is szeressen, és ő tényleg megtegyen azért mindent, hogy nekem jó legyen. Megmentett önmagamtól, mert bár a gyógyszereimet ugyanúgy kell szednem - mostanában valahogy több is lecsúszik a higgadt idegállapot miatt, khm -, a démonjaim sosem alszanak. És ez lett majdnem a vesztünk. Mert azzal, hogy majdnem megöltem, én is sokat vesztettem volna. A tudat egész életemben elkísért volna, hogy én öltem meg, hiába ő volt a makacs, mert akkor is én tettem volna.
Fejemet kissé megrázva esik pillantásom a már előttem álló lányra. Próbálom helyre rakni a gondolataimat, és figyelni, hogy valóban minden rendben van-e, de valamelyest a szín is visszatért arcába, stabilabban áll, már nem tűnik úgy, mint aki mindjárt össze szeretne esni megint.
- Oké - szűkszavú válasz, de talán elég arra, hogy tudja; megértettem, minden rendben, szóval mehet ő is amerre szeretne meg én is. Esetlen intek felé egyet, majd könyvemet felvéve a párkányról mászok fel ismét, hogy elfoglaljam eredeti helyemet, és folytassam a kijózanodást. Ismét másik oldalnál nyitom ki a könyvet, de minta tényleg itt tartottam volna kezdem el olvasni, immár - remélhetőleg - nyugalomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Sokan nem gondolkodnak mielőtt megszólalnak, és ez hatalmas hiba. A boldog békeidőkben pontosan én is ezt tettem, mert nem volt szükségem arra, hogy gondolkozzak, mielőtt beszélek. Ami a szívemen, a számon alapon éltem, és tengettem mindennapjaimat, ami nem volt gond, egészen addig, amíg be nem kerültem egy iskolába, ahol mások is vannak rajtam kívül. És nem ők tanítottak meg erre, hanem Catherine Hope Payne, a gyökér stílusával, amikor berobbant a mindennapjaimba, a semmiből. Egy egyszerű kalandnak indult, és nézzük meg hova jutottunk; a feleségem, és nem tudom, hogy akarom-e, hogy már ne legyen az. A gyűrűnek hamarosan el kell tűnnie ez ujjamról, mert a második év vége rohamosan közeledik. A gondolat megszületik, nekem pedig arcomra olyan hidegség ül ki, hogy félek, szinte már éget. Ha a gyűrű lekerül az ujjáról, soha többet nem lesz az enyém. Így az enyém, nem tehet azt, amit csak szeretne, így én irányítok, de ha a gyűrű lekerül az ujjáról, ami hozzám köti, akkor vége. Elvesztem? Nem vagyok benne biztos. Fejemet lehajtom, pár hosszabb hajtincsem hullik előre, de most nem zavar. Szemeimet összeszorítva, a levegőt fogaimon keresztül szívom be, ahogy elém kerül a kép, Cath ujján már nincs a gyűrű, és egy másik férfival él boldogságban, amiben én nem szerepelek. Amikor még a halott húgom halott volt, ő volt az egyetlen biztos pont az életemben. Ő van Ivana előtt és után, ő mindig ott volt, amikor kellett, én pedig ezt ki is használom, akárhányszor csak lehetőségem nyílik rá. Az asztallapon pihenő kezem ökölbe szorul, a felém intézett kérdést a pletykákról, nem is értem, annyit hallok meg, hogy Balázs mondd valamit, ám a szavaknak nincs értelme. Szemeim kipattannak, amikor rájövök, hogy minden rajtam múlik. Jegyezzem el még egyszer, hogy örökre az enyém maradjon, így, ahogy most? Szerelmesen belém, amit nem tudok úgy viszonozni, ahogy elvárná tőlem?
Fejemet kissé megrázom, és amikor felpillantok beszélgető partneremre a hideg merevség ugyanúgy ott ül arcomon. Cigarettámat ismét szám szegletébe dugom, hátamat a szék háttámlájának vetem, kezeimet keresztbe fonom magam előtt, így figyelek. Figyelek? Inkább a véráztatta ruha és bizonytalanságomon túl próbálom meglátni az előttem ülőt, és felfogni mégis miről beszélünk.
- Milyen főzet? - a vérfarkas kór, és a pornófilm. Igen, ismét felvettem a fonalat, és ismét felkeltette az érdeklődésemet a téma, attól elvonatkoztatva, hogy agyam eldugottabb részeiben mégis milyen gondolatok születnek meg folyton folyvást. Tényleg elmebeteg lennék? Nos, sokan mondták már, például a mostani pszichiáterem előtti négy darab, akik nem bírtak velem mit kezdeni. Tény, nem is könnyítettem meg nekik a dolgot, de a mostani valahogy mindig fel tudta kelteni az érdeklődésemet, és elérte, hogy beszélni akarjak a démonjaimról.
- Nem kell félni tőlük ahhoz, hogy meg tudjanak szívatni - vonom meg vállaimat könnyedén. Tudom milyen érzés lehet, nekem a gyerekkorom nagy része így tellett. Baszogatással, kiközösítéssel, szívatásokkal, mert más voltam. Már akkor is más voltam, ami nem tetszett a gyerekek legtöbbjének. A gyerekek utáltak, mert kivételeztek velem a tanárok, majd eljutottunk odáig, hogy a tanárok is utáltak, állandó szívatások központja voltam mindenkitől. Anyám a képességeim kijöttétől egy évet bírta tovább húzni, az is csoda, hogy eddig bírta az oktatásomat, majd elküldött a Bagolykőbe. Nem mondom, bátor lépés volt.
- Figyelj, öcsém - kezdek bele, mélyet szívva cigarettámból. - Nekem dühkitöréseim vannak és pánikbetegségem egy gyerekkori trauma miatt - kezdek bele a vidám történetbe. - Majd jött, hogy majdnem megöltem a szüleimet, és mindezekre rá klausztrofóbiám is van, hidegérzékenységem és hajlamos vagyok a kiszáradásra, mindezt azért, mert elemi mágus vagyok - sorolom fel az agyamban és lelkem lévő pszichés és mentális problémákat, mintha bármi köze is lenne hozzá, de mégis; annyira szép ilyen csokorba szedve, nem? Egy nőnek is adhatnám akár baszd meg! - És tudok élni ezekkel. Te mi a jó édes büdös faszért nem tudsz együtt élni azzal, hogy vérfarkas vagy? Megtörtént, nem tudod visszaforgatni, de ahelyett, hogy picsogsz, amikor nem üt be a krach, addig élvezhetnéd az ezen világ adta csodákat - ismételten beleszívok cigarettámba, majd elmosolyodom. Lehet, hogy ez most sok volt a srácnak, de be kell látnia, nem csak neki vannak problémái, talán valakinek mindennap szarabb. Nem mondom, hogy érdekel a valaki, akinek mindennapja kihívás, de akkor is így van. Mert például Lorin, aki tényleg minden kibebaszott nap küzd az életéért, még mindig talpon van, és soha nem hisztizik, hanem éli az életet, ami megadatott neki. Ezért lesz ő mindig erősebb mint én, és ezért volt is erősebb.
- Tehát nemrég kerültél ebbe bele - mutatok körbe mutatóujjammal a helyen, és talán érthető, hogy az egész világra gondolok. - Én is belekerültem egyszer, amikor tizenegy voltam, és tudom kezelni - na már most eszembe ötlött két opció a beszélgetés kapcsán; vagy kurvára elbeszélünk egymás mellett, vagy simán én nem értem, amiről ő beszél. Mindkét opció teljesen reális lenne amúgy, mert - bár felróható lenne nekem, de ne tegyük meg inkább, pls -, nemigen vagyok képben mostanában. Érhető okokból szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kitör belőlem a nevetés, mert legalább a humora megmaradt a srácnak, még ha szívből gyűlöli is az egészet. Mindent megértek én, de tenni elenne a bájitallal tud, amit rendszeresen megiszik, és amíg ezt tart, addig nincs mitől félnie, nem kellene miért aggódnia. Mégis aggódik, és ahelyett, hogy azt élvezné, ül rajta és sír. Nos, nem vagyok se az anyja, se az apja, hogy kiszedjem a szarságaiból, de azért a véleményemet elmondhatom, még ha nem is kérdezte, vagy éppenséggel kurvára nem érdekli.
- De iszod - mutatok rá a lényegre gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és a beszélgetés tovább folyik. - És ez a lényeg. Mert teszel ellene, és ha ennyit, akkor ennyit, többet nem is tudnál - tárom szét kissé karjaimat, miután cigarettámat szám szegletébe biggyesztem. Mélyet szívok belőle, a füst orromon keresztül távozik a kis felhőbe, ahova kell neki. Követem pillantásommal, pár másodpercig megbabonázva nézem, ahogy bevágódik a füst közé és rögtön elkeveredik velük. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem is, ha csak elkeveredhetnék a tömegben anélkül, hogy félnem kéne a pániktól, ami minden egyes nap belülről mardos, és tudom, hogy bármikor kitörhet, mert nem én döntök. Mostanában nem, ahogy a düh felett sem.
- Nem fognak megszívatni - vonom meg vállamat visszaemelve tekintetemet Balázsra. A srác érdekes. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem mindig tudok kezdeni akármit is a szavakkal, amik elhagyják a száját. Lehet siránkozni a megtörtént dolgokon, csak kibaszott felesleges, mert attól még nem lesz nem megtörtént, attól még ugyanúgy szívsz, attól még ugyanúgy szar lesz tőle, csak még siránkozol is rajta és hagyod, hogy megbélyegezzék a napodat, a hetedet, éveidet, talán az egész életedet.
- Nem kell a sajnálatod és a részvéted - rázom meg a fejemet mosolyogva. - De ha ezt kaptad, meg kell tanulnod élni vele, különben az egész életed szar lesz és baszhatod - égetem el a cigarettám maradékát, amit egy lágy szellő visz a felettünk gomolygó füst felhőbe. Valóban nincs szükségem a sajnálatára, és nem is kioktatni szeretném őt, távol álljon tőlem, mert mint mondtam, nem vagyok az apja, de attól még felbaszhat, hogy felnőtt emberként ilyen gyerekesen áll a dolgokhoz. Mint én sok szempontból, de legalább ezt megtanultam kezelni, ha már másban egy semmitérő retek vagyok. Ez az önkritika, kérem! Megtartom ezt a jó szokást, másnak nem kell szidnia, kösz. Gonoszan elvigyorodom. Mondhatom én hangosabban is, de csak legyintek egy aprót felé, és lenyelem, hogy elkezdjem kiabálni az információkat.
- Az én nyakamon egyelőre az elemi tanárom van, majd a Minisztérium lesz, ha nem szedem össze magam, és amiért eddig küzdöttem elaltatják a picsába - megvonom a vállamat. - Tudom, miről beszélsz - talán egy hangyányi megértés és együttérzés csillan meg szemeimben, ahogy az előttem ülőre emelem szemeimet, de rögtön átváltja a kíváncsiság, mert végre beszélni kezd. És olyan dolgokról, amik tényleg érdekelnek, amiért ebbe az egészbe belementem. Érdeklődve könyökölök fel az asztalra, és helyezem államat összekulcsolt ujjaimra.
- Ez nem mese. Ez a való világ, amibe belekerültél és már nem tudsz kimászni belőle. Jobban jársz, ha elfogadod - konstatálom a tényeket egy apró vállrándítással. - Nem tudod mi az elemi mágus? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn, majd mélyet sóhajtok. - A négy főelemből kettőt uralok. A levegőt - látványosan felmutatok a plafonra. - És a tüzet - a felhőben hirtelen apró lángok tűnnek fel, majd szállnak tova, mintha ott sem lettek volna. - Nekem is sok volt, főleg miután előjöttek az emlékek, de kiváltságnak élem meg, hiába ölhet meg. Ajánlom figyelmedbe - tekintetem a mellettünk állóra esik, aki készségesen leteszi elénk a kaját, majd távozik.
- Hajrá - mutatok a pizzára, majd hátradőlök, fejemet a széktámlának támasztom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ez a búcsú dolog kettőnk között tényleg kezd olyan mértékű kellemetlenséget okozni, hogy én is érzem. Pedig isten látja lelkemet, én ezeket pont nem szoktam érezni, de nekem is feltűnt. Túl sokszor kellett elbúcsúznunk, és az ezelőtti alkalom pont olyan volt, ahol nem volt biztos; élve visszatérek. Mert nem akartam, hogy biztos legyen. Azt akartam, hogy még én se tudjak arról élve visszatérek-e bárhova. Az élni akarás akkor dőlt el, amikor egy neccesebb szituból az elemem rángatott ki minket. Mi volt a hálám? Hazatértem élve, de drogfüggő lettem, az elemim irányítását teljesen elhagyva. A gyógyszerek még meg vannak - muszáj nekik -, de már igyekszem tartani az adagot, hiába remegek érte. Az elemeim kezdenek magukhoz térni, a stabilitás talán lassan helyreáll, és ebben ez a walesi kiruccanás segíthet a legtöbbet.
Megtorpanok az út közepén, zsebemből előturkálom cigarettámat, majd könnyedén meggyújtom azt. Pár másodpercig játszok csak a lánggal, csodálattal nézem, ahogy tényleg olyan, amilyennek én akarom, ahogy meghajlik az akaratom előtt, ahogy azt teszi, amit kérek tőle. Engedelmeskedik nekem ismét. Mélyet szívok az égő cigarettából, amikor beüt az érzés. Néznek. Nem kell sokáig keresnek a tekintet tulajdonosát, rögtön szembe tűnik, ahogy cigarettájára harapva görnyed a padon, akár egy ugrásra kész ragadozó. Akkor játszunk, bárki is vagy, hiszen nem véletlen nézel, nemde? Mosolyogva indulok meg felé, táskáimat a földre dobom. Nem sietek, Cath-nek hazudtam, a vonat indulásáig még van vagy másfél órám.
- Kiafaszomvagyte-szettes srác - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, hogy jobb kezemet felé nyújthassam. - Denis Brightmore - rögtön folytatnám, ha nem lennék kíváncsi arra, amiért néz. Nem hiszem, hogy sokáig magában tudná tartani, így türelmesen, kezemet felé nyújtva mosolygok le rá, mintha legjobb barik lennénk. Kivéve, hogy fogalmam sincs ki ő, pedig biztos láttam már valahol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A lelki béke és a düh olyan párhuzamát, olyan aranyközépútját keresem, ami segíthet az itt létemben. Otthon elkezdtem már lelkem egyensúlyát helyre rakni, mert tudom, ha nem kattannak a dolgok a helyükre, akkor elaltatják az erőmet, elveszik tőlem, a semmiért küzdöttem eddig. Nem fogom hagyni, így is túlságosan a bögyömben van már a Minisztérium a legilimencia vizsga óta. Lorin arca lebeg szemeim előtt, ahogy a rezervátumba vezető út mellett ülök a tisztáson. Ő a megnyugvásom kulcsa a gyógyszerek rendszeres szedése mellett. A napi adag meg volt, és bár remegek a nagyobb adagért, nem hagyom magam befolyásolni. Elég volt ebből, igenis ki fogok jönni a szarságból, és ha visszatérek, tudom kihez vezet első utam.
Lorin mosolyog, nevet, ami engem is mosolygásra késztet. Szívem lassan dobban, egyenletesen, megnyugtatóan. A távolról egy sárkány üvöltése hallatszik, ami még inkább szívem nyugodalmas verését idézi elő, mosolyom szélesebb lesz. A rezervátum vezetője, és a magizoológus, akinek kellek mindennap elengednek két órára, hogy gyakoroljak. Az ő érdekük is, ha engem akarnak, mert a tűz nélkül nekem sem egyszerűbb a sárkányok közelébe kerülnöm. Kezeimet oldalirányba kitárom, hallom, ahogy tőlem nem messze, lobban a láng. Kinyitom szemeimet és a fehér margaréta, aminek helyére a lángot képzeltem az enyészeté lesz. Táplálja azt, és lassan elég. Egy gondolatfoszlány elég, hogy a láng eltűnjön. Amióta itt vagyok - ami nem sok, valljuk be - mindennap kicsiben kezdem. Két liter víz bekészítve, és hamar elfáradok, ez tény, mivel túl régen használtam tudatosan az elemeket, de csinálom. Ma már nagyobb dolgokat akarok, nem elégetni egy margarétát, mert a legmagasabb szinten már csak többre is képes vagyok. Gyakorlat teszi a mestert, és talán egy hét már elég volt az apróbb dolgok eléréséhez, amik biztonságosan mennek már. A vizes palackot ajkaimhoz emelve iszom le a vízmennyiség felét. Ha meghalok, legalább ne itt tegyem azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár gondolatok százai cikáznak a fejemben, jelenleg nem olyanok, amik kizökkenthetnek ebből a kellemes, és igen meglepő, nyugalmi állapotból. Túl sokat szenvedtem ezért, hogy most adjam fel, hiába hallom vérem lüktetését a fülemben. Cortez jelenléte, aki ölemben gubózott össze, sokat segít, szinte ő az egyetlen, akinek most itt kell lennie. Hallom hangját, ahogy szinte dorombol. Simogatja dobhártyámat, kezeimet tarkómra téve koncentrálok a tőlünk balra lévő bokorra, ami rögtön kigyullad, majd elalszik. Szemeimet kinyitom, megdörzsölöm azokat, majd Cortezt a nyakamba téve pattanok fel. Kezeimet összecsapom, mélyeket lélegzem, hogy szívemnek ritmusa rendben legyen, senki és semmi ne zökkentsen ki.
Lehunyom ismét pilláimat. Kezeimet magam mellé helyezem. Érzem, ahogy ujjaim meg-megremegnek, miközben a szél körülöttünk felerősödik, szinte már orkánszerű. A szél adta erőből merítve minden koncentrációm - és komolyan úgy érzem, hogy lelkem egy darabja is - a tűzre koncentrálódik, ami rögtön megjelenik a forgószélben. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, érzem a hőséget, érzem magamban, hogy ott van. Felpillantok és a látvány olyannyira lenyűgöz, hogy egy otromba vigyor kerül fel ajkaimra, ahogy nézem a tűz és a levegő keringőjét a talajtól pár centiméterre. Fejemet ingatva mozog a kreálmányom is, és meglepő, de gondolnom sem kell már arra, hogy eltűnjön, egyszerűen szertefoszlik, mintha soha nem lett volna. Mennyivel egyszerűbb és könnyebb az erőkorlátozó karkötő nélkül, amit az iskolában kell hordanom. Itt nem kell félnem, hogy felgyújtok valamit, hogy rám szólnak, mert rajtam kívül három bejegyzett elemi mágus tartózkodik a rezervátum területén, és bármi gebasz lenne, futnak ide. Hát mi ez, ha nem szabadság?
Régen éreztem ilyet, és olyannyira feltölt, érzem a tűz pezsgését véremben, a levegő erejét a testemben. Kezeimet kitárom oldalra, majd tenyeremet összecsapom, és amikor két tenyerem találkozik, egy hatalmas dörgés hallatszik a kék színű égből, majd egy villám követi, ami pontosan lábaim elé csapódik be. Túlfűtöttségemre tekintettel mennék tovább, amikor megszólalnak a hátam mögött. Hitetlenkedő tekintetemet járatom körbe a környéken, hátha nem nekem beszél, csak rám néz. Véletlenül. Nincs ekkora szerencsém.
- Üdv Shayleen - vágom zsebre kezeimet rögtön. Cortez elhelyezkedik a nyakamban, hogy megint, mint olyan sokszor a segítségemre siessen; elaludjon. - Mi kéne? - emelem meg szemöldökömet kérdőn. Engem itt leginkább senki nem ismer, kivéve pár rezervátumi dolgozót, és ez így is van jól, úgyhogy nem feltétlen értem miről is tudnánk mi váltani pár szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Spancizás netovábbja vagyok, kezdem így érezni. Hah, vicces gyerek vagy Brightmore, ne erőltessük, főleg, mert az előtted - egyelőre - ülő ismerős valahonnan, de kurvára nem tudod honnan. Mondanám cikinek és kellemetlennek, de nem az. Legalábbis nekem semmiképpen sem. Miközben a csodára várok, mélyet szívok cigarettámból, hogy legalább a nikotin adagom meg legyen ebben a három percben, ha már a gyógyszeradag ugye, nos... mondhatjuk, hogy leredukálódott egy emberi mennyiségre. Engedjük el, én is éppen azt próbálom tenni. A srác nevetni kezd, ami annyit eredményez, hogy jobb szemöldököm sarka egy éppen aprót megremeg, nehogy képen töröljem véletlenül. És nem győzöm hangsúlyozni az utolsó szót. Kezemet már éppen visszahúznám valami nagyon kedves "akkor baszódj meg" mondattal, amikor közli tudja ki vagyok, megtisztel a kézfogásával, és elmondja a nevét.
Vajda Richárd. Legalább ő tudja, hogy én ki vagyok, mert egyelőre még a nevének tudása sem könnyít... ó! Vajda Richárd. Vajda Eszter testvére, akivel egy időben állandóan ki volt plakátolva minden.
- Ah! - harapok rá cigarettám füstszűrőjére, ahogy elengedjük egymás kezét, majd egy vigyor kerül fel arcomra. - A plakátokon jobban néztél ki - táskáimat ledobom a földre, kérdezés és mindennemű zavartság nélkül huppanok le mellé a padra. Az egyik táskából - oké, elfelejtettem - Cortez dugja ki a fejét álmosan, gyűrötten és olyan undorral néz rám, mint a mellettem ülőre. Igen, ezért jó, ha az ember mellett van egy olyan élőlény, aki támogatja és melle áll, amikor az elemi mágia használatára kerül a sor, nem pedig mérhetetlen megvetést látsz a szemében. Ja várj, de. Akkor mindegy is, haladjunk tovább.
- Sejtem miért tudod ki vagyok - nyújtom ki lábaimat az egyik táska mellet, miután faszán berobban agyamba Révay arca. Várható volt, hogy egy ekkora falucskában előbb vagy utóbb összefutunk, csak a tököm sem gondolta volna, hogy pont most, amikor lenne jobb dolgom is - nem -, mint megbeszélni, hogy milyen technikával csókol a barátnője. De ilyen ez, ezt kaptam mára, elfogadom, élek vele. Nyomjuk, Vajda!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hatalom érzése, ami átjár totálisan elenyésző ahhoz képest, amit az elemi teljes körű irányítása nyújthat vagy fog nyújtani nekem, mint érzés. Elég volt eljönni a rengeteg szarságtól és lelkem olyan mértékű nyugalomnak adott helyet, amit soha nem hittem, hogy átélhetek. Cortez segít, Niamey itt olyan szabad, aminek mindig is lennie kellett volna, és mindezek mellé Cath Lorinnal nyaral Párizsban, tudom, hogy biztonságban vannak mindketten. Ezek összessége hatással van a lelkemre, még hozzá olyan szinten, amit nem tudtam volna elképzelni eddigi életem során, talán már azzal is megbarátkoztam, hogy nem tudom irányítani; altassák el megint, mint ahogy gyerekkoromban megtették. Minden szebb volt, minden jobb volt. De itt és most, nem akarom, hogy ez megtörténjen, mert ha ténylegesen utat engedek a dühömnek, akkor a tűz teljes mértékben irányítható, jó alap, de a nyugalom mellé szükséges, mert a levegő anélkül nem működik. Elég volt két nap ahhoz, hogy éreztessék velem mire is vagyok képes igazából, a karkötő nélkül, felügyelettel természetesen, plusz amúgy is rajtam van, ha nem használom éppen az elemeimet. Rendben, most nincs felügyelet, de nem számítottam arra, hogy megzavarnak, ráadásul ilyen fasz módon, amiért éppen "tilosban" járok. Hah!
Szörnyet halni, amiért beszól nekem? Halkan felkuncogok, majd öklömet szám elé téve köhintek párat, ha egy módja van, akkor ne röhögjem pofán az előttem állót. Zsebemből kiturkálom a karkötőt, majd immár csuklómon csillog az ezüst ékszer. Na meg ne feledkezzünk meg a gyűrűről sem, amit Westwoodtól kaptam az elemi miatt. Igen, azt is hordom. Igen, tisztességgel. Igen, utálom.
- Áh, igen - veszem elő cigarettámat vidáman. Jobb kezem belső felét fordítom felé, hogy láthassa a zúzódásokat. Ujjamból felvillan a kis láng, cigarettám vége felizzik. - A hátam is így néz ki. Maradjunk annyiban, hogy az állat kicsit hevesebben fogadta a vizsgálatot, mint számítottak rá, amikor állítólag el van kábítva - lehunyom szemeimet. Minden egyes másodperc tisztán él még az emlékezetemben. Az első hivatalos napom volt itt, és tessék rögtön bekerültem a mélyvízbe. Balszerencse? Már leszarom.
- Beszélgetni róla? - emelkedik meg szemöldököm, miközben a cigaretta füst orromon keresztül távozik. - Pszichológus vagy? - ha tényleg beszélgetnem kell vele az esetről, akkor esküszöm elfutok. Rendben, nem elfutok, de egy biccentés kíséretében hátat fordítok neki és itt hagyom a picsába, ahogy azt illik. Minek erről beszélgetni? Megtörtént és kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő