Astrid és Kalapos úrfi - Ünnepeljünk!
Elena csak ül és elgondolkodva nézi Mizát, ahogy a színjátszó cukrát nézegeti, majd enni kezdi. Kimondhatatlanul örül annak, hogy barátnője ennyire meglepődött ezen az egészen, meg persze annak is, hogy örömmel fogadta. Mintha a kis vöröskének is szerveztek volna egy ilyen meglepetést, olyan módon repkednek a pocijában az örömpillangók, ahogyan az előtte ülő Áfonyalányra pillant. Tudja, hogy a vattacukor a kedvenc édessége, ezért is töltött annyi időt azzal, hogy megtalálja az utolsó csomag finomságát is. A lány felhőtlen mosolya minden fáradtságot megér. Ezért Ő nem eszik a szivárványos édességekből, meghagyja barátnéjának Őket, inkább maga elé veszi a pillecukros tálkát és abból kezd falatozni. Épp bekapná a második ragacsot, mikor a Szfinxlány rákérdez arra, hogy ezt most miért kapta. Elena rögtön lejjebb emeli a szájától az édességét és azon kezd el gondolkodni, hogy a prefektusságát említse e meg a lánynak, vagy a háláját fejezze ki neki. Ha az előbbit válassza lehetséges, hogy ki fogja nevetni vagy itt hagyja, azonban ha az első mellett döntene akkor kevesebb lenne a vesztenivaló. Alaposan átgondolja a fejében a dolgokat, de végül arra jut, hogy mind a kettőt elmondja.
- Gondoltam örülnél egy ilyen kis bulinak, amiért prefektus lettél. Meg... szerettem volna megköszönni a tavalyit is - válaszol, hatalmas mosollyal az arcán. Most, hogy ezt elmondta, sokkal jobban érzi magát, nem lett volna jobb tovább magában tartani. Nem tudja már, hogy min idegeskedett ennyire, hisz ez csak egy ártatlan köszönet volt, semmi más. Nagy örömmel igazítja meg a fején a parókáját, mikor a másik lány újra megöleli Őt, de ezúttal meg is köszöni a kis pikniket.
- Igazán semmiség! - Újabb mosolyra húzza a száját, miközben az előbb letett pillecukrát felveszi a pokrócról. De mielőtt még bekaphatná, egy kalapos alak jelenik meg a színen, bolondul köszöntve a két lányt. Elena rögtön nevetésben tör ki, pláne amikor a kezébe nyomnak egy névjegykártyát amin szintén bohócos stílusú iromány van. A hangulat rögtön átcsap viccbe, erre még az iszogató festmények is rátesznek egy lapáttal. Gyorsan felpattan, hogy egy puszit nyomjon a kalapos arcára amiért íly' módon meglepte Őket, de mire odaér, az alaknak se híre, se hamva. Olyan, mintha elnyelte volna a Föld. Azonban Elenában mégis olyan érzések ötlenek fel, hogy már valahol látta ezt az alakot, a szeme nagyon hasonlít valakiére, ám ha tüzes piszkavassal szurkálnák, akkor sem tudná megmondani, hogy kicsoda. Ezért, miután kellően kinézelődte magát, visszasétál Mizához és végre bekapja azt a pillecukrot, amire percek óta vágyott.
- Gondoltam örülnél egy ilyen kis bulinak, amiért prefektus lettél. Meg... szerettem volna megköszönni a tavalyit is - válaszol, hatalmas mosollyal az arcán. Most, hogy ezt elmondta, sokkal jobban érzi magát, nem lett volna jobb tovább magában tartani. Nem tudja már, hogy min idegeskedett ennyire, hisz ez csak egy ártatlan köszönet volt, semmi más. Nagy örömmel igazítja meg a fején a parókáját, mikor a másik lány újra megöleli Őt, de ezúttal meg is köszöni a kis pikniket.
- Igazán semmiség! - Újabb mosolyra húzza a száját, miközben az előbb letett pillecukrát felveszi a pokrócról. De mielőtt még bekaphatná, egy kalapos alak jelenik meg a színen, bolondul köszöntve a két lányt. Elena rögtön nevetésben tör ki, pláne amikor a kezébe nyomnak egy névjegykártyát amin szintén bohócos stílusú iromány van. A hangulat rögtön átcsap viccbe, erre még az iszogató festmények is rátesznek egy lapáttal. Gyorsan felpattan, hogy egy puszit nyomjon a kalapos arcára amiért íly' módon meglepte Őket, de mire odaér, az alaknak se híre, se hamva. Olyan, mintha elnyelte volna a Föld. Azonban Elenában mégis olyan érzések ötlenek fel, hogy már valahol látta ezt az alakot, a szeme nagyon hasonlít valakiére, ám ha tüzes piszkavassal szurkálnák, akkor sem tudná megmondani, hogy kicsoda. Ezért, miután kellően kinézelődte magát, visszasétál Mizához és végre bekapja azt a pillecukrot, amire percek óta vágyott.