A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779543#post779543][b]Catherine Hope Brightmore - 2019.10.31. 17:19[/b][/url]

Szintek.
Az embernek van egy alap nyugalmi szintje, normális emberi interakciók, mint elmenni a boltba, veszekedni azon, hogy mit is jelent egy lehúzott gyűrű - Brightmore, ha ilyen messze is a fejemben látsz, üzenem, hogy még mindig nem vettem le -, főzni, adni cukrot a furcsa szomszéd bácsinak, és közben Jasont sasolni, hogy mentsen meg.
Aztán van az a teljes nyugalom, ami itt is jelen van, amikor csak én vagyok, meg a tündérkék. A nagyi még az állatait is elvitte, csak a lovakat hagyta itt, de hozzájuk egy lány jár, teljesen rendben vagyunk. Elvagyok a növények között, és béke van.
Aztán van az ezek feletti állapot, amikor a nagy békébe meg csendbe betoppan a Vajda Ricsi nevezetű jelenség, aki, legyünk bármennyire is gazdag és előkelő birtokon, pöpecebben néz ki, mindig. A dédike is mindig azt mondta, hogy "Jaj neked, ha Vajdával kezdesz!", aztán amikor mondtam neki, hogy a legjobb barátnőm Eszter, csak sóhajtott. Ariana nem is tudom, hogy bevallotta-e Ricsit. Állítólag a dédike első férje egy Vajda volt. Vagy az első szeretője, sosem tudom a pontos sztorit, de nagy családi cirkusz lett belőle, aztán azért nem nagyon jön be neki a Vajda família.
- Nem szexizni jöttem.
Vonom meg a vállam, de amikor kritizálja életem értelmét, a sprickát - tuti van ám rendes neve is -, akkor megráncolom a orrom, felhúzom a szám, mint egy durcás kacsa, és felé sprickálok egyet a tápoldatod vízből, ami nagyon finom illatú.
- Kidobott az asszony? El se hiszem, hogy végre megjött az esze.
Bántotta a sprickát, így hogyan legyek vele kedves?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779545#post779545][b]Catherine Hope Brightmore - 2019.10.31. 18:00[/b][/url]

Felvonom a szemöldököm a megállapítására, miszerint én azt szeretném, hogy őt elhagyja Lili. Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Komolyan gondoltam, mit akkor és ott a hülye sértődött elvándorlásában mondtam neki, hogy miattuk, kettejük miatt hiszek a szerelemben. Persze akkor még azt hittem, hogy majd Denis és én megoldjuk a dolgot, hogy elég jó leszek, és hiába mondja, hogy elég jó vagyok, ez nem igaz. Santos az, aki elég jó volt, aki mindvégig elég jó volt, én csak egy piszok jó alternatíva voltam.
- Átgondolandó, de azt hiszem, ha leszbikus lennék, a nővéredet vinném ágyba. Lili és én is szubok vagyunk. Az meg csak ilyen nyeeeh lenne.
Még a kézfejemet is megingatom a levegőben, hogy kifejezzem, nem húznánk együtt sokáig. Mondjuk tény, hogy egy olyan kaliberű ember megtartásához, mint Ricsi, valahogy a kettő között kell mozogni, és jól kell tudni domináns és alárendelt szerepet is vállalni, de én nem vagyok vevő ennyire ezekre a dolgokra. Eszterben sokkal több a potenciál arra, hogy ledomináljon, szóval ja, ha nővel mennék tovább, biztos, hogy Esztert választanám.
- Mert elérted, hogy belédszeressen, de dobtad, amikor kiderült, hogy elvetette a gyereket, akivel tizenévesen lett terhes, aztán mérges voltál, Lili felmérgesített, lefeküdtél vele, majd nem beszéltetek róla, aztán csóró próbálkozott, de te hárítottál, én fogtam a fejem, hogy mekkora egy hülye vagy, megmondtam a kislánynak, hogy tegye oda magát, vagy csak ez a pancsolt puncs állapot lesz, mert hát ti "neeeem vonzódtok egymáshoz meg ti csak baráááátok vagytok" maszlagot tolta, aztán végre lépett, és rájöttél, hogy az égiek ezt a lányt neked rakták össze.
Egy szuszra mondom el a sztorit, szusszanva egyet a végén, mert igen, és végig ott voltam. A fodrászok mellett a varrónők is remek hallgatóságként vannak feltüntetve.
- Ariana a nővérem! Nem hiszlek el Ricsárdka. Jeannie, Helena, Ariana, majd Cath, csak a negyedik vagyok, sőt, Jeannie, Helena, Faith, June, Ariana és csak aztán én. Tök sok nővérem van.
Borzalmas, pedig az olyan mágus nyünyöknek mint ő meg én tisztában kell lenniük a naaaagy máguscsaládokkal, mert ha összepároztatnak minket, csak félbolond gyerekeink születhetnek.
- Gyászolok és az elengedés művészetét tanulom. Szakítottam a pasimmal, távolságot kértem a férjemtől, és mivel mind a ketten Bogolyfalván vannak, leléptem ide.
Mutatok körbe a csodás környezeten, aztán homlokráncolva fordulok vissza.
- De te, te mit keresel itt, de komolyan? Megmented a lelkem, vagy mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779591#post779591][b]Catherine Hope Brightmore - 2019.10.31. 21:53[/b][/url]

Ez is egyfajta pszichológia, amíg te beszélsz, addig a másiknak esélye sincs rákérdezni, hogy mi a francot művelsz, mert hát nálam a dédin kívül mindenki azt kérdezi, hogy mi a francot művelek, és őszintén, nem tudom rá a választ.
- Az van Ricsi, hogy csinálhatnánk hármasban, de egy idő után kirúgnánk az ágyból, de nem ezért nem csináljuk, hanem mert nem tudod elviselni, ha bárki hozzáér a tulajdonodhoz.
Ezért nem hozza Lili magával, amikor méretet veszek róla, hiszen nem egyszer, szinte meztelenül áll előttem, miközben én a combjait méricskélem, vagy éppen a derekát. Azt mondta, szerinte Ricsit ez is furcsán érintené, és nem akarja, hogy furcsán érintse.
- Irigylem őt.
Vallom be csendesen, mert mi ilyen dolgokról ugye nem beszélünk, mert Ricsinek nincs gyenge pontja, kivéve Esztert, de el tudom képzelni, hogy ha egy olyan helyzetbe kerülne, mint Denis, amikor a legilimencia vizsgáját csinálta, akkor ő is elveszítené a fejét, hiszen a barátnője is ellenkezne az elrablás ellen, őt is bántanák, ahogy engem bántottak.
- Nem tudom.
Felelem őszintén, gondolkodás nélkül, miközben lassan közelebb lépkedek a kanapéhoz, és vigyázva, hogy ne lépjek rá a fekvő fiúra, felülök a háttámlára, és a tarkómat simogatva nézek rá, ismer, tudja, hogy zavarban vagyok, hogy frusztrál ez a téma, túlontúl. De ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy ő van itt, mert ő Ricsi, aki olyan tanácsot tud adni nekem, amit más nem.
- Szerintem én tizenévesen megőrültem, csak senki sem meri kimondani, hogy egy ideggyenge bolond vagyok.
Zavart mosollyal pillantok le Ricsire, miközben finoman megvonom a vállam, és érzem, ahogy a zavar már az arcomra is kiült, egyre pirosodom.
- Tényleg elmennél egy ilyen bárba? Szerintem már azzal is kiakasztod, hogy velem vagy.
Ezzel pedig nem elküldeni akarom, csak tényeket közölni. Ismerem a féltékenységet, és úgy ismerem, hogy nekem el kellett engednem azt, akit a világon mindennél jobban szeretek, azért, hogy boldog legyen valakivel, akit boldoggá akart tenni. Denis, amióta csak rájött, hogy Santost szereti, azon dolgozott, hogy a nő boldog legyen. Vele lett volna, felvállalta volna a szerelmüket, a feleségének akarta, és idővel családot is alapított volna vele. Én pedig támogattam, miközben éreztem, ahogy a szívem és az elmém is megroppan. Csak remélem, hogy Ricsi nem fogja ezt a végzetes hibát elkövetni, bár nagyon jó úton halad, ha minden igaz.
- Umm. Ami biztos, hogy szeretem Denist. Hol szerelemmel, hol szomorú szerelemmel, hol barátilag, hol társként, de szeretem őt. Az életemnél is jobban. Tudom ostobaság, de amikor a műtőasztalon feküdtem, kétszer is feladtam, mert nem akartam végignézni, ahogy már nem az életem része, de visszajöttem, mert nem akartam, hogy feleméssze a bűntudat, hogy ő ölt meg.
Ricsi tudja, hiszen rákérdezett és én nem tagadtam, hogy Denis volt az, de én voltam, aki kiprovokálta. Az én bűnöm. A gyűrűmet forgatom az ujjamon, és közben hosszan kiengedem a levegőt.
- Mindig azt mondja, hogy én nem a szamár vagyok, hogy ne úgy gondoljak magamra, mint a szamárra, aki jó a ló helyett is, de tudod, ha nem fekszel le más lányokkal, köztük a saját feleségeddel sem, mert van egy nő, aki a minden, akkor te szamár vagy. Tehetsz bármit. Annyira szerettem volna én lenni az a kibaszott ló, és esküszöm neked, hogy még az utolsó utáni pillanatban is azt reméltem, hogy engem mond, hogy én többet jelentek neki. Szörnyen ostobának érzem magam emiatt.
A gyűrűt visszahelyezem az eredeti pozíciójába, könyökeimmel megtámaszkodom a térdeimen, ujjaimat összefogom magam előtt, és az orromat támasztom meg rajta, mint valami nagy, öreg bölcs.
- A másik, normális. Túl normális. Rendben, apa. Vannak gyerekei. Egyedül neveli őket, semmi dráma, van anyjuk, de nem igazán anya típus. Sokat beszélgettünk, jó volt vele lenni, minden pillanat jó volt vele. Nem olyan intenzív, mint Denisszel, de békés, nyugodt. Mellette magamat látom, egy tíz év múlvai magamat, de mi van, ha előbb jön az, amit elterveztem? Mi van, ha én most találtam meg azt, aki szeretne egy életen át, és akit tudnék szeretni? Szerethetem, ha nem olyan intenzíven, de őszintén szeretem, mint Denist? Mi van, ha Denis sosem szűnik meg igazán bennem? Mi van, ha elcseszem? Nem akarom elcseszni, vele nem, és félek, hogy ez a távolság és időkérés most éppen az. Nem az a bajom, hogy benne nem vagyok biztos, mert biztos vagyok. Én magamban nem vagyok biztos. Ha azt mondom, hogy őt választom, elveszítem Denist?
Annyit kérdést teszek fel, hogy érezheti, tényleg bolond vagyok, és lassan megőrülök. Megdörzsölve a szemeimet nézek le rá.
- Talán remetének kéne maradnom. Én csak ruhákat akartam tervezni, ez volt a vágyam, meg, hogy huszonkilenc évesen szüljek egy gyereket. Erre itt vagyok húsz évesen a sokadik összeomlás szélén. Hát ezt nagyon nem így terveztem. Elcsesztem, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779702#post779702][b]Catherine Hope Brightmore - 2019.11.02. 13:46[/b][/url]

Csak nézem őt, és érzem, ahogy a szívem egy ütemet kihagy, majd hevesebben kezd el verni, és hiába próbálom leplezni, zavarom az arcomra is kiül. Látom, ismerem, tudom, milyen az, amikor egy pillanat alatt idegessé válik, és bármennyire is minimálisan jelenik ez meg akkor, amikor dolgozik, látszik amikor a barátaival van, amikor nem kell takargatnia a benne dúló háborút. Ezt pedig most én indítottam el.
- Így, de nem rossz értelemben. Én tényleg irigylem őt azért, amit látom, hogy neked jelent. Nem vagyok benne a kapcsolatotokban, csak mint küldő szemlélő tudok nyilatkozni.
Talán nem a jó szót használtam rá, de azt hiszem arra, amik ők jelenleg az én meglátásaim szerint, talán nincs is jó szó. Érzem Lilin, hogy megváltozott, sokkal zárkózottabb lett, és máshogy csillan a szeme, amikor róla beszél, már nem olyan, mint volt. Szereti. Szerelemmel és szíve minden szeretetével, mégis, elcsendesedett.
- Lili engem egy kacsára emlékeztet. Mármint konkrétan egy kacsára. Amikor gyerek voltam, apa kivitt az udvarba, oda, hátra, a dédi kacsákat tartott.
Elmutatok a kert hátsó végébe, ahol régen a szárnyasok éltek, volt kis tavuk és minden jó, de már nincsenek egy ideje, amióta a dédi egyedül van, és azt hiszem, ez így van jól.
- Volt közöttük egy nagyon beteg, senki sem tudta, hogy mi támadta meg, minden előjel nélkül. Amikor apa meg akarta szabadítani a szenvedéseitől, elkezdett menekülni. De nem úgy, mint a normális kacsák, játszott apával. Mindig becsusszant a kezei közé, majd kiugrott. A határait feszegette. Aztán eljött egy pont, amikor egyszer csak felállt egy rönkre, és lehajtotta a fejét, mint aki megadta magát. Egy ideje ezt érzem nála is, hogy megadta magát, csak, hogy veled lehessen. Hogy kész bármilyen áldozatot és büntetést elviselni, mert már nem tud nélküled élni.
A végén elcsendesedem, mert tudom, hogy a kapcsolatunk alapja az őszinteség, de nem akarok beletenyerelni olyan szinten, hogy Ricsi hazamenjen, összecsomagoljon és elhagyja Lilit. Nem akarom ezt az egészet összetörni pont akkor, amikor a legtörékenyebbnek tűnik. És csak remélem, hogy Ricsi megérti, amit mondani szeretnék.
- Tulajdon és tulajdon között is van különbség. Vannak emberek, akik szeretnek birtokolni és emberek, akik szeretnek birtokolttá válni. Attól még nem válsz rossz emberré egy kapcsolatban az én nézőpontom szerint, mert birtokló vagy. Nem bírálom a kapcsolatodat, főleg nem negatív értelemben, mert bár lenne olyan ember a Földön, mint aki annyi mindent ki tud hozni belőlem, sőt belőlünk, mint ti egymásból.
De nincs. Azt hittem, tényleg azt hittem, hogy nekem Denis a Ricsim, és még mindig, a szívem egy részében ezt hiszem, de Ricsinél egy ponton túl nem volt kérdés, hogy Lilit szereti és Lilivel marad, én pedig ezt hiányolom az egészből.
Lecsúszok Ricsi mellé, fejemet a támlának döntöm, lehunyom a szemem, és csak hallgatom az összefoglalóját. Más nézőpontok, ugyebár. Mi szerintem jó barátok vagyunk, csak kicsit kegyetlenek egymással. Én egy lelőtt kacsához hasonlítom a barátnőjét, ő meg arra biztat, hogy mindenkit hagyjak el. Mindenkit is.
- Nem vagyok benne biztos, hogy még szerelmes vagyok Denisbe. De ő az én Lilim. Nem tudnék nélküle élni, mert már a részemmé vált. Fejlődtem és változtam általa, és jó irányba. Nem érdekel, hogy más nőkkel van, egyáltalán nem. Volt egy bájital. Ezt még korábban nem meséltem neked. Felszínre törtek tőle az érzései. Olyan volt, mint egy kis nyünny. És azt mondta, két nőbe szerelmes. Meglepetés, az egyik én vagyok. Szó szót követett, és azt mondtam neki, hogy tudom, hogy a másik nő is szerelmes belé, és ha szeretné, akkor mutassa ki, amit érez. Tudtam, hogy el fog menni, mégis, reménykedtem benne, hogy nem.
Mire a történet végére érek, már nyitva van a szemem, és Ricsit nézem. Aztán sóhajtok egyet, és horkatva felülök, elhúzom a lábaimat is.
- Aztán persze a nő terhes lett valaki mástól, és egy ideig szerintem elvárta, hogy Denis, ha már szerelmes belé, akkor örüljön annak, hogy ő terhes. Persze nem így lett, de az érzések nem olyanok, amik könnyen elmúlnak, és szerintem még most is úgy van, hogy bármit megtenne, hogy visszafordítsa ezt az egészet.
És jön megint a szó, szépen körbeértünk, megforgatom az ujjamon a gyűrűt, és megvonom a vállam. Én nem vagyok ilyen emancipanci nő, aki egyenjogú meg önmegvalósító. Én szerettem a házasságom, nagyon sokáig boldog voltam benne. Aztán változtak a dolgok, és tőlem csak annyi kellett, hogy a felmerülő problémákat oldjam meg. Nem láttam egy idő után más hasznomat, és nekem ezért fájt mérhetetlenül az a gyűrű, amikor a tenyeremben landolt.
- Szerinted valaha meg fogsz bocsátani Lilinek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779705#post779705][b]Catherine Hope Brightmore - 2019.11.02. 15:17[/b][/url]

Figyelek rá, minden szavára, és arra, ahogy megnyilatkozik. Pont ez az, amit szeretek benne, bennük, a kapcsolatukban. Hogy vannak problémáik, felvállalják, kimondják, de nem élik meg úgy, minta ezen nem lehetne változtatni, nem verik magukat a földhöz, és nem is játsszák el, hogy minden csodálatos, és ők a legtökéletesebbek, hogy ők egy igazi nyerő páros (haha, tudom - a szerk.), nincs ebben semmi színészkedés. Ez pedig így tökéletes. Ajkaim elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de mire megtenném, ebben a felfokozottan szinte már romantikusan őszinte pillanatban, megint beszélni kezd, sőt nevetni is.
- Vagy már meg is szült.
Nem tudom Santos éppen milyen stádiumban van, de igen, a lényeg az, hogy nagyon terhes volt, nagyon mástól és én nagyon ejtve lettem. De a kérdésre, hogy együtt tudnék-e lenni Denisszel, kerülöm a választ. Mert nem tudom. Ricsi az első, aki tényleg felteszi nekem ezt a kérdést, és olyan szinten első, hogy még én magam sem tettem fel ezt a kérdést magamnak, és itt és most, ebbe a kanapéba süppedve jövök rá, hogy nem tudom a választ, hogy fogalmam sincs, hogy képes lennék-e még Denisszel lenni. Szeretnék, ezt tudom. De tudok is? Talán a szerelem nem elég.
- Nem?
Nézek rá döbbenten, és felkászálódva a tenyerem Ricsi homlokára teszem, de az csak kellemesen ember meleg, így közelebb hajolok hozzá, és mélyen a szemébe nézek.
- Elraboltak az ufók? Ki vagy te és hová tetted az én Ricsimet? Még, hogy nem szégyellnél! Felháborító! Öt perc Ricsárdka, öt, és kész vagyok. Maradj itt.  
Ami öt az öt, ilyenkor. Csak egy másik ruha, szempillaspirál és kész is. A hajam leengedem, eléggé feltűnő jelenség vagyok így is, nem kell túltolni. Visszaérve testszínű harisnyát, hosszú combközépig érő, fekete csizmát és smaragdzöld egyberuhát viselek, aminek ejtett válla van, így a bal vállam teljesen fedetlen. Kezemben fekete bőrkabát, így érkezem meg a hozzám illő illatfelhőben.
- Amúgy, létezik olyan misztikum, mint a szeretet nyelv. Öt van belőle. Lilié az érintés, és te pont azt tagadod meg, ami a legfontosabb számára, ami hozzád köti őt. Ha lefeküdt volna Denisszel se lenne akkora bűntudata, mint a csók miatt. Ott mart, ahol a legjobban fáj, csak nem számolt vele, hogy saját magát is megsebzi. Elég szexi ez így?
Fordulok körbe, nem mintha számítana, mert a cicibárok fő ismérve, hogy nem is engednek be oda nőket, de hátha velem kivételt tesznek. Mondjuk még mindig undorítónak tartom a sajttorta ízű sört, ezért is nem vittem neki soha. Viszont ha rendben van, akkor indulhatunk. Maximum máshol kötünk ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=822542#post822542][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.12.06. 10:57[/b][/url]

Tíz lakás három nap alatt. Próbáltam az egészet úgy intézni, hogy az első két nap négyet-négyet nézünk meg és a harmadik napra marad kettő. Vagyis jelenleg a hetedik ház felé sétálunk, és gondolom senkit sem fog meglepni az, hogy nekem eddig egyik sem tetszett. Komolyan, mintha én lennék az, aki itt fog lakni, és nem ő. De, amikor látogatóba jövök hozzá, akkor olyan lakás kell, amiben jól érzem magam, a harmadiktól pedig szó szerint a frász tört ki, már akkor, amikor beléptünk, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Lehet, hogy előző életemben ott haltam meg, vagy én nem tudom, de heves szívdobogás tört rám, és olyan erősen kezdtem el szorítani Denis ujjait, hogy szerintem ha nem kapcsol időben, akkor eltöröm őket. Ennek kárpótlására este nem elvittem vacsorázni, hanem egy csomó érdekes wales-i dolgot rendeltem a szállásra, így megismerkedtem én is az itteni ízekkel.
Most viszont újra a felfedezés napja jött el, és kettőt már le is tudtunk, a második ráadásul nagyon más volt, mint ami a hirdetésben állt, mert a másfél szoba helyett gyakorlatilag egy öt szobás lakás várt ránk, és árban nem volt rossz, de hangos, problémás szomszédokkal, és a szomszéd épület falára nyíló kilátással tudott szolgálni, ráadásul nem volt még csak erkélye sem. Szóval hiába volt nagy, tuti bukónak könyveltem el.
- Nagyon kritikus vagyok?
Fordulok felé érdeklődve, finoman megszorítva az ujjait. Eddig is figyeltem rá, csak voltak kirakatok is az utcában, sőt, valahogy még úgy is esett, hogy nekem feltétlenül itt és most kellett fehérneműt is vásárolnom, mert nagyon szépet láttam, nagyon jó árért, és nagyon akartam, szóval szerencsétlen valószínűleg már nagyon megbánta, hogy elhívott engem is, hogy vegyek részt ebben az egészben. De hát egy jó exfeleség mindent megtesz a élete értelméért, nem? Ne felejtsük el, hogy lassan eljön az az idő is, amikor neki kell állnom smúzolni neki, hogy legyen kedves részt venni abban az őrült ötletben, hogy ő adja a születendő gyermekem apai részét. Mondjuk erről már beszéltünk, de akkor sem lelkesedett érte, vajon most hogyan állna a kérdéshez? Talán tényleg meg kéne néznem pár filmet, ahol a nő ellopja a férfi spermáját, és megoldja a dolgot. Elvégre én ezt a szülőséget is tök látom egyedül, szóval ez a rész miért ne menne? Felpillantok az arcára, hogy vajon a fejemben van-e, de nem úgy néz ki, mint aki most rohanna fejjel a falnak, csak azért, mert ilyeneken gondolkozom.
- Meséltem már, hogy ma estére különleges meglepetést tartogatok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=822560#post822560][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.12.06. 18:42[/b][/url]

- A világ legszerencsésebb embere vagy, mert ilyen csodálatos nő a feleséged.
Vigyorgok vissza rá, és habár mind a ketten tudjuk, hogy már nem vagyunk házasok, furcsa, de amilyen könnyen kimondom fejben, hogy exfeleség, annyira lehetetlennek tartom, hogy kimondjam, főleg neki, hogy papíron már nem tartozom hozzá. Igazából mindenhogy máshogy igen, és én ezzel teljesen boldog is vagyok, a gyűrűt is hordom, mely világosan kimondja, hogy foglalt vagyok. Nem akarok másmilyen lenni, békésnek élem meg az életet. Aki ismer minket és látja a vezetéknevemet, nem is feltételezi, hogy nem vagyunk már együtt, így tényleg eléggé jó az élet. Én kényelmesen és békésen élek, megkapok mindent az élettől, amit akarok.
- Általában nem, de ha jól tudom, gyűlölöd a meglepetéseket. De nem vagyok benne biztos, nem ismerlek túl jól, hogy is hívnak? Adam, ugye? Vagy Dömötör. Áh, igen, Dörmögő Dömötör.
Még a nyelvem is kinyújtom, ahogy közelebb húz magához, én pedig minden ellenállás nélkül lépek közelebb hozzá, hogy aztán pipiskedve pár könnyed puszit nyomjak az ajkaira. Amennyire utálja ezt, szerintem annyira szereti is, de azért mindig morogva megcsókol rendesen is. Nem értem, hogy mi baja van ezzel, én tök szeretek apró puszikat adni az ajkaira. Olyan izén tud viselkedni, mint egy pokróc. Na jó, én meg pont ezt élvezem benne.
- Ami azt illeti, a fehérnemű teljesen váratlanul ért, nem terveztem köré programot, de ha szeretnéd, akkor kiokoskodok valamit addig, amíg te elmész vacsorázni a húgoddal.
Vigyorogva pillantok fel rá, remélve, hogy azért megleptem kicsit a ténnyel, hogy Annie is becsatlakozik az itt tartózkodásába. Állam a mellkasán támasztva pillantok fel, ahol az erkélyen egy srác int le nekünk, én pedig fel neki.
- Másfél óra múlva ér ide a vonata, szóval akkor átadlak neki, én pedig megnézem az utolsó lakást mára. De úgy érzem, hogy ez lesz az igazi. Ja igen, egy kicsit alkudtam az árból, mert megígértem a srácnak, hogy nem fogsz kanbarlangot csinálni a lakásából, amit amúgy szeret, csak a nője pont itt csalta meg a haverjával, szóval szabadulna tőle. És ő úgy tudja, hogy ez egy távházasság lesz. Szóval összességében a férjem vagy és jó magaviseletű, dolgos fickó. Szeretlek.
Nyomok egy puszit az ajkaira bosszantásból, majd megnyomom a gombot, hogy beengedjen a srác.
- Emészd meg, szívd el, és ha feljössz, viselkedj, mert ezt a lakást nagyon szeretem. Mondtam már, hogy szeretlek?
Még ujjaimmal egy szivecskét is formálok neki, mielőtt belépek az ajtón, és lelkesen elindulok fel a lépcsőn. Erre a lakásra vártam már egy hete, és nagyon remélem, hogy olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=822813#post822813][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.12.09. 20:55[/b][/url]

Nem értem, hogy mi van vele. Egyetlen perc elég volt ahhoz, hogy átváltson, úgy, hogy nem csináltam semmi rosszat. Imádja a húgát, ezer éve nem látta, és nem hiszem, hogy csak azért, mert nem azonnal, hanem csak pár órával később szexelünk, meg kéne sértődnie. Nem azt mondtam neki, hogy nem fogunk, hát sosem utasítottam el, miért is tenném? De most ezzel mégis ő az, aki elutasít engem. Én pedig rettenetesen hülyén érzem magam, amikor megszólal, egyszerre vagyok totálisan összezavarodott, értetlen és szégyenkező, mert biztos, hogy nem az, akivel két perccel ezelőtt voltam.
- Harmincötezer.
Némán nézem őt, és nézem a másikat is, aki még alacsonyabb árat mond, mint amit nekem mondott, mert mi harminchatról indultunk, és szerintem harminchatezer fontért se lett volna olyan rossz ez a lakás. Közel van mindenhez, mégis, félreeső utcában van, könnyen elér bárhova. Valahogy, ahogy nézem őket, megpróbálok teljesen az árra koncentrálni, hogy milyen jó üzletet csinál majd ezzel, hogy mennyire jó lesz neki.
Muszáj erre gondolnom, mert ha nem erre gondolok, akkor arra gondolok, amire nem lenne szabad gondolnom, és ha arra gondolnék, akkor nem tudnám tartani magam. Soha életemben nem volt még ez ennyire nehéz, mert valahogy minden búcsúnkban ott volt a viszontlátás. Én mindig elengedtem őt, nem kényszerítettem a maradásra, és most is, mikor házakat nézek meg vele, amikor itt vagyok, elengedem, pedig tudom, hogy most nem fog visszajönni. Érzem, hogy most vége van. Életem során számos alkalommal éreztem, hogy nem vagyok elég értékes ahhoz, hogy megmaradjanak mellettem, de nála sosem, valahogy mindig hittem abban, hogy az út végén együtt bandukolunk majd, valami baromságot művelve, miközben ő úgy néz, hogy attól elpirulok. Most azonban...most mást érzek. Valami megmagyarázhatatlanul fájót.
Lassan hátrálok vissza a bejárati ajtóhoz, végig őket nézve, azt az illúziót keltve, hogy még mindig ott vagyok a szobában. Ott állok, láthatnak, a falnak vetett háttal. Őt látják, a vizionizált ént, aki nem sír, aki nem szomorú. Én sírok, némán mert nem tudom elmondani senkinek, hogy ez mennyire fáj nekem. Én mindig csak elengedem őt, és ő mindig csak elmegy, és nekem kötelező mindig csak mosolyognom. Nem tudom senkivel sem megbeszélni, hogy ez milyen számomra, mert egyedül vagyok. Ennyire magányosnak még sosem éreztem magam, mint amikor most az előbb belépett a lakásba. Őt itt marad, én elmegyek. Biztos vagyok benne. Némán lépek ki a lépcsőházba, és ahogy sietve szaladok le a lépcsőkön, úgy válik semmissé a fenti illúzió is. Levegőre van szükségem, és arra, hogy egyedül legyek. Magam köré fonva a karjaimat indulok el az utcán céltalan, nem figyelve, hogy a hiányom feltűnt-e, csak megyek előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=823646#post823646][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.12.27. 14:08[/b][/url]

Messze menni. Fogalmam sincs, hogy merre indulok, csak el, olyan gyorsan, amennyire csak lehet, ám még a gyors sem elég gyors ahhoz, hogy ne érjen utol. Annyira utálom ilyenkor. Miért kellett jönnie? Miért nem ment bárhova, ahova akar, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy én nem tudok neki jót tenni. Az, ahogy megváltozott a viselkedése, hogy se a ház nem tetszett neki, sem az, hogy hetek után láthatja a húgát, azt az érzést kelti bennem, hogy rám sincs itt már szüksége, és ez szomorúbbá tesz, mint bármi a világon.
Az ölelésétől, attól, ahogy magához húz olyan keservesen szakad fel belőlem a sírás, mint azon az estén, amikor elmondta, hogy nem engem akar, hanem a másikat. Most megint megtörténik, megint egy másikat választ. El kell őt engednem, be kell látnom, hogy attól még, hogy állandó vagyok, sosem vagyok az egyetlen. És ki tudna a sárkányokkal harcolni? senki. Nincs az az ember, aki rá tudná venni arra, hogy felülírja a rangsorát. Azt hiszem, azért ennek mégiscsak örülhetek egy kicsit. Nem tudom, hogy meddig zokogok, szorosan magamhoz húzva őt, hogy más ne láthassa az arcom. De nyilvánvaló, hogy mi történik. Végül, mikor már a könnyeim kezdenek elfogni, és rajtam is úrrá lesz a bőgés okozta fájdalom, lassan, elengedem, hogy zsebkendőt húzzak elé, és kicsit megpróbáljam rendbe szedni magam.
- Az első hónapokban talán. Aztán túl sok lenne a munkád, megbeszélnénk, hogy mivel én rugalmasabban osztom be az időm, én jövök hozzád, de csak későn érnél haza fáradtan, ingerlékenyen, összevesznénk és eljönnék, te pedig egyszer, talán kétszer utánam jönnél, de mind a ketten tudjuk, hogy egy nap már nem fogsz ráérni arra, hogy elgyere.
A kezeimet a zsebembe dugom, szomorúságtól és egy kevés könnytől csillogó tekintetem zizzen szemei között, finoman megvonom a vállam, majd halványan elmosolyodva elindulok az úton, jobb lenne, ha visszamennénk a szállásra, mert ha már Annie itt van, egyikünknek illendő volna találkozni vele.
- Néhány héttel később, ha addig semmi sem történik, nyilvánvalóan én kezdeményeznék. Küldenék egy vicces képet, te reagálnál, beszélnénk pár szót. Néha ez megismétlődne, amikor van valami az életünkben, amit csak a másik ért meg. De egyikünkben sem merülne fel a gondolat, hogy elmenne a másikhoz, mert mind a ketten félnénk a csalódástól. A sors azonban összehozna minket, mert Annie találkozik egy szerintem édes, szerinted töketlen barom fickóval, akihez feleségül megy, az esküvőn egymás mellé ültetnek minket, sokat iszunk, és szexelünk, mert az alkohol hatására elkezdjük idézgetni a múltat.
Megállva egy nyitott ablakos pékség előtt, gyorsan veszek pár sós péksüteményt, mert émelygek egy kicsit, valószínűleg a sírás utóhatása, de a sós íz mindig helyre ránt. Denis felé nyújtom az apróságokkal teli zacskót, hogy kér-e, majd én is kiveszek egyet, és aprót harapok, hogy azért tudjam folytatni a történetet.
- Mire felkelsz lelépek, elmegyek kávét venni, mint a régi szép időkben, de nem nyitok be a szobádba, mert eszembe jut, hogy ha visszamegyek, el kell köszönnünk egymástól, és mind a ketten tudjuk, hogy gyűlölünk búcsúzkodni, mert bénák vagyunk benne. Eltelik pár hét, és rájövök, hogy terhes vagyok. Mivel nincs senki az életemben, már nem is védekezek, fel sem merül bennem akkor sem, amikor összegabalyodunk, hogy kellene. Nem szólok róla, mert te nem akarsz gyereket, én meg makacs vagyok, szóval úgy gondolom, hogy megleszek egyedül is a gyerekkel. Fiút hiszek, de lányunk születik, egy ördögfajzat lesz, amin nem csodálkozhatunk, hiszen ilyen szülőknek nem lehet angyali gyereke. Egy nap talán kiderül az igazság, tizenhat évesen megszökik, hogy találkozzon veled, újra találkozunk, mert összehoz a gyerek, és őszintén, fogalmam sincs, hogy akkor mit kezdünk egymással. Hát ennyi.
Elégedetten lenyalom a sós ízt az ajkaimról, és most először, amióta elindultunk pillantok fel rá, hogy mondja el a véleményét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=824538#post824538][b]Catherine Hope Brightmore - 2021.01.15. 08:42[/b][/url]

Nem tudom, hogy ez most mitől más, hogy miért visel meg ennyire a dolog, hogy miért érzem azt, hogy millió darabra hull a szívem. Hiszen, ha belegondolunk, mi vagyunk Denis és Cath, akiknek semmi sem árt. Sem átok, sem a halál, sem a bennünk rejlő képességek, sem a távolság. Akkor most mégis miért? Én magam sem értem.
Tudom viszont, hogy ennek ki kellett jönnie belőlem, a sírásnak, a szavaknak, mindennek. Mintha minden, ami most történt, segített volna megtisztulni. Ki kell szednem magamból mindent, amit a lelkemre vehetek, minden mérgezőt, minden rosszat. Nem szabad, hogy a negatív energiák felemésszenek, sem azt nem szabad hagynom, hogy neki rossz legyen. Mert Denis a legfontosabb ember az életemben. Egy olyan társ, akit soha, senki se lesz képes pótolni, egy olyan ember, aki mellett nem félek az érzéseimtől, a múltamtól, és a legtöbb, amit tehetek, hogy védem őt, ha kell, akkor magamtól is, mindattól, ami bennem van. Tudom, hogy képes vagyok érzelmeket elrejteni, sokat fejlődtem, és ha nem elég az okklumencia, akkor ott van az illúziómágia is, amivel, ha ügyesen bánok, akkor nem tudja meg.
- És ha mégis lány lesz? Amúgy meg, ha ellopom a spermád, akkor ugyanúgy tőled lesz gyerekem.
Jegyzem meg halvány mosollyal, mivel a helyzeten nem változtatna az, hogy önként adja, vagy én lopom el. Vele ellentétben, én nem tartom őrültségnek, hogy legyenek gyerekei, hogy tovább vigye a vérvonalat. Elhiszem, hogy óriási könnyebbség van benne most már így, hogy Annie egészséges, de akkor sem hiszem, hogy helyesen gondolkozik, akár magáról, akár a jövőjéről.
- Meg kéne tanulnod szeretni magad.
Jegyzem meg csendesen, de nem kívánom ezt a témát feszegetni, tudom, hogy nincs rá szükség. Az, hogy Denis lénye egy részét szörnyetegként kezeli, nem segít azon, hogy végül olyan felnőtt férfi legyen, mint amilyet a tudása, a képességei igényelnének. Büszkének kéne lennie, szeretni azt, aki ő maga. A tudását, a gondolatait, az érzelmeit. Nem lesz kevesebb attól, hogy kimutatja a szeretetet, nem lesz rosszabb ember attól, hogy a benne dúló számos mágiát nem tudja a nap minden percében megfelelően koordinálni. Én, mint ember, és nem mint a szerelmes nő, hanem mint a józanul gondolkodó humanoid nagyon régen megbocsátottam neki, és ha én, aki kis híján belehalt abba, hogy védeni próbálta őt, megértette és elfogadta mindazt, ami benne van, akkor neki is meg kellene tennie, a saját érdekében.
- Gyere, van még egy kis időnk, kufircolhatsz velem, tudom, hogy úgyis az van a fejedben.
Pillantok rá mosolyogva, és gyorsabban indulok el, magam után húzva őt, hogy egy kicsit tényleg legyenek jó pillanataink is, mielőtt hazaindulok, mert tudom, hogy az lesz a leghelyesebb, ha holnap hazamegyek, ő pedig elmegy a sárkányokhoz.