A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=812086#post812086][b]Thomas Middleton - 2020.06.22. 19:02[/b][/url]

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #airportadventuresGIF


Miután végre indulásra készen álldogállunk otthon, apa hamarosan elhoppanál minket a pályaudvartól nem messze, hiszen innentől mugli tömegközelekedés lesz és mugli minden. Kapkodom a fejem ide-oda már az első pillanattól. Rileyval járok csak nagy ritkán a varázstalan közegben, viszont Budapest azon részein, amiken most haladunk át, még soha nem voltam. Úgy szorítom néha bőröndömet, hogy zsibbadni kezd a kezem. Ilyenkor átteszem a másikba.
Ámulattal figyelem, ahogy Liam bácsi jegyet vesz az automata kiadó masinából és hagyja, hogy én dugjam be a gépnél. Megrezzenek az éles, trillázó pittyenésre, de aztán nagyot nevetek. Ez csak azt jelenti, hogy elfogadta. Még a zöld kis fény is rám kacsintott. Jó ég, csomó minden történt már és még csak most lépünk be a reptérre.
- Hűha - folytatom egyik kedvenc tevékenységem, a gyermeki rácsodálkozást mindenre, miközben feltekintek a hatalmas táblákra a nagy-nagy, fehéres-fémes térben. Városok nevei meg mindenféle számok és információk a beszállásról. Ahogy eddig is, apa most is elmagyarázza nekem az alapvető tudnivalókat. Csillogó szemekkel hallgatom és próbálok minél több dolgot elraktározni. Mivel itt aztán végképp sokan vagyunk, útitársam ingujjába kapaszkodom, megcsípve egy kicsit azt. Legszívesebben belekarolnék vagy megfognám a kezét, csak nem tudom, azt lehet-e. Mondjuk ez a csimpaszkodás sem túl elegáns, noha igazából alig veszem ám észre, hogy kapaszkodom. Ösztönös egy mozdulat. Elveszek kicsit a fent a falakon villódzó hatalmas, mozgó képekben, amelyek ugye nem újdonságok, ez nálunk megszokott jelenség, csak éppen itt mindez nem mágiával történik, hanem mindenféle elektrotechnológiával. Lenyűgöző!
Azt mondja apa, nekünk nem kell becsekkolni, sem csomagot leadni.
- Nekünk miért nem kell? - kérdezek vissza, miközben az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, mi az a becsekkolás. Mármint a szót értem, csak hogy egy reptéren az mi és főleg, hogy nekünk miért nem szükséges, na az rejtély előttem. Közben pislogok a sor felé, amerre Liam bácsi mutatott, miközben mondta ezt a dolgot. Ő nekik akkor ezek szerint mind kell. És a mi cuccunk miért maradhat nálunk? Tőlünk miért nem veszik el? Ú, látom is, ahogy a pultoknál leadják a többiek és kész, a poggyászuk már utazik is el tőlük valahova. Nyújtogatom a nyakam, vajon hova.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=813943#post813943][b]Thomas Middleton - 2020.07.22. 21:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #vacationtimeGIF



Napok óta tiszta izgalomban vagyok, apa meg nyugtatgat. Vicces, azt hiszem, ez általában fordítva szokott lenni: a gyerek nagy vagányan beleveti magát a nyaralásba, a szülők meg lerágják a körmüket, mindene megvan-e, minden rendben lesz-e. Oké, Liam bácsi is azért ellenőriz mindent meg felmondatja velem, nálam van-e, ami kell, azonban a nyomomba sem ér a ziziséget tekintve. Aztán eljön a nagy nap és mire észbe kapok, már a horvát tengerparton vagyunk édes négyesben.
- Mennyire ügyesen idehoppanáltál, Herceg! Hát mennyire nagyon ügyes vagy! - dicsérgetem megérkező blökimet, dögönyözve őt, ő meg nyelvlógatva forgolódik, teljesen besózva. Nem mintha annyira sok érdeme lett volna ebben az utazásban, ám tény, hogy nem minden blöki viselte volna ilyen jól ezt. Hamarosan visszatér barátnőm a csodacicával. Együtt a csapat!
Soha nem voltunk még el így kettesben sehol. Jó, négyesben, de értitek. Tiszta felnőttes az egész. Mindent mi intéztünk, mi béreltük ki az apartmant, mi találtuk ki, miket csináljunk, hova menjünk, honnan szerezzük az ellátmányt és ilyenek. Szinte végig tátva a szám, ahogy bandukolunk a helyes utcákon. Fehér pólóban, világosbarna nadrágban és egy vászoncsukában bandukolok, bőröndöm előttem lebegtetem. Tökre tetszik, hogy itt minden áldott kerítés kövekből áll! Persze, Angliában is elég jellemző ez, itt viszont olyan nagyon tengerpartias hangulatúan. Már ha van ilyen. Szerintem van. Mostmár van. Olyan igazán jellegzetes, na.
- Miért furák? - kérdezem a lányt, akinek szintén a kerítések tűnnek fel, bár másért, mint nekem. Számomra ez nem igazán kirívó... mármint az, hogy ilyen alacsonyak vagy hogy nincsenek is. Odahaza ez az átlagos, idehaza meg ugye városi lakásban élek, Bogolyfalván pedig szintén nem túlozzák el az elkülönítést. Az most tök nem ugrik be, hogy bezzeg azon a környéken, ahol Lau nőtt fel, vannak szép magas kerítések dögivel. Meg igazából egész Magyarországon, csak ugye én nem járok annyit el másfele.
- Ú - szólok ennyit nagy mosollyal a tényre, hogy meglátjuk a szállásunkat. Nyitom a kaput Launak, viszont most hagyom őt előre menni, mert az apartmant ő intézte, ő baglyozta le a tulajjal. Ha őszinték akarunk lenni, akkor nagyjából mindent ő intézett. Már jön is a házigazdánk, akiről érzékelem, hogy más nyelven szólal meg, de értem, amit mond, hiszen rajtam a nyakláncom. Aztán angolra vált, derűs hálával hallgatom. Tetszik, ahogy beszél. Közben olykor barátnőmre pislogok, ő mit szól meg ért-e egyáltalán mindent. Észre sem veszem, hogy a tulaj ennyire következetesen nekem magyaráz. Én csak hallgatom figyelmesen, meg olykor megnézem, merre van Herceg, akin persze ott a póráz most is.
- Csodás. Köszönjük szépen - fogadom el a kulcsokat és már birtokba is vehetjük a mi kis tengerparti lakunkat. - Hű - ámuldozom jólesően. - Ez nagyon kellemes - jellemzem a helyes, világos, tágas apartmant. Egyelőre nem engedem még el kutyusomat kint, először majd szeretném rendesen körbejárni a kertet. Becsukok mögöttünk és kibújok cipőmből, hogy elinduljak körülnézni.
- Irtó klassz - véleményezem az alapos szemügyre vevés után.
- Mi legyen? Kicuccoljunk, aztán sétáljunk egyet a környéken? - dobok be egy javaslatot a nappali közepén állva, zsebretett kézzel. Herceg kolbászol mindenfele, aztán odajön és leül mellém, nyelvlógatva.
- Ó, a tálkád! - jut eszembe, hogy mielőtt bárminek nekikezdünk, ez a legfontosabb: veszem elő pitbullom vizes meg ennivalós edényeit feneketlennek tűnő bőröndömből és ő már lefetyelhet is hamarosan a konyhában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814543#post814543][b]Thomas Middleton - 2020.07.27. 21:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #thisplaceisawesomeGIF



Tök jó, én is pont arra gondoltam, hogy csak megnézném magamnak az emeletet is mostmár. Nagyon vonz ez a helyes falépcső. Fellépdelek hát barátnőm után, nem kell kétszer mondania. Benyitok a fürdőbe, bekukkantok először csak, aztán, ha már itt vagyok, beugrom kezet mosni, utána kiérve a háló rész felé fordulok, ahol Lau üldögél. Rámosolygok a lányra meg a galérián elterülő, igen kényelmesnek tűnő franciaágyra.
- Hihetetlen klassz ez a hely - közlöm is barátnőmmel, megragadva a korlátot és lenézve az alsó szintre. Mivel viszont gyakran nem tudom, milyen hangerővel beszélek, főleg, ha nagyon lelkesedem -ami sokszor van ugye-, így ez a kis kinyilatkoztatásom is inkább kiabálás lesz, semmint emelt hangú közlés. Betölti a lakunk terét. Hercegben ekkor tudatosul, hogy én bizony fent vagyok. Eddig az innijével volt elfoglalva meg mindenfele szaglászódott, figyelte a csodacicát. Most megindulna utánam a galériára, viszont a falépcsőknél megtorpan és nyüszögve téblábol. Akar engem, ezeket a fura deszkákat viszont nem.
- Nem mersz feljönni? - kérdezem tőle olvadón, ahogy ezt észreveszem. - Semmi baj, Herceg, jövünk le nemsokára - nyugtatom. - Neked úgyis lent kell majd őrizned a szállást szerintem - morfondírozom, hova tegyem a pokrócát. Közel szokott lenni az ágyamhoz, viszont akkor így sokat kéne lépcsőznie innivalóért, ennivalóért, meg nem lenne eléggé az ajtónál, pedig azt szereti. Vagy fontosabb neki, hogy körülöttem legyen? Na majd meglátom, hol pihen többet meg megy-e majd neki a feljövés. Most viszont felhívom magamhoz a bőröndömet, leengedem a fürdő melletti kis komódra és felnyitom. Nekiállok kipakolászni belőle az ággyal szemben lévő, beépített szekrénybe. Igen, letehettem volna ott előtte is a poggyászom, mondjuk a padlóra, csak éppen oda nem szeretem tenni. Inkább sétálgatok a dolgaimmal. A mosdóba is beviszem, amik oda valóak, birtokba véve pipere holmijaimmal a tükör alatti kis polc jobb felét meg a kád egyik sarkát, aztán barátnőm felé fordulok.
- Kéred a másik fiókot is vagy...? - érdeklődöm meg így, elfoglalhatom-e az éjjeliszekrény fennmaradó fakkját, egy csomag zsepit, egy szőlőzsírt meg hasonlókat szorongatva a kezemben, amikért éjjel nyúlnék oda. Mondjuk ehhez most majd át kell kepeckednem Laun, de akár el is kérhetem majd tőle, ha úgy adódik. Bár átkepeckedni viccesebb. Közben persze le-lelesek Hercegre, ám már felhagyott a szomorkodással. Megnyugtatja, hogy hallja, ahogy itt fent rendezkedünk. Meg egyébként is sok dolga van neki. Mindig sok dolga van.
Kiürült bőröndömet a szekrény felső polcára teszem, aztán jól bekenem az arcomat, karomat naptejjel és elkezdem magamhoz venni, ami a sétához kellhet. Mielőbb mobiltelefonomat a zsebembe süllyeszteném, küldök apának egy szöveges üzenetet, hogy megérkeztünk. Ez eltart egy-két percig.
- Készen áll a felfedező csapat? - érdeklődök vigyorogva, csípőmre csapva kezeimet a lépcső tetején. Kutyusom megint jön nyüszkölni, úgyhogy jobbnak látom akkor már le is menni hozzá. Nemsokára elhagyjuk az apartmant és először a kertet fedezzük fel. Csodaszép! Rendben tartott, mégis vadregényes.
- Kifekszünk majd csillagokat nézni? - dobom is be az ötletet. Olyan hívógató a zöld gyep. Leteríthetünk rá egy plédet és jöhet a heverészés, még az állatkák is csatlakozhatnak, ha gondolják.
Ahogy ezzel a körúttal megvagyunk, már lépünk is ki ismét az utcára, ahol leakasztom pólóm nyakából az odaillesztett napszemüvegemet és felveszem. Mikor máskor villogjak benne, ha nem egy tengerparti nyaraláskor? Rámosolygok benne barátnőmre, aztán kicsit előre bukok, mert kutyusom a távolból ránt a pórázon egyet. Laza csuklómozdulattal beállítom, hogy most hagyja őt szabadon mozogni inkább. Közben hátratúrom előre hullott hajam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814667#post814667][b]Thomas Middleton - 2020.07.28. 21:55[/b][/url]

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #securitycheckGIF


London. Mintha egy élet telt volna el, mióta utoljára ott jártam és egyúttal, mintha tegnap lett volna. Tegnap szálltam vonatra, hogy apa felé robogjak és -jóságos ég- mennyire izgatott voltam és boldog és mennyire féltem. Reméltem, hogy minden klassz lesz nála, viszont hogy így egy csapásra a családommá lesz, azt nem hittem volna! Most meg itt vagyunk. Fura belegondolni ebbe. Amikor utoljára ott jártam, ahová most visszatérek, még nem ismertem apát. Oké, London csak egy megálló most, de akkor is. A szülőföldemre lépünk. Egy helyre, ami örökké az otthonom marad.
- Rakodótere? Hol a repülő rakodótere? - kérdezgetek tovább, meg persze nagyon figyelek is közben. Azt hiszem, értem. Nem férnénk ott el nagyobb csomagokkal, a mienk meg kívülről kicsi szerencsére.
- A reptéri biztonsági ellenőrzés... - lehelem úgy, mint egy rejtélyes könyv címét, ahogy révetegen elnézek a kígyózó sorok felé. Nagyon próbáltam mindent megjegyezni, hogy miket kell csinálnom, levennem, a tálcába raknom, viszont most, hogy itt vagyok, úgy érzem, mindent kiszívtak a fejemből. Úgyhogy elkezdem leutánozni Liam bácsit. Öv, oké. Zsebem kiürít, oké. Meg kell válnom a nyakláncomtól is, talán ez a legnehezebb. Ráadásul így hirtelen elkezdem nem érteni, amiket beszélnek körülöttem. De megpróbálok most nem törődni ezzel. Nekiállok tapogatni magam, nincs-e rajtam semmi más, amit le kell adnom. Hamarosan már haladnak el tőlem a dolgaim, követve apa cókmókját. A reptéri alkalmazott int nekem, hogy álljak meg. Szinte vigyázzba vágom magam. Aztán meg mutatja, hogy jöhetek. Átsétálok a fémkereten, ami nem kezd sipákolni. Ez jót jelent, ugye? Már lépnék apa után, amikor megkérnek, hogy húzódjak félre. Legalábbis gondolom.
- Excuse me? - kérdezek rá így, kicsit aggódó tekintettel, mit csináljak meg mi történik, ám szerencsére elmondják angolul is: ez csak egy ilyen szúrópróba szerű átvilágítás. Be kell állnom egy nyitott dobozba, ahol a falon egy emberalak rajza mutatja, hogyan helyezkedjek el. Innen kilépve megkeresem apa tekintetét és rámosolygok, hogy jól vagyok. Utána egy ilyen hosszú fémkütyüt húznak fel és le előttem. Sercegő hangot ad. Végül utámra bocsátanak. Nem mondom, azért eléggé megkönnyebbülök, bár nem volt titkolnivalóm. Rajtam legalábbis nem, a tértágítós bőröndömben annál inkább. Vidáman bandukolok Liam bácsihoz és szerzem vissza a cuccaimat. A nyakláncomat veszem fel legelsőként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814740#post814740][b]Thomas Middleton - 2020.07.29. 21:17[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #noplaceiratherbeGIF



Elgondolkozva vonom össze szemöldököm.
- Nem szokott gondja lenni. Szerintem csak ez a lépcső fura neki - felelem morfondírozva. Ezek a fokok nem tűnnek túl stabilnak neki, gondolom. Barátnőm csigalépcsője az tömörebb, masszívabb. Ez meg csak úgy vezet a szabadban felfele, vékonyan. Persze, nem tudhatom, mi jár a kutyus okos fejében, de én ilyenekre tippelnék. Különben viszont jól jön most Benito közbelépése, az is eltereli állatkám figyelmét. Viszont hamarosan már indulásra kész a lelkes, hármas csapat.
- Klassz - lehelem éteri mosollyal, mikor a lány egyből lecsap a csillagnézős ötletemre. Már alig várom! Na jó, mindent alig várok, ami előttünk áll a következő pár napban.
Egyenesen a központ felé ballagunk. Büszkén igazítok egyet napszemüvegemen, ahogy Lau megdicséri. Ahogy egyre több emberrel futunk össze, állítok megint a pórázon és közelebb irányítom magunkhoz Herceget. Nem kell, hogy bárki ijedezzen.
- Ó, nem hoztam zsákot - húzom el a számat a bevásárlás említésére. - De persze, lehet azt. Jó ötlet - bólogatok, hogy egyébként benne vagyok ám, csak sajnálom, hogy nincs, amiben könnyen el tudnánk vinni haza. Nem szeretek mindig új készséget venni ehhez. Hozhattam volna a hátitáskám.
- Nem, egyelőre nem láttam még - nézelődöm sötét lencséimben a boltok között. - Mehetünk, persze - megyek bele ebbe is könnyedén. Hiszen úgyis barátnőm fog oda is hoppanálni minket, ha mugli településre ruccanunk. - Ja, én nem is hittem - nyugtatom meg őt mosolyogva afelől, hogy eszembe se jutott, hogy most hirtelen akarna ilyenekbe vágni. - Semmi baj - rázom a fejem elnézését kérésére, viszont arra már nem futja, hogy kifejtsem, hogy nem hogy nem baj, hanem teljesen rendben van és hogy örülök, hogy boldog és hogy én is az vagyok. Túlságosan leköti az energiáimat az, hogy befogadjam, ami körülvesz minket. Figyelem a házikókat, a kirakatokat, az ittenieket, a nyaralókat, ügyelek a kutyusomra, közben pedig teljesen meg vagyok illetődve és oda meg vissza vagyok, csak arra már nem jut, hogy ez egyelőre napvilágra kerüljön. Már ha azt nem számoljuk, hogy a szám azóta nyitva, hogy kiléptünk a kertből. Akkor ez csak fokozódik, mikor ki-kibukkan a tenger a házak közül, ahogy sétálunk. Az egyik ilyennél egyszerűen arra kanyarodom. Persze, nézelődöm vissza Lau felé, ugye ő is jön-e. Áthaladok egy kis utcán és kiérünk egy amolyan kiugróra, apróbb magaslatra, ahonnan lelátni a tengerre.



Még egy pad is van ott, hogy le lehessen ülni, csodálni a kristálytiszta vizet, a fehér sziklákat.
- Azta - susogom ámulón. Élvezem, ahogy belekap a szél a hajamba, hozva felém a tenger illatát. Megfogom Lau kezét, oldalra nézek rá napszemüvegem takarásából, aztán vissza a tájra. Jól esik most itt megállni kicsit, kisszellőztetni a fejem és hagyni elmélyülni ezt a csomó élményt magamban, amik már értek és megágyazni azoknak, amik még fognak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815149#post815149][b]Thomas Middleton - 2020.08.05. 21:17[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #thesemomentsGIF



Miután magunk mögött hagytuk a pazar látványt, lassacskán helyére kerülnek bennem a dolgok annyira, hogy ellazuljak, hogy tényleg teljesen jelen tudjak lenni mindabban, ami körülvesz minket és ki is tudjam mutatni rajongásom.
- Menjünk - bólogatok nagy mosollyal, Herceget szépen leültetem a bolt előtt, aztán lépek is be, tartva aztán az engem követő Launak az ajtót. Hosszan elnézelődöm, miket lehet itt kapni. Hasonló élményem van, mint amikor először Magyarországra érkeztem és annyi különös árutól roskadoztak az üzletek polcai. A nyakláncomnak hála el tudtam olvasni, mik azok, csak olyan formában, színben, kinézetben kínálták magukat, amikre nem számítottam. Itt is ez van. Kezembe veszek valamit, pontos elképzeléssel, mi lehet és tök nem az. Pár ilyet meg is mutogatok a lánynak, de azért viszonylag hamar végzünk, hiszen tényleg nem vesszük túl magunkat. Kutyusom meg naná, hogy pattan is fel, amint kint vagyunk, farokcsóvál, aztán meg nagyon érdeklődik, miket szereztünk neki. Derűsen nyugtatgatom, simogatom fejét, elmondva neki, hogy azok a mieink, de nyilván ő is kap finomat, ne aggódjon.
Hiába esett jól ez a kis séta, irtó jó visszaérni a szállásra, ledobni a cipőt, inni egyet és már terítünk is az ebédhez. Ahogy lebegtetem oda a tányérokat, meg szerzek magunknak szalvétát, megállok annak félbehajtásában egy pillanatra, arcomon jóleső kis mosollyal figyelve az ételeket előkészítő barátnőmet, aztán körbepillantva a szálláson, eltekintve az állatkák felé is. Olyan különleges érzés ez. Olyan lebegős. Csak mi, itt a nagyvilágban, a tengerparton nyaralva.
- Az bizony - értek egyet Lauval a finomságokat illetően. - Még jó, hogy nem is kell - nyugtatom meg, hogy nincs hova sietni a kiadós étkezés után, miután magam is sóhajtottam egyet. Nemsokára ráérősen felkelünk, éppen csak elpakolunk, aztán leheveredünk kicsit. Ugyan, mikor barátnőm lefekszik a kanapéra, kicsit mérlegelek, én is elférek-e mellette, vagy csak üljek az egyik karosszékbe, de látva elgondolkozásomat, beljebb húzódik még inkább. Rámosolygok és már terülök is el mellette. Megbeszéljük, hogyan folytatjuk majd a napot, egyelőre viszont részemről kicsit talán el is alszom, legalábbis valamilyen alfa állapotban, mélyen szuszogok a lány mellett, hátamon heverve, kezeimmel mellkasomon.
Különben, még ha nem is ettünk volna ilyen jót, én tuti nem indultam volna neki akkor sem ennek a tűző napnak így délidőben, viszont mire magunkhoz térünk, már pont szedelődzködhetünk a strandhoz. Összeszedjük magunkat és már slattyoghatunk papucsainkban a vízhez. Részemről legalábbis flip-floppomban slattyogok. Régen volt már rajtam. Valószínűleg előző nyáron utoljára. Fürdőgatyám felvettem a sortom alá, még egy póló van rajtam, ismét napszemüvegem, törölköző a nyakamban és úgy nagyjából ennyi. Bandukolunk a helyes kis utcákon, mígnem hamarosan a homokos partra érünk, ahol vígan strandol a mágusnép. Kiterítem a plédünket az árnyasba, aztán megszabadulok fölös ruháimtól, csak fekete, sárga mintás fürdőnadrágom marad rajtam. Alakom egyre formásabb, izmosabb bár az edzéseknek hála, bőröm vakítóan fehér. Majd ez most változik. Lehajolok Herceghez.
- Megnézed, milyen a tenger? - kérdezem őt és pórázával vezetem a nagy víz felé. Ahogy odaérünk, gyanakodva nézi a közelgő hullámot és ahogy lábát mosná, el is szökken előle. Nevetek kicsit, odapillantva barátnőmék felé, majd visszanézve a kutyusra, aki azért kitartóan tanulmányozza a habokat. Viszont nem úgy tűnik, mint aki nagyon bele akarna rohanni. Nem is baj, nem kell, csak meg akartam mutatni neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815351#post815351][b]Thomas Middleton - 2020.08.08. 22:10[/b][/url]

LIAM BÁCSI
indulás a BUD reptérről reggel | a nagy kaland | #ibelieveicanflyGIF


Tágra nyílt, ámuló szemekkel lépkedek apa mellett, elmerülve a reptér közegében, néha lelassítva, meg-megállva képernyők vagy éppen boltok előtt. Mikor Liam bácsi a könyvek közé veti magát, én is megyek nézelődni és furcsállva lapozok végig egy mesegyűjteményt: semmi nem mozdul benne, nem szól ki belőle, nem érint meg, nem kavarog ki. Csak tele van sok szép, színes képpel meg szövegekkel. Mind ilyen? Felnyitok pár felnőttebb irodalmat is. Azok meg aztán végképp csak lapok és írás. Mindegyik oldalon. Elsandítok egy idős hölgy felé, aki szintén belenéz egy könyvbe. Azt lesem, ő mit szól ehhez, ám úgy tűnik, neki ez természetes. Hát ez nagyon izgalmas! Csak írás és ennyi. Milyen egyszerű és nagyszerű!
Bizony, hogy én nézelődni szeretnék. Elkujtorgok mindenfele, mutogatva közben utitársamnak ezt-azt, közben próbálva nem feltűnően tesztelni a varázstalan holmikat. Legalábbis nem túl furán. Főleg a szuveníres izgatja a fantáziámat, azért megtorpangatok még más boltoknál is. Venni semmit nem akarok. Arra ocsúdok aztán, hogy mehetünk is a repülőgépünkhöz. Továbbra is nagyon összpontosítok, hogy mindent jól csináljak. Az igazolványomat egyszer azért elejtem, amikor próbálom átadni, de az ellenőrző úr igazán kedves, nem nincs belőle gond. Mélyeket lélegzek, ahogy haladunk a szűk folyosón, ám rendre összemosolygok apával. Szerencsére ő intézi a csomagjaink elrakását. Beültet aztán az ablak melletti helyemre. Jó sokan utaznak egy ilyen vasmadárban és jó szorosan egymáshoz. Szerencsére nekem csak Liam bácsihoz kell simulnom. Oké, nem lenne tragédia máshoz sem, de azért ez így mégis klasszabb.
A légiutaskísérők elkezdik megtartani a biztonsági bemutatót, amihez a figyelmünket kérik. Rögtön nyújtogtom a nyakam, hogy minél többet lássak belőle. Közben észreveszem, hogy igazából az utazóközönség nagy része oda se pillant. Összevont szemöldökkel pislogok erre kettőt, azonban nem érek rá velük foglalkozni. Figyelnem kell. Van is mire. Nagyon hasznos dolgok hangzanak el a sonorusos stewardesstől, amire a többiek be is mutatják, mit hogyan kell. Felnézek magunk fölé, ahonnan ezek a levegőadó maszkok esnének ki baj esetén, viszont már éppen nekiállnék elkeseredni, hogy nem tudom megjegyezni, mit kell azzal a felfújható mellénnyel csinálni, amikor kiderül, az előttünk lévő ülésre oda van írva minden. Felcsillan a szemem és a bemutató után el is kezdek tanulmányozni.
- Eléggé felkészültek. De nem gyakran van ezekre szükség, ugye? - merül fel azért aggodalmam, vajon mennyire biztonságos ez az utazás. Nem komoly ez a félelem, csak most így az ismertető alkalmával le is peregtek bennem az események, amik miatt ezen eszközök használatára kényszerülnénk.
Mindenkit megkérnek, hogy üljenek le és csatolják be az öveiket. Meghúzom magamon, nem túl szorosan, és ahogy észreveszem, hogy a légiutaskísérő jön megnézegetni, direkt kihúzom magam, hogy jobban rám lásson. Hamarosan elindul a gép, én pedig az apró ablakra tapadok. Egyelőre csak gurulunk a földön. Ráébredek aztán, hogy a többiek is csak itt láthatnak ki mellőlem, szóval picit hátrébb dőlök.
Kiérünk egy nyíltabb részre, a vasmadár erős berregésbe kezd és megindul, egyre gyorsulva. Nyelek egyet és apa keze után nyúlok mellettem. Rápillantok, nem baj-e. Ahogy pedig egyre nő a sebesség, úgy döcög a jármű alattunk egyre jobban, a gyomrom pedig, mintha az ülésem háttámlájához akarna tapadni. Végül egyszercsak minden más lesz. Olyan könnyű. Felemelkedtünk. Megint odahajolok az üveghez és észre se veszem, de szorítom Liam bácsi kezét. Ez a hatalmas fémtömeg felszállt. Tényleg felszállt velünk!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815560#post815560][b]Thomas Middleton - 2020.08.12. 10:05[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #thisviewGIF



Nem, nem kentem be magam. Ahogy visszanézek a lányra a habok meg kutyusom mellől, ez eszembe is jut. Mármint eszemben volt különben is, viszont most majdnem odaszólnék, hogy megkérjem, naptejezzen be. Viszont ehhez túl messze van, kiabálni meg nem akarok; meg ráébredek, nem fog elszaladni sehova a tégellyel, nem seprűverseny ez. Egyelőre tehát csak figyelem Herceget. Aztán felnevetek Benito vízbe vetődésén. Erre kutyusom fülei is megemelkednek az eddigi lehunyasztottság után és még farkat is csóvál, érdeklődve fürkészve, mit csinál a csodacica.
Sóhajtok egyet és bólogatok párat, eltekintve a horizonton, majd körbe körülöttünk. Csodálatos, tényleg. Ám nem hagyom abba a gyönyörködést, hiszen barátnőm beveti magát a hullámokba. Mosolyogva, elvarázsolt tekintettel figyelem, lassan pislogva. Becsukom aztán nyitva felejtett számat és nyelek egyet, továbbra is a parton álldigálva pitbullommal. Picit végigpillantok Laun, ahogy nem sokkal később vizesen lesimuló hajú, cseppekkel borított valójában felénk indul. Aztán csak figyelmesen hallgatom, mit mond.
- Hát megnézhetjük, mit szól ahhoz, ha nem hullámzik - húzom fel vállaimat, lenézve állatkámra, bár őszintén, nem hiszem, hogy ezzel lenne a gond. Szerintem úgy egészében nem hozza lázba a csobbanás. Ettől még nyilván megér egy próbát. Főleg, hogy nekiáll csóválva nyüsszögni, mikor a sárkányleopárd hívja őt. Vigyorogva nézem őket én is. Hihetetlen édes Benito!
- Esetleg... öm... - kezdek neki nyökögni valamit, visszalesve picit a plédünk felé. - Bekennél még előbb, kérlek? - mutatok is oda hüvelykujjammal a vállam mellett az előbb megvillantott naptej felé. Röhej mondjuk, hogy már megint elfelejtettem utánanézni valami jó kis napvédelmi bűbájnak, pedig tuti van valami klassz, amit magam is el tudok intézni és nem szükséges kiráncigálnom szegény lányt a vízből, aki végre már belevethette magát a tengerbe, ami annyira az ő közege. - Meg neked is kell még a hátadat, nem? - teszem hozzá a másik fontosat.
Miközben így beszélgetünk meg latolgatunk, gyakorta elpillantok a többi strandoló felé. Főleg családok vannak itt. Néhányak egyenesen felverték mágikus sátraikat és a szülők annak enyhéből figyelik a gyerkőcöket, akik a legkülönfélébb játékokat űzik: ki-ki élvezi, ahogy a felnőttek varázslattal kavarják nekik a vizet, hogy ők pöröghessenek benne vagy éppen emelgetik őket a hullámokkal; mások bemártják Tengergömb karikájukat, hogy aztán buborékot fújjanak a vízből és vagy csak nézzék, merre száll, vagy versenyezzenek is, ki tud nagyobbat; közben távolabb a parton egy hatalmas homokvár készül, kagylókkal díszítve. Az egyik apuka éppen szórja rá a bűbájokat, hogy egybe maradjon az építmény.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=817638#post817638][b]Thomas Middleton - 2020.09.25. 21:21[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #wethairweteverythingGIF



Ah. Jól van. Örülök, hogy nem gond, hogy még bekenetem magam vele. Mármint azt valahogy sejtettem, hogy nem gond, de úgy tűnik, nagyon nem gond. Megkönnyebbülten vigyorodok el. Mondjuk azt nem értem, miért süti le a szemét. Figyelem picit, van-e valami baj. Nem rakom össze magamban az okot. Nem arról vagyok híres. Indulunk is a pléd felé és bólogatok neki, hogy rendben, bekenem akkor én is őt. Boldogan. Herceg jön velem, hiszen továbbra is pórázon tartom. De szerintem magától is jönne utánam. Ez csak olyan védőháló.
- Okés - fordulok is meg mosolyogva, mutatva benaptejezendő hátamat barátnőmnek. Vállamon pár szeplő virít. Remélem, jól elér így meg minden! Nem igazán vagyok magasabb nála, szóval nem hinném, hogy szükséges lenne berogyasztanom a térdem vagy ilyesmi. Közben a tengert meg állatkáinkat figyelem, aztán picit hátrafele fordítom a fejem, Lau felé, ahogy beszélni kezd. Csakhamar rájövök, mikre gondol.
- Tuti kapható az árusoknál - vágom rá a buborékkészítőre.
- Tengergömb a neve - árulom el ezt is. Nálunk ez ugyanolyan bevett strandolós holmi, mint náluk a polifoam vagy a vízipisztoly, amik viszont nekem lennének újdonságok. Ahogy a többiről kérdez, nekiállok morfondírozni, mik lehetnek még a kínálatban. - Mármint játék? Hm... Szokott lenni még Szipkaszivacs meeeg... Aquaszkóp és... öm... - töprengek, aztán...
- De majd megnézhetjük a bódékat! - ajánlom aztán, ahogy rájövök, nem kell nekem itt tengerparti kellékeket sorolni, amikor meg is mutathatom őket. Majd egy mártózás után. De előtte még jön a bekenés, amit inkább most élvezek is csendben tovább. Rajtam aztán a sor, én állok a lány mögé. Azt hiszem, tovább kenegetem a hátát, mint az szükséges lenne. Dehát ártani nem árthat, nekem meg tök jól esik. Ahogy aztán ezzel megvagyunk, vissza a tengerbe!
Hiába csitítgatja viszont barátnőm a hullámokat, jól sejtettem, ez kutyusomat nem hatja meg. Sétálgat csak a nedvessé lett homokon, kacérkodik a partot nyaldosó vízzel, ám több se kell neki. Úgyhogy kikötöm őt egy fához, hagyva bőven mozgásteret meg árnyéklehetőséget és mi többiek merülünk is el a habokban.
Oké, az túlzás, hogy én elmerülök. Szépen lassan haladok beljebb, derűs fintorokkal. Igen, ez azért hűs nekem. Főleg így felhevült testtel. Végre aztán nyakig alámegyek, meg utána egészen. Bár ez utóbbit csak amolyan felfrissülésül, hogy a hajam is vizes legyen, amit aztán bőszen túrok hátra mindig. Beszélgetünk, úszkálunk, Lauék magán vízi parádéval szórakoztatnak. Olykor persze elnézek Herceg felé, aki egy idő után csak fekszik és figyel minket. Meg nem tudnám mondani, meddig vagyunk bent, de aztán csak kikászálódunk végül. Tudom, hogy barátnőm megszárítana simán, de én szeretek törölközővel a vállamon flangálni, szóval így is teszek, miután már felitattam kicsit magamról a tenger sós cseppjeit.
Bedobom aztán, hogy szerezzünk valami hűs innit. El is bumlizunk az árusokhoz, megkaparintunk egy-egy jégkockás limonádé különlegességgel, és azokat iszogatva nézelődünk tovább. Minden van. Mesélem az én sellőmnek, mi mire való, aztán...
- Ezt kérem szépen - fogok meg egy égszínkék Tengergömb karikát, mutatva a bódésnek. Kifizetem, majd a lányhoz fordulok.
- Parancsolj - adom át neki, csillogó szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=818268#post818268][b]Thomas Middleton - 2020.10.02. 20:51[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #besideyouGIF



Szélesen elvigyorodom a karikáért kapott puszira és szendén nézelődöm körbe, éppen csak nem pirulva. Valószínűleg bárki azt hihetné, hogy még csak az udvarlásnál tart a kapcsolatunk, és amilyen nagyot tévednének, ugyanannyira igazuk is lenne: hiszen az udvarlás az tart, az örökké tartani fog. Csak közben már jó ideje egy pár vagyunk. Még ha ez a tény újra és újra boldog csodálkozásra is késztet.
Naná, hogy kipróbáljuk majd a szerzeményt! Bólogatok. Szívesen megmutatom neki, hogyan kell. Fura különben, mert nem mintha ő ne lenne képes csak úgy ilyen vízbuborékokat röptetni, azonban ez így mégis más, gondolom.
- Mehetünk, persze - nézek el a leterített plédünk felé, hátratúrva a hajamat, ami már egészen megszáradt. Noha én kutyusomért nem annyira aggódom mondjuk. Pont ezért, mert állandóan jókedvűnek látom. Nem lógatja a fülét, nem nyüsszög, csak elvan akárhol, figyeli a tájat, az embereket, minket. De minden esetre tényleg jó lesz indulni. Holnap is van nap és strandolási lehetőség!
Nemsokára már a szálláson teszünk-veszünk. Barátnőm után én is bevetem magam a zuhany alá, ahova Benito elkísér, Herceg meg addig a lány társául szegődik, farokcsóváló árnyként a nyomában járva. Frissen, tisztán megérkezem aztán és készülődöm én is a csillagleshez. Egy pulcsit veszek azért, estére hűlt valamennyit az idő. Talán ellennék nélküle is, de jól esik így. Kibattyogunk, leterítjük a pokrócot és kényelmesen elhelyezkedünk. Kezeimet tarkóm alá teszem és magam mellé mosolygok a szőkére. Szerencsénk van, nagyon tiszta az ég. Még a Tejút is látszik! Gyönyörű.
Csöndesen beszélgetve heverünk a csillagos ég alatt, összebújva. Állatkáink is mellettünk pihennek. Herceg háta az oldalamnak simul. Körbe vagyok véve.
Különleges ez a pillanat és különleges ez az egész nyaralás. Talán most először érzem azt az igazi önállóságot. Azt, hogy magunk vagyunk. Úgy, mint a felnőttek. Mégsem vagyunk azok. Csak tartunk felé. Aztán meglátjuk, elérjük-e valaha. Jelenleg én nem érzem úgy. Most is, amilyen csodás minden, annyira motoszkál bennem valami lappangó félelem is, így egyedül a világban. Csakis amiatt nem vetek rá ügyet, mert tudom, hogy pár nap múlva hazamegyünk. Hazamegyek apához. Kicsit úgy érzem, hogy ebben a tudatban akármeddig itt tudnék maradni. Ha tudnám, hogy aztán akármikor hazamehetek. Ha tudnám, hogy nem egyedül kell boldoguljak. Az önállóságtól messze áll hát mindaz, amit most teszünk, én mégis nagy lépésnek érzem és szinte büszke vagyok rá, ahogy ilyen klasszul helytállunk. Nem tudom, butaság-e ez, de nem is érdekel. Inkább csak örülök. A pillanatnak, a nyárnak, ennek a kalandnak, a csillagoknak, a kellemes esti levegőnek, a susogó fáknak, a partról érkező mulatság- és hullámhangoknak, a sós tengerillatnak, az állatkáink szuszogásának, hozzám simuló barátnőmnek. Nekünk.