A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696378#post696378][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.15. 21:02[/b][/url]

A hoppanálás még mindig ugyanolyan fullasztó, egész lényem maroknyira gyűrő érzés volt, mint először. Azt hiszem, sosem fogom megszokni, hogy ennyire nyersen húsomba váj a kiszolgáltatottság; ahogy a mágia önkényesen megragad, hogy széttépjen, majd összerakjon ismét.

Egyik keze görcsösen kapaszkodott Tobias ruhájába, míg a másik ösztönösen valamiféle támasz után kapott, az egyik oldalon köveket tapintva ki. Gondolkodás nélkül dől feléjük, támaszt keresve, mert remegő térdei nem akarják tartani és minden mozdulatából süt, hogy szédül. A dolog pozitívuma, hogy inkább sápadt (amennyire ez nála megállapítható), semmint zöldes az arcszíne, s néhány perc elég is ahhoz, hogy magához térjen.
Tisztul a feje, ahogy a kőfal durva érintése is, s már el tudja engedni a falatnyi anyagot. Végre tényleg itt van, de már nem taglózza le ez a hirtelen súly. Moccan, ajkait megnyalva szimatol. Itt más a levegő; a sóillat furcsán puha mosolyt csal az arcára, ahogy a szélbe tartja és mélyen belélegzi a láthatatlan tenger üzenetét. Ha minden mást lehalkít, már a mormolását is hallja, ahogy hívogatja, felé nyújtózkodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696585#post696585][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.16. 23:55[/b][/url]

Tartják, ő pedig bújik, kóválygó fejét is Tobiasnak támasztva - s most ő is vele forog majd ezen a körhintán, kapaszkodik hát belé, akár egy festett hátasba. Újra mosolyog, arra gondolva, neki ló helyett az jutott, amitől az összes gyerek félt volna; tükörszőrű suttogás, melynek bundájában lidércek és álmok szunnyadnak. Legszívesebben magához szorította volna, mégis csupán arcát fúrja mellkasához, újabb maréknyi pillanatot lopva.
Tobias megszokhatta már, hogy meg-megtöri a kettejük között szövődő csöndet; ő pedig sosem tiltakozott, mert a hang elolvadt nyelvén és füstösen kaparós, mégis édes íze elnémította. Szavak nélkül is érzi, mit akart amaz mondani, s ha arcát nem is, fülét a ház felé fordítja, hogy megkeresse a lényt, akit annyiszor elkapott egy-egy pillantásra a másik emlékeiben; akinek érintései ott neszeztek ellopott sálja szálai közt; akinek kacagása néha felcsendült, ha Tobias gondolatai elkószáltak.
De a jelen fontosabb. A kérdésre mindössze kihúzza magát és óvatosan elengedi a kerítést, el Tobiast is. Csettegés hallatszik, ami összevegyül a tücsökzenével és a homok duruzsolásával; s ahol a dűnék kezdődnek, leveti cipőjét, hogy mezítláb menjen tovább. A könnyű szandált kezében lóbálja, arcát a friss szélbe tartva és szinte lebegve, ahogy ruháiba is belekap a fuvallat. Nincs itt senki rajtuk kívül, csak a tenger, s a tenger táncra hívja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696940#post696940][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.19. 23:16[/b][/url]

Akár egy rég bőr alá fúródott tüskét, érzi a szúrást; annak keserűségét, hogy valahogy kevés, bármit is adhat, mert az emberek ellenállhatatlanul vágynak arra a vakító melegségre, ami idegen tőle. Ritkán ennyire éles és tisztán kivehető ez a fájdalom, elvégre elfogadta, hogy sokadlagos szereplője lehet csak mások életének, most mégis egy kósza pillanatig úgy rajzolódik ki lelkében, mint az éjszakán átfutó villám. Néha már megfordul a fejében, mi lenne, ha...

Szoknia kell a hullámok már-már fülsiketítő zaját; ráhangolnia ritmusukra a sajátját, s meglassuló léptei annál tapogatózóbbak, minél közelebb kerül a vízhez. Ahogy Tobias nekiiramodik, ő megtorpan, mert a dűnék árnyékából kiérve erősödik a felé hömpölygő hangáradat. Mégis, húzza maga után a láthatatlan szál, s pár pillanatnyi toporgás után földre ejti szandálját és leveti vékony felsőjét, hogy kövesse az előtte kígyózó lábnyomokat. Óvatosan, de kitartóan araszol közelebb, ahogy azonban az egyik nagyobb hullám megnyalintja a bokáját, hátrahőköl és megfutamodik, mellkasára szorított kézzel meredve a habokra. Ismét nekiindul, de másodszorra is elijeszti a víz hirtelen hidege.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=698514#post698514][b]Ruarc L. Mornien - 2017.08.29. 23:31[/b][/url]

"A mi lenne, ha..." sosem folytatódott, még gondolatban sem - elméje megtorpant, amint elszánta volna magát, hogy átlépje azt a képzeletbeli vonalat, amit meghúztak előtte. Valójában tudta, hogy csupán az időt húzza, mert itt csak elvetni vagy elveszíteni lehetett, azonban még mindig túl gyengének bizonyult. Elég volt egy szó, egy érintés vagy egy puszta gondolat, hogy lefegyverezze, s tükreinek bűvköre visszarántsa.
Tobias utána kutatott, megpróbálva kivenni kékjét a rohamosan sötétedő ég árnyalatai közt. Megsejtethette az iménti villanást, bár Ru kételkedett benne, hogy értené vagy érezné a súlyát, lényegét.

A bömbölésnek ható zúgás eltépte minden mástól, hosszú pillanatokig képtelen volt másra figyelni és nem maradt egyéb, mint az őt elnyelni vágyó hullámok és egy halvány, körvonalszerű késztetés, hogy mégis beljebb menjen. A szíve veszettül kalapált, szinte fájdalmasan püfölve bordáit, az érintésre pedig csaknem ki is ugrott közülük. Durva rántással tért magához arra, hogy ösztönösen rámart Tobias felé nyújtott kezére, vézna ujjai pedig görcsösen ráfonódtak. Mintha félrenyelt volna egy korty levegőt, benne akad a lélegzet is, míg lassan tisztul az elméje.
Hallja, most már hallja a másikban rezgő gondolatot és izmai ellazulnak; szorítása egyszerű fogássá szelídül, vállai megereszkednek és tesz egy lépést előre.
Aztán még egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=700229#post700229][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.09. 10:25[/b][/url]

A gondolataid emlékeztetnek, szüntelen emlékeztetnek rá, mennyire más világokban is élünk - tudod, én sosem éreztem labirintusnak a tükörrengeteged. Ott vannak, de ridegen szép élükön úgy siklik át ujjam, mintha ködöt mernék. Nem érhet el az a káprázat, amit magadnak teremtettél, s ami elrejt előled. Kísértet vagyok csupán számodra, át-átderengek a téged ölelő sötétségen, de meg nem érinthetlek.
Lehetnék több. Nem lidércfény, ami csak mélyebbre csal, nem; és nem is vakító napsütés, mely felolvasztaná a csontjaidba dermedt félelmet. De lehetnék az a falatnyi sötétség, ami kézen fog és ha nincs kiút, hát összetöri valamennyi tükröd, hogy hazavezessen.
Lehetnék több. Nem figyelmes csönd és nem is altató dúdolás, rém- és áloműző suttogásnyi dal. Nem szirénének, mely előcsalogat, hogy egy másik elme labirintusában maradj magadra. De lehetnék egy apró, kifelé nyíló ablakon beszüremlő zsivaj; vagy épp a sikoly, ami lerombolja útvesztőd falait és kiűzi közülük az árnyékokat.
Lehetnék több. De lehetnék kevesebb is.


Szívdobbanásnyi a késedelem, amivel követi a másik lépteit. Nem is a víztől félt, hanem a tengertől - az örökös mozgástól és lármától, ami most körülveszi és ringatja. Azonban a másik szemén, pontosabban érzésein át, könnyű beleszeretni ebbe a hol épp' csak cirógató, hol gyilkos erővel hömpölygő mélységbe. Minél messzebbre gázolnak bele, annál könnyebbnek érzi magát, mert a hullámok meg-megemelik; ha Tobias nem fogná, talán el is sodornák, így viszont a gondot egyre inkább magasságuk különbsége jelenti. Még pár lépés és már lábujjhegyen sem tudja a fejét a víz felett tartani, úgyhogy hirtelen megáll és nógatásra sem hajlandó továbbmenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=702656#post702656][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.19. 00:21[/b][/url]

Sosem vágytam hatalomra - számomra a mágiám csupán énem egy része volt, melyet ugyanúgy használtam, mint más a kezét vagy a látását. Mégis, melletted mardos a tehetetlenség és a szégyenteljes gyengeség, mert nem tudlak sem megvédeni, sem meggyógyítani. Bármennyit is erősödöm, nyomában kullogok csupán annak, amilyen lenni akarok.
Telthetetlenné tettél.

Meglepően engedékeny, szótlanul simul közelebb és akár egy vízen hánykolódó, titkos üzenetet rejtő palack, tétlen tűri, hogy a hullámok játsszanak vele. Mégis van egy pont, ahol megmakacsolja magát és hiába csábítja a homály vagy a tenger lágy ringatása, nem mehet így tovább; de a másikat is visszatartja. Ha szólna, talán egyszerűbb lenne, ám ha Tobias nem kérdez vagy kéri a hangját, ő alig szólal meg. Hallgat hát.
Van egy pillanatnyi tétovázás, mielőtt ujjbegyei végigkúsznának a karon, hogy megtorpanás nélkül simítsák végig a másik hátát, megkeresve a vállakat, mielőtt még elengedné a nagy kezet. Ahogy hozzásimul és körülöleli a nyakát, vékony karjait úgy kulcsolja össze Tobias mellkasán, hogy nehogy megvonja tőle a levegőt. Mintha finom remegés futna végig rajta, talán félelem, talán a hideg borzongatja, s arcát a férfi vállgödrébe szorítja. Mégis, az érezheti, hogy megbíznak benne - nincs görcsös erő abban, ahogy kapaszkodnak belé, s a nyakát csiklandozó lélegzet is furcsán nyugodt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703735#post703735][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.24. 18:25[/b][/url]

Mohón, két marokkal kapok a pillanatok után, amikor engeded, hogy érinthesselek. Lényembe vág minden töredék idő, míg lélegzet-visszatartva figyelek, nehogy teherré váljon közelségem. Bőröd illata keveredik a tenger sós leheletével, melegednek a víz egyre hűlő ölelése ad kontrasztot, s lélegzeted szabályos, megnyugtató ritmusa tisztán elválik a hömpölygő hullámok locsogásától. Jó így, elképzelni, hogy egy kicsit valaki más életét élem. Csak egy kicsit még.
Hallom, ahogy szunnyadó gondolataid kaparászni kezdenek.

Kinevetik; bár egy-két kacajfoszlány mintha már eddig is meglapult volna nyakhajlatában, most szertelen, levegőbuborékként gyöngyöző nevetés a válasz a kérdésére. A vékony karok egyszerre eltűnnek, ahogy a karcsú test oldalirányt elrugaszkodik, s amint kellő távra van Tobitól, hogy ne rúghassa meg, szinte kérkedik apró termetét meghazudtoló gyorsaságával. Vidrára emlékeztet, ahogy úszik, váltogatva csapásokat és fekvéseket, nem félve alámerülni és nem kapkodva el a mozdulatokat - érzi ezt a közeget, s ha fröcsköl, hát csak azért, hogy újra rákacaghasson a másikra, mielőtt távolabb úszna tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703891#post703891][b]Ruarc L. Mornien - 2017.09.25. 00:51[/b][/url]

Tobias felkacag és Ru ebben pillanatban megérti, hogyan születnek a patrónusok. Az idő megtorpan és a szívverése dadogni kezd; olyan ez a hang neki, mint az útra tévedt vadnak az autó fényszórója - tudja, mi történik, mégsem bír mozdulni. A nevetés nyomán fodrozódó csöndben eszmél csak, alámerülve. Hallani akarja még, játszani vele, megnevettetni és megérinteni ezüstösen derengő, óriási alakját, ahogy elúszik mellette és neki dalol.

Ki tudja, mennyi idő telik el, mire elcsendesedve a part felé úsznak - már nem használ mágiát sem, csak a másik csapásainak hangját követi a vaksötétben. Fáradt, nehezen mozdulnak már a tagjai, a pillanatok összefolynak helyenként. Egy ponton meg kell állnia, s a vízre bízza magát, mert nem bír Tobias után szólni - a felszínen ringatózik, szomjasan kapkodva levegő után, mégis csak sekély, alig kortyokra futja. Furcsán álmos és fázik, de valahogy csordultig telt, itt a semmi közepén, a tenger karjaiban.