A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=559088#post559088][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.12.29. 20:33[/b][/url]

A karácsonyt otthon töltötte, de az ötödik nap hajnalán összecsomagolt és visszautazott a faluba. Nem szólt semmit, csupán egy cédulát hagyott a konyhapulton, a dán szavak már nehezebben jönnek, mint gondolta volna. Elutazom északra. Újév után jelentkezem. Stílusa hivatalos, mint mindig, ha írnia kell. Indulás előtt még kiosont a ház mögé, ahol boldog csaholás fogadta. Veszélyes volt, hogy lebuktatják a kutyák, de nem hagyhatta itt szó nélkül őket. El kellett köszönnie.
A hátralevő órákat a konyhájában töltötte egy csésze rég kihűlt kávé fölött. Lába mellett egy kicsi kézipoggyász néhány csereruhával és a szükségesekkel. Mégsem mehet egy ingben, őt nem védi a halhatatlanság búrája. A hipotermia nem tartozik a legvonzóbb halálnemek közé.
Látszólag teljesen nyugodtan ücsörgött, belül azonban állt a bál, minden dübörgött és remegett, az izgalom és az aggódás váltogatta egymást. Nem tudta nem túlgondolni a helyzetet. Tudja, hogy télen minél északabbra megy az ember, annál több vérszívóba botolhat. Nem csoda, hogy olyan ritkásak a mugli települések. A helyükben ő is valahova Ecuadorba menne egy banánültetvényre, ahol este tízig süt a nap és reggel hatkor már pattognak a verebek a fákon. Tobias most mégis északra utazik. Mehetnének a Skandináv-félszigetre is, esetleg Lappföldre, de mégiscsak ragaszkodik az életéhez és szeretné megérni az újévet különösebb bonyodalom nélkül. Úgyhogy átzsuppolnak a tengeren túlra, ami talán elég lesz ahhoz, hogy nyugodtan élvezhessék az óceánpartot.
A csípős szél belekap fekete kabátjának szegélyébe, lehelete felhőként gomolyog arca előtt. Mintha újra otthon lenne. A hirtelen hőmérséklet-változás olyan érzetet kelt, mintha brokkoli lenne a gyorsfagyasztó jégszekrényben. Hiába öltözött fel vastagon, a jeges zuhany soha nem kellemes, pedig ez még egész kellemes ahhoz képest, hogy éjszaka majd mi vár rájuk. De lassan hozzászokik és ezzel egyidejűleg a táj elvonja a figyelmét saját triviális problémáiról.
Az ég a távolban még világosszürke, de már húzza magára az indigó paplant, melyre csillagok miriádját hímezték az istenek. A hófehér partokat vad ecsetvonásokként nyaldossa végig a habzó óceán, fel-le, fel-le. Néhány vakmerő sirály a távoli bójákon billeg, sikoltva üzenve feléjük titkaikat. A vidék ősi, mégis kortalan, az idő belső zsebének sarkában pihen megbújva, ahol a változás nem találhat rá. Tobias úgy érzi, mint aki egy elfeledett, szent helyre bukkant, Atlantis elsüllyedt romjai közé lépett. Atlantis azonban az otthon érzését kelti benne, mintha szíve végre megpihenhetne egy zúgban a világ háta mögött, kiesve időből, emberi emlékezettől távol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=559124#post559124][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.12.29. 21:32[/b][/url]

Olyan békét érez magában, mint régóta nem. Valójában nem emlékszik, hogy valaha érzett volna ilyet. Talán igen, hisz az érzés úgy csúszik fel a lelkére, mint egy jól kitaposott, meleg cipő. Pontosan az ő mérete. Mindig lecsupaszított, védtelenül vacogó belsején ezúttal nem zord vihar robog keresztül, hanem nyugodt, sárgás fényű, puha melegség önti el. Mintha egész életében szaladt volna valami láthatatlan veszély elől, olyan régóta és olyan sokáig, hogy végül már nem is volt tudatában menekülésének, a mozgás rutinná vált. Most végre megállt, és a megkönnyebbüléstől sírni tudna, lerogyva a hóba, mélyeket lélegezve, fulladozó hullajelölt a parton, ahova a tenger végül kivetette, megsajnálva áldozatát.
Megérzi, hogy a mellette álló férfi őt nézi, lassan felpillant rá és elmosolyodik. Olasz reneszánsz festők művein találni ilyen mosolyokat. Éteri és tiszta, mint egy hegyi tó kristályos felszíne, mely alatt minden apró kő részletesen kivehető. Mintha az Uffizi-galéria faláról lépett volna le, lerázva magáról az olajfesték-darabokat, élő, hús-vér alakká válva.
Az ő hideg keze még mindig forrónak tűnik a vámpír jeges tenyerében. Mégis jólesően fonja ujjait az övéire, a mozdulat természetes, megnyugtató. Az apró jelzésre felemeli a földről a táskáját és hagyja, hadd vezesse tovább, távolabb a civilizációtól, távol mindentől és mindenkitől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=560454#post560454][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.01.03. 13:15[/b][/url]

A zsupszkulcs közel repítette őket úti céljukhoz, egy rövid séta után meg is állnak egy különösen elrendezett kőcsoport előtt. Tobias látott már hasonlót, bár tény, hogy ilyen hibátlant még soha. Mintha csak tegnap görgették volna oda a köveket. Ami valószínűleg így is történt. Ez azonban mit sem ront a hely varázsán. A mennyek földi tükre, a skandináv mitológia és hitrendszer leképeződése. Varázslóként tisztában van vele, hogy ezek az ősi mítoszok egyáltalán nem alaptalanok, egy szent helynek ereje van. Néha tündérek, gnómok bújnak elő a föld alól, a köd ráncaiból és gurgulázó nevetésüket visszaverik a bölcsen mosolygó kőtömbök öblös hasai. Egy ilyen helyen léteznek még csodák.
Amint lassan befogadja a látványt, az egyre sötétedő tintakék égbolton fényívek bukkannak elő, mintha csak arra vártak volna, hogy ők oda érjenek és megmutathassák nekik csodás valójukat. Tudata mélyén tudja, hogy ez csupán protonok és elektronok által keltett jelenség, melyek a Napból és a naprendeszerünkön kívülről érkeztek el a Földre - ám ki mondaná, hogy ez nem egy csoda? Hogy egy ekkora univerzumban, egy végtelen világban úgy álljanak össze az apró részletek, a megfelelő számú részecske épp akkor érkezzen el a légkörbe, amikor ők ketten pontosan ott állnak alattuk? Racionális, tényszerető énje is gyermeki áhitattal emeli fel tekintetét az égre, szája kissé kinyílva, egy ideig nem száll fel előle pára, lélegzetet is elfelejt venni. Valhalla csarnokainak függönyei, melyeket meg-meglebbenti a huzat a két világ közti ajtón beszökve, ők meg a réseken beleshetnek az istenek lakomájára.
Tisztán csengő hangon felnevet, olyan könnyűnek érzi magát, akár repülhetne is, ha akarna. Az árnyak súlya eltűnt mellkasáról, szabadon, mélyen lélegezhet végre. Az örökösen gondterhelt vonások kisimultak, a világ elől rejtőzködő arc nyíltan az ég fele fordul, rajta visszatükröződnak az ég zöldes-sárgás fényei. Lassan a Adam felé fordítja a fejét, nem szól semmit, de a békés, hálás mosoly és a csillogó tekintet mindent elárul. Némán megszorítja a kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=562861#post562861][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.01.14. 10:43[/b][/url]

Azt mondják, az északi fényeknek hangjuk van. A muglik mindenféle eszközzel próbálják rögzíteni, felvenni, bizonyítani létezését - pedig ha csak egy téli estén megállnának a fényszalagok alatt és lecsupaszított szívvel, kitárt lélekkel figyelnének, talán meghallják. Egy másik világ hangjai. Mintha a tér és idő szövetén egy hasadás volna, egy keskeny ív, melyen átszöknek a neszek. Zene, egészen halk zene, az istenek hárfája, talán egy hegedű is...
Az egyik szalag külön életre kel, lágyan, a zene hullámzására kilibben a többi közül és leúszik közéjük, körbesuhanva körülöttük, majd végül befészkelve magát Adam belsejébe. Egy gyertya lángja, az élet apró jele gyúl ki szemében és mintha ő maga is fényleni kezdene. Tobias teljesen felé fordul, kezét nem eresztve el, a szabad tenyerét felemeli és a férfi vibráló mellkasára teszi. Mintha a kezén keresztül át tudna adni valamit, egy élet-szikrát, amely újra indítaná a régóta csendesen pihenő szivet. Ha valahol ez megtörténhet, az itt van, ezen a nem evilági helyen, ezen az időn kívüli fehér, varázslatos tájon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=568938#post568938][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.02.29. 16:17[/b][/url]

Hatalmasra tágult zöldjeivel figyeli a vámpírt. Látja meglobbanni a fényt a szemében, hallja - vagy csak képzeli, hogy hallja - az örökké mozdulatlan szív első, egyetlen, robajszerű dobbanását. Mint a világ keletkezésének első hangja, az ősrobbanás visszhangja tűnik fel benne. Ezzel egyidőben az ő szíve egyet kihagy - talán a döbbenet, talán a világ rendjének kiegyenlítése? Egy igen, egy nem. Egy élet, egy halál. A rend felbonthatatlan. Vagy mégsem?
Erősen tartja, szorítja a kezét, a másikkal karja után nyúl, aztán mégsem ér hozzá, csak készenlétben lóg a levegőben mellette. Azonban a második dobbanás újra a fiúban harsan. A harmadik is. Ez már az övé, csak az övé. Még mindig tányérnyira kerekedett szemekkel néz le rá, légzése gyors, mintha körbe-körbe szaladt volna a kőcsoport körül.
A természet végül mindig győzedelmeskedni fog, még egy ilyen mágikus helyen is. Bizonyos törvényeket nem lehet felülírni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=570949#post570949][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.03.06. 10:32[/b][/url]

Az az érzése támad, ami oly sokszor, ha védtelen lényt lát - pedig ez most csak délibáb. Önkéntelen, ösztönös védelem. Egy állat ösztöne - hisz a jó oldalunkat tőlük örököltük. Minden, ami eredendően gonosz, az az ember sajátja. De valójában kettejük közül nem a férfi a törékeny halandó. Az illúzió egy pillanatig tartott, szaporán pislogni kezd, de már tovatűnt a látvány. Az érzést azonban mégsem tudja lerázni magáról. De ettől ő nem érzi magát hatalmasnak. Máskor lehet azt érezné. Ő, a másik, azt hozná ki belőle. Hisz mi vagyunk az evolúció csúcsa. A legveszélyesebb ragadozó - vagy legalábbis az egyik legveszélyesebb. A többi is mindenesetre belőlünk származik. Minden más értünk, általunk van. Ki van nekünk szolgáltatva. Csak ki kell nyújtanunk a kezünket, hogy kioltsuk a fényt egy szempárban. De nem csak sötétséget hozhatunk, hanem világosságot is. Tobias lassan térdre ereszkedik, így újra ő kell kissé felnézzen a vámpírra. Egyik kezét még mindig szorítja, a másikat bizonytalanul felemeli, aztán a hideg, újra halvány arcra csúsztatja.
Kettejük közül csak egyiküknek verhet a szíve. Csak egyikük élhet a szó biológiai értelmében. De ez nem vethet gátat. A természetnek csak bizonyos határig van ereje. Azután minden rajtunk áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=571243#post571243][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.03.06. 18:16[/b][/url]

Megsárgult újságkivágások, családi képek, mágikusak, egy gyerekzsúr, hangtalanul nevetnek a gyerekek, a gyertyák lángja illegeti magát; egy balatoni fürdőzés, lágyan hullámzik a háttérben a víz. Egy élet darabkái hevernek szanaszét az asztalon. Már reggel nyolc óta itt ül, azóta elfogyott a termoszban magával hozott kávé, a szeme körüli karikák tovább mélyedtek, hogyha ez még lehetséges egyáltalán, a haja pedig mintha egy verébcsaládnak adna otthont.
Halkan mormol magának, miközben egy füzetbe jegyzetel, majd a füzetet félresöpri és újra maga elé húz egy fényképet. Valami új, eddig fel nem fedezett részlet? Egy kétes alak sziluettje a háttérben? Vagy... nem, az csak egy fa a távolban. A képek minősége sem segít a helyzeten. Rég volt a hetvenes évek, még varázsló-viszonylatban is.
Feltolja szemüvegét a feje tetejére, és nagy elánnal dörzsölgetni kezdi a szemeit néhány halk, fáradt sóhaj kíséretében. Mit is akar elérni? Látott egy cikket, egy idős, de nagyon jó memóriájú újságíró lehetett, aki újra előszedett egy negyven éves ügyet. Egy gyászhír egy vidéki lap utolsó előtti oldala legalján. Ennyi elég volt, hogy valakinek eszébe jusson egy eltűnt kislány, akit négy évtízede nem találtak meg, de a szülei soha nem adták fel. Illetve most az apja mégis kénytelen volt, tekintettel arra, hogy róla szól a gyászhír. A rejtélyes körülmények, a megoldatlan ügy mind olyan szókapcsolatok, amik beindítanak egy gépezetet Tobias fejében és többet nem is áll az le, amíg mindenre fény nem derül. Jobb mindent elrejteni előle, ami ezeket vagy hasonlót tartalmaz. De ez a bizonyos újság a kezébe került - teljesen véletlenül, valaki a nagyteremben felejtette -, és így most itt van. És még itt lesz egy ideig, valószínűleg zárásig. Hiányolja a házát, ahol nincs nyitvatartási program, bármikor újabb adag kávét főzhet magának és garantáltan senki nem fogja megzavarni, Winstonékon kívül. De most itt van, és végülis egy könyvtár nem utolsó hely egy nyomozás elkezdéséhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=579137#post579137][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.03.28. 16:56[/b][/url]

Az előtte álló képet nézegeti; egy kislány képe, a legutolsó, ami róla készült; sárga pöttyös ruhában kacag teli szájjal valakinek a kép szélén, akit nem látni. Egy farmon éltek az Isten háta mögött valahol a Hortobágyon, csak ők, hárman, meg a tyúkok és két kutya. Könnyű lehetett valakinek onnan elrabolni egy gyereket. A kérdés csak az, hogy miért és ki. És hogyan.
A gondolatmenetéből egy hang zökkenti ki. Zavartan pislogni kezd, mint ki álomból ébredt és hirtelen nem tudja, hol is van. A könyvtár, persze. Ahogy felpillant az előtte állóra, egy halvány mosolyt küld felé és csak bólint. Sóhajtva hátradől a széken, a karjait összefonja maga előtt, a csuklóján láthatóvá válik így a közös időmérőjük, ami gyorsan mozgásba lendül.
A saját papírhalmára egy újabb akta érkezett. Ahogy elnézi, hasonló időből származhat, csak épp hivatalos körökből származik, valószínűleg a Minisztérium adta ki.
- Mennyire vannak jól védve ezek az anyagok otthon? - bök a fejével az iratcsomó felé. Az otthon szó teljesen véletlenül hagyja el a száját, önmagát is meglepve vele. Magyarországot otthonnak nevezi egy dán gyerek egy franciának. Még hogy nem a multikulturalizmus fellegvára az a hely.
A dánok elég jó munkát végeznek ilyen szempontból - még akkor sem tudja elolvasni az iratok tartalmát, ha éppenséggel a kezébe kerül egy, amit szanaszét hagyott az anyja a házban. Ellopni meg esélytelen, még azelőtt letartóztatnák vagy legalábbis kitessékelnék a raktárból, mielőtt annyit mondhatna, hogy "azt hiszem, eltevédtem". De esetleg a magyarok kevésbé végeznek jó munkát. Talán nem védi semmi az iratokat, csak úgy ott sorakoznak a polcon, arra várva, hogy valaki leemelje őket. Mennyivel könnyebb beleütnie az orrát az apja nyomozásaiba - lehet, hogy egy olyat kellett volna keressen. Egy mugli ügyet. És jól kivallatja igazságszérummal és különböző átkok segítségével a gyanúsítottakat, aztán törli a memóriájukat. Tökéletes terv. Miért nem teszik ezt vajon többen? Gyakorlatilag esélyük sincs a mugli bűnözöknek egy aurorral szemben - még egy auror-palántával szemben sem. Sőt, egy úgyáltalán, egy másodéves boszorkány már letörli őket a térképről, ha arról van szó. Persze, a törvények elég nagy gondot jelentenek. És az auror-palánták rögtön elveszítik erőfölényüket, ha egy jól képzett, felnőtt varázslóval találják szembe magukat, akinek az a feladata, hogy az ilyen törvényt lazán értelmező egyedeket egy hivatalos ejnyebejnyében részesítsék, meg esetleg másban is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=597941#post597941][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.05.31. 21:29[/b][/url]

Szóval azokkal se lesz nagyobb sikere. Tehát akkor marad a hosszú, rögös, tisztességes út. Gürizik majd néhány évet, amíg valaki egy egyen-irodában, a Minisztérium egy eldugott csücskében, a napi ötödik kávéja ledöntése után esetleg úgy határoz, hogy áhh, talán mégis adnak neki egy esélyt, miért ne - félretolva a pszichológiai jelentések vészjósló halmát, amelyek mind ugyanazt hirdetik: ne vegyék fel aurornak, sőt, ha lehet, mégcsak pálca közelébe se engedjék. Persze, ez most még nem áll így, de az elmúlt évek jelentéseit figyelve, egy elég erős, negatív irányba tartó tendencia tűnik fel. Röviden - Tobias nem beszámítható. Természetesen mindig vannak B, meg C, D tervek. Valahol az ABC derekán járhatunk, amikor felbukkan a mugli-alternatíva. Varázslóként könnyű dolga lenne elhitetni néhány mugli agyturkásszal, hogy tökéletesen épeszű és köszöni szépen, de mostmár szeretne kikerülni az akadémiáról, bele a nagyvilágba.
A kérdésnek nem sikerül áthatolnia az elméjét és a külvilágot szétválasztó szakadékon. Valahol a lehetséges tervek végénél roboghat már gondolatainak gőzöse, amikor egy különös megjegyzés sikerül eljusson az elméjéig. Tobias lassan felemeli a tekintetét. Semmi nincs összhangban semmivel. A szavak nem stimmelnek. Nem ezt akarta mondani. De valamiért ezt mondta. Udvariasság, titkolózás? Magában némán mérlegelve újra lepillant az előtte álló fényképre. Halkan hümmög egyet, amit akár igennek is lehet érteni, de akár másnak is. Nem fontos. Előrehajolva egy kupacba gyűjti a papírjait - elvégre ez nem egy egyszemélyes asztal. Nem szép dolog így szétterpeszkedni.
- Negyvenegy éves egész pontosan. Akit ábrázol, jövő hónapban tölti be az ötvenet. Vagy örökké kilenc éves maradt. - szavainak tartalma sokat elárul, vagy épp keveset - attól függ, mit jelentett Ethan különös hanglejtése. A tiszta empátia azért nem varázslat - nincs benne semmi hókuszpókusz. Azt tudja, hogy valami van, de az még nem világos, hogy mi az a valami. Úgyhogy óvatosan tapogatózik, már csak amiatt is, mert a másik is ezt teszi. Mindeközben hangja kellemes és könnyed - amellett persze, hogy rekedt, mint egy kivénhedt rockénekesé, a fáradtságtól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=654233#post654233][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.01.08. 13:39[/b][/url]

A hoppanálás egyre jobban megy neki. Nincs benne már az a félsz, mint az elején, hogy a fél lábát hátrahagyja, vagy esetleg akivel utazik, azt amputoportálja. Így amikor a lány felvetette, menjenek valahova, ne csak az erdőben és a falu környékén túrázzanak, pár másodpercnyi gondolkodás után rábólintott. Már tudta is, hova mehetnének. Még az Erikbe járt, amikor egy iskolai kirándulás során ellátogattak a szigetre. A dán szigetek közül a legkeletibb, izolált, de gyönyörű helyen fekszik a Balti-tenger közepén, négy ország felségvizeinek találkozásánál. A helyiek dialektusa dallamos, kellemes a fül számára, annak ellenére, hogy a dánok többségének fejfájást okoz megérteni. A svédek viszont szeretik, számukra sokkal érthetőbb, mint a hivatalos kiejtés. Tobias pedig úgy van vele, mint minden nyelvvel és kiejtéssel. Ha elég időt tölt közöttük, önkéntelenül is beépül a nyelvi képességei közé és hamarosan azon kapja magát, hogy úgy beszéli, mintha ott jött volna a világra köztük.
Amit azonban a muglik nem tudnak, az egy apró varázslófalu létezése a sziget központi-északi részében, Rø és Aarsballe között. A varázstalan emberek számára a hely egy régmúlt időkből ott felejtett vadon, magas dombokkal, öreg fákkal benőtt terület. A varázslók számára azonban egy takaros kis falucska, amelyet még a King's Crossról induló, az európai varázslófalvakat összekötő járat sem érint. Mintha tényleg elfeledkeztek volna róla. Itt volt már akkor is, mikor még az istenek lejártak Midgårdba, mikor még léteztek csodák és az emberek ajkát az óészaki nyelv ízesítette meg. Borgundarholmnak, magasan fekvő szigetnek nevezték még akkor Bornholmot, és ez a neve ma is a falunak. Az Erikben töltött utolsó két évében gyakran ellátogatott ide, de mióta elköltözött Bogolyfalvára, nem volt alkalma. A hoppanálás azonban jóval megkönnyíti az életét, s lelkesen készülődött az útra. Indulásként a következő szombat reggelt tűzték ki, a falu határában találkoztak, a legközelebbi ponton, ami a dehoppanálás-gátló bűbáj hatókörén kívül esik.
Figyelmeztette a lányt, hogy a szigeten mindig erős szél fúj és a Napot nem fogják sokat látni az év ennek a részében, úgyhogy készüljön fel csípős hidegre és félhomályra, ami a nappali órákat általában uralja. Tény, hogy ezek a tényezők sok embert nem zavarnak, mint ahogy Tobiast sem. Ilyenkor érzi magát igazán otthon. A meleg, a vakító napfény zavarja, szeret elrejtőzni előle. Azért a biztonság kedvéért sálból és kesztyűből is pakolt még a táskájába, a forró teát tartalmazó termosz és a zöldséges-húsos szendvicsek mellé. A ruháikat bármikor könnyen megszáríthatják, úgyhogy abból cserére nem lesz szükség. Térképre sem, hisz a memóriája és a pálcája elintézik azt helyette.
A sziget északi csücskébe érkeztek, a befagyott tenger partjára. A Nap épp kint volt, ez azonban a hőmérsékleten keveset segített. A hideg úgy rohanta le őket, mint kiéhezett falka az eltévedt bárányokat. Tobias belevigyorgott a sáljába; sehol egy lélek sem, még a helyiek is elrejtőztek a fagy elől. Szereti a telet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=654397#post654397][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.01.09. 17:16[/b][/url]

Egy ideig csak nézi a horizontot, a jég felszínén visszaverődő sápatag napfényt, a homokkal keveredő ropogó havat talpuk alatt, a fehérbe öltözött partmenti bokrokat. Különös ez a csend a tenger partján, megszokta már a hullámok zaját, a sirályok ricsaját. Nyáron a hely hemzseg a turistáktól, a jó időt kihasználó helyiektől. Olyankor nem szívesen jár erre. Most azonban mintha teljesen máshol volnának. Egy meséskönyv elnyelte őket, ők pedig önféledten merülnek alá a lapok hullámaiban.
A lány lelkes helyzetmegállapítására csak bólogat, szellemileg kicsit még máshol, de mikor eljut a tudatáig, hogy Tánya mit tervez, visszarángatja magát a jelenbe. Alaposabban végigméri a jeget, itt-ott nyomok vannak rajta, főként állatok nyomai, de néhol embereké is. Régiek, de még jól kivehetők, mostanában keveset havazott.
- Én inkább itt maradok. Valakinek ki is kell mentenie téged - utána kiált, nem mintha a lány megvárta volna a válaszát. Valószínűleg megmenteni sem fog kelleni, elég vastag a jég, strapabírónak tűnik. De azért nem árt, ha nem fulladoznak egyszerre mindketten a mínusz fokos vízben. Kitapintja a pálcáját a kabátja zsebében, hogyha szüksége lesz rá mégis. Tánya óvatos araszolása végül megnyugtatta. A jég halkan nyikorog a talpa alatt, de a repedést kísérő pattanó-törő zaj elmaradt. Tobias visszatérhet a nézelődéséhez, egy kiindulási ponton elmélkedve. Jobbra a part mentén Røig haladhatnának, ami könnyebb séta, de hidegebb, ellentétben azzal, ha átvágnak egyenesen a homokbuckákon és nekifutnak a dombnak, aminek a tetején Borgundarholm bújik meg az erdőben. Legalábbis az erdőnek nevezett csupasz fák között, ami ilyenkor valószínűleg nem a legfenségesebb látvány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657583#post657583][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.01.27. 17:43[/b][/url]

A partot figyeli, távoli mozgó pontokat keresve, de néhány összegömbölyödött madaran kívül mást nem lát. A helyiek ilyenkor a településeken belül maradnak, csak oda menve, ahova épp muszáj. Estefele aztán megindul az élet, legalábbis ha még minden olyan, mint régen volt. Most mindenesetre még csend van, senki nem fogja megkérdezni tőlük, mi járatban vannak. Egy ilyen kis helyen elkerülhetetlenül akadnak minden lében kanál-típusú némberek és tamáskodó bácsik, meg persze a helyi megfigyelők, akik személyes küldetésüknek vélik kifaggatni minden idegent. Nyáron ez kevésbé jön össze nekik, olyankor túl sok a látogató, de télen minden jött-ment gyanús lesz rögtön.
Legyen akkor a part. Szelesebb ugyan, de szebb. Már csak a lányt várja be, aki hamar megérkezik mellé, és megindulhatnak előre. Lassan battyognak, van idejük bőven, s úgysem vár rájuk senki.
- Még az Erikbe jártam, amikor egy hétvégén elhoztak minket ide. Az egyik legősibb varázslótelepülés Dániában, de gondolhatod, mennyire érdekelte egy rakás tizenöt évest ez? - halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában, bár az emlék annyira nem boldog, inkább csak nosztalgiát érez most, hogy itt van újra. - Mindenesetre megszerettem a helyet, azután még visszajöttem, amikor csak tehettem.
A kivel és a mikor már olyan részletek volnának, amiket nem szokott senkivel se megosztani. Ettől az emléktől a korábbi mosoly teljesen leolvad az arcáról. A belseje zsugorodni kezd, öklömnyire, egyre szűkül, légzésre nehézkessé válik, végül úgy érzi, teljesen üres, olyan, mint a legnagyobb matroska baba, miután a többit kiszedték belőle.
Ráveszi magát, hogy a tájra figyeljen, a jobb kéz felől húzódó bokrokat, a távolabbi fákat nézegeti. Fák, bokrok, homokbuckák. Né, egy sirály. Mindent mantraként skandál magában, saját hangjának mormogásával tölti ki fejének összes zúgát. Amikor a lány tovább érdeklődik, hálásan pillant felé.
- Arrafele a buckákon túl toronyiránt fekszik egy kis varázslófalu - elmutat hozzávetőlegesen abba az irányba, ahova majd tartanak egy kis partmenti kitérő után. - Borgundarholmról azt tartják, a söntésénél maga Odin mesélt hősi tetteiről és hallgatta meg a helyiek meséit, elfogadva tőlük italukat és ételüket. Egy öreg vándor képében jelent meg, de mindenki egyetértett abban, hogy ez nem lehetett más, mint a legnagyobb isten. Két varjú volt vele, amelyek egyáltalán nem féltek az emberektől, sőt, a tenyerükből tudták etetni őket. Még a levegő is mintha megváltozott volna...
Egy ideig bámulja a fölöttük köröző sirályokat - nem épp varjak, de lehet, hogy azóta Odin beszerzett másféle házikedvenceket is. Nem hisz a létezésében, de azt elfogadja, hogy mások életének mennyire fontos eleme volt, meghatározó pontja, tetteiknek mozgatórugója, boldogságuk forrása. Abban hisz, hogy ők hittek benne, és hogyha valahol mégis léteznének csodák, az itt, Északon lehet.
- Apró falu, elzárt világuk különös, egyedi, számukra az elmúlt pár száz év lassabban pergett le, így ők még valahol a középkorban járhatnak - nyilván nem kell mindent szó szerint venni, amit mond, viszont nem tudja jobban érthető szavakba önteni benyomásait. Abban mindenesetre biztos, hogy tetszeni fog a lánynak a hely.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664576#post664576][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.05. 14:10[/b][/url]

Azt teszi, amit mindig tenni szokott, ha túl nagy a zaj a fejében, és van valaki a közelében. Frekvenciát vált. Elfordul önmagától és a másik emberre irányítja minden figyelmét. A lány is hálásnak tűnik, hogy elfelejthette egy kis időre a mindennapos problémáit. Lehet, hogy nem csak számára jelent ez a kis kirándulás menekvést. Hosszú távon nem változtat sokat, de ha a közbenső idők kellemesebben telnek, akkor még van esély arra, hogy a végkifejlet se legyen az, amit előre sejt. Vagy talán a mese vége nem is számít, csak az, ami azt megelőzi? Az ilyen csendes, hóborította szombatok, a percek, amit együtt töltenek kellemesen beszélgetve, bandukolva a tengerparton, amíg el nem fáradnak. A tudat sem utolsó, hogy innen van hova menjenek, van egy hely, ahol megpihenetnek.
A lány kérdésen elneveti magát, látja rajta a kétségbeesést. Érezte, hogy rossz metaforával élt.
- Ne aggódj - még mindig szélesen mosolyogva megrázza a fejét. - Átvitt értelemben mondtam. A helyiek, főleg a borgundarholmiak nem szokták gyakran elhagyni a szigetet. A külvilágról annyit tudnak, amennyit a nyaraló vendégek hoznak magukkal, amit mesélnek. Általában itt születnek és itt is halnak meg. Ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de ha megmutatod nekik, hogyan kell tüzet csiholni, biztosan követni fogják a példádat - a tűzcsiholás sem épp szószerint értendő, de csak nem fog megrémülni, hogy barlangokban élnek a szigetbéliek. Tobias szerint jóval civilizáltabb, vendégszeretőbb, kedvesebb emberek laknak itt, mint a félszigeten. Ott mindig csak a rohanás, mindenki magának él, minden és mindenki rideg, kis bezárt világuk egy-egy sziget, ahonnan jelzőfényekkel üzennek kifele, de nincs bejárás egymáshoz. Itt viszont, annak ellenére, hogy szó szerint a tenger közepén, egy pici szigeten élnek, mégis valahogy... együtt, egymásért vannak. Persze, ha kívülálló vagy, akkor előbb kifaggatnak a harmadik unokatestvérekig és az étkezési szókásaidig mindenről, de ha úgy döntenek, hogy nem jelentesz veszélyt senkire, sajátjukként tekintenek rád. Csak meg ne mondd, hogy már nem XIII. Erik a svéd uralkodó, mert a tengerig üldöznek felségárulásért.
Mindezen hümmögve mereng, mikor a lány eltűnik mellőle, térdig süllyedve a hóban. A fiú kitapogatja óvatosan a bakancsa orrával, hol tart a hóréteg, s találva egy köves részt, megveti a lábát és kinyújtja Tánya felé a kezét.
- Kapaszkodj erősen és kihúzlak - ha mondjuk nyakig süllyedt volna, vagy teljesen ellepi a hó, akkor mágiával mentette ki volna ki, de így nincs nagy veszélyben és kalandosabb is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664651#post664651][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.05. 19:13[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Már rég megígérte a lánynak, hogy elmennek valahova. Messzire, ahol senki nem ismeri őket. Vagy legalábbis Anneliet nem, hisz Tobias elkerülhetetlenül olyan helyre kell hoppanáljon, ahol már járt.
Bryggen. A második legnagyobb norvég város partmenti negyede. Egy saját kis világ. Már a vikingek korában is az egyik legfontosabb kereskedelmi pont volt. Az átjáró a kontinens és Norvégia között. Azóta pezseg az élettől, hemzseg, nyüzsög, lármás és színes. A szűk kis utcák zenétől visszhangzanak, minden irányból illatok bódítják el az arra járót. Úgy érzed, a múlt és a jelen összefolyva kanyarog a sikátorokban, néhol a modern mugli találmányokkal találod szembe magad, egy divatbolt, egy hotel, csakhogy a következő sarkon egy több száz éves, roggyant kis épület tűnjön eléd, cégére emberöltők óta ugyanazt hirdetve - egy kocsma, egy halfeldolgozó vállalkozás, egy kerámiás.
Ők pont egy ilyen épületet keresnek. Egy kerámiást. Az ajtó fölé vésett cikornyás, alig kivehető betűk szerint már 364 éve áll itt. Amint belépnek az ajtón, egy hadsereggel találják szembe magukat. Nem, nem átvitt értelemben, hogy sok csecsebecse volna mindenfele, hanem egy tényleges, életnagyságú viking sereggel. Ugyan mind agyagból vannak, de az avatott szemek rögtön kiszúrják, melyik az, amelyik mintha élne. Nem lehet a látogató biztos benne, mert mindig épp csak a szeme sarkából észleli a mozgást, ha odakapja a fejét, már minden mozdulalatlan, amilyennek lennie kell.
De ha mágus az illető, akkor a mozgás nem marad annyiban. Az egyik viking egy hátsó ajtót őriz. Baltája nyelét cseppent sem megnyugtató módon, ritmikusan ütögeti a tenyeréhez. Ha megállsz előtte, hideg, szürke szemekkel végigmér. Tobias nyugodtan bámul vissza, nem hatja meg a kerámia-balta, sem a rideg fogadtatás.
- Heimskr saxar!* - a rég elfeledett, óészaki szavak mintha súlyosabban, rekedtebben jönnének fel a torka mélyéből, mint a magyar hangok szoktak. Mintha ő is kicsit magasabb volna, háta is kicsit egyenesebb. Az agyag viking szélesen elvigyorodik, hamiskásan rákacsint Tobiasra, és félreáll az ajtó elől. Semmitől sem vidultak fel annyira a vikingek, mint amikor az ellenséget lehetett szídni - és persze legyőzni. A fiú hátranéz a lányra, rámosolyog, némán kérdezve, hogy mit szólsz hozzá, jó, mi? Egy kicsit azért büszke, hogy ismeri ezt a helyet. Nem nagyon, de be kell ismerni, megvan a hangulata.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=668958#post668958][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.20. 17:26[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Hogyha a mugli Bryggen egy ötvözet a múlt és a jelen között, akkor a mágus része a városnak az ötvözet tiszta múlt-darabkája. 24 karátos, színarany múlt. Ahogy kilépnek a csúszós macskaköves utcára, egy fekete taláros alak trappol el előttük, egy villogó-repülő gömböt kergetve. Tobias hirtelen hátralép, hogy ne üssék el és közben kinyújtja a lány előtt a karját, hogy megállítsa őt is.
- Üdvözöllek az igazi Bryggenben - közli vigyorgó ál-formalitással, leengedi a karját és félig hátrafordul, hogy lássa a lány reakcióját.
Az épületek hórihorgas öregemberekként hajolnak az utca fölé, a széltől hintázó cégérek pedig úgy nyikorognak, mintha tulajdonosuk soha nem hallott volna az olajozó bűbájról. Vagy legalább a jó öreg gépzsírról. Szaftos lazac-illat száll feléjük az egyik ablakból, hogy aztán átadja helyét valami kétes eredetű, orrbizsergető bűznek, ami egy közeli csatornanyílás alól szivárog ki.
Az utcán rohanó, bámészkodó, portékájukat hirdető varázslók nyüzsögnek, egy pillantásra sem méltatva a két rellonost. Öltözetük régi, de nem kopott, hanem mintha tegnap még a középkori Bergen lakosai lettek volna, ma meg itt élnének, s hozták magukkal minden cókmókjukat. Tobiasék mugli ruhájukban úgy néznek ki, mintha egy furcsa színdarab próbájáról szöktek volna meg. Beszédükkel is elütnek a helyiektől, körülöttük a modern norvég és az óészaki szavak úgy keverednek, hogy avatatlan fül számára egy nagy maszlagnak tűnhet az egész. Tobias egyiket sem beszéli folyékonyan, főleg nem ezt a jellegzetes kevert-nyelvet, úgyhogy épp csak szófoszlányokat tud kivenni.
- Ismerek egy érdekes helyet - int a fejével úgy általában előre s meg is indul, de közel maradva a lányhoz, nehogy elszakadjanak egymástól a tömegben.

Körülbelül három sikátorral és két, az elsőhöz hasonló utcával később megállnak egy kocsma előtt. Ez még nem volna érdekes, hisz itt minden második épületben sört csapolnak, ránézésre sem furcsább a többinél, de ahogy belépnek, rögtön világossá válik, miért hozta el ide a lányt. Egy hatalmas terem szélén állnak, kétoldalt oszlopok futnak öt méterenként, középen pedig asztalok vannak. A terem közepén egy szökőkútnak tűnő, parázsló sziget van, ami a nyugati kultúrákban ismert kandallók északi társa. Esténként barátságos tűz szokott pattogni benne, körülötte pedig beszélgető vendégek ülhetnek a peremen.
A terem hátsó felében egy emelvényen két gyönyörűen kifaragott, farkasfej-karfás szék áll, előtte a padlón egy barnamedve bundája. A falakon körben mindenhol bundák és szőttesek teszik otthonosabbá - vagy épp ijesztőbbé - a helyet.
Bal oldalt egy asztalnál ül a hely egyetlen vendége, egy tagbaszakadt, szakállas figura, aki előtt már három üres korsó áll, a negyediket épp akkor dönti le. Tobias inkább jobbra tart, messzire kerülve az idegent. Még le se ültek, amikor egy, az előzőnél is nagyobb férfi áll meg előttük. Font haja a vállát veri, szakálla pedig jobban hasonlít egy bozótra, mint egy emberi arcszőrzetre. Ruhája állati bőrökből és színenincs ingből áll, derekán egy kis félkezes balta. Zordon külseje ellenére a kezében tartott törlőrongy azt sugallja, hogy ő a hely tulajdonosa.
- Reggelit szeretnénk - közli Tobias norvégül, hangja nem cseng annyira határozottan, mint szerette volna. Mindenesetre a célját elérte vele, mert a morgás abbamarad, az alak bólint egyet és sarkon fordulva visszamegy a baloldali fal mentén húzódó pult mögé. Egy ajtó nélküli ajtón bekiabál valami Tobias számára is érthetetlen parancsot, aztán nekiáll komótosan törölgetni a pultot.
- Hát akkor… foglalj helyet - rámutat az egyik padra, ő megkerüli az asztalt, hogy egymással szemben legyenek. Átdobja a lábait a padon és izgatottan előredől, suttogóra fogva, nem mintha bárki is értené őket, ha egyáltalán hallaná.
- Ez egy királyi csarnok volt egykor, és a söntést leszámítva meghagyták az eredeti formájában, várva a vikingek visszatértét - fejével az emelvény felé bök. Persze, sokan hiszik azt, hogy mostmár aztán bármelyik nap betoppanhat Odin, de azért többnyire mindenki éli a megszokott életét. Itt azonban minden készen áll arra, hogy valóban bármelyik pillanatban újra lejöjjenek Midgardba a hősi halált halt vikingek. Valószínűleg az a vendég is azért tart az ötödik körénél ilyen korán, hogy hangulatban legyen az igazi bulira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=671057#post671057][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.29. 17:38[/b][/url]

Addig húzta maga fele a lányt, amíg csak merte, nem akarva fájdalmat okozni. Frusztrált szusszanással engedi el a kezét; ez így nem megy.
- Oké - borostás arcát vakargatva végigméri a lány körüli havat. - Azt hiszem, a legjobb lesz, ha megolvasztam a havat körülötted, aztán ha kijutottál, megszárítlak. A biztonság kedvéért fogd közben a szabad kezem - kinyújtja felé a balját, aztán a másikkal előveszi a kabátzsebéből a pálcáját és óvatosan, kizárólag a hóra koncentrálva, olvasztani kezdi azt. Biztosan találhatott volna erre okosabb megoldást is, hisz így nem látja, mit olvaszt, a hó meddig tart, nincs-e alatta egy hatalmas gödör. Erősebben kezdi tartani Tányát, de aggályairól nem szól egy szót sem. Nincs értelme fölöslegesen bepánikoltatni, csak azért, mert ő mindig a legrosszabbra gondol. Miért is lenne itt egy gödör? Gyakran sétálnak erre a helyiek, ahogy azt a közelben kikötött halász csónakok is jelzik. Nem, nincs gödör, minden rendben lesz.
A hó már lassan egy nagy latyakos pocsolyává kezd alakulni, ahonnan már nyugodtabban próbálja meg kimenteni a lányt - aki most térdig vizes, de két varázsló csak megoldja ezt a kis problémát. Bíztatóan rámosolyog Tobias, mielőtt nekifogna a mentési akciónak.
- Megpróbáljuk megint, jó? - zsebre dugja a pálcáját, hogy a másik kezével is húzhasson. - Szólj, ha nem mozdul, vagy ha fáj - igyekszik olyan magabiztosan és nyugodtan nézni, ahogy csak az ő nyúzott arcával egyáltalán lehetséges. Kutyatekintetével is rásegít kicsit a helyzetre. De a lányból zsugárzó aggodalom összefacsarja a belsejét és össze kell szorítsa a fogait, hogy legyűrje a pánikot. A sajátja is bőven sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=671082#post671082][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.29. 19:46[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Örömmel fogadja, hogy a lány is azt tartja érdekesnek, amit ő. Nem mintha meglepődött volna. Anne lelkesen csillogó tekintete ugyanazt tükrözi, amit az ő kékes zöldjei, amelyek jelenleg inkább napsütötte, tavaszi ég kékjébe hajlanak.
- Vannak még errefele izgalmas helyek, de gondoltam, inkább ennél s innál előtte - meg ő is éhes, de az mellékes. A reggelit kihagyta, a hoppanálás mindig jobban megviseli a gyomrát, ha van benne valami. Most viszont nem bánja annyira, hogy mindjárt érkezik eléjük valami táplálék, bármi legyen is az.
- És két teát - kiált meg a férfi után annak anyanyelvén. Tudja, hogyha italt kért volna, akkor azt is kapnak. Jó erős sört, vagy jobb esetben lágyabb almabort. A helyiek csak akkor isznak teát, ha betegek, de szerencsére ismerik a fogalmát, és mindig van kéznél egy-két teafű. Már csak a konyha ajtajából kap egy morgást válaszképp, amivel be is éri.
A kérdés kicsit kibillenti ebből a kellemes kis hangulatból, amibe engedte magát belesüppedni. Válasz helyett inkább megszabadul a kabátjától és táskájától, mindkettőt lepakolja maga mellé az asztalra, aztán előbányássza a pálcáját s leteszi az asztalra, hogy kézügyben legyen.
- Két éve jártam itt először - kezd aztán bele a történetbe. Nem egy olyan történet, amire különösképp büszke lenne, de ez nem is volna az első eset, hogy olyasmit osztanak meg a másikkal, amit jobb szeretnének maguk is elfelejteni. - Kerestem valakit… de aztán nem találtam meg. Egy hetet töltöttem a városban, ki-be jártam a mugli és mágus negyedek között, reménykedve. A második estén tévedtem erre, éneklés és egy lantkíséret szűrődött ki az utcára. Olyan… mesebeli volt. Öntudatlanul behozott a lábam s hajnalig ültem, hallgatva az éneket, az idegenek történeteit, a nevetést… - merengve elpillant a parázsló sziget felé. Azon az estén vidáman táncoltak a lángok, körülötte emberek ültek, beszélgettek. A hely tele volt. Ő már csak egy hátsó asztalnál kapott helyet, de nem is bánta, magától is oda ült volna. Egy idegen arra gondolhatott volna, hogy valamilyen ünnep van. Vagy valaki fizeti sorra a köröket. De nem. Egy egyszerű este volt, semmivel sem különb a többinél. Az emberek mégis úgy ittak, nevettek, szerettek, mintha az utolsó este volna a világon. Ábrándos kis mosoly gyúl ki az arcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=674193#post674193][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.04.14. 13:13[/b][/url]

Úgy néz ki, csak megmarad a lány mindkét lába, nem lesz itt gond. Tobias már lelkileg felkészült a hanyatt esésre, ami hamarosan be is következett. Nagyot nyekkenve terültek el mindketten a havon - azon a fajtán, amelyik nem nyel el, csak szépen puha matracként funkcionál és felfogja az esést.
- Jól vagy? - kérdi, miközben feltornássza magát ülő helyzetbe. A pálcája elrepült valamerre. Nekifog tapogatózni maga körül, a biztonság kedvéért arrébb mászik, hogy maga alatt is ellenőrizze. Sehol. A nonverbális varázslás még úgy-ahogy megy neki, de a pálcamentes azért még nem, úgyhogy legyen szíves és ne tűnjön el.
- Fenébe - négykézláb araszol a havon, de már érzi, hogy ez így hiábavaló, úgyhogy a lány fele fordul. - Megpróbálod magadhoz hívni a pálcámat, kérlek? - frusztrált morgással feltápászkodik és csípőre tett kézzel vizslat körbe. Annak a pálcának személyisége van. És utálja őt. Pedig Ru megtisztította neki és azóta ügyel rá, de úgy látszik, a sok évnyi hanyagolást nehezen bocsátja meg. Mentális emlékeztetőt tesz ki, hogy kezdje el tanulni mihamarabb a pálca nélküli varázslást. Aurorként egyébként is plussz pont lehet. Elvégre a lefegyverző bűbáj általában az első, amit az ellenfél alkalmazni szokott. De jelenleg még nem tart ott. Közel sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=679241#post679241][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.05.04. 16:04[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

A rummal megspékelt tea egyáltalán nem rossz ötlet. Nincsenek otthon, nem kell órára menni, nincsenek tanárok a közelben, s ráadásul még hideg is van.
Nem kell megerőltesse a memóriáját, hogy tökéletesen felidézze azt az estét. Soha nem kell, úgy egyébként. Néha jó volna, ha az emlékező képessége nem volna tökéletes. Persze, bármikor megkérhetne valakit, hogy töröljön ki részleteket, vagy használhatná nagyszülei merengőjét, de nem tudná rávenni magát. A képek, szavak, érzések súlya alatt néha úgy érzi, összeroskad, s mégis ragaszkodik hozzájuk.
A lány arcán látja tükröződni mesélésének hatását, amitől mintha végtelenített tükörben látná önmagát. Beleszédül, s inkább a pult mögötti ajtót kezdi el bámulni. Nem véletlenül kerüli a személyes kérdéseket, s főleg azt, hogy saját magáról meséljen. Ami másnak egy egyszerű beszélgetés, neki fizikai és mentális kimerülést okoz.
- Jobban vagy - állapítja meg nyersen, fejvesztve menekülve a saját gondolatai elől. - Nem jól, de jobban.
Olyan diszkrét tud lenni, mint egy koordinálatlan bébi elefánt. Tudja, hogy a lány nem fog örülni, hogy átterelte rá a témát, de azt is tudja, hogy néha jobb kimondani dolgokat. A dolgok kimondásához pedig tökéletes kísérő a rumos tea, ami gőzölögve megérkezik eléjük. Hamarosan követi egy nagy fatálca, rajta féltucat fajta sajt, egyszemélyes halas piték s különböző húsok, meg elvétve egy-két zöldség. Külön tányért nem kaptak, de csak nem fognak összeveszni. Legalább evőeszközök vannak, az már kedves pincérük részéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696345#post696345][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.15. 12:56[/b][/url]

Gyöngéden fektetem le őket egy aranyszínű selyem lepedőre. Karjuk ölelésbe fordul, ajkuk a csókot megelőző pillanatba fagyva, elnyílva. Óvatos ujjakkal arany pigmentet kenek a szájukra. A Nap csókja. Hátralépve csodálom őket. Tökéletesek.

Az első feladat. Az első megoldatlan rejtély. A fényképek, amelyeket a dossziéhoz mellékeltek, esetlenek, ügyetlenül próbálják megragadni a valóságot, ami vízként csúszik ki a repedéseken. Hiábavaló próbálkozás. A helyszínt már megbolygatták. Eltelt nyolc év. A ház még ott áll, de benne már mások laknak. Boldogan, ignoránsan. Őket készülnek meglátogatni.

Tobias az éjszakát a könyvtárban töltötte. Az akadémiának az az előnye a Bagolykővel szemben, hogy a könyvtárban nincs záróra vizsgaidőszakban. Lehunyt szemmel ült a könyvek fölött, mint aki alszik. Órák teltek el így. A szemhéja mögött azonban képek ezrei, tízezrei pörögtek futószalagon. Tovább, tovább, tovább. Keresve a kapcsolatot. A választ. Hamarabb megtalálta, mint eddig bármikor. A hiányos fényképek, amelyek ráadásul mégcsak nem is mozogtak, kevés kapaszkodót jelentettek a fiúnak. De elég kellett legyen. És elég is volt.

A következő lépést már nem tudja egyedül megtenni. Leventének még napfelkelte előtt küldött egy baglyot. Nyolckor legyen a kapu előtt. Még egy keveset kell gyalogoljanak a hoppanálási pontig, onnan pedig további gyaloglásra lesz szükség. A Koppenhága melletti tanyát nem ismeri. A legközelebb öt és fél kilóméterre járt egy benzinkútnál tizenkét éve. Odáig tudja elvinni őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696379#post696379][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.15. 21:08[/b][/url]

Két karikás szemű, nyúzott képű srác indul meg a hoppanálási pontig, miközben mögöttük a kastély lakói épp belebújnak a papucsaikba, hogy álmosan kávé után nézzenek.
Nem beszélgetnek útközben, a köszönésnek szánt bólintás óta Tobias nem is nézett a másikra. Tudja, hogy mostanában valami megváltozott. Nincsenek közeli viszonyban, úgyhogy sose tudta elmondani, hogy tudja - ez ilyen néma egyeszség közöttük. Amíg nincs szükség rá, nem hozakodik elő a témával egyikük sem. Tobias is hálás, hogy nem kell kellemetlen kérdésekre válaszolgatnia. S amíg lehet, igyekszik nem ráhangolódni a másikra. Nem mintha nem tartaná elég érdekesnek, csupán érzi, nehéz és hosszú lenne a visszaút.

A benzinkút parkolója kihalt, csak egy kisteherautó és egy motorbicikli ácsorog magányosan. A reggeli műszakban dolgozó és egy korai vendég. Tobias felméri a környéket, majd a bejárat fele fordul.
- Tudom - közli tényszerűen, bár látja, hogy Levente nem erre számított. - Megnéztem egy térképet. - Másnál egy térkép megnézése pont arra jó, hogy határozottan forduljon később a rossz irányba. Tobiasnak azonban olyan egy pillantást vetni rá, mintha örökké itt élt volna. A hoppanáláshoz nem elég, de arra igen, hogy tudja, merre kell letérni az útelágazásnál.
- Veszek kávét és szendvicset. Kérsz valamit? - fejével az ajtóra biccent, amin pont akkor lép ki egy bőrkabátos alak. A motornak lőttek. Visszapillant Leventére sóhajtva; nem szívesen nyúlja le az odabent güriző ember autóját, bár az öt és fél kilóméter az bizony öt és fél kilóméter. Legalább egy órájukat elvenné. Sejti, hogy a fiú melyik megoldásra szavazna.
Benyomja az ajtót, s megszólal egy csengő fölötte. Az eladó felpillant az újságjából, de Tobias rá se pillant. Ha mégis lenyúlják a kocsit, nem akarja tudni, kitől lopták el. Elindul a sorok között, lassítás nélkül csak levesz egy vizet és két sonkás szendvicset, aztán az egészet felcsapja a pultra. Kikéri a kávéját is, amit hamarosan meg is kap papír pohárkában. Egy pillanatig azon mereng, hogy még kér vagy ötöt és itt helyben legurítja őket, de aztán eláll az ötlettől. Úgyis ez lesz a napi negyedik, ha a napot éjféltől számítjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696392#post696392][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.15. 22:03[/b][/url]

Otthon. A sós levegő az első, ami eljut a tudatáig. Mosolyogva szívja be, miközben kinyitja a szemeit. Ru, elengedve őt, a kerítés szilárd kövén keres kapaszkodót, Tobias pedig ösztönösen nyúl utána. A derekától fogva tartja, míg el nem múlik a szédület.
- Csak Silje szobájában égnek a fények - jegyzi meg halkan merengve, amint elnéz a ház irányába. Még épp kivehetőek fehér falai a félhomályban. Egy világos ablakot leszámítva semmi jele lakóinak. A szüleik biztosan még nem értek haza. Csak a lovak halk prüszkölése, a kutyák távoli ugatása töri meg a csendet. Tücskök cirpelnek körülöttük. A sós levegőbe mézes virág és égő fa illata vegyül. Az otthon hangjai, illatai. Most azonban nem ezért vannak itt.
Hátat fordít a háznak; mélyet lélegezve fordul a part irányába. Innen még nem lehet látni, el kell érjék előbb az első homokbuckákat, azok mögött tűnnek majd fel a hullámok.
- Mehetünk? - kérdi a fiútól, felé fordulva, várakozón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696621#post696621][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.17. 17:08[/b][/url]

Bedobálja a kaját a táskájába és indulna is már kifele, de lecövekel az ajtóban. Nekitámasztja a Zárva-táblának a homlokát és lehunyja a szemét. Mintha megállt volna pihenni egy kicsit.
Csak egy idegen. Megtalálja majd a kocsit, nem fogják behajtani a tengerbe. Nem fogják megtartani. Valószínűleg csak felhív valakit és fél órán belül meglesz. Talán hamarabb, ha meglátják az út szélén elhagyatva. Talán...
- A francba - morogja a kilincsnek és ellöki magát az ajtótól. Hátracaplat a wc-t hirdető ajtóig, a hátával benyomja és előveszi a pálcáját.

Mikor kijön, az eladó ugyanolyan érdektelen arccal olvassa az újságját, mint előtte. Tobias hosszú léptekkel az autóhoz siet, bedobja előbb a hátizsákját a hátsó ülésre, majd magát is előre Levente mellé.
- Kövesd a Hillerød-táblákat - mutat jobbra, s beköti magát. Még vet egy utolsó pillantást a benzinkútra, aztán mély sóhajjal visszafordítja a figyelmét az útra.

Koppenhága mellett rögtön a semmi közepén egy elhagyatott benzinkút alkalmazottja néhány perc múlva leteszi az újságját és ásítva kinéz az ablakon. Egy autó sem áll a parkolóban. Egy sem. Tizenöt percig fog tartani a rohangálás, amikoris egy vendég izgatottan kijön a wcről és közli, hogy öt km-re Északra egy letérés előtt megtalálja a furgont.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696623#post696623][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.17. 17:31[/b][/url]

Érzi a fiún, a kapaszkodásán, fejének apró biccentésén, ahogy a ház lakóját lesi. Aki keresztülszövi Tobias teljes lényét, kacagása napsütéssel tölti meg a hideg szobákat. Hátranéz a válla fölött, szomorkás zöldjeiben tükröződik az ablak hivogató fénye. Talán... talán egyszer. Talán később. Ritkán jár haza. Egyre ritkábban. Sóhajtva lehorgasztja a fejét, majd Rura néz féloldalasan. Igen, egyszer talán.

Elég hamar nehézkessé válik a haladás szandálban, úgyhogy inkább ő is kézben viszi tovább. Amikor megpillantja a morajló tintakék végtelenséget, megkönnyebbült kis szusszanás szakad fel belőle. Ritka széles mosoly fut szét az arcán, szarkalábakat biggyesztve a szeme sarkába. Kocogva lefut a dűnéről, s még az alján sincs rendesen, mikor a pólójától már félig megszabadult, s elkezdi az egészet ledobni a homokba. Amilyen akkurátusan szokta összehajtogatni otthon a ruháit, itt annyira gondtalanul hajítja őket a földre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=698462#post698462][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.08.29. 17:13[/b][/url]

Miközben fordítaná figyelmét el a háztól, el mindentől, ami otthon - bármennyire is távolodó, egyre idegenebb, mégiscsak otthon -, megreked benne egy érzés. Nem pillant a fiúra, kitartóan csak a tintakék horizonton járatja a szemeit, de testtartása egy pillanatra feszültté, hallgatózóvá válik. A ráhangolódás vele mindig… más. Nem feltétlenül könnyebb vagy nehezebb. Talán az a fő különbség, hogy nála nem zárkózik el, nem vonul vissza az elméje sarkába. Szívesen, kíváncsian tárja ki az ajtókat.

Halkan sóhajt egyet. Egy sirály vijjogva elhúz fölöttük, ezüstös foltként körözve egyet a part mentén, mielőtt követné a társait s megpihenne éjszakára. Miután Tobias megszabadult a ruháitól és csak egy fürdőnadrág van rajta, hátrafordul, hogy jön-e Ru. Bevárja őt, hogy ne egyedül kelljen szembeszálljon a hömpölygő hullámokkal. A víz első érintésére a fiú hátrahőköl s menekülőre fogja, Tobias pedig csak türelmesen figyeli. A tenger fel-felcsap a bokáján, majd visszahúzódik, hogy utána újra kinyúljon utána. A ritmus megnyugtatja, a morajlás megtölti az elméjét, áradatként bezúdulva minden sarokba.
Kinyújtja a karját s finoman megpróbálja a fiú mellkasára tapasztott kezét lefeszíteni onnan. Amíg itt van mellette, addig nem érheti baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=699231#post699231][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.02. 20:29[/b][/url]

Olykor útjelző táblák hiányában ő mutatja, hogy merre van a céljuk. Mikor már majdnem ott vannak, a letérő előtt rábök az út és a fák közti füves területre. Itt pont ideális lesz. Nincsenek kamerák - bár itt jó, ha térerő van -, olykor el-elrobog egy jármű, de gyéren. Tobias csendes elégedettséggel kászálódik ki az anyósülésről, s szedi ki a hátizsákját is, mikor látja, hogy Levente már megint védőbűbájokat szór ki. Igazán osztja az érzéseit, az auror szülő-effektus nála is reflexeket alakított ki, főleg ami a biztonságot és a nyomeltüntetést illeti. Csak most eléggé belerondít a terveibe, úgyhogy diszkréten hatástalanítja is őket. Nem feltétlenül szeretné az orrára kötni, hogy mit és miért tesz, már csak azért sem, mert kicsit nevetségesnek érzi az egészet. Minek fárasztja magát ilyen triviális részletekkel? Mintha karma pontokat gyűjtene ellensúlyozni azt a hatalmas mennyiségű negatívumot, amit hagy mindig maga után. Szánalmas próbálkozások.
A kérdésére csak hallgat egy ideig. Nem, nem ellenőrizte le. Felvetette a lehetőségét annak, hogy itthon vannak a lakók, s annak is, hogy nincsenek, s mindkét hipotézis előnyei és hátrányai kiegyenlítették egymást. Schrödinger háza. Amíg fel nem tűnik a fák között, bármelyik igaz lehet, a maga következményeivel. Ha otthon vannak, akkor bennfentes információkat, személyes véleményt tudnak meg, amit a fizikai valóság sokszor nem árul el, még Tobiasnak sem. Ha meg nincsenek itthon, akkor nem kell magyarázkodni és nyugodtan szétnézhetnek olyan helyeken is, ahova nem engednék be őket amúgy.
A ház még nem, de egy postaláda felbukkan az ösvény szélén. Egy boríték szára kandikál ki a nyíláson, az oszlop tövénél pedig szép kis kupac újság, ugyanaz a napilap. Legalább egy hete nem volt itt senki. Kinyílt a doboz, előkerült a macska.
- Nem kell semmit se mondjunk. - Üres - szól a verdikt. A kényelmesebb, de talán hiányosabb változat. Mindegy, lehetnek itt levelek, képek, naplók. Olyan gondolat- és emléktöredékek, amelyek tán még annál is többet elárulnak, mint amennyit a tulajdonosaik két idegennek elmondanának.
Tobias elhalad a postaláda mellett, mostmár határozottabban, nem tartva attól, hogy bárki is területsértéssel vádolhatná őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=699937#post699937][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.07. 15:54[/b][/url]

A tükörrengetegben sétálni olyan, mint a vidámparkok termei, ahol nem tudod, mi a valóság, mi a káprázat, és előbb-utóbb óhatatlanul elveszíted az irányérzékedet. Vannak töröttek, homályosak, torzítóak és igazak, kicsik és nagyok, görbék és fényesek. A kijáratot megtalálni csak akkor van esélyed, ha kis kenyérmorzsákat szórsz el a nyomodban, vagy mint Ariadné Thészeusza, aranyfonál-gomolyaggal lépsz be. Egyik sem garantálja a túlélést, keresztül-kasul szánthatod saját vonalaid, mint egy műkorcsolyázó, elfogyhat a fonál, eltűnhetnek a morzsák a porban.
Tobias megtanulta félni és tisztelni ezt a helyet, az elméjét, ahol örökös lakóként egyedüli pionír, úttörő a frontokon túl, az ismeretlen prérin. Azt már nehezebben tudja megtanulni, hogyan kell nem-félni, hanem engedni, hogy lássák és hogy ő is lásson. Reflexszerű ijedtséggel húzódik hátra, hiába minden szándék, minden igyekezet. Hiába szeretné, hogy ne egyedül legyen odabent. Hiába kíváncsi, hiába bízik.

A víz mindig mentsvár volt. Megvéd, elzár. Ha beúszna mélyen, csak egy bójaként imbolygó pont volna  a láthatár szélén, majd az sem. Visszatérhet, ha akarhat, vagy úszhat tovább előre. Uszadékfaként felfeküdhet, vagy vasmacskaként alábukhat a mélybe. És közben egyre távolodna a külvilágtól. Ilyenkor van igazán csend.
Most ezt a csendet kétszemélyessé próbálja alakítani. Érzi a dübörgő pánikot, mintha sajátja volna. Nagyot nyelve lassan félretolja az útjából a gondolatot. A kezébe kapó ujjakat óvatosan megfogja, s kicsit a víz felé fordul, húzva őt is magával. Már majdnem bent vannak. A talpuk vizes homokba süllyed, bokájukon gyöngyözik a habos tenger. Egy lépés. A lábszárukon felkúszik lassan a hullám. Még egy lépés. Majd még egy. Ahogy mélyül a vízszint, egyre szorosabban fogja a kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=701362#post701362][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.15. 16:20[/b][/url]

Félelmének kesernyés szaga ködként szivárgott be a réseken. Lassan, alattomosan, hogy csak akkor vegye észre, amikor már késő. Amikor már vasmarokkal szorítja össze belsejét, kétrét görnyedve, rémült hörgéssel kapva levegő után. A fiú jelenléte akár egy régóta csukva lévő ablak kitárása - nem, több annál. A pókhálós félhomály sziszegve húzódik vissza, de nem tűnik el. Tobias viszont, mint akinek először mutatják meg a kiutat, újra friss levegővel árasztja el megkínzott tüdejét. Szétárad benne, recsegve-ropogva hull alá a kéreg, mi beborította elméjét. A felszabadulás azonban nem jön el, még nem, talán soha, talán valaha igen. Minduntalan bokája után kapnak a ködfoszlányok, megbéklyózzák, visszarántják a sötétbe. De már hiába próbálkozik  a mély magába húzni - mert már tudja, hogy lehet másként, s tudja, hogy miként, ki által.

Óvatosan húzza maga mellett, másik kezének szétfeszített ujjaival szántja végig a hullámokat, hagyja, hogy dobja-rántsa a tenger kedélye. Hirtelen a másik karja is hasonlót érez, s szorosabban kezdi tartani a fiút, közelebb a testéhez. Mintha fából volna, alig tud talpon maradni, és a vízszint is jócskán magasabb számára. Néhány lépés még, s Tobias már nem tudja rávenni, hogy tovább jöjjön. Neki a törzsét sem lepte el teljesen, de nem szeretne itt megállni. Egy kicsit elnézi a horizont távoli csíkját, majd az eget, amely már burkolózik be indigó takarójába. Későre jár, de ilyenkor a legédesebb a víz. A nappali hőt mind magába szívta, napsugarak melegével és a mély hideg áramlataival egyszerre fonja a testüket körbe.
- Gyere - anélkül, hogy elengedné a kezét, elé áll háttal és lejjebb ereszkedik, ahol már az arcáig ér a víz. Hátrapillant a válla fölött s várja, hogy pattanjon csak fel. Nem fog elsodródni, amíg ő itt van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703727#post703727][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.24. 17:43[/b][/url]

Sokszor hallani, hogy a tűz tisztít - de Tobiasnak mindig a víz volt az, amiben úgy érezte, újjá tudna születni. Csak ideig-óráig ugyan, de nem áltatta soha magát azzal, hogy ennél több járhatna neki. Ez is olyan katarktikus élmény tud lenni, mely még sokáig visszhangra lel odabent. Hagyja, hogy a sodrás magával vigye a ködöt, a szilánkokat, csupán a búgó morajlás marad, és ők ketten.

Ahogy őrá vigyázott annyi éjszakán, most ő teszi ugyanezt. Nem tudatosan, nem keresve a helyzetet, csupán csöndes örömmel fogadva a lehetőséget. Nem kell sokat várnia, hogy a vékony ujjak végigfussanak vállának vonalán, megkapaszkodva elől. Amikor érzi, hogy elhelyezkedett, lendületet véve elrúgja magát az aljtól. Beúszik a mélybe lassú ollózással, a karjait csak annyira mozgatva, hogy fennmaradjanak a víz tetején. A'tuin, hátán a világgal, csak az elefántok hiányoznak, a világ helyett pedig csak egy személy van.
A víz egyre hidegebb, ahogy beljebb s beljebb haladnak. Tobiast melegíti a mozgás, de sejtése szerint nem lehet túl kellemes odafent utazni. Utasa mindvégig nyugodt maradt, csak békésen szuszog bele a nyakába, amitől a fiúnak gyanúja támad.
- Tudsz úszni, ugye? - kérdi elmosolyodva, de a következő pillanatban az arcába csap egy hullám, s össze kell szorítsa az ajkait, ha nem akar tengervizet nyelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703749#post703749][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.09.24. 19:12[/b][/url]

A hullámok moraját is elnémító nevetés csendül fel a füle mögött. Mosolyogva megrázza a fejét, s amint érzi, hogy lekúsznak a karok a válláról, oldalt utána fordul. Naív világteknős, azt hitte, csak ő áll utasa és a mély között. Figyeli, ahogy vidraként szeli a habokat, alá-alá bukva. Mellette Tobias egy óriásbálna komótos lomhaságával halad. Bár eddig úgy érezte, másokhoz viszonyítva kifejezetten jól megy ez neki. Nem mintha zavarná, vagy egy futó gondolatnál többet szánna rá. Felkacagva az arca elé teszi a kezeit, hogy minél kevesebb érje el a csapkodásból. Mikor biztonságban érzi magát, lendülettel beveti magát a habokba és odalent gyorsítva igyekszik utolérni a fiút.

A fojtogató indák páraként foszlanak szét a sötét bársonykék ég alatt. Tobias észre sem vette, amikor hátramaradtak, nem érezte, amikor még egyszer utánakaptak, és nem fordult hátra, amikor mögötte nesztelen sikollyal váltak kámforrá.