deszkaa :3

Már az ünnepek előtt ki volt írva a kis táblánk aljára a mai nap dátuma, én magam véstem fel oda, miután Dasha elhívott levélben síelni. Természetesen a válaszom hatalmas és azonnali igen volt, mivel a múltkori kalandunk is életre szóló élménynek bizonyult. Egy olyan élménynek, amit nem kéne elmondanom Tonynak... Szóval miután többször majdnem elszóltam magam, úgy döntöttem, jobb, ha többet meg sem szólalok. Ezért  mikor ma reggel szólaltam meg tegnap délután óta először, mikor is kimásztam az ágyból, majdnem átestem a szőkén, fejjel le az ágyról... Azt hiszem, hogy az bizony szitkozódás volt, röhögéssel vegyítve. Gyorsan felöltöztem, majd átkutattam az utazótáskámat, hogy mindent beraktam-e, aztán végigsimítottam a snowboard deszkámon és elszáguldottam teázni. Persze nem csak magamnak csináltam, mert nem vagyok olyan szemét, de a drága párom megint nem akart kimászni az ágyból, szóval kénytelen voltam elvinni a takarót. Miután kipiszkáltam és ő is rendbe szedte magát persze lehetett sietni a vonatra, amit szemforgatással fogadtam. A vonatút elég hosszú volt, de ahhoz meg, hogy elaludjak, rövid, tehát jobb ötlet híján ismételten a szőkét zaklattam, többször is megkérdezve, hogy miért hozzuk a kutyát, mikor egy napot csak kibírna otthon. Deee nem, Palomának jönni kell! Már alig várom, hogy lássam, hogyan siklik a mini síléceivel. Mikor odaértünk, rögtön böngészni kezdtem a térképet, hogy hol is vagyunk, illetve hová kell mennünk, ezzel nem is volt baj, mert Londonban belém neveltek egyfajta jó tájékozó-képességet. Nagyjából minden rendben volt, mikor odaértünk, azon kívül, hogy Paloma mancsai már most elkezdtek kékülni, na nem szó szerint, csak képletesen. Egész pöpec volt a szálláshely, a környék pedig gyönyörű, igazából kedvemre voltak a hegyek, annak ellenére is, hogy tengerparti népség vagyok gyárilag. Lepakoltam az ágyamra, majd mély sóhajjal néztem az "álompárt".
- Még szerencse, hogy Betti nem velünk lakik Bogolyfalván, őt is hoztad volna? - kérdeztem kis iróniával a hangomban, de sajnos nem voltam benne biztos, hogy nem tette volna meg.  - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhen pusztulok.
Ezzel a kijelentéssel hagytam el a szobát és vonultam el étkezni, hogy ne korgó pocakkal induljunk neki a hegynek. Miutána  kajálást befejeztem, visszavonulót fújva elkezdtem öltözködni, azaz teljes outfit váltáson estem túl, mert azért ezt mégiscsak utazásra vettem fel és enyhén szólva is befagyott volna a hátsóm, ha ebben megyek snowboardozni. A cuccom teljes egészében fekete és szürke színben pompázott, a deszkámtól eltekintve, mert az fekete volt, lángnyelves. Igen, már ezelőtt is voltam párszor snowboardozni, voltak elég érdekes családi hagyományaink. Mikor odaértünk, amennyire csendben csak lehetett, Dash mögé lopakodtam és elkaptam a derekát fél kézzel.
- Szia Dash! - nevettem végül. - Bocs, hogy késtünk, de cserébe hoztam kutyát is. Nem, nem tudom minek.
Mindezek után begyűjtöttem a bérletemet, figyelve arra, hogy Dash mit mond, de szemmel tartottam a szöszkémet is. Kifejezetten muris látvány volt a kutyával, meg felszerelésben. A többieket néztem, nyugtázva, hogy azért ők is felkészültek rendesen, majd integettem Izusnak is, Alina felé pedig biccentettem egyet.
- Nos akkor innét hogyan tovább? - kérdeztem a kedvenc sztárcsapatkapitányomat, elvégre ő szervezte ezt az egészet, mármint ő volt az ötlet szülőanyja.

Azt kell mondjam, hogy ez a reggel kifejezetten idegőrlőnek bizonyult a számomra és elég alaposan próbára tette a nyugalmamat is. Kezdve ott, hogy rémesen sokáig kellett várakoznom a szőkére, folytatva azzal, hogy elhozta magával Palomát. Ezzel alapban nem sok gondom lett volna, de azért mégis volt, elvégre szegény kutya mit fog ott csinálni? Síelni nem síelhet, elvégre ő egy kutya, szóval a hotelszobában kell maradjon. Ami meg ugye necces, mert még a végén szétrág valamit, aztán fizethetem... Fene... A vonaton elég sokat morogtam is miatta, de azért néha áttértem más témákra is, nagy ritkán persze.  Ő meg próbálta elterelni a témát, amit nem hagytam. Az van amit én akarok. Ez a gondolat meg elég öntelt mosolyra késztetett.  Odaérve már le is tette a kutyát, aki jobban fel volt öltözve, mint én. A kis lényecske izgatottan pattogott körbe-körbe, ami tényleg aranyos volt, de ettől még nem éreztem úgy kevésbé, hogy nem kellett volna elhozni... Na mindegy, sok dologról akkor sem tudom meggyőzni, ha földhöz vagdosom magam.  A szállásig persze elfáradt a kis dög, ez azért kicsit megnyugtatott...  Pakolásztam egy sort, de nem túl sokat, közben kicsit gúnyolódva az uramon, de azért nem annyira, hogy megbántsam.
- Jaj hagyj a fikcióiddal, nem szeretném látni Bettyt, ahogy itt ugrál a deszkájával... - néztem rosszallóan az ágy szélén heverő fiúra. Kijelentettem, hogy éhen halok, erre beszólt, hogy csak nem terhes vagyok-e, mire pókerarccal ránéztem. Ő már elkezdett röhögni, én viszont még mindig  semleges arccal bámultam rá.
- Ki tudja... - vontam vállat, majd elmentem vele enni és vele ellentétben én tényleg kajáltam is, annyit, hogy ne legyen üres a gyomrom, de ne is legyek rosszul.  Tony viszont nem nagyon evett sokat mostanában, ez pedig aggasztott. - Te amúgy jól vagy? Olyan...nyúzottnak tűnsz újabban.
Persze kicsit megdöbbentett, hogy képes volt kint ácsorogni, amíg én öltöztem, de attól még aranyos volt tőle és ezért puszit nyomtam a buksijára.  Mikor végre odaértünk, Dasha természetesen megrovásban részesített, amiért elhoztuk a kutyát, mire én olyan "én megmondtam" fejjel lestem Tonyra, meg Palora.  Erre aztán szöszke elkezdte magyarázni, hogy de ő nem hozza fel a kutyut, amivel engem is megnyugtatott végre. Na ugye! Megszereztem a bérletet, aztán kérdőn néztem Dashra, aki nem sokkal később elvonult oktatni Scarlettet. Tony persze elmélyülten kezdett játszani a kutyával, amin nem lepődtem meg, én inkább a pályákat kezdtem figyelni. Aztán végül  hajlandó volt tudomást venni rólam, megkérdezte van-e még kedvem borulni. Felvontam a szemöldökömet, majd szélesen elvigyorodtam, megvonva a vállam.
- Az attól függ, te akarsz-e borulni... - vihogtam fel, majd figyeltem rá, mikor elmagyarázta, miért hozta el a törpét. Ezek után elfutkározott vissza a kisállattal és jött is hozzám. Oldalra biccentettem a fejemet elgondolkozva, majd puszit nyomtam az arcára, a deszkámat szorongatva.
- Akkor jössz, vagy mi lesz? Hm? Mi van, fél a szőke herceg? - dobtam egy nyelvnyújtós smileyt, majd megigazítottam a ruhámat és a felvonó felé pillantottam.

Bécsi kirándulás - Dasha és bárki

Nem igazán akartam mostanság kimozdulni itthonról, de aztán mikor hallottam, hogy a Levita kirándulást szervez Berci bával az élen Bécsbe, akkor úgy döntöttem, jobb, ha mégis elmegyek. Mint utólag kiderült, nem is volt rossz ötlet, hiszen volt háztársam és jó barátnőm Dasha is úgy döntött, hogy csatlakozik.
Ezer éve nem láttam már, hiszen Seoul nem a szomszéd falu, még varázslóként is meglehetősen sok energiát vesz ki az emberből, hogy ide-oda ugrál a világ két sarkából. A barátnőm eközben kiszúrt magának egy puncsos bódét és ki is jelentette, hogy akkor most látogassuk is meg, én pedig lelkesen csatlakoztam hozzá. Nem vagyok semmi jónak az elrontója. Az igazat megvallva az ujjaim már lefagytak a helyükről, hiába a fekete bőrkesztyű, szóval nem volt ellenemre az ötlet. A sor mondjuk elég hosszan kígyózott a kis utcácskában, de egészen hamar haladt. Szóval befaroltam Dasha mögé és nem sokkal utána én is kértem egy puncsot, nem is akármilyet, hanem tojáslikőröset. A kis krémszínű bögrécskén a városháza díszelgett. Egészen szemet gyönyörködtető látvány volt, megérte azt az egy eurót pluszba.
- Jó, belátom, ez tényleg megéri... - biccentettem elismerően, az ujjaim a pohárka köré fonva határozottan. Így a tartásom is biztosabb volt rajta és nem tudtak megmerényelni a kisnyugdíjasok, akik agresszívan rohantak át a vásáron, az unokáikat maguk után vontatva.
Pillantásommal a Levitás csoportot kutattam és kellett egy kis idő, mire sikerült egy ismerős arcocskát kiszúrnom.
- Igen, azt hiszem, hogy jobb lenne, ha mennénk! - szedtem a lábaim, hogy tarthassam az iramot egykori sztár-cskmmal. Immár felzárkózva figyeltem a szebbnél szebb csecsebecséket. - És amúgy hogy vagy mindig?

Bécsi kirándulás - Dasha és bárki

Ha az íze nem is lenne annyira meggyőző az italnak - pedig bárki elhiheti nekem, hogy nagyon is az -, már csak a bögre miatt szívesen vettem volna egyet. Az idei egy bézs darab, sőt, ahogyan leittam belőle, az is kiderült, hogy belül kék. Egész biztos, hogy ez hazajön velem, nem adom vissza, hiába az euró betét, így is tökéletes.
Végül rövid kóstolgatás után úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha a Levitás csoport után szegődünk, mielőtt mi is elveszett báránykákká avanzsálnánk - he he hehe -, akiket aztán a tömegbe kell keresgélni. Több kisnyugdíjas is kísérletet tett, hogy a saját bögrém tartalmával okozzon nekem fájdalmat, de a biztos tartásom ezt nem tette ezt lehetővé a számukra. Szerencsére nem kellett kutató-hadjáratot folytatni a kékek után, mivel eléggé egy klikk voltak és Berci bá' amúgy is könnyen felismerhető személy. Így szegődtünk mi is a Levita nyomába, ahogyan az a mintadiákokhoz illik.
Közben Dasha választ adva a kérdésre kifejtette, hogy bár bonyolultak a napjai egyelőre, azért nagyon boldog hogy visszajött, én pedig bólogatva hoztam tudtára az egyetértésemet. Határozottan meggyőző volt, szívesen hallgattam és kíváncsi voltam erre a bizonyos "társaságra" is.
- Hm... hát, remélem minél előbb rendeződnek a dolgaid!Őszintén... örülök, hogy mégis visszajöttél! - bólogattam lelkesen, de azért nem hagyhattam annyiban, hogy ki is ez a lovag, akit sikerült összeszednie az idő folyamán és hogy is volt az egész. Soha nem voltam az a típus, aki udvariasan körbeírja azt, amit szeretne tudni, vagy ha valaha voltam is ilyen, már rég történt és az emléke is feledésbe merült - És... ki is ez a nagy Ő?
Azért én sem maradhattam ki a jóból, szóval a hajamba túrtam kissé zavartan, miközben igyekeztem felidézni minden fontos részletét az elmúlt éveknek. Több dolog is jelentősen változott, aminek tudatában kellett lennie, mint a barátomnak.
- Hát, tudod... Blake-el külön utakat járunk, Dorian elcuccolt, elvégeztem a gyógyítói szakot, de visszajöttem kviddicsre... A gyerekek pár hónapja a szüleimmel laknak. Nem éreztem úgy, hogy mentálisan elég stabil vagyok hozzá, hogy megadjam nekik a kellő alapot. Persze, amikor tehetem, meglátogatom őket, de azt hiszem, jobb ez így... ezen kívül nem tudom, mit mondhatnék még - vonogattam meg kissé a vállamat, mintha a dolog egyáltalán nem érintene meg. Igazából tényleg hittem, hogy ez a helyes döntés. A szüleim boldogok voltak és Peggyék is.
- Hogy-hogy pont Pécs?

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk

Somethingjustlikethis | Nálunk



// //