Téli kirándulás - Bécs

Az indulást megelőző napon izgatottan fogott neki a pakolásnak, rutinosan dobálta be cuccait egy kisebb utazóba, elvégre nem költözni készült. Próbált mindenre gondolni, de minden bizonnyal csak akkor fog eszébe jutni, hogy mit hagy itthon, amikor már az első helyszínre megérkezett - ahogy az már csak lenni szokott. Viszonylag korán lefeküdt, hogy másnap kipihent legyen és bírja az esetleges egész napos pörgést. Ennek volt köszönhető, hogy nem esett különösebben nehezére a hajnali kelés, kényelmes tempóban készülődött, még a konyha meglátogatására is jutott ideje, hogy bekapjon egy kis kalácsot egy bögre meleg teával. Végül visszatérve szobájába magára aggatta cuccait, és elindult a gyülekezési pont felé, ahol már kisebb tömeg fogadta, ám legnagyobb megkönnyebbülésére nem ő volt az utolsó befutó. Végigtekintett az ismerős-ismeretlen arcokon, majd lépteit Noel felé irányította, hogy egy halk köszönés után a szervező szavaira figyeljen. Megérkezve Bogolyfalvára, hamarosan a minisztériumbeli kandallón keresztül el is jutottak első állomásukra - Lyra legnagyobb örömére Bécsbe. Az elsősnek korábban már volt szerencséje a városban járni, ami igencsak a szívéhez nőtt, így kitörő lelkesedés uralkodott el rajta, mikor visszatérhetett az osztrák fővárosba.
A Tündérszálláson türelmetlenül hallgatta végig Amira mondandóját, amely csupa olyasmit tartalmazott, amire a levitás számított. Semmi ital, drog, rendbontás - mintha kicsit naivak lennének a szervezők. De ő nem zavartatta magát, nem hitte, hogy annyira érintené őt is a dolog, elvégre jobb szeretett csendben meghúzódni. A prédikáció után a szoba felé vették az irányt, amelyet meglepően kellemesen berendezettnek talált. Tetszett neki, hogy a fa volt túlsúlyban, és összességében az egész természetes hatást árasztott.
Egy széles mosolyt villantott Noelre, miközben megindult az egyik sarokban lévő ágy felé.
- Ez jó lesz.
Lepakolta cuccait, remélte, hogy a fiúnak van annyi esze, hogy a mellette, és ne a fölötte lévőre telepedjen, elvégre így közelebb lennének egymáshoz, mondjuk egy éjszakai csevejre. Barátja bemutatkozását követően egy idősebb fiú afelől érdeklődött, hogy ki tartana vele füstölni, csak utána mondta meg a saját nevét: Bálint. A következő pillanatban egy másik - minden bizonnyal eridonos - társuk is megejtette a bemutatkozást, az indokoltnál jóval hangosabban. Fynn. A lány csak kétkedően húzta fel egyik szemöldökét a társasjátékos kérdésre, kezdte úgy érezni, hogy a szobából egyedül Noel társaságát fogja tudni elviselni. Azonban az udvariatlanság messze állt tőle, így figyelmen kívül hagyva a kérdést ő is a többiek felé fordult és a felesleges szócséplést elkerülve, egyszerűen megmondta saját nevét.
- Lyra.
A kötelező köröket letudva visszafordult ágya felé, hogy először kabátjától és sáljától szabaduljon meg, majd azt követve nekikezdjen a fontosabb dolgok kipakolásának. Amennyiben valaki közben szintén bemutatkozott, hátrafordult, hogy megnézze magának: próbálta minél hamarabb elraktározni a kirándulók arcát és nevét, hogy később ne kerüljön kellemetlen helyzetbe.

Téli kirándulás - Lethifalva

A Bécsben töltött napok minden bizonnyal bekerültek élete legszebb emlékei közé: nem hiába volt egyik kedvence az osztrák főváros, ott-tartózkodásuk alatt sem okozott csalódást a fiataloknak. A legörömtelibb pillanatokat azonban mégsem a vásárban töltött órák okozták Lyra számára, hanem az összebújós esték, átbeszélgetett éjszakák, lusta hajnalok egy bizonyos rellonossal. A kirándulás minden percét kihasználták Noellel, hogy együtt töltsék idejüket, melynek köszönhetően a levitáson még sosem érzett kiegyensúlyozottság uralkodott el. Ajkairól nem volt letörölhető az állandó kis mosoly, még a szokottnál is türelmesebb és derűlátóbb volt és szinte lehetetlen volt bármivel is felidegesíteni.
Miután kiléptek a kandallóból és megindultak, hogy elfoglalják szállásukat, Lyra - természetesen - ismét párja mellé csapódott, hogy csak helyeselve bólogasson annak megjegyzésére a falura. Amira ismét hosszas monológba kezdett, hogy mit szabad és mit nem, majd a szobabeosztások részletezésébe ment bele. Amint meghallotta Noel nevét, közvetlen a sajátja után, egy apró csípést érzett meg alsóbb részein, melyet egy kevésbé finom oldalba könyökléssel viszonzott - ám cinkos vigyora felragyogott arcán. Közös szoba? Mi lesz még itt...
Az eligazítás után rellonos társa Keikóék felé kezdte húzni a lányt, ő pedig odaérve mosolyogva biccentett két háztársának. A fiú áthívta hozzájuk őket, arra hivatkozva, hogy meg kell beszéljék a barlangos dolgokat a kis japánnal. Lyra hallott már pár rövidebb szakaszt kalandjukról, azonban, ha nem túlságosan személyes a téma, most talán bővebben is kifaggathatja barátait a részletekről: égett a kíváncsiságtól, eddig őt valahogy elkerülték a hasonló izgalmak - bár talán nem is bánta annyira ezt.
Miután megállapodtak a későbbi találkában, megindultak, hogy bevegyék szobájukat, amely ha lehet, még a bécsinél is jobban elnyerte a levitás tetszését - és nem csak azért, mert itt kettesben lehettek. Ámuldozva futtatta végig ujjait a nyers fa ágykereten, miközben vigyorogva szemlélte szokatlanul pörgő - szinte viháncoló - párját.
- Az alsót választom, de csak hogy ne ess nagyot, ha este lerugdoslak.
Ártatlan kifejezéssel arcán, bájosan pillogott a másikra, majd miután mosolya újfent megjelent vonásain, lendületesen rámászott az immár fekvő rellonosra. Lecsüccsent a hasára, lábaival megtámasztotta magát a teste mellet és úgy bámult le rá pimaszan csillogó szemekkel.
- És ha mégis megmaradsz valahogy mellettem, azt mondanom se kell, hogy a takaró az enyém.
Mielőtt bármit válaszolhatott volna a fiú, ráhajolt ajkaira, hogy egy hosszú csókot lopjon tőle. Kezdett belelendülni a dologba, mikor meghallotta a bátortalan kopogást. Kénytelen-kelletlen szakította el ajkait a másikétól, majd egy játékos fintort követően felnevetett, és elhelyezkedett egy kevésbé kompromittáló pózban az ágyon - pont jókor, hogy a belépő Keinek már ne legyen mitől zavarba jönnie.
- Hát, nem mondom, hogy nem tudok, mert próbáltam már, de szerintem mindnyájan nagyobb biztonságban leszünk, ha inkább Noel tanítgat. Egyébként persze, menjünk!
Nyomott még egy gyors puszit barátja arcára, majd felpattanva indult meg, hogy felvegyen egy síeléshez alkalmasabb csizmát és kabátot. Végezve az öltözködéssel betársult Keiko mellé az ajtóba, onnan pillantott vissza, jön-e sárkánya is.

Téli kirándulás - Lethifalva

Szobájukat hamar elfoglalták rellonosával, és ahhoz sem kellett sok idő, hogy igazán otthonosan érezzék magukat benne. Pillanatok alatt elmerültek egymás társaságában, és Lyra felfedezhette új kedvenc helyét is, mely sáránya hasa volt - igazán kényelmes ülőhelyül szolgált neki. Amikor mégis kénytelenek voltak megszakítani eddigi elfoglaltságukat a kopogásra tekintettel, Noel eddig tőle még nem látott nyavalygást mutatott be, egy óvodáshoz hasonlóan követelte vissza szőkéjét, aki csak nevetni tudott a másik nyafogásán. A japán lány megjelenésével persze fordult a hangulat, és immár a síelés iránti lelkesedéssel indult meg a kis csapat, miután mindnyájan alkalmasabb öltözetbe bújtak. A levitás hallgatott párjára, és rendesen aláöltözött a sícuccnak, így eddigi kinti felsője fölé még egy vastag, kötött pulóver is jutott, hogy véletlenül se betegeskedéssel pazarolja el ittlétük értékes perceit.
A szállásukról kiérve, rögtön a kölcsönző felé indultak, hogy ott aztán beszerezzék a számukra szükséges kiegészítőket - első sorban a léceket, persze. A lány rábízta magát a eladóra, aki hatalmas lelkesedéssel magyarázott neki, hogy miért is lesz tökéletes számára ez, vagy épp miben hibádzik amaz, ám mivel nem volt kimondottan otthon sí-témában, így csak kínos mosollyal ajkain bólogatott, majd megkönnyebbülten szusszantott, mikor kijutott a túlbuzgó segítsége karmai közül. A kölcsönzőből kilépve egyenest a pályák felé indultak, elöl a rellonossal, a két szfinx majdhogynem jól idomított kiskutya módjára követte a fiút.
Habár Lyra nem volt kimondottan reménytelen eset, ha sportolásról volt szó, még az igyekezete is megvolt a téma felé, a síelés valahogy sosem tartozott kedvenc téli elfoglaltságai közé. Imádta a telet, kedvenc évszaka volt a maga hófehér, vakító ragyogásával, és általában véve jó viszonyt is ápolt a hót igénylő kinti elfoglaltságokkal, azonban a léceken való siklás sosem lopta be magát a szívébe. Kényelmetlenül érezte magát velük, mintha csak korlátoznák a mozgását - ellentétben például a korcsolyával, amelyre szinte lába meghosszabbításaként tekintett.
Egy szó mint száz, ez alkalommal kénytelen-kelletlen rá kellett bízza magát a zöld ház tagjára, és csak remélhette, hogy az nem fogja kihasználni ügyetlenségét. Persze korábbi tapasztalataitól függetlenül még nem adta fel, hogy talán most fog megtörténni a csoda és érez rá a síelés igazi ízére, azonban nem sok reményt fűzött ehhez. Megérkezve tehát úti céljukhoz, tekintetét Noelre függesztette, úgy szólította meg a rellonost.
- Nos... Taníts, mester!
Az ártatlan pillogás most sem maradhatott el, azonban a vigyor már ott honolt ajkain, előre élvezte a pillanatot, amikor majd a zöld rá kell jöjjön, hogy két amatőrrel hozta őt össze a sors.

Angliai kirándulás

outfit

Hát ide is eljutottunk, vége az első tanévének. Csak a vizsgái vártak még rá, azonban hála az egész éves készülésének - mely az utóbbi hetekben csúcsosodott ki - ezektől nem tartott, vagy legalábbis nem nagyon. Megkoronázván ezt a tanulságos és mondjuk ki, felejthetetlen évet a levitások a szünetben kirándulást szerveztek, melynek célja a mindig ködös Anglia volt, Lyra szívének egyik csücske.
Nem egyszer volt már szerencséje a számára kedves tájra látogatni, azonban ez nem jelentette azt, hogy akár csak kicsit is, de ráunt volna vidék misztikus bájára. Az indulás előtti napokban már beleköltözött az izgatott várakozás, amikor pedig felszálltak végre a vonatra, már alig bírt magával. Azt mondani se kell, hogy nem hazudtolta meg önmagát és még az iskolában rendesen utánanézett utazásuk célpontjának, így valószínűleg ő lepődött meg a legjobban a velük utazó tanárok történetein, ugyanis tudtak neki újat mondani. Ez, ha lehet, csak még jobban felcsigázta, alig bírt a fenekén maradni a vonatút alatt. Amikor végre megérkeztek az Egyesült Királyságba már kicsattanó kedve volt, amely azonban csak percekig maradt meg, köszönhetően a Kóbor Grimbusz áldásos kanyarjainak. Szerencséjére az a pár szelet pirítós, amit reggeli gyanánt evett meg reggel, gyomrában is maradt, azonban a fárasztó útnak hála igencsak kóválygott a feje, mikor végre lekászálódott járműről.
Míg a többiek a kapu elé sorakoztak fel, ő apjától kapott, tértágítóval kezelt táskájában kezdett turkálni, hogy megkönnyebbülve halássza ki belőle a kis fiolát, melyben a keresett gyógyszer volt. Bekapott egy szemet, majd a magával hozott vízből egy korttyal leküldte, hogy máris érezze a hatást: légszomja elmúlt, gyomra elcsitult, az erő kezdett visszatérni tagjaiba.
Elégedett mosollyal pakolta vissza dolgait, a vizet csak visszadobta, míg az üvegcsét óvatosan helyezte a többi gyógyszer mellé, az elsősegélyládikájába. Végül még pulcsiját túrta elő, ugyanis az időjárás nem kedvezett a vékony öltözetnek, neki meg semmi kedve nem volt megfázni.
Mikor úgy ítélte, hogy készen áll a kastély felfedezésére, mosolyt kanyarított ajkaira, úgy lépett közelebb háztársaihoz. Még épp hallotta Runa kérdését, melyre kénytelen volt egy vigyort megereszteni, hogy aztán visszarendezze arcvonásait és teljes komolysággal szóljon bele a társalgásba.
- Szellemek biztos lesznek szerintem, aztán majd meglátjuk, mennyire gonoszak. Sok mindent úgy sem tehetnek, maximum nem jutunk haza egyben.
Ártatlanul pislogott az idősebb lányra, ám nem bírta sokáig megtartani a komolyság álarcát, muszáj volt elkuncognia magát a - szerinte - nevetséges feltételezésen. Gonosz szellemek? Ugyan már, végtére is csak a varázsvilágban vannak, nem valami horrorfilmben... Ugye?