37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Külföldi helyszínek
Európa - Nemes L. Izabella hozzászólásai (17 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 14. 11:54 | Link
Anglia

Imádtam Angliát. Sokat tartózkodtam ott, mivel Anglia egyik városában, Londonban születtem. Már örültem, hogy hátha Londonba megyünk és beköszönthetek apámnak, de mikor meghallottam utazásunk célját, először kirázott a hideg. Kiskoromban sokat hallottam már Norfolk Ködös Völgy kúriájáról, de nem hittem, hogy egyszer közelről is megpillanthatom. Esetleg még be is mehetünk. Gyermekkori vágyam teljesülne, ha egyszer beléphetnék a kúria szalonjába, esetleg az egész kastélyt végigjárhatjuk. Utóbbiban viszont nem reménykedtem, ugyanis a kastély ura nem biztos, hogy lesz olyan kedves és körbevezet minket.
Anglia gazdag a kúriákban és a hatalmas kastélyokban. Na, azt nem mondom, hogy minden második sarkon találkozol egy öreg kastéllyal, de azért sok van. Édesapám egyszer mesélt egy kastélyról. Pontosan nem tudom már mi volt a neve. Azt állította, hogy kísértetek lakják, és mindenféle furcsa dolog történik benne. Akkor még kicsi voltam, így nagyon megijedtem és a hátam közepére kívántam a kastélyokat és öreg kúriákat. De ez az érzés az idők során csökkent, így most, mikor megpillantottam a felhívást, rögtön tudtam: megyek. Mennem kell! Muszály.
Összedobáltam pár dolgot, aztán rohantam szendvicsekért, majd a megbeszélt helyre. Rajtam kívül már sokan voltak, örültem is, mert legalább lesz kivel ismerkedni. Apám és az undok nevelőanyám belegyezett, hogy elmehessek, így nagyon boldog voltam. Vigyázz kaland, jövök!
A három órás vonatút rettentő unalmas volt, a házvezetők próbáltak történetekkel szórakoztatni minket, de nem nagyon figyeltem. A tájat kezdtem el figyelni, de a szemem pár perc múlva fájni kezdett a sok zöld és barna pacától. Elmosódott képeket láttam. Próbáltam valamit kiélesíteni belőlük, de próbálkozásom sikertelen volt. Lejjebb csúsztam az ülésen és elővettem egy könyvet. Olvasással az idő is gyorsabban telik.
Arra eszméltem fel, hogy mocorgás van és már a többség leszállt a vonatról. Felpattantam és utánuk rohantam. Egy grimbusz várakozott előttünk. Gondolom, az szállít minket a kastélyhoz. Alig vártam, hogy leszállhassak róla. Kóbor grimbuszon is sokat akartam utazni, ám ez az egy elvette a kedvem. Görcsölt és forgott a hasam, azt vártam, hogy mikor látom már viszont a reggelimet.
Szerencsére ez nem történt meg és egy jó tíz perc múlva leléptem a grimbusz lépcsőjén és csatlakoztam a többiekhez, akik a kapu előtt ácsorogtak. Megláttam egy szőke, hullámos hajkoronát. ~ Hanka ~ gondoltam magamban és mögé lopóztam. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ő az, a vállára tettem a kezeimet.
- Bú! - kiáltottam, mint valami kisgyerek és vártam a reakciót.
- Szia - köszöntem, ha felém fordul. Ha nem fordul felém, akkor is köszönök neki.
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 14. 11:58 Szál megtekintése
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 21. 18:10 | Link
Kirándulás, főként Luna és Ly, de a többiek is - kis ideig

Örömmel vettem tudomásul, hogy Hanka megijedt a kis tréfámtól. Aztán persze újra elkomorult és kijelentette, hogy nincs jól. Bocsánatot kértem, és aggódva figyeltem rá, de közben csatlakozott hozzánk egy fekete hajú lány. Gyorsan még egy Nemmel válaszoltam a mellettem álló lánynak, aztán az újabb érkezőre figyeltem. Felé fordultam és Runát láttam magam előtt. Félénken kérdezett valamit, amit nem igazán hallottam, így reméltem, hogy Hanka válaszol rá. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor motyogott valamit Katie-nek. Egyre többen érkeztek és valamiért mindenki felénk jött. Talán csak minket ismertek?
Míg ezen a kérdésen rágódtam egy vigyort láttam a fekete hajú lány mellett, majd az arc gazdája is feltűnt. Rezzenéstelen arccal csatlakozott a beszélgetéshez. Nem igazán tudtam, hogy ki ő, de nem zavartattam magam. Még két lány csatlakozott hozzánk. Egyre többen lettünk. Ismerte Hankát, de ahogy láttam, nem tudta, hogy mi kik vagyunk. Egy kérdést szegezett neki, amit pont hallottam és magamban elmosolyodtam. Kívül persze az arcom fagyos volt, ha mondhatjuk így. Feltűnt a helyszínen még Vani is, akit örömmel üdvözöltem. Megöleltem, majd az újabb jövevény felé fordultam. ~ Komolyan, hányan jöttök még ~ gondoltam, de a lányt gyorsan megismertem. ~ Luna ~  szerencsére többen nem jöttek oda hozzánk, és a kísérőinkkel együtt beléphettünk a kastélyba. Ámulva figyeltem a hatalmas előteret, a szépen kidíszített szobát. Festmények lógtak a falakon, ízléses szőnyegek feküdtek a padlón, és kanapék álltak nekem jobbra.
Dol és Rubya elmentek, hogy megkeressék a vendéglátóinkat, nekünk pedig a lelkünkre kötötték, hogy ne mozduljunk sehová. Nem sokára eltűntek a lépcsőfordulóban és mi magunkra maradtunk. Még fel sem ocsúdtam a hall csodálatából, a lépcső felől két alak jelent meg. Az egyik egy fodros ruhás kislány volt, mögötte pedig szorosan jött egy idősödő úr komornyik ruhában. Feltételezem, hogy a kislány kísérője és inasa. A kislány vidáman előttünk termett, majd kacagva ránk nézett.
Bejelentette, hogy játszani fogunk, aminek örültem is, meg nem is. Egyrészt: nem igazán voltam az a játszós típus, másrészt szerettem volna felfedezni a kastély minden zugát. Bár amikor meghallottam, hogy mi a feladat, nem bánkódtam annyira. Három csoportra osztottak minket: én Lunával és Ly-vel voltam együtt, a többiek pedig: Vani és Runa, és végül Hanka, Ágota és Keiko.
A lányok felé fordultam. Javasolni szerettem volna, hogy induljunk Dol és Rubya professzor után, hátha közben megtaláljuk a festményt. Ugyanis a játékos feladat a következő volt: a kastélyban volt egy festmény a kislány nagybátyjáról, valami Pierce-ról. A feladatunk az volt, hogy megtaláljuk.
Viszont hallottam, hogy Hanka azt suttogja a csapattársainak, hogy keressék meg a profokat. Szóval az ötletem befuccsolt. Vágtam egy grimaszt, majd a kislány és az inasa felé fordultam, hátha adnak még valami indulópontot, ám a szellemeknek hűlt helyük volt. Visszanéztem hát a lányokhoz, akik időközben körém gyűltek.
- Isobel Reeves - mutatkoztam először is be a szőke hajú lánynak(Ly). Mikor megvolt az ismerkedés, kérdésekkel bombáztam őket. - Merre induljunk? Megvárjuk Dol-t és Rubyát? A kislány azt mondta, hogy már biztosan eltévedtek. Mi legyen?
Szál megtekintése
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. március 13. 20:49 | Link
Bajok a kastélyban

Még mindig a kastély belsejét tanulmányoztam, amikor úgy döntöttem, hogy kicsit beljebb is megnézem a kastélyt. Persze nem akartam messze menni, csak egy ici-picit. Tettem egy lépést előre, ám ekkor megmozdult a szőnyeg, amin épp álltam. Egy nagy, piros szőnyeg volt, különféle fekete és barna mintákkal hímezve. A hirtelen indulástól elvesztettem az egyensúlyomat és az utaztatóra estem. Mellettem Hanka és Luna imbolygott, de mégsem estek a szőnyegre. Suhanás közben feltápászkodtam és Hanka karjába kapaszkodtam. Nem tudtam követni, hogy merre megyünk, de nem is ez volt a legnagyobb gond. Hová megyünk? Miért? Tettünk valamit? Dol és Rubya hol vannak? Meg fognak találni minket? Egyáltalán keresni fognak minket? – a gondolatok sebesen cikáztak a fejemben, mint a cikeszt kergető fogók a pályán.
Berepültünk egy szobába, majd a szőnyeg a padlóra vágta magát, én pedig ismét imbolyogni kezdtem. Ó, miért is jöttem én el ide! – sóhajtottam, amikor a zár kattanását lehetett hallani. Villámgyorsan engedtem el a lány karját és fordultam meg. Az ajtó zárva volt. Odarohantam és próbáltam kinyitni, de semmi. Bent ragadtunk. Sápadtan visszanéztem a lányokra és lassan odasomfordáltam hozzájuk. Hanka még mindig Luna kezét szorongatta, én pedig, hogy erőt öntsek belé, megfogtam a másik karját és biztatóan megszorítottam. Követtem a lányok pillantását az újabb szellemre. Kicsit már elegem volt belőlük az utazás után. A gyomron is rosszalkodott, de nem szerettem volna idehányni. Fogalmam sem volt róla, hogy mi, illetve ki ez a sok szellem.
Hanka arcáról azt olvastam le, hogy bizony ő sem tudja, mi a rák van. A szellem magyarázott valami ábráról, meg feladványról, de nem igen figyeltem. El voltam foglalva azzal, hogy egy halott épp hozzám beszél! Öregem, azt hiszem sokkot kaptam. Igen, ha visszaérünk…állj! Mi van, ha nem térünk vissza a kastélyba? Mi van, ha soha többé nm látom a családom, a kutyám, Aquát? Mi van, ha ezek az utolsó perceim, mielőtt a szellem átszáll rajtunk és kinyír, vagy benyit egy baltás gyilkos? Mi van ha...? – teljesen kétségbeestem, ám meghallottam Hanka szavait. A hanglejtésében a pánik bujdosott, amitől még jobban beparáztam.
Bejelentette, hogy éhes és kicsit kezd félni. Tudtam, hogy az egyetlen kiút az ajtó, de az zárva van. Ekkor újra megcsendült Hanka hangja. Még mindig reszkető hangon, de kijelentette, hogy ha most rögtön nem megy kis pisilni, akkor bizony bajok lesznek. Félénken a szellemhez fordultam.
- Bocsánat, de nem figyeltem – kezdtem óvatosan, hátha bedühödik. Bár nem látszott dühösnek. – Lenne szíves és elmagyarázná nekünk még egyszer azt a feladványt? – kérdeztem halkan. Nem tudom miért magáztam, hiszen fiatal volt, de erre most nem figyeltem.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. április 5. 12:14 | Link
Kirándulás

Hanka panasza után a szellem gúnyos kacajt hallatott, majd gyilkos szemekkel ránk meredt. A nevetés hallatán összerezzentem és megmarkoltam egy szék támláját. Még mindig az ajtó mellett álltam, vagyis inkább támasztottam magam. Kivert a víz és kétségbeestem. Hankának vécére kellett mennie, Lunának per pillanat semmilyen gondja nem volt, de ki tudja, lehet, hogy lesz. A szellem epés megjegyzése után elment a kedvem az egész kirándulástól. Már amikor berepültünk a szőnyegen rázott a hideg, de most még jobban fáztam. Lehet, hogy beteg leszek – gondolkodtam. Bella Ravenhart – a szellemhölgy – egy gúnyos mosoly kíséretében, meg persze szigorú tekintetek mellett, újra elmagyarázta a feladványt, amit most már tettetett érdeklődéssel hallgattam. Semmi kedvem nem volt ilyen fejtörőkön gondolkozni, de sajnos muszáj volt, ha ki akartunk jutni.
Most nem csak rólam van szó, hanem a többieken is. Ők is itt ragadtak és ki tudja, ha megfejtjük ezt a rejtvényt, kiengednek-e minket. Ravenhart kisasszony ezek után becsukta a száját és engem, vagyis inkább minket kezdett el figyelni. A fal túlsó oldalán megjelent a piramis és mellette a kérdések. Hanka valamit felénk súgott, de túlságosan messze voltam tőle, így nem hallottam.  Végigpillantottam a feladványokon, majd követtem Hankát a falhoz. A második feladványon gondolkodtam, amikor egy választ hallottam mellőlem.
A lány megfejtette a negyedik feladványt, amit nem is néztem. Egy gyors pillantást vetettem rá, majd felsóhajtottam. Igen, tényleg a mese volt a megoldás. Gyorsan végigfuttattam a lehetséges megoldásokat a fejemben a második feladványra, de igazából nem nagyon érdekelt a mágiaforma rövidítése. Az első meghatározás viszont könnyű volt, hiszen tudtam miről van szó.
- Merlin.
Merlin egy híres varázsló, még a középkorban él és szolgálója volt Artúr királynak. Persze barátok is voltak, de a király ezt sosem vallotta be magának. Abban a korban – már ahogy én tudom – Artúr és apja nagyon gyűlölték a mágiát, így kivégeztek minden mágiával bíró embert, csak Merlint nem, ugyanis az ifjú varázsló titkolta képességeit. Újra Ravenhart kisasszonyhoz fordultam, majd összeszűkült szemmel meredtem rá.
- Az első feladvány válasza Merlin, aminek a kezdőbetűje M. Tudom, hogy ez a válasz, nem fog tudni átvágni.
Nem érdekelt a válasza és talán meg is jegyzi majd, hogy levitásként hogy felvágták a nyelvem, de nem tehetek róla. Nagyon ideges voltam már és Hankán is látszott, hogy mindjárt összepisili magát. Visszatértem hát a második meghatározásra. Próbáltam összevegyíteni a varázsló kezdőbetűjével, de nem sikerült. Tanácstalanul a lányokhoz fordultam, de aztán megláttam a szellem arcát és kérdő tekintetemet komorság váltotta fel. Szólásra nyitottam a számat és a piramishoz fordultam. Komolyan, mennyit forgok? Gondolkozz, gondolkozz. Csak van valami, ami beillik ide! – újra végiggondoltam a lehetséges válaszokat, aztán azok után kutattam, amiket anya mondott. Beszélt nekem egy mágiaformáról, de nem tudom, hogy mi volt a neve… megvan!
- A második feladvány teljes nevét nem tudom, de ami beillik, az az EM.
Jól van, már csak három kell a hatból. Gyerünk, meg tudom csinálni! Nos, mi az, szintén nem. Na, ez most csak nekem furcsa? Szóval nem. Csak nem a…
- Sem!
Kiáltottam fel, aztán elpirulva a lányokra néztem. Lehet, hogy nem értik, így most magyarázhatom nekik el. De utálok magyarázni! Így végiggondolva sok mindent nem szeretek és rengeteg dolgot utálok. Egyszer írok majd egy listát.
- Szóval, ugye a második feladvány megfejtése az EM volt, így már csak egy betű hiányzik. Az a hiányzó darabka az S, mert a sem is tagadó szó. Tehát a SEM a megfejtés a harmadik oszlopba.
Az utolsó mondatomat inkább már a szellemhez intéztem, aztán kérdő tekintettel Lunára néztem. Visszasomfordáltam mellé és közben a fülébe súgtam:
- Te jössz.
Engem már elhagyott a kreativitásom, a képzelőerőm, mindenem. A „kedvenc” székemhez sétáltam – amin eddig is támaszkodtam – és újra nekidőltem. Reménykedtem benne, hogy meg tudjuk oldani a feladatot.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. október 24. 11:31 | Link
Mich
Franciaország, Párizs


Mostanában elég furcsa ötleteim vannak, amiket egyszerűen meg is valósítok. Már csak önmagában is az a tény, hogy anyámék tudta nélkül Párizsba mentem azzal a lánnyal, akit alig ismerek, akitől mások szerint inkább félnem kéne, akiről olyan dolgok keringenek, amit nem is tudom kik terjesztenek, aki szerintem nem is olyan vészes és mint mindenki, ő is tud kedves lenni, akivel csak egyszer volt olyan rendes találkozóm, amiből nem is nagyon tudtam meghatározni, hogy milyen is, akinek az ikertestvére konkrétan elrabolt, de  utána „kárpótolt”. Michelle - már megint szerintem - az a lány, aki tud kedves is lenni, ha akar, mert nem minden rellonos olyan, amilyennek mondják.
De már megint. Jogos lenne a kérdés, hogy mit keresek én Párizsban, amikor egy szót nem tudok franciául, amikor anyámék kinyírnak, ha ezt megtudják otthon és a legjobb: miért pont vele? Hiszen attól még, hogy nem hiszek a pletykáknak, még lehetne bennem olyan érzés, hogy tartanom kéne tőle, de nem. Nem nyírt még ki és ez egy jó jel, legalább is ezt gondolom.
- Tulajdonképpen kinek is az ötlete volt ez? – bukkant fel a fejem az egyik sor mögött. Michelle nem tűnt valami hű, de boldognak, sőt, így ránézve most már nem is érdekelt annyira, hogy melyikünk is találta ki ezt az egészet. Vásárolni biztos nem fogok és ugyanez elmondható a franciáról is. Hát jó, akkor még is miért jöttünk ide?
- Na nem, rózsaszínt nem – ráztam meg gyorsan a fejem és sarkon fordulva rövidesen eltűntem egy újabb sor mögött. Emlékszem, anyát nagyon gyorsan ki szoktam akasztani azzal, hogy a lehető legtöbb ruhát felnyalábolva masíroztam be a ruhafülkébe, ő pedig hiába mondta, hogy úgy sem veszi meg mindegyiket, ami jó és tetszik és szép, én mindig kiharcoltam nála, szóval esélye sem volt. Most viszont totál más a helyzet, Michelle nem az anyám, meg hát nem is vagyok már nyolcéves…
- Ez? – masíroztam a lány elé egy zöld darabbal, a kezébe nyomtam és reméltem, hogy rájött, hogy ez nei lesz.. lenne. Bár mostanra már megutáltam a vásárlást, azért még tudok szép dolgokat keresni például Vivi szerint fantasztikus ízlésem van, csakhogy ő most nincs itt, Michelle pedig biztos, hogy el fogja utasítani a ruhát. De jól kiismertem…
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. október 24. 13:09 | Link
Mich
Franciaország, Párizs


Számíthattam volna rá, hogy rendes választ nem fogok kapni tőle, de amit mondott, az rendesen lefagyasztott. A ruhát markolva pislogtam a szőkére és csoda volt, hogy nem kezdtem el tátogni is, mint a partra vetett hal. Hogy valaki foglalkozik velem? Ezt most…
- … hogy érted? Hogyhogy foglalkozik velem valaki? Én nem egy kutya vagyok, hogy etetni és sétáltatni kell, hanem egy ember… - nem akartam jelenetet rendezni, meg hát az nem is lett volna hozzám „méltó”. Hiba volt eljönni ide, most már tudom. A ruhával, amit az imént Michelle olyan roppant kedvesen a fejemhez vágott, hirtelen fordultam meg és pechemre majdnem nekizuhantam egy francia hölgynek, aki hangos és nem épp kedves – ennyit még én is megértetem az arckifejezéséből – szavakkal adta a bolt tudtára a nemtetszését. Jobbnak láttam minél jobban elkerülni a nőt, így a legelső fülkébe beiszkolva elrántottam a függönyt, de a ruhát nem akartam felvenni. Gyűlöltem a rózsaszínt, semmi kedvem sem lett volna felvenni, de végül is úgy öt perc ücsörgés után rászántam magam arra, hogy belebújjak. Brrr…
- Nem jó… rózsaszín – nagy nehezen átszambáztam a bolton úgy, hogy nem találkoztam azzal az enyhén idegesítően magas hangon karattyoló nőszeméllyel, Michelle-nek viszont akár mennyire is igaza volt, a rózsaszín akkor sem tartozott a kedvenc színeim közé. Szóval az ilyen színű ruhákat is ki lehet húzni a listáról.
- Mögötted – böktem a ruhaállványon sorakozó feketékre, elvettem tőle az imént kezébe nyomottat, és ha megfordult, visszasiettem a fülkébe, hogy levegyem magamról ezt a csillámpóni színű ruhát. Soha többé nem veszek fel ilyen színű ruhát... soha.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. október 24. 13:47 | Link
Mich
Franciaország, Párizs


Jól van, le kéne nyugodni, még sem vagyok én egy részeg fazon, aki abban leli örömét, hogy másokkal üvöltözzön egy… francia bolt közepén. Nem akartam részletezni a dolgot de ő sem ostoba, valószínűleg megértette, hogy mire akartam kilyukadni. Jól esett viszont, hogy törődött velem, de most komolyan nem vagyok kutya és amilyen meglepő, vannak barátaim is.
- Mindegy… - ráztam meg a fejem amolyan zárjuk le most már ezt a dolgot fejrázásként. Nem kívántam többet kiakadni és felhúzni magam ezen a dolgon, nem voltam ilyen. Viszont most már majdnem több időt töltöttem a rellonosokkal, mint a levitásokkal és ez egy kicsit megrémített. Akaratom ellenére futottam velük össze úgy, hogy néha „leálltam velük beszélgetni”, ami nem éppen kellemes csevejből állt. Jó, ez még is csak roppant furcsán hangzik, de nagyon is igaz, olyan ez, mintha valami isteni sorscsapás lenne, vagy nem is tudom.
- Ööö… köszönöm? – látszott rajtam, hogy fogalmam sem volt azon, hogy mit is mondott a lány, végül is nem tanultam franciául és még az angollal is voltak problémáim, sőt, időnként még a magyarral is vannak. Pedig az angol szerintem valamennyire könnyebb lehet, mint az anyanyelvem, az általános iskolai nyelvtantanárom szerint biztosan. Fú, de utáltam azt a nőt… Olyan roppant unalmas órákat tartott, hogy hiába figyeltem, egyszerűen nem tudtam koncentrálni arra, amit mondott, de persze azért én voltam a kiskedvence… bár nem is értem, hogy miért.
- Hát… – oldalra döntöttem a fejem, közelebb léptem Michelle-hez, végignéztem a fekete ruhákon és magamban szépen elkönyveltem, hogy a franciával roppant különbözik az ízlésünk. – Mondjuk az.
Ujjaimmal az egyik, Michelle-hez közelebb lévő darabra böktem, ami talán még a lányhoz is illett. Viszont meg kellene előtte még néznem, így beakasztva nem sok mindent látok belőle.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. október 28. 18:39 | Link
Mich
Franciaország, Párizs


A rózsaszín ruha nem volt a legjobb választás, gyorsan meg is szabadultam tőle és hát soha többé nem akarok ilyet felvenni. Akár mennyire is áll rajtam jól és akár mennyire is tetszett Michelle-nek, nekem akkor sem jött be és ezt neki is megmondtam. Nem, nem, nem. Mindig is gyűlöltem a rózsaszínt, hatéves voltam, amikor anya vett nekem egy pink fölsőt, én meg kidobtam az ablakon, mert nem tetszett. A póló maga szép volt, csak hát ugye a színével volt baj.  
A zöld ruha nem nyerte el a francia tetszését, de nem adtam fel. Helyette kijelentette, hogy ha már mindenáron ruhát akarok neki keresni, akkor az fekete legyen. Áhh, majd ő keres magának. A zöld ruhát visszavittem a helyére, közben jól megnéztem és most már így nekem sem tetszett annyira.  A lehető leglassabban mentem vissza a lányhoz, aki addigra remélhetőleg már választott magának ruhát, de nem. Segítséget kért, méghozzá tőlem. Hűha, vissza nem térő alkalom, hogy egy rellonos segítséget kér, méghozzá egy levitástól. Ezt felírom valahová…
- Nem tudom, csak. Na, vedd f… - mire befejezhettem volna a mondatot, a lány már a fülke felé lépdelt, én viszont ne követtem. Visszafordultam a feketékhez és tovább kutakodtam, amíg Michelle ki nem nézett a fülkéből. Nem reagáltam azonnal, egy ízlésesebb – és hosszabb – fekete ruhát kiválasztva fordultam csak meg és figyeltem a lányra. Egy apró fejcsóválás után indultam el.
- Ennyire rossz? – oké, a haját és az arcát látva tényleg nem tudom megállapítani, hogy hogy áll rajta a ruha, helyette inkább csak odanyújtottam neki az újabb szerzeményt. – Vedd fel ezt. Talán ez jobb lesz.
Fejemet oldalra döntöttem, amíg el nem vette tőlem az említett darabot, aztán a függöny behúzása után sarkon fordultam és rövidesen eltűntem az emberek között. Ez hosszú vásárlás lesz, már ha Michelle vesz valamit.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. november 15. 18:51 | Link
Lavia
Anglia, Baker Street 221/B.
~ Outfit


- Oké, nem tudom, hogy hogyan fogom ezt kimagyarázni otthon, de itt vagyunk. Baker Street 221/B. Hát itt van - az utolsó mondatot már csak suttogva tettem hozzá. A legfontosabb a cím volt. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer majd itt állok az utcán, Angliában és bámulom az ajtót. Az ajtót, ahol elvileg Sherlock Holmes élt. Belecsíptem volna a kezembe, de egyszerűen képtelen voltam rá. Teljesen lefagytam, csak pislogni tudtam. Totál nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottunk ki Magyarországtól, hogy hogy keveredtünk Angliába. Anyáék olyan szinten meg fognak nyúzni, elégetnek és leüvöltik a fejem, hogy olyat senki sem látott még. Tulajdonképpen ez már a második olyan alkalom, amikor a tudtuk nélkül mentem ki Magyarországról. Még az elsőt sem tudják és, ha a kettőt összerakva kitálalok nekik, hát biztos vagyok benne, hogy utánam küldenek egy egész hadsereget.
- Csípj meg - nyögtem ki a következő mondatot. Még mindig a ház előtt álltunk, egyik kezemmel a hátizsákom pántját fogtam, a másikkal pedig megragadtam a lány kezét. Szemem a boldogságtól csillogott, mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt. Egy pillanatra mindent elfelejtettem. Mintha egy villámcsapás által felejtettem volna el mindent. Olyan jó volt ott állni az utcán és bámulni a házat. Lassan elengedtem a lány kezét, előre léptem és tanácstalanul tekintettem rá. Oké, itt vagyunk, de... - ... most?
Még mindig sokkos állapotban voltam, így reméltem, hogy a lány legalább mond valami értelmeset, vagy csinál valamit.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. november 29. 13:17 | Link
Lavia
Anglia, Baker Street 221/B.
~ Outfit


Annyira hülye vagyok! Hogy szökhettem ki az országból megint úgy, hogy anyáék nem is tudnak róla? Egyáltalán hogyan sikerült kijutnunk valami szülői beleegyezés nélkül? Nem kell ilyenkor valami papír, hogy oké, kimehetsz? Áhh mindegy is, ott álltam London utcáján és csak bámultam azt az ajtót. Csak bámultam, meg sem tudtam szólalni és még a rellonos csípésére sem reagáltam. Küldjenek rám egy gurkót, talán az majd felráz. Nagyot nyelve követtem a lány pár lépését, de megint nem jutottunk tovább. Tulajdonképpen kellene valami pont, vagy egy jel, hogy most mi az istent csináljunk, se ő, se én nem terveztünk tovább. Egyáltalán még abban sem voltam biztos - ott akkor, amikor megláttam a lány kezében a könyvvel, megállítottam, beszélgettünk és felvetette a ötletet -, hogy sikerülhetne kijutni Angliába. Még most sem hiszem el, de ezt már mondtam… azt hiszem.
- Öhm… menjünk be. Ez most ajándékbolt vagy valami, nem? – Pillantottam rá tanácstalanul a lányra. Fogalmam sem volt arról, hogy mi van odabent, elvégre sosem jártam még itt és az sem segített, hogy a rellonos valami Joli néniről beszélt. Nem tudom, hogy az kicsoda, de mindegy. A táskám a vállamra vetve elindultam az ajtó felé, az emberek között szlalomozva hamarosan el is értem azt. Ujjaim a kilincsre fonódtak, hátrafordultam és bevártam a lányt. Amint mellém lépett, sóhajtottam egyet, lenyomtam a kilincset és az ajtó lassan kinyílt…
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. december 28. 18:29 | Link
Síelés - avagy bénázzunk
Dasha, Grace, Lina, Tony és Scarlett


Nem hittem volna, hogy egyszer még újra elhagyom az országot úgy, hogy anyáék tudnak róla. Ó igen, nagy teljesítmény tőlem, hogy most szóltam a szüleimnek és ők bele is egyeztek abba, hogy elmenjek a háztársaimmal valahová Ausztriába síelni. Igazából síelni nem tudok, snowboardozni meg még annyira sem, de hát ezek nem olyan fontos dolgok, nem igaz? A fontos az, hogy érezzük jól magunkat és mivel baráti körben leszünk, ez mellé tehetünk egy pipát. A másik fontos dolog a friss levegő, meg a sportolás. Na, nem mintha a kviddiccsel nem sportolnék olyan hű, de sokat. Meg Vatta is eléggé lefáraszt mostanában, talán kicsit megorrolt rám, hogy kevesebb időt töltök vele, mint mondjuk az Edictummal, pedig ez nem igaz. Próbálom még mindig úgy igazgatni ezeket a külsős óráimat, hogy maradjon sok időm a juhászkutyára is, de néha ez nem igazán sikerül. Szóval Vatta jogosan lehet rám mérges…
Amikor Dasha először említette, nem akartam belemenni a dologba, de végül sikerült elhatároznom magamban, hogy legalább anyámékat megkérdezem, hogy mit szólnak hozzá. Természetesen a kis kalandjaimat Michellel és Laviával nem említettem, bár jobb lett volna, ha megmondom nekik ott, akkor, mert ha utólag kiderül – és márpedig ki fog valamikor -, akkor nagyon nagy balhé lesz otthon. Szóval, miután igenlő választ kaptam, na meg egy kis buzdítást, hogy igenis menjek már el a barátaimmal valahová, pár éve még abban sem voltam biztosak – a saját szüleim! -, hogy lesznek barátaim. Hát milyen szülők az ilyenek? Mondjuk pár éve még én is jól kiröhögtem volna az illetőt, de hát végül igaza lett. Tényleg lettek barátaim, akár mennyire is furcsa ez a tény. Még Michellel is úgy-ahogy jóba vagyunk, már ha mondhatok ilyet. Nem szedte le a fejem, a szerveim még megvannak és bár a házában anno eléggé leharapta a fejem, még is azt mondhatom, hogy a lelke legeslegmélyebb kis apró, pinduri csücskében kedvel engem.
A vonatút Dashával kellemesen telt, próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyit és mekkorákat fogok esni. Anya szerint gyorsan tanulok, lovagolni, járni és zongorázni is a többieknél gyorsabban tanultam meg, de még sem vagyok szupergyerek, biztos, hogy hazafelé több kék-zöld foltom lesz, mint azt most itt elképzelném. Viszont az is lehet, hogy kiderül, anyámnak a vérében van a síelés és én is egy őstehetség vagyok. Csakhogy ezt kétlem, ilyen még a filmekben sincs. Legközelebb majd lovagolni viszem el a társaságot, főleg, hogy ezt a síutat nem is én szerveztem. Abban viszont jó vagyok, nem is tudom, hogy a mostani síelők közül ki tud lovagolni és ki nem. Majd megkérdezem őket, lesz rá egy csomó időm.
Amint kiléptem a szálloda ajtaján, rögtön megcsapott a hűvös, csípős szél. Egyenesen az arcomba fújta szőke tincseimet, holott a szállodai szobában eléggé fájdalmasan a sál, kabát egy, kabát kettő és a sapka alá gyűrtem. De mindig volt egy olyan tincs – még a kviddicsmeccseknél is -, amelyik folyton folyvást kiszabadult mindenhonnan és élvezte, hogy a szél az arcomba fújja. Na, én azt már kevésbé élveztem. Miután szépen kisimítottam a tincset az arcomból, követtem Dashat, fel a hegyre. A hasam nem görcsölt az izgalomtól, pedig görcsölhetett volna, eléggé veszélyes sport ez is. Anyáék akkor miért is engedtek el ide…?
Egész eddig csak bólogattam a kérdésekre, most viszont, amikor már a nevem is felmerült, felkaptam a fejem és az ajkamba harapva álltam meg a csapatkapitány mellett, aki közben a kezembe nyomta a bérletem, aztán tovább állt, hogy mindenki megkapja a sajátját. Már jó előre bejelentettem a lánynak, hogy talán, ha egyszer síeltem, de akkor is lehettem vagy öt éves és ennyi. Nagyon nem tanítottak semmit, biztos, hogy bénázni fogok. Igen, ezt így mind rázúdítottam a lányra, méghozzá a vonaton. Ajaj.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 9. 12:34 | Link
Síelés - avagy bénázzunk
Dasha, Grace, Lina, Tony és Scarlett


Úgy tűnt, hogy egész jól el fogunk szórakozni a hegyen, a hóban, a csípős levegőn, hiszen baráti körben vagyunk és bár a rellonos lányt nem ismerem, a többiekhez már volt szerencsém, ugye. Hiszen háztársaim, találkoztam már velük, szinte minden nap látom őket a Levitában. Vagy lent reggelinél, egyszóval minden nap.
Az út egész kellemesen telt, nem tűnt úgy, hogy Dasha aggódna amiatt, hogy nem tudok síelni, vagy valami, szóval én sem kezdtem el most azon parádézni, hogy mi lesz, ha elesek. Elvégre járni sem úgy tanultunk meg, hogy nem estünk el. Lovagolni sem tudtam rögtön, rengetegszer leestem a lóról, volt, hogy anya nem akarta, hogy visszaüljek. Sőt, olyan eset is volt, hogy én nem akartam lovak közelébe menni… de aztán megtanultam járni is és lovagolni is és most, ha minden jól megy, minimálisan síelni is meg fogok tanulni. Elvégre nem lehet olyan nehéz. Olyan, mint a görkori, nem?
Fent a hegyen éreztem meg leginkább azt, hogy mennyire hideg is van itt, de próbáltam nem éppen arra koncentrálni, hogy milyen az időjárás. Amíg nem fog havazni, addig el leszünk, azt hiszem. Amikor Dasha a kezembe nyomta a bérletet és tovább állt, Linus mellé lépdeltem és rámosolyogtam. Tudtam, hogy ő tud síelni, és mivel másnál nem igazán láttam lécet, ezért gondoltam, hogy ő lesz az, aki majd minimálisan ugye beavat a dologba és erre az alkalomra megtanít. Vagy, ha ez is olyan, mint a biciklizés és nem lehet elfelejteni, akkor tudni fogok majd három év múlva is… na, szuper.
Aztán megjelentek Tonyék, a srác kezében pedig ott ült Paloma, aki láttán rögtön felcsillant a szemem és amint a fiú is megkapta a kis cetlit, az enyémet a zsebembe süllyesztve a fiúhoz masíroztam, a célom viszont igazából a kutya volt.
- Sziasztok – mosolyogtam mindkettőjükre. – Megsimogathatom?
Bár már jártam náluk és valamennyire összehaverkodtam már az állataikkal, azért még mindig szükségesnek éreztem, hogy megkérdezzem a gazdáját. Amint igenlő választ kaptam, ujjaimat lefelé fordítva a kutya elég tartottam és, ha megszaglászta a kezem, végigsimítottam rajta. Amint a földre került és a fiú a hógolyóval szórakoztatta, addig én visszalépdeltem Lina mellé, aki közben már magára maradt révén, hogy Dasha és a rellonos már elkülönülve gyakorolni kezdtek.
Amint felkerült a lábamra a síléc, már rögtön éreztem, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Furcsa érzés volt egy léccel a lábamon közlekedni, hiszen öt éves koromban próbáltam utoljára, arra az időszakra meg nem igazán emlékszem, szóval arra nem tudok hivatkozni, mondván, tudok síelni, mert akkor tudtam. Pár lépés után meg kellett állnom, mielőtt orra estem volna a lécben, de visszapillantva tényleg kirajzolódott a halszálkaforma, amiről Lina beszélt. Halvány mosollyal az arcomon néztem vissza a lábnyomokra, aztán ügyetlenül megfordultam – karjaimmal kalimpálva, nehogy előreessek – és visszatotyogtam Lina mellé. Annyira nem is volt nehéz, de nem szeretnék öt perc múlva már hegytetőkről száguldozni lefelé. Ahogy visszaértem a lány mellé, ő már újra kiadta a feladatot, amit először be is mutatott nekem, ezt pedig nagyon értékeltem, úgy könnyebb megcsinálni a feladatot ugye, hogy tudod mi lesz a végeredmény. Megfordultam, a lejtő vagy mi akart az ott lenni felé és egy sóhajtás után ellöktem magam, hagytam, hogy a lábaim vezessenek és csak élveztem a siklást. Nem volt olyan hatalmas csúszás, hogy a szél szétvágja az arcom, még is élveztem. A másik oldalra dőltem, a botokat beengedtem a hóba és elmélyítve őket lassan megálltam. Lehunyt szemekkel vártam, amíg a léc teljesen megállt, ezután visszanéztem ideiglenes oktatómra és elmosolyodtam. Talán még is csak emlékszem valamire abból az ötéves síelésből.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 24. 17:15 | Link
Lavia
~ Anglia, Baker Street, 221/B.


Istenem, annyira szép itt minden, hogy azt nem tudom elhinni! Nem gondoltam volna, hogy Angliában fogunk kilyukadni, mert amikor felvetette valamelyikünk – valószínűleg nem én voltam az – az ötletet, még nem is sejtettem, hogy mennyire meg fog valósulni. Istenem, komolyan itt állok a ház előtt! És éppen bámulom!
Megráztam a fejem, csak hogy felébredjek egy kicsit, de nem nagyon használt. Talán ha tényleg elcsapna egy gurkó, akkor felfigyelnék rá, vagy nem tudom. Mindenesetre addig ott álldogáltam, amíg az utazótársam előre nem lépett, hogy megérintse a házszámot. Gyönyörű volt, az aranyozott táblácska csak úgy csillogott a nagyfényben és ahh! Nem lehet szavakkal leírni, nem lehet elmesélni, ezt látni kell, mert különben senki sem hiszi el.
- Ühüm. -
Igazából nem figyeltem annyira a lányra, mint kellett volna, így a magyarázatára is csak bólintottam egyet, aztán jól van. Tudom, hogy ez illetlenség, meg ha beszélnek hozzád, akkor nézz rá az illetőre, de engem most éppen lefoglalt az ajtó bámulása - haladunk, már az ajtót bámulom. Nyeltem egyet és közelebb nyomódtam a kilincshez, mert hogy közben már fellépdeltünk a lépcsőn, én meg lenyomtam a kilincset és benyitottam. Illetve csak nyitottam volna, ugyanis belülről meg húzták az ajtót, hogy kijöhessenek. Én meg estem volna be a házba, hogy ha Lavia vissza nem húz. Hálásan pislogtam rá, miközben a kilépő csoport zsibongva követte a vezetőjüket az utcára. Én is utánuk mentem volna, ha nem Laviával lettem volna itt, de így csak követtem a lányt, aki a kezembe nyomta a kis papírfecnit, én pedig az ajkamba harapva egy bólintással köszöntem meg.
- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk. -
Fújtattam egy aprót, aztán a pólókra és az ajándéktárgyakra bámultam, mintha azok segítenének abban, hogy túlessek a kezdeti sokkon és végre normálisan viselkedjek. Mert hát amit eddig produkáltam, az cseppet sem normális.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. január 25. 13:26 | Link
Lavia
~ Anglia, Baker Street, 221/B.


Már itt álltunk tíz perce - ha nem több - az ajtó előtt, de még mindig nem hittem el a dolgot. Jó, mondjuk egy ilyen helyzetben nem hiszem, hogy más is olyan gyorsan fel tudta volna fogni a dolgot, hiszen még is csak Angliában voltunk, a Baker Street-en! Hát ez több, mint csoda, olyan szép volt az ajtó, a ház, a házszám. Minden. Jézusom, úgy viselkedtem, mintha egy vattacukorvilágba mentünk volna, pedig nem is. Csak Angliába. Csak...
Az események közben zajlottak ám mellettem, én viszont totál le voltam fagyva. Talán még akkor sem viselkedtem így, amikor megkaptam az első zongorám, vagy a lovam. Vagy Vattát. Sokkal "érettebben" viselkedtem, biztos, hogy nem fagytam le ennyire és biztos, hogy a környezetemben lévők is érzékelték, hogy mennyire izgatott vagyok, holott nem érzékeltettem velük. Komolyan csapjon már el egy gurkó...
- Öhm.. persze, menjünk. -
Lehet, hogy még nem ocsúdtam fel a döbbenetből, azonban ezeket a szavakat még sikerült úgy kinyögnöm, hogy értelmes mondat legyen belőle. Úgy követtem Laviát, mintha egy zombi lennék, vagy egy kiskacsa, aki éppen tanulgat járni és megy a mamája után. Jajdecuki! Ott egy Sherlockos póló! Sokáig viszont nem volt időm bámulni a ruhadarabot, ugyanis amikor Lavia az integetés után lelépett és egyedül maradtam, nagyon nem tudtam mit csinálni. A lányt már a másik csoport végében találtam meg, bár nem úgy tűnt, mintha a sor annyira haladni akart volna. Sóhajtva befurakodtam mellé és próbáltam nem észrevenni a rosszalló pillantásokat.
- Egyébként... mi újság veled? Hogy megy a suli? -
Anyuka üzenmód bekapcs, holott nem is ez volt a célom, csak szimplán érdeklődöm, ugye. Amióta átkerült a másik házba, nagyon nem hallottam róla, csak DÖK-ön találkoztunk néha, aztán ennyi. Nem kviddicsezik, így a meccseken sem találkozhattam vele, szóval csak így tudnék róla bármit is megtudni.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. február 6. 19:24 | Link
Lavia
~ Anglia, Baker Street, 221/B.


Kezdtem komolyan úgy viselkedni, mint valami pszichopata, aki arra vár, hogy megtalálja a megfelelő célpontot és bumm, lecsaphasson rá. Jó, azért még is van némi különbség köztem és egy pszichopata között, sőt, nem is kicsi. Most komolyan úgy nézek ki, mint egy pszichopata? Nem. Na akkor meg. Lavia még is úgy tekintget rám, mintha az lennék, komolyan akkor ha nem a viselkedésem miatt gondolja ezt, akkor micsoda? Mert semmi olyasmit nem mondtam, nem is úgy néztem rá, akkor meg?
- Persze, persze, minden rendben. Csak tudod… ez London. -
Kicsit furán nézhettem a lányra, de csak megvontam a vállam, halványan elmosolyodtam és nem, nem olyan pszichopatásan. Szerettem volna viszont minél előrébb jutni, így amikor a mögöttem álló pár ember rám mordult, csak feléjük fordultam és mielőtt még bármit is gondolnának rólam, rájuk mosolyogtam. A két felnőtt csak morgolódva elkapták a tekintetüket, az újonnan előbukkant kislány viszont integetni kezdett. Nekem. Mosolyogva visszaintettem neki, azután visszafordultam a rellonoshoz.
- Hát velem egy csomó minden történt. Hol is kezdjem… büntetést kaptam az egyik tanártól, az egyik háztársad mondhatjuk úgy: zaklat, akár hányszor összefutunk, kviddicsezem és mily meglepő, eddig még nem csapott el gurkó, de hát ki tudja. Mondjuk a combommal már találkozott, sszz, az nem volt valami kellemes, de hát mikor az? Hm, ezen kívül… ja, Edictumozom, DÖK-re járok és végzem a prefektusi dolgokat, meg amiket a Levitában kell. Ja, és akkor még ott van a tanulás, a kutyám és néha még le szoktam ülni olvasni, meg zongorázni. Hajj, sok a dolgom. -
Sosem voltam az a panaszkodós fajta, de hát ő kérdezte, én meg válaszoltam neki. Mert hát ha kérdeznek, illik válaszolni. Vagy nem? Nem? De. Erről ennyit akkor. Közben sóhajtva vettem tudomásul, hogy az előttünk álló csoportból az egyik kisgyerek elesett és éppen hangosan kezdett el bőgni, úgyhogy még néhány percig biztos, hogy álldogálhattunk ott az utcán. Fantasztikus.
- Egyébként mi újság? Milyen a Rellon? Azért néha gondolsz a Levitára, ugye? -
Tűnődve néztem a kislányra, aki hangosan sírt előttünk a családja (?) pedig nem akart ám minket előreengedni, vagy esetleg bemenni. Nem, az anyja leguggolt mellé és valamit magyarázott neki angolul, de nem igazán figyeltem rá. Túlságosan is el voltam foglalva azzal, hogy elmerüljek a gondolataimban.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. július 16. 20:37 | Link

Norbertet otthon hagyva, régről ismert iskolás társammal, Sárival közösen indulunk el a Magpies – Tornados meccsre, ahova valamiféle luxusjegyünk van, amit meg hülyék lennénk kihagyni. Sári oda meg vissza volt, hogy maga Yarista Palarn küldött neki jegyet, és bár nem csak mi ketten kaptunk - bár fogalmam sem volt, hogy ki részesült még ekkora szerencsében -, szőke szemüveges háztársam majdnem kiugrott a bőréből, mikor meglátta a borítékban a jegyeket. Arról nincs tudomásom, hogy Yar mi alapján választotta ki a címzetteket, mert tudtam, hogy többen vagyunk, csak azt nem, hogy pontosan kik. Már Sárin kívül, aki nem viccelek, húsz percen keresztül járt körbe a szobájában torka szakadtából visítva, míg én az ágyán ültem és azon gondolkoztam, hogy ha leütöm, azért vajon mit kapnék a főnökasszonytól. Végül aztán kibírtam, hogy ne csapjam le a lányt, szerencsére. És akkor azt még nem is tudja, hogy nekem Yarista annak idején pár hónapig háztársam volt.
Sári mellettem izgatottan fészkelődik egy széken, míg én a falnak dőlve pötyögök rúnázott telefonomon Norbinak, és csak akkor pillantok fel néha, mikor nyílik az ajtó. Vagyunk már egy páran a helyiségben, de még mindig érkeznek az emberek és ahogy egyre nő a létszám, én kezdem megint egyre kényelmetlenebbül érezni magam. Aztán mikor ismét nyílik az ajtó, Sári felsikkant mellettem, én pedig gyorsan a táskám aljára süllyesztem a telefonom, majd pillantok a belépő Yaristára. Gyönyörű mosolyt villantva lököm el magam a faltól és mielőtt még bárki mozdulhatna, meggondolatlanul egész egyszerűen Yarista nyakába vetem magam. A magassarkú ellenére is magasabb nálam, így kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, mikor nekiütközöm a mellkasának és a nyaka köré fonom karjaimat. Még az se zavar, hogy mögötte már el is indultak felénk a biztonságiak, hogy leszedjenek róla és valahol a terem másik felében azonnal sercegni kezd egy penna - talán egy újságíró, talán csak egy izgatott rajongó, ki tudja.
Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. augusztus 6. 18:29 | Link
Yar

Abban a pillanatban, hogy konkrétan a férfi nyakába vetem magam mielőtt bármi történhetne, mindenki megőrül. Szinte hallom, ahogy a fiatalabb levitás felsikkant a széken és valószínűleg fel is áll onnan, hallom a fényképezőgépek csattogását és a pennák sercegését, és még ha nyitva lenne a szemem, talán azt is látnám, hogy az ajtóból elindul felénk két nagy termetű biztonságis. Én komolyan nem értem miért kell mindegyik biztonsági őrnek ekkorának lenni, egy kisebb is simán le tudna szedni róla, de biztos. Mielőtt még erőszakhoz folyamodnának, elengedem Yarista nyakát és hátrébb lépek, a két férfi pedig csak akkor áll meg, mikor kapok két puszit is az arcomra. Akaratlanul is elpirulok, ami csak fokozódik, mikor a kviddicses eltűri az egyik tincsem. Szinte ismét hallom Sári sikolyát magam mögül. Reagálni viszont már nincs időm, mert közben odaérnek hozzánk a többiek is, nekem meg muszáj visszalépnem, ha nem akarom, hogy rám lépjenek. Egészen Sáriig hátrálok, aki izgatottan bámul Yaristára és az őt körülvevő tömegre, mintha még mindig nem hinné el, hogy tényleg itt van és láthatja. Biztatóan veregetem meg a vállát, majd elfoglalom eredeti pozíciómat a falnál és míg várom, hogy elkezdődjön valami, ismét előveszem a telefonom, hogy írjak Norbinak.
Yarista beszédét érdeklődve hallgatom a falat támasztva, néha rápillantok a mellettem ülő levitásra, hogy megnézzem azért nem ájult-e még el a sztár láttán. Nem nagyon tudok vele együttérezni, tekintve, hogy Yarral háztársak voltunk és még szerenádoztunk is neki. Nehezemre esik úgy kezelni, mint egy igazi sztárt, mert attól függetlenül, hogy nagyon jól játszik és megérdemli a helyét a csapatban, nekem mindig is a levitás srác marad, aki Alex mellett állt értetlen fejjel, de nyilvánvalóan élvezve a helyzetet - és a dalt. De egyébként jó, hogy kaptunk tőle jegyeket, úgysem láttam még élőben játszani. Aztán ahogy véget ér a beszéde és odasiet hozzá az első pár ember, ismét csak előveszem a telefonom. Nem akarok én senkit megfosztani a lehetőségtől, hogy exkluzív interjút készítsenek vele és nem is sietek sehova, úgyhogy szépen megvárom, míg öt percig nem akar valaki a nyakába vetődni és mellélépdelek.
- Szép meccs volt, gratulálok - rámosolygok és összefonom magam előtt a karjaimat, mire majdhogy látni vélem, ahogy a két biztonsági megkönnyebbülten fellélegzik. Szerintem azt hitték megint megkísérelem megfojtani a kviddicsest. - Köszönjük a jegyeket egyébként, máskor is küldhetnél még. Mesélj valamit, kikkel játszotok legközelebb? - szinte azonnal témát is váltok, de egyelőre még fogalmam sincs, hogy miről kéne beszélgetnem vele - a kviddicsen kívül.
Szál megtekintése
Európa - Nemes L. Izabella hozzászólásai (17 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Külföldi helyszínek