A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741293#post741293][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.20. 23:26[/b][/url]

Egyenletes tempóban haladt a metrókijárat felé, egy pillanatra sem nézve oldalra vagy a háta mögé. Így is tisztában volt vele, hogy követik. Hallotta lépteik tempós koppanását a koszos párizsi aluljáró kőpadlóján, szinte érezte fagyos pillantásaikat a tarkóján. Az őket körülvevő tömeg sem tudta figyelmét megzavarni, minden gondolatát kéretlen társasága kötötte le. Bár előre nézett, nem is látott igazán semmit, nem volt szüksége rá. Szinte már megszokásból egyensúlyozott az emberek egyvelegében, fikarcnyit sem figyelve oda rájuk. Most még arra sem volt ideje, hogy legalább magában kifejezze negatív véleményét erről az egész zsúfoltságról, ami ebben az istenverte városban uralkodott állandó jelleggel.
Pedig nagyon is utálta. Gyűlölt itt lenni, utálta a helyet, az embereket, még a gasztronómiát is. A szűk utcák, a zsúfolt tömegközlekedés, az általánosan uralkodó kosz és büdös... Mind-mind csak rátesznek a Párizzsal szembeni ellenérzéseire. Sosem értette, hogy miért hívná ezt a lepratelepet bárki is a szerelem fővárosának... A muglikat hibbáztatta érte.
Az elmúlt években több időt töltött varázstalan emberek társaságában, mint valaha is szeretett volna. Nem jókedvéből tette, puszta kényszerből, ami arra késztette és készteti még most is, hogy ne csak megtűrje Les Non-Magiques-kat - francia kifejezéssel élve -, hanem egyenesen beolvadjon közéjük. Ezért vállalt kétes munkákat, ezért élt egy öregasszony alagsorában, és ezért használta a szerinte legundorítóbb közlekedési módot: a metrót.
De ez is kevés volt. Gerbert bábjai így is megtalálták... megint. Egyre inkább úgy tűnt, hogy minden óvintézkedés, amit megtett, kevésnek bizonyult. Hozzá volt szokva, hogy néhány havonta költöznie kell, így tudatallattijában már éppen azt tervezgette, hogy mi is legyen a következő úticél. Bármi, ami nem francia.
Elérve a felszínt gondolkodás nélkül követte a tömeget. Éjszaka volt, így szinte biztosnak érezte, hogy - átlagon feletti látásuk ellenére - nem fogják tudni követni, ha a szaga összekeveredik az egyszerű muglikéval. Egy néhány fős társaságot szorosan követve lépett be utánuk egy apró kocsma ajtaján. Legtöbbször, ha inni támadt kedve, a varázslók részére megnyitott francia utcarészre látogatott, most azonban úgy tűnt, ezzel kell beérnie. Percekig áll az ajtóban, érzékszervei kiélesedve az őt követő vámpírokra fókuszáltak. Csak akkor lélegzett fel, mikor semmi jelét nem érezte ellenségeinek.
A nyugalom azonban nem tartott sokáig. Olyan illatot érzett, amit már hosszú évek óta nem, mégsem felejtette el. Ismét megmerevedett, és bár nem látta, tudta, hogy itt van valahol. Itt kell lennie. Most már minden figyelmét az apró és koszos kocsmára fordítva foglalt helyet az egyik félreeső sarokban álló asztalnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741296#post741296][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.20. 23:28[/b][/url]

Valójában nem telt el több néhány évnél, mégis egy örökkévalóságnak tűnik a számára. Mintha egy másik élet lett volna, máshol, más emberekkel körülvéve, más körülmények között. Egy jobb élet, valami, amit sosem értékelt egészen addig, amíg el nem vették tőle. Azok voltak életének legnyugalmasabb hónapjai-évei, bár akkor kínszenvedésnek érezte az unalmas tanórákat, a diákokat, magát az iskolát. Egyetlen fénypontja volt az egésznek, a nő, aki most itt állt, aki mellett egy szempillantás alatt ott teremhetne, és elfeledve az elmúlt hat évet ismét a karjaiban tarthatná. A gondolatra fanyar mosoly kúszik az arcára. Az nem a valóság, csupán fantázia. Egy kósza gondolat, amibe akármennyire is szeretne belekapaszkodni, ahhoz túl sok mindent látott, túl sokat élt meg, hogy egy pillanatra is elhiggye. Ahhoz túlontúl realista, mindig is az volt, és ebben a kvalitásában szemernyit sem változott az eltelt időben.
Az egyik elhaladó pincértől whiskey-t rendelt jéggel, majd sötét pillantásával az aprócska kocsmában lüktető tömeget kezdte el figyelni. Érezte a vérének illatát, haloványan még a parfümjét is, viszont egyelőre nem látta. Legszívesebben körberohant volna a helyiségben, nem fogva vissza vámpírsebességét, azonban most ez nem tűnt bölcs döntésnek, mégiscsak üldözték. Biztos volt benne, hogy Gerbert emberei a környéket pásztázzák utána kutatva, és fülüket hegyezik a szokatlan hangokra, mint például egy rakat mugli ijedt kiáltása.
A pincér - annak ellenére, hogy a kocsmában nincs asztali kiszolgálás - az asztalkára helyezi le italát, valószínűleg érezve, hogy ennek a vendégnek nem javasolt nemet mondani. Általában gyűlölte, hogy már csak egy-egy pillantása is komoly riadalmat váltott ki az egyszerű halandókból, ilyen esetekben mégis kapóra jött.
Mikor pillantásuk összefonódik az embertömeg felett, ajkai kissé elnyílnak, mintha mondani akarna valamit a lánynak a zajos termen át, aztán hirtelen vékony vonallá préseli össze őket. Poharát emeli Zoé irányába, ezzel tesztelve, hogy egyáltalán hogy állnak most egymással. Élhetett akármennyit a Földön, ennyi idő sem volt elég hozzá, hogy biztosan meg tudja tippelni, hogyan reagál majd erre a találkozásra a másik fél. Egyelőre még a saját reakciójában sem volt sziklaszilárdan biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741317#post741317][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 16:29[/b][/url]

Összefonódott tekintetük nem foglalja le minden figyelmét, így tökéletesen tanúja az éppen kiszolgált francia szitkozódásának, valamint a pult mögött álló - első pillantásra undorító - férfi viselkedésének is. Testtartása egy pillanat alatt ismét feszült lesz, ujjai szorosan összezárulnak a whiskey-s pohara körül, épphogy csak nem roppantja össze azt. Mikor a férfi belerúg a rekeszbe, ő már ugrásra készen áll, hogy egy pillanat alatt ott teremjen, ha szükség mutatkozna a beavatkozására - fenébe a muglivédelmi törvényekkel. Éppen eléggé ismeri a férfihez hasonló, lecsúszott és erőszakos varázstalan embereket hozzá, hogy ne is forduljon meg a fejében a védelmükre figyelni.
Szinte már reflexszerűen áll fel, mikor nem csak látja, hanem érzi, hogy a lány felé indul.  Nem kerüli el a figyelmét, hogy a dühös férfi - minden bizonnyal a főnök - sietve követi, és ő is egyre közelebb ér hozzá. Alapjáraton nem érdekelné, ha egy mugli célba veszi őt, éppen eléggé hozzá van már szokva, hogy kövessék, belekössenek, vagy megtámadják. De most nem erről van szó, nem az ő személye ellen irányul az egész akció, hanem Zoé ellen, amely éppen elegendő hozzá, hogy előtérbe lépjen a benne lakozó ösztönlény. A vámpírok védik a területeiket, vigyáznak arra, ami az övék, és ez egy olyan ragadozói tulajdonság, amit a félvámpírok - vagy mai divatos kifejezéssel élve, damfírok - is örököltek teljesvérű társaiktól.
Mikor a lány odaér hozzá, ennyi év után ismét kartávolságnyira állva tőle, egy hosszúra nyúlt pillanatig csak némán kutatja az övébe mélyedő íriszeket. Ajkai alig láthatóan elnyílnak, ugyanakkor fogalma sincs róla, hogy mit mondhatna - egyáltalán mivel tenne jót? Aztán, mikor a főnök megragadja Zoé felkarját, még végig sem gondolja, hogy mit csinál, csak hagyja, hogy a benne lakozó lény átvegye az irányítást. Nem méltatja egy szóra sem, hogy a férfi valahonnan nyilvánvalóan felismeri őt - bár pillantása egy másodpercre követi az övét a pult mögé -, inkább egy határozott és erős mozdulattal megragadja az idegen csuklóját, ezzel kényszerítve őt a lány elengedésére. Az átlagember számára minden feltűnés mentesen ügyeskedi be magát kettőjük közé úgy, hogy Zoé teljesen a háta mögé kerüljön, majd közelebb hajolva a férfi füléhez, ügyelve rá, hogy senki se hallja őket, válogatott ígéreteket tesz neki franciául, arra való tekintettel, hogy mi lesz, ha még egyszer valaha egyáltalán megérinti a lányt. Mondandója nyomatékosításaként még egyszer megszorítja a férfi alkarját úgy, hogy a csont beleroppan. Csak azután fordul vissza Zoé felé, mikor már biztos benne, hogy a férfi elsunnyogott, vissza a pult felé.
- Ennél undorítóbb főnököt nem találtál? - vonja fel a szemöldökét, miközbe tarkóján beletúr az amúgy is kócos hajába, majd ugyanazzal a mozdulattal végigsimít szakállán, ami már-már kezd túl nagy lenni. Pillantása hirtelen a pult irányába suhan, végighallgatva, hogy a férfi éppen mit csinál, majd az ajtó felé fordul. - Éppen most hívja ránk a rendődöket, és én nem szeretném megvárni, hogy ideérjenek - közli tárgyilagosan, de egyelőre nem indul semerre. Zoé nélkül nem, eszébe sem jutna elszalasztani ezt a lehetőséget ennyi év után. Valószínűleg amúgy sem tudna most csak egyszerűen hátat fordítani és kisétálni innen, mint ahogy megtette annyi évvel ezelőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741358#post741358][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 22:00[/b][/url]

Ebben a napban már sok minden meglepte. Nem várta volna, hogy Gerbert emberei éppen ma akadnak a nyomára, mikor nem keltett maga körül nagy visszhangot semmivel. Arra sem számított, hogy olyen könnyedén le tudja majd rázni a vámpírokat, mint egy csapatnyi ittas mugli követésével. Arra végképp semmilyen körülmények között nem gondolt volna, hogy ennyi év után éppen ma, éppen itt, ennek a koszos nagyvárosnak italszagtól és emberbűztől düledező, eldugott kocsmájában látja majd viszont Őt. Ezt akár a nap, a hét, de akár az év meglepetésének is ki lehetett volna nevezni. Sok meglepetés érte ma, de a rájuk irányuló figyelem elkerülése végett hozzá intézett tiltó szó, valamint a percekkel később érkező beleegyezés sem tartozik közéjük.
Várta, hogy ez lesz a reakció, és bár a lehetőséget megadta az ellenkezésre, több, mint valószínű, hogy nem fogadott volna el nemleges választ a ki sem mondott kérdésére, hogy vele tart-e a lány. Lehet, hogy évek teltek el, de biztos volt benne, hogy még mindig hatással van Zoéra, még mindig nem fog ellenkezni, különösen nem úgy, hogy ennyi kimondatlan dolog van közöttük - vagy lehet, hogy csak volt, hiszen már hosszú-hosszú évek teltek el azóta, hogy bármi közük is lett volna egymáshoz. Mégis, arcára egy meglehetősen elégedett kifejezés ül, miközben szótlanul lép ki a kocsma ajtaján a boszorkányt követve.
Rutinszerű lépésekkel indul a mugli nő rozoga házának irányába, és bár rá sem néz, érzékszervei a társasága felé irányulnak, így figyelve, hogy követi-e. Így, hogy hirtelen minden lecsendesedett körülöttük, tudja, hogy előbb-utóbb meg kell törni a közöttük uralkodó csendet, mégsem tudja rávenni magát, hogy elrontsa a pillanatot. Egyelőre nem. Most sokkal szívesebben szívja újra magába a lány illatát, és szeme sarkából oda-oda pillantva próbálja felfedezni az elmúlt évek alatt történt változásokat rajta. Legszívesebben félre tenné minden önuralmát, minden önmegtartóztatását, és végigsimítana a szeme alatti karikákon, végigfuttatná ujjait a sima hajtincsei között és ismét magához húzná, jó ideig pedig el sem engedné. De ez nem egy romantikus vígjáték, ő pedig túl realista hozzá, hogy egy pillanatra is higgyen benne, hogy közeledése azon nyomban pozitív válaszra találna. Mégiscsak hat év telt el, hat elmondhatatlanul hosszú év.
- Utálom Párizst - morogja inkább csak magának, mikor elhaladnak egy csapatnyi fiatal mugli mellett, akik hangosan vihognak, és nyilvánvalóan nem teljesen józanok. Legalább húsz percnyi sétára van a ház, amit az elmúlt hetekben-hónapokban otthonának nevezett, és tekintve, hogy Gerbert bábjai valahol itt ólálkodhatnak még a közelben, határozott léptekkel és feszes tempóban halad, folyamatosan ellenőrizve, hogy a lány mellette van-e még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741362#post741362][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 22:31[/b][/url]

Azt állítani, hogy meglepte a válasz, hazugság lenne. Igazából valahol számított rá, az ellenségeskedésre, a távolságtartásra - valószínűleg meg is érdemelte. Mégsem várta, hogy ennyire elevenjébe talál majd a nyílt gyűlölködés. Ajkait vékony vonallá préselve csupán bólint egyet először, és néhány lépés erejéig felhagy az oly' rég látott arcvonások fürkészésével. Szemeit előre szegezi, próbálva minden bokorban, kereszteződésben felfedezni az ott leselkedő gonoszt, mert abban a helyzetben legalább tudná, hogy mit kell csinálnia. Menekülés, kitérés, ellentámadás. Már-már a mantrájává vált ez a három lépés az évek során. És bár gyakorlatban egyik pont sem volt annyira könnyen megvalósítható, vagy kellemes, most szívesebben foglalatoskodott volna bármelyikkel, minthogy a hirtelen feszültté váló csendben haladjon úticéljuk felé.
- Tudod, nem kötelező velem jönnöd - jegyezte meg félvállról, még mindig nem nézve a lány irányába. Éppen elég volt a heves szívverését hallania, és bár abból nyilvánvalóvá vált számára, hogy hazudott, mégis nehezére esett elfogadnia a lány szavainak ellenkezőjét. Sokkal egyértelműbbnek tűnt, hogy hirtelen távozása, majd a hat évnyi csend után utálatot kap, mint bármi más egyebet.
Szándékosan nem válaszol az úticéljukra vonatkozó kérdésre, egyrészt már régen megtanulta, hogy bizalmas információt a nyílt utcán botorság megosztani - még akkor is, ha azt magyarul, egy franciák számára ismeretlen nyelven teszi -, másrészt pedig akármennyire is nehezére esik, lehetőséget akar adni a távozásra. Csak azért, mert ismét összesodorta őket az élet, nem kell követnie őt sehová. Még akkor sem, ha egyikük sem vágyik másra.
- Balra - irányítja szűkszavúan egy kis sikátor felé, már ha továbbra is vele akar tartani. Ez az utolsó része már a "haza" vezető útnak, és minél előbb szeretne eltűnni a koszos és nyirkos utcákról, ezáltal pedig kikerülni az ellenség közvetlen közeléből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741367#post741367][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 23:05[/b][/url]

Az utálat egy érdekes dolog. Sokan azt mondják, hogy jó, mert csak egy hajszál választja el a szeretettől. Mások azt mondják, hogy rossz, mert éppen az ellenkezője. Ő mindig is inkább az utóbbi interpretáció elfogadása felé hajlott. Ez tűnt valósnak inkább ebben a helyzetben is, hiszen nagyon is tisztában volt vele, hogy hogyan vetett véget mindennek annyi évvel ezelőtt. Őt is eléggé megviselte, aki valahol fel volt a hirtelen távozás gondolatára készülve, számított rá mindvégig, hogy egyszer majd el kell jönnie az iskolából - nemhogy a lányt, akinek fogalma sem volt semmiről, mert nem tartotta fontosnak, hogy megossza vele túlontúl hosszú életének minden sötét foltját.
- Elfogadnám, ha igen - válaszolja, bár még továbbra sem néz Zoéra. Nem hazudott, valóban teljes mértékben megértené, ha utálná őt. Nem esne jól neki, és nem biztos, hogy úriember módjára tudná elviselni, de megértené, hogy miért. Lehet jobb lenne, mint ez a feszült várakozás, hogy mikor fognak belőlük kitörni az elmúlt évek elfojtott érzései, vágyai. Könnyebben tudná kezelni az utálatot, mindig is jó volt benne, hogy elviselje, mikor az emberek másnak látták őt, kiutálták, ítélkeztek felette. Az érzelmek kifejezése viszont sosem tartozott az erősségei közé.
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Zoé fázik, viszont a sikátor végére érve most ahelyett, hogy levenné és átadná vastag bőrkabátját, inkább felgyorsítja lépteit. Nincs idő most ilyen udvariassági megmozdulásokra.
- Mindjárt ott vagyunk. - És valóban, a következő sarkon befordulva már eléjük is tárul a régi korok emlékét őrző, ötemeletes párizsi sorház. Ezen a késői órán már egyik ablakból sem szűrődik ki világosság, csak a szomszédban álló templomot megvilágító reflektorok fénye ér el a házig. Nem tétovázik, gyors léptekkel már a társasház bejáratánál is van, belépés után pedig az előtérből lefelé vezető lépcső irányába vezet útja. A rögtönzött lakás ajtaját aztán kinyitva félreáll, utat engedve a lánynak.
- Csak utánad. - A pincelakás, ahogyan maga a ház is meglehetősen lelakott, bár ezen a környékén Párizsnak nem is számíthat az ember másra. Bentre szinte semmilyen fény sem szűrődik le az utcáról, a villanyt felkapcsolva pedig egy meglehetősen szegényes berendezésű szoba-konyha-nappali tárul a szemeik elé. A bútorok nagy része régi, a helyiség közepén egy kopottas bőrkanapé áll, az egyik sarokban egy fakeretes franciaágy, míg vele szemben a gyatra felszereltségű konyha, ami mellől a fürdőszoba nyílik. A személyes tárgyak hiánya szinte már szembetűnő, semmi sem található a lakásban, amit ő hozott néhány whiskey-s üvegen és bájitalos fiolán kívül. Neki mégis elég ennyi. Amúgy sem érezné magát sehol sem otthon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741371#post741371][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 23:40[/b][/url]

Fanyar mosoly kúszik ajkai közé az átmeneti otthona jellemzésére. Kellemesnek semmiképpen sem nevezné az apró lyukat, sokkal inkább funkcionálisnak, vagy tűrhetőnek. Már évek óta ilyen helyeken él életvitelszerűen, így hozzá szokott, hogy minden otthonosságot, minden luxust nélkülöznek. Nem is vágyik már másra lakáskeresésnél, csupán egy lehetőleg félreeső helyre, ahol nem hívja fel magára a figyelmet, és nem zavarja senki. Tekintve, hogy egy szinttel a föld alatt helyezkednek el, az ablakok nem nyithatók, és a ház központi fűtése a legalsó szinthez, vagyis az alagsorhoz van igazítva, bent kellemesen meleg uralkodik, éles kontrasztban a kint tomboló széllel és hideggel. Legalább ennyi haszna van, hogy egy ilyen kis eldugott lyukban lakik - nem mintha neki annyira nagy szüksége lenne a melegre, de ránézésre a lánynak van.
Megszabadulva bőrkabátjától, amit hanyag mozdulattal a helyiség egyetlen foteljének karfájra dob, egy szál fekete V-nyakú, rövidujjú pólójában lép a konyhapulton várakozó alkoholos üveghez, majd kérdezés nélkül tölt mindkettőjüknek egy-egy pohárral. Bár túl nagy hatása továbbra sincs rá az alkoholnak, úgy érzi, a lánynak nagyobb szüksége van rá, akármennyire is tartózkodik az ivástól általában.
- Túlélek - válaszolja a kérdésre egy vállvonás kíséretében. Tényleg nem is nagyon csinált mást. Nem igyekezett beilleszkedni, nem szerzett barátokat, kerülte a muglikat és varázslókat egyaránt, és menekült a vámpírok elől. Nem tartozott igazán sehová, bár ez nem ment újdonság számba az életében. Mindig is egyfajta átmenet volt csak, ez az eltelt néhány évben sem változott. Igaz keresett munkát - muglik között -, de arra is csak az késztette, hogy hátha így jobban meg tudja húzni magát, és nem tűnik fel a vérszívóknak, hogy éppen Párizsban tölti az idejét. - De úgy érzem hamarosan költöznöm kell - teszi még hozzá minden érezelemtől mentes hangon.
Pillantását végigfuttatja az oly' ismerős sebhelyen, és ismét feltör benne a kényszer, hogy megérintse. Ugyanakkor szinte biztos, hogy egy egyszerű érintéssel nem telne be, birtokolni akárná őt megint, ugyanúgy, mint régen. Azt akarja, hogy ő töltse ki a lány minden gondolatát, hogy vágyjon rá, éhezze minden érintését.
- És te? Kétlem, hogy rajzolni jöttél ilyen messzire - jegyzi meg kétkedve, visszairányítva gondolatait a beszélgetésre. Felé nyújtja az italt, majd hátat fordítva helyet foglal a fotelben. Így van közöttük távolság jócskán, amit bár minden vágya áthidalni, minden pillanatban érzi a helyiségben uralkodó feszültséget, így jobbnak látja legalább néhány méterrel messzebb ülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741373#post741373][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 00:14[/b][/url]

- Most éppen ezt az estét - tér ki a válasz elől, hangjában némi gúny csendül, de szája körül apró mosoly játszik. Sosem gondolt bele, hogy mennyire hiányzott ez a sok kérdés. Általában gyűlölte, ha bárki faggatta, ha akárki tőle akart válaszokat kapni. Idegesítette a sok kérdés, nem szerette, hogy a válaszadással fegyvert ad a kezükbe a támadásra. Ez alól csak Ő volt kivétel, az Ő kérdéseit a legtöbbször azonnal, minden gát nélkül megválaszolta, és az esetek többségében őszinte is volt.
Az igazat megvallva ő maga sem tudta, hogy mit akar túlélni. Már-már beleivódott az egész lényébe a túlélési ösztön - nyilván ennek egy részét a benne lakó lénynek is köszönhette -, és egynéhány évtizede már nem is kérdezi magától, hogy mi a cél, hogy miért küzd. Csak azt tudja, hogy túl akar élni, hátha ezután jobb lesz, hátha adódik egy olyan viszonylag nyugott békeidőszak, amikor nem találja meg senki, mint például amilyenek az évek voltak, amiket Magyarországon töltött.
- Nem sok keresnivalóm van Párizsban - bólint. Mindig is csak egy állomásnak szánta ezt a menekülési útvonalán, sosem tervezett néhány hónapnál többet itt tölteni. Minél kevesebb, annál jobb, hiszen ennél kevés ellenszenvesebb városban élt ezidáig. Így pedig, hogy Gerbert emberei megtalálták, már végképp semmi oka rá, hogy itt maradjon. Azaz majdnem semmi - javítja ki magát, pillantását végigfuttatva a kanapén helyezkedő nőn.
Érzi az apró rázást, mikor bőrük egy szempillantásnyi időre egymáshoz ér, és bár biztos benne, hogy egy egyszerű halandónak ez már fájdalmas, az ő számára éppen csak egy apró szúnyogcsímésnak tűnik. Arra viszont éppen elég, hogy a benne uralkodó vágyat még jobban erősítse, így minden önuralmára szüksége van. Most kezdi csak bánni, hogy már legalább egy hét telt el, mióta utoljára táplálkozott, a vágy egyre inkább erősíti a vérszomját, és, ha ez még nem is látható rajta kívülről, biztos benne, hogy csak idő kérdése. Zoé elől ezt sosem tudta eltitkolni.
- Menekültél... mitől? Véget vetni... minek? - nem tetszett neki, hogy a lány csak utal egyes dolgokra, és bár már ennyi is elég volt hozzá, hogy feltételezéseket tegyen, jobban szerette volna az ő szájából hallani. Szemöldöke így is majdnem összeér, ahogyan homlokát ráncolja, és a benne uralkodó éhség és vágy csillapítására inkább kortyol egyet italából, élvezve, hogy az végigégeti a torkát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741380#post741380][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 10:55[/b][/url]

Ez is csak egy város. Egy nagyon-nagyon utálatos város a maga nagy népsűrűségével, ellenszenves embereivel, koszával és szagaival. Mégis, valahol ennek a városnak köszönheti, hogy most itt ülnek, és kerülgetve a forró kását beszélgetnek... vagy olyasmi. Tudja, hogy mindkettőjüknek - főleg a lánynak - lenne mondandójuk bőven, mégsem rontják el a hangulatot idő előtt. A feszültség, vagyis inkább a távolság közöttük mégis érezhető, és bár az apró félmosolyok kissé talán oldják a hangulatot, nem elegek hozzá, hogy elfelejtsék hol vannak, és hogy kerültek ide, ehhez a ponthoz, ahol egymástól megtartva a tisztes két-három méter távolságot úgy ülnek, mint két vadidegen.
- Talán Angliába megyek tovább. - teszi még hozzá, ezzel tudatva a későbbi úticélját. Mindig is szerette Nagy-Britanniát a maga búskomor időjárásával, kevés napsütésével, az emberekkel, akik tudták, hogy mikor kell a saját dolgukkal törődni. Nemzetiségileg - bár túl sok országban élt már - amúgy is angol, apja ott született valamikor az 1900-as évek elején, és ő maga is egészen sokat időzött ott a huszadik század vége felé. Anglia nagyon is csábítónak tűnt, Franciaország tökéletes ellentétének.
A lányra függeszti tekintetét, és magához képest türelmesen várja, hogy megmagyarázza korábbi szavait. Tudni akarja, hogy mi minden történt vele az elmúlt években, akármennyire is magát hibáztatná minden miatt. Így is magát hibáztatja, nem elég naiv hozzá, hogy feltételezze, hirtelen távozásával nem okozott semmilyen gondot, bosszúságot, fájdalmat neki. Aztán, a nem várt szavakra, vallomásra csak még inkább összehúzza a szemöldökét, és egész testében megmerevedik. Erre azért nem számított, sosem olyannak ismerte őt, mint akinek szuicid gondolatok járnak a fejében. Aztán jött a gyomorszorító érzés, mert nem volt ott. Ki tudja éppen melyik országot járta menedék után kutatva, hol próbálta éppen elfelejteni a múltját, akit ott hagyott szó nélkül egy kis magyarországi iskolában.
Frusztráltan futtatja végig kezét arcán, végighúzva azt homlokától lefelé, végigsimítva szakállán, így próbálva rávenni saját magát, hogy ne essen neki a lánynak. Mert legszívesebben egy pillanat alatt ott teremne mellette és megrázva megpróbálna valamilyen értelmet juttatni belé. Ezt hogy gondolhatta?! Tényleg ennyire rossz lett volna a helyzet? Valóban nem volt más kiút? Néhány percnek el kell telnie, mire ráébred, nincs joga ítélkezni, hiszen ezt az egészet több, mint valószínű, hogy ő indította el. Ki más? Így aztán inkább nem mond semmit.
- Aki elől mindig is - válaszolja még mindig túlságosan sokkos állapotban hozzá, hogy megint megpróbáljon kitérni a válaszadás elől. - Vámpírok - teszi még hozzá egyszavas magyarázatként, bár biztos benne, hogy Zoé így is kitalálta volna. Annyira nincs nehéz dolga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741385#post741385][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 12:08[/b][/url]

Az apró gondolat, amit bár a lány nem mond ki hangosan, becsúszik agyába akaratlan-akaratlanul is, verbálisan azonban nem reagál rá, csak megvillan a szeme. Nem vihetné magával őt, akárhová is megy. Nem lenne fair, nem férne rá a lelkiismeretére - amibe nagyon is sok, ennél szörnyűbb dolog könnyedén belefér -, hogy még egyszer megnehezítse az életét. Éppen elég, hogy egyszer megtette, és bár próbálta az évek során elfelejteni, most nem kerülheti már el a szembesülést a következményekkel. A tetteinek nagyon is van utóhatása, akármennyire is szeretné az ellenkezőjét gondolni. Éppen ezért gondolt szinte egész életében csak magára, és senki másra, nem akarta, hogy akárki az ő élete miatt szenvedjen. Elég gondot okozott az neki egyedül.
- Akkor mégis ki miatt? - mordul fel szkeptikusan. Ki más lehetne az oka a tortúrának, amin a lány végigment mióta elváltak egymástól? Tisztában van vele, hogy ami közöttük volt, nem egy mindennapi dolog, így erősen kétli, hogy utána még valaki képes volt ugyanannyira összetörni a szívét. Már csak a gondolatra is, hogy más férfi ért hozzá úgy, ahogyan ő, ökölbe szorul a keze és alig tudja lecsillapítani magában a birtoklási vágyat.
Éber és ideges pillantással figyeli, ahogy felkel a jobb napokat látott kanapéról, és felé indul. Nagyon is akarja, hogy közel legyen hozzá, mégsem bízik magában. Ahogy mozdulatai felkavarják a lakás levegőjét, még intenzívebben érzi az egyedi és csábító mézillatát, ami ismét csak ráerősít az éhségére. Szeme kissé elsötétül, viszont egy pillanat múlva már ismét világoskék színében pompázik. Nem fordítja felé a fejét, így is éppen elég, hogy immáron itt ül a foteljének karfáján, kartávolságra. Még kevesebb energiát venne igénybe, hogy egyszerűen csak magához rántsa, és megpróbálja bepótolni az elmúlt hat évet. Túl erős a késztetés, éppen ezért kiüríti poharát, és az ülőalkalmatosság mellett álló kisasztalra helyezi, pillantását pedig az apró alagsori lakás félhomályban lévő sarkába szegezi. Nem mintha látna maga előtt bármit is, minden gondolatát Zoé foglalja le. Az illata, a vére, a testéből áradó, halandók számára nem is érzékelhető hivogató meleg.
- Ne áltasd magad... - horkan fel gúnyosan. - Még így is egy jó ötven évvel öregebb vagyok nálad. - Annak ellenére, hogy nem látszik rajta, már egyre közelebb kerül a nyolcvanhoz. Egyszerű ember már a halálát tervezgetné, ő pedig itt ül, egy huszonéves testében. Akármennyire is egykorúnak néznek ki, az ő évei mögött sokkal több van, mint a lányéi mögött.
- A kocsmában a férfi felismert - jegyzi meg, előhozakodva az este egy pontjával, amit nem tudott hová tenni. Nem kérdez, ugyanakkor érezhető a hangjából, hogy magyarázatot vár a lánytól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741409#post741409][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 18:36[/b][/url]

Kifejezéstelen arccal hallgatja végig a lány meséjét, amire talán sokkal inkább illik a tragédia szó. Testtartása merev, szemét továbbra is előre szegezi. Nem akar sehogyan sem reagálni. Nincs szükség rá, hogy a lány lássa rajta, milyen intenzív érzések töltik el a szavai hallatán, ahogyan arra se, hogy még Zoé mentse fel a viselkedése okozta bűnök alól. Ponthogy neki kéne a legjobban utálnia őt, nem pedig arról győzködnie, hogy nem tehet semmiről. Ki más lenne a hibás, ha nem ő, aki egy többéves kapcsolatot egy szempillantás alatt a kukába dobott és hátra sem nézve otthagyta az embert, aki talán egész életében a legfontosabb volt számára? Igaz, kényszerből tette, de akkor is... Távozásakor úgy gondolta, jobbat tesz mindkettőjüknek, ha nem magyaráz meg semmit, ha kihagyva a lehetőséget az érzelmes búcsúra egyszerűen csak eltűnik. Elképzelése szerint ez egy tiszta lezárása lett volna annak, ami közöttük volt, és bár ő maga sem tudta csak úgy elfelejteni azokat az éveket, mindig azzal nyugtatta magát, hogy a lánynak jobb így. Soha még csak bele sem gondolt az ellenkezőjébe. Most pedig, a külön töltött évek alatt történteket hallgatva mardossa a bűntudat. Tudni akarta, hogy mi is történt, most viszont már inkább elfelejtené. Belegondolni, hogy Zoénak miket kellett kiállnia egyedül, nélküle, ugyanakkor miatta rosszabb érzés volt, szinte mindennél. Abba pedig bele sem mert gondolni, hogy mi az, amit nem osztott meg vele a lány.
- Néhány napba így is beletelik majd, hogy megtaláljanak - próbálta megnyugtatni a lányt. Bár valóban nem volt jó ötlet otthagyni azt a rajzot, nem adott neki sok lehetőséget rá, hogy higgadtan végiggondolja a tennivalókat. A mugli rendőrök viszont szerencsére nem szoktak priorizálni olyan pitiáner ügyeket, mint egy kocsmai összetűzés - különösen akkor nem, ha az egyik fél már ott sincs, mire kiérkeznek. Mire rájönnek, hogy ki is ő, már régen országhatáron túl lesz, így nem is nagyon izgatja magát emiatt.
Az viszont, hogy a lány megörökítette őt, éppen az egyik olyan pillanatot, amikor előtört belőle a birtoklási vágy, sokkal inkább érdekli. Tisztán emlékezett arra az estére, minden pillanatára. Tekintete ismét elsötétedett, ezúttal azonban nagyobb részt a vágy miatt.
- Nem! - löki el magától hevesen a lány felé nyújtott csuklóját, majd felpattanva a fotelből egy pillanat alatt több méternyi távolságra találja magát tőle. Akármennyire is éhes volt, akármennyire is vágyott a vérre, az Ő vérére, ez nem egy olyan helyzet volt, mikor megengedhette magának, hogy egyáltalán eljátsszon az önként adott vér gondolatával. Nem így, különösen nem azután, hogy kissé élesedett a kép arról, hogy mi történt a lánnyal a távozása után. Teljesen megőrült?! Mindezek után mégis hogy ajánlhatná fel magát? Egyáltalán miért tenné?
Rá sem pillant, inkább hátat fordítva az étkezőasztalra támaszkodik és szemeit összeszorítva igyekszik úrrá lenni a vérszomján, ezek után nem leplezve olyan jól érzéseit. Izmai megfeszülnek, ahogy próbálja visszaszorítani a benne rejlő lényt, aki kapva kapna az alkalmon, hogy újra megízlelhesse a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741414#post741414][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 19:17[/b][/url]

Hirtelen a lehetőség, hogy ismét itt hagyjon csapot-papot és egyszerűen csak továbbálljon közel sem annyira vonzó számára, mint néhány órával ezelőtt. Nem a város miatt, azt egy szempillantás alatt maga mögött hagyná... Ez a néhány óra, amit - ha nagyrészt feszültségben is - a lány társaságában töltött, tökéletesen rávilágított, hogy mi az, ami ennyire hiányzott neki az elmúlt évek alatt. Előtte sosem volt neki nehéz az emberek elfelejtése, nem is került annyira közel senkihez, hogy ez gondot okozzon neki. Magyarország után azonban valami megváltozott, és bár igyekezett nem megnevezni, hogy ki is hiányzik neki, nem rágondolni, hogy vajon mi lehet vele, minden gondolata, minden cselekedete mögött ott állt Ő.
- Addigra nem leszek itt - jelenti ki a nagyon is nyilvánvalót. Tudja, hogy Zoé is erre gondol, és bár maga a menekülés ténye nem izgatja, az már sokkal inkább, hogy vele mi lesz.
Talán nem kellett volna ma találkozniuk, talán jobb lett volna mindkettőjüknek, ha a már lezárt múltat nem bolygatják meg. Ugyanakkor ránézve a lányra, ismét érezve az illatát, hallva szívdobbanásait... Hirtelen úgy érezte, hogy megint él, mintha az eltelt hat év csak vegetálás lett volna.
- Ez nem így működik. - Szinte már morgásként szalad ki a száján. Nem lehet, nem teheti meg, hogy megint elfogadja a felkínált csuklót, mintha mi sem történt volna azóta, hogy utoljára ivott a lányból. Akármennyire is akarja, akármennyire is akarják mindketten - mert abban egy pillanatig sem kételkedik, hogy Zoé is vágyik rá, más okokból -, és akármennyire vágyik rá a benne élő lény is, próbál gátat szabni neki, hogy előbújjon. Egyébként is, bár a csukló is tökéletesen megfelelő a táplálkozásra, sosem szerette ezt a módját a vérszívásnak. Annyira személytelen volt, annyira idegen tőlük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741419#post741419][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 19:56[/b][/url]

Egy sötét pillantást vet rá, mikor a szavai hatására felé fordul. Gyűlöli, hogy bárkinek is hagyta, hogy ennyire kiismerje. Hogy szavak nélkül is meg tudja állapítani, mi jár a fejében, holott kettejük közül nem neki vannak gondolatolvasói képességei. Utálja azt is, hogy pont a fején találta a szöget - megint.
Mikor a lány nyaka fedetlenné válik, meg kell markolnia a régi ébenfa asztal szélét, hogy ezzel fizikailag próbálja magát visszatartani a közeledéstől. Száján állatias morgás csúszik ki. Nem, nem és nem. Nem veheti csak olyan könnyedén vérét, mint régen tette. Talán már akkor sem kellett volna, akkor minden bizonnyal mindkettőjüket megkímélte volna megannyi bosszúságtól és gondtól. Ha akkor, az iskolában jobban odafigyel a szükségleteire és időben elmegy táplálkozni, nem kellett volna a tanársegédét lehívnia az irodájába, ezzel kényszerítve a vére felajánlására. Akkor talán nem lennének most itt, ugyanebben a helyzetben.
Pedig a mostani éhsége szinte semmi ahhoz képest. Most másra vágyik, nem pusztán a lány vérére. Most birtokolni akarja, magáénak tudni, el nem engedni. Ismerni akarja minden egyes gondolatát, tervét, gondját-baját, és ki akarja őket törölni a fejéből, hogy ne maradjon más, csak ő. Csak rá koncentráljon, csak körülötte forogjanak a gondolatai. Az érintései, szavai körül, az egymás iránti vágy körül.
Mikor az irányába indul Zoé, a pillantása már egészen sötét, minden egyes mozdulatát figyelemmel kíséri, és próbálja megtenni a tőle telhetőt a lány intenzív illatának kiszűrésére. Aztán, mikor megérinti az ajkát, elpattan benne valami. Olyan, mintha egy képzeletbeli gát szakadna át, a sebességére fikarcnyit sem figyelve helyezi kezeit a lány karcsú derekára, majd egy egyszerű mozdulattal fordítja meg őket, beszorítva Zoét a teste és a faasztal közé. Bár testük nem ér össze, csupán néhány centiméter választja el őket, és így is tökéletesen érez mindent. A szívdobbanásokat, a meleget, még talán a bőre simaságát is.
- Fejezd be! Ne akarj ennyire meghalni ma... - Szavai ismét morgásként törnek elő-már-már egészen állatiasan, pillantását pedig a lány nyakán lüktető érre fordítja. Egyelőre azonban nem tesz többet, akármennyire is nehezére esik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741438#post741438][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 21:10[/b][/url]

Kissé megijesztette, hogy milyen reakciókat váltott ki belőle egy ennyire apró érintés. Persze, mindig is tisztában volt vele, hogy az olyan helyzetekben, amikor képbe kerül a vágy - legyen az vérszomj, vagy valami egészen más -, hajlamosabb az állatias énje kézbe venni az irányítást, egyszerűen félretolva az emberit. Ilyenkor, bár tudatában volt minden egyes cselekedetének, nehezére esett észérvekre hallgatni, és szinte sosem tudta meggyőzni magát, hogy valamit miért ne csináljon. Különösen, ha az a valami ennyire jó érzéssel tölti el. Miután megragadja a lány derekát, és tenyere találkozik az annyira ismerős testtel, már kezdi elveszíteni a kontrollt. Zoé ugyanolyan makacs, mint régen volt, és mikor a fejébe vesz valamit, nem nyugszik, ameddig az úgy nem lesz. Mikor meghallja az apró nyögést, figyelmeztetően villan a szeme; még egy ilyen, és végképp nem lesz megállás.
- Ezzel soha még csak ne is viccelj! - szól rá keményen. Az élet nem játék, a halandók sokszor fel sem fogták, hogy mennyire nem. És bár tudja, hogy a lány tisztában van vele, hogy ki ő és mi ő, ahogyan az erejével is, már régen rájött, hogy nem veszi azt komolyan. Pedig tényleg nem lenne több egy egyszerű mozdulatnál, talán néhány másodperc kellene hozzá, és a szíve megszűnne dobogni, és valóban vége lenne az életének.
Hirtelen dönt a következő lépéséről, egyik kezével beletúr a lány selymes hajába, és minden gyengédségtől mentesen rántja oldalra a fejét, ezzel ismét felfedve a nyakát. Közel hajol hozzá, lehelete az oly' hivogató bőrt csiklandozza, egyelőre azonban még kordában tudja magát tartani, habár nem kicsi lélekjelenlétre van szüksége hozzá. Egyik pillanatban még a barna szemekben próbál valamilyen választ keresni az ezernyi kimondatlan kérdésére, majd a következőben ajkait a lány ütőere fölé helyezi, ahelyett viszont, hogy átharapná a vékony bőrt, hosszan megcsókolja. Alsótestét már-már öszönösen mozdítja közelebb, és mikor már egy hajszál sem férne kettőjük közé, egy apró nyögés szalad ki a száján.
- Sok évvel ezelőtt megadtam a lehetőséget, hogy elsétálj... Most is megteheted - suttogja a nyakába, mielőtt nyelvét finoman végighúzza az édes bőrön. Szinte érzi a lány vérének mézízét anélkül is, hogy valóban megízlelné. Tisztában van vele, hogy nem sokáig tudja már tartóztatni a benne élő ragadozót, főleg nem így, nem ennyire közel a vágya tárgyához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741443#post741443][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 22:11[/b][/url]

Lenyeli a válaszát, és inkább igyekszik nem gondolni bele, hogy mit is állít a lány. Nem tervezte megölni, soha még csak kárt sem akart tenni benne - de hát ezt bestia lévén végül csak nem tudta elkerülni. Szemei előtt feltűnik Zoé holtteste, és meg kell ráznia a fejét, hogy elűzze a képet. Soha nem akarja úgy látni.
Bár valahol sejtette, hogy az este nem fog eltelni anélkül, hogy testük egymásnak feszüljön, inkább igyekezett egészen idáig ellökni a lányt. Úgy vélte, jobb neki, ha nem bonyolódnak ismét egymásba, ha úgy hagyják a múltat, ahogy van. Aztán a Sorsnak - és Zoénak - más tervei voltak - bár nagy valószínűséggel ő sem lett volna képes csak úgy hátat fordítani és elsétálni még egyszer.
Az ismerős kéz érintésére érzi az elektromosságot, de csak apró csiklandozásként hat rá. Ismeri az erejét, tudja, hogy akár apró fájdalmat is tudna okozni, de azért közel sem úgy hat rá az áram, mint közönséges halandókra. Zoé részletekben kinyögött szavára aztán egy pillanatra megmerevedik. Nem hazudott, most még - bár fájdalmas lenne - el tudná őt engedni. Hagyná futni, és visszafogná a benne rejlő ragadozót, akinek az ösztönei azt súgnák, hogy kövesse őt. A prédát.
Amilyen hirtelen mozdulattal hozzáért az előbb, most ugyanolyan vehemesen löki el magát a lánytól. Nem szereti, ha hazugnak nevezik, és biztos akar lenni benne, hogy tudja, tényleg elmehet. Nem akarja, hogy felelőtlenül döntsön, nem akarja, hogy csak azért visszatérjenek a régi rutinjukhoz, mert véletlen összefutottak, és nem akarja, hogy kényszernek tűnjön az egész. A benne élő vadállatnak ez nyilván nem tetszik, de most az emberi része a domináns. A halandó része, a férfi pedig nem a vért akarja, hanem teljesen másra vágyik.
Fursztrált nyögés kíséretében túr bele idegesen a hajába, mielőtt sötét pillantását ismét Zoéra szegezi, karjait pedig keresztbe fonja mellkasa előtt, ezzel is próbálva kontrollálni magát.
- Elmehetsz. - És elfelejtheted ezt az egész estét - ha akarod - fejezi be magában a mondatot. Az már más kérdés, hogy sok énjéből csak a józan ember akarja, hogy elmenjen. A többi része - a bestia, a férfi - még csak bele sem mer gondolni, hogy mi lenne, ha valóban elmenne. Nem a vér miatt - a vér pótolható. Sokkal több van emögött annál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741448#post741448][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 22:52[/b][/url]

Szinte fizikai fájdalom számára karba tett kézzel, megfeszített izmokkal állni, és végignézni, ahogy a lány szemét könnyek töltik meg. Érzi a belőle áradó félelmet, szinte az érzelmeket is ki tudja szagolni a levegőben, de nem akarja. Még nem, úgy nem, hogy van esély rá, hogy a lány fogja magát és itthagyja őt.
Aztán a hirtelen kezdeményezésre egy hosszúra nyúlt pillanatig még nem reagál, csak kőszoborként tűri az érintést, majd az apró csókokat. Érzi, hogy a vágy egyre türelmetlenebbül tör fel benne, és mikor annyi év után ajkuk ismét találkozik, megtörik a jég. Az egyik pillanatban még egy passzív résztvevője a történéseknek, aztán mikor meghallja a szavakat, amikre eddig várt a tudatalattija, egyik percről a másikra már az ismerős test köré fonja karjait, aztán pedig gyakorlott mozdulattal kapja fel és hagyja, hogy a lábait a dereka köré kulcsolja.
A tény, hogy Zoé mindent megadna neki úgy, ahogyan ő akarja, minden énjét izgatja. A józan ember most háttérbe szorul, utat adva a sokkal ösztönösebb részeinek. Ezúttal ő szünteti meg közöttük a távolságot, és csókolja meg a lányt vehemensen, miközben oda sem nézve az ebédlőasztal felé sétál vele, majd annak a lapjára ülteti fel. Közben egyik keze a derekát markolja birtoklón, másik pedig a nyakára kulcsolódik, tökéletesen érezve a pulzusát.
- És ha nem csak vért akarok? - Hangja a suttogás és morgás közötti átmenet, miközben ajkai a lány fülére kúsznak, megcsókolva azt az egy bizonyos pontot mögötte. Bár szinte biztos a válaszban, hallani akarja. Tudni akarja, hogy hogyan érez a másik, hogy ő is legalább annyira epekedik az érintéséért, mint ő. És bár a vérének száguldó sebessége és a szíve gyors ritmusa mellett valahol ezt tudja, mégsem ér fel a dolog a szavakkal. Ennyi év után több kell puszta reakcióknál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741459#post741459][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 23:39[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741493#post741493][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.23. 23:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741497#post741497][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.24. 00:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741525#post741525][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.24. 16:48[/b][/url]

A nap sugarai épp csak bevilagitottak az apró ablakokon, ezzel legalább valamiféle félhomályt biztosítva a helyiségnek, megvilágítva annak állapotát, ami olyan volt, mintha tornádó söpört volna végig a lakáson: szétdobált ruhák hevertek mindenhol, az éjszaka lehelyezett poharak közül az egyik apró szilánkokra tört, a másik pedig valahol a fotel alatt landolt, a két szuszogó alak pedig egymásba tekeredve feküdt az össze-vissza csavarodott takaró ölelésében.
A pillanatban, mikor kipattantak a szemei, hirtelen nem is volt teljesen biztos benne, hogy hol van. Úgy érezte magát, mintha még mindig az iskolában lenne; akkor volt utoljára ilyen kipihent, ennyire jól lakott és ilyen szinten kielégült. Bár az évek alatt táplálkozott jó néhányszor, ivott emberi és állati vért egyaránt, egyik sem töltotte el olyan szintű tejesség érzettel, mint az előző este fogyasztott  életnedv. Tisztában volt vele, hogy ez nem - vagy nem csak - annak köszönhető, hogy a lány vére különleges, sokkal inkább tulajdonítható annak, hogy tőle vette el.
Az éjszaka további részében sem kímélte őt, semmilyen értelemben,  és most feje apró mozdításával, ügyelve rá, hogy ne ébressze fel a mellkasán békésen szuszogó lányt, igyekszik legalább nagy vonalakban felmérni az általa okozott sérüléseket. A szinte mellékesnek tekinthető, már most csúnya lila színben pompázó zúzódások, amik a takaró alól kilátszottak, pontosan az ujjai mintázatát alkották, és biztos volt benne, hogy nem ez az egyetlen hely a testén, ahol embrefeletti erejének bizonyítékai díszelegtek. Első pillantásra négy harapásnyomot vélt felfedezni, amelyekből - bár gyógyulásnak indultak már -, képes volt tisztán kivenni a pontokat, ahol vámpírfogai áttépték a vékony bőrt. Az önutálat, ami abból eredt, hogy ő maga okozott kárt a lányban, holott neki kellett volna megvédenie, ugyanúgy fellángolt benne, mint anno. Ezért is kerülte régebben, hogy kizárólag Zoéból táplálkozzon annak ellenére, hogy a lány többször is felajánlotta. Nem szerette hibásnak érezni magát, holott most is nyilvánvalóan miatta nézett úgy ki a nő teste, mint egy hadirokkanté. Ugyanakkor - és ezen egy kicsit sem lepődött meg - furcsa mód elégedettség is elöntötte, szerette látni az éjszakájuk nyomait a lányon, és valamiféle beteges büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy ő az, aki megjelölte, ő hagyta rajta a keze nyomát.
Nem tudná felidézni, hogy percek vagy órák telnek el, amíg mozdulatlanul várja, hogy Zoé is felébredjen. Ez idő alatt újra és újra végigjáratja rajta pillantását, felfedezve az apró változásokat és ismeretlen-ismerősként üdvözölve egyes részeket. Nem engedi őt el, egyik karja a lány derekán átvetve pihen, másikkal pedig a vállán lévő harapásnyom környékét simogatja finoman.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741573#post741573][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.24. 21:45[/b][/url]

Előbb érzi meg, hogy a lány ébredezik, mint ő maga. A szívdobbanásai gyorsulnak, légzése kevésbé egyenletessé válik, teste alig észrevehetően mocorogni kezd, majd néhány pillanattal később végre kinyitja azokat a nagy barna szemeit, szempillái pedig súrolják a meztelen mellkasát.
Aztán, mikor az ébredés utáni tudatlanság állapota elmúlik, közli vele a nyilvánvalót. Sejtette, hogy az általa okozott sebek nemcsak esztétikailag fognak rontani a látványán, de kegyetlenül fájdalmasak is lesznek majd a lány számára. Mikor pedig sejtése beigazolódik, egy újabb hullámnyi bűntudat tör rá, mert hiába volt Zoé az, aki felajánlotta a vérét, sőt, mindenét, ő beérhette volna kevesebbel is. Ennyi év sóvárgás és vágyakozás után viszont nem volt képes rá, teljes egészében akarta őt, a testét, a vérét, mindenét. Ezért is tette magáévá a helyiségben minden lehetséges felületen, ezért vette vérét nem csupán egy, de minden eddiginél több helyről. A vérének mindenhonnan más íze volt: a könyékhajlatából kissé fémes, a vállából füstös, a csípőcsontja felett futó erekből fűszeres, míg a combjából egészen gyümölcsös. Mindenhonnan más volt, máshogy jó és egyedi, ugyanakkor egyik sem ért fel a nyakából eltulajdonított mézízű nedűnek, amihez hasonlíthatót még sohasem kóstolt. Annál csupán egy helyről van még jobb íze a vérnek, ahonnan még sohasem kóstolta, ahonnan a vámpírok csak a párjaikból isznak.
Egy bűnbánó pillantást vet Zoé feje búbjára, majd az ajkához emeli a sebesült karját, és egy finom csókot lehel a nyílt sebre. Fogalma sincs, hogy hogy jutottak el idáig, ahol úgy viselkednek, mint akik nem töltöttek egymás nélkül hosszú éveket, úgy rázódnak vissza a megszokottba, mint akik egy pillanatra sem váltak el egymástól.
- Még sohasem hagytam magamat ennyire elveszni benned - válaszolja brutálisan őszintén. Bár teljes ismertségük alatt hatalmas volt a vágy benne a lány iránt, mindig ügyelt rá, hogy az emberi énjének a kezében maradjon az irányítás, ne pedig az ösztönlény lépjen benne előtérbe. Most azonban, ennyite váratlanul, ennyi idő után nem tudott gátat szabni állatias vágyainak, meg akarta kóstolni őt mindenhonnan, azt akarta, hogy a vére a részévé váljon, hogy mindenhol rajta hagyja a nyomát, hogy elvegye, amiért évek óta áhítozott.
- Tudni akarom, hogy mire gondolsz. - Szavai sokkal inkább hangzanak parancsnak, mint kérésnek. Tudni akarja, hogy ezzel az egésszel most hogy állnak, hogy Zoé mit akar, és bár könnyedén hagyhatná, hogy a gondolatai bekússzanak elméjébe, már régen ígéretet  tett a lánynak, hogy tiszteletben tartja őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741581#post741581][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.25. 02:54[/b][/url]

Furcsán idilli számára ez a helyzet. Ahogy úgy fekszenek egymáshoz bújva a jobb napokat is látott ágyon, ahogy nem beszélnek a kettőjük közötti égető kérdésekről, mint például az elmúlt hat év, ahogy ahelyett, hogy elszörnyülködnének az előző esti féktelenségük bizonyítékain, úgy tesznek, mintha ez az egész - a harapások, zúzódások, és az őket kísérő fájdalom - teljesen normális lenne. Az ő esetükben minden bizonnyal az is volt - hogy máshogy alakulhatna egy félvámpír kapcsolata egy halandóval?
- Ha korábban megtettem volna, korábban kocskáztattam volna, hogy vérszegénységben összeesel és nem kelsz fel többet - állítja teljes bizonyossággal, hangjából puszta tárgyilagosság érezhető ki. Tudja, hogy mit kockáztat minden egyes alkalommal, amikor enged a kísértésnek és belekóstol a lányba - még akkor is tisztában van vele, amikor ő nem érzékeli a helyzet kényességét és botor módon önként ajánlkozik. Keze nem mozdul Zoé derekáról, habár hozzá igazodik, mikor úgy helyezkedik, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. A bűntudata csillapodni látszik, mikor a barna íriszekben fikarcnyi megbánást sem tud felfedezni, ugyanakkor azt akarja, hogy Zoé megértse, mennyire felelőtlen is volt a tegnap este mindkettőjük részéről. Akár katasztrofális végkifejletbe is torkollhatott volna, mikor vámpír énje ilyen szinten elszabadult.
Neve hallatára akarva-akaratlanul szorosabban fonja karjait a lány törékeny teste köré. Mintha egy teljes élettel ezelőtt lett volna, hogy utoljára így, ennyi érzelemmel, ennyi szerettettel szólt hozzá valaki. Nem mintha gondolkoznia kellene az illető kilétén - Zoé óta senkit sem engedett közel magához, legalábbis érzelmileg nem. Mély sóhaj hagyja el a száját.
- Hogy mondhatod ezt ez után... Minden után? - kérdezi halkan, újra és újra végigpörgetve fejben az előző éjszaka eseményeit, amelyek egyszerre voltak hihetetlenül tökéletesek, és borzasztóan brutálisok, de az is biztos, hogy minden finomkodást nélkülöztek. Hitetlenkedve rázza meg a fejét, nem lát reális okot rá, amiért a lánynak még ennyi év után is úgy kellene éreznie iránta, mint akkor régen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=742109#post742109][b]Asher Noah Wayde - 2018.12.04. 19:12[/b][/url]

Türelmetlen szemforgatással válaszol csak az elképesztően makacs és felelőtlen válaszra. Egyáltalán nem gondolja, hogy ez az egész, ami az elmúlt éjszaka történt, sőt, az egész kapcsolatuk bármilyen apró mértékben is súrolná a normalitás határát, és bár Zoé válasza nem lepi meg - mindig is hátra sorolta elvégre a saját testi és lelki épségét -, ez még nem jelenti azt, hogy tetszik neki.
Az önostorozás nem volt kimondottan jellemző rá soha, mindig igyekezett inkább nem átlépni bizonyos határokat, mint utólag sajnálkozni miattuk. Most sem kimondottan önmagát utálta azért, mert hagyta elfajulni a helyzetet, inkább az egész szituációt, amiben voltak. Még talán azt a csapat muglit is, akiket előző nap álca gyanánt követett - miért éppen abba a kis koszos kocsmába kellett menniük, ahol Zoé dolgozott?
- Valahogy mindig nagyobb veszélyt jelentettem rád nézve, mint védelmet - válaszolja egykedvűen, ajkait kissé összepréselve, majd egy türelmetlen mozdulattal kel fel az ágyról, a lányt kissé arrébb tolva. Beletúr kócos hajába, majd csupasz felsőtesttel, hátra sem nézve az ágyra a konyhapulthoz lép, és reggeli kávé helyett egy reggeli italt tölt megának, amit azon nyomdan le is húz. Tisztán kell gondolkodnia a következő lépés kitalálásakor, és ez az ágyban fekve, Zoé émelyítő illatával körülvéve nem fog menni.
- Már megint romanticizálod ezt az egészet - morogja újratöltve poharát. A kapcsolatukban valójában nem volt semmi romantikus soha sem. Tanár-diák viszony, elharapózott éhség, amin csak egy diákból való ivással tudott segíteni, folyamatos alagsori bujkálás, ál-tanársegédség a kapcsolatuk leplezése miatt, a szerelmi háromszög, amiből ez az egész elindult... Meg sem szabadott volna talán történnie - annak ellenére, hogy az volt hosszúra nyúlt életének egyik legnyugodtabb és legboldogabb időszaka.
- Mégis mit akarsz, Zoé?! - ejti ki száján először a lány nevét, és karjait széttárva fordul szembe vele. - Ha velem vagy, állandó veszélyben vagy, nem csak az ellenségeim, de miattam is. Ezt nem veheted semmibe! - emeli fel a hangját idegesen. A lányból mindig is hiányzott a józan ész, amikor róla volt szó - erre volt példa az előző este is -, most azonban sokkal komolyabb volt a fenyegetés, minthogy megharapja és talán nem áll meg időben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=742289#post742289][b]Asher Noah Wayde - 2018.12.07. 22:39[/b][/url]

Válaszként csak egy kétkedő pillantással ránéz, majd alig észrevehetően felvonja a szemöldökét. De, nagyon is igaz. Sosem volt elég naiv és felelőtlen hozzá, hogy azt gondolja, tökéletesen uralmában van a vérszomjának a lány körül. Az iránta érzett, igencsak intenzív érzései alapjáraton felerősítették minden vágyát - legyen az szimpla testiség iránti vágy, vagy a vér utáni sóvárgás -, és bár számos leélt éve alatt megtanulta kontrollálni saját állatias ösztöneit, teljesen sosem tudta irányítása alá vonni a vámpír énjét. Nem mintha ez lenne az egyetlen ok, ami miatt együttlétük igencsak csökkentette a lány túlélési esélyeit; ott volt még megannyi más dolog kezdve az ellenségeivel, akik nem ismertek határokat az üldözésében. Ha csak megneszelnék, hogy van egy halandó, akiért bármit feladna...
Igyekszik nem mutatni, hogy mennyire elevenébe talál a következő válasz. Ennél a valóságnál, az állandó menekülésnél, a magánynál, a bizonytalanságnál valóban minden jobb. Az viszont, hogy a lány az együtt töltött, igencsak eseménydús éjszaka után is úgy gondolja, hogy az álomvilág, amiben őt romantikus főhősként tünteti fel jobb, mint az állatias, vad valóság - nos, éppen ez az oka, hogy nagyon ritkán hagyja az irányítást kicsúszni kezei közül.
Ajkait vékony, alig látható vonallá préseli, és szorítását addig erősíti az egyik épen maradt pohár körül, hogy az egy pillanat alatt apró üvegszilánkokká robban szét. Szinte meg sem érzi, pillantását a lányra szegezi, aki éppen próbálja magára aggatni előző esti, igen megviselt állapotban lévő ruháit - több-kevesebb sikerrel.
- Ugyan, mit értettél meg?! Nem értesz te semmit - emeli fel hangját kissé indulatosan, miközben az üvegszilánkok nagy részét lerázza tenyeréről, és azok néhány kósza vércsepp kíséretében a padlóra hullanak, még jobban beszennyezve az amúgy is viseltes felületet. Tudta, hogy milyen gondolatok járnak Zoé fejében, még gondolatolvasás nélkül is könnyedén le tudta olvasni az arcáról. Nem akarta, hogy így érezzen. Bár mindkettőjüknek jobb lett volna, ha a lány csak elfogadja, hogy akkor otthagyta, és elfelejti, hogy egyáltalán ismerte őt, ez nyilván nem így történt. Most pedig, ebben a keszekusza helyzetben nem akarja hagyni, hogy hamis képzetekbe kergesse magát. Akkor nem adta meg neki a választási lehetőséget, és bár most sem tartja a legjobb ötletnek, nem szívesen hagyná itt őt ebben az istenverte városban egyedül.
- Alkonyatkor indulok Angliába - szólal meg egy fokkal halkabban, és lassú léptekkel visszasétál a lány elé. - A te döntésed, hogy velem tartasz-e. - Nem akarja szavakba önteni a saját vívódását. Egy része úgy gondolja, hogy jobb (vagy legalábbis biztonságosabb) lenne az egész, ha elfelejtenék ezt az estét, és visszatérnének az elmúlt hat év gyakorlatába - egymás nélkül élnének tovább is. A másik része viszont azt akarja, hogy Zoé vele tartson, kerüljön ez bármibe is. Ő talán nem is tudná eldönteni, hogy melyik oldalra hallgasson, hiszen egyik sem életbiztosítás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=743212#post743212][b]Asher Noah Wayde - 2018.12.20. 10:44[/b][/url]

Szeretné megerősíteni Zoé szavait, szeretné azt mondani, hogy tényleg nem ismerte őt soha sem. Hogy csak egy megszépített, lebutított verzióját ismerte a lénynek, aki ő. Hogy csak a szép oldalát látta, hogy fogalma sincs róla valójában milyen is az élete. Szereté mindezt kimondani, elüldözni magától egyszer és mindenkorra. Úgy sokkal egyszerűbb lenne minden, nem kellene azon gondolkodnia, hogy mi legyen a következő lépésük, nem lassítaná le őt a lány, és ami a legfontosabb, nem lenne mellette állandó veszélyben. Akármennyire is ez a legfontosabb szempont, amihez nem kellene más, csak egy apró megerősítés, amivel végleg el tudná őt idegeníteni magától, egyszerűen nem képes kimondani a szavakat.
Ennek oka többek között, hogy akármennyire nekm akarja bevallani magának, nem akarja, hogy elmenjen. Akármilyen káoszos volt ez az elmúlt este és a ma reggel is, az elmúlt hat évben csupán emléknek tűnt az idő, amit együtt töltöttek. Olyan volt, mintha nem lett volna több egy apró periódusnál az életében, ami már-már egy álom nyugalmával telt el. Most viszont, ahogy ebben a koszos, szürke valóságban ismét egymásra találtak, mikor csupán a legapróbb esélyük volt rá, nehezére esett volna a lányt hagyni kilépni az ajtón. Nem akarta elengedni őt, nem is biztos, hogy még egyszer képes lett volna rá. Nem így, hogy most már ennyire érezte, mi hiányzott neki az elmúlt években.
Pillanatok alatt dönt, és szinte észrevétlenül kerül Zoé mögé. Visszarántja őt a könyökénél fogva, az ajtót becsapja olyan erővel, hogy a rozoga fadarab majdnem kiszakad a keretből, majd hevesen nekidönti a lányt és megcsókolja, ugyanannyira érzelmekkel telve, mint éjszaka. Ha kimondani nem is könnyű neki a dolgokat, megmutatni legalább annyira meggyőzőn tudja őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=746060#post746060][b]Asher Noah Wayde - 2019.01.10. 18:00[/b][/url]

Londont határozottan jobban szerette, mint Párizst. Itt másabbak voltak az emberek, sokkal inkább hajlamosak voltak a saját dolgaikkal törődni, nem foglalkoztak két idegennel, akik néhány napja beköltöztek az egyik külvárosi kis épület tetőterébe. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán valakinek feltűnt az érkezésük a szomszéd házban lakó félszemű öregasszonyon, és az utca végén kolduló hajléktalanon kívül. Így volt jó. Amennyire csak lehetett, próbáltak nem okozni feltűnést, egyelőre csak meg akarták magukat húzni, feltérképezni a környezetüket és a lehetőségeiket.
A gondolatok egymást követve cikáztak a fejébe megállás nélkül, egészen mióta elhagyták a francia főváros koszát és bűzét. Tervet kellett kovácsolnia, ki kellett találnia, hogy hogyan tovább. A céltalan menekülésből kezdett erősen elege lenni, plusz most, hogy Zoé is csapódott hozzá, és immáron nem egyedül járta Európát, égetőbbé várt a hogyan tovább kérdése.
Ami a kettőjük viszonyát illeti, semmi érdemi dologról nem beszéltek, mióta eldőnt, hogy a lány vele tart. Nem került szóba közöttük mélyebben, hogy hogyan és miért hagyták annyiban a kapcsolatukat annyi évvel ezelőtt, ahogyan az sem, hogy most mi fog történni velük. Egyszerűen csak visszaszokni a régi rutinjukba lehetetlennek tűnt. Már nem azok az emberek voltak, akik akkor, hat éve, a kis magyarországi iskolában, akik csak el tudtak bújni minden baj elől és el tudtak veszni egymásban, nem törődve a körülöttük lévő világgal, veszélyekkel, gondokkal. És akármennyire is tele volt kétségekkel, hogy jó döntés volt-e engedni Zoénak, hogy vele jöjjön, ebben a néhány napban boldogabbnak érezte magát, mint már évek óta. Akármennyire is nem akarta magának bevallani, még a feszültséggel közöttük is javított a hangulatán, hogy nem egyedül volt, hogy ő itt volt vele.
- Azt mondják, hogy álmában bámulni az embert már-már zaklatásnak számít - szólalt meg, mikor megérezte a lány ujjait bőrén. Nem nyitotta ki a szemeit, ugyanakkor ajkai köré egy apró mosoly kúszik. Furcsán nyugalom töltötte el - szinte már ismeretlen volt számára az érzés, ugyanakkor addig akarta élvezni, ameddig csak lehetett. Szabad kezével Zoé dereka után nyúlt, és még közelebb húzta magához.