A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=236847#post236847][b]Lugosvölgyi Albert - 2014.02.13. 12:12[/b][/url]

A Levita kék vezetősége a tanév vége utáni szünetre kirándulást tervezett, melyre egy kis csúszást követően február 15-én került sor. Az előzetesen megbeszéltek alapján a tanárok és az utazásra jelentkezett diákok a Keleti pályaudvaron találkoztak reggel 9 órakor, ahonnan vonattal mentek tovább. A diákokat az utazás első felében teljesen lenyűgözte a vonat gyorsasága, de sajnos ez azt is jelentette, hogy az ablakon kifelé nézelődni hosszabb távon nem volt túl szórakoztató, hiszen a tájból csupán egy elmosódott csík látszódott.
Hogy a közel három órás utat izgalmasabbá tegyék, a házvezetők meséltek egy keveset a kirándulás úticéljáról, a kastélyról. Nem tartom kifejezetten célravezetőnek, hogy ezt a beszélgetést sorról sorra megismételjem, helyette álljon itt egy rövid kis idézet Az angliai kastélyok és múltjuk című felettébb vaskos kötetből:
"Norwich legnagyobb látványossága volt valamikor a büszke és tiszteletet parancsoló Ködös Völgy kúria. Ezernyolcszáz környékén kezdték építeni a természet lágy ölén, nagyjából másfél mérföldnyire a várostól és az eredeti számítások ellenére jóval nagyobb lett egy manapság megszokott kúriától, ezért is emlegetik inkább „kastély” minőségben a helyiek. Kis patak is és vízesés mellé rakták le a kőalapokat, ezermesterek verejtéke gazdagította az épület elemeit, híddal és egy rövid erdei úttal kötötték rá az országútra Ködös Völgy lakóit. A Rutherby birtokként is emlegetett helynek gazdag történelme van, szerves része az angol múltnak.
Valamikor, fénykorában hatalmas bálteremmel rendelkezett a földszinten, valamint egy terjedelmes szalonnal, könyvtárral és játékszobával. Az alagsorban kapott helyet a konyha, a mosókonyha, az alkalmazottak szálláshelyei, a teregető helyiség és a túlméretezett éléskamra is. Az emeletekből három van a mai napig. Régen hálószobák, egy zeneszoba, egy művészi értékeket ápoló terem, fürdők, két kis szalon és egy hatalmas dolgozószoba is helyet kaptak itt.
Ez volt Ködös Völgy eredeti tervrajza. Mióta felvásárolták, az épületet behálózta egyfajta ijesztő köd, ami csak évente pár hétig oszlik szét, hogy teljes pompájában láttatni engedje Ködös Völgyet minden szem számára. Azt beszélik, szellemek tanyáznak a helyen és elkárhoztatják mindenki lelkét, aki ide bemerészkedik. Az igazság ebből annyi, hogy volt már olyan természetbúvár, botanikus segéd és bátor turista is, aki betette a lábát a kúriába, hogy aztán rejtélyes körülmények között eltűnjön – legalábbis a helyiek szerint."
Bevallom, én is hallottam már nem egy pletykát az úticélunkról, de főleg annak korábbi lakóiról. Állítólag valamikor 1800. környékén Norfolkban Sir James Rutherby rendelte el a kastélyszerű kúria megépítését. A Sir úgy határozott, hogy tisztes családjával együtt itt fog letelepedni, miután kinőtték Warwickshire-i házukat a négy gyermekkel (három fiú és egy lány). Az építkezés rendben zajlott, avatott mestereket hívatott Anglia keleti részéből, hogy asszisztáljanak a munkálatoknál, így közel másfél év alatt lakhatóvá vált a kúria a család számára. A Rutherby birtok kicsivel több, mint száz éven át leledzett a család tulajdonában; az Első Világháború idején önkéntesi alapon az akkori családfő, Sir Edmund Rutherby, megnyitotta a kapukat a lakosság előtt és sürgősségi kórházat alakíttatott ki benne. Edmundot is behívták természetesen a háborúba és sajnálatos módon elesett. Felesége, Rosalind, nem szült utódot, így a Rutherby birtok rövid időn belül állami tulajdonba került, a Második Világháború alatt hadi kórházzá avanzsálták, majd 1962-ben kivásárolta egy bizonyos dr. Hecaté Fitzgerald, bár, hogy a doktori címe mit takar, az mai napig rejtély. A birtok és a kúria új tulajdonosa érkezésével bezárta kapuit a nagyvilág előtt, de ami meglepő, Hecaté is eltűnt a színről. Épp ezért hatalmas megtiszteltetés, hogy mi lehettünk az elsők, akik hosszú idő után végre átléphették a kastély küszöbét.
Oh, és, hogy ki vagyok én, aki narrációmmal zavarni merészelem nyugalmadat? Lugosvölgyi Albert, szolgálatodra. Egy ideje már a Levita toronyban éldegélek, és várom, hogy tükröm újra a régi legyen, de most, annak hírére, hogy egy híresen furcsa boszorkány titokzatos kastélyába készülnek kirándulni nem hivatalos lakótársaim, úgy döntöttem, hogy magányomat feladva megpróbálok közéjük lopózni. Nem volt túl nehéz tükröződő holmit találni náluk, hiszen a kirándulásra szinte csak lányok jelentkeztek. Az utazás kezdetekor Doléance kisasszony táskájában, kézitükrének hűvös homályában bujkáltam, de akármikor átugorhattam volna valamelyik kislány nyaklánca medáljának homályos fényébe, vagy akár egy szemüveg lencséjébe.
Titkolt célom a kíváncsiságon túl az volt, hogy beszélhessek dr. Hecaté Fitzgeralddal, mert úgy gontoltam, hogy ő talán tudna segíteni rajtam szorult helyzetemben. Arról persze fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik az idős hölgy, de az én állapotomban minden esélyt meg kell ragadni, így tehát velük szöktem, és kész voltam útra és kalandra egyaránt.
A vonatról Londonban átszálltunk a Kóbor Grimbuszra, ami számomra nagy élmény volt ám. Mióta csak hallottam a furcsa közlekedési eszközról, mindenképpen látni akartam, elvégre mégiscsak a varázslatos utazásoknak lennék valamiféle szakértője. Az utazás gyors volt, bár néhány diák számára gyomorforgató élményt is jelentett, nekem ilyesmitől szerencsére nem kellett tartanom. Mikor meghallottam a diákok meglepett moraját, átugrottam egy kislány fém hajpántjára, hogy jobban lássam, mi történik. Ekkor érkeztünk meg a kastélyhoz, melyről abban a pillanatban még csak a korábban már ismertetett adatok álltak rendelkezésemre, és sosem gondoltam volna, hogy ennél mélyebben is kénytelen leszek megismerkedni az épület titkaival. Ilyesmi gondolatok egyáltalán nem környékeztek meg, helyette viszont szívesen felkiáltottam volna miszerint: Kalandra fel!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=240319#post240319][b]Lugosvölgyi Albert - 2014.02.18. 20:12[/b][/url]

Megérkezvén a ködös kastély kapujába hatalmas csend fogadott minket, kezdtem úgy érezni, hogy a lányok nem beszéltek a levegőbe, amikor szellemeket és kísérteties történéseket emlegettek. Senki nem jött ajtót nyitni, de a két professzorasszony megoldotta a problémát, és szélesre tárva a hatalmas ajtószárnyakat beterelték a csoportot az előtérbe. Mivel továbbra sem találkoztunk senkivel, a házvezetők úgy döntöttek, hogy megkeresik vendéglátónkat, de addig is a gyerekek lelkére kötötték, hogy ne mozduljanak innen, mert elég nagy a kastély, és könnyű benne eltévedni.
Éppen el akartam indulni, hogy felfedezzem a helyet, elvégre nekem nem szólt a professzorok intése, amikor a lépcső felől halk nevetés hallatszott. Nem sokkal később belépett a terembe egy kicsi, fodros ruhát viselő lány, és egy egyszerűen öltözött férfi. Utóbbi láthatóan a kislány kísérője volt, kicsivel mögötte lépkedett, és szükség esetére készenlétben tarotta a karját, ha netán el kellene kapni a törékenynek tűnő teremtést. Ez persze felesleges óvintézkedés volt a részéről, hiszen mindketten szellemek voltak.
A kislány ugrándozva, lebegve sietett le a lépcsőkön, a férfi méltóságteljesen, kis úrnőjére figyelve szállt mögötte a levegőben. A levitás társaság előtt megtorpantak, majd a lány valamit súgott a férfi fülébe, aki véleményem szerint az inasa, vagy valamilyen szolgálója lehetett. Kíváncsian előbbre igyekeztem átugorva egy másik lány fülbevalójának tükröződésébe, mert izgalmasnak ígérkezett a furcsa páros.
Az inas úrnője parancsára közelebb lépett, majd finoman meghajolva a következőket mondta:
- Úrnőm, Johanna Ravenheart üdvözli Önöket a Ravenheart család nevében. Johanna kisasszony úgy döntött, hogy Önök alkalmasak arra, hogy unalmas óráit megtörjék, ezt vegyék megtiszteltetésnek. A játék szabályait személyesen ő fogja közvetíteni számukra, kérem, figyeljenek!
- Köszönöm Ackley - lebbent előre a kislány, majd kaján mosollyal végigmérte a jelenlévőket. - Mivel unatkozom, ezért játszani fogunk. - láthatóan nem számított ellenállásra, egyértelműen nem szokott hozzá, hogy ellenkeznek vele. - Ti fogtok engem szórakoztatni. Ha megteszitek, amit kérek tőletek, akkor esetleg hagyom, hogy majd elhagyjátok a kastélyt. A két nő, akik jöttek veletek már biztosan alaposan eltévedtek, de ha mégsem, Fitzgerald asszonyt, akkor sem fogják megtalálni. - A kislány éles, hangos kacajt hallatott, amit szerény személyem ki sem nézett volna kecses alakjából és aranyos arcából.
- A feladatotok megtalálni egy festményt, amin az unokabátyám látható, akit Pierce Farrel Ramesnek hívnak. - Hangjába gyengédség vegyült, szemeiben pedig rajongást véltem felfedezni, ami számomra egyértelműen mutatta, hogy a kislány imádja ezt a bizonyos fiatalembert. - Láthattok róla egy képet ott, a családfán - mutatott az egyik falrészletre, ahol valóban megcsodálhattuk a Ravenheart család tagjait. Gyorsan végigfutottam az arcokon, és a neveken, megtaláltam rajta Johannát, és persze Pierce-t is, közben a kislány folytatta a csevegést.
- Mivel sokan vagytok, ezért ajánlom, hogy több csoportban induljatok el, ne aggódjatok, mindegyikőtökre tudok majd figyelni. - Ettől a mondatától a libabőr futott volna végig a hátamon, ha lett volna testem, kezdtem érezni, hogy ő nem egy egyszerű gazdag kislány.
- Te (Luna), te (Isobel) és te (Lyra) az első csapat lesztek - bökött sorban a lányokra Johanna. - Te (Vanília) és te (Runa) a második, a többiek (Keiko, Ágota, Hanka) pedig a harmadik társaságot alkotják - oldotta meg azonnal a csoportbontást, majd folytatta a szabályok sorolását. - Három irány van, induljatok el valamelyiken, és találjátok meg Pierce-t! Bármelyik csapat lesz az első, aki megpillantja őt, mindenkinek megmutatom a helyes irányt. Utatok során találkozni fogtok a családtagjaimmal, ők majd talán segítenek nektek, de az is lehet, hogy akadályozni fognak. A festmények azonban biztosan segítőkészek, nem is értem, hogy miért, unalmas mindig jónak lenni.
Ezzel kacagva felröppent a plafonig, inasa követte.
- A játék indul, siessetek! - ezzel a végszóval elhagyta a termet, a hűséges Ackley pedig lebegett utána.
Számomra igencsak ígéretesnek tűnt a dolog, de nem tudtam, hogy a levitásokat ez mennyire fogja érdekelni. Tapasztalataim alapján egy egyszerű labirintus, vagy tájékozódási feladat nem foghat ki rajtuk, de a rejtvényektől sem menekülnek fejvesztve, azt azonban még nem tudtam, hogy bátorság dolgában hogyan állnak. Reméltem, hogy nekivágnak a kalandnak, elvégre ezért jöttünk ide, nem? Végre valami izgalom a rengeteg eseménytelen év után, legalábbis számomra ezt jelentette Johanna váratlan felbukkanása. Hirtelen nem is tudtam dönteni, melyik csapattal tartsak, ha netán belevágnak. Végül úgy okoskodtam, hogy majd egyiktől a másikig ugrálok tükrökön és tükröződéseken keresztül, és így mindent látni fogok. Alig vártam, hogy döntsenek, és végre induljon a játék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=248796#post248796][b]Lugosvölgyi Albert - 2014.03.07. 23:14[/b][/url]

A lányok elkezdik megbeszélni a további lehetséges tennivalókat. Van, aki inkább a tanárokat keresné meg, és akad, aki szívesen részt venne a szellemlány játékában. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem a választásukon múlik, mert alighogy megszólal az első három lány, megmozdul alattuk a szőnyeg. Csak alattuk működik a varázslat, de az tökéletesen: olyan gyorsan viszi ki őket a teremből az egyik mellékajtón át, hogy esélyük sincs ellene bármit is tenni.
Az ajtó becsapódik mögöttük, és még azt is hallani, ahogy a kulcs fordul a zárban, a többi lány így nem tudja követni őket. Úgy érzem, hogy jelenlétemre ott nagyobb szükség lehet, mint itt, ezért sietve utánuk suhanok. Amint átérek egy a falon logó díszkard éles tükröződésébe, körülnézek és megállapítom, hogy egy kisebb négyszögletű helyiségben vagyunk, amit berendezéséből ítélve talán társalkodásra használnak.
Réginek tűnő, kicsit kopottas bútorok állnak méltóságteljesen helyükön, mely esetleg már több száz éve a padlónak ugyanarra a pontjára esik. Alul vastag, süppedős szőnyeg, felül és körben zöld színű selyemtapéta keretezi a látványt. Középen egy alacsony, sötét színű, fa kávézóasztal áll, melyet két hatalmas halványzöld fotel és egy hasonló színű kanapé vesz körül. A szemben lévő falon a kandalló felett egy fiatal lány képe lóg, aki láthatóan aggódva figyeli a terembe érkezett lányokat.
Rajta kívül még egy szempár várja, hogy észrevegyék: egy viszonylag fiatal, csinos nő szelleme lebeg a szobából kivezető másik ajtó előtt. Hosszú, sötét haját feltűzve viseli, benne hófehér virágkoszorúval, mely színben tökéletesen illik fodrokkal díszített ruhájához. Arcán nem látszódnak érzelmek, mikor megszólal hangja semleges, de messzire hangzó.
- Úgy látom, hogy sikeresen belesétáltatok Johanna csapdájába. Sajnálatos módon bizonyos okokból követnem kell az utasításait, így hát csak akkor engedlek tovább benneteket, ha megoldjátok a feladványomat. Ha nem sikerül, itt maradtok addig, míg a játéknak vége nem lesz, de, ha nem igyekeztek eléggé, Johanna igencsak megkeserítheti nektek azt az időt, amíg várnotok kell a társaitokra.
Pár lépéssel közelebb száll hozzánk, kezeit maga előtt összefonja, úgy néz ki, mintha várna valamire. Én azonban tudom, hogy csupán megadja a módját a dolgoknak. Szavai még mindig melengetik szívemet, hisz annyira ismerősek, ráadásul egykor úrnőmnek is hasonlóan kellemes hangszíne volt, mely csupa lágyság és kellem.
Amíg én lemerülök emlékeim közé, a szellemhölgy bemutatkozik, mint Bella, a Ravenheart család egyik tagja, bár eredetileg Montfort néven látta meg a napvilágot. Ez csupán pár szó az életéről, nem merül bele a részletek ismertetésébe, ami érthető is, hiszen hiába szellem, úrinő, mi pedig idegenek vagyunk, semmi közünk a magánéletéhez.
- Íme, a feladvány - szól, és egy kecses mozdulattal a kijárat melletti falra mutat. Intésére a selyemtapéta elszíneződik, és egy piramis képe rajzolódik ki a falon. - A feladatotok, hogy minden sorát kitöltsétek betűkkel és szavakkal. Fontos, hogy minden sorba az előző sor betűi kerüljenek, de minden újabb sorba egy betűvel több. A betűk sorrendje soronként változhat. A meghatározások a sorokhoz a következők - újabb mozdulatára egy rövidebb szöveg jelenik meg az ábra mellett, várva, hogy a lányok megfejtsék, és ezzel megtalálják a feladat megoldását. Az utolsó sorhoz nem tartozik meghatározás, valószínűleg oda nekik kell kitalálniuk egy értelmes szót, melynek legtöbb betűje akkor már ismert lesz. Izgalmasnak tűnik a feladat, így hát közelebb sietek - az egyik lány fülbevalója pont megfelel a célnak - és megpróbálom megfejteni a feladványt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=262178#post262178][b]Lugosvölgyi Albert - 2014.03.29. 22:02[/b][/url]

A lányok láthatóan idegesek, és talán félnek is egy kicsit, valamint a hosszú út is megviselhette őket. El is mondják problémáikat a szellemhölgynek, amit én nem tartok túl jó ötletnek, de hát nem szeretném felfedni előttük magam, így hát csendben maradok, a lányok úgyis rá fognak jönni, hogy az ilyesmit nem célszerű felhozni témának úri társaságban.
- Mégis kinek hiszitek magatokat? - kérdezi emelt hangon, szálegyenes tartásban, enyhén lenézve a diákokra. - Én Bella Ravenhart vagyok, Harvey Clement Ravenhart felesége. Semmi közöm a ti gondjaitokhoz. - Szép arca egészen eltorzul a fintortól, amit vág, majd sóhajt egyet, és bár homlokráncolva, de megpróbálja megoldani a lányok jelentette problémát.
- Ha végeztek a feladat megoldásával, kinyílik az ajtó, amin továbbmehettek, akkor majd útbaigazítalak benneteket a mosdó felé, addig azonban én sem tehetek semmit. Ebben a kastélyban az ajtókat mind egy varázslatrendszer irányítja, ami sajnos most Johanna kezében van, még, ha nem is szó szerint. Mivel minden ajtót mágikusan zárt be, ezért ezeket nem tudjátok kinyitni, én pedig akkor sem tudnám, ha nem ez lenne a helyzet. - Felmutatja áttetsző kezeit, melyek valószínűleg már életében is hasonlóan tünékenynek és törékenynek tűnhettek, hiszen nagyon vékonyak és kecsesek az ujjai. Bőre olyan halvány lehetett, hogy erősen látszódhattak az erei. Most már az egész teste olyan halvány, hogy mögötte halványan sejlenek a bútorok és a továbbjutást jelentő ajtó.
- Ami pedig a feladat megismétlését illeti... - kezd bele, majd tart egy rövid szünetet, minek során alaposan és némileg szigorúan végignéz a lányokon. - Azt hittem, hogy ide csak eszes gyerekek lettek meghívva, akiknek nem kell sokat magyarázni, anélkül is gyorsan felfogják a helyzetet. Azonban, ha kívánjátok, elmondhatom azt, amit már korábban is, kicsit leegyszerűsítve - mosolyog gúnyosan a lányokra.
- A feladvány lényege, hogy a piramis minden sorába helyezzetek egy szót, ami a meghatározásnak megfelel. Fontos, hogy minden sorban ugyanazokat a betűket használhatjátok fel, plusz még egy tetszőlegest, viszont a sorrendjüket bárhogy megváltoztathatjátok, amíg értelmes, és megfelel a feladványnak. Minden sorhoz tartozik egy meghatározás, ezekre ügyeljetek! A megoldás a hetedik sor szava lesz. Amint ezt kimondjátok, mehettek is tovább.
Ezután nem szól többet, finoman lebegve áll a diákokkal szemben, és várja a megfejtést. Láthatóan nem szeretne több energiát belefektetni ebbe az egészbe, és amúgy sem hiszem, hogy tetszene neki a feladat, amit kapott. Vagy talán az a gond, hogy egyáltalán kell csinálnia valamit. Az ilyen finom úrhölgyek, mint amilyen ő is lehetett életében, nincsenek ahhoz szokva, hogy feladatokat kapjanak, amiket el kell végezniük.
Én kíváncsian szemlélem az ábrát, és a meghatározásokat, amik közül néhányat sikerül is kitalálnom, de van közte olyan, amihez valószínűleg nem elég a tudásom. Nem mintha nehéz lenne, egyszerűen le vagyok maradva pár évszázaddal, ami itt úgy tűnik nagyobb hátrány lesz, mint gondoltam volna. De nem gond, bízom a lányokban, hogy kitöltik tudásom fehér foltjait, akárcsak a piramis feladvány négyzeteit.