A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=214007#post214007][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2013.12.13. 22:06[/b][/url]

Nagy csoda - és Michelle rásegítő hátsón rúgásának eredménye - , hogy háromnegyed hétre pontban megjelent a bejárati csarnokban egy sima sporttáskával a kezében, vastag kabátban, nehéz, acélbetétes bakancsban, farmerben és kesztyűben felszerelkezve. A nem látható régiókat ecsetelni sem érdemes. Amit viszont igenis fontos elmondani, hogy egy darab Blaskovits Flóra van a hátán. A dolog dióhéjban így történt: egyszerre értek a klubhelyiségbe, Flóra zombi üzemmódban volt még, ő szintén, a lány közölte, hogy vigye a hátán, ő pedig felvette nem is gondolván végig, mit művel. Ez eddig csak Michelle szájából volt hatással rá, hogy "Ugorj, ha mondom, te állat!" de úgy tűnik, az álmosság nagy úr, ő pedig áldozatául esett egy igen előnytelen módon. Végül is mindegy a végeredmény szempontjából, s mire beérnek a csarnokba, már magához tér annyira, hogy nemes egyszerűséggel talpra állítsa a lányt. Kivételesen nem löki, mint a lisztes zsákot szokás, mert a kirándulás még őt is jó hangulatra sarkallta. Biccent az ismerősöknek, aztán felszedi a vállára a táskáját, amit eddig hála Flórának, kézben vitt.
-Innentől gyere csak a saját két lábadon.- Szusszant egyet a lányra jelezvén, hogy végre magánál van és eddig tartott a csoda, hogy ő bárkit is a hátára vesz.
Mira első körös eligazítását ásítozások közepette veszi tudomásul, de legalább tényleg eljut az agyáig. Innen irány a Minisztérium, a tökmag ikerpárosra pislog egyet, de nem tesz megjegyzéseket, mert minek? A sorral együtt végül ő is beáll a kandalló tüzébe és nemsoká már a Tündérszálláséból lép ki. Két ruhaporolási mozzanat nála is szükséges, hogy emberformájúan nézzen ki, végezetül jöhet az eligazítás námbör tú. Felfogta, megértette, rendben vannak, innen meg csak a szobára kíváncsi a maradék tizenöt percben. Az Egyes bagázzsal egyetemben ő is bemegy a szobába, amint a lányok bezsúfolták magukat, aztán ő is betessékeli magát. Megcélozza az első, szabadon maradt ágyat és a felső részére lepakolja a cuccát "mese nincs" alapon. A bemutatkozás valahogy részéről lemarad. Axelt, Ninát, Flórát és Samet ismeri, a többiek meg nem érdeklik annyira, hogy koptassa a nyelvét miattuk. Egy ázsiai, egy szőke, meg egy másik srác, akivel mintha Axel puszipajtásként cseverészne. Biztos egy másik prefi, ollé.
-Te hova pakolsz?- Fordul Flórához, miközben ledobja a kabátját is a felső ágyra. Ninának remélhetőleg van annyi esze, hogy az őalatta levő ágyra zuttyanjon le és ne szakadjanak hetvenhétmillió felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=264971#post264971][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.04.02. 19:36[/b][/url]

-még a bálon-

Majdnem felnevet Aileen csípős megjegyzésén, de még idejében sikerül az egészet egy kissé fitymáló, gunyoros mosolyba átformálnia. Nem akarja feleslegesen felhívni magukra a figyelmet, épp eléggé idegesítő az a pár bámészkodó is, aki most itt rontja a levegőt és körülöttük sustorognak ahelyett, hogy a vén fószer szikkadt szavain csüngnének.
- Hát őt biztos nem izgatja, mit csinálok, ezért járok jobban veled, mint vele. Meg te is velem, mint azzal a vadállatnak aposztrofált alakkal, akire ma este vártál, mert őt kerested, nem? De látod, valami szerencsés véletlennek köszönhetően ő ma estére felszívódott és helyette beugrottam én. Azt mondják, egy fokkal tűrhetőbb vagyok tőle, de le is tesztelhetnéd, igazak-e a mende-mondák. – Felhívás keringőre, Miss Levita. Némi sugalmazást rejt a pimasz kis beszéd, hogy próbálgasd ma este a határokat, mert ki tudja, mikor és milyen alkalom kínálkozik még a zöld vadember kiismerésére. Apropó vademberség, eleve a nyugodt viselkedése (eltekintve a rondább pillantásoktól, bár azok sem partnerének szólnak) és kulturált fegyelme bizonyítékként szolgál, hogy ma este nem óhajt balhézni fölöslegesen. Lin kezét is meglepő figyelmességgel fogja, nem pedig ráncigálja vagy pakolgatja, mint egy darab húst.
A beszéd végén könnyed nemtörődömséggel kapja vállra a kék lányt mit sem törődve a riposzttal, elvégre magának kereste a „bajt”, s megindul a kijárat felé. Út közben kettéválik előttük az emberek kicsiny akadálya és egyesek tényleg tátott szájjal nézik a duót, no meg a pimaszabbak Lin alsóját is.
- Óóó, de megijedtem. Folytasd csak, fenyegetőzésekből sosem elég. – Vidám képpel paskolja meg Szöszke combját, mert semmi oka nincs tartani egy ilyen virágszáltól. Legfeljebb karmol, de az olyan harci sebesülés inkább trófeának számít semmint komoly kihívásnak. A pálcáig nem hagyná eljutni a lányt.
- Nyugodj meg, senki nem nézi az alsód. Ne nyivákolj semmiségeken. – Ez persze kis ferdítés, mert igenis megnézték azt a nevezett ruhadarabot, de nem fog hős lovagot játszani, aki a királylány becsületéért ölre menjen holmi idegenekkel. Egyszerűen otthagynak mindent és mindent, a nagyterem ajtaja pedig simulékonyan csukódik be mögöttük a mulatozó tömeget kizárván....

-már Párizsban-

Párizs gyönyörű éjjel- mondják a turisztikai hivatal kliensfogói. Nézd a fényeket, gyönyörködj a feljavított részeiben és ne törődj az emberfelhozatallal, az itt-ott mutatkozó szakadtságával, hunyj szemet a mindenféle hibái fölött. Amit ő kigondolt, az inkább a mágusnegyedre vonatkozik, ahol tényleg hangsúlyt fektettek a környezet karbantartására és nem mellesleg a szórakoztatóipar fellendítésére.
Fény és villódzó színek, egymással összekeveredett zeneszámok, hangos nevetés, dübörgés, füst és némi erősebb innivaló illata is átjárja a levegőt a parfüm, virág, az édes, a nehéz aromák mellett. Taláros és mugliruhás emberek járnak-kelnek, a szórakozóhelyek egy része pedig erősen emlékeztet a Moulin Rouge stílusára. Tematikusra vették a figurát (idén 125 éve, hogy megalapították a Moulint), bár akadnak szokványos, a Bogolyfalvi pubhoz hasonló helyek is. Ő mégis egy ilyen cabaretbe húzza be Aileent (az utazásuk körülményeit nem muszáj ecsetelni, de érkezéskor két lábra állította Morcos kisasszonyt), miután váltott két szót a vele nagyjából egykorú ajtónállóval franciául. A vigyorokból ítélve ismerhetik egymást, így soron kívül most az egyszer bemehetnek az előadásra. Odabenn a hallt elhagyva teljesen más világ tárul a szemük elé a megszokottól: a levegő súlyos, fullasztó, füstszag és illatszer párája töményíti még tovább; a teremben kis, kör alakú asztalkák állnak szanaszét vörös bársonnyal leterítve, mindegyiken egy-egy üvegbúrával lefedett gyertya világít gazdagon díszített tartóba állítva. Szándékosan csak két szék ácsorog mindegyik helyen a "gyere párban" üzenetet sugalmazva; a színpad félkör alakú és a terem túlfelébe építettél, oldala mentén egy sornyi égő szolgáltatja a világítását megfelelő szögből. A színpad mellett egy jókora versenyzongora is megbújik várva, hogy felüssék a fedelét és elkápráztassák vele a majdnem zsúfolásig megtelt cabaretet.
Odabent ismét kézen fogja a feltehetőleg még mindig mérges Aileent, s egy pillanatra még közelebb is vonja, maga elé húzza. Jobbjával kezeik kapcsolódását biztosítja, balja viszont a lány derekát öleli át, szája egy vonalba kerül Aileen fülével.
- Mit szólsz hozzá? Időnyerővel sem lehetne ennél jobban visszahozni egy régi kort, nem? -Van türelme, megvárja, míg Aileen véleményt nyilvánít, addig is szemmel van ideje kikeresni a szabad asztalukat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=271006#post271006][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.04.10. 12:33[/b][/url]

Lin
-Párizs-

Azt elfelejtette közölni az emberrablás előtt, hogy két nap, két éjjel lesznek francia területen, de voltaképpen hova a sietség? Bőven ráér közölni ezt az apró információt és úgyis fel fog tűnni, ha ma este nem mennek még vissza Bogolyfalvára. Lesz elég idejük bejárni a mugli és a varázsló Párizst, elmenni a Louvre-ba, kávét inni a Champs-Élysées-n és megfelelő mennyiségű bajba keveredni (öt percnél tovább nem bírja ki az idilli nyaralásokat baj nélkül) . Szeme sarkából figyeli Lin minden arckifejezését és magában veszett jól szórakozik azokon a hatalmas, csodálkozó szemeken. Mintha legalábbis Csodaországba hozta volna Lint, bár nem is érti, min ámul mennyire, mert Párizs messze nem a reklámokból ismert szerelem városa. Lehet, valamikor tényleg gyönyörű volt, de mára sokkal inkább koszos és zajos, tele van tolvajokkal és lókötőkkel, sötét alakokkal (kezeket fel, Saint-Venant, rólad beszélnek), akiket az éjszaka még jobban buzdít a kézen-közöni ügyleteik nyélbe ütésére.
A cabaret mai műsoráról is elfelejtett nyilatkozni: nem éppen hagyományosnak számító és évente csak párszor kerül megrendezésre. Nem véletlen, hogy pont ma szöktette meg a kék királylányt. Elég csak megéreznie azt az egészen enyhe megremegést és arcán máris egy elégedett félmosoly tűnik fel. Eszében sincs elengedni azt a derekat, főleg hogy a kisasszony úgy néz ki, magától is elég lelkesen simul hozzá. Mulatságos nézni a zavarát, és ez kitűnhet mosolya gonoszkás színezetéből.
- Én sem, de érdekes is volna, ha százvalahány éves lennél és még mindig így festenél. Gyanakodnék, hogy sikerült elkészítened a Bölcsek Kövét. – Mielőtt Aileen elereszthetné őt, elkapja a kezét, de mielőtt bármi mást tehetne, teljesen elsötétül a tér. Ez a faragatlan fiút nem akadályozza meg semmiben, mert előzőleg bőven volt ideje kinézni a helyüket és félig-meddig számított is valami ilyesmire, úgy hogy további ölelések helyett most már tényleg kézen fogja a lányt és elkezdi vezetni egy adott irányba a sötétben.
- Gyere utánam és tapadj sorosan hozzám. – Nem gúnyolódásból mondja ezt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy ha Lin elkalandozik valamerre a koromsötét teremben, nem fogja tudni csak úgy megtalálni, pálcát pedig nem szívesen rántana ennyi ember között, hogy aztán kihívják az aurorokat félreértésből. A következő percben Lin érezheti, ahogy egy székre kormányozzák, ujjai alatt pedig simuló anyag terpeszkedik el, az asztalterítő, de eddig foglalt keze továbbra sem szabadul fel.
Míg haladtak, dobpergés töltötte be a termet az álmélkodó sustorgások mellett, leülésük után pedig egy pillanatra az egész termet vakító fény árasztja el, mintha egy kviddicspálya összes reflektorát bekapcsolták volna. A következő pillanatban mintha eltörölték volna a gravitáció törvényeit, sőt magát a helyiséget is: milliónyi csillag, sőt maga a világűr veszi körbe az összes bámészkodó, hüledező boszorkányt és varázslót, köztük őket. Lin érezheti, ahogy a srác egy fokkal erősebben (de még nem fájón) megszorítja ujjait. Zene csendül a lüktető, intenzív fajtából, előttük két tűzcsóva spirális szalagokként körbeölel egy tucatnyi embert... és a műsor kezdetét veszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=275340#post275340][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.04.15. 03:38[/b][/url]

Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól

- Egerszegi Nina, David Bennett + Mesélő -

Az egész egy nagyon elfuserált vicc volt. A javából, ha őt kérdezték volna. Az a fajta sötét kriptapoén, amit a beteg gyilkosok és agyilag hibásan működők értenek csak. Eleve akkor már elkezdett lüktetni a dühér a halántékán, mikor David előadta a sztorit. A család téma azon kevesek egyike, ami különösen érzékenyen tudja érinteni, így aztán azt hallván amit, nem is volt kérdés, Daviddel tart-e vagy sem. Igent mondott és pont, ennyi.
Az ide út viszonylag zökkenőmentes volt, turistákként még jól el is vegyültek volna a többi ember között... ha nem éjjel ejtik meg a manővert. Egyáltalán nem biztos benne, hogy csak úgy elfogadják az oroszok az esti városnézést excusez moi-nak. Mindegy, amíg nem támadnak nekik, addig jó.
Tűrhetetlenül éjjel van már, mikor végre megérkeznek a cél közelébe és David leállítja a kocsit a földúton. Egész végig alig beszéltek, egyikük sem volt olyan hangulatban, hogy kisregényeket osszon meg másik két társával, de talán míg a többiekben gyűl a félelemmel elkevert adrenalin, addig benne valami hajszálnyira más csapong. Persze, ott az izgalom kémiai lökete, de ahelyett, hogy azon filozofálna, visszajönnek-e élve, mindene bizsereg az előrelátható összecsapásért. Egyszerűen képtelen arra gondolni, mi lesz, ha elpatkolnak menet közben. A természetes félelemérzete csak annyira terjed ki, hogy ne koncolják fel Ninát és Davidet, de ezt leszámítva élvezni szeretné az összecsapás minden pillanatát. Hát, sosem állította senki, hogy épelméjű volna.
A levegő szinte áll a kocsiban és megállítja rendőr módjára David szavait is, csomósítja, rágóssá teszi őket, de őt ez nem zavarja. Lusta válaszolni, inkább kifele bámul a szélvédőn és jól látható, hideg, állatias vigyorra húzza a szája szélét. Rögtön utána kinyitja a kocsi ajtaját, kiszáll és halkan beteszi maga mögött a lehető legkevesebb zajt csapva. Nem lenne áldásos hivalkodó belépőt megejteniük.
A csomagtartó egész arzenált rejt magában; némi megnyugvással tapasztalja, hogy a számára jobban csúszó darabok is bekerültek a repertoárba, ezért elsősorban azokból tankol fel, sőt mi több, a Domitól kapott darab is nála van a derekára erősítve biztos, ami biztos alapon. Elhozta magával, ha már egyszer nagy bulira készülnek. Kerül még hozzá pár acélosabb eszköz is, hogy a vashiányos maffiózókat első kézből gyógyíthassa majd, mert úristen, szegények biztos nem mennek elégszer vasat felírattatni az orvosukkal.
Elég egy pillantást vetnie a másik kettőre és máris levágja a fő gondolatot, hogy most nem kell odanézni, hadd intézzék a dolgaikat. Elvacakol a töltéssel, extra tárakat helyez el a zsebeiben könnyen elérhető helyeken, kis játékszereit is felaggatja magára, így mire Nina és David lerendezik saját köreiket, már ő is harcra kész. Nina simítására csak egy rövidke biccentéssel felel, amolyan „No para, chill out, baby!” üzenettel, Davidre vet egy hosszabb pillantást, aztán felé is megejti a fejét, hogy akkor induljanak. Kattan a fegyver élesre, jöjjön, aminek jönnie kell. Legalább egy a háromból biztosan élvezni fogja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=275737#post275737][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.04.15. 18:15[/b][/url]

Lin – Párizs

Még alig kezdődik el a műsor, mikor érzi, hogy Lin keze elkezd kicsúszni az övéből. Nem tudja mire vélni a dolgot, jelenleg koromsötét is van és csak a színes-hangos-zenés műsort lehet látni, az embereket nem. A következő pillanatban valami vagy épp valaki súrolja a karját és Lin keze végképp kitépődik az övéből, mi több, a dulakodás félreérthetetlen hangjai szűrődnek át az általános zajon, de ekkor már ő is talpon van és behunyt szemmel –hogy az egész túlragozott műsor ne zavarja teljesen össze az érzékeit- , lassan haladva, de elvitorlázik az akadályok között, hogy a függönyön túl, ami eltakarta az előteret a benti világtól végre kinyithassa és szembesüljön a ténnyel, alkalmi barátnőjét épp most nyúlta le fél tucat eléggé gyanús alak. Már csak annyit sikerül elkapnia az egészből, hogy elhoppanálnak Linnel és az egyikük feltűnően sántít... Eddigi életében nem sok emberben tett kárt, de arra az egy alkalomra még mindig nagyon tisztán emlékszik, amikor Bogolyfalván elkapták és az egyik támadó kereket oldott az ő kis játékszerével. Akkor Davidnek hála úszta meg, de most magára van utalva csak. Hát ez remek lesz....

A pukkanást követően Lin érezheti a köldöke tájékán a hoppanálással járó kellemetlen érzést, mintha egy kampót akasztottak volna belé és áthúznák egy gumicsövön. Nagyon zavaró, sőt hányingert is okozhat az érzékenyebbeknél, főleg első hoppanáláskor. Érkezési pontjukról az első szembejövő információ, hogy meleg. A helyiség légköre kellemes a viszonylag hideg idő ellenére, maga a tér esztétikusan bebútorozott és rendeltetését tekintve minden bizonnyal dolgozószobaként funkcionál. Az asztalnál unott képű, húszas éveiben járó fiatalember ül féloldalasan; két lábát egymáson átvetette és az asztalra pakolta fel nyilvánvaló hanyagságról és némi szándékos neveletlenségről téve tanúbizonyságot. Mikor Lint elétessékelik nem éppen kedves, kirláylányhoz méltó módon, leveszi a lábait eddigi helyükről és feláll az asztaltól, megkerüli, majd a lány elé áll.
Szőke haja van, nagyjából olyan magas, mint Mihael és csokoládébarna, meleg szemekkel áldotta meg a genetika. Mindkét fülében apró kristályból készült tűs fülbevalókat visel, szája körül pedig kedves, majdnem bocsánatkérő mosoly húzódik.
- Bonsoir, mademoisselle. Sajnálom, hogy iderángattuk minden előzetes bejelentés nélkül. A nevem Xaviér Besson. Kér egy teát? Esetleg más innivalót? – A modora simulékony, könnyed stílust diktál, mégis érezteti, hogy ő áll a ranglétra tetőfokán akárki akármit is mondjon. Nem mellesleg angolul folytatja a bevezető csevejt erős francia akcentussal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=286686#post286686][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.05.03. 12:10[/b][/url]

Lin - Párizs környéke

Hosszú egy percig tart a csönd a lány szavai után: egyesek felszisszennek és azt suttogják, „pofátlan” , mások viszont megcsóválják a fejük és somolyogva villantják sunyi tekintetük főnökükre. Nyilván remélnek valamiféle látványos reakciót, de a szőke vendéglátó teljesen nyugodt mosolyra fakad a szünet végén. Előzőleg felült az asztalra a lánnyal szemben, de most mégis lecsusszan és közelebb sétál. Egyetlen kézintéssel jelzi, hogy távolodjon, sőt hagyja el a szobát mindenki; egyedül is le tudná kapcsolni a kisasszonyt, ha szükséges. A férfiak némán engedelmeskednek a fiú kimondatlan parancsának, egyesével elhagyják a szobát és bezárják maguk mögött az ajtót.
- Kérem, foglaljon helyet előbb és próbáljon lehiggadni. – Heveny kézmozdulattal int a fotelek felé, melyből pontosan kettő van féloldalasan egymás felé fordítva, köztük egy kisasztallal kiegészülve. Ő maga szemben helyezkedik el, pálcáját elővéve elővarázsol egy kancsó teát és két csészét, ha mégis kérne a lány valamit, s tölt magának az érezhetően menta illatú, forró folyadékból.
- Tisztában vagyok vele, hogy Monsieur Saint-Venant-nal érkezett és leromboltuk a meghitt pillanataikat. Ezért elnézését kérem, természetesen. A probléma az, hogy az úriembert másképp nem tudom utolérni, ugyanis elzárkózik mereven bármiféle kommunikációtól velem. Kénytelen voltam gyártani egy külön bejáratú meghívót neki. – Jelentőségteljesen pillant Aileenre, hogy éreztesse, mit is ért a meghívó alatt.
- Mennyit tud róla, mademoisselle? – Szemeiben végre némi érdeklődés villan Lin iránt. Hátradől a magas támlájú, karfás fotelben és míg a lány (remélhetőleg) beszél legalább egy keveset, kortyolgatni kezdi a teát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=286720#post286720][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.05.03. 13:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=288529#post288529][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.05.06. 19:53[/b][/url]

Elég világvége hangulat uralkodik még a turbékoló galambpáros között is. Nina felől érezhető az „Utolsó vacsora” típusú szellő, hogy tisztában van vele, most viszik mindhárman vásárra a bőrük, David pedig szimplán idegesnek tűnik kívülről és biztosan jobb programot is el tudna képzelni magának, mint a maffia ledarálása. Ő ellenben úgy érzi, mintha beszabadult volna a párizsi karácsonyi nagyvásárlásra: mindent lehet. Jól felszerelkezik a kedvenceivel meg egy-két fémszóróval, hogy lökhesse az áldást majd, akire kell. A fogadó bizottság sem várat magára: tíz perc csend után fegyvercsöveket nyomnak nekik, Ninával kezdik a tisztogatást, őt pedig csuklóból padlóra küldik egy állon öklözéssel, sőt még egy kedves rúgást is bekap. Nagy dulakodás keletkezik, Daviddel aprítanak mindent és mindenkit, ami nem egymás vagy Nina, serényen baletteznek a segédeszközök kiszemeltjeikben.
Mikor a leginkább nem várod az áldást, akkor kell betoppanjon, ez egyszerűen törvényszerű, mert Murphy utálná, ha bármi is helyesen, jól alakulna: Davidet lábon lövik, Ninát megfújják, ő meg ott marad azzal a hájas alacsony kis szeméttel, aki nagyon liheg a képébe. Már elnézést, de semmi affinitása nincs közelebbi kapcsolatba kerülni a hájpacni beszélőkéjével, így jól irányzottan úgy dönt, gyomron rúgja és alkalmazza rajta a kezdetleges szaktudását: be tudja lőni a szív helyét prímán és gyakorlatba átültetve ezt a felhasznált információt, a férfi pillanatokon belül lefordul róla. A takarításhoz a tag ruháját használja fel, majd a nyivákoló Davidhez botorkál. Elég volt ennyi közelharc, hogy a vigyorgása szintet lépjen és már csak a mániákusan kidülledt szemei hirdessék, miért is jött ide. Valaki vagy valakik nagyon fognak még ma visítani, mint a malacok.
- Fogd be a szád. – Szól rá halkan, de egész érthetően. Az agya meglepően tiszta, sorra pörögnek benne az információk: úgyis tudják, hogy itt vannak és valószínűleg erősítésért ment vissza az a pali, aki elvitte Ninát. Davidet meglőtték, el kell látni a sebet. Ugyan valóban artériás sérülésnek tűnik, de akkor másodpercek alatt kivérezne, tehát csak elmehetett mellette a golyó. Ez a jobbik eset tekintve a körülményeket- mindenképpen. A kocsihoz siet, kiszedi az etil származékos üveget, Nina táskájából valami random rongyot, ami a lány sálja lehet, és az öngyújtóját kitapogatja, helyén van-e. Ezek után visszamegy Davidhez és kezébe nyomja az üveget.
- Ajánlom, húzd meg és ne pofázz mindenbe bele kivételesen. – Hangján érződik, hogy van benne annyi bajtársiasság, hogy ne uralkodni akarjon Daviden szavaival (nem is lehetne), hanem figyelmeztetni, hogy tartalékolja az energiáját fontosabb dolgokra, mint például a két lány megmentése. David választhat: ha meghúzza az üveget, valószínűleg eltompul egy kicsit az összetevők jótékony hatásának köszönhetően, de ha mégsem nyúl hozzá, akkor zugdoktorunk jóval többet locsol az anyagra és úgy nyomja rá a sebre, hogy némileg kitisztítsa. Miután nagyjából láthatóvá válik a bemeneti hely, előveszi az öngyújtót és lép egyet hátra, kezébe veszi az egyik pengét és óvatosan markolatnál tartva az öngyújtó tüze alá tartja, hogy némileg sterilizálja a hegyét. Amint ez megvan és David áldását adta, elkezdi kiszedni a golyót. El fog tartani vagy egy-két percig és közben csöppet sem zavarja, ha David szétordítja a dobhártyáját; ez ezzel jár. Ha a fiú mégsem kér a beavatkozásból, elég gáz helyzetben lesz, de Mihaelünk nem szól bele, maximum leszedálja, ha szükség lesz rá.
Amennyiben mégis megesett a beavatkozás, lekötözi a már felhasznált, nedves sállal a lábat és David szíja mellett kicsit beletép az anyagba, hogy meg tudja kötni. A szíj csak elszorítani jó az egész istókot.
Úristen, Dave agya kezd elborulni. Ekkora vadbaromságokat csak az öngyilkos jelöltek mondanak. Elhúzza a száját és inkább felegyenesedik a srác előtt az üveget betuszkolva a hátizsákjába, amit az imént szintén kiemelt a kocsi hátsó üléséről. Van benne egy-két hasznos holmi, amit nem hagyna itt néhány mobsternek.
- Eltolt egy idióta vagy. Ha nekihajtunk a kocsival az épületnek vaktában, csak még nagyobb gázt kavarunk. Attól, hogy tudják, itt vagyunk, még nem kell dobokat verve bemasíroznunk a lehető legnagyobb drámával. – Beszéd közben kotorász egy kicsit a hátizsákban megint egy holmi után, ami segíthetne Daviden. Amint megtalálta, elé tartja, az orra alá dugja. Szabad döntésjog, nem muszáj élni vele, ezt is jelzi, hogy nem erőltet.
- Használd és nem fog fájni, ne használd és elájulsz, mielőtt a húgodat akár megláthatnád. Odabent tízszer ennyien is lehetnek és az lenne a jobbik eset. – Némileg zsarol, de még így sem muszáj a srácnak belevetnie magát az alkalomba, csak hát a hugicát élve kellene kiszedni onnan....
Nos akárhogyan is döntsön David, akármit is tegyen, nem fog könyörögni neki, elég nagy és tapasztalt már az okos döntésekhez, de elindulni ideje lesz már. Ha a srác elfogadja, a hóna alá nyúl és segít neki mozogni egész a bejáratig. Imádja, hogy oroszék nem bíznak a technológia csodájában és a régi jó vasajtókkal menőznek, amiket még fel lehet törni illetve direktbe lelőni. Utóbbi mellett dönt, van elég muníciójuk ennyire. Ideje felmászni a lépcsőkön és közben stratégiát megbeszélni.
- Felrobbantjuk így is úgy is, haver, de Nina engem öl meg, ha megtudja, hogy elengedtelek egyedül a húgodért meglőve. – Egy pillanatra megragadja Dave vállát és maga felé fordítja a lépcsőn. – Ugye nem az jár a fejedben, hogy kinyíratod magad? Ugye?! – Kicsit élesebb a hangja kelleténél, de jelen pillanatban finoman szólva is tesz rá magasról. David és a hős akciói, csak arra nem gondol, mit hagy maga után: tonnányi kulimászt, amit valakinek el kell takarítani, márpedig ő nem fogja a bőgést hallgatni, ha ez az agyatlan degenerált kinyíratja magát csak úgy szórakozásból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=504773#post504773][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.08.13. 15:53[/b][/url]

Napok óta időzik Londonban, már beszélt a helyi érdekeltségeikkel is, Helenával és Stevennel, de nem jutottak még előrébb az ügyben. Lassan elkezd szorulni hurok mindenki torka körül, az információhiány pedig nem megengedett a munkaköri leírásukban. Helena több, mint ideges volt – egy egész váza bánta a kesernyés dühkitörését. Sajnos Mihael sem tudott neki érdemben felelni a legegyszerűbb feltehető kérdésre: Miért nem jutunk egyről a kettőre? Talán azért, mert rossz helyen keresgélnek, és a nyomás egyre csak fokozódik mindenki vállán. Még fiatalok, nincs meg bennük a tapasztaltabbakra leginkább jellemző nyugodtság, a vészes helyzetek higgadt kezelésének készsége. Továbbá az is nehezíti a keresgélésüket, hogy nem mindegy, hogyan, mikor, és mit kérdeznek, valamint kitől? Tilos többet sejtetniük akár a kelleténél.
Csalódottan és némileg dühösen távozott két munkatársa lakásáról, ahol a rögtönzött kupaktanácsot tartották, csak hogy aztán előkotorja a telefonját, s betárcsázza egyikét az utolsó mentsvárainak. Jelenleg ez a lány kulcsfontosságú is lehet az ügyükben. Megegyeztek Roxyval, hogy több szálon indulnak el, és mindig összeadogatják az új információmorzsákat, de a fene sem gondolta, hogy ennyire komplikált és nehéz menetük lesz. Ráadásul ebben a városban baromira nem lenne kedve összefutni a helyi főnökkel, és a túlméretezett, orosz gorillájával, meg azzal a zsoldos latin némberrel. Nem, olyan társaság, akiket jó messze kerül, hacsak nem hivatalból küldenék őt hozzájuk.
Kicsöng. Tisztán hallja, hogy a vonal túlvégén felveszik, és beleszól a régről ismert, kellemes női hang. Ugyan Sharlotte nem láthatja, hiszen fizikailag nincsenek egymás mellett, de már az puszta dallama is csal egy mosolyt az arcára. Ha régi barátságokról van szó, nos Lotti ugyanolyan megtisztelő helyen áll a ranglistán, mint David vagy Nina. Az elsők között, akiknek legtöbbször örül. Röviden tárgyalnak, csak pár szó az egész, egyeztetés, hol találkozzanak nemsokára, aztán leteszik a készülékeket.
Negyed óra múlva megáll a pub előtt, szemrevételezi a cégért, miközben hagyja végigfolyni magában gondolatai egy kis hányadát, s kinyitva az ajtót belép a helyiségbe. Nincs túl sok ember, nem egy utolsó lebuj a hely, éppen megfelelőek a körülmények és az időpont is. Körbe kell járassa a tekintetét, hogy megtalálja Lottit, de rögtön utána sietős léptekkel lavírozik át az asztalok és székek sűrűjén.
- Hiányoztál. – Egyszerű, mindent kifejező szó, felér egy köszönéssel, és a nő arcára adott futó puszi is ékesen bizonyítja, hogy nem kellenek közéjük a körítések és formalitások. Csak a szimpla szavak. Helyet foglal Lottival szemben, és végre-valahára kiereszt magából egy nagyobb lélegzetvételű szusszanást.
- Mondd, hogy jó híreid vannak. – A hangjában rezonál némi esdeklésszerű él, de nem túl sok, csak épp annyi, hogy jelezze, a viccekre ma nincs kiképezve, kizárólag a jó vagy rossz hírekre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=549167#post549167][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.02. 22:58[/b][/url]

- Még nem érkeztek meg?- A nő idegesen dobol hosszú, csontos ujjaival térdén, szavai ingerült csengéssel ütődnek férje hallójáratának. Másik kezével a nyakában függő rózsafüzért csavargatja. Carla Saint-Venant türelme fogytán. Már önmagában a lánya rövid, semmitmondó üzenete is felháborította, hogy annak kedvese találkozni akar velük. Hálátlan gyermek! Pedig éveken át egyengették az útját, jó tanácsokkal látták el. Igen, lehetett volna belőle valaki, de nem! Ő inkább a semmirekellő, önfejű, alja Mihael után ment. Már attól is rosszul van, ha a fiára gondol. Mekkora szégyen, milyen lemoshatatlan, undorító mocsok a családjuk nevén. Szerencse, hogy megszakítottak vele mindennemű kapcsolatot.
- Láthatod, Carla. - Antoine Saint-Venant szokásához híven precíz nyugalommal és érdektelenséggel tűri a felesége szunnyadó, néha meg-meginduló hisztériáját. Az a néhány indok, ami a nő mellett tartja még, az Carla kellemes megjelenése, és a közös üzlet. Ha ez a kettő nem lenne, már vette volna a kalapját, kabátját, és meg sem áll egy új életig. Régóta osztoznak egyazon életvitelen, légtéren, munkán és a mindennapokat sem osztották kétfelé. Megéltek számos nehézséget, leküzdötték a muglik közé integrálódás kényszeredett, megalázó éveit, csak hogy visszajussanak a mágusvilág berkeibe. Hányszor és hányszor érezte magán Anatole szemrehányó pillantását, vélte kihallani megrovó hangsúlyát a szavak mögül. Javier ezzel szemben nyíltan kimondta: ostoba volt. Öccsét sosem sikerült rávenni a finom közlés elsajátítására.
Eltelt három év és ez alatt a családjuk széthullott. A jellemzően erős, meleg, biztonságot nyújtó kötelék valahogy mindig elkerülte őket, többet vitáztak, mint kellett volna, s ennek az lett az eredménye, hogy mind a négy (illetve neki öt van) gyermekük kirepült a családi fészekből vissza sem nézve. A fiát kitagadták ominózus húzása után, a lányait viszont mai napig büszkén számon tartják idehaza. Végtére is a jól sikerült gyermekeire hogyisne legyen büszke? Egyetlen selejt a négy közül rendkívül jó arány, ráadásul Julienből még válhat méltó örökös. Mindent összevetve úgy gondolja, van még remény a Saint-Venant család ezen ágára nézve. Talán Michelle újból fel akarja venni a kapcsolatot velük, s ezért döntött úgy, hogy bemutatja a kedvesét a mai napon. Az persze nem is képezheti kérdés tárgyát, miféle vőt fogad el magának: aranyvérűt, semmi másat. Ha kiderül, hogy egy félvér korcsot, vagy egy torzszülött sárvérűt hozott haza Michelle, egyikük sem hagyja el a házat élve. A család sok mindent megélt, de történelmük során egyetlen egyszer sem keveredett korcs vér közéjük.

Az érkező Michelle és Vasil orra előtt szélesre tárul a bejárati ajtó. Piaf, az egyik házimanójuk, tiszteletteljes meghajlással, félreállva üdvözli a hazatérő lányt és annak oldalán a fiatal férfit.
- Szép jó napot a kisasszonynak és az úrfinak! Kérem, fáradjanak be. Úrnőm és Gazdám már várja önöket. - Hangja erősen emlékeztet a nyári szellő kellemes fújdogálására, külleme tiszta, rendezett, egyszerű kötényt visel kockás ruhácskája felett. Fiatal manó lehet, az arcán még nem lóg a bőr, ráncok sem szabdalják a kis, kerekded pofit.
- Erre tessenek fáradni. Elvehetem a kabátjukat, kisasszonyom? - Nagy, ártatlan szemeivel hálásan pislog fel Michelle-re. Piaf egész a végén került ide, a többiekkel együtt, mikor véget ért a szülők büntetése. Addig semmiféle mágikus lény vagy mágia nem kapott helyet a házban. Ezzel együtt Piaf nagyon hamar "ráfüggött" a lányokra figyelmével, tiszteletével, tettrekészségével.
A manó totyogva elveszi tőlük a kabátokat, egy másik ajtót zár mögöttük, közben a kabátok helyükre kerülnek, majd a két házimanó bekíséri a vendégeket a nappaliba.
- Asszonyom, Uram, megérkeztek. - Szinkronban, földig hajtott fejjel tolmácsolják a nyilvánvalót. A szülők mintegy végszóra emelkednek fel a helyükről, a kanapé két oldaláról. Carla és Antoine Saint-Venant kifogástalan, makulátlan külsejű, jó kiállású emberekként pózolnak a közönség előtt. Nyomát sem látni belső romlottságuknak. Az ötvenes éveihez közelítő nő kellemes, de inkább udvarias mosollyal indul el feléjük. Olybá tűnik, előbbi zsörtölődésének nyoma sem maradt.
- Drágám! Annyira örülök, hogy sikeresen megérkeztetek! Gyere ide, kincsem, gyere csak! - A rég nem látott gyermek, az utána áhitozó édesanya, a viszontlátás öröme. Mesteri előadás Carla rendezésében, ahogy az elvárható egy profi csalótól és hazudozótól. Lánya minden bizonnyal tudja, mi lakozik a felszín alatt, a sötét mélyben. Míg Carla Michelle-t tartja szóval -természetesen franciául intézve hozzá mondandóját, és kéretlen csókjait fullasztó ölelésével együtt-, addig Antoine a férfihez lép oda barátságos mosolyt húzván az arcára, kezét előre nyújtva parolára.
- Antoine Saint-Venant vagyok. Nagyon örvendek, Monsieur... - Nyitva hagyja a francia nyelven előadott kis csevegést, hogy Vasil kedvére kiegészíthesse saját nevével, és indokoltság esetén elfogadja a felajánlott jobbot, vagy épp visszautasítsa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=549241#post549241][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.03. 15:06[/b][/url]

Piaf nagy szemei Vasilra pattannak át Michelle-ről, arcáról eltűnik az áhítatos odaadás, helyét udvariasság és precízió veszi át: meghajol Vasil irányába, de ennél többel nem fejezi ki magát, pedig biztos volna egy-két szava. Csak a házbeliek ismerik Piaf már-már beteges rajongását Charon, Rosemary és Michelle iránt, de a férfiakat nem kedveli különösképpen. További szavakat nincs értelme pazarolniuk, hisz nemsokára elég kínos és fölösleges beszélgetésben lesz részük a kötelező családi tortúra okán.
Volt idő, amikor Carla mosolya őszinte és szeretetteljes volt, sőt az ikrek mágiájának előjövetele után is tapintani lehetett egy ideig még az anyai szeretet morzsáit. Carla nehezen nyugodott bele, hogy az ikrek okozhatnák a vesztüket, sosem bocsátotta meg igazán nekik az akaratukon kívül eső varázstehetségüket, de eleinte még próbálta menteni a menthetőt, miután Javier megállította a kis ördögűzési kísérletét. Mára viszont nyoma sincs szeretetnek vagy megértésnek. Vannak azonban elvárásai, követelései a lányai felé. Nyilván a másik kettővel nincs mihez kezdjen azon kívül, hogy folyamatosan keresi nekik a megfelelő aranyvérű férjet. Ethan és Rémi sajnos választásukon kívül esnek a túl közeli rokoni viszony miatt. Bárcsak harmadági unokatestvérek volnának... Ethan olyan tökéletes vőt jelentene számukra, sőt még Rémit is készségesen keblükre ölelnék, a többit pedig el lehet simítani.
Michelle-t más szempontból kell megközelíteni: önfejűvé, lobbanékonnyá és utálatossá változott tinédzser évei alatt. Egyszerűen megfékezhetetlen, mióta a Bagolykő martalékává lett. A legrosszabb iskola, amiről valaha is hallott, szörnyű! Ráadásul ott az a kis pondró vele, hogy folyamatosan ellenük uszítsa.
Ujjaival szinte körbefonja a lányát, karjai fojtogató kötelekként telepednek a gyermek testére az ölelésnek csúfolt kínzásban. Mikor Antoine lefoglalja néhány másodpercre a férfit, Michelle fülébe suttog.
- Remélem, nem hoztál ránk szégyent, és aranyvérű. - Hideg, tényszerű hangja borzongató. Semmi más nem érdekli, csak a minőség. A boldogság jöhet a pénzzel és a sikerekkel, nem szükséges a szerelem, de a vér minőségét meg _kell_ őrizni. Nincs oka tovább fogva tartani kedves gyermekét, így hát a tőle telhető legmelegebb és -anyásabb mosollyal végre elereszti Michelle-t, és Vasil felé fordul.
Ez alatt Antoine-nak van elég ideje felmérni a párt: erős fizikumú, jó kiállású. Meglehetősen kellemesen mutat Michelle oldalán, ez tagadhatatlan. A vére milyenségéről majd a felesége meggyőződik, felosztották a feladatokat. Az arca számára kissé bárgyú mimikáktól terhes; ez az állandó mosolygás nem túl kedvére való, csak egy szükséges rosszat jelent céljai elérésében, történetesen egy Michelle-hez illő, rangban elfogadható élettárs megtalálásában. Némi elégedettséggel tölti el, hogy nem egy alamuszi, vagy túl emberkedő kézfogással indít az idegen, ehhez méri saját, viszonozó gesztusát is. Az a kellemes benyomása, hogy talán-talán Michelle magához illő partnerre lelt, kissé megcsorbul, amint lánya közli, hogy a férfi nem beszéli a nyelvüket. Hát... nem a legjobb indítás, meg kell vallja. Persze a felesége olasz származásával igazán jogtalanul vonná felelősségre Michelle-t a választásáért, de Carla azóta ízig-vérig franciává vált. Ugyanezt az áldozatkészséget az előtte álló ifjoncról nem feltételezi. Úgy dönt, később teszi majd szóvá, ha alkalma lesz kettesben beszélgetni Michelle-lel.
A férje mellé lépő Carla érdeklődő tekintettel, sugárzó mosollyal vizslatja Vasilt, miközben kezet nyújt neki. Az első jó pont a kézcsók: a nő arcán ülő mosoly rövid időre elégedett színezetet ölt. Tudja, hogy ami jár neki, az igenis jár, és meg kell adni, ahogy a tiszteletet is.
- Carla Saint-Venant. Rendkívül örvendek az ismeretségnek, Monsieur Dimitrov. - Nem kerüli el a figyelmét Vasil egyenes testtartása, kifogástalan modora, ugyanakkor férfias kiállása. Ha fiatalabb lenne húsz évvel, és házasságtól mentes, valószínűleg lecsapna a kínálkozó alkalomra.  Carla olyan, mint egy dögevő, bár most ez még nem látszik a külső szemlélőnek: alaposan végigméri áldozatát, sokáig megfigyeli, és aztán csap le. Michelle bőven tapasztalhatta gyerekkorától, miféle szerzet az anyja. Vizslatná tovább is a vőjelöltet, feltérképezné szívesen minden részletét, ha nem kerülnének elő azok a bizonyos kockák: homlokán kis ráncok gyűlnek a szemöldökei összevonásától. Kissé közelebb húzódik Antoine-hoz, ügyelve, hogy másoknak úgy tűnjön, visszaáll a férje oldalán betöltött, jól megérdemelt helyére. Valójában persze esze ágában sincs két gyanús kocka társaságát indokolatlanul közelről élvezni. Antoine szemei is egy leheletnyivel több érdeklődést mutatnak, mint eddig, de testtartása ugyanúgy fesztelen és barátságos marad, semmi jelét nem adja, hogy feszültté tette volna a férfi hirtelen jött varázslási vágya. Vasil engedélykérésére röviden biccent, mielőtt megszólalna.
- Kérem, csak tessék. - Egyrészt gyanút keltene, ha nem engedné meg a varázslást, másrészt érzi, hogy az oldalán álló Carla készen áll bármikor likvidálni Dimitrovot, ha az gyilkossági akcióba kezdene. Munkaköri ártalom, hogy minden eshetőségre fel kell vértezniük magukat, még egy elméleti "meg akar ölni a gyerekem" esetre is.
Az igazi meglepetés csak most jön: támadás nem éri őket, csak a döbbent felismerés: az Antoine kezeibe adott bor valóságos ritkaság. Látszik az arcán az elképedés udvarias, szépen kivehető részlete, nem különben Carla kissé elnyílt ajkai. Kezd jó irányba hangolódni a Vasilról kialakulóban lévő véleményük. Azt már biztosnak vélik, hogy Michelle anyagi gondokkal nem fog küszködni.
- Ez rendkívül figyelmes gesztus öntől, Monsieur Dimitrov. Köszönöm az ajándékot, már ez is meglepetés volt a javából, de... - Rávillantja tekintetét Carla-ra, majd ismét Vasilra, mosolya kiszélesedik, határozottan apás jelleget ölt az udvariason túl. - ... nem szabok gátat semmi jónak. - Hogy is szabna? A belsőjét mardosó harácsolási vágy morogva nyújtogatja-próbálgatja körmeit; kedvére való volt a bor, a következő meglepetést pedig alig várja!
Felesége fél lépésnyit előrébb lép, tekintetét a kis, mézszínű négyzetre szegezi, hogy az átváltoztatás egyetlen mozzanatáról se maradjon le. Való igaz, grandiózus, értékes holmit sejtett mögötte, és a kis virágcserepet megpillantva lelkesedése kissé alábbhagy, igaz, ezt már megtanulta gondosan elmaszkírozni az évek során. Meglehetősen kellemetlen lett volna minden egyes rosszul eltalált ajándék során kifejezni elégedetlenségét. Ezúttal viszont nem csalódott olyan hatalmasat: sokkal jobban preferálja az ékszereket, vázákat, viszont a kis növény rövid jellemzése után hajlandó gondolatban újraértékelni az előbb alkotott véleményét. Ilyen növényt nem találni akárhol, és végül is megfelelően simogatja a hiúságát. Örömteli mosollyal veszi át Vasiltól minden habozás nélkül.
- Ön rendkívül figyelmes fiatalember, Monsieur Dimitrov. Nem is értem, hogy a mi drága, petite kislányunk hol rejtegette önt eddig? Fáradjatok beljebb, üljetek csak le. - Félreáll Michelle és Vasil útjából, előzékenyen előreengedi őket a kanapé és a három fotel kör alakjához, melyek közt ott áll középtájt a kis dohányzóasztalka. Tipikus nappali szobára jellemző elrendezés. A virágot átadja az időközben visszatért Piafnak, közben kiadja neki a parancsot, hogy hozza a teát, kávét, gyümölcslevet és az aprósüteményt. Carla kényes a részletekre.
Eközben Antoine helyet foglal a fiatalokkal szemben, lábait lezserül keresztezi, és hagyja kiszélesedni arcán a mosolyt. Egy laikus külső szemlélődő elhihetné, hogy kellemes családi csevejt készülnek folytatni. Szavait inkább Michelle-re nézve intézi a párhoz, de ha Vasil feleli meg a kérdéseit, neki az is tökéletesen megfelel. Végül is nem hiába jöttek ketten.
- Drágám, mesélhetnétek kicsit. Hogyan találkoztatok, mióta alkottok egy párt? Olyan rég beszélgettünk, azt sem tudjuk édesanyáddal, mi történt veled, mióta Magyarországon élsz. - Az említett hely nevénél jól láthatóan aprócskát elfintorodik- sosem tartotta túl sokra azt a koszfészket, ellenérzései pedig exponenciálisan nőttek Javier és a gyerekei odaköltözésével.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=559358#post559358][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.30. 21:46[/b][/url]

- Nem fog menni. - Szakad ki belőle az elkeseredéssel egyenrangú sóhaj. Tényleg, nem érzi magában azt a dúló elköteleződést, hogy felelősségteljes szerepet vállaljon a normális, hétköznapi társadalomban férjként, apaként. Egy lassan huszonkét éves suhanctól ez nagy elvárás, noha az ő korában egy századdal ez előtt már kőbe vésett tényként kezelték a nagy család és a munka jelenlétét, de ez könyörgöm, a huszonegyedik század, nem a múlt. Változtak az idők, az értékrendek, de a gyerek és a család még mindig létező ... hát jelenségek.
Úgy látta jónak, ha gyorstalpalót kér egy gyakorló anyától, hogy tudja, mire számítson, ha megszületik a gyereke, mennyit fog szitkozódni és mennyire örül majd a jövevénynek, bár az nyilván helyben, gyakorlatban dől majd el. Mégis, Lotti jelenléte most, ezen a délutánon nagyon megnyugtatja, ahogy a tudat is, hogy Lotti kétgyermekes édesanya, szóval nem légből kapott tanácsokat kap tőle, ha egyáltalán tud a lány valami tényleg használhatóval szolgálni azon túl, hogy törődjön bele.
- A helyzet az, hogy váratlan volt az egész, ahogy már meséltem neked. És egyre nehezebb. Próbálunk beleszokni a "normális" szerepbe, de... nézz rám. - Kelletlenül elfintorodik. Lotti pontosan értheti, mire gondol. Ő és a felelősségteljes szülői szerepkör, hááát... nem járnak kézen fogva. Csak nehezíti a dolgokat, hogy Roxy sem egy ösztönös kismama. A rossz szokásaikról mintha az istennek sem akarnának lemondani. Egyikük sem. Mégis szinte napi szinten veszekednek olyan alapvető dolgokon, mint a kávé ártalmassága a gyerekre nézve, vagy miért nem jó sört inni terhesen. Vagy a cigaretta. Szóval vannak itt gondok. Bőven.
- Te hogy élted mindezt túl? Ráadásul kétszer, Lotti, kétszer! - Olyan hangsúllyal ejti ki másodjára a "kétszer" szót, mintha mázsás súlyt emelgetne. Sokat lovagol mostanában ezen az egész családalapítás dolgon. Hogy jobban megértse (és javítson a jegyein), még egy életvitel projektbe is belefogott Mizával, hátha közelebb kerül a témához. Egyelőre nem érzi azt a frenetikus javulást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=563014#post563014][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.14. 20:44[/b][/url]

A kocsi szélvédőjét verő esőcseppek hangosan kopogtatnak a bent ülőknek, hogy engedjék be őket, ne fukarkodjanak a hellyel. Puha köpenyt terített rájuk az éjszaka, nyílt és zökkenőmentes utat ajándékozott nekik az autópályán. Régen ültek egymás mellett ekkora csendben, ilyen meghittségben. A fél keze szabad, nem kell sebességet váltani. Az autópálya egyik nagy előnye, hogy beállsz egy sebességre, és hacsak nincsenek előtted húszmillióan, nem kell össze-vissza válts. Mint most.
Ujjait Michelle közelebb eső, szabad bal kezébe fűzi, de nem szól egy szót sem. A mellkasában mérhetetlen elégedettséggel terpeszkedik szét a láthatatlan vigyor, a boldogság, a megnyugvás. Elérték az út végét, a kő nem görög tovább. Megállt. A súly lehullt a vállukról. Mindkettejükéről. Mióta várta ezt, istenem, várta a végkifejletet, és végre eljött, sikerült, és....
Szó nélkül rászorít Michelle kezére. Szája körül halvány, alig észrevehető mosoly játszik, de a sötétben aligha észrevehető. Végül a szájához emeli Michelle kézfejét, hogy csókot nyomjon rá. Megnyugodott. Vége.
A kocsiban töltött idő megállt, a jármű viszont halad az A20-ason Párizs irányába. Gondolatban egyre-másra visszatér olyan apró epizódokhoz, amiknek akkor nem volt jelentősége, most mégis visszaköszönnek, dorombolnak... elbúcsúznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=563082#post563082][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.15. 08:05[/b][/url]

Évekkel ez előtt lehetetlennek tűnt, túl sok nyomás, körülmény, akadály torlaszolta el a mai végkimenetelt. Hogy az események mégis az ő malmukra hajtották a vizet, javarészt annak köszönhető, hogy ők maguk vették kezükbe a sorsuk irányítását. Ettől még a régi sebek ott tátongtak, idővel enyhültek, de most... ma végre bekötözték őket. Elindulhat a tényleges rehabilitáció.
Milliomod gondolat kergetőzik a koponyájában, szinte ki akarják ütni a csontos falat, hogy a szabadban kavarogjanak tovább, telehányják az autó utasterét önmagukkal, közszemlére tegyék mivoltukat. Az adrenalin észveszejtő hatása még nem kopott ki a véredényeiből, bár már kisebb hatást fejt ki a szervezetére, mint ez előtt pár órával. Most csend van, s tél, s nyugalom.
- Térjünk ki Brive la Gaillarde felé, kereshetünk egy Mekkit. Egy Big Mac jólesne, vagy kettő. - Észre sem veszi, hogy a mosolya lassan kétszeresére szélesedik az előbbinél. Nyertél a lottón, tessék, itt van x millió, költsd, amire akarod- sugallja az arcán tündöklő, nyertesek vigyora. Madarat lehetne fogatni vele, még az sem zavarja, hogy az előbbi mély és puha csendbe nővére hangja baltaként hasított bele.
- Mhm, menjünk. Rég jártál arra, még nem is láttad a télikertet. - Időközben lett olyan is. Abszolút nem a magyar rurális környezetbe illő télikert az, megjegyezném halkan, de majd Michelle is meglátja, ha leautóznak odáig, bár út közben biztosan fognak még kocsit, illetve helyváltoztatási módot váltani.
Egy idő múlva megjelenik a letérést jelző tábla, Mihael sávot vált, jelez, és nemsokára legördülnek az autópályáról Brive la Gaillarde irányába. A lassan beálló csöndet ezúttal öntudatlan ő töri meg az elég hamis, de jól kivehető szövegű dúdolásával. Edith Piaf "Non, je ne regrette rien"-je kevese azon klasszikusoknak, melyeket szívesen hallgat vagy dúdol, ha megfelelő hangulatban rángatja elő agya mélyéről.
- Jut eszembe, ha akarod, odaadom a párizsi garzon kulcsát. Már úgy értem, ha elszakadnátok Bogolyfalváról Vasillal pár napra, miután kijött. Lehet, jót tenne neki a környezetváltozás, mégis csak lábadozik. Az a bezorákő... jó, hogy auror vagy. - Ismét rászorít Michelle ujjaira, persze csak finoman, de attól még érezhetően. Mindketten jó szakma mellett döntöttek: egyikük auror lesz, másikuk gyógyító. Azért vicces, elnézve a személyiségüket, egyikükből sem épp a saját szakmáját néznék ki mások.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573301#post573301][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.14. 14:37[/b][/url]

A kezei mostanra izzadtságban csúszkálhatnának, de helyette olyan szárazak, mint a kő. Még a pulzusa sem emelkedett meg különösebben, az már lecsengett. Az elmúlt pár nap gyomorforgató stressze után megállapította, hogy egyetlen választás segíthet rajta további ötletek híján. Mivel a dolog jócskán túlnőtt rajta, összedugták a fejüket a nővérével a közös megoldás reményében.
Heatherrel cirka néhány éve nem találkozott, az iskolai évek alatt sem épült ki közöttük különösebben fontos vagy bármilyen szempontból meghatározó kapcsolat, de az üzenetváltásokat megtartották, isten tudja, milyen indokból. Néhanapján jó volt annyit bepötyögni a telefonba, hogy "Na mi a helyzet?", és egy olyan választ kapni rá, hogy "Órán ülök, majd később beszélünk." . Szóval abszolút semmiségekről folyt legtöbbször az eszmecsere akár két hónapos kihagyásokkal is. Amikor kedvük támadt írni, megkeresték egymást. Tévedés, akkor mégis van közöttük kapocs: levelezőpartnerek.
Elég a küszöbön kikötnie Michelle-lel karöltve, az eddig hiányolt idegesség ismét görcsbe rántja a gyomrát. Még mindig ingadozik, tényleg ez-e a helyes döntés, de az a gond, hogy már elhatározta magát, és ha egyszer belemegy, nem szokott félúton váltani.
- Csak vigyél haza egyben, rendben? És ne feledd, amit megígértünk. - Fél? Ő igen, iszonyatosan. Emberi tulajdonság, hogy egy életet meghatározó döntés előtt összecsinálod a gatyád, és akkor még finoman és nőiesen fogalmaztam. Picit erősebben markol bele Michelle csuklójába; ez is a rajta ülő stressz ismérve. Végül bekopog a ház ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573348#post573348][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.14. 15:44[/b][/url]

Nem tudja, mit várjon, mire számítson, az egész rendkívül nyomasztó és zavaros. Ha őszinte szeretni lenni önmagához, sosem lépné meg ezt, de nincs visszaútja. Túl mélyre süllyedt túl rövid idő alatt. Elfutni nem tud, megoldani... képzeljük el, hogy a paraszt le szeretne ütni x királyt egy sakktáblán. Kackac. A terv talán-talán működni fog és akkor... akkor kilábalhat ebből. És itt nem csak róla van szó, hanem minden szeretett, vagy épp kevésbé szeretett emberről az életében. Abban a pillanatban, amikor felfogta, mekkora hullámok csaptak össze a feje felett, azt is megértette, hogy ez már korántsem csak róla szól. A hülyeségének előbb-utóbb ára lett.
Az ajtóban megjelenő Heather látványa csöppet sem nyugtatja meg, annál inkább tudatosítja a rá váró feladatot elméjében. Tényleg képes rá? Nem fog meghátrálni az utolsó pillanatban? Na és Michelle? Látta rajta, hogy nem igazán örült neki, de ez természetes... Nem, nem nyugodt. Minden, csak nem nyugodt.
- Köszönöm. - Kiszáradt szájából nehézkesen, rekedten szakad fel a szó. Belépnek Michelle-lel Heather nyomában a házba, szó nélkül követik őt a hátsó helyiségbe, végül ő leül a nővel szemben, Michelle-re pedig vet még egy utolsó, roppant idegrángásos pillantást.
- Jól meggondoltam. - Azt nem mondja, hogy szeretné, mert a franc sem akar ilyesmin átesni, egyszerűen muszáj. Egy bombabiztos, csak nagy árral rendelkező módszer. Michelle azért jött, hogy segítsen neki utána; el nem tudja mondani, milyen hálás ezért, meg sok minden másért is, de ezt majd máskor mondja el a nővérének.
- Amikor készen állsz, csináld. - A hangja nem remeg meg, egyedül a szemében eltompuló fény jelzi, hogy elfogadta a dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=574506#post574506][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.16. 23:40[/b][/url]

Napok teltek el azzal, hogy végiggondoljanak minden apró részletet és lehetséges buktatót. Nem akartak szabad támadási felületet biztosítani, vagy segítséget nyújtani a szimatoló görényeket. Természetesen létezik egy Michelle-től különálló fejezet, amit végül a főnökével simított el. Ha minden "jól" megy (kinek mi a jó), mikor kilép ezen az ajtón, arra sem fog emlékezni, miért ettek egyik éjszaka Big Mac menüt Michelle-lel a Mekiben egy autópálya melletti kisvárosban.
Talán az fokozza az idegességét, hogy a környezet nem azt tükrözi, amire számított. Akár egy kiadó ház is lehetne, annyira... halott. Nem biztos, hogy ez a jó szó, kifejezés rá, hogy leírja a benyomását, de ilyen erővel akár egy focicsapat is lakhatná az épületet, ha nincs meg a személyes atmoszféra súlya.
A félelem erőszakos feltöréséhez nem kell más, mint hogy Michelle felálljon és elhagyja végül a szobát. Szemében a tömény könyörgés olvasható, ahogy nővére hátát bámulva követi végig Michelle lépteit, míg be nem csukódik az ajtó. Kezei ökölbe szorulnak. Nincs visszaút, igaz? Ezt a döntést hozta, nem jókedvéből, nem azért, mert nincs jobb dolga, nyomós érveket tud felhozni. Sajnos ezt az indoklást egy az egyben nemsokára elfelejti, de addig is megvan a megerősítő tudat, hogy nem hiába lesz az egész. Ha ezzel elérhetetlenné válik, azzal nyer, de még a családját is megkímélheti a további kellemetlenségektől.
- Sajnálom, hogy rád hárítom a terhet, Jules. - Talán most először hívja a másik nevén, a szavak maguktól törtek fel a torkából. Őszinte, tiszta, egyszerű szavak.
A következő pillanatokban mellkason találja a felejtésátok, néhány másodpercre megszédül, előrebukik a feje, elméje ködbe vonul vissza. Az eddig drágán őrizgetett emlékei lassacskán maguktól kilibbennek a fejéből.

Láttam, ahogy megszülettél, ahogy növögettél odabent, döntöttünk a sorsodról.
Láttalak vidáman, szomorúan, idegesen és nyugodtan. Hallottam a hangod, tettünk egy ígéretet. Aztán megszegtük. Örökre viselni fogom a nyomát.
Magamba szívtam az utálatod, a szarkazmusod, a cinizmusod, és a szereteted. Hallottam a költészeted, a ragaszkodásod, az őszinteséged.
Végignevettük az éjszakákat, egymásnak estünk, feltettünk mindent egy lapra és nyertünk. A közös pillanatokat csak magunknak szereztük.
Találkozzunk újra, valamikor, a jövőben!

Legalább két teljes perc eltelik, ez alatt az emlékei sorban távoznak a fejéből, szépen lassan "kiürül a tárhely", és mire vége szakad a folyamatnak, már semmi sem marad a régi Mihaelből. Szempillái megrebbennek, mint aki egy mélyebb szundításból tér magához, zavart tekintettel kezdi forgatni a fejét, pislogva, keresve a támpontokat, hol lehet. Végül lenéz Jules-ra egy ismeretlen pillantásával, de nem mondhatnám, hogy kitörően örül egy "idegen" közelségének, úgy hogy az első dolga arrébb csúszni a helyén.
- Öhh... - Szemöldökei mély ráncokat vésnek két szeme közé, teste automatikusan emelkedik fel az eddigi ülőhelyről, lábai pedig két lépéssel odébb viszik Jules közeléből. Nem hátrál, de körbefordul, hogy lássa, mi ez a hely.
- Elmondaná, hogy kerülök ide? Meg... - Ismét körbepillant. Telnek-múlnak a másodpercek, de nem akaródzik eszébe jutni, ki ő, vagy mit keres itt.
- ... tudja véletlen, hogy hívnak? - Enyhén felvont szemöldöke és tanácstalan arca ékes bizonyítékai a sikeres emléktörésnek. Mihael semmire sem emlékszik.