Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Nekem megfelel - válaszolta Nath, és az aggodalmai rögtön elszálltak, legalábbis részben, amint ételről esett szó. Akármennyire is kellemetlenül érezte magát, addig csak közvetlenül az év végi események után jutott, hogy ne legyen még éhes sem.
Követte Riellt az utasítások szerint, hálásan fogadva a világító gömböt, aztán menet közben már Hanabi is újra kidugta az orrát cipzár résén, hogy ő is ismerkedjen az új környezettel, ahová csöppent. A fiúnak nagyon kellett figyelnie, hogy hova lép, hogy ne botoljon meg, de egész ügyes volt, csak egyszer akart hátulról Riell nyakába esni, ami azért valószínűleg dobott volna egy mínuszt a szimpátia szintre.
- Hű, az rengeteg - ámult el a fiú, mert ennyiféle sárkányra azért nem számított. - És te mindegyik fajtával dolgozol, vagy specialista vagy? - kérdezte, ezzel elindítva a rendes ismerkedési folyamatot, mert már nem csak Riell próbált beszélgetni, hanem őt is elkezdték érdekelni a dolgok. Tényleg jót tett neki a levegőváltozás, talán azért is, mert a kastélyban túl gyakran érezte azt, hogy még a falnak is füle van, ami tulajdonképpen így is volt. Nem mintha olyan nagy titkai lettek volna egyébként, csak éppen frusztrálta néha ez a környezet az utóbbi időben.
- Remek, angol az anyanyelvem - közölte Nath, bár úgy gondolta, hogy Riell a nevéből erre már bőven rájöhetett, igaz, a Bagolykőben annyiféle nemzet képviseltette magát, hogy teljesen lehetetlen lett volna egyesek felmenőit
- Milyen állatok élnek még az erdőben? - kérdezte, mikor valami fura hangot hallott, és ettől kíváncsi lett rá, hogy más mágikus lényekkel is összefuthatnak-e a napokban. Persze, mindenképp a sárkányok lesznek a fő attrakciók számára, főleg, ha még meg se eteti magát velük, úgyhogy már nagyon várta a reggelt.

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Bármit megeszek, ami még nem zöld, és nem mászik le a tányéromról - mondta a vörös, abszolúte igazat állítva ezzel, mert igen kevéssé érdekelte őt olyasmi, mint az állott szó jelentése. Alapvetően az volt nála a helyzet, hogy minden jöhetett, amíg a penész nem kezdte el helyette megenni, csak a mennyiség a lényeg, de persze ő is szereti, ha valami finom, ízes, úgyhogy ha nem muszáj, akkor nem maradékon tengeti a napjait.
A szobákhoz kapcsolódó lehetőségeken elgondolkodott. Szívesebben ment volna vendégszobába, de ha nem egyedül lesz, akkor teljesen mindegy, hogy hol alszik, márpedig ebben az esetben előnyösebb, ha legalább olyannal van, akivel tud beszélni is.
- Nálad maradnék - döntött, miközben halványan ugyan, de visszamosolygott, aztán ahogy tovább haladtak, a másik lépéseit kezdte figyelni maga előtt. Ruganyos, erős léptek voltak, ideiglenes tanárának minden mozdulata arról árulkodott, hogy valóban otthon érzi magát a terepen és ide is való.
Közben Riell mesélni kezdett, Nathaniel pedig fülelt és elraktározta magában az információkat, elvégre nem árt, ha legalább pár alap dolgot tud a másikról. Tulajdonképpen úgy tűnt, hogy szerencséje van, mert talán másféle képzést kap majd így, mintha a projektmunkát is egy képzett tanár vezetné, ráadásul a sárkányok menők, lesz mivel dicsekedni, ha visszaér a kastélyba.
- Értem - bólogatott a fiú, bár ezt a másik nem láthatta. - És egyébként milyen nemzetiségű vagy? - érdeklődött, mert valahogy nem passzolt a fejében a fiú neve és arcvonásai, de ez persze nem jelentett semmit, simán lehet, hogy vegyes családból származik. Nem akart egyébként túlságosan személyeskedő lenni, de sajnálatos módon csak részben működött nála az a gát, ami még az illik-nem illik kérdezni dolgokat jelezte, úgyhogy eszébe sem jutott, hogy nem kellene máris a férfi családi hátterében kutakodnia.
- Bestiales! - csillant föl Nath szeme a szót hallva. - Nagyon jó lenne! - lelkesedett be egészen, mert kíváncsi volt, érdekelte az ilyesmi, még akkor is, ha ő magáról nem tudta volna elképzelni, hogy huzamosabb ideig a vadonban dolgozzon.
Közben egyre közelebb értek az épülethez, Hanabi is mocorogni kezdett, Nath pedig próbálta valahogy a lába csattogásával elnyomni a hangot, ahogy korog a gyomra. Evett pedig, mielőtt elkezdett összepakolni, de hát az már annyira régen volt...
Mikor beértek az épületbe, a vörös levette a hátizsákot és kiengedte Hanabit, hagy szaglálódjon a kicsi, még ha nem is mert elmozdulni a lába mellől.
- Tetszik a hely - jegyezte meg Nath, miközben körbenézett, aztán csalhatatlan megérzésével a konyha irányába fordult (bár ő nem látta, de Hanabival együtt), de nem indult el, mert nem akart pofátlannak tűnni, úgyhogy inkább Riellre nézett, várva, hogy mi lesz a következő lépés, elvégre lehet, hogy a férfi előbb lepakolna.

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Az tök jó! - jelentette ki boldogan, mert ennél jobb hírrel nehezen szolgálhatott volna egyelőre a másik. Ha a kaja jó, akkor már meglesz, nem lesz probléma, lesz sok energiája ésatöbbi, ésatöbbi.
Aztán nem sokkal később már Riell felmenőinél tartottak, és Nath kerek szemekkel nézett rá, mert eltartott egy darabig mire egész képpé varázsolta a fejében az információkat, mert a szlovákiai magyar dolgon neki bizony el kellett gondolkodnia, de aztán elkezdett bólogatni.
- Értem, akkor ezért - mondta, de a pillantása azért még egy darabig időzött a másik arcán. Ha nagyon nézte, akkor tényleg látszottak az európai vonások is, de elsőre nem jött volna rá, hogy nem tisztán ázsiai a férfi. Nem mintha amúgy annyira számítana, csak szimplán kíváncsi volt rá.
- Hm - hümmögött egy sort, mikor oda lyukadtak ki, hogy mennyire fogja bírni a kiképzést. Valójában egyelőre még mindig attól tartott, hogy semennyire sem, mert ha megmakacsolja magát az ereje akkor bajban lesz. Persze, egyelőre még nem tudja mi fog történni, de elég kevéssé vágyja, hogy használnia kelljen, hiába ez az ok, amiért itt van. De majd kiderül mit hoz a holnap.
- Rendben van. Amúgy is szeret az emberek mellett maradni, nem hiszem, hogy elkószálna. - A róka még mindig nem volt felnőtt, még nőni is fog valamennyit és okosodni, de egyelőre még az volt a legkedvesebb időtöltése, ha a gazdája vagy valamelyik szobatársa után koslatott, és közbe szimatolt, nézelődött. Valószínűleg úgy érezhette, hogy nagyobb biztonságban van, ha valaki van mellette.
A javaslatra Nathaniel megfordult, és kedvencét is terelgette, hogy eleget tegyenek Riell óhajának, és követték őt a szoba ajtajáig. Kicsit meglepődött rajta, hogy semmiféle kulcs vagy bűbáj nem került elő a bejutáshoz, mert ez azt jelentette, hogy nincs zárva, de nem szólt, feltételezte, hogy itt ez így szokás.
Miután lepakolt a vendégágyra, leült és lehámozta magáról a cipőt, viszont miközben előkaparta a papucsát, szétnézett a szobában. Kellemes helynek tűnt, otthonosnak és kényelmesnek.
- Naaa, nem illik egyből az ágyra mászni - fedte meg Hanabit, aki közben már kapaszkodott is a fekvőhelyre, majd visszatette őt a földre. - Legalább megmosnád a lábad, te - dorgálta, amiből a róka persze mit sem értett, de azért leült a földre, és bámulni kezdte.
- Kész vagyok - jelentette aztán kicsivel később Nath Riellnek, immár sármentes állapotban és tiszta kézzel, készen a vacsorára.

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Mhm - nyugtázta a javaslatot lényegében eleresztve a füle mellett, mert lehet, hogy az idegen jót akart, de nem azért ment tanulni, hogy ahhoz kapjon instrukciót, hogy hogyan bánjon Hanabival. Tulajdonképpen akár otthon is hagyhatta volna, de egyelőre jobbnak látta, ha nem hagy felügyelet nélkül egy tűzzel bánó lényt a szobájukban. Mindenesetre ezt a véleményét nem osztotta meg a másikkal, kár lett volna felesleges ellenségességet okozni ilyesmi miatt, úgyhogy csak ment vele tovább, amerre mutatta az utat, aztán az ajtónál a magyarázatot hallva is nehezen tudta eltüntetni a csodálkozó arckifejezését, de végül, miután végiggondolta a helyzetet, csak sikerült.
Odabent nem volt zsúfoltság, sőt, úgyhogy a vörös abban már biztos volt, hogy kényelmesen el fognak férni mind a hárman, anélkül, hogy különösebben zavarnák egymást - pláne mert biztos volt benne, hogy lényegében csak az alvás időt fogják itt tölteni, mert noha Riell nem tűnt egy hajcsárnak, arra azért mérget mert volna venni, hogy jól meg fogja dolgoztatni. Már ha sikerül. De ez csak részben múlott Nath saját akaratán.
Mikor Hanabi bepróbálkozott az ággyal, és Riell ismételten tanácsokkal látta el, először csak összehúzott szemmel bámulta egy darabig a férfi hátát. Továbbra sem tetszett neki, hogy beleszól, de amíg az ő holmiját koszolja a róka, addig nem fog kötözködni, ráadásul amúgy is lement már az ágyról, szóval felesleges az egész. Nem is válaszolt, hangot sem adott, értelmezze a férfi úgy, ahogy csak akarja. Valószínű egyébként, hogy a stresszhelyzet és az új környezet váltotta ki belőle ezt a dacos viselkedést, ami az utóbbi időben a személyiségében történt változások ellenére is a régi, gyerekes Nathanielt idézte.
Persze a tény, hogy vacsorázni indulhatnak, rögtön megenyhítette a hangulatát, és csendes egyetértésben ballagott Riellel a konyháig.
- Az remek lesz - vigyorgott egyet az előkerülő szószos üvegre. - Segítsek valamit? - érdeklődte aztán a férfire nézve. Nem volt egy nagy konyhai talentum, de alap dolgokat rá lehetett bízni, és valószínűleg eléggé kellemetlenül érezte volna magát, ha egy az egyben kiszolgálják, úgyhogy amíg a másik az étel nagyobbik részével foglalkozott, addig a vörös sajtot reszelt, amivel majd megszórhatják az ételt, ha a tányérra kerül.
Miután kész lett, Nath jócskán szedett a finomságból, de előtte még Hanabinak is tálalt, szórva neki egy adag bogárkát, amit magával hozott az etető táljával egyetemben. Aztán ő is nekifogott az evésnek, és elismerően pislogott Riellre.
- Nagyon finom! - összegezte viszonylag röviden a véleményét, közben kíváncsian keresve a tekintetével a választ arra, hogy maradt-e még olyan adag, amire nem tart senki sem igényt. - Abból kérsz még? - nézett Riellre, aztán a maradékot a saját tányérjára púpozta, és meglehetősen hamar eltüntette.
- Köszönöm a vacsorát! - vigyorgott az étkezés végeztével a férfire. - Mosogassak? - ajánlkozott ismét némi házimunkára, pláne, hogy ez azért varázsképességekkel nem volt egy nagy dolog, jószerével hozzá se kellett nyúlnia semmihez a pálcáján kívül.
- Most mi lesz, alszunk? Vagy van még valami látnivaló? - kérdezte aztán, mikor már a folyosón haladtak visszafelé. - De ha adsz valami könyvet, akkor nem zavarlak a munkádban, ha van még dolgod - tette hozzá, mert neki nem jutott eszébe még ilyesmit is bepakolni, és amúgy is akkor már nehéz lett volna a táskája.

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

Halkan kuncogott a válaszon, mert ezt a mondást még nem hallotta, de roppant frappánsnak tetszett. Mindenesetre ő személy szerint teljesen meg volt elégedve Riell főzési tudományával, a milánói szintjén egészen biztosan, úgyhogy nem volt oka panaszra.
Miután a srác végzett a mosogatással, amivel a háláját nyilvánította ki a vacsoráért, követte Riellt a folyosón, lassan bólogatva a válaszra. Hát igen, most már valóban nem sokat látott volna, úgyhogy akár le is pihenhetnek, mert ha valaki, akkor ő aztán örülni fog az alvásnak, csak úgy, mint mindig. Aztán Riell mondandójának a második fele némileg megakasztotta, egy fél pillanatra még a járásban is. Sejtette, hogy előbb-utóbb sor kerül erre a beszélgetésre, de azt nem gondolta, hogy ennyire hamar. Nem örült neki, már csak azért sem, mert noha megpróbálta átgondolni, hogy mégis mit fog mondani ilyen helyzetben, mégsem jutott sokra, ráadásul nem is értette a miértjét, mert ő továbbra is biztos volt benne, hogy Riell mindent tud az év végén történtekről.
A szobába érve aztán Nath Hanabival együtt leült a számára kijelölt ágyra, és meglehetősen hasonló arcot vágott ahhoz, amilyet a halálraítéltek szoktak a kivégzésük előtt. Azt hitte, hogy a férfi egyenesen rá fog kérdezni az egész eseményre, legfőképp arra tekintettel, hogy miért is lett Gilbert megégetve, de végül nem ez történt, hanem egy meglepően átlagos, ámde Nath számára nehezen megválaszolható kérdést kapott. Kicsit ezen is meghökkent, mert ahogy jobban belegondolt, a saját véleményét kérték tőle, és nem pedig egy bemagolt magyarázatot, úgyhogy néhány másodpercnyi csend után rájött, hogy ez igenis ingatag talaj.
- Hát... - kezdett bele nem túl gördülékenyen a magyarázatba, és itt is hagyott jó pár másodperc szünetet, amíg legalább valami válaszfélét kapart össze fejben -, öhm... Ezt még sosem gondoltam át - vonta le a konklúziót, de nyilvánvaló volt, hogy igazi választ is várnak tőle, úgyhogy újra nekifutott. - Azt hiszem valami olyasmi, amit meg kell tanulnom uralni. Nem csak azért, mert akkor a hasznomra lehet, hanem azért is, hogy ne legyen más kárára - nézett Riellre, azon töprengve, hogy ez vajon megfelelő válasz-e. Tényleg így gondolta, de nem biztos, hogy a másik ezt akarta hallani.
- Szerintem a tűz alapvetően egy veszélyes elem - tette még hozzá, mert bár jó darabig nem foglalkozott ezzel a részével, most már erre a következtetésre jutott. Kár, hogy elég nagy áldozat kellett hozzá.

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

Megrázta a fejét, mert úgy volt vele, hogy ha elég ideje van rá, akkor ki fogja tudni fejezni magát magyarul is, hiszen már pár éve ezt használja napi szinten, és valójában a gond nem a nyelvvel volt ennél a kérdésnél. Elég nehezen is ment, hogy valamiféle választ összekaparjon, de azért meglehetősen erősen próbálkozott.
- Nem tudom. Kellett volna? - nézett a férfire kérdőn, érdeklődő tekintettel, mert azért valljuk meg, ezt a kérdést, hogy mit is jelent számukra a mágia, elég kevesen tennék fel magukban, és a vörös végképp nem volt hajlamos az efféle filozofálásra.
Aztán Nath folytatta, de Riell hamarosan megállította, a fiú pedig egy darabig kissé értetlenül nézett rá, miután meghallgatta a szavait. Érezte, hogy van különbség a kifejezések között, de elsőre sajnos végképp nem értette, hogy mire is gondol a másik. Valószínűleg az arcára is kiült, hogy most éppen újabb és újabb köröket fut a dolog körül fejben, míg végül csak eljutott hozzá a mondat mélyebb értelme is.
Az arca ezzel egyszerre elkomorult, és a továbbiakban nem volt hajlandó erről a kérdésről beszélni. Lehet, hogy elvileg olyan, mint ő, pontosabban ő formálja olyanná, mint önmaga, de ebben ő nem tudott hinni.
- A többi is tud, persze - bólintott aztán. - Az összes elemi mágus veszélyes - jelentette ki aztán, mert noha kezdetben nagyon szerette, hogy ilyesmit tanulhat, mostanára rengeteg dolog megkérdőjeleződött benne, kezdve azzal, hogy miért is nem arra mennek inkább, hogy elnyomják ezt a képességet, miközben, mint az ő példája is mutatta, a tanulásával túl nagy hatalom kerül olyanok kezébe, akik nem tudnak kellően megfontoltan bánni vele. Persze épp az lenne a cél, hogy megtanulják, igaz? Neki valahogy mégse ment, és ez lehet, hogy az ő hibája, de nem teszi könnyebbé azt, hogy elfogadja, ami történt.
Egy pillanatra megint azt a heves undort érezte, ami eleinte tört rá, mikor elindult az iskolából, de aztán két nagy levegővel csillapította magát. Ha ilyen indulatos lesz, akkor megint nem fog menni a varázslás, márpedig azt ő is belátta, hogy ezzel kell élnie, akkor pedig irányítani is tudni kell.

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

Készségesen végighallgatta amit Riell mondott, de nem volt hozzáfűznivalója. Igazából elmondhatta volna, hogy számára még az sem volt nagy megrázkódtatás, hogy kiderült, varázsló, hiszen a testvéréről már előbb kiderült és nem volt számára nagy szám, hogy neki is ereje van. Valójában sosem irigykedett Tristanra ezért, Nath sokkal földhözragadtabb volt ilyen tekintetben, még ha el is fogadta, hogy létezik ilyesmi, annak ellenére sem vágyott rá igazán már nyolc-kilenc évesen sem, és hogy mégis így esett, azt is csak vállrándítással fogadta el. Az elemi mágiának felnőttebb fejjel már tudott örülni is, eleinte nagyon bírta a dolgot, most viszont már csak púp a hátán. Neki maximum az jutott néha eszébe, hogy jobb lenne muglinak lenni, mert noha már legalább valami bimbózó motivációja volt a jövőt illetően, de ez még koránt sem volt cél. Ahogy ezidáig soha semmi.
És aztán újabb szavak következtek, újabb mondatok és gondolatok, Nathaniel pedig egyre inkább magába burkolózott. Nem akarta ezt az egészet megbeszélni ezzel az idegennel. Nem akart itt lenni sem igazából, sem pedig azt, hogy bárki is megmondja neki, hogy mit kell tennie, vagy hogy kioktassa őt, és bármennyire is igyekezett, hogy ne látszódjon rajta, biztos volt benne, hogy kiültek az arcára a gondolatai, ő egyszerűen olyan típus volt.
Megint nem válaszolt. Nem tetszett neki az irány, amerre haladtak, és mivel továbbra is biztos volt benne, hogy nem akasztották csak úgy valakinek a nyakába anélkül, hogy beszámolót adtak volna neki a történtekről, nem is értette az egészet. A pohár pedig akkor telt be, mikor ennek ellenére a férfi kerek-perec rákérdezett a dologra.
- Már elnézést, de ehhez az ég világon semmi közöd - közölte villámló tekintettel még a testbeszédével is szinte falat vonva kettejük közé, minden rezzenésével azt sugallva, hogy ha folytatják a kérdezősködést, annak nem lesz jó vége. Most még nem volt hangos, visszafogta magát, de ez érzékeny pont volt számára, kellemetlen téma, és baromira nem akart belemenni. Nem most, nem itt, nem vele.